oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. május 27. 06:41,  Szerelmesek elszakítva 720 komment

2014. május 27. 06:41 Határátkelő

Szerelmesek elszakítva

A mai poszt kilóg a határátkelős történetek sorából, rövid, és nincs is benne sok információ, talán leginkább rejtett segélykiáltásnak nevezhetném. Amiért mégis itt a helye szerintem, hogy sokan járhatnak ma a szerző Ágihoz (és Leventéhez) hasonló cipőben, így talán mégsem nélkülözi a tanulságokat.

szerelem 2.jpg

„Rengeteg levelet olvastam már az oldalon, főleg az angliai történetek érdekeltek, hiszen én is Londonban élek. Most mégsem magamról szeretnék írni, hanem valakiről, aki nagyon sokat jelent számomra. Nevezzük Leventének.

Levente 2009-ben vette a bátorságot és indult el a nagyvilágba szerencsét próbálni. Közhely, de szeretett volna mindent megadni a szerelmének es bebizonyítani, hogy ő is ér valamit.

Talán senki sem bízott benne, ő mégsem adta fel. Mese? Talán az.

Minimális angol nyelvtudással vágott neki az útnak, először Ipswichbe, majd pár hónappal később Londonba sodorta az élet. Magyar cégen keresztül bérelt szobát, nem volt a legpuccosabb, de a célnak tökéletesen megfelelt.

A lány mindeközben otthon járt egyetemre, egyszerre kettőre is, hogy tutira menjen: sikerüljön annyira lefoglalni magát, hogy ne érezze szerelme hiányát. Tervnek nem volt rossz, azonban a szerelme hiánya minden kínzó fájdalomnál erősebbnek bizonyult.

A lány végül hozott egy nehéz döntést: feladta a kapcsolatot, úgy talán mindkettőjüknek könnyebb lesz. Ő - maga sem tudja, miért - nem tudta otthagyni az egyetemet, azt pedig végképp nem akarta, hogy párja feladja az álmait, és visszaköltözzön szülővárosába miatta.

Akkor nem tudta, hogy ez lesz az egyik legrosszabb döntés életében. Minden okkal történik, úgyhogy ugorjuk is át ezt a részt, mielőtt csoportos sírásba kezdenénk. ;)

Térjünk inkább vissza a lényeghez! Nyugi, már nincs sok hátra. Ígérem.

A fiú ezek után még keményebben kezdett dolgozni. Valósággal a munkába menekült az érzései elől, és ez nagyban meglátszott az szakmai előmenetelén is.

Míg a kezdetek kezdetén alkalmi pincér munkákat végzett ügynökségeken keresztül, addig ma az egyik legismertebb cég pénzügyi részlegén dolgozik. Pár év alatt elérte azt, amire vágyott: elismerést. Tízből kilencen szívesen cserélnének vele bármelyik pillanatban.

Ő azonban ahelyett, hogy elvezné az életet, még mindig a munkába menekül.

Pedig inkább megállhatna és körülnézhetne. Van ott valahol a tömegben egy csillogó szempár, egy rejtett mosoly, és valaki, aki mindig büszke volt rá.

Mindig. A sikerek előtt is.

Ideje lenne hinni benne.

Mese? Talán az. Valóság? Talán. Álom? Mindenképp.

Túl idealista és érzelgős lennék? Igen, vállalom.

Ahogy a negatív kommenteket a hitetlenkedőktől és folyton elégedetlenkedőktől is.

Erős vagyok, erősebb lettem őáltala.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr846211241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.05.27. 22:58:59

@Papagály: Konkrétan nekem esett, hogy milyen szemét vagyok, hogy mondhatok ilyet a román vendégmunkásokról, mikor neki van egy nagyon jófej gyerek román kollégája vagy ismerőse, vagy mije ... Egy. És nekem mondta mindezt :DDD Hát persze, hogy körberöhögtem. Miért, mit várt? :DDDD

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:00:18

@Pink Petsch:
Digger tenyleg csak azt szokta leirni, ami a velemenye. Nem szintetizal.
Egy velemeny meg lehet mas gondolatan is alapulo (bar az oveben nagyon sokszor szemelyes tapasztalat kerdese szerintem), sot az ember altalaban ugy hoz velemenyt, hogy sokat olvas adott temaban masoktol, a sajat tapasztalatat hozzateszi es van velemenye. Nem?

Egyebkent joparszor volt olyan 'Naszoval', amikor teljesen szembe ment a commentek 80 szazalekaval.

2014.05.27. 23:00:38

@morsels: És? Mi közöm hozzá, ha nem tud uralkodni magán? :DDD

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:02:45

@Pink Petsch:
Nezd, te erzekeny vagy erre a roman temara, ami ertheto is.

Nekem is van roman munkatarsam, a fiam baratnoje roman. Aztan van romaniai magyar (remelem jol technicus terminust hasznaltam) munkatarsam is, akinek roman a felesege es igy tovabb. Sot, ennek az utobbinak az anyja roman, az apja magyar roman es az anyja utalja a magyarokat :-))

2014.05.27. 23:03:47

@morsels: Inkább fordítva .. akkor megy szembe ha a nők és a homoszexuálisok helyzetéről van szó. Egyébként meg szépen összefoglalja, amit a többség mond. Persze, valamennyit hozzátesz, de alapvetően csak szajkóz.

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:04:31

Hat volt egy csortetek. Nem a vilag vege. Elofordult mar massal is.
:-)

2014.05.27. 23:06:29

@morsels: Nem, nem félreértesz. Én nem azon húztam fel magam, hogy negatívan szólt a románokról.
Aztán, mivel kóstolgatott, én is elkezdtem kóstolgatni. Mire ő elveszítette a fejét, és megmutatta az igazi arcát. Randa egy ábrázat :P

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:07:51

@Pink Petsch:
Van azert mas is. Peldaul Putyin :-)

De nem is ez a lenyeg. Itt sokan sok mindenben egyetertunk, aztan vannak dolgok, amikben meg nem. Csak digger egy 'Naszoval' commenttel szokta elmondani az o velemenyet.

2014.05.27. 23:08:11

@morsels: Szerintem sem. Lejáratta magát, van ez így. Csak most Lóri unatkozott, és úgy gondolta, szórakozik itt egyet és belehergel valami majomságba :DDDD

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:09:56

@Pink Petsch:
Ha jol emlekszem (de konnyen lehet, hogy tevedek, nem kovettem igazan), akkor valami olyasmirol volt szo, hogy o is utalta a romanokat, aztan most, hogy Londonban egyutt dolgozott veluk, megvaltozott a velemenye.

Ebben en nem latok semmi sertot, szoval biztos volt valami mas is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.27. 23:10:59

@Pink Petsch:
Egyetlen betűt idézzél tőlem amiben negatívan szólok a románokról.
Nem veszed észre hogy hülyét csinálsz magadból?
Ott van betettem a képet.
Mi kell még?

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:11:23

@Pink Petsch:
Teged?
Dehat te kezdted el basztatni, hogy lebukott elotted, mert nincs egy egyeni gondolata :-)

Pedig hat neked sincs igazan, ha belegondolsz. Mindannyian abbol szintetizaljuk a velemenyunket, amit olvasunk, tapasztalunk, a sztereotipiak, amiket felveszunk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.27. 23:12:58

@morsels:
Ott van betettem a képet rajta van az ominózus hozzászólás amiből indult az egész.
Mit lehet ezen még csámcsogni.
Egyértelmű.
Soha nem mondanák rosszat a románokról.

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:13:51

@Pink Petsch:
szerintem direkt nem olvasod vissza a szóváltásotokat. nincs kétségem afelől, hogy azok az érzések keletkeztek benned, amiről most beszámolsz (s amelyek - hideg fejjel elemezve - NEM támaszthatók alá az elhangzott párbeszéddel). de valószínűleg már te is tudod, hogy tévedtél, vagy hogy jó eséllyel ez lenne az eredmény, ha visszaolvasnád.
a makacsságod ebben az esetben lényegtelen, máskor, amikor esetleg van némi tétje a dolognak, nem lehet könnyű dolgod... :)

Morgo1229 2014.05.27. 23:15:04

@Pink Petsch: latod errol beszeltem. Klasszikus. Csoportdinamika. Nezd vegig ahogy bevedik egymast. Multkor beszoltam valamit. Igy egesz nap engem szidott a sleppje. :-)

2014.05.27. 23:16:14

@morsels: @diggerdriver: Ó basszus, tényleg nem értitek?
Én jegyeztem meg, hogy aki egyszer megszívta már román vendégmunkásokkal, az nehezen lesz barátságos velük újra. Mondtam ezt úgy, hogy tisztában vagyok vele, mennyire megbízhatatlanok és tolvajok tudnak lenni olykor bizonyos csoportjaik. És Babette is tisztában van ezzel.
Erre jöttél te digger, aki románt csak külföldön láttál, ahol próbál minden ember megfelelni (ha nem eleve lopni vagy koldulni megy ki) és elkezdted a mantrát, hogy bezzeg te csak ... Nah, ezen húztam fel magam, hogy de jól tudod, elvégre te nőttél fel köztük, nem én.

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:17:07

@Morgo1229:
Hat, a fereglyukos hozzaszolasod utan mindenki nevetett, az igaz, de az nem csoportdinamika kerdese volt :-)

2014.05.27. 23:17:17

@Morgo1229: Jah, látom ... :DDDD De felőlem ...

2014.05.27. 23:18:41

@Papagály: Édesjóistenem .. ne pszichoanalizálj .. Köszcsííííke :DDD

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:20:13

@Pink Petsch:
En meg erre mondtam azt, hogy vilagos, aki kozottuk nott fel, az maskepp viszonyul...
De ez nem az o hibaja, egyszeruen a tapasztalatok masok.
Biztos lehetett volna mas stilusban is lefolytatni a beszelgetest, dehat mindketten be tudtok lendulni, ha olyanotok van :-)

De befejeztem, a ti meccsetek vegulis :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.27. 23:21:33

@Pink Petsch:
Az volt a probléma hogy jó véleménnyel vagyok róluk?

2014.05.27. 23:21:43

@morsels: Mégsem én kezdtem el ordítani, meg minősíthetetlen kifejezéseket használni, amilyenekért élőben pofánverés jár ... Hát erre mondtam, hogy leírta magát.

2014.05.27. 23:22:58

@diggerdriver: Az volt a probléma, hogy "ezt én jobban tudom" stílben adtad elő. Aztán meg elkezdtél ordítani velem.

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:25:47

@Pink Petsch:
na, azért ez is jellemző, hogy hatszáz sor után sikerül leírnod, hogy mi is volt a problémád... :) (amit egyébként én nem is értettem)
de még mindig jobb, mintha hatszáz sor után se sikerült volna... :)

Morgo1229 2014.05.27. 23:25:57

@morsels: es nehogy felelevenitsd :-) Tiszta szivembol mondom , hogy en a mai napig nem ertem a poent. Es most mar ilyen ostoban is fogok meghalni. Egyebkent ott is csoportdinamika volt. Max akkor meg koztiszteletben allt es csunyan beszelt egy Nori nevurol es ez mindenki szerint rendben volt. Max azota - no nem ezert - vesztett fenyebol.

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:29:45

@Kövérmadár [swe]:
"Ha a ferfi megkapja a rendszeres es valtozatos szexet, akkor az agyaban levo bitek kozott automatikusan aktivalodik a maradas / otthonerzetert felelos resz ;)"

lehet, hogy sok ilyen van, de szerintem nem mindenki ennyire egydimenziós...

2014.05.27. 23:30:15

@Papagály: Ha megadod a címed, küldök neked két zsák betont legközelebbre :PPPP

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:30:38

@Morgo1229:
Meg mindig nem olvastad el, hogy mi a fereglyuk?
Amin keresztul elvileg a feny sebessegevel kerulhetsz egyik helyrol a masikba?
Max erre utalt, te akkor nem ertetted, azt hitted, hogy Norit feregezte le, ami vicces volt. Elhiszem, hogy szamodra banto es nem ertetted a poent. De mostanra nem is akarod erteni. Valoszinuleg dacbol. Kitartasz amellett, hogy mindenki Max melle sorakozott fel ellenedben, pedighat tenyleg nem errol volt szo.

Morgo1229 2014.05.27. 23:31:44

@Pink Petsch: mindenkinek mas. Nalam papagaly irta ki magat. Olyan ocsmanyat irt Ma.rol. Amugy tok regi nick lehet ez a papagaly.

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:31:56

@morsels:
te még morgónál is reménytelenebb vagy.... ;)))

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:33:22

@morsels:
Mar ugy ertem, hogy rajtad kivul mindenki szamara vicces volt, hogy szerinted Max lefergezte Norit; es hat ez volt a 'poen'.

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:34:05

@Papagály:
Mondja ezt egy papagaly :-)
Most miert?

Morgo1229 2014.05.27. 23:35:20

@Pink Petsch: te vazze ezt a betonos beszolast aze ott nemetbe ujitottad ? :-) nem a politologian.

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:36:05

@morsels:
hát mert nem tanulsz abból, hogy ő ezer elmagyarázásból sem értette meg. még mindig reménykedsz benne, hogy majd MOST eljön mégis az "áttörés"... :)
mint a keresztény fanatikusoké, olyan a hited. :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.27. 23:36:23

Na szóval...2

kepkezelo.com/images/7ku96mz3oxzpgoc1kix6.jpg

Ez a mai egy jó nap volt.
Nagyon jó téma lett felvetve nekem semmi bajom azzal hogy nem a blog profiljába illik. Szerintem jó beszélgetés volt, sajnálom hogy a nap lezárása nem méltó ahhoz a békés hangvitelhez ami egész nap jellemző volt.

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:37:01

@Morgo1229:
bevallom férfijassan, én nem is értettem. :)

2014.05.27. 23:37:06

@Morgo1229: Papagály az, bár inkább a főnix illene rá, de mindegy ...
Hm, tudod, velem szemben a fjjúg néha vaskosabb tréfákat is megengednek a melóm miatt, amiket a többi itteni nőneművel szemben nem mernek. Irl meg egyáltalán nem. De van egy határ, és hát ezt most sikerült átlépni ezzel az ordítozós dumával ....
És mindentől függetlenül, aki ordít annak sosincs igaza :DDD

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:39:48

@Papagály:
Ja, azt csak azert irtam le, mert annak semmi koze nem volt a csoprotdinamikahoz.

Csoprotdinamika ertelemszeruen minden csoportban van, itt is (marmint ezen a blogon) megfigyelheto, ez nem kerdes es nem is valami nagy felismeres. De annak pont semmi koze nem volt a csoportdinamikahoz :-)

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:40:58

@Pink Petsch:
"De van egy határ, és hát ezt most sikerült átlépni ezzel az ordítozós dumával .... "

nem volt hiábavaló nap, megtudtuk milyen érzékeny a halhatatlan lelked. pont attól várnám a legkevésbé, aki ilyen nagyszájú, mint te. :)

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:41:21

@Pink Petsch:
Te most tenyleg ugy erzed, mintha digger moge sorakoztunk volna fel csak azert, mert o valamifele megmondo ember, akinek mindig feltetel nelkul igazat adunk?

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:41:53

@Morgo1229:
viszonzásképp most akkor aktiváld magad és mutasd meg, milyen jól tudsz magyarázni! :)

2014.05.27. 23:43:06

@Papagály: Ahham, szóval, aki "nagyszájú" azzal lehet szabadon ordítani. Nem számít. És viselje el.
Na, te is estin végezted ...

Muscari 2014.05.27. 23:43:52

@tableno: @diggerdriver: hallottam rola, hogy vannak ilyen "lassu viz partot mos" kapcsolatok, de nalunk bizony villamcsapas volt. Mindjart az elso nagyon rovid talakozasunk utan alig vartam a masodikat, a harmadiknal mar a torkomban dobogott a szivem es izzadt a tenyerem. Pedig csak arut szallitottam neki o meg atvette es alairta meg lepecsetelte a szallitolevelet :-)

Ez tiz eve volt, azota is a legnagyobb boldogsagban elunk. Mi ez, ha nem szerelem elso latasra? Szoval mi biztosan a ritka kivetelek koze tartozunk.

Valoszinuleg ez alap beallitottsag kerdese is, nem mindenki kepes a mindent elsopro erzelmekre, de attol meg lehet boldog. A lenyeg, hogy a masik is hasonlo beallitottsagu legyen es igen, hogy egy iranyba nezzenek.

2014.05.27. 23:43:55

@morsels: Jézusom!!!!! Hol írtam én ilyet????

Morgo1229 2014.05.27. 23:44:10

@Papagály: ezt en se gondoltam volna pinkirol. Olyan vagany, kemeny talpraesett no.

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:45:24

@Pink Petsch:
Sehol, csak mivel morgoval egyetertesz, igy kezenfekvo volt a kovetkeztetes, hisz o egyertelmuen erre utalt.

Morgo1229 2014.05.27. 23:46:19

@morsels: nem. azt mindig en erzem. Marmint a felsorakozast. Pink semmi ilyet nem mondott.

2014.05.27. 23:46:21

@Morgo1229: Mit? Hogy van egy határ, amit mindenki a kedves édesanyjával szemben lépjen át, aki nem tanította meg viselkedni?
Hát látod! Csupa meglepetés az élet!

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:47:54

@Pink Petsch:
"Ahham, szóval, aki "nagyszájú" azzal lehet szabadon ordítani. Nem számít. És viselje el."

nem. aki nemritkán megengedi magának, hogy másokkal tapló legyen, arról nem azt feltételezem, hogy mindenkit meg akar bántani, hanem azt, hogy az ingerküszöbe magasabban van, mint az átlagnak. s ő nem sértődik meg, ha vele valaki olyan tapló, amilyen ő szokott néha lenni másokkal, mert neki az a normális. verstanden?

Morgo1229 2014.05.27. 23:48:08

@Papagály: attores. :-) Ez jo. Nagyon. Koszi mindenkinek. Jaj annyit nevettem. Jo ejszakat !

2014.05.27. 23:49:27

@morsels: Basszus, szekértáborokon kívül nem bírsz gondolkozni? Attól, hogy valakivel alkalmanként egyetértek, vagy esetleg többnyire, még nem kötöttem véd- és dacszövetséget. Én, én vagyok. És nincs szükségem sem arra hogy táborom legyen, sem arra, hogy táborba álljak.
"Ti mind egyéniségek vagytok!" :PPPPP

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:49:35

@Morgo1229:
Nadehat ha egyetert veled abban, hogy van felsorakozas, amit te mindig erzel, akkor az nem azt jelenti, hogy most o is ugy erzi?

Csak kerdezem.

morsels (törölt) 2014.05.27. 23:50:27

@Pink Petsch:
Nem, nem errol volt szo :-)

De morgo irta neked, hogy most ellened sorakoztak fel, te meg bologattal, ezert kerdeztem, hogy tenyleg igy erzed?

2014.05.27. 23:50:57

@Papagály: Szóval, véleményed szerint én tapló vagyok. Ok. Akkor ezt megbeszéltük. Kérhetem, úgy is, mint tapló, hogy ezentúl ne szólj hozzám?

Morgo1229 2014.05.27. 23:52:32

@Pink Petsch: jo van na. Olyan sziklanak tunsz. azt hittem lepattan a bantas. Meg van egy kis szellemi folenyed is.

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:53:46

@Pink Petsch:
benyomásom szerint nemritkán. de hát máshol vannak a küszöbeink.
persze, kérheted. többnyire a jövőben is eleget fogok neki tenni.

2014.05.27. 23:53:56

@morsels: Hát jah, faszául ugrottatok a témára. olyan szép egységesen. Vagy napok óta frusztrált benneteket egyénileg a vitám diggerrel ...

Muscari 2014.05.27. 23:56:00

@diggerdriver: koszi. nagyon jo gondolatok jottek ma elo, sajna mindent csak kesve tudtam kovetni. Mondjuk ez a gittragas a vegen nem hianyzott.

Holnap megyek haza, hozzak neked valamit?

Papagály (törölt) 2014.05.27. 23:56:06

@Pink Petsch:
még egy megjegyzés:
ez jelen esetben deskriptív, érzelemmentes, faktuális "tapló" volt, nem normatív. :)

2014.05.27. 23:56:07

@Morgo1229: Néha megakad a küszöbben. Mert éppen olyanom van.

@Papagály: Soha nem szóltam hozzád. Azelőtt is ritkán. Te nem bírtad ki ... mint ahogy ma sem. Szerintem nincs miről beszélnünk.

Morgo1229 2014.05.27. 23:56:13

@morsels: ravasz vagy. szajaba adsz Pinknek dolgokat. Rendor vagy?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.27. 23:57:10

@Papagály:
Az a baj hogy az ordenáré viselkedést sokan vagányságnak gondolják.
Ez olyan dolog mint a nő alkoholista.
Undorító a férfi alkoholista de nőben hatványozottan az.
Egy férfitől sem szép ha ordenáré, én is el szoktam ereszteni néhány bazmeget.
Nem szép tudom de ha ez egy nőtől jön ráadásul még fokozottabban az visszataszító.
Ez aztán sokan olyan jópofinak meg vagánynak tartják és még inkább kihozzák belőle.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.27. 23:59:52

@Morgo1229:
Az igen...
Az van neki:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Sőt talpig úrinő.
Az a két centi....
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

morsels (törölt) 2014.05.28. 00:00:57

@Pink Petsch:
Engem nem frusztral, hidd el :-)

Meg persze nem is kellett, sot elore tudtam, hogy nem is erdemes.
Csak pont raertem, itt voltam, aztan az, hogy a poszt iroja gold digger e vagy sem, nem erdekel kulonosebben :-).

A hazastarsak kozott meg egyertelmuen fontos az azonos szintu libido, jo esetben ez megvan, aztan idovel ez valtozni fog mind a ferj, mind a no reszerol, aminek kulonbozo okai lehetnek.

Dehat ehhez mindenki ert, nem tudok ujat irni :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.28. 00:01:37

@Muscari:
Nem, köszi. Mikor jössz vissza.
A hétvégén jön egy ujabb határátkelő egy pártfogoltam és megígértem neki a CSCS DVD-t meg könyvet kölcsön.

Morgo1229 2014.05.28. 00:04:44

@Muscari: ez a baj a perfectel. Mindig becsuszik valami szar. Ugy sajnalom, hogy elromlott a hangulatod.

Papagály (törölt) 2014.05.28. 00:04:47

@Pink Petsch:
szerintem félreérted amit mondok. nem téged minősítettelek, még csak nem is a nicked.
hanem azt a hangot, amilyennek az én fülem érzékeli a megszólalásaid, kirohanásaid stílusát. nekem többnyire harsány, de ez ízlés dolga.

nem tudom milyen vagy, nem is tartozik rám. ha megbántottalak, akkor elnézést kérek. nem állt szándékomban, eszembe sincs téged minősíteni, hiszen nem ismerjük egymást.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.28. 00:05:00

@morsels:
Na. Az hiányzott neki:))))))))))))))))))))))))))))))))))

Muscari 2014.05.28. 00:07:32

@diggerdriver: szombat ejjel. Csak en megyek, a tobbiek itthon lesznek, ugyhogy hivhatod a fiamat miatta.

Gondoltam hozok majd egy kis meleget meg napsutest, de sajnos pocsek ido lesz ott is :-(

2014.05.28. 00:07:52

@diggerdriver: Nekem mondd, te talpig úriember, te, ha bajod van velem. És privátban. Mert már én is unlak, nemhogy más.

morsels (törölt) 2014.05.28. 00:08:10

@diggerdriver:
Hat ezzel nem segittel egy hajszalnyit sem a megiteleseden.
Itt is hagylak morgonak, majd o jol lenyom. Marmint szellemileg.

Mint engem.

Papagály (törölt) 2014.05.28. 00:09:25

@diggerdriver:
"Az a baj hogy az ordenáré viselkedést sokan vagányságnak gondolják.
Ez olyan dolog mint a nő alkoholista.
Undorító a férfi alkoholista de nőben hatványozottan az."

kettős mérce.
UGYANANNYIRA elfogadhatatlan férfitől is.
HATVÁNYOZOTTAN az, hogy te prédikálsz, miközben tény és való, ahogy már korábban megjegyeztem, hogy iszonyú ordenáré és durva volt a reakciód a kifogásolt napon. és ez messze nem a cizellált bazmegek szintje volt. :(

2014.05.28. 00:09:25

@Papagály: Ahham.. tehát a képzelgéseid áldozata vagyok .. ahham, hát így mindjárt más....

Muscari 2014.05.28. 00:13:16

@Morgo1229: Hat igen. Bocsi, de nem birom ki, hogy ezt ne kuldjem el neked. ajanlom figyelmedbe a sorozat cimet, amirol szo van :-)

hvg.hu/instant_tudomany/20140527_morgan_freeman_hangja_heliumos_lufi

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.05.28. 00:18:31

@diggerdriver: ugyanolyan undorító mindkettő, egyik sem rosszabb a másiknál

Morgo1229 2014.05.28. 00:22:33

@Muscari: jol van majd lecserelem nicket. Mer ez fereglyukazas mar uncsi. Nem jo az imidzsemnek
Koszi a linket Muscari de nem nyitom ki. Jo utat neked.

morsels (törölt) 2014.05.28. 00:24:40

@Morgo1229:
Javaslom a 'csoportdinamika' kifejezest nicknek.
:-)

Morgo1229 2014.05.28. 00:27:19

@morsels: holnap megnezem szabad-e. Jo otlet koszi.

Muscari 2014.05.28. 00:32:08

@Morgo1229: koszi es jo ejszakat.

BTW majd ird meg, ha megvan a kutyus, nem felejtkezunk am el rola :-)

montroyal ( CAN qc) 2014.05.28. 00:45:53

@Muscari: sajnos nem ... de az en koromba el lehet fogadni...

Papagály (törölt) 2014.05.28. 00:50:56

@cougarcat:
a milliárdos viagra-biznisz magáért beszél (a macsók helyett, kéretlenül is).

montroyal ( CAN qc) 2014.05.28. 03:30:16

eddig jo 4-1 montreal nyerni kell ha nem marad a golfozas ..

canadiens.nhl.com/club/l_fr/news.htm?id=720715

4-2

adg 2014.05.28. 05:19:15

Na hat ez ismet egy szep nap volt...

montroyal ( CAN qc) 2014.05.28. 05:21:44

@adg [Au, Darwin]: nekem mondod .. gyozott a csapatunk ...

vagy nem erre gondoltal ..

adg 2014.05.28. 05:28:11

De, pont erre. Gratulalok!

Meg az ittenei hataratkelos musorra is gondoltam egy kicsi reszben.

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.28. 06:27:02

@tableno: villamcsapast en sem. csak jott egy mely,nyugodt erzes,hogy o az, es csak neztem, csak neztem. es hogy jaj, mase, jaj messze lakik,meg ilyenek. az eszembe se jutott,hogy egyszer a ferjem lesz.
de minden osszeer,aminek ossze kell.

Evain 2014.05.28. 08:27:47

@adg [Au, Darwin]: na, visszaolvastam. Hát nem semmi csörtéről maradtam le. ^^
De ugye ez van, ha valaki játszik fórumozás helyett. :D

blackhairlady 2014.05.28. 14:59:42

@Muscari: "Pedig csak arut szallitottam neki o meg atvette es alairta meg lepecsetelte a szallitolevelet :-)"

Errol a Dr. Szoszi (Legally Blonde) jutott eszembe, a mukormos holgy es a FedEx-es uriember kozotti vibralas es orrtores a aruatveves es toll leejtes/pucsitas utan:))))))))

Papagály (törölt) 2014.05.29. 14:01:49

a címadó történethez:

szerezz ilyen papírt:
' Státusz megőrzésére szolgáló, „hosszú eltávozást” engedélyező papírra az amerikai hatóságoktól három-négy hónap lenne beszerezni, erre már nem jut idő.'

és ha a mostani munkaajánlatod - ami egyébként se nevezhető szupernek a leírásod alapján (se anyagilag, se szakmailag) - nem vár meg, akkor kezdj el angliai melót keresni. 3-4 hónap alatt csak találsz, nem?

hiba lenne kidobnod a sok éves munkával félig megszerzett amerikai jogaid, különösen annak fényében, hogy esélyes, hogy anglia kevésbé fog tetszeni (tapasztalataidról beszámló szavaid alapján). ha még a sok új változásstresszben (nőnek is új hely, neked is az lesz anglia, ráadásul viszonylag szegények lesztek, esetleg hónapokig másokkal osztoztok a lakáson) a kapcsolat is ugrana, hát lehet, hogy te is mennél utána a temzébe. (vagy arrafelé ez kevésbé divat? :) )

így csak 3-4 hónapot kell várnod a nővel való végleges egyesülésre, kipróbálhatjátok londont, s ha nem jön be, még mindig visszamehettek 1 év múlva közösen az újvilágba.

Papagály (törölt) 2014.05.29. 14:03:41

@Papagály:
úgy látom, rossz helyre küldtem, roger nyúlnak szántam (május 29.).

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2014.05.29. 15:49:22

Ha jól látom sem Ági, sem Levente nem jelent meg itt...
Passz, végigolvastam a kommenteket, hátha valami kiderül, de hiába :-(

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása