A mai történet ismét azt bizonyítja, amiről már itt is számtalanszor szó esett: nem mindenkinek jön be a külföldi élet, még akkor sem, ha kívülről nézve ki ne szeretne jó fizetéssel, nagy lehetőségekkel dolgozni. Dalma története Magyarországról vezet Írországba, majd vissza.

Az Apple-központ az írországi Corkban (fotó: flickr.com / Anthony Sigalas)

„Már diplomázás után megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy jó lenne külföldön dolgozni hosszabb-rövidebb ideig. Három idegen nyelv ismerete (angol, német, holland) elég jó alapot adott erre.

A végső elhatározást a gazdasági válság hozta. Ekkor már három éve dolgoztam egy multinacionális cégnél Budapesten, közben lakást vettem, aminek a törlesztőrészlete a válság következtében nagyon megugrott. Még így sem volt probléma fizetni, de spórolni nem tudtam. Arra gondoltam, hogy ha külföldön munkát keresek, pár év alatt (1-2 évet terveztem) visszafizethetem a lakáshitelt.

Az elhatározást tett követte, regisztráltam a toplanguagejobs.com oldalon. Háromkörös telefonos állásinterjú után az Apple-nél, Írországban találtam állást, mint német nyelvű ügyfélszolgálati munkatárs.

Repülőjegyet fizették és három hónap próbaidő után nem kis összeget fizettek ki utólag, ami bőven fedezte a költözési költséget, sőt, majd’ egy havi fizetést tudtam ebből félretenni.

Jól fizető állás volt, sok feladattal és nagy karrierlehetőséggel. DE! Három év után éreztem úgy, hogy vagy én hagyom abba, vagy a pszichiátrián kötök ki a szinte teljesíthetetlen követelmények miatt.

Emellett az időjárás, a folyamatosan szemerkélő eső, az, hogy sosincs igazi nyár, nagyon lehangoló tud lenni egy olyan ember számára, aki imádja a napsütést, a vizet, a strandot.

Feltettem a kérdést

Sikerül a pesti lakáshitelt előtörleszteni és feltettem a kérdést magamnak (a párommal együtt :), hogy mi az, amit nyújtani tud a sok fizetés. Azt, hogy évente két hetet eltölthetek all inclusive a Bahamákon? Megéri ez nekem az egész éves stresszt? Természetesen nem.

Jó, de mihez tudnék kezdeni, ha nem megint egy másik multinál kötök ki. Cseberből-vederbe helyzet lenne... Végül is szerencsés vagyok, mert sikerült ott teherbe esnem, ami a Gyes szempontjából nagyon előnyös helyzet, így már a Picire is gondolnunk kellett.

Ekkor fogalmazódott meg bennünk (inkább bennem) a gondolat, hogy menjünk haza, vidékre. Mindig is ott motoszkált a fejemben, hogy vidéki élet, önfenntartás, jó levegő, szabad élet a Picinek, nekünk.

Megszűnt a stressz

Szerencsére a párom családi háza (egy horvát határ melletti kisvárosban) üresen állt évek óta, így az elhatározást tett követte és elköltöztünk a világ végére. Sikerült azonnal állást találnom a helyi általános iskolában és közben lett egy csomó magántanítványom is, (nyelvtanárhiány van országszerte) így el tudom tartani a családot.

A párom közben megtalálta hivatását a biogazdálkodásban. Volt ideje Írországban utánaolvasni, kisebb egyetemi jegyzettára lett közben, hogy mit mivel érdemes társítani stb.

Kivágtuk a fenyőfákat, felszántattuk a területet a kertben, a jófej szomszéd néni megengedte, hogy az ő területét is felszántsuk, így most elég nagy területen túrja a földet egész nap és hozza nekem az valódi zöldségeket-gyümölcsöket a konyhára. :)

Szerencsém van anyósomékkal is, mert sokat segítenek, anyósom óvónő volt, szóval céltudatosan foglalkozik a kislányommal, ha én épp korrepetálok, ő legtöbbször náluk van. Ő amúgy most két és fél éves, bölcsis.

Szóval a stressz teljesen megszűnt, a gyomorgörcs a folyamatos teljesítménykényszer miatt már a múlt. Sajnos kiderült, hogy a tanítás mégsem az én asztalom, hogy ez nem a debreceni gyakorló gimi, hanem egy világvégi somogyi városka, ahol olyan osztályom volt, ahol 16-ból 13 cigány. Nem vagyok rasszista, senki félre ne értsen, de sajnos a sztereotípiák mind igazak...

Kiderült, hogy nem tudom megváltani a világot a tanítással, vagy csak nagyon sok energia, munka árán és akkor is jó lenne, ha 1-2 diákot „meg tudnék téríteni”, rá tudnék venni a tanulásra. Erre nem érzek késztetést.

Megtalálni a hivatást

És ekkor kezdett el a sors terelgetni az eredeti elhivatottságom felé. Ugyanis kaptam egy műszaki szakfordítást, ami annyira jól sikerült, hogy elgondolkodtam, hogy élhetnék akár ebből is.

Ekkor nyári szünet volt és alig vártam, hogy elaludjon a pici, hogy fordíthassak. Írtam még néhány fordítóirodának, akik válaszoltak is, hogy lenne munka, tudok-e számlázni.

Ehhez szakfordítói képzés kell, így most megint főiskolára járok, januárban diplomázok, és akkor megnyithatom a remélhetőleg rengeteg megbízással kecsegtető fordítóirodámat. :)

Hát, ez az én történetem, ami miatt sokan itthon csodabogárnak néznek. Mindenki menne, mi inkább hazajöttünk (két éve). Nem mondom, hogy soha nem fog ez változni, az emberek negativitása, a politikusok gátlástalansága, az oktatási rendszer, az, hogy mi lesz, ha gyerekem iskolaérett lesz, gyakran elgondolkodtat és elkeserít, de ha felteszem magamnak a kérdést, hogy szeretnék-e most visszamenni, a válasz egyértelműen az, hogy nem.”

A moderálási alapelveket itt találod.