A mai poszt kilóg a határátkelős történetek sorából, rövid, és nincs is benne sok információ, talán leginkább rejtett segélykiáltásnak nevezhetném. Amiért mégis itt a helye szerintem, hogy sokan járhatnak ma a szerző Ágihoz (és Leventéhez) hasonló cipőben, így talán mégsem nélkülözi a tanulságokat.

„Rengeteg levelet olvastam már az oldalon, főleg az angliai történetek érdekeltek, hiszen én is Londonban élek. Most mégsem magamról szeretnék írni, hanem valakiről, aki nagyon sokat jelent számomra. Nevezzük Leventének.

Levente 2009-ben vette a bátorságot és indult el a nagyvilágba szerencsét próbálni. Közhely, de szeretett volna mindent megadni a szerelmének es bebizonyítani, hogy ő is ér valamit.

Talán senki sem bízott benne, ő mégsem adta fel. Mese? Talán az.

Minimális angol nyelvtudással vágott neki az útnak, először Ipswichbe, majd pár hónappal később Londonba sodorta az élet. Magyar cégen keresztül bérelt szobát, nem volt a legpuccosabb, de a célnak tökéletesen megfelelt.

A lány mindeközben otthon járt egyetemre, egyszerre kettőre is, hogy tutira menjen: sikerüljön annyira lefoglalni magát, hogy ne érezze szerelme hiányát. Tervnek nem volt rossz, azonban a szerelme hiánya minden kínzó fájdalomnál erősebbnek bizonyult.

A lány végül hozott egy nehéz döntést: feladta a kapcsolatot, úgy talán mindkettőjüknek könnyebb lesz. Ő - maga sem tudja, miért - nem tudta otthagyni az egyetemet, azt pedig végképp nem akarta, hogy párja feladja az álmait, és visszaköltözzön szülővárosába miatta.

Akkor nem tudta, hogy ez lesz az egyik legrosszabb döntés életében. Minden okkal történik, úgyhogy ugorjuk is át ezt a részt, mielőtt csoportos sírásba kezdenénk. ;)

Térjünk inkább vissza a lényeghez! Nyugi, már nincs sok hátra. Ígérem.

A fiú ezek után még keményebben kezdett dolgozni. Valósággal a munkába menekült az érzései elől, és ez nagyban meglátszott az szakmai előmenetelén is.

Míg a kezdetek kezdetén alkalmi pincér munkákat végzett ügynökségeken keresztül, addig ma az egyik legismertebb cég pénzügyi részlegén dolgozik. Pár év alatt elérte azt, amire vágyott: elismerést. Tízből kilencen szívesen cserélnének vele bármelyik pillanatban.

Ő azonban ahelyett, hogy elvezné az életet, még mindig a munkába menekül.

Pedig inkább megállhatna és körülnézhetne. Van ott valahol a tömegben egy csillogó szempár, egy rejtett mosoly, és valaki, aki mindig büszke volt rá.

Mindig. A sikerek előtt is.

Ideje lenne hinni benne.

Mese? Talán az. Valóság? Talán. Álom? Mindenképp.

Túl idealista és érzelgős lennék? Igen, vállalom.

Ahogy a negatív kommenteket a hitetlenkedőktől és folyton elégedetlenkedőktől is.

Erős vagyok, erősebb lettem őáltala.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.