oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. december 06. 06:40,  Karácsonyi készülődés indul! 282 komment

2014. december 06. 06:40 Határátkelő

Karácsonyi készülődés indul!

Ma elkezdjük a meghirdetett karácsonyi készülődés sorozatot, úgyhogy kedves olvasók, fotózásra fel! Küldjetek képeket azokról a dolgokról, amik érdekesek, egyediek vagy egyszerűen szépek azon a környéken, abban az országban, ahol éltek. Lehet az díszítés, étel, szokás, esemény bármi, ami újdonság lehet a „messziről jött” embereknek (a cím természetesen most is hataratkelo@hotmail.com). Szerencsére volt, aki már elkezdett fényképezni a felhívásra, így az első körkép szóljon Firenzéről, az Egyesült Államokról, Los Angelesből és az északi határvidékről. Ha mindenki megkapta a csizmájába, amit megérdemelt, akkor jó nézegetést!

lights2.JPG

Pasztasuta már múltkor is megtisztelt képeivel az én városom sorozatunkban, most pedig körbejárta egy kicsit Firenzét, ahogy ünnepi díszbe öltözött.

„Utcai kivilágítás: a belváros majd minden utcája különböző fényfüzérekkel van feldíszítve, ez mondjuk segít a karácsonyi hangulat megalapozásában, ha már hideg egyelőre nincs (szerencsére) csak eső (rohaggyonmeg). A Duomo és a Battistero közé felállítottak egy 20 méteres kis karácsonyfát, teli aggatva giglio-val, Firenze jelképével. Ezenkívül vannak még random felbukkanó dobos-fanfáros zászlódobálók, ők nem karácsonyi kellék, kb minden héten nyomják a parádét. A képeken időnként feltűnnek híres épületek is (a helyes megfejtők között egy energiatakarékos izzót sorsolunk ki, mégis csak válság van).

Kirakatok: csak párat fotóztam az egyszerű faéktől (szó szerint) a kis barokk puttókig minden van. A kedvenceimet a végére hagytam: a gyűrűket húzó egérke, a postaládák, de főleg a robot hóember&rénszarvas!

Karácsonyi apokalipszis: na, ezt csak, akinek bírják az idegei (meg nem megy épp gyomortükrözésre :))) Ehhez csak annyi kommentet fűznék, hogy ha véletlenül vesztek egy Medici palotát, lécci, ha egy mód van rá, ne így díszítsétek majd fel, köszi! (a végén egy kép a before after kedvéért, annak forrása: fourseasons)

Itthoni dekor: nincs mert megyek haza, úgyhogy csak pandoro van, panettone és cantuccini de az hegyekben. :)

(Bocsi a képek minőségért, kis mezei Samsung telóval fotóztam, súlyosbító körülményként este, ráadásul a gyalogosok sem bírták ki, hogy ne mozogjanak össze-vissza.)”

Nyár a télben

Olaszországból pedig ugorjunk egy méreteset Kaliforniába, azon belül is Los Angelesbe, ahonnan Anna küldött képeket. Azért ott a téli klíma is teljesen más.

„Los Angelesből tudósítok az ünnepi készülődésről. Itt, mint Amerikában mindenhol, nem kispályáznak a karácsonyi felkészüléssel. Az üzletekbe már októberben bekúszik csendben a karácsonyi kínálat, és fokozatosan kiszorítja a Halloween-tököket. A rendes háziasszony már megkezdi a lakásdekorációk, édességek felhalmozását.

Alig ért le a Hálaadás napi pulyka-töltelék-áfonyaszósz-krumplipüré-zöldbab kombó november utolsó csütörtökén, a családok megrohamozzák a bevásárlóközpontokat, hogy az év legnagyobb leárazásán a Black Friday-n megvegyék a családtagoknak és maguknak az ajándék lapos tv-t, telefont, playstationt és Frozen Barbiet.

November utolsó hétvégéjén már szabad - sőt kell - feldíszíteni a házat, kertet, üzleteket, irodákat, óvodákat, iskolákat, orvosi rendelőket, tűzoltóállomásokat. A Starbucks-ban pirosak lesznek a poharak, és lehet mézaskalács vagy tojáslikőr ízesítésű tejeskávét kapni.

A Mikulás már október végén megkezdi "rendelését" a plázákban, lehet vele fotózkodni, és a kívánságlistát tartalmazó levelet bedobni a postaládájába. Ezen kívül az öreg többször parádézik végig az utcákon, több hivatalos fenyőállítási ceremónián vesz részt.

Délelőtt azonban valószínűleg ő is kint napozik a beach-en és figyeli a strandröplabdás csajokat, a szép napsütésben, valahogy nem igazán érezni, hogy december van. Az utcákon a pálmafák törzsét is betekerik fényfüzérekkel, adventi koszorút, hópihéket akasztanak a lámpákra, de ezekről csak sötétedés után veszünk tudomást. Mintha két élete lenne a városnak ilyenkor: nappal nyár, este tél van. A téli feelingre a népszerű The Grove bevásárlóközpontban esténként óránkénti műhó szórással próbálnak erősíteni a hatalmas fenyő és a látványos kivilágítás mellett.

grove.JPG

A Karácsony itt Amerikában csak egynapos ünnep, főleg az ajándékozásról szól, a gyerekek belefulladnak a kínai műanyagipar remekeibe (a nagy családi vacsora és rokonlátogatás már megvolt Hálaadáskor).

Természetesen mindenki tudja, hogy ajándék csak a jó gyerekeknek jár (lásd Mikulás lista). Pár éve azonban új figura jelent meg: egy kis piros manó a Mikulás segítői közül, aki Hálaadás után megjelenik a házban, csücsül egy polcon és figyeli, hogy viselkednek a gyerekek. Éjjel aztán elrepül az Északi-sarkra, beszámol a látottakról, és reggel új helyen veszi fel a melót a szobában, egészen Karácsonyig. A szabályok szerint a manót megérinteni tilos, különben elveszíti varázserejét, de lehet vele üzenni a Mikulásnak.

Úgy látszik sok szülőnek megtetszett a kis "besúgó" figura, a könyv ugyanis (The Elf on the Shelf, a Christmas Tradition by Carol Aebersold and Chanda Bell) már tavaly vezette az eladási listákat, és a mellékelt plüssmanó egyre több házban teljesít szolgálatot (a lányoméknál az oviban is van egy).

Állítólag a gyerekek nagyon szeretik, nevet adnak neki, és reggel első dolguk hogy megkeressek az uj helyet, a szülők pedig egyre leleményesebb és viccesebb pozíciókat találnak ki, keressetek rá az #elfontheself -re a facen vagy instagramon.

elf.JPG

Itt a mienk, bár ez nem kémkedik és lehet vele játszani is (persze a magyar gyerekeknek már december 6-án eljön a Mikulás, úgyhogy őket már sokkal korábban el lehet kezdeni motiválni ezzel, manó nélkül is).

boatparade.jpg

És még pár kép, egy ünnepi hajófelvonulásról, mert persze azokat is fel kell díszíteni, akárcsak a surföket.

lights2_1.JPG

beachxms.jpg

Kivilágítás és parti karácsony.”

A zenélő ház

Végül menjünk az Egyesült Államok másik szegletébe, a kanadai határvidékhez, ahol már igazi tél van, mínusz tízen fokokkal és hóval, már november eleje óta. Innen Jerry küldött képeket. A kivilágítás kétségtelenül központi tényező az amerikai házak esetében, és mondhatni nem fukarkodnak a fényekkel.

A videó pedig egészen döbbenetes, ugyanis a ház fényjátékának zenéjét az autórádió egy bizonyos frekvenciáján lehet meghallgatni. Aki arra autózik, beállíthatja a megadott frekvenciát, megy a zene, és a maga teljességében élvezheti a szemlélődő a fényszínházat. (Érdemes kicsit türelmesnek lenni, a videón 20 másodperc környékén kezdődik az őrület.)

Ha ez nem lett volna elég, akkor íme még egy hasonló, bár kétségkívül kevésbé harsány változat.

Aztán egy kórház már sokkal decensebb és visszafogottabb ünnepi öltözékébe is betekinthetünk. Aki pedig kedvet kapott, az bátran küldjön képeket, esetleg rövidebb-hosszabb szöveggel a hataratkelo@hotmail.com címre!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: karácsony karácsonyi készülődés Olaszország Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr416961083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

33621 2014.12.06. 22:12:15

@Philosoraptor: Megcsinálod nekem számlával a fürdőszoba felújításomat 15000-ért?

2014.12.06. 22:13:39

@QUERCUS: Nekem itt élnek a rokonaim és az ismerőseim, nem akarnék rosszat nekik, nyilván maga a jelenség és ami ebből fog következni, a szomorú.

2014.12.06. 22:14:12

@33621: Lehagytam egy 0-t. :P

2014.12.06. 22:14:32

@QUERCUS: erdekes egyebkent ez a korrupcios kitiltasi hiszti. Nem tudom, hogy a telhes szaudi vagy katari familiak rajta vannak e a kitiltasi listakon? Meg a bahreini is, ha mar....

M. Péter 2014.12.06. 22:15:52

@zöldeketbeszélek: Nem, van Tesco Extra hipermarket is.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.06. 22:20:29

@QUERCUS: Mi kb havonta egyszer vásárolunk a Tesco-ban. Kizárólag itt tudtunk normális minőségű babaruhákat venni normális áron. Vicces, de ezeket a babaruhákat már a második kislány hordja, kutya bajuk. A Tesco-ban általában megtalálom azokat a kevésbé átlagos termékeket is, amelyek még az InterSpar-ban sem mindennaposak.

Igaz, ezek budapesti üzletek...

33621 2014.12.06. 22:21:03

@Philosoraptor: Kár, pedig már meg örültem hogy találok egy olcsó kivitelezőt aki számlával is dolgozik! :-)

SzZoole 2014.12.06. 22:24:39

@charlieharper: Itt egy extra van,baszottnagy,folyamatosan toltik,reggeltol estig,a polcokat.Ma anyian voltak,hogy parkolo helyet alig talaltam,pedig tobb szaz van,igaz en egy 82 ezres varosban lakok.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.06. 22:24:58

@Philosoraptor: :S

@pasztasuta: de csak nem cserélnéd ki a bárányokat kecskékre, milyen dolog már ez? Ha meg nem találsz Kisjézust, beraksz helyette egy Kisjutkát :)))?

Ja és komolyan magyarországi blogtalit szerveztek?

@charlieharper: @M. Péter: Oké, akkor rosszul tudtam, köszi :).

2014.12.06. 22:26:32

@QUERCUS: Lehet viccelodni, de tenyleg nem erzed a kulonbseget, az "adodott egy lehetoseg, hogy tudjak innen lopni, hiszen kozel vagyok a hatalomhoz", es akozott, hogy "kozel vagyok a hatalomhoz, tehat en csinalom a lehetosegeket a lopasra, politikai eszkozokkel azt juttatok elonyhoz akit akarok" ? Minden nap olvasom a hireket Magyarorszagrol, es nagyon ugy tunik, hogy 2010 ota az utobbi van, elotte csak az elobbi volt jellemzo, ami ugyanugy hanyadek, de legalabb torvenytelen, az utobbival pont az a baj, hogy torvenyes, mivel ok hozzak a torvenyeket. Ugye erted, hogy ez sokkal tobb embernek rossz, mert sokkal tobb embert ellehetetlenit? Olyanokat, akik amugy leszarjak ki van hatalmon, es csak egyszeruen meg akarnak elni, munkabol, piacbol, hivatastudatbol, stb. Tenyleg nem erzed a kulonbseget?

SzZoole 2014.12.06. 22:27:14

@33621: En megcsinalom neked 15000-ert,Igaz fontban:)))

Quercus a favágó 2014.12.06. 22:29:59

@charlieharper:

Esetleg ott a szomszédban Mexikó. Mert az ő esetükben a teljes adminisztrációt ki lehetne tiltani. Az államelnöktől a legutolsó rendőrig.
Egyébként nem is a kitiltással van baj. Azzal van baj, ahogyan ezt az egészet elővezetik. Engem nem hat meg, hogy egy magyar hivatalnok korrupt. Nem újság. De ha valaki valakiről a nagy nyilvánosság előtt ilyet állít, az tegye mellé a bizonyítékot. Mert ha nem, az becsületsértés, vagy rágalmazás. És leszarom, hogy az épen aktuális USA dekrétum hogyan rendelkezik erről. Ez itt Magyarország. És itt a magyar törvények érvényesek.
Ez a majom gotfing ha ilyet állít, akkor bizonyítsa. Ha nem tudja, akkor meg ne bújjon a diplomácia védelem mögé.
Azok a sekkfejek,akik meg ezért tüntetnek, gondolkodjanak el azon, hogy akkor ezek után mindenkinek le kell mondani a tisztségéről, akit valamelyik amcsi köcsög csak úgy megvádol.
Ez lenne a polgári demokrácia? A jogállam?

Herr Géza 2014.12.06. 22:35:50

@Philosoraptor: Egy szóval nem mondtam, hogy a számla nélküli biznisz rendben van, csak azt, hogy nem korrupció.

pappito · http://pappito.com 2014.12.06. 22:39:00

@charlieharper: azokkal valszeg más érdekek mentén lehet beszélni, ezek a szittyák meg nem értenek a szép szóból. de ez a kitiltósdi is csak egy alacsonyszintű diplomáciai beintés, amolyan "látjukmicsinálszöcsi"
semmi komoly, csak a valóság betört a nerbe, úgyhogy most megint lehet szabadságharcolni, hogy a szemét usákok nem hagyják, hogy békében fosztogassunk :)

különben is a vitát a kormány intellektuálisan megnyerte, mint az közismert :)))

SzZoole 2014.12.06. 22:40:46

@QUERCUS: " De ha valaki valakiről a nagy nyilvánosság előtt ilyet állít, az tegye mellé a bizonyítékot. Mert ha nem, az becsületsértés, vagy rágalmazás."

Ha ezek benyujtanak a bizonyitekokat,attol felek eleg sok politikusnak gugolosba kene vonulnia,24 evig visszamenoleg.

Quercus a favágó 2014.12.06. 22:43:30

@mojyo:

Nincs különbség. Az előző gazemberek is úgy formázták a jogszabályokat, hogy az nekik kedvezzen.
Ami különbség az az, hogy amíg a 2010 előtti bagázs körömszakadtáig tagadta, hogy korrupt gazemberek gyülekezete, ez a mostani nyíltan fölvállalja. És közben bele röhög a pofánkba.

pasztasuta 2014.12.06. 22:46:38

@zöldeketbeszélek: a régi magyar mondás szerint: ha nincs bárány, jó a kecske is. :D
Az azért túlzás, hogy szervezzük, egyelőre még csak akarjuk szervezni. De akkor te is benne lennél?

Keleti Szél 2014.12.06. 22:47:39

@QUERCUS:
Nem feltétlen rossz üzletpolitika. A cél a fogyasztó becsábítása - bármi áron, akár trükkel is. Aki ha már ott van, hátha vesz is valamit.

A versenytörvényben is benne van, hogy tilos olyasmit hirdetni, amiből nincs megfelelő készlet. Emiatt nem egyszer meszeltek már el bolthálózatokat és büntették meg őket sokmillióra. Persze, fogyasztói bejelentés kell hozzá, hogy egyáltalán fogyasztóvédelmi / versenyfelügyeleti vizsgálat induljon.

2014.12.06. 22:52:30

@QUERCUS: Mexiko is egy erdekes eset. A nirvana lehetne, helyette a sajat embereiket meszaroljak le.
Azert annyira meg nem vagyok kepben, hogy ki mit mondott mikor. A tolmacsot kerek viszont megvan

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.06. 22:54:03

@Herr Géza: Ez az amerikai álom megvalósulása kis hazánkban :)! Látod, itt is nyer, aki mer...

Quercus a favágó 2014.12.06. 22:55:16

@Zoole[uk]:

Úgy legyen. Majd elmorzsolok egy könnycseppet értük a szemem sarkában.
Egyébként a félreértések elkerülése végett, én nem Orbánt, nem a Fideszt, nem Vida Ildikót védem. Védjék meg magukat, ha akarják.
De senki ne vegye magának a bátorságot, hogy bűncselekménnyel vádol egy magyar polgárt, polgárokat, a diplomáciai mentesség mögé bújva. És ez teljesen független attól, ki van kormányon Magyarországon. Aki állít, az bizonyít. Ha meg nem tud bizonyítani akkor viselje a következményeket. Ha van gerince. Gotfingnak nincs.

2014.12.06. 22:55:51

@QUERCUS: Hat egyreszt van kulonbseg, hiszen nekik egyaltalan nem volt olyan konnyen atirhato minden szabaly, beleertve az alkotmanyt is, mivel nekik nem volt 2/3-os tobbseguk. Nem volt meg ra minden eszkozuk, hogy ennyi mindent csinaljanak amit a mostaniak. Masreszt pedig, ha neked ettol meg szimpatikusabb is, hogy ok meg meg se probaljak tagadni, az pedig olyan mertekben kifacsart, tisztessegellenes, szabadsagellenes, eletellenes es mindenellenes szemlelet, amivel nem tudok mit kezdeni, nalam ez egy parhuzamos univerzum kategoria, sajnalom, befejeztem, elnezest, szevasz.

SzZoole 2014.12.06. 22:59:45

@QUERCUS: Nem ertelek felre,az egyik kutya a masik eb,mig az egyik sunyin,okosba csinalta,a masik nyiltan es nem titkolva.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.06. 23:00:17

@mojyo: Nem akarok nagyon belebonyolódni a kettőtök eszmecseréjébe, de úgy tudom, hogy a mai magyar 'arisztokrácia' megszületését a rendszerváltás előtt már elintézték az akkor regnáló szocik, mivel ők voltak mind a vagyon, mind pedig az információ közelében. Gondolj csak a privatizáció lefolytatására, a kárpótlásra. Azt hiszem, annak van igaza, aki azt mondja, hogy ez az egész kis magyar abszurd a váltógazdálkodásról - vagy váltógarázdálkodásról - szól, csak a fiatal politikus generáció már ebbe született bele és ezért gátlástalanabb is, mint a régi vágású szoci vastagbőrűek.

Herr Géza 2014.12.06. 23:00:25

@QUERCUS: Miért nekem? Én sem mai csirke vagyok, hogy ne tudjam mennyi korrupció volt itt már akár a rendszerváltás előtt is. Csak akkor nem milliárdok, 10-100 milliók repkedtek, hanem színes TV-k meg videomagnók meg esetleg néhány ezer DM/USD ... És a politika még nem játszott, csak az anyagi haszonszerzés.

Quercus a favágó 2014.12.06. 23:01:55

@mojyo:

Nem azt mondtam, hogy színpatikus. Azt mondtam, különbség.
Én minden politikust alapból útálok.

morsels (törölt) 2014.12.06. 23:03:13

@Mirjam2:
"inkabb azt feltetelezem hogy az uzletvezetok inkompetensek"

Az igazsag az, hogy en is erre gondoltam... de ugy latszik, naiv vagyok :-)

Quercus a favágó 2014.12.06. 23:03:17

@Herr Géza:

"Miért nekem?"

Mert szép vagy.DDD

morsels (törölt) 2014.12.06. 23:09:03

@charlieharper:
Az USA tilt ki embereket allandoan, gyanitom mas europai orszagokban is van listajuk.

Ami a magyar ugyet erdekesse teszi az az, hogy a NAV vezetoje az egyik. Ami azert elegge meredek, ha belegondolsz. Leginkabb azert, mert nagyon ugy nez ki, hogy a NAV vezetoje gyakorlatilag a Fidesz vedelmi penz beszedoje, ami azert... na.

Hogy ez hogyan kerult az ujsagokba, az erdekes, nyilvanvalo, hogy voltak, akiknek erdekeben allt ezt kiszivarogtatni, de ettol a teny meg nem valtozik.
Lehet szidni az USA-t, de attol Vida Ildiko nem ma szuletett barany.

2014.12.06. 23:24:51

@zöldeketbeszélek: En ertem, es ez teljesen igaz. Arra reagaltam csupan, hogy Quercus azzal viccelgetett, hogy 2010 elott ugye nem is volt korrupcio. En csupan meg szerettem volna magyarazni, hogy persze az igaz, hogy mindig is volt, de miert megis a mostaniak tettek be a kaput sokaknal, es miert nem a 2010 elottiek. Ezzel persze nem oket szerettem volna mentegetni, istenorizz... :D Csak megmagyarazni, hogy szerintem a mostaniakat miert erzik sulyosabbnak, nemcsak amerikai cegek kepviseloi, hanem atlagemberek.

De befogtam, hiszen meg azelott leleptem, hogy ezek jottek volna, minekirokide, stb stb. Azzal viszont teljes mertekben egyetertek, hogy az egesz elitet korrupt senkik alkotjak. :D

Quercus a favágó 2014.12.06. 23:36:17

@charlieharper:

Egyértelmű, hogy a magyar gazdaság kézi vezérléssel fog működni. Ez azt jelenti, hogy nem az ész, a kreativitás, a tehetség dominanciája érvényesül, hanem a kapcsolat, és a lojalitás lesz a mérvadó.
Aki ezt nem tudja elfogadni, az jobban teszi, ha elmegy ebből az országból.

2014.12.07. 00:15:39

@33621: Olcsó húsnak híg a leve. :D

2014.12.07. 00:17:05

@Herr Géza: A hálapénz viszont az.

2014.12.07. 00:25:37

@QUERCUS: Ha megtudnánk állítani a folyamatokat, talán még lenne remény. A kérdés csak az, hogy hogyan. Ezeket nem fogja elítélni egy bíróság sem, azok is a zsebükben vannak. Akkor pedig marad a kötél meg a fa. Csak ez olyan társadalmi feszültséghez vezethetne, amit nem biztos, hogy kontrollálni lehetne.

morsels (törölt) 2014.12.07. 00:37:50

@QUERCUS:
Ez azt jelenti, hogy Orban Viktor dont mindenrol.
Es akkor az USA-nak, meg a Tesconak nem lesz beleszolasa.
Senkinek nem lesz beleszolas.
Csak Orban Viktornak.

M. Péter 2014.12.07. 00:43:11

@QUERCUS: Akkor a Coop is tűnjön el. A szüleim lakásához legközelebbi Coopban még mindig a szocializmusban érezheti magát a vásárló. Van egy pult, ahol a húst, fevágottat, sajtot árulják. Eladó nem szokott ott lenni, a pénztáros látja, hogy ott vevő, de nem jönne oda, bár a pénztárnál nincs vásárló, a kollégáját sem hívja elő az irodából, a vevőnek kell odamenni hozzá, hogy jöjjön már valaki kiszolgálni. Ezen kívül kora délután el szokott fogyni a kenyér.

M. Péter 2014.12.07. 00:49:43

@QUERCUS: Az amerikai ügyvivő diplomata, immunitása van, az amerikai kormány beleegyezése nélkül nem állítható magyar bíróság elé. Amerikai bíróságon viszont lehet perelni, sok sikert.

rezsöatya 2014.12.07. 01:19:35

@Herr Géza: az volt ma már, hogy "hányás vagy"?
:D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 03:34:09

@pasztasuta: ezt értem, engem is bosszantana, hála a jó égnek, ilyesmibe én még nem futottam bele (persze olyan van, hogy "ha nem tetszik (pl korrupció, ilyesmik), haza lehet menni")
na még az kéne, hogy mondjuk a tízéveseknek is kinyílik a csipájuk, és ha mondjuk kérdőre vonok egy sötétebb bőrű muzulmán diákot a leckéjével vagy a viselkedésével kapcsolatban, akkor elkezd sikítani, hogy iszlamofób/rasszista vagyok. na ettől elborulna nekem is az agyam, ezt belátom :-(
sajnos nem látogatás lesz, hanem egy időre (egy év? ki tudja) hazaköltözés. karácsony előtt már nem fog beleférni (és ettől nem is zokogom tele a párnám), nem tudom, perpill szerintem valamikor február az esélyes.
perpill jobban vagyok, tegnap átköltöztünk a következő hónapra egy kacsalábon forgó szobába, van tv ,internet, erkély, hűtő, ágyneműcsere, fürdőkád melegvízzel, úgy érzem magam hirtelen, mint egy királylány :-) tán végre lejutok a tengerhez is (cirka negyedóra) végre így egy hónap után.
a tévében tegnap egy olyan indiai nagyon vacak nagyon nyálas filmbe futottunk bele, amit Pesten forgattak valamikor a kilencvenes évek elején. minden pesti perfekt beszél indonézül :-)))) érdekes volt, mit csináltak a helyszínekkel.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 03:38:11

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: igen, ez mindenképpen tervbe van véve.

most mondja a család, hogy jött a banktól levél, hogy december 31-ig fáradjak be nyilatkozatot tenni a pénzmosás elleni törvény stb értelmében. na ez az, amit tavaly aláírtam már egyszer. évente kell, vagy mi? a számla közös a testvéremmel, remélem, le tudja rendezni. azt mondja, ő a másik bankjától is kapott pont most. imádom az ilyeneket.
többiek, akiknek van otthon számlájuk? ez most mindenkinek szőnyegbombázás-szerűen pont most?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 04:20:54

az online teszkós vásárlásnál mennyi a házhozszállítás díja Magyarországon, vagy mi a trükk? csak mert trükk mindig van, amikor az adott dolog nyugaton ingyenes vagy nagyon olcsó (lásd bankok, mobilszolgáltatók). ja és felhozzák a cuccost a harmadikra? :-)

Thaiföldön van a világon a 3. legnagyobb teszkós hálózat, én szeretem. mondjuk itt egyébként sincsenek horribilis különbségek a nagy diszkontok és a kis 24 órás convenience boltok árai között. ráadásul ami akciós, az mindig akciós szokott lenni egyszerre az összes boltban, ki tudja, miért. én utálok vásárolni meg 20 helyre rohangászni. hetente egyszer teszkó vagy carrefour, kész. ja, és tele van eladóval, és mindig minden van. esetleg vasárnap este 8-kor nincs tejföl, az elő szokott fordulni, arra morcos is vagyok. a Carrefourban jobbak a péksütemények, azért szoktam át.

most úgy tűnik, a vasárnapi zárva tartás vonatkozik majd a CBA és társaira is? mert így esetleg korrekt.
de ez milyen már, hogy a frakció nagy része ellene volt, erre odamegy az Orbán, és egy óra alatt meggyőzi őket. ok, nincsenek illúzióim, hogy egytől egyig mind dróton rángatott báb, és köze nincs ahhoz, hogy a saját választóinak otthon mi lenne az érdekük (nem tudom, a kisvárosokban, kisvárosok körüli falvakban pl hogyan csapódik le a gyakorlatban egy ilyen korlátozás, a nagyon nehézkes közelekedési viszonyok miatt....), na de azért ezt így olvasni, hoyg "szegényekenek" volt saját véleményük, bement az Orbán, és lefenyítette őket, azért ez milyen már. minek egyáltalán akkor parlament, menjenek mind parlagfüvet kaszálni, ma úgyis az van, amit a főnök mond. (mondom, nem vagyok meglepve, de olykor durva, amikor szembejön.)

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.07. 05:59:59

@33621: cseszki, mar a masodszor futok bele, h nem akarjak szamla nelkul adni a cuccot. ku vagyok akadva...

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.07. 06:04:39

@QUERCUS:

"nagy nyilvánosság előtt ilyet állít, az tegye mellé a bizonyítékot. Mert ha nem, az becsületsértés, vagy rágalmazás."

ad egy
nem ok allitottak, hanem a media. ok csak nem tagadtak le
ad ketto
ehhez a buncselekmenyhez nem kell, h az allitott teny hamis legyen.

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.07. 06:10:59

@QUERCUS: komolyan. te kezdesz jobbos lenni. azok hajtogatjak ezt a hulyeseget.
senkut nem vadolnak bcs nyel. annyit tettek, h otthon naluk hoztak egy hatarozatot.miszerint nem engedik be oket.
megtehetik.
a vizumot se szoktak indokolni. szabadsagukban all.

kakaskodassal lfszt se erunk.

ugyanazokat az iratokat.ami alapjan do tottek. mi is megkaptuk. lehet ugralni. jusson el egy ugyeszhez.azmeg tegye a dolgat

a hoborges uncsi mar

Muscari 2014.12.07. 07:21:51

@Dragonlady (now in Indonesia): az frankó lenne, mi majd csak jövőre megyünk haza.

Most egy kicsit össze vagyok zavarodva. A szoba az kórházi szoba, amiről beszélsz, vagy ott laktok? Annak örülök, hogy végre kicsit jobban vagy. Azért vigyázz magadra nagyon.

2014.12.07. 08:01:54

@Dragonlady (now in Indonesia): Ezek a Pesti tescos házhoz szállítási árak: kepkezelo.com/images/nak7l04us9w0eq713e6.jpg
Régebben drágább volt de még akkor is megérte. A közelünkben nincs nagyobb bolt, ha csak a benzint számolom, vagy a taxit mert én nem vezetek, viszont ha egyedül vagyok, nem is tudok elhozni nagyobb mennyiséget, nekem megéri. A nagyobb tételeket mindig onnan rendelem, víz, üdítő, mosópor, öblítő, takarítószerek, pékáruk, konzervek, stb. Még innen megrendelem a hazautazás másnapjára reggel és kész a bevásárlás legalább egy hétre. Persze megyünk máshova is, de az alap dolgokat ott veszem. Nem cipelek, nem utazok, nekem tökéletes.

DieNanny CH 2014.12.07. 08:09:34

@Dragonlady (now in Indonesia):

Igen, nekem is most novemberben alá kellett írnom. Szerintem ez új dolog, igazából annyi az egész, hogy leellenőrzik, tényleg te vagy-e te. 1 darab aláírás kell!!! - nehogy ezért furdaljon a lelkiismeret. Szerintem valami expressz, szuperbiztosítású postai levélként tesód küldje el neked, te meg ugyanígy visszaküldöd. Nekem is anyukámmal közös a számlánk, de kellett az aláírásom.
És most arra buzdítalak, amit annyira elítélünk: talán van a bankfiókban olyan, akit tesód jól ismer, és szemet huny afölött, hogy nem jelentél meg személyesen...

DieNanny CH 2014.12.07. 08:20:27

@Dragonlady (now in Indonesia):

Itt nálam 100 frank rendelés alatt nem is szállítanak házhoz. Amúgy 10 frankba kerül, 500 franktól ingyenes a házhozszállítás.
Szerintem annak éri meg, aki messzebb lakik egy bevásárlóközponttól, és így intézi a heti, 2heti bevásárlást.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 08:42:12

@Muscari: ez egy serviced apartment. a politechnikum mellett van, a helyiek kolesza mellett, de ez az épület külföldi diákkokkal van tele inkább (akik szerencsére nem randalíroznak részegen, és nincs afféle Erasmus-feeling). szóval olyan, mint egy jobbféle hotelszoba. :-) tudod mikor láttam én utoljára fürdőkádat? najó, tavaly karácsonykor, anyukámnál, bele is költöztem egy hétre.
kórház csak akkor játszik, amikor muszáj, ott vagyok fél napot, belémtöltik, amit kell, aztán haza. az itt az átbaszás, hogy Thaifölddel ellentétben, ahol a magánkórházaknak nincsenek külön áraik a külföldieknek, itt az van, hogy a helyieknek normális ár, a külföldieknek meg tízszerannyi (ja és ezt viszont elfelejtik kirakni a weblapra, amit előtte megnéztem!) kurva anyátok. azért hadd ne fizessek már ki ha nem muszáj 100 dollárt csak azért, hogy megnéz egy orvos, meg naponta 250 dollárt az ágyért WTF.... és ez még egy olcsónak számító hely. miután ez tisztázódott, átmentem az állami kórházba, ahol kicsit lepukkantak a dolgok, de nem jobban, mint Magyarországon, és ezt az infúziós dolgot jééé mégis megoldották cirka 25 dollárból, orvossal gyógyszerekkel félnapig ággyal mindennel. na ennyit a kórházról. remélem, most megúszom egy darabig.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 08:55:14

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: köszi, ezek a genyák azt mondták első nekifutásra, hogy személyesen kell. ezért meg nem fogok karácsony előtt menni. ha annyival megússzuk, hogy zárolják februárig a számlát, vagy ilyesmi, az rendben, csak ne húzzanak ránk semmi büntetést....
először vagy 3 éve jelentkeztek, a tesóm aláírta a maga nevében, én nem tudtam évekig, amikor januárban végül aláírtam, akkor minden rendben volt, semmit nem szóltak a 3 év miatt, remélem, most is ez van, nem kezdenek el ugrálni semmin.
@Turchi: köszi, egyébként tudok guglizni, csak lusta voltam :-D bocs tényleg. simán megéri, naná. nekünk soha nem volt autónk, annyit tudtam mindig hazavonszolni a teszkóból, amennyit elbírtam két hajléktalanszatyorban, kocsi nélkül nem lehet bespájzolni, kellett menni mindig valamiért hetente kétszer így. (már amikor én dolgoztam épp a legkevesebbet a családban és ezért én csináltam a háztartást.)
Thaiföldön nem emlékszem, hogy lenne ilyesmi, viszont viszonylag alacsonyan van az az érték, ami felett ingyen házhoz viszik, amit összevásároltál (persze ez hűtőre stb vonatkozik elsősorban, de megcsinálják 5 kocsinyi macskakajával és mosóporral is, és mennyire örültem, amikor felhozták nekem az emeletre a mosógépet, nem lehajították az ajtó előtt).
@Nanny: neked is köszi az infót.

2014.12.07. 09:00:38

@Dragonlady (now in Indonesia): Azért néztem meg mert erről jutott eszembe hogy lassan rendelnem kell ezért kerestem mikor vannak szabad időpontok

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 09:05:50

@Turchi: mikor mentek haza, és mennyi ideig maradtok?

kék madár 2014.12.07. 09:09:14

@QUERCUS: "tegye mellé a bizonyítékot"
ezt komolyan irod, vagy ilyenkor viccelsz?
Melle tettek a bizonyitekokat, amire kamu kivizsgalasokkal valaszoltak. Valahol nagyon lemaradtal, olvass ujsagot, az segitene.

2014.12.07. 09:13:07

@Dragonlady (now in Indonesia): Közvetlen karácsony előtt megyünk és 3 hétig maradunk. Azt hiszem DD

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 09:29:55

@Turchi: ez nagyon jól hangzik, azért mégse szimplán egy gyors kutyafutta :-)

2014.12.07. 09:35:08

@Dragonlady (now in Indonesia): Igen, és végre nem a gyerekkel leszek egyedül a szünet nagy részében. Ez az első alkalom hogy megvárjuk a suli végét, mindig rövidítettünk egy kicsit hogy a szünet hosszabb legyen de most eredetileg is hosszabb. Semmit se fogok csinálni. Lógatom a lábam, lazsálok, zabálok, hízok, tök jó program DD

pasztasuta 2014.12.07. 10:25:51

@Dragonlady (now in Indonesia): Végülis megszervezhetjük a 2015-ös karácsonyi találkozót is! :)) Jaj, de ez a kórházas dolog már sosem ér végét? :( Te is vigyázz magadra azért!!

Hú azt a filmet én is ismerem, arra gondolsz, amikor Budapesten vették fel a Rómában játszódó jeleneteket?? Végülis mindkét városban van egy folyó, meg bazilika is akad. :D :D
www.youtube.com/watch?v=Yjaump_TzWc

pasztasuta 2014.12.07. 10:27:44

@Turchi: Nekem is ez lesz a program, pontról pontról. (+bejgli sütés, de az nálunk a móka kacagás részbe tartozik, annyit szerencsétlenkedünk :D )

2014.12.07. 10:29:48

@pasztasuta: Az nálunk is móka-kacagás lenne mert nem tudok sütni. Többek közt bejglit sem DD

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 10:35:13

@Turchi: jól hangzik :-)

@pasztasuta: látod, az nem is tűnt fel, hogy említették-e valaha is, hogy melyik városban vannak, vagy egyáltalán, az se derült ki, hogy hogy kerültek oda a szereplők, egyszerűen csak nyaraltak? egy nagyon béna szerelmi háromszög volt, iszonyú béna színészi arckifejezésekkel. de volt benne rakpart, Lánchíd, kettes villamos (még a nagyon régi fajta), taxik, Hollókő, vonat, napraforgómező.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 10:44:00

@pasztasuta: most hogy látom a linket is.... :-) tényleg ez az! na ez nem esett le, hogy szerintük Olaszország....
hű, pedig ez az Aishwarya elvileg egy nagy név.... és mégis mennyire nagyon gagyi volt.... olyan arcokat vágott, volt vagy kétféle különböző arckifejezése, hogy bemásztam volna a tévébe és megrázom, hogy bazmeg.
a pasim viszont a magyar néptáncon röhögött nagyon. (csapákolóst próbáltak tanítani az indiai fazonnak.)

pasztasuta 2014.12.07. 10:48:01

@Dragonlady (now in Indonesia): olasz néptánc volt az, rosszul láttátok. :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 10:56:45

@pasztasuta: akkor egyébként ez valami sorozat, és üldözik egymást végig Európán?! óistenem, ebből a szörnyűségből még több rész? és minden ország valami más, mint igaziból? hű azért ez kicsit cikis egyébként :-( na mindegy, nem kell nézni, hála a jó égnek, nem is néztük volna, ha nem pont a parlamentet mutatják, amikor bekapcsolta a tévét....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 10:58:44

@Turchi:
Nézőpont kérdése.
Ha úgy veszem hogy ez durván egy font körüli ár az nem sok.
Ha úgy veszem hogy egyórai minimálbér Magyarországon akkor sok.
Ha ezt átültetjük angol környezetbe akkor olyan mintha itt a heti 60 fontos bevásárlásunkat 6 fontért hoznák házhoz.

adg 2014.12.07. 11:05:49

@Dragonlady (now in Indonesia): "és minden ország valami más, mint igaziból?"
Az a - talan james bond - film megvan, amikor az oroszok elol menekulnek keresztul a hofodte hegyeken motoros szannal, a ruszkik kemenyen uldozik oket keresztul a fel szovjetunion, es akkor egyszer csak feltunik a tabla: Willkommen Oesterreich, es hirtelen megmenekulnek.
Oriasi :-DD

2014.12.07. 11:08:50

@diggerdriver: Így van, nézőpont kérdése is, meg az is hogy mennyiért vásárolsz. Én általában 15.000 Ft-ért szoktam rendelni. De nem hetente, 2-3 hetente, vagy havonta egyszer, mert közben azért személyesen is megyünk boltba ha pl. friss húst akarok, vagy ruhát, egyebeket. Ha férj is otthon van akkor ritkán rendelünk mert valami másért úgyis el kell menni és akkor van autó. Mondjuk ő is örül ha nem kell sokat cipekedni és a könnyebb dolgokért megyünk csak be a boltba ha kell. Mert a kosárból ki kell rakni először a pénztárnál, aztán be a kocsiba, a háznál ki kell rakni a kocsiból majd felcsempészni a 2 személyes liftbe a 10. emeletre. Pestről beszélek. Ha egyedül vagyok akkor viszont nekem nagy segítség ha rendelek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 11:11:57

@adg [Au, Darwin]: hát de mér, szép nagy ország az a Szovjetunió. :-)
valamelyik James Bondban volt egy bangkoki autós üldözés, persze az is mókás, hogy milyen sorrendben jönnek a háttérképek, kb lehajt a Gellérthegyről és utána befordul a Hősök terén, mögötte ott a Balaton vitorlásokkal.
jó, persze, nem kell geográfiai hűségre törekedni, de azért ha egy film kb 90%-ában látszik, hogy Budapest, akkor azt miért kell Olaszországnak mondani? csak mert az ismertebb/ romantikusabb/olcsóbb volt a forgatás/mittomén? vagy akkor legközelebb forgatok egy balinéz hindu templomban, és azt mondom rá, hogy India, mert a hülye magyarok 90%-a úgyse ismerné fel a különbséget? szóval kicsit megakadt itt egy fogaskerék, na, ennyi a bajom :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 11:15:18

@Turchi: akkor ezekszerint felviszik az emeletre a cuccot. akkor is, ha lépcsőzni kell? - nem akarok perpill semmit se rendelni, csak érdekelnek elméletben a részletek. valami ilyen házhozszállítással kapcsolatban mondta egyszer a tesóm, hogy lerakták a hűtőt vagy mosógépet vagy szófát vagy mi volt a kapu elé, és annyi, és próbált volna nekik meglengetni plusz lóvét, hogy ugyan már vigyék fel, de nem voltak hajlandók. nem is tudom aztán, mi lett a vége, ott állt a kapuban őrizni a cuccot, amíg elő nem kerített pár plusz családtagot?

2014.12.07. 11:25:05

@Dragonlady (now in Indonesia): Nálunk van lift de úgy tudom hogy előírás hogy fel kell vinniük, sőt még azt is utólag megkérdezik az ellenőrző valakik neten hogy felajánlották-e hogy az ajtóból a konyhába bevigyék-e, vagy csak az ajtóban tették le a cuccot. A lépcsőházban át se lehetne venni, kártyával fizetés, zacskózás, nem megoldható. Jönnek ilyen gurulós talicskával amit akár lépcsőn is fel tudnak billegtetni. Mondjuk ha nincs lift és a 10.-re kell menni az szívás de akkor is nekik kell felhozni. Ez benne van az árban. Nekem még a konyhában is elrendezgetik hogy mit hova akarok letetetni. Én nagyon elégedett vagyok velük, remélem azóta nem változtak a körülmények.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 11:34:17

@Turchi: nemcsak felvinni, hanem elrendezni a konyhában? óóó ez az egész jobban hangzik, mint egy jól domesztikált férj :-)
köszi :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.07. 11:38:09

@Turchi:
Persze a cuccolás nem olyan jó.
Emlékek mikor még nem volt itt autónk és az ASDA-ban bevásároltunk.
Volt nálunk vagy 40kiló cucc.
Felszálltunk a buszra alul nemvolt hely hát felcipekedtünk az emeletre.
aztán félúton azt mondta a sofőr hogy itt a vége nem megy tovább.
Na akkor mindent le megvárni a másik buszt és az on mindent ugyanígy.
A London Travelnél ganajabb cég a világon nincs.

2014.12.07. 11:41:00

@Dragonlady (now in Indonesia): Bizony, igyekeznek ám mert minden vásárlás után jön a kérdőív a neten hogy értékeljem a szállítókat, a megjelenésüket, stílusukat, időben jöttek-e, áru minőségét, stb.

2014.12.07. 11:57:49

@Dragonlady (now in Indonesia): Most latom ezt a beszelgetest... Ez egy regi film, a sztori Olaszorszagban jatszodik - az indiaiak altalaban imadjak Olaszorszagot -, azert forgattak Mo.on mert ott olcsobb volt, egy atlag indiainak meg nem tunik fel. Aishwarya Rai a szepsegerol hires, Miss World-nek valasztottak, utana kezdett el filmekben jatszani de amint te is lattad, nem jo szineszno. Ez nem is kovetelmeny, a hiressegeert es a kulsejeert szeretik a nezok. A legtobb filmjeben kb. ugyanazt a ket-harom arckifejezest viseli egesz vegig, ez eleg volt neki ahhoz hogy minden idok egyik legnagyobb es leggazdagabb indiai sztarja legyen. A helyeben en sem eroltetnem meg magam, ha nem muszaj :)

2014.12.07. 12:07:23

@Dragonlady (now in Indonesia): Vannak ilyen esetek hogy mashol forgatnak kulonbozo okokbol mint ahol a film elvileg jatszodik. Pl. ugy tudom Mo. kedvelt celpont mert olcso es jok a feltetelek, ha nem tevedek, a Robin Hood legutobbi valtozatat is ott filmeztek es nem a Sherwood-i erdoben, fokent anyagi okokbol. Az indiai Deepa Mehta film, Water, pedig Sri Lankan keszult Varanasi helyett, mert nem adtak engedelyt Varanasiban a forgatashoz. Ha valaki nem jart meg Varanasiban, nem fogja eszrevenni a kulonbseget.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.12.07. 12:11:35

@Mirjam2: persze, oké, értem, de azért az erdő az mégiscsak egy erdő, és nem egy Lánchíd, budai vár meg parlament, magyarul beszélő pincér, stb. azért nekem van egy kis fokozatbeli különbség. mert ha legalább megpróbálták volna, jellegtelen utcák, vagy mögéjük rakni trükkel a helyszínt vagy mittomén. na mindegy, értem is meg nem is. hagyjuk :-)

2014.12.07. 12:35:35

@Dragonlady (now in Indonesia): Tenyleg hagyjuk, de gondolom belatod hogy ha egy magyar rendezo forgatna pl. Indiaban egy kizarolag europai kozonsegnek szant szorakoztato filmet, majdnem mindegy lenne neki hogy az allitolag Red Fortnal jatszodo filmet valojaban a Tipu Sultan palotajanal vettek fel, nem Delhiben hanem Bangaloreban, es nem hindiul beszelnek a szereplok hanem kannadaul. Pedig Delhi kicsit messzebb van Bangaloretol mint Roma Budapesttol... A bollywoodi filmek nagy resze kizarolag konnyu szorakoztatas celjabol keszul, nem probalnak meg hitelesek lenni semmilyen szempontbol, nem ismeretterjesztes a celjuk.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.07. 13:10:11

@pasztasuta: Este jöttem rá, már lefekvés után, hogy fel sem merült bennem, hogy a giglio=liliom és hogy kertész létemre milyen kevés növény nevét tudom olaszul. Azokat jegyzem meg könnyen, amelyek a latinra hasonlítanak, ebből a szempontból a magyar 'liliom' sokkal közelebb van a latin 'lilium'-hoz, mint az olasz 'giglio'. Ismét egy hiányosság, amelyen dolgoznom kell, különös tekintettel arra, hogy gyorsabban kopik az olasztudásom, mint a korhely királykisasszonyok papucsának sarka...

De ha már karácsonyi készülődés, meg olasz karácsonyi sütik, tőled kérdezném, hogy mi a véleményed a panforte és a castagnaccio sütikről? Szerinted nagyon édesszájú, de beiglihez szokott, egyébként olasz-rajongó családomnak meg merjem sütni? Az angol karácsonyi pudding és a mince pie már eldőlt, ezeket előre is el lehet készíteni és idén szeretnék egy normális, stresszmentes ünnepet...

pasztasuta 2014.12.07. 13:23:02

@zöldeketbeszélek: Hú csak a saját véleményemet tudom mondani. Nem vagyok nagy panforte rajongó, nekem az túl édes-fűszeres massza. Castagnaccio-t még nem próbáltam de most megnéztem a receptjét, ez már jobban hangzik, de mondom, ízlések és pofonok.

Közben találtam neked egy linket:
www.agraria.unifi.it/

2014.12.07. 14:17:29

@QUERCUS: nade, egy diplomata erre nem.kotelezheto. es tudtommal nem o szemely szerint vadolt, hanem a szenatus. Lehet rosszul tudom

@morsels: igen, ezzel tisztaban vagyok. Azzal is, hogy amikor a UKi apeh kialakitotta a ceges adoztatast, ahhoz a tanacsado cegek segitseget kertek. Igazabol ezek a cegek dolgoztak ki a torvenyt.
ugyanazok a tanacsado cegek, akik utana a nagy cegeknek segitettek adot optimalizalni.

Quercus a favágó 2014.12.07. 16:36:10

@Babette .:

ad egy: ők állították, hogy Vida Ildikót azért tiltották ki, mert konkrétan részese egy korrupciós ügynek.

ad kettő: szerintem itt becsületsértésről van szó. Egyébként meg a Btk. szerint ilyenkor helye van a valóság bizonyításának, ha azt közérdek megkívánja. Na itt vastagon erről van szó.

Továbbá.

" komolyan. te kezdesz jobbos lenni"

A helyzet az, hogy én nem kezdek jobbos lenni, hanem én jobbos vagyok. Mérsékelten konzervatív, jobboldali gondolkodású. Osztom ugyan is azt a nézetet, hogy az a férfi, aki legkésőbb 50 éves korára nem lesz konzervatív, az buzi. Na jó esetleg pedofil.

Most nagyon nagy csalódást okoztam Neked, Kedves?

@M. Péter:

Te Peti, te érted is a kommenteket, vagy csak olvasod? Tisztába vagyok vele, hogy ez a tetű, a Gotfing diplomáciai mentességet élvez. De attól még egy tetű. Szerény véleményem szerint.

@kék madár:

Konkrétan melyik sajtótermékekre gondoltál? Várjá, kitalálom. Népszabadság, HVG, Index.
Három hírem van. A jó hír. Ritkán, de szoktam ezeket a .....olvasni.
Rossz hír. A felét sem hiszem el amit írnak.
Jó hír. Annak sem hiszem el a felét sem, amit a Magyar Nemzet, vagy a Magyar Hírlap ír.
Akkor még egyszer. Nem vagyok Fideszes. Nem vagyok MSZP-s. Nem vagyok Jobbikos. Nem vagyok DK-s. És főleg nem vagyok liberális. Az egyetlen politikai formáció a magyarországi kínálatban, amit el tudok fogadni, az az LMP. Két ember miatt. Róna Péter, és Schiffer. De. Abban a pillanatban, amikor a gyanúnak csak a halvány árnyéka is fölmerül,hogy bármi közük van a gazember SZDSZ-hez... nekik lőttek.

@charlieharper:

Ennek a dolognak ki sem lett volna szabad derülnie. Ez diplomácia. Amit nem a nyilvánosság előtt játszanak. Tehát vagy hiba, vagy szándékosság.

Quercus a favágó 2014.12.07. 16:58:53

@charlieharper:

Te Charlie, akkor ez most hogyan van. A 7750-es elnöki proklamáció, ami alapján kitiltották Vidát és társait az USA-ból többek között kimondja:

"Felfüggeszti a belépés lehetőségét az Egyesült Államok területére

(a) olyan jelenlegi vagy volt köztisztviselők számára, akik anyagi előnyt kértek vagy fogadtak el köztisztviselői jogállásukból következő előnyök megadása érdekében és ez jelentős káros hatással volt az Egyesült Államok nemzeti érdekeire.

(b) olyan személyek számára, akik anyagi előnyt nyújtottak vagy ajánlottak fel köztisztviselő számára azok köztisztviselői jogállásából származó előnyök elnyerése érdekében, és ez jelentős káros hatással volt az Egyesült Államok nemzeti érdekeire.

(c) olyan köztisztviselők számára, akik közpénzek felhasználása vagy jogi, választási, illetve más nyilvános folyamatokba való beavatkozásuk révén jelentős károkat okoztak az Egyesült Államok nemzeti érdekeinek.

(d) fenti személyek házastársai, gyermekei és háztartásának tagjai számára, akik kedvezményezettjei voltak a fenti személyek által szerzett anyagi előnyöknek."

Namármost. Ez a Juncker gyerek laxemburgi miniszterelnök- és pénzügyminiszterként elég vastagon benne volt a pénzmosásba az offshorozásba. Ebben a játékban részt vettek amcsi cégek is. Ami szerintem vastagon sértette az USA érdekeit. Jelentős károkat okozott az USA költségvetésének.
Akkor mostan eztet a csávót miért nem vágják ki az USA-ból?

Quercus a favágó 2014.12.07. 17:03:54

Ja a Blatter gyerekről már nem is beszélve. Van erre valami kifejezés.....mingyá, ne segíts.......megvan! Kettős mérce!

Muscari 2014.12.07. 22:44:20

@diggerdriver: Diggie, olyan cég nincs, hogy London Travel. Úgy hívják, hogy Transport for London :-)

kék madár 2014.12.08. 00:04:22

@QUERCUS: neked az a bizonyitek ami a te zagyva gondolatid tamasztja ala. Konkretan a "fecni"-re gondoltam, Horvath Andrasra, a Bungiera, hegyekben allnak a bizonyitekok.Ha te tenyleg azt gondolod, hogy valami kifinomult, ravasz eljarasra van szukseg arra, hogy kideruljon Vida Ildoko egy korrupt bunozo, akkor feladom. A hazat amit a Kozgep vett meg tole meg a legkisebb botlas.
atlatszo.hu/2014/11/14/kinyomoztuk-kinek-adta-el-budai-hazat-vida-ildiko-nem-fogod-elhinni/

Ugyandehogy (törölt) 2014.12.08. 06:46:45

@QUERCUS:
1 jo. es? joguk van hozza.
2. igen. marha btk bol indulnanak. az ugyeszbarmikor meginndithatna az eljarast, majd nyomozhatnanak, es bdkerhetnek a bizonyitekokat (amit elvileg mar megkaptak).
de ezek diplomaciailak pattognak.
ugy meg semmi nem kotelezo.
vidzont nem is fog kiderulni, hogy saros e valaki.
ugye milyen biztonsagos?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.12.08. 07:29:12

@Muscari:
Mondtam már hogyca Trasport for Londonnál ganajabb cég a világon nincs?

Keleti Szél 2014.12.08. 11:30:27

@diggerdriver:
Na és mit szólsz a London Travelhez? Az azért versenyezhet vele, nem? Főleg, amikor az emeletes buszra kell felszállni 40 zsákkal. ;))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.08. 11:33:00

@Cascabel: Kééééééééééééééééééépeket kérünk az északi fényrőőőőőőőől!!!!!!!
Meg esz a fene, mi nem láttunk már vagy 3 éve, baxxa meg... :-((

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.08. 12:07:44

@QUERCUS: Így van. A korrupció az, amiből engem kihagynak...
:D
Ha nem hagynak ki, akkor már lobbinak hívják, esetleg "optimalizált" adózásnak...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.08. 12:11:28

@Taxomükke: Hát méér' szerinted aki kihozza, az ingyen dolgozik?Honlapot, adabázist fentartani, webmásztört alkalmazni a folyton változó árak miatt, a teherautó benzine, amortizációja, parkolása, stb... folytassam.Hát persze, hogy drágább...Itt nálunk is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.08. 12:30:41

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Lószerszám... én kábé megkérném ilyen helyzetben a tesómat, hogy írja alá helyettem.Esetleg elküldenék neki egy szignót előtte emilben.Eszembe nem jutna ezért postázni a Föld körül... :-)
Nem "szép" megoldás, de hatékony...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.08. 12:34:09

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ha meg kötik az ebet a karóhoz, hogy meg kell jelenni, akkor tessék fizetni a hazautat, költségeket, szabadságot, szállodát stb és okés a dolog.Ha ezt nem vállalják, akkor így jártak.Egy bank azért még nem hatóság, bármennyire is próbálja ezt játszani.Ha meg elvész a számla, sz@rni rá.Következő hazalátogatásnál akármennyi újat csinál az ember.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.08. 12:42:15

@diggerdriver: Ez egyszerűen döbbenet, hogy ilyet meg mernek csinálni.Az angolok hagyják, nem anyáznak, nincs lincshangulat, stb?A viteldíj a le nem szállított szakaszra legalább elvész?Most nem a bérletre gondolok...

Quercus a favágó 2014.12.08. 12:49:01

@geegee:

A népnek szavazati joga van, a gazdagoknak meg lobbija.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása