oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. június 26. 06:42,  Rengeteg Magyarország létezik 96 komment

2015. június 26. 06:42 Határátkelő

Rengeteg Magyarország létezik

Nagyon érdekes lett a mai, a Magyarország és én pályázatra érkezett írás, hiszen Éva megközelítése olyan, amire én őszintén szólva korábban nem gondoltam volna, ellenben végigkövetve a gondolatmenetét, nagyon sok igazságot találok benne. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok majd. Ja, és ebben szerepel az egyik legjobb mondat, ami eddig a pályázatra érkezett posztokban olvastam: „én is kalandozó magyar vagyok, maximum nem nyilazok hátra”. (Éva egyébként már korábban is írt a blogra, a posztot itt olvashatjátok el.)

Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet.

irorszag_dublin_grafton_street_foto_donaldytong.jpg(fotó: Donaldytong) 

„A minap nagyon jó kérdést tett fel az egyik pályázó: melyik Magyarországról beszélünk? Egy másik kérdést tennék fel: melyik én?

Évek óta élek Írországban, rendszeresen hazalátogatok, és ilyenkor könnyedén vissza tudok illeszkedni annak az Évának a szerepébe, aki Budapesten voltam, ha pedig hazautazom Miskolc mellé, a faluba, ahonnan származom, akkor pedig a falusi Éva vagyok.

Amikor még Budapesten éltem, csak két Éva volt, a falusi és a pesti, és a kettő könnyen kijött egymással. Évekkel ezelőtt született egy dublini Éva is az addigiak mellé, és lehet, hogy valamikor lesz egy másmilyen is, viszont mindegyik jól megfér a másikkal.

Rengeteg szerep, rengeteg én és rengeteg Magyarország létezik. A budapesti Éva számára nem volt szebb város, mint Budapest, a falusi Éva imádott a határban sétálni és el sem tudta volna képzelni, hogy valaha is elmenjen onnan.

A dublini Éva már ismer egy másik fővárost is, mint Budapest, világot jár és ismerkedik másokkal. Azok a mások pedig abba a városba és országba vágynak, ahonnan ő eljött, a dél­afrikai barátnője pedig nem érti, miért cserélte el Budapestet Dublinra.

Amikor dublini Éva hazamegy nyaralni és találkozni a családdal, barátokkal, akkor két hétig ő sem érti a dolgot, hiszen Budapest továbbra is csodaszép és nagyon vagány hely, hihetetlen hangulattal.

A faluban pedig szinte semmi sem változott, amiről kérdéses persze, hogy örvendetes tény vagy sem. Viszont a látogatások után ugyanolyan jó hazatérni és visszailleszkedni a dublini Éva szerepébe, mint a budapestiébe addig a bizonyos két hétig.

A dublini Éva sokat gondolkozott erről, és biztos, hogy más lenne a helyzet, ha nem olyan munkát végezne, amit szeret, és ahol megbecsülik. Akkor is más lenne a helyzet, ha nem lenne nyitott a világra, vagy ha anno belekényszerült volna dublini Éva szerepébe a család miatt, a több pénz miatt, a ki tudja, mi miatt.

Akkor talán jobban vágyna haza és nem akarna újabb és újabb szerepeket, új országokat, új városokat megismerni, hanem vágyna arra, ami régen volt, mert akkor talán jobb volt, és az nem lenne érdekes, hogy lehet, hogy nem is volt az, csak ugye a megszépítő messzeség.

A dublini Évának, azaz nekem, így viszont két dolog hiányzik egyedül, a család és a barátok. A tárgyak szerepét nem dramatizálom túl, az írországi ételek is lehetnek finomak, magyar nyelvet pedig hallok otthon is. Amikor ​hazamegyek, Magyarországon várnak az otthoni barátaim, a családom egyik fele, az otthon hagyott könyveim.

Amikor pedig hazajövök Írországba (érdekes a magyar nyelv), vár a munkám, a családom másik fele, az itteni barátaim és az itt hagyott könyveim (meg az összes többi tárgy, mert néhány év alatt az ember lánya a fél világot össze tudja hordani). Ha úgy vesszük, én is kalandozó magyar vagyok, maximum nem nyilazok hátra.

Szóval mindhárom Évának megvolt a maga élete és mind a három életképes. Ezernyi falusi, városi és külföldön lakó Éva van még rajtam kívül és mindegyikőjük másképp áll hozzá a hazájához, az otthonához.

Ez a dublini Éva úgy gondolja, hogy Magyarországról nem kell lemondani és lenézni az ott lakókat, csak azért, mert nem lakik ott és nem is tervez már hazamenni. Ez az Éva már nem magyarországi, de ez nem jelenti azt, hogy nem is magyar.”

A moderálási alapelveket itt találod.

AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL

A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.

Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.

A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.

Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: pályázat Magyarország Írország Magyarország és én

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr177573616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.26. 06:53:11

Kár volt ezért a mondatért: "Magyarországról nem kell lemondani és lenézni az ott lakókat,"

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.06.26. 07:02:57

@svájci sapka (ch): olvasd el az egész mondatot, ne csak a kiragadott részt. hirtelen egész más jelentést nyer - sikamlós példa, ám az őszödi beszéd ugyanígy járt.

tableno 2015.06.26. 07:13:43

A modern kalandozó magyar hátrafelé nem nyilaz, hanem köpköd! :)

Komolyra fordítva a szót, okos és értelmes írás. Ráadásul rövid, ami ebben a témában kifejezetten erény! :)

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.06.26. 07:41:00

"melyik én?" :) Az egészséges skizó. Amíg a sok én nem veszik össze addig nagy baj nem lehet. :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.26. 07:49:50

@adamskij: Úgy mennyiben változik?
Valaki lenéz valakit.
Éva úgy gondolja....
Éva néz le? Más?
Fikció? (akkor meg minek megemlíteni?)
Félreértés ne essék jó az írás, de ettől a "lenézéstől" feláll a hátamon a szőr.
A lenézés az én túrórudim.
:D

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.06.26. 07:55:24

@svájci sapka (ch): teljesen igazad van és egyet is értek veled, viszont Éva egy létező jelenséget ír le (illetve annak egyik irányát, hiszen létezik ellentétes is). és nem, nem ő néz le másokat.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2015.06.26. 07:58:49

@svájci sapka (ch): A lenézés a külföldre menő magyarok egyik alaptulajdonsága. Mondom ezt külföldön élő magyarként. Az igazságon való megsértődés meg általános magyar tulajdonság. ;)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.06.26. 08:00:16

@adamskij: Hm... lehet, csak engem és a környezetemet kerüli el.(?)
Nyílván hallottam róla, de soha nem tapasztaltam. Még akkor sem, amikor javában otthon voltunk, és az ismerősök jöttek haza innen-onnan.
@flash.gordon: Nem sértődés, csak nem értés.
;)

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2015.06.26. 08:10:08

Teljesen aterzem Eva hozzaallasat. Szerintem jo hozzaallas. Lenyegeben en is igy vagyok, igy erzek. Imadok Mo.-n lenni, hazaterni neha-neha megha a nagyvilag oly csabito is.
Ami viszont erdekes:
"Amikor dublini Éva hazamegy nyaralni és találkozni a családdal, barátokkal, akkor két hétig ő sem érti a dolgot, hiszen Budapest továbbra is csodaszép és nagyon vagány hely, hihetetlen hangulattal."
Ez gondol a Budapesti baratokra igaz es lehet hogy a csaladnak is jol megy Miskolcon de mint mar egy korrabbi posztban pedzegettuk bizony hatalmas kulonbseg van a fovarosi es videki elet/helyzet kozott. Sajnos videken docogosebb a dolog, persze vannak kivetelek. En pont akkor keseredek meg mikor a videki baratokkal, csaladdal beszelgetek oszinten... van meg aki nem koltozett Pestre :).
A masik hogy azert ennek a resznek van valami oka:
"nem is tervez már hazamenni".
Hat megint nagy igazsagot mondok :), van akinek bejon mashol is, masok visszakoltoznek a hazajukba. Eva nagyon frankon meg van a hazajaval megis masra vagyik... valahogy eleg sokan vagyunk ilyenek. Perszed a Hataratkelo kozonsege eleve nem reprezentativ hoszen foleg kulfoldon elokbol all :).

SzZoole 2015.06.26. 08:14:33

@svájci sapka (ch):
"Félreértés ne essék jó az írás, de ettől a "lenézéstől" feláll a hátamon a szőr"
Miert,szoros a hátad?:)
Nyilván nem az,de attól a kijelentesedtol azt is lehet hinni,meg természetesen mas jelentése is lehet:)

HardPötty 2015.06.26. 08:41:20

Tudjátok mi jutott eszembe most hogy Magyarországon vagyok és erről a posztról? Hogy sokan lehet hogy hazudunk magunknak. Rohadt nagy szabadságot kaptunk és oda megyünk a világba ahova akarunk. Ez annyira új hogy be sem valljuk magunknak hogy élvezzük. Sőt! Kifogásokat okokat gyártunk hogy miért utáltuk Magyarországot hogy könnyebb legyen feldolgozni az élményt vagy hogy legyen érvünk azokkal szemben akik nem küzdenek a magyarországi lét ellen. Persze nehéz a munkavállalás, meg súlyos adók, stb... De nem lenne egyszerűbb tényleg azt mondani, hogy végre lehet menni és élvezni hogy kinyílt az ajtó? Amikor pedig átlépjük a küszöböt nem visszaköpve becsukni az ajtót. Olyanok vagyunk mint a kalitkába zárt galamb. Elreppenük de sokszor vissza is térünk.
Ez sok "én" olyan találó. És ha belegondoltok nem csak adott országra vannak énjeink hanem helyzetekre is.
Tetszett az írás.

Golf2 2015.06.26. 08:50:48

Kinn is vagyok,benn is vagyok jaj de nagyon boldog vagyok

Golf2 2015.06.26. 08:50:53

@Zoole[uk]: szôr-nyű lehet ahogy lobog hátszélben

Herr Géza 2015.06.26. 09:01:50

Elegáns, stílusos, frappánsan rövid, egyedi.
Tetszett. Nagyon.
Nálam biztos dobogós.

Herr Géza 2015.06.26. 09:02:38

@Golf2: Már korán reggel be vagy lőve? :)))))))

puhacica 2015.06.26. 09:05:13

nahat, megerkezett a palyazatra az 5. poszt. :)

Herr Géza 2015.06.26. 09:07:05

@svájci sapka (ch): Azért csak erről a blogról is lehetne gyűjteni néhány posztot, kommentet, amiből sugárzik a " lenézés" .....

pappito · http://pappito.com 2015.06.26. 09:35:17

@HardPötty: "Sőt! Kifogásokat okokat gyártunk hogy miért utáltuk Magyarországot hogy könnyebb legyen feldolgozni az élményt vagy hogy legyen érvünk azokkal szemben akik nem küzdenek a magyarországi lét ellen."

én pont azért döntöttem úgy, hogy máshol szeretnék élni, mert volt szabadságunk körbenézni kicsit a világban. nekem nem kellenek érvek valakik ellen, én nem mondom senkinek hogy ne éljen Mo-n, csak nekem se mondják meg mások miért nem ott élek.

elröppenünk, ja, elröppentünk. sokszor visszatérünk? kösz, nem.

pappito · http://pappito.com 2015.06.26. 09:35:57

btw a poszt tetszett, megtetszikeltem

_Evet 2015.06.26. 10:38:09

Sziasztok! Köszönöm szépen a szavazatokat és a hozzászólásokat, ha bármi kérdés felmerülne, szívesen válaszolok :) Viszont sajnos a munkahelyemen csak stikában netezhetek, így elnézést, de csak ebédidőben és este tudok válaszolni.

SZIZS 2015.06.26. 10:49:49

Nagyon jó írás. További sok sikert. :)

pasztasuta 2015.06.26. 10:58:37

off: Reka itt vagy? Hajnalban szuletett valami megallapodas, mondjuk ha nem kotelezo, nem tudom, ki lesz olyan jofej, hogy onkentes alapon bevallalja a kvotakat. Bar ez a 40+20 ezer onmagaban is nevetseges..

www.theguardian.com/world/2015/jun/26/eu-leaders-hash-out-voluntary-system-to-address-mediterranean-migrant-crisis

pasztasuta 2015.06.26. 11:02:54

@puhacica: Egyetertek. Ja es tetszikeltem.

Golf2 2015.06.26. 11:09:39

@Herr Géza: Ma drogellenes világnap van ma csak fácánra lövök

regenbogen12 2015.06.26. 11:10:44

@_Evet: mint Az ötödik Sally-ben :) Olvastad már?

London2009 2015.06.26. 11:18:19

Teljesen tudok azonosulni ezzel a poszttal. Igazabol kicsit bosszant is, hogy miert nem nekem jutott eszembe? :D Pontosan igy erzek. Mas vagyok a kisvarosban ahol felnottem, mas vagyok Budapesten ahol tanultam es teljesen mas vagyok Londonban. Erdekes modon soha nem ereztem ennyire jol magam a szulovarosomban, mint az elmult par evben. Iden is semmire nem vagyom jobban mint, hogy lemenjek a helyi strandra es egyek egy langost. De csak egy hetvegere! :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.06.26. 11:32:53

@pasztasuta: ja lattam. Mar a tegnap jeleztem, hogy elbukott a kotelezo kvotas javaslat.
Szerintem Orbannak nagy erdeme van ebben, bunko plakatkampanytol meg mindentol figgetlenul.

Hari Seldon 2 2015.06.26. 11:42:19

Jó volt. Nagyjából kihozta a témából a maximumot.

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.26. 11:51:14

@Réka ‎: nana,
azért olyan nagyon nehéz dolga biztosan nem volt, tekintve, hogy Magyarországnak amúgy sokkal több bevándorlási és menekültügyi feladata van, tekintve, hogy Schengen külső határa vagyunk. Így aztán szerintem bőven elég erre hivatkozni.

pasztasuta 2015.06.26. 12:08:10

@Réka ‎: aszittem tegnap ugy altalaban irtad, hogy elbukott az egesz kvota rendszer, meg ugye ezt konkretan ma hajnalban fogadtak el.

Itt egyebkent most az uj szolam ugy hangzik, hogy: " A menedekkeroket befogadjuk, a gazdasagi bevandorlokat hazakuldjuk." (ugye illegalis hataratlepokrol van szo) Ez hogy hogy csak most jut eszukbe? Rejtely, hogy ha valaki illegalis hataratlepo es nem jogosult a menekult statuszra, akkor eddig miert nem volt hazakuldve.. Arra is kivancsi vagyok, hogy fogjak majd tudni eldonteni, amikor kb bemondasos alapon mukodik, hogy ki honnan jott.

Bluely 2015.06.26. 12:17:13

Na végre! Nagyon jól megragadta szerintem a lényeget. Az eddigi legjobb.

Golf2 2015.06.26. 12:17:45

@Zoole[uk]: Vajon mennyit nyom a kissárkány fekve?

2015.06.26. 12:42:58

Jajne, mar megint egy jo poszt, raadasul pentek van, hogy lesz igy 300+ komment. :D

wuaaa 2015.06.26. 12:58:50

@mojyo: ..mondjuk úgy, hogy elkezdesz a fociról írni és tíz sornál nem írsz többet egy kommentbe... :D

SzZoole 2015.06.26. 13:09:53

@wuaaa [nor]: ne adj neki tippet:)))
Meg amúgy sem lehet eltérni a témától,mert az sérti mások jo ízlését.....
Meg a végen lelépnek innen es nem marad mas,csak a fősodor:)

adg 2015.06.26. 13:10:16

@wuaaa [nor]: neha meg a mondatai is hosszabbak tiz sornal. Neha felolvasast tartok belole a csaladnak itt az unalmas kertvarosi esteken. :D
Szoval @mojyo: csak hajra, meglesz az a 300 komment. Majd segitek, meg ugy is lesz, aki belekot vagy kiforditja, stb.

SzZoole 2015.06.26. 13:17:59

@adg [Au, Darwin]: azert vannak meg egy páran @mojyo: -on kívül,akik kisregényt írnak,komment gyanánt:)))

wuaaa 2015.06.26. 13:18:19

@Zoole[uk]: "..a végen lelépnek innen es nem marad mas,csak a fősodor.."
Az meg úgyis tudjuk, hogy itt mi... :))

@adg [Au, Darwin]: "..neha meg a mondatai is hosszabbak tiz sornal.."

Ez igaz, ja jól belelendül, nem bír a pontig eljutni.. :D

wuaaa 2015.06.26. 13:22:26

@Zoole[uk]: ..a különbség csak annyi, hogy őt élvezet olvasni... ..és csak egész ritkán olyan, mint a L'art pour l'art Társulat szilveszteri poénjai, hogy tudatmódosító szerek nélkül nehéz megérteni a lényeget benne... :D

skye8 2015.06.26. 13:22:32

tetszett, olvashato iras, mentes a sok felesleges patosztol. ertelmes es megbekelt hozzaallast tukroz, ami nekem nagyon szimpatikus.sok sikert a harom Evanak tovabbra is.

2015.06.26. 13:29:44

@wuaaa [nor]: De akkor meg kitor a nyivakolas, hogy nemaar. :D

@Zoole[uk]: @adg [Au, Darwin]: En nem is szoktam kisregenyt irni! :D Csak ha a stilisztika megkivanja! :D

Kulonben ezt meg nem mondtak nektek, a kulfoldiek, hogy a magyarok felesleges kormondatokan beszelnek? A fium allandoan ezzel cukkol, hogy "ertem, mit akarsz mondani, egy mondatot, de mivel magyar vagy, kozoltel egy egesz bekezdest". Neha mutatom neki a HA-t, hogy tessek, nalunk ez a normalis, a magyarok igy beszelgetnek. :D

2015.06.26. 13:55:20

Toltam en is a tetsziket! :) nagyon frappansan ezt a megközelitest ugy hivja a szocialpszichologia, hogy - es most tessek figyelni mert utos lesz- szerepelmelet :) random tenyek rovat mai adasat hallhattak, koszonjuk. :)

kalipa 2015.06.26. 13:55:25

Ez a poszt tetszett a legjobban.Mintha magamat láttam volna a helyében annyie különbséggel,hogy kiinduló pont Szerbia. :)

adg 2015.06.26. 14:05:26

@mojyo: hat ez azert van, mert mi magyarok rendelkezunk a legkomplexebb, legvalasztekosabb es legszebb nyelvvel. Annyi mindennap altalanosan hasznalt szavunk van, amennyi az ossze tobbi nyelvben egyutt.

(Na most figyeld, hany hozzaszolast generalok ezzel az egy kis artalmatlan monddattal. Az ilyenek utan mindig jon vagy husz komment, hogy nem is, mert a magyar nyelv smafu.) :D

Szoval engem kifejezetten szorakoztatnak a kommentjeid. :)

Fiu nem beszel magyarul?

2015.06.26. 14:11:56

@adg [Au, Darwin]: Hahaha! Igazad van, most jonnek majd csak a kisregenyek majd ezutan :D

Akkor jo, orulok, hogy szeretitek a kommentjeimet, en nem vagyok egy megneveloember, vagyis nekem csak ilyen missziom tud lenni, hogy terjesztem a kretenseget, hatha segit azon aki epp olvassa. :D

Nem, a fium nem tud magyarul, csak alap dolgokat, pedig amugy vettem neki konyvet, ilyen dedosoknak valot, hatha az nem ijeszti el ugy, mint a hosszu paragrafusok a HA-n, de semmi eredmeny, azt hiszem nincs meg az elhatarozas. :D

_Evet 2015.06.26. 14:46:06

@regenbogen12: Hu, igen, csak nagyon régen, köszönöm, hogy eszembe juttattad, újra kellene olvasni :)

Herr Géza 2015.06.26. 14:59:09

@mojyo: "...en nem vagyok egy megneveloember, vagyis nekem csak ilyen missziom tud lenni, hogy terjesztem a kretenseget, hatha segit azon aki epp olvassa. :D "
Nemes misszió !!! :D
Nekem segít. Ha már megmosolyogtat, az is böven díjazandó. De legtöbbször jobban kilendül a mutató.... :)))

Herr Géza 2015.06.26. 16:34:48

Na mi van? Majd két órája sehol senki? :D
Amerakiai szekció ébresztö, föl, reggeli tornához/kommenteléshez sorakozó!!! :))))

Herr Géza 2015.06.26. 16:37:00

@adg [Au, Darwin]: Neked meg: takarodó, villanyt leoltani!!! :D

DieNanny CH 2015.06.26. 17:05:39

@svájci sapka (ch):

Pont amiatt, mert nem normális, lehet ellene ágálni. Nem?

soad1221 2015.06.26. 17:35:45

na ez tényleg jó volt :)

kék madár 2015.06.26. 17:57:54

en bedobhatom a kertvaros temat, de kozeledett az allaspontom mojyoehoz, mar amennyit bevallok belole.
vagy:
index.hu/kulfold/2015/06/26/egesz_amerikaban_legalis_lett_a_meleghazassag/
varjuk birca ur elemzeset a temaban

Golf2 2015.06.26. 18:00:14

@svájci sapka (ch): Megsértődtél a vicc miatt?

macamuca [IHUN] 2015.06.26. 18:07:46

@Zoole[uk]:
Es voltak idők, amikor pölö én is.....

Ugyandehogy (törölt) 2015.06.26. 18:11:43

@Herr Géza: bocs, vasarolni voltam a hétvégi bbqhoz.

Mr Long 2015.06.26. 18:43:37

@mojyo: 4 komment
te akkor kitartott vagy? ha nem beszel magyarul, akkor kitartott vagy. meg porfogogyarto.

Mr Long 2015.06.26. 18:45:12

francba, egyet megevett a bolg

2015.06.26. 18:51:09

@flash.gordon: "Az igazságon való megsértődés meg általános magyar tulajdonság. ;)"

Akkor már értem, hogy a Mo. hívők miért szoktak olyan ellenségesek lenni.

SzZoole 2015.06.26. 19:05:58

@wuaaa [nor]: En is elvezettel,sokszor mosolyogva olvasom Mojyszi megnyilvanulasait:)))
A lal pur lart( L'art pour l'art) nagy kedvenc volt anno.Az osszes reszet lattam,amikor meg az eredeti felallasban voltak.

SzZoole 2015.06.26. 19:07:22

@mojyo: Nyugodtan irj,jokat mosolygok az ilyen vicces kommentjeiden:)

Mr Long 2015.06.26. 19:09:02

@**mimi**: A kommentszam fontosabb a blogoknal, mint a tartalom, szoval csak jofej vagyok :)

SzZoole 2015.06.26. 19:10:07

@macamuca [IHUN]: Igen,Te is,de Te sem irkaltal baromsagokat:)
Azota,miota tudod,hogy mi az a munka,nemhogy hosszu kommentet nem irsz,de meg kommenteni sincs nagyon idod:)
Csak vicc volt.

SzZoole 2015.06.26. 19:11:57

@**mimi**: Mimike,most min oromkodsz?:)))
Es is Csak vicc volt.
(Gondolom tudod,mire ertem)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.06.26. 19:42:17

A Dani eppen elment wellness partyzni az itteni haverjaival ugyhogy ezt most elolvastam. :-)
Nekem is tetszett, lehet valasztani, hogy az ember mindegyik helyen orul annak, ami ott van, meg aki o ott lehet, vagy lehet mindenhol nyifogni azon, ami ott nincsen epp meg aki ott nem lehet az ember. Van, akinek majdnem mindig es mindenhol jo lesz, csak masert, vanakinek meg ugyis soha semmi.
Mondjuk en azt nem szeretem tenyleg, hogy tul sok helyen kellett mar otthagynom baratokat :-( ok azert tudnak hianyozni, meg akkor is, ha eppen vannak ott masik baratok.

regenbogen12 2015.06.26. 20:13:29

@Dragonlady (Bp, Hun): Gratulálok Danihoz! Sok boldogságot, egészséget az egész családnak :)

Bredpitt Monika 2015.06.26. 23:23:29

A faluban pedig szinte semmi sem változott, amiről kérdéses persze, hogy örvendetes tény vagy sem.

ez nezopont kerdese, nekem orvendetes teny, hogy Karancslapujton szinte semmi nem valtozik, kerdes, hogy a falu lakoi is igy ereznek e.

Koszonjuk a posztot Eva, nekem tetszett. Sok sikert barhol jarsz!!

Bredpitt Monika 2015.06.26. 23:25:24

@Zoole[uk]: Akkor ebben is kozos az izlesunk. Alszol te valamikor?

Bredpitt Monika 2015.06.26. 23:30:00

Ez nem hangzik jol, akkor elvonulsz? De dobok biztos lehetsz benne.

flash.gordon · http://kulhonban.blogspot.co.at 2015.06.26. 23:39:02

@Bredpitt Monika: Nem tudom garantálni, hogy napi szinten figyelemmel kísérem ezt a blogot.

Giddy Lamb 2015.06.26. 23:48:57

@Dragonlady (Bp, Hun): "Mondjuk en azt nem szeretem tenyleg, hogy tul sok helyen kellett mar otthagynom baratokat :-( ok azert tudnak hianyozni, meg akkor is, ha eppen vannak ott masik baratok."

Az otthagyott barátokról mindig eszembe jut egy nursery rhyme:
www.youtube.com/watch?v=cHWJ-7BUCNg

For Absent Friends

Sunday at six when they close both the gates
A widowed pair, still sitting there
Wonder if they're late for church
And it's cold so they fasten their coats
And cross the grass, they're always last

Passing by the padlocked swings
The roundabout still turning
Ahead they see a small girl
On her way home with a pram

Inside the archway the priest greets them
With a courteous nod, he's close to God
Looking back at days of four instead of two, years seem so few
Heads bent in prayer for friends not there

Leaving two pence on the plate
They hurry down the path and through the gate
And wait to board the bus
That ambles down the street

2015.06.27. 01:30:58

@Mr Long (lassan exhataratkelo): Az nem lehet, mert porfogokat is gyartok, es elferek az urbanus lakasban, tehat sikerul eladni oket, tehat nem vagyok kitartott, vagy az vagyok, de akkor nem porfogogyarto, vagy igen, de akkor kertvarosban, szoval akkor a harom dologbol legalabb az egyik, amit rolam hisztek, nem igaz. :D

2015.06.27. 01:31:46

@Mr Long (lassan exhataratkelo): Dicseretes, latod, enis kulon valaszolok. :D

kék madár 2015.06.27. 02:19:54

@mojyo: kitartottak csak a kertvarosvban lakhatnak

SzZoole 2015.06.27. 05:15:41

@Bredpitt Monika: igen,alszok,most keltem fel,pár perc es úton vagyok

Rebarbaraa 2015.06.28. 16:04:31

Azt hiszem magyarazatra szorul miert "nezzuk le" azt aki Mo.- marad.
Tevedes! Nem kollegtiven nezzuk le oket!!!
Azokat nezzuk le akik panaszkodnak milyen szar ott az elet, szidjak amit csak tudnak, szidjak azt is aki elment de amikor oda van nekik mondva, hogy: akkor tegyel valamit vagy lepj le.
Na ekkor jonnek a kifogasok. Merthogy a csalad, gyerek, nyelv stb.
Na kerem oket nezzuk le!! Hogy miert? Mert a szajukat jartatni tudjak mast nem.
Hogy hatrakopkodnenk? Nem gondolom. Csak kicsit buszkek lettunk, hogy mi mertunk lepni nem csak pofazni es ulni a meleg hugyban. Mi mar nem ugy mukodunk mint ahogy a poklos vicc mondja. Hanem kivulrol kialtozunk, drukkolunk, hogy : Gyereeeee massz ki te is!!!

Igaz Barát 2015.06.29. 00:19:37

@Rebarbaraa:
Tökéletes meglátás, bár én nem nézem le ezeket az embereket, csak nem értem, miért jó nekik nyakig ülni a meleg fosban, és közben sírni.

Egyik állítólagos barátom, mikor megtudta, hogy készülök Kanadába, elkezdte mondogatni, hogy úgyse fog összejönni, kár próbálkozni. Aztán, mikor kiderült, hogy sikerült, két hét múlva indulok, az jött, hogy úgyse leszel te ott sokáig, vissza fogsz jönni. Ekkor kérdeztem meg tőle, hogy miért akar nekem rosszat, miért akarja, hogy két év tervezgetés, reménykedés után az egészet a kukába dobjam és hazakullogjak. Persze csak nézett bután, nem értette.
Ez a srác közelebb van a negyvenhez, mint a harminchoz, és még mindig a szüleivel él. Élete legkockázatosabb lépése az volt, hogy felvett 500 ezer Ft autóhitelt.

Visszaolvasva amit írtam, tényleg egy kicsit lenézem őt, ha másért nem is, csak azért, mert én megpróbáltam, és eddig úgy tűnik, megérte. De sokkal inkább sajnálom, hogy nem tud magával semmit sem kezdeni, mert nem elégedett ember, azt biztosan tudom.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása