oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. április 18. 06:49,  Tavaszorgia a nagyvilágban 162 komment

2015. április 18. 06:49 Határátkelő

Tavaszorgia a nagyvilágban

A héten kértelek titeket, hogy örökítsétek meg a tavasz egy számotokra szép, érdekes vagy jellegzetes pillanatait ott, ahol éltek. Többen is küldtek képeket, amikért nagy köszönet a fotósoknak. Számomra ezek a képek is igazolják, hogy miért az egyik legszebb évszak a tavasz (persze a többi mellett :-).

03_park_street.jpg

Nem meglepő módon a legtöbb kép az Egyesült Királyságból érkezett. Kezdjük a nyitóképet is küldő Puhacica londoni fotóival.

01_grosvenor_street.jpg

"Kedden a Grosvenor streeten sétáltam, amikor megpillantottam ezt a tetőkertet. Álmaim netovábbja egy ilyen "udvar" a város felett. (Annyi álmom van, csak győzzem őket megvalósítani. :D

02_park_street.jpg

04_park_street.jpg

A Park streeten pedig tarkállanak a tulipánok... és egy kis cipellő is piroslik. :) 

A Golders Hill Park. Hetente meglátogatom. Minden alkalommal virágos szoknyában vár, kezdte a krókuszokkal, aztán jöttek a nárciszok, most a tulipánok és liliomok vannak soron, illetve a nagy kedvenc, a magnólia.”

Szintén Londonból küldött több képet is Ildikó a Facebookon.

Meg kiegészítette egy-két budapestivel.

budapest_ildiko.jpg

budapest2_ildiko.jpg


Nikolett Hertfordban és Londonban is fotózott.

hertford_nikolett.jpg

london_nikolett.jpg

Judy egy szép montázst állított össze szintén Angliából.

uk_judy.jpg

Péter képe is Anglia zöld arcát mutatja.

anglia_p.jpg

Kornélia pedig a brit partoknál található Isle of Wightról küldte képeit, ahol már majdnem olyan, mintha kitört volna a nyár.

„Szerdára 19 fokot jósoltak, amitől a bennszülöttek extázisba esnek és nyári hőséget kiáltanak. Ugyan ez nálam még a tavasz kategóriába tartozik, most úgy döntöttem, hiszek nekik, és strandolással töltöm a nap egy részét a közeli Cowes-ban. Annyira azért nem vagyok helyi, hogy fürödjek is a tengerben, de A Szezon Első Napozásának tökéletes volt. Lehet, hogy a 30-as naptejjel kicsit túlzásba estem...

Ezen a képen valaki nagyon kimaxolta a nyár érzést, még a zseb-BBQ füstje is látszik.”

Németországból, Vaihingen an der Enzből Mercédesz, 

vaihingen_an_der_enz_mercedesz.jpg

Tirolból Zoli küldte a szívderítően színes fotókat.

tirol2_1.jpg

tirol1_1.jpg

Szilveszter is a nyiladozó természetet örökítette meg Linz mellett.

A legmesszebbről érkezett képet az Egyesült Államokból, Indianából küldte Kármen.

indiana.jpg
„Hétvégén készítettük a képet biciklizés alkalmából. Ez a híres Potter' s bridge Noblesville /Indianaban.”

Az USA észak-keleti részéből érkezett még néhány szép kép Gigi jóvoltából.

"Amerika ezen részén a tavasz lassacskán ébred, igazi kezdete május eleje. Áprilisban a gyepen és a fenyőkön kívül minden más növényt csak barnás színben látni. 

usa1_1.jpg

usa2_1.jpg

Áprilisra van vége a több, mint 6 hónapon keresztül tartó télnek. A tavak helyenkénti másfél méteres jege és a folyók felszínén lévő jég végre felolvad. Igaz, ennek csak március végén lehet kezdeni örülni. 

A kanadai vadludak már helyenként megjelentek csapatostul. Az ő érkezésük a biztosíték, hogy tényleg jön a nagyon jó idő.

usa3.jpg

Na, meg az autó hátsó üléséről nyakig kilógó, kutyák. Jó időben szerintem kizárólag csak így hajlandóak utazni."

usa4x.jpg

Nem akarok nagy tanulságokat levonni, különösen egy fotós poszt végén, de például a virágzó fákban az a legjobb, hogy bárhol lehetnének, egyformán jó kedvre derít mindenkit a szépségük.

A moderálási alapelveket itt találod.

Ne felejtsétek el a Magyarország és én pályázatot sem, amiről minden fontos részletet ide kattintva olvashattok!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: fotó tavasz London Budapest Ausztria Németország Nagy-Britannia Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr317377420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 07:30:01

Ez egy igen kellemes kis szombati poszt.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.04.18. 07:33:59

@diggerdriver: Igen. Ha visszajönne a napsütés, a magnólia is kinyílna, de arra még várni kell.
Hideg van, esik.
:(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 07:36:01

Jóregg.Én mondjuk aszittem, hogy meg lesz várva a 7vge, amikor is jobban van idő elmenni fotózgatni.Hétfőn beküldtük volna, aztán meg jöhetett volna a poszt is...Na mindegy, így jártam... :D

Igaz is, hogy itt még sehol semmi virágzás, meg levelek, éppen csak kis szirszar rügyek vannak...

Meg az is igaz, hogy lett így is elég kép, klasszak.

A magnóliafa termi a kazettás lejátszót, ugye? :D

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.04.18. 07:41:30

@geegee: Ha-ha, de vicces hangulatban vagy.
:)
Ha már...
Ez volt az első ilyen készülékem: kepfeltoltes.hu/150418/BRG-MK-27-2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Fiatalok, tessék ámulni!!! A kőkorszak egy darabja.
:D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 07:47:01

Tőlem két lépésre somfordált el egy róka az előbb.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 07:53:14

@svájci sapka (ch):
Te már nagyon high tech voltál.
Nekem Lux 444 volt.

Határátkelő 2015.04.18. 07:58:10

@geegee: Ne szegje kedvedet a mai poszt, lehet nyugodtan fotózgatni tovább és küldeni, lesz belőle következő szombati. :-)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2015.04.18. 08:45:03

De jó, ezeknél a fotós posztoknál főleg olyanok küldenek képeket, akik amúgy "csendben vannak". De lehet, hogy ez HÁ tudatos válogatása. :)
Egyébként természet és virágok minden mennyiségben jöhet. Itt már 1 hónapja elvirágzott a mimóza, és megjelentek a teknősök is. Hajrá tavasz!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.04.18. 09:09:06

Indiana miota van Europaban?
Itt a nagy melegben kb 3 nap utan el is nyiltak a tulipanok :-(

Határátkelő 2015.04.18. 09:30:23

@Dragonlady (Bp, Hun): Már rájöttem én is, hogy óriási hibát követtem el, úgyhogy át is írtam a poszt címét. :)

**mimi** 2015.04.18. 09:36:14

de jó képek:)
legalább derűs lett a reggelem ...

@kék madár: az a kis hosszú csőrű milyen madár ?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.04.18. 09:36:43

Bocs HA felebresztett egy telemsrketinges es ilyen koran en csak kotozkodni tudok.
Kar h thaifoldrol nrm kuldott srnki kepet, ott ilyrnkor van a legmelegebb es most ert veget a vilag legnagyobb bulija. (Google: songkran)

Határátkelő 2015.04.18. 09:48:06

@Dragonlady (Bp, Hun): Semmi baj, nem volt ez kötözködés, igazad van. Közben én is rájöttem. :))) Akkor jó pihenést buli után. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 09:56:52

'Jazisten van itt, át lett írva a poszt?? :D
Ki lett bővítve?Reggel még nem volt ennyi kép...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 09:58:13

@svájci sapka (ch): Na, hát ez az.Erre gondoltam. :D
A viccelődés az élet megrontója... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 10:00:30

@kék madár: Haha, eddig a tied a legjobb.Beépített szívószál rulez!Kis eszetlenke... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 10:03:32

@diggerdriver: Nálunk itt őzek kergetőztek valamelyik nap délután a kertvárosi nem túl nagy autóforgalomban...Elöl szaladt a bestella, hátul meg a csávóTuti, hogy utóbbinak voltak hátsó szándékai...Fiatal suhancok voltak.Hiába, no, itt a tavasz, dagad a szerv, tombolnak a hormonok...
:-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 10:05:52

@Határátkelő: Áhám, értem, kösz.Hátha majd termelek én is, ha lesz mit.

Hajnalban még metálszínű volt minden (fagytól csillogó), most meg 15 fok van, már ha igaz.Kicsit süti a nap a hőmérőt, igaz nem direktbe a higanyt, de valszeg csal valamennyit...

qkuc 2015.04.18. 10:08:56

Az a híd, :). Erős késztetés támadt bennem megnézni a Szív hídjai című örökbecsűt, :D.

kék madár 2015.04.18. 10:09:48

@**mimi**: kolibri. A valosagban 5-6 centi, akkor meretaranyos, ha iPhone 4-en nezed :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 10:13:02

Hölgyek, urak egy kérdés, ez a mai úgyis olyan "ráérős" poszt...
:D
Szóval: mennyire működik eu-n belül a csak pusztán személyivel történő repülős utazás?Ha valakinek lejárt az útlevele kell, érdemes csináltatni csak emiatt?Vagy télleg jó a személyi a gyakorlatban is?Nem pampognak, vizsgálódnak, szivatóznak ezerrel a kusztomszék?Ha nem muszáj, nem költene az illető fölöslegesen 20-30 ezret / mittudoménmennyit útlevélre...
Kösz, ha van tapasztalat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 10:14:36

@kék madár: Hát ja, gondoltam, hogy vagy hangyát szed vele, vagy nektárt szívogat... Nem? :D Valami kolibriféle?

**mimi** 2015.04.18. 10:24:46

@kék madár:
kolibrire gondoltam, csak furcsának találtam, hogy a kapudban van...:)

wuaaa 2015.04.18. 10:24:49

@geegee: Attól függ honnan hová repülsz. Mert nem minden eu ami schengen és nem minden schengen ami eu.
europa.eu/youreurope/citizens/travel/entry-exit/eu-citizen/index_hu.htm

kicsitmásképpen 2015.04.18. 10:33:21

Hát nálunk (Strasbourg) nagyon előre jár a természet, a magnóliák már szinte teljesen elvesztették szép koronájukat, ugyanúgy a cseresznyefa is. Egy ideje tartósan 20 fok felé, fölött tartja magát a tavasz.

NorthPier 2015.04.18. 11:06:55

@geegee: Kártyás formátumú esetében semmi különbségnek nem szabadna lenni. Bár nem tudom, te hová akarsz menni, nekem csak. Bp-ről valahová és vissza van repülős tapasztalatom. A múltkor lett volna Stockholm-London, de aztán másként alakult.
Stockholmban először járva teljesen elképedtem, a kutya nem foglalkozott velem, honnan, miért, főként milyen papírokkal jöttem, úgy kellett kitapogatnom a csarnokból, mert valahogy eligazító felirat sem volt sok, de bevált gyakorlat nálam, hogy megyek a tömeggel.
Londonban egyszer éreztem hátrányát az ID-nek, az olimpia előtt nagy volt a készültség, lassabban haladt a beléptetés, erre kicsipkedték a tömegből az útleveleseket, így az átlagoshoz képest
kb. fél órával araszoltunk többet.
Ezen kívül soha, semmi megkülönböztetést, hátrányt nem tapasztaltam, de mondom, én csak ezeken az utakon járkálok repülővel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 11:11:41

@geegee:
Csodálkoznék ha már itt lenne az őzek szaporodási ciklusa.
Az nyáron van.
Olyankor a gabonatáblákban letaposott kőrök lelennek meg ahogy a bak és a suta kergetőznek.
Boszorkánygyűrűnek nevezik azokat a kőröket.
Nyáron párzanak de a pete megáll a fejlődésben 4hónapig.
Azért hogy a gidák jó időben szülessenek ne hidegbe.
Magyarországon májusban júniusban, Svédországban június kőzepe a fő ellési időszak.

M. Péter 2015.04.18. 11:20:33

@wuaaa [nor]: Teljesen mindegy, hogy Schengen vagy sem, az EGT-n belül és Svájcban elég a személyi.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.04.18. 11:23:49

@Határátkelő: en most itthon vagyok. 7 honapos hassal kulonben se mennek orjongo tomegbe, csak lelekben egy kicsiket :-)

puhacica 2015.04.18. 11:55:00

jajj az a krokuszmezo!!!

@geegee: itt a mokusok vannak megorulve, iszonyu vicces, ahogy hajkurasszak egymast! :D

P.Elliot 2015.04.18. 12:32:35

@puhacica: Szereted , irtad az "udvart a varos felett".
Ezt itt ismered? a vegen meg video is van.

www.messynessychic.com/2013/01/23/secret-hermes-roof-garden/

P.Elliot 2015.04.18. 12:44:51

@Dragonlady (Bp, Hun): Tenyleg? Van honvagyad? Most az otthagyott orszag utan ertem. Szokasaik, unnepeik, az egesz legkor ugy ahogy volt. Hogy van a kicsike?
A ket honap hamar eltelik aztan lehet babazni.
Csinalj blogot a babanak. Volt a neten egy no aki a szuletesetol fogva, szinte az elso naptol kezdve vezette a kislanya mindennapjait, neha nem csak fotot tett be hanem kis mozgo felveteleket, foleg az elso lepeseirol, mindent beleirt, azt mondta hogy 18 eves koraban fogja atadni a gyereknek. Egy eves koraig elveztuk a blogot aztan titkosittatta mert megjelentek a trollok es szet akartak verni, csipte a csoruket az a teny is hogy a baba tenyleg gyonyoru volt, a no ferje indiai volt, nagyon jo ferj volt, , ott kotottek bele ahol tudtak. De az egy eves korig is edes volt a blog, hatalmas elmeny lesz visszanezni a kislanynak majd egyszer, plane hogy nem tud rola.
Hogy en hogy elveznek egy hasonlot ha visszanezhetnem a lanyom eletet a kezdettol fogva!
De meg video felvetel is csak 4 eves kora utantol van.

P.Elliot 2015.04.18. 12:47:29

Itt meg csak nagyon a tavasz kezdete van, szokatlanul hosszu tel utan amikor a novenyeim fele kifagyott, nem sok virag akad meg. Fu is alig.
Nincs mit meg fenykepeznem.

2015.04.18. 12:52:11

Az utolsó képen az egy husky?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 12:52:24

@P.Elliot:
Haggyadmár, itt legenda a Sárga Gumicsizmás babablog.
:))))))))))))))

P.Elliot 2015.04.18. 12:55:33

@diggerdriver: Ez a cime hogy sarga gumicsizma? En nem erre emlekszem? Hol talalhato?Had lassam. Azota a nonek mar van meg egy kislanya.

SzZoole 2015.04.18. 13:07:51

@Philosoraptor: Igen husky.A malamutnak robosztusabb,nagyobb feje van.

én a feri meg a bíró imre 2015.04.18. 13:39:32

@Dragonlady (Bp, Hun): oket nem kell sajnalni, a celjukat elertek a szep ruhajukkal: be vannak immar porozva.
mi okuk lenne tovabbi figyelmet magukra vonni? most mar kinezhetnek ugy, mint "a fat Reichian wife".

2015.04.18. 13:39:39

@Zoole[uk]: Gyönyörűek azok a kutyák. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 14:08:29

hej há, ne nagyon várj rám; kijött rajtam a t@konykór, itt meg felénk bazi nagy szél kerekedék, mint Hess András alatt, szóval nem nagyon lesz fényképezősdi.De azért kösz az esélyeket... :-)

SzZoole 2015.04.18. 14:18:03

@Philosoraptor: valóban szépek:)
Bár az en favoritom a doberman:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 14:20:44

@wuaaa [nor]: @NorthPier: Budapest-Stockholm-Budapest viszonylat lenne.Kösz a válaszokat, másnak is, ha jön még.

2015.04.18. 14:21:27

@Zoole[uk]: Nekem a border collie.

Muscari 2015.04.18. 14:22:14

@svájci sapka (ch): de szép

@geegee: simán működik, Anglia, Olaszország, Görögország kipróbálva. Mo-Görögo visznylatban érkwzéskor nem is volt ellenőrzés, Olaszországba meg innen repültünk, de ott is simán jó a személyi, nekem évekig nem volt útlevelem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 14:23:27

@Zoole[uk]:
Tudod hogy minden ember hasonlít arra a kutyára amit favorizál?
Te a dobermanra én az agárra...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 14:23:36

@diggerdriver: Simán lehet, hogy igazad van, az egészet csak feltételezem, nem kötötték az orromra.Valszeg hármónk közül (őzek és én) nekem a legpiszkosabb a fantáziám... :D
Illetve esetleg még a gyerekvállalás nélküli verzió lehet esélyes, csak az örömszerzés kedvéért... :D

SzZoole 2015.04.18. 14:25:24

@diggerdriver: Ja,te pont úgyis nézel ki,mint egy verseny agár:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 14:25:52

@puhacica: A mókus is egy cafka népség... :D
Nálunk annó a régi helyen csak elköltözéskor pezsegtek, mintegy elbúcsúztatva minket.De akkor nagyon.
Illetve bent a stockholmi Margitszigeten, ott is adják rendesen, de ott a kaja miatt. :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 14:26:37

@geegee:
Tudod, kevés olyan állat van mint az ember hogy nincs szaporodási ciklusa, és pusztán örömszerzésből is tud...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

**mimi** 2015.04.18. 14:27:25

@P.Elliot:
huhhh de bírnék egy ilyent....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 14:28:45

@geegee:
Itt Londonban amerikai szürke mókusok vannak, akik kiírtották az őshonos vörös mókust. Kétszer akkorák. A legprofibb fészekrablók egyébként.

SzZoole 2015.04.18. 14:29:30

@diggerdriver: tudsz mondani egyet is az emberen kívül?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 14:32:06

@P.Elliot:
Volt régen a HA-nak egy kevés sikerrel járó próbálkozása hogy egy blogszerű naplót vagy naplószerű blogot leközöljön itt.
Talán két részig jutott. Dögunalom volt.
Abban volt a Sárga Gumicsizma ami a mai napig szállóige itt.

Muscari 2015.04.18. 14:33:07

A kep a viragagyassal Londonbol, amit Ildiko keszitett azt tudom hol van, en is sokat jartam oda regebben. Igy akkor azt is sejtem, hogy Ildiko kicsoda :-)

Puhacicaarol meg pontosan tudom, o mindig nagyon jo kepeket keszit :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 14:37:45

@Zoole[uk]:
Törpecsimpánz.
Az egymás közötti kommunikáció alapja a dugás.
Naponta bármikor bármennyit. A köszönés is dugás náluk.

P.Elliot 2015.04.18. 14:39:48

@diggerdriver: O en nem ugy ertettem hogy Dragonlady tegye ki ide a naplot. Pont ellenkezoleg. Csinalja meg maganak, ne a nagykozonsegnek es meg ha blogszeruen is, akkor se hagyjon olyan hogy hozzaszolhassanak.
Abszolut csak a kisgyerek szamara, se nev, se bemutatkozas, legfeljebb a gyerek keresztneve hogy tudja hogy o az.
Abban a blogban a kislanynak Mira volt a neve. Ha egy dologrol beszelunk.

SzZoole 2015.04.18. 14:39:53

@diggerdriver: mindenki mindenkivel?
Azoknak van mar jo életük:)))

P.Elliot 2015.04.18. 14:42:27

@**mimi**: En is am! Kilepni a kertbe ott fennt a magasban a kezemben egy bogre kaveval reggel....maga lehet a csoda.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 14:42:37

@Zoole[uk]:
Igen.

Amúgy a gyakoriság rekordja az oroszláné.
Napi száz fölötti aktussal.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 14:44:12

@P.Elliot:
Én csak vicceltem, mert eszembejutott az a blog. Valami svájci blog volt. Ilyet nem lehet olvasmányosan megírni.

SzZoole 2015.04.18. 14:44:35

@diggerdriver: 100 egyperces???
Akkor mar inkabb egy százperces:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 14:46:34

@Zoole[uk]:
Nagyon válogatsz...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2015.04.18. 14:49:47

@diggerdriver: miert,mi a jo 100 egypercesben?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 15:06:13

@Zoole[uk]:
Hát az hogy MEGTUDODCSINÁLNI:))))))))))))))))))))))))))))))))

Muscari 2015.04.18. 15:11:54

@diggerdriver: pont neked? szerintem te is tudod ;-)

SzZoole 2015.04.18. 15:27:41

@diggerdriver: az kizárt dolog,mert nem lehet:)))

Muscari 2015.04.18. 15:45:29

@P.Elliot: Ez nagyon szep! Nem lehetett semmi kialakitani, foleg, hogy fak is vannak. Eleg vastag talajreteget kellett felhordani.
Parizs eghajlata alkalmasabb az ilyesmire, otthon sokkal nehezebb lenne megcsinalni, mert tul meleg van van nyaron es az a vekony talajreteg gyorsan felmelegszik es kiszarad, igy is folyamatosan ontozni kell.

Hihi, a rozsak tetvesek, meg kene oket permetezni :-)

En jelen pillanatban a kabocak ciripelesere es levendula illatra vagyom, meg a siralyok vijjogasara. Ez utobbi itt is megvan, rengeteg siraly van Londonban, ugyanugy vijjognak mint a tarsaik a tengerparton. Ez azert jo, mert ha elkezd nagyon hianyozni a tenger, akkor csak becsukom a szemem, hallgatom a siralyokat es odakepzelem magam a tengerpartra.

én a feri meg a bíró imre 2015.04.18. 16:05:57

ez a tablazat megmutatja, hogy a bevandorlok hany szazaleka "hazatero" (2012-es adatok):
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Return_migrants_in_terms_of_citizenship,_2012_%28%25_of_all_immigrants%29_YB14_II.png
persze, az elsore meglepoen magasnak tuno aranyok a kevesse vonzo celpontokra jellemzok (romania, magyaro., ...).
de meg az angol bevandorlok otode is angol allampolgar.

***

mindig nagy a siras, hogy szegeny anglia erejen felul mekkora aldozatokat hoz a bevandorlokert, mekkora tomegek arasztjak el a kiralyno szigetet.
igaz, az adatok 2012-esek, es igaz, hogy kisebb orszagok, mint anglia, de az alabbi orszagok mindegyike a lakossagra vetitve aranyaiban tobb bevandorlot fogadott, mint a UK:
belgium, ausztria, svedo., gorogo., romania, dania (es meg nehany kisebb orszag).
sot, a sort lehetne folytatni 9 tovabbi eu-s orszaggal, akik szinten 0,5% folotti bevandorlot fogadtak (az angol. 0,8%-kal szemben)
a konkret szamok:
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/File:Immigrants,_2012_%281%29_%28per_1_000_inhabitants%29_YB14_II.png

Csodabogár 2015.04.18. 16:05:57

@geegee: Europán belül, évek óta csak személyivel utazoml. Társam is rájött, hogy egyszerűbb az élete a magyar személyivel, mint az amerikai utlevéllel.

Giddy Lamb 2015.04.18. 16:05:57

@Muscari: "hallgatom a siralyokat es odakepzelem magam a tengerpartra."
Én is szeretem a sirályok dalát, a pizzicato baromi jól illik az egészbe
www.youtube.com/watch?v=pDdoodPC6sU

montroyal ( CAN qc) 2015.04.18. 16:48:20

tavasz? nem tul korai ? nekunk igen még vannak kis minuszok ... es a hohegyek a bevasarlokoztontok parkoloiban meg csak lassan olvadnak ..

Der echte Weihnachtsmann 2015.04.18. 16:54:13

Klassz kepek! Meghozzak az eletkedvet.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.04.18. 17:05:36

Ilyenkor kicsit irigykedem:) a mi klimankon kevesbe kulonulnek el az evszakok. A tavasz gyakorlatilag annyit jelent Del-Kaliforniaban, hogy napkozben meg nincs annyira meleg ( kb. 23-27c kozott ingadozik). Az utobbi evek aszalyos idoszaka most is tart, igy esot szinte alig latunk, ha nagy ritkan elofordul, mindenki ugy orul neki, mint mondjuk ti ott a "kodos Albionban" a napsutesnek:)

Der echte Weihnachtsmann 2015.04.18. 17:07:22

@diggerdriver: az elmult 20 percben megevett kb. 4 kg. homokot:-)))
Ezt csinald utana. Ma mar vacsorat nem kell kapnia.:-))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 17:09:52

@Der echte Weihnachtsmann:
Az kell az emésztéshez, valamint ha búvár lesz nem kell ólomöv.
Macskaszarral együtt ette vagy azt félrekotorta?

Der echte Weihnachtsmann 2015.04.18. 17:14:02

@diggerdriver: meg szüz a homok, ma epitettük ugy rögtönözve.
De holnaptol lehet lesz benne mesztelen csiga. Ugyhogy francia lesz a kicsi, nem kinai.:-)))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 17:22:04

@Der echte Weihnachtsmann:
Miért ha megeszi a kutyátok akkor kínai lesz?
:)))))))))))))))))))))))))))))))

DieNanny CH 2015.04.18. 17:26:50

@Muscari:

Pest-Zürich és Bécs-Firenze között is elég a kártyaformájú személyi.

Der echte Weihnachtsmann 2015.04.18. 17:37:43

@diggerdriver: marmint mit eszik meg a kutyank, ami nincs is?:-))))

De azt tudjad, 15 ev mulva megy es felturja az egesz szigetet ahol laktok, aztan jöhettek vissza europaba. :-))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 17:53:19

@Der echte Weihnachtsmann:
Mármint ha a gyerek eszi meg a kutyát.
Mert ha a csigát akkor francia lesz:))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 18:33:15

@Der echte Weihnachtsmann:
Na, mondom én...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Der echte Weihnachtsmann 2015.04.18. 18:47:35

@diggerdriver: ez tavalyi kep. Ma mar forditva sülne el a dolog:-))))

Der echte Weihnachtsmann 2015.04.18. 18:51:53

@Der echte Weihnachtsmann: de ez nem valtoztat azon, hogy le lesz dozerolva great britain:-)))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.18. 19:16:10

@Der echte Weihnachtsmann:
Szemernyi kétségem sincs.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))

Muscari 2015.04.18. 20:41:33

@Zsuzsi65: azert siman cserelnek veled, hogy oke, nincs tavasz, de nincs olyan tel sem, mint otthon. Itt sincs, szerencsere, csak az afelett erzett oromomet lerontja, hogy olyan igazi meleg nyar sincs.

Szoktatok furodni az oceanban? Ugy remlik, hogy nem valami meleg.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.04.18. 21:14:06

@Muscari: igy van, a viz nem tul meleg, kb. 18-22c , az utobbi inkabb delebbre, San Diego kornyeken jellemzo. Mondjuk a lanyom siman belemegy, de en csak a labamat aztatom benne:) Uszni egyebkent is csak korlatozottan lehet, a hullamokat inkabb a szorfosok elvezik.California ilyen szempontbol a szorfosok egyik kedvence Hawaii utan.Ha lattatok a Maverick c. filmet, azt itt forgattak Santa Cruz kornyeken.

pasztasuta 2015.04.18. 21:27:54

jó kis vidám képek, @puhacica: -éi különösen tetszettek. úgy néz ki UK-ben többet süt a nap mint itt. :)

Der echte Weihnachtsmann 2015.04.18. 21:30:47

@Muscari: kösz. Anyame a kis dög, amig ki nem csinalja a fiam.:-)))

Der echte Weihnachtsmann 2015.04.18. 21:35:24

@pasztasuta: igen tenyleg nagyon jo kepek, csak aztatat nem tudom, hogy mitöl lett most sokkal több kep mint reggel.
Nekem a kanadai kepek jönnek be leginkabb.

Taxomükke (UK) 2015.04.18. 21:40:45

Egy hozzáértő barátomtól tudom, hogy nincs "kanadai vadlúd", az egyszerűen csak kanadai lúd.
És ez nem vicc.

Muscari 2015.04.18. 21:43:13

@Der echte Weihnachtsmann: azert azt a szep kisfiut en nem neveznem dognek :-)))) Mi az, hogy anyade, kesei kistestver? :-P

pasztasuta 2015.04.18. 21:45:59

@Der echte Weihnachtsmann: nem lep meg, valami azt súgta, hogy te vonzódsz a hidegebb tájakhoz. :))

Muscari 2015.04.18. 21:46:04

@Taxomükke: hiszek neked. Mit csinal a hozzaerto baratod, biologus? En ha bizonytalan vagyok egy allat vagy noveny neveben, akarmelyik nyelven, mindig rakeresek latinul is, keppel, igy aztan 100 %-ra lehet menni.

Taxomükke (UK) 2015.04.18. 21:54:36

@Muscari: Megyei vadászati felügyelő.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 22:00:48

@diggerdriver: Igen, olvastam ilyesmit.Meg hogy nem semmi betegségeket is el lehet kapni, ha a kis cafat megharap valakit.
Szóval csak óvatosan...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 22:12:53

@Zsuzsi65: Itt ilyenek vannak a hírekben, hogy vészesen szárad ki az a vidék.Ez igaz?apadnak a tavak és mindenféle édesvízeknek a szintje, és hogy ez ökológiai katasztrófához vezethet... :-o

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 22:13:30

@Csodabogár: Köszönöm neked is, és mindenkinek a személyis infókat!

Muscari 2015.04.18. 22:15:45

@Taxomükke: akkor valoszinuleg tenyleg tudja. Nekem a nagyapam volt vador, sajnos meghalt, amikor en csak 8 eves voltam. Anyukam meselt egy keveset, rengeteg vadhust ettek, arra emlekszem.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.18. 22:16:33

@Der echte Weihnachtsmann: Havernak a gyereke télleg ette a kerben talált csigát, házastul.Ropogott a fogai közt.De az anyja még idejében észrevette és kikotorta onnan.A kis gourmand / gourmet... :-))))))))))))

Pfúj, én belehaltam volna... :D

én a feri meg a bíró imre 2015.04.18. 22:31:04

@geegee: a helyi hirharsonaban a napokban olvastam, hogy osztrakiaban is nagy gondok lesznek hamarost. pl. az egyik tartomany jovedelmenek 10%-a a turizmusbol szarmazik. allitolag a szazad kozepere az osszes sifelvono 1500 m alatt bezarhat. de az uzemeltetoik mar joval hamarabb ehen fognak halni.

vorosmarty mar regen megirta az eloszoban:
"A KLÍMAVÁLTOZÁS irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és HÓHIÁNY és halál.

A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg."
mek.oszk.hu/01100/01122/html/vers0308.htm

én a feri meg a bíró imre 2015.04.18. 22:32:40

@geegee: ...belehaltal volna, ha a mamad a legfinomabb falatoktol onkezevel foszt meg? ;)

Muscari 2015.04.18. 22:45:10

@én a feri meg a bíró imre: siman el tudom kepzelni, a Tatraban mar most is bajok vannak szerintem.

A kiszaradas meg Azsiaban lesz nagy gond. Illetve van, ahol mar most az, a Kozep-azsiai volt szovjet koztarsasagok mar vitaznak is rajta, sajnos az o mezogazdasaguk elkepzelhetetlen ontozes nelkul. Mar nem emlekszem, hogy melyik ket orszagnak van vitaja egy vizieromu miatt, de ha az megepul, akkor az egyik orszag hazavagja a masikat.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.04.18. 22:58:45

Ha tavasz akkor kötelező program a virágoskertek megtekintése Brüsszel mellett (autossagok.blog.hu/2015/04/06/kotelezo_latnivalo_minden_viragimadonak_a_belga_fovaros_szelen) és lenne még Keuenhof Hollandiában, de a mai nap után azt mondom, Hollandiát nagy ívben el fogjuk kerülni. Nem is értem minek akartunk elmenni egy olyan országba ahonnan minden bennszülött elhúz nyaralni amint csak teheti...

wuaaa 2015.04.18. 23:16:38

@Ződ2000: A link végén lévő bezárójel miatt nem jó a link. Amúgy mi a gond Hollandiával? Hogy elhúznak nyaralni?
???

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.04.18. 23:31:33

@geegee: hat, a media szeret mindent felfujni. California tul.kepp sivatagos, igy szaraz idoszakok regen is voltak, ez nem ujdonsag. Az teny, hogy most alacsony a viztarozok szintje, a fo csapadek a teli havazasbol lenne, ami mostanaban sokkal kevesebb. Viztartalekok azert vannak, de sajnos a politika ebben is beleszol. A mezogazdasag, ami dotalt vizet hasznal, igy nem erdekelt annyira a gazdasagosabb (de dragabb) technologiak bevezeteseben, hasznalja a viz kb. 80%-at. Ehhez kepest - sokaknak nem tetszo modon - a lakossagi megszoritasokat szorgalmazzak, ami csak csepp a tengerben. Mindenhol hangoztatjak, hogy ne locsoljuk a fuvet, kevesebb ideig zuhanyozzunk, meg ilyenek...:)
Masreszt evtizedek ota nem epitettek ujabb viztarozokat, helyette milliardos vasutvonalat akarnak kiepiteni San Franciso es LA kozott, ami szinten hiba...szoval a politika itt is beletenyerel a dolgokba...

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.19. 00:03:56

@diggerdriver: na most szerintem en nem hasonlitok az enyemre:-):-)

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.19. 00:06:25

@Zoole[uk]: azert ahhoz mar kell farizom rendesen.

SzZoole 2015.04.19. 00:13:37

@~~Babette~~: Elnem birod kepzelni milyen farizmom van:)))

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.19. 00:15:13

ki az a harom nemnormalis magyar, aki nem akarta, hogy kimenekitsek Jemenbol???

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.19. 00:16:46

@Zoole[uk]: mar masodszor becsulod le a kepzeletemet:-):-):-):-):-)

SzZoole 2015.04.19. 00:18:40

@~~Babette~~: aha,szóval kepzelegsz rolam:)))

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.04.19. 00:20:57

@wuaaa [nor]: köszi, hátha így jobb: autossagok.blog.hu/2015/04/06/kotelezo_latnivalo_minden_viragimadonak_a_belga_fovaros_szelen

Nekem akárhányszor dolgom volt hollandokkal, mindig kiakasztottak azzal hogy mindenáron bizniszelni akartak úgy hogy fogalmuk sem volt bármiről. Igazio Ferrengibe (en.wikipedia.org/wiki/Ferengi) oltott Watto (starwars.wikia.com/wiki/Watto )...

Keukenhoffal az a bajom hogy húsbavágó xarrágásokkal próbálnak lenyúlni, de amikor tenni kéne valami az élményért, akkor már nem igazán nagy a lelkesedés.

Egy valag pénzt elkérnek a kiállíításért ez rendben is lenne. De az hogy egy órát dugulsz az utolsó kilóméteren mert valaki xeszett rá hogy átállításon egy közlekedési lámpát, majd a bejáratnál el akarják venni a gyerekek rollereit, mert valami idióta kitalálta hogy csak a bent BÉRELT kerékpárral lehet közlekedni, az már a xarrágás teteje. Főleg hogy a rollert nem hajlandók őrizni, és egyébként is, nincs hasonló bérelhető eszközük.

Aztán este még volt egy hasonló alakításuk Amsterdamban. Mondjuk tényleg mi voltunk a hülyék hogy a hollandokkal kezdtünk.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.19. 00:30:02

@Zoole[uk]: hat ha mar almodni nem sikerul:-):-):-):-):-):-)

(csak viccelek:-))

SzZoole 2015.04.19. 00:32:17

@~~Babette~~: azt ugy tudod,hogy minden viccnek a fele igaz:)))

P.Elliot 2015.04.19. 01:51:08

@Muscari: Hogy micsoda szemed van! En nem vettem eszre a tetveket a rozsakon. Pedig ezeknek sajat kerteszuk van csak arra a kertre. Ki kell tenni az allasabol hogy nem dolgozik, hehehe...
Igen, rengeteg fold kellett ehhez de gyonyoru lett.
Lattam a youtubeon New Yorki tetokerteket de meg sem kozelitetek ezt a csodat.
Siralyokat en is hallok foleg telen pedig egy oranyira van a tenger. Bocsanat, az ocean!
Telente a bevasarlo kozpont tele siralyokkal, ulnek, varjak hogy valaki ad valamit, barmit megesznek. Neha veszek egy csomag szeletelt kenyeret, az autoban szettepem darabokra es kiszorom nekik. Gyorsan kell am csinalni mert egyreszt a kezembol tepik ki, masreszt meg az egesz 50-80 fos csoport ropteben a fejemre tojik vagy a kocsit intezi el. Hat azok is csapnak akkora vijjogast hogy a tengerhez kepzelheted magadat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.19. 06:18:33

@én a feri meg a bíró imre: :-))

És igen, asszem ugyanabban a cikkben írták, hogy kb 40-50 év és eltűnik az összes európai gleccser a meleg miatt... :-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.19. 06:22:25

@Ződ2000: Az igen.Nagyon rühellem én is az ilyesmit.

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.19. 07:56:26

@Zoole[uk]: ez meg az egesz igaz, hisz nem almodom rolad:-):-):-)

Der echte Weihnachtsmann 2015.04.19. 08:05:40

@Muscari: Upsz!! azt hittem a masodik kepre gondolsz. (a kutyas)
A gyerek az a mienk.:-)))

Langyos Takony 2015.04.19. 08:06:32

És mi van azokkal, ahol ősz van??

Der echte Weihnachtsmann 2015.04.19. 08:08:15

@geegee: en etteremben, elkeszitve se tudom megenni, nemhogy az udvarrol. :-)))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.19. 08:36:25

@Ződ2000:
Te figyu ha itt maradsz beszélgethetnénk az autókról.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.19. 08:37:38

@~~Babette~~:
A mentalitásotok sem?
:))))))))))))))))))))))))))))))

wuaaa 2015.04.19. 08:39:06

@Ződ2000: Aha. Értem. Mondjuk én gyerek híján nem tapasztalhattam ilyesmit és a forgalom sem zavart, mert biciklivel voltam. A bizniszelni akarást ismerem, de nem a hollandok kapcsán... :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.19. 09:54:26

@~~Babette~~: mindketten szeretjuk a meleget:-):-):-)

Ugyandehogy (törölt) 2015.04.19. 10:39:38

@diggerdriver: a kutyas kerdesre, csak rossz linkre kattintottam

CJKrisz 2015.04.19. 11:35:19

Majd októberben küldjön valaki Ausztráliából (vagy Dél-Amerikából) tavaszi képeket! Nem sok szebb dolog van tavasszal, mint a Jacaranda virágzása. :)
www.waterwereld.nu/images/jacaranda.jpg

adg 2015.04.19. 12:03:42

@CJKrisz: nagy kar, hogy itt eszakon mar nem el meg a jacaranda. Volt szerencsem Brisbaneben latni, lenyugozo latvany.
Nalunk meg tavasz sincs. :)

CJKrisz 2015.04.19. 12:25:09

@adg [Au, Darwin]: Egyszer nagyon szeretném látni, amikor virágzik. Azt mondják, hogy Portugáliában és Spanyolországban már elviseli a telet, Lisszabonban a városháza környékén úgy tudom van pár idősebb példány.
Meg nekem is van egy 2 éves Jacarandám:
kepfeltoltes.hu/150419/IMG_20140919_082943_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Egyszer talán virágozni is fog, bár a tapasztaltak azt mondják, hogy ezen a klímán nincs sok esély rá. Főleg, hogy 1 hete jól kicsesztem szerencsétlennel, mert a nappaliból most már kiköltöztettem az udvarra egy napos helyre és sikerült jól megsütnöm a házban hozott zsenge leveleket, le is potyogott mind, most tök kopasz. :/

adg 2015.04.19. 12:39:15

@CJKrisz: hatha rendbejon meg. A kepen szep, nem gondoltam volna, hogy oet evesen ekkora mar. Gyorsan kinovi majd a hazat. :)

CJKrisz 2015.04.19. 12:54:12

@adg [Au, Darwin]: Remélhetőleg igen, most visszatettem egy árnyékosabb helyre és mintha kezdene észhez térni, a csúcsán lassacskán kezd új hajtás jönni. Azt mondják, nagyon strapabíró növény. De ezek szerint a darwini klímát már nem viseli el.
Nagyon gyorsan nő, főleg a neki megfelelő klímán. Ott kora tavasztól késő őszig 2 métert is tud növekedni egy fiatal példány. Éppen ezért fogom én is metszeni. A fenti kép tavaly augusztusban készült, akkor másfél méteres volt, most már 2 méteres, őszre meglesz a 2,5 méter, sőt, talán a 2,7 is, így csak neccesen fog elférni, mert 2,7m a belvilág. Erősen vissza fogom metszeni, szerintem olyan 1 méter magasan. Ott elvileg szét fog ágazni.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.04.19. 13:08:21

@diggerdriver: nincs nagyon. Valahogy eddig kimaradtak. (autossagok.blog.hu/tags/Tesztek ) Ha a Genesis márkát fölfejlesztik is feltöltik dízellel akkor talán. Az optima tetszik de nincs kombija, a SUV-jaik meg valamiért nem jöttek be eddig.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.04.19. 16:17:41

@Ződ2000:
Jó a blogod, tetszik. Bár én inkább műszaki érdeklődésű vagyok főleg a motorok érdekelnek. A veterán motorok.
Viszont látom hogy volvó fan vagy.
Következő autónak szóba jöhet nálam egy S80 D5.
Azon kevés európai autók közül ami nekem elfogadható.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2015.04.19. 17:44:53

@geegee: A tegnapi valaszom aktualitasa (a kaliforniai szarazsagrol volt szo): vegre ebredeznek az emberek, es elindult egy civil kezdemenyezes, hogy a politikusokat raebresszek arra, a lakossagi megszoritasok nem oldjak meg a vizhiany problemajat...
www.change.org/p/governor-brown-members-of-the-california-legislature-mayors-of-cities-in-california-and-directors-stop-punishing-california-residents-the-water-problem-is-your-fault-and-your-responsibility-to-fix?recruiter=278044261&utm_source=sh

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.04.19. 21:52:49

@diggerdriver: köszi, egyelőre inkább a mennyiségre erős a blog, de ha lesz időm kicsit kigyomlálom, gyakran nem volt időm átolvasni a posztokat.

S80 (és Volvo) vonalon én a motor talkon szoktam művelődni. www.motor-talk.de/forum/volvo-s60-ii-v60-i-s80-ii-v-xc70-iii-xc60-b358.html . Meg persze a swedepseed, de a németeknél sok hasznos infót lehet olvasni pl típushibákról.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása