oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2015. április 20. 06:44,  Lágerélet magyar menekültként 174 komment

2015. április 20. 06:44 Határátkelő

Lágerélet magyar menekültként

Egy egészen nagyszerű időutazásra invitállak ma titeket, kalauzunk ismét P. Elliott, aki többek unszolására állt neki, hogy leírja, milyen is volt az élet jó négy évtizeddel ezelőtt az olaszországi menekülttáborokban. Lesz itt minden, sikkasztó hentes, alkoholista tini, bolondos művésznő – de mindenekelőtt egy pazar történet.

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem! Részletek itt!

olaszorszag_campo_latina_menekulttabor.jpg

„Ígértem, hogy elgondolkozok rajta, hogyan is volt az a lágerélet a hetvenes években, 40 évvel korábbi emlékeket elég nehéz visszahozni, mivel inkább a hangulatok maradtak meg bennem, de megpróbálom.

Kezdődött azzal, hogy leléptem a csoporttól és a vőlegényemmel együtt jelentkeztünk a velencei rendőrségen, ahol nagyon kedvesen fogadtak, de azt mondták, ők nem foglalkoznak ilyen ügyekkel, ezzel Triesztbe kell menni. (Még két lány volt velünk, ők szintén a csoporttól maradtak le.) Kérdezték, el tudunk-e odáig menni, az igenlő válasz után adtak pénzt vonatjegyre úgy, hogy nem is kértünk.

Triesztben a rendőrségen felvették az adatainkat, közölték, hogy egy gyűjtőtáborba visznek minket. Előállt egy csíkos rabszállító kocsi, beszálltunk két fegyveres őrrel és megindultunk a hegynek felfele.

Még mindig emlékszem arra a rossz érzésre, hogy nem elég, hogy rabszállító autóban életemben nem ültem, de ahogy mentünk, közeledtünk a jugoszláv határhoz, valahogy az a rossz érzésem támadt, hogy ezek egyszerűen át fognak rajta tenni, és mehetünk haza. Később a többiek mondták, hogy ők is azt hitték.

Mint egy munkatábor

A tábor fent volt Padriciano falucskában, valóban közel a határhoz, visszaemlékezve valahogy a kerítés jut eszembe róla. Legalább 5 méter magas, a kapu túloldalán emberek tömege, volt, aki a kerítésbe kapaszkodva lógott rajta, tisztára, mint egy munkatábor.

Később kiderült, hogy azért volt ott mindenki, mert ilyentájt szokott jönni a rabszállító, amivel az újakat hozták, és kíváncsiak voltak, nincs-e köztük rokon vagy ismerős.

Kaptunk egy fényképes igazolványt, hogy ott lakunk, oda tartozunk, és már mehettünk is ki, illetve oda, ahova akartunk. A szabály az volt, hogy reggel mondjuk 9 előtt nem hagyhattuk el a tábort, és este 10 körülig haza kellett jönni, mert bezárták a kapukat. Aki nem ért vissza, az aludhatott kint a bokorban. Az ebédet (ha valaki kérte) kiadták uzsonnacsomagban, főleg szardíniakonzerv, kenyér, gyümölcs, főtt tojás vagy sajt volt benne.

Mivel ez gyűjtőtábor volt, a férfiaknál egy-egy szobában 8-10 (emeletes) ágy volt, a nőknek kevesebb emberrel kellett megosztozni, úgy rémlik külön épületben voltak. A házaspárok saját szobát kaptak.

Esküvő margarétákkal

Beadtuk a kérelmet a házasságkötésre, nagy faksznit nem csináltak belőle, egy hónapot kellett várni, sok igazolást nem kértek. Volt ott egy hasonló fiatal pár, ott a férfi elvált volt, de nekik is elég volt annyi, ha valaki megesküdött, hogy ismerte otthon és valóban megvolt a válóper. Gondolom, úgy voltak vele, hogy ha bigámia, akkor úgyis megissza az illető a levét, ha kiderül.

Valakitől úgy hallottuk, hogy az ifjú pár igényelhet valamennyi segélyt, beadtuk a kérelmet, kaptunk is valami egész kevés pénzt, de jól jött. Az esküvőre a vőlegénynek volt egy öltönye, nekem csak egy fehér nyári ruhám, amit egyébként is gyakran hordtam.

Kaptam kölcsön egy fehér nyári szandált, mert az enyém színes volt, a lányok megcsinálták a hajam, kert margarétát tűztek vele, abból volt a csokrom is (kedvenc virágom), amit nem is vettünk, hanem előző este szedtük kinn, a réten, szóval nem költöttünk semmire.

Egyrészt valóban nem volt miből, ami kevés pénzünk volt, azt tartalékolni kellett az esetlegesen felmerülő fontosabb kiadásokra, másrészt úgy éreztük, nem fontosak a külsőségek, nem ez fogja meghatározni az életünk. Otthon egyébként is akkorra eljegyzést csináltunk a mit sem sejtő rokonságnak, hogy felért egy kisebb esküvővel.

Valaki, aki azt állította, hogy tud olaszul, volt a tolmácsunk, ami külföldiek esetében kötelező volt. Éppen csak névleges összeget kért érte, ráadásul kocsival levitt a két tanúval együtt a trieszti városházára. A terem felejthetetlen volt, hosszú téglalap alakú, fehér falú, körben barnásvörös színben a freskó egy középkori esküvőt ábrázolt, vendégsereggel együtt.

Egyetlen esküvői fotót rendeltünk a fényképésztől, mert nem akartunk erre költeni, kint a téren viszont sok felvételt készítettünk saját géppel. Az esküvő szerénysége ellenére a hangulat igazi volt, meghatottak, vidámak, boldogok voltunk. Akkoriban még volt súlya, hangulata annak a gondolatnak, hogy hát ő lett a férjem / feleségem, és ezentúl házastársak vagyunk.

Volt egy szerény ebéd, (lehetett volna jobb is, ha mertünk volna kihozni pénzt magunkkal, de nem mertünk, azonnal lefüleltek volna), aztán vissza a lágerbe, ahol a vezetőség gratulált, és adtak egy saját szobát.

Ettől kezdve aztán együtt intézték az ügyeinket, a várakozási időt azzal töltöttük, hogy nappal lementünk Triesztbe a tengerhez fürdeni, vagy gyalog, vagy (mert nagyon messze volt) autóstoppal, ami akkoriban abszolút biztonságos volt. Buszjegyre csak visszafelé költöttünk, mert elég fárasztó volt a meredek emelkedő.

Bejártuk a várost is, csodálatos piac volt, ahol ismerkedtünk a tengeri halakkal, ismeretlen fűszerekkel, sőt itt ettünk először életünkben ananászt. Mivel közelgett az ősz, vettünk egy-egy melegebb dzsekit, egy-egy edzőcipőt (ilyet otthon nem hordtunk), egy-egy farmert. Gondoltuk, hogy ezzel a turistaszereléssel nem kell sok ruha, szinte bárhol jó, a telet is ki tudjuk benne húzni.

A lágerben közben adtak ruhautalványt mindenkinek, csak az volt vele a baj, hogy egyetlen boltban lehetett csak beváltani, ami viszont drága volt, így nem sok mindenre futotta belőle. Cipőt annak adtak, aki megmutatta, hogy a sajátjának kilyukadt a talpa, elkopott a sarka. Bármikor kicserélték, de le kellett adni a régit.

Kirándulni is voltunk, gyalog a környéken, Casertán, megnéztük a Miremare kastélyt, elmentünk a Val Rosandra vízeséshez, ami kicsike volt, vékonyan csordogált a víz belőle. Ott volt mellette a jugoszláv határ, a sziklába belevertek egy vascsövet, azon át állandóan folyt az ivóvíz, életemben nem ittam olyan csodálatos vizet, nem is tudtam, hogy víznek ilyen íze lehet. Pont a határon volt, de az őrök nem szóltak, turistáknak látszottunk.

Egy sürgető érzés következményei

Egyszer volt egy érdekes esetünk. Mivel a város messze volt, ha nem mentünk le reggel, később már nem indultunk el, mert nem értünk volna időre haza. Mégis, volt egy nap, amikor valahogy mindkettőnkben benne volt, hogy le kellene menni.

Magunk sem tudtuk, honnan jött ez a sürgető érzés, már elmúlt a reggel, a délelőtt, ebéd után hirtelen úgy döntöttünk, gyerünk mégis, legfeljebb kivételesen busszal megyünk, és azzal is jövünk haza.

Lent kószáltunk a városban, kirakatokat nézegettünk, amikor az egyiknél megfordultam, és a járdaszigetnél pénzt pillantottam meg. Több összetekert bankjegy volt, körülnéztem, hogy kié, de senki nem járt még a környéken sem, valami előzőleg ott parkoló autóból kilépő ember zsebéből hullhatott ki.

Felvettem, számomra ismeretlen pénzek, a férjem mondta, hogy jugoszláv dínár, valami 700 körül, a bankban nagyjából 30 dollárt adtak érte, ami nekünk egy kincs volt akkor.

Arra is telt belőle, hogy a férjem egyetemi diplomájáért el tudjunk utazni Rómába, ahová azt a görög barátai kivitték neki, mert postára bízni nem mertük. Azóta hiszek a sürgető érzéseknek…

Körülbelül 4 hónap után mondták, hogy áthelyeznek minket egy másik táborba. Két lehetőség volt, Latina, ahová a családosokat tették, és Capua, ahol vegyesen voltak. Volt még egy kizárólag magányos nőknek való tábor, a nevére nem emlékszem, ahol szigorúbban fogták őket, de egyben védelmezték is.

Volt olyan nő, aki oda nem akart menni, volt, aki akar, de nem kért a védelemből, megszegett minden szabályt, mint mesélte, úgysem tudtak vele mit kezdeni, legfeljebb gyorsabban intézték a dolgát, hogy megszabaduljanak tőle.

Capua

A csoportot vonat vitte, ami csak percekre állt meg ezen az állomáson, ezért előre szóltak, hogy mindenki gyorsan szálljon le, de táborunk népszerű művésznőjének akkora csomagja volt, illetve a festőállványa és elképesztően sok képe, hogy a dühös kalauz az ablakon adogatta ki egyenként a szintén elképedt, minket kísérő carabinierinek.

Az olaszul jól beszélő művésznő mosolyogva mutogatta, hogy hova tegye, legalább 10 percet állt a vonat csak miatta, ráadásul elvárta, hogy a rendőr tolja a korántsem könnyű, elég nagy kocsiját a felszerelésel egész úton a lágerig, amit az mérges képpel meg is tett.

A tábor elég kopott hely volt, barakkszerű épületekkel. Az egyik WC-csészébe valaki olajfestékkel Mao vagy Sztálin arcképét festette (nem emlékszem már, melyik volt).

Azt mondták, hogy a latinai láger különb, de nem számított, innen már mindenki a választott országába ment, mihelyt megérkezett a beleegyezés. Itt is állományba vettek, kaptunk egy szobát, a berendezésre nem emlékszem pontosan.

Megpróbáltam kellemesebbé tenni, varrtam egy függönyt az ablakra, mindig hoztam vadvirágot a mezőről, egy kis szőnyegdarabot is kerítettem, szóval elég lakályos lett.

Hetente vagy kéthetente (erre nem emlékszem pontosan) kaptunk tiszta ágyneműt, törülközőket, egy szappant, plusz mosószappant. Utóbbit nem használtuk, így eladtuk az olaszoknak, minden héten jött valaki a környező falvakból, aki felvásárolta a száraz kenyerekkel együtt.

Az ellátás napi háromszori étkezésből állt, jól főztek, de volt, aki utálta, mert nem magyaros volt, és az olasz ízek nem mentek neki. Mi szerettük, különben sem válogattunk, ezt adták, ingyen volt. Naponta volt gyümölcs is.

Itt már aprópénzért ugyan, de lehetett táboron belül dolgozni. Feliratkoztunk a konyhára, jó munka volt, nekünk csak a szakács keze alá kellett tenni mindent (drága Signor Castello, milyen humoros és kedves volt mindenkivel, és ott volt még a Signorának nevezett 45 körüli olasz nő is).

Ami az ebédből vagy a vacsorából megmaradt, azt ketten szépen szétosztották és hazavitték a családnak. Hozzá kell tenni, hogy nem tőlünk vettek el, minden étkezéskor, aki kért, kapott repetát akár háromszor is.

Közben volt orvosi vizsgálat, be kellett mennünk Nápolyba, ahol az amerikai követségen beszélgettek el velünk, újra ellenőrizték az adatokat, figyelmeztettek, hogy csak politikai menekültnek vehetnek át, mert Magyarország már nem áll olyan rosszul, hogy gazdasági menekültek lehetnénk.

Kirándulások és egy citromfa

Minden szabadidőnkben mentünk, kirándultunk valamerre, elmentünk Capriba, igaz, hogy februárban, de a sziget még így is gyönyörű volt, ott töltöttünk egy éjszakát.

Voltunk Ischia szigetén, ott egyszerűen nem találtunk nyitott hotelt januárban, bementünk egy kis benzinkút-autójavítóba, hogy megkérdezzük, hol lehetne szobát kapni. Míg élek, nem felejtem el azt az igazi olasz, segítőkész gesztust, hogy a tulajdonos, aki egyedül volt ott, azt mondta, várjunk, bezárta a boltját, kútját, beültetett a kocsijába és elvitt egy gyönyörű hotelbe.

Beszélt a tulajdonosnővel, hogy nyisson ki nekünk egy szobát, nem számoljon fel érte sokat (valóban hihetetlenül keveset kért), amikor pedig a nagy köszönömök után pénzt akartunk neki adni, nem volt hajlandó elfogadni, érezzük csak jól magunkat a szigeten, mondta és elrobogott.

Hol, ki tenne még ilyet? Ilyen szíves, meleg gesztussal csak Rióban találkoztunk, ahol egy idős öregúrtól kérdeztük meg, melyik busz visz a Nemzeti Múzeumba, pontosabban leírtuk, elmutogattuk, mert ő nem tudott angolul, mi pedig nem beszéltünk portugálul.

Felszállt velünk a buszra, megvette a jegyet, hiába tiltakoztunk, nem engedte kifizetni, kétségbe is voltam esve, mert nem volt nálam semmi, hogy viszonozhattam volna, elkísért az épületig, és elköszönt.

A hotelról még csak annyit, hogy egy félig érett citromokkal teli fa hajolt az erkélyre, olyan szép volt, mint egy álom. Ráhajtottam az arcomat, hogy érezzem azt a szappanszagú-citromszagú gyümölcs- és levélillatot, azóta is kísért az emlék, milyen boldogság lehet ilyen helyen lakni.

Rómában kétszer is voltunk, egyszer a diplomát átvenni és még egy alkalommal. Egyébként is bejártuk, amit lehetett, elmentünk Pompeibe is, megnéztük a Vezúvot, és a környéken mindenfélét, ami belefért egynapi járásba.

A sikkasztó, az alkoholista és a művésznő

Az emberek nagyon vegyesek voltak. Volt ott sikkasztó, egy hentes, aki 60 ezer forintot (nagy pénz volt az akkor) emelt el a boltból, amit vezetett, a börtön elől lógott meg.

Volt egy fiatal testvérpár, 18 és 17 éves fiuk, az idősebb minden este részeg volt, máris alkoholista, a kicsi mosta ki a hányásból, intézett mindent, az nem ivott. Ide jöttek az USA-ba, a kisebbikkel véletlenül találkoztunk New Yorkban, azt mondta, hogy a testvére menthetetlen, neki volt munkája, ő tartotta el őt is.

Volt a festőművésznő, aki 40 éves volt, de jó, ha húsznak kinézett. Otthon zene- és rajztanár volt, nagyon szépen csellózott, emiatt ő volt az egyetlen, aki Olaszországban maradhatott, valahogy elintézte.

Nem volt olyan, amit ne tudott volna elintézni, bolondos stílusa, határozottsága mindenkit lenyűgözött, hamar talált magának egy zenekart, amelyikkel turnézgatott. A szobájában iszonyatos volt a rendetlenség, emellett voltak ott remek festmények, jókedv, és frissen fejt tej, mert ő még azt is tudta, hol tartanak tehenet a városka szélén, a parasztok pedig hoztak neki tejet.

Az estét az egyedülállók nagy része a barakkban töltötte, volt kupleráj, ha volt az illetőnek pénze. A láger körül koslattak az olasz férfiak, nőket hajkurászva, volt, aki vette a lapot, olyan is volt, hogy valaki a feleségét árulta, és volt egy 17 éves kislány, aki terhes lett, úgy ment ki az USA-ba, hogy azt sem tudta, ki leendő gyermeke apja.

Volt egy másik terhes fiatal nő, neki egy olasz udvarolt, ez igazán szerelem volt, az olasz szülők léptek közbe. A nő szintén ide jött, az USA-ba, egyedül, de később hallottuk, hogy az olasz utána jött, összeházasodtak és kislányuk született, a férfi is itt maradt vele.

Mi nem jártunk sehova, az estét átbeszélgettük, olvastunk, átjöttek a barátok, akik hasonló típusok voltak. Várakoztunk, tervezgettük a jövőt, próbáltuk tanulni az angolt.

A lágerélet vége

Március végén megkaptuk a beutazási engedélyt, adtak egy ruhautalványt, amit ott váltottunk be, ahol akartunk. Azt mondták, kicsit mindenki ruhászkodjon ki, öltözzön fel az útra. A pénz Amerika adta.

Megint vonatra szálltunk, be Rómába, a Termininél egy hotelben helyeztek el éjszakára minket (vagy 100 embert). Előző este még kimentünk elköszönni Rómától, a Trevi-kút, a Piazza Navona, stb... aztán reggel repülőre szálltunk.

Ez volt az első repülőutam, nagyon könnyen leszek tengeribeteg, tehát rettentően féltem. Akkoriban még lépcsőn kellett felmenni a gépre (TWA), bezárták az ajtókat, és ahogy leültem, az jutott az eszembe, hogy ha most elkezdenék üvölteni, hogy ki akarok szállni, akkor félő, hogy már nem nyitnák ki az ajtót, vagy ha igen, és kilöknének, akkor nem lenne hova mennem. Nem tartozom sehova.

Nagyon rossz érzés volt, amikor a gép az első futás után a kanyarnál lelassult, én persze nem tudtam mire vélni a dolgot, azt hittem, valami baj van, így aztán észre sem vettem, amikor simán felemelkedett. Pillanatok alatt a levegőben voltunk, végig nagyon jó utunk volt…

New Yorkban minden papírunkat a fogadónk intézett, két nagy busszal jöttek elénk és beszállítottak a hotelhez...

De ez már egy másik történet.”

A moderálási alapelveket itt találod.

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashattok el!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Olaszország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr537380808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bebbi 2015.04.20. 08:29:48

Lehet, hogy nagyon mellelovok, de valahogy mindig az az erzesem tamad, ha Teged olvaslak, hogy elegedett vagy az eleteddel. Es ezt olyan jo olvasni/aterezni! Valahogy nem erzem rajtad, hogy irigykednel masokra, nekem olyan vagy, mint a Digger noben. (Mondjuk ez nem tudom, hogy dicseret vagy sertes-e? :-) )

A lenyeg, hogy szerintem nagyon erdekesen irsz, es szereztel par jo percet. Szoval, koszonom, hogy megosztottad a torteneted.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.04.20. 08:42:27

Már nagyon vártam ezt az írást.
:)
Köszi.
Jó a stílus, olvasmányos, egy könyv is kinézne ebből.
Remélem lesz folytatás.

HardPötty 2015.04.20. 08:55:05

Hú micsoda időutazás. Köszi a történtet. Élmény volt olvasni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.20. 09:19:47

Érdekesebb lett volna, ha Jugoszláviából menekültetek volna át. Egy blogismerősöm ezt tette kb. ugyanabban az időben. Ott megvan a határátszökés romantikája is.

kék madár 2015.04.20. 09:24:31

@maxval bircaman szerkesztő: erdekesebb lett volna ha neha kilovitek magatokat egy agyubol, megmasztok par hegyet kotel nelkul es fuszallal csiklandozzatok az alvo rendort.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.20. 09:39:42

nagyon jó volt olvasni ismét :) szeretem, ahogy P.Elliot észreveszi az apró szépségeket az életben, mint az örök emlék citromfát. Ebben magamra ismerek. Nekem is a hasonló apróságok, hangulatok adják az életreszóló emlékeket, ebből fakadóan kezdtem fényképezni is, hogy ezeket a pillanatokat megörökítsem.
Nem ez a poszt az első történet, ahol elmélázom az ilyenfajta menekültek/disszidálók és a mostanában Nyugat-Európába jövő, olykor méregdrágán lízingelt magángépen érkező menedékkérők közötti különbségen, akik a szállást megpillantva éhségsztrájkba, blokádba kezdenek, mert nem elég központi a szállás, nem elég jó az étel, stb stb...

2015.04.20. 09:42:28

@Réka ‎: El lettek kapatva azok a menedékkérők picikét...

Golf2 2015.04.20. 09:43:58

Szėpen megirt tōrtėnet várom a folytatāst azėrt nem volt könnyű kezdet ėn nem mertem volna belevágni.

Bluely 2015.04.20. 09:43:58

Átjön a posztból az író meleg szíve. Fantasztikus! Várom a folytatást.

Cyrus Sabien 2015.04.20. 09:51:10

Na ez igen. Ez igazan remek tortenet, jol megirva. Remelem lesz folytatas, az az erzesem, hogy nincs meg vege a tortenetnek :)

tucano 2015.04.20. 10:10:09

hú de jó poszt. Azóta sok minden változott, hiszen megváltoztak a menekültek, mármnt a kiindulási országok. De az olaszok között azért még mindig sok a remek ember :D Láttam egyszer az azóta bezárt tábort Brindisiben, na az rendes koncentrációs tábor volt.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.20. 10:16:03

Nem akarsz esetleg egy forgatókönyvet is írni? :)

Nekünk is van ismerős, aki mesélt az olaszországi lágeréletről. Ő Jugoszlávián keresztül szökött, és mondta, hogy a táborban kőművesként dolgozott (amúgy hajóépítő mérnök), és anyukájától semmi mást nem kért csomagban, csak két fándlit. El is ámult mindenki, hogy milyen hatékonnyá vált a munka. :)

A gratis szoba és az egyéb kedves gesztusok itt Albániában még most is simán megtörténhetnek.

A repülőgép felszállását és ahhoz kapcsolódó érzéseidet nagyon érzékletesen írtad le. Épp a napokban kérdezte albán tolmács barátunk, aki segít többek között a Google fordítónak is, mit jelent az, hogy valaki talajtalan? Azt hiszem, ez a repülőgép felszállás ezt tökéletesen érzékelteti konkrét és átvitt értelemben is.

De mivel minden jó, ha jó a vége, a Te történeted is „happy end-del” zárult. :)

qkuc 2015.04.20. 10:22:32

Ugye majd jön az a másik történet is? :)

SzZoole 2015.04.20. 10:31:06

Ez is nagyon jo tortenet volt,mint tobbi:)
Kenyeztes meg minket Zsuzsa meg tobbel,ha van ra mod es lehetoseged,koszi:)))

pasztasuta 2015.04.20. 10:33:32

Erdekes tortenet, jol megirva, tetszett.

**mimi** 2015.04.20. 10:39:15

de jó történet...:)
azért egy kicsit beleborzongtam, teljesen átjöttek az érzéseid, nem lehetett könnyű, bár te mindenben megtalálod a szépet és jót asszem :)))
Várom a folytatást! :)

pappito · http://pappito.com 2015.04.20. 10:43:56

klassz volt, köszi, hogy megosztottad.

csak egy dolog böki a csőröm:
"Akkoriban még volt súlya, hangulata annak a gondolatnak, hogy hát ő lett a férjem / feleségem, és ezentúl házastársak vagyunk."

miért gondoljuk, hogy manapság az ilyesminek nincs súlya? vagy csak a "régen minden jobb volt" jegyében régen a házasság is házasságabb volt?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.04.20. 11:15:22

bezzeganya.reblog.hu/gondolkodni-tenni-valamit-minek

ez akár a pályázatra is íródhatott volna, teljesen olyan gondolatok (+ határátkelős témájú kommentek is)

P.Elliot 2015.04.20. 11:18:27

@Bebbi: Most keltem fel, probalok valaszolni sorban.
Igen, elegedett vagyok az eletemmel mert sosem hajszoltam a penzt es nem vagytam sokra.
Osszehoztunk egy hazat, kocsink mindig volt mert itt anelkul egy lepest sem lehet tenni a tavolsagok miatt, mindig minden szamlat ki tudtunk fizetni, ha valamit meg akarok venni megvehetem, van valamennyi penz is a bankban es nagyon jo nyugdij kettonknek.
Mas nem kell, nekunk legalabbis. A mindennapi eletbol probalom kivadaszni a kellemes perceket. Nekem ennyi eleg is.

P.Elliot 2015.04.20. 11:20:21

@svájci sapka (ch): Milyen folytatas? Mire gondolsz? Ez a negyedik posztom ha jol emlekszem, egyszer irtam mar hogy utana milyen volt az elet Amerikaban. Nem reszletesen de megirtam.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.04.20. 11:22:22

@P.Elliot: Tudom, mindegyiket nagyon élveztem.
:)
Ez csak felhívás akar lenni keringőre, hogy írj még, bármiről.
:)

P.Elliot 2015.04.20. 11:26:00

@maxval bircaman szerkesztő: Soha nem mertem volna hataron at szokni, lesni a kutyakat, a hatarort, en felek a rendoroktol.
Beszelgetek a neten egy novel, ok szoktek, pont abban az idoben. Jugoszlavian keresztul mert nem engedtek ki oket mert hazassagot kotottek meg otthon. Ejjel setaltak at, illetve elkaptak oket, bortonben voltak 1 hetig mielott atadtak a magyar hatosagoknak. Azt irta a no hogy 1 hetig nem evett, illetve falatokat tomtek bele a tarsnoi, olasz nok, vigasztaltak, / nem tudom miert voltak azok bennt/, 1 hetig folyamatosan sirt, lefogyott, alig allt a laban amire hazakerult. Otthon megbuntettek, nem ultettek le oket csak felteteles szabadsagvesztes volt mivel visszajottek. nem eppen jottek, hoztak oket ugye.
Hat ilyen elmenyekbe en bele nem mennek.

P.Elliot 2015.04.20. 11:34:22

@Réka ‎: Hat ami azt illeti a magyarok sztajkot szerveztek amikor ott voltunk mert hogy ellopjak az olaszok a menekulteknek adott penzt, / a tabor fennttartasara, Usa fizette/. Hogy honnan szedtek ezt, arrol fogalmam sincs, nekik ocska volt a hely, rossz volt az etel es valami nem ilyen fogadtatasra szamitottak. Nem is tudom mit kepzeltek. Volt szallas, nem csuktak be minket, maszkalhattunk, enni adtak, inteztek a papitjainkat, mi a fene kellett volna meg?
A sztrajkolok legtobbje fiatal pasasok voltak, nok-ferfiak vegyesen, ocsmany szavakkal nekunk is tamadtak hogy mi miert nem veszunk reszt benne.
A mindennapok hangulata szerintem mindenkiben ott van, a sziv felveszi, az agy rogziti es az sosem torlodik ki belole. Az a citromfa bizony kisert. Ha melegebb egovon telepedtem volna le akkor teljesen biztos hogy erkelyt csinaltaok es ala egy citromfat, meghozza olaszbol haztom a csemetet mert ott masfajta, vastagheju nagyon illatos citromok vannak.

P.Elliot 2015.04.20. 11:44:08

@VPBA: Ott is voltak kerelmek hazafele. Konyv, ez-az. Volt egy nagymama aki rendszeresen legipostan almaspitet kuldott a fiu unokanak. Mast is sutott de a pite mindig megerkezett, minden hetfon. A fiu Amerikaba ment, oda csak nem kuldte utana, hehehe.
A repulogep felszallas tenyleg nagyon bennem maradt, itt van a szemem elott a repter betonkockai, az a napfenyes reggel meg a felelmem. Most visszagondolva nemcsak a repulestol feltem hanem talan attol is hogy milyen messzire megyek es hogy onnan nem lesz visszaut, igaz hogy Olaszbol sem, hogy mi var rank, senkit nem ismerunk ott kinnt, akkor meg nem tudtuk hogy segitenek elhelyezni es addig lakast adnak, etetnek. A mellettem ulo ferjem volt az egyetlen biztos pont az eletemben. Kesobb kerdeztem hogy o mit erzett, azt mondta hogy vidamsagot. Hiaba, a ferfiak masok, magabiztosabbak, meg jo!
Megyek egy kavet fozni majd jovok vissza folyamatosan valaszolni a kerdesekre.
Koszonom addig is a szep szavakat, igazan nagyon kedvesek vagytok.

adg 2015.04.20. 11:49:26

@P.Elliot: Ehhez kapcsolodik a volt (es egyben elso ausztral) fonokom tortenete, amit itt leirtam mar egyszer, de szerintem Te meg nem voltal itt akkor, szoval most csak neked. Sokat gondolkoztam mar a torteneten, szerintem az oreg nem teljesen jol emlekezett a datumokra, mert ugy nem jon ki a matek, de a tortenet szempontjabol tok mindegy.

Szoval fonok egeszen fiatalon irodavezeto volt egy mernoki cegnel Sydneyben, 50-es evek vege, talan 60-as eleje.

Egy koma jelentkezett az irodaban (legyen Bela), mondta, hogy o magyar mernok, most szokott magyarorszagrol, es az osztrak taborbol sikerult ausztraliaba jutnia, hat most itt van es munkat keres.
Az angollal eleg hadilabon allt, de felvettek rajzolonak.

Ha jol emlekszem, ket evvel kesobb egyszer csak meg egy ferfi jelentkezett (mondjuk Joska), hogy munkat keres, szinten Magyarorszagrol jot. Ezek ketten meglattak egymast, es ledermedtek. Percekig nem jutottak szohoz.
Nemhogy ismertek egymast, de a kovetkezo tortenet kerekedett ki, amit parszor meghallgattam amig a fonoknek dolgoztam. Sokszor elmeselte, ha magyarok kerultek elo egy beszelgetes soran.

A tortenet a kovetkezo.
Joska, vagyis a masodik urge, a felesegevel es Belaval szokott at a hataron, valamikor 56 utan.
Egyszer csak loni kezdek rajuk, ok pedig menekultek, ahogy birtak. Elsodrodtak egymastol, Joska lemaradt valahogy, kulon utra kerult. Nem talalta meg a feleseget es Belat, azt hitte lelottek oket.
Belaek pedig azt hittek, joskat lottek le. Aztan Bela es Joska felesege egyutt maradt (Nem ugy.), nem ismertek senki mast, igy lattak egyszerubbnek. A taborban Ausztraliat kertek, igy kerultek hamarosan Sydneybe. Joska teljesen mas utat jart be, masik orszagba kerult, de kesobb ugy dontott, o is Ausztraliaba koltozik inkabb.
Es milyen kicsi a vilag, pont Sydneybe, es pont abba az irodaba jutott, ahol Bela dolgozott akkor mar par eve.

Igy talalt ra Joska a halottnak hitt felesegere es regi baratjara.

Ebbol siman lehetne egy filmet irni, meg most is borsodzik a hatam tole.

------------------------

Koszonom a tortenetedet, jo volt olvasni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.20. 11:55:10

@P.Elliot: na ezeket kellene rövid úton hazapaterolni, mivel nyilvánvalóan nincs szükségük a segítségre.

pasztasuta 2015.04.20. 12:01:47

@adg [Au, Darwin]: tisztara mint egy Jokai regeny. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.20. 12:04:40

@P.Elliot: Ismerős mondta, hogy USA-ban a reptéren apácák várták, és ők segítettek a kezdeti nehézségek áthidalásában. Ő mindenképpen jobban járt, mert katonaszökevény volt, egzisztenciálisan jól alakult az élete, magánéletileg azonban nem.

**mimi** 2015.04.20. 12:09:47

@adg [Au, Darwin]:
ezt mindig örömmel olvasom...újra és újra :)
nem hiába mondják, hogy az élet a legnagyobb forgatókönyv író:))))

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.20. 12:14:41

@Dragonlady (Bp, Hun): Jól összeszedett írás, a kommentelők jól egymásnak is estek. :) Valaki azt írta: "a gyengék elmennek és beülnek a készbe. nem kell sokat tanulni, vállalkozni, csak a napi 8 órát lehúzni valami munkahelyen." Úgy látszik, ő nem olvas Határátkelőt...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.04.20. 12:18:23

@VPBA: annak a végén volt egy ;-) , de ennek ellenére szó szerint vették, aztán a későbbiekből már nem is tudtam eldönteni, hogy akkor most tényleg így gondolja-e az illető. aztán most meg komolyan, ezen vitatkozni, hogy aki ottmard (izé, ittmarad), az mind gyenge? wtf?
ott felétek ilyenkor milyen a tavasz, már jó meleg van gondolom? :-)

P.Elliot 2015.04.20. 12:18:44

@Bebbi: Hat nem tudom hogy Digger hogy erzi de en mindig is rokonleleknek tartottam, nagyon sok mindenben egyformanak latom magunkat ahogy a dolgokhoz allunk. Egyebkent csak az o blogjat olvastam eddig itt a kinalatbol ami oldalt van de tervbe van veve hogy atolvasom mindenkiet. Imadok blogokat olvasni csak keves ra az idom. Sajat blogom nincs.

adg 2015.04.20. 12:31:24

@**mimi**: @pasztasuta: teljesen biztos vagyok benne, hogy joskaeknak koszonhetem az elso munkahelyemet itt.
Amikor elkuldtem a cegnek a kis cv-met meg a kiserolevelet, szinte egybol visszairt, hogy hivjam fel.
Majd a telefonba azt mondta, hogy nincs most naluk szabad allas, van egy jo sztorija magyarokrol, menjek bee hozza, kivancsi a velemenyemre. Aztan elmeselte, meg egy ket mas dolgot is, es ez volt az elso interju, nem is kerdezett rolam semmit.
Majd masnap visszahivott, bemutatott a kollegainak, es felvett.
Meg csak meg sem nezte a papirjaimat, diploma, probamunka, referencia, semmi. Nem is beszeltunk szakmai dolgokrol fel mondatnal tobbet, azt is o, amikor megmutatta a falon a kepket a korabbi munkaikrol. :)
Szerintem marha nagy mazlim volt ezzel.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.20. 12:35:33

@Dragonlady (Bp, Hun): Nem panaszkodhatunk, hajnalban 10, napközben 20 fok körül van. Ilyenkor még hűt a tenger, viszont november-decemberben még nem nagyon kell fűteni. Nemsokára virágzik a narancs, citrom is, a teknősök már előbújtak. :)
És Neked mik a hosszabb távú terveid? Meddig maradsz szép hazánkban? Gondolom, babával azért jobban előre kell majd tervezni. Azért így sok év Ázsia után furcsa lehet most.

pasztasuta 2015.04.20. 12:36:11

@adg [Au, Darwin]: lehet, hogy titkon remenykedett, hogy ket evre utanad feltunik egy bizonyos Pista. :)

P.Elliot 2015.04.20. 12:45:09

@pappito: Ne bokje a csorodet a megjegyzesem mert a mai hazassagok valahogy masfelek. Mi a fiatal korunkban nagyon komolyan gondoltuk hogy aso-kapa, kitartunk egymas mellett a sirig, meg ha nem is ugy alakult de az a nemzedek megprobalta.
Ma ilyen szoba sem jon, ha nem sikerul akkor mar mennek is elvalni. Az elso legkisebb problemanal is.
Ismeros fia hazasodott es kihuzta a szuleibol hogy fizessek az eskuvoi koltsegek felet, a lany meg a maga szuleit pumpolta meg hasonlo osszegre, az eskuvo 60 ezer dollarba kerult, mivel a szuloknek nem volt eleg penzuk kolcsont vettek fel a hazukra. A fiataloknak persze nem volt penzuk mert rendszeresen elszortak hulyesekre, 60 ezer dollarert nem draga allamokban egy fel hazat lehet venni, van olyan allam ahol egeszet is.
Mindezt 4 ora szorakozasert eltoltak.
A hazassag kerek 11 honapig tartott utana osszevesztek azon hogy a ferj hitelre/ penzuket tovabbra is elszortak marhasagokra/ vett valami olyan terepjaro micsodat amin hegyen-volgyon rohangalnak a ferfiak amig nyakukat nem torik/, 9 ezer dollarert vett egy ilyen vackot. Ezen aztan nagyon osszevesztek, elvaltak, a ferfi kesobb komoly fejserulest kapott egy bukas miatt a palyan.
Meg sem probaltak rendbehozni a hazassagot hanem valoper rogton.
Azota a ferfi ujra megnosult, mar 2 gyerek is van, mintha megkomolyodott volna bar most is hangoztatja hogy ha nem megy minden ugy ahogy akarja, elvalik.
Erre ertettem hogy ma nincs sulya a hazassagkotesnek.

P.Elliot 2015.04.20. 12:47:45

@adg [Au, Darwin]: Igen, ilyen sztori csak erzelgos filmekben van holott az elet produkalni tud sok furcsasagot.
Mi lett veluk? Tudsz valamit roluk? Micsoda sztori!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.04.20. 12:50:42

hvg.hu/plazs/20150420_Vissza_lehet_jonni

egy komplett HÁ-ra való történet, magyar orvos, aki 5 év Németország után visszajön Mo-ra, naná hogy magánkórházba.

@VPBA: megvagyok. tervek nincsenek, majd lesz valahogy. most hogy tavasz van végre, sokkal könnyebb, kedzem egészen zombi lenni a sötétben és hidegben. mivel nem kell naponta munkába járnom, buszokon tolonganom, stb, egészen elvagyok a magam védett kis világában.

P.Elliot 2015.04.20. 12:52:32

@VPBA: Apacak? Akkor valami katolikus szervezet hozathatta oket ki.

**mimi** 2015.04.20. 13:03:20

@adg [Au, Darwin]:
ez nem csak mázli....gondolom szimpatikus voltál :)))

pappito · http://pappito.com 2015.04.20. 13:10:28

@P.Elliot: "Ne bokje a csorodet a megjegyzesem mert a mai hazassagok valahogy masfelek. "

szóval mégis csak jogosan böki... mert te ismersz valakit akik elszórták a pénzüket és elváltak? ne már :(

na mindegy, későn születtünk, szar generáció vagyunk, még a házasságunk is hitványabb, értem én. bezzeg régen.

P.Elliot 2015.04.20. 13:20:09

@pappito: Nehogy mar ezen felhuzd magadat! En masokat is ismerek hogy eleg keves kell a valoperhez, meg sem probaljak megjavitani. Nezd, a hazassagok fele manapsag felbomlik pedig ma mar vannak jo hazassagi tanacsadok akik ertik a dolgukat.
A harmadik szomszedom is az, itt van az irodaja, eleg nagy forgalmat bonyolit. Mar volt olyan hogy ugy jott ki egy fiatal hazaspar hogy a no teleorditotta az utcat hogy te szemet hazug aljas, letagadtad hogy a nok utan futkosol, lablabla, valoszinuleg a bekitesi kiserlet nem sikerult.

P.Elliot 2015.04.20. 13:23:26

@pappito: A valaszom kitorlodott ahogy nezem, na mindegy. A lenyeg ugy is az hogy egy szoval sem mondtam hogy a mai generacio szarabb mint ahogy te mondod, hanem hogy kevesebb a turokepesseg, a felelossegerzet egymas irant, a hazassagok fele valoperrel vegzodik.
Nem ertem miert huztad fel magadat ezen, nem rosszbol irtam.

P.Elliot 2015.04.20. 13:24:03

@P.Elliot: Megis atment, na mindegy.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.20. 13:24:07

@P.Elliot:

Kanadai magyar ismerősöm ezt ügyesen csinálta. 1979-ben, 30 éves korban. Feleségestül.

Totál turistának öltözve fényes nappal mentek neki a jugoszláv-olasz határnak. Kis kézitáskával, fényképezőgéppel, szendviccsel, üveg vízzel, pokróccal, térképpel. A térképet alaposan tanulmányozva, bemagolva pár helynevet. Gyanús okmányok (pl. diploma) nélkül. Azaz úgy, hogy semmi esetre se nézzenek ki menekülőknek. Így ha megállítja őket a jugoszláv határőr, ki tudják magukat magyarázni: kirándultunk a hegyekben és eltévedtünk. Sőt, ha le is tartóztatják őket, szinte biztos, hogy a jugoszlávok elengedik őket kihallhatás után.

Egyszer találkoztak is jugoszláv határőrrel, még el is beszélgettek vele valami kamu szöveggel "hol van x?", itt egy jugoszláviai közeli helyet említve. A határőrnek eszébe se jutott, hogy ezek nem turisták. Aznap délután próbálkoztak még egyszer, de rossz előérzetük volt, s a határtól 150 méterre visszafordultak. Másnap átmentek Olaszországba.

Ők is menekülttáborba mentek, ha jól emlékszem, ők nem Velencében voltak, hanem egy másik táborban. De mivel nem tudtak semmilyen nyugati nyelven, csak magyarul és kicsit oroszul, másfél évig vártak Kanadára. 1984 óta kanadai állampolgárok.

Párszor kommentelt nálam, onnan ismerkedtünk össze 3-4 éve... :-)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.20. 13:28:17

@P.Elliot: "ha nem is ugy alakult de az a nemzedek megprobalta.
Ma ilyen szoba sem jon, ha nem sikerul akkor mar mennek is elvalni. Az elso legkisebb problemanal is. "

Ez ilyen bezzegrégen típusú anekdotikus kamu duma.
A régen amúgy mennyire régen? Mert valahogy megértem, hogy a teljesen férjére utalt háziasszony nem akart elválni mondjuk 100 éve vagy régebben. De az nem azért volt mert annyival nagyobb volt a romantika akkor a levegőben.
30-40 éve meg nem volt annyira más a világ ebből a szempontból. Most inkább csak nem házasodnak, mert rájöttek, hogy az csak egy papír. Mi is azért vártunk vele 10+ évet, mert én feleslegesnek tartottam.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.04.20. 13:31:45

persze, és régen biztosan azért nem váltak el, mert mindenki olyan fáin ember volt és tényleg kitartott hűségben, szeretetben ötven évig.
a dédmamám meg képzelődött, amikor azt mesélte mondjuk, hogy télvíz idején a temetőben a kriptában húzták meg magukat éjszakára, mert a részeg férje késsel fenyegette a három kicsike gyereket.
P.Elliot, nem vagy te még olyan öreg, hogy belemenjél ebbe a "régen minden jobb volt" utcába.....

pappito · http://pappito.com 2015.04.20. 13:33:31

@P.Elliot: nem húztam fel magam

ksh: A válások száma az 1980-as évek második felében tetőzött (csaknem évi 30 ezer volt), ezt az 1990-es évektől egy ingadozásokkal tarkított mérséklődés követte. A 2009-től indult csökkenés eredményeképpen 2013-ban már csak 20 ezer bontóperi végzést hoztak, 8,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél.

P.Elliot 2015.04.20. 13:39:01

En az amerikai hazassagokrol beszelek foleg mert en 24 eves korom ota elek itt de a rokonsagomban is boven tudok olyat akik lehetetlen kis dolgok miatt mentek szet nem szamitva hogy van mar gyerek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.04.20. 13:39:59

juteszembe, nem is tudom, miért nem fejeztem be a sztorit, ha már határátkelő, a részeges férj egyszercsak felkerekedett és elhajózott Ámerikába, és többet senki nem hallott felőle. a családi legendárium szerint ezt mindenki "hála a jó istennek" felsóhajtással nyugtázta. feleség felnevelte egyedül a három gyereket. válás az nem volt. mindenki boldgan élt, amíg meg nem halt.

P.Elliot 2015.04.20. 13:41:35

@Zka: En a sajat tapasztalatomat irtam meg. Hogy mit latok a kornyezetemben. Azt hogy regen nagyobb volt a tolerancia egymas irant, ma nem. Mar mennek is szet.

P.Elliot 2015.04.20. 13:43:14

@maxval bircaman szerkesztő:
Ez latod egy nagyon ugyes otlet volt. Sot szeduletesen az. Tenyleg, ki gyanakodna turistakra?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.20. 13:49:56

Ez a "valami nem tetszik, elvalunk" Svedorszagban is nagy divat, az en generaciomban is. egyreszt ertetlenul allok a jelenseg elott nem is annyira a valasok miatt, hanem inkabb mert azt latom, sokan nem is probalkoznak, hanem ha kihult a langolas, a vilag legtermeszetesebb dolgakent tovabballnak, a gyerek meg navetazik hetente a szulok kozott. Masreszt ez jo, mert nincs szar hazassagban valo szenvedes, a valasok altalaban kulturaltak, es hat eletem ertelmet - my sun-and-stars :))) - is egy ilyen valasnak koszonhetem.

P.Elliot 2015.04.20. 13:50:28

@Zka: Na jo, mentem a dolgomra, van eleg, mielott elohoznatok a puskakat csak azert mert az en velemenyem mas mint a tietek. Mindenkinek lehet sajat velemenye, nem?
Tovabbi jo beszelgetest kivanok...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.20. 13:50:37

@P.Elliot: de te a régi magyar állapotokat hasonlítod össze a mostani amerikaival, ha jól értem, nem?

2015.04.20. 13:57:01

@VPBA:
" Úgy látszik, ő nem olvas Határátkelőt... "
Nem olvasni kell, hanem megelni, latni, tapasztalni. Ugyan is ilyen is van, nem is keves az utobbi 15-20 evben itt, Kanadaban. Annyi a munka az ujaknak-letelepedoknek, vendegmunkasoknak (300 ezer van beloluk) - hogy csak beulnek a keszbe. 8 ora munkaval, zero gondolkodassal, vallakozassal, keves tanulassal es jol elnek. Elo pelda szerenysegem:)

2015.04.20. 14:13:20

En is eltem menekulttaborban, de nekem teljesen mas emlekeim vannak rola. Szemlelet kerdese az egesz es hozzaallase:) Tuleltem, mint mindent. Ennyi.
Csodalatos 3 honap volt: ivaszatok, verekedesek, depresszio, lelki nyomor, stb. Szerencsere egy joakaratu osztrak csaladnal kaptam munkat, az mentette meg a helyzetemet. Ha ok nincsenek, bortonben vagy az idegenlegioban kotok ki, esetleg visszamegyek.
Amikor en disszidaltam, a magyar menekult fiatalok legalabb fele visszasomfordalt Magyarorszagra 1-2 honap utan, leginkabb a lagerelet kegyetlensege miatt, vallalva a visszateres minden hatranyat. Csak a kemenyek es hulyek maradtak:)

adg 2015.04.20. 14:15:19

@pappito: Latod? A diagrammjaid csak azt bizonyitjak, hogy a mai fiatalok meg le is tagadjak a valast.
Hideg volt a kave, egve maradt a villany, forditva tetted az agy melle a papucsot? Nem talaltad ki, hogy mit szeretnek szulinapi ajinak, pedig soha egy szoval sem mondtam? Huss, elvalok. Kesz, velem nem packazol. Jogaim vannak, nem a pleisztocenban elunk!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.20. 14:24:10

@P.Elliot:

Hozzá kell tenni: ez csak egy olyan laza országban működött, mint Jugoszlávia, ami kommunista diktatúra volt ugyan politikailag, de a civil szférában nagyfokú szabadság volt, olyan mértékben, ami Kádárék alatt elképzelhetetlen volt. Pl. nem létezett határsáv, ami Mo-n 1987 végéig létezett, azaz már a határ megközelítéséhez is engedély kellett. Kádárék alatt ez olyan 4-5 km-es sáv volt kezdetben, majd csökkentették 1-2 km-re, Rákosi alatt még több, olyan 15-20 km. Azaz ebbe a sávba csak az mehetett be, akinek:
- ott volt a lakcíme,
- a sávon keresztülutazva külföldre ment, azaz volt kiutazási engedélye.

Minden más esetben kellett határsáv-engedély. Anyám mesélte, hogy amikor gimnazista volt az 50-es években, osztálykirándulásra mentek Sopronba, s ehhez be kellett mennie az egész osztálynak tanárostul a rendőrségre, mert meginterjúvolt a rendőrség mindenkit a határsáv-engedély kiadása előtt.

BG-ban pedig még a kommunizmus bukása után is volt határsáv, csak 1992-ben törölték el. Pl. a tengerparton volt egy rész, ahonnan délebbre nem lehetett menni, csak engedéllyel. Nekem pont az a kedvenc részem, mert a határsáv miatt építkezés se nagyon volt, így akarva-akaratlanul megmaradt a szűz természet, azaz sokkal jobb üdülésre.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.20. 14:26:27

@Cascabel: Az alábbi hozzászólásodat nézve, Te sem úgy indultál, hogy felültél a repülőre, aztán ahol leszálltál, tárt karokkal vártak és rögtön lett egy jól fizető 8 órás! munkád kis felelősséggel, kevés gondolkodással stb. Mert az idézett kommentből az jött le, hogy manapság mindenki így csinálja, és a külföldi élet csupa öröm és boldogság. Pedig itt a HÁ-n, de bárhol máshol a történetek zöme nem ezt bizonyítja. Kicsit küzdelmesebb az a kezdés, és még ha így is lenne, hogy valaki könnyen, gyorsan neki megfelelő munkát talál, akkor is van egy csomó egyéb dolog (különös tekintettel a nyelvtudás és idegen kultúra, de számos egyéb is), ami miatt a komfortérzet az elején igencsak a béka s*gge alatt van. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.20. 14:30:32

A válásos témához: van egy mondás, valami ilyesmi, hogy: Okos asszony köténye sok mindent eltakar. A régieket talán ez is vezérelte, amikor inkább tűrtek, de nem váltak. Ez persze nem jó megoldás, csak egy a sok közül, abban a korban és társadalmi közegben nyilván ez tűnt a legkivitelezhetőbbnek.

adg 2015.04.20. 14:32:22

@**mimi**: hat igen, ez termeszetes mondjuk. :)) de azert szerintem sokat segitettek joskaek is, nyilvan nem valami kutyaütô tarsasag volt, ha meg igy otven ev utan is ilyen szivesen meselte mindenkinek. :)

@P.Elliot: sajnos nem tudom, mi lett veluk. Fonok is elkoltozott, kis ideig nemetorszagban elt, majd par evet hajozott a vilagban, aztan 74-tol itt lakott fent, most, hogy nyugdijba ment, vett Adelaide felett egy olivaultetvenyt, ott akar kiteljesedni. :) De meg elotte utazgatott kicsit a vilagban. Ezek a mai nyugdijasok... Bezzeg az en idomben. :-D

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.20. 14:34:39

@Zka: nagyapam nem sokat cicozott a valassal, megnosult masodszorra is. nem volt kozponti nyilvantartas, sose derult ki hivatalosan.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.20. 14:36:58

@pappito: ez hazassagkotesek szama nelkul mit sem mond

2015.04.20. 14:40:48

@pappito: @adg [Au, Darwin]:

Én vagyok béndzsó, vagy az idézett adatokban a házasságkötések száma nem szerepel? Mert a válások száma magában értelmezhetetlen adat, nyilván a házasságkötésekhez mért aránya mond valamit, nem?

A wikipedia szerint (en.wikipedia.org/wiki/Divorce_demography) 2010-ben ez az arány Mo-on 67%, usában 53%, ausztrália 43%, új zéland 42%.

Valami történeti grafikon is jó lenne, és bár most nincs időm többet guglizni, ezer-százalék-rohadt-biztos vagyok benne, hogy ma arányaiban több az elvált ember, mint 30 éve, és 30 éve meg több volt, mint 50 éve.

Nem mintha ez bármit mondana az egyén életéről, de azért mégiscsak: statisztikailag nézve házasodni ritka nagy melléfogás.
(Természetesen eleve megszületni is. Kétharmadunk megdöglik rákban... a többi meg valami másban.)

2015.04.20. 14:44:00

@VPBA:
Azt akartam csak kihozni a hozzaszolasommal, hogy manapsag nagyon konnyu munkat talalni Kanadaban, lenyegeben csak be kell ulni a keszbe. Persze akkor, ha mar kijutott a delikvens. Egyik vendegmunkas haverom a napokban megy vissza 3 ev szerzodeses munka utan. Maradhatott volna, ugyes srac, angolja is jo es rendkivul jol keresett. 25 eves, fenyes jovo vart vona ra itt, siker, penz, nok. De a testverei, szulei szeretete felulirt mindent. Plusz Pe'cs es az Adria tobbet jelent szamara, mint a Sziklas hegyseg, Montreal vagy a Csendes ocean. Ilyen is van. Jovore Ausztraliaban probalkozik, egy haverja mar ott van, innen ment, csupa jokat ir. Egy evet ott is kibir.
Nekem pedig irany a "gyapotfoldek" :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.20. 14:48:52

@Th's child: "biztos vagyok benne, hogy ma arányaiban több az elvált ember, mint 30 éve, és 30 éve meg több volt, mint 50 éve."

Bizonyára, mert az emberek önállóságra való lehetősége, önrdendelkezése egyre nő. Ez igazából jó jel.

adg 2015.04.20. 14:59:15

@Th's child: igen ezt valahogy en is igy erzem. Konnyebb most valni valoszinuleg. En meg nem probaltam, ha eddig elviseltuk egymast, ezt a par evet mar kibirjuk valahogy. :))

Viszont az ozi adatokat megkerestem most. Aszongya, hogy az elmult husz evben kvazi stagnal a valasok es a hazassagkotesek szama is. Figyelembe veve, hogy az orszag letszama ez alatt milliokkal gyarapodot, nem tudom, hogy ez mekkora eredmeny. Mindenesetre az arany is stagnal. Kb.
www.abs.gov.au/ausstats/abs@.nsf/mf/3310.0

A statisztakak eseten mindig eszembe jut, hogy a statisztika a legbolkapott adathalmazok hajszalpontos elemzesenek tudomanya. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.20. 15:13:39

@Cascabel: Persze, nem vonom kétségbe, az ottani viszonyokat Te ismered. A helyzet Európára vetítve azonban nem ilyen egyszerű, márpedig a magyarok többsége szívesebben marad Európán belül. Ott azért árnyaltabb a kép, és bizonyos tekintetben talán több kompromisszumot kell kötni, legalábbis eleinte. De lehet, hogy nem jól látom, de a kommentelőnek akkor sem volt igaza, hogy ennyire általánosított.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.20. 15:13:57

@P.Elliot:

Nálunk itt a demokrácia tökéletesen felzilálta a házasságot, mint intézményt.

Még a 80-as években BG-ban abszolút hagyományos volt az ez ügyben való átlagos nézet, sokkal hagyományosabb, mint Mo-on, pl.:
- a házasságon kívüli gyerekeket megszólták, kifejezetten durva módon,
- a rövid együttélés házasság nélkül még elment, de ha a pár egy éven belül nem házasodott össze, akkor a nő már kurvának számított,
- a válást szégyellni kellett, a rokonok titkolták.

Gyakorlatlag a népi hozzáállás a váláshoz és a házasságon kívüli gyerekhez sokkal keményebb volt, mint a többségi vallás (ortodoxia) hivatalos álláspontja!

Aztán jött a rendszerváltozás, s minden 180 fokkal elfordult. Mára a magyar állapot konzervatívnak tűnik a bolgárhoz képest! Az általam ismert magyar fiatal párok között kb. kétharmad házas, míg a bolgároknál egynegyed!

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.20. 15:13:57

@maxval bircaman szerkesztő:

Még a határsávról: a SZU-ban 50 (ötven) km volt a határsáv, s időnként elsötétítést is elrendeltek. S nem csak az ellenséges határokon, azaz Kína és nyugati szövetségesek, hanem a szocialista határokon is!

adg 2015.04.20. 15:19:58

@maxval bircaman szerkesztő: es meg meg sem emlitetted az orszagon beluli hatarokat. Nem volt egyszeru szovjet turistanak lenni. :)

qkuc 2015.04.20. 15:41:25

@Dragonlady (Bp, Hun): A kommentem ütnek, mint a VBK +39 C fokban ....

qkuc 2015.04.20. 15:46:56

@qkuc: Na, a kommentek ...

2015.04.20. 16:07:00

@svájci sapka (ch): +1, csatlakozom, en barmikor barmit szivesen olvasok a mai szerzotol! :)

SzZoole 2015.04.20. 16:25:30

@Mirjam2: En is nagyon szivesen olvasnam meg Zsuzsa torteneteit,mert nagyon elvezem.
Olyan jol tud irni,hogy szinte bele elem magam,mint egy izgalmas konyvbe,de megis belekotnek egy egy szavaba es kiforgatjak azt.
Nem ertem miert es nem csodalkoznek rajta,ha elmenne a kedve az irastol,amit sajnalnak:(

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.20. 16:40:49

@adg [Au, Darwin]:

Azokat megszüntették a 60-as évek végén. Akkortól szabad volt az utazás a SZU-n belül szovjet állampolgároknak, leszámítva a határsávot és egyes zárt városokat és területeket.

A kemény időszak a 30-as évektől volt, akkor minden belső határ átlépéséhez igazolvány és engedély kellett, határ alatt a járáshatárokat is értve. S a szovjet állampolgárok egy része eleve nem kapott még igazolványt sem. Elsősorban a parasztok voltak diszkriminálva, nekik nem adtak igazolványt, nehogy elköltözzenek a városokba. Ez az oka annak, hogy a 30-as évek nagy éhínségében olyan sokan meghaltak: az emberek egyszerűen nem mehettek el az éhínséges területekről máshová ételt szerezni. A mai modern ukrán nacionalizmus ez alapján alkotta meg a holodomor mítoszt egyébként.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.20. 16:44:03

@adg [Au, Darwin]:

Külföldi turizmus nemigen volt, csak csoportos formában. Kevés férőhellyel, szinte protekció kellett hozzá. Még a szocialista országokba is.

Elmenni Mo-ra vagy BG-ban nagy szerencse volt egy szovjet turista számára.

Gyakorlatilag könnyebb volt külföldivel házasodni és ez alapján kivándorolni, mint
elmenni egy turistaútra. Ill. voltak privilegizált kisebbségek, akiknek korlátozott számban házasság nélkül is engedték a kivándorlást, elsősorban a németeknek és a zsidóknak.

Innen vannak a korabeli orosz viccek, pl.:

Rabinovics (a legtöbb orosz zsidóviccben Rabinovics a főhős vezetékneve) beadja a kivándorlási kérelmet. Hivatják a rendőrségre:
- Dehát Rabinovics elvtárs, Ön hű párttag volt egész életében, miért akar most elmenni?
- Hát, én sem tudom...
- Mit fog kezdeni egy idegen országban, melynek a nyelvét sem ismeri és ahol állandó a terrorizmusveszély?
- Hát, én tulajdonképpen nem is akarok annyira menni... de a feleségem erőlteti.
- S nem tudja meggyőzni saját feleségét?
- Nehéz, mert az egész családja is nagyon bíztat.
- Hát akkor menjenek ők, maga meg maradjon!
- Sajnos ez nem megy, én vagyok az egyetlen zsidó a családban, a feleségem orosz.

kék madár 2015.04.20. 16:46:53

@pappito: volt "szerencsem" elvalni Amerikaban, es ha szamokkal nem is erdemes vitatkozni, egy dolog feltunt: HA valnak, sokkal kevesebb miatt valnak ma az emberek, mint 30 eve. Ezt en inkabb pozitiv valtozasnak tartobb de van arnyoldala is.
A statisztika azert "bujtatja" a trendnek ezt a reszet, mert nehezebben is jutnak el a hazassagig a parok.

A masik ok, hogy kevesebb a gyerek (a feherek kozott), leegyszerusodott az ugyintezes es a gen X-tol (mi) kezdve latjak a felnovo generaciok a szuleiktol, hogy a valas mar nem a vilag vege. Ezt P. Elliot meg nem lathatta, az o szulei generaciojanal nagyon ritka volt a valas. A nagyszuleim es testvereik 10+ hazassagabal 1-rol tudok.

Ginix 2015.04.20. 16:48:07

egyszer megismertem egy srácot, aki nem volt kifejezetten érdekes. úgy adódott, hogy együtt utaztunk egy faluba és együtt kellett töltenünk a délutánt és az estét (illetve nem kellett, csak nem ismertünk mást). elejtett valami megjegyzést, h mikor ő mesél, azt mindenki tátott szájjal hallgatja, erre én elnyomtam egy amolyan "aha, persze" jellegű szemforgatást és mosolyt és jobb híján próbáltam dumálni vele. egy óra múlva azon kaptam magam, h nem veszek levegőt és mindent látok magam előtt, amit mond, teljesen elvarázsolt.

a posztnál (és az előzőeknél) ugyanezt éreztem, köszönet érte! :)

kék madár 2015.04.20. 16:52:42

@maxval bircaman szerkesztő:
"Külföldi turizmus nemigen volt, csak csoportos formában. Kevés férőhellyel, szinte protekció kellett hozzá. Még a szocialista országokba is. "
mivel nem eltel itthon errol talan lemaradtal, volt. 3 evente mehettel sajat utlevellel turista utra illetve IBUSZ-szal akar evente. Semmifele protekcio nem kellett hozza, csak buntetlen es gyanumentes eloelet, aki akart es volt 8-12 ezer forintja egy nyugat-europai korutra az ment is. 18 eves koromra bejartam fel Europat, semmi csoda nem volt benne.

kék madár 2015.04.20. 16:57:11

@P.Elliot: volt a tvben egy capuai fiuk cimu sorozat - dokumentumfilm a 70-es evekben. Nyilvan propaganda film volt, arrol szolt, hogy akik kimentek, mind megbantak, vissza akartak jonni, vagy elkallodtak, kint bortonben vegeztek, stb.
Erdekes volt olvasni, hogy valojaban milyen volt : )

Na meg ha jott haza a nagybacsi Amerikabol vagy Ausztraliabol, azert addig tatva maradt a szam. levegot se vettem amig meseltek.

2015.04.20. 17:09:38

@maxval bircaman szerkesztő: Aha, a holodomor egy 'mitosz'. Te miota vagy ennyire meggyozodve rola hogy az orosz vezetes mindig is feddhetetlen szuperhosokbol allt es soha semmi rossz dolgot nem kovettek el, tovabba most is Oroszorszag a legjobb hely a vilagon? Kicsit gyanusak a nezeteid (es ha ukran lennek akkor termeszetesen melyen felhaboritonak is tartanam oket).

kék madár 2015.04.20. 17:22:54

@Mirjam2: "Kicsit gyanusak a nezeteid"
melyik resze a "kicsit"? :)

2015.04.20. 17:41:23

@kék madár: Benefit of the doubt :)

2015.04.20. 17:52:34

@Cascabel: Kanada pont az az ország, ahol már azelőtt elég sok mindent le kell tenni az asztalra, hogy egyáltalán lehetőséget kapjál arra, hogy ott élhess. És természetesen megfizeted az árát annak a jólétnek.

GERI87 2015.04.20. 18:44:36

@maxval bircaman szerkesztő:

"A mai modern ukrán nacionalizmus ez alapján alkotta meg a holodomor mítoszt egyébként. "

Valójában nagyon is volt, és érdeke is volt az oroszoknak (tévedés ne essék: a SZU amint lehetett a 'nagyorosz' sovinizmust vitte tovább, kvázi orosz állam volt) az ukrán nacionalizmussal való leszámolás, így pl a "kulák" és értelmiségi rétegüket irtották.
De már írtam neked hogy a belorusz identitást és nyelvet még látványosabban szorították vissza.

Taxomükke (UK) 2015.04.20. 18:52:31

Nagyon jó volt olvasni, köszönöm.
Érezni minden szavadban, hogy boldog, elégedett ember vagy.

Taxomükke (UK) 2015.04.20. 19:04:45

@Zoole[uk]: Én is ezt nem értem (bár már hozzá lehetett volna szokni...), itt egy tök jó írás, erre elkezdenek lovagolni ezen a válásos témán, és a kommentek fele már arról szól.
Sokan ezért nem írnak szerintem posztot, mert a hátuk közepére sem kívánják a sok okvetetlenkedő megjegyzést.
Még az élő fába is képesek belekötni egyesek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.20. 19:30:28

Kérem szépen...

Nem írnék most a posztról. Mindent leírtatok én nem akarom fokozni a szuperlatívuszokat.
P. Elliotról akarok írni.

Valóban rokon lelkek vagyunk valahol. Zsuzsa írásaiból sugárzik az életigenlés diszkrét bája. az, hogy amit nem tudunk megváltoztatni azt elfogadjuk és a legjobbat hozzuk ki belőle. Mi nem vagyunk világmegváltó forradalmárok. Kispolgárok vagyunk a szó jó értelmében.
Tesszük a dolgunkat. Cserében merjük jól érezni magunkat.
Utolsó leheletünkig rácsodálkozunk a világra és pofátlanul elégedettek vagyunk.
Zsuzsa nekem mindig a Sörgyári Capriccio Mariskájaként jelenik meg. A Magda Vasariova által alakított feleség maga az ÉLET.
Valami ilyesminek képzelem el Zsuzsát. Minden írásából süt az elfogadás az optimizmus az életigenlés.
Ugyanakkor a fiatalok számára átjön egy "bezzeg régen minden jobb volt" nosztalgia is.
A mai idősebb korosztály számára felszínes lett a világ felszínesek lettek a kapcsolatok.
Miért?
Kétszáz évvel ezelőtt honnan kapott híreket a falusi ember?
Elsősorban mindenféle vándorköszörűstől, drótostóttól és egyéb vándormadártól.
Aztán jött a polgároknak az írott sajtó. Aztán a mozi a filmhíradóval. A "hamvadó cigarettavég" korszaka amit a kormány propagandacélokra kisajátított, úgymint "nem nem soha".
Aztán a rádió. Falusi embernek a kristálydetektoros rádio.
Aztán a televízio. Végül az internet a mobiltelefonforradalom.
A világ kitágult, elképesztő információdömping között élünk.
Már a harminc évvel ezelőtti kor is hihetetlenül ingerszegény korszaknak tűnik.
Olyan ez mintha valakinek harminc évvel ezelőtt adnak 10almát hogy egy óra alatt állapítsa meg melyik a férges. Van ideje alaposan megvizsgálni megnézni minden oldalról.
Ma pedig adnak neki 100almát ugyanúgy egy órára. Természetes hogy felszínesebben, elnagyoltabban fogja megvizsgálni őket.
Régen egy falusi legény választott maximum 50lány között mostmeg internet Facebook utazások mobiltelefon segedelmével az egész világból választ.
Az idősebbek számára ez a taszító, jelenkorunkban. Felgyorsult a világ és elnagyolt lett. Mert ilyen sebesség mellett nem lehet másmilyen. 120kilométeres sebességnél nem tudjuk megszámolni a fák leveleit.
Ez nem jelenti azt hogy akkor minden jobb volt. Emberközelibb volt.
A mai generáció aki ebbe a felgyorsult világba született bele nem érti hogy az idősebbek mit sírnak vissza.
Nem igényli az emberközeliséget. Az akkor volt. Ez meg most van.
Minden idősebb generáció magáévá teszi ezt a "bezzeg az én időmben" gondolatot. Nincs ezzel semmi baj. Ez is hozzátartozik az élethez.

33621 2015.04.20. 19:46:45

@~~Babette~~: Én még nem olvastam a cikket de engem meg ettől rázott ki a hideg!

www.erdon.ro/tragikus-es-latvanyos-baleset/2814001

Igaz Barát 2015.04.20. 20:23:28

@diggerdriver:
Ez a "bezzeg az én időmben" gondolat vagy érzés szerintem végigkíséri az életet.
Nekem kisgyerekkoromról csak napsütéses, szikrázóan kék eges vagy gyönyörű havas emlékeim vannak. Nem tudok visszaidézni egy locspocsos, esős képet sem.
Valahogy így lehet ez a többi érzéssel, emlékkel is. Személy szerint nagyon igyekszem, hogy ne kerítsen hatalmába az érzés, hogy főiskolás koromban minden mennyivel jobb volt, de néha igazán nem könnyű. Pedig még csak a harmincas éveimet taposom.
Kíváncsi vagyok, hogy lesz ez később.

Igaz Barát 2015.04.20. 20:27:38

@~~Babette~~: Az, de attól még hátborzongató. Hiába láttam már rengeteg baleset, roncsot úton-útfélen, az ilyenektől mindig kiráz a hideg.

33621 2015.04.20. 20:49:02

@Réka ‎: Ez a kifejezés nagyon tetszett! Vannak Erdélyi gyökereid?

,,a gyerek meg navetazik hetente a szulok kozott."

abaya-oman 2015.04.20. 20:53:28

Mirjam2, ugye te készültel Omanba költözni? Jottetek, vagy mégsem?

montroyal ( CAN qc) 2015.04.20. 20:56:18

@maxval bircaman szerkesztő: a határátszökés romantikája is.

@kék madár: megmasztok par hegyet kotel nelkul es fuszallal csiklandozzatok az alvo rendort.

egy ismerosom a tarsasagbol reszletesen elmeselte hogyan szokott at a hataron szoges drotok alatt, kutyak kergettek stb..

par ev mulva kijott az anyosa , aki nekunk elmeselte a veje kolcsonkerte a kocsijat uzletelni Bécsbe , futol fatol kolcsonkert, nagy uzletet igert... es kint maradt Ausztriaba a kocsit valahogy eladta a penzt felelte es mindig elegedetlen volt a lager elettel .. ....

viszont a torteneteit olyan jol adta elo hogy a vegen meg o is elhitte

montroyal ( CAN qc) 2015.04.20. 21:03:10

elég volt annyi, ha valaki megesküdött,

igen a regebbi idokben eleg volt ennyi hisz egymenekultnek nehez volt papirokat szerezni Mo-rol

igy lett az a sok hajomérnok .... a hajon talalta ki hogy o mérnok ..

meg hogy a rendorseg uldozte pedig csak lelépett a villamosrol ..
persze azt nem mondta hogy masnak a pénztarcajaval ...

2015.04.20. 21:06:50

@abaya-oman: Szia, igen, keszultunk de a vegen itt ragadtunk Szaudiban, sajnos a penz rabjai vagyunk, mar nem emlekszem hogy haromszorosa vagy csak ketszerese az itteni fizetesunk annak amit Omanban ajanlottak :(. Pedig tenyleg szivesen mentunk volna, mindenki akivel beszeltem egyetert hogy Oman messze a legjobb hely a regioban. Viszont ennek megfeleloen ugy tunik nem kenyszerulnek tul magas fizeteseket ajanlani a tanaroknak. Talan majd egyszer ott kotunk ki egy idore - ti ott vagytok meg? Utolag is koszonom a tanacsokat!

2015.04.20. 21:11:43

@montroyal ( CAN qc): Ezek a sztorik nagyon jok, kar hogy te nem irsz posztot :)

wuaaa 2015.04.20. 21:36:24

@qkuc: "A kommentek ütnek, mint a VBK +39 C fokban ...."

...mondjuk a tiéd se lóg ki a sorból... :)))

wuaaa 2015.04.20. 21:45:11

@P.Elliot: Nagyon tetszett ahogy leírtad a történetet. Kár lett volna, ha nem teszed meg. Remélem lesz folytatás. Köszi :)

bxf 2015.04.20. 21:59:23

Erdekes. Volt ferjem meselte, hogy anno NJ-ben telepedtek le, esmindig csufoltak, hogy "te hajoval jottel". Mire o mondta, hogy 'nem hajoval, TWA-val" :-)

Ez a par sor elgondolkodtato volt...

"A szabály az volt, hogy reggel mondjuk 9 előtt nem hagyhattuk el a tábort, és este 10 körülig haza kellett jönni, mert bezárták a kapukat. Aki nem ért vissza, az aludhatott kint a bokorban. Az ebédet (ha valaki kérte) kiadták uzsonnacsomagban, főleg szardíniakonzerv, kenyér, gyümölcs, főtt tojás vagy sajt volt benne."

... hogy mi, magyarok mennyire kettos mercevel merunk... Ha a mostani Mo. teruleten athalado es menekulttaborban elo kulfoldiekre gondolok. Micsoda felhaborodas van, amiert kimehetnek a varosba, penzt kapnak, hogy etelt vegyenek rajta, stb., ill. hogy egyaltalan leteznek...

Egyetemistakent otthon nekem sokat nem jelentett a "kulfoldi diakok Karacsonya", egeszen addig, amig az USA-ban en is kulfoldi diak voltam es ittragadtam egy Karacsonyra... azota kicsit maskent latom a be(at)vandorlast, legyen annak gazdasagi vagy politikai oka, vagy egyik sem. Mondjuk rajtam egyetlen magyar sem segitett az USA-ban (egy rozsdas vasszoggel sem), de valoban, mas nemzetektol ilyen vagy olyan formaban kaptam (pl. frissen elvaltkent az egyik amerikai baratnom egy vadiuj agyat adott nekem es meg a helyembe is hozta a masik amerikai baratnommel a ferje truck-jat hasznalva).

A masik, ami eszembe jutott, hogy valoban, nem csak a politikai vagy gazdasagi menekultek hagytak el Mo-t, hanem biza a bunozok is...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.04.20. 22:00:24

@pappito: Nem tudom miert gondoljak sokan, hogy ma mar nincs sulya. Kb az eskuvo utani elso heten azt mondom igy a vikingemnek, hogy he te, ezt mier tnem mondta senki, hogy mennyivel komolyabb, mennyivel masabb igy eskuvo utan.... Olyan csaladerzes, egyuvetartozas.

A poszt pedig fantasztikus, orakig tudnam olvasni.

bxf 2015.04.20. 22:02:28

@kék madár: Emlekszem, nekem gyerekkent akkor maradt tatva a szam, amikor egy Nemetorszagba vergodott ismerunk hazajott a Datsunjaval, minden automata volt rajta. Meg az ablakot sem kellett tekerni :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.04.20. 22:06:52

@pappito: Azert erdemes melle azt is megnezni mennyi haassagkotes van mostanaban.

"A házasságkötések száma - az első világháborús évektől eltekintve - 2010-ben érte el mélypontját, akkor 35 500 pár állt az anyakönyvvezető elé. A csökkenés az elmúlt három évben megállt, és lassú emelkedés kezdődött: a házasságkötések száma 2013-ban 36 900-ra, az előző évihez viszonyítva 2 százalékkal nőtt"

Ehhez kepest nem is olyan jok az aranyok....

2015.04.20. 22:12:11

Akit érdekel -én is most találtam-, van Mit ér meg Brüsszel? a vs.hu youtube csatornáján. A Dubai részek nekem bejöttek, hátha mást is érdekel. :)

svajcineger 2015.04.20. 22:19:52

@montroyal ( CAN qc):
Ez olyan, mint a svajci magyar menekultek. Azok kozt meg rengeteg a "buchsi" doktor. Buchs-nal logtak be Svajcba, es kozben megszereztek a doktorit. :-)

pappito · http://pappito.com 2015.04.20. 22:28:18

@kék madár: " HA valnak, sokkal kevesebb miatt valnak ma az emberek, mint 30 eve."

ez az én olvasatomban inkább pozitívum, kevesebben nyomorodnak meg lelkileg, nincs az elvált ember diszkriminálva, nem jár külön hátrányokkal, hogy elváltál, stb.

pappito · http://pappito.com 2015.04.20. 22:31:29

@Th's child: "Én vagyok béndzsó, vagy az idézett adatokban a házasságkötések száma nem szerepel? Mert a válások száma magában értelmezhetetlen adat, nyilván a házasságkötésekhez mért aránya mond valamit, nem?"

remekül látod, éppen ezért a divorce rate (de javítsatok ki, ha tévedek) a válások arányát mutatja, nem a számosságukat.

legalábbis a második grafikon, ha jól emlékszem erről szól, mindjárt megnézem

kék madár 2015.04.20. 22:31:49

@Mirjam2: mar en is javasoltam neki.
@bxf: ilyen nekem is volt amikor melbourne-i nagybacsi Audi 100-ast berelt Becsben, es azzal jott at 1974-ben.
De a legviccesebb megis az volt, amikor 85-ben amerikai cserediakokat elvittem a Trabantommal egy korre. sirtak a felelemtol es rohogtek a gyonyortol egyszerre

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.04.20. 22:38:02

@pappito: Szerintem mondjuk akkor nem kene hazasodni. Egy hazassag folyamatos "munka" amiben mindket felnek ki kell vennie a reszet.

Vicces amugy, hogy kisvikinggel a hasamban hazasodtunk mintha csak amiatt lenne, pedig 1.5 eve tervezve volt az idopont, csak ugye kozbeszolt. Es nem hirtelen otlettol vezerelve talaltuk ki, hanem nagyon is akarva, nem csak a gyerek miatt.
De a gyerkocok mar csak ilyenek, tesznek arra, mikor kene jonniuk, csak nem tudta kivarni a kis bandita:D

Mindenestre rozsaszin kod nincs, se masmilyen, ez abszolut tudatos lepes volt.

pappito · http://pappito.com 2015.04.20. 22:41:06

@tildy[UK]: "Szerintem mondjuk akkor nem kene hazasodni. Egy hazassag folyamatos "munka" amiben mindket felnek ki kell vennie a reszet. "

ez teljesen igaz, de ez nem jelenti azt, hogy az ami jó ötletnek tűnt akkor, az évek múlva is működik. Erőltetni meg nem lehet mindent és nem is kell.

Egyébként pont ezért csökken a házasságok száma, ahogy tűnnek el a nehézségek a házasság nélküli együttélés elől.

kék madár 2015.04.20. 22:43:57

@pappito: @tildy[UK]: egy e.g. 23 eves embernek magyarazhatod, hogy egy " Egy hazassag folyamatos "munka".
Ugyis jobban fog mindent tudni, es ha akarnak osszehazasodnak, aztan majd legfeljebb...

pappito · http://pappito.com 2015.04.20. 22:48:45

@Taxomükke: "Még az élő fába is képesek belekötni egyesek."

igen, engem sért, ha ilyeneket írnak rólam (általánosítva), ez van.

biztos azért, mert se én se a szüleim nem váltak el, nem tudták, hogy ők már nem is veszik komolyan az életet meg a házasságot, azt csak régen csinálták az emberek.

egyébként, ha elolvastad a possztal semmi bajom sem volt, sőt, nagyon tetszett. csak egy kis rész nem tetszett, azt szóvá is tettem.

pappito · http://pappito.com 2015.04.20. 22:54:51

@kék madár: így van, nincs ezzel semmi baj

persze aki mondjuk végigcsinált huszonharminc évet egy hullámvölgyes házasságban, az irigykedik arra, hogy

1. neki nem volt mersze elválni
2. másnak könnyebb
3. bezzegrégen

ez is normális

én a feri meg a bíró imre 2015.04.20. 23:05:10

@pappito: bár divorce "rate", de a lakosság számához van arányítva, nem a megkötött házasságokhoz.
bár csökkent a válások aránya a lakosságszámra vetítve, de valószinűleg nem csökkent, hanem nőtt a megkötött házasságok számához vetítve.

nyilván jóval kevesebb a válások száma, ha amúgyis "alig van", aki megházasodik.

másként: ha azt néznénk, hogy mennyi házasság végződik válással, akkor valószínűleg egy monoton növekvő görbét kapnánk (nem pedig egy 1980. óta csökkenőt, mint a te, lakosságra vetített görbéd).

én a feri meg a bíró imre 2015.04.20. 23:05:24

@pappito:
butaság megsértődni egy statisztikai jellegű megállapításon (főleg, ha az téves). :)

szerintem egyébként több házasság végződik válással, mint "régen", és ez részben pozitív fejlemény, részben negatív (én inkább a pozitív oldalát hangsúlyoznám, hogy nincs senki egy életre belenyomorítva egy abúzusba).

a fő ok szerintem egyébként a női emancipáció, ami egy egyértelműen pozitív dolog.
továbbá ezzel összefüggésben az, hogy a nők ma már anyagilag "megengedhetik maguknak" a válást. nem háztartásbeliek, önálló keresettel, karrierrel bíró, gazdaságilag független emberek. vagy talán pontosabb, hogy az emberek manapság már olyan sokat keresnek, hogy az egyfős háztartás nem nonszensz (mint ahogy 50-100 éve teljesen kizárt dolog volt - anyagi okokból).

ugyanakkor van persze egy negatív vonulata is a történetnek, hogy az emberek közül elég sokan tényleg nem veszik komolyan a házasságot, és konfliktuskezelés helyett egyszerűen kiugranak belőle, mint egy rossz cipőből.

uff :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.04.20. 23:24:11

@pappito: persze, ha valami nagyon nem megy, akkor jobb szetmenni, arra akartam celozni, hogy sokkal tudatosabban kene hazassagra lepnie annak, aki erre szanja el magat.

@én a feri meg a bíró imre: "én inkább a pozitív oldalát hangsúlyoznám, hogy nincs senki egy életre belenyomorítva egy abúzusba" ez szep es jo, es teljesen egyet is ertek. Ami engem zavar, hogy sokan azert hazasodnak,mer tigy szep, meg ugy jo, mikozben nem ez lenne a lenyege,

@kék madár: nem veletlenul nem mentem olyan koran ferjhez, ismerosi korben aki koran nosult/ment ferjhez, majdnemmind elvalt mar.

pappito · http://pappito.com 2015.04.20. 23:40:46

@tildy[UK]: " arra akartam celozni, hogy sokkal tudatosabban kene hazassagra lepnie annak, aki erre szanja el magat."

én meg arra, hogy szerintem jobb lenne, ha mindenki a maga házasságával/nemházasságával foglalkozna, mint másokat ítélgetne azért, mert nem úgy látnak dolgokat, mint harminc-ötven éve az emberek, vagy azon okoskodna, hogy másoknak hogyan kéne élniük :))

pláne, amióta nem _kell_ megházasodni csak azért, hogy a társadalom ne vesse ki a szingliség miatt az embert (vénlány probléma)

persze tudom én, hogy a szerelemből házasodás az meglehetősen új dolog, de szerintem nem rossz, hogy nem státusz/vagyon/túlélés/vallási elvárások miatt kell házasodni, hanem sőt, nem is kötelező

Taxomükke (UK) 2015.04.20. 23:43:20

@diggerdriver: "A mai generáció aki ebbe a felgyorsult világba született bele nem érti hogy az idősebbek mit sírnak vissza."
Már nem emlékszem, melyik 19. század eleji angol író regényében olvastam, hogy mennyire felgyorsult a világ, micsoda rohanó életet élnek a 18. század végéhez képest... (kb. 1835 vs. 1790)
:)))

pappito · http://pappito.com 2015.04.20. 23:44:21

@Taxomükke: én tettem szóvá egy db nekem nem tetsző mondatot (vagyis kötöttem bele az élő fába)

hát ezért

Taxomükke (UK) 2015.04.20. 23:54:41

@pappito: Úgy értem, szerintem nem kellett volna magadra venned P. Elliot ama bizonyos mondatát.
Na mindegy, peace. Már így is túl sokat foglalkoztam ezzel.

pappito · http://pappito.com 2015.04.21. 00:12:21

@Taxomükke: szerintem meg leírnia nem kellett volna :)

de tökmindegy, nem fontos, elnézést, hogy szóltam

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.04.21. 00:25:10

@pappito: persze, mindenki azt csinal az eletevel amit akar. Csak akko rne igerjen holtomiglan/holtodiglant ha...

"pláne, amióta nem _kell_ megházasodni csak azért, hogy a társadalom ne vesse ki a szingliség miatt az embert (vénlány probléma) " igy van. Elettarsi viszonyban, de akar egyedul is teljes eletet tud elni az ember.

Amirol en beszeltem, az a felelosseg. Ha mar egy ilyen dontest meghoz az ember, akkor felelosen hozza meg. Szerintem. |Annak semmi ertelme, hogy nagy penzeket kidobjon az eskuvore, 2-5 ev mulva meg valas(meg a siras, hogy jaj egyedul maradtama gyerekkel, jaj a ferj lelepett, jaj viszi az asszony a vagyont)
.

pappito · http://pappito.com 2015.04.21. 00:44:31

@tildy[UK]: "persze, mindenki azt csinal az eletevel amit akar. Csak akko rne igerjen holtomiglan/holtodiglant ha... "

ezt én is így gondolom, csak arra próbálok célozni, hogy nem neked ígérte a holtodiglant, nem neked kell számonkérni rajta (ha egyáltalán a számonkérés értelmezhető). neked egyedül a viking holtomiglanja a fontos, az, hogy mások mit művelnek... hát az az ő bajuk

a többivel is teljesen egyetértek amúgy

montroyal ( CAN qc) 2015.04.21. 03:11:39

@tildy[UK]: Szerintem mondjuk akkor nem kene hazasodni. Egy hazassag Szerintem mondjuk akkor nem kene hazasodni. Egy hazassag folyamatos "munka" amiben mindket felnek ki kell vennie a reszet.

most kell megtudnom ? hogy miert nem merult fel ez a téma 3 evvel ezelott?

igaz én egyuttélésre szavaztam volna, ha az emigracio megeszi a mostani nejem meséjet .. de nem ették .. es deportot kapott ,de gyorsan meghazasodtunk elotte ...

ez a ; "munka" amiben mindket felnek ki kell vennie a reszet.

ebbe csak az zavar hogy en mar sokkal régebben dolgoztam az eletemen amikor a nejem hozzamcsapodott kozosen dolgozni ..
de hat ez a ferfisors ...

montroyal ( CAN qc) 2015.04.21. 03:15:43

@tildy[UK]: jaj viszi az asszony a vagyont)

erre valo a hazassagi szerzodes ... foleg aki mar megégette magat...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.21. 03:24:12

@Th's child: Az egész élet egy ritka pocsék játék, de a grafikája az nagyon ott van... :-)

montroyal ( CAN qc) 2015.04.21. 03:56:10

most beleneztem a helyi statistikaba , egy tablazat a korok szerinti elvalasok szama , erdekes ahogy idosodnek az emberek egyre tobben valnak el olyan 45-50 eves korig utana kevesebb..

www.stat.gouv.qc.ca/docs-hmi/statistiques/population-demographie/mariages-divorces/510.htm

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.21. 04:03:59

@kék madár: Pedig a Trabcsák egy kurva jó kis gép volt a maga korában.Manapság meg, mikor kopaszsofőröket (=tanulóvezetőket) látok ilyen Merga, meg Bimmer tanulókocsikban, mindig elfog az érzés, hogy mekkora kábulat ez már, ha be kéne ülnie egy Trabiba, vagy Kispolákba Ezerkecsébe, 105-ös Skodába, amiken mi tanultunk vezetni; azt se tudná, hogy melyik földrészre került...
:-)))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.21. 04:16:55

@Taxomükke: Hát ja.Akkoriban valszeg egy ökrösszekéren közlekedve jó eséllyel menet közben is lehetett ibolyát szedni, illetve egy 100 km-es táv több nap járóföld is lehetett.Manapság meg ha kicsit meghúzza az ember az autópályán, akkor 30-40 perc... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.21. 04:34:07

@kék madár: Hát, jaj bizony...Csúnya koppanás lesz ez, nem adok nekik öt évet és menekülni fognak.Főleg annak lehet óriási visszalépés, akinek futott egy jól menő cége egy működő gazdaságban...Szépséges gyümölcsfavirágért nem lehet párizsit kapni a falusi CBA-ban...De ha nekik jó így, nekem is... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.21. 04:45:48

index.hu/belfold/2015/04/20/magyarorszag_korrupcio_amerikai_nagykovet_april_foley_gyurcsany_putyin_gazprom/

Már Amerikában is látják, hogy mi folyik odahaza...

Illetve ez a név, April Foley, szinte "majdnem" azt jelenti, hogy Április Bolondja, nem?
:-))))))))

(kérem, ne jöjjön senki a helyesírással, ez csak egy vicc volt...)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.21. 04:53:21

Digger! Meg mindenki, aki szereti!
A Moszkva téri építkezés egy új szemszögből:

velvet.hu/budapestma/2015/04/20/kemenyen_dolgozo_kis_emberek_galeria/

Kurvajó! :-))))
Ügyesen fotózva némelyik simán igazinak tűnik... :D

2015.04.21. 05:06:54

@kék madár:
Nekem nagyon sok jo haverom Latinan,
Capuan "vendegeskedet" mielott Kanadaba kerult, eleg lesujto velemennyel voltak az olaszokrol es a taboraikrol. Legjobb dolguk a Parizsig meg sem alloknak volt. A kesobb jovok - 80 evek kozepen - Hollandiara eskudtek. Akivel most dolgozok, jo haverom, Gorogorszagban menekultoskodott, csak jokat mondott a gorogokrol, a klimarol, mindenrol. 2 evet huzott le ott, megbanta, hogy Kanada jott. Occse utana 2 evvel disszidalt, lehuzott a francia idegenlegioban 15 evet. Na, az volt kemeny, maradando nyomokat hagyott a sracban:) Valahol Marseille kornyeken el, a masodik nyugdijaert dolgozik meg par evet a varosnal, pedig csak 45 eves.

kék madár 2015.04.21. 05:44:22

@Cascabel: Olaszorszagba en se mennek, talan esetleg Milano, Torino, de az mar majdnem Svajc.

2015.04.21. 05:58:35

@Cascabel:
Ausztriaban a menekulteket (disszidenseket) Traiskirchenbe vittek, Becstol 40-50 km-re. Egy het szigoru karanten utan a csaladosokat es nehany egyedulallot szettelepitettek videki motelekbe, fogadokba szerte Ausztriaban. Az egyedulalloak ferfiak maradtak a "Hotel Hiltonban" (a tabor foepulete, emeletenkent elosztva egyes nemzetek fiait). A magyaroke a masodik emelet volt, 6-20 agyas szobakkal. Minden emeleten mukodott egy illegalis kantin, ahol titokban mertek a varoskaban vasarolt sort, tomenyet, dupla arert. Mi a lengyelekhez jartunk fel inni. Sokszor osszeverekedtek reszegen a nepek, olyankor a tabort orzo osztrak csendorok tettek rendet, eleg kemeny eszkozokkel. Aki regisztralt, szabad ki-be jarasa volt a taborba, napszaktol fuggetlenul. Napi 3x-i etkezes jart, turheto kajaval. Penzt nem adtak, de tavasztol keso oszig lehetett alkalmi munkakbol kis piaravalora szert tenni. Nehany bekoltoztek Becsbe, seftelesbol eltek, masok kaptak munkat a kornyezo gyarakban (Semperit gumigyar, kavefeldolgozo) ettermekben, stb. De a tobbseg a Hiltonban doglott es ivott, verekedett, lopott, stb. Az egyedulallo nok egyszintes barakkban laktak, a "tyukolban" :) Oda ferfiak este 10 utan nem mehettek be. Hatalmas parkja volt az elkeritett, orzott tabornak - regen kaszarnya volt - ahol nehanyan csoveztek ejjelente es az afgan szabadsagharcos menekult ferfiak setaltak kezenfogva. Veluk kelet-europai nem allt szoba, de a koszovoi albanokkal sem. Azok kulon vilag voltak, gyakran sutottek birkat a szobaikban. Neha, ha "rosszul viselkedtek", felelmukben bezarkoztak a szobaikba. Ilyenkor az ajto alatt beontott es meggyujtott benzin "csodat" tett:)
Regi szep idok, talan igaz sem volt. Az biztos, soha sem unatkoztunk. Sajnos engem ket es fel honap utan hozott Kanada, igy nem tudtam megismerni es elvezni igazabol az osztrak vendegszeretetet.
Egy erdekes talalkozas:
Volt koztunk egy miskolci kirugott pap, az Atya, aki nagy szerencsejatekos volt es masodallasban szakacs. Mindenszentekkor cerebralt egy miset a lager kapolnajaban nekunk, magyaroknak. Ot is elfogadta Kanada, azt hiszem, Montrealba kerult. Ketes penzugyi ugyletekbe keveredett, mivel nagy loversenyes volt. 2012 telen epp Torontoban dolgoztam, setalgatok a Spadina Avenue-n es kit latok egy jardan ulve keregetni? Hat az Atyat! Panaszkodott, hogy rosszul futnak a lovak, tonkrement, ehes, hajlektalan, stb. Meghivtam egy kajara, felideztuk a regi szep honapokat Ausztriaban es adtam neki kis penzt bucsuzasnal, amit biztosan elloversenyezett masnap. Remelem, rendbejottek a dolgai azota.

kék madár 2015.04.21. 07:09:44

@Cascabel: elkepeszto. Neked is micsoda torteneteid vannak! Megall az ido :)

pasztasuta 2015.04.21. 07:49:26

@kék madár: nicsak, még egy Torino fan, eddig azt hittem én vagyok az egyetlen. :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.21. 07:56:12

@pappito: mar latom, bocsanat.
tehat folyamatosan csokken. szerinted mitol van ez?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.04.21. 07:58:27

@kék madár: azt nem vágom, miért ide jött, de én tudnék mondani dolgokat, hogy miért nem megyek oda :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.21. 08:03:22

@pappito: aki egyszer mar megegette magat, nehezen hazasodik ujra, meg nagy szerelem eseten is. foleg mert mar tudja, hogynem azon mulik.
de tagadhatatlan, hogy hazasnak lenni jogilag es anyagilag jobb, lasd csaladi adozas es orokles.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.21. 08:05:25

@montroyal ( CAN qc): ferfisors?
nekem inkabb ugy tunik a meseid alapjan, h egy balek vagy. mar meg ne sertodj ezen.

**mimi** 2015.04.21. 08:24:17

@kék madár:
tényleg olyan érzés, mintha megállt volna az idő:)))

@Cascabel: mesélj még...:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.04.21. 08:41:14

@montroyal ( CAN qc): nem, ez nem a ferfisors. Nagyon furcsallak teged, a sok hazassaggal. Nagyon.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.21. 08:56:55

@GERI87:

A nyelvet illetően nem volt egységes a szovjet politika. De ennek semmi köze a holodomorhoz.

rumitom 2015.04.21. 09:23:11

@Cascabel: a legio mindenkin maradando nyomot hagy szerintem... ismerek en is nehany ex-legios arcot, meg fiatalt is aki csak 5 evet huzott le, meg idosebbet is. senki nem beszel rola vagy csak extrem ritkan.
a fiatalabb (most mar 10 eve), nagyon nyugodt, kiegyensulyozott, jokedelyu fazon, meg mindig gyakran van remalma. meselte, ha neccesebb kocsmaba kerul es vkik balheznak, azonnal lelep, fel hogy megolne vkit ha belekeveredik. ha vert lat megvadul.

az idosebb csak annyit mondott egyszer hogy semmi vidamat nem tud meselni a 15 ev legios eletebol. kiirtani teljes afrikai falvakat valamilyen jarvany megfekezesere nem olyan elmeny amit szivesen megoszt az ember.

a tobbiekkel nem voltam annyira joba hogy szoba keruljon egyaltalan.
illetve egyszer osszefutottam egy dublini kocsmaban egy ausztrallal aki szinten megjarta a legiot. circa 60 eves volt, na neki voltak problemai..

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.04.21. 09:23:59

@33621: vannak és évtizedek óta nem hallottam/használtam pont ezt a szót, de valahogy előbújt :))))

qkuc 2015.04.21. 11:01:50

@wuaaa [nor]: :P, :D Beleolvastál egyébként? Eléggé, hát hogy is mondjam, meglepődtem micsoda indulatok fortyognak az emberekben ...

2015.04.21. 11:13:59

@bxf:
" Mondjuk rajtam egyetlen magyar sem segitett az USA-ban (egy rozsdas vasszoggel sem), de valoban, mas nemzetektol ilyen vagy olyan formaban kaptam .."

" Mert jönnek sokan írek elé,
lengyelek elé, zsidók elé,
de egy magyar sem, egy magyar elé,
az én öcsém ezt észlelé.

Hogy mindenki elé, csak nem őelé,
az én öcsém, ezt észlelé. "

Cseh Tamás - Ballada öcsémről

GERI87 2015.04.21. 12:00:57

@maxval bircaman szerkesztő:

Változó volt.
Kezdetben engedékeny volt a nyelvi és nemzetiségi politika, majd ahogy erősödött (pl 30-as évek) (majd gyengült) a rendszer cél a 'nemoroszok' nemzeti törekvéseinek, nacionalizmusának kiiktatása, "ami veszélyes a szovjet hatalomra".

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.04.21. 12:50:20

@GERI87:

Tegnap törölte amoderátor a válaszomat, így most eltekintenék a választól. Úgy tűnik, történelemről sme szabad szabadon beszélni itt.

svajcineger 2015.04.21. 17:25:49

@Cascabel:
Valami zsebpenz volt. Egy-ketszaz schilling havonta talan.

svajcineger 2015.04.21. 17:28:50

@svajcineger:
Egyebkent megirhatnad a sajat storydat! En szivesen olvasnam. :-)

montroyal ( CAN qc) 2015.04.21. 19:09:45

@~~Babette~~: @tildy[UK]: hogy balek vagyok az egyertelmu de vegul is csak a harmadik huzott le felneveltem eleg jo korulmenyek kozott a 3 gyereket es vegul elvitte a 3 lakasos hazam felet (a masodik otthagyta nekem persze $$$)... a mostanival semmi rossz nincs csak en is szeretnek olyant talalni mint magam...igaz van szerzodesunk a meglevo dolgokrol leltart csinaltunk a notarynal ... nekem ez az amaz .. neki a fiatalsaga ... allitolag az is ertek ..

Mr Long 2015.04.21. 20:07:28

@montroyal ( CAN qc): Azert mert hagytad magad atverni (nem tudom finomabban mondani) meg nem mindenki lehuzos :)

montroyal ( CAN qc) 2015.04.21. 22:46:50

@Mr Long (UK): ja direct igy akartam ,mert egy arany szivem van :-))

Mr Long 2015.04.22. 09:33:26

@montroyal ( CAN qc): Tudtam, hogy rendes ember vagy :DDD

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása