Sokszor szóba került már itt, a Határátkelőn is, hogy Magyarországon a politika betüremkedik az emberek hétköznapjaiba. A mai írás (amely a Magyarország és én pályázatra érkezett) szerzője, Hilda ezt a saját bőrén tapasztalta meg, amikor szülőként megpróbált kiállni az egyik általános iskola átalakításával szemben. Hilda ma már külföldön él, története nem minden tanulság nélkül való. (A képet ő küldte, köszönet érte.)

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet. 

„2011-ben éhségsztrájkot szerveztem az egyik vidéki általános iskola érdekében. Három napig csak beszélgettünk a sátrunk előtt, mi, a „rendbontó” szülők. Napközben újságírók érkeztek, amikor pedig sötétedett támogatók, sokan titokban, mert féltek a település polgármesterétől.

Az iskola ügyébe nem megyek bele, megtalálható az interneten. Elbuktunk. Közben üzeneteket kaptam, hogy „Álljak le, mert rossz vége lesz.” Akkor nevelőként dolgoztam egy gyermekotthonban és egy projektben az OFI-ban (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet).

A nevelői szerződésemet nem újították meg, mert a „megye nem engedi”. Az egykori csoportomnak nem lett új nevelője. Mesélték, hogy délutánonként „lazán” vannak, házit sem kell már csinálniuk.

Elkönyveltek komcsinak

Később az OFI-nál sem újították meg a szerződésemet, a háttérből kapott információm szerint azért, mert mi az „ellenzék emberei vagyunk”. Azé az ellenzéké, amihez közöm nem volt, de amelyiknek a szakpolitikusát a történtek után persze felkerestem…

Nem értettem mi ez… hirtelen nem volt állásom, csak sanda tekintetek és „Na, ugye, ez a vége a lázadásnak..” sutyorgások. A településen, ahol éltem, azonnal elkönyveltek „komcsinak”.

Én meg vártam a rémálom végét és mindent megtettem, hogy gyorsítsam az ébredést. Írogattam, otthon pedig már az ajtókat is lefestettem, próbáltam hasznossá tenni magamat.

Megszaporodtak a rosszindulatú megjegyzések körülöttem. Többen célozgattak arra, hogy nem engedhetik meg maguknak a „forradalmárkodást”, mert ugye családjuk van és kell az állás. Nem olyan felelőtlenek, mint én. Később a komcsiságom zsidó-komcsisággá alakult.

Bezárultak a kapuk

A változás azonban nem jött, sőt távolodni látszott. Éreztem, hogy itt bezárultak a kapuk. Elintéztem az izraeli kivándorlásomat. Indulás előtt napokig sírtam és a gépen is.

Érkezésem után hónapok teltek el, míg vettem itt magamnak olyasmit, ami nem vihető „haza”, ha majd jön a változás. Három éve élek Izrael déli részén, ahol mindig nyár van. Már jól viselem a 45-50 fokot és a homokvihart is.

Egy iskolában dolgozom asszisztensként és tanulom a hébert. Az iskolában csak ámulok és bámulok. Mennyivel sikeresebb minden, ha egészséges kommunikáció van a tanárok, a diákok és a szülők között.

Nem kellett beilleszkedni

Itt mindenki valahonnan jött, nem kellett beilleszkedni, mert nincs egységes arculat, csak hangulat. A segíteni akarást érzem magam körül. Minden színes, az emberek is. Az idős magyarok értetlenkednek, hogy miért is nem jön ide az összes ember Magyarországról, aki teheti. Siettetik a nyelvtanulásomat, mert szükség van rám.

Magyarországon egy iskolai agressziót kezelő projektben dolgoztam, nagyon kíváncsiak rá itt, nyitottak mindenre. „Tanuld a nyelvet, gyorsan-gyorsan!” Jártam Magyarországon és nem éreztem jól magam, csak a hozzám közeli emberekkel való találkozásokkor.

Izraelről ott nem tudnak semmit. Egy ismerősöm megkérdezte: „Nem mondod, hogy ott a sivatagban működik a gazdaság?” - De. Alapvető élelmiszerekben önellátó Izrael, de pl. nevelnek exportra virágokat, paprikát, stb.. működik a gazdaság, válaszoltam. Erre ő: „Na, ugye… a zsidóknál van a pénz”. Most erre mit mondjak. Félelem, előítéletek, butaság… Ezzel nincs mit kezdeni.

Van egy alapvető értékrend

Azzal sem, amikor az elsötétített üvegű csoda autót egy olyan helyi hatalmasság vezeti, akinek ismerem a rendőrségi ügyeit és a velem kapcsolatos ténykedéseit. Nem csupán gazdasági-politikai okokból jöttem el. Egyszerűen nem tudtam nézni tovább azt, hogy az addigi munkáinkat, hogyan semmisítik meg.

Nem lehet tudomásul venni, hogy az oktatásban megjelentek olyan vezetők, akik gyereket csak képeken láttak. Most pedig hatalmat kaptak és hajbókolni kell nekik. Nagyon sajnálom azokat, akik látják, hogy mi történik, nem tudnak elmenni, de nem tudnak nem odanézni sem. Sokuk megbetegedett, megtört.

Van egy sztorim, amit nem felejtek el soha és talán magyarázza, hogy mi az, amit a legborzalmasabbnak látok ott: Megérkezett az új vezető, senki soha nem hallott róla a szakmában. Fiatal, pökhendi. Az idős kutató ballagott a folyosón, ő utána szólt: „Várom az irodámban” - Rendben, csak kezet mosok. „Azt mondtam: most!”

A kutató besétált az aktatáskájáért és hazament… Soha többé nem lépett az épületbe. Mert mindennek van határa… mindennek. Van egy alapvető értékrend, aminek megkérdőjelezhetetlennek kéne maradnia… De megkérdőjeleződött. Minden megkérdőjeleződött ott. Szóval tanulom a hébert „gyorsan-gyorsan”. Mert itt szükség van rám.

Természetesen hiányzik az eső illata, az emberek, akiket szeretek, a fűszerek és a sok évvel ezelőtti hangulat. Amikor elfogadottnak éreztem magam és voltak megvalósítható terveim. Ha az esőt nem is, de a számomra igazán fontos dolgokat meg tudom itt teremteni. A közeg, az "otthon" lehetősége itt adott. A haza számomra az, ahol az ember biztonságban, demokráciában otthon érzi magát és van tervezhető szabad élete.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.