A Nagy Visszatérő Témák egyike az, hogy csak azért, mert magyarok vagyunk egy másik országban, feltétlenül segítenünk kell-e egymást, jóban kell-e lennünk egymással? Ha jól látom, eléggé megosztó kérdés, ezt piszkálgatja írásában Zsé is.

„A határátkelés hosszú folyamata ott kezdődik, amikor felmerül az emberben a kiköltözés gondolata és talán azon a ponton ér véget, mikor már berendezkedtünk az új országban. Éljük a hétköznapokat, dolgozunk, vásárláskor tisztában vagyunk az árakkal és a kínálattal, valamint találtunk ismerősöket, barátokat.

Ha mi magunk kapunk kérdéseket a külhoni élettel kapcsolatban, ráadásul meg is tudjuk ezeket válaszolni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy veterán határátkelőnek számítunk. Minden frissen érkező örül neki, ha fontos tudnivalókat, gyakorlati tippeket hallhat egy tapasztalt, külföldön élő honfitárstól.

"Nyelvtudás nélkül bármilyen munkát vállalok"

Az internetes fórumok és közösségi csoportok ideális terepet biztosítanak az eszmecserére. A legtöbb új határátkelőt hasonló kérdések foglalkoztatják: bürokrácia, munka, lakás stb. Mielőtt előhozakodnánk a saját problémánkkal, érdemes visszaolvasni egy kicsit az online felületen, hátha a többiek mostanában beszélték át ugyanazt a témát. Gyakran lehet találkozni az alábbi kétségbeesett felhívással: „nyelvtudás nélkül bármilyen munkát elvállalok.” Sajnos ilyen esetben nem sok jóval lehet bíztatni a jelentkezőt.

Ha az ember komoly szándékkal indul útnak, előre tájékozódott mindenről, munka, biztos jövő várja az új országban és még kommunikálni is tud a helyiekkel, akkor egyenes út vezet a beilleszkedéshez. Vagy mégsem?

Az internet segítségével hamar egymásra találhatnak a külhoni magyarok. Van, ahol működnek helyi közösségek, de bárhol máshol is hamar fellelhetjük a honfitársainkat.

Ezen találkozások lehetnek örömteliek és kialakulhatnak jó kapcsolatok, barátságok. De van, aki úgy tartja, hogy csak magyarokkal ne kezdjünk, mert bár kezdetben kedvesek, később úgyis csak kihasználnak.

Külföldön élve hogyan viszonyuljunk hát a többi honfitársunkhoz?

Egyedül vagy családdal

Úgy tapasztaltam, hogy különbséget kell tenni a családos és az egyedül kiköltözők között. Egy pár könnyebben megoldja együtt az új élet során felmerülő apróbb, nagyobb problémákat. De ők is örülnek, ha tippekkel, hasznos tanácsokkal megkönnyítjük a dolgukat.

Lehet, hogy az elején mi is kaptunk segítséget, amit most szívesen adunk tovább. Vagy épp ellenkezőleg, magunk fedeztünk fel mindent, most ne kelljen a másiknak is ezt tennie.

Ha valaki egyedül költözik külföldre, akkor számolnia kell azzal, hogy az otthoni családi és baráti köréből kikerül, és csak magára számíthat. Ha egy szimpatikus magyarral hoz minket össze a sors, akkor az a legtöbb, amit tehetünk érte, hogy elhívjuk társaságba, bemutatjuk az itteni barátainknak.

Előfordulhat, hogy az új ismerősünk még nemigen ismer mást, így csak hozzánk tud fordulni a kérdéseivel. A „magyarok vagyunk, segítsük egymást” elvet nem tartom célravezetőnek, inkább az emberi oldaláról közelítem meg a kérdést. Egy tapasztalt határátkelő segít a kezdőnek. Ugyanezt megtenném bármely másik nemzet gyermekéért is, ha idegenbe veti a sors.

Nem vállalhatunk felelősséget

A probléma ott kezdődik, ha valaki a segítség ellenére sem tud, vagy akar továbblépni. Ha az új ismerősünk azt szeretné, hogy az ügyeit folyamatosan mi oldjuk meg. Ennek érdekében még az érzelmi manipulálás fegyverét is beveti: egyedül van, másra nem számíthat.

Mi viszont nem vállalhatunk felelősséget egy felnőtt emberért. Azzal, hogy önállóságra szoktatjuk a régi kapcsolati hálójából kiszakadt ismerősünket, sokkal többet teszünk érte, mintha valamiféle élősködő szimbiózisban maradnánk vele.

Az is előfordulhat, hogy nem érti, most miért nem segítünk neki, hiszen eddig mindig megtettük. Lehet, hogy megharagszik ránk és még mi érezzük kellemetlenül magunkat.

A legjobb, ha világos határokat húzunk, hogy mi az, amiben számíthat ránk és mi az, amit már egyedül kell intéznie. Ilyen módon elkerülhető a félreértés. Azt gondolom, hogy mindenképp mondjunk nemet, ha már úgy érezzük, hogy terhes nekünk az önállótlanság és a folyamatos szolgálat.

Hogy kinél hol húzódik ez a szint, azt minden határátkelőnek magának kell eldöntenie.”

A moderálási alapelveket itt olvashatod el.