oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. október 01. 06:45,  Újra határátkelők nyugdíjasként 809 komment

2014. október 01. 06:45 Határátkelő

Újra határátkelők nyugdíjasként

Akkor tehát folytassuk a tegnapi posztot (aki nem olvasta volna, annak érdemes kattintani és elolvasni a mai előtt), amit ott hagytunk abba, hogy az akkor már évtizedek óta Angliában élő Móni nyugdíjasként a férjével úgy döntött, visszaköltözik Magyarországra. Az ötlet kézenfekvő, hiszen az angol nyugdíj Magyarországon jóval többet ér, mint Angliában. Más kérdés, hogy mi jár most a fejükben.

nyugdijasok padon.jpg(fotó)

„Hát akkor nézzük, hogy mi lett azzal az eredetileg dilis ötlettel, hogy jöjjünk haza nyugdíjba. Ezúttal azt is meg fogom vizsgálni, hogy még mindig ugyanolyan jó ötletnek tűnik-e ez, mint 2006-ban?

Én, mint már írtam többször, soha nem szenvedtem honvágytól és itt is, ott is jól éreztem magam életem kb. 80%-ában. A megmaradt 20%-nak semmi köze nem volt ahhoz, hogy hol éltünk akkor éppen. Persze a legfőbb oka annak, hogy soha nem gondoltam a magyarországi nyugdíjas évekre, az a férjem volt, hiszen nem beszél magyarul és álmomban nem jutott volna eszembe, hogy itt akarna élni.

Most már látom, hogy az bőszíthette föl annyira tavaly májusban a kommentelőket, hogy nem fordítottam elég figyelmet arra, hogy legalább egyikünknek a fő oka ahhoz, hogy itt akarjon élni, az anyagiak voltak.

A végzetes mondat ez volt: „Nyilvánvalóan meg kellett várni a nyugdíjat és persze sokan mondják, hogy angol nyugdíjból könnyű megélni. Ez igaz, de szerintem ez sem a pénzről szól, mint sok minden más.”

Ugyanaz a jövedelem, magasabb életszínvonal

Hogy őszinte legyek, nálam is beszámítottak az anyagiak, de talán nem annyira, mint nála. Ő abban is szerencsés, hogy nem érdekli a politika és mivel nem tud magyarul, így izolálva van a magyar hírektől, csak arról tud, amit én lefordítok neki. Amit, ha idegesíti, azonnal leint és így tud élni boldog tudatlanságban. Manapság már rohadtul irigylem ezért, de erről majd többet később!

Szóval el kell ismernem, hogy az egyik legfőbb indok a hazatérésre az volt, hogy ami Angliában egy átlagos, vagy még annál is alacsonyabb jövedelem lenne, az itthon sokkal magasabb életszínvonalat tudott nekünk biztosítani.

Ugyanakkor, mint meg is írtam az egyik kommentemben tavaly májusban, „ha Magyarország egy olyan szörnyű hely lenne, ahol mindketten boldogtalanok lennénk, akkor nincs az a pénz és árkülönbség, amiért eljöttünk volna.”

Meddig lesz elég jó?

És ez az, ami átvezet engem a mai poszt fő témájára. Még mindig annyira jó ez a hely, hogy érdemes maradni? Mennyire kell, hogy romoljanak a politikai, társadalmi, közbiztonsági és egyéb viszonyok, mielőtt nekünk esetleg eszünkbe jutna a visszatérés Angliába? Nagyon élesen húsba vágó és nehéz kérdések ezek.

Az egész akkor kezdett kivilágosodni előttem, amikor látogatóba lementünk egy hétvégére a Balaton mellé barátainkhoz. Az egyikük angol, a másik német és egy szép helyen laknak, ahol nagyon jól élnek. Van nagy házuk, szőlőjük, sok jó barátjuk mindenféle nációból, és az egyik legelső kérdésük az volt, hogy „Mikor pakoltok?” Persze ez egy kicsit vicc is volt, de volt benne valami komoly, valós zönge is.

A mai itthoni viszonyok között egyre több csoport kerül veszélyeztetett helyzetbe, és ha mondjuk felsorolnám a következőket: külföldiek, melegek, zsidók, liberálisok és mondjuk kommunisták, négyünk között van ezekből egy-kettő.

Nem hiszem, hogy barátaink szökni készülnek, de már csak annak a ténye, hogy ez felvetődött agyukban, annak a jele, hogy már nem olyan jó Magyarországon élni, még azoknak sem, akiknek nincsenek anyagi problémáik, mint 5 vagy 10 évvel ezelőtt. Mi sajnos nem mindannyian tudjuk elszigetelni magunkat attól, ami az országban történik. Holott, talán férjem struccpolitikája rövidtávon kedvező, de a perspektívát nem segíti, az biztos.

Már vannak kötődéseink

Még mielőtt megint nekem esne az összes kommentelő, hogy ne bégessek itt, ha nem tetszik, menjek a francba - hát ez sem könnyű. Úgy balatoni barátaink, mint mi, már régen élünk megint Magyarországon. Vannak kötődéseink és most már ugyanazok a stresszek, rizikók és félelmek élnek bennünk is, mint minden határátkelőben. Nem beszélve arról, hogy most már sokkal öregebbek is vagyunk, kevésbé vagyunk lelkileg is változtatásra képesek.

Nálam az is számít nagyon, hogy bár soha az életemben nem voltam honvágyas, most már nagyon sok minden hiányozna, amit az elmúlt 8 évben megszoktam. Persze nem arról van szó, hogy ha muszáj lenne menni, ne tudnám megszokni, de most már csak akkor, ha tényleg létkérdésről vagy talán személyi biztonságról lenne szó. Sajnos, már van rá példa, van olyan ember, aki ilyen okokból, idős fejjel hagyta el a hazáját az elmúlt években, remélem, nekünk nem kell az ő példájukat követni.

Hogy nehogy ilyen depressziós tónusban végződjön ez a poszt, én valahogy érzem a szívem mélyén, hogy itt fogok élni az életem végéig. És nehogy azt higgyétek, hogy bármiféle magyarkodásról, émelygős hazafiaskodásról van ebben szó.

Férjem nehéz szívvel hagyná itt a saját házi pálinkáját, a kertjét, a műhelyét és a sok magyar barátját. Nekem a sok elérhető színházi előadás, opera meg koncert hiányozna, az biztos, de én tudom, hogy mindketten meg tudnánk Angliát szokni megint, ha nagyon muszáj lenne, de ugyanakkor mindketten úgy érezzük, hogy ha csak egy icipici lehetőség van, itt szeretnénk maradni.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr646748191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.10.02. 10:54:12

@házelőtthinta: Definiáld a melós fogalmát, mert én nem értem, hogy nálad az mit takar. Az a melós, aki rosszul keres, tehát vegetál? Mihelyst az ember nem vegetál, és átlag fizut kap, v. átlagon felül keres, már nem melós?

Mr Long 2014.10.02. 11:03:22

@Babette.: Ez viszont nevetseges dolog... Azert szereztem meg azt a diplomat, mert azt akarom csinalni. 3.5 ev suli (ennyi a bsc) majd 5 ev szakmagyakorlas es nem kapok utana semmit, mert a gittegylet eltorli. Mondjuk sejtem kik es miert kezdemenyeztek ezt (ellehetetleniteni par embert). Plusz elvileg most ugy mukodik, hogy elveszik a jogosultsagot, nem szamit, hogy akar 30 eve csinalod-e, mivel nincs megfelelo diplomad. Ez a nevetseges. Plusz a talalas. Ev elejen kozoltek, atalakitjuk, van egy HAT honapos atmeneti idoszak, utana elveszted!

Mr Long 2014.10.02. 11:04:49

@Philosoraptor: llyen kerdesekre nem valaszol, ne bantsad...
En is mondtam neki legyen pek, legyen egy noje, aki szinten pek, es havi 2*£1300 netto meg angliaban sem rossz.

Mr Long 2014.10.02. 11:10:18

@házelőtthinta: A londoni melosnak lehet rossz, de az angliainak azert jobb. Szakadj mar ki abbol a szar varosbol! Plusz beugro munkakra van minimalber. Ha valamihez kezdessz erteni, akkor feljebblepsz es jobban keresel. Mar mondtam, hogy komuveseket is keresnek 12-14 fontos oraberert es az mar mindjart "mas eletstilust biztosit" ahogy asszonynak egy ismerose (igen, angol minimalberes) mondta.

DieNanny CH 2014.10.02. 11:10:33

@Philosoraptor:

Nézz vissza arra a posztra, amiben megjelentek a képeim a kilátással az ablakomból. Ott egy kommentben betettem képet a szobámról is.
Nem keresem vissza, bocs!

DieNanny CH 2014.10.02. 11:13:09

@i got my:

Erre van egy sztorim. A múltkor a Tagesmutter-továbbképzésen a só-liszt gyurmáról volt szó. Volt nálam egy recept, és mikor elkezdtem diktálni, hogy 20 dkg liszt, néztek rám, hogy: mi az a dekagramm??? Úgyhogy gyorsan "átváltottam" nekik 200 grammra...

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.02. 11:36:00

@Muscari: ez nem pontos.

az ingatlan értékesítése után jövedelemadót kell fizetni, mert bevételnek számít.
(természetesen költségeket is lehet ezen összegből levonni, leginkább másik ingatlan vásárlása szokott ide tartozni)

azonban nem örökké, hanem csak a szerzés évétől számított öt évben- az alábbiakban az látszik, hogy a bevétel mekkora része adóköteles adott évben
lakáscélú ingatlan esetén:
szerzés éve (1. év): 100%
egy év múlva (2.év): 100%
3. év: 90%
4.év: 60%
5. év: 30%
6. év: 0%
(nem lakáscélú ingatlan esetén 15 év és mások az arányok)

az, hogy a személyi jövedelemadó mértéke mennyi lesz, az az össze bevallott jövedelem függvénye, jelenleg egysávos, tehát 16%

a részletek itt találhatóak:
nav.gov.hu/data/cms278813/09_IF_Ingatlan_ertekesites_2013.pdf

------
tehát ha idén örököltétek, akkor idén és jövőre a 100%-a után kell adót fizetni, utána csökken az adóalap a fentiek szerint

Thargoid 2014.10.02. 11:37:25

@diggerdriver: Majd számolj be feltétlenül :)

Mr Long 2014.10.02. 11:41:38

@házelőtthinta: BTW tudod mire valo az ilyen munka? Megkapaszkodni es tovabblepni. Ismerek egy magyar csajt itt, egy szallodaban takarito supervisor. O mondta a heten, hogy sorban lepnek le toluk az emberek, mert tanultak itt valamit es azzal helyezkednek el. Vagy jobb penzert, vagy jobb munkakorulmenyekert. Igen, ezt mind a szabadidejukben csinaljak, rengetek tanfolyam, kepzes van.

Thargoid 2014.10.02. 11:50:10

@i got my: itt más hatások is vannak:
- túlkereslet
- ingatlan hiány
- befektetési alapok
- egyéni befektetők
- milliomosok a világ számos tájáról
...mind itt akar venni, pénzmosás és/vagy értékörzés, esetleg hozam miatt is.
Ezek többnyire olyan pénzeket mozgatnak (nem feltétlenül a sajátjukat), ami egyszerű "munkásembernek" (Charlie-t, engem, meg még mindenkit beleértve) nem reálisan elérhetőek. Rálicitálni egy lakás árára akár 50-100 ezer fontot? Nekik nem gond... ezzel nem lehet, és nem is érdemes versenyezni.
Az ilyen vásárlások miatt szorultak ki az angolok és úgy a jobb keresők is Central Londonból.
Aki viszont kiszorul az külsőbb zónákban próbálkozik, ezzel kiszorítva a piacról, a közepes és kisebb keresetűeket teljesen.
Akik persze továbbmennek az agglomerációba ott feljhajtva az árakat.
Az árfelhajtó hatás egyre kiseeb mivel a keresete azoknak akik egyre kijjebb szorulnak is egyre kisebb, de egész London agglomerációban (commuter belt) érezhető.
Én nem tudnék Central Londonban semmit se venni, viszont nálunk megvan az, hogy nem is akarunk a gyerek miatt, mindenképp kertes családi ház kellett, azok pedig amúgy is a külsőbb zónákban vannak, így engem nem érint a probléma - de akinek Central lenne ideális azt nagyon is lehetetlen helyzetbe hozta a túlfűtött piac.

Muscari 2014.10.02. 11:57:23

@Babette.: koszi, szoval legalabb nem 25%, hanem csak tizenhat. Az azert jobban hangzik, remelem, hamarosan eladjak, van allitolag erdeklodo.

Igazabol azonban jobban orulnek, ha a szuleim oda koltoznenek, sokkal jobb hely egy nyugdijasnak egy csendes kis Bekes megyei falu mint az, ahol most laknak, raadasul ott vannak rokonok is. Csak sajnos kisebb hordereju donteseket sem kepesek mar meghozni, nem hogy egy ilyet.

Thargoid 2014.10.02. 12:00:19

@házelőtthinta: Te nem érted...
1, a világ nagyvárosaiban teljesen normális, hogy többen bérelnek egy ingatlant. Elég csak ha a Jóbarátok sorozatra gondolsz... ezek lehetnek haverok, idegenek, de akár egy kétkeresős család is. Ha már KETTEN keresnek, akkor ki tudnak bérelni valamit, csak nem a központban.
2, Egy kereső esetén, ha valóban olyan alacsony a jövedelem, ahogy mondod, az önkormányzattól lehet kérni lakhatási támogatást.
Ami adott esetben botrányosan sok pénz is lehet...
Ez egyébként nem jó, mert sok tulajdonos úgy adja ki az ingatlanját, hogy belekalkulálja, hogy ha nem más, az önkormányzat úgyis kifizeti, ez pedig felhajtja az árat azoknak (köztük nekem is) aki viszont a saját zsebéből fizet.
EZT a támogatást kellenne beszüntetni, vagy erősen korlátozni és mindjárt reálisabb szintre esnének a bérleti díjak. Az vicc, hogy egy támogatott olyan környéken olyan lakás tud "kifizetni", amit egy normális kereső ember valóban nem.

Viszont a "rossz" hírem az, hogy amíg ilyen támogatás létezik, simán ki tudnál venni itt is lakás, bár tudtommal a támogatások most már 1 év itt tartózkodás után igényelhetőek csak - vagy csak tervbe van véve, hogy így legyen.
Nem tudom Ausztriában mi a helyzet, de lehet, hogy ha utánanéznél ott is találnál hasonló támogatási formát a lakhatásodra.

Thargoid 2014.10.02. 12:08:11

@házelőtthinta:
3, Senki sem kötelez arra, hogy Londonban lakj.
A vidéki Anglia kifejezetten olcsó lakhatás szempontjából, egy-két nevezetesebb várost leszámítva.
Ha Londonban laksz vagy a munkád köt oda (pl. engem), vagy szerencsét próbálsz - ami elég nagy butaság a mai világban, ha képzetlen vagy, menj vidékre.
Ha a munkád köt ide, és fontos vagy a cégednek akkor megfizetnek.
Ennyire egyszerű.
Ha nem fizetnek meg, akkor menj máshova dolgozni, ha ott se fizetnek meg, gondolkodj el rajta - valószínűleg nincs olyan tudásod vagy képességed e pillanatban amiért bárki is többet adna.
Vagy képezd magad, vagy menj vidékre, ahol kiválóan meg fogsz élni azzal a tudással és keresettel is amid van.
London nagyon rossz példa, mert az egyik legfontosabb üzleti és befektetési hely. Ha nincs itt dolgod, akkor jobban jársz bármely más városban.
De hozhatnánk példának Tokiót, New York-ot stb.
Azt kell látnod, hogy ez MO-n azért nincs így, mert senki nem akar odamenni üzleti okokból. Kicsi piac, nulla vásárlóerő, hatalmas korrupció - nincs értelme, ha csak nem az olcsó munkaerőre hajtasz...

Mr Long 2014.10.02. 12:15:59

@Thargoid: Arrol nem is beszelve, hogy a legtobb ceg videken van meglepo modon. UK mondjuk mernoki szempontbol (talan IT kivetelevel) nem London kozpontu. Az igazat megvalva alig van ott pl az en szakmamban hirdetes, csak rovidtavu contractori opciokkal. Ellenben Manchester, Birmingham, Liverpool, Bristol, stb mind lehetosegek es itt azert 30-45 perces commuter tavolsagra tenyleg a vilag vegere lehet koltozni, nem csak egy felkapott suburban reszre.

Thargoid 2014.10.02. 12:23:40

@Mr Long (UK): Így igaz.
Nálunk sajnos sok ok miatt Londonban van a központ, de nem ez a jellemző, ahogy mondod, pontosan azért mert a közepes és kisebb cégek sem akarnak versenyezni a nagyobb cégek vásárló (bérlés, fizetés stb) erejével.

gorcsoldo 2014.10.02. 13:08:47

akik kommentelnek egy (jol megirt) posztot, azok nem is tudjak mennyi minden van az ember fejeben, amikor ilyen lepesekre keszul, vagy mar megtette. Sajnos ok csak azon tudnak gondolkozni, hogy nekik mennyivel rosszabb. Ha dolgoznanak nyavalygas helyett, lehet meg ra is ebrednenek mirol beszelnek masok.
Nagyon jo iras, es koszonom a posztolonak, hogy megosztotta. Talan egy konyvet is megerne, ha nem lenne internet.

kardio1 2014.10.02. 13:11:09

@Philosoraptor: Ha ez igy van, akkor akik Quercust megbélyegzik (vagy beskatulyàzzàk, mint hiteltelent), azok nem szabadultak meg a magyar mentalitàstol, és ugyanùgy szekértàborokban gondolkoznak, mint azok az otthon élôk, akiket itt ezen a blogon ezért gyakran kàrhoztatnak.
Szerintem Magyarorszàgon nagyon kevés a pàrtatlan média, ha van egyàltalàn, akàr nyomtatott, akàr online sajtorol, vagy tévérôl-ràdiorol beszélünk. Sokat szokàs kritizàlni a Magyar Nemzetet vagy a Magyar Hirlapot, de a Népszava, Népszabadsàg ugyanilyen részrehajlo pepitàban. Es igen, az Index sem pàrtatlan, a Portfolio.hu sem és a napi.hu sem.
A pàrtatlansàghoz talàn az inforadio.hu àll legközelebb. Ez utobbi persze csak az én véleményem.
En magam szeretném a lehetô legreàlisabb képet alkotni Magyarorszàgrol, ezért egymàssal szemben àllo felek véleményét is igyekszem meghallgatni.

2014.10.02. 13:54:12

@DieNanny [SZ,CH]: Nem is nekem kell bizonyítanod, hanem Hintának. :D

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.02. 13:56:14

@Thargoid:

Tehát tök normális hogy az egyszerű melósnak sokadmagával kell élnie, mert nagyváros. De az informatikus meg élhet normálisan, elvégre neki tudása van!! Remek! Akkor holnaptól ne mossuk el az informatikusok tányérjait, ne vigyük el a szemetét és sorolhatnám. Akkor majd talán kicsit alacsonyabban fognak ülni a lovon a nélkülözhetetlen informatikusokó és megértik hogy a sima melósnak is jár egy falatnyi jólét a munkájáért. Nem csak azt kell majd hallgatni hogy a te munkád ennyit ér, te ennyit érsz...

@diggerdriver:

A minimálbér (melós bér) vásárlóerejét elemezgetted. A lakhatást letudtad 2 mondattal a kajákról (ami a megélhetés egy kisebb szelete általában) meg 1 oldalt írtál...szerinted ez korrekt tájékoztatás?

@Philosoraptor:

Melós az akiket nem mint nap látsz...a boltok pultjainál, árut feltölteni, a takkerek, mosogatók, betanított munkások. Ők vannak a többségben, ezt nem bírjátok valahogy megérteni ezen a blogon. Aztán írogatjátok hogy lépjél tovább és 2-3 szor annyit kapsz..mivel hol? Mese habbal.

@Mr Long (UK):

Jó ez nagyjából olyan mint amikor itt fejtegették hogy a legtöbb mosogató is továbblép és 1-2 éven belül már 2 ezer fontokat keresnek! OK, mivel? Hagyjuk már..mese ez is. Én azt tapasztalom hogy nem igazán lehet kiszakadni ebből a kizsigerelő vendéglátóipari szektorból átlagos bevándorlóként.

2014.10.02. 14:06:50

@kardio1: Egy értelmes embernek tűnik, csak amikor elkezdte a szokásos mantrát, miszerint Mo,-t valójában kisemmizik (a tipikus ellenségkép, ugye), meg a bankok és a multik a hibásak mindenért, ott nálam leírta magát... Láthatja ő így is, csak ne lepődjön meg, ha nem sokan fogják ebben támogatni, rossz blogot választott a témájához.

Megvallom őszintén, én nem követem a napi közéleti híreket, csak azokat szoktam elolvasni, amiket belinkelnek ide mások. Azok pedig általában a blog tematikájához tartoznak. Arra alapozom a véleményemet, amit tapasztalatok, és amit látok. Mivel médiát nem olvasok, és nem hallgatok, eléggé pártatlannak tartom magamat, és a valóságban sem vagyok elkötelezett egyik oldal mellett sem, mert nincsen értelmes alternatíva a politikában, akire mernék szavazni, és amit mernék támogatni.

A probléma ott kezdődik, hogy a magyarok egymással szemben állnak, nem egymás mellett. Még akkor sem, ha közös lenne a cél...

2014.10.02. 14:11:02

@házelőtthinta: Mi a célod ezen a blogon? Azon kívül, hogy mindig ugyanazt ismételgeted?

2014.10.02. 14:11:22

@házelőtthinta:

"Remek! Akkor holnaptól ne mossuk el az informatikusok tányérjait, ne vigyük el a szemetét és sorolhatnám."

Es nem kapsz erte fizetest, es ehendoglesz. Tudomasul kellene mar vegre venni, hogy mindenki annyit vehet le az asztalrol, amennyit rapakolt. Lehet szidni az informatikusokat, de IT nelkul a jelenlegi civilizacio osszeomlana (azon lehet vitatkozni, hogy ez jo vagy rossz, viszont azon nincs ertelme, hogy ez igy van). Ha te eveket tanulsz, es olyan dolgokat tudsz, amit csak kevesen, es ok is csak sok ev tanulas utan tudnak, akkor jol fogsz elni. Ha lusta vagy, es csak arra futja, hogy egy esetleg vegigbukdacsolt kozep iskola utan elmesz hamburgert szedni vagy szemetet hordani, akkor meg nem fogsz olyan jol elni, mert nem raktad bele azt, ami ahhoz kellene, hogy jol elj. Igy nem is kapod vissza a jobb eletet. Ennyire egyszeru a rendszer. Kevesebbet er-e a munkad, mint egy informatikuse vagy orvose? Igen. Kevesebbet ersz-e te emberkent, mint egy informatikus vagy egy orvos? Nem. De a fizetest nem az alapjan kapod, hogy milyen ember vagy, hanem, hogy milyen fontossagu munkat vegzel, es mennyire vagy potolhato. En barmikor megtanulom a hamburgersutest egy delutan alatt. Ketlem, hogy te ugyanezt elmondhatnad az en munkamrol. Ezert van, hogy en tobb mint ketszer annyi nettot keresek, mint te.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.10.02. 14:19:10

@házelőtthinta:
Még mindig nem tudom hogy én melósnak számítok e a te mércéd szerint?

Mr Long 2014.10.02. 14:24:59

@Thargoid: Mi azert eleg nagy ceg vagyunk :) Csak a felso management van igazabol ott, meg a projectek vezetese. De lehetne mondani a gyareto cegeket is, ezek mind videken talalhatoak. Nem tudom miert ilyen egykozpontu a srac...

Mr Long 2014.10.02. 14:27:26

@diggerdriver: van londoni kecod? Nincs?! Akkor melos vagy...

@házelőtthinta: Nem ketezer fontokrol beszelunk, hanem 1300at hoztal fel peldanak.

Thargoid 2014.10.02. 14:32:41

@Mr Long (UK): mert vagy troll vagy beteg...

Különösebben nem érdekel, a válaszokat azoknak írom akik rajta kívül olvassák a blogot, és kiváncsiak a valóságra - hiszen a kérdések amiket felvet (az egyéb dolgokat leszámítva) érdekesek lehetnek másoknak is.

Thargoid 2014.10.02. 14:37:04

@házelőtthinta: igen, tök normális, egy drága helyen.
A többségük családdal lakik (akiket szeret) vagy barátokkal (akiket kedvel) vagy lakhatási támogatást kap ha indokolt és akár egyedül lakik.

Amúgy a kommunizmusban munkásszálló volt hasonló okokból, azoknak a körülményeit pedig jobb nem összehasonlítani, egy bérelt magánlakással ami a saját választásod...

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.02. 14:41:15

@Ödenburger [Hu/At]:

Tehát a mcdonalds CEOja azért kap átlag 14 millió dolláros fizetést mert cirka 700 szor annyit pakol az asztalra mint egy átlagos dolgozó? Ennyivel többet dolgozott? Vagy csak nem azért kaphatott ennyit mert egy undorító kizsákmányoló az egész világkapitalizmus, ami arról szól hogy a piramis aljából nyomjuk ki a szuszt? egyébként is miért nem kötelezik a cégeket hogy a nettó profit (az Istenség) egy részét kötelezően osszák vissza az embereiknek akik kitermelték azt? Miért kell paycheck to paycheck életet élnie egy olyan dolgozónak akinek a cége 4-5 milliárdos profitot ér el és simán visszaszórhatná a dolgozóinak a felét? És akkor azt kell hallgatnom hogy igazából nem ez a velejéig önző rendszer az oka annak hogy én még egy normális házban se élhetek, hanem én vagyok az oka mert én ennyit érek. Amennyim van. Borzasztó morális válság van a nyugati világban.

@diggerdriver:

Melósnak számítasz.

@Philosoraptor:

Tájékoztatás hogy Hegyeshalmon túl se egy másik világ van. Ugyanarról szól a nóta itt is. A kisembereket szopatják, a nagy halak meg zsírosodnak.

Girhes Joe 2014.10.02. 14:41:32

@i got my:

Érzésre, szerintem a középosztály alsó határa, ha az ember képes zsebből megvenni egy új autót, a felső határa meg az, ha képes zsebből venni egy telket és építtetni rá egy új házat. Persze azon a környéken, ahol a jövedelmét szerzi, és úgy értve, hogy nem költi el az utolsó lyukas vasát is, hogy ne maradjon megélhetésre. Ez azért így már egyszerűbben besaccolható, mintha hitellel kéne kalkulálni.

DieNanny CH 2014.10.02. 14:52:48

@Girhes Joe:

Az, hogy "zsebből megvenni egy új autót" nálad pontosan mit jelent? Hogy annyi a havi fizetése, amennyibe az új autó került, vagy, kicsit meghúzva a nadrágszíjat, néhány hónapot spórolni rá? Ha ez utóbbi, pontosan hány hónap?

Tényleg érdekel, nem kötözködöm! :-)

Mr Long 2014.10.02. 14:52:50

@házelőtthinta: "Ennyivel többet dolgozott?" Szerinted neki, vagy neked nagyobb a felelosseged? Elvileg o felel az osszes mekis dolgozoert, te meg nem. Szerinted ki akarna felelosseget vallalni barmiert, ha a fizuja nincs aranyban vele?
Csak egy kis info. Tortent egy epitkezesen egy nagy baleset, hal istennek nem lett szemelyi serules, csak par karolas. Ha akkor ott valaki meghal (marha nagy esely volt ra) most bortonben lennek. Szerinted csinaltam ezt a streszt gombokert? Otthagytam a francba. Egy hasonlo beosztasu sracot egy evvel kesobb a rendorok bilincsben vittek el, hal Istennek kiderult minden utasitast irasban adott ki, de teljesen mast vegeztek a sracok (ketto azonnal meghalt, egy - egy feleseget hagytak hatra, egyiknek terhes volt a csaja), igy a muszakvezeto ult a vadlottak padjan.

2014.10.02. 14:54:58

@Girhes Joe:
Keszpenzert csak a proli vasarol. Kozeposztalynak tobb esze van, ok mindent hitelre. Ilyen olcso meg nem volt a penz, mint az utobbi evekben.

2014.10.02. 14:56:51

@házelőtthinta:

Nem tudom, tudod-e, ki a McD CEO-ja, de o pl. egy nagyon jo pelda arra, hogy hogyan lehet a semmibol feldolgozni magad a tetejere: chicagoi neger gyerekkent a 60-as evekben nem igazan az idealis helyezbol indult, viszont tanult, dolgozott, es ma o a McDonalds CEO-ja! Te sokkal jobb helyzetbol indulva bejarhatnad ezt a palyat, ha akarnad, a te valasztasod, hogy hamburgert sutsz.

Miert osztana vissza a dolgozoinak?? Szerintem eppen a te ertekrendeddel van gond, a hasonlo lusta emberek miatt kellett a nagyapam allatait es foldjeit beszolgaltatni anno a kommunizmus alatt, mert arra dogok voltak, hogy barmit elerjenek, de megis ugyanazt akartak, amit mas verejtekes munkaval elert. Errol szolt a kommunizmus. Hogy lusta emberek elloptak azt, amiert masok megdolgozta, mert lustak voltak ok is dolgozni. Ugyanezt nyomod te is itt folyamatosan.

blackhairlady 2014.10.02. 15:07:21

@emiGrant: Koszi a valaszt, a tegnapelottit is, sajnos nem tudtam kesobb netkozelbe lenni, hogy elolvassam.
Azt hittem, magyarorszagon folytatsz valamlyen politikai munkat, valahogy ugy ertettem.
En kivanom nektek, hogy tudjatok Magyarorszagon maradni meg nagyon nagyon sokaig, jo egeszsegben:)

tableno 2014.10.02. 15:12:44

@Ödenburger [Hu/At]: Hinta igazi kommunista, peche hogy nem 30-40 évvel korábban született. Persze akkor meg az lenne a baja, hogy miért nem lehet nálunk Pierre Cardin farmert kapni?

négyzet 2014.10.02. 15:12:59

@házelőtthinta: miért nem tanulsz egy kis IT-t, ha annyira zavar, hogy szarul élsz? Csilliónyi ingyen, online elérhető tananyag van és nagyon jók. Megcsinálsz néhány tanfolyamot néhány hónap alatt, aztán elkezdesz kis programokat - referenciákat gyártani - aztán mehetsz kipróbálni a szerencsédet. Rajtad múlik. Nehéz, én tudom, mert épp csinálom...

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.02. 15:15:36

@házelőtthinta: mióta hívják bécsben "paycheck to paycheck"-nek?

blackhairlady 2014.10.02. 15:19:51

@Taxomükke: Bocsi, hogy tegnap nem valaszoltam, csak keso este ertem haza.

Szoval tegnap a gimiben dolgoztam a konyvtarban, es szunetben bementem a special need gyerekek tanarahoz, megkerdeztem o hogy tudja ezt a dolgot.
Azt mondta, hogy deaf vagy hard of hearing (attol fuggoen mekkora a hallasveszteseg) vannak regisztralva a gyerekek, bar az iden nincs egysem az osztalyban, illetve akik vannak azok integraltak mint a lanyom is.
Viszont! Abban teljesen igazad volt, illetve annak aki ezt mondta neked, hogy volt egy idoszak amikor a hearing impaired szot akartak bevezetni, de pont a siket tarsadalom ellenkezett a legjobban, ezert ez visszaszorult.
Szoval volt igazad abban amit irtal, es legalab en is okosabb lettem a temaban hamar ebben a cipoben jarunk 14 eve:)
Magyarorszagon egyebkent a hallasserultek elnevezes teljesen helytallo, benne foglaltatik a siket es a nagyothallo kozosseg is.
Amit cascabel irt, a disabled az egy osszefoglalo nev szerintem amibe mindenfele fogyatekossag beletartozik, teht nem a PC miatt hasznaljak.

négyzet 2014.10.02. 15:24:37

@kardio1: mondjuk az a baj, hogy az inforádió sokszor csak a mindenütt látható híreket kopizza össze, az interjúalanyaikat meg nem igazán kérdezik értelmes kérdésekkel. Az index bár fidesz-közeli tulajdonosú, még mindig a leginkább az az újság, amelyik a lényeget tudja az olvasónak megragadni, és nem kímélik egyik oldalt sem.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.02. 15:24:59

@Ödenburger [Hu/At]:

Tehát bejárok dolgozni, a jelképes zsebpénzért, húzom az igát mint egy marha és én vagyok a tolvaj. Vagy az akarok lenni. Szerintem meg a kizsákmányoló cégem a tolvaj mert az ziher hogy én többet termelek mint amennyi a bérem. Nem én akarom meglopni őket, ők lopnak meg engem minden egyes nap. Nem tudom miért pont nekem írod hogy lusta dolgozók, mikor én pont bejárok melózni. ja, bejárok, csak nem igazán van lenyomata. Ebben a helyzetben én lehetek a leginkább felháborodva.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.02. 15:24:59

@Babette.:

Húszszor leírtam már hogy nem ott élek. Neked Ausztria = Bécs?

Mr Long 2014.10.02. 15:26:06

@Babette.: Az jobban erdekelne, hogy ha elmondasaa szerint tud nemetul es angolul es ha Mon tudsz ket nyelvet akkor barmikor kapsz munkat miert egy osztrak konyhaban haborog, mikor mehetne verkomcsikkal lazadozni a parkokba is pesten...

Mr Long 2014.10.02. 15:29:43

@házelőtthinta: "Szerintem meg a kizsákmányoló cégem a tolvaj mert az ziher hogy én többet termelek mint amennyi a bérem."
Igen, de pl az en munkamhoz kell egy iroda, egy asztal, egy szamitogep, jopar program, futeni kell, ki kell termelnem a teám, a kavem, a tejem arat, amit a ceg ad. Ezeket ki termelje ki? Nekem kell ezt is, mert benne van a rezsikoltsegembe.

négyzet 2014.10.02. 15:32:43

@házelőtthinta: nyiss egy hamburgerezőt, és meglátod egyből, hogy mennyit termelsz... vagy csak számold ki fejben - bevétel mínusz költségek, mindennek mennyi a vége. komolyan, az ilyesmi nagyon tanulságos! ráadásul a legtöbb munka ilyen módon nem mérhető, például a szellemi munka nem igazán, mert a bevétel nagyon távol esik, de a vendéglátásnál lehet ezzel számolni.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.02. 15:35:17

@házelőtthinta: ismét megragadtad a lényeget.
vagy kényelmetlen a kérdés?

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.02. 15:38:23

@Mr Long (UK): egy termelő cég, ha normálisan gondolkodik, egy idő után eljut oda, hogy a termelt haszon után fizesse meg a dolgozókat.
láttam ilyet, mindenki örömmel üdvözölte az elvet.
a dolgozók egy idő után viszont ismét elégedetlenkedni kezdtek, mert azt már nehezen vette be a gyomruk, hogy a kevésbé fizetett termékkel is kellett dolgozni, ugyanis a portfóliót továbbra is a cég határozta meg, nem a dolgozó (aki ugye szívesen csinálta volna azt, hogy csak a legtöbb hasznot termelőt).

tökéletes dolgok nincsenek.

2014.10.02. 15:42:41

@házelőtthinta: Értem. Szóval te olyan felvilágosító ember vagy. :D

2014.10.02. 15:43:54

@házelőtthinta:

Ugye ismered a medves-vadaszos viccet?? Vadasz, vadasz, most oszinten, nem szopni jarsz te ide?? :D Ha ennyire szar neked es ugy erzed, hogy folyamatosan meglopnak, miert nem messz el mashova dolgozni?? Most vagy egy lusta tehetetlen luzer vagy, vagy mazochista. Ha nekem valami nem jo, valtoztatok. Te miert nem valtoztatsz azon, ami szar neked??

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.02. 15:57:21

@Babette.:

Te is megragadtad a lényeget. Így fogalmaztam, és?

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.02. 16:04:11

@házelőtthinta:
ÉS
egy egy éve német nyelvi környezetben élő ember egyszerűen nem használja köznyelvben ezt az angol kifejezést.

ennyi.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.02. 16:05:33

@Ödenburger [Hu/At]:
ő nem saját magában látja a hibát. egyszerűen anélkül akar jó fizetést egyebeket, hogy ő bármit változtatna, mert az neki JÁR, a kapitalistáknak meg nem. ó igen, akkor sem, ha ők fektettek bele az üzletbe és akkor sem, ha övék a teljes üzleti kockázat.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.10.02. 16:10:26

@házelőtthinta: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

(bocsánat az offért, ma nem tudok ennél konstruktívabban hozzászólni. viszont ma mosogattam. meg weblapot is csináltam. meg online tanultam, elkezdődött egy kurzus, amit már nagyon vártam. a fürdőszobán osztozunk páran, de a legnagyobb baj vele inkább, hogy kurva hideg tud lenni itt esténként/reggelente, és a víz is nagyon hideg. szóval összességében elássam magam vagy ne? vagy inkább, aki el akar ásni, hozzon lapátot, nehogy már a gödröt is én ássam ki magamnak, ha már muszáj elásódni.)

2014.10.02. 16:12:33

@Babette.:

Nekem egyre inkabb az az erzesem, hogy Hinta nem egy valos szemely. Ha az illeto, aki a Hinta mogott van, ismer is hasonlo gondolkodasu embert, es az egesz karakter nem is fikcio, de Hinta mint olyan nekem nagyon gyanus, hogy nem letezik. Egyreszt borzalmasan tultolja az egesz temat, masreszt a stilusa sem koherens. Neha valoban a melost adja, foleg ha a korai Hinta hozzaszolasokat megnezi az ember, neha viszont elmehetne valami gazdasagi szakertonek, olyan stilusban ir, es foleg olyan kifejezeseket hasznal, amiket meg en sem ismerek, pedig en is szoktam olvasgatni angolul es nemetul is a temaban, sot kozgazdasagi targyakat is tanultam az egyetemen. Szoval nekem eleg gyanus a karakter, hogy csak egy jol felepitett szivatas az egesz.

2014.10.02. 16:17:11

@házelőtthinta: figyelj. Miert nem veszel Meki reszvenyt, ha ennyire megy a Meki szekere? Az utobbi 1 evben 90 es 103 kozott volt az ar. Gondolom van employee share scheme. Tudtal volna kaszalni. Sot, meg akkor tulajdonos (!!!) is leszel.

négyzet 2014.10.02. 16:21:20

@Ödenburger [Hu/At]: nos, nekem is ez az érzésem, de nem baj, ha ez teszi boldoggá, játsszon :)

tableno 2014.10.02. 16:22:57

@charlieharper: nem fog venni, mert neki ELVEI vannak. Meg azt a pénzt inkább márkás gatyára költi. Amúgy meg valószínű, hogy Ödenburgernek van igaza: kamu az egész nick.

2014.10.02. 16:46:35

@tableno: meg egyebkent is, milyen felhaborito a rendszer; aki kitartobb/okosabb/ugyesebb/szorgalmasabb/erosebb tobb penzt kap, mint aki lusta barmit is csinalni. A lustaknak is jar a napfenyes belvarosi lakas (Hintanak: nem nagyon lattam belvarosi lakast, ami napfenyes)!

Mr Long 2014.10.02. 17:01:03

@charlieharper: "(Hintanak: nem nagyon lattam belvarosi lakast, ami napfenyes)!" Te is a lenyeget fogtad meg! Tetoteri lakast mindenkinek!!! Lehetoleg az osszes haz egyforma magas legyen, nehogy valaki arnyekot vessen a nem olyan szerenccsesekre...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.10.02. 17:01:53

@charlieharper: kedves fővárosi tanács és bizottsági elvtársak, nekem inkább kertvárosit kérekszépen kiutalni, nem szeretem a belvárost, köszönettel.

2014.10.02. 17:05:43

@Philosoraptor:

"Megvallom őszintén, én nem követem a napi közéleti híreket, csak azokat szoktam elolvasni, amiket belinkelnek ide mások."

Ez meg is látszik a hozzászólásaidon. A te esetedben a hallgatás előny.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.10.02. 17:49:28

@tableno:

Az elmúlt 1 évben pl összesen vettem egy nadrágot meg egy inget. Túlfogyasztok, azt mondod? :) A melós ne vehessen semmit csak kenyeret, egy kis húst, meg zölsdséget...

@Babette.:

Értelek. Még szerencse hogy 2,5 éve élek itt. Rengeteg angol kifejezést használok. Miért? Mert a kibertérben cseperedtem fel, ez ilyen egyszerű. De gondolom ebből megint leszűrted hogy Hinta nem is létezik.Ez ilyen női logika?

@Ödenburger [Hu/At]:

Nem vagyok kitalált személy. Nem értem miért mondjátok mindig hogy kitalált karakter vagyok. Össze kéne hozni egy HÁ találkozót és akkor leomlanának a falak. És mindenkinek fel kéne olvasni élőben pár szaftosabb kommentjét :))

@charlieharper:

Nincs pénzem befektetni. Gondolom nem arra gondoltál hogy 300-400 euróból meki részvényekbe fektessek...az össz vagyonom szerintem kevesebb mint két három havi fizetésed. Mi nem pénzért dolgozunk charlie, hanem a megélhetésért.

tableno 2014.10.02. 18:04:02

@házelőtthinta: várjál, előkeresem a zsebkendőmet... :(

kardio1 2014.10.02. 18:05:53

@Philosoraptor: teneked is van "mantràd", nemcsak neki. Az is konteos izû, hogy Mo.-ot kisemmizik, bàr van benne valami, meg az is, hogy mindent direkt tolnak el a Magyarorszàgot jelenleg vezetôk(ez a te véleményed pl., az alapjàn, amiket itt olvastam tôled), es ebben is van részigazsàg. Az ide linkelt hirek forràsai eléggé egyoldalùak. Ha csak ezek alapjàn tàjékozodsz, felemàs képedt kapsz.

2014.10.02. 18:09:59

@az igazság odaát van: Köszönöm az építő kritikát, de magasról letojom a véleményedet. Muhahaha. :D

2014.10.02. 18:10:51

@kardio1: "hogy mindent direkt tolnak el a Magyarorszàgot jelenleg vezetôk(ez a te véleményed pl., az alapjàn, amiket itt olvastam tôled"

Akkor szerintem olvasd el újra, mert én ilyet sehol sem írtam... Jézusom.

kardio1 2014.10.02. 18:12:08

@Philosoraptor: Még két dolog jutott eszembe: az egyik, hogy te vajon oda tudnàl-e àllni egy fideszes mellé valamilyen közös cél érdekében? Vagy màr a közös cél kijelölésekor elbukna a dolog?

A màsik:
"Láthatja ő így is, csak ne lepődjön meg, ha nem sokan fogják ebben támogatni, rossz blogot választott a témájához."
Akkor ez egy "libsi" blog? :)
Van, aki OV elôl menekül külföldre, màs meg nem miatta. En 2009-ben nem miatta jöttem el Magyarorszàgrol.
Szerintem Quercus véleménye simàn elfér itt. ha nem igy lenne, HA sem engedné ki a kommentjeit.

Quercus a favágó 2014.10.02. 18:13:27

@Muscari:

Nem áll szándékomban kommentelni, kivéve, segíteni tudok.
Most úgy látom tudok.

A dolog nem így működik.

Ha eladjátok az ingatlant,az eladási árból le kell vonni az ingatlan hagyatéki leltárban szereplő értékét. Továbbá a számlával igazolt ráfordításokat. Ha az így kapott összeg + előjelű, az az adó alapja.

Lakás vásárlását már nem lehet levonni az adóalapból.

Ha valaki ingatlant örököl, és elkívánja adni, érdemes a hagyatéki leltárban minél magasabb(de még reális) értéket beíratni. Így kiküszöbölhető, vagy csökkenthető a fizetendő adó.

2014.10.02. 18:15:27

@házelőtthinta:

Ha kovetkezokor megyek Grazba, irok privatban! :) Es ha Becsben jarsz, irjal, eleg rugalmas a munkaidom, napkozben is ki tudok ugrani 1-2 orara a cegtol (ez egyebkent barkire ervenyes, akinek lenne kedve osszefutni, en szivesen talalkozom barmelyikotokkel, Becsben hetkozben elerheto vagyok). :)

kardio1 2014.10.02. 18:15:50

@Philosoraptor: Ha nem is emlékszel rà, akkor ne hidd el. Ha legközelebb ilyen értelmû kijelentést teszel, majd jelzem neked. Ne a konkrét szoba kapaszkodj bele, ezt a kifejezést igy szo szerint lehet, hogy nem mondtad, de az összkép ilyesmi. Rendben van, hogy te nem érzed ott jol magadat sem anyagilag, sem közérzetileg, de ne akadj màr ki, ha valaki nem ért egyet veled.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.02. 18:25:45

@házelőtthinta:
" De gondolom ebből megint leszűrted hogy Hinta nem is létezik.Ez ilyen női logika?"

én ezt SOHA nem mondtam.
ha figyeltél volna, én vagyok az egyedüli itt, aki eddig soha nem gyanúsított ezzel. (nemhogy "megint". piha)

most is csak azt gondolom, bizonyos dolgokban kamuzol.

ami egyébként tök mindegy, mert innentől nem érdekelsz.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.02. 18:27:01

@Philosoraptor: te, valami van a levegőben? egyre gyakrabban kapok én is ilyen megjegyzéseket, olyan dolgokról, amiket sosem írtam.
vagy valami párhuzamos világba kerültünk.

Ugyandehogy (törölt) 2014.10.02. 18:34:55

@QUERCUS:
"Lakás vásárlását már nem lehet levonni az adóalapból."

vs

"6. 1. Megszerzésre fordított összeg
A megszerzésre fordított összeg
a) az átruházásról szóló szerződés..."

??

Muscari 2014.10.02. 18:38:22

@Thargoid: dicséretes az erőfeszítésed, de szerintem hiábavaló.

tanato 2014.10.02. 18:41:32

@Babette.: hasonlítsd össze a néhai FD kommentjeit Hintáéval,bár állítása szerint nem egy a kettő,de mindenképpen egyívásúak.

Quercus a favágó 2014.10.02. 18:57:50

@Babette.:

Arra értettem, ha eladod az ingatlant, és egy másikat veszel.
A megszerzésre fordított összeg itt a hagyatéki leltárban szereplő érték.

Muscari 2014.10.02. 19:16:24

@QUERCUS: mi az a hagyatéki leltár?

Ja es koszi, hogy megtorted miattam a hallgatasi diadalmas: -)

2014.10.02. 19:18:42

@kardio1: "Még két dolog jutott eszembe: az egyik, hogy te vajon oda tudnàl-e àllni egy fideszes mellé valamilyen közös cél érdekében? Vagy màr a közös cél kijelölésekor elbukna a dolog?"

Ha olyanok a fideszek, mint amit a fidesz képvisel, akkor nem menne. Nekem nem jön be a hozzáállásuk a dolgokhoz.

"Akkor ez egy "libsi" blog? :)
Van, aki OV elôl menekül külföldre, màs meg nem miatta. En 2009-ben nem miatta jöttem el Magyarorszàgrol.
Szerintem Quercus véleménye simàn elfér itt. ha nem igy lenne, HA sem engedné ki a kommentjeit."

Mi az a libsi, kezdjük ott. Valami szitokszó, amit nem ismerek? Pedig rengetegszer olvasom, de még mindig nem tudom, hogy mi a jelentése.

Szerintem a "menekülés" egy folyamat, ami nem OV uralmával kezdődött el, ők csak max. rátesznek pár lapáttal. Természetesen elfér Quercus véleménye is, csak ne lepődjön meg, ha nem fognak vele egy olyan blogban egyetérteni, ami nem ragad le a populista hülyeségeknél, mert az átlag ennél értelmesebb...

Muscari 2014.10.02. 19:19:09

@Muscari: hülye telefonon. Fogadalmat akartam irni.

2014.10.02. 19:22:17

@kardio1: Akkor szoktam kiakadni, amikor olyasmit adnak a számba, amit nem mondtam. Két dolgot szoktam mantrázni. (:D) Az egyik, hogy a magyar állam kisemmizi a kisembereket, a másik pedig, hogy ma Mo.-n nincsen értelmes politikai alternatíva a problémák megoldására. Ha ebből neked az jön le, hogy a magyar politikusok direkt teszik tönkre Mo.-t, és egy felsőbb hatalmat képviselnek, akkor te valamit nagyon benézhettél. Nyugodtan lehet más véleménye mindenkinek, ezért van ez a fórum.

2014.10.02. 19:23:29

@Babette.: Nem hiszem, szerintem csak belelátnak olyasmit is az írásodba, ami nincs is benne. Majd utána jön a szokásos shitstorm.

2014.10.02. 19:26:41

@Philosoraptor: Amúgy ez a baj az emberekkel. Csak pártokban meg politikusokban képesek gondolkodni. Közben azt kellene nézni, hogy milyen döntést hozott, és az jó-e nekem? Valaha fel fog nőni a magyar társadalom, és esetleg el tud szakadni a bálványozástól? Vagy örökre megmaradunk ezen a szinten, és kell egy erős vezér, aki megmondja, hogy mi helyes, és mi nem?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.10.02. 19:27:15

@tanato: Igazad van, csak ott van egy kis bibi, hogy az említett népek beolvadása hosszú, lassú folyamat volt, sőt, ami a kunokat illeti (ha jól emlékszem), nem is egy lépcsőben ment végbe. Most nagyon felpörgött világban élünk és az befogadó/bevándorló népesség aránya sem mindegy.

tanato 2014.10.02. 19:40:00

@zöldeketbeszélek: Na azért az elején nem kis probléma volt a kunokkal sem pl. meg a besenyőkkel,kifejezetten véres harcok után olvadtak be.De a lényeg az hogy nem szabad ész nélkül csinálni a bevándorláspolitikát,célzottan tanultabb értelmesebb csoportoknak volna célszerű elősegíteni a bevándorlást.,természetesen valamilyen arányban kevésbé iskolázottaknak humanitárius szempontokból is lehetővé kellene tenni.De a teljes elzárkózásnak nem vagyok híve már csak előéletem okán sem.

Quercus a favágó 2014.10.02. 19:40:42

@Muscari:

A hagyatéki leltárt az örökhagyó halálakor a helyi önkormányzatnál készítik el. Az ingatlan értékének szerepelni kell a hagyatéki végzésben is.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.10.02. 19:46:14

@tanato: A kunokkal kapcsolatban én is erre gondoltam, csak kicsit 'finomabban' fogalmaztam. Én sem vagyok a teljes elzárkózás híve, kicsit nevetséges is lenne ez a mai világban.

kardio1 2014.10.02. 20:33:20

@Philosoraptor:
En ezt irtam:
" teneked is van "mantràd", nemcsak neki. Az is konteos izû, hogy Mo.-ot kisemmizik, bàr van benne valami, meg az is, hogy mindent direkt tolnak el a Magyarorszàgot jelenleg vezetôk(ez a te véleményed pl., az alapjàn, amiket itt olvastam tôled), es ebben is van részigazsàg. Az ide linkelt hirek forràsai eléggé egyoldalùak. Ha csak ezek alapjàn tàjékozodsz, felemàs képedt kapsz."

Ezt irtad még: "Két dolgot szoktam mantrázni. (:D) Az egyik, hogy a magyar állam kisemmizi a kisembereket, a másik pedig, hogy ma Mo.-n nincsen értelmes politikai alternatíva a problémák megoldására".
A màsodik megàllapitàssal egyetértek. Egyébként Mo.-on demokràcia van :), mert a többség (mégha relativ is, ebbe ne köss bele), a Fideszt vàlasztotta meg. Azon lehet vitatkozni, hogy OV àllamférfi-e, de hogy jo politikus, az biztos: azt adja az embereknek, amit azok szeretnének, igy ujravàlasztjàk.

Ebben egy szoval nem emlitettem, hogy felsôbb hatalmak lennének a magyarorszàgi vezetôk mögött. Igen, én sem szeretem, ha olyat adnak a szàmba amit nem mondtam. Szoval egyrészt ne ferdits, màsrészt pedig ne tégy olyat, amit magadnak se szeretnél. Màr ha érted mire mondom.
Az elsô megàllapitàsoddal meg végülis azt mondod, mint amit én "adtam a szàdba": kicsoda "Magyarorszàg" aki kisemmizi az embereket? Nem a vezetô politikusok? Igaz, az enm volt a mondatodban, hogy direkt teszik.

kardio1 2014.10.02. 20:38:21

@Philosoraptor: Tudod te :), milyen pàrtàllàsù emberekre mondjàk Mo.-on, hogy libsi!
Màsfelôl nem ez volt a mondandom lényege. Hanem pont az, hogy itt minket az köt össze, hogy màr külföldön élünk, vagy oda készülünk. Nem kéne, hogy politikai nézetek, vilàgnézetek alapjàn dôljön el, kinek valo ez a blog.Ezért van helye szerintem itt Jani haverjànak, Hari Seldonnak, tablenonek, Neked de éppùgy hintànak, quercusnak vagy talàn nekem is. HA majd megmondja :)

2014.10.02. 21:11:49

@kardio1: A magyar államot a magyar politikusok képviselik, gondolom. Mert ők már a törvény felett állnak... :)

2014.10.02. 21:13:39

@kardio1: Liberálisra? De a libsi egy általánosan elfogadott szitokszó, és még mindig nem értem, hogy hogyan jött ez ide. Mármint, hogy a HA blog libsi. Én nem mondtam ilyet, te viszont megkérdezted, hogy ez a blog libsi? A libsi az, amikor nem értünk egyet a másikkal, és a másik szimplán hülye?

2014.10.02. 21:14:14

@lexrex: Csíp a pisi, vagy mi van?

2014.10.02. 21:17:48

@kardio1: Nah, rákerestem a libsi szóra, mert nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, mit takarhat ez a népszerű szitokszó. Asszondja, "liberális (általában SZDSZ-párti)". Most már világos. Már csak arra kellene rájönnöm, hogy miért használják olyan gyakran az internet bugyraiban.

kardio1 2014.10.02. 22:53:56

@Philosoraptor: Honnan jött ez, hogy a HA blog "libsi"-e? Valami olyasmit irtàl Quercusnak (nem pontosan idézek, nehogy màr megint a szavakon akadàl meg), hogy ha Quercus a sajàt nézeteit hangoztatja itt (amik OV-èira hasonlitanak), akkor ne csodàlkozzon, ha ennek a blognak a közönsége nem fog vele egyetérteni.
A gondolatmenetedet folytatva levontam a követkzetetést, hogy ha Quercus antiliberàlis (nem liberàlis demokràcia ellenes, hanem a liberàlisokat nem szereti), Akkor az itteni közönség liberàlis. Lenne. De hozzà is tettem rögtön; hogy szerintem nem igy van, vagy legalàbbis remélem, hogy nem ez a lényeges, megatàrozo szempont itt, hanem az, hogy hasonlo élethelyzetben vagyunk. Igy most érthetôbb?

A törvényhozo nem àll a törvény felett,ôk sem. A meghozott törvény ràjuk is vonatkozik. Az màr màs kérdés, hogy a törvényeket ùgy fogalmazzàk meg, ahogy.

2014.10.02. 23:03:51

@lexrex: Sajnálom, hogy csalódást okozok neked. Jah, mégsem. :(

2014.10.02. 23:10:45

@kardio1: Segítek. Te írtad. Kiemelem a lényeges részt. Íme:

"A màsik:
"Láthatja ő így is, csak ne lepődjön meg, ha nem sokan fogják ebben támogatni, rossz blogot választott a témájához."
Akkor ez egy "libsi" blog? :) EZ A LÉNYEGES MONDAT.
Van, aki OV elôl menekül külföldre, màs meg nem miatta. En 2009-ben nem miatta jöttem el Magyarorszàgrol.
Szerintem Quercus véleménye simàn elfér itt. ha nem igy lenne, HA sem engedné ki a kommentjeit."

Nah, most hogy letisztáztuk, hogy honnan jött a libsi blog fogalom, mehetünk tovább.

Nem értem, hogy miért következtetsz bármiből is bármit. Csak annyit írtam, hogyha jön valaki, és ugyanazt hangoztatja, mint a sokak által utált OV, akkor itt nem fog támogatásra találni, mert ez egy kivándorlásról szóló blog, nem pedig OV fan facebook oldala. A minimum az, hogy itt 10-ből 9 ember szkeptikusan fog hozzáállni, v. röhög rajta egyet, mert pont ezért jött el Mo.-ról.

Te teljesen túlkomplikálod az egészet...

"A törvényhozo nem àll a törvény felett,ôk sem. A meghozott törvény ràjuk is vonatkozik."

Tényleg? Hány politikust számoltattak el eddig? A boxzsáknak bedobottak nem számítanak.

kardio1 2014.10.02. 23:39:18

@Philosoraptor:
Ha az értô olvasàs nem erôsséged, akkor még egyszer megprobàlom megvilàgitani. Az elsô, kérdô mondatom egy költôi kérdés volt ("Honnan jött ez, hogy a HA blog "libsi"-e?"). A neked szànt mondanivalom lényege nem az volt, mintha én azt gondolnàm, hogy ennek a blognak ilyen cimke jàrna.

"Nem értem, hogy miért következtetsz bármiből is bármit. Csak annyit írtam, hogyha jön valaki, és ugyanazt hangoztatja, mint a sokak által utált OV, akkor itt nem fog támogatásra találni, mert ez egy kivándorlásról szóló blog, nem pedig OV fan facebook oldala. A minimum az, hogy itt 10-ből 9 ember szkeptikusan fog hozzáállni, v. röhög rajta egyet, mert pont ezért jött el Mo.-ról. "

A teàltalad felvetetteket gondoltam tovàbb (= levontam a következtetést.) Ezt ugye megengeded? (ironia)
Lehet, hogy igazad van, és az itt kommentelôk 90%-a 2010 utàn jött el Magyarorszàgrol (és nagvonalùan tételezzük fel ez esetben, hogy mindenkinek rossz volt a mindennapi közérzete, és nem tisztàn anyagi okok vezérelték).
En elôbb jöttem el, és nekem inkàbb a màsik oldallal volt tele a hocipôm. De alapvetôen nem ez hatàrozta meg a döntésemet. Es nem azért, mert ôk civilizàltabbak lettek volna, mert nem voltak.

"Te teljesen túlkomplikálod az egészet.."
Hiàba irom le ùjra és ùjra, nem érted. Nincs itt semmi tùlkomplikàlva. Csak elbeszélünk egymàs mellett..

Csakùgy mint itt:
""A törvényhozo nem àll a törvény felett,ôk sem. A meghozott törvény ràjuk is vonatkozik."

Tényleg? Hány politikust számoltattak el eddig? A boxzsáknak bedobottak nem számítanak. "

Szerintem nem az az alapvetô baj, hogy kit szàmoltatnak el vagy sem. (Az is baj persze). Hanem hogy a törvények gyakran pillanatnyi érdekek szerint készülnek. Ezért irtam, hogy a törvényeket nem hàgjàk àt, de olyan törvényt alkotnak, ami bizonyos érdekeknek megfelelô.
Egy példa erre:
Ha te unod, hogy a piros làmpànàl nem mehetsz àt az ùton, akkor vagy mégis àtmégy a pirosnàl törvényt szegsz), vagy modositod a szabàlyt (igy màr pirosnàl is büntetlenül àtmehetsz, nem kell törvényt szegned)

kardio1 2014.10.02. 23:41:43

@Philosoraptor: Még valami: az én àltalam irottaknàl nem te tudod kijelölni a lényeges mondatot. legfeljebb, ha megértetted, én mit szàntam annak.

2014.10.05. 01:07:21

@kardio1: Nagyon magas ez a paci, amin ülsz. :) Még hogy nem értem meg, mit írtál. Nah ne fárasszál, kérlek.

kardio1 2014.10.05. 10:30:05

@Philosoraptor:
Nincs is lovam! :) Egyszer ültem rajta, majdnem megtapasztaltam, hogy milyen igaz a mondàs: miszerint könnyû àtesni a lo tùloldalàra.
Egyébként, ùjra elolvasva a pàrbeszédünket, a költôi kérdést valodi kérdésnek értelmezted, majd kijelölted, mi volt a lényeges mondanivalom, de tévesen.
Többet nemigen szeretnék errôl a témàrol beszélni, mert ùgysem fogunk egyetértésre jutni, Akkor meg minek.

Badeni_lakos 2014.10.10. 09:12:35

@házelőtthinta: "Melós az akiket nem mint nap látsz...a boltok pultjainál, árut feltölteni, a takkerek, mosogatók, betanított munkások. ... Aztán írogatjátok hogy lépjél tovább és 2-3 szor annyit kapsz..mivel hol? Mese habbal."

Ezzel teljesen egyetértek.

Szeretném megvédeni Hinta kijelentéseit, mert tényleg igaza van:

Se Ausztriában se Németo.ban NEM lehet normális életszínvonalon megélni a gyorsétkezdei fizetésből!! ( McDonalds, BürgerKing, Starbucks, stb. stb. )

Nebenjob ként (Teilzeit) kipróbáltam mindkét országban. Nagyon dúrva amit láttam. (pedig csak heti 2 napot vállaltam)

€ 7,15 nettó órabérért izzadnak a 40 'C forró olajsütő mellett Spätschicht ben éjjel 2 ig (!) a fekete, indiai, török, stb. nyelvet alig beszélő munkások, akik beszélnek németül, azok elől adják ki a kaját a kasszánál, +krumplit is sütnek, mindent csinálnak, de iszonyú pörgésben (Ez Ausztria, Kollektiv Vertrag alapján) és alig kapnak érte vmit!
Kiszámíthatatlan a munkaidő- beosztásuk, van hogy 10 órát ledolgoznak egy huzamban, előtte való nap is felhívhatja őket a Chef, h gyere már be Kedves Ulambulam Uram, mindjárt azonnal!

És Lohnsteuer -t (SZJA) is fizetnek (hiába alig keresnek vmit!) 40 órás Vollzeit után nettó 1087 EUR-t kapnak havonta, 35 Stunden: netto 1001 EUR, 30 Stunden: 857 EUR, 25 óra után pediglen 715 EUR nettó, ami édeskevés az itteni albérleti árakhoz és tömegközlekedéshez viszonyítva!!!

Előrelépés: Schichtleiter alig keres többet vmi nevetséges havi 100 EUR-val, és sokkal nagyobb felelőssége van!! Annak a kisfőnöke meg max 150 - 200 EUR val keres többet havonta, ami megintcsak édes kevés.

Brutálisan kihasználják ezeket a szegény afrikai pakisztáni, stb. ide-szakadt bevándorlókat, akik a hamburger összeszerelésben nap végére úgy kivannak mint a liba!!!

Leesett az állam, mikor megláttam, hogy "Te Szent Ég, így működik egy gyorsétterem, ennyire kihasználják az embereket, és ilyen mocskos drágán adják ( ~ 5 EUR) az előállított kalóriabomba óriás-Burger eket.

Turbó Kapitalizmus megy mindenütt!!!

Tanuljatok , mert ez nagyon nem fein, ahogy ott az embereket kihasználják!!!

Legjobbakat mindenkinek!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása