Azt javaslom, hogy ha már hétvége van (ráadásul a legtöbb európai országban hosszú), ma ne vegyük túl komolyan magunkat. Ennek jegyében ma egy egészen különleges poszt következik, egészen pontosan egy verselemzés. Hogy mi köze mindennek a határátkeléshez? Péter írásából pillanatokon belül kiderül!
„Régi olvasója (évekkel ezelőtt kommentelője) vagyok a blognak, magam is külföldön élek már több mint négy éve. Ahelyett azonban, hogy történetet osztanék meg, inkább egy ismert vers elemzését küldeném el, amit külföldre költözésem után nem sokkal írtam (mármint az elemzést): a Boci, boci, tarkáról van szó.
Hogy ennek mi a kapcsolata a külföldi léttel, az talán a szemlélet - lám, az extra horizont igencsak képes a szövegértelmezést befolyásolni - avagy hogyan interpretálható ugyanaz a szöveg másképp azért, mert a sorok közt is segít olvasni az emigráns lét.
Ha hiszik, ha nem, ez a vers pont arról szól, mi vezetett sok magyart a határátlépéshez... (Senki ne vegye komolyan! :))
"Boci, boci tarka, Se füle, se farka - Oda megyünk lakni, Ahol tejet kapni."
A pontos szerző nélküli szöveg igen tömör, mindössze egy strófa. Ez az összeszedettség azért ne tévesszen meg senkit, az egymásra rakódó jelentésrétegek explicit módon tágítják a szöveg szemantikai horizontját.
A páros rímű, morfológiai homonimával (tarka-farka) és ragrímmel (lakni-kapni) operáló szöveg látványosan két részre különül szerkezetileg: az első két sor és a második két sor adja a két egységet.
Az első szerkezeti rész kulcseleme a „boci”. Egy fületlen, farkatlan, tarka bociról van szó, amely éles hangulatkontrasztot ébreszt a befogadóban.
Az első sor játékos, szóismétléssel lebegővé tett vidám, tarka bocija a második sorban semmisül meg - elveszíti bociságának alapvető paramétereit. A költő ismétlődő negatív festéssel (a „se” tagadószó) mintegy felszeleteli az imént még élettel teli bocit, és csinál belőle egy torzót.
A boci-motívum mint analógia
A második két sor elviszi a nézőpontot a felismerhetetlenségig szétszabdalt, vérben fürdő bocikorpuszról, és elbeszélőt vált. A második szerkezeti egység uralkodó narrátora a „mi”, ami a főige személyragjaiból egyértelműen azonosítható ("megyÜNK"). Látszik, hogy tudatos szerkesztésről van szó, ugyanis a vers nem esik szét ettől a nézőpontváltástól - a „tej” motívum összeköti a strófa két felét.
A vers csak akkor érthető meg a maga mélységében, ha odafigyelünk a jelentésrétegekre. A boci-motívum az egész versen átívelő analógia, amely különböző minőségekben fordul elő. A szöveg egy egészséges bocival kezdődő íve a boci megcsonkításán át a boci termékéig terjed, mely egy teljes társadalmi korrajz.
A gyermekkor ártatlanságát szimbolizáló vidám, tarka boci súlyos megrázkódtatások árán ér a felnőttkorba, ahol elveszíti irányérzékét, eszközeit (füle, farka), és áldozatává válik a világ könyörtelen darálójának.
Az így egzisztenciáját, identitását vesztett boci, aki maga a költő, kvázi megsemmisül, nem ura többé a saját életének, gyakorlatilag halott. Ez indokolja az elbeszélőváltást (lévén, hogy egy csúnyán megrongált boci képtelen a tagolt beszédre), és itt lép be a bocibőrbe bújt narrátor helyére a cselekvő elbeszélő.
Az ő szerepe az, hogy a statikus, állóképszerű boci-világ helyébe dinamikus mozgást hozzon (ezt erősítik az igei jellegű kifejezések: „megyünk”, „lakni”, „kapni”), ami az első két sorból teljesen kimaradt.
A dezintegráló társadalom, mint kiváltó ok, csak közvetetten jelenik meg. A vers második felében megbúvó „lakni”, „tejet kapni” kitételek a költő szociális érzékenységére utalnak, illetve arra a kiszolgáltatottságra, amelyet az önmaga feletti uralmat elvesztő boci-lét helyébe kap az ember.
A kelet-európai társadalmak teljes jogú tagjává lenni azt jelenti, át kell esni egy igen embertelen beavatási szertartáson, ahol a megcsonkítások által veszik el az embertől (illetve termelő bocitól) mindazt, amit valaha is képzelt az életéről. Így válik a „tej” mint a társadalom teremtett értéke keresett hiánycikké, ami indukálja a társadalmi migrációt, majd a megalkuvást.
A hibás erőforrás-gazdálkodás
Az „Oda megyünk lakni, / ahol tejet kapni” sorpár a hibás erőforrás gazdálkodás tipikus példája, ami párhuzamba vonható a „sok a boci, kevés a tej” képzavarral (eredetileg egy régi költőnk intertextusa ez: „sok az ember, kevés a fóka”).
A tej hiánya, a tej keresése szimbolikusan összekapcsolódik az elveszett gondtalan, vidám boci-gyermekkor visszaszerzésének óhajával. Ez a törekvés azonban tragikussá teszi a költeményt azzal, hogy a gyermekkort a második sor gyötrelmei után lehetetlen visszakapni. Már örökre farkatlan, fületlen, lappangótőgyű bocik maradunk, míg élünk.
(Amennyiben a vers létezik gyík-verzióban is, ott ez az érvelés nem igaz, mert a gyík farka pl. visszanő! - a szerk.)
Útkereső boci
Egy leheletnyi remény a megoldásra az útkeresés. Az a dinamika, ami a vers második sorában mozgóvá teszi a képet a „megyünk” ige révén. Minden önmagát vesztett boci útkeresővé válik, ahol az új otthon a tét; egy olyan otthon, ami tejet ad, vagyis ahol vannak még megcsonkítatlan, fülükkel, farkukkal legyező bocik.
A költő saját társadalmát az „elapadt tej” társadalmának nevezi, ezzel indokolva a Nyugat-Európa felé tartó migrációt. Ebbe a körbe azonban nemcsak egy ország tartozik, hanem attól keletre is néhány, így a vers horizontja kitágul, magába foglalva mindazon népeket, amelyek társadalmát ma már egy sajátos „tejóhaj” határozza meg.
Ez a tej, amint a versből is látszik, a másé – „Oda megyünk lakni”, ahol mások tejét kaphatjuk, mert a mi tőgyünk a csonkaságunk következtében végzetesen elapadt...”
A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.
Osszuk meg egymással kedvenc ételeink receptjét - írjátok meg, mi a kedvencetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.
Az utolsó 100 komment: