Dóra dolgozott már Ausztriában, most az Egyesült Államokban él, de nem tervez hosszú távra. Mint írja, akárhol tudna élni, barangolva a világban, a lényeg az, hogy jó emberek vegyék körül. Az írás a Magyarország és én pályázatra érkezett, bár ebben az esetben alighanem pontosabb lenne a Világ és én kategória. (A fotókért köszönet a szerzőnek.)
Szavazni ma is a poszt végén és a Facebookon lehet.
„Én egy 24 éves lány vagyok, éppen az USA-ban. Szerencsére olyan szakmát (a köreinkben csak és kizárólag Hivatásként emlegetendő…) dobott a gép, amivel ha a világ szinte bármelyik táján ledobna egy repcsi, találhatok munkát - és találtam is. :)
De mielőtt rátérnék a „felnőtt” életemre, megemlékeznék a tinédzser korom nyári pénzszerző próbálkozásairól. Voltam fagylaltpultos 17 évesen - ínhüvelygyulladással végződött.
A következő nyáron két helyen is szerencsét próbáltam: az első helyen szintén fagyit mértem, a főnökről mindent elmond, ahogy neveztük: Furkó Ferkó, és a napi 10 órával, heti 6 munkanappal, 350 Ft-os órabérrel eléggé alulfizetettnek éreztem magam - amikor bejelentettem, hogy máshová megyek, nem akarta odaadni az a havi béremet: az volt életem első alkalma, amikor a sarkamra kellett állnom, köszönöm neki.
Ezután a Balatonon egy önkiszolgálóban próbáltam elhelyezkedni, ahol kiderült, hogy a nyári csúcsforgalom nem az én lajhár lelkemnek való.
A főiskola 1. évfolyama utáni nyáron egy zöldségesben dolgoztam, ahol az idősebb kolléganőkkel nem lettünk puszipajtások: amikor új ötlettel álltam elő a barackok rekeszbe rakásával kapcsolatban, nem pedig az ő tapasztalt és bevált módszerüket alkalmaztam, majd megmagyaráztam, miért (ahogy a főiskolán tanultam…), egy szemtelen fruska lettem.
Az első külföldi tapasztalat: Ausztria
Szerencsére a főiskolás éveim idején, 2. után Ausztriában is el tudtam helyezkedni nyáron, mint gyakornok, a jövendő szakmámban. Nem volt egy leányálom, de volt miből kiegészíteni a diákhitelt a következő évre.
A 3. évfolyam után az iskolám által szervezett táborban tudtam dolgozni és tapasztalatot szerezni angol gyerekekkel. Végezvén a főiskolán, visszatértem Ausztriába a nyárra, így sikerült összegyűjtenem az összeget a lézeres látásjavító műtétemre - ezért is hálás vagyok minden nap.
Mióta a diplomámat két évvel ezelőtt kézhez kaptam, még több minden történt velem a munkafronton. Ausztriából hazatérve odaköltöztem a páromhoz az ország túlsó, „sötét” végébe (habár az én szülőhelyem eredetileg a sötét :)), ahol is munkám során megismerkedhettem a közoktatás mélységes hiányosságaival és a pedagógusok mindennapi küzdelmeivel. A gyermek- és szülő-„anyag” egyaránt hagyott némi kívánnivalót maga után.
Munkanélküliség és angol nyelvtanfolyam
Az első helyről a próbaidő leteltével távoztam: a vezető nem könnyítette meg az amúgy sem egyszerű munkánkat, én pedig elmenekültem. A következő helyen sem voltak sokkal jobbak a körülmények, de közelebb volt a lakóhelyemhez.
Az itteni határozott idejű szerződésemet még megkurtították egy döntésképtelen, munkakerülő ismeretlen kolléga visszaérkezését várva. Így lettem munkanélküli - bocsánat, álláskereső - 2014 áprilisától.
Volt időm bőven gondolkodni, mindenféléről: az aktuális családi helyzetről (apósjelöltékkel egy fedél alatt, még ha óriási volt is ház), jövőképről itthon vagy külföldön (nem szeretem a német nyelvet és azt a munkát, nem szerettem volna visszamenni Ausztriába).
Időközben beiratkoztam egy államilag támogatott angol tanfolyamra az angoltudásom megtámogatása végett, így valamire mégis jó volt a munkanélküliség, :P és önkéntesként dolgoztam a szakmámban a helyi kórház rehab osztályán, ami életem legjobb döntése volt.
Édesanyám egészségügyi dolgozó, én is egészségügyi szakközépben tanultam, sosem akartam pedagógus lenni, az egészségügy érdekel (a szakmám másik oldala - csöbörből vödörbe pénzügyi szempontból. :) Ez egy álom munkahely volt számomra, de sajnos létszámhiány miatt nem tudtak felvenni.
Akkor eldöntöttem, hogy menni kell
Három hónapja ültem otthon, keresgélve, lefoglalva magam így-úgy, közeli barátok nélkül az új lakóhelyen, nem találtam a helyem - régen nem. Az egyik Facebook-csoportunkban meghirdettek több lehetőséget az Egyesült Államokban.
Cincinatti a barátnőmmel
Az első jelentkezésem sikertelen volt, a másik viszont nem, a nem túl erős orális angoltudásom ellenére: nagyon kellett nekik az ember. :) Vízum ügyintézés - még egy kevés várakozás után -, pakolás, repülőjegy után 2014 szeptemberében itt találtam magam (életem első repülése volt).
8 és fél hónapja vagyok itt (majdnem félidő - nem mintha számolnám :P). Az első hónapok nyelvi nehézségei és a legjobb barátnőm hazaköltözése (ő is az államban dolgozott) ellenére nagyon megszerettem az itteni életet, jó érzés, hogy itt megbecsülik, amit csinálok, de különösen a függetlenségemet szeretem - mind az anyagit, mind az életvitelbelit. És nem akarom feladni.
Ez is
Végre van autóm is, így a 6 hónap „bezártságot” (értsd: elszigeteltség az otthon megszokott tömegközlekedés után, imádlak BKV!) legyőzve végre tudok utazni, mindenem megvan az albérletemben is (az orchideám vidáman bimbózik, a teherszállító vasútvonalon pedig az ablakom alatt dübörög el egy-egy szerelvény 10 percenként éjjel-nappal. :-)
A munkatársaim nagyon kedvesek, elfogadóak, megértőek és együttműködőek, a világ legjobb munkahelye. De nem nekem.
A hivatásomból fakadóan nem érzem azt, hogy sok mindent, amit itt meg kell csinálnom, ahhoz megfelelő kompetenciával rendelkeznék. És nem vagyok nyitott azokra a dolgokra, amit elvárnak tőlem. Utólag örülök, hogy a párom sorozatos vízumkérelmeit elutasították és úgy döntöttem március elején, hogy nem, nem kérek vízumhosszabbítást 2016 után.
Csak a diákhitel köt Magyarországhoz
És végül Magyarország. Nem hiányzol, mint élettér, mint légkör, mint elnyomó. De hiányzol, mint a családom, a barátaim, a honfitársaim otthona, a magyarul beszélő emberek lakhelye, a gyönyörű természeti adottságaid - és persze a Gyulai kolbász, a Pick szalámi, meg a nagybátyám sonkája. De ennyi.
Semmit sem érzek. Már csak a diákhitel köt Hozzád. Akárhol tudnék élni, barangolva a világban, ha jó emberek vesznek körül, nem érdekel, hol vagyok. Élni akarok, szabadon. Azt otthon nem tudok, a fentebb említett tapasztalatim alapján nem is akarok. Nem tudom, mi lesz február után, meglátogatni bármikor meg tudom a szülőföldemet, de lakni még nem vagyok készen. De hiányzol, Budapest!”
A moderálási alapelveket itt találod.
AMIT TUDNI KELL A SZAVAZÁSRÓL
A szavazás menete: voksolni a Tetszett vagy a Nem tetszett gombra kattintva lehet.
Emellett szavazhattok a Facebookon is, ott jobb híján a lájkok száma dönt majd.
A szavazás eredményét a megjelenés után 48 órával rögzítem, hogy ne kerüljön előnybe az, akinek korábban jelent meg az írása.
Mivel a két felületet nagyon nehéz összehasonlítani, ezért a sorozat legvégén a 3-3 legtöbb szavazatot kapott írás egy-egy rövid részlettel egyetlen posztban jelenik majd itt meg, és végül az ott kapott voksok döntik el a közönségdíj végső sorrendjét.
Az utolsó 100 komment: