oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. december 07. 06:46,  Távoli tájakon kalandozunk 220 komment

2014. december 07. 06:46 Határátkelő

Távoli tájakon kalandozunk

Valahogy úgy alakult, hogy két olyan posztot is a figyelmembe ajánlottak a héten, amely Ázsiában játszódik, így aztán arra gondoltam, ha már egyszer ott vagyunk, maradjunk is ott, így Kína és Szingapúr mellett ma Sri Lankára látogatunk el. Érdekesnél érdekesebb történetek következnek, úgyhogy vágjunk is bele!

cim_kina.jpg

Kezdjük rögtön Kínával, ahová a Balázs in the World blog szerzője tanulni ment ki. Az ideje letelt, ő pedig visszatért, de előtte összefoglalta a tapasztaltakat.

„Alapvetően tanulni mentem ki. Ez elég tág fogalom. Rengeteget tanultam a kínai kultúráról, a vendégszeretetről, a nyitottságról, arról, hogy attól, hogy valaki máshogyan viselkedik, még ugyanúgy el kell fogadni. Amiért roppant hálás vagyok, mert ezáltal rengeteg új tervem lett, vízióm, pont mikor 1,5 év dániai tanulás után kicsit céltalannak éreztem magam.

Az iskolai oktatás más volt mint a Dániában megszokott. Ám a nyelvi nehézségek ellenére is rengeteg innovatív, különleges dolgot tanultunk, akár marketing, akár jog, akár kereskedelemmel kapcsolatban. Ennek az alapvető feltéve volt/lett volna, hogy tudjuk, hogy Kínában nem gyakorlat orientált oktatás van, hanem sokkal inkább a theoritikus központú. (...)

A kultúráról rengeteget lehetne írni. Hiába mondták kiutazás előtt, hogy MINDEN más, mint Európában, nem hittem el, mert senki nem tudta elmagyarázni pontosan. Ahogyan Én sem fogom tudni most teljesen, ezt át kell élni.

Rengeteg apró különbség az étkezési szokásokban, például elterjedt mondatuk: „Sharing is caring”, avagy ők minden ételt megosztanak egymás között. Lehetne írni a közlekedésről, ami első látásra teljes káosznak tűnik, mindenki dudál, mint az őrült, de egy rövid idő után átlátod, hogy bizony, nagyon is jól tud vezetni a legtöbb sofőr, csak mások a szokások ott. A vendégszeretetük szerintem legendás, sose tapasztaltam ennyi kedvességet a különbségek ellenére is. (...)

Az éjszakai élet pedig legendás, annyi féle ország népe keveredik egy egy szórakozóhelyen, hogy ez által rengeteg új embert lehet megismerni, és rengeteg érdekes, egyedi élettörténetet lehet hallani. Nekem az a meglátásom, hogy aki eljut Kínába, közel 13 000 km-re otthonról, annak a legtöbb esetben van sütnivalója. Nem véletlen ez az összefüggés, hiszen nem könnyű egy teljesen más kultúrát elfogadni es beilleszkedni, ez talán az egyik legnagyobb szellemi kihívás, amivel csak a legjobbak tudnak megbirkózni. (...)

Kétségtelen, hogy életem legjobb három hónapja volt az ott töltött idő és rengeteget tanultam. Terveim szerint 2016 nyarán az egyetem utolsó félévében visszamegyek dolgozni, tehát lesz folytatása a kínai kalandozásoknak.”

Aki további részleteket is szeretne megtudni, az ide kattintva olvashatja el az eredeti bejegyzést.

Szingapúr – dübörgő gazdaság és a Nagy Testvér

Menjünk is tovább, egészen Szingapúrig, ahová a Zol-Indonézia blog szerzője kirándult el egy kicsit, a tapasztalatairól egy nagyon érdekes posztban számolt be, íme, egy részlet.

szingapur.jpg

„A keménykezű militáns vezetésnek és a kínai fegyelemnek köszönhetően Szingapúrban nyoma sincs a térségben egyébként annyira jellemző trógerságba hajló lazaságnak, hovatovább, mindent, tényleg mindent szabályok korlátoznak.

Úton-útfélen tiltótáblákba ütközünk. Valaki egyszer rágót ragasztott a metróajtóra – később a rágózást úgy, ahogy van, betiltották. Ha eldobáljuk a csikket, súlyos dollárokat kell fizetnünk. És így tovább.

Szingapúr a világ egyik legjobban térfigyelt országa – a Nagy Testvér itt tényleg mindent lát, ez rendet, fegyelmet eredményez, de többek közt frusztrációt is, a világon itt az egyik legmagasabb az öngyilkosok hányada. (...)

A dübörgő gazdaságnak hátrányai is vannak, legalábbis az erre vetődő csóringer turistákra nézve. Aki Szingapúrba merészkedik, ne is álmodjon arról, hogy tarthatja a pénztárcáját délkelet-ázsiai low-budget kíméletességhez – sajnos nyugati árakkal kell számolnunk. No de pár nap fényűzés mindig belefér, és persze ha kellően rafináltak vagyunk, nem kell feltétlenül vagyonokat költenünk. (...)

Egyébként a soknemzetiségű Szingapúrban nagy vallási tolerancia uralkodik. Békésen húzódnak meg egymás mellett a tarka hindu es buddhista szentélyek, a mecsetek és a keresztény templomok. Vagy valójában itt már a pénz az úr? (...)

Ha már della: a legszingapúrabb Szingapúr a maga felhőkarcolóival a Marina-öbölben vár minket. Itt található a városállam jelképe, a vízköpő hal-oroszlánt ábrázoló Merlion szobor, engem viszont sokkal jobban megfogott egy másik ikon, ami valami kibernetikus liliom akart lenni, bár leginkább Optimusz fővezér feltartott bemutató középső ujjára hajaz. (...)

Az öböl túloldalán, egy plázán keresztülbaktatva egy a botanikus kertbe juthatunk. Itt is van minden, mi szem-szájnak ingere, zöldterület, óriáskerék, beltéri vízesés, terminátorból szökött futurisztikus gyilkos rovarszobrok, nekem azonban a legjobban a biomechanikus műfák tetszettek, amik sötétedés után még világítanak is, mintha csak az Avatarban lennénk!”

A részleteket, képekkel együtt, ide kattintva érhetitek el.

Srí Lanka, ahol magad véded meg magad

Végezetül ugorjunk át egy kicsit Srí Lankára, méghozzá az Úton blog segítségével, melyen nem kevés érdekességet olvashatunk az országról. Az egyik például az, hogyan is áll hozzá a rendőrség és a bíróság a hétköznapi perpatvarokhoz.

sri_lanka.JPG

„Sri Lankán mindenkinek van dolga a hivatalos szervekkel. Még nekem is, pedig nekem aztán se birtokom, se konfliktusom senkivel.

Általános gyakorlat, hogy ha valakik nem tudnak egy vitában megegyezni, akkor bevonulnak a rendőrségre, ahol a rendőrfőnök, mint a falu bölcse, igazságot tesz. Vagy nevezzük szolgabírónak? Azt hiszem, ezt a funkciót ők töltötték be magyar viszonylatban.

A rendőrségen állandóan áll a sor. A panaszos és a vádlott bevonul a rendőrfőnök irodájába, egymás után, illetve egyszerre előadják a panaszukat, a rendőrfőnök szigorúan néz, feltesz pár határozott kérdést, majd ellentmondást nem tűrően ítéletet hirdet. Utána a panszosok balra el.

Jöhet a következő, Sri Lanka nagy család, nyitott ajtók mellett zajlanak ezek az ítélethirdetések, így nem szükséges találgatni és pletykálni, világosan értesül mindenki a falubeli konfliktusokról.

Börtönbe kerülni sem túl komoly ügy az országban. Elég hozzá egy „Megöllek, te asszony!” fenyegetés, és már fel is lehet jelenteni a bűnöst. Marihuána birtoklásért, pofozkodásért, fenyegetésért 2-3 nap elzárás jár. Különösebb nyilvántartást nem vezetnek róla, így a kényelmetlenségen felül az erkölcsi bizonyítványon esett folt miatt nem kell aggódni.

Kevés valódi konfliktus történik a helyiek között. Többnyire szájhősködnek, esetleg lekever valaki egyet a másiknak, de komolyabb verekedésbe ritkán keverednek. Amikor viszont igen, akkor nem minden résztvevő kerül ki élve. Egy kisebb ökölcsata is simán halállal végződik.

Furcsa módon a reinkarnációban hívő buddhisták országában az ilyen „apró malőrök” miatt sem kell túlzottan aggódni. Egy véletlen gyilkosság miatt is max pár hónapra ültetnek le valakit, és utána minden mehet tovább a régiben. Nem lesz kiközösítés. (...)

Sokat jártam ügyvédnél is. Az ember nem is hinné, hogy a békés buddhisták országában mennyit kakaskodnak az emberek. Alapvetően az erősebb kutya b...szik elve érvényesül mindenben.

Hiába van papírod arról, hogy te vagy a tulaja valaminek, ha nem vigyázol rá, elveszik. Ha van egy telked, de nem ott laksz, akkor beköltözik rá más. Ha balga európai módon próbálod visszaszerezni, éveken át futkoshatsz a bíróságra, de nem történik semmi. Azon kívül, hogy a betolakodó felépíti a házát és lassan a szomszédok is elhiszik, hogy jogosan lakik ott.

Egy ilyen szituációra az ügyvéd azt a tanácsot adja, hogy ha valami a tiéd és elvették tőled, vedd vissza. Ha kell, erőszakkal. A betolakodó nem jelenthet fel, hiszen ő a jogtalan. Ha nem veszed vissza, akkor a betolakodó úgy tekinti, hogy nem is a tiéd a tulajdon. Hiszen, ha a tiéd volna, megvédenéd.”

Ha akartok még európai szemmel nézve egészen sajátságos helyzetekről olvasni, akkor ide kattintsatok.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Kína Szingapúr Srí Lanka

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr46963025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.07. 07:06:18

szingapúr!!!! :)

de jó is az! főleg india után!

emberek, már csak egy hét a putritúránkból :D de elvileg már csak goa van hátra

Muscari 2014.12.07. 07:37:21

@DavidToth: ugyan én nem jártam még arra, de úgy tudom, hogy Goa azért nem egy putri, sőt. Remélem, pozitívan csalódsz majd.

A poszthoz: szerintem én nem tudnék Szingapúrban élni, max rövid ideig. Nem bírom a túlszabályozottságot, meg mi az már, hogy nem lehet rágózni???
Indonesia viszont egyre jobban tetszik, ebben Dragonlady-nek is van nemi szerepe.

Es most vár a ládagyár.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.07. 07:42:38

@Muscari: köszi! én is remélem hogy pozitivan csalódok majd ... sokan mondják hogy Dél India más, de már hallottam olyat is hogy ugyanolyan putri

nem tudom, esélyes hogy már negatívan elfogult vagyok

a túlszabályozottság sem jó, de a túl lazaság sem amúgy

Dragonlady írt már posztot, vagy csak a kommentekből derültek ki részletek?

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 07:58:40

Szep jo reggelt, napot, estet mindenkinek.
Sri Lanka a legjobb! Meg azt a lazasagot ami ott van. Semmi bürokracia, nem ugy mint itt. :(

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.07. 08:07:19

@Der echte Weihnachtsmann: Igazad van, a lazaság egy bizonyos fokig jó. De ott ezek szerint farkastörvények uralkodnak, bármikor elvehetik, amid van. Magántulajdon szentsége, vagy ilyesmi? :)

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 08:17:47

@VPBA: elvehetik de vissza is veheted, mindenfele birosag nelkül.
Nem vagyok hive az eröszaknak, de ha maskepp nem megy...

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 08:20:52

@VPBA: egyebkent hogy vagyok? Reg nem voltam Erre, mi van a jani haverjaval? Kocsmazik?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 08:27:17

@DavidToth: nem írtam még posztot, mindig elmegy a kedvem valamiért :-)
Goán sajnos nem voltam, de délen tényleg sokkal jobb állapotok vannak, na. kitartást!!

Szingapúr nekem megvolt napi 45 dollárból, ami csak kicsit több, mint a DK-ázsiai átlag. persze máshol nem szoktam dormban lakni, de három napig minden belefér, tiszta volt, és gyors az internet. olcsó indiai kajáldák vannak, és egyébként sem tragikus egy normális kinézetű kifőzdében egy átlag ebéd. persze a mindenféle gourmet éttermek a "rakparton", na az tényleg más kategória. ja, és még az is spórolás, hogy mivel van rendes tömegközlekedés, angolul, menetrenddel, kommunikálni képes sofőrökkel, térképekkel, kiírásokkal, ezért nem kell taxizni stb. ezt próbálja meg valaki tapasztalat és némi helyismeret nélkül előadni mondjuk Yangonban vagy Bangkokban (az előbbinél ott le fog akadni, hogy a buszok számát se tudja elolvasni), vagy egy rakás más helyen, ahol nem létezik tömegközlekedés, pl Bali nagy része, vagy épp a félmilliós Chiang Mai. szóval pl ez is számít. a normális kaja meg a normális színvonalú közlekedés olykor a legolcsóbb és legcsóróbb országokban a legnagyobb lehúzás, mert ami a helyieknek van, azt egyszerűen még én se élném túl, csak Mirjam, mert ő sokkal harcedzettebb és minimalistább :-) Szingapúrban a látnivalók egy része is ingyenes, vagy teljesen normális ára van. szóval azért messze nem lehetetlenség pár napig egészen jó áron ellenni.
pár éve volt a NatGeo-n/Discoveryn a szingapúri karácsonyi előkészületekről egy film, nagyon úgy tűnik, messze ott vannak a legszebb fények, díszkivilágított utcák. (mondjuk - bocs - a budapesti még a bangkoki után is lófütty.) shoppingolni soha nem fogok Szingapúrban (bár simán vannak itt is piacok, egyszerű boltok is), de azért azt megnézném egy napra, mint csinálnak a bevásárlóutcából. :-) (de ott sem szeretném 4-6 hétig nézni és hallgatni...!)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.07. 08:35:13

@Der echte Weihnachtsmann: Jól, köszi, bár beköszöntött a mediterrán tél, és esik. Az eső. :( Jani h. jól van, ma még nem volt kocsmázni, de tegnap KÉTSZER is volt. :) De mielőtt bárki azt gondolná, hogy ilyen részeges, itt egy raki fölött elüldögélnek egy óráig is, úgyhogy a részegség itt más fogalommal bír.

A poszthoz: én azért jobban szeretem, ha békén hagynak, mármint ami az enyém, azért ne kelljen még külön megküzdeni, bár ezek szerint vannak népek, akik ebből sportot űznek. Srí Lanka fentiek olvasatában teljes ellentéte Szingapúrnak.
Kínait nem ismerek közelebbről, az egyetlen távol-keleti ember akivel közelebbi kapcsolatban voltam, egy thai nő (fél évig volt itt), és tényleg igaz, hogy minden ételt megosztanak. Sokszor a hotelben főzött magának, ahol lakott, mert sehol nem kapott elég csípős kaját, és mindig kitette az asztal közepére, hogy mi is együnk belőle.

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 08:49:03

@VPBA: egesszsegere valjek☺ tudom, hogy nem reszeges, leirta egy parszor, hogy ott nemzeti Sport a kocsmaban üldögeles. Különben is ott köttetnek a legjobb üzletek ☺

Kinat nem ismerem, de azt hallottam hogy vendegszeretöek es az ottaniak teljesen masok mint akik itt europaban "tevekenykednek".

KB. Mint az itteni es otthoni törökök közti különbseg.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 09:04:54

kaja megosztás azt jelenti kínai, thai, indonéz stb módra, hogy ha családdal vagy csapatban mennek kajálni, rendelnek az étteremben egy csomó mindent, rizst, zöldséget, csirkét, halat, akármit, mindegyik egy nagyobb adag, mindegyik tálat berakják középre, és mindenki annyit és azt vesz magának, amit szeretne. kb mint mikor az ember nagyobb családi körben egy viszonylag flancosabb, változatosabb ebéd menüt hoz össze. persze lehet egyénre szabottat is rendelni, vannak olyan fogások, de messze nem olyan változatosak, vagy persze a külföldiekre szabott éttermekben, ott érteni fogják, mit akar az ember, ha egyedül van, és kér egy csirkés sárga curryt, akkor nem hoznak egy egész nagy tállal.
ja és persze otthon is ezt csinálják, mindig legalább 5-6 étel van az asztalon, mindenki azt szed, amit akar. mivel kb ugyanazt eszik reggelire, ebédre, vacsorára, sokszor egyik-másik tál maradék, csak bejön egy vagy két frissen főzött vagy vett is. mert persze venni mindent könnyű, esténként ahogy megy haza az ember, útszéli curry árusok, halsütők, stb. ez teljesen normális áron. ami megmarad, elrakják a következő étkezésre.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.07. 09:16:03

@Der echte Weihnachtsmann: Sajnos Ázsiáról én sem sokat tudok, mármint közvetlen tapasztalatom nincs, csak amiket olvastam. De itt van nekünk Dragonlady, ő mint hiteles távol-kelet szakértő majd beavat bennünket, mint ahogy eddig is tette. :)
Egyébként jó, hogy jöttél, a nick-ed meg az avatarod most aktuális. :)

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.07. 09:18:58

@Dragonlady (now in Indonesia): Érdekes a párhuzam, ez itt is így van, a nagy össznépi kajálásoknál, mindent az asztal közepére és mindenki vesz, amit akar. Persze, a turistáknak a szokásos egy adag dívik. A keleties vendégszeretet itt is nagyon erős.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 09:24:01

@VPBA: most hogy mondod, a török csajok is mindig így csinálták, amikor főztek nekünk vacsorát. és szerintem a közel-keleti éttermekben is ez megy - gondolom, otthon is.
mondjuk nem is tudom, hogyan is lehetne ezt másképp csinálni családnál vagy össznépi kajálásnál, mint hogy minden ott van, és mindenki vesz, amit és amennyit akar....

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 09:26:07

@VPBA: el is vagyok havazva rendesen:))))))

Ezt a sok kajat az asztalra, ezt sok sok eve Mon. Eltem meg egy husvet alkalmaval, falun. Ott volt minden. Nehezebbnel nehezebb Kajak.mar a latvanyatol is rosszul voltam. Igaz akkor meg csak 60 kilot nyomtam:))))

tanato 2014.12.07. 09:49:26

@DavidToth: Dragonlady nem írt még cikket,de remélem rászánja majd magát,miként Mirjam is így állt hozzá sokáig,azután még is írt egyet.

tanato 2014.12.07. 09:50:35

@tanato: Mindig szívesen olvasom a távoli tájakon élkő magyarok beszámolóit,azért az egészen más mint egy londoni ,berlini vagy egy osztrák cikk.

tanato 2014.12.07. 09:55:36

@Dragonlady (now in Indonesia): Pontosan,anno a kollégiumban is közösen főztek pl. az arabok,vagy az etiópok,mindenki kapott belőle aki arra járt.Ott szerettem meg a csípős ételeket meg a rizst.Na meg a pálcával való evést is megtanultam a koreai gyerekektől.

2014.12.07. 10:03:51

@Dragonlady (now in Indonesia): Igen, Nemetorszagban a torok munkatarsaim mindig etettek bennunket, es raadasul nagyon jo vegetarianus kajaik voltak!

2014.12.07. 10:06:20

@tanato: En korabban is irtam volna mar, de a munkamrol nem irhatok, magamrol szemelyes dolgokat meg nem szeretnek. Viszont ez az 'en varosom' sorozat kapora jott, nekem sokkal szimpatikusabb ez a formatum mint a klasszikus 'elmondom miert es hogyan hagytam el Magyarorszagot' megoldas.

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 10:13:17

@tanato: ez a borzasztonal is borzasztobb

Ha most rossz maju lennek felajanlanam a kis air brush kompresszoromat. Haladjunk a korral.

De vissza komolyra, ez nagyon gaz. Ilyen szerintem a közepkori kinzasoknal sem volt.

2014.12.07. 10:18:08

@tanato: Nem akarok feleslegesen akadekoskodni illetve szandekosan nem nagyon akarok hozzaszolni a mai temahoz / kommentekhez, de azert annyit hadd jegyezzek meg hogy ez az eset messze nem reprezentativ az indiai egeszsegugyre nezve. Egyreszt vilagszinvonalu maganorvosi ellatas es magankorhazak vannak szerte az orszagban, nemzetkozi osszehasonlitasban nagyon kedvezo aron. Masreszt az allami egeszsegugy sem annyira rossz, kulonosen azt figyelembe veve hogy a vilag egyik legszegenyebb orszagarol beszelunk. Engem ketszer lattak mar el indiai allami korhazban, mindket esetben kituno ellatast kaptam amiert nagyon halas vagyok. Legutobb nyaron voltam Kashmir legnagyobb allami korhazaban ahol nehany ora alatt beinjekcioztak, felvagtak es bekotottek az ujjamat (paronychia) 100 rupiaert (=1.3 euro), nemcsak az ellatas volt jo hanem nagyon kedvesek es embersegesek voltak velem, pedig senkinek nem adtam 'halapenzt' es ezt nem is vartak el. Nagyon kemenyen dolgoztak az ottani orvosok es apolok, nagyon nehez es szegenyes korulmenyek kozott.

2014.12.07. 10:27:54

@VPBA: "De ott ezek szerint farkastörvények uralkodnak, bármikor elvehetik, amid van."

Ismerünk még hasonló országot... :)

tanato 2014.12.07. 10:31:47

@Mirjam2: Jogos,erről tényleg írtál már,India hatalmas ország nemcsak területében hanem gazdasági élet és életszínvonal területén is óriási számunkra felfoghatatlan különbségekkel.Mi még itthon a jóval kisebb vagyoni,ellátásbeli különbségekre is nagyon prüszkölünk ugye a kommunista egyenlőségelv után.Ott meg ugye arrafelé/nem csak Indiában/ a szegény embert,a szolgát sokáig nem is vették emberszámba.Elég ha csak a házicseléd rendszert nézzük vagy azt hogy régebben sokukat lónak használták/riksa rendszer/.A hálapénzrendszer meg csak Balkánon van,de mostanában inkább csak natív korrupció,mint hála,előnyszerzés céljából./hamis igazolás,TP,jobb operatőr megszerzése mint ami jutna alapból,hamarábbi szanatóriumi befekvés stb.

tanato 2014.12.07. 10:36:44

@Mirjam2: De hiszen személyes dolgokat magadról már jóval többet írtál kommentekben,mint egy önálló cikkben lehetett volna.

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 10:37:43

@Mirjam2: köszi, hogy ezt leirtad. Megnyugtato, hogy nem ez az altalanos gyakorlat, igy mar mindjart mas.

2014.12.07. 11:11:03

@Der echte Weihnachtsmann: Szerinted ujsaghir lenne abbol hogy beadtak egy tetanuszt, felvagtak az ujjamat, leszedtek a kormot, bekotoztek, azota pedig begyogyult a seb es uj kormom nott? Na ugye hogy nem! Viszont a biciklipumpa... :)

tanato 2014.12.07. 11:14:27

@Mirjam2: Jogos itthon sem azt cikkezik amikor valaki normálisan pálinkát főz,hanem azt amikor illegálisan műtrágyából csinálta.

2014.12.07. 11:17:53

@tanato: Igy van. Indiaban nem letezik 'ingyenes' orvosi ellatas: ha nem tudsz fizetni, nem latnak el, szo szerint hagynak az utcan meghalni. Ezt a szocializmusban felnott emberek valoszinuleg nehezen tudjak megerteni vagy elkepzelni. Viszont ha mar van par rupiad legalabb az allami korhazra, jo esellyel legalabb alapszinten ellatnak, es minel jobb korhazat tudsz megfizetni, termeszetesen annal jobban latnak el. Ha van maganbiztositasod vagy nyugati szintu jovedelmed, nyugati szinvonalu ellatast fogsz kapni, altalaban olcsobban mint egy nyugati orszagban.

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 11:19:20

@Mirjam2: Persze hogy nem lenne belöle cimlap sztori, különben olvastam volna a mütetedröl:)

De "Indiában pedig előfordul, hogy szén-dioxidos inszufflátor helyett biciklipumpát használnak." ez a mondat engedett arra következtetni, hogy ott ez a bevett szokas. Ezert irtam, hogy megnyugtattal es remelem hogy az ujjacskad is jol van mar:))))))

2014.12.07. 11:19:32

@tanato: Mutragyabol? Ne mar! Ilyenkor orulok hogy nem iszom alkoholt, foleg nem hazilag keszultet :)))

tanato 2014.12.07. 11:21:39

@Mirjam2: Bizony előfordult,de még faszeszből is aminek következtében sokan meg is vakultak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 11:24:09

@tanato: na ebbe a trágyásba bele se akarok gondolni :-/
nem mertem elolvasni azt a biciklipumpás cikket, és ne is mondd, miről szól...
de akárhogy is, általánosságban, ott nagyon sok az írástudatlan, tanulatlan ember, aki nagyon kiszolgáltatott, és sajnos sokminden aljasságot meg tudnak csinálni velük akár mezei szélhámosok, akár gátlástalanba átment tekintélyszemélyek (orvos, rendőr, stb).

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 11:26:46

@Mirjam2: de gondolom akkor "TB" jarulek sincsen mint olyan, tehat akkor fizetsz ha tenyleg szükseged van ra. Ez lehet hogy nem is olyan nagy hülyeseg. Persze ehhez is kell egyfajta kultura, hogy az ember felre tegyen a bizonyos nem vart esemenyekre. Vagy idösebb korban mar elöjönnek a bajok es akkor mar nem olyan egyszerü.

2014.12.07. 11:35:51

@Philosoraptor: Ha valaki jobban kepben van Sri Lankaval mint en, kerem javitson ki, de a poszt alapjan azt feltetelezem hogy hasonlo lehet a helyzet Indiahoz ahol kulfoldiek legalisan nem birtokolhatnak ingatlant, foldet. Ez nem veletlenul van; a kormany nem akarja hogy gazdagabb orszagokbol erkezo kulfoldiek felvasaroljak a helyi ingatlanokat, mivel igy az ingatlan / fold megfizethetetlenne valna a helyiek nagy resze szamara.

Sok kulfoldi viszont minden aron megprobal tulajdont venni, ezt altalaban reszben illegalis modokon erik el, pl. papiron 51%-ban helyi a tulajdonos, vagy kamu cegeket alapitanak es annak a neveben veszik az ingatlant stb. Aztan ha ezek korul az ugyletek korul valami gond van, nem nagyon tudjak legalisan vedeni az erdekeiket mivel ok maguk szabalytalan modon jutottak az ingatlanhoz / foldhoz.

A leggyakoribb eset az hogy a 'papiron' tobbsegi tulajdonos, vagy a rokonai / baratai, bekoltoznek, pedig szoban abban allapodtak meg a nyugati fellel hogy nem fognak. Viszont a birosag / rendorseg elott nem igazan lehet erre hivatkozni, hiszen elvileg mindket felnek van tulajdonjoga, hiaba csak a nyugati fel fizetett tenylegesen az ingatlanert.

A masik aspektus pedig, amit en eszrevettem a vilagnak ezen a reszen, hogy nem vonjak be a rendorseget / birosagot ha nem muszaj hanem sokkal inkabb az allampolgarokra bizzak hogy elintezzek egymas kozott a vitas ugyeiket, es csak akkor avatkozik be a rendorseg ha nagyon komoly a dolog. Ezt lehet ertekelni pozitivumkent vagy negativumkent, nyilvan sok nyugati embernek nem szimpatikus mert gyakran elofordul az 'onbiraskodas', pl. ha valakinek betornek a hazaba akkor eloszor valoszinuleg nem a rendorseget fogja hivni hanem megprobal maga fellepni minden lehetseges eszkozzel a betoro ellen, akar a szomszedok segitsegevel. Az biztos hogy pl. Angliaval ellentetben nem kell amiatt aggodnia hogy serules eseten a rendorseg / birosag a betoro emberi jogait fogja vedeni, mivel oszinten szolva senkit nem erdekelnek egy betoro, rablo, tolvaj stb. emberi jogai pl. Indiaban.

2014.12.07. 11:40:40

@Der echte Weihnachtsmann: Igen, nincsen 'TB jarulek', sot a szegenyek nagy resze nem fizet adot egyaltalan es nem uldozi oket a helyi NAV. Cserebe nyugdij es egyeb szocialis jutattasok sincsenek. A kozeposztalybelieknek van altalaban maganbiztositasuk mindenre. A szegenyek igyekeznek a gyerekeiket, foleg fiugyerekeiket, tanittatni es azt remelik hogy idos korukban rajuk tamaszkodhatnak anyagilag, ez neha bejon, neha nem.

2014.12.07. 11:46:19

@Dragonlady (now in Indonesia): Abszolut igy van; pl. ki tudja hogy a cikkben szereplo 'orvos' egyaltalan kepzett orvos volt-e vagy csak valaki aki kinevezte magat orvosnak, a szerencsetlen irastudatlan betegnek meg mindenki orvos aki feher kopenyben van es magabiztos. A valodi indiai orvosok vilagszerte megalljak a helyuket, pl. Londonban is majdnem minden orvosom indiai volt es itt is, semmi problemam nem volt meg veluk es nem kozeledtek felem biciklipumpaval :)

SzZoole 2014.12.07. 11:48:19

@Mirjam2: Bizony mutragyabol,nem hallotal meg a kannasborol?
A kocsmaros a halalos agyan oda hivja a fiat;fiam elarulok egy nagy titkot,szolobol is lehet bort csinalni:)))

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 11:50:07

@Mirjam2: na ez a földügyletesdi egy az egyben így Thaiföldön és Indonéziában. máshol nem tudom a szabályokat.

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 11:56:06

@Mirjam2: En is igy tudtam, hogy az indiai orvosok a vilagon mindenhol elismertek.

@Dragonlady (now in Indonesia): Megis tele van Thaiföld "nyugati" emberkekkel. Legalabbis ahogy hallottam, nagyon sokan költöztek oda.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 11:58:32

@Der echte Weihnachtsmann: persze. csak földet, házat venni nem érdemes, mert nagyon meg lehet szívni. (lakást szabad, ha nem a földszinten van.)

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 12:00:02

Hoppa, most hirtelen digger lettem!
Nem akarom. Mi lesz igy a karacsonnyal. Egy markoloval nem tudok olyan gyorsan haladni:)))))

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 12:01:54

@Dragonlady (now in Indonesia): mi a baj a földszinttel? Legalabb nem kell lepcsöt maszni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 12:06:07

@Der echte Weihnachtsmann: szabály. a földszint a _földön_ van, és a földre vonatkozik az, hogy nem lehet többségi külföldi tulajdonban. emlékeim szerint ráadásul egy társasházban se lehet a tuljdonosok több mint fele külföldi.
de egyébként bérelni egyszerű.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.07. 12:06:29

@Der echte Weihnachtsmann: Igen, az amerikai haverunk, aki itt volt másfél évig mesélte, hogy pl. az amerikaiak nagyon szeretik Thaiföldet. Mondta, hogy sok kollégája vett el thai nőt feleségül, és költözött oda, és csinált valamilyen vállalkozást. Az okot nem tudom, hogy miért van így, de pl. neki kizárólag a távol-keleti nők jöttek be, mármint tartós kapcsolatban. Lehet, hogy akik odamennek, azok is így vannak. :)

2014.12.07. 12:15:18

@Dragonlady (now in Indonesia): Pontosan, hulyeseg venni, berelni kell. Meg ugy sem vennek ha helyi lenne a hazastarsam, mert valas eseten nagy valoszinuseggel bukod az ingatlant. Annyi de annyi tortenetet lattam mar a kozvetlen kornyezetemben ezzel kapcsolatban... Soha nincs jo vege. A nyugatiak egy resze egyszeruen kapzsi vagy naiv, ezert engedi magat ingatlanugyletekbe belerangatni. Ingatlant olyan orszagban kell venni szerintem ahol legalisan birtokolhatod, kiadhatod, eladhatod. Minden mas csak felesleges stresszel jar.

2014.12.07. 12:17:35

@Zoole[uk]: Nem vagyok kepben alkohol-ugyben, de jo ez a vicc :)))

2014.12.07. 12:25:39

@VPBA: 'Az okot nem tudom, hogy miért van így'

Azon csodalkoznek ha nem jonne be nekik. Gyonyoru ido egesz evben, tengerpart, tiszta, rendezett, biztonsagos orszag, minden olcso, fillerekert lehet fantasztikus eteleket kapni es gyonyoru fiatal nok hajtanak a nyugati ferfiakra. A helyiek kedvesek, udvariasak es sokan beszelnek angolul. 'What's not to like?'

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.07. 12:46:01

@Mirjam2: Nem tudom, ő az olcsóságról mást mesélt, azt mondta, fehér ember lévén őt két lábon járó pénzeszsáknak nézték, így aztán természetesen mindent a barátnője intézett. A kedvességgel is voltak problémái, úgy értem, látszólag kedvesek persze, főleg a külföldiekhez, de a mosolyuk nem őszinte, azt mondta, egyébként hátulról, alulról, felülről mindenhogyan gázolnak át a másikon. A végén már nem is szeretett ott lenni, 1 évet élt Bangkokban. A barátnőjének Phuket-en volt utazási irodája. Azt mondta, ő már nem akar többet Thaiföldre menni. Én persze nem tudom, mi az igazság, csak az ilyen elmondásokból, meg amiket Ti írtok, abból próbálom összerakni.

Keleti Szél 2014.12.07. 12:53:51

"Hiába van papírod arról, hogy te vagy a tulaja valaminek, ha nem vigyázol rá, elveszik. Ha van egy telked, de nem ott laksz, akkor beköltözik rá más. Ha balga európai módon próbálod visszaszerezni, éveken át futkoshatsz a bíróságra, de nem történik semmi. Azon kívül, hogy a betolakodó felépíti a házát és lassan a szomszédok is elhiszik, hogy jogosan lakik ott."

Ez Magyarországon is majdnem így van. Ha van egy telked, de felé se nézel, a szomszéd meg mondjuk ráépíti a házát vagy csak használja, néhány év után az ő jogos (!) tulajdona lesz, ha nem reklamálsz. A jog ezt elbirtoklásnak hívja.

2014.12.07. 12:54:36

@VPBA: Gondolom az az 'igazsag' hogy ahany ember, annyifele elmenye / velemenye van egy orszagrol es a lakoirol, mint pl. az itteni forumozoknak Mo.rol. En csak azt foglaltam ossze hogy altalaban miert nepszeru Thaifold a nyugatiak (kulonosen ferfiak) koreben. Nyilvan ha nem lenne relative olcso a nyugatiaknak, nem mennenek oda tomegesen. A kedvesseg meg jo hogy 'nem oszinte', ha valaki azt varja hogy barhol a vilagon oszinten kedvesek lesznek vele az artatlan, romlatlan lelku helyiek, az nagyon el van tevedve szerintem; en sem vagyok oszinten kedves mindenfele idegennel. Viszont azt nagyon ertekelem hogy mosolygosak es udvariasak, mikor ugyanennyi erovel lehetnenek bunkok es baratsagtalanok is.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 12:55:40

@VPBA: beszéltünk már erről régebben, akarja a nyavalya magyarázni, de nagyon lehet, hogy egyszerűen nem a megfelelő helyen és a megfelelő emberek között volt..... vagy végig nem jött rá, hogyan kellene normálisan viselkedni ahhoz, hogy ő is normális dolgokat kapjon vissza....

tanato 2014.12.07. 13:01:43

@Dragonlady (now in Indonesia): A lényeg az hogy mélyszegénységben élő indiai nők alávetették magukat sterilizácós "műtétnek" mindössze 5600 ft-nyi rúpia megszerzése érdekében.Ez azért mutatja hogy mit jelent a szegénység ott pl. Mo.-hoz hasonlítva.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.07. 13:13:39

@Mirjam2: @Dragonlady (now in Indonesia):
Igen, igazatok van, mindenki mást lát egy országból, attól függően, mennyi időt tölt ott, és kik között. Ő azért bőven túl volt a turista időn, meg a thai barátnő révén is jobban belelátott az ottani viszonyokba. Az is tény viszont, hogy sok tekintetben nem volt egészen „százas”. :) Azt mondta, nem tud a barátnője nélkül élni, közben meg simán "leharmadikvilágbelizte".
Meg hát azt sem szabad elfelejteni, hogy azon túl, hogy az ország valóban gyönyörű, számunkra egzotikus és izgalmas, azok a fajta szolgáltatások, amik ugye elvileg tiltva vannak, de hallgatólagosan mégiscsak működnek, erős vonzerővel bírnak a nyugati férfiak számára.
A barátságos, mosolygós, kedves vendéglátás szerintem is alap, és hülyék lennének nem így viselkedni a turistákkal, csak ő, vagy azok, akik huzamosabb ideig ott éltek, látták, hogy mi van a mosolyok mögött, és ezt egymás között is alkalmazzák, de alapból nem őszinték egymáshoz családon belül sem. Mondjuk ez minket turistákat csak annyiból érint, hogy amíg korrektek, addig nincs baj, de ha nem, akkor az viszont már bosszantó.

tanato 2014.12.07. 13:29:52

Annyira nem vészes a keleti nő fehér férfi kapcsolat,nem régen beszélgettem MO.-on élő kínai meg vietnami nőkkel,nagyon soknak van magyar pasija vagy férje/idősebbeknek./Sokaknak van már közös gyermekük is.És köszönik jól megvannak a kulturális különbségek ellenére is.Az egyiküknél a két 5-6 éves kisfiú úgy váltott magyarról kínaira meg vissza hogy a fülem kétfelé állt,Pedig a kínai meg a magyar állítólag nem könnyű nyelv.

SzZoole 2014.12.07. 13:36:31

@Keleti Szél: Igen,elbirtoklas a jogi megfogalmazasa,de az elbirtoklonak bizonyitania kell,hogy legalabb 10 vagy 15 eve hasznalja.Nem tudom pontosan,2008-ban meg 10 ev volt,azota lehet,hogy valtozott.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.07. 14:34:02

@Dragonlady (now in Indonesia): köszi! és várjuk a posztodat!

@tanato: +1

a linkhez ... egy kis orvosi műhiba, naa, ilyen előfordul mindenhol :(

@VPBA: @Mirjam2: nem akarok senki Ázsia fan-t magam ellem hangolni, már ha ezt eddig sikerült volna elkerülnöm ...

... de nekem sem az jön le, hogy az indiaiak olyan kedvesek, aranyosak ... konkrétan két lábon járó pénztárcának néznek

de lehet hogy a fejemre van írva valami, pedig igyekszem esküszöm

kivétel azok a szegény szószerint szolgák akik a luxus bevásárlóközpontokban meg szállodákban ajtónyitók meg nyomják a szappant a kezedbe a wc-ben

de azoknak muszáj kedves aranyosnak lenniük ... de legalább munkájuk van!

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.07. 14:44:07

@Keleti Szél: upsz azért nálunk kell hozzá a jóhiszeműség is, vagyis, hogy ne tudd, hogy a saját tulajdonod, amit használsz

Keleti Szél 2014.12.07. 14:53:47

@DavidToth: "konkrétan két lábon járó pénztárcának néznek"

Konkrétan az(ok) vagy(unk) sokszázmillió indiaihoz képest. Ennyiben tehát az ő valóságészlelésük közelebb van a realitásokhoz, mint a tiéd, ha ezt személyes sértésnek veszed. (Miközben persze maximálisan megértem, ha rosszul esik, amikor folyton fejőstehénnek nézik az embert.
Gondolom az indiaik többségének is rosszul esik, hogy nem utazhatnak a fizetésükből havonta Dániába. Talán még azt se vennék kezdetben rossznéven, ha Dániában az indiai árak csekély töredékét számítanák fel nekik, még akkor se, ha a dánoknak ugyanazért kevesebbet kell fizetni... ;) )

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.07. 15:08:10

@DavidToth: Mondom, én nem tudom, nincs tapasztalatom. De lehet, hogy "nem-függő" a dolog, benneteket fehér férfiakat talán máshogy kezelnek, mint a fehér nőket. Én csak az itteni viszonyokról tudok írni, az albánok is szegények, mármint sztereotípia szerint, de valahogy itt még a szegény ember is megtiszteltetésnek érzi, ha meghívhat egy kávéra, mert arra azért még neki is telik. Tudom, India nem ugyanaz. És ezzel nem azt mondom, hogy Ázsia rosszabb, csak más. Biztosan ott is nagyon sokan jól érzik magukat, főleg aki könnyen elsajátítja az ottani életszemléletet.

2014.12.07. 15:08:22

@DavidToth: Nem akarok 'beszolni', de annak alapjan amit te gondolsz az atlag indiaiakrol, nem is igazan ertem miert kene veled annyira kedvesnek lenniuk :). Ez egy tipikus gyarmatosito mitosz, ami atoroklodott a nyugati turistakra, hogy az artatlan, naiv 'native' emberkek csak ugy minden erdek nelkul kedvesek es mosolyognak az idegenre, mikozben az idegen persze hulyenek nezi oket de ez oke hiszen o felsobbrendu naluk.

A valosagban senki a vilagon nem mosolyog idegenekre cel nelkul, en sem. Ennek ellenere probalok mosolyogni es kedvesnek lenni, foleg peldaul ha munkarol van szo, akkor is ha rossz napom van. Ertekelem ha mas is ezt teszi. Nem varom el hogy erdek nelkul legyenek velem kedvesek az emberek, foleg nem varnam el ha kozben meg magamban le is neznem oket. Ha azt gondolod a korulotted levokrol hogy igenytelenek es az egesz orszaguk egy 'putri', az valoszinuleg leri rolad es ettol kezdve ertheto ha nem oszinten 'aranyosak' veled. Viszont ha te kedvesen, nyitottan fordulsz emberekhez barhol a vilagon, szerintem kizart dolog hogy legalabb paran ne viszonoznak ezt oszinten.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.07. 15:15:17

@Keleti Szél: igazad van, persze ... de olyan pofátlanul húzzák le az embert amúgy

és a másik ami ebben zavar az, hogy akkor nekem ne álszenteskedjünk hogy itt nem olyan materiálisak vagy mik az emberek!

@VPBA: eleinte nem szerettem Albániát, de bevallom, elkezdtem dicsérni ... vagyis india felnyitotta a szememet

minden relatív ... esküszöm, még Albánia is hiányzik :D

na majd jövünk Albániába és kikérdezheted anyámat a "nem-függő" dologról

eleinte velünk utazott a metrón, de most már elkezdte a női kocsit használni

@Mirjam2: habár azt gondolok az országról amit, próbálok kedves lenni, még ha hihetetlenül is hangzik

de miután nem volt rá reakció, ezért ezt mostantól beszüntetem

és egyébként szerintem a turistákra mosolyogni szoktak jobb helyen!

sőt, emlékeim szerint az angolok pl mindig mosolyognak, még ha az kamu mosoly is

ha már lehúznak, akkor mosolyogjon!!! értem ezt az indiaiakra

2014.12.07. 15:44:11

@DavidToth: Szerintem pont itt lehet a gond, hogy elt benned egy sztereotipia hogy Indiaban 'nem olyan materialisak' az emberek. Nem jobban vagy kevesbe materialisak mint mashol, viszont szegenyebbek, sokkal, mint Europaban, teljesen ertheto hogy probalnak minden lehetseges modon penzt szerezni egy europaitol. Elhiszem hogy probalsz veluk kedves lenni hiszen alapvetoen egy udvarias, normalis, jol nevelt ember vagy. De hidd el, tapasztalatbol tudom, ha lenez teged valaki, azt akkor is erezni lehet ha megprobal kedvesnek latszani. Nem akarlak piszkalni, ertem hogy nehez helyzetben vagy.

Muscari 2014.12.07. 16:06:54

@tanato: itt van sajnos meg egy kis negativum az indiai egeszsegugyrol, a magas csecsemohalandosag. index.hu/tudomany/egeszseg/2014/12/06/58_ezer_csecsemot_olt_meg_a_szuperbakterium/

Tok veletlenul olvastam epp az elobb.

tanato 2014.12.07. 16:11:20

@Muscari: Így van, a magyar cigányok között is sokkal nagyobb a fertőző betegségek aránya az országos átlagnál.Nincs angol Wc-jük.

Keleti Szél 2014.12.07. 16:17:24

@Mirjam2:
Részint egyetértek azzal amit írtál, viszont tapasztalataim szerint igenis létezik önzetlen, érdek nélküli kedvesség és mosoly. Igaz Indiában még nem jártam, de sok országban tapasztaltam meg az emberek önzetlen segítőkészségét (ideértve az Egyesült Államokat, amit csak azért emelik ki, mert a szteretípiáknak ellentmond).

Keleti Szél 2014.12.07. 16:17:33

@DavidToth:
Nem tudom, mennyire turizmustól-fertőzött helyeken jársz, de gyanítom, hogy az ezzel érintkező / ebből élő helyiekre is jócskán hatással van a külvilág.
A ferihegyi taxishiénák viselkedéséből mindenesetre óvatosan célszerű a malomsoki földművesekre érvényes következtetéseket levonni.

Emiatt aggódom is egy kicsit Albániáért, hogy mi lesz velük, ha majd akkora lesz a turizmusból származó bevételhányaduk, mint Horvátországban vagy Montenegróban.

Keleti Szél 2014.12.07. 16:17:46

@Mirjam2:
Egyesek materialisták, mások idealisták, de addig örüljünk, amíg materiálisak vagyunk! Ha már csak asztráltestünk lesz, szerintem kommentelni se fogunk tudni.
Az immateriális javakkal legfeljebb a könyvelők tudnak ügyeskedni. ;)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 16:25:10

@tanato: @Muscari: nem titeket akarlak fikázni személy szerint, csak az jut eszembe az ilyen hírek felkapása és a médiában mindenhol jól megrágása kapcsán, hogy mindig egyszerűbb azt nézni, hogy jééé, ezeknek még rosszabb, mint nekünk, és ettől kárörvendeni / megnyugodni / egyszerűen csak lenézni, mint szembesülni azzal, hogy pl Magyarországon is hány ember esik erőszak áldozatává, hogy bánik velük a társadalom, vagy hogy milyen mértékben csúszik le az egészségügyünk a béka segge alá, mintha nálunk nem lennének kórházi fertőzések, túlhajszolt orvosok által elkövetett műhibák, stb. persze, nekik sokkal szarabb, és egyszerűbb rajtuk szörnyűlködni, mint szembenézni azzal, hogy milyen iramban romlik egy csomó minden Magyarországon (nemcsak az életszínvonal, szegénységi mutatók, hanem az egészségügyi ellátás, oktatás, esélyegyenlőség stb is).

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 16:27:40

@Keleti Szél: bingó. olykor elég öt perccel lemenni a szokásos turistaútvonalról, hogy az ember teljesen másba fusson bele, mint előtte.

2014.12.07. 16:30:18

@Muscari: Sok indiai no meg mindig otthon szul minden orvosi segitseg nelkul, igy ennek a statisztikanak nem sok koze van az egeszsegugyhoz, inkabb a szegenyseghez. Arrol nem is beszelve hogy az anyak sok esetben betegek, sulyosan alultaplaltak, nincs meleg viz / folyoviz / WC a lakasban stb.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.07. 16:32:10

@Keleti Szél: Az önzetlen segítségről írottakkal egyetértek, amióta itt élünk, annyi érdek nélküli kedves gesztust, segítséget kaptunk, hogy hihetetlen. Ezek az emberek, vagy legalábbis a jó részük ilyen, hogy jobban érzi magát, ha így viszonyul a másikhoz, mert tudja, hogy ő is ezt fogja visszakapni. Persze, ehhez az is kell, hogy mi is próbáltunk/próbálunk beilleszkedni, és viszonozni a kedvességüket, gondolom, ha bunkók lennénk, akkor ők is az első kedves próbálkozás után bezárkóznának, de ez mindenhol a világon így van.
Igen, sokan kérdezik, hogy mi lesz itt, ha őket is elárasztják majd a nyugati turisták. Egyébként Albániában tudomásom szerint a GDP arányos turizmusból származó bevétel már nagyobb, mint Horvátországban.. Egyetlen szerencséjük van, hogy a társadalmi berendezkedésük, és a nagyon eltérő történelmi fejlődésük lassítja a folyamatot, tehát el is fognak romlani, mert előbb-utóbb biztos el fognak, de az egy lassú folyamat lesz.

2014.12.07. 16:33:33

@Keleti Szél: Oke, a David altal hasznalt szot ismeteltem, mar nem vagyok magabiztos mikor nemzetkozi szavak magyar formajarol van szo. Ugy ertettem hogy 'materialistic'.

2014.12.07. 16:37:20

@Keleti Szél: 'tapasztalataim szerint igenis létezik önzetlen, érdek nélküli kedvesség és mosoly'

Igen, en is pont ezt irtam. De ehhez ket fel kell. Az nem mukodik hogy te lenezed a masikat de kozben elvarod hogy a kis hulye 'native' kedvesen mosolyogjon rad. Felreertesek elkerulese vegett, egy percig sem allitom hogy David igy all hozza sot biztos vagyok benne hogy nem, de vannak akik igen, aztan csodalkoznak mikor rajonnek hogy a mosoly nem oszinte.

tanato 2014.12.07. 16:41:26

@Dragonlady (now in Indonesia): Ez így van,ez politika,lásd nálunk milyen jól mennek a dolgok másokhoz képest.

2014.12.07. 16:46:54

@Dragonlady (now in Indonesia): Igen, en sem ertem hogyan ment el megint ebbe az iranyba a tarsalgas... Inkabb tenyleg hanyagolom a temat, ha mindenki mas jobban erzi magat ettol a tudattol hogy milyen szornyusegek tortennek Azsiaban, am legyen.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 16:51:26

@Mirjam2: egyébként persze, hogy történnek szörnyűséges dolgok, nem is akarja az épeszű ember tagadni (pl most küldte át nekem egy jótét lélek az indonéz csecsemőhalandósági statisztikát), de EGY: messze nemcsak azok történnek, KETTŐ: messze nemcsak itt történnek szörnyűséges dolgok.
szerintem ez egyszerűen ennyiről szól....

Muscari 2014.12.07. 16:56:10

@Dragonlady (now in Indonesia): igazad van, ennek megvan a pszichologiaja, mint ahogy annak is, hogy miert bamuljak meg az emberek mondjuk egy baleset helyszinet. Egyszeruen az van mogotte, hogy "de jo, hogy ez nem velem tortenik"

A lanyom szociologiabol jelenleg a szegenysegrol tanul. Tudom, hogy nagyon mast jelent szegenynek lenni itt es Magyarorszagon (Indiat meg sem elmitem). Felhivtam a figyelmet a Nyomor szele blogra, ahol egy magyar szociologus a szegenyseggel foglalkozik.
Tegnap tobb bejegyzest is elolvastunk egyutt, szornyen le volt dobbenve, hogy ilyesmi letezik, hogy csaladok milyen minimalis penzbol elnek es milyen korulmenyek kozott. Beszeltem neki a magyar segely rendszerrol meg a kozmunkarol, remekul ossze tudja hasonlitani az itteni rendszerrel.

Ha otthon elnenk, nem hiszem, hogy ajanlanam neki, hogy szocialis munkasnak menjen, ott nagyon nehez dolguk lehet.

Muscari 2014.12.07. 17:02:36

@Mirjam2: persze, tudom. Ezért is mondják, hogy egy ország jólétét jól le lehet mérni a csecsemőhajlandósági adatokból.

2014.12.07. 17:03:18

@Dragonlady (now in Indonesia): A csecsemohalandosag mindenhol a vilagon nagyon magas volt mikor a nok otthon szultek segitseg nelkul, rossz higienes korulmenyek kozott. Ami pedig a megeroszakolos hirt illeti: a media jelenleg menetrendszeruen jelentet meg ilyen hireket Indiabol, sajnos ez nem azt jelenti hogy csak ott eroszakolnak meg noket, hanem minden mas orszagban is, minden nap. A legutobbi hir szerint az aldozat, fiatal no, keso este probalt hazajutni Delhiben egy Uber-en foglalt taxi segitsegevel. Bar nyilvan minden reszvetem az aldozate es nem az o hibaja ami tortent hanem az elkovetoe, emellett megjegyeznem hogy en tutira nem probalnek nokent egyedul, ejjel, Uber-en keresztul foglalt taxival kozlekedni Delhiben ami kozismerten India egyik legkevesbe biztonsagos helye nok szamara. Ha mindenkeppen ejjel kell maszkalnom Delhiben, gondosan megtervezem az utvonalamat es nem ulok be egy pasi autojaba aki gyakorlatilag nem is hivatalos taxis. Sajnos Londonban volt egy idoben nagyon sok eset hogy magukat taxisnak kiado ferfiak ejjel noket vettek fel es eroszakoltak meg az autojukban, ennek kovetkezteben volt is egy nagy figyelemfelhivo kampany hogy mindenki csak hivatalos, elore megrendelt taxit hasznaljon. Ra sem akarok gondolni mi lenne ha pl. Del-Afrikaban maganyos nok Uber-en keresztul probalnanak ejjel taxizni. Nem hiszem hogy csak Indiaban vannak gondok a nok elleni eroszakkal...

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.07. 17:04:06

@Mirjam2: köszi :) igyekszem rendes lenni, de ez igaz, kiülhet valami a fejemre tudatalatt

de amúgy nem volt sztereotipiám, ezt a materiális dolgot nekem olyan emberek mondják, akik jobban elfogadják, sőt, esetleg imádják Indiát meg a dolgokat itt

én már egy mosolynak is örülnék itt, mindegy hogy őszinte-e vagy sem :)

@Keleti Szél: eddig nem turista fertőzött helyeken jártam, csak most a családi körút miatt kényszerültem ilyen helyekre

amúgy sajnos nem nagyon mozdultam ki a kis világomból, mert nehezen viselem az itteni körülményeket, pl. az ódelhi "dzsungelt" :D

bocs megint mindenki amúgy, nem akartam dominálni itt a fórumot, de végülis többnyire Ázsiáról szólt a poszt

2014.12.07. 17:09:02

@Muscari: Oke, csak azt mondtad hogy ez az indiai egeszsegugyrol negativum. Indiaban nincs ingyen egeszsegugy, a nok nagy resze egeszsegugyi ellatas nelkul szul mert nincs penzuk korhazba menni vagy orvost hivni. Tehat ha sok halaleset tortenik az nem azert van mert olyan rossz az ellatas hanem mert nem kapnak ellatast a szulo nok; egyedul szulnek otthon es vagy tuleli a gyerek, vagy nem.

montroyal ( CAN qc) 2014.12.07. 17:15:57

lattam egy doc filmet egyik resze Kinarol szolt ...mennyire kell vigyazni, mert valamilyen olyan torveny van ( mint az atkosba is volt ) hogy csak hazasparok vehetnek ki szobat szallodaban foleg, nem prostival egy maganyos turista ferfi ... szoval minden prosti latszatot kizarva, egy kulfoldi ferfi felment sympatian alapulva a szobajaba egy kedves helyi holggyel ...(penzrol szosem volt igazi szerelem )
kikiserve a holgyet,
a rendorseg varta es mindkettojuket a torveny alapjan letartoztattak .. szoval pokol a bortonbe , kinoztak a not ( szelelmet) mire a ferfi hajlando volt hatalmas penz fizetni hogy szabadon engedjek mindkettojuket .... a csaj osszejatszott a rendorokkel kamubol jajgatott sirt - nem kinoztak es jol lehuztak a kulfoldi pasit ... es ez bevett szokas sok turistaval elofordul ..

mondhatnank ugy kell nekik de a helyi nok tenyleg jol jatszak szerepuket , konnyu szerelembe (DD)esni veluk ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 17:21:01

@Der echte Weihnachtsmann:
Végre egyszer egy normális ember bőrébe bújtál.
Jó, kicsit lötyög rajtad de a tudat hogy én vagyok az nemesít ugye?
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Muscari 2014.12.07. 17:23:00

@Mirjam2: bocsi, a cikkből jött le így, tényleg rossz volt a megfogalmazás.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 17:25:34

@Muscari: persze, érteni értem, hogy miért. valahogy erre az India meg erőszak témára rászállt a sajtó a delhi buszos eset óta.
mintha egyébként otthon nem lenne ilyesmi nap mint nap.
de hát persze, biztonságosabb az, ha ilyesmik csak jó messze történnek.
volt Leedsben social worker ismerősöm, eredeti angol. problémás válásoknál segített a gyerekek érdekeit képviselni. párszor megkéselték, mielőtt feladta a dolgot. és ez jó 10 éve volt. akkoriban kezdett el súlyos problémává válni a bevándorlóhelyzet arrafele, nekem ez jött le.
mondjuk én sehol nem tudnám ezt csinálni. :-( nem tudom, hogy bírja ki akárki is, riszpekt mindenkinek, akinek van ereje hozzá. (én is olvasom olykor azt a blogot, de csak inkább kampányszerűen.)

@Mirjam2: Indonézában kb 150 dollár egy szülés, és sok helyen a gyereket addig nem adják haza, amíg ki nem fizeted. zsarolnak. úgy tudom, sokan beleragadnak abba, hgy gyerekkereskedőknek megy a gyerek, fel kell hogy adják, örökbefogadásra. persze vannak olyan alapítványok, akik próbálnak segíteni. és gondolom, a gyakorlat nem igazán legális, de mégis megtörténik. a nagy semmi közepén (hegyekben, dzsungelben) meg hiába van ott a bába, ha elkezd vérezni valaki, akkor annyi.
ehhez képest egyébként Thaiföldön majdnem minden nő kórházban vagy klinikán szül, mert ingyen van az államiban.
kicsikét jobbak is a statisztikák.
szóval én az ilyesmik miatt se szeretem a nagy Ázsia-általánosításokat.
és most stílusosan megyek vissza a Bones-hullákhoz :-)

2014.12.07. 17:30:25

@Muscari: Semmi gond, sot orulok neki hogy szoba hoztad mert most kivancsisagbol utananeztem a temanak es talaltam erdekes cikkeket / tanulmanyokat, pl. az egyik szerint a videki nok 65%-a otthon szul Indiaban (www.duo.uio.no/bitstream/handle/10852/30028/MariannexGjellestad.pdf?sequence=2&isAllowed=y, elso oldal). Ez erdekelhet teged esetleg: www.vsointernational.org/story/30033/life-saving-mentoring-for-mothers-in-rural-india

maxval a hozzászóló birca · http://maxval.co.nr 2014.12.07. 17:30:31

@Mirjam2:

Igen, ez így van.

Egy keresztény FB-csoportban írta pár hónapja egy szerzetes, hogy mekkora önbecsapás a szegénységet önmagában pozitívumnak és az egyszerű élet szinonímájának tekinteni. S pont indiai tapasztalatairól írt.

A pozitív érték nem a szegénység, mert sokan szimplán kényszerből azok. A pozitív érték az anyagiasság elvetése.

Ami pedig az egyszerű életet illeti, az szellemi kérdés, s nem hely- vagy korfüggő. Az adott helyen és korban kell élni, s nem menekülést keresni más helyre vagy korba. Senki sem lesz attól jobb ember, hogy elköltözik pár ezer kilométerrel odébb vagy szegényebb országba.

A más kor utáni vágyakozás pedig protestáns tévtanítás. Lásd pl. az amisheket, akik azt hiszik, XVII. századi szinten kell élni. Ez abszurdum, sőt keresztényellenes. Jézus sem élt pl. az i. e. V. századi szokások szerint, hanem a maga századában, az i. sz. I. században.

montroyal ( CAN qc) 2014.12.07. 17:30:33

@Philosoraptor: De ott ezek szerint farkastörvények uralkodnak, bármikor elvehetik, amid van."

Ismerünk még hasonló országot... :)

csak nalunk nem farkas , hanem igazi torvenyek szerint

ugye csak kinezunk valamit, amit megakarunk szerezni konnyu talalni hozza egy corrupt birot es egy vegrehajtot( nagy a valasztek ) es maris torvenyesen elkkobozzak es valaki versenytargyalason ( amirol csak o tud ) meg is szerzi aron alul .....

ez vegigment az egesz orszagon ... nem is kicsiben ...

Keleti Szél 2014.12.07. 17:31:04

@Dragonlady (now in Indonesia):
"milyen iramban romlik egy csomó minden Magyarországon (nemcsak az életszínvonal, szegénységi mutatók, hanem az egészségügyi ellátás, oktatás, esélyegyenlőség stb is). "

Mondd, te nem olvasol Magyar Nemzetet?
mno.hu/gazdasag/jol-teljesit-az-orszag-1256516

Esetleg:
magyarhirlap.hu/cikk/11008/Exportban_jol_teljesit_Magyarorszag

Aki számít, elégedett:
www.origo.hu/itthon/20140228-orban-nagyon-elegedett-az-egeszseguggyel.html

Ott van az Igazság megírva, a többi idegenszívű ellenpropaganda! ;)

Keleti Szél 2014.12.07. 17:31:07

@VPBA:
"Egyetlen szerencséjük van, hogy a társadalmi berendezkedésük, és a nagyon eltérő történelmi fejlődésük lassítja a folyamatot, tehát el is fognak romlani, mert előbb-utóbb biztos el fognak"

Gondold újra, addig kérd a törlését, mielőtt Jani haverja elolvassa! Annyit nem ér, hogy családi feszültség legyen belőle... ;)))

2014.12.07. 17:41:04

@DavidToth: Kitartas, nemsokara vege! :) Elhiszem hogy nagyon szenvedsz, ez teljesen ertheto, mindenki mas helyeken erzi jol magat, te pont Indiaban nagyon nem, ehhez kepest eleg jol birod a megprobaltatasokat. Az pedig teljesen igaz hogy elobb-utobb mindig penzt probalnak kiszedni beloled ami eleg demoralizalo egy ido utan, hiaba probalsz hozza jo kepet vagni.

Der echte Weihnachtsmann 2014.12.07. 17:44:51

@diggerdriver: öszinte Leszek, egy kicsit szük volt:)))
Meg aztan azzal a lomha markoloddal nem sokra kennen ajandek kihordaskor :)))))))))))

Na jol van egy kicsit jo erzes volt na

De most hogy London orszagban "jartam" elmondanad milyennek talaltam? :)))

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.12.07. 17:46:12

@Mirjam2: köszi!

még január február is itt lesz amúgy :) ha csak nem valami nagyon jó dolog közbejön

montroyal ( CAN qc) 2014.12.07. 17:46:18

civakodast sajat torvenyu elintezest en is eszrevettem a sri lankaiak koreben a muhelyemben ... barmilyem modszert bevetnek hogy kevesebbet fizessenek ... eloszor artalalan arccal sajnos kevesebb penzt hoztak magukkal tehat legyen egy 50-10$-al kevesebb .. ha nem akkor oten korbejarjak az autot es talalnak valamit amiert nem fogjak kifizetni az arat .. legtobbszor olyant ami nem is volt benne az arban ... sokszor bejon nekik mert akinak elmegy a turelme azt mondja jo adjal kevesebbet ( csak menj a pi...ba )
en mar a telefonba vilagosan megertetem ,ennyi az ar NE probalj meg kevesebbet hozni ,, vagy elveszem a kevesebbet es amikor a kezembe van, azt mondom jo ennyi a balansz holnap hozd be ,addig nem adom oda a kocsit (torvenyesen nem tehetem).. es csoda valamelykik zsebbe megtalaljak a hianyzo osszeget ...

ez van a verukbe van ezzel kell elni ... itteni torvenyek ? megyek 2 evet pereskedni 50$-ert?

2014.12.07. 17:49:38

@maxval a hozzászóló birca: Ezt is megertuk - teljesen egyetertek veled, Max. Pont ezzel akasztanak ki pl. a muszlimok mikor azzal jonnek hogy valamit azert kell csinalni mert a Profeta idejeben ugy volt. Ez egy teljesen felresiklott gondolatmenet szerintem es semmi spiritualis nincs benne.

Muscari 2014.12.07. 17:50:58

ez szörnyű, ami az ismerősöddel történt, remélem azért ez nem általános, hogy megkéselik a szociális munkásokat :-(

Nem tudom, hogy fogja a gyerekem bírni, egyelőre nagyon lelkes, pár év után szeretne majd Ausztráliába menni. Arra már felhívták a figyelemet, hogy ott elsősorban bennszülött családokkal lesz dolga. Hogy Londonban mi a helyzet azt nem tudom, de gondolom itt is a bevándorlók adják a kuncsaftok jelentős részét.

Engem is éérdekel a téma, de csinálni nem tudnám. Ahogyan tanítani se tudnék szerintem, képtelen lennék fegyelmet tartani például, hiába tudok jól és türelmesen magyarázni mások szerint.

Muscari 2014.12.07. 17:52:01

@Dragonlady (now in Indonesia): az előző neked akart menni, csak a telefon megviccelt.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2014.12.07. 17:53:20

@Keleti Szél: Nem, ezt ő is így gondolja. :) Sokszor valóban úgy tűnhet, hogy túlidealizálja az országot, de azért ő is tisztában van a negatívumokkal. Egyébként meg a gyors fejlődés mindenhol egy csomó negatívummal is jár, itt is, Ázsiában is, mindenhol.

2014.12.07. 17:58:02

Jo ez az azsiai valogatas meg a kommentek is erdekesek.

@maxval a hozzászóló birca: "A más kor utáni vágyakozás pedig protestáns tévtanítás." Ez egy nagyon erdekes dolog, igy erre meg sosem gondoltam, marmint, hogy ez egy "prodie" dolog volna, de van benne valami, vagyis, nekem errol amit irtal, az angol romantika korabeli gotikus nosztalgia jut eszembe meg az egesz viktorianus neogot reneszansz, a pre-raffaelitak, meg Pugin meg ezek, hogy mennyire vagyakoztak valamifajta kereszteny ideal irant ami szerintuk a multnak abbol az egy korszakabol szarmazik... szoval ez egy erdekes eszrevetel. Amugy ez sokszor eszembe jut, hogy vajon pl az arts & crafts mozgalom tekintheto-e a wabi-sabi europai megtestesulesenek, de igazabol mindig oda lyukadok ki, hogy a ketto inkabb ugyanannak a lemeznek a ket oldala. Mig a wabi-sabi arrol szol nekem, hogy elvezd az ido mulasat es annak nyomait, es ezzel egyutt elj es becsuld meg az ertekeidet, ezzel szemben az angol romantikusok a gazdag es jomodu elet teljes luxusabol tekintettek az ido mulasara, mint valami erdekessegre, kvazi "exotikumra", nem az elmulassal szembeni elet, hanem pont forditva, az elettel szembeni elmulas unneplese, vagy legalabbis nekem igy tunik. Most ez nem tudom mennyire ertheto, lehet, hogy semennyire, elnezest. :D

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.07. 18:07:04

@Mirjam2:

Így van.

A kereszténységben ez jellemzően újprotestáns elhajlás. Az iszlámban nem tudom.

A kereszténységben eleve az alapelv, a hozzáállás módja az alap, s nem a külsőséghez ragaszkodás.

Gyakori ateista vád a keresztények ellen: valamit nem úgy csinálnak, ahogy az Jézus idejében volt. Pl. most a vasárnapi üzletzárás ötlete kapcsán jött elő: a korai keresztények ünnepnapja szombaton volt, nem vasárnap. Az ateisták érvelése szerint ez valamiféle hatalmas leleplezés a Jézust "megtagadó" keresztények ellen. Pedig erről szó sincs.

Keleti Szél 2014.12.07. 18:27:24

@Mirjam2: "ezzel akasztanak ki pl. a muszlimok mikor azzal jonnek hogy valamit azert kell csinalni mert a Profeta idejeben ugy volt. Ez egy teljesen felresiklott gondolatmenet szerintem es semmi spiritualis nincs benne. "

A monoteista vallások egyik fő vonzereje, hogy stabilitást, kiszámíthatóságot kínálnak a hívek számára egy folyton változó világban. Lényegükhöz tartozik a hagyománytisztelet.
Ha beismernék, hogy isten akaratát tavaly még a házasságtörő asszonyt megkövezése szolgálta, de idén az Úr már modernebb eszméket vall, vajon mit gondolnának a hívek? Nem azt, hogy az egyházi tanítások is csak olyannyira örökkévalók, mint a falevelek, amik ősszel lehullanak? Mit nyújtana akkor számukra a vallás, s mit tudna kínálni?
Már így is nevetségességbe fulladtak, a törzsközönség folyamatosan erodálódik. Kiderült, hogy az úr képviseletében fellépő paprikajancsik szélhámosok, akik limburgi püspökségüket arra használják, hogy 15.000 eurós luxusfürdőkádat rendeljenek maguknak - isten nevében.
www.handelsblatt.com/panorama/aus-aller-welt/luxus-liste-des-limburger-bischofs-hier-stecken-die-kirchen-millionen/8919330.html

Keleti Szél 2014.12.07. 18:27:29

@diggerdriver:
Méltó versenytársa a paradicsomos húsgombóckonzervnek. :)

2014.12.07. 18:32:59

@Keleti Szél: Egyaltalan nem ilyen vonatkozasokra gondoltam mint hogy bun-e a hazassagtores, hanem az olyan dolgokra hogy pl. nem lehet dobon kivul mas hangszert hasznalni mert a Profeta idejeben csak dobot hasznaltak, mikozben pl. autot meg iPhone-t lehet hasznalni.

2014.12.07. 18:36:37

@diggerdriver: Teperto a torok boltban?! Szoljal mar nekik alkalomadtan hogy ez disznohus! :) Vagy nem az?

2014.12.07. 18:44:00

@maxval bircaman szerkesztő: Kulonbozo csoportok, kulonbozo helyzetekben szoktak erre hivatkozni hogy a Profeta idejeben mi hogy volt, jellemzoen pl. az un. 'fundamentalistak' akik vissza akarnak terni az alapokhoz, tehat nagyjabol hasonlo a helyzet mint amit a protestansokrol irsz.

Engem is az zavar az egeszben hogy nem a tartalomra, a mondanivalora koncentralnak, hanem a reszletekre, a kulsosegekre, pl. hany centimeteres volt a Profeta szakalla, milyen volt a ruhaja, hol es hogyan aludt stb. Konnyen elsikkad emellett a melyebb mondanivalo. Nyilvan a Profeta idejeben egy csomo masik ferfi oltozkodott es elt - kulsoleg, latszolag - ugy ahogy o, nem ettol lett o a Profeta hanem mastol, erdemes lenne inkabb arra figyelni ami megkulonboztette ot, szerintem.

SzZoole 2014.12.07. 18:45:10

@Mirjam2: Nem kimondottan Torok bolt,inkabb nemzetisegi bolt.Magyar,Lengyel,Roman,Slovak,Litvan stb.
Digger meg otthon turta a foldet,mikor en mar ott vettem magyar termekeket(2010 januar).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.07. 18:58:38

@Muscari: Most én is elolvastam a legfrissebb 3 cikket, hát bicskanyitogató a szerző stílusa.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 19:04:30

@Keleti Szél:
Ugyehogyugye...
:))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 19:05:48

@Zoole[uk]:
Ezek becsületes kereskedők nem foglalkoznak csempészáruval.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 19:07:01

@Mirjam2:
Mi az összefüggés?
Autót csak az árulhat akinek jogosítványa van,
:)))))))))))))))))))))

SzZoole 2014.12.07. 19:08:24

@diggerdriver: Persze tudom en,csak hatha:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 19:13:31

@Zoole[uk]:
Na most vagyok bajban bazmeg.
Az ipadnál nem tudtam mit kezdeni az iClouddal.
Most a vezeték nélküli dolog amit Cas ajánlott az működik.
Viszont ma vettem az asszonynak egy androidos táblagépet.
Adtak hozzá 200giga iCloud tárhelyet.
Most mi lesz?

SzZoole 2014.12.07. 19:17:45

@diggerdriver: Ted fel az eBay-ra,vagy ismerek egy jo export managert,Na az eladja neked mint a villamcsapas:))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 19:25:31

@Zoole[uk]:
Egyállatvagy...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Keleti Szél 2014.12.07. 19:36:44

A próféta szakálláról, erkölcsről, a törvény "betűjéről" és "szelleméről" jutnak eszembe egy értelmes magyar humánetológus professzor (Csányi V.) idevágó, a magyar valóságra adaptált gondolatai:

'Az erkölcs tehát az a tulajdonságunk, hogy felismerjük azokat az eljárásokat, amelyekhez magunkat tartanunk kell, ha valamit konkrétan nem szabályoz törvény. Képesek vagyunk a törvény „szellemének” felismerésére, ami a sok különféle törvény összerendezettségét, belső logikáját, harmóniáját jelenti, ez éppen olyan képesség, mint a nyelvhasználóé, aki a mondatokból következő „jelentést” érti meg.

Nyilvánvaló az is, hogy valahol az emberi elme mélyén a két képesség összetartozik. Az is következik mindebből, hogy ahogyan változik a törvények rendszere, úgy változik az éppen érvényes erkölcsi felfogás is. Most már arra is könnyű válaszolni, miért van annyi erkölcstelen cselekedet a környezetünkben. Azért, mert nincs állandó, hosszú ideig megmaradó szabályrendszer, aminek elsajátítása során kialakul bennünk az a képesség, hogy a törvényeket akkor is megtartsuk, ha az adott helyzetre éppen nincsen elfogadott szabály. Ebben az országban sok évtizede az éppen megválasztott parlament mint valamiféle törvénygyár ontja a törvényeket, szabályokat nemcsak az új helyzetek szükségétől hajtva, hanem az éppen regnáló hatalom politikai érdekeinek megfelelően.

Nem alakulhatott ki a törvények rendszere belső harmóniájának felismerése és követése, az erkölcs. Tehát politikus urak, bármely oldalon, nem prédikálni kéne az erkölcsről, nem a társadalmat kellene kárhoztatni a sok erkölcstelen jelenségért, hanem stabil, sok parlamenti cikluson keresztül megtartható törvényeket kellene hozni. És nem visszamenőlegesen, nem csupán a társadalom mintegy negyedének támogatásával, hanem kiegyezéssel, valódi többséggel. Ha ez meglesz, az erkölcsös viselkedés is megjelenik. Újra.'

2014.12.07. 20:01:26

@Zoole[uk]: En meg mar elkepzeltem hogy valami kulonleges koser teperto...

Herr Géza 2014.12.07. 20:05:41

@diggerdriver: Androidhoz iCloud-ot ? Nem tetszett azt félrenézni ? Van egy halom Cloud, de az iCloud az Almásoké, hogy osztana már olyat Androidos firma? A konkurrencia cuccát ???

Herr Géza 2014.12.07. 20:10:46

@diggerdriver: Látom a billentyüzet komoly célokat szolgál nálad, arra terítesz a tepertönek...? :))))))
Vazze, azért a 3,89 GBP húzós egy kis töpörtyüért, föleg ha arra gondolok, hogy gyerekkoromban a nagyiéknál "suttyomban" dobáltuk át a kerítésen a szomszéd baromfiudvarba, mert herótunk volt a falusi "parizer"-töl.
(Amennyi eszünk volt: a szomszédban a nagyapám testvére lakott. Nem is derült ki gyorsan, honnan a manna...) :))))))))

SzZoole 2014.12.07. 20:12:08

@Mirjam2: Liba,kacsa tepertot is lehet venni.Az akar koser is lehetne,bar errol Charliet kellene megkerdezni.

Muscari 2014.12.07. 20:15:40

@zöldeketbeszélek: miert? En nem talaltam benne semmi rosszat, szerintem objektiven ir.

SzZoole 2014.12.07. 20:15:52

@Herr Géza: Te is csodalkoztal mi?Androidos tablethez icloud tar hely.
En meg ha a hulyesegre,hulyeseget valaszolok akkor meg leallatoz engem,hat noomalis dolog ez:))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 20:23:29

@Herr Géza:
Akkor Cloudot.
Épeszű ember már nem igazodik ki ezek között...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 20:25:02

@Herr Géza:
Várjááámáá
Akkor az ipad nem is fogja látni az androidos cloudot?
A telefonom fogja?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 20:33:08

@Herr Géza:
Az a helyzet ha megfordítanám a klaviatúrát annyi kaja kiesne a billentyűk közül hogy egy közepes Etióp falu egy hétig jóllakna belőle.:)))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 20:34:17

@Zoole[uk]:
Jóvanna lehetett volna annyi eszed hogy felvilágosíts:))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2014.12.07. 20:37:56

@diggerdriver: Nagyon is jol ertetted,hogy mirol beszelek,mar megint hulyet akarsz csinalni magadbol,de nem fog menni,mert mar ismerunk:)))

Herr Géza 2014.12.07. 20:40:16

@diggerdriver: De, valszeg van hozzá akár app is az iOS-re, de ha megírod, hogy pontosan melyik Cloud az, akkor többet tudok nyilatkozni.

@Zoole[uk]: Igen vettem észre, hogy Diggi barátunk nem fogja a melóját valami zsíros IT-mágus állásra cserélni..... :)))
Mondjuk én is DIY alapon tanultam meg. 20 éve kis túlzással csak azt tudtam, hogy a "Power" gombbal kell bekapcsolni a PC-t. Szóval Digginek is van esélye meg ideje.... :))))))))))

Keleti Szél 2014.12.07. 20:42:38

@Herr Géza:
Igen, Kitzbühel az osztrák milliomosok nyaralóhelye, elég durvák a telekárak is arrafelé, esetenként 4000 euró fölé csúszik. Négyzetméterenként.
Ehhez képest Salzburg a maga átlag 931 euró/m2-ével kifejezetten jó vétel. :)

(Még szerencse, hogy a "melós" idegeit ezek a számok már nem borzolják.)

Keleti Szél 2014.12.07. 20:42:40

@Zoole[uk]:
"megint hulyet akarsz csinalni magadbol,de nem fog menni,mert mar ismerunk:))) "

Azt hittem, más lesz az indoklás... ;)

Herr Géza 2014.12.07. 20:46:51

@Keleti Szél: Tiszta ügy, én sem azt vártam, hogy egy ilyen kégli 100.-€/éjszaka lesz, csak azért lepadlóztam, amikor a booking.com-on ott figyelt ez is a listán a 4 éjszaka/3fö 300-800€ ajánlatok között, úgymond "minden figyelmeztetés nélkül"... :))))))

Herr Géza 2014.12.07. 20:51:14

@diggerdriver: Anyáááám, tepertö 2-4000 HUF/kg ??? "ORBÁN-MONNYON-LE" !!!!!!
Ha én az akkor eldobált tepertöt beteszem a jégre, ma milliárdos lehetnék.....:))))))))))))))))))))))))))))))))))

Herr Géza 2014.12.07. 20:53:14

@Herr Géza: Nem lenne gond a kitzbühel-i chalet az ingyenes wifi-vel meg a fürdökáddal (!) 297 m²-en.... :)))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 20:58:36

@Herr Géza:
Te Gézu figyu, nekem ez az új játékszerem...
:))))))))))))))))))))))))))))))

kepkezelo.com/images/s03e5on1mi8lloyvjpgy.jpg

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 21:01:09

@Herr Géza:
Akkor a negyed kiló Londonban 4fontért elég baráti.
Már három évvel ezelőtt volt otthon 20deka tepertő 800ft.

SzZoole 2014.12.07. 21:01:16

@Herr Géza: Rohogni fogsz,de en is hulye vagyok az egesz IT-hoz,de en csak iOS termekeket hasznalok,igy nincs gondom a kepek tarolasaval.Ha csinalok egy kepet a telefonomal,akkor az pillanatok alatt meg jelenik a tabon is Mac-en is.
Tavaly otthon voltam es elmentem tetovaltatni.Szalomban volt a baratomnak az 1 eves kislanya akirol keszitettem egy par kepet.
Este hivott a nejem a szuleimnel es rogton kerdezte,hogy mit varratal mar megint magadra?
Kerdeztem honnan tudod?Mire mondta,hogy latta a tabon.A hulye telefon rogton fel lotte a icloudba az meg meg osztotta rogton automatikusan.Megbuktam:)))

SzZoole 2014.12.07. 21:03:20

@Keleti Szél: Mire vartal?Susogd el nekem:)))

Keleti Szél 2014.12.07. 21:10:08

@Herr Géza: Valamire el kell költeni a vezető politikusoknak is a nyugdíjat. Most olvastam, hogy Schulz után van Rompuynak is utánanéztek (az előző EU elnök). Az ő éves nyugdíja 758.000 euró. Ebből szerintem futja a chalet-re is, akár 1 hónapra...

Szerencsére Magyarországnak se kell szerénykednie. A tehetséges, kiváló vezető Fidesz-politikus 10 éves fia is remek üzleti érzékről tett tanúbizonyságot: épp most vett 200 ezer euróért lakást. Nem kell aggódni, hogy 20 év és kiöregszik a mostani Fidesz-gárda. Jön már az utánpótlás!

Herr Géza 2014.12.07. 21:17:25

@diggerdriver: Gondolom látszik is csodálkozásomon mikor vettem utoljára tepertöt.
De tényleg meglepett durván. Tényleg a szegények eledele volt..... Nagyobbacska koromban már szerettem én is, föleg a libatepertöt, azért ma is képes vagyok meghalni. De az akkor mibe kerülhet ???

Herr Géza 2014.12.07. 21:20:46

@diggerdriver: Dögös. Aztán van-e benne szivargyújtó ? Meg ASR, ABS, PDC, meg multimédiás rádió internetkapcsolattal ? Meg hol tartod a téli/nyári lánctalpgarnitúrát ?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 21:25:13

@Herr Géza:
Ez fullextra. Automata légkonditól a szines hátsókameráig minden.
Kompresszoros ülés, USB-s rádió protektoros lánctalp.

Herr Géza 2014.12.07. 21:27:36

@diggerdriver: Müxik iPad-del is, iPhone-nal is...
Töltsd le az AppStore-ból a Knowhow Cloud appot és usgyi.....

Herr Géza 2014.12.07. 21:29:09

@diggerdriver: Azért, amikor hazaindulsz vele HU-ba, nem foglak irigyelni. De legalább neked hólánc tuti nem kell... :))))))))))))))))))

DieNanny CH 2014.12.07. 21:30:29

@Herr Géza:

Ez mi??? Nekem azt írja, 3 nap több, mint 31 ezer frank... ???

Herr Géza 2014.12.07. 21:34:06

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Jól látod.
Annyiért lehet bérelni a kecót 4 éjszakára. (Január 1.-5.)
Beszállsz ? Van még egy komplett szabad szoba extra nagy duplaággyal.... :)))))))))))))))

Herr Géza 2014.12.07. 21:35:51

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Nekem ugye €-ra van állítva, úgy 26.500 €.
DE: ingyenes a WIFI, és fürdökád (!) is van, na meg reggeli is.....

Herr Géza 2014.12.07. 21:37:26

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Biztos ? Nem megvenni lehet annyiért (:D), hanem BÉRELNI....

DieNanny CH 2014.12.07. 21:37:48

@Herr Géza:

Hát, lehet, hogy rá tudsz beszélni... :-)))

SzZoole 2014.12.07. 21:38:13

@Herr Géza: Dzsakuzi van?Mert akkor megyek en is:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 21:46:39

@Herr Géza:
Holnap. Jön az új telóm majd arra.
Köszi.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 21:50:11

@Herr Géza:
Képzeld el hányan megállítanának útközben mint Józsit az úthengerrel.
:))))))))))))))))))))))))))))

Herr Géza 2014.12.07. 22:16:08

@diggerdriver: Mi van, diggi-karácsony ?? Új "autó", új tablet, új teló....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 22:19:11

@Herr Géza:
A burzsoázia diszkrét bája...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 22:21:08

@Herr Géza:
Egyébként meg az olajszagban fetrengő nyugati kulimelós nyomorgásának egyik fázisát látod.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))

SzZoole 2014.12.07. 22:24:56

@Keleti Szél: Bezsgofurdo,igy jauu montam?:)))

Herr Géza 2014.12.07. 22:33:35

@diggerdriver: Jááj, tesó, neeeee!!!! Eszembe juttattad a "H"-val kezdődő, "intá"-val végződő alakot.... :((((((((((((

Herr Géza 2014.12.07. 22:38:35

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Látod milyen csóringerek voltak ezek a grófok? Még egy fürdőszobára se futotta nekik, berakták a kádat a garderóbba.... :)))))

Herr Géza 2014.12.07. 22:49:28

@Zoole[uk]: Csinálunk. Jön Diggi is a "kompresszoros ülésű" kütyüjével, a kompresszort rákötjük a lefolyóra és lesz egyből "jakuza".... :))))))

SzZoole 2014.12.07. 22:52:26

@Herr Géza: Csak nehogy a szart nyomja vissza a kompreszor a lefolyobol:)))

Herr Géza 2014.12.07. 23:05:36

@Zoole[uk]: Nyugi, az épületgépészet hazai pálya. :D

SzZoole 2014.12.07. 23:07:13

@Herr Géza: Ok Gejza,megnyugtattal:)))

lobster thermidor 2014.12.08. 06:24:11

Srí Lankán valóban van némi bürokrácia, de ez részben abból adódik, hogy a helyi rendőrségeken, és a közhivatalok egy részében nem használnak számítógépet. Az ügyintézés szinte kizárólag papíralapú, és személyes megjelenés mellett történik. Az ügyvédi, és fogalmazói irodákba úgyszintén ósdi Continental, és Singer írógépeken kopogtatják az aktákat. Ha valaki elmegy Colombóba ügyintézni, az számíthat arra, hogy az fog sokáig tartani, amíg az intézendő papírpaksaméta átkerül az egyik hivatali helyiségből a másikba. Ugyanis itt mindennek van egy ügyintézője, annak egy felettes ellenőre, azután van egy, az előbbiek munkájára pecsétet tevő mindenható főhivatalnok. Aki persze az ügyintézés közben telefonál, egyéb oldalról az asztalára kerülő aktákat intéz, s eközben biztatóan széles mosollyal minden második mozdulata a vakítóan fehér inge fölött viselt nyakkendője megigazítására irányul. Előfordul az itt tartózkodóval, hogy a rendőrségen a hazai biztosítók számára benyújtásra kerülő jegyzőkönyvet kell felvetetni valamilyen apróbb kis lopás ügyében. Ez a legtöbb helyen úgy zajlik, ha a károsult történetesen európai, akkor az angol fordítást maga a bejelentő végzi, majd el is viszi egy a hivatalos intézmények közelében mindig megtalálható gépíróhoz. Ott legépelteti a saját költségére néhány rúpiáért a papírokat, és visszasétál velük a rendőrségre, ahol az egyébként roppant szolgálatkész rendőrök lepecsételik a papírokat, ezzel hivatalossá téve a jegyzőkönyvet.
Ami pedig a poszt témáját illeti, Srí Lankán, akárcsak Indiában, a nők ab ovo hátrányos helyzetből indulnak. Bár tisztelik a külföldieket, de ha valamilyen vitás ügybe keverednek, akkor a férfiak macsóként viselkednek, és nem minden esetben tekintik egyenlő partnernek a nőket. Valóban van egy kis izmozás, de rendszerint ezzel el is van intézve az ügy. Én a hosszú itt - tartózkodásaim során kevés olyan esettel találkoztam, aminek komolyabb harag lett a vége. Legfeljebb a buszkalauz emeli fel olykor hangosabban a szavát azért, hogy még több utast tudjon bepasszírozni az amúgy is heringes dobozként dugig töltött utastérbe. :)

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.08. 06:24:33

@Keleti Szél:

Ezért van különbség a kereszténységben dogma, kánon és szabály között. A keresztény teológia teljesen logikus, koherens.

Dogma pl. az, hogy a házasság 2 ellenkezű nemű kapcsolata.

Kánon pl. az, hogy a latin rítusú katolikus papoknak kötelező a nőtlenség.

Szabály meg pl. az, hogy milyen egy házasságkötés menete,

A dogma nem változhat és kötelező. A kánon kötelező, de változhat. A szabály meg nem kötelező és változhat.

Nzoltan 2014.12.08. 07:10:38

@Der echte Weihnachtsmann: Most lesz 10 éves fordulója karácsonyi cunaminak. A lazaságnak hála, földhivatalok hiányában bűnszervezetek, na meg a szomszéd foglalták el a víz elōl menekülō lakosok még megmaradt házait. A lazaság a bűnözōknak és a drogosoknak kedvez. De a nyugati, nyugati színvonalú ellátáshoz szokott puhapöcs legényeknek bizony nem való.

lobster thermidor 2014.12.08. 08:20:35

@Nzoltan:

Azért némileg vitatkoznék veled. Állításaid ugyanis messze nem fedik a valóságot. Márpedig földhivatal van, csak még nincs azon a színvonalon, mint a hasonló feladatot ellátó európai intézmények, mert mint fentebbi hozzászólásomban írtam, nem elektronikus úton történik a nyilvántartás, és az ügyintézés. Ez természetesen egy kissé megbonyolítja a dolgokat, és egyben helyet ad a korrupciónak is. De ebben a térségben ez nem szokatlan, hiszen mégsem egy európai jóléti demokráciáról beszélünk, bár nagyon sok dologban példát vehetnének az európaiak a szingalézektől. Arról nem beszélve, hogy Magyarországon is minden megtörténhet az európai színvonalú földhivatalokban, ha az ember nem figyel oda az ingatlanára.
Az a dolog természetéből adódóan előfordul, hogy egyesek elfoglalják azokat a területeket, ahol a cunami pusztított, és korábbi tulajdonosaik meghaltak, ezért magára hagytak telkeket, építményeket, de azt is tudni kell, hogy a pusztítás után egy több száz méter mélységű védősávot hoztak létre az óceán partján, ahova egyáltalán nem lehet letelepedni, építkezni.
Egyébként szó nincs arról, hogy a bűnözőknek, és a drogosoknak kedvezne a helyzet, mert akit rajtakapnak az egyébként itt is szigorúan tiltott drogozáson, vagy a különféle anyagok terjesztésén, azt irgalmatlanul bevágják a dutyiba, legyen az bármilyen nemzet fia, lánya. A jóindulatot, és az elnéző magatartást nem kellene összekeverni az anarchiával! A külföldiek csak addig lazulhatnak, és ezt jó ha szem előtt tartják, amíg nem sértik a helyiek vallási, erkölcsi hagyományait, és törvényi előírásait.

2014.12.08. 08:21:35

@Mirjam2: Te jártál egyáltalán Thaiföldön, vagy csak női magazinokban olvastál róla? Mert most pont azokat a sztereotípiákat soroltad fel, amiknek egyébként pont az ellenkezője igaz. Tisztaság nincs, elképesztő mocsok viszont van, mindenhol. A csapvíz ihatatlan, egy nagyobb eső ezrével mossa ki a férgeket, az utcán is csótányinvázió van (és ezek nem a pesti méretű csótányok). A thai nők egyáltalán nem szépek, sőt kifejezetten rondák, kivéve a modelleket meg színésznőket, akiket a médiában látsz, de ők meg nem vadásznak senkire. Igaz, sokan élnek alkalmi vagy full time prostitúcióból. Ezek legnagyobb része elvált nő, egy-két gyerekkel vidéken, és a vonzalmuk nem éppen érdek nélküli. Ez egy ostoba közhiedelem, hogy thaiföldön minden sarkon bombázó fiatal szinglihordák lesnek a nyugati turistákra, és nem tudom, honnan ered és miért tartja magát, de tény, hogy messze áll a valóságtól. A vegyes házasságok és vállalkozások közül is sok nagyon rosszul sül el. Sok nyugatit kiforgatnak a vagyonából. A politikai rendszer is évek óta bizonytalan, korrupció, katonai puccsok. Amit írtál, azok közül egy dolog igaz, hogy Thaiföld olcsó, bár én inkább értékarányosnak mondanám.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.08. 11:28:16

@pasztasuta: én is. de hogy mi benne a tejtál*, gőzöm sincs.

*rejtély.
az viszont rejtély, hogyan lett belőle tejtál.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.08. 11:44:50

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: mondjuk a géza engem is rá tudnak beszélni, hogy elmenjek vele:DDD

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.08. 12:50:06

Asszem, Sri Lankára se fogok egyhamar költözni...Őrület... :D

lobster thermidor 2014.12.08. 13:18:34

Ne is, vagyunk nélküled is elegen...:)))

pasztasuta 2014.12.08. 14:53:30

@Babette .: szerintem a kecskek lesznek a hunyok..

2014.12.08. 14:54:16

@retrovírus: 'Te jártál egyáltalán Thaiföldön, vagy csak női magazinokban olvastál róla?'

Ha ilyen stilusban szolitasz meg embereket, ne csodalkozz ha nem kapsz valaszt, de ha mar ennyire erdekel, elmondom hogy:

1, Nem olvasok noi magazinokat, bar ezek szerint te igen;
2, Jartam Thaifoldon;
3. Szerintem nem koszos Thaifold. A thai nok atlagban 9/10-esen neznek ki, mig a magyar ferfiak - ha mar a temanal vagyunk - kb. 2/10-esen, atlagban (ja es sok magyar ferfi meg bunko szexista macso is, mig a thai nok altalaban kedvesek es udvariasak);
4. Veletlenul a ferjem jelenlegi amerikai es brit munkatarsai kozul jo parnak van thai felesege, sokuknak mar gyermekei is vannak es hazuk Thaifoldon, egyelore mindannyian nagyon meg vannak elegedve a kapcsolatukkal.

lobster thermidor 2014.12.08. 16:06:30

@Mirjam2:

Van egészségügyi ellátás, és védőnői szolgálat...

2014.12.08. 16:20:49

@lobster thermidor: Ahogy leirtam, es valoszinuleg egyebkent is kozismert, egesz Indiaban van egeszsegugyi ellatas es vedonoi szolgalat. Csak fizetni kell erte.

M. Péter 2014.12.08. 21:38:10

@Mirjam2: Az Ilyentől meg kell kérdezni, hogy ugye nem közlekedik autóval, csakis ló- vegy teveháton, nem használ telefont, internetet, meg úgy általában semmilyen elektromos készüléket.

lobster thermidor 2014.12.09. 07:59:31

@Mirjam2:

Keralában nem. Az oktatás, az egészségügy ingyenes. természetesen igénybe lehet venni magasabb színvonalú fizetős szolgáltatásokat, de az alapellátásért nem kell fizetni, ahogy Srí Lankán sem.
Részben ennek is köszönhető, hogy már a sokadik választási cikluson átívelően a helyi Kommunista Párt vezeti az államot.
Én meg ezt próbálom elmondani, de te biztosan jobban tudod.

lobster thermidor 2014.12.09. 08:00:25

@tanato:

Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy még annak is gagyi a cikksorozat, aki soha nem járt Indiába, annak meg pláne, akinek van némi kötődése az országhoz.

2014.12.09. 12:04:13

@lobster thermidor: Az oktatas elvileg egesz Indiaban ingyenes, de hogy ingyen mit kapsz arrol jobb nem beszelni, raadasul fizetni kell peldaul a konyvekert, egyenruhaert stb. Azt hiszem az egeszsegugy is 'elvileg' ingyenes, peldaul mikor Kashmirban ellattak, akkor is 'csak' a felhasznalt kotszerekert, injekciostuert stb. stb. fizettem, nem magaert az ellatasert. Igy kerult 100 rupiaba az egesz kaland. Mas kerdes hogy kotszerek stb. nelkul nem tudtak volna ellatni. Mindenesetre megkerdezem ma hazafele a soforomet, egesz veletlenul pont keralai.

lobster thermidor 2014.12.09. 13:20:27

@Mirjam2:

És mit mondott a keralai sofőr, mert odáig nem jutottunk el?

Egyébként te tényleg komolyan beszélsz, vagy most európai létedre viccelsz velünk a 100 rúpiával? Az a mai árfolyamon 399 forint, ami egy indiainak sok, de egy magyarnak...
Én meg elmondom neked erre, hogy egy ismerősöm turistaként perecelt egyet robogóval, eszméletlenül bevitték a kórházba mentővel, ellátták, helyretették kezét, fejét, lábát, és egy kanyit nem kellett az fizetnie, pedig bekenték vagy fél liter piros fertőtlenítővel, kapott 4 injekciót, rátekertek vagy 30 méter mullpólyát. Sőt kétszer visszahívták kötözésre, egyszer el is ment, mert a programja miatt nem maradhatott tovább, és az sem került egy rúpiájába sem.
De itt most a védőnőkről, és a nőgyógyászati ellátásról kezdődött a szóváltás, úgyhogy ne tereljük félre a dolgokat. Továbbra is azt mondom, hogy Keralában ingyenes, te meg ellenérvnek hozod Kasmírt, ami azért alapjaiban, és kilométerben is elég távol vannak egymástól...
Egyébként az első egyenruha ugyancsak ingyenes, de hát mint tudjuk agyerek az Indiában is csak nő, növöget,és még pákosztos is, ezért mindenből több kell.

tanato 2014.12.09. 18:04:26

@lobster thermidor: Kerala?Te nem a Viki férje vagy aki posztolt már ide 3 éve?

2014.12.09. 20:28:09

@lobster thermidor: Oszinten szolva nem igazan ertem miert hasznalsz ilyen agressziv hangnemet, en nem vitatkoztam senkivel, de mindegy. Nem tudom mivel kapcsolatban gondolod hogy viccelek. Tudomasom szerint altalaban fizetni kell Indiaban az orvosi ellatasert, meg az 'ingyenes' allami korhazakban is legalabb a felhasznalt gyogyszerekert stb. Uttar Pradeshben legalabbis mindenkeppen igy van, ezt onnan tudom hogy egyreszt voltam ott allami korhazban betegkent, masreszt dolgoztam egy jotekonysagi iskolaban es az 'ugyfeleink' nem kaptak ingyen orvosi ellatast, tobbek kozott nogyogyaszati ellatast sem. Ha nem kene fizetni az orvosi ellatasert, nem tudom miert lenne annyi nyilvanvaloan beteg ember az utcan akiket senki sem lat el.

Megkerdeztem ma a soforomet aki azt mondta hogy Keralaban az elmult tiz evben sokat javult a helyzet es valoban ingyenes es viszonylag jo szinvonalu az ellatas, es a gyogyszerekert is kevesebbet kell fizetni a korhazban mint a piaci ar. Raadasul az iskolakban sem kell fizetni az egyenruhaert, konyvekert es napi egyszeri etkezesert. Ez ugy tudom egyedulallo Indiaban, mivel mindenhol mashol fizetni kell az utobbiakert es sok gyerek emiatt nem tud iskolaba jarni. Azt mindig is tudtam hogy Kerala India leggazdagabb allama, de nem tudtam hogy ilyen jo az allami iskola es egeszsegugy az orszag tobbi reszehez kepest. Ettol fuggetlenul persze a soforom gyerekei nem allami iskolaba jarnak, annyira azert mar nem bizik meg a rendszerben :)

Kashmirban a korhaz ugy mukodott hogy az elejen be kellett fizetni 500 rupiat, es ebbol vegul 400-at visszateritettek mert csak 100-ba kerult az ellatas. Szuper hogy a haverodat ellattak minden fizetes nelkul - ez Keralaban volt kulonben? -, engem meg altalaban a legtobb embert Indiaban nem nagyon szoktak ingyen ellatni.

2014.12.09. 20:44:07

@Mirjam2: Meg is talaltam a korhazi szamlamat, lefenykepeztem es poenbol elkuldtem a biztositomnak Angliaban (azota sem fizettek ki...), itt a kep: kepfeltoltes.hu/view/141209/P1030963_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

lobster thermidor 2014.12.10. 13:52:20

@Mirjam2:

Mitől volt aggresszív az a hangnem?
Attól, hogy védtem az álláspontomat, ráadásul konkrétumokról beszélek? Én végig Keraláról írtam, vitatva azt az állításodat, hogy nincs Indiában ingyenes orvosi ellátás, védőnői szolgálat, és az iskoláért is fizetni kell. Konkrétan korhatárhoz kötött tankötelezettség is van, ami komoly vívmány, hiszen majdnem teljesen felszámolták az analfabetizmust. Ennek következtében, és ez igen szomorú tény, több az írni, olvasni tudó India ezen államában, mint Magyarországon. Ez nem a gazdagságon múlik, hanem azon, hogy tudják azt, hogy a nyomorból csak a tanulással, és a megszerzett tudással lehet kiemelkedni. Egyébként az a baleset konkrétan Goán történt.
Ha a sofőr nem bízik az állami rendszerben az akár érthető is, de ez nyilván pénzkérdés, és ebből következően presztizs dolga is. Ha teheti, fizessen. Én a többségről beszélek, aki nem teheti azt meg, hogy külön szolgáltatásokért, és ellátásért extra pénzeket tegyen le, viszont az állam mégis nyújtja számukra azt az alapellátást, amivel kitörhetnek a nyomorból, és nem halnak bele mondjuk egy egyszerű fertőzésbe.

lobster thermidor 2014.12.10. 13:52:26

@tanato:

Nem! Én korábban Srí Lankáról posztoltam.

2014.12.10. 14:34:44

@lobster thermidor: Nem ertem miert kellett 'vedened az allaspontodat'. En is konkretumokrol beszelek. Az egesz beszelgetes abbol indult ki hogy en azt mondtam, tapasztalataim szerint alapvetoen nem rossz az indiai egeszsegugy, es a magas csecsemohalandosag pl. nem attol van mert az ellatas rossz, hanem mert sok gyermek otthon szuletik, segitseg nelkul es rossz korulmenyek kozott. Ennek a fo oka az hogy nincs penzuk orvosi ellatasra. Tovabbra is azt gondolom hogy ez igy van, es ezt a te allitasod sem cafolja meg, hiszen Keralarol beszeltel mint kivetelrol. Kerala India leggazdagabb allama. Azt nem tudtam hogy ingyenes az orvosi ellatas (a gyogyszereket kiveve), de most mar tudom, es ez meg is latszik a gyermekhalandosagi statisztikakon: timesofindia.indiatimes.com/india/Child-mortality-rate-dips-marginally-in-2010/articleshow/12476177.cms. Ezek szerint messze Keralaban a legalacsonyabb a gyermekhalandosag Indian belul, tehat ez pont azt tamasztja ala amit en is mondtam, hogy a gyerekek nem a rossz egeszsegugyi ellatas miatt halnak meg elsosorban, hanem az ellatas hianya miatt. Ugy tunik hogy Keralaban, ahol kapnak ellatast, sokkal jobb a helyzet mint mashol, ahol nem.

Tovabbra is ugy erzem hogy szuksegtelenul tamado hangnemet hasznalsz velem szemben. En is tudom hogy a nyomorbol csak tanulassal lehet kiemelkedni, olyannyira tudataban vagyok ennek hogy ehberert dolgoztam egy evig egy jotekonysagi szervezet altal fenntartott iskolaban Uttar Pradeshban, es a jovoben, ha megtehetem, ismet szeretnek hasonlo munkat vegezni. Nem az en hibam hogy Indiaban a legtobb ember nem jut ingyenes iskolahoz vagy egeszsegugyi ellatashoz, en csak a tenyeket kozoltem itt.

lobster thermidor 2014.12.11. 11:09:29

@tanato:

Sőt. egyszer csak összeszedem magam, és mint országfelelős, megírom lassan, hogy hogyan működik a turistavízum kiterjesztése hosszabb tartózkodásra. :)
Ehhez kell némi speciális helyismeret, bár kevés magyar veszi igénybe ezt a 40 USD-be kerülő lehetőséget.

lobster thermidor 2014.12.11. 17:47:49

@Mirjam2:

Már nem is tudom, hogy fogalmazzak, nehogy akaratlanul megbántsam az érzékenységedet...
De most megint kénytelen leszek némileg cinikus megjegyzést tenni, hiszen te a 100 rúpiás kötszer, és egyéb gyógyászati eszközök felszámítását teszed szóvá egy olyan országban, ahol egy tekercs W.C.papír 50 rúpia alatt nem kapható meg. Ráadásul még egy angol biztosítóval hozakodsz elő, akinek ez még egy csomag papírzsebkendőnyi költséget sem jelent az aktuális londoni árak szerint. Lehet, hogy ez szerinted agresszív megnyilvánulás, de hát hogyan máshogy tudnám kifejezni az ellenvéleményemet?
Természetesen nem vitatkozom veled, hiszen te a saját tapasztalataidat írod le, de el kell fogadnod, hogy te is csak egy kis szeletét ismered ennek a világnak.
Mindezeken túl azért néhány mondattal szeretnék rávilágítani arra, hogy miért nem vagyok oly nagyon simulékony a hozzászólásaimban.
A mi, nem túl fogékony országunkból sajnos nem sok embernek adatik meg, hogy eljusson a világ mások számára oly rém egzotikus helyeire, mint mondjuk India, vagy Srí Lanka. Nekünk, akik ennek a térségnek az országaiban élünk, vagy csak elkötelezettségünk miatt sok időt töltünk a térség országaiban, és ezért felettébb nem számít egzotikumnak a hétköznapi élet, nagy a felelősségünk abban, hogy az egyébként ezekkel az országokkal szemben táplált előítéleteket enyhítsük. Én időnként személyes sértésnek élem meg, amikor valaki két hét nyaralás, vagy akár hosszabb tartózkodás után is, félinformációk nyomán ír posztokat, vagy hozzászólásokat. Persze nekem más a helyzetem, hiszen én elkötelezett vagyok, és egyben büszke is, hogy a szemmel jól látható különbségek ellenére mind Dél -Indiában, mind Srí Lankán befogadnak a helyiek. Ezért számomra annál nincs rosszabb, mint amikor tájékozatlan emberek tájékoztatnak, még tájékozatlanabbakat.
Ebből nem sül ki semmi jó!
Én nem kérek senkitől sem mást, aki itt éli az életét európaiként, mint a pontos, és reális tájékoztatást.
Indiában végzett munkádhoz sok sikert, de még nagyobb körültekintést, és tudást kívánok!

Ayoubowan, vagyis Namasté !

2014.12.11. 18:27:56

@lobster thermidor: Te elolvastad egyaltalan amit irtam? Legkozelebb olvasd el a kommenteket amikre valaszolsz, mielott elkezded osztani az eszt. Azzal kezdodott a beszelgetes hogy nehany kommentelo negativ cikkeket linkelt be az indiai egeszsegugyrol. Erre irtam en a sajat pozitiv tapasztalataimrol. Nem 'tettem szova' egy percig sem, sehol sem, a szaz rupiat amit felszamoltak nekem. Azt irtam hogy nagyon halas vagyok az orvosoknak es a novereknek akik gyakorlatilag ingyen ellattak. Vegig az indiai egeszsegugyet vedtem a hozzaszolasaimban. Ha ez teged sert, akkor legyel nyugodtan megsertodve. Kettonk kozul nem en vagyok az akinek az erzekenyseget megbantottak, szerintem...

tanato 2014.12.11. 20:33:17

@lobster thermidor: Várom a következő posztodat,akár Ceylonról,akár Indiáról.

lobster thermidor 2014.12.12. 08:32:35

@Mirjam2:

Lám, lám először jön az agresszivitás emlegetése, most meg a vagdalkozás. Sem észosztásról sem sértődöttségről szó nincs itt, még akkor sem, ha a szó hangulatfestésként szerepel előző hozzászólásomban. Természetesen az az igazság rád is érvényes, hogy amennyiben nem inged, hát ne vedd magadra azt a megjegyzést, ami szerinted nem rólad szól. Javaslom, hogy vedd inkább a korábbi mondataimat egy tapasztalt ember őszinte megnyilatkozásának, és ennek fényében tartsuk egyfajta eszmecserének ezt a fórumot.
Egyébként köszönöm neked a kedves hangú figyelmeztetést, olvasni is elég jól tudok, és a szövegértés sem igazán tartozik a gyengéim közé. Ráadásul szoktam venni a fáradtságot magamnak, és visszaolvasom olykor a saját, és a hozzám intézett megszólalásokat. Szerényen felteszem a kérdést, hogy akkor ezt nem is te írtad ugye?

"Mirjam2 2014.12.07. 17:09:02
@Muscari: Oke, csak azt mondtad hogy ez az indiai egeszsegugyrol negativum. Indiaban nincs ingyen egeszsegugy, a nok nagy resze egeszsegugyi ellatas nelkul szul mert nincs penzuk korhazba menni vagy orvost hivni. Tehat ha sok halaleset tortenik az nem azert van mert olyan rossz az ellatas hanem mert nem kapnak ellatast a szulo nok; egyedul szulnek otthon es vagy tuleli a gyerek, vagy nem."

Én először arra az állításodra reagáltam, hogy Indiában nincs ingyenes egészségügy. Azt mondtam, hogy Keralában van, amit te megkérdőjeleztél, de a keralai származású sofőrödtől csak kiderült, hogy mégiscsak van.
És akkor ezen logika mentén ezt sem te írtad :

"Mirjam2 2014.12.09. 12:04:13
@lobster thermidor: Az oktatas elvileg egesz Indiaban ingyenes, de hogy ingyen mit kapsz arrol jobb nem beszelni, raadasul fizetni kell peldaul a konyvekert, egyenruhaert stb. Azt hiszem az egeszsegugy is 'elvileg' ingyenes, peldaul mikor Kashmirban ellattak, akkor is 'csak' a felhasznalt kotszerekert, injekciostuert stb. stb. fizettem, nem magaert az ellatasert. Igy kerult 100 rupiaba az egesz kaland. Mas kerdes hogy kotszerek stb. nelkul nem tudtak volna ellatni. Mindenesetre megkerdezem ma hazafele a soforomet, egesz veletlenul pont keralai."

A színvonal silányságát is többször emlegeted, ami nekem pont nem úgy tűnik, mintha védelmeznéd az indiai egészségügyet. De biztosan bennem van a hiba...:)

2014.12.12. 18:00:01

@lobster thermidor: Oke, en itt befejezem, ha te engem vadolsz azzal hogy en Indiat kritizalom feleslegesen, akkor szerintem nem velem van a problema :))). Eleg rohejes hogy az osszes kommentelo kozul pont belem kotottel azert mert negativ dolgokat irok Indiarol... Nyilvan ha akkora oriasi tapasztalatom lenne az orszagrol mint amekkora neked van, akkor mar reg rajottem volna hogy India a foldi paradicsom, talan meg Albanianal is jobb hely, ha ez egyaltalan lehetseges.

lobster thermidor 2014.12.14. 13:24:58

@Mirjam2:

A kutya nem kritizált téged, de azt azért jól látom, hogy neked nehezen megy a kötetlen véleménycsere. Már sokadszor írom, hogy eszemben sincs beléd kötni, de ha te a más tapasztalatot, vagy véleményt annak veszed, azzal sajnos nem tudok mit kezdeni. Azt is látom, hogy nehezen veszed, ha az ember nem a te szemüvegeden át látja a dolgokat, hanem rávilágít még néhány attól eltérő színárnyalatra.
Senki nem beszélt itt paradicsomról, de pokolról sem. A dolgok ilyen jellegű szembeállítása sajnos nem a legjobb technológiája a véleménycserének.
Egyébként ha már így szóba hoztad Albániát...
Bár nem tudom jártál - e már ott, azzal sincs semmi különösebb baj. Legalábbis olyan nem, amilyen a sztereotípiákban, és a nem túl szofisztikált gondolkodásmóddal megáldott fejekben él.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása