oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. május 07. 06:47,  Közös felelősség Magyarország jövője 247 komment

2015. május 07. 06:47 Határátkelő

Közös felelősség Magyarország jövője

A mai poszt akár születhetett volna a Magyarország és én pályázatra is (részben az is inspirálta), ám végül mégis azon kívül indul. Pedig Melinda írása nagyon érdekes kérdéseket feszeget, már a kiindulópontja is az, a kérdéssel, hogy vajon táguló világunkban mennyire hasonlít a mostani határátkeléshez ahhoz, amikor régen a falujukat hagyták el a fiatalok.

duna_sajat.jpg

„Falusi lány vagyok, talán innen jött, hogy mindig is szerettem a régi öregek történeteit hallgatni… marhalegeltetésről, nagybirtokos urakról, elemi iskoláról, bábaasszonyokról, a nagy háborúkról, az ellenforradalomról, a TSZ-ekről, a beszolgáltatásokról, az aratásról, a nagy havazásokról… stb.

A történetek emlékei mentén megelevenednek képzeletemben a rég élt emberek hétköznapjai. Ahogy a falusi ember saját faluján belül élt és házasodott szívesen; nagyritkán jutott el a szomszéd falvakba, közeli nagyvárosokba.

Talán a kalandvágy, talán a megélhetési kényszer okán kezdett ez a fajta életstílus egyre inkább megváltozni. A fiatalok már a falut elhagyva a városokba mentek, hogy magasabb iskolákat végezzenek, lányok úriházakhoz szegődtek szolgálónak, a kapitalizmus időszakában is emberek ezrei özönlöttek falvakból az iparvárosokba.

Vajon hiányzott nekik a falu, amelynek poros utcáin gyermekkorukat töltötték – különösen egy olyan világban, ahol szinte kizárólag a hagyományos postai levelezés útján tartották egymással a kapcsolatot az emberek?

Vajon az otthon maradottak hogy élték meg mindezt? Vajon örültek annak, hogy kineveltek egy legényt vagy leányt, aki a nagyvárosban, az új kihívások közepette is megállja a helyét? Vajon tudtak örülni a fiatal sikerének, vagy inkább irigykedtek?

Vajon ezek a legények és leányok úgy tudtak hazatérni, hogy a város fényűzése nem halványította el bennük a tiszteletet, hálát és szeretetet szüleik, szülőfalujuk és a korábban életük mindennapjaihoz szorosan hozzá tartozó asszonyok és emberek iránt?

Hiszen ez a kicsi falu adott nekik meg mindent, mint ahogy a magocskának a gondos kertész: termékeny talajba ültette, rendszeresen öntözgette, védte a kártevők ellen, karóval támasztotta gyenge ágait, óvó szeretetével ölelte körül.

Ha megállod a helyed, bárhová is mégy a világban, akkor Te ezt mind megkaptad – és valószínűleg soha nem az foglalkoztatott igazán, hogy mi az, amiből többet, jobbat kellett volna, hogy kapjál; ami nem elég, ami rossz, ami hiányzik. Egyszerűen csak kerested az örömöt abban, amit számodra az élet; és a föld ahová születtél kínált.

Mint ahogy most is - akár az idegen országban, idegen emberek között is - arra figyelsz, ami szép, amiből tanulsz, ami segít fejlődni, ami hozzáad az életedhez. És nem a hiányra - azt gondolom, a honvágy miatt sokunk és sokszor játszott volna örömmel gyalogkakukkot és futott volna megállás nélkül hazáig. Ehhez jön hozzá, hogy az „itt sincs kolbászból a kerítés” dolog egyetemes érvényű - ami igazán fontos, az a személyes látásmódod.

Két éve Skóciában

Közel két éve - életem első repülésének izgalmai után - busszal utaztam a leendő munkahelyem felé, amikor feltűnt, hogy talán elveszítettem a szabadságomat. Kerítések, kőfalak, szögesdrótok mindenütt.

Bár egy másfajta szabadságot adott a kint töltött időszak, mégis nagyon tudott hiányozni közben az a szabad mozgástér, amely Magyarországon magától értetődő. Hogy elindulok erdőn, mezőn keresztül és csak megyek, amerre kedvem tartja, hogy bicajjal fedezhetem fel a vidéket és járhatom be a földutakat.

Okés; kint is vannak kijelölt túraútvonalak, ezen felül pedig mondták a helyiek, hogy jogilag és egyébként is mehetek én keresztül szinte mindenen. De azért én továbbra is ódzkodtam kicsit a birka, marha, ló és mindenféle egyéb, remélhetően békésen legelésző csapatoktól.

Meg hát elég macera is lett volna egy-két kilométerenként a lelakatolt kapukon átdobálni a bringát mondjuk. De jártam én kint „Alkonyat filmekbe” illő erdőkbe, mégis: a zalai vidék erdői, különösen akácvirágzáskor, mikor tele a levegő virágillattal… semmihez nem foghatóak.

Ahogy sajnos az erdeinkben szétszórt szemét sem; persze fordítottan arányos értelemben. Gondolkodtam is azon, vajon máshol miért magától értetődő, hogy tisztelik a természetet, az erdőt és nem használják szemétlerakónak?

Emlékszem tavaly egy hétre tudtam csak hazajönni a nyári időszakban Skóciából. Másfél nap utazás után már majdnem éjfél volt, mikor a célegyenesben bandukoltam hazafelé.

Azok a meleg nyári esték, a csillagos ég, az útszéli diófák, amelyek - úgy tűnt- úgy megnőttek, mióta utoljára elmentem mellettük. Igen, hiányoztak. Olyan helyről jöttem haza, ahol egyrészt gyakori a felhős égbolt, másrészt nyáron nem is sötétedik be teljesen.

Az meg, hogy – akár nappal - melegen lengedezzen a szél olyan ritka, mint nálunk a fehér holló. És a nyári viharok, dörgés-villámlás, eső után a föld illata… mind, mind hiányzott.

Persze a természet kint is megmutatja mire képes; idehaza csak lengedezik a szellő a kinti széllökésekhez képest, a tengert is brutál mód felkorbácsolja – átcsapó hullámok miatt elzárt hidak, sérült tetőszerkezet és kidőlt fák? – ezekből nem is csinálnak nagy ügyet, nem stresszelnek rá.

De a skótoknál nincsenek igazán olyan esőzések, mintha dézsából öntenék, jégesőjük sincsen, és télen a hó nem ropog a talpuk alatt, mert ritkán van náluk annyira hideg. Vizesen esik és vizes is marad a hó és nagyon hamar elolvad; torlaszokat is maximum a hegyekben csinál a hóvihar. Szeretem érezni, figyelni természet erejét, és bizony tetszett, hogy kint nem is nyavalyognak annyit miatta.

A hiányzó ízek

De ó, hogy mennyi minden hiányzott még. Vizeink… télen a termálfürdőink nyáron a strandjaink és a Balaton. Vízparti programok barátokkal, családdal, délutánok, amikor a forró napsütés elől belemenekülsz a hűsítően kellemes vízbe, és élvezed… úgy egyáltalán a nyarat!

A magyar ételek és ízek… ez a dolog kicsit összetett, és nem csupán a Túró Rudi, a Pick szalámi, a Kapucíner és Sport szelet, vagy a Tokaji aszú jut eszembe.

Az ember lánya nyilván megpróbálja az otthon ízvilágát akár a legegyszerűbb ételekbe is belecsempészni. De nem is tűnik ez mindig olyan könnyű feladatnak: a tejföl, a túró, ételecet, mustár és torma, pirospaprika és egyéb fűszerek, aztán hogy kizárólag kaliforniai paprikát lehetett kapni a boltokban, tv paprikát sehol nem láttam, a felvágottak, kolbászok... szóval alap összetevők íze és állaga messze nem volt ugyanolyan, és hát ebből következően a végeredmény sem egészen volt ugyanolyan.

Mi az, amiért hazajönnék?

De vajon ahhoz mi hiányzik, hogy haza is akarjak esetleg végleg jönni? Én magam is szívesen kezdenék inkább egy, az előzőekhez hasonló gondolatmenetbe, hiszen olyan jó lenne csak arról beszélni, mennyi minden szép, jó húz haza.

De mégis kikerülhetetlennek érzem a kérdést. Ezt a bizony nehéz kérdést. De nem a panaszkodásról szólnának a gondolataim, hanem sokkal inkább valamiféle megoldáskeresésről.

Mikor éppen a Vida Ildikó ügyről szóltak az online hírportálok, akkor mentem bele egy skót fiúval egy politikai jellegű beszélgetésbe és fakadtam ki azon, hogyan is mennek nálunk a dolgok.

Elgondolkodtatott, amit hozzáfűzött: „Nálunk a politikusok nem mernék megtenni, hogy nem váltanak le bármely közéleti személyiséget, ha korrupciós botrányba keveredik. Egész egyszerűen azért, mert nem kockáztatják ezzel azt, hogy nem választják meg őket a következő ciklusban”.

Számukra ennyire egyszerű az, ami számunkra bizony nagyon nem az. Azt látom, hogy jelenleg Magyarországon gátlástalanul és pofátlanul meg lehet csinálni - és meg is csinálnak - a választópolgárral szinte mindent. Ebben pedig egyértelműen benne van a rendszer felelőssége, amelybe beleszocializálódtunk.

Az átmentett szocializmus

Mert bizony úgy tűnik, minden, ami emberileg és morálisan élhetetlenné tette a szocializmust, amitől leginkább szerettünk volna szabadulni; átmentődött. Jól ismerjük a rendszert, hiszen mióta az eszünket tudjuk benne élünk, de talán mégsem vagyunk a működésének igazán a tudatában.

Megmondják, mit csináljunk, mi jó nekünk (vagy legalábbis mit kell szó nélkül elfogadnunk jónak), nem kell gondolkodni, nem kell igazán személyes felelősséget vállalni, nem kell kockáztatni csak eltűrni; alá-fölérendeltségi szerepek világosak.

Illúziókeltéssel igyekeznek némi jóléti érzést fenntartani, hiteltelenek a vezetők, sok esetben információk rejtegetése, elferdítése folyik; közben pedig mindig megtalálják azt a réteget, amelyről még bőrt lehet lehúzni, totál kiszolgáltatottá tesz. És mivel beleszocializálódtunk, így mindez számunkra szinte természetes.

Ez a fajta rendszer pedig átitat mindent Magyarországon: közéletet, bürokráciát, munkaerőpiacot, igazságszolgáltatást; egészségügyet, gyakran még a személyes kapcsolatrendszereket is. Talán nem is könnyű mindezt átlátni és meghozni a döntést: nem tetszik nekem ez a rendszer; én máshogy akarom csinálni.

Azok, akik kimentek és kimennek a saját életükre vonatkozóan meghozták a döntést: nem akarom ezt a rendszert tovább kiszolgálni, nem leszek tovább az áldozata.

Közös felelősség

De vajon a rengeteg határátkelő és a még több itthon maradott tud-e, és akar-e Magyarország jövőjéért egyfajta közös felelősséget vállalni?

Talán kétoldalú a dolog. Egyik oldalról, amikor sem a személyes életünkben, sem pedig közösségi és politikai szinten nem hagyjuk, hogy játszanak csak velünk, hogy kiszolgáltatottá tegyenek és haszonállatnak tartsanak minket; hogy olyan döntéseket hozzanak a fejünk felett, amelyeket aztán évtizedekig szívunk - és az unokáink is szívni fognak.

Mindez persze valahol azért kockázatvállalással jár - mert el kell hagyni hozzá azt a komfortzónát, amelyet az „ismerős” rendszer jelent -; de hiszem, hogy megéri. És hiszem, hogy ennek nem kizárólagos megoldása a külföld - bár egyértelműen a könnyebbnek tűnik.

Ez a „nem választják meg őket” felelőssége, amikor valahogy megpróbálod kivonni magad a rendszer alól, és eldöntöd: nem hódolsz be neki tovább. Amikor bölcsen döntesz a vezetőidről, amikor nem lehet már megvenni Téged csupán ígéretekkel, amikor a hitelességet többre becsülöd, mint bármely színjátékot, amikor elkezdesz átlátni a manipuláción. Kezdve a kistelepülési, városi és helyi szinteken, hogy alulról legyen születőben valamiféle új, talán élhetőbb rendszer.

Másik oldalról, amikor a hatalom mellé felelősség párosul: talán a „nem merik megtenni” felelőssége, talán pusztán csak egyfajta bölcs hatalomgyakorlás felelőssége.

Amikor a megválasztott politikusok, képviselők és polgármesterek átérzik a vezetői szerep súlyát és felelősségét: amikor hajlandóak partnerként tekinteni az emberekre ahelyett, hogy birkaként, haszonállatként kezelnék őket.

Amikor a közösség jóléte a cél és nem egy bizonyos felső réteg és a külföldi politika és tőke kiszolgálása. Amikor felülről is elkezdődik valamiféle változás és talán a kettő valahol – egy élhetőbb Magyarország határán - összeér.

Tudatváltás kellene

Nem azt mondom, hogy például a kinti politikai rendszernek nincsenek hiányosságai, hogy tökéletesen alárendeli magát a politika a közösségi érdekeknek, de még azt sem hogy a látszat mögött nem húzódnak meg mégis hasonló hatalmi, gazdasági, politikai és korrupciós játszmák.

Csak azt mondom, hogy azon, ami itthon van, közös érdekünk lenne változtatni. Mert azt gondolom, akik elmentek azok legnagyobb része örömmel jönne haza, amint – a rendszerváltást negyed évszázaddal követően- valamiféle tudatváltás is elkezdődne. Könnyen érhet az a vád, hogy álmodozom. Egy bizonyos: nem én vagyok az egyetlen!

Az, hogy odakint kedvesek, barátságosak és mosolygósak az emberek már szinte fel sem tűnik. Viszont amikor hazajövök, akkor mindig őszinte csodálattal és tisztelettel figyelem azokat, akik itthon tudják megőrizni a mosolyukat, kedvességüket, emberi értékrendszerüket.

Azokat, akik meg tudnak őrizni valamiféle lelkesedést, ezáltal minőséget csempészve társas kapcsolataikba és mindabba, amit csinálnak, dolgoznak. Azokat, akik ebben a rendszerben is becsületesek tudnak maradni… mindenféle kiszolgáltatottságuk ellenére is.

Mert Ti vagytok a hétköznapi hősök, akik élővé és élhetővé teszitek személyes környezeteteket! Az, hogy találkozom ilyen emberekkel itthon valahogy még mindig reményt ad.

Család és barátok, az együtt töltött idő? Egyértelműen ők azok, akiket soha, sehol, senki és semmi nem pótolhat igazán. De azt veszem észre, hogy jobban megbecsülöm őket, mióta elmentem, és jobban meg is mutatkozik, mely barátságok az igazán értékesek az életemben.

Annyira könnyen hagyjuk a mindennapoknak, hogy ellaposítsák a kapcsolatrendszereinket és elfelejtünk igazán örülni annak az arcnak, mosolynak, üdvözlésnek, szeretetet kifejező gesztusnak, amellyel nap - nap után találkozunk. Talán kell a távolság, hogy az életünk értékeit igazán fel tudjuk mérni.

De ha emberek, akkor hiányzott a temető is. Főleg a Mindenszentek időszakában, az emlékezésnek ezen a sajtos közösségi ünnepén. Nem mehettem és nem vihettem a kis saját készítésű koszorúimat, a kis mécseseimet azok sírjaira, akik az életem részei voltak, de már csak ennyit adhatok nekik. És amikor távol vagyok néha-néha összeszorul a szívem ha eszembe jut: vajon lesz –e olyan, akit már csak a temetőben találok meg, mikor legközelebb visszatérek?

Örömmel várni azt, aki elment

Akárhogy is… személyes világunk „tágul”, a határok kitolódnak. Ami rég a falu elhagyását jelentette, az talán ma az ország elhagyása. Lehet vitatkozni arról, hogy ez a tendencia jó vagy rossz, de talán nem érdemes.

Talán sokkal jobb, örömmel hazavárni azt, aki elment… illetve mindig azzal a tudattal és érzésvilággal hazajönni, hogy „én Magyarországon vagyok igazán csak otthon”.

Mi mást mondhatnék még: hálás vagyok, amiért Magyarország a „bölcső”, ahonnan elindulhattam – mint szegény legény a mesében – szerencsét próbálni. A mese végét az élet tolla meg majd megírja.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Nagy-Britannia Skócia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr497434530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.07. 07:11:14

Azt hiszem elolvasom újra, elvesztettem a fonalat.

Egy kérdés: "Falusi lány vagyok," vs. "
én továbbra is ódzkodtam kicsit a birka, marha, ló és mindenféle egyéb, remélhetően békésen legelésző csapatoktól."

Mennyiben más a skót birka/ló/marha mint a magyar?
Nem kötözködés, de én is falusi vagyok és simán megsimogatom a svájci jószágot is, eszembe nem jutott félni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.07. 07:33:37

Mint @svájci sapka (ch):
Kb a felénél beleszédültem, szóval nekem annyi jött le, hogy hazajön, mert fél a juhoktól.
Lapozzunk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.07. 07:34:20

Egy rendkívül jó témával kezd, mesteri módon végigvezet rajta majd lelök a szakadékba.

Moyóóóó ments ki innen...
:))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.07. 07:36:54

@svájci sapka (ch):
Na azért a skót vérbirkák néhány embert már sírba küldtek.
:))))))))))))

2015.05.07. 07:37:31

"A mai poszt akár születhetett volna a Magyarország és én pályázatra is (részben az is inspirálta), ám végül mégis azon kívül indul."
Kar, mert szerintem nyero lett volna a palyazaton.

Attol fuggetlenul, hogy amikor azt a szot hallom, latom, olvasom, hogy felelosseg, menekulok:) A felelosseg olyan nekem, mint ordognek a szenteltviz:) A vilagbol ki lehet vele zavarni.

"És nem a hiányra - azt gondolom, a honvágy miatt sokunk és sokszor játszott volna örömmel gyalogkakukkot és futott volna megállás nélkül hazáig."
A honvagy szoval tessek vigyazni itt, csak egyes szam elso szemelyben lehet emliteni. Sokaknak serti az identitasat, erkolcset, erzeseit:)

DonTintoretto 2015.05.07. 07:38:23

Nekem ez volt idegen:

"Az ember lánya nyilván megpróbálja az otthon ízvilágát akár a legegyszerűbb ételekbe is belecsempészni."

Már ugyan minek belecsempészni mindenbe?

"Csak azt mondom, hogy azon, ami itthon van, közös érdekünk lenne változtatni. Mert azt gondolom, akik elmentek azok legnagyobb része örömmel jönne haza, amint – a rendszerváltást negyed évszázaddal követően- valamiféle tudatváltás is elkezdődne. "

Ez meg tényleg elég vágyálomnak tűnik. Sajnos. Akkor sem biztos, hogy jönnék, de legalább örülnék neki.

puhacica 2015.05.07. 07:38:31

a legelso bekezdest mintha en irtam volna. aztan a tobbit meg nem birtam vegigolvasni.

2015.05.07. 07:41:35

@svájci sapka (ch):
"Nem kötözködés, de én is falusi vagyok és simán megsimogatom a svájci jószágot is, eszembe nem jutott félni. "
Segithetek?
Maganteruleten vannak azok az allatok es oda nem illik, illetve nem tanacsos bemenni. Nalunk le is lohetik azt, aki bemegy a farmra, hogy megsimogasson egy allatot.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.05.07. 07:41:43

Én többször is nekifutottam mire sikerült végigrágnom.

2015.05.07. 07:44:11

@Cascabel:
" A felelosseg olyan nekem, mint ordognek a szenteltviz:) "
Vagy mint egyeseknek a honvagy emlegetese:)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.07. 07:45:41

@diggerdriver: Bikáról nem írt... :D
@Cascabel: Köszi. Itt is magánterületen vannak. Ettől függetlenül simán meg lehet őket simogatni, pl. ha odajönnek a kerítéshez.
Nem azt írta, hogy attól fél, hogy lelövik...de lehet én értettem rosszul.
Na, inkább lapozzunk!

2015.05.07. 07:48:53

@diggerdriver:
"...majd lelök a szakadékba."
Meg mindig ez a paranoia:)

2015.05.07. 07:52:28

@DonTintoretto:
" A modern falusi lány :) "
Erre a mondatra kar volt idot es energiat pazarolni.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.05.07. 07:57:32

@diggerdriver: Na, ezt benéztem...
:D
Kell még egy kávé...
:D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.07. 07:57:54

@puhacica:
Az első rész nagyon jó téma. Érdemes lenne írni róla.

DonTintoretto 2015.05.07. 08:00:58

@Cascabel: "Erre a mondatra kar volt idot es energiat pazarolni. "
Erre a mondatra kar volt idot es energiat pazarolni.

:)

2015.05.07. 08:04:08

Kicsit Off:
"sokszor játszott volna örömmel gyalogkakukkot"
Latott mar valaki az olvasok kozul roadrunnert? Mert elottem nagyon sokszor futott mar at folduton, igaz, nem bibip-elt. Tisztara olyan volt, mint a rajzfilmben. Mexikoban peldaul nem a golya hozza a kisbabat, hanem a gyalogkakukk:)
en.wikipedia.org/wiki/Greater_roadrunner
hu.wikipedia.org/wiki/Kaliforniai_f%C3%B6ldikakukk
On

puhacica 2015.05.07. 08:05:02

@diggerdriver: Fekete Istvan megirta mar. :)

Sanz 2015.05.07. 08:06:18

Hát ez tényleg közönségdíjas lenne a pályázaton, ugyanis a posztíró ugyan evidenciákat írt le a magyar társadalommal kapcsolatban, de tökéletesen összefoglalta azokat.
Amíg nem épül ki egy új, demokratikus rendszer alapja, addig Magyarország szenvedni fog... ez ilyen egyszerű.

Kíváncsi leszek, mikor ismeri fel a társadalom, hogy rossz irányba megy folyamatosan (talán majd egy Jobbik kormány alatt?)...

2015.05.07. 08:26:11

@puhacica:
"Fekete Istvan megirta mar."
Fekete Istvant itt azert nem illik emlegetni, ugyanis legtobben az altala kepviselt eszmek miatt lettek hataratkelok:
"Fia szerint apja az írásaiból kiérződő antikommunizmus, antiliberalizmus, antikozmopolitizmus és az előbbiekkel szemben álló nemzeti érzés, hazaszeretet, kereszténység, istenhit miatt vált vörös posztóvá a párt által irányított irodalmi vezetés szemében, ezért próbálták munkásságát kicsinyíteni, elhallgatni, ifjúsági regényírónak titulálni."
Egyebkent nagyon szerettem olvasni ifj. Fekete Istvan irasait a Kanadai Magyarsagban.

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2015.05.07. 08:43:14

@svájci sapka (ch): én pl. sosem hittem volna, hogy lámát (vagy alpaka?) látok Svájcban. :) De úgy megörültünk neki, hogy egyből adtunk is neki almát. Senki nem szólt, valóban.
A városban meg van egy játszótér, ami mellett az egyik farmer kisállatokat tart, a gyerekek nagy örömére (kecske, nyúl, galamb, papagáj, aranyfácán, szamár - ez nem is olyan kicsi). Volt olyan, hogy behívta a fiam, hogy segítsen kecskét etetni, meg kiskecskét simogatni, meg nyulat abajgatni. Szóval tényleg, itt aztán van állat, és lehet is őket simogatni, meg fotózni, meg minden.

**mimi** 2015.05.07. 08:46:29

nem tudok kellően együgyü és örömködő lenni...ezért nem mondok inkább semmit...

Bonjour 2015.05.07. 08:52:17

De kár, hogy nem lehet erre szavazni, ez az első, amire voksolnék. Kicsit naív, de az általános érzést jól összefoglalja.

Ami nálam díjnyertessé tenné, az az, hogy megpendíto azt a párhuzamot, hogy manapság egy európai országba elmenni ugyanaz, mint régen faluról a városba. És régen is megkapták a magukét az elmenők: fiam, ha elmész, ide többet vissza ne gyere! Ha nem lett kimondva, volt valamiféle kiközösítés. Nem mindenkinek, persze, de létezett a jelenség, sok öreg mesélte nekem a XX. sz. elejéről, különösen az 1. Vh körül.

Aki pedig anno országot váltott, az olyasmi volt, mint ma kontinenst váltani, aki pedig Amerikába hajózott, az olyan volt, mintha ma jelentkezne a Mars programra, majdnem.

Régen mondtam, de határozottan kitartok amellett, hogy a kivándorlás jót fog tenni a jelenlegi rendszer között. Előbb vagy utóbb rengetegen visszatérnek, megújult szemlélettel, esetleg pénzzel, kapcsolatokkal. És másfajta elköteleződéssel Mo. iránt. Nem beszélve arról, hogy sokan akkor ébrednek rá magyarságukra, amikor külföldre kerülnek, ott kint is segíti vagy erősíti a magyarságot, mégha közvetetten is.

Még látszik a lányon, hogy most ment először hosszabb időre külföldre, és nagy az esélye, hogy haza fog térni, legalább egy időre.

Én elsősorban már európainak tartom magam, de másodsorban magyarnak, és ez sok nehézséget is okozhat akár. De úgy vagyok vele, mint Liszt Ferenc, "je suis hongrois".

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.07. 09:01:06

Ezekben az írásokban mindenki a FIATALSÁGÁT sírja vissza. Ha máshol élt volna, nyilván az hiányozna.
Sok embertől hallom manapság, hogy Mo-ot csak egy véres polgárháború tudná megtisztítani, és új alapokra helyezni (úgy, mint itt is történt). Én meg azt mondom, Mo-on nem lesz ilyen.

Ginix, ha olvasod, látom az email figyelőn, hogy írtál, de itthonról nem tudok belépni a Gmail-be, de délután megoldjuk. Relax, this is Albania! :)

Bonjour 2015.05.07. 09:04:35

Amíg nem jöttek a botrányok, addig az olyan kellően régóta kint élő magyarok között, akik nem követték igazán a magyar közéletet, nagyon népszerű volt a fidesz, mert pontosan azt hozta, ami nekik a szívük mélyén volt: feltámasztani végre ezt a darab földet, annak lakóit, kultúráját, jelenét, behozni a tudatba nyugaton és az egész világon, hogy a magyarság az egész euróapi kultúra egy szelete, kincse, minden kelet-eu-i sajátosságával együtt. Különösen nagyon népszerű volt a másodgenerációs kint élő magyarok között, ez az én szubjektív meglátásom.

Épp ezért rettenetesen káros, az, hogy elvesztette a gyeplőt OV, amit vállalt, nem tartotta be éppen ott, ahol a legfontosabb lenne, ezért modern feudális korszakba visszalépett Mo. Nem Budapest, hanem Mo. Sosem laktam vidéken, de belelátok a viszonyokba kicsit, súlyos alá-föle rendeltségi viszonyok alakultak ki, sokszor súlyosabb, mint a szocializmusban. Cáfoljatok, ha nem igaz. Ez Bp-en nem jellemző, de ott is van urambátyám. De a vidék, ott nagyon rossz a helyzet, nincs polgárság.

Ez nem egy rendszer, nem egy párt hibája, hanem örökölt beidegzősések. Nem szabadott volna feltámasztani.

Bonjour 2015.05.07. 09:09:02

A tegnapi poszt szerzőjének: a puszedli bolt a Pozsonyi utca elején két éve nyáron megvolt. Akkor el is beszélgettem az eladó-tualjdonossal, minden lepukkantságával én is imádom, hogy az még üzemel. Nekem azt mondta, hogy azért, mert az a falat üzlet saját tulajdon, és kis bevételnél is fenn tudja tartani. Mondta, hogy a szomszéd (akkor épp valami élelmiszerbolt volt) nagy üzletet évente adják ki, mert senki nem tudja kitermelni a bérleti díjat.
Mikor otthon vagyok, imádok beszélgetni ilyen emberekkel. Ők meg szeretik, hogy kérdezem őket.

Golf2 2015.05.07. 09:09:08

Nyilván nem a kinntiek fognak tenni az itthoni fertő ellen.

Golf2 2015.05.07. 09:09:17

@Cascabel: Ezt nem èrtem Fekete antikomcsi volt ės az általa kèpviselt eszmèk miatt mentek ki sokan?

Határátkelő 2015.05.07. 09:10:51

@Golf2: Érdemes lenne észrevenni, hogy Cascabel direkt szórakozik. Kéretik a helyén kezelni.

Mrs. Clayton 2015.05.07. 09:10:56

a public pathway soha nincs lelakatolva, azert publik pathway
igen, sokszor a gazdak kis foldjein megy keresztul, meg egy tehen vagy lo sem tamadott meg, viszont irto kivancsiak es ha turelmes vagy meg meg is tudod simogatni oket
a kutyaknak van kulon atjaro, ha keritessel van korulveve a fold, a gyalogosoknak meg lepcso a keritesen keresztul, ha nincs ajto
ha bicajozni akarsz, akkor a szelesebb utakat kell valasztani
S. ezeken cross motorozik, nem hiszem, h a mazsas motorjat a keritesen emelgetne at...
es nincs szemet, meg kutyaszar se...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.05.07. 09:12:20

"Hiszen ez a kicsi falu adott nekik meg mindent, mint ahogy a magocskának a gondos kertész: termékeny talajba ültette, rendszeresen öntözgette, védte a kártevők ellen, karóval támasztotta gyenge ágait, óvó szeretetével ölelte körül."

hat mikor 5-6 evesen kisvarosbol falura koltoztunk, es azota is,mindent ereztem, csak ezt nem. Termekeny talaj, aha.... Egy tehetsegeket kiemelo ovibol egy poroszos - "nem szabad " oviba es iskolaba kerultem. Bar edesapam helyi volt, mindig varosinak mondtak sosem ereztem, hogy igazan otthonom lenne. El akartam onnet kerulni, keves szep emmlek kot oda. Hiaba na, gyuttmenteket nem szeretik.

kicsit mas tema: radiologus fiatal beszel a gyere haza fiatal programmal kapcsolatos interjusorozat 2. reszeben:

angliaimagyarok.hir24.hu/angliai-magyarok/2015/05/05/magyar-vagyok-az-a-hazam-ott-szeretnek-elni-de-ez-nem-lehetseges/

Bonjour 2015.05.07. 09:14:23

@VPBA: azért van olyan is, hogy kötődés (szülőföld) meg a gyökerek keresése (másodgenerációsok).

Hallottál az "amerikás magyarokról"? Sok nagyon-nagyon öreg is hazajött a 90' években a szülőföldjükön meghalni.

Bonjour 2015.05.07. 09:23:43

Még egy, aztán megyek.

Idősödve nő majd a romantika mindenkinél és erősebb lesz a kötődés, még akkor is, ha részben külföldön nőtt fel. A szülők kötődése meghatározó ebben, a nagyszülőké már nem, vagy jóval gyengébben.

Van olyan, aki nem egy helyhez kötődik (én sem), de lesz sorrend.

Bebbi 2015.05.07. 09:26:48

@Bonjour: Pont ezen gondolkoztam most, hogy mi lenne ha alakulna egy part, aminek a celkozonsege (akar kimondottan is) a kulfoldon elo magyarok. Kb. 5 millioan szoktak szavazni es igy 250'000 szavazattal mar be is lehetne kerulni a parlamentbe. Kulfoldon elo es szavazokepes magyar meg van vagy 500'000 legalabb.

Egyszeruen semmi mas nem kellene, mint egy korrekt program, amiben az is benne van, hogy amennyiben az igereteiket nem tartjak be, akkor azonnal megszunik a kepviseloi mandatumuk. Mert egyszeruen valahogy hitelt kell szerezniuk maguknak es nem nagyon latom, hogy ez maskeppen hogyan menne.

Bonjour 2015.05.07. 09:28:06

@tildy[UK]: igen, visszafele is igaz, hogy zárt közösségek voltak.
Nyílik a magyar társadalom, és ez fájdalommal jár, de majd jobb lesz.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.07. 09:31:43

@Bonjour: Persze, pont erről beszélek. Ott nőttem fel, ott voltam gyerek, fiatal stb., egy csomó emlék odaköt. Nekünk is van rokon, aki Svájcból hazament a nyugdíjas éveire. Viszont sokan meg nem mennek vissza. Meghalnak a választott új hazájukban, mert nem jelent nekik annyit a szülőföld, mint másoknak. Nem vagyunk egyformák.

fhdgy 2015.05.07. 09:41:06

@Bonjour: Pont ma reggel ütköztem, botlottam a következőbe: munkába jövet láttam egy kukásautót, rajta a felirat: NHSZ Zounok Zrt.

Aki nem tudja, hogy mit jelent az NHSZ: hát Nemzeti Hulladékgazdálkodási és Szolgáltó valami.

De tudjátok-e, hogy mit jelent a Zounok? Persze, vannak, akik tudják, de a többség nem: hát Szolnok. Igaz, majd ezer éve nevezhették így vagy írták így.

Miért írom ide? Azért, mert ma Mo.-on minden Nemzeti, meg régieskedő manapság. Ez nem más mint múltba révedés. Pesten a Kussuth teret 45 előtti állapotra állítják, állították vissza. Nagyon sok példát lehet hozni, valami régi dicsőségre ácsingózunk. Legalább is a kormány vagy bizonyos politikai erők szintjén.

Nem kell a múltat megtagadni, mert bűn lenne, de nem is kellene a múltba menekülni. A múlt elmúlt, a mai napon már nem sokat tehetünk azért, hogy még ma jobb legyen. A mai napon már a jövővel kellene foglalkozni.

Aki ma csak a múltba réved, csak maszlagot akar adni a népnek és elterelni a figyelmet arról, hogy a jövőről lila gőzük sincs.

Ébresztőt kellene fújni!

Bluely 2015.05.07. 09:42:41

Az eleje nagyon tetszett. Kár volt elrontani...

Bonjour 2015.05.07. 09:43:30

@Bebbi: érdekes ötlet! Talán csak külföldiekre koncentrálva nem lehetne, mert a pártrendszer nem kedvez a kisebb pártoknak jelenleg, és nem lehetséges az, hogy kisebb csoportok (nehány százezer fő) érdekeire épüljön fel egy párt., ahogy az amúgy máshol létezik.

Ma Mo-n nem lehetséges (úgy tűnik sok szavazó fejében sem), hogy ne tömegpártra szavazzon valaki, mert ha kicsire szavaz, elveszhet a szavazata.

Ha otthon politikus lennék, az első lenne, hogy megváltoztatnám a szavazást, de ez nagyon hosszú téma, ez a választási matematika. A régi se volt jó, a mostani se az. De én nem vagyok politikusnak való, legalábbis nem Mo-n, úgyhogy ne kérd rajtam számon :)))).

Ellenben ötleted másoknak is eszébe jutott, mert a HA által közzétett 100 milliós kampány is erről szól részben. Megkaparintani a kimentek és az itthon maradt rokonok szimpátiáját. Ez a 100 millió mondjuk a hülyének nézés netovábbja és tényleg várlázító.

Összegezve, a mai választási matematika szerint nem látom lehetséges nem olyan párt túlélését, akik nem teljes kormányzási programmal állnak elő.

Szerintem jobb volna sok speckó párt, a zöldek adhatnák pl. a környezetvédelmi minisztert. A kormányprogramot meg a kisebb programokból az első hetekben állna össze véglegesen.

Na de ez egy munkás parlamenti képviselőséget is feltételez, az elmúlt 25 évben inkább súlyos pénzekért szavazógombot nyomogató automatákat láthattunk, tisztelet a kivételnek, szerencsére van.

Most tényleg mennem kell, majd visszanézek.

Mr Long 2015.05.07. 09:49:11

Miert "kell" ugy tekinteni a kulfoldon elokre, hogy ok azta tudjak a tutit?

Bonjour 2015.05.07. 09:53:50

@VPBA: nem ütközik a véleményünk, én az átlagról beszélek, nem a kivételről. Pedig én is inkább a kivételhez tartozom, én kicsit kozmopolita vagyok, de még nekem is van kötődésem. A kötődés létezik, mindenkinek. Akinek nem, ott más baj is van, annak még sok munkája lesz magával. Ebben is segíthet a külföld. Nem feltétlen a szülőföld a kötődés, de a legtöbb embernek igen.

Bonjour 2015.05.07. 09:54:42

@fhdgy: múlt nélkül nincs jövő, ez az én véleményem. Egyébként egyetértek.

Bonjour 2015.05.07. 09:56:06

@fhdgy: ha zounokról nem a pol-i arrogancia jutna eszedbe, nem zavarna, szerintem.

DieNanny CH 2015.05.07. 10:02:17

@Réka ‎:

Kb én is. Mármint, a szédülés.
És izé... Tényleg az a vége, hogy hazajön? Mert valahogy nagyon elvesztettem a fonalat...

Bár én gyerekkoromban szinte minden nyarat balatoni vállalati üdülőben töltöttem, nem magasztalom az égbe.
Tényleg azt veszem észre a legtöbb posztírónál - és magamon is -, hogy igazából az emlékek, vagyis az "eltűnt idő", a fiatalságunk hiányzik. De ez akár ugyanabban a városban élve, ahol felnő az ember, is hiányozni tud.
Legfeljebb a biztonságérzetet keveri az emlékek illúziójával...
(Mármint, biztonságot úgy értve, hogy ismeri minden szögletét, emberét, képét a városnak.)

DieNanny CH 2015.05.07. 10:05:27

@Cascabel:

Itt a közelemben is magánterületen vannak, de a turistautak keresztülvezetnek rajtuk. Tehát kiakasztod az elektromos kerítést, majd magad után visszaakasztod. Semmi gond.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.07. 10:08:05

@Golf2:
Az volt a sugallat hogy te egy liberálbolsi posztkommunista csökevény vagy.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.05.07. 10:08:11

@Bonjour: Igazad van, kötődése mindenkinek van a múltjához. Akkor is, ha dacból, haragból, keserűségből hagyta el a hazáját. A múltat nem lehet kitörölni, attól lettünk ilyenek, amilyenek most vagyunk. A kérdés csak az, hogy valakinél idősebb korára mennyire uralkodik el a "csak a szépre emlékezem érzés", vagy mennyire válik újra gyerekké. Azt mondják, az időskor a második gyerekkorunk. Így nyilván természetes, hogy visszavágyunk, nemcsak a fiatalságunkba, de oda is, ahol ezt megéltük. Majd meglátjuk. :)

fhdgy 2015.05.07. 10:12:14

@Bonjour: Én is azt írtam, hogy a múltat megtagadni bűn lenne!

fhdgy 2015.05.07. 10:13:11

@Bonjour: Szerinted miért jut eszembe róla politikai arrogancia? Szerinted én vagyok a bűnös?

Csodabogár 2015.05.07. 10:25:21

"Azt látom, hogy jelenleg Magyarországon gátlástalanul és pofátlanul meg lehet csinálni - és meg is csinálnak - a "

Vajon a kedves választópolgár miért nem megy el választani mikor lehet? Ha nem tetszik a jelenlegi kormány működése, akkor csak magára vessen, aki nem ment el!

fhdgy 2015.05.07. 10:28:36

@Csodabogár: Egy csodabogár sem csinál változást! -:)

2015.05.07. 10:33:36

Hat reg olvastam ilyen szentimentalis idiotasagot.

En is videken nottem fel gyerekkent, nekem ez a kovetkezot jelentette: muveletlenseg, szuklatokoruseg, es mindazok kirekesztese, aki tehetsegesebbek, ambiciozusobbak a tobbsegnel.

A felelosseg emlegetesenel meg azzal a kozhellyel jon, hogy "a rendszer" meg a gonosz vezetok. Ezekrol a dolgokrol mind a magyar emberek dontenek, donthettek korabban, tehat az egyetlen felelosseg a magyaroke. Az enyem is, mert legutobb nem mentem el szavazni (mas kerdes, h nem is lett volna kire).

Szerintem koltozz haza kedves posztolo a provincialis faludba a birkakhoz (nem az allatokra gondolok feltetlenul :)) es hibaztasd tovabbra is a "gonosz rendszert".

SzZoole 2015.05.07. 10:52:13

@diggerdriver: Te meg mindig itt vagy?Mar nem otthon kene lenned?
Remelem sok tiszta gatyat raktal a pogyaszba:)))
Spriccel a picsu,mi?:)))

Hari Seldon 2 2015.05.07. 11:00:59

@Bonjour:
"Épp ezért rettenetesen káros, az, hogy elvesztette a gyeplőt OV, amit vállalt, nem tartotta be éppen ott, ahol a legfontosabb lenne, ezért modern feudális korszakba visszalépett Mo. Nem Budapest, hanem Mo."
Ne viccelj. Nem tartotta be? -Pontosan ezt akarta. Elérte. Ennyi történt. Ha nem jött volna a rendszerváltás, most minimum budapesti pártfőtitkár lenne. Ahogy megmondta, nem a rendszerrel volt baja, hanem a működtetőivel. Lefordítom: az a bajom, hogy a működtetők nem azok akiket szeretek, (azaz magamat)
Most elérte.
Gondolod, hogy a Mészáros Lőrinc féle/szintű alak bármiről is dönthet a "vállalkozásaival" kapcsolatban? Az csak egy megbízott. (Van rá valami szó, de jut az eszembe.)

De hagyjuk, igyekszem minél kevesebbet foglalkozni vele. Árt az egészségnek.

SzZoole 2015.05.07. 11:02:55

@svájci sapka (ch): Probalkozni lehet.Itt azert van egy jopar angol sorgyar akik jo soroket keszitenek.Pl.ahol Furos komment tarsunk is dolgozik.En nem vagyok nagy sorivo,de az Ok soruk izlett.
Szoval,csak hajra.
A Fornetti es a Norbi Update is probalkozott.

2015.05.07. 11:03:27

@Hari Seldon 2:
Teljesen egyetertek. Szomoru, hogy sokan meg ma sem jutottak el odaig, hogy ezt megertsek/atlassak/felfogjak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.07. 11:05:09

@Zoole[uk]:
Még dolgozok délig.
Be vagyok szarva...

Hari Seldon 2 2015.05.07. 11:07:14

@fhdgy:
"Nem kell a múltat megtagadni, mert bűn lenne, de nem is kellene a múltba menekülni. A múlt elmúlt, a mai napon már nem sokat tehetünk azért, hogy még ma jobb legyen. A mai napon már a jövővel kellene foglalkozni.

Aki ma csak a múltba réved, csak maszlagot akar adni a népnek és elterelni a figyelmet arról, hogy a jövőről lila gőzük sincs."

tökéletesen.

Volt is egy ilyen vicc:
Aki állandóan a múltba néz s...ggel megy a jövőbe.
(aztán csodálkozik, hogy neki olyan is...)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.07. 11:08:38

@Zoole[uk]:
Tudod mi lenne tuti siker?
A Negro.
Más névvel.
Simán ver mindent az angolok szerint is.

2015.05.07. 11:11:42

Megprobaltam meg egyszer elolvasni a posztot, hogy hatha pozitivabban tudom megitelni, de sajnos csak rosszabb lett a velemenyem. Vannak akiknek egyaltalan nem kene elhagyni a szulovarosukat, szulofalujukat, mert romantikusan ragaszkodnak ezekhez a gyokerekhez, keptelenek nyitni az uj fele, es meglatni az uj orszag sajatossagait, kulturajat (?). Nincs ezzel vegul is semmi baj, csak szerintem kisse szanalmas es nevetseges, hogy ahelyett, hogy az uj, a mas fele nyitna, inkabb a regi dolgokrol almodozik. Nem az a fajta veletlenul, aki otthon sir, hogy otthon szar minden, aztan kulfoldon meg sir, hogy hogy hianyzik neki Magyarorszag???

Hari Seldon 2 2015.05.07. 11:12:26

Na és akkor a kommentem a témával kapcsolatban:

Az eleje nem tetszett. Persze ez az én habitusomból következik.

„Hiszen ez a kicsi falu adott nekik meg mindent, mint ahogy a magocskának a gondos kertész: termékeny talajba ültette, rendszeresen öntözgette, védte a kártevők ellen, karóval támasztotta gyenge ágait, óvó szeretetével ölelte körül.”

És adta nekik a szegénységet, nyomort. Kiszolgáltatottságot a fiataloknak, először a szülők felé (akik helyette döntöttek mindenről, hogy kihez megy férjhez stb…) , aztán a kisbíró felé, meg a földesúr felé, meg a tsz elnök felé, stb…. A szegénység meg hozza magával a korai betegeskedést, korai halált. Köszönöm. Nem szeretem a régi világ dicsőítését, mert hamis.

Másrészt visszahúzza az illetőt. Mindenkinek a saját életét kell élnie (durván fogalmazva ilyen értelemben „önzőnek” lenni). Azért hogy minél többre jusson, hogy az utódainak jobb indulási pozíciót szerezzen az élet nevű játékban (hogy most én is ilyen patetikus legyek).

„A magyar ételek és ízek… ez a dolog kicsit összetett, és nem csupán a Túró Rudi, a Pick szalámi, a Kapucíner és Sport szelet, vagy a Tokaji aszú jut eszembe.”

Nem egy felfedező alkat. Újabb két év és visszamegy.

„Az ember lánya nyilván megpróbálja az otthon ízvilágát akár a legegyszerűbb ételekbe is belecsempészni.”

Miért is? Maradni akar a rántott hús, palacsinta, gulyásleves háromszögben? Mindegy, ez a hozzáállás nagyon távol van tőlem.

„.Számukra ennyire egyszerű az, ami számunkra bizony nagyon nem az. Azt látom, hogy jelenleg Magyarországon gátlástalanul és pofátlanul meg lehet csinálni - és meg is csinálnak - a választópolgárral szinte mindent. Ebben pedig egyértelműen benne van a rendszer felelőssége, amelybe beleszocializálódtunk.”

Na és miért lehet megcsinálni? Mert ebbe a „szép régi világba” is így szocializálták a „falusi lányokat” (is).

2015.05.07. 11:13:15

@diggerdriver:
Ugy tudom a negro szot mar rasszistanak minositettek egy ideje. :))) Szerintem nem lenne nagy sikere. :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 11:13:18

Nagyon jok ma a kommentek, keep them coming.
(Ma van az angolerettsegi, kivancsi leszek majd a feladatlapra.)

2015.05.07. 11:15:40

@Hari Seldon 2:
Megint egyet kell ertsek Veled. Szepen megfogalmaztad! :)

fhdgy 2015.05.07. 11:17:27

@Hari Seldon 2: "Aki állandóan a múltba néz s...ggel megy a jövőbe." Kössz! Jó! Megjegyeztem!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.07. 11:17:38

@Golf2:
Ja. Gyakorlatilag lekomcsizta az egész HA-t.

SzZoole 2015.05.07. 11:19:01

@diggerdriver: Liberot keszits be az utra:)))

2015.05.07. 11:19:37

A regi falusi romantikaval kapcsolatban:

Sajnos nincs nalam a konyv, igy nem tudom szo szerint idezni, de Bihari Peter: 1914 A Nagy haboru szaz eve c. konyveben idez egy kortastol, hogy az elso vilaghaboru idejen miutan behivtak a legtobb ferfit katonanak, otthon elszabadultak az asszonyok es mostani szohasznalattal elve "kieltek magukat". Ez annak volt koszonheto, hogy elotte folyamatosan elnyomtak oket, megszabtak kihez menjenek hozza, hogyan eljek az eletuket. Ennyit a romantikus videki eletrol.

2015.05.07. 11:21:34

@diggerdriver:
Masodszor igen. "Mas nevvel". :) Bocs, figyelmetlen voltam, keves idom van most kielni magam "kommentelesileg". :)))

DieNanny CH 2015.05.07. 11:25:06

@snygg panda:

Ugyanezt írta Digger is. Más névvel sikere lenne.

2015.05.07. 11:26:34

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Igen, ot ideztem, ezert tettem " "-be. Az elozo kommentemet korrigaltam neki, mert figyelmetlen voltam.

DieNanny CH 2015.05.07. 11:27:30

@snygg panda:

Ezt még az előző kommentedre reagáltam. :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.07. 11:28:43

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Az angoknál egyetlen normális cukrot nem lehet kapni.
Na jó a gumicukrot.
Azt viszont hegyekben fillérekért.

2015.05.07. 11:30:24

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Igy mar ertem! Az eros kommentektol biztos meggorbult a terido kontimuum! :D

SzZoole 2015.05.07. 11:33:11

@diggerdriver: Probald meg,ha josz vissza tomd meg a borondod negro,csak valtoztasd meg a nevet,mert bajod lehet belole:)))

DieNanny CH 2015.05.07. 11:36:39

@Zoole[uk]:

Ha már név, és Anglia, egy morbid kérdés: Mennyire lehetne kelendő a Dianás-cukor? Kívül csoki, belül alkohol...
:-)

qkuc 2015.05.07. 11:37:07

Nos, ez sem a "nekem/rólam" szóló egy poszt, az már tuti ...

Bonjour 2015.05.07. 11:37:31

@Hari Seldon 2: hát éppenséggel én sem azt mondtam, hogy amit OV magában gondolt, azt nem valósította meg :)))) olvasd el jobban. 2014-ben már program se nagyon volt, ha jól tudom. Én most ezen külföldi szimpátia elvesztésének okait írtam le, ahogy azt a külföldiek láthatták, nem a rögvalóságot (amit nem ismerhetek teljesen).

SzZoole 2015.05.07. 11:40:28

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Na most ezzel azt probalod sugalni,hogy az angolok sokat isznak.....:)))
Egyebkent fogalmam sincs,meg nem gondolkodtam ilyeneken,de lehet,hogy lenne sikere,mivel tenyleg nem vetik meg az alkoholt:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.05.07. 11:43:42

@Zoole[uk]:
Mindig ezt teszem. Semmi baj nincs a névvel csak furcsállják.

Bonjour 2015.05.07. 11:44:12

@snygg panda: a kötődés lelki (pragmatistáknak: evolúciós) szükséglet, fiataloknál alakul, az időseknek megváltozhatatlan. A kötődés tárgya többnyire nem korrelál a valósággal.

Bonjour 2015.05.07. 11:52:27

@diggerdriver: a negro az egyetlen, amit igazán utáltam, a dunakaviccsal együtt, de azt elhiszem, hogy az angoloknak bejön. Franciák utálták a sportszeletet, amcsiknak bejött, az a fémpapírosba csomagolt (saját tapasztalat).

Ugye beszámolsz, mi,volt?

Utána, ha lesz időd, csalogasd lécci vissza a tudodkit, csak te tudnád. (Itt erről többet nem is akarok mondani).

SzZoole 2015.05.07. 11:57:49

@Bonjour: Nem reg' beszeltem edesapamal(76)telefonon es szoba kerult egy kis politika is.Mondta,hogy egy idosebb emberel keszitettek riportot/interjut,aki panaszkodott,hogy idos korara azt kellet megernie,hogy mind harom fia kulfoldon el/dolgozik es nem kotodnek sem az orszaghoz es sem hozza.
A rendszervaltas utan mindig abban remenykedtunk,hogy jobb lesz,aztan nem lett jobb es mi is megindultunk.Otthon nem biztos,hogy tudtam volna biztositani a felteteleket a gyermekeim tovabb tanulasahoz.Itt tudom,es mindent meg fogok tenni,hogy nekik mar konnyebb legyen,csak azert mert kotodok a gyermekeimhez.

DieNanny CH 2015.05.07. 12:12:49

@Zoole[uk]:

10 évvel ezelőtt, mikor kórházban voltam, mindig jó társaság gyűlt össze. Voltak fiatalok, idősek, beszélgettünk.
Két 75-80 körüli néni is elkezdett beszélgetni, szó szót követett, kiderült, egyazon faluban születtek és nőttek fel, de úgy 50-60 éve már mindketten eljöttek onnan, egyik Budafokra, másik szintén nagyvárosba, aztán időskorára az egyik pesti, vagyonos gyerekéhez költözött (ezt ő mondta!)
A 2. elkezdett sóhajtozni, hogy: Hej, azok voltak a szép idők, abban a faluban. Erre az 1. rögtön letromfolta: Fenét voltak azok szép idők, sárdagonya volt az egész falu, mindenki pletykált mindenkiről, örülök, hogy elkerültem onnan!
Én olyanokat vigyorogtam őket hallgatva!

Bredpitt Monika 2015.05.07. 12:21:10

Nagyon jó poszt. Ami engem megfogott, az a közös felelősségvállalás téma. És ha már itt tartunk, az a paradox érzés van bennem, hogy pont azért jó itthon, mert közös a nyelv, azok között az emberek között élhetek, akikkel közös a múltam és közös lesz a jövőm nem hisznek már abban a fogalomban, hogy közös érdek és sajnos nem is nagyon tesznek érte, mert azok, akik saját magukért nem tudnak kiállni, hogy tudnának kiállni egy ország érdekeiért.

Annak, aki még mindig jól érzi magát itthon az marad lassan, hogy tényleg csak a kis saját környezetét figyeli, a politikát megpróbálja kirekeszteni amennyire lehet. Ha lehet, de akkor meg hogy megy el szavazni? Jó kis ördögi kör.

Ami még eszembe jutott a vidékről, amiről annyi érzéssel ír a poszt szerzője, hogy milyen sors jut pl a Nógrád megyei embereknek, akik az ország egyik legszegényebb térségében élnek. Most mesélte egy ismerősöm, hogy volt egy kis megtakarított pénze és elkezdett telkeket nézni a Bakonyban, a Mátrában de drágának tartotta őket. Aztán azt tanácsolta neki valaki, hogy menjen Nógrád megyébe, ahol tudott venni 300ezer forintért óriási földdarabot. Ilyenkor olyan szomorú az ember. Ezen a gyönyörű vidéken ennyiért kénytelenek az emberek eladni a földet, hogy legyen pénzük valamiből. Én is nézegettem még Amerikából mennyiért lehet házat venni ebben a gyönyörű megyében. Kis parasztházakat már lehet 2 millió forintért kapni.

Akkor most mi lesz kedves Melinda? Hazajössz vagy nem ?

2015.05.07. 12:24:40

Biztosan azert, mert koran van es a kialvatlansag miatt, de ebbol annyi maradt csak meg, hogy Skociaban nedves a ho, a Karpat medenceben meg ropog.
Mirol maradtam le?

Bredpitt Monika 2015.05.07. 12:26:53

Kedves HA. Elnézést szeretnék kérni a kirohanásért (bár mindig nagyon fel vagyok zaklatva). Szeretnék válaszolni az utolsó reakciódra este 9-kor, hogy ne a poszt közepébe csöppenjen ez is. Szeretném ha mindenki elolvasná, mert mindenkit érint és örülnék ha HA belemenne a kérésembe.

Este felraknám azt a cukorbeteg diétát is, amit Kanári Hajninak említettem, még nem reagált rá, de Muscari kérte, hogy tegyem fel, mert van érintett a témában, ez mindenkinek hasznos lehet. Üdv.

firg_firg 2015.05.07. 12:29:15

Bevallom nem birtam vegigolvasni. Ay elet tul rovid ehez.

2015.05.07. 12:40:11

Ebből az egész közös felelősségvállalásból, összefogásból nem lesz semmi. Egyszerűen a magyar társadalom, a magyar emberek zöme nem elég érett és felvilágosult hozzá, hogy kiálljon magáért és az érdekeiért. Nem értik meg az emberek, hogy nekik kéne irányítani a saját sorsukat, és az általuk megválasztott vezetőknek pedig szolgálni kéne a társadalmat, nem uralkodni rajta. De ezek csak újra és újra megválasztják az ilyen pártokat és vezetőket. Ezt nem vagyok képes megérteni. Mikor ezt a témát pedzegettem otthon diplomás, értelmes embereknek, hát olyan válaszokat kaptam, hogy valami elképesztő. Teljes tanácstalanság és demagógia...

Mr Long 2015.05.07. 12:42:17

@charlieharper: A hajoddal mi lett? Eladtad, vagy valaki atvontatta neked a keleti parthoz??

venbanya 2015.05.07. 12:42:51

Az irás jó, érdekes, magam is ezt az utat jártam be. 18 évesen otthagyva a falut, 50 évesen az országot.
Igazán a cimhez szeretnék hozzászólni.
Közös felelősség? Igen, azoké, akik az utóbbi pár évben ezt a koncentrált kivándorlást előidézték. A szavazóiké. Akik a mérhetetlen csalódottságukban jobbra-balra, de leginkább jobbra kacsintgatnak, ahelyett, hogy a sunnyogás helyett kimennének tüntetni, hogy most már elég volt.
Irhatunk bármilyen szépeket a honvágyról, meg a Túró Rudiról, ameddig nem lesz egy normális, élhető ország, addig nem megyünk haza. Ez ilyen egyszerü.

2015.05.07. 12:52:38

@venbanya:
Nem tüntetni kell, mert láthatóan ezeket a politikai bűnözőket nem hatja meg. Klasszikus örökzöld, hogy "majd hazamennek". Sokkal inkább mozgolódni kéne, kiállni magunkért, és szervezni pártokat stb. Anno így indult valahogy az LMP, és a választások megmutatták, hogy azért lenne igény valamiféle új irányzatra. Sajnálom, hogy elkallódtak és elvesztették a lendületüket.

Bredpitt Monika 2015.05.07. 13:00:17

@Zoole[uk]: Tegnap volt az Országgyűlés megalakulásának 25. évfordulója, ennek kapcsán az Egyenes beszéd műsorában erről beszéltek. A meghívott vendég nevét nem tudom sajnos, de nagyon érdekes dolgokat mondott pl . arról, hogy az ellenzék képtelen arra, hogy a megcsömörlött Fidesz tábornak valami ötletet adjon arra, hogyan lehet elsétálni tekintély vesztés nélkül és valaki másra szavazni.
Ez egy nagyon is aktuális érzés, bár én nem vagyok Fidesz tábor, mert egy szavazatot kaptak tőlem, és előtte a hideg rázott ki a stílusuktól, de már úgy láttam, hogy nincs mit tenni, kell adni egy esélyt nekik.
A másik dolog amit mondott, hogy az ország most rosszabb állapotban van, mint akkor, amikor az első szabadon választott kormány átvehette a hatalmat. Ez a mondat is elhangzott: kénytelenek leszünk egy Jobbik kormányt is elviselni.

Erre én csak azt tudom mondani, hogy én ugyan soha nem olvastam a Jobbik programját, de találkoztam egy értelmes emberrel, aki helyi képviselő és azt az eszme futtatást, amit tőle hallottam nem bírta bevenni a gyomrom.

puhacica 2015.05.07. 13:06:35

@diggerdriver: a Zsellerek nagyjabol errol szol.

@Cascabel: szerinted nem illik. mert kotozkodni akarsz.

Határátkelő 2015.05.07. 13:15:40

@Bredpitt Monika: Azt szeretném kérni, hogy ha szerkesztési / moderálási kérdésekről szeretnél beszélni, akkor inkább küldj egy emailt.

Kösz, hogy előre jelezted.

Üdv

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 13:23:00

@charlieharper:
nem volt rossz a poszt, de szerintem aludj inkább, ha van rá esély, hogy vissza tudsz menni :-)
remélem, jól vagytok mind.

Bonjour 2015.05.07. 13:35:42

@Zoole[uk]: igen, ez az egészséges, hogy a gyermekeidhez kötődsz először. De hidd el, majd idősödve hazalátogatsz, akkor lehet, hogy elsírod magad valamin. Biztos, hogy nem Mo. miatt, nem Mo. fog hiányozni. Hanem a kötődés miatt. Ez egy normális dolog, ezt kihasználva lehet manipulálni másokat, hogy na ő is megbánta, hogy kiment, mindig írja, mennyire hiányzik neki ez meg az. Pedig nem jönne vissza, csak egy normális lélekkel rendelkező ember, mert az nem normális, ha valakinek nincsenek kötődései.

A rugalmas emberek új kőtödéseket képesek kialakítani egy bizonyos korig (egy bizonyos korig, 25 alatt nagyon könnyű, de 50 évesen sem lehetetlen dolog), de ettől a régi kötődések is megmaradnak, minél idősebb valaki, annál több. A sok országot megélt gyerekek pedig a sok emlékmozaik mellett szüleikhez, játékmackójukhoz, egy bizonyos kopott tölthető ceruzához, ételekhez, satöbbi kötődnek.

Azoknak a másodgenerációs fiataloknak, akik magyarabbak maradnak, keresik a kapcsolatot, a gyökereket, én nem tartom véteknek, ha egy magyar angolnak neveli kint a gyereket, elmagyarázva és különlegességet adva neki a szülők kulturális múltjával. Feltéve, hogy nem átmenetilag mentek ki.

De a legerősebb kötődés a hozzánk közelállók és a nevelkedési hely adja. Akkor is, ha adott esetben gyűlöljük azt a helyet.

2015.05.07. 13:40:03

Hat nahat! Tegnap meglepo sikert arattam azzal, hogy azt javasoltam, legyen hungarikum a deliriumos cipofuzonezo nosztalgia, erre tessek, kikotott belole egy teherhajonyi rakomany, lehet szagolgatni, vegyek-vigyek, jut belole mindenkinek, igy legyen otosom a lotton.

Egyszeruen keszen vagyok.

Bonjour 2015.05.07. 13:43:28

@charlieharper: ezért bírom a stílusod :))).

Nem maradtál le semmiről. Én kozmopolita bolygó hollandi, te bolygó zsidó (javíts kérlek, ha nem az vagy) a posztolónak meg a faluja hiányzik. Ami közös, az a magyar múlt.

Csak neked egy chief executy summary: hiányzik a falu, a gyerekkor varázsa az öregek meséjével, de politika rossz. Amikor Skóciába érkezett, megtudta mi az nem-szabadság, mert kőkerítes meg lakat, nem lehet, csak úgy biciklizni. Meg a hó, ugye. Tanulság nincs. Illetve én fent kifejtettem, némileg kéretlenül.

Mellesleg a posztoló haza fog menni jó eséllyel, kivéve ha nem lesz új kötődés (=pali), nem tűnik rugalmas típusnak. Azt boncolgatjuk, ez most baj-e vagy sem.

Majd segits be te is, ha tényleg lesz devizahiteles poszt, nem mintha érintett lennék, de én semmit nem tudok róla :).

Bredpitt Monika 2015.05.07. 13:43:50

@Határátkelő: Ok, akkor majd este. Már megint itt ülök a te oldalad előtt. Olyan ez mint egy drog. Azért jobban örültem volna, ha kirakhatom ide a témát. Majd meglátod mit tehetsz ez ügyben.

qkuc 2015.05.07. 13:46:24

@mojyo: Tessék, kérj lassan jogdíjat az "ötletért", :D.

Bredpitt Monika 2015.05.07. 13:46:27

@**mimi**: Köszi, pont ezt kerestem, későn kapcsoltam be a tv t. elég lesújtó ez is nem, hogy nem hívták meg ezeket a politikusokat?
Mondanám most én mindenkinek, hogy Fuss Forrest, fuss ! De hát én hazajöttem megint. És bármilyen hihetetlen kedves Réka, de jó itthon.

Bonjour 2015.05.07. 13:48:59

@Hari Seldon 2: ez jó, ezt még nem hallottam. :))) Nem kevés esetre pedig nyilván igaz is.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 14:02:25

egyébként most megint az jut eszembe, amikor cserediákként kint voltunk Norvégiában, és azt mondta egy amerikai-norvég lány, hogy nehéz neki, Amerikában mindig túl norvégnak érzi magát, Norvégiában meg mindig túl amerikainak, sehol se igazán jó. erre mondta a barátnőm, hogy nahát, ő meg amikor Magyarországon van, akkor inkább magyarnak érzi magát, amikor meg nyaranta odakint az apja családjával, akkor arabnak, igazán mindenhol nagyon jó. aztán persze ő is végigjárta a fél világot, először a párjával, aztán a pici gyerekeivel is, a munkájában egy harmadik kultúrával foglalkozik, és úgy tűnik, nincs benne nagy konfliktus. elférhet egyszerre sokminden is.
nem tudom, ezek mennyire tanult dolgok, mennyire személyiség kérdése, lehet-e rajta alakítgatni vagy mennyire egyáltalán.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 14:07:39

@Bredpitt Monika:
egyébként köszönöm, hogy elküldted a cukorbeteg cuccot, annak ellenére, hogy engem nem érint. viszont téynleg, nem tudom, hogy mondjam, de mindaz, amit írtál a témában, eléggé köztudatban van, ha nekem kellett volna összefoglalni a cukorbetegek étkzési szabályait, hát ezt én is mind tudtam volna helyből.... és kb ez van minden a témával foglalkozó weblapon is. kötve hiszem, hogy pont ezeket a dolgokat ne tudná, aki évek óta él együtt a dologgal. alighanem ránézésre tudja már, hogy miben hány gramm széhidrát van, és milyen a glikémiás indexe, stb stb stb.
bocs, nem akarok törni-zúzni a porcelénboltban, de a melegvizet se kellene újra feltalálni, na.

2015.05.07. 14:10:13

@Mr Long (UK): uk-ban van. Dry dockban. Idom sincs vitorlazni, nincs ertelme athozni. Miert, tanulsz vitorlasozni te is?

@Dragonlady (Bp, Hun): tul hosszu a poszt es tul sok a leiro resz mar az elejen, nem megy. Mennyi van meg hatra?
Gyerekszoba elkeszult?

@Bonjour: ok. Tehat hazamegy. Koszonom.

Nekem is vannak ismeroseim, akik meg 2004-2005 korul mentek haza Londonbol es New Yorkbol 10+ ev utan. Nem bantak meg, ok bedolgoznak onnan kulonbozo cegeknek home office-bol.

2015.05.07. 14:11:23

@Dragonlady (Bp, Hun):
Szerintem ez személyiségtől függ. Kicsit lehet rajta alakítani, de inkább a belső személyiség határozza meg, hogy kinek milyen életforma, kultúra felel meg, hol érzi jól magát stb. Nekem is van a posztíróhoz hasonló ismerősöm, akinek minden lehetősége meglenne, hogy utazzon, világot lásson, esetleg külföldön éljen, de annyira ragaszkodik a maga pici városához, hogy képtelen onnan elszakadni, és teljesen jól elvan abban a közegben, ahol én egy hét után fejbe lőném magam.

Bonjour 2015.05.07. 14:18:18

@charlieharper: nem, ilyesmit nem ír. Csak ezt jósolta itt vki, meg én is.

Mr Long 2015.05.07. 14:18:21

@charlieharper: Nem tanulok, de rajta van a bakancslistan. Most ha jol alakul a pecazashoz terek majd vissza. :)

Bonjour 2015.05.07. 14:19:16

@charlieharper: az úgy jó élet a vidám barakkban.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 14:20:09

@charlieharper:
még 6 vagy 7 hét van hátra, de remélem, nem akar olyan sokáig bentmaradni. nagyon nagy már most :-) most megint hányok, csak most attól, hogy rugdossa a gyomromat. szerencsére aludni még bármennyit tudok, de semmi más nem esik jól.
nincs gyerekszoba. tévé meg frincfrancok ki, nagy matrac be :-) anyám ki van borulva, meg a védőnőtől is mit kapnék, úgyhogy van kiságya is, aztán ki tudja, hátha megtetszik neki vagy nekem mégis. még minden darabokban. hiányzik a gyerekapja, de ez van perpill :-(

@snygg panda:
mondjuk ez érdekelne, van itt valaki estleg, akit gyerekkorában sokat vittek mindenfele, és mégis inkább egy kis falut szeretne és hagyják őt békén? vagy esetleg a gyerekei valakinek inkább ilyenek, nagyon nem jön be a többkulturájúság és a határátkelés és a többfele kötődés, többfajta "gyökerek"?

mondjuk ebben is érdekes, fenti barátnőmön nem látszanak nagyon az arab vonások, tehát el tudta mindig is dönteni, ő ki és ki akar lenni, nem kényszerített rá semmit a környezete. az egyik tesója viszont nagyon idegennek néz ki, ő mindig nagyon szenvedett a kérdésben, hogy mások akarták definiálni az ő identitását :-/

Thargoid 2015.05.07. 14:25:58

@snygg panda: az attól függ, pl. lehet cukorka amit a UKIP vagy BNP osztogat pártgyűléseken, akkor simán maradhat a név :)

Bredpitt Monika 2015.05.07. 14:26:03

@Dragonlady (Bp, Hun): Nekem nem ez a tapasztalatom, de most egyébként is nagyon érzékeny vagyok más ügyek miatt és most sokat segítettél nekem, mert én most ebben a pillanatban döntöttem el, hogy elvonulok innen. Azért mert amikor segíteni akar az ember akkor tényleg nem azt várja, hogy egy ilyen mondatot kapjon: de a melegvizet se kelljen újra feltalálni, na. Lehet inkább el kéne olvasnod az egész levelet, miszerint itthon pont ennek hiányában lesznek rosszul gyerekek, mert ők nem tudják a diéta lényegét.
Egyébként Muscari kérte, hogy segítsek, csak rossz embernek küldtem. Ezek szerint tényleg szó szerint a rossz embernek.

Kedves HA. Akkor már neked sem írok. Elegem lett ebből a negatív társaságból. Sajnálom.

Bonjour 2015.05.07. 14:30:17

@mojyo: :)))
Tegnap nem olvastam HA-t, megkerestem a kommented, nagyon jó ötlet :))).
mondjuk a ragaszkodás a földhöz nem hungarikum, azért nekik is van helyük a sárgolyón.
Ugyanakkor egy ismerősöm mondta, hogy Mo-n ma az lóg ki a sorból, aki nem panaszkodik. Az egyből gyanús, mert az nyilván lop, vagy hazudik, vagy a kormány kegyeltje. :))) ezért mindenki búsong, álca, akkor is, ha változtatna több évi mosolygós "hávárjá?" után.
Mondjuk nem tudom, ez tényleg így van-e.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 14:31:18

@Bredpitt Monika:
elolvastam az egészet, basszus.
kicsit túlpörögted magad, nembaj.
ha valakinek segíteni szeretnél, akár Hajniéknak, akár egy cukorbeteg kismamának, akkor ne ilyen erőszakosan csináld szerintem, és ne feltételezd róla, hogy nem olvasott, nézett, kutatott már utána az égvilágon mindennek, ami a gyereke betegségével vagy a saját állapotával kapcsolatos, és nincs tisztában a legalapvetőbb dolgokkal.
sajnálom, ha megbántottalak, nekem nagyon furcsa volt, amit itt pörögtél a témában az elmúlt másfél napban, és mivel véletlen engem találtál meg privátban, nem hagytam szó nélkül.

Thargoid 2015.05.07. 14:33:49

@snygg panda: Az "igazi" magyar embert a "sors" irányítja. Nem is csak egyszerű sors, hanem balsors. Innentől már mindent tudsz amit kell... a többiek meg elmennek kölföldre :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.07. 14:33:50

A poszban szereplő "ellenforradalom" szón csak én ütközöm meg? :-S
Oké, hogy akkoriban a falnak is füle volt, de pl. az én szüleimnek esze águkban sem volt így hívni...Talán azért, mert átélték...
Ahol az öregek ellenforradalomként tanították ezt az eseményt, onnan én is menekültem volna...Persze ne menjünk bele politikai hovatartozásba, de azért ez így űbergáz...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.07. 14:34:22

A poszban szereplő "ellenforradalom" szón csak én ütközöm meg? :-S
Oké, hogy akkoriban a falnak is füle volt, de pl. az én szüleimnek esze águkban sem volt így hívni...Talán azért, mert átélték...
Ahol az öregek ellenforradalomként tanították ezt az eseményt, onnan én is menekültem volna...Persze ne menjünk bele politikai hovatartozásba, de azért ez így űbergáz...

2015.05.07. 14:34:32

@Dragonlady (Bp, Hun):
Nekem csak olyan ismerőseim vannak, akik falun nőttek fel és ahhoz is ragaszkodnak a mai napig. Nem szoktam velük ilyenekről beszélgetni, mert egyszerűen nem értik, hogy mit kérdezek vagy tulajdonképpen hova is akarok kilyukadni az érdeklődésemmel. De nincs ezzel baj, ők szeretnek így élni. Számomra nagyon fura, de ők így szeretik.

2015.05.07. 14:37:12

@Thargoid:
Igen, sajnos tisztában vagyok vele, hogy a Balsors zászlaja alatt összeesküdött a nyugat és a kelet (az észak és a dél jóváhagyásával), hogy megkeserítik Magyarország életét. :)))

Bonjour 2015.05.07. 14:37:58

@geegee: nem, nekem is furcsa volt, irodalminak tekintettem.

Thargoid 2015.05.07. 14:40:10

@snygg panda: Pontosan. Innentől már nincs mit tenni, élni-halni kell, vigyázni, hogy a falu határát át ne lépjék a gyöttmentek. Meg a malacokat etetni, gombokhoz nem nyúlni :)

2015.05.07. 14:41:48

@Bredpitt Monika:
"Kedves HA. Akkor már neked sem írok. Elegem lett ebből a negatív társaságból. Sajnálom. "
"Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!" :)))))

Muscari 2015.05.07. 14:43:30

Alig bírtam végigolvasni. Az eleje jó volt, aztán unalomba fordult az egész.

Csak én vagyok a helikopter, hogy nem hiányzik a diófa árnyéka meg ilyenek? Bár asszem tudom a megoldást. Összesen 4 helyen laktam hosszabb ideig Magyarországon, ebből 14 volt a szülőfalumban, amit sose szerettem, ma sem teszem. A szüleim is legszívesebben elköltöztek volna már onnan, ha nem mozdulnának olyan nehezen.

Szóval hova is vágyjak vissza?

Budapestet szeretem, de a félévenkénti túristáskodás kielégít. Inkább vágyok egy kis világot látni.

2015.05.07. 14:44:43

Tompa Mihály

A gólyához

Megenyhült a lég, vídul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsúgár és síró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van, s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóra, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.

Házamról jobb, ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbeesést ne hallanál alól,
S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted;
Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél, és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.

A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik...
A honfi honfira vádaskodik.

Testvért testvér, apát fiú elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy ki távol sír e nemzeten:
Megútálni is kénytelen legyen!

2015.05.07. 14:45:01

@Mr Long (UK): a UK jo vitorlastanulashoz. Jok az oktatohajok es altalaban az oktatok is, mar ha RYA kurzusra mesz.
Mivel "tidal water", igy a vizsgat az egesz vilagon gyakorlatilag elfogadjak. Amikor meg en mentem vizsgazni, sokan jottek a nemetektol es olaszoktol a UKbe az ojtatasra es a vizsgara.
A vizsgat a Foldkozi tengeren (olasz, gorog, stb), nem szoktak elfogadni, mivel bem tidal water.
Ha garantaltan jo idot akarsz a vitorlas kurzushoz (1 het szokott lenni), akkor Gibraltarban az Allabroad iskolat ajanlom. Ok csinalnak nullarol oktatast is, az talan 2 het.
Az 1 het alatt athajozol Marokkoba es a spanyolokhoz. Megtanulsz navigalni a gibraltari szoroson. Ha ott megy, akkor mindenhol menni fog, mivel az egyik legforgalmasabb utszakasz :)

Muscari 2015.05.07. 14:49:22

@puhacica: én végigküzdöytem, de csak mert nagyon ráérek. Számomra Kalifornia vízgazdálkodása sokkal izgalmasabb :-)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.07. 14:51:32

@Bredpitt Monika: s mire fel? sehol nem írtam, hogy itthon nem jó

2015.05.07. 14:51:38

@geegee:
Most, hogy mondod, ez tényleg rohadt gáz! De hát nincs mit tenni, a vidéki parasztságba ez ivódott bele. Ahol én felnőttem, az is egy vérkomcsi hely volt sajnos.

Határátkelő 2015.05.07. 14:52:10

@Bredpitt Monika: Ne haragudj, de nem tudlak követni. Sajnálom, ha nem kommentelsz többet, ahol sokan vannak, ott sokféle vélemény, stílus jelenik meg. Ha valamit sértőnek érzel, akkor (mint azt a minden poszt végén ott lévő link jelezte posztban is olvasható) jelezd és megnézem. Úgy érzem, most más dolgokat vetítesz ki erre a blogra, de ez a te dolgod.

Üdv

Határátkelő

firg_firg 2015.05.07. 14:53:05

@geegee: ismerek olyat akit ha megkerdezel mi volt 56-ban, akkor ellenforradalomrol beszel, meg ma is.

Nem komenista, nem parttag meg semmi ilyesmi, csak egy egyszeru ember aki atelte 56-ot de aztan sokaig 30 plusz even at hallgatta hogy az "ellenforradalom" szot hasznaljak az akkor tortentekre, a radioban meg a tv-ben, es hat mit tudja o hogy mit jelent az. Azt jelenti hogy jottek az oroszok oszt lottek. Enny is nem tobb.
30 ev meg nagy ido.
Aztan meg annyira elbutult, hogy kimaradt neki az elmult 25 ev az osszes valtozassal egyutt.

Persze olyat is ismerek aki nem felejtette el mi volt akkor. Csak annyit akarok mondani hogy ilyen ember is van meg olyan is.

Muscari 2015.05.07. 14:55:49

@Cascabel: ez a madár haláli jópofa!

Bonjour 2015.05.07. 14:56:14

@Cascabel: te trollkodsz ma itten! :)))
Vidám fickó lehetett ez a Tompa gyerek, mint az összes magyar költő. Vagy van nekünk is Villonunk?

Ma nincs gyapotföld? Ma én is csak ügyintézni voltam, most kipihenem magamat ma.

@charlieharper: ilyen egy-két hetes oktatás gyerekeknek is van? Milyen kortól? Uszóvizsga kell hozzá? Mikor érdemes menni? Dobsz egy megbízható linket, vagy nevet, ha tudsz ilyenről?

Muscari 2015.05.07. 14:56:53

@**mimi**: próbálkozzál egy kicsit jobban :-)))

2015.05.07. 14:57:29

@firg_firg:
"...hallgatta hogy az "ellenforradalom" szot hasznaljak az akkor tortentekre, a radioban meg a tv-ben, es hat mit tudja o hogy mit jelent az."

Ez a baj, hogy Mo-n sok ember nem gondolkodik. Akkor sem, most sem.

blackhairlady 2015.05.07. 14:58:03

@snygg panda: Olyanok istenitik a romantikus videki eletet akik maximum csak a nyari szunetet toltottek ott.

Bonjour 2015.05.07. 14:58:07

@charlieharper: sorry, nem olvasam végis rendesen a kommented, benne a válasz. Ne is válaszolj, ez alapján megkeresem.

blackhairlady 2015.05.07. 15:00:00

@Zoole[uk]: Omleszteni kell egy nagy szatyorban:)

blackhairlady 2015.05.07. 15:01:15

@Zoole[uk]: Na de Diana nevvel? Nem biztos, hogy tapsikolnanak:D

2015.05.07. 15:02:07

@blackhair-lady:

Jah, azt hiszik, hogy Tüskevár meg madafaka Matula bácsi, azt' ennyi. :)))

Volt valamikor az Indexen egy jó cikk, hogy a "régi szép idők" mit jelentett mondjuk 60-80-100 éve vidéken. Állati jó volt, ahogy kifejtette milyen szegénység, nyomorúság, és kényszerű élet volt akkoriban. Nem mintha ma sokkal jobb lenne.

Muscari 2015.05.07. 15:08:52

@Bebbi: megkérdezem a nepáli barátumkat az adakozásról. Az a helyzet, hogy ő a testvérének küldi a pénzt, amit összegyűjtött, aki a helyszínen van. Ott segít, kaját visz a rászorulóknak meg ilyesmi.

Gondolom az részede nem opció, hogy megadom a barátunk bankszámlaszámát :-)

Azt javaslom, hogy aki adakozni akar, az adjon az UNICEF-nek. Ők mégis csak az ENSZ szervezete és ott vannak a helyszínen. Esetleg vedd fel a kapcsolatot Mirjammal, hogy tudj annak a kolostornak küldeni, akiknek ők is küldtek.

Muscari 2015.05.07. 15:15:04

@Zoole[uk]: bele is buktak, a Fornetti biztosan. Azt tudtad, hogy Kanadában pl nem engedélyezték a forgalmazását, mert annyi és olyan adalékanyag van benne?
Inkább süssön mindenki otthon.

blackhairlady 2015.05.07. 15:15:55

@Dragonlady (Bp, Hun): Szerintem inkabb (sokkal inkabb) szemelyiseg fuggo mint tanult dolog.
En barmennyire is jol erzem magam itt, sosem leszek amerikai, mindig is magyarnak vallom magam, amit buszken is hirdetek.
Aztan a vasarnapi anyak napi magyar pikniken talalkoztam olyan magyarokkal, akik mar amerikainak valljak magukat, pedig meg nem elnek itt olyan regen.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 15:15:57

@firg_firg:
én 1990-ben voltam nyolcadikos. marha vicces volt, amikor a történelemtanár elkezdte mondani, hogy
... ééééés akkor 1956-ban az ellenforradalooooom, hoppá bocsánat, a forradalooooom.....
kibattul hiteles volt.
együtt a véresszájú kommunista orosztanárral, aki akkor meg hirtelen valami katolikus papot hívott meg osztályfőnöki órára mindenféle erkölcsi kérdésekről beszélgetni.
ja aztán volt 2001-ben egy iskolaigazgatóm (főnököm), aki annó tudományos szocializmusból doktorált, de aztán már 11 év elég volt neki a legnyálasabb népnemzeti dumát átvenni, nem tudom már, milyen szöveget nyomott le március 15-án az iskolai ünnepségen, hogy min akadtam ki pontosan, csak azt tudom, hogy annyira forgott a gyomrom, hogy mivel már tudtam, hogy úgyse akarok még egy évet ottmaradni abban az iskolában, tüntetőleg felálltam és kisétáltam az ünnepségről :-) nem lettem megdicsérve.
(soha nem voltam egy könnyű eset.)
deviszontszóval nekem meg ezzel is bajom van, amikor valaki hiperaktív szélkakas módjára tud pörögni, ahogyan éppen kell.

Bebbi 2015.05.07. 15:17:54

@Muscari: Koszonom. Kozben mar itt Svajcban megtettem a magam reszet, volt itt egy ossznepi gyujtes, ha minden igaz CHF 11 mio jott ossze aznap, meg elotte tovabbi CHF 6 mio. :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 15:18:18

@blackhair-lady:
nekem az a furcsa, hogy miért nem lehet valaki egyszerre simán mind2, főleg olyan helyen, mint ott nálatok, ahol simán létezik és elfogadható a többes identitás, nem olyan szigorúan népnemzeti, etnikai és nyelvi alapon megy az országhoz tartozás.
de persze ezzel nem belédkötni akarok, vagy másokba, csak nekem furcsa.

Muscari 2015.05.07. 15:18:50

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: biztos, hogy csokis kívülről? Én mindig utáltam...

2015.05.07. 15:20:58

@Bonjour: Hat ez nem politikafuggo szerintem, Magyarorszagon ez tenyleg eleterzes. Nyilvan bennem is van ebbol, es tenyleg nem fikazasbol mondom en, hanem akkor ismerjuk fel, es foleg, fogadjuk el, hogy mi ilyenek vagyunk, es akkor eljunk ezzel egyutt, miert ne lehetne, csak eljunk mar... Mondjuk ki, es vallaljuk fel, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint a tobbi normalis ember akiknek a mult egy raktar, mi nem tudjuk igy hasznalni a jelen elethez es a jovohoz szukseges eroforrasokhoz, nekunk a mult, foleg az ilyen elkepzelt, sosemletezett mult az egy ilyen celkituzes, akkor is, ha az aporodott, penesz-szagu es mallik rola a tapeta, ami mergezo es karositja az egeszseget. Halal komolyan mondom, hogy ez nem ostorozas, en nem vagyok egy Adyendre, hogy fajjon, hogy nekunk Mohacs kell, nem kell massa valni, hanem akkor szerintem akkor vallaljuk be, hogy akkor igen, ez van, legyunk mi a mallo vakolatu nihil orszaga, ha csak ez van, akkor ebbol legyen meg a szerepunk, a helyunk a vilagban, mindegy, csak legyen valami. Erre mondtam tegnap, hogy raadasul ez most meno, aruljuk akkor ezt a vilagnak, ha csak ez jutott, akkor csinaljuk, csak ne haldokoljunk tovabb, vagy legalabb akkor probaljunk ebbol a haldoklasbol megelni, es legyen ez az elmebeteg abszurd paradoxon a mi hungarikumunk, szoval erted? Tanuljunk akkor meg vele elni, en csak ezt mondom. Ez nem rossz szerep, es lehetne belole rendes onbecsulest kovacsolni, a luzersegbol is lehet, hiszen ha csak ez van akkor ebbol kell, miert ne lehetne. Itt van peldaul az Aranycsapat, mar felig sikerult eladni, csak nem a 6-3-at kellene, hanem az egesz rohadt tipikus magyar vesztes underdog-sztorit, hogy egy ilyen rakosista bortonallam csapata a total semmibol csinal valamit, es ott lehet a VB donton es az utolso pillanatban nem sikerult az egesz, az egesz remeny elveszett, mert kozben a forradalom is elveszett es szetesett az egesz, orokre. Ez az igazi Magyarorszag, es en elfogadom, hogy ez van, es akkor lassuk meg ennek az elonyet, es oruljunk neki, hogy ha mindig mindenben a vesztes oldalon alltunk, legalabb sose a mienk a gyoztesek felelossege, es nem nekunk kell rendet csinalni sehol mashol sem, fogjuk fel ugy, hogy ez egy ajandek, hogy akkor mi vagyunk akkor a vilag orok outsiderjei, hagyjuk a sertodottseget, es csinaljuk meg belole az orok vesztesek bolcsesseget, szoval erted, egyaltalan nem baj, hogy csak a ciponket bamujluk de akkor legyen belole kreativ energia, csinaljunk rola filmeket, zenet, legyunk mi az aszocialis nerdek orszaga, mindegy mit... ha tenyleg ennyire keptelenseg ezt megvaltoztatni, akkor fogadjuk el, es legyen ebbol energiank, de elni muszaj volna azert mar....

cuneguund 2015.05.07. 15:21:01

O jaj, itt is kisse tulcsordult a habos-babos nosztalgia az elejen, utana nem tudom, mert nem tudtam vegigolvasni... ugyhogy a vegerol sajna nem is tudok nyilatkozni, de nekem meg mindig furcsa, hogy mennyien hajlamosak erre a fajta diafilmes nosztalgiara...

SzZoole 2015.05.07. 15:28:38

@Bonjour: most ez van es elkövetkezendő pár évben is ez lesz.
Es hogy utánna mi lesz?tervek azok vannak,de tudod hogy van,ember tervez Isten végez,szóval majd meglátjuk mit hoz a jövő:)))

blackhairlady 2015.05.07. 15:32:08

@snygg panda: Pontosan. Persze volt nehany nagyobb, gazdagabb falu, de a legtobb egy sarfeszek volt. Es enm azert nem volt valas mert jobban megertettek egymast a hazastarsak, hanem mert kiutaltak volna a falubol.
En egy nagyobb faluba jartam kisvonattal iskolaba, eleg gazdag falunak szamitott, de meg az ott felnovo osztalytarsaim is utaltak ott lakni.
Nayaralni egy egy baranyai faluba jartunk a tesommal, edekes moson azt imadtam. Hogy miert? mert nyaralas volt, annak minden kellemes velejarojaval.

blackhairlady 2015.05.07. 15:35:59

@Dragonlady (Bp, Hun): Lehetne, persze, de pont ezt mondom, hogy ez szemelyiseg fuggo. Vannak olyanok is mint amit te emlitesz. en nagyon magyar vagyok aki nagyon szereti az amerikai eletformat:) ez most nagyon paradox?:D

SzZoole 2015.05.07. 15:36:03

@blackhair-lady: ha jol laknak vele,majd fognak:)))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 15:39:32

@blackhair-lady:
nekem nem, lehet, hogy mások ettől kiborulnak, hogy hogy mered? :-)

@mojyo:
te tolsz ilyenkor valamit, vagy ez így csak jön? :-)
hm, csak mert nagyon ott volt megint.

SzZoole 2015.05.07. 15:40:11

@Muscari: meg nagyon az indulása elején meg kóstoltam pár terméküket,olyan savat csinált,hogy sugárban hánytam:(((
En nem tudom sok ember hogy tudja meg enni azt a sz@rt....

2015.05.07. 15:48:59

@Dragonlady (Bp, Hun):
Ez az ország mindig is ilyen volt és ilyen is marad. Érdekes, hogy Magyarországon valahogy minden idióta rendszer sikeres tudott lenni...

Muscari 2015.05.07. 15:53:16

@Cascabel: volt egy tévé sorozat gyerekkoromban, az volt a címe, hogy Mint oldott kéve. Gőzöm sem volt, hogy mit jelent, arra emlékszem már csak, hogy volt benne egy Matild nevű szereplő. Kosztümös film volt.

blackhairlady 2015.05.07. 16:10:00

Ismeros volt a cim, megneztem a port.hu-n, igy mar emlekeztem ra. Micsoda szereposztasa volt.

blackhairlady 2015.05.07. 16:10:35

@Zoole[uk]: Hat a Dianas cukorkat nem eppen a jollakasra talaltak ki:)

blackhairlady 2015.05.07. 16:11:20

@Dragonlady (Bp, Hun): Meg nem talalkoztam kiborulo emberekkel, lehet, hogy csak a remiszto kulsom miatt nem mernek szolni:)

SzZoole 2015.05.07. 16:12:13

@blackhair-lady: ez tény,de ha sokat eszel belőle,jo kedved lesz:)))

Ugyandehogy (törölt) 2015.05.07. 16:22:30

@venbanya:

"ameddig nem lesz egy normális, élhető ország, addig nem megyünk haza. "

ugy erted, valaki csinalja meg neked helyetted, es akkor majd beleulsz a keszbe?

SzZoole 2015.05.07. 16:24:54

@blackhair-lady: jut eszembe egy régi sztori.
Meg a fiatalsagom kezdetén a békebeli '80-ás években,ha nem volt sok pénzünk pialni akkor a kisbótokban lehetet venni 2 decis kiszerelésben ezt a Diána sosborszeszt.Vetunk meg egy üveg narancs/sárga kólát es egesz elviselhető volt az íze.Mi csak ugy hívtuk hogy Dena.
Az a 2 decis Dena ütött akkorát mintha egy fel liter vodkát ittam volna:)))

qkuc 2015.05.07. 16:26:46

@blackhair-lady: Ellenben finom .... Veszek is hétvégén egy dobozzal.

Observer99 2015.05.07. 16:32:39

@geegee:
"A poszban szereplő "ellenforradalom" szón csak én ütközöm meg?"
Büdös egy kicsit!
A koromnál fogva igencsak benne éltem. Azt kell mondanom, hogy az egyszerű magyar is gógyis! Nem ellenforradalmat mondtak, de nem is forradalmat, hanem "'56-ban" ez, meg az történt. Ez teljesen szalonképes volt! Az tuti, aki ellenforradalomról beszélt, annak még a szagától is menekült mindenki!!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.07. 16:45:06

@~~Babette~~: 50 évig csinálta, az még gombócból is sok

Muscari 2015.05.07. 16:48:40

@blackhair-lady: én is ránéztem, rosszul emlékeztem, Hedvig nevű szereplő volt, nem Matild. Csak azt tudtam, hogy fura név :-)

Ahogy elolvastam, így már a történet is dereng. Milyen jó sorozatok voltak akkoriban, vagy csak egyszerűen néztük, mert nem volt más, az idő meg mindent megszépít, még a Túró R ízét is.

Erről jut eszembe, van egy édesség, ami nagyon hiányzik, mert nagyon szerettem. Grandolettinek hívták, a Bonbonetti gyártotta. Étcsokiba mártott összetekert osttya, töltelék nélkül. Isteni volt.

Mikor márciusban otthon jártam, az Andrássy úton örömmel fedeztem fel egy Bonbonetti márkaboltot, egyből rájuk rontottam. Sajnos azonban a mocskok megszüntették az összes ostyás termék gyártását :-(
Kénytelen voltam étcsokiba mártott mandulával kárpótolni magamat :-)

Hari Seldon 2 2015.05.07. 16:49:41

@snygg panda:
Mit akarsz? Orbán a 90-esévektől tudatosan alakította ki a "drukker-politizálást" kialakított egy tábort, aki nem politizál, csak drukkol. Ahogy a Fradi Újpest meccsen a drukkerek. Ha a bíró a saját csapatnak fúj, akkor hurrá, ha a másik csapatnak akkor hülye a bíró. (a bíró jelen esetben a valóság)

Könnyen ment: a kommunisták rengeteg embert megsértettek 90 előtt (ez tény), ezek meg továbbadják a gyerekeiknek, és így tovább generációkon keresztül hallja a gyerek hogy a "piszkos kommunisták", beléívódik, és beáll a csapatba drukkernek. Hiába tanul az Akadémia szintjéig (az is megérne egy külön mesét, de hagyjuk), ha gyerekkora óta tudja, hogy a kommunisták gazok, a gondolkodását "torzítani" fogja.
Magyarul: "s...gel megy a jövőbe".

Na, mindegy, mondom, nem akarok már a magyar politikával foglalkozni különösebben. És egyre kevésbé zavar.

Der echte Weihnachtsmann 2015.05.07. 16:59:25

@Zoole[uk]: :-)))))

Mi a "Kevert"-er nyomtuk, attol is meg lehetett hülyülni:-)))

SzZoole 2015.05.07. 17:03:54

@Der echte Weihnachtsmann: huh,az is egy mocskos pia volt:)))

Bonjour 2015.05.07. 17:11:02

@mojyo: hű, nekem ennek megemésztésére kell egy fél nap. Nagyon összetett, amit írtál, komolyan gomolyan benned ez a dolog.
Amúgy igen, szerintem ez a romkocsma kultúra is ilyen, én mondjuk nem értem, mi jó ezeken a kocsmákon pl., elviekben/logikailag értem, csak fel nem fogom. Mondjuk ilyen kocsma máshol is van.
De ritka példa. És mivel két ellentétes dologról van szó, a negatívságot kellene eladni, de utóbbit csak pozitív szemlélettel lehet űzni (mármint az eladást). A depis nem fogja tudni eladni a depijét. De majd lesznek élelmesek, akik igen.
Csakhogy attól megmarad a depi, ugyanúgy szenvedsz tőle, mert ha nem, mit adsz el?
Amúgy művészet is van erre, a sok nézhetetlen magyar művészfilm, meg a balsors költők.

DieNanny CH 2015.05.07. 17:39:38

@Zoole[uk]:

Nem, hanem a név miatt, ami Angliában egy nagyon tisztelt személyé...
:-)

DieNanny CH 2015.05.07. 17:41:59

@Muscari:

Igen, tényleg csokis. Mi gyerekként darabját pár fillérért vettük - de nem gyakran... Nekem ízlik, de kb havonta van 2-3 darabra gusztusom. Aldiban még mindig lehet kapni.

2015.05.07. 17:44:56

@Sanz: Jobbik alatt döbbennek majd rá, hogy mindig van lejjebb...

2015.05.07. 17:52:23

@Golf2: Nekem van egy olyan érzésem, hogy jelenleg nincs is szükség rájuk, mert a többség úgyis csak utálja, v. lesajnálja őket. Állami szinten pedig azért nem kellenek, mert megtapasztalnak olyan pozitív dolgokat is, amit Mo.-n valószínűleg sosem fognak.

2015.05.07. 18:05:18

@Dragonlady (Bp, Hun): En nem tolok semmit, de '83-ban lenyeltem egy acid house lemezt, azota magatol termeli a szervezetem az LSD-t. :D

@Bonjour: Hat nem bennem gomolyog ez, hanem azokban akik irjak ezeket a nosztalgias posztokat. En csak megprobalok kezdeni veluk valamit, en mindig ezt csinalom, bennem nincs semmi eredetiseg, en csak reagalok a dolgokra amik korulvesznek. :D Szerintem a romkocsma peldaul mar egy haladas, igaz, hogy szamodra, es egy kicsit szamomra is nehezen ertheto, de masok koreben pedig nepszeru, ugylatszik legalabbis, hogy a vilag kezd kicsit hozzadepisedni a magyarokhoz, es akkor legalabb igy megveszik tolunk ezt az eleterzest, anelkul, hogy nekunk hiteltelenul pozitivva kelljen valnunk. Meghat, mi van akkor, ha nem veszik meg, csak mi magunk vegyuk meg, es fogadjuk vegre el, hogy ilyenek vagyunk, es ha a szenvedest nem tudjuk abbahagyni, akkor legalabb ne utaljuk magunkat miatta... Ismered a viccet, nem, hogy a mazochista, meg a szadista mennek a sivatagban, azt mondja a mazochista a szadistanak: "Uss meg!" Mire a szadista: "Nem." :D Szoval erted, ha csak ugy a la natur szenvednenk, es a szenvedes miatt mar nem szenvednenk, hanem akkor azt elfogadnank, akkor az mar egy elfogadhato allapot lenne, ha ezzel ki tudnank allni a vilag ele, az mar fel siker, nem? Csak egy kicsit kellene nezhetobbe tenni azokat a muveszfilmeket, hogy a vilag depijevel megtalaljuk a kozos hangot, es maris kevesbe lenne olyan halalos az egesz. En csak ezt szeretnem, hogy legyen valamilyen energia, eletero, ha mas nincs akkor a szenvedesbol, mert ez a haldoklas, ez tenyleg elviselhetetlen. :D

2015.05.07. 18:09:53

@Bredpitt Monika: Mi van akkor, ha nem akarok közösséget vállalni a honfitársaimmal, mert egyszerűen olyan az értékrendjük, ami nekem nem jön be, és előre látom, hogy hova fog vezetni ez az egész, és nem szeretnék a részese lenni?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 18:09:59

@mojyo:
én egyébként személy szerint részben a telet és a sötétet hibáztatom, ok, persze, akkor a skandinávok meg a németek meg az írek meg a kanadaiak stb mit szóljanak, szóval inog kicsikét az elmélet, de az biztos, hogy nálam az a hideg meg reménytelen sötétség az, ami ezeket az érzéseket fel szokta pörgetni. amennyit most ki kellett bírnom február végétől április elejéig, az kb majdnem meghaladta a tűréshatáromat :-(

2015.05.07. 18:18:06

@Dragonlady (Bp, Hun): Najo, de hiszen te mar felig tropusi vagy :)

Amugy igen, a skandinavoknal is sotet van, es ok is depisek, es rettenetes perverz krimiket irnak es hallgathatatlan death metalt csinalnak, dehiszen pont errol beszelek, hogy vallaljuk fel mi is es ne erolkodjunk tovabb azon, hogy milyenek legyunk ehelyett, hanem talaljuk meg mi is, hogy mi az a szellemi produktum, ami pont ebbol a magyaros kesergesbol taplalkozik :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 18:22:55

@mojyo:
a többieknek biztosan több ötletük van erre, nálam a szellemi produktum mostanság kimerül abban, hogy gonosz vagyok mindenkivel :-)
a Túró rudi mennyiben testesíti meg a magyar néplelket?

2015.05.07. 18:36:23

@Dragonlady (Bp, Hun): Hat a Turo rudival csak ovatosan, mivel en ugy tudom, hogy az eredetileg orosz talalmany es amit ott arulnak, az sokkal finomabb is, igy ezzel vigyazni kell, nehogy egy ilyen globalis Kelet-Nyugat konfliktus (copyright @maxval) szimbolumava valjunk, es akkor oda ennek a "cool outsider"-imidzsnek. :D

blackhairlady 2015.05.07. 18:45:15

@Zoole[uk]: Igen, ismeros. Mi kockacukorra ontottuk es ugye ttuk nehanapjan. meg jo volt fogfajasra:)

blackhairlady 2015.05.07. 18:49:00

@qkuc: Bizony, hogy finom, en is veszek mindig amikor otthon jarok, ki van rakva a kisboltom penztaranal:)

blackhairlady 2015.05.07. 18:51:29

@Muscari: En sem tudom eldonteni, hogy jok voltak-e vagy csak az ido szepitette meg oket a szememben, de jo visszaemlekezni szinte az osszesre. A Szunidei Matinek voltak a legjobbak, jo kis rajzfilmek, kisfilmek, neha ifjusagi sorozatok, egyszeruen imadtam:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.07. 18:51:54

@Dragonlady (Bp, Hun): errol eszembe jutott egy nagyon jopofa TED talk, amit a minap neztem. Epp faculty treninget allitok ossze intercultural knowledge temaban (bocs a Hunglish-ert mindenkitol, ha gyorsan irok, ez ugrik be, es most munkaba keszulok :)
Szoval a pasas norveg-angol-olasz gyokerekkel ill. hatterrel rendelkezik, es azt taglalja a videoban, mi is az a globalis gondolkodas (global mindset): amikor minden kulturabol megprobaljuk kiszedni azt, ami jo belole, es abbol gyurni egy uj, tagabb vilag(kepe)t. Az emberek tobbsege inkabb a rosszat szemezgeti ki mindenbol, ezt kene elhagyni. www.youtube.com/watch?v=YMyofREc5Jk

blackhairlady 2015.05.07. 18:52:22

@Muscari: Ja, es mi mindig Bonbonettit vagy Grandolettit adtunk-kaptunk ajandekba nevnapra a munkahelyemen, mert mindenki imadta:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.07. 19:01:24

@blackhair-lady: en is valahogy igy erzem...szerintem azert nehez ezt meghatarozni, mert mindenki mas ert nemzeti identitas alatt...Amerikaban azert erdekes tema ez, mert gyakorlatilag mindenkinek van valaki a felmenoje kozott, aki mas nemzetisegu, de generaciok alatt ez "felhigul", es az amerikai "identitas" lesz a mervado. Az "olvasztotegelyben" ott vannak az egyedi "hozzavalok", amibol aztan letrejon valami uj, de azert erezni lehet a hozzavalok kulon izet...:) huh, ez most kicsit kepzavar volt, de talan ertitek, mire gondolok:)

qkuc 2015.05.07. 19:07:50

@Zsuzsi65: Megjelent előttem a népek nagy konyhája, a hozzávalókkal, :D.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.07. 19:23:14

@qkuc: hat igen, sok helyen mar ebed/vacsora ido van, nem igaz? :))

kék madár 2015.05.07. 19:25:31

@Zsuzsi65: a kedvencem ha meghalljak, hogy magyar vagyok:
- en is!
- ?
- nagymamam Kolozsvarrol 60 eve

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.05.07. 19:31:43

@kék madár: nekem is volt ilyen tapasztalatom:) Amikor idekoltoztunk, kiderult, hogy a szomszedban az anyuka szinten magyar (kisgyerekkent, 56-os szulokkel kerult ide), a ferje amerikai. Az o gyerekei tehat mar 3. generacios (felig) magyarok, de amikor megtudtak, hogy mi magyarok vagyunk, ok is buszken mondtak, hogy ok is azok:) Az europai felmenok "menobbek" itt, mint mondjuk az azsiai v. latin-amerikai :) (legalabbis a nyugati parton, ahol megszokottabb az utobbi :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.07. 19:50:55

@Zsuzsi65: ez nagyn jópofa volt, köszi :-)

Muscari 2015.05.07. 19:54:19

@Zsuzsi65: ez tök jó érzés lehet :-)

Gizi06 2015.05.07. 20:07:21

Nyafi, nyafi ---uncsi, uncsi.
Sajnalom, de ez nem tetszett

blackhairlady 2015.05.07. 20:56:40

@Zsuzsi65: En ertem, es egyet is ertek.
Meg csak azt tennem hozza, hogy eddig akivel beszeltem es a csaladban volt szulo, nagyszulo, dedszulo mas orszagbeli, nagyon buszken beszeltek rola, molyan kuriozumnak elik meg. Eleg soknak kozulok magyar felmenoi voltak, meseltek torteneteket amelyeket a csalad adott tovabb szajrol szajra.

blackhairlady 2015.05.07. 21:01:04

@Zsuzsi65: A magyar csoportban van egy amerikai holgy, en azt hittem talan a ferje reven jon a talalkozokra. Tavaly marcius 15.-en o szavalta a Himnuszt, nagyon erdekesen, es nagyon ugyesen:)
Aztan mult vasarnap rakerdeztem, es akkor mondta, hogy az edesanyjanak tett egy fogadalmat, hogy tovabb viszi a magyar identitast. A nagymama jott ki meg valamikor reges regen, az edesanyja meg kicsi volt, de o beszelt rendesen magyarul, viszont a lanyat, ezt a holgyet mar nem tanitotta meg, de sok "magyaros" dolgot csinaltak egyutt. A halalos agyan megigerte neki, hogy nem fogja abbahagyni, es jelentkezett a csoportba, segedkezik, ugyeket intez magyaroknak, szoval szivvel lelekkel koveti az edesanyja hagyomanyait. Szerintem ez annyira edes tortenet:)

SzZoole 2015.05.07. 22:14:35

Most akkor a parlamenti valasztason kivul van mas valasztas is ma?
Ugyanis en es a nejem is kaptunk polling card-ot es mivel nem vagyunk,meg,allampolgarok igy nem ertem.

Muscari 2015.05.07. 22:31:52

@tanato: nyugi, nem küldenek minket haza :-)

M. Péter 2015.05.07. 22:43:45

@Zoole[uk]: A helyi tanácsi választásokon szavazhattok, de sietnetek kell, mert 10-kor zárnak a szavazóhelyiségek.

Bonjour 2015.05.07. 22:45:59

@mojyo:
Nem tudok nem egyetérteni. :)

SzZoole 2015.05.07. 22:46:56

@M. Péter: Akkor most van az onkormanyzati valasztas is?

tanato 2015.05.07. 22:53:52

@Muscari: Eléggé félreértelmezhető a cikk címe.

M. Péter 2015.05.07. 23:09:51

@Zoole[uk]: Van, ahol igen, de nem mindenütt. Mi van a polling cardon?

SzZoole 2015.05.07. 23:14:35

@M. Péter: Election of councillors to Dacorum Borough Coucil.

M. Péter 2015.05.07. 23:19:43

@Zoole[uk]: Akkor szavazhattatok volna.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.08. 01:21:58

@Dragonlady (Bp, Hun): nem bírom megállni, de ez egy vesszőparipám, amikor az emberek a skandináv sötétről beszélnek. A nappali világosság pont annyi óra Magyarországon, mint Kenyában és Norvégiában, csak másként oszlik el. Az Egyenlítőnél reggel hatkor kel a nap s este hatkor fekszik, Mo. valahol középtájon van, és a sarkoknál pedig jobban váltakozik. Most elég sok órával ütünk titeket, tízkor sincs még sötét, aztán jönnek a fehér éjszakák, amikor alig alkonyodik be. Szóval ez így akkora marhaság és annyira rögzült az emberekben :(((( ezt már sokszor leírtam itt és még fogom szerintem.

kék madár 2015.05.08. 01:28:30

@Réka ‎: nem akarok veled vitatkozni, mert egyeterek, de:
ha a nappalok kihasznaltsagat vesszuk, akkor az nem annyira jo arany, mert nyaron is alszol ejszaka hiaba van vilagos, telen 4-kor viszont meg nem aludnal pedig mar sotet van :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.08. 01:32:53

@kék madár: ebben a tekintetben Magyarország ideális. Itt nem alszom jól nyáron, de Kenyában is herótom lenne az 5 perces alkonyattól, ami minden nap ugyanakkor van.
Télen minél északabbra kell menni, mert a rengeteg hó majdnem nappali világosságot ad. Stockholm és lefelé már csak kopár és komor.

pappito · http://pappito.com 2015.05.08. 02:24:03

@Réka ‎: " Szóval ez így akkora marhaság és annyira rögzült az emberekben"

Anglia meg esős és ködös, nincs mit tenni :)

kék madár 2015.05.08. 03:06:09

@Réka ‎: viszont jol megfagysz vagy megesz a jegesmedve, maradnek inkabb Stockholmban

2015.05.08. 04:35:26

@Réka ‎: Nálam itt most 4:35 van és szinte teljes világosság! :)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 06:37:28

@Réka ‎: Én meg vagyok a másik, aki szintén ugrik erre.
Kiruna környékén esetleg nem megy le a nap másfél hónapig.Egy sötét országban...

Muscari 2015.05.08. 08:01:38

@geegee: mindenki tudja szerintem, hogy csak télen van sötét, nekem az is elég. Decemberben itt is csak olyan nyolc és fél négy között van világos, ha még ennél is kevesebb lenne, befordulnék.

Angliával kapcsolatban mindenki az esőről beszél, ami Londonban tényleg nem több, mint Magyarországon, de mondjuk Manchesterben már igen.
Nagy különbség a napsütéses órák számában van, Dél-Anggliában a legmagasabb, de ez is csak háromnegyede az otthoninak. (1950 illetve 1450)
Ezt a különbséget azért már lehet érezni.

benmar · www.benmar.gylcomp.hu 2015.05.08. 08:14:30

@snygg panda:Te biztosan valami iszonyatosan felvilágosult, megmondó ember ( nem az emberre gondolok feltétlenül) lehetsz...!

"Szerintem koltozz haza kedves posztolo a provincialis faludba a birkakhoz (nem az allatokra gondolok feltetlenul :)) es hibaztasd tovabbra is a "gonosz rendszert". "

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.05.08. 08:34:50

@Muscari: Én amikbe belefutok, ott egyszerűen "sötét vidéknek" titulálják egész Skandináviát.Nem evidens, hogy tudják, mennyire világos van nappal...A fejekben van a sötét, sajnos... :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.08. 10:25:19

@Réka ‎:
bocs, nem akartam a lelkedbe gázolni, ráadásul a tényeket is tudom, de, hm, attól hogy nyáron világos van, télen még nagyon sötét, nekem már a magyar tél is brutálisan nyomasztó.
de akár az is eszembe juthatna, hogy attól, hogy Thaiföldön áprilistól szeptemberig nagyon sokat esik az eső, és gyakran vannak pusztító árvizek, attól még októbertől márciusig _egy_csepp_eső_sincs_, és árvíz utáni évben is simán lehetnek nagyon durva aszályok és erdőtüzek is. *
attól, mert rengeteget esik nyáron, télen még nem lesz eső.
ha nyáron nagyon világos van, attól még télen lehet nyomasztóan sötét....

*vannak hatalmas víztározók, de csak lent a síkságon, fent pl nálunk ezt nem segít sokat.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.05.08. 10:29:00

@Muscari:
és gondolom, ha már eső, akkor az sem mindegy, hogy mondjuk 800 mm csapadék az hogyan jön le, úgy, hogy van 5 szép esős hónap, amikor napközben záporok vannak, és utána meg süt a nap és kék az ég, vagy az év 12 hónapjában napi 9 órában szitál valami folyadék :-)
(ez most csak példa, nem konkrét angol időjárásjelentés)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.05.08. 10:40:09

@Dragonlady (Bp, Hun): ja csak valahogy sose sikerül úgy mondani a sötétezőknek, hogy télen sötét (jelzem, a hó miatt nem annyira sötét, mint Mo.) hanem csak úgy globálisan, hogy Északon sötét van... hát nincs

Muscari 2015.05.09. 08:40:47

@Dragonlady (Bp, Hun): majdnem jól jellemezted :-) Igen, az eloszlás sokat számít.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása