A napokban többször is olvashattátok a felhívást, hogy várom a nyaralós képeket, és érkezett is pár, szóval ma jöjjön az első eresztés. Ami közös bennük, az a tengerpart, ezen túl viszont Mamaia és Barcelona aligha lehetne messzebb egymástól. Lássunk tehát egy romániai és egy spanyolországi utat, ahogyan Krisztián és Zoltán megélte. (Küldjetek még képeket, sztorikat a nyaralásról, ha pedig most mentek, akkor jó pihenést és ne felejtsetek fotózni. :) A cím a szokásos: hataratkeloKUKAChotmail.com)

Kezdjük tehát Krisztiánnal, aki nagy motoros, ám most egy váratlan esemény miatt autóval volt kénytelen lemenni a román tengerpartra. Őszintén szólva a magam részéről nem bánom, mert így születhettek meg ezek a csodás képek.

„Az én nyaralásom egy előre be nem tervezett esemény volt. Tudni kell, hogy a mi családunk egy motoros család, mindenki motorozik, aki él és mozog. Az idei erdélyi motoros túrára anyagi okokból sajnos nem tudtam a csapattal tartani. A család egy baráti társasággal elindult, én meg itthon maradtam.

Aztán egyik nap érkezett egy hívás, apukám telefonált, hogy van egy kis gond, történt egy kisebb baleset, az ő motorja járásképtelen, így el kellene mennem érte utánfutóval és haza kellene hoznom. Persze, semmi gond, hová kell mennem? Mamaiára! Nab...meg, az a világ másik felén van. :)

Így történt, hogy június 30-án a kocsi mögé akasztottam az utánfutót és délután 5-kor nekiindultam Veresegyházról a végeláthatatlan útnak, majd pedig 1200km-t egy fenékkel legyűrve (na jó, egyszer megálltam tankolni és legurítani egy Red Bull-t) másnap reggel fél 7-kor már a Fekete-tenger partján voltam Konstanca felett Mamaián.

Így aztán úgy alakult, hogy nem ő jött velem haza, hanem én maradtam velük a túra hátralevő 4 napjára és mi kocsival teljesítettük a maradékot. Így volt egy kis sziesztám a tengernél, illetve hazafelé a Kárpátokon a Transalpina néven ismert úton jöttünk. Utáltam is minden motorost, amiért nekem a kocsiban kellett ezt a csodálatos kanyargós-szerpentines utat abszolválnom. :)”

Gasztrocsodák és kalandozások Barcelonában

Másik főhősünk, Zoltán nagy húsimádó (ezen a néven fut blogja is, amit mindenkinek ajánlok figyelmébe), úgyhogy nem csoda, hogy a barcelonai útjukról szóló beszámolójában az étkezés és a gasztronómia kiemelt szerepet kap. Nekem meg a nyálam csorgott, miközben a képeket válogattam…

Megérkeztünk a napfényes,... ja nem, esős Barcelonába. Mert ilyen a mi szerencsénk, ha mi valahova elutazunk lazulni, ott tuti esik az eső... Na mindegy, azért nem volt jégeső, csak egy langymeleg nyári eső - de azért hogy fogad bennünket a város?

A jó, hogy a reptérről megy közvetlen vonat a városba, ahol aztán egyből át lehet szállni a föld alatt a metróra, s mindezt tök olcsón meg is úszhatod, ha T10-es gyűjtőjegyet vásárolsz. Először azért kicsit kaotikusnak tűnik a vonat, metró térkép - de kis logikázás után rájön az ember, hogy miként épül fel a rendszer, és ezután már élvezhetjük a barcelonai underground-ot.

Első felszínre szállásunk a Sant Antoni tér, ahol a régi patinás piacot éppen felújítják, így a metró feljáró mellet húzódik egy baromi nagy ideiglenes, könnyűszerkezetes, klímás vásárcsarnok - ahol az első vizuális és gasztró élményünk is megszületett.

A látvány lenyűgöző, a zöldségek, a sonkák, húsok, halak és tengeri herkentyűk tömege zúdul ránk, ahogy sétálunk a gondolák és standok között, ízlésesen tálalva mindent az ide érkezőknek.

Érződik, hogy ez nem a félhülye turisták miatt van így, ugyanis itt a helyi asszonyok vásárolnak szemlátomást - kedélyesen veszik meg az előre megfőzött csicseri borsót, válogatják a répát, zöldséget, vagy egyeztetnek a hentessel, hogy milyen szelet húsokból készüljön az aznapi ebéd.

Nekünk, tengertelen magyaroknak pedig külön Kánaán a jégágyon várakozó hal, kagyló és rák tenger - csak irigykedni tudok, hogy milyen jó lenne az egri piacra kimenni, és hasonlóan válogatni...

Egy jéghideg, korsónyi Estrella sör elfogyasztása után kettőkor átvettük a szállást, majd pihiztünk egy kicsit - és nyakunkba vettük a belvárost és a Ramblát. Ez a sétáló korzó szerintem Európa egyik legzsúfoltabb turisztikai utcája - előnyével, hátrányával. Kicsit, sőt nagyon is kirakat, amit a rutinos városnéző egyszer megnéz, majd letér a kisebb utcákba, és élvezi azoknak a hangulatát.

Másnap felállítjuk a tervet, ami a következő: délelőtt kultúrprogramok, vagyis múzeum, kiállítás, miegymás, majd kora délután szieszta, késő délután és este pedig séta és evés, ivás kimerülésig.

És ez így is történt, vagyis például a második nap elmentünk az Espanya térre, ahol a régi Aréna tetejéről gyönyörű látvány tárul elénk. Ez az épület egyébként is különleges, mert a merész spanyolok (vagy katalánok) meghagyták az aréna külső palástját, majd egy modern, több szintes üzletközpontot rittyentettek a falak közé, miközben a régi falak szinte a levegőben lógnak. Statikai bravúr, az tuti...

A következő nap szintén a műemlékeké, vagyis a bazilika, az ócskapiac meglátogatása következik, majd este a Ramblához hasonló téren fogyasztjuk el első tapasunkat, amit le is fényképeztem. Ez egy hét tapasból álló fogás volt, amihez paradicsomos bagette járt - na meg egy-egy frissen csapolt Estrella.

Folytatva kultúr- és gasztrókalandozásainkat Barcelonában a két nagy falat következett - a Sagrada Familia majd a Park Güell, vagyis Antoni Gaudí két mesterműve, amelyekhez csak annyit javaslok mindenkinek, aki ide érkezik, hogy előre, vagyis online vegye meg a jegyet - ellenkező esetben hosszú-hosszú órák mennek el az életéből.

A Mercado de la Boqueria a leghíresebb barcelonai piac, és mint olyan, turista látványosság - előnyével és hátrányával. Hatalmas a tömeg, minden nagyon látványos - az árak pedig ennek megfelelően némileg magasabbak. De ami elvitathatatlan, az az árudömping, ami vonatkozik a húsokra, halakra, zöldségekre, de van itt sajt, gyümölcs s szemnek és szájnak ingere.

Este a megérdemelt pihenőnk után új terület felé vettük az irányt, ami nem más, mint a kis Barcelona, avagy a Barceloneta, amit egy kedves egri ismerősünk ajánlott a FB-on keresztül - melyért ezúton is köszönetet mondok.

Szóval metróval néhány megálló ez a városrész, mely a múlt században még csak a halászok és kikötői munkások bérlakásainak negyede volt, mára pedig félig-meddig buli negyeddé vált - vagyis délelőtt él a strand, a tengerpart nyüzsög a turistáktól és a helyiektől, este pedig éhes és szomjas tömeg lepi el a szűk utcákat, kis tereket.

Éjszaka fél egykor, amikor mi már fáradtan ballagtunk a metróhoz, a lépcsőn hömpölygő tömeg jött velünk szembe - akik épp igyekeztek valamit vacsorázni...

Az utolsó napra már a lábunk a végét járta. Hiába a tömegközlekedés, a jó metró és busz járatok, azért rengeteget kellett menni. Szombatra azt találtuk ki, hogy kimegyünk a strandra, délelőtt napozunk, este pedig még egy utolsó sétát ejtünk meg a városban, majd búcsúvacsorával zárjuk a napot. Fogtuk is a törölközőt, és sok száz vagy ezer barcelonaival együtt felszálltunk a metróra, ahol fél úttól már szinte csak strandpapucsos, strandtáskás emberkével együtt utaztunk.

A tengerpart dugig telt, a parton kellemesen fújt a szél, a víz enyhén hideg, de élvezhető volt.

A moderálási alapelveket itt találod.