A mai „Az én városom” egy a legtöbbünk számára kevéssé ismert világba, Szaúd-Arábiába, Al-Khobar városába kalauzol el minket, nem csak képekben. Érdekes bennfentes, az általában létező sztereotípiáinknak éppen ellentmondó, információkat is megtudunk ott élő szerzőnktől. Ha esetleg valaki még kedvet érez városa bemutatására, az eddigiekhez hasonló módon, a további posztokat is szívesen látom a hataratkelo@hotmail.com címre.
„A blog rendszeres olvasói már tudják, hogy férjem és én második éve élünk és dolgozunk Szaúd-Arábiában. A jelenlegi lakhelyünk Al-Khobar, az ország egyik jelentős üzleti és kereskedelmi központja. Eredetileg halászfalu volt – egyik szaúdi barátunk idős édesanyja szerint az ő nemzedéke még sátrakban lakott a sivatagban, életük állandó küzdelem volt a birkanyájakra leselkedő farkasok ellen. Az olaj felfedezése után gyökeresen megváltozott a helyzet: ma a város lakosainak jelentős része a világ legnagyobb olajcégének az alkalmazottja.
Folyamatosan építkeznek, az egész település leginkább egy hatalmas építési területre hasonlít. A városközpont tele van szállodákkal és bevásárlóközpontokkal, ahol minden nemzetközi cég képviselteti magát.
Megpróbálom néhány képben bemutatni a várost illetve a mi környékünket.
Biztosan észre fogjátok venni, hogy nem vagyok profi fotós: a képek a város hétköznapi arcát mutatják, egy hétköznapi ember lencséjén keresztül.
Al-Khobar a tengerparton helyezkedik el, az itt lakók egyik kedvelt időtöltése a tengerparti séta vagy piknik. A nyári hónapokban napközben 50 fokig is felmegy a hőmérséklet, ezért csak éjjel érdemes kijönni – sokan délután alszanak, majd hajnalig ébren vannak, így jobban ki tudják használni a hűvösebb esti órákat.
Ilyenkor novemberben már kellemes meleg van napközben, 25-30 fok között, igy hétvégén tele van a tengerpart családokkal. Természetesen nem lehet bikiniben napozó hölgyeket látni: nőknek közterületen kötelező az egész testet takaró vékony fekete ‘köpenyt’, ún. abayát viselni. A helyi nők a hajukat és legtöbb esetben az arcukat is fekete kendővel takarják nyilvános helyeken.
Szaúd-Arábiában nagyon népszerűek a bevásárlóközpontok, ahová nem csak vásárolni járnak az emberek. Főleg a nőkre jellemző, hogy közösségi térként kezelik ezeket a helyeket, hiszen biztonságosak és kényelmesek – légkondicionáltak, rengeteg kávézóval, étteremmel, mecsettel, gyerekeknek játszóházzal felszerelve.
Jellemző hogy férfiakat gyakran csak nők kíséretében engednek be, ezzel azt próbálják megakadályozni, hogy egyedülálló férfiak zaklassák a női látogatókat (ráadásul női ruhaboltok ajtaján gyakran ‘family only’ tábla jelzi hogy férfiakat csak női családtagokkal együtt látnak szívesen). A mi lakásunk közvetlen közelében két hatalmas bevásárlóközpont és egy óriási IKEA helyezkedik el.
A képen az ország legnagyobb bevásárlóközpontja, a Rashid Mall egyik bejárata látható; húsz éve nyitották meg és összesen több mint 650 üzlet található benne. Ez a házunktól két percre van autóval, így ha bármikor kedvem támadna a havi fizetésemet egy pár Prada cipőre költeni, nem kéne messzire mennem…
Természetesen ez nem szokott előfordulni; mint a legtöbben, mi is csak egy kávéra szoktunk benézni leginkább. Van egy teljesen nők számára elkülönített rész is a központon belül ahova férfiak nem léphetnek be – ez jobb is így, mert rögtön elájulnának a mindent elborító rózsaszín dekorációtól, én is majdnem kifordultam mikor először megláttam! De érdemes volt bent maradni, mivel egész kellemes hely – le lehet adni a fekete lepleket a ruhatárban, és van fodrászat, kozmetika, cukrászda és egyéb, nők számára létfontosságúnak ítélt üzletek.
Természetesen a boltokba nem lehet csak úgy akárhogyan bemenni, itt van például a Rashid Mall tiltólistája – amint látjátok, különösen nem kedvelik a szokatlan hajviseleteket:
Khobarban kedvelt szabadidős tevékenység az étterembe vagy kávézóba járás családdal, barátokkal. Nők vagy családok csak olyan éttermet illetve kávézót használhatnak, ahol kialakítottak számukra egy elkülönített részt; ennek általában külön bejárata van és ‘family section’ (‘családi részleg’) név alatt fut, míg a másik rész a ‘single section’ (‘egyedülálló részleg’). Férfiak általában beléphetnek a női családtagjaikkal együtt a családi részbe, de nők nem mehetnek a férfi részbe, itt az ‘egyedülálló’ kizárólag egyedülálló férfit jelent (egy átlagos helyi lakos számára az egyedülálló nő nemlétező fogalom, mivel nők ritkán vagy soha nem hagyják el a házat férfikíséret nélkül).
A képen a mi kedvenc kávézónk családi részlege látható. Természetesen szigorúan tilos lett volna fényképezni, ha női vendégek is jelen vannak, a képeket egy péntek reggel csináltam, mikor mindenki más a mecsetben volt rajtunk kívül. A ‘family section’ bejárata diszkréten a főépület mögött helyezkedik el. Nincsenek ablakok, hogy véletlenül se láthassa a nőket senki, és elkülönített helyiségek vannak, ahol egy család magára zárhatja az ajtót így a többi család férfi tagjai sem látják őket. Ez a helyi nők számára fontos mivel csak a saját családjuk körében vehetik le az arcukat takaró kendőt (azt pedig gondolom kitaláltátok, hogy a kendő jelentősen akadályozná az evést, ivást). A pult mellett összehajtva egy imaszőnyeg látható: fontos kellék, hiszen naponta többször bezár kb. fél órára minden bolt, étterem és hivatal hogy az alkalmazottak imádkozni tudjanak.
A legtöbb helyi lakost kevéssé érdekli az egészséges táplálkozás; a kávézók mellett nagy népszerűségnek örvendenek a gyorséttermek. Majdnem minden sarkon van egy McDonald’s, de akár a házat sem kell elhagyni, ha egy McArabia Chickenre vágyik valaki, mivel házhoz szállítást is vállalnak.
Természetesen egészséges ételek is kaphatóak. Az ország egyik legfontosabb terméke – az olaj mellett – a datolya, ebből rengeteg fajtát lehet kapni. Az alábbi fotón a helyi szupermarket datolyarészlege látható. Ha kíváncsiak vagytok az ‘arab számokra’, kattintsatok a következő képre, amelyen nyugati / európai és keleti arab számokkal is ki vannak írva az árak.
A lakásbérleti díjak nyugati nagyvárosokhoz képest nem magasak. Mi kb. havi 800 eurót fizetünk egy egyszoba-hallos lakásért a belvárosban, ez egy ún. ‘serviced apartment’, tehát inkább hotel, mint lakás, teljesen berendezve, a földszinten recepcióval, a közüzemi számláktól a takarításig minden benne van az árban és csak egy hónapot kellett előre fizetnünk, nem kértek kauciót.
Bútorozatlan lakásokat sokkal olcsóbban is lehet bérelni, de ezeket általában csak hosszú távra adják ki (előre kell fizetni akár egy évet is) és a bútorozatlant úgy kell érteni, hogy semmi nincs benne, tehát pl. még légkondicionáló berendezéseket is venni kell, amik elég drágák.
A legtöbb nyugati ‘expat’ fallal körülvett lakóparkokban lakik, ezek néha nagyon nagy területet foglalnak el és gyakorlatilag nyugati kisvárosok, ahol a nők bikiniben használhatják az úszómedencét, vezethetnek, saját iskoláik, boltjaik vannak a lakóknak. Mi is ilyenben laktunk tavaly, de idén úgy döntöttünk, hogy inkább egy átlagos lakásba költözünk, mivel a lakópark sokkal drágább és nem éri meg nekünk, hiszen alapvetően szívesen lakunk a helyiek között.
Csináltam néhány képet a környező utcákról; a környékünkön építési területek és lakóházak váltakoznak, ez nagyjából az egész országra jellemző. A házak előtti ‘napernyők’ az erős napfénytől védik a parkoló autókat.
Nagyon szeretek kora este sétálni a környéken, mivel gyönyörű az ég naplemente idején, és a házak egy részét is kivilágítják. Az utolsó kép az éjjeli kilátást mutatja a házunk tetejéről.
Hogy ez se maradjon ki a beszámolóból, elmondom, hogy van bőven az utcákon szemét, de kukák is vannak és lényegesen jobb a helyzet köztisztasági szempontból, mint Indiában. Ez nem igazán a helyieken múlik, akik többnyire bármit, bárhol, bármikor eldobnak, ha már nincs rá szükségük. Ironikus módon a legtöbb szerencsétlen sorsú ember, akik éhbérért takarítják tűző napon a közterületeket, indiai vagy legalábbis ázsiai vendégmunkás.
Diggernek rengeteg munkája lenne itt (kár hogy a ‘melósokat’ nem fizetik túl, általában a világ legszegényebb részeiről importálják őket).
Ilyen konténerekben lakik a ‘melósok’ nagy része – ez a kép a házunk előtt készült, a ‘személyzet’ lakik itt, ami egy csapat egyedülálló ázsiai férfit jelent, akik takarítanak, portáskodnak, a lakók csomagjait cipelik stb. A konténer nem a legideálisabb lakóhely nyáron, mikor 50 fok körül van a hőmérséklet nappal, vagy télen, amikor 10 fok alatt van éjjel.
Ez látszólag nem jelent problémát a személyzet számára: felfedeztük, hogy a nap nagy részét a hotel tetején berendezett ‘viskójukban’ töltik, ami azért is jó ötlet, mert itt nem találjuk meg őket mi, vagy a főnök, ha azt szeretnénk, hogy takarítsanak vagy egyéb, elvileg a munkakörükbe tartozó tevékenységet végezzenek. Viszont gyakran lemerészkednek unalmukban a földszinti lobbiba ahol a szófán ülve tévét néznek, és ilyenkor óvatlanul le lehet csapni rájuk és megpróbálni tiszta ágyneműt szerezni tőlük például.
Ez egy melós autója. Na jó, csak vicceltem - illetve nem tudom kinek az autója de elég sok ilyet látni itt és feltételezem, hogy nem a fizikai munkát végző vendégmunkásoké. Ez a példány a környékbeli szupermarket előtt állt. Különösen a helyi fiatal férfiak számára kedvelt hobbi a sportkocsikkal való versengés a városban, ami nagyon gyakran vezet balesetekhez. Egyébként Szaúd-Arábia az egyik legveszélyesebb ország a világon közlekedési balesetek szempontjából. Hihetetlenül felelőtlenek vezetés közben, szinte semmilyen közlekedési szabályt nem tartanak be. Csak férfiak vezethetnek, elvileg 18 éves kor felett, de gyakorlatilag nem szokatlan 12 év körüli fiúkat látni, akik autót vezetnek (sokszor terepjárókat). Autodidakta módon tanulnak vezetni, ez meg is látszik a vezetési stílusukon.
A kormány az utóbbi időben próbál szigorú büntetéseket bevezetni a közlekedési szabályok megsértéséért, például sebességmérő kamerákat helyeztek el mindenhol – a sivatagi utakat is beleértve – és viszonylag sokat kell fizetni, ha átlépi valaki a sebességkorlátot vagy áthajt a piros lámpán stb. Ennek csak mérsékelt visszatartó ereje van, mivel sok helyi lakos könnyedén kifizeti a büntetést. A rendszer áldozatai a kis keresetű ázsiai vagy afrikai vezetők, akik gyakran kisebb vétségekért is kénytelenek egy vagy több napot börtönben tölteni.
A nők nem száguldozhatnak sportkocsikkal, maradnak számukra a békésebb foglalatosságok, mint például gyereknevelés. Ez elég népszerű ‘hobbi’ a szaúdi nők körében, nem szokatlan hogy egy nőnek 5-10 gyereke legyen (és sok családban több mint egy feleség van, így egy férfinak könnyen lehet akár 10-20 gyereke is).
Szerencsére nem kell egész nap a négy fal között maradni a gyerekekkel, városszerte rengeteg játszótér van és ezek majdnem mindig tele vannak családokkal. A képen egy óriási ‘napernyő’ alatt elhelyezett játszótér látható, ez nagyon praktikus megoldás a tűző napon. A második kép a házunk mögötti játszótérről készült (nem akartam közelről fényképezni, hiszen rengeteg nő volt a téren, és nőket fényképezni tabunak számít). A bevásárlóközpontokban is mindig rengeteg játék áll a gyerekek rendelkezésére – a harmadik képen játékautók láthatóak, amikben a szülők körbetolhatják a gyerekeket a helyi szupermarketben, a negyediken pedig a híres Hamley’s játékbolt helyi üzlete.
Végül, de nem utolsó sorban, egyik kedvenc helyem Khobarban: egy hatalmas könyvesbolt, ahol többek között angol nyelvű könyveket lehet kapni. A helyi szupermarketben angol nyelvű napilapok és magazinok is vannak, tehát nem vagyok teljesen elvágva a külvilágtól. Természetesen egyébként sem lennék, hiszen mindenhol elérhető az internet, így tudom nyomon követni a Határátkelőt is. Remélem, hogy a beszámoló valamennyire érdekes volt számotokra, ha bármi kérdésetek van, tegyétek fel bátran a kommentekben – igyekszem válaszolni.”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Utolsó kommentek