Nem, még nincs vége a Magyarország és én pályázatnak (bár erősen a vége felé közeledik), ma például Tsabus írását olvashatjátok arról, hogyan is éli ő meg ezt a kérdést, mit jelent neki a haza, hagyományok.

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet. 

„A második országváltásomon vagyok túl – éppen Angliában. 48 évesen, diploma nélkül. Életemben már készítettem savanyúságot, kötöttem koszorút, dolgoztam soron, voltam IT-s, foglalkoztam projektekkel, meg miegymás. Az első országváltásnál a feleségemet követtem, csakúgy, mint most.

Most, mikor az ügyintézéssel megvagyunk és kezdenek helyrerázódni a dolgok, láttam a Határátkelőn a felhívást, hogy mindenki írja meg, mit jelent neki a haza. Nem akarom a nézeteimet versenyeztetni, mert nem azért van pár dologról véleményem, hogy az tetsszen másoknak, hanem mert úgy gondolom. Márpedig ez nem fog változni a tetszési index függvényében.

Haza

Valahogy nekem ez nagyon mást jelent, mint másoknak. Ennek a nagyon ködös fogalomnak kellett volna engem otthon tartania és ezért kellene bűntudatot / honvágyat éreznem, mióta eljöttem.

Az nem vitás például, hogy magyar vagyok. Nem tudok vele mit kezdeni, mert ebbe születtem. Pont, mivel semmi beleszólásom nem volt ebbe, nem is vagyok olyan büszke rá, csak elfogadom.

A csordaszellem is távol áll tőlem és nem fogom könnyes szemmel sorolni azoknak a honfitársaimnak a nevét, akik valami nagyot vittek véghez. Konstatálom, hogy szép volt, amit elértek, de semmivel sem érzek nagyobb dolognak egy magyar Nobel-díjat, mint egy nem magyar által elnyertet. Ez van.

Mik is jutnak eszembe a haza szó hallatán?

Kezdjük a földrajznál. „Arany mezők, ezüst folyók”? Igen, vannak szép tájak odahaza, de a nagyvilágban vannak szebbek is. Ha egy helyre szívesen gondolok, az nem a hely miatt van, hanem az élmények miatt és azok miatt, akikkel azokat megosztottam.

A legtöbb hely, ahol jártam Magyarországon, már valamelyest megváltozott. Ha - valami csoda folytán - mégis a régi lenne, akkor azok (magamat is beleértve) változtak meg, akik az emlékeimben élnek. Mi több, már egy csomó olyan hely van külföldön, amihez erősebb érzelmi szálak kötnek.

Ide tartozik, hogy a világ egyik legnagyobb adománya számomra (és mindenkinek), hogy a földgolyó szinte teljes egészét bejárhatom, ha időm, energiám és anyagi lehetőségeim engedik.

Sőt, néhány országban nem csak turistaként tölthetek némi időt, hanem le is telepedhetek egy pár évre. Akkor miért kellene azon a pántlikás párezer négyzetkilométeren ücsörögnöm életem végéig, amit simán kitakar egy jóllakott légy a földgömbömön?

Hagyományok

Csak néhány példa. Kodálytól és Bartóktól sikító frászt kapok, hála a Magyar Rádió műsorpolitikájának gyerekkoromban. Ez már magával hozta, hogy a népzene / néptánc sem csak egyszerűen nem érdekel, hanem idegesít.

Szintén gyerekkori bevésődés, hogy a nemzeti ünnep azt jelenti, hogy ki kell öltözni, végig kell állni egy csomó értelmetlen beszédet olyanok szájából, akiket jobbára mindenki utál. Legyen az kormányfő, párttitkár, TSZ-elnök, vagy egy ügyeletes buzgó mócsing a tanácstól / iskolából / párttól. Mivel az ünnep összekötődött a fenti hülyékkel, már nem is igazán volt érdekes az, hogy végül is mire kellett volna emlékezni.

Ha már emlékezés. Már akkor is furcsa volt nekem, hogy a nagyjainkra való emlékezésnek volt egy olyan mellékíze, hogy bezzeg régen mekkora nagy királyok voltunk, csak úgy egy évszázada nem vagyunk sehol.

Nagyok csak azok voltak, akik évszázadokkal ezelőtt meghaltak, akik még bátrak voltak, erkölcsösek, nagyvonalúak, nagytudásúak, stb. Mivel most nincsenek ilyenek (?), nem azon kellene dolgozni, hogy legyenek és nem pedig sötét szócséplést hallgatni a régmúltról? Mert bizony, az elmúlt 25, 70, ki tudja mennyi év megmutatta, hogy ez nem elég.

A fentieken túl, ha a Karácsony és Húsvét magyar verziója nem arról szólna, hogy nagyon bezabáljunk, nagyon berúgjunk és valami haszontalan, ámde drága dolgot vegyünk egymásnak, akkor még szerethető is lenne. Szóval, nekem az ünnep az, mikor jó társaságban vagyok, spontán, bárhol.

Anyanyelv

Naná, hogy a legkifejezőbb, legdallamosabb, leglíraibb, stb. Ahogy jó néhány más ország lakói jellemzik a saját nyelvüket. Inkább csak arról van szó, hogy ezen tudjuk leginkább kifejezni magunkat, ennek érezzük a legapróbb és mások számára szinte láthatatlan rezdüléseit. Ettől még tanulhatunk más nyelvet és pár év (egyeseknek évtized, másoknak évezred) után azon is otthonosan érezzük magunkat.

Az otthonunk

Embere válogatja. Van, aki képes boldogan leélni egy életet a kis fatornyos falujában úgy, hogy végig egy 50 km sugarú körön belül mozog. Én nem. Nekem az az otthonom, ahol a párommal együtt kidobjuk a horgonyt és jól érezzük magunkat. Aztán megyünk tovább.

Tudom, ez a két véglet és ezek közt végtelen számú lehetőség van, de engedtessék meg nekem, hogy így érezzem magam jól.

Országunk eredményei

Van olyan generáció, aki jogosan mondhatja, hogy „felépítettük az országot”. Ez tényleg egy hatalmas dolog volt. Aztán jöttek a későbbi generációk, mint az enyém is. Nem tudom, mi az az eredmény, ami országos jelentőségű és a mai világban is kollektíve büszkék lehetnénk rá.

Ha volt is valami pozitív, a jelen történései megkérdőjelezik, hisz az eddigi történelmünk, erőfeszítéseink ide vezettek. Ebbe a mai állapotba, amit sem jónak, sem előrelépésnek nem lehet nevezni.

Anyagiak

Erre mindenki tudja a választ, mindenkinek van egy története. Csak arra a gyakori vádra térnék ki, hogy a taníttatásomat az állam fizette és erre én otthagyom. Nos, mióta van jövedelemadó Magyarországon, azóta fizetek. Volt fél évem feketemunkán és összesen 7 hónapom, mikor munkanélküli segélyt kaptam. 25 év alatt. Azt hiszem visszafizettem mindent, sőt...

Tagja lehetek egy fantasztikus közösségnek, a magyarságnak

A fentiekből már tisztán kirajzolódott, hogy nem vagyok nagyon közösségi ember. Ha pedig ma végignézek a magyarságon, akkor közösségi emberként se biztos, hogy aktív tagja akarnék lenni ennek a csoportnak.

Nem azért, mert minden magyar mogorva, sunyi, panaszkodó, stb. Ezt nevezik általánosításnak. Amiket általában a magyarokra mondanak, mint negatív jelző, az minden más nemzet fiai közt megtalálható. Csak más arányban.

Úgy vettem észre (szubjektív megfigyelés és értékelés) hogy az arányok annyira eltolódtak negatív irányba, ami már nekem zavaró. Ami most Magyarországon folyik, az már annyira az abnormális irányba terelődött, hogy reményt se látok egy rendes kulturált párbeszédre.

A politika

Igen, a politikáról van szó. Mindenbe beivódott, mint a dögszag. Olyan dolgokat tűr el és támogat az emberek egy jelentős része, amit szerintem ép ész és normális erkölcsök birtokában képtelenség lenne.

Míg nyugat-európai környezetben megvan nagyjából egy közös platform a legnagyobb ellenfelek közt is (például, hogy mindegyik párt az ország érdekében kíván dolgozni, jórészt demokratikus keretek között és nagyobb lopás, vagy egyéb stikli esetén elhúz a közéletből), otthon semmi ilyesmi nincs és a mindennapos példák jól mutatják, hogy a legalapvetőbb erkölcsi, vagy törvényi normák sem érvényesülnek és ezeknek semmi következménye sincs.

X mennyiségű szavazó ezt akarta és Y mennyiségű szavazót ez annyira hidegen hagyott, hogy el se ment szavazni. Miről vitatkozzunk? Szent Korona-elméletről, meg szívcsakrákról? Meg hogy attól lesz meleg a gyerek, hogy egy transzvesztitát lát a tévében? Ja, és hogy a „tudjukkik” el akarják lopni a magyar ivóvizet? Mert az internetes fórumokon úgy tűnik, hogy a mostani irányvonal támogatóinak jelentős részét leginkább ezek a fontos kérdések foglalkoztatják.

Lehet mondani, hogy külföldön nem is figyelek a politikára és ezt nyugodtan megtehetném otthon is. Akkor ezt az egész idegesítő marhaságot kikapcsolhatnám az életemből.

Ez tényleg így működne? Valóban nem érdekelne, hogy a barátomat egy hülye törvény miatt teszik utcára, ami mögött politikusok gátlástalan lopkodása van? Nem politizálnék akkor se, ha a szomszédomat a rezsicsökkentés miatt rúgja ki az elektromos szolgáltató, sok-sok év után?

Tudnék kulturált vitát folytatni azzal, aki egy általam mélységesen megvetett dolgot vesz védelmébe, ködös összeesküvés-elméletekre, meg idegen hatalmakra hivatkozva?

Meguntam, kiégtem, megundorodtam ettől.

Magyarország. Egy ország a térképen. Történetesen ott születtem és nőttem föl. Ezért magyar vagyok.

„Itt élned, halnod kell...” - Akinek vannak ilyen ambíciói, hajrá! Én, ha lehet, csak turistaként járnék vissza.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.