oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. február 24. 06:46,  Gazdagok, szépek, gondtalanok nem lettünk 374 komment

2015. február 24. 06:46 Határátkelő

Gazdagok, szépek, gondtalanok nem lettünk

Igyekszem általában pozitívan beharangozni a történeteket, és tulajdonképpen most sincs okom rá, hogy másként tegyek, hiszen kiszámíthatóságra és biztonságra lelt az a házaspár Németországban, akikről a poszt szól. Ugyanakkor Andor története engem mélységesen elszomorított, mert elkeserítő, hogy ilyen döntést kell hoznia két segítőszakmában dolgozó, diplomás embernek, hogy felszínen tudjon maradni.

idosek_otthona.jpg

„Saját történetemben kísérletet teszek arra, hogy mérleget vonjak több mint kétévnyi németországi tartózkodásról. Mint minden hiteles tapasztalat, hasznos lehet azoknak, akik szintén Németországban gondolkoznak – elvégre ott van a három legfontosabb célország között; illetve azoknak is, akik már itt vannak, mert azonosulhatnak egy-egy tapasztalattal. (Engem mindig megkönnyebbüléssel tölt el, ha azt látom, hogy nem egyedül, hanem sorstársakkal együtt szívok…)

Ugyanakkor sem a rajongók, sem a fanyalgók táborát nem erősítem. Nem bántuk meg, hogy eljöttünk, de nem ment veszteségek és gyász nélkül. Ma is szívesebben lennénk otthon, és dolgoznánk a saját szakmánkban, amit szeretünk, de erre nincs lehetőségünk. Reálisan nézve mostanra elvesztettük volna az otthonunkat, és legalább egyikünk közmunkás lenne.

Feleségemmel együtt olyan terület szakemberei vagyunk, ahol a lehetőségek folyamatosan szűkülnek, a források évek óta csökkennek, a bérek emberemlékezet óta nem emelkednek: mindkettőnk hivatása az, hogy segítségre szoruló emberekkel foglalkozunk.

Idősek, szegények, hajléktalanok, szenvedélybetegek: azok az emberek, akikről állam többé-kevésbé nyíltan lemondott, velük együtt tehát azokról is, akiknek az a dolga, hogy őket támogassák.

Két törvény - két munkahely mínusz

Nem lévén olyan szerencsések, mint a külföldön keresett szakmával rendelkezők, a kivándorlás presztízsveszteséget jelentett – még ahhoz az igen viszonylagos presztízshez képest is, ami Magyarországon egy szociális munkást megillet.

Hitvesem a „40 éves szabály” áldozata lett: az idősek otthonából a törvény életbelépése után egyszerre jelentette be nyugdíjba vonulását négy, negyven éve dolgozó nővér, akiknek a bérét még hónapokig a munkaadónak kellett állnia, miközben a munkavégzés alól fel lettek mentve – ezt csak a mentálhigiénés munkatárs leépítésével tudták kigazdálkodni. Felajánlottak egy segédápolói állást, de addigra úgy döntött, ha már ápolnia kell, azt nem itthon fogja tenni.

Egy éven át járt ki Ausztriába, hogy kéthetes váltásokkal otthonukban ápoljon időseket. Igazi cselédmunka olyan bérért, amiből ott nem lehetne megélni, ezért csupa kelet-európai csinálja, akik a pénzt saját hazájukban költik el.

Nekem az egyházügyi törvény tette a torkomra a kést: munkahelyem fenntartója olyan egyházi közösség volt, amelytől az állam megvonta az egyházi státuszt, ezzel együtt azt a kiemelt támogatást is, ami úgy-ahogy fedezte az intézményi működést. Végül ugyan mégsem szűnt meg, de nem vártam meg, hogy ez kiderüljön: feleségemnek elege lett az ingázásból, nekem a létbizonytalanságból, és eldöntöttük, hogy lelépünk.

Feleségem vállalta a nehezebb részt

A német volt az a nyelv, amelyet valamilyen szinten (ő közép-, én alapfokon) mindketten beszéltünk, ezért nem volt kérdés, milyen nyelvterület felé induljunk. Én elmúltam negyven, ő is közelebb járt hozzá, mint a harminchoz, túl voltunk tehát a kalandvágyon, racionális döntést akartunk hozni.

Feleségem vállalta a nehezebb részt: előre ment utat törni. Elvállalt egy segédápolói állást egy bajor falu magánkézben lévő idősotthonában. A munkához szállás is járt, szűk, de összkomfortos tetőtéri szoba, amin egy (szintén magyar) kolléganőjével osztozott.

A tipikus németországi dilemma – nincs bérlakás állás nélkül, nincs munka lakcím nélkül – így szerencsésen megoldódott. Hirtelen kellett indulnia, hogy helyt álljon az ismeretlenben, egy olyan lakótárssal, akivel az első héttől kezdve nem tudtak kijönni.

Rám maradt az otthoni ház kiürítése, bérbe adása, munkahelyemen a szálak elvarrása, a munka mellett elvégzett továbbképzés lezárása. 2012. október 31-én záróvizsgáztam, és szereztem hivatalos végzettséget a szakmához, amiből november 1-jével kiléptem, hogy összepakoljam, ami befért az öreg Toyotába, és elinduljak a hitvesem után.

Reményteljesen azzal szemben, ami előttem volt, és dühösen arra, ami mögöttem. A határ után megálltam, kiszálltam és beintettem az országnak, mint a Szökés című magyar film főhőse. Csak nekem nem kellett előtte átvágnom a szögesdrótot, és nem lőttek rám utána…

Később, mikor hazalátogattunk, mindig összeszorult a gyomrom, valahányszor átléptem a határt visszafelé, és mindig megkönnyebbüléssel töltött el, amikor újra magam mögött hagytam. Egy jó év telt el, mire elmúlt ez a feszültség, és már nem visel meg, ha haza kell mennem.

Diplomával takarítóként kezdtem

Annyi pénzünk volt (részben kölcsön), amiből ki tudtunk venni egy ütött-kopott kis lakást, és ki tudtuk fizetni a kauciót. Az egyetlen helyen, ami szóba jöhetett: azon a településen, ahol a feleségem munkahelye volt, az egyetlen lakóházban, ahol elérhető áron lakásokat adtak bérbe.

Mivel tömegközlekedés lényegében nem volt, ő pedig nem vezet, már a szomszéd falu sem jöhetett volna szóba. Hogy ez szerencse volt-e, vagy a mégiscsak létező Gondviselés műve, nem tudnám megmondani, de hálás voltam, amikor felfújtam a gumimatracot, és leültem megpihenni a tök üres nappali közepére állított kempingszékbe.

Három hét múlva lett munkám. Az idősotthon vezetője hírét vette, hogy ott vagyok, és mivel a nejem munkájával elégedett volt, ismeretlenül felajánlott nekem egy takarítói állást. Tudta, hogy diplomás vagyok, még sajnálkozott is, hogy nem tud jobbat ajánlani.

Nem kellett gondolkodnom, hogy elfogadjam-e; nyolc hónapig pucoltam a WC-ket az öregek után. Ma sem gondolom, hogy megártott. Alapfokú nyelvtudással, csak Magyarországon (de ott sem igazán) használható végzettséggel lehettem alázatos takarító vagy büszke munkanélküli. Úgy vélem, ezt be kell kalkulálnia annak, aki újra akarja kezdeni az életét.

Önbizalom kell a következő lépéshez

Azóta történt egy s más. Feleségem hosszú, munkahelyi stressz okozta betegsége, műtét, hosszas rehabilitáció. Munka- és lakhelyváltás. Egy másik falu, ahol már jár a vonat, és közelebb van Münchenhez. Nyugodtabb, békésebb állás neki, hajtósabb, de jobban fizető nekem.

Semmi szédületes karrier: másfél éve csomagokat kézbesítek, egy multicég hierarchiájának a legalján állok, de már nem turkálok a szarban. Még mindig nem hibátlanul, de folyamatosan kommunikálok németül, és gyűjtögetem az önbizalmat ahhoz, hogy javuló nyelvtudásom birtokában meg merjek pályázni egy olyan munkát, amelyhez értek is. Bízom benne, hogy nem lesz nagy a tolongás a drogfüggők körül…

Az emberi kapcsolatokat el kellett gyászolni. Hazalátogatáskor csak a legszűkebb körre jut idő; ami a többieket illeti, a kapcsolatokból annyi maradt, amennyire a közösségi oldalak lehetőséget nyújtanak.

A bajorok legtöbbje udvarias, némelyike kifejezetten kedves, de tartják a távolságot – két év után világos, hogy a helyiek közül nem lesznek egyhamar barátaink. A faluban, ahol élünk, a lakástulajdonos családján kívül nem ismerünk senkit.

Itteni magyarokkal néha összejárunk, mostanra kialakult, hogy kikkel, illetve hogy kikkel ne. Eleinte, ha meghívtunk magunkhoz itteni barátokat születésnapot, vagy Szilvesztert ünnepelni, komoly logisztikai feladvány volt számon tartani, hogy azok közül, akikkel jóban vagyunk, kik nem állnak szóba egymással, hogy véletlenül se hívjuk őket azonos időpontra… Hiába, magyarok vagyunk, és ez amolyan alapvonás, amin nem tudunk változtatni.

Két év mérlege

Anyagilag másfél-két év kellett ahhoz, amit nulla szintnek hívok: visszafizettük az újrakezdéshez kapott rokoni kölcsönt, tönkrement autónk helyett vettünk másikat, használt bútorokkal berendeztünk egy cseppet sem divatos, inkább a 80-as évek hangulatát árasztó, de meghitt és kényelmes lakást.

Határidőre fizetjük a lakbért, a rezsit és az otthoni ház részleteit – azét a házét, amit mindenáron meg akartunk menteni az elárverezéstől, de ami mára púp lett a hátunkon. Eladni nem tudjuk, lakni, most már így látom, aligha fogunk benne többé.

Nincs sárgacsekk-stressz, takarékosan, de nem szűkösen élünk, és nem fogy el a pénzünk hó végére. Van tartalékunk váratlan kiadásokra, és arra, hogy szükség esetén átvészeljünk néhány hónapot bevétel nélkül. A magyarországi látogatások mellett belefér 1-1 hét nyaralás. A luxus nem, de nem is hiányzik.

A folyamatos szorongás elmúlt, biztonságban érezzük magunkat: minden centért megdolgozunk, és ez elég ahhoz, hogy ne nélkülözzünk. A hatalom nem hoz a fejünk felett havonta új, minket hátrányosan érintő törvényeket, és nem türemkedik be a magánéletünkbe.

Gazdagok, szépek, gondtalanok nem lettünk. De ha ezt a mostani állapotot 2012 őszén egy írásos ajánlat formájában elém teszik, aláírtam volna.”

A moderálási alapelveket itt találod. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: egészségügy Németország idősápolás

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr187209923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2015.02.24. 08:03:25

A gyomorgörcs hazafelé a határon hisztikategória.30 éve volt jogos.Érdekes mennyi lakáshiteles van a kinn élők között,nekem eszembe nem jutna hitelt felvenni a semmire,ha pénzgondom lenne akkor megpróbálnám kinn,több pénzért.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.24. 08:03:26

" A hatalom nem hoz a fejünk felett havonta új, minket hátrányosan érintő törvényeket, és nem türemkedik be a magánéletünkbe."

Már megint ez a rohadék hatalom???

2015.02.24. 08:03:26

Gratulálok, hogy megléptétek. Jó döntés volt.

Sajnos az ismerőseim 90%-a ilyen érzésekkel jött el otthonról. :-\

33621 2015.02.24. 08:09:01

Létezik hogy még senki se szólt volna hozzá?

33621 2015.02.24. 08:11:03

@33621: Most már látom hogy mégiscsak voltak előttem.

**mimi** 2015.02.24. 08:19:07

szomorú írás,annak ellenére, hogy sikerült nekik...

"A folyamatos szorongás elmúlt, biztonságban érezzük magunkat"
ez a lényeg...további sok sikert!

Herr Géza 2015.02.24. 08:20:20

@maxval bircaman szerkesztő: Miért ? Te meg permanensen a háttérhatalomról beszélsz állandóan.... Másnak nem lehet rögeszméje ??

Herr Géza 2015.02.24. 08:22:44

"Gazdagok, szépek, gondtalanok nem lettünk. De ha ezt a mostani állapotot 2012 őszén egy írásos ajánlat formájában elém teszik, aláírtam volna.”

Ez a mondat tetszik nagyon. ez még messze nem a status quo...

Herr Géza 2015.02.24. 08:24:07

@Herr Géza: permanensen=állandóan, a nem kívánt rész törlendö !
Sorry. :)))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.02.24. 08:24:30

Korrekt írás.
Szomorú, de nagyon sokan vannak, akik hasonló cipőben járnak.
Sok sikert kívánok!

Herr Géza 2015.02.24. 08:33:54

@Golf2: Gyomorgörcs? Én konkrétan hányingert érzek minden egyes alkalommal Hegyeshalomnál, no persze nem ideológiai okokból. Csak nem bírom felfogni (és most jön egy kis popularizmus :D), hogy a Bivalybasznádi FC csodaSTADIONJA (csak azért is leírtam) árából az összes határállomást ill. annak helyét gatyába lehetne rázni, sztem még bronz sorompó-emlékmüre is futná. Ehelyett csak megerösítjük a külföldieket abban, ami ellen egyébként oly böszen harcolunk: üdv a Balkánon.
Kosz, szemét, törmelék, kibelezett épülettorzók, töredezett aszfalt, csiricsáré cséndzsmani- meg matricásbodegák. Welcome to Hungary.

Herr Géza 2015.02.24. 08:37:30

@svájci sapka (ch): Há' merre jártál tegnap ? Sok hasznos infót olvashattál volna egy autentikus Svájc-építöipar-vállalkozásszakértötöl, Nikitöl. :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.02.24. 08:41:12

@Herr Géza: Tényleg? Nem voltam, de majd megnézem. Remélem, tanulok valamit.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.24. 08:51:56

@Herr Géza:

Mert komolytalan.

Nem szeretem Steve Martin amerikai színészt, nem tartom se jó színésznek, se hitelesnek, de volt egy jó filmje.

Abban van egy olyan rész, hogy a válóperes tárgyaláson a nő a férj pofájába ordítja:
- S tudd meg, egy szerencsétlen balek vagy az ágyban, sosem volt orgazmusom, mindig színleltem.
Mire a férfi:
- Én is mindig színleltem!

Szóval valahogy erre emlékeztet azon kitántorgók meséje, aki hirtelen rájöttek, hogy őket a hatalom borzasztóan elnyomta.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2015.02.24. 09:17:59

@Herr Géza: teljesen egyetértek, pont ugyanez játszódik le bennem is minden egyes alkalommal.
illetve gyors áttérés a balkáni üzemmódra.

rumitom 2015.02.24. 09:37:39

@Herr Géza: van rosszabb is hegyeshalom felol erkezni: ferihegy

Sanz 2015.02.24. 09:44:22

@maxval bircaman szerkesztő: Ezt egy korábbi, hasonló posztnál is írtam már, hogy egy kivándorlónak szüksége van valamilyen pszichológiai megerősítésre, önigazolásra ahhoz, hogy a nehezebb időszakokban elviselje a kivándorlás okozta sokkot. Ez egyébként pont egy józanabb írás, és a posztíró nem esik ebbe az önigazolós halmazba, alapvetően racionálisan ír a helyzetükről.

Ritkán fogunk olyat olvasni, hogy "a kivándorlás nem érte meg, mert...", ugyanis azzal az illető saját maga alatt vágná a fát, ha ezt beismerné (sokkal több mentális energiát emészt fel az, amikor őszintén szembenézel egy helyzettel, és rájössz, folyamatosan az ellenkezőjét csinálod annak, mint amit a lelked mélyén szeretnél... de ezt önigazolással el lehet fedni elég jól).

Amúgy pedig szomorú, hogy ennyi embert ellehetetlenít egy-egy törvénymódosítás...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 09:45:44

@Herr Géza:
akkkor nemcsak lisztferihegyen van meg a velkám-feeling? :-(

hű de nagyon szomorú írás volt. pont olyan, mint ez a mai időjárás kint :-(

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 09:47:00

@rumitom: na azt már kitárgyaltuk tegnapelőtt :-))))

Evain 2015.02.24. 09:48:28

@Dragonlady (Bp, Hun): Miért, mi van Ferihegyen? Én legutóbb még csak a budik méretét szídtam. :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 09:49:16

@Herr Géza: biztos van olyan is, de mi az ősszel Letenyén patyolat tiszta határállomást találtunk, a kúton a wc-ben olyan tisztaság volt, hogy nálam otthon se különb, ingyen wifi... nagyon kulturált volt minden. Pénzt nem tudtunk váltani, mert nem fogadtak el bankkártyát, de Horvátországban megoldottuk. Még a határőrök is kedvesek voltak, pedig az egyik sorompónál elfelejtettünk megállni és úgy szaladt utánunk a hölgy, hogy azért megnézné az útlevelünket :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 09:51:42

@Dragonlady (Bp, Hun): oh hazaérkeztél? Velkám bekk :)
Egyébként ide az éjszaka megérkezett a meteorológiai tavasz (7 egybefüggő napon 0 fölött volt az átlaghőmérséklet). Ma pezsgőt bontunk :)

Taxomükke (UK) 2015.02.24. 09:52:22

@rumitom: Ferihegyen esett meg velem, hogy apósom kijött elém autóval, de kicsúszott a parkolásra fordítható 5 (10?) percből. Mondom OK, veszek ki pénzt a bankautomatából, oszt kifizetem a parkolást.
A bankautomata tízezrest adott.
A parkolóautomata nem fogadott el kétezresnél nagyobb címletet.
Egy olyan helyen, ahol 1/4 óra parkolás 2000 Ft.
HÁTBAZMEG!
Ááááá, nem Balkán.
Hegyeshalmot meg már leírta más.
SZÁNALMAS.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 09:54:26

@Evain: jajjajajjaj nem akarom én az ismétléssel senkinek a haragját magamra szabadítani. :-)
viszont a múltkori beszélgetésből emlékeztem arra, hogy we are not in Kansas anymore és behurcoltam magammmal a kézipoggyászt, nem hagytam kint az ajtó előtt, mint bármikor máskor. (köszönöm mindenkinek, aki emlékeztetett ezekre a dolgokra előre!!) kapóra jött, mert azzal legalább be lehetett támasztani az ajtót, amiről le volt törve a zár....

rumitom 2015.02.24. 09:57:26

@Dragonlady (Bp, Hun): elnezest, nem akartam lefutott koroket ujra futni. tegnap friss emlekekkel gazdagodtam, bar vegulis ez csak +1 ferihegynek az altalam legjobban utalt repterek listan ahol az orokranglista dobogojarol letaszithatatlannak tunik.
bar van egy helyzeti hatranya, a legtobb repterhez kepest relative gyakran fordulok meg kis hazank legiforgalmi kikotojeben

nosuti 2015.02.24. 09:57:35

@Sanz: én inkább úgy írnám, hogy vannak olyan kivándorlók, vagy a legtöbb kivándorlónak szüksége van valamilyen megerősítésre...
Speciel én ezt nem így éltem meg, de inkább azért mert szerencsés vagyok, vagy mert alaposan felkészültem, vagy mert nem vagyok lelkizős fajta

nosuti 2015.02.24. 09:59:47

@rumitom: Ferihegy még so-so (szép új épület), na de a Pestre bevezető szakasz, az ami gáz

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 10:01:14

Egyébként a magyarországi lepukkantságot kritizálók szíves figyelmébe ajánlom a következő fotót: kepkezelo.com/images/2czub1wotjjftovucdc8.jpg
Stockholm 2015. Hosszú hónapok óta így néz ki. Az ételmaradékok között patkányok cikáznak.

soad1221 2015.02.24. 10:02:47

@Dragonlady (Bp, Hun): jéé csak most látom, hogy Te itthon vagy :)
na, és milyen? csak, hogy a legáltalánosabb és leghülyébb kérdéssel kezdjem :D
egyébként nem kell válaszolni :)

Evain 2015.02.24. 10:04:19

@Dragonlady (Bp, Hun): huh. :s Mondjuk nekem spec a biztonsági ellenőrzés kimondottan pozitív élmény volt Ferihegyen, mivel kapásból előre vettek minket a két kisgyerekkel, Schipollal ellentétben, ahol 3/4 órát áltunk sorban az átvilágításnál, a többi gyerekessel egyetemben, merthogy "holiday crowd".

soad1221 2015.02.24. 10:04:44

@Evain: hát gyere be a gyorsforgalmin és nézz el út közben jobbra és balra... kapsz negyedóra balkán fílinget úgy, hogy közben Bp nem is ennyire szar... de a hangulatot faszán megalapozza :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 10:05:28

@Réka ‎: köszi.
még két hét ilyen szürkeség, mint ma meg tegnap, és én felkötöm magam bakker :-(
nagyon durva.

@Taxomükke:
hát a minap úgy csinálta a család, hogy a kijelölt sofőr bemegy, lerakja a két másikat, kimegy a közeli mivanott teszkó? aldi? stb parkolóba arra a kis negyedórára, míg felbukkanok, aztán amikor szépen felsorakoztunk csomagostul a járdaszegélyen, akkor telefon és jön vissza.
(Chiang Mai International Airport: oda szokott mindenki beparkolni, mikor immigration officeba megy, innen emlékszem múlt hónapból, 2 óra, egy dollár. jó, tudom, húzzak akkor vissza a picsába, ha nem tetszik, ezt itt megkaptam tegnap is. de milyen jó, amikor még a szart is meg tudják védeni itt egyesek, mert djeó, a miénk, és minden ami a miénk, az dejó. nekem meg kiakad a bullshit és egyéb faszság mérő attól függetlenül, hogy kié. úgy kell nekem. juteszembe, akkor reptéri illeték mire is van, azt tulképp nem tudom. már várom, hogy legközelebb a klotyóhasználatért is kétszázforintost szednek az éppen külföldről érkező jónéptől, aki mondjuk tán még soha nem látott kétszázforintost se. velkám!)

soad1221 2015.02.24. 10:06:39

@Réka ‎: és nyitva volt a sorompó? :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 10:12:06

@rumitom: hát osztozok a gyászodban ezirányban :-)

@soad1221: jó, hogy ki tudom pihenni magam. azért eléggé megszenvedtem ezt az 1+7+5 óra repülést.
egyébként meg várom, hogy süssön a nap. a tél az egyik ok volt, ami miatt nem törtem a kezem-lábam decemberben, hogy minél előbb vissza tudjak jönni (bár akkor még tényleg olyan szarul is voltam, hogy még a véén kényszerleszálltak volna és kiraknak valahol Calcuttában, az lett volna a vége :-) )

@Evain:
nahát. megint bezzegelek. Bangkokban a kisgyerekesek, mozgássérültek stb priority lane-be automatikusan a biztonsági ellenőrzéshez meg az útlevélellenőrzéshez is.
háromnegyed óra????? jóég. én már a 10 perctől is kiborulok, ha véletlen belefutok.
:-(

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 10:12:07

"kapcsolatokból annyi maradt, amennyire a közösségi oldalak lehetőséget nyújtanak."

Szerete-nek eloszlatni egy lathato felreertest, vagy hitet, ha ugy tetszik, mert ezt mar nem eloszor olvasom.
mint pestrol videkre koltozo, tudom, hogy a fentihez nem kell kulfoldre menni. Eleg ez a kb 200 km.
meg ugy is, hogy az emberem idevalosi. Ok eltavolodtak, amikor pestre koltozott hozzam, az ottaniak meg akkor, amikor idekoltoztunk.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 10:14:02

@Herr Géza: nem hat. De ott nem kofal van elottuk, hanem startko.

en meg itthon egyre a truman showban erzem magam.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 10:17:12

@Sanz:

Meseljek?
pl ma reggel derult ki, h az adohivatalt nem lehet am csak ugy felhivni. Kernek valami kodot, amit ki tudja, hogyan kell megszerezni. Most fogok utanajarni.
ez egy abszurdum, masreszt semmi de semmi tajekoztatas nem volt rola normalis mediakban.

Mme.Brioche 2015.02.24. 10:17:43

Szerintem a párizsi CDG némelyik terminálja ezerszer lepukkantabb, mint a ferihegyi. Én eddig a bécsi repteret láttam a legcsilivilibbnek.

Taxomükke (UK) 2015.02.24. 10:22:44

@~~Babette~~: A múltkor én is felhívtam az adóhivatalt, hogy szerintem jár nekem vissza egy kis pénz.
Beazonosítottak néhány személyes adattal, továbbá az ügyintéző kérdezett párat, valamit nézgelődött a számítógépén, aztán mondta, hogy OK, küldi az értesítést meg külön levélben a csekket. Meg is jött mindkettő kb. 10 napon belül.
Ja, ez itt történt Angliában.

rumitom 2015.02.24. 10:23:20

@nosuti: nem az epulettel van a gond elsosorban, hanem a szolgaltatasokkal az ott dolgozokkal. gondolom senki nem adta tudtukra, hogy orszagimazs betolto szerepuk van. pont ugy mint hegyeshalomnak

Mme.Brioche 2015.02.24. 10:25:06

Nekem nagyon tetszik a poszt. Szomorú, de nem megkeseredett, realista de nem pesszimista. Igazi férfiírás.

rumitom 2015.02.24. 10:27:14

@brioche: a cdg egy kultikus hely, a 70-s evek scifije stilusban epult 1es terminaljaval. ossze se lehet hasonlitani a semmilyen buddal, egy stars wars diszletet

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 10:27:28

@rumitom: muhahahaha.
országimázs.
nekem is ez jutott eszembe.
bár, ha belegondol az ember, tökéletes fogadtatás az ottani állapotok, bevezetés abba, amire utána számíthat a szerencsétlen idetévedő idegen.

soad1221 2015.02.24. 10:27:31

@rumitom: jaaaaa, hogy az emberek egymáshoz való viszonya... ez is jogos, de én per pill benne élek, így nem szembeötlő :D
Az út az igen.. pedig azt is megszokhattam volna :)

rumitom 2015.02.24. 10:33:43

@Dragonlady (Bp, Hun): es a szerencsetlen odatevedo idegen meg igy is baromira tudja elvezni budapestet. gondold el mi tortenne ezek nelkul? mindenki magyarorszagon akarna elni?

Mme.Brioche 2015.02.24. 10:39:57

@rumitom: igen, ezért mondtam, hogy _némelyik_ terminálja. Budapesti járatokat pont nem az 1-es terminálról indítanak, sőt még Bécsbe sem, legalábbis nekem még sosem onnan indult a gépem.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.24. 10:41:48

@Sanz:

Igen, ez így van.

Múltkor valaki írt nekem erről (nem akarta ezt közzétenni a blogban, így magánban írt), hogy nem elítélendő-e szerintem erkölcsileg a "hazaköpködés".

Én meg elmondtam: szerintem nem, a legtöbb köpködőnél ez személyes terápia. A kitántorgó jellemzően szarul érzi magát külföldön, ezért a hazát be kell maximálisan feketíteni, hogy valahogy meggyőzze magát: még így is jó, hogy egyébként szarul érzi magát. Ez szimpla önterápia, nem szabad komolyan venni.

Aki tényleg jól érzi magát külföldön, az képes racionálisan értékelni eredeti hazáját és nem köpköd.

Van ennek egy másik módszere is, ennek az önterápiának. Ezt én Tranai-módszernek nevezem, Robert Sheckley híres humoros, sci-fi kisregényéről. Ez az, hogy a kitántorgó folyton köpködi ÚJ hazáját, régi hazáját idealizálja, de állítja, valamiféle rejtályes, legyőzhetetlen tényezők gátolják őt abban, hogy hazamenjen.

Ahol van valami reális politikai ok, ott ez még elmegy. Az amerikai kubaiaknál láttam ezt tömegesen, a nagy többség komolyan vallja, hogy MINDEN sokkal jobb Kubában, mint az USA-ban, de "sajnos nem lehet hazamenni", mert Castro, meg a diktatúra, meg stb.

Sheckley kisregényében van az, hogy a tranaiak összegyűlnek más bolygókon, ott a kocsmákban beszélgetnek milyen jó is élni Tranain, de senki se megy oda mégse. www.scribd.com/doc/76744323/14/Robert-Sheckley-A-Tranai

Tke 2015.02.24. 10:41:48

Korrekt írás a személyes részről és vállalható kórkép az itthoni állapotokról. Nagy kár értük, hogy elmentek.

nemor 2015.02.24. 10:41:48

@Golf2: Az attól függ, mikor születtél. Ha még úgy szocializálódtál, hogy "határőrnek nerm nézünk a szemébe, nem mosolygunk rá, külföldi település magyar nevét nem mondjuk ki" stb. stb. akkor bizony megmarad. Mi sokat utazunk gyerekekkel is, és előttük igyekszünk ezt nem mutatni, lazák vagyunk, természetesen viselkedünk, hogy azt tanulják meg, de bizony ott a gyomorgörcs. Közben pedig tudom, hogy hülyeség, nincs miért, mégis jön. Igaz, hogy egyre kevésbé.

2015.02.24. 10:42:26

@Réka ‎: En egyet nem ertek, hogyan elik tul a hideget a patkanyok? :) Oke, tudom hogy naiv, de eddig valahogy azt gondoltam hogy melegebb eghajlaton tobb patkany van. Ezek szerint csak szemet kell hozzajuk, semmi mas...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 10:45:48

@Mirjam2: itt rengetegen vannak, imádják a vizet, a parkokban a tóparti szakaszokon akárhányan rohangálnak nyáron. Télen gondolom az alagsorokban laknak, ott meleg van.

Sanz 2015.02.24. 10:47:45

@~~Babette~~: Huh, "kellemes" élménynek hangzik.
Én pont emiatt ódzkodom magyarországi vagyon megszerzésével (pl. lakásvásárlás innen a UK-ból); előre látom, hogy minden évben milyen izgalmas lenne egy újabb adóbevallást a nyakamba venni (hozzáteszem, szeretem az ilyen papírokat töltögetni, csak nem a NAV papírjait).
Szerencsére már csak két magyarországi ügyintézés vár rám a következő években: egy személyigazolvány és egy útlevél cseréje. Utána már csak az angolokat fogom boldogítani.

Csodabogár 2015.02.24. 10:54:17

A posztolot sajnálom. Az emberek általában euforikusak mikor kikerülnek és kinyilnak előttük az uj lehetőségek.
A repülőtéri hisztit nem értem. Elég sokat utazom, nekem az amerikai repülőterek a horror kategoriák. 40-50 perces álldogálás ott teljesen természetes bevándorláskor, ami alol az ottani állampolgáros se mentesek, csak másik sorban állnak. Nekem a zürichi reptér a kedvencem, igaz az hazai pálya.
Hegyeshalmon pedig csak áthajt az ember. Régi időkben, amikor még vízumos kaland volt egy hazalátogatás, könnyedén el lehetett tölteni 1-2 órát a hihetetlenűl massziv sorompók közt.Volt nagy fellélegzés, mikor áátjutottunk.

qkuc 2015.02.24. 11:05:20

@maxval bircaman szerkesztő: Annak tartod, aminek akarod. Ez a te "jogod". A posztoló meg így érzi, az meg az ő joga.

A tökért kell mindig rásózni a téziseid mindenkire ...

qkuc 2015.02.24. 11:06:48

"Nem kellett gondolkodnom, hogy elfogadjam-e; nyolc hónapig pucoltam a WC-ket az öregek után. Ma sem gondolom, hogy megártott. "

Teljesen jó hozzáállás, nekem szimpatikus.

Skog 2015.02.24. 11:09:18

Szomorú, nagyon is életszagú látlelet Magyarországról és a migráns lét valóságáról.
Èn innen csak elismeröen bólintani tudok.
Amúgy meg: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Hari Seldon 2 2015.02.24. 11:10:28

"Én elmúltam negyven, ő is közelebb járt hozzá, mint a harminchoz, túl voltunk tehát a kalandvágyon, racionális döntést akartunk hozni."

Ez személyiség kérdése.
Mi is éppen 40 felé értünk mikor kijöttünk, de kalandvágy most is megvan. Tulajdonképpen egy folyamatos kaland az életünk.
Valaki szereti ezt, valaki nem.

Skog 2015.02.24. 11:11:38

@qkuc: Azért mert ez a lételeme, a tézis és ítéletosztás. Ezek nélkül elsüllyedne önnön mocsarába, hát diabolizál és felelösséget ken, másra.

Gizi06 2015.02.24. 11:12:41

Lassan azert illene a befogado orszag fele is nyitni. Ennyire nem lehet elszigetelve elni . Vagy megis? Csak magyarokkal es mindig csak magyarokkal...

2015.02.24. 11:15:10

@Réka ‎: Ezt hol fényképezted? Mármint a város melyik részén? Igaz az hogy a szállodákban télen a max. fűtés 20 fok, vagy csak mi szívtuk meg? Gyereknek nagyon tetszett minden!

qkuc 2015.02.24. 11:15:35

@Sanz: "Ritkán fogunk olyat olvasni, hogy "a kivándorlás nem érte meg, mert...".

Ez igaz, a kudarcait nem szereti az ember megosztani. Pedig azért azt is hasznos lenne olvasni/tudni, mi volt a buktató.

Hari Seldon 2 2015.02.24. 11:15:57

"Mivel tömegközlekedés lényegében nem volt, ő pedig nem vezet, már a szomszéd falu sem jöhetett volna szóba."

Pedig meg kell tanulni vezetni. Mme Seldon sem vezetett mióta lerakta 20 éve a jogsit, és nem is ment neki. Itt tanult meg újra vezetni.
És ez is a "kalandunk" része. Most már a városon belül eljut szépen a kórházhoz... :-) Nagyon büszke vagyok rá.

SzZoole 2015.02.24. 11:17:02

Igazi hataratkelos poszt a kezdeti nehezsegektol haladva a kiszamithatosagig,lesz ez meg jobb is,csak igy tovabb.Tovabbi sok sikert a posztolonak.

A repterekhez.En eleg sokszor megfordulok a londoni reptereken,de Ferihegy es Debrecen kutyatoke Lutonhoz kepest.Az egyeduli repter ahol a dropp off parkingert fizetni kell £2,csak azert,hogy az utast kitegyem.A sort stay is meger egy miset,ha esik az eso saros lesz a kocsim en is plusz szara azom oda es vissza az utasal egyutt,nem beszelve arrol,hogy borondje is osszesarozza a csomagtartom,Ja es a tavolsag a parkolo es a terminal kozt futva is 5 perc.

Hari Seldon 2 2015.02.24. 11:20:08

@Herr Géza:
Oh, tényleg, a csoda hegyeshalmi matrica árusító bódék. Előtte lerakott fa raklappal. Nagyon gáz. Egyszer a szlovákok felé kerültem, mert Ausztriában már "téli-gumi szezon" volt, hát az sokkal normálisabban van megcsinálva.

Viszont jó hír, hogy lehet interneten is venni matricát.
(mostanában tudtam meg, illetve lettem rá figyelmes, mert biztos hallottam róla korábban is)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 11:24:28

@Turchi: a metró alatt.
d2.dn-static.se/UploadedImages/2015/2/23/8a680164-ca3b-4789-a2db-9d036a432e59/original.jpg

Itt egy másik kép kb ugyanonnan, egy politikus asszony szörnyülködik. Négy éve volt valamit tenni, most az ellenzék biztonságából rinyál. Menjen a francba.

A lakásokban is elég hideg van, általában nem viszik túlzásba a fűtést.

Hari Seldon 2 2015.02.24. 11:27:12

@Dragonlady (Bp, Hun):
Oh, mi már megszoktuk. Ugye nálunk adva van 3 törpe. A két nagy most lesz 5 éves a legkisebb ősszel volt 2. Igazán lazán jövünk megyünk ide oda. Semmi gond. A gyerekek is már ritmusra vetik le a kabátot, és menetelnek.
De azért nagyon fennakadtam rajta, hogy augusztusban már figyelmezettek, hogy ha a kicsi elmúlik 2 éves nem mehetünk a priority lane-en.

Határátkelő 2015.02.24. 11:34:05

@Réka ‎: Nem semmi... Szívesen kitenném az oldalra, kié a kép?

noninaploja 2015.02.24. 11:34:30

Maxi egyetértés posztolóval, dolgoztam fogyatékkal élő gyerekek között (polkorrekt?), nagyon szerettem, de nem értettem, hogy miből élnek meg a gondozó kolleganők, akik 0-24-ben etetik-öltöztetik-mosdatják-kísérgetik a gyerkőcöket és nettó 80-at visznek haza.

2015.02.24. 11:34:30

@Réka ‎:
Attól, hogy máshol is vannak rossz állapotok még nem lesz jobb Magyarország. Kicsit olyan ez, mint a fideszesek bezzeg nyolcévezése... :-\

2015.02.24. 11:34:30

@Herr Géza:
Nálad a pont!!! :D Volt pár éve valami cikk arról, hogy pont azok a helyek a leglepukkantabbak Magyarországon, ahol a külföldiek belépnek az országba: Kelenföld pu., Keleti pu., Ferihegy, egykori osztrák határátkelők stb. Végig lehet menni ezeken a helyeken, borzalmas állapotok uralkodnak! És ezt látják először a külföldiek, akik Mo-ra jönnek. Szánalmas...

Az elb...ott pénzek töredékéből fel lehetne dobni - legalább csak látszólag - ezeket az állomásokat!

nosuti 2015.02.24. 11:34:43

@rumitom: engem csak a citibankosok idegesitenek néha Ferihegyen

2015.02.24. 11:36:28

@maxval bircaman szerkesztő: Nem a hatalom elnyomásáról van szó. :)

qkuc 2015.02.24. 11:36:32

@Réka ‎: Guszti, :D. Amondó vagyok, hogy gyökerek a világ minden felén vannak ...., :).

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 11:39:40

@Határátkelő: enyém :)
@snygg panda: nem is állítottam, hogy jobb lesz, de azért nem árt árnyalni a képet, hogy ne nőjenek az égig a fák.

soad1221 2015.02.24. 11:39:49

@qkuc: a helyzet az, hogy nyilván vannak kint kudarcok, de mivel itt a helyzetet már tarthatatlannak ítélte meg, hiszen ezért vándorolt ki, ezért a kinti kudarcokat nem annak éli meg.
A legtöbb ember tisztában van azzal, hogy ha kivándorol, akkor egy ideig lejjebb kell adnia az igényeiből, kényelemből stb, ami adott esetben itthon megvolt.

Ezt más eleve tekintheti kudarcnak, de a kivándorolt személy ezzel többnyire tisztában van, számára ez nem kudarc, hanem vállalható rossz.
És ne felejtsük el, hogy amire vágyott, az megvan, kiszámítható fejlődés...

SzZoole 2015.02.24. 11:45:44

@Hari Seldon 2: Mi ezt a hegyeshalomi problemat mar evek ota ugy oldjuk Meg,hogy Nickelsdorfnal megallunk a Shell kuton,az autot teletankolom,megveszem a mo.-i matricat es megsem allok a bagi pihenohelyig az M3-on,ott eszunk egy jo ciganypecsenyet vagy csuloktalat es onnantol megsem allok hazaig(Nyiregyhaza).

Határátkelő 2015.02.24. 11:51:02

@Réka ‎: Nem lenne kedved pár sort írni mellé? Nem kell sok, csak hogy legyen valami infó is, és kitenném az oldalra. (Küldheted emailben is.) Kösz!

Rebarbaraa 2015.02.24. 11:57:55

Jaaaaaj.Most aztan mar nem birom tovabb:))) Birca neked (csaknem) minden hozzaszolasod utan kellene egy neutraluzalas. Mi es a baromsag, hogy a kitantorgok szarul erzik magukat kinn es ezert kell befeketiteni a hazajukat. Neked elgurult a gyogyszered? :)))))) En 2 eve jottem el. Visszakopkodtem pedig hitelem nincs.De jovom se volt Mo.-n. Azert nem irom, hogy otthon, mert soha nem ereztem annak. Nekem itt van itthon, Angliaban. Vagyodom haza ha Mo.ra megyek latogatoba. 2 ev ittlet utan ha oda megyek, mar 1 nap utan hianyzik minden. A nyugalom erzese, a bistonsag erzete, hogy nem kell miert gorcsoljek.
Nemelyikotok irasan besirva rohogok, a tiedrol meg az elmegyogyban orvost jatszo apolt jut eszembe. :)

2015.02.24. 12:28:53

@Réka ‎: Ezek szerint tenyleg a vizkozelseg a legfontosabb faktor, eddig mindenhol ahol vizkozeli varosban voltam, voltak patkanyok, erdekes modon kiveve Budapestet. Ugy tudom Mo.on valami nagyon hatekony ragcsalo-irto program van.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 12:29:30

@Taxomükke: most ugy van, hogy kerheted az ugyfelkapun keresztul, de meg nem tudom, mikor erkezikmeg.

Azt is
be lehet jelolni, ha postan kered, mert papiron toltod ki. A nyomtatvanyt csak a kitolto programbol lehet kinyomtatni postazashoz.

Feladat: talalja meg a hibat a folyamatban.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 12:30:15

@Taxomükke: bakter debena vagyok, termeszetesen a fenn emlitett telefonos kodrolbeszelek.

2015.02.24. 12:34:28

@Dragonlady (Bp, Hun): Ha tiz percrol kiborulsz, akkor orulhetsz hogy nem utazol pl. nem-EU utlevellel UK-be, vagy barmilyen nem kozel-keleti utlevellel Szaudiba pl., tobb oras varakozas sajnos nem szokatlan :(

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 12:35:53

@Sanz: ja, iden magamra vallaltam a bevallas bekuldeset, annyira egyszeru lett a mi verzionk (tenyleg).

Elirtam egy szamot, majd bekuldtem a javitast.
Az automatikus ellenorzo rendszer visszairt, hogy a javito bevallason nem kell jelolni , h javitas, csak ha javitast javitok.

????

ezt egyelore meg nem ertem, azert kuzdok a telefonos ugyfelszolgalattal, ahol -mint kiderult- nemreg bevezettek a pin kodot.

Nagyon szeretnek smsben bevallani, ahogy reka:-)
ugy ertem, ott, nem itt, mert itt ahhoz mar biztosan nbh-s c tipusu ellenorzes kene.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 12:37:19

@Hari Seldon 2: igazi kalandvagyok itthon maradnak:-P:-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 12:38:04

@Mirjam2: minden attól függ, mihez van szokva az ember. :-/
2001-ben UK-be belépni, na igen, az volt szerintem a leghosszabb nekem valaha is. egyszer Bangkokban belefutottam egy 45 perces sorba, akkor abból már botrány volt, valami személyzeti gebasz miatt hetekig ilyen állapotok voltak, aztán kénytelenek voltak nagyon gyorsan helyretenni.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 12:39:29

@nosuti: most mar nem fognak, bezar a bazar

SzZoole 2015.02.24. 12:40:18

@Mirjam2: En nem ezt tapasztalom.A vilag minden reszerol vittem mar utasokat.A landolastol szamitva 50-60,max 70 perc alatt kint vannak a nem EU-ok,az EU-ok 30-40 perc.

hablaty67 2015.02.24. 12:48:08

Gyönyörű, tisztán megírt poszt. Tükrözi ezt az is, hogy a hozzászólók nem a megírójával vitáznak.
Amúgy: a lakáshitel-dolog kivételével rám is ez vár (azt 3 év külföldi munka után gondtalanul), ki tudom fizetni, ellenben nyugdíjam nem lesz a hazámban annyi, hogy a lakásomat fenn is tartsam majdan. Így nagyjából 2032-ig a német nyelvterület lesz ideiglenes hazám...

2015.02.24. 12:48:08

@Réka ‎:
Értelek, csak az a bizonyos "máshol is szar ám" hozzáállás nem visz előre. Lehet úgymond árnyalni a képet, de ettől még Magyarországnak nem lesz jobb.

Svédországnak jó a nemzetközi megítélése, ezért egy-két kupac szemét elfér. De Magyarországnak egyre romlik a megítélése, és ilyen apróságokkal is sokat lehetne javítani rajta, ha pl. építenek egy rendes repteret vagy felújítják a Keletit.

2015.02.24. 12:48:08

@Határátkelő:
Nem akarok hepciáskodni, de most Réka tényleg arról fog posztot írni, hogy talált egy szemétkupacot Svédországban? :)))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 12:52:50

@snygg panda: nézd, ezen a blogon határátkelők számolnak be arról, hogy náluk milyen az élet. Ha jól tudom, az "ettől lesz jobb Magyarországnak" c. blog eggyel odébb van.
Ha neked nem fér bele az, hogy én leírom, felém milyen problémák vannak az ún. EU-migránsokkal és a város teljes leamortizálásával, sajnálom, de még rengeteg más olvasnivaló akad számodra ezen a blogon meg eggyel odébb is.

Határátkelő 2015.02.24. 12:53:36

@snygg panda: Tényleg ne hepciáskodj, mert Réka nem posztot ír a blogra, hanem pár sort a Határátkelő.com-ra, arról, hogy igen, ilyen is van, hogy hetekig ott rohad a szemét egy svéd bevásárlóközpont mellett. Mert ez is a teljes kép része szerintem (amit néhányan rendszeresen számon kérnek itt).

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.24. 12:59:47

@snygg panda:

Nem mindenhol. Amikor pl. beutazol Szerbiából Mo-ra Röszkénél úgy érzed, mintha Szomáliából hirteken Skandináviába érkeztél volna. Ez nem vicc. Hozzáteszem: a fő ok, hogy a magyar határépület pár éve új és rendesen karban van tartva. S aztán a magyar út a határtól frissen aszfaltozott, sok tábla van, le van vágva a fű oldalt, stb.

2015.02.24. 12:59:56

@Réka ‎:
Ne haragudj, lehet en is elkanyarodtam mas iranyba. Kivancsi vagyok mirol fogsz irni, szivesen olvasnam!

Határátkelő 2015.02.24. 13:01:11

@Réka ‎: Persze ha átfogóbb írás lesz, akkor ide is kifér. :))))

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 13:05:32

@maxval bircaman szerkesztő: mert az az atkelo meg mukodik, nyilvan,
a hegyeshalmi meg nem.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 13:07:47

@snygg panda: @Határátkelő: korábban írtam erről nálam:
blog.rekafoto.com/2014/05/szomoru-bejegyzes-koldusvilag.html

A posztban még 30 táborról van szó, azóta - télvíz idején - csaknem 50-re duzzadt a számuk.
Lehet hogy terjedelmesebb írás lesz és bemegyek a városba is, hogy ne csak innen a külvárosból legyen fotó arról, mivé lesz a rendezettségéről híres ország.

Ladislav 2015.02.24. 13:11:59

@qkuc: Látszik, honnan, kik és ki ellen indították útjára a vírust, a legfertőzöttebb országok láttán. Szép dolog ez a liberális demokrácia szülőhazájától.

svédnyugger 2015.02.24. 13:18:31

@Határátkelő:
Csak az elsô kép Rékáé, a második a DN-ben megjelent cikk illusztrációja.
www.dn.se/sthlm/moderaterna-lat-vakter-avhysa-eu-migranter/

Golf2 2015.02.24. 13:18:31

@Rebarbaraa: Vágyodsz haza Angliába 2 év után? Hány éves vagy 25-35? Mi az a 2 év, mit tudsz te Angliáról,majd 30 év múlva nyilatkozz a Hazacseréről!

Golf2 2015.02.24. 13:18:31

@Réka ‎: Lassan át lehet keresztelni Svédországot Svédarábiává.

Ladislav 2015.02.24. 13:26:24

Nekem tetszik a cikk és a posztíró realizmusa és ahogy úrrá lettek a problémákon. Valamint, személy szerint én nem érzek "mélységes szomorúságot", mert sok ilyen kilátástalan helyzetben lévő ember "kimenekülését" hallottam már.
Magyarország keleti részén élek és a kollégáim fele diplomásként lát el nem diplomás végzettséggel betölthető munkát. Egy részük már dolgozott külföldön és hazajött a honvágy, család miatt, de látom a kínlódásukat. Hónapról hónapra fogy a csapat és mennek vissza, de ismerve a lehetőségeket, nem hibáztatom őket. Lehet, hogy kint sem kvalifikált munkát végeznek, de megélnek belőle, ami itthon sokak számára elérhetetlen álom, és nem csak hónapról-hónapra túlélnek. És a normális bejelentések elmaradása miatti nyugdíjproblémáról nem is beszéltem.

2015.02.24. 13:27:18

Kemeny sztori, azt irja, hogy dolgozik a nyelvtudasan... nem akar tanfolyamra jarni, hogy minel elobb ujra emberekkel foglalkozhasson, ha ezt szeretne?

Nem tudom mi volt a munkaja, de itt van egy pszichiater aki Norvegiaban el es o is drogfuggokkel foglalkozik, megkerdeztem tole, nem gaz-e a nyelvtudas, marmint, hogy idegennyelven kell veluk terapiat csinalni, es azt mondta, nem :) Szoval hajra.

@maxval bircaman szerkesztő: Ez a Robert Sheckley, ez nem ir veletlenul? Marmint, nem ugy, hogy iro, hanem, hogy Irorszagi szarmazasu, es nem oket parodizalja az az iras, nem roluk szol, hogy ok ulnek a kocsmaban, hogy Irorszag a paradicsom, de egy se megy vissza lakni? :D

@~~Babette~~: "Az automatikus ellenorzo rendszer visszairt, hogy a javito bevallason nem kell jelolni , h javitas, csak ha javitast javitok" :D Ez nagyon jo! Kar, hogy igazi sztori, nem ilyen humoros sci-fi, akkor biztos te is nevetnel, reszvetem...

Ladislav 2015.02.24. 13:28:54

@Réka ‎: Ebből is látszik, hogy jó húzás volt a Norvégok részéről a koldulás támogatásának ilyen mértékű szankcionálása.

2015.02.24. 13:31:32

@snygg panda: Svedorszagnak mar nincs meg az a hu de jo megitelese. Eszak-Szomalia lett belole egy rakas rasszistaval (a bevandorlok, nem az oslakosok), kommunizmusba hajlo munkatorvennyel (pl nem tudod kirugni a rosszul dolgozot) es kosz-szemettel tele. Ezt tette a tul-engedekeny politikai rendszeruk.
A neve regen jo volt.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 13:34:36

@svédnyugger: így van, én úgy értelmeztem, hogy HÁ a négyes képet kérdezte. A "szép hölgy a szemétdombon"-t egy cikkből linkeltem.
@Ladislav: én úgy tudom, nem szavazták meg ezt a részét. Mármint hogy büntetik aki segíti a kéregetőket, ez megbukott, legalábbis mintha azt olvastam volna. De helyenként valóban betiltották Norvégiában a kéregetést.

2015.02.24. 13:35:43

@Dragonlady (Bp, Hun): ha szavazas van a legkoszosabb repterre, akkor a JFK-t ki ne haggyatok!

soad1221 2015.02.24. 13:38:33

@~~Babette~~: már nincs c típus... már csak egy típus van :)

TilosazA (UK) 2015.02.24. 13:42:29

A Ferihegyi reptérrel nincs semmi baj, kivéve, hogy rengetegen vannak rajta általában, hogy lépni sem lehet (csomagot húzni meg még úgy sem), emiatt baromi hosszan kell várni mindenhol. De amúgy tiszta, és szépen fel van újítva.
Mondjuk amit a fapadosok csinálnak ezzel a kifutópályára kiépített bódés beszállással, az botrány, de az nem a reptér hibája.

2015.02.24. 13:47:03

@Réka ‎:
Huh, bocs, teljesen masra gondoltam! Kemeny tema, ehhez lesz hozzafuznivalom! :)

2015.02.24. 13:47:03

@charlieharper:
Ne is mondd! En is itt elek! :)

esban 2015.02.24. 13:53:49

@TilosazA (UK): Pont ez az, hogy tul kicsi, a forgalomhoz kepest. Egyebkent nekem sincsen vele bajom, de a fapados ketrecezes az valoban kritikan aluli.

Ha mar reptereket erdekelunk, en a Gatwicket egyenesen imadom, a Koppenhagai is belopta magat a szivembe. Mult heten viszont a Berlin Schönefeld-en jartam, azt meg repternek is nehez nevezni.

esban 2015.02.24. 14:03:51

@~~Babette~~: ez valami brutalis, le vagyok sokkolva. Lehet ezt egyaltalan kommentelni barhogy?

P.Elliot 2015.02.24. 14:09:56

A "repuloterek allapotarol az egesz vilagon", lattam egyszer egy kis teve riportfilmet. Az egeszbol az jott le hogy egyszeruen mar nincs penz a karbantartasra, felujitasra, extra szolgaltatasokra mert az rettenetesen megemelne a jegyek arat. A fejlodes kulonben is uj es uj szolgaltatasokat, gepeket, kompjutereket meg mindenfelet kovetel ami penzbe kerul es az utasnak kellene megfizetni de nem fogja, nem akarja, nem lehet neki felszamolni mert nem lenne utazokozonseg. A fapados jaratok is azert olcsoak mert egy csomo minden nincs cserebe.
A riportot azzal zartak hogy egy repter altalaban addig szep amig uj, aztan olyan amilyen, van orszag aki kolt ra utana is de keves.
Lehet benne valami!
AZ mar csak az en megjegyzesem hogy a wc papir, a zarhato wc ajto, a csomagtolo kocsik azert legyenek benne az arban, annyit meg lehetne emelni....

qkuc 2015.02.24. 14:11:14

@Ladislav: A nem liberális Kína is ténykedik, :). Igazából minden nagyobb "hatalomnak" megvan a maga kis elit csapata. Régen parkokban cseréltek gazdát a lopott akták, most meg már a neten keresztül lopják a titkokat.

Szép, új világ.

2015.02.24. 14:11:29

"Nekem az egyházügyi törvény tette a torkomra a kést: munkahelyem fenntartója olyan egyházi közösség volt, amelytől az állam megvonta az egyházi státuszt, ezzel együtt azt a kiemelt támogatást is, ami úgy-ahogy fedezte az intézményi működést."
Szerintem az egyhazakat (es a partokat) tartsak el hivek (vagy a parttagok)!
Off:
Itt dekkolok a houstoni nemzetkozi repteren, egy kavet nem tudok venni sehol sem:( A baggage cartert 5 dollart fizettem. Meg hogy ingyenes!!:) Jartam mar vagy 20 repteren az USA-ban, mindenhol fizetni kellett. Kanadaban ingyenes a legtobb repteren.
Ja, es embertelen hideg van itt Houstonban, szetfagyok. Calgaryban +8C volt, mikor indultam.
Patkanyokrol: Albertaban kulon "patkanyorseg" mukodik, olyan, mint a hataorseg:) A tartomany 50 eve patkanymentes. Eletemben elosszor patkanyt Vancouverben lattam, Magyarorszagon soha.
Vegre, kinyitott egy kavearusito kioszk. Calgaryban a repteren 24 oran at van nyitva a Tim Horton peldaul:)

SzZoole 2015.02.24. 14:11:55

@esban: Gatwick nem rossz,csak a parkolással van gondom.A parkolóházba ki-be hajtás a spiralban az en automal nem egyszerű (5 méter 22 centi)
A legjobb Heathrow T2 esT5.

Rebarbaraa 2015.02.24. 14:13:30

@Golf2: 42 eves vagyok:))) En mar tudom mirol beszelek ha azt mondom, nekem Anglia az otthonom. Olvasni persze nem tudsz, kezd ujra.De segitek: 2 ev angliai elet utan (ami az otthonom) ha latogatoban vagyok Mo.-n (amit sosem ereztem hazamnak), akkor mar vagyodom haza (Angliaba).
Mindig megmosolyogtat, hogy egyesek keptelenek az irott szoveget ertelmezni :)) Holott a vesszok is jo helyen vannak es hibatlan a szoveg mind szerkezetileg, mind nyelvtanilag. Have a lovely day :)

2015.02.24. 14:14:43

@P.Elliot: A repterek felujitasaval, bovitesevel nem csak az a baj, hogy nincs ra penz, hanem, hogy sok helyen nincs is ra lehetoseg, hogy lezarjak az atepites idejere a repteret, az olyan oriasi veszteseg volna egeszen kicsi idore is, hogy egyszeruen nem is erne meg. Az meg tenyleg a masik, hogy a fapadosok nem fizetnek eleg penzt, mert ok abbol elnek, hogy olcsok.

P.Elliot 2015.02.24. 14:23:14

@mojyo: En sem hiszem hogy az utasok hajlandok lennenek fizetni a szep repuloterekert ha az istenverte modon megemelne a jegyuk arat, akkor meg az lenne a baj.
A felujitas alatti bevetel kiesesre nem is gondoltam. Tenyleg! Szoval nem olyan egyszeru ez a tartsunk szep reptereket!
Azert viszont duplat, triplat is fizetnek ha tudnam hogy epsegben erkezem meg, nem zuhanok le geppel egyutt.

Ladislav 2015.02.24. 14:30:44

@Réka ‎: "én úgy tudom, nem szavazták meg ezt a részét"
Lehet, hogy én tudom rosszul, de valahol ezt már kész tényként olvastam.

Dr. Trebitsch 2015.02.24. 14:33:02

Kedves Határátkelők,

köszönet, hogy elolvastatok, külön hála azoknak, akik biztatnak. Nekem furcsa volt, hogy sokan szomorú történetként olvasták (a blog is így vezette fel), de én abszolút pozitív posztnak szántam. Mindenkinek megvan az oka arra, hogy elhagyja a hazáját (Nekem ez Magyarország, az is marad), és ez ritkán az, hogy otthon minden tuti. Amit leírtam a törvényekről és az életünkre gyakorolt hatásáról, azok tények, igyekeztem annyira objektív lenni, amennyire tudtam - pont ezért nem hallgattam el az indulatot sem, ami a kiköltözéskor bennem volt. Azóta enyhült, de most is neheztelek Magyarországra, mert szeretem. Ha nem szeretném, leszarnám.

Ezt viszont: "A kitántorgó jellemzően szarul érzi magát külföldön", ezért minden negatív megjegyzés Mo-ról önterápia - hát... hogy ki ne moderáljanak, azt mondom, megmosolyogtató. Én pl. nem érzem magam szarul (ld. a posztban), humoromnál is vagyok, ezért ideírom, hogy a kényszerből vagy gyávaságból otthon maradók némelyike merő önigazolásból idejár egy kivándorló blogra, aminek a témája nem is érinti, hogy azt bizonygassa, Magyarország igenis élhető, és annak a pár százezernek semmi oka nem volt elmenni innen. :)

Dr. Trebitsch 2015.02.24. 14:33:02

@Cascabel: Egyetértek. Mármint hogy a kiemelt egyházi támogatás szerencsétlen megoldás volt, ennél már csak az volt rosszabb, amikor az egyházak egy részétől önkényesen megvonták, és ezzel ellehetetlenítették az intézményeiket. A működési költségeket valóságosan fedező szektorsemleges finanszírozás kellene. De a posztban leírt esetben egy rossz megoldást sikerült egy még rosszabbal kiváltani.

Dr. Trebitsch 2015.02.24. 14:34:33

@mojyo: nem, nem akarok nyelvtanfolyamra járni, mert nincs rá szükségem és nem hiszek bennük. Kezdőknek persze muszáj, de az élet többre tanít, ha már megérted, amit körülötted beszélnek. Ezen kívül tv-t, filmeket nézek, újságokat, könyveket olvasok. Eleinte mesét, később szépirodalmat, most már a hivatásom szakirodalmát, hogy fejlesszem a szakmai szókincsemet. Jól működik, fejlődöm.

Ladislav 2015.02.24. 14:36:04

@qkuc:
"A nem liberális Kína is ténykedik"
Ez így igaz és nem is várok, vártam mást tőle, de a magukat demokratikusnak nevezett országoktól viszont igen és lassan rá kellett jönnöm, hogy nem biztos, hogy ez a rendszer jobb lesz.
A kis netre kapcsolható kütyük nélkül lassan már létezni sem tudunk és ebből már csak több lesz, amelyek adatai alapján egyre egyszerűbb lesz, nekik.

2015.02.24. 14:41:27

@P.Elliot: Szerintem az emberek tobbsegenek mindent megerne az, hogy biztonsagban erkezzen meg. Sajnos a fapados korulmenyek magaban foglaljak viszont ezt a kockazatot is, hiszen ha egy ilyen olcso tarsasag csak egy ora repterhasznalatert fizet, es tenyleg egy ora alatt kell ki es bepaterolni az osszes utast a csomagjaikkal egyutt, az nem biztos, hogy eleg idot ad arra, hogy egy kicsit fura hangu, "de meg repul" gepet lecsekkoljanak. Vagyis nekem mindig megfordul a fejemben, hogy vajon hanyszor repultem mar vajon ugy, hogy ez lehetett a parbeszed a pilotafulkeben: "Te Jozsi, nem kene lecsekkolni ezt a fura motorhangot, mar a multkor is csinalta", "Ahh, csak egy orank van, a multkor is megneztuk azt a tuzjelzot, es mi volt? Semmi, a fonok meg azota is azert b*szogat, hogy akkor fizethettuk a dekkolast es az utasok is hapogtak a kesesert. Masfel oras ut b*zmeg Jancsi, ahh, hat csak kibrja mar!" :D

qkuc 2015.02.24. 14:44:51

@Ladislav: Egyszerre ijesztő és lenyűgöző mire képes az emberi elme. Az már kevésbé tetszik, hogy lassan előbb tudják a digitális gumitalpúak, hogy mit fogok enni ebédre és hol ...

És ezek ellen még védekezni sem nagyon lehet. Ez, amit most kiköptek a köztudatba, gondolom már a gagyi, elavult "technológia", amit már nem használ a Group.

Engem mondjuk egy fokkal jobban bosszantanak a független(nek tűnő) csoportosulások.

2015.02.24. 14:45:11

@Dr. Trebitsch: :D Oke, csak kerdeztem. Az milyen, hogy "nem hiszel" a nyelvtanfolyamban? :D

En se jartam meg semmilyen nyelvbol se kezdore, ami erdekelt abbol mindig tudtam egy kicsit annyira magamtol, hogy nehez csoportba keruljek, de szerintem jo dolog, en nagyon szeretem :) De nyilvan idegennyelvekrol beszelek, nem a kornyezeterol, ha neked eleg az, amit felszivsz az ujsagbol, akkor jo :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 14:48:19

@Dr. Trebitsch: köszönöm, hoy leírtad.
és az volt számomra a szomorú része, mint az összes hasonló történetnek, hogy olyanok mennek el, akik nem akarnak igaziból, csak egyszerűen nincs más választásuk már a végére. keményen és tisztességgel dolgozó emberek, pláne, ha szociális vagy segítő szakmából, olykor megalázó körülmények közé, kényszerűségből.
és simán megértem a keserűséget, az indulatot, meg a megkönnyebbülést, hogy máshol lehet emberként élni.
:-(
szóval az a szomorú, hogy ez manapság napi szinten többtucat emberrel megtörténik így.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 14:49:52

@mojyo: egy óra, még jó is lenne. a fapadosok 25 vagy 30 percet számolnak egy gép megfordítására.

soad1221 2015.02.24. 14:56:20

@mojyo: esküszöm szeretnék hallani egy ilyen párbeszédet.. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.24. 15:00:21

Nekem ez a határátlépési stressz a mai napig megvan, akkor nyuxom meg először, amikor kilépek Hegye Shalomnál Magyarországról, aztán meg akkor, mikor kiköt a komp a svéd partoknál...Nekem mondjuk ez eredendően közlekedési jellegű, a sok barom autóstárs otthon, és a rettenetes forgalom, meg néha sebesség a németeknél, ami ezt okozza.Errefelé már se barmok nincsenek, se forgalom...

Gumimatrac és kempingszék mint kezdő bútorzat?Hát, ez már a hedonista kábulat és a luxus netovábbja! :D
Nekünk egy sz@r kutyapokróc volt az első ülőgarnitúra, utána is csak a polifó volt a szintugrás... :D

Sok sikert a poszt-tolónak, fog ez még javulni majd.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 15:00:29

@Ladislav: az utolsó pillanatban meggondolta magát a Senterpartiet, emiatt elbukott a törvényjavaslat.
Az egyes önkormányzatok már régebb óta tilthatják magát a kéregetést (van ahol tiltják, van ahol nem), az új törvény azt hiszem országosan tiltotta volna és súlyosan büntette volna az adományozást, segítségnyújtást is, ami azért szerintem is elég meredek javaslat volt.

Dr. Trebitsch 2015.02.24. 15:04:41

@mojyo: nem tartom hatékonynak. Anno, gyerekkoromban is magántanárnál tanultam németül, annak volt értelme. Annak a valahai tudásnak a megmaradt emlékeiből kezdtem idekint építkezni. A csoportos nyelvtanulásnak csak költségcsökkentés szemponjából van értelme. Az itteni integrációs tanfolyamok ráadásul gyenge színvonalúak: hallottam nulla nyelvtudással érkezett magyarokat B1 szintű tanfolyam után németül beszélni - mit mondjak, nem győzött meg arról, hogy ez az én utam. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.24. 15:09:41

@Réka ‎: Dzsízösz.Merre van ez?Valami maffiás koldusfészek?
A régi lakóhelyünkön le volt zárva a vonatállomás évekig, mert egy hídbővítés miatt rövidült a szakasz.A sinek környékén bokáig lehetett járni a szemétben...Jó, ez egy bevándorlós város volt, tény, de azért nem lehet mindent erre fogni.

Dr. Trebitsch 2015.02.24. 15:10:24

@geegee: :)

Az úr pokolban is úr...

Igen, a gyomorgörcsről még én is akartam valamit mondani, mert fentebb azt írta egy kommentelő, hogy hiszti. Ehhez képest sokan, akik kint vannak, ismerik. Annyiban igaz, hogy nem igazán indokolt, de ott van. Semmi félnivalóm nincs, meg se állítanak a határon, de a tudat, hogy otthon vagyok, felhozza annak a korábbi szorongásnak az emlékét, ami az utolsó otthoni években alapállapot volt. Pavlovi reflex, nincs racionális oka.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.24. 15:10:48

@Réka ‎: Ja, patkányt én is Stokiban láttam először életemben.És nem is volt lepusztult környék, csak építkezős...

2015.02.24. 15:12:05

@Rebarbaraa:
"2 ev angliai elet utan (ami az otthonom) ha latogatoban vagyok Mo.-n (amit sosem ereztem hazamnak), akkor mar vagyodom haza (Angliaba)."
Ezt nem tudom megerteni illetve felfoghatatlan a szamomra, hogy nem erzi hazajanak azt az orszagot valaki, ahol szuletett, aminek a nyelvet beszeli, ahol iskolait vegezte, ahol rokonai, baratai elnek, ahol elosszor volt szerelmes, ismeri az orszag tortenelmet es meg sorolhatnam tovabb. Nagyon xar erzes lehet ilyen felfogassal "hazatlanul" elni ott, ahol szuletett az ember:)
Erre elmegy Angliaba es ket ev utan egybol a hazajanak erzi, kozben semmit sem tud rola:( Irigylem!:))
En tobb, mint 30 eve elek Kanadaban, jobban ismerem az orszagot, a tortenelmet, mint sok itt szuletett, megsem erzem a hazamnak. A hazam mindig Magyarorszag volt es az is marad!!!!!
Bennem van a hiba?

Hari Seldon 2 2015.02.24. 15:12:16

@~~Babette~~:
Hát igaz ami igaz. Annyira azért nem vagyunk kalandvágyónk, hogy Magyarországon maradjunk.
Nem vagyunk mi Bear Grylls-ek... :-)

Sanz 2015.02.24. 15:13:44

@Réka ‎: A 4 hét múlva esedékes választáson mi várható? Többet kapnak a "Svéd Demokraták"... vagy hogy alakul majd szeptemberhez képest az eredmény?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 15:15:57

@Cascabel: nem zt mondta, hogy a hazája, hanem hogy az otthona. nagy különbség!

P.Elliot 2015.02.24. 15:16:40

@soad1221: Akkor lehet hogy tobbet nem mernel repulni, hehehe...Pilota ismerosom nincs sajnos hogy meg tudnam kerdezni hogy hogy is van ez, de en is meghallgatnam azt az elegge hiheto parbeszedet mert a pilota sem szeretne ha kirugnak csak azert mert folyton reklamal!

Dr. Trebitsch 2015.02.24. 15:16:43

@Dragonlady (Bp, Hun): nagyon méltányolom az empátiádat. Illetve azt akarom mondani, hogy jólesik az együttérzés, csak imádok modorosan fogalmazni.

Sanz 2015.02.24. 15:16:54

@Réka ‎: Bocs, most látom, hogy mégse lesz.

2015.02.24. 15:17:29

@mojyo:
En is sokszor gondolok erre, marmint a pilotak egymas kozti beszelgetesere felszallas elott. Azzal nyugtatom magam, hogy ok sem akarnak elpusztulni altaluk eszlelt muszaki hiba miatt:)))
(kiveve nehany ongyilkosjelolt pilotat, amire mar volt pelda) :)

Dr. Trebitsch 2015.02.24. 15:19:34

@Cascabel: Nem benned van a hiba, én is inkább úgy érzem, ahogy te, de nem vagyunk egyformák.

2015.02.24. 15:20:46

@Dragonlady (Bp, Hun):
Azt irta, hogy soha sem erezte hazajanak Magyarorszagot;
"(amit sosem ereztem hazamnak)"
Ezt irta, tole ideztem.

soad1221 2015.02.24. 15:20:57

@P.Elliot: mondjuk ebben van valami :)
ha nem is ennyire humorosan, de jó eséllyel tényleg hangozhat el ilyen párbeszéd..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.24. 15:22:01

@Turchi: Közösségi terekben (áruház, könyvtás, stb...) néha még 20 fok sincs, mert nyomatják a klímát...Télen is.Rettenetes tud lenni, pedig nem vagyok fázós.

P.Elliot 2015.02.24. 15:22:15

@mojyo: Hat ez marha mulatsagosan hangzott, pedig nem nevetseges egy cseppet sem. Emlekszem a JFK-n egyszer amikor kiszallitottak a Parizs fele indulo gepbol mert a motor adott valami furcsa hangot amikor bekapcsoltak, az egeszet ki is vettek, masikat tettek a helyebe es volt kozel 2 ora kesesunk de nem reklamalt senki, mindenki kussolva ult es remelte hogy a masik motorral minden rendben van.
Ez regebben volt, lehet hogy most a pilota ott is meg merlegelne hogy erdemes-e egy kis nyavajas zorej miatt szolni?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.24. 15:23:35

@Hari Seldon 2: +87
Nálunk ugyanez volt.Gyönyörűen vezet, parkol azóta az oldalborda... :D

2015.02.24. 15:24:43

@Dragonlady (Bp, Hun):
Bocs, igazad van, rosszul irtam:) Otthonanak erzi Angliat, nem hazajanak. Magyarorszagot nem erezte a hazajanak soha.

qkuc 2015.02.24. 15:25:05

@geegee: Az igénytelenség nem országspecifikus jelenség. Mindenhol vannak emberek, akik szerint tök természetes szutykot csinálni bárhol. azt nem értem, hogy miért nem takarítja el a helyi főkeve? Vagy ott nincs helyi köztisztasági zrt?

2015.02.24. 15:26:22

@P.Elliot:
Szerintem egy pilota inkabb vallalja a kirugast, mint a legikatasztrofat:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.24. 15:28:32

@Réka ‎: Én azt bírom, mikor kijelentik, hogy Svédország, meg Stockholm milyen szép tiszta...Ja, persze, másfél órás ittlét után okos is az ember.Háppersze.

Ladislav 2015.02.24. 15:29:56

@qkuc: "Engem mondjuk egy fokkal jobban bosszantanak a független(nek tűnő) csoportosulások."
Kikre gondolsz?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 15:30:16

@Cascabel: ok, én a másik felére mondtam, mert hogy Angliát az otthonának mondta. nem egy hazát cserélt le egy másik hazára, hanem úgy érzi, nem volt igazán hazája, de "legalább" egy otthont végre talált.

mondjuk én ezt nem értem itt annyi annyi sok hozzászólásban, annyira nehéz elképzelni, hogy valaki más, egy teljesen más személyiség, másképp él meg alapvető dolgokat, mint én?
nemár.
attól, hogy még nem rúgtak tökön / nem halt meg közeli családtagom / stb stb stb, még el tudom képzelni, hogy fáj. vagy azt is el tudom képzelni, hogy valakinek tetszik a hó és hideg / a távolságtartó emberek / stb stb stb. netán ha nagyon jó napom van, még esetleg azt is elhiszem, hogy van, aki nem hányja végig a második trimesztert.
miért is kellene mindenkinek pont ugyanúgy megélnie az egész világot, mint nekem? habár praktikus lenne.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.24. 15:30:50

@Mirjam2: Vagy pedig a Duna vize Pestnél már közelíti a Gangeszét, így még a patkány is irtózik tőle...
:-))))))))))))

Bocs.

2015.02.24. 15:33:12

@P.Elliot:
2 ora alatt kicsereltek a motort?:))))))
Ilyet is csak az amerikaiak tudnak:) 2 ora alatt kicserelni a jet enginet:)

P.Elliot 2015.02.24. 15:33:13

@Cascabel: Szerintem vannak konnyed lelkek akik ugy erzik hogy veluk nem lehet baj!
Ez olyan mint aki dobbenetes sebesseggel vezet, hatalmas a balesetre valo lehetosege de megis megy.

2015.02.24. 15:34:27

@geegee: Nekem nagyon tetszett Stockholm különben, a szálloda is szuper volt egészen addig míg észre nem vettem hogy alig van fűtés. Télen, hóban. A fürdőszobában meg mint akik aranyat keresnek, úgy kutattuk a fűtést de nem volt. És volt pofájuk először visszaüzenni hogy 20 fok a maximum. Mondtam nekik ha nem csinálnak meleget, elmegyünk a szállodából, és lőn a szakember meg egy pót villanyradiátor és meleg lett. Azért Szudánból érkezve 40 fokból kicsit megviselte az amúgy is törékeny lelkemet DD. Nálam 24 fok az alap nappal, éjszaka 22. Pesten.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 15:36:35

@Cascabel: egyébként ezzel a haza-dologgal én se nagyon tudok mit kezdeni. nekem országom van, állampolgárságom, anyanyelvem, kultúrám - ok ezeket aláírom simán. de ez a "haza" fogalom nekem személy szerint értelmezhetetlen. ettől még értem, hogy másoknak meg nagyon fontos, pl hogy a nagyszüleim annó milyen áldozatokat kellett hogy hozzanak érte. de én ilyen defektes vagyok.
szerencsés ember, akinek a hazájában van az otthona is, meg minden klappol érzelmi szinten ebben a tekintetben is. én nem vagyok alapból egy lázadó ember, nekem sokkal könnyebb lett volna minden, ha valaha is otthon éreztem magam volna itt. de van egy "energiavámpír" vonásom, nekem kell a meleg, a színek, az ingerek, a nyüzsgés, meg a kényszerek, hogy menni kell és látni és csinálni, különben könnyen beborulok.

P.Elliot 2015.02.24. 15:37:55

@Cascabel: Igen! Kigorditettek mert lattuk egy nagy micsodan huztak el a szemunk elott es hoztak masikat amit gondolom betoltak es bekotottek, bekapcsoltak! Az ott nem autoszerelde hogy napokig elvacakoljanak vele. En csak azt mondom amit a pilota bemondott, hogy kicserelik a motort.

P.Elliot 2015.02.24. 15:40:05

@Cascabel: Nem vagyok benne biztos!
En nem vallalnam az utat de honnan tudom hogy mas hogy gondolkodik?

P.Elliot 2015.02.24. 15:42:10

@Dr. Trebitsch: Minden helyre fog kerulni. Ahol jol erzed magadat,ott az otthonod! Sok szerencset hozza!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.24. 15:43:04

@Dr. Trebitsch: :-)))

Hát ja, én is emléxem, még a 80-as években, gyerekként a géppityus katonákra, határőrökre, akik már a határ előtt 10-15 km-rel is meg-megállítgattak autósokat, hogy ugyan mit is keres errefelé...?Manapság el tudná ezt valaki képzelni?

blackhairlady 2015.02.24. 15:43:18

@Taxomükke: Ezt mi ugy oldjuk meg, hogy a kozeli benzinkuton vagy a Tesconal varnak, es amikor mar kijottem az epuletbol, akkor telefonalok, hogy johetnek felszedni ebnnunket..

2015.02.24. 15:46:53

@Réka ‎: Pedig milyen szép a metrójuk, külön lefényképeztem a megállókat. Persze amennyi időt én ott voltam az kevés a reális véleményhez.
@geegee: Ebbe a hibába én is beleestem hogy 4 nap után közöltem hogy Stockholm milyen szép és tiszta, aztán Réka felhomályosított hogy ez nem egészen így van. De én legalább elhiszem az ott élőknek. Mindenesetre Szudán után nekem nagyon jól esett DD, kivéve hogy a plázában találkoztam fél Afrikával. Hirtelen azt hittem hogy el sem utaztam ....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.24. 15:47:27

@qkuc: Én se értem.Elszállíttatnám, majd bekameráznám az egész környéket.Ha még egyszer valaki eldobna bármit is, úgy pics@n rúgnám, hogy a Holdig repülne, meg csilliárd koronás büntetést kapna.Esetleg kiutasítást az országból.Nagyon radikális lennék...
Nem tudom, mikor fognak végre a sarkukra állni...

2015.02.24. 15:47:42

@Cascabel: Csak ráakarod erőltetni a másikra a véleményedet, azon kívül nincsen baj. Te a megidealizált Mo.-ra emlékszel (az idő amúgy is minden sebet begyógyít, hajlamos az ember csak a szépre gondolni "nosztalgia" címszó alatt), és fogalmad sincsen, hogy mi megy ebben az országban '89 óta. A hírek elolvasása nem egyenlő az életvitelszerű ittléttel. Csodálkozol, amikor fikázzák a szent hazát. Pont azért akadsz ki rajta, mert nem itt élsz, és el sem tudod képzelni, hogy mennyi embernek megy szarul a sorsa. Pedig dolgoznak, meg próbálkoznak is talán. Csak egyre kevesebb értelme van. És ezek az emberek dühösek, mert nem tudtak kibontakozni otthon. Hazaszeretetből pedig nem lehet jól lakni.

2015.02.24. 15:51:03

@geegee:
Aha, hogyne lenne szép! Szép mocskos, mint a legtöbb nagyváros.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 16:01:27

@geegee: Kista... ami nem a legsvédebb környék, de a kéregetők megérkezése előtt bizony itt is patyolat rend volt. Állítólag itt a legrosszabb a helyzet, de bárhol megjelennek, ezt hagyják maguk körül.
@qkuc: abszolút nem törődnek vele, hetekig, mit mondok, hónapokig így marad... nekem ez az igazán észbontó. :(

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.24. 16:04:45

@geegee: nekem svéd turisták is lelkendeztek, hogy Budapest milyen szép tiszta. Na ja, a Nagykörút mindenképpen. meg azért Pesten tömegével vannak utcaseprők, itt annyira nem erőltetik meg magukat az utcatakarítással.

Rebarbaraa 2015.02.24. 16:10:51

@Cascabel: Hat biztosan vannak olyanokat akik semmit nem tudnak uj otthonukrol de pl ha ismernel engem akkor tudnad, hogy ide jarva 1 evig terveztem a kiutazasom. Ifjukoromban mar elvarazsolt Anglia.Mindent tudok a tortenelmukrol, szokasaikrol. Aprolekosan megtervezve jottem ki. Miert fura, h nekem Mo. nem otthonom, hazam? Mas a felfogasom, habitusom, eletstilusom. Nekem eletidegen az az orszag. Anglia olyan nekem mint halnak a viz. Ki ilyen, ki olyan. A haza pedig ott ahol a sziv boldog. Nem tagadom le hol szulettem de koszi meghagyom annak akinek szuksege van, hogy identitastudatat megorizze mert anelkul elveszett lenne. Az identitastudatom nekem az en es boldogsagtudatom. Ezt uj hazam meg raplalja is. Plusz egyfajta hazafisagot is melle adott. De nem magyar hazafisagot:)) Az engem remulettel tolt el.
Nem vagyok hazatlan. Eddig voltam az. 2 eve haza talaltam :)
Ha tetszik, ha nem ;)

2015.02.24. 16:14:14

@Réka ‎: Ja, ja, Kista, az ajtóban a kéregető asszony népviseletben , amúgy ők azok akikre gondolok? Már a nevüket sem lehet kimondani. Színes, cifra ruhás, nagy szoknyás, mint otthon. És a metróba is bejutnak a mágneskapu ellenére. Csak ők kukáztak, szedték a palackokat ki a szemetesből, visszaváltható?

blackhairlady 2015.02.24. 16:18:00

@soad1221: Nekem mar hianyzik egy ksi szemet:) Itt ahol lakom, minden olyan steril, hogy az mar fajdalmas. A fu pontosan 2 cm, az ut mellett semmi szemet, a novenyek gyonyoruen gondozva, mindenhol csodas szokokutat, kis tavak. En mar nem birom ezt az idillt:)))

esban 2015.02.24. 16:36:45

@Zoole[uk]: Lehet hogy ez az en kis Yarisommal nem fog problemat okozni :))

soad1221 2015.02.24. 16:44:32

@blackhair-lady: hát most mit mondjak. szar neked..
Bezzeg itt Bp, levegő nem sok van, mert jó ködös, fű ott van, ahol az ereszről odacsöpög, a fák rügyezni sem mernek, itt az üzemtelepen meg jó kis parkolóhegyek sok betonnal, ha kimegyek, akkor szemét, kurvák és romos épületek..... na nem is dicsekszem tovább. egyszerűen imádom :)

2015.02.24. 16:44:47

@Rebarbaraa:
Nekem csak az felfoghatatlan, hogy hogy szulethet valaki peldaul Magyarorszagon angolnak:) Azt hiszem, van erre valami pszichologiai meghatarozas:) Identity Disorder?:))))

2015.02.24. 16:46:07

@blackhair-lady: Jó szar helyen lakhatsz hogy még szemét sincs. Nekünk a ház előtt itt büdösödik a 3 napos szemét amit a kutyák az éjszaka szétszedtek, sötétedéskor felgyújtják az egész környéket szemégégetés céljából, de azért holnap a mi szemetünk ugyanúgy a ház előtt lesz. és ez egy "elit" környék DD

2015.02.24. 16:47:24

@soad1221:
Oszinten irigyellek! :)))
Par ora es en is megerkezem a szervezett kaoszba, Mexikoba!:))))

soad1221 2015.02.24. 16:50:51

@Cascabel: juhéjjj, na azt én is szívesen megnézném turistaként. lakni valószínű semmi pénzért. .)

Mr Long 2015.02.24. 16:56:20

@Golf2: Ahhh, multkor volt gyomorgorcs a hataron. Valami rosszat ettem es nem akartam kiallni a sorbol, mert egyszerre negy gep utasait engedtek az utlevel ellenorzeshez, meg a plafonon is emberek alltak. Na ott volt gorcs, hogy minel elobb atjussak. Erre, mivel izzadtam, mint egy lo a hataror meg jo alaposan nezegette is az utlevelem.

Rebarbaraa 2015.02.24. 16:58:32

Egyebkent ha a haza fogalmarol beszelunk...
Haza mint foldrajzi hely Mo.: Szeretem, szep. Kicsit szelsoseges a nyar es tel.
Haza mint orszag Mo.: Nem a hazam. Minden amit csak tett es tesz ellentetes az ertekeimmel. Tekintsetek vissza '89 elottre. Tobb szal evre is. Mire lenne buszke??? Hogy mindig mindent elbaxtak? ?? Hogy meg a sajat nepuket, szomszedaikat is gyilkoltak, kizsigereltek! ? '89 utan szinten semmi jo. Eladtak az orszagot, szetloptak a hazajukat. 89-to 2014 ig csak a hulyeseg meg a lopas.Mire legyek buszke???? MIRE????
Miert kellene hazamnak nevezni azt ami csak szegyent hozott magara?
Frei Bankar cimu konyveben ir valami olyasmit, hogy Mo.-n 90 % birka( akik oda mennek es azt csinaljak amit mondanak nekik) 5% csocselek es 5% agyafurt el.

Rebarbaraa 2015.02.24. 17:05:20

@Cascabel: Most jon, hogy ostoba es gyerekesen kotozkodo leszel mert erveid mar nincsenek, ellentetben a kulturalt felnottel, te nem tudod elfogadni mas velemenyet. Szanalom :)) No worries:)

2015.02.24. 17:13:53

@Cascabel: ez az egesz haza hiszti egy tul-romatizalt koncepcio. Mint a vallas a jihadosoknak.
A skotok mindenhol lassanak felmeztelen Mel Gibsont kiltben es konnyezzenek? A magyarnak meg sirjon a Himnusz alatt. Miert, minek?

A fiamnak mit javasolsz erre a BS haza fogalonra? Del-afrikai anyuka, magyar apuka, UK szuletessel es most NYban lakunk.

2015.02.24. 17:15:05

@blackhair-lady: gyere NYCba, fogsz eleg szemetet latni

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 17:21:30

@charlieharper:
szegény gyerek ;-)
feleséged hogy van mostanság?
(where are you from? kérdésre melyikőtök mit mond egyébként?)

Golf2 2015.02.24. 17:28:11

@Rebarbaraa: Azt írtad hogy a magyar hazafiság rémülettel tőlt el...Nagy az Isten állatkertje.

Golf2 2015.02.24. 17:28:11

@soad1221: Magyarországon Szegeden délután 15fok van és süt a nap.

Golf2 2015.02.24. 17:28:11

@Mr Long (UK): Még szép hogy megnézik az útlevelet így is átjáróház már az ország. USA-ból vissza is fordíthat 1 macskajancsi na az a szemétség. 2év külföld után megvilágosodva görcsöl a posztíró a nyitott határon...

montroyal ( CAN qc) 2015.02.24. 17:34:43

(Engem mindig megkönnyebbüléssel tölt el, ha azt látom, hogy nem egyedül, hanem sorstársakkal együtt szívok…)

megdoglott a tehenem , dogoljon meg a szomszede is ...:-))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 17:37:30

@Golf2: nem csak a sorompók és a szögesdrót teremtenek határokat.

soad1221 2015.02.24. 17:51:10

@Golf2: ezért most tényleg irigyellek.. itt szar ködös idő van, folyton szitáló szutyokkal :)

Dr. Trebitsch 2015.02.24. 17:54:24

Magyarország tölt el szorongással, nem a határ. Csak hát a határnak az a természete, hogy ott kezdődik az ország. Egyébként ezt írtam, meg azt, hogy ez kezdetben volt, nem "két év után megvilágosodva".

Dr. Trebitsch 2015.02.24. 18:00:16

@montroyal ( CAN qc): mér, hát nem fantasztikus, mikor váratlanul a szomszédé is megdöglik? Lefagy az arcáról az az önelégült vigyor, és testvérré válik a bajban. Há nem? De! :P

Taxomükke (UK) 2015.02.24. 18:02:31

@geegee: "Dzsízösz"
Uhh, először nem tudtam, mi akar ez lenni.
Miért nem írod szépen azt, hogy "Jészüsz". Vagy csak amúgy póriasan "fy fan".
:))))

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2015.02.24. 18:03:34

@Cascabel: ott a Pont! Ezen gondolkodtam én is, kösz hogy megfogalmaztad helyettem is.

Taxomükke (UK) 2015.02.24. 18:06:24

@Turchi: "Azért Szudánból érkezve 40 fokból kicsit megviselte az amúgy is törékeny lelkemet..."
Aha, szóval szudáni vagy... ahhoz képest egész jól írsz magyarul.
;)

2015.02.24. 18:13:06

@Taxomükke: Tudod hogy nem vagyok szudáni DD, de 2 hónap meleg után kicsit fura volt az a 30-35 fok különbség.

Taxomükke (UK) 2015.02.24. 18:16:43

@blackhair-lady: Igen, általában mi is így oldjuk meg, ez egyszeri alkalom volt... máskor nem is fordult elő! :)

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 18:26:34

@geegee: képzelni?? simán megállítottak határőrök pár éve Kőszegen, hogy merre megyek, mit csinálok, és már eu tagok voltunk, és nem teherautóval voltam.

Lunacica 2015.02.24. 18:29:14

@Dr. Trebitsch: nagyon tetszett ! tovabbi sok sikert es kitartast.
pozitiv gondolkodas segit a legtobbet. barmi is jon, ne feledjetek a felhok folott mindig kek az eg! :)

ez tetszett a legjobban :) "A határ után megálltam, kiszálltam és beintettem az országnak, mint a Szökés című magyar film főhőse. "
beismerem gondolatban en is szoktam :( /de ezt nem mondtam meg senkinek :) most utalhat erte barki /

a nyelvtanulasnak a legjobb modszeret valasztottad: filmek,konyvek es a mesek. en pl rengeteget tanultam a reggeli gyerek programokbol. az a legnagyobb segitseg szerintem,mert nyelvtanilag mindent helyesen hasznalnak,szleng nelkul. szerintem felesleges nyelvorakra penzt es idot pazarolni.
en mar keresztrejtvenyt is tudok fejteni angolul es nagyon tetszik,mert hianyzott :) mindig is imadtam.
remelem hallunk meg feloletek, minden jot :D

Quercus a favágó 2015.02.24. 18:39:12

"Lemondott kedden a londoni alsóház hírszerzési és nemzetbiztonsági bizottságának elnöki tisztségéről Sir Malcolm Rifkind, a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik legtekintélyesebb veteránja, mivel beosztásával összeegyeztethetetlen, pénzért végzett lobbitevékenység gyanúja merült fel vele szemben, miután egy rejtett kamerás felvételen arról beszél, hogy napi ötezer fontért beveti befolyását egy kínai cég érdekében. Rifkind szerint ő nem csinált semmi rosszat, azt pedig nem várhatják el, hogy egy képviselő évi 67 ezer fontból (26-27 millió forint) éljen."

Most teljesen összeomlottam. Már ott is......

2015.02.24. 18:40:18

@Dr. Trebitsch: Ertem, hat ezekkel a tapasztalatokkal megertelek. Csak azert kerdeztem, mert a posztban szerepel, hogy lassacskan gyujtod az onbizalmad, es nekem az a tapasztalatom, hogy a nyelvtanulos csoportokban pont ezt lehet osszeszedni, vagyis en sose azert jartam nyelvtanfolyamra, mert a tanarra volt szuksegem a tanulashoz, en magamtol tokre jol meg tudom tanulni a szavakat, meg a szabalyokat, van otthon konyv, meg szotar meg ilyenek... Viszont az, hogy "legyen kihez szolni" (copyright @Sanz :D), az nagyon kell ahhoz, hogy visszajelzest kapjak arrol, hogy jol hasznalom-e a nyelvet, meg ilyesmi... Nyilvan a te esetedben arrol a nyelvrol van szo, amit ott beszelnek ahol laksz, tehat igyis-ugyis hasznalod, szoval ez valoszinuleg tenyleg nem olyan fontos, csak erdeklodtem :) Az kar, hogy gyengek a nyelvtanfolyamok arrafele, nem tul biztato :(

2015.02.24. 18:59:35

@QUERCUS: 67k evi fizetes nem sok egy kepviselinok. Sot, nevetsegesen keves. Viszont tetszik, hogy azonnal kirugtak a Torykbol es le kellett mondania.

SzZoole 2015.02.24. 19:18:59

@Rebarbaraa: Nem feltetlenul kellene igy beszelned vele,tobbet tud a hataratkelesrol,mint mi itt egy joparan egyutt,mas volt a mienk es nagyon mas volt az ove is.A masik meg a generaciobeli kulombseg.
Inkabb arrol beszelj,hogy sikerult e mar kihozni a gyermekeidet es,hogy elkoltoztetek e mar mashova,vagy meg mindig Wood Green-ben laktok.Regen tele voltal tervekel.

Quercus a favágó 2015.02.24. 19:24:54

@charlieharper:

Ezt nálunk is elmondhatnák a képviselők a fizetésükről. Csak ha nálunk kiderülne ilyesmi, akkor a félvilág szája habzani kezdene, hogy milyen korrupció van Magyarországon. Az USA-ból meg kitiltanák még a parlament telefonközpontosát is. Ugyan ez meg Angliában lobbitevékenység. Hát persze.

2015.02.24. 19:36:01

@QUERCUS: otthon is azonnali hatallyal lemondatta volna a regnalo part es kizarta volna a tagsagbol?
Csak kerdezem.

Mr Long 2015.02.24. 19:45:40

Van itt olyanvalaki, aki mostanaban, nem reg koltozott ki Angliaba es koltoztette a haztartast is magaval? Kerdesem lenne hozza!

FutureFry 2015.02.24. 19:47:04

@Csodabogár: Igen, az amerikai repterekkel nekem két dolog néha zavaró: Egyrészt a belépés külföldről (hosszú sorok, még állampolgároknak is, ráadásul általában erre még rájön egy “előszűrés” az indulási ponton) másrészt a TSA elég “szemellenzős” hozzáállása (pl. cipőlevétel). Mondjuk a várakozás nem EU útlevéllel (amit @Mirjam2: is említett) Londonban (Heathrow) sem egy leányálom (kb. hasonló kategória).

De az infrastruktúrával igazából nekem soha nem volt alapvető gondom, igaz máshol (EU/USA) sem. Talán leszámítva CDG-t (amit @brioche: is említett), ami tényleg elég lepukkant, ráadásul valahogy ott mindig olyan kavalkád az átszállas hogy már késtem le majdnem csatlakozást.

SzZoole 2015.02.24. 19:55:20

@QUERCUS: Az otthoni kepviselok papiron valoban keveset keresnek,de mi van a hatterben?
10 eves gyereknek 60 millas haz vagy 170 millas haz uszomedencevel???
Az angol kepviselok apro penzt keresnek a magyarokhoz kepest,nem beszelve arrol,hogy ha itt csak a korrupcio vagy barmilyen buncselekmeny gyanuja merul fel,rogton fel lepnek ellenuk.
Mo.-rol hany kepviselot iteltek mar el korrupcio miatt??
Akit elozetesbe tettek azt is ki engedtek,Meg ra adasul egy csomo karteritesi penzt kapott utanna.

SzZoole 2015.02.24. 20:04:32

@Mr Long (UK): Nem reg jöttem haza Cambridge-bol,utkozben lattam egy magyar rendszamu ponyvas koltozteto kisteherautot,ha gondolod visszafordulok es megkerdezem a felteteleket:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.24. 20:05:31

Segítséget kérnék egyik ismerősömnek.
Egy Toyota Hilux autót kéne valahogy felvarázsolni egy kamion platójára.
Itt Angliában Essexben.
Egy méter a kamion platójának magassága.
Tud valaki valami megoldást?
Niki itt vagy?

2015.02.24. 20:09:52

@Zoole[uk]: Rávilágítottál egy normális ország vs. szar ország különbségére. :)

Mr Long 2015.02.24. 20:10:59

@diggerdriver: emeld fel egy nagy diggerrel.

@Zoole[uk]: annyira nem fontos, de koszi :)

SzZoole 2015.02.24. 20:13:50

@diggerdriver: De Uri Gellert is megkerheted:)))

Rebarbaraa 2015.02.24. 20:15:30

@Zoole[uk]: Es a terveket meg is valositottam. :)
En azt hiszem egyebkent, hogy semmi sertot nem mondtam. Meltosagomon alulinak ereznem barkit sertegetni. Helyreigazitani pedig csak konnyed stilusban utos :) Aki eros kritikat fogalmaz meg, az tudjon elfogadja is:)

Quercus a favágó 2015.02.24. 20:15:50

@charlieharper: @Zoole[uk]:

Ha olyan videó felvétel készült a dologról, mint jelen esetben, akkor szerintem igen. Azontúl valószínűleg eljárás is indulna. Az egy más kérdés, hogy milyen eredménnyel. Mert nálunk Cusit kivéve még politikust nem nagyon ítéltek el korrupcióért.
Na de ezen nincs mit csodálkozni. Ha Magyarországon a Legfőbb Ügyész le meri írni a vagyonnyilatkozatában, hogy több mint 70 millával tartozik magánszemélyeknek, és ez senkiben nem vet fől kérdéseket, akkor min csodálkozunk.

FutureFry 2015.02.24. 20:18:28

@mojyo: @soad1221: @P.Elliot: @Cascabel:
Amerikai járatokon szokás, hogy a pilóta rádiós kommunikációjába az utas bele tud hallgatni az ülésben lévő fejhallgató-kimenet egyik csatornáján. Itt egy jó sztori erről (hogy mi megy néha - bár gondolom egy kicsit kiszinezve):
www.youtube.com/watch?v=3mLCv7v07uo

blackhairlady 2015.02.24. 20:19:29

@charlieharper: OK, megyek:)
Egyebkent csak azt akartam mondani ezzel, hogy mindent meg lehet unni, mindenben lehet kifogast talalni, van amikor a szemethegyek teszik szarra a helyet, avna amikor a tulzott pendanteria. Bar ez a mostani meg mindig jobb mint amirol David szokott irni, de szerintem ez mar nem normalis, amikor ennyire a kulsosegeknek el egy varos.

blackhairlady 2015.02.24. 20:20:32

@Turchi: Nalunk meg a kuka is csak reggeltol estig lehet kint az elvitelek napjan, kulonben jon a masodfoku ejnyebejnye:)

Herr Géza 2015.02.24. 20:22:53

@esban: Schönefeldnek már rég nem is kéne működnie, mellesleg az még az NDK "büszkesége" volt. Az új berlini nagy reptér meg ott áll készen, de nem tudják beüzemelni, mert még mindig többezer oldalas a hibalista, főleg a tűzvédelmi oldal teljesen szar. Tipikus állami gigaberuházás, amit el lehetett baszni, az el is van. Nekik az a "négyes metrójuk", csak egyelőre happy end nélkül. :)))))

SzZoole 2015.02.24. 20:24:07

@Philosoraptor: Nem nem,felre ertesz,nem azt mondom,hogy Mo. szar orszag mert nem az,en mar keresztul kasul bejartam es nagyon tetszik.
De,de amig a rendorseg,ugyeszseg es minden hatalmi szerv az Ok kezukben van,addig semmi nem fog kiderulni Mo.-on.
Amig Rogany ugyanazt csinalja a 5.ker. ingatlanokal amit az elodje tett,akit a gugolosba is raktak egy ideig,csak buncselekmeny/bizonyitotsag hianyaban mar ki is engedtek,addig Roganyt nem fogjak eloszedni emiatt sose.

blackhairlady 2015.02.24. 20:24:32

@soad1221: Veletlenul sem szantam dicsekvesnek, nincs mire, nem is jellemzo ram, foleg, hogy nem az en erdemem, hogy itt elek.
Csak arra probaltam viccesen reagalni -amit fentebb irtam Charlinak-, hogy nincs tokeletes hely, es minden hianyozhat egyszer:)

Herr Géza 2015.02.24. 20:24:36

@diggerdriver: Ezt pont te kérdezed?? Hát mi neked a neved???

SzZoole 2015.02.24. 20:28:35

@Mr Long (UK): Kar,pedig visszafordultam volna,szerintem meg Dover elott megcsiptem volna:)))

2015.02.24. 20:29:43

@FutureFry: Jezusom.... En nem mernek belehallgatni :D Gondolom akkor a pilotak ilyen kodnyelven beszelgetnek egymassal, esetleg kispapirral cetliznek, hogy "MOTORHANG???!" "SEMMI PANIK", mikozben az utasok csak azt hallgatjak, hogy "Te Jozsi, eszrevetted mar, hogy olyan jol repulunk es a latasi viszonyok is milyen tisztak..." "Kosz Jancsi, te vagy a legjobb masodpilota a vilagon <3"

@Herr Géza: "Schönefeldnek már rég nem is kéne működnie" Hat azt vettem eszre. :D

SzZoole 2015.02.24. 20:31:24

@Rebarbaraa: Es hol laktok most,ha nem titok?

Annyival is le tudhatad volna,hogy;igazad van.
Nem kell mindig konfrontalodni:)

2015.02.24. 20:33:05

@Zoole[uk]: Te értesz félre engem. Mert én komolyan gondoltam.

SzZoole 2015.02.24. 20:33:16

@Herr Géza: Honnan tudna???
Elfelejtetted,Dzson nem beszelni inglis:)))

FutureFry 2015.02.24. 20:36:53

@mojyo: Én régebben gyakran belehalgattam: elég unalmas pilóta-torony kommunikáció szokott lenni (pl. “engedélyt kérek a 35,000 lábra emelkedéshez”), de azért jobb mint a Kenny G. “elevator music” (márha csak az az alternativa).

SzZoole 2015.02.24. 20:37:54

@Philosoraptor: Azt tudom,hogy mi a Te allaspontod az orszagrol,csak azt nem szerettem volna,hogy Az en szemszogombol hazakopkodesnek tunjon.
Szerencsetlen orszag nem tehet rola,hogy ilyen haszontalan iranyitoi vannak.

nyuszigonosz 2015.02.24. 20:42:18

@diggerdriver: Azokat a "feljáró" alumínium -vas vagy miböl van lapokat/csíkokat ( szóval amin keréken felmegy a kocsi) kell kölcsönkérni egy autóeladással és/vagy javítással foglalkozó helyen.
Vagy darut szerezni és azzal feltenni.

2015.02.24. 20:42:23

Miből következik az, hogy amit én írok, azzal te is azonosulni tudsz? :P Az én álláspontom nagyon egyszerű, mindenki számára könnyen támogatható v. utálható. :)))

"Szerencsetlen orszag nem tehet rola,hogy ilyen haszontalan iranyitoi vannak."

Sajnos vagy nem, de a magyar társadalom pontosan ilyen politikusokat érdemel. Közülünk emelkedtek/emelkednek ki, nem a semmiből pottyannak ide. Azt már félve merem leírni, hogy a magyar politikusok tükröt mutatnak a magyar népnek.

bxf 2015.02.24. 20:44:10

Reg olvastam HA-t, ez az egyik cikk, amely nagyon tetszett.

Kulonosen a "beintes" :-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.02.24. 20:47:17

@Mr Long (UK): Igaz, nem mostanaban volt, hanem vagy 2 eve. Meg nem az egesz haztartast, csak 2 nagy dobozt hozattam ki, de ok csinaltak:

www.csomagkuldes.com

Korrektek, segitokeszek, rugalmasak voltak es szerintem jo aron dolgoznak. Tudtommal vallalnak komplett koltoztetest is Mo.-UK vonalon.

nyuszigonosz 2015.02.24. 20:50:11

@diggerdriver: De várj Digger, te építkezésen dolgozol, ott is van az a Baugerüst - Géza úr segíts már, mi ez magyarul, (állások vagy ilyen valami) de angolul meg: scaffold, scaffolding. Na abból, annak részeiböl is ügyesen össze lehet állítani kitámásztásokkal egy feljárót.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.24. 20:50:32

@blackhair-lady: na erről jutott eszembe, most hallom, pár éve a kukát lopta el valaki innen a ház elől, valszeg már üresen persze. és ez még csak nem is egy rossz környék egyáltalán. de azóta lesben áll családtag, hogy behozni rögtön miután elment a kukásautó....

Shanarey 2015.02.24. 20:50:48

Látom a fő ideológusaink, megint beindultak.

Nos akkor kéretik nekem elmagyarázni, hogy is van az hogy eme haldokló nyugatnak az ködösebbik szegletében másfél év alatt egy, az út szélén integető rendőrt nem láttam. Amikor Magyarországon voltam, és aljas módon beültem a saját autómba, a Ferihegy 2 alias Liszt bisz basz-on, onnan az én valaha volt kicsiny világomig ( Budapest XXII. kerület) több mint 10 helyen láttam az út szélén integető rendőrt amelynek az a dolga hogy vegzálja az autósokat.

Ha már annyira meg lett magyarázva az a fránya "haza köpködés"
Akkor ezt is magyarázza meg valami szakértő.

Hó helyzet a határátkelőnél például Barcs:

www.sonline.hu/somogy/kozelet/micsoda-kulonbseg-utviszonyok-itthon-es-horvatorszagban-foto-594476

SzZoole 2015.02.24. 20:51:10

@Philosoraptor: Rosszul fogalmaztam,nem nepre gondoltam,hanem magara az orszagra,mint termeszeti jelensegre.
A nep meg szagolja azt a viragot amit szakitott.
Nekem nincs gyomorgorcsom amikor atlepjuk a hatart hazafele,legfeljebb a fejem zsibbad a tobb mint 30 oras ebrenlettol.

**mimi** 2015.02.24. 20:56:22

szagolom...szagolom...de meddig kell még??? :))

SzZoole 2015.02.24. 20:56:46

@Shanarey(England) ISTP: Az hadjam,hogy Te masfel ev alatt nem lattal,de en 5 ev 3 honap alatt sem lattam,pedig eleg sokat uton voltam/vagyok:)

SzZoole 2015.02.24. 20:58:29

@**mimi**: Meddig meddig mimike,hat tovig:)))

Shanarey 2015.02.24. 21:00:37

@Zoole[uk]:

Én, az eddig tapasztaltak alapján, ebben nem is kételkedek.

Persze én a fő ideológusainkra várok, de ilyenkor nagy a csend.

Quercus a favágó 2015.02.24. 21:01:03

@Shanarey(England) ISTP:

Szerintem csak örültek, hogy szerencsésen hazaértél, azért integettek. Remélem visszaköszöntél nekik.

Shanarey 2015.02.24. 21:01:17

@**mimi**:

Amíg te is lelépsz, ahogy mi is leléptünk.
:-)

nyuszigonosz 2015.02.24. 21:03:52

@Shanarey(England) ISTP: Csak nem fütik az utat a Horvátok? :-)))) Vagy inkább csak idöben lerámolják a havat.

Shanarey 2015.02.24. 21:04:03

@QUERCUS:

Ez akár igaz is lehetne, mert egynek sem sikerült engem kiszúrnia, ellenben azon autósok akiket leintettek, ezt másképp gondolták.
Mindenesetre ha ez a te véleményed és nem viccnek szántad, akkor a gyerehaza org-on kellene efféléket írnod. Előbb utóbb még majd fizetnek is neked ezért.

Shanarey 2015.02.24. 21:06:48

@nyuszigonosz(D) ESTP:

Magyarország, az az ország ahol a hó mindig előbb érkezik, mint ahogy az utakat takarító cég erre számított.

Quercus a favágó 2015.02.24. 21:06:59

@Shanarey(England) ISTP:

Az a baj ezzel a gyerehaza orgazmussal, hogy én nem tudom miről van szó. Viszont van itt egypár megmondó ember, aki úgy látom rendszeres olvasója. Van ott valami érdekes? Szex?

Shanarey 2015.02.24. 21:08:10

@QUERCUS:

A Google, a te barátod is. Vagy nem.

2015.02.24. 21:09:03

@Zoole[uk]: Az ország nagyon szép, aki az ellenkezőjét mondja, az kamuzik. :) De (!), sajnos ebből sem lehet megélni és előrébb lépni az életben. Hozzáteszem, hogy pénz nélkül nem fogod élvezni Mo. szépségét. Tehát ott vagyunk, ahol a part szakad...

SzZoole 2015.02.24. 21:11:32

@nyuszigonosz(D) ESTP:
@Shanarey(England) ISTP:
Tanult emberek vagytok,hogy nem lehet ezt erteni???
Mivel Horvatorszag delebre helyeszkedik el Mo-hoz kepest ezert ott melegebb is van ezert hamarabb olvad a ho is.
Ez ugyanolyan mint,hogy miert latod hamarabb a villamlast es csak utanna hallod a dorgest?
Azert mert a szemed elorebb helyeszkedik el a fejeden,mint a fuled:)))

Kvikveg 2015.02.24. 21:12:11

@nosuti: "engem csak a citibankosok idegesitenek néha Ferihegyen " - nekem ok Ferihegy melypontja. A "segithetek" szoveggel jonnek mikozben mennek a kijelzo fele, es van amelyik nem fogja fel, hogy a nem az nem. Semelyik masik repteren nem lattam ilyet, pedig rendszeresen repulok. Mar ha jobbra megy az ember, azalatt a kijelzo alatt is van valami pult.

Fajankó 2015.02.24. 21:12:11

@Cascabel:
A hiba nem az Ön készülékében van!

Quercus a favágó 2015.02.24. 21:14:19

@Shanarey(England) ISTP:

De. Viszont miután én itthon vagyok, minek olvassak olyat, hogy gyere haza.

2015.02.24. 21:18:06

@QUERCUS: Nyilván, aki ellent mer neked mondani, az már megmondóember. De köszönöm a címet, tenni fogok továbbra is, hogy kiérdemeljem eme nagyszerű titulust. :D

A gyerehaza.org a kormánypropaganda egyik kamu "csinálunk valamit a probléma ellen" szervezete. Viszont szerintük sincsen semmi probléma Mo.-n (mint ahogy szerinted is), így biztosan tudnád kamatoztatni náluk a tudásodat.

Shanarey 2015.02.24. 21:22:58

@Kvikveg:

Na én ezt úgy oldottam meg hogy feltettem nekik a kérdést.
-Tudnak e olyan számlát ajánlani, amelynek nincs havi díja, nincs kártya használati díj, és egyéb kategóriában sincs semmi, például kamat adó.
Persze erre a válasz, nemleges, és ennyi.

@QUERCUS:

Neked oda írnod kellene, nem olvasni.
Hja és had gratuláljak a blogodon elért szinthez, ez igen alacsony szint, de, ennél lejjebb már nem sokat mehetsz.
Előbb utóbb lesz onnan felfelé is.

Hari Seldon 2 2015.02.24. 21:23:06

@QUERCUS:
Hát már ott is.
Csak elég rosszul csinálják:
Nagyképűen le kellett volna hülyézni az újságírót, meg általában mindenkit aki szóvá tette, és nem lett volna szabad lemondania.
- Legfeljebb kérni egy tolmácsot...

Shanarey 2015.02.24. 21:24:16

@Zoole[uk]:

Ez olyan Angol tudósok féle magyarázat volt.
:-)

nyuszigonosz 2015.02.24. 21:29:15

@Zoole[uk]: :-)

Hát ilyen szemszögböl még nem néztem a dolgot. :-)

SzZoole 2015.02.24. 21:31:17

@Shanarey(England) ISTP: Naja,az angol tudosok a legjobbak a vilagon:)))

Rebarbaraa 2015.02.24. 21:32:55

@Zoole[uk]: Nem titok de ugy gondolom nem osztom meg egy nyilvanos blogon.
Azt meg nem irhattam h " igazad van" mert nem ez volt a velemenyem :) A konfrontalodastol sem felek mert csak akkor nyilvanitok velemenyt ha azt meg is tudom vedeni.
Joejt. Holnap indulok haza, pihennem kell. Edesanyam elhunyt egy hete es a csaladdal voltam Mo.-n.

Quercus a favágó 2015.02.24. 21:34:40

@Shanarey(England) ISTP:

Ha esetleg nem tűnt még föl neked, meg az elvbarátaidnak, nem vagyok Fideszes. Rendkívül türelmes viszont vagyok. Mint jó anya a hülye gyerekéhez.

Tehát még egyszer:

Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal.

Na akkor, mondjátok szépen egyszerre utánam:

Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal.

Ügyesek vagytok. Kaptok cukrot.

33621 2015.02.24. 21:35:36

@Dragonlady (Bp, Hun): Debrecenben ma 15 fok volt és napsütés! A kelet jobban teljesít!

Shanarey 2015.02.24. 21:36:49

@QUERCUS:

Nem tudom miről beszélsz.

nyuszigonosz 2015.02.24. 21:40:18

@Zoole[uk]: Igaz. Mondják, hogy még a jó pap is holtig tanul. Hát még én, rámférne. :-)

FutureFry 2015.02.24. 21:42:28

@diggerdriver: Ha a platósat elásod akkor szinten ráhajthatsz. De lehet egy domb is megteszi.

Shanarey 2015.02.24. 21:42:42

@diggerdriver:

Keresni kell egy warehouse-t, ahová beengedik, azoknál van kamionhoz csatlakozás és van normál ki és bejárat a targoncáknak.
Persze sok esély nincs rá, ez csak egy ötlet.

2015.02.24. 21:47:52

@QUERCUS: Orbán Viktor (bármelyik másik is ide írható) csak egy tünet, egy okozat. Nem pedig ok. Hatalmas nagy különbség.

Szerinted meg az elvbarátod szerint (Max) nincsen semmi probléma Mo.-n, és mindenki eltúlozza. Hiszen mi még nem vagyunk harmadik világ, de nem sokára el fogunk jutni oda is, ha így megy minden tovább. Mások pedig nem így látják. Nem is értem, hogy miért akarlak bármiről is meggyőzni. Te eldöntötted, hogy miben hiszel és miben nem. Innentől kezdve meg mindegy, hogy kit mit ír.

Quercus a favágó 2015.02.24. 21:48:07

@Shanarey(England) ISTP:

Arról beszélek öcsi, hogy ha ezen a blogon valaki nem azt adja elő, hogy beleszarik Magyarország közepébe, aztán a négy sarkánál összefogja, és a vándorbotjára köti a batyut, az szerintetek már kormánypárti, vagyis Fideszes, és Orbán rajongó.

Na ezért mond utánam szépen:

Orbán Viktor nem egyenlő Magyarországgal.

SzZoole 2015.02.24. 21:48:32

UK-ban elok,9-kor lesz egy musor a Chanel 4-en,Romanians are coming.
Erdekesnek tunik.

blackhairlady 2015.02.24. 21:48:50

@Taxomükke: Igen, mi is belefutottunk egyszer, utana lettunk csak okosabbak:)

morsels (törölt) 2015.02.24. 21:52:33

@Herr Géza:
Ja, csak asson egy 1 meter mely godrot a platosnak, aztan mar ra is lehet allni :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.24. 21:58:25

Basszátok meg ez nem Magyarország hogy Wimbledonból elcsattogok Essexbe a lánctalpassal a gyorsforgalmin.
Csak tanácsot kértek tőlem.
Gondoltam itt értelmes emberek vannak de felül kell vizsgálnom ezt az álláspontomat...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

blackhairlady 2015.02.24. 21:58:47

@Cascabel: Nocsak, megis repulovel mesz? Azt mondtad, elcserelted az autot es azzal emsz le Mexicoba.
Nincs Starbucks sem?
Minek neked csomagszallito kocsi? Nem kellett feladnod a borondodet Kanadaban es csak a tranziton varni?
Rohadt modon lehult az ido. A mult szombaton meg napoztam, most meg vissza a nagykabat. A vicc, hogy az este jott az e-mail az iskolai korzettol, hogy lehet, hogy fagy szunet lesz. ) fok korul:D
Jo utat!

Quercus a favágó 2015.02.24. 22:00:18

@Philosoraptor:

Kicsihuszár, akkor most elmondok neked valamit, de ígérd meg nem terjeszted.
Én szerintem is igen szarul mennek a dolgok itthon. Én is elhúznék, ha tehetném. Nem tehetem. A gyerekeimet viszont arra biztatom, hogy menjenek. De azt is tudom, hogy teljesen mindegy ki fogja kormányozni ezt az országot, jobb nem lesz. Hacsak nem választanak meg téged miniszterelnöknek. Mert akkor felvirrad a mi napunk!

Elégedett vagyok a mai teljesítményemmel.
Na jóccakát!

Shanarey 2015.02.24. 22:00:49

@QUERCUS:

Van az úgy, hogy te is hülyeségeket beszélsz, sebaj.
Lehetne ezt úgy is magyarázni, hogy a te véleményed alapja mi is valójában. netán az hogy te miért is véded Magyarországot annyira, de a véleményem ez ügyben már szín tiszta személyeskedés lenne, a személyeskedést, meghagyom neked.
Amúgy, én egy másik beszólásod okán írtam amit írtam, amely poszt egy kommentjében oly érdekesen jellemezted az ide írókat.

33621 2015.02.24. 22:02:58

@Zoole[uk]: Akinek rövid a farka nagy az autója? ::::----)))))

2015.02.24. 22:03:40

@QUERCUS: "Hacsak nem választanak meg téged miniszterelnöknek. Mert akkor felvirrad a mi napunk!"

Ne haragudj, de nekem nincsen meg hozzá a -hhmmmm- megfelelő képességeim hozzá. Valamint nem lenne tudásom vezetni ennyi birkát, mint amennyi van ebben az országban. Kétségkívül jól fizet, csak állandóan csuklik az ember. :D

2015.02.24. 22:04:15

@33621: És akinek kicsi autója van, annak....? :D

SzZoole 2015.02.24. 22:04:55

@33621: Nem tudom,eddig Meg nem panaszkodtak:)))

Herr Géza 2015.02.24. 22:06:59

@Dragonlady (Bp, Hun): Nálunk is megvolt (mármint Érden...), akár azt is mondhatnám, hogy akkor döntöttem el, hogy nekem ennyi volt Magyarországból...:D De nem, azt már sokkal hamarabb kimondtam....

blackhairlady 2015.02.24. 22:08:46

@mojyo: Gondolod, hogy a pilotak repulnenek ilyen fura hangu gepeken? En ugy gondolom, hogy ha az utasoket esetleg igen, de a sajat eletuket semmikeppen nem kockaztatnak. Tul naiv vagyok?:)
Tavaly nyaran 2 orat varakoztunk a frankfurti repteren visszafele Houstonba, mire bejelentettek, hogy muszaki hiba miatt torlik a jaratot. Szinte mindenki fel volt haborodva, en meg arra gondoltam, hogy inkabb kessek 1 napot mint soha ne erkezzek meg. Persze ertheto ha valaki emrges, mert masnap dolgozni kell emnni vagy egyeb igen fontos teendoje van, de a biztonsag kell hogy legyen az elsodleges.

2015.02.24. 22:17:24

@blackhair-lady: Nem azt gondolom, hogy a pilotak repulnenek fura hangu gepeken, hanem azt, hogy a fonokeik nyomjak oket, hogy tartsak az idot, mert iszonyu penzbe kerul minden extra perc.
Vagyis ugy erzem, hogy a nyomott arak es a kielezett versenyhelyzet sulyos kockazatot jelent az utasok biztonsagara, de nem ertek hozza, es bizom benne, hogy mindenkinek ez az elso. :)

Herr Géza 2015.02.24. 22:19:17

@diggerdriver: @morsels: @FutureFry: dehülyéééék vagytok, most törölgethetem a képernyőt..... :)))))))))))))))))))))))))))€

Diggi, innen a művelt nyugatról hogy a francban tudnám már, hogy Wimbledon nem Essexben van ? :)))))))))))

blackhairlady 2015.02.24. 22:19:30

@Dragonlady (Bp, Hun): Na most pontosan leirtad azt amit mar en is egy ideje szeretnek, cska mindig elfelejtem mire ideerek:))) (Atkozott alzheimer:D)
Nekem az az eletfilozofiam, hogy nem kell mindenaron megerteni a masikat, nem kell szeretni vagy nem szeretni amit/ahogy gondol/csinal, egyszeruen csak fogadjuk el olyannak amilyen. Persze nem bunugyi kategoriara gondolok, hanem teljesen hetkoznapi dolgokra.

blackhairlady 2015.02.24. 22:21:01

@mojyo: Remeljuk! Bar igazad van, lehet, hogy fonoki nyomasra meg a kritikus helyzeztet is bevallajak. Jobb is, hogy nem tudjuk.

Quercus a favágó 2015.02.24. 22:23:25

@diggerdriver:

Szedjék szét a Hiluxot. Úgy föl tudják rakni. Itthon meg majd összerakják.
Nincs mit.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.24. 22:30:19

@Herr Géza: miert, ki lakik wimbledonban?
egy teniszpalyan??

nyuszigonosz 2015.02.24. 22:33:51

@~~Babette~~: Wimbledonban a markológép lakik.
Ez Digger mostani munkahelye.

blackhairlady 2015.02.24. 22:36:55

@~~Babette~~: Jo. Vagy megse inkabb:) Egy pici idore esetleg;D

33621 2015.02.24. 22:40:05

@Zoole[uk]: Az indexen már tegnap megnéztem!

puhacica 2015.02.24. 22:41:32

@Mr Long (UK): penteken jottunk, nem koltoztettuk ki az egesz haztartast, de tetemes batyut sikerult osszeramolni. mi a kerdes?

blackhairlady 2015.02.24. 22:43:59

@QUERCUS: Tudod mi jutott eszembe rolad? Olyan vagy mint az anyukak (en is:D). Pontosan tudod a gyerekeid (orszagod, hazad) gyengesegeit, negativumait, be is szolsz nekik, idonkent kemenyen, de amikor mas szol rosszat roluk, szidja oket, akkor azt nagyon rossz neven veszed, es nem erted, hogy veszik a batorsagot hozza.
Annyi rosszat irtal mar te is Magyarorszagrol, a politikusokrol, de ha valaki aki mar kulfoldon el, probal ilyet tenni, azonnal a vedelmedbe veszed.

SzZoole 2015.02.24. 22:48:07

@puhacica: Mar itt vagytok kint?
Mikor futunk ossze egy kavera ?:)))

33621 2015.02.24. 22:50:21

@Zoole[uk]: Amit ide írtál ajánlóba.

UK-ban elok,9-kor lesz egy musor a Chanel 4-en,Romanians are coming.
Erdekesnek tunik.

dr kíváncsivagyok 2015.02.24. 22:58:22

@diggerdriver: A kamiont be kell ásni egy méter mélyen a foldbe..., aztan siman ráhajtani.

kék madár 2015.02.24. 22:58:22

" Ugyanakkor Andor története engem mélységesen elszomorított"
nekem meg tok happy end volt, ahhoz kepest ami otthon vart rajuk. A legtobb hataratkelo tortenete ennel viszontagsagosabb

na4 2015.02.24. 22:58:39

Egyszerü: szar szakma, szar élet, jó szakma, jó élet.

bxf 2015.02.24. 22:59:57

@33621: Most neztem meg. A youtube-on (az elso reszt).

SzZoole 2015.02.24. 23:00:07

@33621: Bele neztem,volt erdekes resze,de a drogos koldusok eleg lehangoloak voltak....

puhacica 2015.02.24. 23:03:29

@Zoole[uk]: igen, itt vagyunk, meglepeteeeees!!! :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.24. 23:16:23

@~~Babette~~: Hehh, nem semmi...nem mondtad nekik, hogy hélóó, ez már nem az az éra...?

Quercus a favágó 2015.02.24. 23:17:37

@blackhair-lady:

Sok igazság van abban Kedves, amit írsz. De engem az zavar igazán, amikor összemossák Magyarországot, a magyar embereket az ország politikusaival. Én rühellem az USA mindenkori kormányát, de nem keverem őket össze az amerikai néppel. Mert az amerikai népet tisztelem. A magyar politikus gazember. Kivétel nélkül mind. De egy kalap alá venni velük a választókat......Na azt nem szeretem. Birka a magyar, mert megválasztotta Orbánt? Lehet. De a választó bárhol a világon akkor birka, amikor az neki jólesik. A választó bármikor tévedhet. Mert neki ehhez joga van.
Sokszor sarkosan fogalmazok, mert én ilyen vagyok. Még az az ember nem született meg, akitől én megijednék. Viszont ha valamiről véleményt mondok, annak van alapja, háttere. Én ugyan is nem a mesekönyvekből tájékozódom, mint ahogy azt itt egy páran hangoztatják. Vagy ha igen, akkor az én mesekönyveim:
Kúria ítéletek, állásfoglalások, Ítélőtábla vélemények, MNB, MTA tanulmányok, neves magyar közgazdászok(Pogátsa, Madár, Mellár, Róna, stb) írásai, euronews, napi.hu, Portfólió, és még sorolhatnám. Én ezekből tájékozódom. Az itt olvasottakból próbálom meg összerakni Magyarország, és a világ viszonyát.
Persze lehet, hogy jó téglákból néha rossz házat építek. De legalább megpróbálom.

SzZoole 2015.02.24. 23:19:49

@puhacica: es mivel akarsz meglepni?:)))

2015.02.24. 23:49:09

@QUERCUS: Ez mind teljesen ertheto, de a Magyarorszagot kritizalo elvandoroltak vagy elvagyok kisebb reszben a politikat, es nagyobb reszben a tarsadalom mentalitasat, attitudoket, egyeb, politikatol csak kozvetve fuggo dolgokat szoktak emlegetni kritikajuk legfobb indokakent.

En peldaul leszarom a politikat, ez minden orszagra vonatkozik, azt viszont nem szerettem Magyarorszagban, hogy mindenki, a politikusokon kivul is meg volt rola gyozodve, hogy neki volt igaza, es mindent indulatbol, erzelembol, es a sertett egojabol akart megoldani. Szerintem ez kihat az elet fobb teruleteire, neheziti a vallalkozast, tanulast, letezest. Ez a fo kritikam Magyarorszaggal szemben, ami a tapasztalataimon alapul. Ezert, hogy en ezt tapasztaltam, igazan nem kene senkinek magara vennie, vagy megsertodnie (ja de, pont ezt irtam, hogy ez a bajom, hogy mindenki megsertodik :D) es amugy ez nem jelenti azt, hogy nem orulok annak, hogy oda szulettem, es sok dolgot meg kifejezetten szerettem, peldaul a humort, meg egy csomo jo helyet Budapesten. Mas meg massal van igy.

"Az itt olvasottakból próbálom meg összerakni Magyarország, és a világ viszonyát. " Ezzel is minden rendben van, de a legtobb ember nem ezt csinalja, hanem tapasztalatait reszesiti elonyben, akkor is, ha kismillio dolgot olvas meg melle, akkor is tapasztalasai formaljak vilagkepuket. Ezekkel pedig nehez vitatkozni, mert mindenki mast tapasztal, ezert igazan nem erdemes minden ellenvelemenyre anyatigriskent ugrani :) Szerintem.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.25. 00:40:01

velvet.hu/budapestma/2015/02/22/talalja_ki_londoni_vagy_budapesti_megallo_neve_ez/

Nekem 9 jó a 12ből, úgy hogy sose jártam Londonban és a tömegközlekedését se ismerem. :-)

morsels (törölt) 2015.02.25. 00:58:04

@geegee:
En speciel sem Budapestet, sem Londont nem ismerem es nekem is 9/12 lett.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2015.02.25. 01:11:55

@rumitom: Van meg rosszabb: Debrecenbe erkezni

blackhairlady 2015.02.25. 01:22:19

@Dragonlady (Bp, Hun): En otthon nem is tudom hany kukat vettem, mert mindig elloptak. Aztan egyszer apukam megunta, osszeszedte a garazsban talalhato osszes maradek festeket, es kipingalta a szemetest, plussz a monogramot is rafestette, tiszta moder art lett. na azota nem loptak el:D

blackhairlady 2015.02.25. 02:08:21

@QUERCUS: Pedig sokszor ugy fogalmazol, hogy utalod Amerikat:) De egyszer elmagyaraztad itt valakinek, hogy a kormanyra gondolsz, azota ertem, hogy nem az emberekkel van bajod. Bar azzal is lehetne vegul is, hisz nem szerethetunk mindenkit:)))
Nehez ez az internetes kommunikacio. Nem latjuk, halljuk a masikat, ezert sokszor felre ertelmezzuk a mondanivalojat.
Azon pedig ne csodalkozz, hogy aki haraggal ment el, az kemenyen fogalmaz. Meg sokaig igy is fog, mert a tuske ott maradt. Majd idovel aztan lenyugszik, lattunk itt mar ilyet.
En nem szoktam rosszat mondani, mert nekem jo eletem volt, de latom a testveremen, hogy mennyire nehez boldogulni, es o otthon elve sem eppen dicsoro szavakkal illeti a kedves vezetoinket es a dontesi helyzetben levoket.

Világpolgár2012 2015.02.25. 02:21:43

@geegee: @morsels:
12/12, úgy látszik elég Londont ismerni, mert a pestiekről fogalmam sincs :)

pappito · http://pappito.com 2015.02.25. 02:43:25

@Golf2: " Mi az a 2 év, mit tudsz te Angliáról,majd 30 év múlva nyilatkozz a Hazacseréről!"

akkor most már két adattal jössz, az egyik a minimum távolság (km-ben) ahonnan már kiiratkozik az ember a magyarságból, a másik a külföldön töltött idő (évben) amiután az ember már nyilatkozhat hazacseréről

pappito · http://pappito.com 2015.02.25. 03:05:58

@blackhair-lady: nem hiszem, hogy mennek bárhova egy köhögős repellővel. én már töltöttem egy napot a lounge-ban, mert a fapados gépen valami nem volt frankó. először ültünk egy órát, aztán leszállítottak mindenkit, aztán pár óra múlva vissza, aztán megint le, mert mégse lett jó a nemtommi, aztán már nem tudom mi volt, mert a loungban vedeltünk, aztán megkértem a nejem, hogy jöjjön értem és nem mentem Melbourne-be inkább, hanem haza :) Reggel négyre mentem a reptérre, délután négykor szedett fel a nej, ötre itthon is voltam... a járat meg sose indult el, és mivel fapados, nem volt honnan előhúzni egy másik madarat.

pappito · http://pappito.com 2015.02.25. 03:08:02

@dr kíváncsivagyok: angolországban nincs feltalálva a rámpa?

pappito · http://pappito.com 2015.02.25. 03:13:19

@blackhair-lady: azért azt is vedd figyelembe, hogy mi éltünk ott (benne) huszonharminc-negyven évet, a jóember viszont nem élt máshol ennyi évet, sőt.

montroyal ( CAN qc) 2015.02.25. 03:13:23

off
na tessek errol beszeltunk .. itt Montrealban is az antiszemitizmus
www.cbc.ca/news/canada/montreal/swastikas-spray-painted-on-cars-lead-to-hate-crime-probe-in-montreal-1.2968929

bocs nem tudom megallni...lehet hogy nem jol latom ? ezeknek a gonosz antiszemitaknak , akik a zart garazsban a zsido hazban grafitiztak a kocsikat , még arra is kiterjedt a figyelmuk ,hogy nem akarmilyen festekes sprayt hasznaltak ... felhajtottak vizzel lemoshatot (video).... no comment ..:-))

tvanouvelles.ca/lcn/infos/faitsdivers/archives/2015/02/20150224-104052.html

pappito · http://pappito.com 2015.02.25. 05:31:40

@montroyal ( CAN qc): ühüm, a szélvédőbe baszott csákány is vízzel lemosható... ha mindenfelé ezt látod, nem lehet, hogy a te szemeddel van a baj?

bár biztos a mystery tunnelt is a zsidók ásták torontóban, hogy az antiszemitákra foghassák

marczy 2015.02.25. 06:04:33

Bajorország jó hely!
Nekem annyiból szerencsém van, hogy értek egy olyan dologhoz, amit Mo-on csak kevesen tudnak, de a bajor kultúra része. Így némi előnnyel indulok...

És kint nagyon finom bajor hölgyikékhez volt szerencsém...

Dr. Sör Kálmán · http://www.itallexikon.hu 2015.02.25. 06:04:33

Vigyetek eeeel, engem is! Salalalalaaaaa. De tényleg.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.25. 06:04:33

@Philosoraptor:

Ilyet sosem mondtam. Mo-on sok probléma van.

Ellenben: ezeket a problémákat a helyükön kell kezelni.

S a legfontosabb: egy új ballib kormányzat ezeket a problémákat nem oldaná meg, sőt újabbakat tenne hozzájuk.

2015.02.25. 06:15:41

@maxval bircaman szerkesztő: "Ellenben: ezeket a problémákat a helyükön kell kezelni."

Épp ez a probléma forrása. Hogy nem kezelik.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.25. 06:34:39

@geegee: marnem emlekszem, mire hivatkoztak, de elfogadhatonak tunt.

pappito · http://pappito.com 2015.02.25. 07:01:47

@~~Babette~~: na jó, de ez a 30 év változik a távolsággal, pl. ha messzebbre mész, akkor kevesebb év is elég?

ez a bizonytalanság....

pasztasuta 2015.02.25. 08:14:11

@blackhair-lady: máris jobban tetszik az 5cm-esre lenyírt gyep, igaz? ;)

A cikkben szereplő 'land of fire' létezéséről a '90-es évek óta tudnak, azóta is alig történt valami, hogy megtisztítsák azt a területet.. :(

vénkujon 2015.02.25. 08:19:45

@maxval bircaman szerkesztő: más blogokban zavarogj...ezek itt túl okosak. hidd el.

LaMettrie 2015.02.25. 08:19:46

@~~Babette~~: Én egy hónapja igényeltem az ügyfél kapun ezt a TEL-kódot, de csak nem jött. Tegnap felhívtam őket, azt mondták, még nincs kiadva senkinek a feladat, de megígérték, hogy utánanéznek, és visszahívnak. Azóta is hívnak. Az volt a javaslatuk, hogy menjek be egy Nav-irodába. Egy kódért? A 21. században személyesen?

cukkmukk 2015.02.25. 10:16:37

Tanulságos történet, köszönjük!

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.25. 13:08:31

@Kvikveg: ezek a citibankosok még mindig ott vannak?? tavaly január óta? mondjuk még jó, hogy valamiért angolul reagáltam épp, és akkor azonnal békénhagytak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.25. 13:10:38

@33621: ma itt is süt a nap. csak hogy ne mondja senki, én mindig csak nyifogok.

Simon Hasonmasa (TW) 2015.02.25. 13:22:34

@diggerdriver:
Ha meg nem oldodott meg a problema, kell keresni egy helyet ami kb azonos magassagu a kamion platojaval. Ra kell tolatni vagy melle allni es onnan felhajtani. Sok ilyen hely van. Jellemzoen vege kinel, slaloms sikon. Persze, fizetnek kell erte. Ez Anglia:)
Sok sikert!

Simon Hasonmasa (TW) 2015.02.25. 13:23:19

....cegeknel, allomasokon...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.25. 13:25:27

@pappito: az évek számát szorozd össze a távolsággal (ezresekben számolva, légvonalban).
1.5 x 8.8 + 7 x 7.7 + 2 x 7.6 = 82.9
ebből nagyvonalúan kihagytam a nyaralást.
mivel szerintem több mint 4 és fél éve vagytok kint, engem már biztosan lenyomtál :-)

blackhairlady 2015.02.25. 13:38:00

@pasztasuta: Igen, de a fene sem tudja mi van a gyep alatt:(
Persze, mondom, csak hulyeskedtem, de van az a pont amikor mar a tulzott pedanteria idegesito. Persze meg mindeig ez inkabb mint amit te linkeltel be.

Kulonben az jutott eszembe amikor a cikket olvastam, hogy en szepen elraboltattam volna a maffia csaladtagjait, szepen, egyenkent, megitattam volna veluk egy csomo vizet, mondvan, hogy a kozeli folyobol valo (pedig nem is), majd termeszetesen szabadon engednem oket, es kuldenk egy aranyos levelet, hogy orulok, hogy vendegul lathattam kedves csaladtagjait, remelem izlett a viz nekik, es amugy a vasarnapi ebed hozzavaloi is innen a szemet temeto tetejen teremtek. Valyon elgondolkodnanak-e mit tettek?

pasztasuta 2015.02.25. 14:14:16

@blackhair-lady: nem tudom jo otlet-e, mert ha sikerulne is kivitelezned, masnap valszeg mar nem ebrednel fel, meg a csaladod sem. :(

Az a fo maffiozo koma aki ezt az egeszet leleplezte anno, most halt meg par napja; februar kozepen teto javitas kozben leesett es eltorott egy bordaja, ezert bevittek a korhazba, ott kezdett egesz rendbejonni, aztan egyszer csak se szo se beszed megallt a szive. Most persze majd kivizsgaljak hogysmint tortent, es majd biztos kimutatjak, hogy teljesen termeszetes modon hunyt el, csak azert megis erdekes...

montroyal ( CAN qc) 2015.02.25. 15:06:45

@pappito: a tunelt senki nem tudja egyelore ki es miert csinalta valszeg semmi koze terroristakhoz .. ha csak nem az hogy a kozelbe levo tenisz palyahoz akartak alaasni es felrobbantaniu a teniszversenyt .. valami ilyent magyaraztak a terrorista ellenes szakertok ... a tunel egyelore a semmibe megy ..

egyebkent a rongalasnak s valszeg semmi koze az antiszemitizmushoz .. legrosszabb esetben 14-16 eves bedrogozott gyerekek csinaltak .. persze be kellett jutniuk a zart garazsba ... volt kulcsuk meg senki sem volt otthon a tobb lakasos hazban .. egyebkent csak feldobtam a temet hogy valaki raugorjon nincs osszeeskuves elmeletem szarom le ...
mutattak a TVben egy kongresszust a zsidok maguk alakitanak ki egyenruhas gulyoallo mellenyes alakulatot sajat vedelmukben .. valszeg erre kell par millios allami tamogatas .. mindenesetre ugyanezt nem javasolnam a muszlinoknak ... :-))))

montroyal ( CAN qc) 2015.02.25. 15:42:55

@pappito: milyen igaza van a nejemnek ( utaja az arabokat terroristakat ) az elso kerdese az volt honna tudtok a tunelrol ... a a sajto vilagga kialltotta Canadaban veszelyes terroristak tevekenykednek .. rohelyes ... talan drogot akartak elrejteni ... valyon miert nem vartak meg mig valaki odamegy es kapjak el ... az kevesbe erdekes hir nem is fontos a fontos hogy remegjen mindenki itt a bizonyitek ...

blackhairlady 2015.02.25. 15:57:28

@pasztasuta: Eppen tegnap neztem ujra a Keresztapat:(
Ok, akkor csak egy nevtelen levelet kuldenek, hogy az ebed hozzavalok nem vilagitottak-e:)

2015.02.25. 17:07:30

@montroyal ( CAN qc): "mutattak a TVben egy kongresszust a zsidok maguk alakitanak ki egyenruhas gulyoallo mellenyes alakulatot sajat vedelmukben"

Valoszinuleg, mert Europaban a zsinagogakat es a zsido boltokat/iskolakat egetik le, gepfegyverezik a radikalis muszlimok es nem forditva. Persze ez mindegy, a lenyeg, hogy jot zsidozhass burkoltan. Ismet.

montroyal ( CAN qc) 2015.02.25. 17:48:08

@charlieharper: igen ez a kongresszus azert volt .. semmi problemam ,nem vagyok valami mellett vagy ellene... ami mellett vagyok az az emberi elet erteke ... az artatlanok vedelme ... egyebkent nagyon jol dolgozik a valasztasra a felelem keltes Canadaban es a hos kormany meg lesz valasztva megint ..es irany a milliok ,milliardok feltetel nelkul szoval valasztasi kampanyszaga van ...
Charli ,azert gondosan vizfestekkel megrongalni az autokat ... legalabb ne mutatnak ,hogy milyen egyszeruen le lehet mosni ... tudom a szelvedok ... fizet a biztosito .. en is zsido hazba lakok a garage zart , tobb camera van ... ja azt nem erdemes megmutatni ..

2015.02.25. 19:11:39

@blackhair-lady:
Kocsival 6 napig tartott volna az ut. Azert repultem USA atszallassal, mert csak igy kaptam one way jegyet. Amugy sokan nem tudjak, hogy az USA-ba repulesnel a legtobb kanadai repuloteren az USA kormanytistviseloi (immigration es custom) ellenorzik az utasokat es az USA-ba erkezeskor mar nincs semmi vizsgalat, belfoldi terminalokra erkeznek a kanadai gepek. Ezert kellett felvennem a csomagjaimat es ezert kellett a cart. Az volt a problemam, hogy a C terminalra erkeztem es ott is maradtam, a mexikoi gep pedig a B terminalrol indult. Ezt nem tudtam. Ott mar voltak gyorsettermek, kavezok, uzletek, stb. Mindegy, tuleltem:)
Most itt vagyok Huatulcotol (Oaxaca) nem messzire, egy kis faluban, ahol a kanadai magyar haverjaimnak van kis szallodaja a tengerparton:)
Elvezem az edes semmittevest: kave, cigarette, internet:) Ja, +32C van, nekem kicsit huvos:) De azert jobb, mint a mai hideg Calgaryban (-7C) vagy Fort Macmurryben (-27C) :)))

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.25. 19:58:50

@pappito: raadasul nem tudjuk, egy ev hany kilometer

2015.02.26. 01:07:01

@maxval bircaman szerkesztő: Mit is? Ugyanazt leírod minden egyes alkalommal.

Kvikveg 2015.02.26. 07:06:42

@Dragonlady (Bp, Hun): Remelem nem mondtam hulyeseget es tenyleg Citibank, de ahogy megy a ember bekesen a kijelzo fele, a haladasi iranyhoz kepest jobbra a pult evek ota ott van, es evek ota a francba kivanom oket.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2015.02.27. 02:36:25

@Taxomükke: Legközelebbre, ha lesz ilyen: A lenti nagy parkoloban kell megällni, és nem a föntiben. ;-) Én is kicsusztam az 5percböl (600Ft-os volt a pisi. :-))) ), és VISA-val fizettem az automatänäl.
@rumitom: Most olvasok csak visszafelé, az elözöeket (Mo szidäs) nem olvastam. Mi a baj Lisztferiheggyel? Velem mindenki tök kedves szokott lenni. Volt 1db szäjkaratém a check innél, mert nem értettem, hogy miért kell az utlevél ahhoz, hogy föladjuk a csomagot. Mert online mär becsekkoltunk, és Zürichben csak a Boarding Cardot kérték el. Azon is ugyanugy rajta van a nevem, mert a nö azt mondta, hogy a nevem miatt kell neki.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása