A mai írás egészen elképesztő helyről szól, ez pedig Pakisztán, ahová szerintem viszonylag kevesen jutunk el, nem is beszélve arról, hogy László ott is dolgozik, méghozzá nem is akármit. Ráadásul (szerencsénkre) imád fényképezni, így aztán a mai posztban ugyan a szöveg is fontos és érdekes, de a lényeg alighanem a fotókon van.

„A Miskolci Egyetemen végeztem 2004-ben, mint geológusmérnök. Kilenc éve dolgozom egy magyar olajipari vállalatnál mint Wellsite Geológus. Hét évet Magyarországon, majd 2012 végétől egy évet Ománban dolgoztam. Az ománi tevékenység befejezése után Pakisztánban folytatom munkámat.

A feladatom a munkám során elég összetett és sokrétű. Én az a geológus vagyok, aki a terepen, fúrásnál teljesít szolgálatot. Olaj- és gázkutató fúrásokat felügyelek.

Öt hét folyamatos munkavégzést követően öt hetet töltök szabadon otthon. A fúrásnál nincs különbség hétköznap és hétvége, valamint ünnepnapok között. Első hallásra nem tűnik olyan keménynek, de valójában külön embertípust igényel.

Munkám során ellenőrzöm a kút fúrása során felérkező összes geológiai információt, leírom a fúrt kőzeteket és meghatározom azok korát és típusát, figyelem a számunkra kiemelten fontos szén-hidrogén indikációkat, felügyelem a lyukban történő méréseket és kőzetminta-vételeket. Ez nem egy reggel 8-tól délután 5-ig tartó munka. Itt bizony előfordul nem ritkán, hogy egész éjjel fent kell lenni és irányítani a dolgokat.

Jelenleg váltásrendtől függően ketten-hárman vagyunk magyarok ennél a fúróberendezésnél. A leányvállalatnál, valamint másik berendezéseknél dolgoznak még magyarok rajtunk kívül, de nem vagyunk túl sokan. Rajtunk kívül a legtöbb dolgozó pakisztáni vagy más állampolgárságú. A kommunikáció és mindenféle dokumentáció angolul zajlik.

Természeti csodák és fegyveres őrök

Aki meghallja Pakisztán nevét, nem épp egy ideális nyaralási célország jut eszébe. Érthető, mert ez tényleg nem az az ország. Rengeteg természeti kincséből alig látogatható valami külföldiként a belső feszültségek okozta fegyveres atrocitások miatt. Pedig ki ne menne el megnézni a világ második legmagasabb hegyét? Igen, a K2 pakisztáni területen fekszik.

Nekem is kellett pár hét, mire megszoktam az itteni körülményeket. De milyen is az ember, az idő elteltével már nem zavarja a sok fegyveres biztonsági őr, katona, szögesdrót látványa és természetessé válik számára.

Mielőtt a terepre mentünk volna dolgozni, Iszlámábádban tartózkodtunk, volt alkalmunk kicsit kirándulni és megtekinteni a biztonságos zónákba eső látványosságokat. Jártunk piacon, üdülőövezetben, csodaszép kilátással rendelkező kávézókban.

A biztonságos területeken a sofőrünkkel bátran jöhettünk-mehettünk. Nagyon sok kedves és közvetlen emberrel találkoztunk, kicsit belepillanthattunk az ország múltjába.

A fúrásaink olyan övezetbe esnek, ahová már csak külön engedéllyel lehet kijönni és csak kísérettel. Szerencsére ezek az intézkedések inkább megelőző jellegűek, mintsem valóban szükség lenne rájuk.

A szabadság relatív fogalom itt

Öt hetet egy kerítéssel és őrökkel körülvett területen töltünk munkával. Ezt a monotonitást csak a munkafolyamatok változása vagy az elvétve előforduló közeli kirándulások törik meg, ahová természetesen nem mehetek egyedül.

Így aztán ha hódolni szeretnék fotózási szenvedélyemnek, akkor két őr kíséretében próbálhatok elkapni például egy szép naplementét. Erről van is egy kép, na de azért nem mindig ennyire szoros követő módban vannak a fiúk. :)

Szerencsére a természet megajándékoz csodás látványosságokkal. Nem láttam még máshol ilyen villámlást, ami szinte alig jár dörgéssel, és mást nem látsz néha egy órán keresztül, mint hogy a fejed felett megállás nélkül szaladnak a villámok az égen. Ha épp nem esik ilyenkor, akkor a kamerának kint a helye és reménykedsz, hogy a képek között lesz az a bizonyos, amit megálmodtál.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.