Túl vagyunk a skóciai népszavazáson, amit persze mindenki saját szimpátiái alapján értékel (és igen, reményeim szerint lesz a jövő héten róla még poszt), ám miként az sejthető is volt, ha egyszer egy folyamat elindul, nehéz megállítani. Mint az a mai válogatás egyik írásából kiderül, az észak-írek is elkezdtek mocorogni, szóval nem tudni, hol lesz a vége. A másik két poszt közül az egyikben a dúsgazdag (szó szerint, szóval nem kicsit gazdag, vagy jómódú…) gyerekek hétköznapjaiba pillanthatunk be és sajnos van egy búcsúzó blogunk is.

Kezdjük tehát a Miért éppen Belfast? bloggal, mely a skót népszavazás kapcsán ír arról, hogy a dominó az elszakadást ellenzők győzelme ellenére is inogni látszik, hiszen Shetland után az észak-írekben is felmerült a nagy kérdés…

„Szomorú volt olvasni / látni, milyen elkeseredett az IGEN tábor, Facebook-on is volt ismerősöm, aki kurvaanyázott; az igennel szavazók vadásztak az ellentábor tagjaira és megverték őket.

Andy Murray, a teniszező, igennel szavazott, volt, aki azt írta, hogy „milyen kár, hogy nem döglöttél meg a dunblane-i mészárlásban, te rohadt szemét”, satöbbi. (Murray Dunblane-ben élt, az ő iskolájában mészárolt le egy őrült 16 gyereket és egy tanárt 1996-ban, de Andy és a tesója megúszták.)

Ahogy a szakértők már a szavazás előtt megjósolták, Shetlandon már taglalják is a saját elszakadásukat Skóciától, de ez nem lesz könnyű menet, mert a skót parlament többletjogokat ígért a szigeteknek a szavazás kimenetelétől függetlenül, nagyobb beleszólást a pénzek elosztásába, stb. Attól is féltek Shetlandon, mi lesz, ha Skócia az elszakadásra szavaz, de ezen belül ők, shetlandiak a maradásra.

És hogy ne csak a skótokról beszéljek: az itteni miniszterelnök-helyettes, Martin McGuinness szintén felvetette a szavazás ötletét. Katolikus lévén ő nyilván elszakadáspárti, vagy Írországhoz csatlakozás-párti.

A katolikusok aránya jelenleg 45%, a protestánsoké viszont 53-ről 48-ra csökkent 10 év alatt, leginkább amiatt, hogy a bevándorlók nagy része katolikus. Ki tudja, milyen kimenetele lenne egy ilyen szavazásnak, de az tuti, hogy Észak-Írország lángokban állna.”

Ez szokás szerint csak egy részlet a teljes posztból, amit ide kattintva olvashattok el, és tegyétek is meg, mert szerintem érdekes!

Milyen az igazi gazdagság?

Az egyik friss kedvencem a Hóvarjú blog, ami legutóbb is érdekes témát vetett fel (igazság szerint már a múlt hétre terveztem beválogatni, de akkor kimaradt…), méghozzá arról, milyen is az igazán gazdag, magániskolába járó gyerekek élete.

„Az iskolában, ahol dolgozom, egy „term” azaz 6 hét iskolaidő 12 000 font / gyerek összegtől indul. Ugye egy évben 4 term van, ha jól tudom, plusz még egyéb képzési időszakok, azaz 48 000 fontot fizetnek minimum egy gyerek után a szülők. Ha most 350 Ft-tal számolom, akkor ez 16 800 000 Ft. (Most már inkább 400 lesz az a 350, de húzós összeg így is, úgy is – Határátkelő)

Duuurva. Ez a legalacsonyabb összeg. Van olyan gyerek, aki után 26 000 – 30 000 fontot fizetnek egy termben. És van olyan család, ahonnan 3 vagy 4 gyerek is hozzánk jár tanulni.

A gyerekek nagyon széles elit körből kerülnek hozzánk. Vannak itt amerikai olajipari mágnás gyerekei, orosz milliárdosok csemetéi, a királyi családhoz tartozó hercegecskék, a szultánságból érkező fiúk és lányok, Ázsia leggazdagabb családjainak szeme fényei, ausztrál politikus család sarjai és még kitudja honnan érkező nebulók. Nemzetköziek vagyunk és nem csak a gyerekek terén, de a munkaerő is vegyes. Ami legszebb az egészben, hogy az iskola nagyon büszke erre. (...)

Van olyan gyerek, akit Bentley-vel, vagy Rolls Royce-szal hoz vissza a sofőr az iskolába. Vannak gyerekek, akiket helikopter vesz fel egy-egy iskolaszünetben. Vannak tanulók, akik magángéppel érkeznek az országba, de még olyan is, aki luxus jachton utazva lép be Angliába.

Mindjárt másabb a helyzet, ha hallod őket társalogni. Ahogy a nyári élményeket mesélik. Hogyan járták körbe az afrikai szavannákat elefánt háton, milyen volt apu cégében dolgozni és megkeresni az első millió dollárt. Milyen volt sztárfocistákkal edzeni, vagy modellekkel találkozni egy divatbemutató után. Milyen kedves ember ez vagy az a hollywoodi sztár, mert meghívta őt és a családját a házába. Vagy csak egyszerűen áthajózták az óceánt. (...)

Ezek a gyerekek ebbe születtek bele, nekik ez a normális és a problémáik is mások. Ezt tudni kell kezelni. Ha úgy érzed meg kell változtatnod ezeket a srácokat, vagy meg akarod nevelni őket... hát bele se kezdj. Akkor másik munka után kell nézni.”

Szívem szerint bemásoltam volna ide az egész posztot, de azt ugye nem akartam, szóval mindenkit kattintásra buzdítok, méghozzá ide!

… és egy búcsúzó blog

Mindig fáj a szívem, amikor egy blog egyszer csak nem frissül többet, ugyanakkor az értékelendő, amikor gazdája nem csak magára hagyja, hanem megpróbál szépen búcsúzni. Ez a helyzet az Az élet St. Moritzban bloggal is, amely búcsúzik, de úgy, hogy közben még kínál pár érdekességet. Ezek közül az egyik a Maloja bemutatása.

„Az egyik legkedveltebb „menekülőút” a hegyekből a Maloja pass. Amint látjátok, elég csúnya egy környék, nem is érdemes lassítani. Azért a Bär vízesés megér egy misét, sőt szerintem egy kempingezős délutánt is.

Nyáron elég nagy lehet a zsúfoltság hétvégén a helyiek miatt, ugyanis közkedvelt hely. A keményebbek meg is mártózhatnak a 18 C körüli zuhatagban.

Aztán ha továbbmegyünk az úton, elhagyva Chiavennát, egy negyedóra múlva beérünk Verceiába (előtte bal oldalt van egy hatalmas IPERAL - mint egy Tesco -, ahol érdemes felölteni a készleteket), ahol egy körforgalom utáni jobb oldalt található lepukkant vasúti átjárón jutunk be arra az útra, ami a strandhoz vezet. Nem könnyű megtalálni, emiatt 99%-os a helyiek aránya. :D

A büfében házi készítésű hamburger és olasz nyalánkságok kaphatóak, potom összegekért. Ha tovább megyünk, Domasót a túlparton feltétlen keressük fel. Lankás partja és kiváló kempingjei igazi élményt nyújtanak, nem csak családoknak.

Az általam preferált, rendkívül vicces nevű, Le Vele kemping például saját medencével is rendelkezik. Ami külön öröm volt az első látogatáskor, hogy az olasz átlagszínvonalhoz képest meglepően patyolat volt a vizesblokkja is.”

Hát ennyi, pontosabban nem ennyi, hiszen a posztban olvashattok még a Silvaplana tóról, egy e-autó fesztiválról, az oldtimer autók fesztiváljáról és a Concours Hippique-ről – ha kíváncsiak vagytok minderre (rengeteg képpel illusztrálva), akkor ne habozzatok és kattintsatok egyet ide!

FELHÍVÁS!! A nagysikerű ablakos sorozat után újabb ötlet: küldjetek fotókat a városotokról! Nem a nevezetességekről, hanem arról a környezetről, ahol éltek: a házról, a sarki kisboltról, a busz- / metrómegállóról, a kedvenc éttermetekről, pubotokról, a munkahelyetekről (ha nem okoz problémát), a parkról, ahova szívesen jártok, az eldugott, kevesek által ismert hangulatos, érdekes helyekről, stb. Írjatok pár sort is mellé, mert így lesz igazán érdekes a sorozat! A cím a szokásos: hataratkelo@hotmail.com.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.