A hülye (vagy extrém jó, kinek-kinek ízlése szerint) kalapok, a rengeteg pezsgő és bor, valamint természetesen a lovak – mindez együtt a november minden első keddjén megrendezett Melbourne Cup, a világ egyik legfontosabb lóversenye. Ilyenkor Ausztrália egy napra leáll, mi viszont megmutatjuk, hogyan is néz ki ez az esemény közelről. A mai blogajánlóban lesz még szó a németországi iskoláról és a müncheni tömegközlekedésről is.

Kezdjük tehát az immár 154 éves Melbourne Cuppal, ahová az Ausztrália A-tól Z-ig blog kalauzol el minket, rengeteg képpel. Miután nem vagyok nagy lóversenyes (és akkor még nagyon finoman fogalmaztam), az számomra is csak most derült ki, hogy ez egy handicap típusú lóverseny, ami annyit tesz, hogy a különböző lovakra különböző nagyságú súlyokat raknak azok korábbi eredményei alapján. De lássuk a posztot!

„Gyakorlatilag a verseny idejére leáll Ausztrália, mindenki a TV előtt ül, vagy egy étteremben, szórakozóhelyen, a fogadóirodákban, esetleg egy lóversenypályán követi az eseményeket. (...)

Ami nagyon vicces, hogy ez egy óriási kiöltözős társasági esemény, mindenki teljesen kikeni magát, és olllllyan hajdíszeket aggatnak magukra a hölgyek, hogy az már az abszurdum határát súrolja. Konkrétan az ausztrál kalapkészítő ipart nagyjából ez az egy esemény tartja fent.

És ugye ha már társadalmi esemény, akkor mindenki pezsgőzik, borozik, sörözik, ahogy a csövön kifér. Ennek természetesen meg is van az eredménye viszonylag hamar, a kora délután még csitti-fitti ruhába felöltözött hölgyek délután 4-re általában padlót fognak az alkoholtól, és csúsznak-másznak a földön. Nem egy szép látvány.”

Hogy milyen látvány, azt sok más kép mellett az eredeti posztban nézhetitek meg (a kalapkölteményekkel és egyebekkel együtt), ehhez elég ide kattintanotok!

Mi van a suliban délután?

Mármint a németben, mert a magyarról kb. mindannyian tudjuk (illetve az elmúlt évek változásai után már ez sem olyan biztos…). Az Élet a határon túl blog posztjából most a címben feltett kérdésre is választ kapunk.

„Az iskolai rendszerbe már teljes mértékben beilleszkedtünk. A lányok villámgyorsan hozzászoktak, hogy délután a játéké a főszerep, és nem a tanulásé. De, ha valamihez hozzászokik az ember, akkor azon gyorsan változtatnak.

Az idei újdonság, hogy nincs lecke. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell délután egyáltalán tanulni, csak annyit, hogy nem ugyanazt a feladatot kapja mindenki. A jelszó: felzárkóztatás.

Itt nem azon az elven működik az iskola, hogy vannak a kiváló képességű gyerekek, akikkel lépést kell valahogy tartani az átlagos, vagy kevésbé jó képességű gyerekeknek, hanem differenciáltan igyekeznek foglalkozni mindenkivel, és azokkal a gyerekekkel akik nem bírják a tempót külön foglalkoznak. (...)

Idén azonban úgynevezett tanulócsoportok alakultak, amiket nem a napközis tanárok, hanem az erre kijelölt tanárok vezetnek. Sajnos időpontban ezek pont ütik a délutáni szakköröket.

A mondás a következő: az a gyerek, aki bekerül egy ilyen tanuló csoportba, és kétszer egymás után is felzárkóztatásra szorul, az abban a félévben nem járhat olyan szakköre, ami abban az időpontban van. A gyerekek nem rajonganak az ötletért, de ez a felzárkóztató program cseppet sem haszontalan. (...)

A délutáni szakkörökben is történtek változások. Már az előző félév végén kiosztották a papírokat, hogy mire lehet jelentkezni és még ekkor be is osztották, hogy melyik gyerek melyik szakköre járhat. Rengeteg lehetőség van, de a gyerek is sok, így nem járhat mindenki mindenre, a szakkört vezető tanárok és a napközis tanárok együtt döntenek erről.

Igyekeznek figyelembe venni azt, hogy ki milyen szakköre járt eddig, és hogy előbb-utóbb mindenki bekerülhessen a népszerűbb szakkörökre. Nagyobbik tavaly például járt fazekas szakkörre, de idén már nem járhat, mert oda nagyon sokan szeretnének bejutni. Vannak zenével, sporttal, kézműveskedéssel, tanulással, kirándulással foglalkozó szakkörök. Nem könnyű választani.”

Természetesen ez sem a teljes poszt, így szokás szerint ajánlom az eredeti írást, amit ide kattintva tudtok elolvasni.

A müncheni tömegközlekedés

Ennek posztnak különös pikantériát ad az eheti hatalmas vasutassztrájk, ami gyakorlatilag megbénította Németországot. A Gixx-web blog írása ezért is érdekes lehet (különös tekintettel az S-Bahnról szóló részre…).

„Van egy Münchner Verkehrs- und Tarifverbund GmbH (MVV - Müncheni Szállítási- és Tarifa Egyesület) nevű cég, ami közrefog, összehangol, és üzemeltet 40 különböző társaságot.

Ezek közül a két legnagyobb:

- Münchner Verkehrsgesellschaft mbH (MVG - Müncheni Közlekedési Vállalat), ami egymaga összesen 576 metrókocsit, 95 villamost és 231 buszt üzemeltet, mellyel Németország második legnagyobb közösségi közlekedési vállalkozása. Azzal büszkélkedik a weboldalon, hogy egy olyan, több, mint 600 km hosszú hálózattal rendelkezik, melynek köszönhetően szinte mindegyik háztartás 400 méteres körzetében van legalább egy darab metró, busz vagy villamos megálló (a közigazgatási határon belül).

- DB Regio AG / S-Bahn München (DB = Deutsche Bahn – A német “MÁV”), ami az S-Bahn-nal (a helyi “HÉV”) és a regionális vasútvonalakkal száll be a bizniszbe. Ez utóbbi az “RE” és “RB” jelzésű vonatok, amikkel még sose volt szerencsém utazni, így semmit nem tudok róluk, de részei a rendszernek, így illik megemlíteni.

Ennek az összefonódásnak a pozitív hozadéka, hogy “tartalmilag” ugyanolyan jegy és/vagy bérlet kell az összes tömegközlekedési eszköz igénybevételéhez. (...)

A járatok

A németek szeretik a fejben számolható dolgokat, így néhány kivételtől eltekintve a járatok többsége 20 percenként jár, így elég csak egy időpontot megjegyezni egy járathoz, a többi óra és perc simán kimatekolható. De mivel mindenből sok van, így az utazás céljától függően, ha úgymond “mindegy mivel megyünk”, a várakozási idő lecsökkenhet akár 1 percre is. (...)

Busz

Az igazat megvallva Münchenen belül buszra még nem volt szükségem. A buszok jelentőségét inkább az agglomerációban látom, ahol sok esetben az egyetlen alternatívát jelentik eljutni a legközelebbi S-Bahn megállóig, legyen az a megálló az adott, avagy a környező települések valamelyikén. (...)

Villamos

Bár szám szerint nincs túl sok vonal, de ezek mind jelentősek és nagy forgalmat bonyolítanak le. Ennek megfelelően a hálózat folyamatosan bővül, szinte minden évben adnak át új szakaszokat. Az egyetlen problémám a számozást illetően akadt, fogalmam sincs, hogy mi alapján történik, semmi logikát nem sikerült találnom benne. (...)

Metró (U-Bahn)

A müncheni metróhálózat egy remekül megtervezett rendszer. Hivatalosan 8 metróvonal van, de ha jól megnézzük, akkor láthatjuk, hogy a németek egy rém egyszerű megoldással növelték a vonalak számát: újrahasznosítás. (...) A metrókocsik között van új is és régi is, többnyire tiszták és csendesek. Még a régiek is csendesek és kényelmesek, ami inkább problémás, hogy nem nagyon van bennük légkondi, csak az újabbakban. (...)

S-Bahn

Az elővárosi vonatok az agglomeráció legfontosabb ütőerei, ha leállnak, az szó szerint érvágás az utasok számára. (...) Az S-Bahnok működése nem merül ki abban, hogy a város peremének forgalmasabb közlekedési csomópontjaiig biztosítanak járatokat, hanem bevisznek egészen a város szívébe, majd egészen elképesztő módon, vakondok módjára befurakszanak a város alá egy közös alagútban, amit itt úgy hívnak, hogy Stammstrecke (törzsvonal), hogy aztán a túloldalon felbukkanva folytassák útjukat a szélrózsa minden irányába.”

A poszt ebben az esetben is a fentieknél jóval részletesebb, akit érdekel egy nagyváros tömegközeledési rendszere, kattintson ide, mert sok érdekességet talál benne.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.