Ez az ősz a választások jegyében telik majd, ma Svédországban szavaznak, csütörtökön pedig a skótok döntenek arról, önállósodnak-e, aztán Magyarországon lesznek önkormányzati választások, és ott van még egy csomó minden, amit most nyilván kifelejtettem, de ti majd emlékeztettek. :) Szóval ma Svédország adja a kétharmadot, a harmadik ajánlott poszt pedig alighanem sokak számára ismerős történetet mesél el – egy autóutat Magyarországról Angliába.
Svédország sokak számára „bezzeg-ország”, és a racionális szemléletüket mutatja az is, hogy egyszerre rendezik a parlamenti és az önkormányzati választásokat, ráadásul minden negyedik év szeptemberének második hétvégéjén. Bandirepublic posztja arról szól, milyen is első választónak lenni Svédországban.
„Eléggé meglepődtem, hogy én is szavazhatok, persze – mivel nem vagyok állampolgár – csak a helyhatósági listákon (kommun és land). Végül is a személyi jövedelemadóm nagy részét nekik fizetem be, úgyhogy fair, hogy dönthetek arról, kik költsék el. (...)
Nem követem nagyon közelről az eseményeket, de az általam otthon megszokottakhoz képest rendkívül kulturált körülmények közt zajlik a kampány. pont annyira tolakodik be az életembe, amennyire (nem) szeretném.
Óriásplakát kevés van, inkább a helyi csomópontokon az aktivisták által saját kezűleg kitett A0-ás (?) hirdetések a jellemzőek. Simán egymás mellett vannak a riválisok képei, nincsenek meggyalázott plakátok, csak néhány bajuszos képviselőjelölt nő. (...)
Sokat filózom azon, hogy vajon csupán 2 év ittléttel a hátam mögött, a pártok és a képviselők limitált ismeretében van-e erkölcsi alapom, s jogom választani. Furcsa, hogy itt nincs bennem a családból hozott politikai értékítélet, minden párt egyenlő esélyekkel indul a szavazatomért.
Szoktam beszélgetni erről a dilemmámról a svéd kollegáimmal, ismerőseimmel, hogy teszteljem, ők mit gondolnak arról, hogy egy külföldi dönt a svédországi politika jövőjéről.
Általában nem is értik a problémámat, de az egyikük olyan szépen megfogalmazta: „Ha van szavazati jogod, akkor még jó, hogy élned kell vele!”
Akit érdekel a teljes bejegyzés, az ne habozzon, ide kattintva elolvashatja az egészet!
Na de kire lehet szavazni?
Maradunk Svédországban, ahol Réka egész posztsorozatot írt blogján a svéd belpolitikai helyzetről, a bevándorlókról. Akit érdekel a téma, annak ajánlom, olvassa el ezeket a posztokat! Én azt a bejegyzést választottam, melyben a pártokkal foglalkozik, hogy egy kicsit mi is képbe kerüljünk.
Ismertető arról, hogyan akarják a pártok finanszírozni a bevándorlás költségeit
„A jelenlegi parlamentben két blokk van: a magát Szövetségnek nevező polgári koalíció, valamint a vörös-zöld baloldali blokk. Blokkon kívüli a 2010-ben először bejutott Sverigedemokraterna, a Svéd Demokraták. A parlamentet négy évre választják és a mostani polgári koalíció második kormányidőszakát tölti. (...)
A parlament fekete bárány pártja, a Sverigedemokraterna. Velük senki nem akar koalícióra lépni, a TV-stúdióban a Vänsterpartiet elnöke kirohant a sminkszobából, amikor az Sd elnök leült mellé és az összes többi pártelnök ünnepélyes ígéretet tett, hogy a büdös életben nem fognak együttműködni velük. (...)
Érdekes jelenség azonban, hogy az egyes botrányok kirobbanása nem hogy csökkentené, hanem inkább növeli az SD népszerűségét. Elemzők szerint ez azért van, mert az SD választói hozzászoktak a párt fekete bárány imidzséhez, és akik megunták a bevándorlást és a média egyoldalúan pozitív hozzáállását a bevándorláshoz, azok alapból gyanakvóak a médiával szemben, akik ezeket a botrányokat kirobbantják.
A szavazók, szimpatizánsok minden botrányban egy új, rosszindulatú kampányt látnak, amely a valós problémákról (=bevándorlás) hivatott elterelni a figyelmet. A ravasz SD-szavazó eszén azonban nem lehet csak úgy, holmi rasszistázással túljárni! Csak azért is Jimmie-re és csipet csapatára szavaz legközelebb is.
De a fő ok, amiért az SD napról napra erősödik, az nem a választók közömbössége a botrányos, rasszista kijelentésekkel szemben. Nem is a választók rasszista vagy akár xenofób volta. (…) Aki a bevándorlást tartja a legfontosabb politikai kérdésnek, annak számára egyszerűen nincs más választási lehetősége, csak ez a kétes múltú, kétes erkölcsű képviselőkkel fertőzött, marginalizált fekete bárány.”
A teljes bejegyzés ide kattintva érhető el, benne az összes párt rövid ismertetésével – szerintem nagyon érdekes és hasznos mindenkinek, akit kicsit is érdekel a téma!
Egy gyerek, három macska, négy kerék, 1733 kilométer
Aligha lehet túlzott merészséggel vádolni, ha azt írom, a Welcome London blog szerzője által autóval megtett londoni utat ezekben az években jó pár ezren megtették már. Esetünkben gyerekkel és három (!) macskával súlyosbítva.
„A terv a következő volt: Ausztra - Németország - Hollandia - Belgium után Franciaországban szállunk kompra hajnali 6 órakor. A hajóra előre, a neten keresztül megvettük a jegyet. Reméltem, hogy ha javarészt sötétben megyünk, a hátul ülők jó sokat alszanak majd, és nem kell állandó háttérzajban kémlelni az utat. Mert az ugye egyértelmű volt, hogy az alvás az utasülésen is kizárt, hiába nem kell (szabad) vezetnem.
Magyarországtól gyorsan búcsút vettünk, némi evés-ivás és az előre bekészített matricás foglalkoztató füzet („Anya, megmondtam, hogy a kocsiban nem tudok rajzolni, mert nagyon zötykölődik.”) elég elfoglaltság volt a határig, itt még egész lelkesek voltunk, és optimisták. (…)
Ausztriában is volt mit nézni, előbb Bécs környéke, azután pedig az egyre magasodó hegyek látványa kötött le. (...) Németország nagy. Nagyon nagy, főleg, ha sötétben kell átmenni rajta, mert akkor még egyhangú is.
Frankfurt előtt megint megálltunk, itt volt a legjobb WC, minden szenzoros, az öblítés, az ülőkemosás!, és a kéztörlőpapír-adagolás is, ez nagy móka volt. Itt már erősödő migrénes fejfájással küzdöttem, és a gyerek még mindig nem aludt.
Valahol Frankfurt környékén lett végre teljes csend, az egész hátsó sor békésen szuszogott. (...)
Hollandiában épp csak annyi ideig voltunk, míg megjött az üdvözlő SMS. Belgiumból sem akartunk sokkal többet látni, de úgy tűnik a GPS elunta az egyhangúságot, mert bevitt minket Brüsszel belvárosába, ahonnan aztán nem talált ki. Mi sem találtunk ki, nagyjából 50 percet autókáztunk körbe-körbe az egyik templomot háromszor is megkerülve, mire végre visszataláltunk a helyes irányba.
Ezzel minden reményünk odalett, hogy elérjük a kompot, már csak azon izgultunk, hogy akkor mi lesz. Nagyon reméltük, hogy nem kell még egyszer megvenni a jegyeket. (...) Végre elértük Dunkerque-öt, de korai volt az öröm, hiszen a kikötő csak névleg a város része, egyébként meg jó messze van tőle. Én legalábbis így éreztem.
A kapunál a francia határellenőrzés és a „beszállókártyák” kiadása zajlik. Beállítunk a sorba, és nagyon-nagyon szurkoltunk, hogy átcsússzunk. Mikor sorra kerültünk, beadtuk az ablakon az iratokat - emberekét és állatokét egyaránt. (...) A következő pont párszáz méterrel odébb az angol határellenőrzés, itt már csak a mi iratainkat kérték el, az állatok útleveleit nem. Miután mindent rendben találtak, begurulhattunk a komphoz. (...)
A hajó eleje ezen a két szinten csupa üveg, úgyhogy a kétórás út alatt végig élvezhettük a tenger, majd a közeledő sziklafalak látványát - már amennyire a párás ablak engedte.
A kiürítés elég gyorsan ment, a kikötés után mindenki rohant vissza a járművéhez, mi pedig, ahogy már korábban írtam, elég gyorsan újra a szárazföldön voltunk. Itt már semmilyen ellenőrzés nem volt, mehettünk utunkra. (...)
Vasárnap délelőtt végre itthon voltunk. Koszosan, fáradtan, de épségben túléltük az utat. Így nem tenném meg ezt még egyszer, de nappal, cicák nélkül egyszer majd szívesen végigmennék a távon, szép részeknél meg-megállva kényelmesen, nem rohanva.”
Ez természetesen ebben az esetben is egy részlet csak, szóval akit érdekel a téma (mert esetleg ő is utazott már így, vagy csak tervezi), az kattintson és olvassa el az egész posztot, vagy akár nézegesse végig a képeket!
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: