Mai szokásos vasárnapi blogkalandozásunk kicsit rendhagyóra sikeredett (hogy miért, az hamarosan kiderül), egy azonban biztos, feltérképezzük Róma mindkét arcát, szó lesz az osztrák vendéglátóipari keresetekről, és ha már a pénznél tartunk, ellátogatunk Egyiptomba is, ahol a mélyszegénység és a sokszor elképesztő gazdagság szinte egymás mellett él.

(fotó: Várhelyi Klára)

A minap emailt kaptam a Rómában élő Klárától, amiben arról írt, hogy Itáliában élőként mindig várta az összehasonlításokat, a többi itt élő magyar véleményét, tapasztalatait, de az itteni egyre romló életkörülményeknek tulajdoníthatóan sajnos logikusan egyre kevesebb az itt munkát kereső vállalkozó magyar, így a beszámolók száma is láthatóan kevés errefelé…

Ő viszont egy nemrég Rómában járt és a város szépségeit csodáló újságírónak a kérdéseire válaszolva megpróbálta érzékeltetni saját élmény, sok éves tapasztalat alapján a római - általában az olasz - élet jellegzetességeit, pozitívumait, árnyoldalait… Ajánlotta az interjút, amiből én ki is válogattam a szerintem a Határátkelő számára legérdekesebb részeket, ez következik a mai első ajánlóban.

„Igazából soha nem terveztem, hogy hosszabb ideig külföldön éljek, bár, mint sok más magyar honfitársam, mindig is vonzódtam a mediterrán országokhoz és életstílushoz. (…)

Hogy hogyan kerültem Rómába? Valahol a szerelem hozott ide: lassan, 3 év alatt csalogatott el szeretett városomból, Budapestről, ahonnan addig még a kerületemtől (Várkerület) sem voltam hajlandó eltávolodni… Ahhoz, hogy onnan elszakadjak, egyenesen Rómába kellett jönni. (...)

Róma egy nagyon bonyolult, nehezen élhető város. Persze igaz, lélegzetelállítóan gyönyörű a belvárosa. Hihetetlen érzés minden nap a Colosseum mellett elbuszozni, látni rendszeresen a Piazza Navona barokk szökőkútjait, ahogy eleinte tettem, és teszem is heti 5 alkalommal munkába menet. Az is igazán különleges érzés, hogy akár mindennap ellátogathatnék a Szent Péter Bazilikába. (...)

Egy város kedvelésében viszont nem elhanyagolható szerepe jut az aktualitásoknak: a szolgáltatásoknak. Ezen belül pedig elsősorban a közlekedésnek (Rómának 2 metró vonala van csak, ami magáért beszél 5 millió lakosnál és rengeteg turistánál), a dolgok általános rossz szervezettségének (önkormányzatok, posta, egészségügyi hálózat), amit csak tetéz az olaszok türelmetlensége, hangossága, a közterületek piszkossága és hogy mindent nehezebb elintézni, mint én anno otthon tapasztaltam.

Összefoglalva: nekem 12 évvel ezelőtt Budapesten a mindennapjaim egyszerűbben zajlottak, könnyebben tudtam intézni a dolgaimat, jóval kevesebbet kellett utaznom. A sok és viszontagságos utazásokat megspórolva kényelmesebb volt otthon a mindennapi életem.

Akinek gyermeke van, az Róma Budapesthez viszonyított hátrányát többszörösen aláhúzhatja, hiszen az oktatási intézmények színvonala, felszereltsége sok bosszúságot okozhat családjának.

Némelyik közoktatási intézmény majd szétesik. Több iskolában láttam olyan WC-fülkét, ahol derék felett nem maradt meg ajtó. Az ablakok majdnem mindenhol piszkosak, a pedagógusok általános felkészültsége sem üti meg sok helyütt a szükséges szintet. (...) Leszűrve a végső konzekvenciát: Rómát lehet imádni és gyűlölni is egy időben… (...)

Az átlag római hangos, sokat gesztikulál, nem túl udvarias. Bár az utcán kézzel-lábbal is megpróbálnak az információt kérőnek segíteni, tényleg a legnagyobb jóindulattal, lelkesen irányítva el az érdeklődőt, figyelmetlenségük miatt gyakran az ellenkező irányba.

Egymásra szerintem, ha a tömegközlekedést veszem alapul, nem igazán figyelnek. Gyakori jelenet, hogy a rettentően zsúfolt buszokon határozottan kell – majd’ felkiáltva – helyet kérni ahhoz, hogy az ajtóban állók onnan arrébb mozduljanak. A kismamáknak, időseknek nagyon nehezen adják át a helyet, nem ritka az a jelenség, mikor egy férfi ugrik le az ülőhelyre egy álló idős nénit majd fellökve.

Nem túl pozitív sajátosság az ún. „furbizia” jelenség. Hogy mit is értek ez alatt? A ravasz jelentésű „furbo” olasz melléknevet több kérdőív alapján a legpozitívabb tulajdonságnak minősítették az országban, ami – szerény véleményem szerint – általánosítva természetesen, talán a leghívebben tükrözi az olaszok értékrendjét.

Így már érthetőnek tűnhet, hogy miért állnak be ügyesen, szinte véletlenszerűen, a sor közepébe a vége helyett, vagy adnak elő elképesztő meséket, csak hogy előnyt élvezhessenek. Ezek azok a ravaszságok, amelyekről egyébként nagy büszkeséggel mesélnek.

Az is magáért beszél, hogy bármikor külföldre megyünk, párom mindig azt kívánja, hogy olyan helyre menjünk, ahol kevés a főleg déli származású honfitársa, mivel ő is szégyelli a strandon, étteremben feltűnősködő, ordítozó taljánokat és ezt a véleményét osztja még sok más barátja.

Pozitív tulajdonság negatívumok mellett, hogy errefelé az átlagember is jobban ad magára. A férfiak is divatosan, szépen öltözködnek, gyakran parfümtől illatoznak. A hölgyek általában csinosak, vékonyak, de vigyázat, itt többet számít a külcsín, mint Európa északibb részein, így sok túlzásokba esett hölgy is észrevételezhető: ami mind a sminkjüket, mind néhány rosszul sikerült szépészeti műtétet illeti.”

Ez természetesen szokás szerint csak egy kiragadott részlet a teljes beszélgetésből, melyet a publik.hu oldalán (ide kattintva) olvashattok el.

Mennyi az annyi Ausztriában?

Ma a levélben érkezett ajánlók napja van, hiszen a második mai írás is így érkezett, de mivel az osztrák vendéglátóipari fizetésekről van benne szó, ezért ajánlom tájékozódás céljából.

„Nagy vonalakban elmondható, hogy a fizetés nyugat felé haladva folyamatosan növekszik, ami azért becsapós, mert nyilván a hó végi összeget a borravalóval együtt érdemes kiszámolni, megnézni mire és mennyit költünk, majd levonni a következtetést, hogy jó helyen vagyunk-e.

Például a Fertő-tó partján Burgenlandban, egy felkapott tóparti étteremben nyáron borravalóval együtt jóval több pénzt megspórolhatunk, mint Ischglben egy félpanziós hotelban commis de rangként (segédpincér).

Kiadások tekintetében ételre fogunk a legkevesebbet költeni, lévén vendéglátós helyen helyezkedünk el, így ez biztosított. A hotelekben a szállás is megoldott, míg az éttermek és bárok esetében nem mindig. Az utóbbiaknál érdemes kezdés előtt tisztázni, hogy a szállásért kell-e valamennyit fizetnünk, vagy ingyen van. (...)

Amennyiben hotelbe megyünk dolgozni a munkán kívül nem sok mindenre lesz gondunk, napi három-négyszeri étkezés, szoba, mosási lehetőség biztosítva van, ha bármi elromlik csak szólunk a házmesternek, és akár még sílécet vagy snowboardot is kölcsönözhetünk kedvezményesen.

Ugyanakkor fizetés szempontjából, csak a szükséges minimumot fogjuk megkapni, ami pincérként 1200-1300 euró Salzburg környékén, 1400-1600 euró Tirolban. Szakácsként és bárosként ehhez képest 100-200 euróval magasabb fizetésre számíthatunk, de a hó végi borravaló csak pár száz euró körül mozog. Szobalányként is az 1200-1400 közti intervallum a meghatározó.”

A teljes írást a sielok.hu oldalon, ide kattintva olvashatjátok el.

Szegények és gazdagok

De hogy ne kizárólag új oldalak legyenek, ajánlok egy jól ismert blogot is, méghozzá a Magyar lány Kairóbant, melynek legutóbbi bejegyzésében az elképesztő egyiptomi társadalmi különbségekről írt Timi.

A gazdag Kairó...

„Egyiptomban hihetetlen nagyok a társadalmi különbségek. Természetesen Magyarországon is vannak hajléktalanok és multimilliomosok is, de a mindennapi életben valahogy mégsem érzem ennyire szembetűnőnek ezt a jelenséget, mint itt Kairóban.

Tegyél csak egy sétát a belvárosban, a Ramszisz vasútállomásnál, vagy akár a Mohamed Ali mecset melletti Szejjid Áisha környéken. Omladozó falak, kosz, szemét az út szélén.

Majd felülsz a mikrobuszra és néhány kilométerrel arrébb, mondjuk Nasr cityben, vagy Maadiban ( Rehab vagy egy-két „villával” teli körzetet már meg sem említve) színes házakkal, szebbnél szebb erkélyekkel találkozol, ahol indonéziai bejárónő takarít és főz (kb. 3-4000 fontot kérve havonta).

Egyeseket sofőr visz a Four Season Hotelben megrendezett festménykiállításra, ahol azon gondolkodik, hogy vajon a híres művész, Omar el Nagdi melyik több millió forint értékű absztrakt festményét vegye meg, (ami valójában nem is tetszik neki és nem is érti, de jó felvágni vele).

Vagy van, aki a hátsó kertben a medence körül állófogadást tart, a vendégek ezüstcsészékből szürcsölik a teát és aranyozott villával szedik ki a tányérra a Cordon Bleut, miközben pincérek tucatja járkál közöttük. (...)

Egyiptomban vannak emberek, akik napi két dollárból élnek (statisztikák szerint a lakosság 40% ilyen!), a másik oldalon pedig vannak azok, akik reneszánsz „palotában” élnek, (legalábbis egy egyiptomi nappaliba lépve sokszor ez az érzésed támad), bejárónő hozza a teát és egy-két hetet a saját nyaralóban töltenek a tengerparton, vagy esetleg Malajziában.

Pedig nem kellene, hogy ennyi szegény éljen az országban. Ugyanis az iszlám vallás harmadik pillére rögtön az ima után a zakát, vagyis az adomány a rászorulóknak és a szegényeknek. (Összesen 8 típusú embernek lehet ezt adni.)

Leegyszerűsítve a dolgot: minden olyan muszlimnak, akinek értékei, megtakarításai 85 gramm tiszta arany értékét meghaladják és egy évig ez stagnál vagy gyarapodik, úgy a teljes (félretett) vagyona 2.5%- át a szegényeknek kell adnia. (...)

...és a szegény

Így Kairó közel 20 milliós városában a különböző társadalmi rétegek miliője fogad bennünket: az utakon a régi bogarak és Ladák között vadonatúj, szalonos Mercik és BMW-k járnak (meg a szamaras kocsi), a foltokban vakolat hiányos, düledező lakások szomszédságában álomszép kertes házak épülnek.

A mikrobuszban a munkába igyekvő öltönyös, bőrcipőt viselő férfi mellé egy idősebb asszony száll be hátrakötött kendőben. Szakadt papucsával fellép, súlyos csomagját leemeli a feje tetejéről és betuszkolja az ülés közé, majd egy egyfontost nyom fuvardíjként egy koszos arcú kisfiú markába.

A fiú behúzza az ajtót és az aprót a zsebébe csúsztatja a többi mellé, miközben a mikrobusz szélsebesen tovább száguld hotelek, bevásárlóközpontok, és nyomornegyedek között.”

Ha ez a rövid részlet felkeltette az érdeklődéseteket, akkor ne habozzatok, a teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.