Néhány hete az egyik poszt alatt volt némi ötletelés azzal kapcsolatban, hogy milyen témákat lehetne még itt felvetni a blogon, amelyekről kevesebb szó volt. Akkor megemlítettem, hogy mi lenne, ha írnátok a „jószomszédi iszonyokról”, viszonyokról. Milyen kapcsolatokat sikerült kialakítani, esetleg beilleszkedni egy utca, ház stb. közösségébe. Könnyen ment-e vagy esetleg épp az ellenkezője? Születtek-e barátságok, amelyek segítettek az első időkben, vagy megmaradtak a dolgok a formalitásoknál. Mennyire mások a helyi szokások, mint amit korábban itthon tapasztaltatok? Remélem, inspirál titeket majd Susan posztja, hogy megosszátok saját élményeiteket.

(A kép illusztráció)

„Határátkelő írta, hogy írjuk le milyen viszonyunk van a szomszédainkkal, hát akkor had írjam le az enyémet.

Amikor Amerikába kijöttünk, a 70-es évek elején, akkor szokásban volt, és még a mai napig is a legtöbb helyen, (kivéve a sok lakosú bérházakat, ahol nem mindenki kíván mindenkit megismerni), hogy az odaköltözőt meglátogatták a szomszédai. Illett vinni valamit, többnyire egy tál süteményt és bemutatkozni, némi ismertetést adni, hogy hová jött, kik laknak az utcában, szóval barátkozás, kíváncsiság. Megittak egy kávét, ha elő tudták kotorni a cuccok közül a főzőt, volt hogy segítettek kicsit pakolni, megragadni a nehezebb bútorok egyik felét, ilyesmi.

Az új lakos már nem is érezte magát olyan egyedül, minden kérdésére választ kapott, elirányították a szokásokban, hogy hol mit lehet vásárolni, hol a posta, mikor kell kitenni a szemetest, mikor az üvegeket, merre van ez-az. Szóval segítettek a kezdeti nehézségekben.

20 évvel később, amikor ideköltöztünk, ahol most vagyunk, itt még tartotta magát ez a szokás, de annyira már nem.

Persze, beállított 2 amerikai család, hoztak sütit, (vajon miért pont költözés közben állítanak be, azt ők tudják), mivel még nem volt itt a konyhafelszerelésem, hazamentek kávéért is, aztán később még 2 család, néhány nap múlva az utcán állítottak meg mások, hogy Isten hozott („Welcome!”) a szomszédságban...

Más nem jött, igaz hogy több utcácska van, de kevés házzal, meg mint később kiderült a többi lakos külföldi volt, nem ismerték ezt a szokást vagy nem akarták átvenni, mexikói, lengyel, volt egy magyar (az bezzeg nem jött, holott tudta, hogy magyarok vagyunk), meg másféle országbeliek.

Ismeretség egy betörés apropóján

Az évek folyamán, úgy ahogy megismertük a szomszédokat, volt akivel össze is jártunk, de nem mindenkivel, a legtöbbel csak köszönő viszonyban vagy csak néhány szóra álltunk meg.

A szomszédi, igazi közösség akkor jött el, amikor kicsit odébb a házat egy kínai-csehszlovák házaspár vette meg, és a beköltözés utáni héten betörtek hozzájuk, elvitték a számítógépeket meg némi talált készpénzt. Megjegyzem, nagyon jó környéken lakunk, nem igazán van ilyesmi errefelé.

A következő héten becsöngetett a házaspár, elmondta, hogy mi történt náluk, és hogy szeretnének erről beszélgetni a környéken lakókkal, megoldást találni, hogy ilyen ne forduljon elő többet, meghívtak magukhoz, közölték az összejövetel idejét, utána továbbmentek egy házzal, oda is becsöngettek. Mindenhova!

A kijelölt napon átmentünk, volt vagy 25 ember, (vittem sütit, mások is ezt-azt), a legtöbbjét ismertük persze, afféle parti hangulat alakult ki. A háziak kis rágcsálnivalókat tettek ki és még felbontottak néhány üveg pezsgőt, utána a házigazda kis beszédet mondott, megköszönte a látogatást mindenkinek, (azoknak is, akik már voltak nála, mi is).

Azoknak, akik most jöttek először, elmesélte hogy mi történt és tanácsot kért, hogy mi a teendő! És hogy hogyan tudna összefogni a szomszédság, figyelni egymásra, az idegen kocsikra ezekben az utcácskákban szinte csak a szomszédok kocsijai járnak, holott közel a nagy út, idegen autót azonnal észre lehet venni!

Figyelünk egymásra

A tanácsok jöttek: szinte mindenkinek van riasztókészüléke, ha valaki nyitni akarja az ajtót, már jön is a rendőr. Ők ilyet nem akartak, de tanácsot mindenki tudott adni. Megbeszéltük, hogy tényleg figyelni fogjuk az idegen autókat, ha pedig valaki idegen matatna az ajtóknál, rögtön hívjuk a rendőrséget. Mivel a házaspár sok dolgot rendel az interneten napi szinten van csomagjuk, és ha nincsenek napokig otthon, akkor hogy ne maradjon ott éjszakára a küszöbön, a szemben lévő szomszéd beviszi magához.

A tanácskozós összparti olyan jól sikerült, tele nevetéssel, feldobott hangulatban, hogy valaki azt mondta, hogy ezt ismételni kellene mindig másnál. Utána én hívtam meg őket, bort kínáltam meg harapnivalót hozzá, hihetetlenül jó hangulat volt, aztán jött a következő összeröffenés másik családnál, közben meg megbeszéltük, hogy mi történt az utcában, kinek a macskája veszett el, ki látta, hogy kell-e valami segítség a közel 90 éves szomszéd néninek, akit járókerettel szintén átkísértek az első partira, és olyan boldog volt, hogy meghívták őt is.

Szóval körbejártunk, és azóta külön is barátkozunk, összejárunk egymással. Tehát azt lehet mondani, hogy több utcában ismerünk mindenkit baráti szinten.

Hogy kik a szomszédok?

Mellettünk egy özvegy titkárnő, amerikai, következő egy házassági tanácsadó (irodája is ott van) amerikai, utána a járókeretes néni, özvegy, magában él, amerikai, utána egy fekete család, amerikai, ruhatisztító üzletük van, utána egy ukrajnai család, férj és feleség idősebbek, aztán egy fehér férfi a fekete feleségével, 20 éves fiúkkal, New York-iak (valami magasabb marketing pozícióban, ez itt a második házuk, zöldövezeti, utána lengyelek, aztán egy szintén fehér férfi, fekete feleség és egy gyönyörű lányuk, aztán 3 idősebb nő, amerikaiak, tovább nem is folytatom....

Mindenki kedves egymással, nincs lenézés, nem érdekel senkit, hogy milye van a másiknak, nagyon békében lehet velük élni.

Van itt egy posztoló, aki hazament a kislányával, nem emlékszem a nevére, azt írta, hogy itt nem barátkozik senki egymással (szintén New Jerseyben lakott, csak úgy rémlik lent a tengernél). Hát, ez nem egészen így van.

De ha ő kicsit közönyösebb szomszédságban lakott, akkor adva van a recept. Kis meghívót írni, hogy újak vagytok a szomszédságban, szeretnétek megismerni a körülöttetek lakókat, meghívjátok őket egy kis frissítőre (cola, üdítő, kávé meg esetleg bort is kínálhat, de csak egy-két pohárral), kis rágcsálnivaló hozzá, leírni az időpontot, hétvége a legjobb vagy a péntek este, legalább egy héttel előtte, kiírni, hogy pl. délután kettőtől pl. 5-ig, hogy nehogy valaki hajnalig ott ragadjon. És személyesen átadni a meghívót, hogy az illető lássa, hogy kikről van szó!

Ennyi! Aztán kiderül, hogy kivel érdemes barátkozni, ki az aki gyakrabban akar összejönni, bemutatni a gyerekeket egymásnak, ilyesmi. Bármilyen országban működik, még Magyarországon is össze lehetne hozni a szomszédokat, főleg panelben, ahol mint hírlik, már nem is nagyon köszönnek egymásnak..."

A moderálási alapelveket itt olvashatod el.