oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. november 22. 06:49,  Egy magyar Pakisztánban 111 komment

2014. november 22. 06:49 Határátkelő

Egy magyar Pakisztánban

A mai írás egészen elképesztő helyről szól, ez pedig Pakisztán, ahová szerintem viszonylag kevesen jutunk el, nem is beszélve arról, hogy László ott is dolgozik, méghozzá nem is akármit. Ráadásul (szerencsénkre) imád fényképezni, így aztán a mai posztban ugyan a szöveg is fontos és érdekes, de a lényeg alighanem a fotókon van.

cím_telep.jpg

„A Miskolci Egyetemen végeztem 2004-ben, mint geológusmérnök. Kilenc éve dolgozom egy magyar olajipari vállalatnál mint Wellsite Geológus. Hét évet Magyarországon, majd 2012 végétől egy évet Ománban dolgoztam. Az ománi tevékenység befejezése után Pakisztánban folytatom munkámat.

A feladatom a munkám során elég összetett és sokrétű. Én az a geológus vagyok, aki a terepen, fúrásnál teljesít szolgálatot. Olaj- és gázkutató fúrásokat felügyelek.

Öt hét folyamatos munkavégzést követően öt hetet töltök szabadon otthon. A fúrásnál nincs különbség hétköznap és hétvége, valamint ünnepnapok között. Első hallásra nem tűnik olyan keménynek, de valójában külön embertípust igényel.

Munkám során ellenőrzöm a kút fúrása során felérkező összes geológiai információt, leírom a fúrt kőzeteket és meghatározom azok korát és típusát, figyelem a számunkra kiemelten fontos szén-hidrogén indikációkat, felügyelem a lyukban történő méréseket és kőzetminta-vételeket. Ez nem egy reggel 8-tól délután 5-ig tartó munka. Itt bizony előfordul nem ritkán, hogy egész éjjel fent kell lenni és irányítani a dolgokat.

Jelenleg váltásrendtől függően ketten-hárman vagyunk magyarok ennél a fúróberendezésnél. A leányvállalatnál, valamint másik berendezéseknél dolgoznak még magyarok rajtunk kívül, de nem vagyunk túl sokan. Rajtunk kívül a legtöbb dolgozó pakisztáni vagy más állampolgárságú. A kommunikáció és mindenféle dokumentáció angolul zajlik.

Természeti csodák és fegyveres őrök

Aki meghallja Pakisztán nevét, nem épp egy ideális nyaralási célország jut eszébe. Érthető, mert ez tényleg nem az az ország. Rengeteg természeti kincséből alig látogatható valami külföldiként a belső feszültségek okozta fegyveres atrocitások miatt. Pedig ki ne menne el megnézni a világ második legmagasabb hegyét? Igen, a K2 pakisztáni területen fekszik.

Nekem is kellett pár hét, mire megszoktam az itteni körülményeket. De milyen is az ember, az idő elteltével már nem zavarja a sok fegyveres biztonsági őr, katona, szögesdrót látványa és természetessé válik számára.

Mielőtt a terepre mentünk volna dolgozni, Iszlámábádban tartózkodtunk, volt alkalmunk kicsit kirándulni és megtekinteni a biztonságos zónákba eső látványosságokat. Jártunk piacon, üdülőövezetben, csodaszép kilátással rendelkező kávézókban.

A biztonságos területeken a sofőrünkkel bátran jöhettünk-mehettünk. Nagyon sok kedves és közvetlen emberrel találkoztunk, kicsit belepillanthattunk az ország múltjába.

A fúrásaink olyan övezetbe esnek, ahová már csak külön engedéllyel lehet kijönni és csak kísérettel. Szerencsére ezek az intézkedések inkább megelőző jellegűek, mintsem valóban szükség lenne rájuk.

A szabadság relatív fogalom itt

Öt hetet egy kerítéssel és őrökkel körülvett területen töltünk munkával. Ezt a monotonitást csak a munkafolyamatok változása vagy az elvétve előforduló közeli kirándulások törik meg, ahová természetesen nem mehetek egyedül.

Így aztán ha hódolni szeretnék fotózási szenvedélyemnek, akkor két őr kíséretében próbálhatok elkapni például egy szép naplementét. Erről van is egy kép, na de azért nem mindig ennyire szoros követő módban vannak a fiúk. :)

Szerencsére a természet megajándékoz csodás látványosságokkal. Nem láttam még máshol ilyen villámlást, ami szinte alig jár dörgéssel, és mást nem látsz néha egy órán keresztül, mint hogy a fejed felett megállás nélkül szaladnak a villámok az égen. Ha épp nem esik ilyenkor, akkor a kamerának kint a helye és reménykedsz, hogy a képek között lesz az a bizonyos, amit megálmodtál.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: fénykép Pakisztán

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr976921885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.11.22. 07:02:34

Nagyon jó képek, nagyon érdekes sztori!!

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.11.22. 07:03:36

Nagyon szép képek! És nagyon érdekes sztori...!

2014.11.22. 07:41:08

Olvastam volna még... :)

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2014.11.22. 07:48:56

nagyon jó képek! köszi!

ez india muszlim verziója, körülményeket tekintve, csak lényegesen több terrorizmussal megfűszerezve

meg akartam látogatni egy pakisztáni barátomat, de az azt mondta, hogy nagyon szívesen fogad, de lehet hogy meghalok ott

persze lehet, hogy túlzott ... poszter talán majd jön és többet mesél vagy ír egy hosszabb posztot

NIKI LAURA 2014.11.22. 07:53:55

Ez egy specialis terulet,specialis munka.
Ezzel tarsul a kulonleges ber,norvegiatol kanadaig,az arab allamoktol skociaig.

Az olaj egy misztikum,mindenhol kulonleges vedelem jar a helyiek altal is,hisz pl az arabok beledoglenenek sajat sz..ruba olaj nelkul.

Akkor sem irigylem,altalaban a kiemelkedo juttatasokat mar nem tudja elvezni oreg korara a legtobb szakember,( Tengiz)

Es hat ez nem hataratkles,hanem kikuldetes egy magyar ceg altal,mint egy diplomata.

Egyebkent elgondolkoztato,melyik eletforma jobb.
Mikor gorog,torok,spanyol szigeteken jartam " ifju" koromban,mindig bereltunk kismotort.Bejartuk a szigetek belsejet is.
Rengeteg idos embert lattam kis eldugott falvakban,talan egesz nap a tavernakba- kv.zokba ultek.Voros bort,sajtot,halat,paradicsomot ettek egesz eletukben.
Vszeg sosem utaztak,egesz eletuket ott toltottek.

Vagy,ahogy mi elunk pl Diggerrel: 40- utan,reggeltol este dolgozunk "idegenben",futva,idegeskedve....En pl az ebedet kis muanyag " micros"dobozbol eszem,gyakran allva...igaz,otthoni mercevel " nagy" penzert.

De gyakran eszembe jut Israel,mikor mindenki rohant vedett helyre,naponta tobbszor,allandoan idegeskedve ,mikor hol kit fognak felrobbantani a palesztinok..

Vajon melyik a " jobb" elet?

2014.11.22. 08:13:21

Nagyon kosz a posztot, nekem nagyon tetszett. Irhatott volna / irhatna meg tobbet a szerzo. Nekem meg a ferjemnek nagy szivfajdalmunk hogy Afganisztan es Pakisztan annyira veszelyesnek szamit jelenleg mert nagyon szeretnenk megismerni ezeket az orszagokat. Egy ismeros nyugat-europai hazaspar utazott egyedul Pakisztanban lakokocsival par evvel ezelott es teljesen pozitiv elmenyeik voltak, semmi bajuk nem lett. Ugyanakkor valoban sokan mondjak hogy veszelyes, az onnan szarmazo ismeroseim is. Par even belul lehet hogy megnezem magamnak. Eddig a legkozelebbi hely ahova eljutottam Kashmir indiai resze volt, ez az egyik legszebb, legerdekesebb resze a vilagnak amit valaha lattam.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.11.22. 08:23:33

A villámsorozatokat irigylem, elementáris élmény lehet. Azt írod nem zavar a szögesdrótok látványa és megszokható az egész helyzet, én mégis azt gondolom, hogy egy bizonyos megemelkedett stresszállandó megmarad a rutinlátvány ellenére is (noha erre folyamatában nem, csak kiszakadva hajlamos ráeszmélni az ember). Amellett nyilván, hogy a munka jól tereli az ilyenről a figyelmet, főleg, ha egész embert kíván. A poszt talán azért lett ilyen rövid, mert témájában e blog történetének legnevezetesebb kamuposztjára alapoz.:D El sem hinnénk a többit? Bevezetésnek mindenesetre megteszi.
@NIKI LAURA: mit munkáltál az ételhordós időszakodban? Bizonyos területeken nincs középút, félárboc, főleg szerencsétlenebb egyedfejlődésű országból elszármazott rabszolga számára, hanem bizony nyomni kell és tönkremenni bele. Ezen hosszasan el lehetne lamentálni; talán a jó kapcsolatteremtő képesség és a kezdeti szülői tőke a felsőbb tanulmányokhoz egy közepes/gyenge kvalitású versenyzőt sem enged beleesni a fent vázolt ördögi körbe.
@Mirjam2: miért volt olyan érdekes? Ez tetszik, hogy mérlegelsz, sokan csak a romantikát hajlandóak kimetszeni a látképből bosszantó csőlátásukkal.

DieNanny CH 2014.11.22. 08:52:12

Gyönyörűek a képek. Nagyon érdekes helyen dolgozol.
Nekem jelenleg Pakisztán a Homeland-ben jön elő (bár nem tudom, egyáltalán ott forgatnak-e...).

tanato 2014.11.22. 09:02:37

Jó cikk,érdekes hely,remélem folytatja még a szerző.

Hari Seldon 2 2014.11.22. 09:17:42

Érdekes írás, de kicsit rövid. Hirtelen lett vége.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.11.22. 10:32:46

Na nekem ez az a hely ahová soha-semmikor-semmi pénzért.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.22. 10:36:21

Felháborítóan rövid poszt, kérjük a további fotókkal spékelt folytatást!

TilosazA (UK) 2014.11.22. 12:43:02

Hát ide én sem vágyom... Bár a képek szépek.

2014.11.22. 12:48:20

@Kellemes Zérókomponista: Kik azok a 'sokan' akik csak a romantikat latjak meg pl. Pakisztanban, csolatassal? Szerintem eppen forditva van, sokan csak az allitolagos veszelyt latjak meg, pl. Kashmirban is. Egyebkent nem romantikarol beszeltem, engem peldaul nagyon vonz vizualisan a vilagnak ez a resze, szamomra nagyon szep (mondjuk ezzel nem vagyok egyedul, pl. Kashmir vilagszerte hires a szepsegerol) - ez nem feltetlenul 'romantika'.

Miert volt erdekes Kashmir? Sok szempontbol, pl. az epiteszet nagyon erdekes es szep volt szamomra, az oltozkodes, a ruhak szinten. A helyi emberek nagyon kulonboznek a tobbi indiaitol, senki nem tudja pontosan honnan szarmaznak, kulonbozo talalgatasok vannak. Az idojaras, a novenyzet olyan mintha Europaban lennel, pl. almafak a kertben, stb. Sajat szememmel lathattam honnan szarmazik az India-szerte hires kashmiri alma es mas gyumolcsok, illetve a vilaghires kashmiri kezmuves termekekek, textiliak - amikbol termeszetesen sokkal nagyobb valasztek van Kashmirban, sokkal olcsobban, mint barhol mashol a vilagon.

Az is nagyon erdekes volt a szamomra hogy a helyiek szivesen toltik a szabadidejuket parkokban, es hatalmas, gondozott, tiszta parkok vannak a varosokban. Termeszetesen nagyon erdekesek voltak a lakohajok, es a specialis helyi etelek, a kashmiri tea, stb. A vallasi vonatkozasok is erdekesek voltak: hogyan gyakoroljak a helyiek az iszlamot, milyen a viszonyuk a sajat hindu multjukhoz, az odalatogato nagyreszt hindu turistakhoz stb.

NIKI LAURA 2014.11.22. 13:36:17

@diggerdriver: most jottem el,este indul a gepem haza.
Egy het mulva jovok vissza.
Nezem a metrot,lezarasok vannak,remelem kijutok Lutonig.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.11.22. 13:44:21

Jobban belegondolva, ha kicsit is fontos a saját boldogságunk, ennek a posztnak ennyiben fogadjuk el a művészetét és nem várunk el többet. Fele űr, fele anyag, így teljes.
@ChristineK: van jóval rosszab is, hiszed-e? Oda mégnagyobb összegű pénzért SEM mennél?:)
@Mirjam2: jójó, a romantikát én tettem hozzá. Egyébként a nők egy bizonyos hányadára jellemző, válaszolva a kérdésedre - igaz, nem lépik meg, pont a veszély miatt. Arra akartam csak kilyukadni, hogy megvan a helye a meséknek (gyerekkorban), megvan az elvágyódásnak: kifejezetten természetszerűnek érzem az öregkor beköszönte előtt, akiben nincs meg ez, nem is igazán értem miért nincs, de ez egy hosszabb, külön téma. Megvan a helye a negédes hangulatoknak is - mert hát mi vonzza az embert Keletre, bennem is él ez a faktor - amik nem baj, ha némi realitással is párosulnak. Sok ember nem tud felnőttként boldog lenni, nem árnyalódtak tovább a gyerekkori megoldások és azt hiszik, ha valósággal támogatják meg a hangulatos álmaikat, céljaikat, akkor azok meg lesznek ölve úgy. Pedig pont, hogy nem.

Úgy látom, tudsz új helyen nyitott szemmel járni és nem kidobott pénz az utazás. Nem mindenkinél van ez így.
A parkokról meg hirtelen az a gondolatom támadt, hogy az ottani, sokszor csupán pár négyzetméteres házak - melyek 1 szoba össz. - mellett hogy a túróba ne szeretnének a parkokban?:) Persze mit tudhatom én, de láttunk már pár ilyen tipikus földön nyomorogva alvást.
Még egy női földreszarást utcán néznék meg azon a kontinensen, ha egyszer oda vetne a sors. Állítólag.

NIKI LAURA 2014.11.22. 13:46:13

@Kellemes Zérókomponista: fene tudja,kell ez is.( dobozos kaja)

En olyan regota jol,nagyon jol eltem a vilag sok reszen,mindenhol kiszolgaltak,a legkulonlegesebbeket ettem,hogy van ennek a self "take away" etkezesnek is egy diszkret baaja.

Rajottem,hogy ha rendesen vegigdolgozom a napi kb 10-11h, mindent megeszek,nem hagyok semmit a doboz aljan.
A jo Isten alazatra tanit,kellet ez,na.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.11.22. 14:03:17

Ez elég rövidre sikerült.
Ha javasolhatom, kicsit részletesebben.

Én azt nem értem, miért "ciki" (?) kiírni, hogy kinek dolgozik valaki...
:D
(ez most nem csak a jelen esetre vonatkozóan írtam)
Gondolom, a magyar olajipari vállalat a Gipsz Jakab Bt.
:D

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.11.22. 14:16:04

Nem is értem miért érdekesebb élet ez mint burit forgatni Nyugaton :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.11.22. 14:17:17

@svájci sapka (ch): lehet, hogy szerződés köti. Lehet, hogy csak a szokásos blogdivat: párizsis zsemléből a párizsit, e blog esetében simán okoz agyérgörcsöt. Ugye már megszoktuk.
@NIKI LAURA: mindkét gondolatoddal tökéletesen egyetértek (ha több volt, azokkal is).

Muscari 2014.11.22. 14:33:51

Nagyon szuper poszt, gyoryoru kepek, foleg a villamosak!

En ugyan be nem tennem a labamat abba az orszagba, de ferfikent biztosan konnyebb egy picivel. Sok szerencset Posztolo, es vigyazz magadra.

Elizabeth72 2014.11.22. 14:40:28

Nagyon szep kepek. Ettol meg nem fogom megszeretni a kozvetlen,szomszedomat

montroyal ( CAN qc) 2014.11.22. 14:41:52

Afganistan , Pakistan ...na és aztan, hat aztan ...

ezt nem hagyhattam ki ... majd kesobb olvasol ....
csipesz az orron ?

Muscari 2014.11.22. 14:43:30

@Mirjam2: na ilyen leirasokat szivesen fogadunk toled :-) Kashmir az a tartomany, aminek a hovatartozasarol vita van India es Pakisztan kozott, ugye?

Muscari 2014.11.22. 14:51:57

@Mirjam2: Nezegettem kepeket Kashmirrol, a termeszet az gyonyoru, raadasul intenziv viragtermesztes is folyik ott, ugy lattam.

www.demotix.com/photo/1130658/asias-largest-tulip-garden-srinagar-jammu-and-kashmir-india

Muscari 2014.11.22. 15:01:16

@montroyal ( CAN qc): Magyarisztan? Afganisztanert egyebkent verzik a szivem, nezd meg ezt a kepet, ami 1970-ben keszult Kabulban :-(

thefollyofhumanconceits.wordpress.com/category/history-2/

@Mirjam2: lattad a Kite Runner cimu filmet? Afganisztanban jatszodik, nagyon-nagyon jo.

www.imdb.com/title/tt0419887/

Muscari 2014.11.22. 15:04:49

@svájci sapka (ch): nem biztos, hogy a munkaltato orulne neki, ha kiirnak a nevet, gondolom a posztolo nem szeretne kellemetlen helyzetbe kerulni.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.11.22. 15:08:47

@Muscari: azert igy nem olyan nehez kitalalni. :) ha mar inkognito, akkor eleg lett volna azt irni, hogy geologus vagyok. :)

Taxomükke (UK) 2014.11.22. 16:25:38

@NIKI LAURA: Miert nem vonattal mesz Lutonba?

2014.11.22. 16:28:45

@svájci sapka (ch): Nem ciki kiirni, hanem ez egy nagyon szemelyes adat, azt sem irjuk ki a blogon hogy mi a nevunk meg milyen utcaban lakunk. Egyetlen komoly ceg sem orulne annak ha kiirnak a nevet egy maganjellegu blogon.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.11.22. 16:40:00

@Mirjam2: nem ertesz. Abbol a leirasbol szerinted ki nem jott ra? Innen mar mindegy, h ki van-e irva.

NIKI LAURA 2014.11.22. 16:41:27

@Taxomükke: Farnborough- Waterloo,London majd underground-dal Warren str,aztan St Pancras ....onnan Luton.

Tudsz jobbat?...En nem talaltam.
( vonaton ulok,imadom.Tiszta,gyors,pontos...28£ volt vegig)

Taxomükke (UK) 2014.11.22. 16:48:25

@NIKI LAURA: Ha Londont (a belső részt) kikerülöd, jóval olcsóbb tud lenni, de valamivel persze tovább tart.
(közben utánanézek...)
... De ahogy látom, Farnboroughból ez nem igaz. Stainesből igen.

mayree 2014.11.22. 16:55:11

It tén is jártam, 2003-ban és 2008-ban, amikor a szeizmikus méréseket végezték a kínaiak. :)

Épp akkor voltam a MOL villában, amikor felrobbantották a Mariot hotelt, akkortályt keletkezett ez a poszt:
mayree-uh-uh.blogspot.hu/2008/09/ma.html

2014.11.22. 17:06:51

@svájci sapka (ch): En nem jottem ra peldaul. Nem hiszem hogy en vagyok az egyetlen. A masik pedig hogy ha nevet emlit, akkor internetes kereses soran meg fogjak talalni a posztot. Nem tudom tudod-e hogy nagy cegek sajtofigyelo szolgalatot alkalmaznak akik naponta figyelik a roluk megjelent informaciokat a neten.

nyuszigonosz 2014.11.22. 17:19:02

Nagyon jók a képek, föleg ahol a villámok vannak.
Meg a poszt is tetszett.

2014.11.22. 17:21:45

@Kellemes Zérókomponista: Kashmirban jellemzoen nem nyomorognak az emberek, legalabbis nekem ugy tunt hogy a tobbseg tisztes polgari eletet el. A ferfiak nagy resze az orszag / vilag mas reszein boltot tart fenn, kashmiri kezimunkakat arulnak, es a mezogazdasagi termekekek - gyumolcsok, viragok - is nagyon kelendoek (pl. az alma Indiaban draga egzotikus gyumolcsnek szamit es csak Kashmirban terem meg az orszagon belul). Turizmusbol is van beveteluk es kulfoldon is sokan dolgoznak akik kuldenek haza penzt - a helyi oktatas eleg magas szinvonalu, az emberek tobbsege tanult es a ferfiak nagy resze jol beszel angolul.

2014.11.22. 17:24:35

@Muscari: Igen, lattam, nekem a konyv jobban tetszett, de ez mindig igy van szerintem - ha olvasol egy konyvet ami nagyon tetszik neked es aztan megnezed a filmet, altalaban ugy erzed hogy nem az igazi... A szerzo masodik konyve, amit ket kepzeletbeli afgan norol irt, szinten nagyon jo.

2014.11.22. 17:36:54

@Muscari: Igen, sokak szerint Kashmir az egyik legszebb hely a vilagon, a nepszeru szlogen szerint 'India Svajca'. A Mughal dinasztia nyari szekhelye volt, akik hires kerteket hoztak letre, ezek a mai napig latogathatoak. Nemcsak a termeszet szep, az emberek is hiresen szepek, pl. a 'kashmiri no' egy ilyen fogalom Indiaban ami a szep, idealis no megfeleloje. Nagyon erdekes tortenelmuk van tobb szempontbol, pl. vitatott hogy honnan szarmaznak; a terulet eredetileg a buddhizmus egyik kozpontja volt, ma viszont szinte kizarolag muszlim a lakossag. Regen jelentos turistakozpont volt, aztan sajnos visszaesett a turizmus a katonai konfliktusok, zavargasok miatt.

montroyal ( CAN qc) 2014.11.22. 17:53:39

@Muscari: Magyarisztan?Orbanisztan ... na és aztan ...HA
volt normalis elet Afganistanba? ... ok meglepodtem ... mindenesetre mielott az amcsik megkevertek a sz@..t, bocs demokraciat vittek ,, kevesebb ember aldozat volt ... na nem politizalok mert ram lesz szolva ...

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.11.22. 17:58:29

@Mirjam2: Ne harapd már le a fejem... )
A poszt jó volt. Csak ez böki a szemem. Nem csak ennél az írásnál.
Tudom, hogy mit jelent a fogalom. Nekem is volt ilyen záradék a szerződésemben.
:)
Én annyit kommunikáltam, hogy egy bankban dolgoztam.
Abból van pár.
Olajipari vállalatból olyan sok nincs.
:)

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.22. 18:06:24

@mayree: bakter, most néztem meg jobban a karórát...:(

2014.11.22. 18:29:49

@svájci sapka (ch): Tovabbra sincs fogalmam melyik olajipari vallalatrol van szo, es nem is akarom tudni. Azert irritalnak az ilyen kerdesek, mert pont az ilyenek miatt felek en posztot kuldeni, es feltetelezem hogy nem vagyok ezzel egyedul. Nagyon nem szeretnem ha elkezdene kerdezgetni valaki hogy 'na es mi a ceged neve'. Ez egy nyilvanos internetes forum, miert kene ilyen szemelyes informaciokat megosztani? Persze ha valaki onkent megosztja hogy a McDonald'snal dolgozik peldaul, az az o egyeni valasztasa, de ezt nem kene eroltetni szerintem.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.11.22. 18:40:52

@svájci sapka (ch): Van egy ismerösünk, aki egy gyémäntbänyäban biztonsägi fönök. Ö sem mondhatja meg konkrétan, hogy melyik cégnek dolgozik. Ältalänos dolgokat tudunk csak a munkäjärol. A mobilszäma konkrétan nem is abbol az orszägbol valo ahol dolgozik.
A poszt képei gyönyörüek! Én is szeretnék többet belöle!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.22. 19:07:02

@NIKI LAURA:
Amíg te vonatoztál én betoltam az arcomba azt a balos kelyhet.
Természetesen előtte megalapoztam egy Harvester halas költeménnyel.

kepkezelo.com/images/1z59aocesf8yuioke.jpg

NIKI LAURA 2014.11.22. 19:39:35

@diggerdriver: ketsegtelen,Te vagy a Kiraly!:)

En meg a kis elore csomagolt szezammagos szenyomat ettem,de nem akarhol: Egyet a vonaton,a masikat mar Lutonon.

De hogy fajditsam a szivedet: holnap delbe Okoruszaly leves,utana hideg oldalas paradicsommal...majd zserbo.
A " kepfeltoltes" re dobom fel,legalabb az emleke elojojjon:))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.22. 19:44:51

@NIKI LAURA:
Toljad fel a képeket had lássuk.
Én ha két év után hazamegyek kimegyek a Kolozsvári úti Pléh Csárdába egy szalontüdőre. Zsemlegombóccal.

montroyal ( CAN qc) 2014.11.22. 20:30:29

@diggerdriver: én meg hetfon eszek a magyar boltba csinalnak rendeltem ... nem is kell Mo-ra mennem ...mult heten pacalt csinaltak ... ma este a magyar etterembe liba maj ...

csak az az aldott turo rudi hianyzik .. hurka -kolbasz van a hutobe megszedtuk amikor egy kerites mellett mentunk el

GeomanLaszlo 2014.11.22. 20:30:30

Udv mindenkinek!
En lennek a szoban forgo poszt iroja. Koszonom a pozitiv es epito vissszajelzeseket is.
Jelen par sorral leginkabb a kepek vizualis hatasat probaltam kiegesziteni, nem gondoltam tulsagosan elmerulni a reszletekben. A kesobbi folytatasban megprobalok majd egy hosszabb, tartalmasabb anyagot is irni.
Tovabbi szep estet!
Laszlo

Phteven 2014.11.22. 20:30:34

Kicsit mintha rövidke lenne ez az írás. Izé, tulajdonképpen semmit nem tudtunk meg. :-D

NIKI LAURA 2014.11.22. 20:35:07

@diggerdriver: B+ ,most hogy mondod...hetfon ez fogok enni,van itt hozzam kozel egy csarda fele,nagyon jo,friss a szalontudo!

www.lizahotel.hu/hu/galeria.php

montroyal ( CAN qc) 2014.11.22. 20:35:19

@GeomanLaszlo: koszi szepek a kepek ( foleg a biztonsagos szobankbol nezve a kepernyon) sok sikert es kitartast..

Chamroe 2014.11.22. 20:44:31

Nagyon tetszett a poszt, folytatást kéreeeek :-D
Két hete nem volt időm posztot olvasni. Miről maradtam le?
Dióhéjban valaki? :-D

qkuc 2014.11.22. 21:05:45

Ha már kashmiri fogalmak,a kkor kússzon képbe a kashmiri zafír. Amit nagyjából illegálisan lehet bányászni (némi kenépnz azért segít) és kőkorszaki módszerekkel, mert vitatott terület, a drágakő lelőhelyek miatt. Ellenben a kashmiri zafír (kashmirkék) az egyik legszebb a zafírok között, :).

www.thenaturalsapphirecompany.com/blog/wp-content/uploads/2008/05/kashmir-sapphire-sold.jpg

Hát ásványgyűjtőként ennyit tudtam a témához tenni, :D. Hozzám vághat valaki bátran egy ilyet, :D.

NIKI LAURA 2014.11.22. 21:17:11

kepfeltoltes.hu/view/141122/776176036image_

Ilyen meg nem volt,a Wizz fel oraval hamarabb jott,mindenki szalad...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.22. 21:51:48

@Babette .:
Leborulok nagyságod előtt...
:))))))))))))))))))))))))

micsoda? 2014.11.22. 22:14:02

Olvastam volna többet is, de valószínű ilyen munkatempó mellett nincs más, a kőzetekről meg minek:)
Képeket az idegen világból, külön köszönöm.

jágör68 2014.11.22. 22:33:36

Hidraulikus (pala)rétegrepesztés?
Leleményes az ember, ha a véges természeti kincsek kinyeréséről van szó- a következmények menedzselésével már nem állunk ilyen jól.
De persze ő csak a "middle man".
Az emberiség (köztük az enyém) luxus- életmódját szolgálja ki.
Geológusként valószínűleg nem kell a szerzőnek elmagyarázni a paleocén- eocén hőmaximumot vagy a permi nagy kihalást.
Ugyanis hasonlót triggereltünk- nagyon úgy néz ki.

articsóka60 2014.11.22. 22:33:36

@diggerdriver: A Bádog Gundel nekünk is az egyik kedvenc helyünk. Óh, azok a rántott húsok, velős pacalok, és a fincsi házi málnaszörp!

articsóka60 2014.11.22. 22:47:32

@GeomanLaszlo: Köszönet az érdekes posztért és a képekért. A táj szép, de nekem kicsit félelmetesnek, vadnak tűnik. Várom én is a folytatást, további sok sikert!

montroyal ( CAN qc) 2014.11.22. 22:57:37

@diggerdriver: super koszi .... megjegyeztuk odamegyunk majd enni ha Pesten leszunk .....melyik dressing code kotelezo ami a filmbe van?

Muscari 2014.11.22. 23:26:55

@Mirjam2: majd utánanézek a könyvnek, érdekel a téma.
Kashmirról meg nekem is Svájc jutott az eszembe, és nem nagyon láttam a képeken szemetet :-)

Van a közelben egy bolt, aminek Kashmir supermarket a neve, nyilván nem véletlenül. Az alkalmazottak viszont ne m valami bizalomgerjesztőek, az egyiket csak úgy hívjuk hogy csúnya bácsi.

articsóka60 2014.11.22. 23:27:09

@montroyal ( CAN qc): Itt békésen megfér egymás mellett a laptopos irodista öltönyben, a melóscuccot viselő bútorszállító, egy szóval mindenki. A kiszolgálás mindenkinek garantáltan szivélyes.

A megvalósult amerikai ólom.. 2014.11.22. 23:27:09

@jágör68: Ebből is látszik, hogy már az utolsókat rúgja a szénhidrogének által táplált gazdasági-politikai rendszer.
Olyan mint amikor a nagyanyó már a kamra polcairól próbálja összesepregetni a pogácsához szükséges lisztet..

Muscari 2014.11.22. 23:29:40

@mayree: azért az az összeégett roncs elég kemény...

Muscari 2014.11.22. 23:51:16

@diggerdriver: ez hatalmas egy film, az biztos. En mondjuk a szalontudot nem szeretem, de a vadas az johet barmikor.

Muscari 2014.11.22. 23:53:36

@diggerdriver: azt tudod, hogy Nagy Bando Andras novellajabol keszult? Annyira birom az oreget, egyszer talalkoztam vele Etyeken a borfesztivalon, dedikalt is egy konyvet nekem.

Muscari 2014.11.22. 23:54:40

@montroyal ( CAN qc): Jo etvagyat!

Londonban miert nincs egy normalis magyar etterem???

rezsöatya 2014.11.23. 00:18:02

@diggerdriver: "Az utóbbi évek legjobb magyar filmje."
Csak mert kajarol szol? :-P

@Muscari: oreget? Hany eves vagy???

Muscari 2014.11.23. 00:24:36

@rezsöatya: 41. Bando siman az apam lehetne, sot idosebb is apamnal 3 evvel. Hadd oregezzem mar le, plz :-)

mayree 2014.11.23. 03:30:26

@Muscari:
Az nem a miénk volt, csak beleszaladtunk...

Nálunk az egy év alatt hármat temettek...
(de volt pár aknavetős/RPG-s/aprófegyveres támadás, amikor nem találtak)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.11.23. 05:22:38

csak ma láttam a képeket, én is köszönöm.

2014.11.23. 05:26:54

@Muscari: Kashmir Indianak az egyik olyan terulete ahol nincs szemet az utcan, vagyis nem tobb mint UK-ben peldaul. De ezt ugyse hiszi el nekem senki, hiaba is bizonygatnam... Biztosan csak a rozsaszin szemuvegem miatt nem lattam a szemetet (igaz, rozsaszin szemetet sem lattam...).

Muscari 2014.11.23. 07:07:32

@mayree: Hat basszus, nincs az a penz, amiert en ezt csinalnam. Minden elismeresem a tietek.

Hari Seldon 2 2014.11.23. 07:39:46

@Chamroe:
Két hete?
Hát ott volt a Réka fotós posztja, egy jópofa ausztrál (bár elég távol áll tőlem a szerevezése), és például tőlünk Mme Seldon posztja...

rezsöatya 2014.11.23. 08:03:19

@Muscari: nyugodtan! Csak olyan furcsa volt igy olvasni, hiszen Bando is egy orok fiatal... :-)

DieNanny CH 2014.11.23. 08:56:44

@Muscari:

Ő volt nemrég a rácalmási tökfesztiválon is, és 2 gyerekkönyvet dedikált az unokaöcséimnek. :-) Szüleim voltak ott, én nem is tudtam, hogy ír.

Shoyu 2014.11.23. 09:53:49

Kár, hogy magáról az "ingázásról", egy szó sincs a posztban. Engem leginkább az érdekelne, hogy hogyan lehet bírni 5 hetente a repülőutat, a család, illetve a posztíró, hogy viseli ezt a munkarendet, stb.

mayree 2014.11.23. 10:33:25

@Shoyu:
Én durván 1992-től így élek, igaz mi 6/3-ban dolgozunk, vagyis hat hét munka és "csak" 3 hét szabad (szerencsére az átfedés lehetővé teszi a 6/4-et is, van ahol megoldható. Algéria, Egyiptom, Marokkó, Irak, Kurdisztán, Afganisztán, Pakisztán, Törökország, Szíria, Omán, Emirátusok, Türkmenisztán, Tunézia so far...
Ha érdekel:
mayree-uh-uh.blogspot,com
Amikor kint vagyok, akkor szoktam pötyögni...

mayree 2014.11.23. 10:39:12

@Muscari:
Az igaz... nem is pénzért csinálja az ember: szerelemből :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.23. 12:09:20

@Mirjam2: Meg tudnád mondani miét nincs ott szemét?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.23. 12:17:58

@articsóka60: @petrasp: @montroyal ( CAN qc): @Muscari: @rezsöatya: @mayree:

Maga a film rendezése, szereplők kiválasztása a dramaturg valami szenzációsan eltalált.
Az arcok, a figurák mint a Macskajaj.ban.
Viszont, bár minden tiszteletem Nagy Bandóé de ő csak magyar környezetbe ültette át az eredeti angol anekdotát.
Az eredetijét már legalább húsz évvel ezelőtt olvastam.
Ha belegondoltok az egész sztori tipikus angol.
Elképzelhetetlen hogy ilyen Magyarországon történjék.
Az angol mentalitásba viszont simán beleillik.
Sajnos nem tudom előkaparni az internetről az eredetit.

Ladislav 2014.11.23. 12:23:30

Érdekes poszt volt! Csak egy kicsit rövid. Mondjuk, aki folyamatosan csak dolgozik, az nem láthat sokat egy országból.

rezsöatya 2014.11.23. 12:46:15

@mayree: igen, koszi. Szoktalak olvasni orulok, hogy ujra irtal annyi honap utan...

morsels (törölt) 2014.11.23. 13:07:28

@diggerdriver:
Meg hat nyilvanvalo modon Magyarorszagon kurva nagyok az adagok. A fele eleg lenne.
:-)

morsels (törölt) 2014.11.23. 13:13:09

@diggerdriver:
Ja, meg az angol cim rossz.
A tripe az a pacal.

Az EREDETI 2014.11.23. 13:39:02

Hat azert megsem egyrabszolga. banyamunka kozeteket elemezni 55ezerert.

2014.11.23. 15:12:51

@diggerdriver: Fogalmam sincs! Azt tudom hogy teljesen elhultem mikor elindultunk a repterrol befele a varosba es lattam hogy mennyire tiszta minden. Gondolom van szervezett szemetszallitas, vagy a lakok maguk gyujtik a szemetet? En is kivancsi lennek. Megkerdeztem tobb kashmirit errol, de senki nem tudott ertelmes magyarazatot adni. Egy csaladnal laktam, annyira tiszta volt a haz belulrol hogy akarmelyik nemet csalad megirigyelhette volna. (Oszinten szolva nekem messze tul tiszta volt, egesz vegig paraztam hogy nehogy osszekoszoljak valamit :)).

Nagy kar hogy a politikai / vallasi konfliktus miatt keves a turista, mert pont hogy Kashmirba kene a legtobb kulfoldi turistanak menni. Egeszen mas kepet kapnanak Indiarol mint akik a klasszikus turistahelyekre mennek. Pl. a Taj Mahal kornyeke az egyik legszegenyebb, legelhanyagoltabb resze Indianak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.23. 15:15:41

@Mirjam2:
Fogok írni egy posztot a blogomba erről.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.11.23. 15:37:08

@Mirjam2: én a hideg fejemmel pár dologra tudok gondolni, nincsen olyan elképesztően durva népsűrűség, a vallás szigorúbb a tisztasági szabályokkal kapcsolatban? amire még tippeltem volna, az iskolázottság / írástudók aránya, az nem jött be így gyors keresésre.
ha nem lettem volna annyira beteg, Kashmir simán szóba jöhetett volna, volt onnan pár tanítványom korábban, és ezért utánanéztem már régebben. asszem kicsit féltem egyedül olyan messzire menni, nem felejtettem el, hogy úgy 2009 magasságában az egyik kashmiri tanítványom nem tudott 4 hónapig visszajönni Thaiföldre a családjával (onnan származtak, szőnyegbiznisz, mintmindenki), mert lázongások voltak, kijárási tilalom, sehogy nem tudtak kivergődni a régióból.
nyilván ha az ember jobban képben van, hogy mire kell figyelni, meg vannak helyi kontaktjai, akkor ez egy ártalmatlan dolog, ahogyan én se félek visszamenni Thaiföldre mostanság (pedig ott is van minden).

Digger: Indiában sokkal nagyobb kulturális, vallási, stb. különbségek vannak, mint Európán belül, vagy akárhol máshol a világon ekkora területen, ennyi még nekem is lejött 6 hét alatt. ezért alighanem nem érdemes meglepődni semmin Indiával kapcsolatban.

2014.11.23. 17:37:53

@diggerdriver: Oke, varjuk! Nagy kar hogy nem csinaltam Kashmirrol kepeket, eszembe se jutott mikor ott voltam.

2014.11.23. 17:45:41

@Dragonlady (now in Indonesia): Nekem az volt a benyomasom hogy a helyiek szamara a konfliktus az eletformajuk reszeve valt. Pl. mikor mentem a repterre, egy oraval korabban felkeltettek reggel hogy indulni kell mert van egy kis problema, tovabb fog tartani az ut. Kiderult hogy tuntetesek miatt lezarta a katonasag az osszes foutat, hegyi keruloutakon vittek, egyebkent fantasztikusan szep tajakon keresztul - ingyenes hegyi tura, nem panaszkodtam! Kerdeztem a vezetot hogy nem zavarja-e a lezaras meg hogy minden uzlet be van zarva stb.; annyit mondott hogy 'megszoktuk'. Letett idoben a repteren, extra penzt nem fogadott el, aztan indult haza a hegyeken keresztul.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.24. 07:20:44

@GeomanLaszlo: jó lenne valami online galéria a fotóiddal, vagy blog... de lehet Kasmírban nem hasít annyira a wifi :))

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.11.24. 10:08:56

@Elizabeth72: @ChristineK: @Muscari:
:-D. Ez az egyik része a világnak amiről elég amit tudok, nem szeretnék többet sem tudni, sem látni.
De beismerem, ez, hogy így érzem, egyértelműen azt bizonyítja , hogy nem vagyok elég nyitott, előítéles vagyok na és persze mocsok gyáva fos és féltem a kis "szarost"....Igen!! Így van.
Nekem bőven elég ha TV-n nézem vagy látom, ott nem érzek szagokat pl. :-DDDDD

mayree 2014.11.24. 11:56:55

@rezsöatya:
Sok dolgom volt, atyám :)

(Ha isten, a párt ás a nőtanács is úgy akarja, akkor hajóra megyek legközelebb szeizmikázni, valahova a Mexikói-öbölbe, de ugye az Úr útjai -bár jól aszfaltozottak- kifürkészhetetlenek. :))

tucano 2014.11.27. 22:22:46

nu, ezt folytatni pls.

stef55 2014.11.30. 00:14:42

Csak most tudtam elolvasni de ha lehet meg tobbet irj az orszagrol es a helyiekrol ,ahogy te latod.nagyon szerencses vagy ,hogy ilyen helyekre eljutottal a munkad altal.folytasd meg az irast.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.