oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. augusztus 12. 06:41,  Haza, meg ilyenek 242 komment

2015. augusztus 12. 06:41 Határátkelő

Haza, meg ilyenek

Nem, még nincs vége a Magyarország és én pályázatnak (bár erősen a vége felé közeledik), ma például Tsabus írását olvashatjátok arról, hogyan is éli ő meg ezt a kérdést, mit jelent neki a haza, hagyományok.

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet. 

duna_sajat_1.jpg

„A második országváltásomon vagyok túl – éppen Angliában. 48 évesen, diploma nélkül. Életemben már készítettem savanyúságot, kötöttem koszorút, dolgoztam soron, voltam IT-s, foglalkoztam projektekkel, meg miegymás. Az első országváltásnál a feleségemet követtem, csakúgy, mint most.

Most, mikor az ügyintézéssel megvagyunk és kezdenek helyrerázódni a dolgok, láttam a Határátkelőn a felhívást, hogy mindenki írja meg, mit jelent neki a haza. Nem akarom a nézeteimet versenyeztetni, mert nem azért van pár dologról véleményem, hogy az tetsszen másoknak, hanem mert úgy gondolom. Márpedig ez nem fog változni a tetszési index függvényében.

Haza

Valahogy nekem ez nagyon mást jelent, mint másoknak. Ennek a nagyon ködös fogalomnak kellett volna engem otthon tartania és ezért kellene bűntudatot / honvágyat éreznem, mióta eljöttem.

Az nem vitás például, hogy magyar vagyok. Nem tudok vele mit kezdeni, mert ebbe születtem. Pont, mivel semmi beleszólásom nem volt ebbe, nem is vagyok olyan büszke rá, csak elfogadom.

A csordaszellem is távol áll tőlem és nem fogom könnyes szemmel sorolni azoknak a honfitársaimnak a nevét, akik valami nagyot vittek véghez. Konstatálom, hogy szép volt, amit elértek, de semmivel sem érzek nagyobb dolognak egy magyar Nobel-díjat, mint egy nem magyar által elnyertet. Ez van.

Mik is jutnak eszembe a haza szó hallatán?

Kezdjük a földrajznál. „Arany mezők, ezüst folyók”? Igen, vannak szép tájak odahaza, de a nagyvilágban vannak szebbek is. Ha egy helyre szívesen gondolok, az nem a hely miatt van, hanem az élmények miatt és azok miatt, akikkel azokat megosztottam.

A legtöbb hely, ahol jártam Magyarországon, már valamelyest megváltozott. Ha - valami csoda folytán - mégis a régi lenne, akkor azok (magamat is beleértve) változtak meg, akik az emlékeimben élnek. Mi több, már egy csomó olyan hely van külföldön, amihez erősebb érzelmi szálak kötnek.

Ide tartozik, hogy a világ egyik legnagyobb adománya számomra (és mindenkinek), hogy a földgolyó szinte teljes egészét bejárhatom, ha időm, energiám és anyagi lehetőségeim engedik.

Sőt, néhány országban nem csak turistaként tölthetek némi időt, hanem le is telepedhetek egy pár évre. Akkor miért kellene azon a pántlikás párezer négyzetkilométeren ücsörögnöm életem végéig, amit simán kitakar egy jóllakott légy a földgömbömön?

Hagyományok

Csak néhány példa. Kodálytól és Bartóktól sikító frászt kapok, hála a Magyar Rádió műsorpolitikájának gyerekkoromban. Ez már magával hozta, hogy a népzene / néptánc sem csak egyszerűen nem érdekel, hanem idegesít.

Szintén gyerekkori bevésődés, hogy a nemzeti ünnep azt jelenti, hogy ki kell öltözni, végig kell állni egy csomó értelmetlen beszédet olyanok szájából, akiket jobbára mindenki utál. Legyen az kormányfő, párttitkár, TSZ-elnök, vagy egy ügyeletes buzgó mócsing a tanácstól / iskolából / párttól. Mivel az ünnep összekötődött a fenti hülyékkel, már nem is igazán volt érdekes az, hogy végül is mire kellett volna emlékezni.

Ha már emlékezés. Már akkor is furcsa volt nekem, hogy a nagyjainkra való emlékezésnek volt egy olyan mellékíze, hogy bezzeg régen mekkora nagy királyok voltunk, csak úgy egy évszázada nem vagyunk sehol.

Nagyok csak azok voltak, akik évszázadokkal ezelőtt meghaltak, akik még bátrak voltak, erkölcsösek, nagyvonalúak, nagytudásúak, stb. Mivel most nincsenek ilyenek (?), nem azon kellene dolgozni, hogy legyenek és nem pedig sötét szócséplést hallgatni a régmúltról? Mert bizony, az elmúlt 25, 70, ki tudja mennyi év megmutatta, hogy ez nem elég.

A fentieken túl, ha a Karácsony és Húsvét magyar verziója nem arról szólna, hogy nagyon bezabáljunk, nagyon berúgjunk és valami haszontalan, ámde drága dolgot vegyünk egymásnak, akkor még szerethető is lenne. Szóval, nekem az ünnep az, mikor jó társaságban vagyok, spontán, bárhol.

Anyanyelv

Naná, hogy a legkifejezőbb, legdallamosabb, leglíraibb, stb. Ahogy jó néhány más ország lakói jellemzik a saját nyelvüket. Inkább csak arról van szó, hogy ezen tudjuk leginkább kifejezni magunkat, ennek érezzük a legapróbb és mások számára szinte láthatatlan rezdüléseit. Ettől még tanulhatunk más nyelvet és pár év (egyeseknek évtized, másoknak évezred) után azon is otthonosan érezzük magunkat.

Az otthonunk

Embere válogatja. Van, aki képes boldogan leélni egy életet a kis fatornyos falujában úgy, hogy végig egy 50 km sugarú körön belül mozog. Én nem. Nekem az az otthonom, ahol a párommal együtt kidobjuk a horgonyt és jól érezzük magunkat. Aztán megyünk tovább.

Tudom, ez a két véglet és ezek közt végtelen számú lehetőség van, de engedtessék meg nekem, hogy így érezzem magam jól.

Országunk eredményei

Van olyan generáció, aki jogosan mondhatja, hogy „felépítettük az országot”. Ez tényleg egy hatalmas dolog volt. Aztán jöttek a későbbi generációk, mint az enyém is. Nem tudom, mi az az eredmény, ami országos jelentőségű és a mai világban is kollektíve büszkék lehetnénk rá.

Ha volt is valami pozitív, a jelen történései megkérdőjelezik, hisz az eddigi történelmünk, erőfeszítéseink ide vezettek. Ebbe a mai állapotba, amit sem jónak, sem előrelépésnek nem lehet nevezni.

Anyagiak

Erre mindenki tudja a választ, mindenkinek van egy története. Csak arra a gyakori vádra térnék ki, hogy a taníttatásomat az állam fizette és erre én otthagyom. Nos, mióta van jövedelemadó Magyarországon, azóta fizetek. Volt fél évem feketemunkán és összesen 7 hónapom, mikor munkanélküli segélyt kaptam. 25 év alatt. Azt hiszem visszafizettem mindent, sőt...

Tagja lehetek egy fantasztikus közösségnek, a magyarságnak

A fentiekből már tisztán kirajzolódott, hogy nem vagyok nagyon közösségi ember. Ha pedig ma végignézek a magyarságon, akkor közösségi emberként se biztos, hogy aktív tagja akarnék lenni ennek a csoportnak.

Nem azért, mert minden magyar mogorva, sunyi, panaszkodó, stb. Ezt nevezik általánosításnak. Amiket általában a magyarokra mondanak, mint negatív jelző, az minden más nemzet fiai közt megtalálható. Csak más arányban.

Úgy vettem észre (szubjektív megfigyelés és értékelés) hogy az arányok annyira eltolódtak negatív irányba, ami már nekem zavaró. Ami most Magyarországon folyik, az már annyira az abnormális irányba terelődött, hogy reményt se látok egy rendes kulturált párbeszédre.

A politika

Igen, a politikáról van szó. Mindenbe beivódott, mint a dögszag. Olyan dolgokat tűr el és támogat az emberek egy jelentős része, amit szerintem ép ész és normális erkölcsök birtokában képtelenség lenne.

Míg nyugat-európai környezetben megvan nagyjából egy közös platform a legnagyobb ellenfelek közt is (például, hogy mindegyik párt az ország érdekében kíván dolgozni, jórészt demokratikus keretek között és nagyobb lopás, vagy egyéb stikli esetén elhúz a közéletből), otthon semmi ilyesmi nincs és a mindennapos példák jól mutatják, hogy a legalapvetőbb erkölcsi, vagy törvényi normák sem érvényesülnek és ezeknek semmi következménye sincs.

X mennyiségű szavazó ezt akarta és Y mennyiségű szavazót ez annyira hidegen hagyott, hogy el se ment szavazni. Miről vitatkozzunk? Szent Korona-elméletről, meg szívcsakrákról? Meg hogy attól lesz meleg a gyerek, hogy egy transzvesztitát lát a tévében? Ja, és hogy a „tudjukkik” el akarják lopni a magyar ivóvizet? Mert az internetes fórumokon úgy tűnik, hogy a mostani irányvonal támogatóinak jelentős részét leginkább ezek a fontos kérdések foglalkoztatják.

Lehet mondani, hogy külföldön nem is figyelek a politikára és ezt nyugodtan megtehetném otthon is. Akkor ezt az egész idegesítő marhaságot kikapcsolhatnám az életemből.

Ez tényleg így működne? Valóban nem érdekelne, hogy a barátomat egy hülye törvény miatt teszik utcára, ami mögött politikusok gátlástalan lopkodása van? Nem politizálnék akkor se, ha a szomszédomat a rezsicsökkentés miatt rúgja ki az elektromos szolgáltató, sok-sok év után?

Tudnék kulturált vitát folytatni azzal, aki egy általam mélységesen megvetett dolgot vesz védelmébe, ködös összeesküvés-elméletekre, meg idegen hatalmakra hivatkozva?

Meguntam, kiégtem, megundorodtam ettől.

Magyarország. Egy ország a térképen. Történetesen ott születtem és nőttem föl. Ezért magyar vagyok.

„Itt élned, halnod kell...” - Akinek vannak ilyen ambíciói, hajrá! Én, ha lehet, csak turistaként járnék vissza.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr867699968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabus UAE 2015.08.12. 16:07:31

@Lordmotor: Az első kérdésre HÁ válaszolt.
A második: Jó dolog büszkének lenni, de kérdem én: Azért legyek büszke valakinek a teljesítményére, mert mindketten magyarok vagyunk, de egyébként semmi közöm hozzá ? Mit tettem én azért az eredményért ? Semmit. Teljesen hülyén hangzana, ha azt mondanám, büszke vagyok a szomszéd Józsira, amiért a saját kezével építette fel a házát és most ezzel van tele a net. Tehát mi számít a sportolónál, amiért büszke vagy rá ? A címeres mez ? A himnusz ? A nemzetközi ismertség mindkettőnél meglehet. Szóval ?
A harmadik kérdésre magad is tudod a választ. Angliában minimum 3x annyiba kerülnek a házak (itt vidéken), mint Magyarországon. Egyénileg kb. 10 év alatt lehet összeszedni a pénzt (kölcsön nélkül), párban majdnem fele. Ezt most számoltam ki, a mi házunk esetében. Mi nem itt gyűjtöttük össze.

tsabus UAE 2015.08.12. 16:09:36

@Határátkelő: Tééényleg... Az elején benne van, hogy nem versenyeztetném, aztán meg csak jöttek a szavazatok és nekem nem esett le...
Szétszórt vagyok ! :-DDD

MagyarJoe 2015.08.12. 16:35:32

@Lordmotor: van az egeszseges nemzeti buszkeseg, ami mindem orszagra jellemzo, es van a magyar... a ketto kozotti kulonbseget, csak sok kulfoldon eltoltott ev utan lehet megerteni :)

2015.08.12. 17:23:15

@Zoole[uk]: Kikerem magamnak, en csakis minosegi cuccokkal elek, az ilyen gyikemberes ipari tomegtermekekhez semmi kozom.

adg 2015.08.12. 17:39:49

@snygg panda: nem ereztem bantasnak, csak felreertesnek, vagy felreerthetosegnek. Es ertem, hogy nagyjabol bztonsagosan volt elhelyezve. Sajnos idiotak mindenhol vannak, ez ellen nem lehet vedekezni.

@pappito: a woolworthben konkretan sosem lattam kest kirakva a tokja nelkul, de igazan mashol sem. Max ilyen kis kenokeseket.
Es nem kell elzarni a keseket, te is felreertetted amit mondani akartam. Pusztan _baleset_veszelyesnek erzem, hogy egy forgalmas helyen vissonylag szabadon vannak kesek. Tehat nem terroristakra gondoltam, meg elmebetegekre, hanem egyszeru balesetre. Pl. Elmelyulten nezed a 30 centis kesedet, es kozben veletlenul fejbevagnak egy Smörgåsgörgan gyermekpolccal, es reszleges lobotomiat hajtasz vegre magadon a szemeden keresztul.
Ugyanigy nem ereznem helyesnek, pl toltott puskat, lancfureszt jaro motorral vagy akarmi mas veszelyes dolgot szabadon hagyni forgalmas helyen. (Mondjuk az is igaz, hogy gond nelkul vehetsz vasvillat vagy kaszat, ami joval veszelyesebb. Bar egy kerteszeti bolban ritkan van akkora tomeg, mint egy ikeaban.)
De ottlako snygg panda elmondta, hogy annyira nem voltak konnyen hozzaferhetoek, szoval oke.

Mindegy, azt hiszem tul van targyalva. :)

Lordmotor 2015.08.12. 18:00:16

@tsabus [UK]:

Ez kicsit olyan, mint a család. Ha öcséd úszóversenyt nyer, nem örülsz neki? Dehogynem... mit tettél érte? Hát kábé semmit. Vagy mégis? Hát legalább is nem ütötted agyon gyerekkorodban :)
Én meg idehaza dolgozom és fizetem az adót, amiből ő kimehet az olimpiára.. kb ennyit. De nem ezért vagyok büszke, hanem mert nekem a haza kicsit olyan, mint a család. A gyerekedre is sokszor haragszol, és nem örülsz neki, ha ő a legrosszabb tanuló az osztályban, de bakker attól még nem adod le az árvaházba és keresel valami másik gyereket akinek jobban megy a suli....

Lordmotor 2015.08.12. 18:00:27

@Határátkelő:
Igaz, elnézést. Csak miután mindhárom cikket porig alázták az itteni törzskommentelők, gondoltam biztos nem akarod tovább rontani a dolgot még egy hasonlóval.

Ez vagyok 2015.08.12. 18:00:51

Egy mindkét lábbal a földön álló ember józan gondolatait olvashattuk. Egyáltalán nem keserű, mint ahogy páran írják, hanem tárgyilagos. Egyáltalán nem tagadja meg és bírálja a felhozott példákat, hanem amit jóként élt meg fél, hogy visszamenve/keresve csalódást okozna számára.
Tökéletesen igaz, hogy a helyekhez az ott átélt benyomások miatt ragaszkodunk vagy sem.
Ílymódon, akinek megadatik, hogy bejárja a világot a benyomásai alapján gond nélkül találhat egy másik "hazát".
Nagyon tetszett, hogy az érzéseit ennyire jól, alaposan le tudta írni. Bennem is sok-sokféle érzés, benyomás kavarog, de nem tudnám így megfogalmazni.

Lordmotor 2015.08.12. 18:00:58

@MagyarJoe:
Ebben van igazság. Bár én inkább úgy fogalmaznék, (az egszerűség kedvéért a kontinensen maradva), hogy van az ex KGST országokra jellemző, és a nyugati. Nyugaton mérsékeltebb, de kb egységes (bár itt is külön lehetne választani az északi és déli népeket). a vasfüggöny ezen oldalán meg van egy szélsőségesen nacionalista réteg, aki minden ízében felsőbbrendűnek tartja szentmagyarországot és a tízezer éves magyarságot. Illetve van a másik oldal, a magyargyülölő kozmopolita-liberális réteg, aki hányingert kap már az M betű hallatán is. Ezen felül még van egy "középen" álló, amolyan szarok én mindenre tipusú réteg is, akik nem tudnak és nem is akarnak ilyesmikkel gondolni.

Lehetne vitatkozni azon, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, de az biztos, hogy egy szélsőség mindig megszüli az ellentettes szélsőségét. Ha több a bigott nacionalista, több lesz a hungarofób is és így fordítva. Ha eltűnik az egyik tábor, idővel eltűnik a másik is.

micsoda? 2015.08.12. 18:01:04

"Meguntam, kiégtem, megundorodtam ettől".
Igen ez a jellemző a posztra, és írójára is. Szerintem sajnálatos, de maga az írás stílusa tetszett.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.12. 18:05:22

Apropó viccelődés: nagyon el voltam kenődve ezen a híren. Az idei nyár sajnos nem szűkölködött szörnyű gyilkosságokban errefelé. Ma mégis olvastam egy kommentet, amely megnevettetett. A kontextus: az IKEA-s késelés kapcsán a fórumokon megy a kombinálás, hogy vajon iszlamista merénylet történt? (Állítólag mindkét gyanúsított keresztény, szóval nem valószínű, de a tények a svéd konteósokat se szokták zavarni) Egyik fórumozó megelégelte a hajmeresző elméleteket és közölte:
"Hát igen. Tiszta sor, hogy az IS elfoglalta a västeråsi IKEA edényrészlegét és ott kikiáltotta az első svéd kalifátust. Már csak idő kérdése, és leigázzák a hálószobaosztályt és a labdatengert is."
:DDDD

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.12. 18:40:19

@snygg panda:

Alapvetően ez egy mítosz, hogy az átlagemberek széthordták a gettósított zsidók vagyonát.

Valójában a vagyont a csendőrség lefoglalta, s a pénzügyőrség leltárba vette, majd el lett szállítva. Csak értéktelen kacatok maradtak.

Egyébként pont ezért tudják a zsidók visszaigényelni az elvett vagyont. Mert hivatalosan nem lett sosem államosítva.

maxval bircaman megbízott szerkesztő · http://bircahang.org 2015.08.12. 18:40:36

@Kate Helikopter (neked harom):

Éppen a napokban volt vitám ugyanezzel a véleménnyel.

Nos, a rovásírás pont ugyanolyan írás, mint a latin ábécé. Teljesen alkalmas a célra. S természetesen nem nyelv.

A gond a rovásírás mai használatával az, hogy nincs egységes szabványa. Viszont ilyet meg nem lehet csinálni, mert különböző iskolák veszekszenek azon, hogy melyik a jó szabvány.

A magyar rovásírás egyébként a türk írásból ered, az meg a főniciaiból, ami meg az egyiptomiból. Azaz ugyanonnan, mint a latin ábécé.

Már mondtam: a világ szinte minden (99 %) írása 2 forrásból ered: vagy az egyiptomiból vagy a kínaiból.

A magyar rovásírásssal az a furcsa, hogy Mo-on politikai kérdés: Liberális körökben ez valamiféle náci, antiszemita valaminek számít, míg nacionalista körökben meg valamiféle isteni csodának.

fhdgy 2015.08.12. 19:26:33

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: faluhelyen azért voltak más forgatókönyvek is. Meg volt a cégek árjásítása, amikor könnyen megszédült az árja.

Ezek másképp folytak le, mint a "szabályos". Te nem hallottál ilyen esetekről?

TX7AW 2015.08.12. 19:58:43

@Zoole[uk]: Végre nethez keveredtem újra. Ezt a helységneves új divatot nem tudtam, de nem lepődöm meg. Belefér a "bámuljunk hátrafele vagy előre, de semmiképp se nézzük meg a jelent" sodrásba. Mondanám, hogy vicc, ami otthon megy, de jóval inkább úgy tűnik, része a tömegek manipulálásának ez a nagy rovásírás-felbuzdulás, az meg nem vicc.

SzZoole 2015.08.12. 19:59:56

@mojyo: Nyugi young lady,teged senki nem tud uberelni,Te helybol mondasz olyat,mint mas nekifutasbol:)))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.08.12. 20:00:24

@Réka ‎: az áldozatok random svédek voltak, vagy valami személyes leszámolás? Bocs h itt kérdezem, nem láttam a hírekben ezt az infót

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.08.12. 20:04:03

@Dragonlady (Bp, Hun): random svédek. Ma este robbant a hír, hogy az első számú gyanúsított közvetlenül a merénylet előtt kapta meg a kitoloncolási végzést, mivel már rendelkezik tartózkodási engedéllyel Olaszországban.
:(

macamuca [IHUN] 2015.08.12. 20:27:56

@snygg panda:
Ezzel kapcsolatban jut eszembe a "látens barnainges" kifejezés....
(nyíltan nem feltétlenül ért egyet, de magában igen, és az adódó lehetőséget rögtön kihasználja a haszonszerzésre. Vagy nem ért egyet az elvekkel/nem érdekli, de a haszonszerzés reményében akár nyíltan egyetértést mutat. "Szemfüles", ugye, elvekkel nem foglalkozik....)

SzZoole 2015.08.12. 21:21:28

Na hol van mindenki,megkezdodott a Baratok kozt vagy a Joban Roszban???

Herr Géza 2015.08.12. 21:33:19

@diggerdriver: Beállt a Rapülökhöz.... :))))

Herr Géza 2015.08.12. 21:44:56

@Lordmotor: Azért a porig alázták egy kicsit túlzás... Egyébként sem értem ezt a mondvacsinált fesztivált, hogy "ide nem lehet M.o.-ot dicsöitö írást betenni" . Dehogynem. Legfeljebb vutatkozunk vele, ha meg hülyeségeket ír, akkor "porig alázzuk". De mégis mit vársz??? Ez a Határátkelö blog, ahova - mint a nevéböl levezethetö- leginkább azok járnak, akik eljöttek onnan, vagy el szeretnének jönni. 1000+1 okból, amik között gyakori bizony az is, hogy M.o.-ot ilyen-olyan okból élhetetlennek tartják. Baj ez? Baj bizony, de lehetne belöle tanulni is azoknak, akiknek ez (is) lenne a dolguk. Ettöl persze messze vagyunk, meg nyilvánvalóan túl idealista elképzelés.
Csak még egy apróság: ha a Fradi-blogba beírod, hogy hajrá Dózsa, akkor mégis mit vársz, helyeslést? Magukba fordulnak és azt mondják, hogy most, hogy így meggondolom, tényleg hajrá Dózsa?
Ugye, ugye....

©________ 2015.08.12. 21:47:18

@Zoole[uk]:

Ma jonnek a Perseidak. Azt lesik:-)

Reggel Tibor 2015.08.12. 22:04:17

Szívesen látunk itthon vendégként bármikor.
De örülök, hogy elmentél.

Ahogy írtad, minden ország szülöttje elfogult saját hazájával. A magyar is, és ez bizonyos mértékig rendben is van így.

Tartozunk valahova, van múltunk, kötődünk, van családunk(!) akikkel jó együtt lenni.

Neked ilyenek nincsenek.

SzZoole 2015.08.12. 22:20:35

@Kate Helikopter (neked harom): Miaza Perseidak?
Valami uj agymoso szappanopera?

SzZoole 2015.08.12. 22:22:42

Na meg egy turbomagyar,Ez is a Siriusrol jott kivalasztott???

Taxomükke (UK) 2015.08.12. 22:33:59

@diggerdriver: Biztosan kitántorgott, és a tíz paki mellett nem jut neki sávszélesség, nem tud ide írkálni, meg a keze is fáj a mosogatástól.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.08.12. 22:35:05

Luxemburg az jó hely? Jött állásajánlat.

Vierre_ 2015.08.12. 22:37:47

@tsabus [UK]: Csak annyit tudok mondani, hogy: igen.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.12. 22:38:55

@Zoole[uk]:
Tudod amit múltkor ettünk a PUB-ban.
:))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2015.08.12. 22:44:40

@diggerdriver: En mindig szteket eszek:)))

szamok embere 2015.08.12. 22:50:05

@M. Péter: A lányom magyar állampolgár, kvázi alanyi jogon járna neki orvosi ellátás, sürgősségi meg akár a svájci betegbiztosítása alapján is. Amikor bevittem az ügyeletre, mert egy addig nem ismert gyógyszerallergiától fél óra alatt a felismerhetetlenségig dagadt a feje, és attól féltem, hogy ha folytatódik, akkor megfullad, az orvos addig nem vizsgálta meg, amíg le nem perkáltam a teljes díjat kp-ban, mert kártyaolvasójuk nem volt. Ez volna tehát a szülőhazám.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.08.12. 22:58:50

@Zoole[uk]:
Akkor az. Ez az úri neve:))))))))))))))))))))))))))

©________ 2015.08.12. 23:30:59

@Zoole[uk]: hullocsillag. Meteorraj.minden augusztusban jonnek. Iden nagyon jol lathatoak.

Ha nincs nalatok nagy fenyszennyezes, akkor ejfel korul lathatod oket nagyjabol eszak fele fordulva.

©________ 2015.08.12. 23:32:09

@Zka: igen jo hely.

Innen nezve biztosan:-):-):-):-):-):-)
Kicsit offshore paradicsom, ugyhogy valoszinuleg onnan nezve is:-):-)

Muscari 2015.08.12. 23:41:44

@Kate Helikopter (neked harom): sajnos Londonban nagyon nagy a fényszennyezés, hatalmas alapterüleyen fekszik és minden jól ki van világítva. Otthon ledöbbentem, mikor felnéztem az égre, annyi csillag volt.

SzZoole 2015.08.12. 23:45:00

@Kate Helikopter (neked harom): igen megtudom nézni,ha kimegyek a kertbe teljesen tisztán látszanak a csillagok

Na az etetes megtörtént mára is....

Herr Géza 2015.08.12. 23:47:02

@Reggel Tibor: Tök igazad van ! :)))))
Csak el ne mondd Tsabusnak, hogy milyen szar neki, mert még kárt tesz magában.
:)))

SzZoole 2015.08.12. 23:47:57

HA,
@Kate Helikopter (neked harom): szemelyeskedett a nagy fejű @diggerdriver: -el,azt mondta ra,hogy marharépa:)))

Shanarey 2015.08.12. 23:49:04

Na jóestét, vagy jóéjt.

Most jött az ihlet a HA olvasásához.

Összegzés: Tsabus bakker, egy véleményen vagyunk, az általad feldobot témákban.

Rövid jelentés Németországból, rohadt meleg van és párás a levegő. Hová keveredtem ?

Herr Géza 2015.08.12. 23:49:12

@Muscari: Ugye milyen szar hely London? Még a hullócsillagok se hullanak... Hogy emberek önként és dalolva költöznek oda...., nem is értem. :)))

Herr Géza 2015.08.12. 23:50:19

@Shanarey: Hát tényleg hova keveredtél? Mit csinálsz errefelé? Vagy csak átutazóban?

©________ 2015.08.12. 23:57:59

@Muscari: itt meg a tejut is latszik. Imadom.

©________ 2015.08.12. 23:59:02

@Zoole[uk]: jobb keson, mint soha. En reggel szoktam atirni a nevet nekik.

Shanarey 2015.08.13. 00:00:29

@Herr Géza:

Bajorország, egy ismerősömnél, jöttem száguldozni.
:-)

pappito · http://pappito.com 2015.08.13. 00:07:17

@Lordmotor: "Illetve van a másik oldal, a magyargyülölő kozmopolita-liberális réteg, aki hányingert kap már az M betű hallatán is."

ez úgy marhaság ahogy van, már ne is haragudj. egyrészt a tarsolylemezes szittyából is meglehetősen kevés van (ezrelékek max) viszont én egy magyargyűlölőt sem ismerek. ez egy ostoba, de hatékony politikai szlogen, címke, ami mögé oda lehet terelni a rovásírás-sérülteket.

blackhairlady 2015.08.13. 00:08:37

@tsabus [UK]: en nagy dilemmaban voltam, hogy melyik gombot nyomjam. Szinte mindenrol maskepp velekedek mint te, viszont egy nagyon jol megirt poszt ez. A szemelyes tapasztalatokkal, erzesekkel meg kar vitaba bonyolodni.

pappito · http://pappito.com 2015.08.13. 00:12:52

@maxval bircaman megbízott szerkesztő: "Alapvetően ez egy mítosz, hogy az átlagemberek széthordták a gettósított zsidók vagyonát."

hát ez bezony nem mítosz. kedves hétköznapi emberek vidáman jelentgették fel (vagyis vitették el) a zsidókat, hogy megigénylehessék a lakásukat meg a zongorát meg az ezüst kiskanalat meg az ágyneműt. ez speciel elég jól dokumentált sztori, volt is egy elég szomorú gyűjtemény a témában a neten a kedves lakók leveleiből amit a hatóságoknak írtak.

legalább az alaposan dokumentált történelmi eseményeket ne hazudjuk el, kösz

pappito · http://pappito.com 2015.08.13. 00:18:13

@Herr Géza: " Ez a Határátkelö blog, ahova - mint a nevéböl levezethetö- leginkább azok járnak, akik eljöttek onnan, vagy el szeretnének jönni. 1000+1 okból, amik között gyakori bizony az is, hogy M.o.-ot ilyen-olyan okból élhetetlennek tartják."

és ez megbocsájthatatlan bűn :)

Shanarey 2015.08.13. 00:41:02

Rovásírásról csak annyit hogy pár éve Hévízen volt egy Kürtős kalács árús, akinek a bódéján volt valami macska kaparás, amit ma rovásírásként azonosítanak. Én elbambultam a feliraton, és az árús rákérdezett mi a probléma. Mondtam neki szerintem ez nem jól van.
Ne kérdezzétek miért mondtam ezt mert fogalmam sincs a rovásírás mikéntjét illetően, ez a válasz a pillanat szüleménye volt. Na erre pironkodva bevallotta hogy aki készítette, az elrontott benne valamit.

Herr Géza 2015.08.13. 00:54:46

@Shanarey: Hát ha 140-150 neked száguldás, akkor oké. Ha a 200 körül, uram bocsá afölött gondolkodsz, akkor rossz helyre jöttél. :)))) Azok az idök elmúltak... Ma ebben az országban (ahol ugye elvileg nincs sebességkorlátozás az autópályán...) 15 percnyi folyamatos high-speed élményre kb. szombatról vasárnapra virradóra, 2:00-6:00 óra között van igazán lehetöséged... Vagy pénzért pl. a Nürburgringen....Vagy azon kevés autópályák egyikén, ami kb. sehonnan sehova vezet. De azért jó szórakozást ! :))

tsabus UAE 2015.08.13. 01:00:59

Azt hiszem, próbáltam megérteni a negatív kommenteket is, de szégyenemre, csak kevéssé sikerült. Azt hiszem, nem erőlködöm tovább. Egy összegzett válasszal letudom, csoportonként.

Akik szerint nem is ilyen rossz a helyzet, ahogy én leírtam:
Én így látom, ti pedig másként. Ez így van jól.

Akik szerint az ő általuk diktált módon kellene éreznem, reagálnom:
Az, hogy ellenben velem, te minek örülsz, vagy mire vagy büszke, az legyen majd a te posztod témája és ígérem, nem fogok hozzászólni.

Akik szerint köpködök, meggyalázom a nemzetet, haza se menjek soha, stb.:
Habár tisztelem a véleményeteket, megjegyezném, hogy számomra ti is csak részei vagytok a problémának. Annak, amelyik miatt a fenti világlátásom kialakult és a poszt megszületett.

A dyslexiások:
Értő olvasást plííííííz !

Most pedig szunya !
Jóéjt mindenkinek ! (Kinek-kinek a maga időzónájában)

Shanarey 2015.08.13. 01:02:26

@Herr Géza:

Én, nem így tapasztaltam, de nem is ezért vagyok itt, ám ez sem kizárt.

Na és úgyis valahol majd megírják hogy nem is itt vagyok és hazudok minden másban.

:-)

tsabus UAE 2015.08.13. 01:21:03

@blackhair-lady: Köszönöm a dicséretet ! A szavazatodat is köszönöm - bármi is lett a mérlegelés eredménye. Bár, ez utóbbi nem számít bele semmibe. :-)
Gondolom, szereted a népzenét és/vagy a néptáncot, nem látod olyan borúsnak MO jelenét és jövőjét, valamint meghatódsz, ha otthon jársz és odahaza akarsz majd nyugdíjas lenni. Asszem, ez lefedi az összes ellentétes véleményt.
Köszönöm továbbá a verbális tatárjárás mellőzését, mely remek terepet biztosított volna annak bemutatására, hogy milyen elvetemült bozgor vagyok. :-DDDD

Herr Géza 2015.08.13. 01:31:54

Volt itt már szó egy párszor szó arról, hogy milyen szinten lehet megtanulni egy nyelvet... Na de 19-et?

youtu.be/qrDPjGHAuk0

Kalapom emelem a srác elött......!!!!!!

Herr Géza 2015.08.13. 01:34:50

@tsabus [UK]: Az a negyedik bekezdés nagyon ütös !!!! Szívemböl szóltál. (Nem csak ott, de ezt ilyen elegánsan nem tudtam volna összefoglalni...:))) )
Jó éjt !

montroyal ( CAN qc) 2015.08.13. 04:36:57

@tsabus [UK]: tetszet es ezzel magasra tetted a mércét .. nekem lehetne egy végszo is ebben a témaban , ketsegeim vannak hogy johet valami erdekesebb ez utan .. turistanak ? talan.. de meg annyi szep hely van a vilagon amit nem lattam ..

Bredpitt Monika 2015.08.13. 04:50:40

@tsabus [UK]: en is arra ertettem, pont ez a lenyeg, HA megvalaszolta a lenyeget, semmi keresnivaloja a palyazatnak itt, hiszen a hatarido utan erkezett, ezert nem is vitatkoznek rola, udv

blackhairlady 2015.08.13. 05:20:12

@tsabus [UK]: Azt irtam "szinte", szoval van amivel egyet ertettem, es ez Magayrorszag borus jovoje:) Vagy inkabb ilyen :( jelet kene irnom.
Van nepzene amit szeretek, neptanc is, nagyon meghatodom ha otthon vagyok, sajnos az elso ev amikor nem tudok haza menni, elegge honvagyam is van, nyugdijas nem akarok otthon lenni, mivel a ferjemmel tervezem leelni az eletem, o pedig valoszinuleg itt szeretne nyogdijas lenni:)
Viccet felreteve, szerintem ket ember tipus letezik (na jo, tobb is:D): a racionalis es a szenimentalis. az elobbi szivtelennek, ridegnek, szamitonak tunik az utobbi szamara, a szentimentalis pedig picsogosnak az racionalisnak. Nehezen tudjak aterezni a masik nezopontjait, erzeseit, ezert altalaban vitaba is keverednek ha ilyen magasztos dolgokrol van szo mint haza meg hazaszeretet:)

pappito · http://pappito.com 2015.08.13. 05:20:47

@Bredpitt Monika: én bánnám, ha valami hülye határidő miatt nem olvashatnék el egy poszt.

HÁ meg megmondta, hogy nem számolja bele valamibe (nem követtem, hgoy ez miféle verseny) úgyhogy nincs ezzel semmi baj.
Ennyire nyerni akarsz? Szerintem a tied volt a legjobb.
komolyan.

Lordmotor 2015.08.13. 08:55:31

@Herr Géza: Köszönöm, a lényeget megfogalmaztad, persze virágnyelven :) Hogy miről is szól ez a blog, mi is lényege.

Írásod kapcsán csak egy kérdésem lenne:

"Baj ez? Baj bizony, de lehetne belöle tanulni is azoknak, akiknek ez (is) lenne a dolguk."

Itt kikre gondoltál? Arra a 199 köztörvényesre akik abban a szép épületben ücsörögnek a Kossuth-téren, vagy ránk, alsóbbrendűekre, akik nem voltak elég bátrak/okosak/tökösek/gazdagok, hogy lelépjenek a fényes nyugatra és itt maradtak tovább kűzdeni a sz@rból való várépítéssel?

Shanarey 2015.08.13. 09:11:23

@pappito:

A kalács finom volt. Engem nem érdekel, ki csinálja, ha jól csinálja, és ha az illető afféle "turbó" Magyar, az sem baj, csak engem ne akarjon megtéríteni.

Határátkelő 2015.08.13. 11:19:58

@Lordmotor:

Két dolgot, hadd tegyek hozzá: az egyik, hogy előtted is nyitva a lehetőség, hogy megírd, mit gondolsz erről az egész témáról. Ezt értheted egyben felkérésnek is, én kíváncsi vagyok, hogyan látod a határátkelés kérdését - ha megírod, én szívesen helyet adok neki.

A másik: felhívnám a figyelmed a mai posztra - megint egy olyan, amilyen szerinted ezen a blogon nem jelenhet meg.

hataratkelo.blog.hu/2015/08/13/mindenki_menne_mi_inkabb_hazajottunk

Üdv

adg 2015.08.13. 12:15:23

@Határátkelő: Na most ugy csinalsz, mintha nem latnank at a szitan. Direkt beteszel neha egy Magyarorszagot pozitivan feltunteto irast, csak azert hogy azt higgyuk, hogy neha van Magyarorszagot pozitivan bemutato iras is a blogon, pedig valojaban nincs, csak azok, amiket azert teszel be, hogy azt higgyuk, van. De minket nem versz at. Nem bizony. :)

©________ 2015.08.13. 12:31:27

@adg: engem csak az erdekel, h ez a poszt dragabb volt-e.

adg 2015.08.13. 13:18:52

@Tilcsak Bea (igen, en vagyok): o irja az osszeset maganak, nem kell erte fizetni.

Határátkelő 2015.08.13. 13:50:00

@adg: @Tilcsak Bea (igen, en vagyok): Ugye, milyen rafinált vagyok? ;) Sértő, hogy kifelejtettétek, hogy az összes kommentet is én írom. :)

2015.08.13. 13:57:22

@Határátkelő:

Uristen!!! Te vagy en??? Ez mar kesz szkizofrenia!!!! Aaaaaa!!!!
:)

tsabus UAE 2015.08.13. 14:11:35

@Határátkelő: Akkor mégis Digger a HÁ ! :-)))))

2015.08.13. 14:12:56

@tsabus [UK]:

Mi a Borg vagyunk... :)))

adg 2015.08.13. 14:13:19

@Határátkelő: @Ödenburger [Hu/At]: Elnezest, nem akartam megsertodni, vagy megserteni magunkat, igy magam kozt szolva. Vagy hogy is. Na megyek is aludni, hogy kipihenjem magunkat, mar van nehany otletunk a holnapi posztomhoz.
Na, akkor holnap halnap

Andy73 2015.08.13. 14:19:34

"A fentiekből már tisztán kirajzolódott, hogy nem vagyok nagyon közösségi ember. Ha pedig ma végignézek a magyarságon, akkor közösségi emberként se biztos, hogy aktív tagja akarnék lenni ennek a csoportnak."

Pedig Angliában is magyar fogsz maradni, életed végéig. Ne hidd, hogy az angolok majd angolnak fognak tartani, akár milyen jól megtanulsz angolul.
Ha egyáltalán Angliából írsz, és nem Pestről. Semmi jele nincs ebben a szövegben annak, hogy bármilyen ismereted lenne arról az országról, és nem csak a szokásos magyarellenes szöveget lököd, ami sajnos olyan menő bizonyos körökben itthon is.
Azzal egyébként nincs gond, ha valaki külföldre megy szerencsét próbálni, de attól még nem kellene leszólni a hazáját és a népét, amelyiknek ő is tagja, akár tetszik, akár nem.
Az igazán sikeres emberek külföldön is büszkék a gyökereikre, ha csak nem elüldözték a hazájából.
Aki pedig itthon sikertelen, az nem biztos, hogy másutt jobban fog boldogulni.

tsabus UAE 2015.08.13. 14:31:40

@Andy73: Azt a szót, hogy "aktív", ravaszul elrejtettem az egyik mondatban, hogy ne találd meg és tök értelmetlen reakciót váltsak ki belőled.
Lásd fentebb, a dyslexiások csoportjának szóló válaszom.

2015.08.13. 14:34:35

@tsabus [UK]:

Inkabb asszimilald... :)))

blackhairlady 2015.08.13. 15:44:31

@Golf2: Hat olyan mint en, aki szeret erzelgosen beszelni dolgokrol, mondjuk a hazajarol es a valasztott hazajarol is :))

Andy73 2015.08.13. 16:19:39

@tsabus [UK]: Tudok olvasni, ez a foglalkozásomhoz tartozik. Az, hogy írsz a hazádról, egyébként elég aktív dolog, még akkor is, ha főleg negatív dolgokat, és az aktivitásod részben az olvasóid inzultálására irányul.
Idővel talán te is rájössz, hogy aki írásra adja a fejét, annak illik kulturáltan reagálni az olvasóira. Ez egyébként a kommunikáció egyik alapvető kritériuma. De a vitakészsége csak részben tanulható, alapvetően intelligencia kérdése.

tsabus UAE 2015.08.13. 18:33:52

@Andy73: A te hozzászólásodat is lehet inzultálásnak venni (annak is vettem), mivel indirekt hazugnak neveztél ("Ha egyáltalán Angliából írsz, és nem Pestről..."). Sőt, az egész egy félreolvasással kezdődött, amit most sem ismersz be.
Az, hogy mit nevezünk aktivitásnak, a magyarságon belül, illetve annak érdekében, hadd legyen szubjektív megítélés tárgya ! Én pedig úgy ítélem, hogy egy fél órás gépeléssel létrehozott blogbejegyzés nem az.
Végül pedig az, hogy az olvasás a munkakörödhöz tartozik, semmilyen formában nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen vagy - tehát nem indokol semmit. Mint mikor az autóvezetőnek felhívják a figyelmét egy egy hibájára és azzal söpri le a kritikát az asztalról, hogy már 20 éve vezet. WTF ?
Örömmel tudatom, hogy a legutóbbi hozzászólásoddal bekerültél egy másik, általam feljebb említett csoportba is. Találd ki, melyikbe ! :-D

tsabus UAE 2015.08.13. 18:35:41

@Andy73: Egy utolsó kérdés: Mi olyat írtál a hozzászólásodban, amin lehet, vagy érdemes vitatkozni ? Ha már vitakészség...
:-)

Andy73 2015.08.13. 19:29:30

Nézd, ha jól érzed magad Angliában, akkor sok sikert, ha meg onnan is tovább akarsz majd állni, ahhoz is. EU-s állampolgárként nyugodtan megteheted. Én is éltem több évet nyugaton, Angliába most is elég gyakran járok, de végleg sosem akartam külföldre költözni.
Az is a te dolgod, ha ilyen negatív a hozzáállásod a szülőhazádhoz, anyanyelvedhez, stb. - ez egyáltalán nem meglepő és ritka, sajnos inkább az ellenkezője az, hiszen az elmúlt 40 + 12 évben éppen ezt sulykolták, különben könnyen nacionalistának bélyegeztek.
Éppen ezért ilyet könnyen tud írni bárki itthonról is, és ebben a blogban azt várná az ember, hogy a külföldi tapasztalatokról olvasson. Inkább ezért bosszantott fel az írásod, mert úgy éreztem, hogy feleslegesen olvastam el, semmi újat nem mondott, akár őszinte, akár nem.

Andy73 2015.08.13. 19:54:38

@tsabus [UK]: És még valami. Ha Angliában valaki nem ért veled egyet, akkor ne hívd majd dyslexiásnak, rábökve egy szóra a szövegedben. Nem azért, mert ez idegen nyelven és közegben kockázatos, hanem azért mert ott ez nem szokás - egyébként itt sem, műveltebb körökben, bizonyos szint felett.
De majd egyszer talán te is megtanulod mindezt, Akár itt, akár ott.

poggY 2015.08.14. 00:08:25

Nem tetszett. Elfogult és arrogánsnak tűnik a poszt író. Ez meg az én szubjektív véleményem. Én az államokban élek és nem sok gondom van az angolommal mégsem hiszem hogy a magyar nyelv közelébe érne. Ezt egyedul akkor éreztem amikor Finnországban éltem.
Másrészt az épületek például otthon az egyik legszebbek , amiket azért mégis a mi őseink építettek, pl én imádom Budapestet. Én pl a magyarokról tudnék sokat írni hogy miért is nem otthon élek. ..

tsabus UAE 2015.08.14. 12:05:51

@Andy73: Nézzük csak...
Az első hozzászólásodban lehazugoztál, számonkérted rajtam, hogy nem tudtunk meg semmit Angliáról (WTF ???), és besértődtél olyanokon, amiket nem is írtam, illetve félreértelmezted, amit írtam.
A későbbiekben pedig ki akartál oktatni erről-arról, pl. hogy milyennek kell lenni egy értelmes embernek... Te... A fentiek után...

:-DDDDD

Andy73 2015.08.18. 13:57:17

"Ha egyáltalán Angliából írsz, és nem Pestről. Semmi jele nincs ebben a szövegben annak, hogy bármilyen ismereted lenne arról az országról, és nem csak a szokásos magyarellenes szöveget lököd, ami sajnos olyan menő bizonyos körökben itthon is."

Ha erre gondolsz, itt nem nevezlek hazugnak, csak kifejeztem a kételyemet, hogy Angliából írsz-e egyáltalán. Ezt továbbra is fenntartom, azóta sem sikerült meggyőznöd egy kommenteddel sem erről. És ebben nincs semmi sértés vagy minősítés. Egyébként nincs harag, de a szövegértést te is gyakorolhatnád még.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása