Az eheti blogajánló középpontjában a közlekedés áll, egyrészt betekinthetünk abba, milyen is a Tokióban nemrégiben indult közösségi biciklis rendszer (meglepetés: nem tökéletes), valamint befejezzük a müncheni tömegközlekedés bemutatását. A harmadik poszt Manilába visz minket, ahol egy magyar nővér segíti a rászoruló fiatalokat, nem akármilyen sikerrel.

A közösségi bringázás korszakát éljük, nemrégiben Budapesten, most pedig Tokióban is elindult a rendszer. A japán BuBiról a Tokyo reloaded blog számolt be, természetesen személyes tapasztalatok alapján. Ami számomra meglepő volt, hogy a rendszer messze nem tökéletes, külföldiként például már a regisztráció sem egyszerű – és ezzel át is adom a szót az eredeti posztnak.

„Egy röpke óra alatt sikerült regisztrálnom, mindeközben megadva az összes elképzelhető személyes adatomat, jószerivel csak a párthovatartozásomat és a szexuális orientációmat nem akarták tudni, de hát sebaj, már bevallottam mindent ezerszer, szerintem már azt is tudják rólam, amit még én sem...

A jó hír viszont az, hogy a rendszer nevetségesen olcsó; havi 1000 yenért, mondjuk 5 metrójegy vagy egy rövid taxiút ára, 1 hónapig rogyásig használhatom, amennyiben nem lépem túl a nemzetközi standardnak tűnő 30 percet. Utána sem veszélyes; további megkezdett 30 percenként 100 yen.

Ha megvan a regisztráció, még nem nyertünk, bicikli is kellene... Szerencsére volt egy jó magyarázó tábla, ahol előzékenyen kiírták angolul, hogy mit magyaráznak el - japánul. Sok szerencsét, turisták...! (…)

Ahhoz, hogy kapjak egy kódot, amivel kivehetek egy bringát, be kell logolni egy weboldalra. Igen, weboldalra, olyan jófajta klasszikusra, amibe be kell nagyítani az okostelefonon, hogy el tudjam olvasni, mit is akar. Ráadásul, a belogoláskor a virtuális keyboard pont eltakarja azt, amit írok, szóval sakk-matt. Szerencsére levittem az iPadot is, für alle Fälle, így valahogy sikerült a mutatvány. Vagy lehet, hogy hálásnak kellene lennem, hogy laptop nem kellett hozzá?

Tokióban úgy cirka félmillió forintos hibrid biciklik állnak az utcán, közösségi használatra. I love this country, mondaná az amerikai, de azért én is kellően meg vagyok illetődve.”

Aki az eredeti posztra kíváncsi, képekkel és egyéb információkkal, az ne habozzon, ide kattintva elolvashatja az egész történetet.

A müncheni tömegközlekedés

Pár hete már elkezdtük a müncheni tömegközlekedés bemutatását, és mivel a Gixx-web blog most megírta a második felét, nem hagyhattam ki én sem, elvégre így lesz teljes a kép.

A Ringek

Münchenben (és bizonyára sok más nagyvárosban is a világon, például Londonban is) a tarifarendszert a gyűrűs szakaszhatár rendszer alapján állították fel.

A németek annyira komolyan vették a “Ring” jelentését, hogy szó szerint alkottak egy olyan térképet, amin az egyes gyűrűk valóban körként vannak ábrázolva. A valóságban persze ezek a gyűrűk inkább hasonlítanak egy furcsa, amőba-szerű lényhez, mint szabályos körhöz. (...)

Münchenben 16 gyűrű van, és ezek is még négy darab négyes csoportokba vannak sorolva. (...) Az 1-4 Ring ez az úgynevezett Inneraum. Egyes jegy- és bérletfajták egyszerűen csak így hivatkoznak rá, szóval akinek csak München határain belül van dolga, annak elég csak az Inneraum-ra figyelnie.

Az 1-8 Ring is külön nevet kapott: München XXL. Alapból az 1-8 Ringre szimpla jegyet venni nem olcsó mulatság, pláne, ha többedmagunkkal utaznánk piknikezni valahova a város környéki pihenőhelyek valamelyikére. Ezt megkönnyítendő találták ki a München XXL napi jegyet, de ennek jóságairól kicsivel lejjebb majd még írok.

Az 5-16 Ring az Außenraum, vagyis minden, ami nem az Inneraum…

Az 1-16 Ring a Gesamtnetz, vagyis a teljes hálózat. (...)

Jegy- és bérletfajták

Tulajdonképpen, ha minden igényt kielégítően akarnék írni a jegyekről, akkor egyszerűbb lenne, ha csinálnék egy hivatalos magyar változatot az MVV teljes honlapjáról, ugyanis elképesztően sok fajta jegy és bérlet létezik attól függően, hogy kinek és mire van szüksége.

Heti- és havi bérletek

A bérlet itt tulajdonképpen hosszabb érvényességű jegyek, nem sokban különböznek a napi jegyektől. Természetesen ebből is többféle létezik, nézzük először a klasszikust.

Az IsarCard kapható heti és havi kiszerelésben is. A hetijegy hét egymást követő napon érvényes, a havijegy a vásárlás napjától a következő hónapnak ugyanazon a napján 12 óráig. Plusz adalék, hogy bérlet tulajdonosa hétköznapokon reggel 6 és 9 óra közötti csúcsforgalmat leszámítva bármikor vihet magával 3 db, 6-14 év közötti gyermeket. (...)

Van egy IsarCard9Uhr fantázianevű változata a bérletnek, ami eleve csak a már említett csúcsforgalmi időszakon kívül érvényes. (...) És hogy a szociális támogatás is meglegyen, itt van az IsarCard60, ami tök ugyanaz, mint az előző, csak ezt 60 évnél idősebbek vásárolhatják meg jelentős kedvezménnyel. (...)

Az összecsukható mini kerékpárokra nem kell jegyet venni, a normál kerékpárokra egy egészen bagatell, 2,50€-s jegyet kell venni, ami egy egész napra és a teljes hálózatra érvényes.

Az éves bérlet

Ha mindeddig nem fogtuk volna fel, hogy mekkora királyság itt a tömegközlekedés, akkor utolsóként írok a legeslegjobb dologról. Bár a jegyárak nem a magyar zsebekre vannak kitalálva, de bizton állíthatom, hogy minden centjét megéri. Rengeteg a kedvezmény, amit bárki emberfia igénybe vehet.

Ha még ez sem lenne elég, akkor itt van az éves bérlet. (...) Aki éves bérletre regisztrál, annak alapból jár az a kedvezmény, hogy 10-et fizet és 12-őt kap. Már ami a hónapokat érinti.

Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen kedvezmény csak akkor jár, ha az éves bérletet egy összegben kifizetjük. Hát nem. Lehet kérni ugyanis havi fizetést is, ami azért sokkal könnyebb, és kvázi ugyanaz, mintha magunk vennénk meg a bérletet minden hónapban. (...)

Hátrányok

Összességében a rendszer működik és hatékony. Persze vannak hibái, és néha egy apró probléma hatalmas zavarokat tud okozni: például ha baleset miatt a Stammstrecke forgalma teljesen leáll, akkor az a rengeteg utas, aki S-Bahn-nal jár dolgozni – magamat is beleértve – a nyugati oldalon többnyire csak Pasing-ig vagy Laim-ig, a keleti oldalon meg csak az Ostbahnhof-ig tud eljutni, és ott át kell szállnia buszra / villamosra / metróra.

Na most egy átlagos hétköznapi reggelen, amikor egy háromszerelvényes S-Bahnon alsó hangon 1500 ember utazik, akkor el lehet képzelni mi van Pasingnál, ahova négy S-Bahn vonal is befut, vagyis minden 5 percben jön egy. Olyankor a 19-es villamos a tolakodás, és puffogások melegágya – mindamellett, hogy a nagy többség türelemmel és méltósággal viseli a kialakult helyzetet.

További gondot okoz a pont a mostanság több ízben is megtapasztalt vasutas szakszervezetek sztrájkja, ami erősen kihat az S-Bahn-ra is, elképesztő járatkiesést okozva.”

Noha elég hosszan idéztem a posztból, ez természetesen messze nem adja ki a teljes képet, így mielőtt bárki nekiállna a hiányosságokat számon kérni, előbb olvassa el az eredeti (az itteninél jóval részletesebb) posztot ide kattintva.

Az élet iskolája

Végül valami egészen más (hogy klasszikust idézzünk), és nem csak földrajzilag. A Fülöp-szigetekről szóló legjobb magyar blog, a 90 millió fülöpke ugyanis egy ott élő magyar nővért mutat be – nem akármilyen életutat ismerhettek meg!

„Manilai magyarok találkozóján szereztem tudomást arról, hogy él kint egy magyar nővér, aki nővértársaival együtt annak szenteli az életét, hogy adjon egy esélyt azoknak, akikről a legtöbben már lemondtak vagy még inkább lemondanának.

Olyan tinédzser korú fiúknak segítenek, akik fiatalságuk ellenére konfliktusba kerültek a törvénnyel - emiatt még a börtönt is megjárták - továbbá olyan fiatal lányoknak, akiket bántalmaztak vagy elhanyagoltak. (...)

Edit nővér lengyel és francia nővértársaival, francia és osztrák önkéntes segítőkkel és körülbelül 12 filippinó alkalmazottal - szociális munkásokkal, pszichológusokkal - dolgozik együtt.

Két programot hoztak létre közösen, az „Élet iskoláját” a lányok számára és a Marcel Van „Második Esély” programot a fiúk számára, hogy még egy lehetőséget kapjanak az élettől és a társadalomtól. (...)

Edit nővér 21 éves koráig Magyarországon élt, ápolónőnek akart tanulni, helyette vak és mozgás sérült gyerekekkel foglalkozott, ám Isten útjai kifürkészhetetlenek és a Nyolcboldogság Közösségen keresztül Franciaországba került egy 5 hónapos képzésre.

Az 5 hónap végül 5 évre hízott, mely 5 év alatt AIDS-es fiatalokkal foglalkozott egy kolostorban - ezek a fiatalok meghalni mentek oda. Ott ismerkedett meg Sophie nővérrel, aki Új-Kaledóniában teljesített szolgálatot és a Fülöp-szigetekre készült, hogy ott alapítson egy missziót.

Edit nővér – aki soha nem akarta elhagyni Magyarországot – 5 év franciaországi szolgálat után jelentkezett Sophie nővér fülöp-szigeteki missziójába, mert az AIDS-es fiatalok ápolása közben elhívást kezdett érezni.

Lelki vezetője csak úgy engedte el, hogy megígértette vele, ha egyszer kimegy, onnan már nem jön többé vissza, addig teljesít szolgálatot, amíg csak bír - erre azért volt szükség, hogy pszichológiailag felkészítse a kitartásra, de természetesen, ha nagyon akart, visszajöhetett volna. Bár nem volt könnyű elhagyni Európát ez az ígérete segítette abban, hogy a végsőkig kitartson. (...)

A programokba a fiatalok szüleit is bevonják és havi képzést, lelki vezetést tartanak nekik, hogy segítsék őket is a gyerekeik megértésében és a családi légkör pozitív irányba történő megváltoztatásában.

Tapasztalatik alapján jól látszik, hogy minél aktívabb egy szülő annál nagyobb esély van rá, hogy a gyerekük eredményesebben fog visszailleszkedni a társadalomba és tanulmányait is elvégzi.”

Aki Edit nővér teljes történetét elolvasná (és én mondom, megéri!), az ide kattintva teheti meg.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.