Orsi írásában talán az első hazaérkezés csalódásairól szóló rész az, ami a leginkább elgondolkodtató, hogy az ember miként esik ki abból a baráti körből, ami Magyarországon élete egy fontos része volt – legalábbis az ő esetében így történt. Az írás a Magyarország és én pályázatra érkezett. (Orsi képéhez annyi magyarázat tartozik, hogy az ikonikus magyar termékeket külföldön is be lehet szerezni – az édességre ne ugorjatok…)

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet. 

„Kilátástalan jövő, a létrán a következő fok egyre messzebb van, inkább csak lefele vezet az út, hiába dolgozunk tisztességesen túlórát, és plusz munkát vállalva, egymásra nem jut idő, kikapcsolódásra, de még új ruhára sincs pénz, a tartozások csak nőnek, lyukakat tömködünk. Tervek vannak, saját lakás, gyerek, nyugodt élet.

Nem vágyunk nagy dolgokra, nem kell kacsalábon forgó palota, csak egy nyugodt élet, ahol a fizetés hónap végéig kitart, és nem arról szólnak a mindennapok, hogy mit eszünk hó végén, ahol nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk. Mindez egy közös albérletből, ahol négyen lakunk, egy közös szobában a párommal. Magyarország, 2014. Elég volt!

Ma pont egy éve elindultunk Németországba, hogy megteremtsük a lehetőségét egy jobb életnek. Nem, itt sincs kolbászból a kerítés... igazából nem nagyon van kerítés. Nem, itt sem könnyű, sőt!

De sikerült gyökeret ereszteni, igaz nem minden segítség nélkül, és még nem is értünk célba, de jó úton haladunk, már bevilágítja a fény a teret. Van munka, lakás, kocsi, frissül a ruhatár, eljárunk itthonról, találtunk barátokat, egyre jobban megy a nyelv is és marad a fizetésünkből hó végén... Mi kell még?

Rácsodálkoztunk a dolgokra

Az első pár hónap a honvágy, kétségbeesés, érzelmi hullámok, remény, tervek jegyében telt, hiányzott minden és mindenki, ugyanakkor rácsodálkoztunk dolgokra, mint egy 3 éves kisgyerek.

Mostanra természetes, hogy mosolygunk, hogy ránk mosolyognak, hogy segítőkészek az emberek, nem megy el az életkedvünk, csak mert kilépünk az utcára. A hónapok múltával egyre több ismeretséget szerezve, közös programokat szervezve a rossz érzések ritkultak, ez vált otthonunkká.

Magyarország? A távolság, a más kultúra, más életvitel megváltoztatta a szülőföldhöz fűzött érzéseket. Igen, a füstölt húsok, a jó magyar tehéntúró... a család, a barátok, a haverok... a gyermekkor helyszínei, a megszokott kocsmák mind hiányoznak, de ezekre van orvosság.

Az internet elengedhetetlen, így részesei maradhatunk az otthon maradottak életének. Valaki mindig megy, vagy jön, így a küldött csomagok is célba érnek, és időnket engedve repülővel 2 óra alatt otthon vagyunk.

Az első megdöbbentő élmény az első hazalátogatás alkalmával jött el. Csak két napot töltöttünk otthon, pár hivatalos ügyet elintézni, és kihozni az otthon maradt cuccainkat.

Repülővel mentünk, így asszimilálódásra nem volt lehetőség, egyszer csak ott voltunk Budapest közepén. Csípte a szmog a szememet, büdös volt, de OTTHON voltam. Élveztem a magyar szavakat, a magyar rendszámokat, a magyar reklámokat.

Irány a TB. Az ügyintéző sértettséget tükrözött, amiért zavarni mertük ügyünkkel, a kedvesség már a köszönésnél elmaradt. Két napos rohangálás, pár emberrel pár perc beszélgetés, pakolás, szervezés, bank, önkormányzat, nem maradt több idő a benyomásokra. Majd visszatérve hazajöttünk, a saját kis lakásunkba, a saját bútorainkhoz, a saját ágyunkba.

Hol vagyok otthon?

Magyarországon a régi gyerekszobámban alszunk anyukámnál, átrendezte, csak a falak ismerősek, tudom, mi hol van, mi hogy működik, de vendég vagyok. Enyhe zavar az elmében... túllépünk rajta.

A második pofon az Otthontól, avagy a második hazalátogatás. Végre lejárt a próbaidő, kapunk szabadságot, 14 nap nyugalom és béke. Tíz hónap után úgy megyünk HAZA, hogy tudjuk, lesz időnk mindenre és mindenkire.

Már egy hónappal indulás előtt elkezdődött a tervezés, mindenki találkozni akar velünk, alig várják, várjuk, hogy együtt lehessünk, egy sör mellett beszélgessünk, lássuk a gyerekeket, mennyit nőttek, fejlődtek, végre elmenjek táncolni...

Kezdem azt hinni, nem lesz elég időnk a programokra, és mellette akad pár hivatalos körünk is, tudom, fáradtabb leszek szabadság végére, mintha dolgoztam volna, de megváltásként várom a két hetet.

Lehullott a lepel

Hazaérkezésünket könnyek, nevetés, ölelés, feltörő érzelmek kavalkádja fogadta a családom részéről. Első nap párom ellátogatott a saját köreihez, én intéztem a hivatalos ügyeket, és egyeztetni próbáltam a barátokkal, kinek mikor hogy jó, hogyan hozzuk össze.

A lelkesedés egyre fogyott, hiszen akik úgy vártak haza, akik szőtték a terveket, pont nem értek rá,  más dolguk volt, el kellett utazniuk, nincs pénz, még se tudunk menni bulizni, elfoglaltak.

Gyakorlatilag ott ültem egyedül a régi szobámban, keserűséggel a számban, mégsem hiányoztam annyira, hogy időt szakítsanak rám. Természetesen az az 5-6 barát, aki barát, bármikor ráértek, elkísértek mindenhova, csak hogy az utazás közben is együtt lehessünk, de fájt látni lehullani a leplet, levenni a szemellenzőt, hogy mégsem számítunk, akik miatt sajgott a szívem, azoknak eszébe sem jutottam, vagy talán jutottam, csak nem annyira, hogy ezért megmozduljanak...

Azért pár találkozót csak sikerült összehozni, de az otthoni keserűség, csalódottság, reménytelenség, amiben együtt szenvedtük, irigységet szül, hiszen mi már nem vagyunk ebben a körben. Haragszanak ránk, mert mertünk tenni ellene? Haragszanak, mert elhagytuk a HAZÁT? Haragszanak, mert boldogok vagyunk?

Szigorítanom kellett a közösségi oldali beállításaimat, hogy a negatívumokat elkerüljem. Komoly szűrés volt ez, kiderült, kibe kell energiát fektettünk, és ki az, aki emléknek marad. Aki számít, örül a sikereinknek, izgul értünk, ha épp érzelmi mélypont van, ott van az éterben, támogat, meghallgat.

Egy év alatt sok minden történt, az egész életünk megváltozott, a kapcsolataink, érzéseink letisztultak, egész máshogy látom innen, ennyi idő múltán, mint az elején, és máshogy, mint ahogy gondoltam, hogy milyenek lesznek az érzések.

Hogyan érzek Magyarország iránt most?

Hiányzik, ami mindenkinek, de a honvágy nem arra vonatkozik, ami most otthon van, hanem arra, ami gyerekkoromban volt, ahogy elképzeltem milyen lesz az életem ott, azokkal az emberekkel.

Visszamenni? Eljárni a barátokkal, saját lakás, kocsi, jól fizető munka? Ha visszamegyek, ezek megint csak tervek lesznek, abba, amit ott hagytam (és ez nem mutat javuló tendenciát) nincs hova visszamenni.

Innen olvasni az ottani híreket, beszélgetni a maradottakkal, minden nap hálát adok, hogy léptünk. De amit igazán érzek az a sajnálat. Innen nézve Magyarország egy börtön, aminek elvarázsolt illúzió rácsai vannak.

Elhitetik az emberrel, hogy nincs jobb, hogy így lehet csak élni, a legjobb, amit tehetsz, hogy túlélsz, életben maradsz. Ahhoz, hogy léphess, vagy csak változtass, az kell, hogy a lét biztosítva legyen, de amíg küzdesz, hogy megtartsd az állásod, mert így is probléma a hó vége (jó esetben nem a hó közepétől), addig gúzsba vagy kötve, és sajnos egy dolgot jól csinálnak a vezetők... láthatatlan láncokat szőnek és kizsákmányolnak, ezt tudják.

Itt is „ellenőrzés alatt” vagyunk. Az állam mindent tud rólunk, talán többet is, mint Otthon, hiszen ott az egyetlen megoldás a feketemunka lehet, kijátszani a kiskapukat.

De itt az „élni és élni hagyni” elv alapján vezetnek, ami szabadságot ad. Egyszerűen kinyílt a világ, elérhetővé váltak olyan dolgok, amikről remélni sem mertem, hogy valaha átélhetem, kisebbek lettek a távolságok a földrészek között.

Nem lettünk milliomosok, nem tudunk otthon mindenkit kisegíteni a mocsárból, de élhetünk, és ez megfizethetetlen különbség. Sajnálom, hogy OTTHON nem ez a természetes.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.