Egy utolsó rész maradt az Én városom sorozatból, ezekben Ausztráliába és Nagy-Britanniába látogatunk, egészen pontosan Perth és London a két úti cél. Az ausztrál városból Klári küldött képeket (és egy rövid szöveget), Londonból pedig Geo írt.

Induljunk távolabbról, azaz Perth-ből, ahol Klári (aki korábban már két posztot is írt, ezeket ide és ide kattintva olvashatjátok el) már három alkalommal járt az ott élő lányáékat meglátogatva. Fogalmazzunk úgy, hogy tiszteletbeli határátkelő.

„Rengeteg fotót készítettem én is a közvetlen lakóhelyükről. Van a házuk mellett egy kis erdőszerűség, ahová (és ez talán ritkaság) odajártak a kertbe, és a teraszra enni a kookaburrák.

Hétvégén a süppedő parkokban, óceánparton mindenütt sütögetnek, minden tele van barbecue-sütővel, amit ingyenesen bocsát az ausztrál állam mindenki rendelkezésére. Itt a férfiak privilégiuma a hétvégi steak, sausage (kolbászok) elkészítése, megsütése, felszolgálása.

Minden este emberek csoportjai, szerelmespárok, vagy családok jönnek ki sütögetni, vagy csak meginni egy pohár bort, sört, üdítőt, és közben nézni a szörfözőket, kenusokat, horgászokat, vitorlázókat, fürdőzőket, na és a megunhatatlan naplementét, ami mindig más és más. Számomra megunhatatlan.

Továbbá tetszik még, hogy itt gyönyörű kakaduk, színes papagájok, és megannyi, csak erre a földrészre jellemző madár látható a fákon, repkedni a parkokban.

Az iskoláról is pár mondat: a nagyobbik unokám előkészítőbe jár, így nap mint nap látom, mit és hogyan tanulnak. Nekem kifejezetten szimpatikus dolgokat.

A második házuk megvételénél már számításba vették, hogy közel legyen iskola előkészítőbe járó fiuknak az otthonuk. Mit ad Isten, éppen az iskolával szembeni ház eladó volt, aminek nagyon megörültek. A mostani tervek szerint a kisebbik fiú is (igaz, még csak 10 hónapos, szóval van idejük…) valószínűleg oda fog járni, ami óriási előny, hiszen csak át kell sétálni az út másik oldalára.

Én már azóta visszajöttem Magyarországra, de az egyik felem ott maradt, abban a gyönyörű országban.”

London, az örök szerelem

A most következő, londoni képeket pedig Geo küldte, aki nem is titkolja, hogy a brit főváros lelkes rajongója, igaz, a rajongás nem mostanában, hanem több mint két évtizede kezdődött.

„Még gyerekként, a nyolcvanas évek végén jártam először Londonban, és utána is rendszeresen megfordultam itt, amíg immáron jó pár éve el nem jött a pillanat és a lehetőség, hogy végleg kiköltözzek. (A képeket nem az elmúlt pár hétben készítettem, de mind idei, és próbáltam - a kérésnek megfelelően - olyan helyeket és apróságokat is megmutatni, amik nekem különösen sokat jelentenek, vagy amiket érdekesnek tartok.)

Talán egy kicsit más Londont ismerek, mint azok, akik az elmúlt években jöttek ki ide, a nagy bevándorlási hullámmal, pontosabban bevándorlás nyilván már a kilencvenes években is volt, csak máshonnan és más méretekben.

Mondjuk ott a Trafalgar tér, ami régebben tele volt galambokkal (lehetett kapni magot is, amivel etethetted őket, ilyenkor rászálltak az ember karjára, fejére – ez mondjuk gusztus dolga), ezek ma már sehol sincsenek, van viszont helyettük egy kék kakas…

Nem is tudom, hol kezdjem, talán az egyik kedvenc utcámban, a New Bond Streeten, ami ugyan nevezetesség, de én nagyon szívesen sétálgatok itt, még akkor is, ha vásárolni persze nem nagyon tudok. Szeretem a hangulatát, az üzleteket, az autókat, és az embereket nézni.

Ha már kicsit nevezetességezünk, akkor megmutatom a London Eye-t, ami még sehol sem volt, amikor elkezdtem Londonba járkálni, és amikor először hallottam róla, elég hatásvadász ötletnek tartottam, de azóta megbékéltem vele, sőt, mentem is vele már egyszer-kétszer – a két kép közül az első este készült róla, a második pedig az egyik út alkalmával a Temzéről.

A Temze mellett gyorsan hagynám is a nevezetességeket, és elkalauzolnálak titeket Richmondba. Sajnos nem itt lakom, nem engedhetem meg magamnak, de nagyon szeretem Londonnak ezt a részét, mert hihetetlenül hangulatos hely.

A folyó partján lehet sétálgatni, futóversenyeket is szoktak rendezni itt, egy-egy vasárnap tökéletesen ki lehet kapcsolódni.

Érdekes egyébként, hogy Richmond főutcája tele van a legmenőbb üzletekkel, a drága boltok mellett van egy hatalmas biobolt is (mondjuk az is elég drága, így elfér).

Londonról szólva nem lehet kihagyni a pubokat, itt is két richmondit mutatnék, bár ezek alighanem bárhol máshol lehetnének. Utánozhatatlan hangulatuk van, én nagyon szeretek csak úgy elüldögélni bennük, nem is beszélve a meccsekről…

Végül szeretnék még valamit megmutatni nektek, ami szerintem nagyon jellemző Londonra, ez pedig a feliratos padok. Fantasztikus olvasgatni a feliratokat, hogy ki miért szeretett egyiken vagy másikon üldögélni, szerintem nagyon szép gesztus, amikor a barátok vagy a család így is megemlékeznek az elhunytról.

A személyes kedvencem az, amelyiken az olvasható egy 95 évet élt férfira emlékezve: Áttáncolt az életen. Még mindig táncol; még mindig nevet!”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

A napokban a kommentek között felmerült egy esetleges budapesti Határátkelő-találkozó megrendezésének a lehetősége. A szervezést Pasztasuta vállalta, én annyit tudok segíteni neki, hogy felajánlom: aki szívesen részt venne rajta, írjon a hataratkelo@hotmail.com címre és én továbbítom neki a jelentkezéseket. Aztán ő felveszi veletek a kapcsolatot, és meglátjuk, mi alakul ki belőle.