No, nem feltétlenül véglegesen, de akár csak átmenetileg is elég sok macera tud lenni, pláne gyerek(ek)kel: a pakolás, az utazás, aztán az otthoni menetek, és még sorolhatnánk. Erről szól a mai első poszt, aztán megnézzük, hogyan érzi magát az, aki már egy hónapja megint Magyarországon él, végül egy kis ausztrál őszt is mutatunk (ha valaki tegnap lemaradt volna).

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem! Részletek itt!

(A kép illusztráció. Fotó: highwaysagency)

Kezdjük akkor az Élet a határon túl bloggal, melynek szerzője, Edit került abba a helyzetbe, hogy nekiállhatott készülődni a magyarországi utazásra. Az autós macerákat most hagyjuk, nézzük, mi várt rá közvetlenül indulás előtt!

„Már csak össze kellett csomagolnom, amihez előtte mindent ki kellett mosnom, vasalnom. Össze kellett szedni azokat a dolgokat, amiket haza szerettünk volna vinni, ajándékokat, kinőtt gyerekruhákat, rendelésre beszerzett dolgokat.

A Zuram az indulás előtt egy nappal már szabadságon volt, de én nem. Bevállaltam egy egész napon át tartó munkát, 17 óra után értem haza. Nem kicsit fáradtan, de szerencsére volt annyi eszem, hogy már vasárnap mindent becsomagoltam, és egy helyre összekészítettem, hogy már csak be kelljen pakolni a kocsiba.

A lányok is összeszedték a dolgaikat, no nem a ruháikat, hanem a játékokat amik nélkül megáll az élet, meg az ajándékokat, amiket az otthoni kedveseknek szántak. Nagyon sok kedves embert ismerünk ám, így hetekig gyártották a karkötőket, amit végül el is ajándékoztak. (…)

Amikor hazaértem a munkából, elmentünk tankolni, majd mindent bepakoltunk a kocsiba, hogy ne reggel kelljen, mert reggel elég lesz elkészíteni a szendvicseket, és amíg én összekészítem az ennivalót, ő elmegy és megszabadul a varratoktól, amit már nagyon várt, csak később derült ki, hogy nem sikerült az összes varratot eltávolítani, de az én Zuram egy Rambo, oszt kiszedte magának.

Az indulás reggelén minden rendben, terv szerint haladt, és a tervezett időben el is tudtunk indulni.”

A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el – gondolom, sokaknak ismerős lehet az indulás előtti őrület…

Elszoktam a rosszindulattól, és a kötekedéstől

Aztán persze akad olyan is, aki nem csak egy rövid látogatásra érkezik vissza Magyarországra, hanem hosszabb távra. Ilyen a Hortobágyi Rántott Vombat szerzője is, aki írt is egy listát az „első” benyomásairól.

„- a cuccaim még mindig ezer felé (Pesten és vidéken, de még nem jutottunk oda, hogy leszervezzük, hogy akár a mosógépem is felköltözzön).

- találkoztam a barátaim és a családom zömével. Közel egy év után ez valami szuperságos érzés!!!

- mindent értek, azt is, amit sokszor nem akarok (magyarul beszél minden és mindenki). Ez egyrészről nagyon jó, másrészről rettegek, hogy az a szolid kis angol tudás, amit magamba szippantottam (na jó, gyömöszöltem), az el fog illanni. Ez nem jó.

- hamarosan színházba megyünk. Voltam párszor az egy év alatt, de piszkosul hiányzott. Ez is nagyon jó.

- az emberek korlátozottan lazák, mosolygósak, vagy épp kedvesek. Ez nagyon nem jó. Elszoktam ettől. Őszintén elszoktam a korlátozottságtól, a rosszindulattól és a kötekedéstől. De kizárom, nem érdekel, ha kell, ignorálom a fél társadalmat. A másik fele is bőven elég, szerencsére jófejekből is akad bőven.”

A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el!

Ahol az április őszi hónap

Nem lehet egyszerű helyzet, amikor az ember tavaszi gyerekből hirtelen őszivé válik, azaz az április hirtelen már nem a tavaszt, a nyár ígéretét jelenti, hanem az őszt. Na, jó, azért meg tudnám szokni, és ahogy olvasom, nincsen ezzel különösebb problémája az Ausztrália A-tól Z-ig blog szerzőinek sem, akik egy többnapos kirándulásra indultak. Szuper beszámoló lett belőle, ebből jöjjön most egy részlet!

„Április. Mindkettőnk kedvenc hónapja, mindketten ekkor születtünk. Imádjuk, mert tavasszal a természet elkezd feléledni, minden elkezd virágozni, rügyezni. Legalábbis ez addig így volt, amíg Európában voltunk.

Mióta kint vagyunk Ausztráliában, hirtelen őszi gyerekek lettünk, hiszen itt az április az ősz közepe. Ezt még szoknunk kell, de szerencsére az ősz itt nem olyan hűvös, mint otthon, ráadásul a sok örökzöldnek köszönhetően még a színekről sem kell lemondanunk. (...)

Születésnapunk alkalmából azt találtuk ki, hogy idén vidéken ünneplünk, ráadásul 3 napon keresztül. Csütörtök este kocsiba be, hangerő fel (se), és irány a megunhatatlan Kék Hegység (Blue Mountains), amely az eukaliptusz fák kipárolgása miatt fellépő kékes-ködös látványról kapta a nevét.

Miután egy nagyjából 1000 méter magas hegységcsoportról beszélünk, az időjárás nagyon hasonlított az otthoni levélhullós, zimankós, hűvös időhöz, ezért úgy döntöttünk, hogy kivételesen nem a Nagy Ezüst Nyíl csomagtartójában, hanem egy kis motelben fogjuk az éjszakát tölteni. Jó döntés volt, ugyanis olyan 0 fok körüli esős, ködös reggelre ébredtünk, ami az autóban kissé kellemetlen lett volna.

Így viszont frissen üdén fiatalosan indultunk neki a környéknek, és egymásnak nagy lendülettel mutogattuk az elképesztő őszi színekben pompázó fákat. Meglátogattuk kedvenc Blue Mountains-i kisvárosunkat, Leura-t. (...)

Leura városa egyébként is egy kis ékszerdoboz, szinte kivétel nélkül minden boltban kézművesek a termékek, igényesek és sokszor a környékbeli művészek munkái. Ami meglepő (legalábbis számunkra), hogy sokan vásárolnak ezekben a boltokban, támogatva a lokális művészeket. Lehetne ettől a kis falutól mit tanulni… (...)

Ami szintén zseniális a Blue Mountains-ben, az az, hogy számos Eco-lodge, elvonuló-, és meditációs központ található a környéken, köszönhető ez a rendkívül békés, és természetközeli környezetnek. Be is mentünk az egyikbe csak úgy körülszaglászni. Simán el tudtunk volna ott héderelni jópár napot…”

Mindez persze csak egy nagyon élvezetes és bő úti beszámoló egy igen rövid része, ha elolvasnátok az egészet (jó sok képpel!), akkor ide kattintsatok!

A moderálási alapelveket itt találod.

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashattok el!