oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. július 04. 06:41,  Jó ötletekkel a nagy változásokért 510 komment

2014. július 04. 06:41 Határátkelő

Jó ötletekkel a nagy változásokért

Emlékeim szerint többször is szóba került már itt, a blogon a kérdés, miként változtathatnának, segíthetnének a határátkelők a Magyarországon élőkön, és itt nem csak és kizárólag a pénzről van szó, hanem inkább a közösséggel kapcsolatos ötletekről és azok támogatásáról. A magam részéről szívesen felkarolok értelmes kezdeményezéseket, így a mai poszt szerzőjéét is. Jöjjön tehát VHB és az ő ötlete.

kezek 2.jpg

Alapvetések

Egy kicsit kevesebb duma és egy kicsit több cselekvés, ha kérhetném – énekli a Király. Nagyjából és egészéből erről lenne szó. Meggyőződésem, hogy jó ötleteket felkarolva nagy változásokat lehet elindítani.

Az alapkoncepció az, hogy mi, külföldön élő magyarok jól élünk. Lényegesen jobban, mint otthon éltünk. Ugyanakkor érdeklődést mutatunk a magyarországi történésekkel kapcsolatban. Szeretnénk segíteni. Pénzzel és ötletekkel. Ehhez szeretnénk egy közösséget létrehozni.

Magyarországon a politika túlságosan meghatározza a hétköznapokat és beszivárog olyan helyekre is, ahol nem lenne semmi keresnivalója. Ilyen a civil szféra is. Hiányoznak az igazi „gittegyletek”, az önkéntesség, a céges felelősségvállalás (CSR) és a zöld gondolat.

A leegyszerűsítő válasz a miértre, a pénz illetve annak forrása. Jó példa lehet a VEKE, igazi tömegközlekedési fanok internettós fórumából lett civil szervezet, végigvittek több fontos projektet, a legismertebb talán az éjszakai buszok reformja volt.

És akkor megérkezett a pénz. Az eredmény: Vitézy úr pozícióban, az ex-kollégák meg a koncért/jussért jelentkeznek.

Azóta nem is hallani nagyon róluk. Mi lehet a megoldás? Vegyük ki a pénzt a rendszerből, pontosabban változtassuk meg a forrást. És így kerülünk az ars poeticához.

No politics no cry

Hiszem, hogy politika nélkül, valamint a politika pénzétől függetlenül, mentesülhetünk a jelenlegi rendszer összes hátrányától. Természetesen nincs varázspálca a kezünkben, de ha valami kicsiben működik, akkor az idővel mehet nagyban is. Igen, arról beszélek, hogy a saját hajunknál fogva tudjuk magunkat kihúzni a mocsárból a la Münchhausen.

Nos, léteznek ilyen projektek szép számmal az országban. Sajnos róluk nem igazán szólnak a hírek, de egyik fő feladatunk ezen kezdeményezések felkutatása.

Pénzzel, pénz nélkül

Akiket a szívroham kerülget a pénz miatt, igyekszem leszögezni már az elején, hogy számos olyan támogatható projekt van, amihez nem kell pénz. Az egyik ilyen a példa kedvéért a Totalcar.hu féle B125 kezdeményezés.

Aki nem tudná, hogy ez mi annak röviden: számos EU tagállamban a sima úrvezetői B kat jogsival vezethetsz robogót 125ccm-ig, vagy alapból vagy kiegészítő vizsgával.

A Totalcar népi kezdeményezése sikeres volt és többek között arra kérték az olvasókat, hogy adják az aláírásukat, valamint forduljanak képviselőikhez azok támogatásáért. Egy email vagy egy aláírás nem kerül pénzbe és lőn.

Tehát ha felkutattuk a jó ügyeket és pénz nélkül, de szavakban már támogattuk őket, akkor a következő szint a pénzügyi támogatás. Akinél ez tiltólistán van, kérem, ugorjon az utolsó bekezdéshez.

Nem tudom hányan maradtunk, de remélem, senkit sem vág majd földhöz évente 1-2 alkalommal 10 EUR / GBP / CHF célzott támogatás. Úgy tervezem, hogy ha megegyezünk a támogatás céljáról, akkor megkérjük a támogatni kívánt személyt / közösséget, hogy megvalósításra váró projektként töltse fel a pénzügyi igényt egy crowdfunding oldalra.

Mivel van ilyen magyar oldal, javasolnám, hogy használjuk az indulj.be oldalt. Szintén megkérnénk őt/őket, hogy egy prezi anyagot is gyártsanak hozzá, amiben leírják a honnan-hova fázisokat.

Erre is egy gyors példa. Ha hallottál már Cserdi falu polgármesteréről, akkor ő illetve az ő közössége lehetne az első számú támogatási célpont.

Támogatási javaslat

Vegyünk nekik egy dízel-gáz szettet a falubuszba. Költség kb. 100 x 10EUR. Ezzel megtakarítanak évi kb. 100k HUF-ot. Az így megtakarított pénzből kezdjenek egy hidropóniás projektet. Vagy építsenek sörkollektort és szereljék fel a rászorulóknál.

Cserébe még annyit kérünk, hogy a módszerüket vigyék tovább Borsodba, Nyírségbe illetve minden hátrányos helyzetű régióba. Ha van 100 ember, akinek nem kell fogorvoshoz fordulnia, mert kiad 10EUR összeget, akkor lepkefing helyett pillangóhatást érhetünk el.

Utolsó bekezdés(ek)

Ha van ötleted, hogy milyen módszert / jogszabályt / eljárást stb. lenne érdemes hazahozni, akkor kérlek, dobd fel a témát. Itt az én javaslatom.

Ha támogatnál pénz nélkül egy kezdeményezést, akkor adj hírt magadról. Az egyszerű aláírástól kezdve a szakmunkáig. Ha Mo-n élsz és pénzzel nem, de munkával segítenél jelentkezz. Pl: bejelentkezik egy közösségi ház, hogy ki kéne festeni. Mi megvesszük az anyagot te meg kifestesz.

A blogon szeretnék rendszeresen feldobni ötleteket, hogy milyen kezdeményezéseket lenne érdemes támogatni. Ugyanakkor tudom, hogy mai világ a Facebookról, Twitterről és társairól is szól, ehhez pedig én kérek segítséget. Ha van valaki, aki képes lenne menedzselni social media felületeket, azért nagyon hálás lennék.

Minden bizonnyal vannak olyanok, akik szebben és értelmesebben valamint jobb helyesírással és mondatszerkesztéssel képesek kommunikálni. Ők is jelentkezzenek, hogy a segítségükkel könnyebben és többekhez vándoroljanak az infók.

És a károgók is segíthetnek. Hiszen a rendszer a bizalomra épül ugyanakkor a puskaport pedig érdemes szárazon tartani. Ők rámutathatnak olyan résekre, ne adj Isten visszaélésekre, amelyek egy – két egyszerű változtatással kiszűrhetőek vagy befoltozhatók.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: segítség adakozás Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr196471861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Quercus a favágó 2014.07.04. 21:01:07

A német parlament tegnap megszavazta, hogy 2015-től 8,5 euró lesz a minimális órabér.

2014.07.04. 21:03:23

@nezzazegfele: Maskepp is kaphatta a csekket, szerintem logikusan vegiggondolva lehetetlen hogy lefenykepez egy kamera es a keped valami magikus modon belekerul egy rendszerbe ami ossze van kapcsolva egy lakcimmel es kuldenek neked egy csekket.

Mr Long 2014.07.04. 21:03:57

@Kövérmadár [swe]: Tanacsodra en is Mercuryt hasznalok. Ebben van olyan funkcio, hogy kereses az oldalon? Rohadtul nem talalom...

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.04. 21:07:50

@Mirjam2: Passzolom. Rákérdezünk nála, hogy pontosan milyen adatokat kellett megadnia amikor bejelentkezett.
Amit biztosan tudok, hogy repülővel érkezett Londonba.

2014.07.04. 21:12:04

@nezzazegfele: Tudom hogy felvesznek Londonban mindenhol CCTV-vel, megis azt hiszem hogy az ismerosodet nem ennek alapjan 'talaltak meg', szerintem ilyen nincs. Utananeztem kicsit es ugy nez ki hogy ez a szemetelesert valo birsagolas magancegeknek lett kiadva, tehat nem is maga az onkormanyzat birsagol meg kozvetlenul. Szerintem az tortenhetett hogy megbirsagoltak a helyszinen az ismerosodet, esetleg elkertek a cimet hogy kikuldhessek a csekket, es kozben 'megfenyegettek' hogy van bizonyitek a kamera miatt. Egy cikk a temaban: www.bbc.com/news/uk-england-london-21200058

szuperkrumpli 2014.07.04. 21:15:04

@Babette.: Az lépjen le, mert legalább az illúzióját megkapja annak, hogy nem ostoba emberek akaratának a foglya!

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.04. 21:16:00

@Mirjam2: Írtunk neki, hogy hogy volt, mint volt, kíváncsi vagyok én is a válaszra.
Férjem még annyit tett közben hozzá, hogy a srác még annyit mondott erről, hogy másnap kapott egy csekket a 80 fontról.

2014.07.04. 21:23:10

@nezzazegfele: Ugy is kaphatta masnap a csekket hogy aznap bediktalta a cimet es masnap kipostaztak neki. Ha nem gond, kerlek mindenkeppen ird meg ha tudsz tobb reszletet, akar nyilvanosan akar privatban, mert tenyleg szeretnem tudni hogy ez hogy tortent. Nagyon koszonom elore is!

Mellesleg kicsit sajnallak hogy meg soha nem voltal Londonban es mindenfele remtorteneteket taglaltunk ma. Alapvetoen London illetve egesz Anglia nagyon biztonsagos, kellemes hely. Mint mindenhol, itt is van par antiszocialis elem. Pl. Mo.-gal kapcsolatban is sokan irjak hogy mekkora problema a bunozes egyes teruleteken, de ez engem Pesten soha nem erintett szemelyesen, ettol fuggetlenul elhiszem hogy letezo problema de siman leeltem ugy 18 evet Mo.on hogy szinte semmilyen buncselekmeny nem tortent korulottem. Gondolom Anglia is nagyjabol ilyen, a legtobb ember nem talalkozik buncselekmennyel.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.04. 21:32:19

@Mirjam2: Oké. :)

Engem, mint kertészt, elbűvölnek a londoni parkok és kertek, és ezt még a mai dramaturgia sem tudta felülírni.
Ezen felül ott van az oktatás másféle bonyolítása is, ami pillanatnyilag jobban megmozgatja a fantáziámat, mint hogy eltántorodjak.

Különben is, most jött ki a hír, hogy felfüggesztik a végrehajtásokat. Nem reménykedem semmiben.
Csak eljátszottunk a gondolattal, és tényleg csak egy futó gondolat erejéig, hogy mi lenne, ha visszaköltözhetnénk a lepukkant kis házunkba, hogy véghez vigyük, amit ott akartunk?
Nem részletezném, most írtam róla a blogomban.
Egyben megegyeztünk, akkor is kimegyünk vagy London és környékére, esetleg Cornwallba, vagy csak simán én német nyelvterületre.

Imént kaptam egy levelet, hogy örököltem 15 milka nagy angol fontot, egy repülőgépszerencsétlenség áldozatától, utolsó élő rokonaként...
Még osztok-szorzok kicsit, hogy mire is lesz elég.
Lehet, hogy veszünk egy stadiont és oda költözünk.
:D ;)
Tudod, a remény hal meg utoljára. :)

River_Of_No_Return 2014.07.04. 21:34:53

@VHB:
Szerintem hasznos lenne a számodra, ha először tapasztalatot szereznél önkéntesként egy mér létező szervezetben, kampányban ott, ahol élsz. Akkor talán kicsit jobban belelátnál, hogy hogyan lehet egy olyan dolgot nulláról beindítani, amit végül szeretnél majd megvalósítani. Rengeteg időt és energiát felemészt egy szervezet működtetése, önkéntesek irányítása, kampányok szervezése, támogató cégek felkutatása. Akinek ezen a téren semmilyen tapasztalata nincs, annak szerintem kis esélye van véghezvinni a terveit.

lavór 2014.07.04. 21:35:01

Miért is segítené az országot az, akin az ország nem segített?
A legtöbben anyagi ellehetetlenülés miatt álltak tovább.
Netán azok sírnak utánuk, akik aktívan közreműködtek a kivándorlásukban? Hehe....

2014.07.04. 21:41:03

@nezzazegfele: Gratulalok az orokseghez, kuldd mar az lecci az uj maganrepulogepedet ertem hogy egyutt unnepelhessunk! :)

Sok szerencset a terveitekhez, akar Mo.on, akar kulfoldon. Gondolom mar sokan mondtak hogy eloszor az egyik csaladtagnak legalabb munkat kell talalni stb.

Ja meg az jutott eszembe a kozbiztonsagrol, hogy en hetvegen ejjel dolgoztam (hogy het kozben egyetemre tudjak jarni) ami valoszinuleg messze a legveszelyesebb idoszak, igy az en esetem nem reprezentativ mivel atlagos ember nem maszkal evekig minden hetvegen minden ejjel egy viszonylag rossz kornyeken.

DieNanny CH 2014.07.04. 21:41:52

Én nem értem a Totalcaros kezdeményezést... Én '91-ben úgy kaptam B jogsit, hogy rajta volt, vezethetek kismotort... Vagy ez nem ugyanaz?

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.04. 21:47:54

@DieNanny [SZ,CH]: de csak 50 ccm-ig. a 125hoz mar motoros jogsi kell

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.04. 21:53:22

@Mirjam2:
Oké... :D
Amint beszerzek egy magánrepülőgépet és megtanulom vezetni is, elmegyek érted, felveszünk akivel akarod és elrepülünk melegebb éghajlatra... :D ;D

----

Egy tipikusan segítségre szoruló asszony:
hvg.hu/itthon/20140704_Nem_fizet_a_biztosito_rakos_magyar_asszon

Quercus a favágó 2014.07.04. 21:54:36

@nezzazegfele:

Ez év végéig nagy valószínűséggel rendeződni fognak a dolgok. Még akkor is,ha a bankok perre viszik a dolgot(szerintem fogják). Nyerési esélyük minimális. Ráadásul nem veled, hanem az állammal kell pereskedniük. A végrehajtást szinte biztosan leveszik az ingatlanról.

lavór 2014.07.04. 22:04:01

@Babette.:
Hát mit? Gyakorlatilag a múltban élni a jövő építése helyett? Semmi értelme. Nyafogás az egész. Az itthon maradottaknak maguknak kell megoldani a helyzetet. Aki kiment építse a jövőjét, azért ment ki. A közvetlen családját segítse, ha muszáj. Majd hazatelepülnek nyugdíjasként és élvezik azt, amit egy magyar átlag nyögdíjas soha nem fog. Az ország megváltoztatásához nem 1 blog kell. mivel már mindenki számára kiderült, 1000 blog is kevés (volt) hozzá. Bár álmodozni szabad.

puhacica 2014.07.04. 22:06:17

@Kövérmadár [swe]: "Igazad van, mindenben." - na azé'! ;)

@VHB: Zoli atyára gondolsz? :D
www.youtube.com/watch?v=y1WACuPmOro

és ha már jótékonykodás: összeszedtem az elmúlt pár napban olyan dolgaimat, amiket vagy soha nem is használtam vagy már soha nem is fogok, pl. kazettás diktafon, discman, ezüstlánc, úszószemüveg... felraktam a motyót fb-on egy csoportba, ahol ingyen felajánlásokat lehet tenni. túlzás nélkül, 3 perc alatt lecsaptak mindenre mint gyöngytyúk a takonyra. úgy örülök, hogy elviszik a kacatokat, azon agyalok, mit kéne még elpattintani. :D szóval adni jó!

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.04. 22:14:56

@QUERCUS: Mi is eddig jutottunk el a következtetésekben. Nagyon nem lenne mindegy, hogy az aláírt 15e Ft-os törlesztőnket fizethetnénk, vagy a 30-50e Ft közötti összeget, amit utóbb már követeltek rajtunk.
Ráadásul a szerződésünket is bevette anno a bank, a hitelkiutaláskor. Egy van a közjegyzőnél, egy meg náluk. Nekünk semmi, csak egy kockázatfeltáró nyilatkozatunk van a paksamétából.
Ügyvéd csak súlyos pénzekért vállalta volna az ügyet, így nem indítottunk még emiatt pert.
Annyiból már kiköltözhettünk volna külföldre - ha lett volna annyink.

Érdeklődve várom, várjuk az őszt...

@puhacica: :) Ez aranyos sztori. Fordított Karácsonyt tartasz? :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.04. 22:18:11

Na szóval...

kepkezelo.com/images/e1zgk82lsxl8h09p8mhp.jpg

Az adományozás anatómiája.

Adni jó. Az adományozás megnyugtatja a lelkiismeretet békés alvást biztosít valamint az emésztésre is jótékony hatással van.
Az adományozás ünnep. Annak az ünnepe hogy mi vagyunk a jó oldalon és mi adományozunk nem pedig nekünk adnak.
Ennél csak egy jobb dolgot tudunk elképzelni, ha NEM kell jótékonykodnunk.
Az igazi kreativitás annak a megindoklása miért nem adunk semmit.
Van aki sértettségből mert lehazaárulózták.
Van aki azért mert nem látja az eredményét.
Van aki azért mert nem tudja lekövetni a pénz útját.
Van aki azért mert inkább vesz két festett fakacsát a piacon.
Van aki azért mert fogtechnikus.
Van aki azért nem mert nehogy már más mondja meg hová...
A végtelenségig lehetne folytatni az indokok felsorolását.
Érdekes a magyarok és az angolok mentalitásbeli különbsége ezen a téren.
Az angolok szívesen adományoznak de náluk ezzel le is zárult a történet. Lelkiismeret megnyugtatva a BBC bemutat évente egy kisfilmet hogy a pigmeusok kaptak három varrógépet, itt a népek elmorzsolnak néhány könnycseppet aztán annyi.
A magyar gyanakvó. Szereti tudni hogy biztosan jó helyre megy a pénze.
Látott már karón varjút.
Ha egy alapítvány csaló akkor mind az. Ha egy jótékonykodó szervezet tolvaj akkor mind az.
Angliában ha egy charity megbukik akkor senkinek nem jut eszébe hogy mind csaló.
Itt ha valakit megbüntetnek akkor a büntetés letöltése után az emberek szemében tiszta lappal indul.
Itt ha valaki valakinek sérelmet okoz és azt mondja sorry akor a sértettnek nincs erkölcsi alapja felelősségre vonni. Hiszen elnézést kért.
Itt senkit nem érdekel hogy az adományok hova kerülnek.
Adományoztam, megtettem ami az elvárás a többi nem rám tartozik.
A magyar imád segíteni. Hihetetlen segítőkész nép.
Én is sok embernek segítettem már itt hogy könnyebben induljon mint én.
Sok energiát fektettem bele de eszembe nem jutna pénzt kérni érte.
Mikor elromlott a számítógépem Rezsőfater rendbetette. Utána alkalmam volt segíteni neki.
Néhány hónapja megkeresett egy ismeretlen magyar Németországból hogy a fia ide jön nyaralni Bristolba és nagyon aggódik segítsek neki. Ha bajba kerülnének én menjek Bristolba elsőnek míg ő odaér. Természetesen vállaltam. Most vannak itt a fiúk, kamaszkoruk legszebb nyarát töltik.
Végül kellett egy új számítógép.
Ketten jelentkeztek hogy összerakják nekem.
Tildy Viking Harcosa megcsinálta munkadíj nélkül. Köszönet érte.
Ha Muscari fiának szóltam volna biztos vagyok benne hogy ő sem fogadott volna el pénzt.
Mikor elmondtam itt hogy még nem ettem soha sóletet Zolika azonnal meghívott magukhoz egy ebédre.
Soha előtte nem találkoztunk nem ismertük egymást csak abból amit itt leírtunk.
Meggyőződésem hogy ez az igazi Hungarikum nem a kendermagos tyúk.
Az ilyen magyarságra igazán büszkék lehetünk.
Tisztelek becsülök minden embert aki tesz valamit a közösségért.
Kívánom hogy sikerüljön sok adományt gyűjteni.
Én nem kívánok benne részt venni.
Még igazán megindokolni sem tudnám miért nem. Talán lustaságból.
Maximális tiszteletem VHB-nak hogy volt mersze elindítani ezt a kezdeményezést és arra bíztatnék mindenkit hogy támogassa.
Végezetül ideteszem egy régebbi írásom a Vöröskereszt vs használtruhamaffia összefüggéseiről de a másik hozzászólásba mert ide nem fér.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.04. 22:18:47

Valahol olvastam egy írást hogy Magyarországon egyes használtruha kereskedők a Vöröskereszt nevével visszaélve annak nevét megjelenítve a gyűjtőkonténerükőn visszaélnek a jóhiszemű adományozó adományával. A karitatív tevékenység a világon mindenhol üzlet még ha ezt irgalmas cselekedetnek állítják be akkor is.

Itt minden jelentősebb utcában van 2-3 úgynevezett charitas bolt. Oda bárki elviheti a felesleges ruháját és ott eladják aztán a pénzt elvileg jótékony célokra fordítják. Itt működik a dolog senki nem kérdi meg hogy hova mennyi jut csak a felesleges ruhát odaviszik zsákokban és kész.
Ezeket az üzleteket bérlik valakitől meg az eladókat is fizetik meg a költségeket. Ami marad azt fordítják jótékony célra. Szemmel láthatóan az üzemeltetők nem élnek száraz kenyéren meg az üzlethelységet kiadónak is tisztes haszna van. Gyanítom hogy a megmaradt el nem adott ruhák kerülnek Magyarországra a sok Angol használtruha üzletbe.
Ennek a műfajnak magyarországi megfelelője a Vöröskereszt meg a máltai szemforgatók.. Mind vastagon jól élnek belőle. Legalább olyan vastagon mint a használtruha láncot működtetők.
Na most tegyük fel hogy van egy csomó jó állapotú használt ruhám amit kihíztam. Merthogy mindennek ellen tudok állni csak a kísértésnek nem. A ruhám megöröklői ezért imába foglalják a nevemet. Vagy nem. Na most több lehetőség van a ruhát rászorulókhoz eljuttatni. Az egyik elvinni személyesen a rászorulóknak és ott keresni egy olyan csontsovány rászorulót akire rászorul az én xxxxl-es ruhám. Mivel alapból lusta vagyok mint a dög ezért evidens hogy nem fogok ÉN keresni valakit a ruhámnak.
De nekem ez a ruha NEM kell kvázi a szemétbe is kidobhatnám ha nem lenne olyan „szocijálisan” érzékeny harmatos virágszál lelkem ezért a legrövidebb utat próbálom megkeresni a ruhától való megszabadulásnak.
Ha a Vöröskeresztnek adom akkor könnyen viszontláthatom a kabátomat egy 140kilós munkába belerokkant leszázalékolt raj fiatalemberen aki hogy finoman fogalmazzak familiárisan hiperpigmentált. Mivel egész életemet az ő megsegítésükre tettem fel ezért elönti szívemet a melegség és aznap a jócselekedet megnyugtató elégedettségével hajtom álomra a fejemet. Mert én ilyen vagyok.
De választhatom azt az utat is hogy odaadom a legközelebbi használtruha kereskedőnek. A burzsuj kizsákmányoló profitorintált vadkapitalizmus erkölcsi fertőjében gázoló pénzeszsákján ülő szegényeket megnyomorító vérszipolyozó karvalytőkésnek ki csalárd módon a Vöröskereszt feliratával hamis látszatot keltve kicsalja az eldobásra ítélt ruhát a hiszékeny emberekből. Halál reá.
Igaz ugyan hogy a használtruha boltokba nem politikusfeleségek járnak nem puccos dámák nem nasasasszonyok hanem akiknek ennyire TELIK.
Kispénzű minimálbéren tengődő DOLGOZÓK. Onnan öltöztetik a családjukat örülnek egy jó állapotú darabnak de a Vöröskereszthez soha nem mennének mert proli lelküknek szégyen az alamizsna kérés meg úgysem kapnának mert DOLGOZNAK.
Tehát melyik utat válasszam?

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2014.07.04. 22:37:57

@diggerdriver: ezt olvastam a blogodon, vagy valahol és már akkor is tetszett. Annyi kiegészítéskeppen, hogy azokban a boltokban csak a vezető és a helyettese kap fizetést, a többiek önkéntesek. Egyszer raakadtam egy Ilyen bolt hirdetesere, asszem olyan 17000 fontos éves fizu volt megjelolve

2014.07.04. 22:54:20

Nehari, de a poszthoz nem tudok hozzaszolni, viszont felido van ugyhogy erre azert valaszolok:

@diggerdriver: Hasznalt ruha erdekes tema, kevesen tudjak de van harmadik ut: olyan kkv-k, akik textil ujrahasznositassal foglalkoznak, peldaul egyedi taskakat, szonyeget, ruhakat csinalnak beloluk, vagy szalakra bontva uj anyagot, esetleg papirt, stb. Nekik adni a megunt cuccokat az igazi segitseg mert, nem csak kreativ vallalkozast, emberek munkajat hanem kornyezetet is segited vele :))

2014.07.04. 23:02:01

@diggerdriver: Ez milyen erdekes, soha nem gondoltam ezt igy vegig... Szinte minden ruham charity shop-bol van, es nem is kimondottan azert mert nem tudnek mashol ruhat venni, csak egyszeruen nem igenylem hogy ujonnan vegyem es szeretem a boltok hangulatat. Most hogy felhoztad a temat, vegiggondoltam es rajottem hogy milyen zsenialis rendszer ez hogy fizetni kell a ruhakert, meg akkor is ha sokszor csak egy-ket fontot darabonkent peldaul. Ha ingyen adnak ugyanezeket a ruhakat, be sem mennek a szervezethez 'elkerni' oket, szegyellnem magam, meg akkor is ha raszorulnek. Viszont ha akar 50 pennyt is adtam a ruhaert, ugy erzem hogy azt en vasaroltam, nem adomanykent kaptam. Micsoda kulonbseg, pedig lehet hogy a szervezet semmivel nem jart jobban anyagilag mintha ingyen adta volna, de velem jot tettek.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2014.07.04. 23:37:11

@Bebbi: "Nekem ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy Magyarorszagon a legtobb esetben a kulfoldrol jovo embert nem fogadjak el, altalaban azzal zavarjak el, hogy ebbe ne akarj beleszolni. Ha ez megvaltozik, akkor akar meg sikeres is lehet egy ilyen kezdemenyezes. "

Pontosan igy latom en is. Amig a szemlelet nem valtozik (tisztelet a kivetelnek), addig nehez valamit tenni. Ugyanakkor nem varhatjuk el, hogy varazsutesre mindenki maskent kezd gondolkodni, es tart karokkal fogad mindent, amit "mi jol megmondunk kulfoldrol".
Viszont, hogy valami pozitivumot is mondjak:) Szemelyes tapasztalat: Bp. kornyeki kisvaros, postahivatal: a helyisegben mindenfelet arusitanak, a csokoladetol kezdve a dvd-kig, csak a posta profiljahoz illo dolgokat nem(mint pl. kepeslap, csomagfeladashoz hasznalatos doboz stb.) Ezt elmeseltem anyukamnak, amikor otthon jartam, mondvan, hogy ennyi uzleti erzeke sincs a Postavezetonek? Mire o is bologatott, majd par nap mulva mondta nekem, hogy beszelt az egyik postai alkalmazottal, aki mondta, hogy "tovabbitja az eszrevetelt".
Szerintem mar az eredmeny, hogy valaki szol, mert legtobb esetben a "mindig igy csinaltuk, minek valtoztatni" szemlelet van me'g nagyon sok helyen (tisztelet a kivetelnek - valoszinuleg nagyvarosokban kicsit mas a helyzet) Majd meglatjuk, ha hazalatogatunk legkozelebb, lesz-e valami valtozas:)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.05. 06:26:10

Szerintem ha mar jotekonykodas, akkor akar nezzazegfele-nek is osszedobhatnank,hogy egyenesbe keruljenek, vagy ki tudjanak menni kulfoldre. Akar olyan alapon is, h visszaadjak. Bocs,nem akarom semmit kavarni, vagy senkit kellemetlen helyzetbe hozni, csak erdekes, h altalanossagban beszelunk az adasrol, mikozben itt valakire kb radol minden lassan.
Pappito koszi megint a KIVA emliteset, nagyon erdemes megnezni mirol van szo.

tableno 2014.07.05. 08:12:03

@Chang Yai: ez se rossz ötlet. Mint szőrösszívű pénzügyes, viszont azt mondom, ennek is vannak feltételei. Az ő esetükben egy "vállalkozásról" vagy projektről lenne szó, amit meg kéne finanszírozni. Tehát először is kellene mutatniuk egy minél részletesebb "üzleti tervet": hova mennének, mit csinálnának, megvannak-e ennek a (nem anyagi) feltételei. És végezetül mennyi pénzre van szükségük ehhez, pontosan mire költenék, milye időzítéssel, és kb mennyi idő múlva tudnák visszafizetni (szerintem helyesebb lenne kölcsönt adni, ugyanis így később a visszafizetett pénzből mást is támogatni lehetne később - biztos lenne még jelentkező).

VHB 2014.07.05. 08:26:23

@diggerdriver: kösz Digger az összefoglalót, látodd többek között nekem ez sem az erősségem.

Sokaknak nem ment át, hogy nem az n+1 alapítvány vagy bármilyen szervezetetet szeretnék létrehozni (aminek a fenntartása sem két fillér), hanem "csak" egy online közösséget, ahol támigatható/andó ötketeket vitatnánk meg és alkalom adtán segítenénk.

Páran azt hiszik, hogy én pénzt kértem vagy pénzért kuncsorogtam. Egy frászt! Ha egyetértesz egy kezdeményezéssel akkor áldozol rá, ha nem akkor meg nem. Ebből a szempontból érthető, ha valaki a tapasztalatot meg az alázatot hiányolja, de mint írtam nem ez a helyzet.

2014.07.05. 08:26:33

Legtobb orszag bunuldozo szervei hasznalnak "face recognition" softwareket, amikkel nagy valoszinuseggel beazonosithatok szemelyek. Sot, kommersz valtozatok megvasarolhatok, de sok kameraba is be vannak epitve.
Az adomany megalazo dolog, ezert nem is szoktam adomanyozni.
Penzugyi ismeretek oktatasa: pont a napokban olvastam egy cikket, hogy a kanadai lakossag 70%-anak meg alapveto ismereteik sincsenek ezzel kapcsolatban. Szerintem jo is van ez igy, mert ha ki tudnak szamolni, hogy pl. hazvasarlas eseten az elso 5 evben (neha sokkal tobb) csak a kamatot fizetik, kevesebben vennenek hazat:)
Sodalis olvtarsunk tortenete megdobbentett. Rendkivul nagy szerencseje volt, szerintem mondjon halat a Jo Istennek, meg ha ateista, akkor is:) Par eve egy magyar szarmazasu tizeneves lanyt oltek meg, fenyes nappal, futas kozben, egy parkban, Vancouver kornyeken. Rosszkor volt rossz helyen:( Szinten par eve egy tavolsagi buszon Manitobaban egy addig "normalis" kinai szarmazasu ferfi levagta a szomszedja fejet, es evett is a testreszeibol:( Nem tudjak, miert tette:( Az Elet mar csak ilyen:( A par hete tortent keses verengzesrol nem is teszek emlitest vagy a rendorgyilkosrol. Random esetek:(
Hogy kellemes dologrol is beszamoljak, megemlitem Canada Day-kor tortent dolgot: kikoltoztem a repter mellet levo epulo muhelyek koze a lakoocsimmal. de mivel zajos volt, par orara kimentem parkolni a par meterre levo bekoto utra. Miert ne jojjon egy rendor? Azzal kezdte, van e nalam lofegyver:) Mondom nincs, erre megnyugodott. Kiderult, hogy nincs biztositas es regisztracio a kocsin, 3000 dollar buntetes kapasbol:( Mondtam, a zaj miatt parkolok ideiglenesen az uton, es nincs penzem biztositasra egyenlore, hajlektalan vagyok, de itt dolgozom a muhelyeknel, 2 napja kezdtem:) Megegyeztunk, hogy nem buntet meg most az egyszer, ha visszaallok a muhelyek koze, ami privat terulet:) Megvarta, mig visszaalltam:) Kezd visszaterni az emberisegbe es a szerencsebe vetett hitem:) Ma delutan egyedul dolgoztam, egy masik helyen, irodakat renovaltam, erre felborult a kis osszecsukhato allasom, ne fekeztem be. Akkorat tanyaztam, mint egy budos beka:) A gipsz meg a pofamba ment:) Meg sem mertem mozdulni par percig, feltem, hogy eltort valamim, fel sem tudok majd kelni. Szerencsere csak kissebb zuzodasok lettek a bal karomon, igy ossze tudtam pakolni es huztam is "haza" a lakokocsimba.
Huuuu, action van, fosok!!!! Hivom a 911-t!!!! :(((((((((((((

VHB 2014.07.05. 08:53:32

@Cascabel: Ismerek egy kutyamenhelyet, akik ingyen csippelték a hajléktalanok kutyáit. Ebben vajon mi a megalázó?

A balesetedet sajnálom, remélem nincs komoly bajod!

2014.07.05. 08:58:58

@Cascabel:
Megusztam!!! Vagy 10 szemelykocsi erkezett a muhelyek kozti parkoloba - football palya nagysagu, vadi uj bitumen boritas - es elkezdtek versenyezni, kerekeket csikorgatni. Feltem, hogy valamelyik veletlenul a kocsijaimban kot ki:) Itt voltak vagy 15 percig. Allatok!! Ha meg maradnak 5 percig, hivtam volna a rendorseget. (vagy ha hozza nyultak volna az itt parkolo kamionokhoz) Ja, szombat hajnal 1 ora van:( En meg reggel megyek melozni:(

DieNanny CH 2014.07.05. 09:23:12

@Kriszta D:

Nem csak a lehetőségek számítanak, hanem az ember maga. Unokatesómék 4 gyereket nevelnek szeretetben, szegénységben. Ő azért nem kap munkát, mert sok a gyerek. Férjének 3 állása van. Külföldi elinduláshoz tőke és nyelvtudás kell. Unokatesómnak olyan örökölt betegsége van, ami akadályozza a nyelvtanulást. Iskolában fel volt mentve oroszból, magyarból is bukdácsolt. A 4-ből 3 gyerek beszédhibás, ennek ellenére 4-5-ös átlagaik vannak. (Csak a legkisebbik lány... Fiúknál azért ez milyen nagy szó!)
Szóval, mivel én ismerem őket, tudom, hogy ők soha nem tudnak majd külföldön elindulni.
(A gyerekek már kacsintgatnak kifelé, bár csak a 10 éves lány veszi igazán komolyan a nyelvtanulást.)

Úgyhogy nem igaz az az állítás, miszerint mindenkinek van lehetősége!

Muscari 2014.07.05. 09:30:31

@Evain: nem hiszem. Rengeteg "normalis" ember jar charity boltba, sot. Azon kivul Reading nem egy getto.

@sodalisO [eng]: az uzletben levo dolgozonak kellett volna hivni a rendorseget. Nalunk, ha balhe van, ami azert szerencsere ritkan fordul elo, es kest meg nem is lattam itt, szoval en az elso figyelmeztetes utan mar nyulok a telefonert.
Abban a helyzetben, amiben te voltal, meg azonnal. Bar lehet, hogy az alkalmazott lefagyott, annyira megremult, nem tudom.

Orulok, hogy nem tortent bajod, remelem, idovel tul tudod majd tenni magad rajta. Ha nem, kerj segitseget.

@nyuszigonosz(D): Hat, ha van biztonsagi kamera az uzletben, akkor erdemes. Ugy meg el is kaphatjak.

VHB 2014.07.05. 09:56:52

@tableno: Nocsak! Lehet, hogy sikerült kavicsot dobni az állóvízbe? :-)

Muscari 2014.07.05. 09:57:23

@sodalisO [eng]: olyan sok a fekete azon a kornyeken? Nem gondoltam volna.
Megint ra kell jonnom, hogy milyen jo helyen lakom. Nem erdekel, hogy olcsobban tudnek berelni Kelet-Londonban, nekem az nem er annyit, foleg, hogy van egy 18 eves lanyom.

Zoli@: Wood Greenhez is volt szerencsem harom hetig, eleg is volt. Pedig rengeteg magyar lakik ott, ha veletlenul arra jarok, kivetel nelkul mindig hallok magyar szot.

NorthPier 2014.07.05. 10:25:55

@diggerdriver: Sok embernek segítettél már? Segíts nekem is lécci: hol lehet Golders Greenben jacket potetot kapni?! (Ez az utolsó nap szerintem, hogy kibírom nélküle.)

2014.07.05. 11:03:20

@VHB: Nekem atjott hogy te mit szeretnel, de szemelyesen azt gondolom hogy ez nem igy mukodik, ezt probaltam elmagyarazni fentebb, ezek szerint neked meg ez nem jott at - lehet hogy rosszul fogalmaztam. A non-profit szektor szerintem nem 'kuncsorgasrol' szol. En dolgoztam kicsit ebben a szektorban es nem erzem ugy hogy barmi elitelendot csinaltam volna mikor penzt probaltam gyujteni altalam jonak gondolt celokra, es a jovoben meg tobb idot es energiat tervezek forditani hasonlo tevekenysegekre. De ez is egyfajta 'szakma' ha ugy tetszik, nekem pl. rengeteget kell meg tanulnom ezen a teruleten ha barmit is el szeretnek erni a jovoben.

Ha meg erdekel a dolog es nem bizonytalanodtal el, en a helyedben megfogadnam @River_Of_No_Return: tanacsat es bekapcsolodnek egy szervezetbe vagy kampanyba helyileg hogy tapasztalatot szerezzek.

VHB 2014.07.05. 11:14:18

@Mirjam2: én örömmel fogadok minden tanácsot'. Az más kérdés, hogy olyannal nem tudok mit kezdeni, hogy menjek el önkénteskedni. :-) (tudom, hogy nem te írtad)

Szóval mit gondolsz a posztban említett ingyenes javaslatról miért nem beszéltünk? (Eltekintve, hogy alig kattintottak át)

2014.07.05. 11:15:19

@Cascabel: Persze hogy felismernek a face recognition softwarek, de csak akkor ha mar ott vagy valahol fizikailag, kulonben hogyan talalnanak meg magikus uton, honnan tudnak hol vagy?? Hihetetlen hogy meg teged is atvertek ezzel a Big Brother dologgal. Probalj meg logikusan gondolkodni. Oke, lefenykepeztek, aztan elsetalsz a helyszinrol es most honnan tudna, es ki, hogy hol tartozkodsz?

Ez is mutatja hogy a CCTV mekkora pszichologiai fegyver, a normalis emberek elhiszik hogy Big Brother figyeli es barmikor megtalalhatja oket, a bunozok meg tudjak hogy ez hulyeseg szoval nyugiban garazdalkodnak tovabb. Lasd: www.theguardian.com/technology/2011/aug/17/why-cctv-does-not-deter-crime

Orulok hogy jo tapasztalatod volt a rendorrel, ez tenyleg szivderito tortenet. Es jo hir hogy megusztad a balesetet. Tovabbi jo munkat...

2014.07.05. 11:19:35

@VHB: Pedig pont ezt kene csinalnod, ha erdekelnek az ilyen kezdemenyezesek, el kene menned onkenteskedni. Nem tudom mar hogyan fogalmazzak, mert tobbszor is megprobaltam tegnap es nem sikerult, szoval ugy tunik hogy bar a fejemben van, egyszeruen nem tudom atadni hogy mire gondolok ezzel kapcsolatban. Meg egyszer megprobalom: emberek nem fognak azert segiteni - idot, penzt aldozni - mert valaki azt mondta hogy ez egy 'jo otlet'. 'Miert ne' alapon nem mukodik. Azt kell megmutatni az illetonek hogy mit fog kapni cserebe, meg akkor is ha a felszinen ugy nez ki hogy 'onzetlen' cselekedetrol van szo. Meg akkor is ha egy sima alairasgyujtesrol van szo. Ennek a jateknak vannak bizonyos szabalyai amit onkenteskent elsajatithatnal.

2014.07.05. 11:22:31

@VHB: Konkret kerdesedre valaszolva, azert nem beszeltunk a javaslatrol - szerintem - mert senki nem 'adta el' az otletet. Az ilyeneket el kell adni, akkor is ha 'ingyenes'. En igy latom, lehet hogy tevedek.

2014.07.05. 11:24:12

@Cascabel: @Mirjam2: Annyira szep az utolso bekezdese a Guardian cikknek amit belinkeltem hogy nem tudom megallni hogy ne idezzem:

'the idea that we can all be made to behave if only we are watched closely enough all the time is bunkum. We behave ourselves because of our social contract, the collection of written and unwritten rules that bind us together by instilling us with internal surveillance in the form of conscience and aspiration. CCTVs everywhere are an invitation to walk away from the contract and our duty to one another, to become the lawlessness the CCTV is meant to prevent.

After the London riots, one thing is certain: anyone promoting CCTVs for deterrence is most likely selling something, probably CCTVs.'

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.05. 11:34:03

@nezzazegfele: "Én úgy látom, hogy az itthoni áldatlan állapotok nagyon szépen leírhatók a felforralt béka esetével."

Ezt én is így érzem, de nem jutott eszembe ez a frappáns hasonlat. Nagyon igazad van!

2014.07.05. 11:36:35

@VHB: 'Lehet, hogy sikerült kavicsot dobni az állóvízbe? :-)'

Lehet hogy igen, vagy lehet hogy sikerult potencialisan zavarba hozni valakit akinek eszebe sem jutott hogy penzt kerjen masoktol, vagy lehet hogy sikerult kinyitni a vizcsapot es ezentul rendszeresen fognak uzenetek erkezni ide valamilyen formaban hogy gyujtsunk penzt egy csalad hataratkelesere vagy barmi masra es teljesen ellenorizhetetlen lesz hogy honnan erkezik a keres. Elnezest hogy negativan allok hozza, mindenki dontse el maganak hogy ez negativ vagy realista hozzaallas.

2014.07.05. 11:38:42

@Muscari: Tudom hogy nem vagy rasszista es nem akarok errol parttalan vitat nyitni de maradjunk annyiban hogy engem hasonlo aranyban tamadtak meg feketek es feherek az evek soran. Az osszes szemelyes ismerosom pedig aki fekete (es van egy par) muvelt, kulturalt ember es nem fenyegetnek kessel idegeneket boltokban.

Ami Wood Green kornyeket illeti, azert van tele magyarokkal mert olcso a szallas (nem veletlenul...).

vazzup 2014.07.05. 11:45:16

Mindig megcsodálom azokat az embereket, akik elhiszik, hogy ma Magyarországon a politikusok nélkül, sőt, inkább azok ellenében lehet bármit is tenni.

Itt emlékeztetnék mindenkit az éppen most terítéken lévő Norvég Civil Alapok, és a magyar civil szervezetek kálváriájára.

Hát kábé így. Az én véleményem az, hogy az az ország megérett a pusztulásra, a benne lévő embereket meg személyesen megsegítem, ha rászorulnak.

Amúgy majd akkor hiszem el, hogy bármi értelme lenne ilyen szervezett akciókat hirdetni ilyen témákban, ha például a Hősör Tere projektre olyan tömegek jelentkeznek önkéntesnek, hogy a szevrezet nem bírja adminisztrációval. Addig minden magasabb szintű (értsd: egyéntől a családokon, csoportokon keresztül az országos szinting) kezdeményezés veszett fejsze nyele, csapkodni és zúzott sebet okozni lehet vele, de hasznos munkát végezni bajosan.

S igen, ennyire vagyok mostanában kedvetlen ha a hazai állapotok kerülnek terítékre.

vazzup 2014.07.05. 11:47:58

jav.:
Hősör Tere = Hősök tere
szinting = szintig

VHB 2014.07.05. 11:55:43

@Mirjam2: nem fogunk közös nevezőre jutni.

Muscari 2014.07.05. 11:58:59

@Mirjam2: ertem, es nem is ugy gondoltam. Nem is igazan tudok mit mondani a feketekrol, ahol lakom es dolgozom, ott eleg kevesen vannak, akiket ismerek, azok mind kulturemberek.

Brixtonban pl. allitolag nem lehet feher embert latni, meg elegge egy getto helynem mondjak, de inkabb nem nezem meg szemelyesen, ha nem baj :-)

A kavezoban, ahol dolgozom, volt tobb lopas ill. verbalis inzultus is, aminek szemtanuja voltam. Egy elkoveto volt fekete, ha jol emlekszem, a tobbi mind feher, az egyik tolvaj raadasul echte angol volt, ot elkaptak, onnan tudom.

Az, hogy Sodalist egy fekete tamadta meg, nyilvan veletlen, en csak azon csodalkoztam, hogy foleg ok jarnak ott charity shopba, mert itt Londonban ez nem igy van.

2014.07.05. 12:00:40

@VHB: Nem is kell, sok szerencset a kezdemenyezesedhez, oszinten. Lehet hogy neked van igazad es igy is lehet csinalni, en tenyleg csak segiteni akartam a magam nagyon szereny eszkozeivel.

2014.07.05. 12:05:51

@Muscari: Azon en is meglepodtem hogy azt irta, foleg feketek jarnak ott charity shopba. En RENGETEGET voltam charity shopban, szerintem nalam kevesen toltottek tobb idot ilyen boltokban Londonban es soha nem vettem eszre hogy tobb fekete lenne ott mint mashol. Gyakran mind az eladok, mind a vasarlok feherek, sot vannak pl. kimondottan azsiai charity shopok ahol azsiai ruhakat arulnak es a vevok nagy resze azsiai.

Ami Brixtont illeti, nem tudod mit hagysz ki. Egy nagyon kellemes varosresz gyakran erdekes kulturalis programokkal. Nem mindenki fekete, es a feketek nagy resze is teljesen normalis, baratsagos ember, sokan vannak akiknek a csaladja eredetileg a Karib-szigetekrol szarmazik. Sokkal biztonsagosabb mint pl. Tottenham illetve mas 'gettos' reszek Wood Green kornyeken.

VHB 2014.07.05. 12:11:37

@Mirjam2: ez egy kissé demagóg lett annak a fényében, hogy 1aaz ötletet nem én dobtam fel 2 HÁ szűri a posztokat és kommenteket pfff

2014.07.05. 12:11:56

@Muscari: Abban is teljesen igazad van hogy az eladonak kellett volna hivnia a rendorseget, bar nyilvan nem konkretan felemelni a mobiltelefont abban a pillanatban mikor a pasi kest rant. Mikor en a belvarosban dolgoztam egy kis boltban / etteremben, volt egy panikgomb a penztar alatt ami ossze volt kotve a rendorseggel, de ha ezt megnyomtam volna akkor sem jelent volna meg nyilvan a rendorseg abban a masodpercben, szoval ilyenkor mit lehet csinalni. Utolag is hivnia kellett volna az alkalmazottnak a rendorseget, mar csak a sajat biztonsaga erdekeben is mert lehet hogy visszajon a ficko. De az ilyen charity shopokban altalaban olyan emberek dolgoznak akik mashol nem talalnak munkat, szoval lehet hogy nincs az alkalmazott a helyzet magaslatan.

2014.07.05. 12:17:52

@nezzazegfele: Koszonjuk a reszletes valaszt, irok privatban amint vegigolvastam...

VHB 2014.07.05. 12:19:07

@nezzazegfele: meló után tudom csak megnézni

2014.07.05. 12:20:28

@VHB: Oke, csinald ugy ahogy jonak latod aztan majd okulsz a sajat tapasztalataidbol. Tenyleg minek pofazok bele feleslegesen.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.05. 12:25:27

@nezzazegfele: @Mirjam2: @VHB:
sajnálom, ha bárkit zavarba hoztam, vagy ilyesmi, csak egyszerűen egy elég furcsa egybeesés volt, és ezért jutott így konkrétan eszembe.
nekem a HÁ történetének a legmegdöbbentőbb, legemlékezetesebb története Rózamamié volt, és valahogy konkrétan ez olyasmi, amire érzékeny tudok lenni.
de az is biztos, hogy én nem kezdek el szervezni semmit vagy nem mondtam konkrétan semmit, azon kívül, hogy akár ezt is lehetne, hamár pont erről beszélünk, és valaki a közösségből nagy szarban van.

Muscari 2014.07.05. 12:26:01

@Mirjam2: hat majd akkor egyszer megnezem Brixtont.

Most jut eszembe egyebkent, hogy ismertem par fekete csajszit, mikor carer-kent dolgoztam. Eleg sokan voltak, foleg fiatalok, meg is lepodtem, hogy a Kelet-Europaiak utan talan ok voltak a legtobben a cegnel.
A legtobbuk lelkiismeretesen vegezte a munkajat, jokat dumaltunk, a legjobb kapcsolatban egy dominicai szarmazasu lannyal voltam. Nagyra ertekelem, hogy ok veszik a faradsagot, es elmennek minimal berert dolgozni (meg ha megszakadni nem is kell a munkaban), rajtuk kivul minden carer viszonylag, vagy teljesen friss bevandorlo volt.

DieNanny CH 2014.07.05. 12:26:56

@nezzazegfele:

Amellett, hogy minden tiszteletem a tiétek, akik beteg gyereket neveltek minden nehézség ellenére, ezt: "a barnák megint túl közel mentek hozzá, " a gyerek tanulta valakitől. Mármint a viszolygást. Ez nem csak úgy "jön".
Példa erre svájci unokaöcsém, aki úgy 1-2 évvel ezelőttig azt sem tudta, mi az a cigány, pedig születésétől minden nyáron Mo-on van, eléggé sok cigány által lakott városban.
A különbségtétele amiatt kezdődött, hogy húgom párszor elítélően nyilatkozott róluk.
Csak az a véleményem, hogy ha tényleg "barna" közegben forog, a szülői ház miatt nem fog túlzásokba esni (asp ellenére.)

2014.07.05. 12:37:46

@Muscari: Nezd meg ezt a videot, hatha kedvet kapsz: brixtonmarket.net/makers-market-2/. En mar kedvet kaptam, barcsak ott lehetnek :(.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.05. 12:47:17

@NorthPier:
Golders Greenben nem tudom de most megyek Edmonton Green-be ahol a Shopping Centre című egység Munchiez nevű műintézményében kb 20féle töltött krumpli közül választhatsz max 4fontos áron.
Brutális nagyok.

Muscari 2014.07.05. 13:00:59

@Mirjam2: Ez nagyon jo, koszi szepen. Mindenkepp elmegyunk majd, en is imadom a piacokat, nem csak Digger.

@NorthPier: Golders Greent nem tudom, de ha elmesz a Royal Free Hospitalhoz (a Belsize Parknal kell leszallni es egy kis seta onnan), ott a Fleet Street sarkan van egy kajalda, ahol ilyesmit arulnak, meg az utcaban is meg egy. Altalaban ott, ahol ki van irtva, hogy english breakfast-t arulnak, ott jacket potatot is lehet kapni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.05. 13:14:40

@Mirjam2:
Voltam már ott sőt dolgoztam is ott.
Ez a piac a metróállomás mellett van szinte.
Nem volt bajom Brixtonnal.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.05. 16:04:00

@Mirjam2: @VHB: Rendben.

@Chang Yai: Hosszú lett, a blogban válaszoltam.

@DieNanny [SZ,CH]: Szintén blogban a válasz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.05. 17:26:40

@VHB:
A nezzazzedfele projektbe beszállnék.
Anyagilag.

NorthPier 2014.07.05. 17:27:33

@Muscari: köszönöm, az egy kicsit messze van nekem, és a tájékozódással is vannak problémáim :-)

NorthPier 2014.07.05. 17:38:43

@diggerdriver: köszi, ennyi erővel nekem sajnos a Holdon is lehetne. Nagyjából két hete játszom tájékozódó futást itt, teljesen egyedül, csak telefonos segítségem van. Nem rémálom, de nem is hetykéskedem, hogy jól elmegyek, aztán meg gőzöm sincs, hol vagyok. (Amúgy: napi séta közben párszor játszottam azt, hogy figyelem az embereket, vajon nem te jössz-e szembe velem:-) Nyilván a gyerekek, nők, kalaposok nem játszanak, úgyhogy nem annyira izgalmas.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.05. 17:44:38

nakéremszépen.
nekem majdnem van itt 10 paki a konyhában.
nyakonvágnának érte, ha ezt hallanák, mert indiaiaknak mondják magukat (habár mint Mirjam nemrég kifejtette, semmi különbség nincs, csak hogy ki melyik oldalára került a határnak, ja 120 km ide a határ). muzulmánok, böjtöltek egész nap (a gyerekek nem, és nekem is adtak ebédet), és itt a képen várják a napnyugtát éppen. a háttérben a Jaisalmer fort (világörökség). szerintem tiszta Pakisztán, bár még nem voltam ott.

kepfeltoltes.hu/140705/IMG_3323_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

tsabus UAE 2014.07.05. 18:49:17

Azt hiszem, most nem olvasom végig a kommenteket. Anno megmondtam, hogy az utolsó, amit teszek Magyarországért, az az, hogy elmegyek szavazni. Elmentem. Passz.
Néhány barátomat és családtagomat támogatom otthon, és drukkolok az országnak, hogy megoldja a mostani gondjait. Önállóan.
Habár szokás csípőből elutasítani Hinta megnyilvánulásait, most teljesen igazat adok neki abban, hogy tessenek támogatást kérni az otthoni oligarcháktól. Valamint a politikusoktól, a kétharmados többségtől, és a szavazást kihagyóktól. (Kiegészítés tőlem)
Nekem pillanatnyilag, kisebb gondom is nagyobb az otthoni projekteknél.
Az első 42 évemben nem tudtam tenni az ellen a sz@rkupac ellen, amivé az ország gazdasága, közigazgatása és politikája lett. Gondoltam, hagyom érvényesülni azokat, akik szerint ez a helyes út. Tessék...

Muscari 2014.07.05. 19:02:38

@NorthPier: szivesen, csak ket metromegallo, az londoni viszonylatban a szomszedban van.

Mit csinalsz Londonban?

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.05. 19:42:13

@Mirjam2: Nekem a videó hibaüzenetet ír ki. De a fotók alapján én is megkívántam... :)

@diggerdriver: Kedves vagy, köszönöm. :) Azért az első körös gondolataimat olvasd el a blogon Te is, kérlek.

2014.07.05. 20:45:41

A magyar társadalomnak kellene megváltoznia, ahhoz viszont nem pénzre lenne szükség... :(

NorthPier 2014.07.05. 21:45:07

@Muscari: köszi mégegyszer. Egy spec beteg kisfiú anyjának az otthoni terápiát segitem megtanulni. (magyarok.)

VHB 2014.07.05. 23:14:43

@nezzazegfele: @diggerdriver: Vendégeink voltak, nem tudtam korábban a géphez jutni.

Elolvastam mindkét bejegyzést.
Kézfeltartással kérem a támogatókat (akár csak elviekben is), hogy a listához írják hozzá a nevüket:

1. Digger
2. VHB

A lista nem kötelez semmire, pusztán a részletek kidolgozásával kapcsolatban kapsz majd üzeneteket. Bármikor visszavonható.

NorthPier 2014.07.06. 09:21:52

@diggerdriver: mert csak két hete vagyok itt. És eddig nagyon kevés szabadidőm volt. Meg a blogolvasasban is le vagyok maradva, ami gyakorlatilag meg soha nem fordult elő.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.06. 13:45:40

@NorthPier: Nincsenek véletlenek. :)
Akklimatizálódj csak, majd még beszélünk. :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása