oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. június 19. 06:39,  Így néznének ki a válogatottak határátkelők nélkül 222 komment

2014. június 19. 06:39 Határátkelő

Így néznének ki a válogatottak határátkelők nélkül

Eddig nem foglalkoztunk itt, a blogon a labdarúgó-világbajnoksággal, de most egy olyan összeállításba futottam a neten, ami feltétlenül megér egy posztot. Arról van szó, hogy vajon hogyan néznének ki az egyes válogatottak a határátkelők nélkül? Aligha ismerne rá bárki is a holland, a francia, a német vagy éppen az amerikai válogatottra, ellenben például Ghána jelentősen megerősödne. Nézzük a legérdekesebb csapatokat!

cím_Hollandia.jpg

Miközben Európa-szerte erősödnek a szélsőségek (a német futballhuligánok jó része neonáci, Svájc a bevándorlás szigorítását szorgalmazza, eközben Franciaországban és Hollandiában is előre törtek a szélsőséges pártok), addig talán keveseknek jut eszükbe a labdarúgó-világbajnokság napjaikban, hogyan is nézne ki kedvenc csapatuk a határátkelők (vagy azok első generációs leszármazottai) nélkül.

A mai posztban közölt összeállítások eredetije itt jelent meg, és ebben az esetben a „külföldit” vagy határátkelőt úgy határozta meg, hogy olyan játékos, akinek legalább egyik szülője külföldön született. Én a magam részéről a legérdekesebbeket válogattam ki. Nézzük!

Hollandia

Kezdjük az egyik esélyesnek számító hollandokkal, akiket (mint az a nyitóképen is látszik) alaposan megritkítana, ha kiemelnénk a válogatottjukból a határátkelőket. Rögtön eltűnne például a csatár Jermain Lens, a kapus Michael Vorm és a középpályás Nigel de Jong – mindannyian suriname-i származásúak.

Ha ez nem elég, búcsút inthetnének a szintén középpályás Leroy Fernek (nagyapja még Curacao csapatában játszott), a portugál apától származó védőnek, Rolando Maximiliano "Bruno" Martinsnak és a jamaicai középpályás Jonathan de Guzmannak. Ez hat játékos, akik közül akadna egy-két fájdalmas veszteség is.

Franciaország

Franciaország_1.jpg

Ez azonban mind semmi az egyik esélyesnek számító franciákhoz képest, akik éppen csak ki tudnának állni „tisztán” francia csapattal, hiszen a 23-mas keretükből pontosan 12 embert veszítenének el, ráadásul a legfontosabb láncszemek közül is jó párat.

Kapásból ott van három szenegáli, a két védő, Bacary Sagna és Mamadou Sakho (az ő esetükben a szüleik látták meg ott a napvilágot) és Patrice Evrát, aki maga is ott született.

Eltűnne a csapatból két martinique-i apával rendelkező játékos, a védő Raphael Varane és a csatár Loic Remy, az angolai apára büszke középpályás Blaise Matuidi, és a kongói szülőktől született védő Eliaquim Mangala.

És még nincs vége, mert eltűnne a csapatból a középpályás Rio Mavuba (zairei apa és angolai anya), a középpályás Moussa Sissoko (mindkét szülője Maliban látta meg a napvilágot), és a spanyol apát felmutató, szintén középpályás Matthieu Valbuena.

A végső csapást is bevisszük: nem játszana a francia válogatottban a Real Madrid algériai apától született csatára, Karim Benzema, és a guniea-i szülőktől származó juventusos középpályás Paul Pogba.

Svájc

Svájc_1.jpg

Szinte biztos, hogy a bevándorlás korlátozását nemrégiben megszavazó svájciak sem lennének ott a vébén, hiszen válogatottjuk kétharmadát elveszítenék. Fussunk végig a neveken, zárójelben a származással!

A svájci középpálya gyakorlatilag kiürülne, hiszen nem lenne ott Tranquillo Barnetta (olasz), Gokhan Inler (török), Granit Xhaka, Blerim Dzemaili és Xherdan Shaqiri (mind ex-jugoszláv), a csatársorból pedig hiányozna Haris Seferovic és Mario Gavranovic (mindketten bosnyákok).

Németország

Németország_1.jpg

A németeket sem biztos, hogy a végső győzelem egyik legnagyobb esélyeseként emlegetnék a hozzáértők, ha eltűnne (kis túlzással) a fél csapat. Mert maradna ugyan a védő Per Mertesacker, a középpályások közül Thomas Mueller, Toni Kroos, Mario Goetze, és Andre Schuerrle, de búcsút vehetnének a védelemben játszó Jerome Boatengtől (ghánai szülők), és Shkodran Mustafitól (macedóniai albán).

A legnagyobb érvágást azonban elöl szenvednék el, hiszen nem náluk játszana a középpályán Mesut Ozil (török apa), Sami Khedira (tunéziai apa), elöl pedig a világbajnokságok gólkirályságától egyetlen találatra lévő Miroslav Klose és a szintén lengyel Lukas Podolski.

Egyesült Államok

USA.jpg

Az, hogy az amerikai válogatott tele van bevándorlókkal vagy azok közvetlen leszármazottaival, nem nagy meglepetés. Azért nézzük, kik esnének ki a csapatból!

Menne a két csatár Jozy Altidore (Haiti) és Aron Johannsson (izlandi szülők gyermeke), a kapus Tim Howard (akinek édesanyja magyar), és a középpályás Mix Diskerud (aki Norvégiában született).

Aztán ott vannak a latin-amerikaiak, a védő Omar Gonzalez (mexikói szülők), a középpályás Alejandro Bedoya (kolumbiai apa), valamint a német kontingens, benne a három védő, Fabian Johnson, John Brooks, és Timmy Chandler, valamint a két középpályás, Julian Green és Jermaine Jones.

Belgium

Belgium.jpg

A világbajnokság titkos esélyeseként kezelt, rendkívül fiatal csapattal érkező Belgium is veszítene jó pár sztárt, például a két kongóit, Vincent Kompanyt (védő) és Romelu Lukakut (csatár), miként szintén a csatársorból menne a spanyol apától származó Kevin Mirallas is.

A középpálya szinte teljesen kiürülne a marokkói Marouane Fellaini, a martinique-i Axel Witsel és a mali Mousa Dembele nélkül.

Ghána

Ghána.jpg

Egy csapat erejéig nézzük a másik oldalt is, az alaphelyzetben is meglehetősen erős Ghánában ugyanis minden további nélkül játszhatnak a védő Jerome Boateng (jelenleg Németország), a csatársorba pedig érkezhetne Mario Balotelli (Olaszország) és Danny Welbeck (Anglia).

Elnézést azoktól, akik nem szeretik a futballt, de szerintem ez a poszt csak első olvasatban szól a fociról – inkább arról, hogy mennyire kicsivé vált a világ és mennyire nem lehet bezárkózni, még a futballban sem…

Végezetül egy ötlet, felhívás: ha van kedvetek, fotózzátok le azt, hogyan élik meg a foci-vébét ott, ahol laktok, hogyan szurkolnak, örülnek vagy éppen búslakodnak a nemzeti csapatuknak drukkolók és küldjétek el a hataratkelo@hotmail.com címre. Akinek pedig van kedve hozzá, lehet a vébé idejére tudósító is, és írhat akár hetente többször pár sort, ha elég vállalkozó van, akár több poszt is készülhet.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország Svájc Franciaország Belgium Hollandia Egyesült Államok Ghána

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr116376131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2014.06.19. 15:54:25

@nyuszigonosz(D): "Lényegében sem 'a' Klose, sem 'a' Podolski nem lengyelek."

Tipikus fővárosi beszéd, hogy a nevek elé névelőt tesz, mi is felvettük anno, mikor odaköltöztünk, szerencsére már leszoktunk róla.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.06.19. 15:54:28

@mojyo: Megértelek!
De egyet ne felejts el, a sport is teljesítményorientált dolog.
Győzelemre, pontra , gólra játszák. Nyerni is kell valakinek, a jobbik meg is teszi általában, a győzelemért felszántják a pályát. Ezért kapják a fizetést, és ezért kapják azt a megtiszteltetést, hogy a nemzeti 11-ben a világ előtt pályára léphétnek. Nagy kitüntetés ez, ami csak a legjobbaknak jár. Ezért nem én , meg te, meg még sok átlagos, vagy átlagon aluli képességű ember "kocorászik" ott a pályán, hanem ők.

Nézd vissza pl. az elmúlt évek futószámainak időeredményét, és annak változását az olimpiákon!
60 és 100 méteren , amikor már elájultunk olyan kihegyezett eredmények születtek, azt gondoltunk, ez kész, ezt már nem lehet megdönteni, ez már a fizikai teljesítőképesség határa....és akkor a köv. olimpián jött valaki és jobbat futott 0.03 sec javítva...A sport mindig is teljesítménycentrikus volt, és egyre erőteljesebben az......sajnos....ami sokszor a szépség rovására megy...

Klose lengyel származású,182 cm magas, mindent lehet rá mondani, csak azt nem , hogy karikalábú, rövidlábú , dobseggű kis kufirc, apja , anyja válogatott élsportoló volt
Müller: 186 cm magas, 24 éves, egy fizikai barom, egy erőgép, mint általában minden német focista

Igen, igazad van, nincs közöttük nagy antropológiai különbség, mert mindketten 1,80 felett vannak....de nem is lennének a válogatott tagjai valószínűleg, ha szikojajobika méretűek lennének /150 cm/
:-))

2014.06.19. 15:55:48

@sodalisO [eng]:

Totálisan részletkérdés, semmi köze a fő mondanivalódhoz, de 182 centi és 90 kg színtiszta izom így néz ki (bal oldali csóka):
www.telegraph.co.uk/sport/picturegalleries/8608640/David-Haye-in-pictures.html?image=14

Ronaldo 90 kilósan pedig így:
images.forbes.com/media/2009/06/29/soccer_luiz-ronaldo-nazario-de-lima.jpg

Rebarbaraa 2014.06.19. 15:56:11

@sodalisO [eng]: Akkor nezd meg a Blind Side cimu filmet:) Szerintem a legjobb ami sportolorol es az amerikai focirol keszut:) Az esetlen, kover fekete fiu akibol amerika egyik legnagyobb sztarja lett. Es fut, nem 5 metert, tobbet, es kover:) Mondjuk az europai foci mas, az teny. Amugy nagyon jo film.

nyuszigonosz 2014.06.19. 15:56:40

@Lex D'Arquebus: Hát, elnézést, pongyola kifejezésmód volt.

Rebarbaraa 2014.06.19. 16:03:27

@Th's child: Ja es az elso linkedet megcsodaltam :)

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2014.06.19. 16:07:22

@nyuszigonosz(D): nem kell elnézést kérni, csak fura volt látni leírva is, nem csak hallani.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.06.19. 16:07:56

@Th's child: :-D Nekem a baloldali csóka kicsit koxos! :-P
A másik meg kicsit pocakoska! :-)
De ugye nem baj , ha engem ezzel nem tudsz meggyőzni semmiről, mert engem ez győz meg inkább!!!!>>>>

" Ronaldo Luis Nazário de Lima (1976. szeptember 18. –) brazil profi labdarúgó, a brazil labdarúgó-válogatott játékosa volt 2011-ig. A valaha volt egyik legjobb és legsikeresebb labdarúgó. Beceneve a „Fenomén” portugálul: O Fenômeno, spanyolul: El Fenómeno). 2011. február 14-én jelentette be visszavonulását."

Ronaldo Brazíliával megnyerte a világbajnokságot 1994-ben és 2002-ben, 1998-ban pedig ezüstérmet szerzett. A világbajnokságok történetének legeredményesebb góllövője 15 góllal. Háromszor lett az év labdarúgója (1996-ban, 1997-ben és 2002-ben). Csak ő és korábbi Real Madrid-os csapattársa, Zinedine Zidane illetve Lionel Messi az FC Barcelona játékosa nyerte el háromszor ezt a díjat.""

Szóval azzal a kis nem annyira dudurodó, nem annyira mutatós mellkasával ,valami csoda folytán egész jó sokáig ott tudott lenni , nem is akárhogy! Engem ez győz meg....:-D

2011-ben visszavonult, így most akár lehet disznókövér is gondolom!

2014.06.19. 16:10:41

@sodalisO [eng]: Na igen, azt nem is vontam ketsegbe, hogy a sporthoz fittnek kell lenni, megjohogy :D

Csak a testalkati kulonbsegekre reagaltam, egyreszt a posztra, meg arra amit elsonek irtal, hogy "antropologialag szinesitik" a bevandorlok a csapatot, ami egeszen biztosan igaz, de szerintem nem annyira szempont, foleg manapsag, egy nemzeten is teljesen eltero individualis teljesitmenyek vannak, masreszt pedig csak ugy a magam velemenyet tettem hozza, hogy ez nem is baj, mert szerintem a jatekstilus, a palyan nyujtott teljesitmeny szamit, es nem az, hogy hany kg vagy milyen magas. Akkor ezt megbeszeltuk :D

Amugy 150 cm-s focista is biztos van, bar fejbol nem tudok peldat, 2 m-esre igen, Crouch nem is volt rossz nem is olyan regen, rajta peldaul nemhogy zsir nincsen, hanem azt se tudom, hogy a szerveit hol tartja :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.06.19. 16:15:16

@mojyo: :-DDDD

Csak érdekességképpen linkelem be ezt , a fekete sportolók izomzatáról ésarról, hogy bizonyos sportágakban mennyire más a teljesítőképességük is ! Nagyon érdekes!

"Miért jobb rövidtávfutók a feketék, mint a fehérek?

Miért van az, hogy az utóbbi olimpiákon és világbajnokságokon a rövid távú futások döntőjében szinte csak feketék vannak, és többnyire ők is nyernek? Talán a génekben keresendő a magyarázat?

Rövid távon a legjobb idők 95 százalékát nyugat-afrikai származású - ideértve az Egyesült Államokban élőket is - atléták futották. Fehér sportolók gyakorlatilag nincsenek a rövidtávfutás legjobbjai között, hosszú távon azonban jóval eredményesebbek.

Hosszabb távon az észak-afrikai futók érnek el kimagasló eredményeket. Az 1960-as római olimpián az etióp Abebe Bikila nyerte a maratont - mezítláb! Érdekes tény, hogy közép- és hosszú távon a legjobb eredmények több mint egyharmadát egyetlen ország, Kenya szülöttei érték el. Az 1988-as szöuli olimpián kenyai versenyzők nyerték a 800, 1500 és 5000 méteres távokat valamint a 3000 m-es gátfutást is. A valószínűség-számítás alapján e kombináció létrejöttének esélye egy a kétmilliárdhoz!

A színesbőrű futók tehát valóban, statisztikailag igazoltan jobbak, mint a fehérek. Ez azonban sok helyen tabunak számít, mivel rasszista megnyilvánulásokra adhat lehetőséget. Egy ostoba és régen elvetett elmélet azt állította, hogy a feketék azért futnak jobban, mert ők "még közelebb állnak az állatvilághoz".

Az elmúlt években számos lelkiismeretes kutatás vizsgálta a fekete afrikai sportolók behozhatatlan előnyének titkát. Testalkat Antropológiai összehasonlítás alapján a Nyugat-Afrikából származó színesbőrűekre az európai átlaggal összehasonlítva az alábbi fizikai tulajdonságok jellemzőek: arányaiban kisebb mennyiségű bőr alatti zsírszövet a karokon és alsó végtagokon, soványabb testalkat, nagyobb izomtömeg, fejlettebb izomzat, szélesebb váll kisebb mellkasüreg a tömegközéppont magasabban van az ülve mért magasság kisebb - azaz az alsó végtagok hosszabbak a törzshöz viszonyítva, a csípő keskenyebb, a vádli soványabb a lábfej:sípcsont arány és a sípcsont:combcsont arány nagyobb, mint a fehéreknél a test sűrűsége nagyobb, a csontok sűrűsége és súlya minden életkorban nagyobb, mint a fehéreknél - ezért sem szerepelnek kiemelkedően az úszószámokban

Különböző kutatócsoportok vizsgálták a fehér és színesbőrű sportolók izomszerkezete közötti eltéréseket. Az eredmények ellentmondásosak: van, amelyik szerint a feketék nagyobb mennyiségű lassú-összehúzódású izomrosttal rendelkeznek, amely a kitartó, hosszú távú erőkifejtéshez szükséges, más kutatók ennek éppen az ellenkezőjét mutatták ki, tehát a gyors összehúzódású rostok nagyobb arányát, ami a rövid ideig tartó megterhelésben elengedhetetlen.

Egységesnek látszik viszont az az eredmény, mely szerint a feketék vérében sportteljesítményt követően kisebb a tejsav mennyisége, mint a fehéreknél, ennek következtében az izom fáradása is kisebb mértékű. A fekete sportolóknál továbbá az oxigén felhasználása is kedvezőbb, technikai hasonlattal élve „kevesebb üzemanyagot fogyasztanak”, szervezetük gazdaságosabban működik. Valószínűleg ennek is következménye az, hogy jelentősen kevesebb edzéssel, heti lebontásban rövidebb távok lefutásával érik el kimagasló eredményeiket.

Természetesen a vizsgálatoknak csak egy töredékét sikerült itt bemutatni, és hatalmas különbségek vannak mind az egyes kutatócsoportok módszerei, mind a különböző területekről származó fekete-afrikai sportolók élettani sajátosságai között. A fentiekből is kiderül azonban, hogy a gének itt különlegesen fontos szerepet játszanak.""

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.06.19. 16:19:09

Summa summarum:
én nagyon örülök, hogy megint láthatók egy izgalmas, VB-t , amit még színesebbé tesz a rengeteg, elképesztő tudású, kiváló "egykor vagy nemrég határon átkelt" focista....:-)))

.naésakkor én most balra el, ma letudtam a havi komment kényszeremet. Szép napot nektek!

Rebarbaraa 2014.06.19. 16:28:54

@sodalisO [eng]: Nagyo nevetve olvastam ezt amit leirtal:)) A fiziologiai es antropologiai felepitesrol szolo resz kulonosen teteszett. Mindig csodalkoztam, hogy a fekete 30-50 kozotti ferfiak miert neznek ki meg mindig adoniszkent (szinte minimalis raforditassal) ezzel szemben a feher ferfiak ...na nem is folytatom. Koszi, mostmar tudomanyosabb szemszogbol tudom minden nap megcsodalni parom 194cm magas, csupa izom fekete parduc testet :DDDDD Mar sejtettem, hogy tenyleg az altalam allitott "beepitett" alakformaloval rendelkeznek:))

Quercus a favágó 2014.06.19. 17:47:44

@sodalisO [eng]:

Szia tündérem! Örülök, hogy látlak.
Látom, kened-vágod a focit. Én sík hülye vagyok hozzá. Nálunk az asszony a szakértő.
Pihentetés képen hallgass egy kis zenét.

www.youtube.com/watch?v=MEpI7t22DVo

2014.06.19. 17:49:03

@mojyo:
Diego Maradona sem egy "zsirafkantarozo" magassagu (165 cm). Babe Ruth, a legendas baseball jatekos egyenesen egy dagadt allat volt:)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 17:53:03

Nagyon jó a téma...Magyarországnak is kellene ilyen honosított, állampolgárított bevándorlósereg, azokkal talán kijutnánk, viszont ki a rák érezné sajátnak a válogatottat?Senki...ez a dilemma.

2014.06.19. 17:54:15

@QUERCUS:
Udv Kollega! Szombaton rad is gondoltam, amikor itt setaltam:
www.dropbox.com/sh/kjonm6tsa3rtyr6/AAAKDsatN4sY1zh-RasQ-y15a
(Vancouver Island-Cathedral Grove)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 17:56:38

@diggerdriver: "A magyarok mikor játszanak?"

Nahát, ezt kérdezem én is...végső soron csak majdnem 30 éve várunk rá... :-///////////

2014.06.19. 17:59:15

@geegee: En mar azzal is megelegednek, ha rendes hataratkelokbol, vagyis azokbol a magyar legiosokbol lenne a valogatott akik az europai elligakban jatszanak :D Eddig ez volt a helyzet es meg sose voltunk olyan kozel a kijutashoz az elmult idoszakban mint az idei selejtezoknel, de egyszer kikaptunk 8-1-re a hollandoktol es ezert Morrissey-re csereltek a szovetsegi kapitanyt, aki mindenkit lecserelt, mert o a magyar nevelesben hisz. WTF. Ez is megerne egy posztot itt amugy :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 18:01:24

@adg [Au, Darwin]: Volt nemrég egy ilyen edzőmeccs, asszem a norvégoknál.Nem adta ki a keret valamiért, talán valami kajamérgezés, már nem emléxem.Lényeg az, hogy az utcáról(!) fogdostak össze embereket, hogy meglegyen a keret.Meg is lett az eredménye, valami 10 góllal kapott ki az a csapat.Az utcai jöttmentek már a hatvanadik perc táján ki voltak, mint a liba; csak a s*ggükön keresztül tudták venni a levegőt.Aztán a vége előtt le is fújta talán a bíró, komolytalanságért a meccset... :-))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 18:04:10

@mojyo: Ki az a Morissey?
Amúgy a holland magyar 8-1et is át kell értékelni.Ha a világbajnok spanyolok is kapnak tőlük ötöt, akkor a nyolccal mi még simán jók vagyunk... :-)))))))))))))))
Egerbábit vissza!! :-)))
A spanyolok simán jobbak nálunk -3 góllal... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 18:06:05

@Mr Long (UK): Vannak egész nemzetek, akik ilyen komplett színészválogatottakat játszatnak... :-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 18:06:42

@Mr Long (UK): Vannak egész nemzetek, akik ilyen komplett színészválogatottakat játszatnak... :-)))

Quercus a favágó 2014.06.19. 18:10:45

@Cascabel:

Pazar. Tudom, nem szereted ha azt mondom, irigyellek, de mégis......

2014.06.19. 18:23:00

@geegee: Hat az enekes, Morrissey a Smiths-bol :D Az uj magyar edzo a Pinter Attila tokre hasonlit ra, es kb annyira pozitiv es motivalo mint Morrissey szovegeket hallgatni a vagohidon, hahaaa :DD

Szerintem se volt olyan tragikus a 8-1 amugy, ezektol a hollandoktol semmikepp sem :D Nem kvalifikalhat minden csapat, Europa kemeny mezony... Persze javulni kellene es valtoztatni de szerintem nem volt rossz irany amit Egervari csinalt, csak elfogytak az otletei de a valaszreakcio egeszen biztosan nem lehet ez a tahosag, hogy majd magyar klubosokkal megmutatjuk. :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 18:28:38

@DieNanny [SZ,CH]: Ez még a szegény öreg Habsburg Ottó bának volt a vicce, de tőle még humoros is volt... :-)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 18:32:24

@mojyo: Ja, értem.Nem követem a mai zenéket, ez a Smithset se ismerem.
Hát, Egerbábi, fene tudja, én őt is valahogy az az őskövület edzők közé sorolom, akikkel nem megyünk már soha semmire.Nagyon kellett volna egy keménykezű külföldi edző, aki a sz@rt is kihajtja ezekből a drága fodrász-, tetkó- és szolibajnok magyar celebfutballistákból.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 18:34:38

@mojyo: igen, ez télleg fura.Mondjuk most az nso-n vannak ilyen twitteres gyöngyszemek, azok is jók... :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.19. 18:38:31

@DieNanny [SZ,CH]: ez tetszik, hogy mindenféle zászlók vannak, nemcsak svájci, kérünk képeket!!

2014.06.19. 18:40:02

@geegee: A Smiths nem mai zene, hanem 80-as evekbeli. Te hany eves vagy ;)))

Amugy Egervarival kapcsolatban igazad van, hogy oskovulet, de a kulfoldi valogatottak is ilyen tetkos celebekbol allnak foleg, de ok megis tudnak focizni :D Elso korben az is eleg lenne ha ezek kozott lenne legalabb egy igazi klasszis egy igazi szuperklubban, mint a Dzeko a bosnyakoknal, ok legalabb kijutottak :D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.19. 19:03:38

most olvasom azt a sztorit, hogy a japán szurkolók összeszedték maguk után a szemetet, kitakarították a szektorukat. olyan kis aranyos :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 19:06:22

@mojyo: Hány éves legyek? :-)))

Na jó, 40 vagyok.És még sosem hallottam ezekről...akkor lehet, hogy nem túl újak, hanem túl régiek...?Egykutya... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 19:08:18

@mojyo: Dzseko meg sosem volt futballista, hanem zenész.És már meghalt pár éve... :D (legalább is nekem ő az igazi Dzseko.Ez a másik csak egy felvett nevű követője lehet... :-))) )

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.06.19. 19:12:53

@mojyo: Most így rákerestem a csávóra, télleg kicsit hasonlít a Pinyőre... :D

2014.06.19. 19:15:16

@Chang Yai: kosz. Barataink most jottek vissza Bhutanbol, turistaskodtak.
Allitolag nincs ott Mcdonalds

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.19. 19:18:59

@charlieharper: hű ezért irigykedek, valami következő életben biztos megyek oda is.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.19. 19:33:33

hogy ON is legyek: ma végre sikerült bekapcsolni a tévét itt a szállodában, van vagy 100 csatorna, de focit nem találtam eddig!! de az a kibatt krikett legalább 8 csatornán!! (egyik csatorna se ott van igaziból, ahol a kiosztás szerint.....)
szóval még mindig nem láttam egy perc focit se :-(

Papagály (törölt) 2014.06.19. 20:17:42

@Kövérmadár [swe]:
szerintem elég félrevezető a cím, mert gdp-t mutat vásárlóerőparitáson az eu átlag százalékában. a gdp-nek direktben nincs köze a jóléthez.

Papagály (törölt) 2014.06.19. 20:24:44

@geegee: a stadion már megépült az előző ciklusban, gondolom a ebben a ciklusban pár milliárdért néhány focizni tudót is vesznek. (adnak neki állampolgárságot, azon ne múljon!)

2014.06.19. 20:31:49

@Chang Yai: Csaxolok hogy megint nem tudok FB-ra bejutni a lassu net miatt, lattam hogy irtal. Jelentkezek amint tudok. Bhutanba en is nagyon-nagyon szeretnek menni, csak meg ossze kell ra szedni a penzt...

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.19. 20:33:24

@Mirjam2: köszi, olvastam, hogy korábban bajok voltak vele. perpill én se tudok rajta üzenetet küldeni.

Papagály (törölt) 2014.06.19. 20:33:35

@Lex D'Arquebus:
fővárosi vagy sem, szerintem logikusabb, mint névelő nélkül. "eiffel torony ötvenöt méter magas." vs "AZ eiffel torony ötvenöt méter magas."
melyik hangzik jobban? amiből csak egy van, az elé határozott névelő kívánkozik.
akkor is ez a véleményem, ha az akadémia vagy más díszes társaság mást gondol erről. a nyelv élő dolog. változik.

nyelvpolitikai kérdés, hogy meg kell-e a tutit az okos(kod)óknak mondani, vagy inkább egyszerűen regisztrálniuk kéne a nyelvhasználat ilyetén módját. jelzem, a magyar megközelítés messze nem kizárólagosan elfogadott, angliában például másként van.

2014.06.19. 20:36:03

@Papagály:

" a gdp-nek direktben nincs köze a jóléthez."

Ez nem igaz. Az egy főre jutó egyéni fogyasztás mérőszáma (Actual Individual Consumption, AIC) nagyjából együtt mozog az egy főre jutó GDP-vel. Kivétel Luxemburg.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.19. 20:45:39

@Papagály: nade a torony egy tárgy.
Az Eiffel tornyot a Gustave Eiffel (vagy hogy hívták) tervezte. ott meg név.
beszédben én is használom, de írásban furcsa tényleg.

Papagály (törölt) 2014.06.19. 20:56:52

@az igazság odaát van:
akkor nézd meg, hogy mennyi az aic angliában és mennyi svédországban. segítek: 129 vs 111 (2008-as adat):
epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-SF-09-095/EN/KS-SF-09-095-EN.PDF

ezzel szemben a gdp ppp 20%-pontos svéd előnyt mutat. tehát épp fordítottat, mint a fogyasztást tükrőző aic!

@Chang Yai: az eiffel torony és az eiffel bácsi nyelvtani szempontból tulajdonnevek. ezért nyelvileg semmi sem indokolja a különbségtételt.

2014.06.19. 21:00:56

@Chang Yai: Igazsagtalan az elet. Anglia meccs, igy se TV, se ferj egesz este, es most mar FB meg Skype sem mukodik a lassu internetem miatt. Feeling grumpy. Azt hiszem, kenytelen leszek laptopon Sherlock Holmes-ot nezni, vagy esetleg a Hangover 3-mat.

2014.06.19. 21:07:00

@Papagály:

www.napi.hu/fototar/201406/orig/image1403103984.png

Svédországban 2010-2013 viszonylatában nőtt a GDP, nőtt a fogyasztás is. UK-ban csökkent a GDP, csökkent a fogyasztás is.

2014.06.19. 21:20:13

@morsels: Szivesen elmennek, de azert este tiz utan egyedul megsem... Ennyire en sem vagyok kalandvagyo, viszont elkezdtem a Hangover 3-mat nezni es eddig nagyon jo! :)

Papagály (törölt) 2014.06.19. 21:22:11

@Babette.:
@házelőtthinta:
" tolja be a kasszába a lőrét"
az lóvé, amit írni akartál.

nem lehet, hogy elkezdett kritikusan viszonyulni a "23 éves magyar bevándorló aranyifjak" által megtermelt hozzáadott-értékhez, és ezt kívánta a lőre szóval kifejezni? ;)

Muscari 2014.06.19. 21:24:53

@Cascabel: Cas, ez az erdo olyan gyonyoru!
Amugy is imadom a fenyoerdot azota, hogy eloszor a Magas-Tatraban jartam, de ezek a Douglas fenyok egyszeruen lenyugozoek. Koszi!

morsels (törölt) 2014.06.19. 21:27:17

@Papagály:
"Lényegében sem a Klose, sem a Podolski nem lengyelek. "

Nekem is fura igy. Irasban is, szoban is.
Azt nem ertem, hogy mitol nyelvpolitikai. Vagy hogy egyaltalan mi az a nyelvpolitika.

rezsöatya 2014.06.19. 21:28:31

@Babette.: a neveket igen. Es sok evre visszamenoleg...

Papagály (törölt) 2014.06.19. 21:30:54

@az igazság odaát van:
hiába mutat az ébresztőóra most többet, mint pár perce, ha egyik reggel 2 órával kevesebbet, máskor meg 4-gyel többet jelez, mint a pontos idő, akkor se időmérésre, se ébresztésre nem alkalmas.

Papagály (törölt) 2014.06.19. 21:45:56

@morsels:
azt tartom nyelvpolitikai kérdésnek, hogy
- legyen-e egy tudós társaság, aki majd nagyon okosan definiálja a helyes és szabatos magyar nyelvű szöveg szabályrendszerét
vagy
- fogadjuk el, hogy a nyelv nem egy akadémiai produktum, hanem a hétköznapok nyelvhasználatában definiálódik, mi helyes és mi nem az (ergo: a szabályrendszer leírásához ne próbáljunk a priori elvekhez fordulni, hanem figyeljük meg az anyanyelvi nyelvhasználót, s ezt fogadjuk el érvényes, helyes szabálynak - természetesen nem arról van szó, hogy a részeg kupertás bertalan bármit mond, mivel magyarnak született, az alapból helyes).

olvass több
www.nyest.hu/
-t. :)

nagyon érdekes cikkeik vannak egyébként.
pl blogreleváns:
"A helyesírás senkire nézve nem kötelező, magánjellegű kommunikációban pláne nem. Vannak helyzetek, amikor a jobb megértés érdekében célszerű is megszegni őket."

(szegény eddie, most biztos forog a virtuális száműzetés általa ácsolt dobozában... :) )

2014.06.19. 21:54:35

Na, vegre egy olyan England match, ami nem egy yawn-fest

Titokban Uruguayra fogadtam

morsels (törölt) 2014.06.19. 21:56:47

@Papagály:
Ja, ertem.
Hat en aztan biztos nem fogok nyelvpolitikai kerdest csinalni belole, de nekem abban a bizonyos mondatban teljesen feleslegesnek tunik a nevelo, nekem 'bantsa' a fulemet :-)

Quercus a favágó 2014.06.19. 21:58:41

@charlieharper:

Úgy látom még mindig izgat Uruguay.

Én konkrétan az alvásra fogadtam.
Jóccakát.

morsels (törölt) 2014.06.19. 22:00:11

@charlieharper:
Az igazsag az, hogy mar az olaszok ellen is sokkal jobban jatszottak, mint eddig barmikor. Marmint az angolok. Szerintem :-)
Volt bennuk elet, kreativitas, nem voltak otletek nelkul.

Talan Rooney-t nem kene eroltetni. Ha Sterling jatszana a helyen (mint az olaszok ellen) es Lallana, vagy Ross Barkley, vagy Oxlade jatszana szelsot, akkor talan veszelyesebbek lennenek.
Persze csunya vedekezesi hibabol szuletett az uruguay-i gol, ilyen hibakat nem szabad csinalni, mert ezek kihasznaljak :-)

De a meccs jo. En meg mindig az angoloknak drukkolok, most mar legalabb szimpatikusabbak is, mint akar az eb-n.

Muscari 2014.06.19. 22:06:18

@charlieharper: ugy tudom, hogy kvota van es csak nagyon keves szamu turistat engednek be. Eleve az orszag nagyon kicsi, ugyhogy a barataid szerencsek. Nekem volt egy kollegam onnan, vagott szemu, barna boru srac.

morsels (törölt) 2014.06.19. 22:53:30

@morsels:
Hat, akkor az angolok mehetnek haza.
Hulyen hangzik, de szerintem jobbak voltak, mint 4 eve, pedig akkor tovabbjutottak a csoportjukbol :-)

vazzup 2014.06.20. 00:00:25

Na most már nyelvatnnáculunk is? Hiányzott mint halottnak a csók.

vazzup 2014.06.20. 00:03:10

@Papagály: lehet elefántcsont-toronyban öreg, valóságtól elszakad, szakállas figuráknak kitalálni a nyelvi tutit, hogy a többi tízmilla ember tojjon magasról az egészre és használja a nyelvet sajátjaként úgy, ahogy ő maga kifejezőnek gondolja és az átadni kívánt információ közléséhez legalkalmasabbnak gondolja.

Röviden: az első opció szimpla baromság.

2014.06.20. 00:16:55

Ki latta a skot szurkolot, aki skot zaszlot lengetve beallt sz uruguayi szurkolok koze es a kameranak Anglia ellen bemutatott egy "up yours"-ot?
Ha valaki nem tudna, a skotok nem Skocianak drukkolnak, hanem Anglia ELLEN szurkolnak

2014.06.20. 00:18:02

@charlieharper:

Igen-igen, jót nevettem rajta.:)

Taxomükke (UK) 2014.06.20. 01:58:57

@charlieharper: Ez szerintem eléggé szánalmas.

Sütemény1975 2014.06.20. 05:33:38

@nyuszigonosz(D): igen ezt tudtam :) ezert kellett hannover fele kerulnom ;)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.20. 06:05:40

OFF csak hogy valami értelmes is legyen az amerikai szegényekről
poorindemocracy.wordpress.com/2014/06/12/business-nh-magazine-who-are-the-working-poor/
Hinta tud angolul egyébként?
sikerült megtalálnom a focis csatornát. most legalább látok összefoglalókat....

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.20. 06:18:07

@Papagály: egyébként egyetértek veled, és Nádasdy nagy koponya, és ráadásul még tanítani is tud, nem az a lila köd zseni. én csak azt mondtam el, elvileg miért különbözik az általad említett két dolog, a szabályok szerint.

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2014.06.20. 09:34:06

@Papagály: bocs, nem épületekről, hanem emberekről volt szó. és nem kötözködtem, csak megjegyeztem, hogy fura így látni leírva. De már megint az van, hogy leírok valamit, és egyből nekemugranak, hogy márpedig a helyesírás baromság, mindenki úgy ír, ahogy akar. Ugyanez, mikor leírtam, hogy számomra (!) egy poszt olvashatatlan a rengeteg háromszavas kijelentőmondat miatt. Ott is mi lett belőle. Tudni kellene értelmezni a leírtakat, egy szimpla kérdés volt, hogy az alapján, amit leírt, az ország egy adott területéről származik-e. Tessék visszaolvasni. Szó sem volt arról, hogy helyes, helytelen. Én nem így használom emberek nevének esetében, de sokat hallottam már másoktól, sőt, egy időben mi is így beszéltünk, főleg, mikor Budapestre költöztünk, de azóta már leszoktunk róla. Ennyi és nem több a történet.

2014.06.20. 10:00:47

@Taxomükke: skotok...
Az igazan szanalmas az volt, hogy az elottem ulo nagysarab no folyamatosan felugrott, hogy a tv-ben levo bironak mutogasdon, hogy szerinte mikor volt kint a labda.

@Chang Yai: igen, tud. Economistot olvasgat.
Bhutanrol, csak szervezett uton mehetsz be, egyedul backpackeroskent nem. Napi minimum $250-et kell kolteni szemelyenkent. Es csak a bhutani kiralyi legitarsasag repul oda.

Muscari 2014.06.20. 13:29:29

@charlieharper: basszus, te kint vagy Braziliaban? :-))))

Muscari 2014.06.20. 13:31:01

@charlieharper: vagy csak a pubban ugraltak fel elotted?

2014.06.20. 18:24:51

@Muscari: isle of wight
Keszulunk a Round the Island versenyre

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.20. 18:26:49

@charlieharper: köszi az infót, igen, tudom ezt, mindent elolvastam, amit csak találtam, van pl egy kanadai program, akik visznek ki tanárokat, közülük elég sokan szoktak blogolni minden évben, meg néhány prominens travel bloggert is körbevittek. a 250 dollár úgy van a kötelező költéssel, hogy ennyiért leszerveznek mindent, szállás, kaja, idegenvezető, közlekedés, lehet menni szervezett csoporttal, vagy az engedélyezett utazási irodákkal egyeztetni, hogy téged konkrétan mi érdekel, és oda vigyenek. 1 vagy 2 emberre van felár is emlékeim szerint. mindenki oda meg vissza van, hogy milyen jól szervezett utak ezek, jó minőségű szállás és étel, stb. namost én olyan napi 30, 35 esetleg 40 dolláros költségvetéssel működök (helyfüggő), ki tudnék fizetni egy kéthetes utat, de nem akarok egyelőre :-)

Papagály (törölt) 2014.06.20. 19:39:59

@Lex D'Arquebus:
"nem kötözködtem, csak megjegyeztem, hogy fura így látni leírva. De már megint az van, hogy leírok valamit, és egyből nekemugranak, "

nem értem, miért érzed úgy, hogy bárki nekedugrott. kulturáltan nyilvánítottál véleményt, erről eszembe jutott valami, amit elmondtam. "ennyi a történet." :)

Papagály (törölt) 2014.06.20. 19:40:40

@Chang Yai:
nádasdy is nyestel? nem láttam.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.06.20. 19:44:49

@Papagály: nem tudom, alighanem összekeverek valamit valamivel már megint akkor. csak mert ha már deskripcionizmus, akkor Nádasdy. lóugrásban asszociálok. bocs.

Bogyó 2 2014.06.20. 22:36:21

@M. Péter: "Diego Costa most alighanem nagyokat káromkodik, hogy ezt a loser spanyol válogatottat választotta a brazil helyett."

De a lúzerségből ő is jelentősen kivette a részét, úgyhogy szerintem a brazilokat véletlenül sem győzte meg.

Bogyó 2 2014.06.20. 22:36:21

@nyuszigonosz(D): "Lényegében sem a Klose, sem a Podolski nem lengyelek.
Mert a Klose 8 éves volt, mikor a család a német nemzetiségük miatt átköltözött Németországba a Podolski meg 2 éves, mikor ugyanez okból az ö családja is ideköltözött."

Ezt honnan veszed? Mert szerintem elég furcsa egy német nemzetiségű családtól, ha a Miroszlav nevet adja a gyereknek Klosééknél, a Podolski meg megint marhára nem hangzik németesen, ellenben lengyelesen meg nagyon is.
Nem olyan mint nálunk Schneider Henrik német nemzetiségű ember esete.

Bogyó 2 2014.06.20. 22:36:21

@sodalisO [eng]: "Említetted Ronaldót, azért ha jobban megnézed /én megtettem/ nyugodt lehetsz, hogy egy deka zsír nincs rajta, nem lóg a sörhasa, vagy a tokája, és olyan masszív színtiszta izom,elképesztő tüdőkapacitással, ami miatt ott van a világ élmezőnyében, "

Szerintem te Cristiano Ronaldo-ról beszélsz, a kolléga pedig Ronaldoról, a brazilról, aki már visszavonult. Nem a portugálról.

Bogyó 2 2014.06.20. 22:36:21

@labirintus1: "Ha Özil bevándorlónak számít, akkor pl. Angela Merkel is az, hiszen a nagyszülei még lengyelek voltak. "

De mégis más, Özilen látszik, hogy nem germán, Merkelen nem. Özilnek a (hmm. hogy is mondjam) utóneve ami itt előnév azaz a Mesut is tipikusan idegen, török, az Angela nem. Özil valószínűleg kulturálisan is török, de a szülei szinte biztosan, valószínűleg a nyelvet is beszélik. Angela Merkel és a családja nem hiszem, hogy tartanak bármiféle lengyel hagyományt, ami ugye amúgyis jóval közelebb áll a némethez.

Bogyó 2 2014.06.20. 22:36:21

@Lex D'Arquebus: "Én nem így használom emberek nevének esetében, de sokat hallottam már másoktól, "

De amúgy teljesen igazad van. Igazán művelt ember hivatalos vagy szépirodalmi környezetben biztosan nem mondja azt, hogy Ezt a verset "a" Petőfi Sándor írta. Ha nincs más vegyenek elő a kollégák egy iskolai tankönyvet, látnak-e olyat benne, hogy "a" Hitler megtámadta a Szovjetuniót vagy hogy "az" Arisztotelész mit mondott.
Személynevek és országnevek előtt sem igen használunk névelőt, ha az nem összetett szó. Tehát nem is "a" Németország támadott. De amúgy "a" Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok voltak az ellenfelei. Akiknek meg a szövetségeseik még Franciaország és Nagy Britannia csak így névelők nélkül.
A névelő használata ilyen esetben pongyolaság letárgyiasítja az adott fogalmat a magyar gondolkodás szerint. Persze, igaz, változhat, egyre több igénytelenség válik elfogadottá és vitatkozhatunk, hogy mennyire felesleges egy ilyen különbségtétel.

Zuzimama 2014.06.21. 09:22:01

A holland teória ott bukik meg, hogy min Suriname mind Curaçao holland gyarmatok voltak (utóbbi a Holland Antillák része volt) és mind a mai napig a holland a hivatalos nyelve ezeknek az országoknak.

A kapcsolat mind a mai napig szoros a volt gyarmatokkal, egyáltalán nem számítanak határátkelőknek.

Már ha a neveket megnézed akkor látnod kellene, hogy apai ágon holland vér folyik az ereikben; Nigel de Jong vagy Jonathan de Guzman. A 'de' kötőszó abszolút holland felmenőket takar.
A 'Vorm' s 'Lens' szavaknak pedig van holland jelentésük, tehát - tekintve a holland ősöket - valószínűleg hollandok.

M. Péter 2014.06.21. 09:55:01

@Zuzimama: De Guzmán határozottan spanyol név.

Zuzimama 2014.06.21. 14:28:48

@M. Péter: valóban.
A többi viszont nem jogos.

2014.06.22. 03:23:01

hianyozna ott tobb is mint a kepen.

ki hol szuletett: codehesive.com/wc-ancestry/

SzunCe 2014.06.23. 12:50:28

Már megint későn értem ide, de talán sodalisO meg tudja mondani, hány afrikai ország nyert VB-ot??? Nem kötekedem csak szerintem nagyon fontos része kimarat az anatómiának, az AGY.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása