oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. április 08. 06:46,  London kicsit másként 355 komment

2014. április 08. 06:46 Határátkelő

London kicsit másként

Mai szerzőnk, Edina kicsit más elképzelésekkel vágott Londonnak, mint a legtöbben, ő ugyanis a nonprofit szektorban szeretett volna dolgozni. Mint kiderült, igenis van értelme erőt és időt fektetni a jótékonysági munkába, mert ezen keresztül akár jó állást is kaphatunk.

látkép_1.jpg

„Tudom, tudom... A százezredik londoni poszt. Azért szántam rá magam a megírására, mert remélem, hogy tudok újat mondani azoknak, akiknek nem a népszerű „mosogatok-vendéglátózok” vagy éppen „a tutiba jöttem ki, mert már otthonról interjúztam” c. útvonalak szerepelnek a terveik vagy esélyeik között. Szeretném, ha azok a fiatalok, akik diplomával a zsebükben kilátástalannak érzik a helyzetüket, érezzék, hogy mennyi lehetőség vár rájuk külföldön.

A húszas éveim közepén járok, főiskolás éveim alatt szinte végig dolgoztam, eleinte tipikus diákmunkákat, később gyakornokként és asszisztensként. A BA diplomám kézhez vétele után 3 hónappal költöztük ki a barátommal.

Nagy dilemma volt otthon hagyni a családot, a lakásomat, a barátokat és azt az egy fajta biztos burkot, ami kint nem vár rád. Otthon Budapest egyik legszebb részén éltünk, elég jó körülmények között és bár éreztem, hogy nagy áldozatokkal fog járni a kiköltözés, mégsem mértem fel kellő alapossággal.

Nonprofit előtti kitérő

Az én célom az volt, hogy elkezdjek dolgozni az itteni charity szektorban, tudván, hogy az angliai nonprofit szektor igen fejlett (otthon is ezen a területen szereztem tapasztalatot).

Az elején kissé messzinek tűnt a cél: a költözésünk után hat hónapot dolgoztam eladóként egy Oxford Streeten lévő retailben. Rettentő hajtós, megterhelő és forgalmas volt. Kezdetnek jó lépés, de hosszútávon számomra elviselhetetlen lett volna.

Temple Gardens.jpgTemple Gardens

Mindig azt gondoltam, hogy az eladók csak lébecolnak a boltokban, ruhákat hajtogatnak és a világ legkönnyebb munkáját végzik. Óriási tévedésben voltam. A retail csak bizonyos – óriási energiával, kitartással és türelemmel rendelkező – embereknek való.

Az önkéntesség mint orvosság

Amennyiben nem hiányszakmáról beszélünk, a Zember itteni munkatapasztalat nélkül meg van lőve. Erre orvosság az önkéntesség. Rengeteg fiatalt segít fizető álláshoz ugyanis.

Pár hónapos retail után elkezdtem küldözgetni az önéletrajzomat nonprofit szervezetekhez önkéntes gyakornoki pozíciókra. Nem sokkal később el is kezdtem részmunkaidős gyakornokként dolgozni, ezen a helyen négy hónapot töltöttem.

A mai napig úgy gondolom, hogy ez a tapasztalat es lehetőség rengeteget jelentett az itteni életem beindításában. Rendezvények szervezésében segédkeztem, tapasztalatot szereztem es nem utolsósorban angolokkal tölthettem a napjaimat, ami a nyelvtudásomra nagyon jó hatást gyakorolt. A munkatársaim borzasztó segítőkészek, barátságosak voltak, és távozásomkor tortával, ajándékkal búcsúztattak.

Richmond Green.jpgRichmond Green

Négy hónap elteltével elkezdtem fizető állásokra jelentkezni, pár hét után pedig megkaptam egy asszisztensi állást, szintén a rendezvényszervezés területén, ahol először ideiglenes munkaerővé, majd pár hónappal később állandó munkatárssá váltam. Mindezt egy kommunikáció-pr szakos magyar diplomával.

Az egész természetesen nem sikerült volna a barátom nélkül, akivel mind lelkileg, mind anyagilag támogattuk egymást szükség esetén. Tisztában vagyok vele, hogy ez mekkora „előny” és elképzelni sem tudom, hogy teljesen egyedül mekkora kihívás lehet.

Az angolok

Azt gondolom, hogy baromi könnyű velük együtt dolgozni és a mindennapokban élni. Csodálom a türelmüket és elfogadó hozzáállásukat, a nyitottságukat és az udvarias modorukat.

London Eye_1.jpgLondon Eye

Rajongok az adakozó szellemükért (a charity-k országa) és imádom a süteményeiket. Igen, sokszor távolságtartóak, nehezen lehet kiigazodni rajtuk és az udvariasság néha már értelmezhetetlen, de valahogy mégis könnyebbnek érzem az életem köztük, mint honfitársaim között. Nyilván nem lehet általánosítani, de nekem ezek a benyomásaim.

Az ételek

Sosem szerettem a magyar ételeket, kivétel talán 1-2 dolog, úgyhogy nekem nem jelentett problémát ez a rész. Szerintem London esetében bűn nem kihasználni a multikulti gasztronómia nyújtotta lehetőségeket, fantasztikus indiai, japán, mexikói, iráni, stb. kifőzdéket / éttermeket találni - kinek milyen vastag a pénztárcája. Itt ehetsz kosharit, cronutot, biryanit, mindent, amiről otthon valószínűleg (hacsak nem vagy óriási gasztromán) nem is hallanál a mindennapokban.

Ami engem elképeszt, az a bioételek nagy választéka. Otthon is javarészt ezeket vettem, csak épp ott a lelőhelyek lekorlátozódnak a budai biopiacra. Az árak pedig szerintem 90 százalékban megegyeznek az otthoni bioélelmiszerek áraival. Mi viszonylag sokat járunk el enni, még mindig nem bírok betelni a különböző népek különleges ételeivel.

cronut.jpgCronut

fish and chips_1.jpgFish and chips

indiai kavalkád.jpgIndiai kavalkád

A lakhatás

Londont valószínűleg már mindenki ismeri, mi is egy shared house-ban kezdtük. Nem akartunk magyarokkal összeköltözni. Az elmúlt egy évben megfordultak britek, spanyolok, olaszok, portugálok és csehek, azt hiszem, általánosságban szerencsénk volt, és jól kijöttünk mindenkivel.

Mindezek mellett nagyon nehéz volt megszokni a közös konyha-fürdő felállást, főleg, hogy nem tudtuk, meddig kell kibírni. Nemsokára költözünk egy önálló lakásba, ez nyilván nem olyan költséghatékony, viszont számomra egy kor felett egyszerűen nehéz másokkal osztozni.

Ami érdekes, hogy itt az osztozkodás abszolút normális – tehát nem csupán a lengyel és magyar bevándorlók között. Normális irodai pozíciókban dolgozó brit fiatalok is többen bérelnek házat (csak nyilván nem a bevándorló-negyedekben).

kanálisok.jpg

Végszó

Rengeteg fiatal magyart ismerünk, akik kijöttek, tanultak és elérték a céljaikat, olyan karriert kezdtek el építeni, amit valószínűleg otthon – már csak a lehetőségek mennyisége és a bérek miatt – nem tudtak volna.

Mielőtt lediplomáztam, az egyik gyakorlaton megkérdeztek minket a terveinkről. Néhány ember nagy lelkesedéssel mesélte a kiköltözésről szőtt terveit, párnak már volt állása (ők végigdolgozták a főiskolai éveiket), a többség pedig csendben nézte az asztalt.

Azt gondolom, hogy akinek van bátorsága, nyelvtudása (amilyen szintre belövöd magad, azt oszd el kettővel, ha idejössz), kezdőtőkéje (sok-sok forint!!!), és ereje, az próbálja meg, még akkor is, ha csak egy „büfé szakos” papírkája van.

Sokszor lesz nehéz, sokszor akarsz majd hazamenni és feladni, de egyszerűen nem éri meg az út közepén visszafordulni.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Osszuk meg egymással kedvenc ételeink receptjét - írjátok meg, mi a kedvencetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr765981363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.04.08. 07:11:47

Ezek a fiatalok fognak otthonról baromira hiányozni.
Gratula az írónak, további sikereket!

tableno 2014.04.08. 07:24:28

Amen. Még több ilyen írást!

Sütemény1975 2014.04.08. 07:24:33

Jo reggelt! Posztot majd elolvasom, most "Hit the Road, Jack!" :) Szep napot mindenkinek!

**mimi** 2014.04.08. 07:57:20

Csak gratulálni tudok!:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.08. 08:05:03

Ezüstkanállal a szájában született.
Nincs ezzel baj nem kell mindenkinek Fagin mellett kezdeni.

Shebelle 2014.04.08. 08:12:55

Én is gratulálni tudok csak, szuper! Múltkor valaki "szapulta" az angol konyhát, de kérdem én, hol másutt ha nem Londonban illetve nagyvárosban ne lenne széles választékú a menü, persze ha tényleg akarja az illető :) , bár van olyan meglátásom(egy tapasztalat apropójából) sokan félnek még bemenni is egy más nemzet/kultúra éttermébe, nem még hogy kérni ill megkóstolni....

örülök a posztnak, egy kis ajtó a 22-es csapdájához, önkéntes munkát szinte bárhol lehet találni, s egy kis szerencsével még pénz sem kell hozzá, s ha már megvan a referencia kinyílik a piac....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.08. 08:17:36

@Shebelle:
Hát még a SOHO-ban milyen sok nemzet konyhája van.
:))))))))))

Shebelle 2014.04.08. 08:21:31

@diggerdriver: nem ismerem sajna, felvilágosítanál?!

Evain 2014.04.08. 08:28:19

Biztos álmos vagyok, valaki segítsen, hol maradtam le. Az elején még egyes szám első személyben zajlik a történés, a szállásnál meg már keresünk, jól kijöttünk, stb.
Amúgy teljesen jó pozitív hangú írás.

Ami viszont számomra kicsit vicces, az a biózás. Nincs baj vele, csak a nemzetközi konyha nem bióból van :D De a szándék a fontos. :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.08. 08:29:20

"A százezredik londoni poszt"

nem baj, nem ez a lényeg, hanem a "hogyan".
ha országonként egy poszt lehetne, már régen vége lenne a blognak

" itt az osztozkodás abszolút normális "

higgyétek el, itthon is normális, csak nézzétek meg az albérletes oldalakat.

2014.04.08. 08:41:11

Bocs, ha kissé kekecnek tűnök itt a nagy össznépi hurrában, de hm, az angol konyha alatt én nem a bevándorlók konyháját érteném. Már kezdtem megörülni, hogy tényleg az angol konyháról lesz pár sor, és valami újat s megtudhatok a fish-and-chips-vesepuding-almatorta háromszögén kívül ...
Különben, ja, gratula, meg minden ...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 08:41:41

Uhhh, mar megint csupa inycsiklando suti- es tortafoto... neha nem egyszeru dietazva a HA-t olvasni. Az indiai kajaktol meg mar a labam is remegni kezd. :)

Amugy az onkenteskedes tenyleg az egyik legjobb lehetoseg, hogy ha az ember UK-ben is a vegzettsegenek megfeleloen akar dolgozni, de hianyzik a relevans tapasztalat. Szoval csak javasolni tudom mindazoknak a fiataloknak, akik eppenseggel nem akarnak mosogatni, szallodat takaritani vagy a vendeglatasban elhelyezkedni.

Aye aye 2014.04.08. 08:44:07

Ja, csak Mo-on képtelenség nonprofit önkéntesmunkát találni. Mikor anno a nonprofit nagyon érdekelt, és nem nekem kellett magamat eltartani, küldözgettem ezer helyre, kihangsúlyozva, hogy tökingyen mennék, csak a tapasztalat kedvéért (társtud. diplomával, két idegennyelvvel), a 90% visszaírni is képtelen volt. A többi meg köszönte, nem kéri. Nem értem azóta sem, de tőlem bek.phatják. Megsértődtem és kész.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 08:47:59

@Pink Petsch: Amugy a regi, tradicionalis angol konyha es a bevandorlok altal hozott konyhak az elmult evszazadok alatt teljes mertekben osszefonodtak. Ma mar az indiai kb. annyira angolnak szamit mint mondjuk a mentas barany. Egyik legjobb peldaja hogy egy nagyon nepszeru curry fajtat, a "balti"-t peldaul Birminghambol eredeztetnek.

Szoval ma mar ha az ember angol konyharol beszel, akkor ebbe beletartoznak a "ethnical food"-ok is. Nalunk echte angolok viszik a ceges kantint, de nem telik el ugy het hogy ne lenne egy kis curry, esetleg valami spanyol vagy del-amerikai, karibi kaja.

Aye aye 2014.04.08. 08:49:36

Angol konyha: szerintem "önmagában" is ezerarcú (mindenféle tésztába tötött húsok a kedvencem), de nem lehet elválasztani a gyarmatok konyhájától, mert az szerves része az egész kultúrának évszázadok óta.

Vagy ilyen alapon vegyük ki a magyar konyhából is a beérkezett alapanyagokat, pl paprika, krumpli, paradicsom, és nézzük meg, mi marad..

2014.04.08. 08:55:39

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Tudom én, nah, nem barlangban élek ;). Csak reménykedtem pár másodpercig ... Bár érdekes, hogy itt nem igazán keverednek. Már úgy értem, hogy a sváb, német kajákat készítő éttermekben és kifőzdékben, nehezen rendelhetnél ázsiait. Szóval, vagy maultaschen, vagy Pho-leves ;)

Kheopsz · http://giza.eg 2014.04.08. 08:56:14

A százezer-egyedik London post, de nem baj :)
Úgy könnyű, ha nem egyedül jön ki, fiatalon, támogatással és diplomával... :)
Az angol sütiknek legalább 30%-a tiszta cukor, ezt biztosan tudom. Amelyiknek nem, azt meg leöntik cukorral: muffin, cupcake, swirl, etc :)
Az önkénteskedés tényleg jó, ha:
1. van aki mellette ELTART
2. ha dolgozol és van erőd mellette még önkényeskedni
3. találsz megfelelőt

A sütis képen a cronut az amerikai, a torta az nem hiszem, hogy angol lenne, a harmadik nem tudom mi....

"Az egész természetesen nem sikerült volna a barátom nélkül, akivel mind lelkileg, mind anyagilag támogattuk egymást szükség esetén. Tisztában vagyok vele, hogy ez mekkora „előny” és elképzelni sem tudom, hogy teljesen egyedül mekkora kihívás lehet."
Örülök, hogy ezt beismered, és örülök, hogy nem kell tudnod.

Egyébként meg nem kéne állandóan mosogatózni. Én sem mosogatok (csak itthon-lebuktam), és egy csomó ismerősöm se. Van élet a mosogatás-pincérkedés-irodista léten túl is. Erre a legjobb példa pl diggerdriver... vagy én :)
Persze megfigyelhető, hogy azok mosogatóznak, akik nagy hanggal kijönnek, hogy itt a papírom, adjatok igazgatói állást, aztán mennek mosogatni, mert nincs más...

2014.04.08. 08:57:30

Igen, en is sokszor javasoltam mar hogy onkentes munkaval lehet munkatapasztalatot szerezni, ami foleg az elso irodai munka megszerzesehez jo 'ugrodeszka', hiszen szinte mindig elvarnak helyi tapasztalatot (kiveve persze IT, mernok). A problema azzal van hogy hogyan tudja valaki anyagilag atveszelni azt az idoszakot amig ingyen dolgozik, foleg Londonban. Ezt a legtobb ember nem vagy nehezen tudja megoldani, bar amig fiatal valaki, sok mindent kibir - ejszakai vagy hetvegi muszak egy pub-ban vagy raktarban az irodai munka mellett, stb. De nem konnyu, es persze igy sem garantalt a siker, bar sokkal nagyobb az esely fizetett munkat talalni igy, mint helyi irodai munkatapasztalat nelkul.

2014.04.08. 08:57:30

@Aye aye: Nem úgy értettem, te, de ha az édesz-szavanyú leves része a tradicionális angol konyhának, akkor megeszek egy nagy tál fiish-and-chipset .... pedig a halat nagyon utálom ;).

2014.04.08. 09:01:33

@Aye aye: Volt már erről szó régebben. Ha jól tudom, akkor írták is páran, hogy Mo.-n ennek nincsen kialakult rendszere, és ebből fakadóan igény sincsen rá.

klappol 2014.04.08. 09:03:43

Jó reggelt!

Hajrá Edina :)

klappol 2014.04.08. 09:03:43

A 70 -es évek végén szenet hordtam, (der Kohlenschlepper), nem szégyelltem, de akkor ezzel lehetett jól keresni. Mindenhol jatt. Ma már csak mosolyogva gondolok rá, de akkoriban nem tudtam nevetni. Az idő mindent begyógyít, de nem tökéletesen. :)

LyukasBogrács 2014.04.08. 09:03:43

“az próbálja meg, még akkor is, ha csak egy „büfé szakos” papírkája van."

Ezt nem kellett volna ideirni.

rezsöatya 2014.04.08. 09:12:25

@Kheopsz: te is kiszamoltad? :-)

@Pink Petsch: negyszog az! Kihagyrad a sausage-ot! Isteni (sz@r!)! :-)

@Shebelle: lehet nem emlekszel: Digger arra utal, hogy lebaltaztak, mert csalados ember letere a sohoba (es mino borzalom!) arokasokent muzeumba jar...! De ez mar tortenelem! :-)))))

2014.04.08. 09:13:35

@Aye aye: Igen, ez érdekes. Mikor Magyarországra költöztem, szétnéztem én is e téren, mert Romániában évekig végeztem önkéntes melókat, és gondoltam, hátha ... Hát nem. Tényleg.
Valszeg az lehetett az oka, hogy '89 után nem alakultak olyan civil szervezetek, amelyek valóban azzal foglalkoznának, amire ki lettek találva, és ne az legyen az egyetlen céljuk, hogy a "hóttkomoly" ügyekre tarháljanak pénzt, aminek a minimális százalékát fordították ténylegesen arra, amire alakultak.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.08. 09:14:46

@Philosoraptor: persze, hogy nincs, mert a jótékonykodás a maslow tetején van, mi meg itt tekergünk az alján.

2014.04.08. 09:15:48

@rezsöatya: Úúúúú, tényleg! ;)

Evain 2014.04.08. 09:15:59

@Pink Petsch: Múltkor valami főzősműsorban valami pasi magyarázta, hogy pár indiai kaja nem is indiai, hanem a brit gyarmatosítók kedvéért módosított indiai kaja, pl asszem a tika masala volt ilyen. :)

De az édesz-szavanyú levesz is eltérő országonként. Én is írtam már korábban, hogy Hollandiában a kínai kifőzdék teljesen más kaját csinálnak, mint otthon. ^^

2014.04.08. 09:17:31

@Babette_: Szerintem nem csak ez játszik szerepet benne. Románia sem egy csúcsragadozó ilyen szempontból, és mégis ... Bár most nem tudom, mi a helyzet otthon-otthon e téren.

Kheopsz · http://giza.eg 2014.04.08. 09:17:47

@rezsöatya:
Hát, nem számoltam, de én egy ilyen gyárban vagyok, én látom. :)
Vannak jó dolgaik, de aztán nyomják a tetejébe a cukrot... brrr...

És melósként én is szeretem a múzeumokat, nem kell minden kékgallérosnak innia járni.

2014.04.08. 09:21:16

@Evain: Igaz, Anglia a gyarmataival ... Na és, hát valóban, az ázsiai konyha nagyon rugalmas, mindig hozzáigazodnak az adott ország ízléséhez.

tanato 2014.04.08. 09:26:10

@Philosoraptor: Létezik,kisebbik lányom pl. egy kórházban önkénteskedik itthon heti néhány alkalommal,és nincs egyedül.Mindenféle korosztályú emberek vannak vele.A sürgősségi osztályon van,segít a nővéreknek,meg beszélget a betegekkel.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.08. 09:35:08

@klappol: az sokat segít, ha közben arra gondolunk, hogy 10 év múlva csak emlék lesz:)

Shebelle 2014.04.08. 09:38:58

@rezsöatya: köszi, eddig értem, de mi az a soho???

tableno 2014.04.08. 09:46:37

@Shebelle: London drága szórakozónegyede.

Mr Long 2014.04.08. 09:49:00

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Egy szkeptikus volt munkatarsam utolso erve volt az angliai munkavallalasom ellen, hogy "De mit fogsz ott enni, mert rossz az angol konyha."
B'meg, rendelek pizzat. Hogy lehet valaki ennyire sotet???

Shanarey 2014.04.08. 09:50:40

@Shebelle:

Rezsőatya, ezt nem tudhatja, mert istenfélő emberek nem nagyon járnak arra.
:-))))

tableno 2014.04.08. 09:51:07

@Mr Long: Én nem hiszem el, hogy vannak ekkora barmok.

Mr Long 2014.04.08. 09:51:58

@Kheopsz: "van aki mellette ELTART"
Azert egy normalis parkapcsolatban nincs eltartas, vagyis lehet csak az egyik dolgozik, de az eredmeny kozos. Eltartasnal van ellenszolgaltatas, az meg nem parkapcsolat.

Mr Long 2014.04.08. 09:53:01

@tableno: Nyugi, egyedul o gondolta igy az irodaban. De majdnem leestem a szekrol, amikor mondta.

tableno 2014.04.08. 09:54:14

@Mr Long: ráadásul a posztoló éppen azért ment el önkénteskedni, hogy később találjon fizetős munkát. És talált is. Viszont az igaz, hogy ha egyedül meg ki valaki, pénz nélkül, ezt nem nagyon tudja megcsinálni.

Shanarey 2014.04.08. 09:55:27

Jó kiindulás ez az önkénteskedés, de csak ha van aki fizeti a fizetnivalókat. Na ez az, ami nem egyszerű, ha az ember külföldön áll neki.

Shanarey 2014.04.08. 09:56:45

@Mr Long:

S nehéz volt eldönteni tényleg ilyen sötét, vagy csak irigy ?

Mr Long 2014.04.08. 09:57:02

@tableno: Tudom. Ezzel a szituacioval tisztaban vagyok.

BTW, ma van az egy eves evfordulom Angliaban! Hazafele veszek magamnak egy sorvalogatast, vagy jofele skot parlatot!

Mr Long 2014.04.08. 09:58:29

@Shanarey(SCO): Nem volt irigy, teljesen tisztaban vagyok azzal, hogy elvan a munkahelyen, mint a befott es nem akar valtani. Nyugdijas melo es neki pont ez kell.

tableno 2014.04.08. 09:58:53

@Mr Long: csak egy év? Én azt hittem, már régebben vagy kint. Mindenesetre way to go, mate!

Mr Long 2014.04.08. 10:00:16

@Kheopsz: Azert a tesco dobozos sutije es egy cukraszdae nem biztos, hogy egyforma es vannak otthon sutottek is.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 10:00:23

@Mr Long: Egyem a kis gourmet lelket a kollegadnak. :)
Mondjuk jelzem, hogy ha csak az echte angol konyha lenne itt, akkor se kopna fel az allam. Steak & ale pie, mint lamb, steakek tarhaza, battered cod, english breakfast, fishcake, jacket potato-k vegtelen sora... en nagyon birom ezeket is. :)

Muscari 2014.04.08. 10:04:46

@Kheopsz: Almond croissant, azaz mandulas.

@rezsöatya: most miert mondod? En kifejezetten szeretem az angol kolbaszokat, azoktol ugyanis nem faj a gyomrom. A mi fustolt kolbaszunkat mar vagy tiz eve nem tudom megenni.

edina. 2014.04.08. 10:08:16

Jo reggelt, en lennek a posztolo. A kerdesekre valaszolva: lehet munka mellett is onkenteskedni, az en szerzodesemben pl 12 ora allt es kezdetben az eladoskodas mellett csinaltam (baromi faraszto volt..). Az angol sutikrol ejthettem volna par szot es kepet, talan majd legkozelebb :) valoban extra cukrosok es vajasak, volt amiket itthon keszitettem el (battenberg cake, victoria sponge).
Nem vagyok bio naci, tehat szivesen beulok egy atlagos helyre is, viszont itthon igyekszem abbol fozni. Ennek az egyik oka, hogy dolgoztam az allatjolet teruleten es jartam ipari tejtelepen valamint szabad tartasos es biofarmokon is. En ugy vagyok nyugodt, hogy tudom a sajt, amit eszem nem szenvedo allatok produktuma. Lehetnek epp vegan is, de bevallom nem birnam :)

Muscari 2014.04.08. 10:08:59

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: +1

Mar megint kaja a tema, mennem kell reggelizni, mert megeheztem.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 10:13:31

@Mr Long: Vicces mert nekem meg hajszalpontosan 1 honappal kesobb lesz az elso "hazassagi evfordulom" a kis szigettel. :)

Amugy en is vagy valami jo kis single malt-ra gondoltam vagy egy lego technic-re. :)

Muscari 2014.04.08. 10:14:45

@edina.: koszonjuk a posztot, mindig orommel olvasom, mikor valaki ilyen celtudatos.
Az onkentes munka elnyeresehez mennyire volt fontos a megelozo tapasztalat, hogy mit dolgoztal Magyarorszagon?
Arra gondolok, hogy zero tapasztalat nelkul mennyi eselye van az embernek?

enrobag 2014.04.08. 10:16:44

@Babette_: @Philosoraptor:

Van sok lehetőség az önkéntes munkára non profit szférában itthon is. Személyes ismerőseim köréből négyen rendszeresen végeznek munkát ilyen helyen. (Idősek otthonában, Máltai Szeretetszolgálatnál, Református Szeretetszolgálatnál és az Állaltkertben.)
Az ingyenes gyakornokság, az nem számít önkéntes munkának, hiszen az nem "mások" érdekében történik, de erre is tudok példát mondani: a legtöbb újságnál vannak ingyenes gyakornokok.

LyukasBogrács 2014.04.08. 10:16:44

@Aye aye:
Mert sut belole az addig sikeresen burkolt lenezes.

2014.04.08. 10:21:30

@Evain: en is igy tudom. Massala, korma, ezek mind a UK izlesre lettek kitalalva es ugy tudom Indiaban ilyet rendelni sem tudsz (ezeket pont nem szeretem es soha nem is kerestem oket Bangaloreban).
UKban az egyik legpopularisabb kaja a CTM chicken tikka massala

Kheopsz · http://giza.eg 2014.04.08. 10:23:12

@Mr Long:
""van aki mellette ELTART"
Azert egy normalis parkapcsolatban nincs eltartas, vagyis lehet csak az egyik dolgozik, de az eredmeny kozos. Eltartasnal van ellenszolgaltatas, az meg nem parkapcsolat."

Szív-ügyekkel nézheted így, de valójában az igazság igazság marad. Ha nincs pénzed valahonnan, nem fogsz önkénteskedni.
Ez lehet meló, lehet egy normális párkapcsolat, lehet más...

Kheopsz · http://giza.eg 2014.04.08. 10:24:44

@Mr Long:
"Azert a tesco dobozos sutije es egy cukraszdae nem biztos, hogy egyforma es vannak otthon sutottek is. "

Hát, azért még messze vannak egy magyar vagy bécsi cukrászda ajtajától ezek is.

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.08. 10:24:57

@charlieharper [home, sweet home]:
(tegnap volt egy gasztroműsor, angol pasi indiában, megkínálták chicken tikka masalával without chicken :DDD )

edina. 2014.04.08. 10:26:35

@muscari: valoszinuleg szamitott, bar nem volt elvaras, de szerintem jo pont volt, hogy elotte is ebben a szektorban dolgoztam es hasonlo feladataim voltak. Ami miatt mellettem dontottek az az elkotelezettsegem volt, szerintem egy minimalis otthoni tapasztalattal is lehet onkentes munkat kapni itt, csak nagyon elszantnak kell tunni az interjun

2014.04.08. 10:27:13

@Babette_: ez jo! Hogy lehet CTM-et enni csirke nelkul?

Kheopsz · http://giza.eg 2014.04.08. 10:27:32

@Mr Long:
Gratula az első évedhez, nekem augusztusban lesz 3... :)

Taxomükke (UK) 2014.04.08. 10:28:14

Kíváncsi lennék, az angliai jótékonysági szervezetek a bevételeik mekkora százalékát költik ténylegesen az általuk képviselt célokra. Szerintem a működési és ezzel együtt a bérköltségeik elég sokat visznek el. A posztolónak ezzel kapcsolatban van vajon valami közzétehető információja?

Aye aye 2014.04.08. 10:30:07

@LyukasBogrács: Én úgy értelmeztem, hogy neki is büfészakos diplomája van (pr) Egyébként én is így tartom a sajátjaimról. Mivel a töri, magyar, idegennyelvek, és jópár társadalomtud. szak (ha nem mind) annyira egyszerű, szerintem ezek mind büfészakok. Csak az nem végzi el, aki nem akarja. És kb annyira hasznos is később.. Bár tudtam volna ezt 15 évvel ezelőtt..

Mr Long 2014.04.08. 10:32:39

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: :)Pedig ugy emlekeztem elottem erkeztel egy kicsivel.

tucano 2014.04.08. 10:32:58

@Aye aye: kaptam egy levelet egyszer egy nagyon lelkes sráctól, aki brazil indiánok közé ment volna önkéntesnek. Csatolta, hogy hová. Utánanéztem és kiderült, hogy az egy kannibál törzs és a hadsereg senkit még a közelükbe sem enged. Az utolsó forgatócsoport, akik beosontak, hogy majd jól összebarátkoznak, na ők lábosban végezték. Írtam vissza, hogy ez annyira nem tűnik jó ötletnek, hogy egyedül, mindenfajta tapasztalat/segítség és nyelvtudás nélkül odamegy. Viszont, ha segíteni akar, akkor végtelen számú favela iskolába tudna menni tanítani vagy egyszerűen vigyázni a gyerekekre/szeretet adni, de az nem volt neki elég kalandos. Azóta semmi hír róla, remélem nem büfögték fel.

tucano 2014.04.08. 10:33:49

@Kheopsz: kedvenc 8(!) szeletes portugál tortám receptje úgy kezdődik, hogy végy 40 tojást...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 10:34:25

@charlieharper [home, sweet home]: A naga-t probaltad mar Indiaban? Tenyleg annyira kegyetlenul csipos, mint ahogy mondjak?

Multkor kollegakkal elmentunk egy egeszen autentikus helyi indiaiba es ok naga-t ettek. Szeretik az extrem csipos kajakat, de meg igy is izzadtak mindketten, mint oromlany a templomba. Aztan mondta is a pincer hogy helyes, szenvedjenek csak, de azert jobb ha tudjak hogy ez meg igy is joval enyhebb, mint igazi indiai naga. :)

Herr Géza 2014.04.08. 10:35:24

@Pink Petsch: Ellenben ha a kínainál nem is, de olasz-görögnél simán van néhány sváb alapétel is általában...

tableno 2014.04.08. 10:35:31

@Kheopsz: Nekem pont most volt 12 éve, hogy határátkeltem. Ami vicces, hogy nekem nem is tűnik olyan sok időnek, pedig annyi minden történt ezalatt...

Shebelle 2014.04.08. 10:35:58

@tableno: ó, köszönöm! Nem csoda, hogy nem tudtam :) így már világos!
@Shanarey(SCO): :) na igen, és még sokan mások! :D

Aye aye 2014.04.08. 10:36:21

@Taxomükke: Kicsit "más" szervezet, de azt tudom, hogy pl az ENSZ FAO (Élelmezésügy + Mezőgazdaság) bevételeinek konkrétan 96%-a (!!) megy el a saját fenntartására (alkalmazottak nagyon jól megfizetése, nyugdíjelőtakarékosságuk, irodák fenntartása majd minden országban, utazgatások, marketing ésatöbbi).. Gondolom, a bevétel az nagyrészt (vagy kizárólag) a tagállami adókból jön össze, de javítsatok ki, ha tévedek.

2014.04.08. 10:37:11

@Aye aye: Hm, de aki nem reál, természettudományi beállítottságú, az már "kösse fel magát"? Igaz, sokkal egyszerűbb egy társtud. szakot elvégezni annak, aki csak alibiből jár egyetemre, mint egy BME-t. Na, de akkor is ... Engem is irritál, amikor a társadalomtudományi szakokat nemes egyszerűséggel, lebüfészakozzák. Akkor s, ha olyan teszi, aki szintén azt végezte, és a területhez kapcsolódik a munkája.

2014.04.08. 10:42:43

@Herr Géza: Hm, rossz helyekre járhattam, de olasznál én eddig csak a tipikus olasz kajákat láttam (pizza, tészták, saláták, sült zöldségek, lasagnék, olaszos módon készített húsok, krumplis ételek stb.). Görögnél meg nem voltam még Stuttgartban, mert az a pár taverna, amit láttam, valahogy nem volt bizalomgerjesztő. Pedig töröknél megfordulok párszor, szóval nem az van, hogy "fújjj-biztos-hót-koszosak" ... mielőtt még, ugye ;)

Mr Long 2014.04.08. 10:43:24

@charlieharper [home, sweet home]: Tegnap neztem The Big Bang Theory-t. Abban volt, hogy "Tegnap csirket es rizst csinaltam a vega sraccal kajanak. Tudod milyen a csirke es rizs vega modra? CSAK RIZS!"

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 10:43:28

@tucano: "kedvenc 8(!) szeletes portugál tortám receptje úgy kezdődik, hogy végy 40 tojást..."

Ahonnan en jovok, ott ezt rakott palacsintanak hivjak. :D (Igaz, abbol nem csak 8 szelet lesz...)

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.08. 10:44:14

@charlieharper [home, sweet home]: a kistányért elnézve csak a fűszert tolták elébe, meg is lepődött az ízén:)

Kheopsz · http://giza.eg 2014.04.08. 10:45:42

@tucano:

Hát, nekem még mindig hiányzik az otthoni citromtorta :)

Herr Géza 2014.04.08. 10:46:40

"...akinek van... nyelvtudása (amilyen szintre belövöd magad, azt oszd el kettővel, ha idejössz).."
Ez jó! A kettövel osztás még a jobbik eset. Sok embernél sajna a nevezöben legalább ötös van...

Szóval a külföldi munkavállalás receptje (általam tömörítve):
1. bátorság
2. nyelvtudás
3. nyelvtudás
4. pénz
5. pénz
6. erö
A sorrenden lehet vitatkozni, ill. az egyén- és szituációfüggö.

Aye aye 2014.04.08. 10:46:43

@Pink Petsch: Hát szerintem kicsit meg lehetne emelni a színvonalat ezeknek a szakoknak az oktatásában, akkor egyrészt kiszelektálódna az a réteg, aki csak a papírért jár oda, és ennek következményeként a piacon való elhelyezkedés is könnyebb volna. Mert mégiscsak ott kell annak is elhelyezkedni, aki ilyen szakot végez.
De ez persze összetett és nem is értek hozzá.
Én egy színvonalasnak mondott egyetemen (elte) végeztem a saját büfészakjaimat, de nevetséges volt az egész pedig nem vagyok egy nagy ész. Mikor az angol szakon oktató tanárok 70% -a rosszabbul tud angolul, mint a gólyák, az már probléma. Az értelmesebb diák elnézi ezt annak, aki amúgy nagy ágyú irodalomból vagy töriból vagy nyelvészetből, de ezeket egy kezemen meg tudom számlálni, sajnos :(

Hozzáteszem, szerintem mindenkinek el kéne végeznie egy társadalomtudományi szakot, ha más nem egy rövidített változatot. Az kéne legyen az alapozó a nagybetűs élethez.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.04.08. 10:47:11

Évfordulós vagyok én is, 2 éve "disszidáltam", Most pedig ünnepélyesen megyek segélyért kuncsorogni e jeles alkalomból. Így gazdagítom a jó hírünket Nyugaton!

rezsöatya 2014.04.08. 10:47:49

@Shanarey(SCO): rezsoatya tudja, mert az elso majdnemhataratkelo majdnemtalalkozot oda szerveztuk Diggerdriverrel. rezsoatya boldog kapcsolatban el, igy rezsoatyanak nincs szuksege a soho nyujtotta szolgaltatasokra, beleertve a pubokat is, mert rezsoatya nem iszik. misebort sem, mert rezso csak a neveben atya, es az nem reverenda, hanem (skot)szoknya...
rezsoatya amugy ma koltozik egy csodas kis Temze-volgybeli faluba, es ha minden lezajlott ,befejezi a (kepes) beszamolojat alig egy evtized mulva (remelhetoleg) HÁ-s poszt is lehet belole... :DDD

(az megvan?:
moziban, sotetben:
- uram ez nem szoknya, ez reverenda!
-uram, mondtam, ez nem szoknya, ez reverenda!
-uram! Hanyszor mondjam, ez nem szoknya ez reverenda!!!

- na, nem megmondtam?)

Kheopsz · http://giza.eg 2014.04.08. 10:47:58

@tableno:
Neked is gratula, azért 12 év már szép idő...
Én úgy emlékszem az első pár napra, mintha tegnap lett volna. Ha nem tudnám a dátumot pontosan, még mindig azt hinném, hogy csak tavaly augusztusban jöttem ki...
Nagyon el tudnak szaladni itt az évek, úgy, hogy szinte mindenre emlékszünk...

Aye aye 2014.04.08. 10:49:40

@Herr Géza: Na köszi, gyakorlatilag ezért a listáért jártam ide majd' minden nap, csak még magam sem tudtam, mit keresek. De most itt van!! Ez dob az ember lelkesedésén! Nálam az erő és a bátorság a problémás, a többi alakul. De e kettő csak rajtam múlik és ezt jó belátni!!

rezsöatya 2014.04.08. 10:50:35

@edina.: "En ugy vagyok nyugodt, hogy tudom a sajt, amit eszem nem szenvedo allatok produktuma"

A sajt faj a tehennek?

Aye aye 2014.04.08. 10:52:58

@rezsöatya: :DDDD
Próbáltál már éveken keresztül egyfolytában szoptatni??
(jól emlékszem, hogy 3 gyermeket neveltél fel? akkor a nagyja gondolom megvolt. na de ez..!! :DD)

tableno 2014.04.08. 10:53:16

@Kheopsz: Igen, az biztos. Engem még az szokott mellbevágni amikor hazamegyek, hogy otthon mennyire nem változik szinte semmi sem. Az összes barátom, ismerősöm pontosan ugyanazt csinálja, ugyanott, mint amikor elmentem (és még ők a szerencsések). A városkép sem sokat változott, az emberek mentalitása is kb ugyanolyan mint a 90-es években. Egyedül a hangulat lett rosszabb, és a hajléktalan meg koldus egyre több. Nem vágyom haza egyáltalán, még 12 év után sem.

rezsöatya 2014.04.08. 10:54:07

@Muscari: izlessel nem tudok vitatkozni, egeszsegedre! :-)

Herr Géza 2014.04.08. 10:56:49

@Pink Petsch: Hát pedig én azt tapasztaltam, hogy még a jobb olasz-görögnél is ott lapul az étlap végén min. a Jägerschnitzel meg a Maultaschen, na meg a Rahmfilet mit Spätzle... Söt, nemrég Franciaországban járva amolyan családi olasz pizzeriában vacsiztunk (a "hülye" fiam jóvoltából), a 37 pizza, 10 tészta, 5 saláta, 3 hús+köret mellett bizony ott virított a coq au vin. Pedig a személyzet nem is igen tudott rendesen franciául (legalábbis a fiam szerint, nekem aztán nyóc volt).... Az olasz-görög vs. helyi konyha egyébként is szerintem sokkal átjárhatóbb, hiszen a legtöbb német étteremben is simán van pl. pizza.

2014.04.08. 10:59:28

@Aye aye: 'Csak az nem végzi el, aki nem akarja. És kb annyira hasznos is később'

Nem vegeztem Mo.on ilyen szakot, igy nem tudom ott mi a helyzet, de pl. Angliaban nem igaz az allitasodnak egyik resze sem (szerintem Mo.on sem, de ehhez nem tudok erdemben hozzaszolni). Eloszor is, hogyan vegezhetne el barki aki akarja? Konyveket kell olvasni, esszeket irni, vizsgazni, idopontokat betartani, csapatmunkat vegezni, kutatni, stb. Ezt nem mindenki tudja megcsinalni. Masreszt miert ne lenne hasznos, sokkal konnyebben talal munkat es jobban fizetett munkakat valaki diplomaval, mint anelkul. Pl. tanarok, kutatok, de akar a legtobb adminisztrativ feladatokat vegzo ember is human szakos diplomasok kozul kerul ki. Teljesen felesleges lenezni valakit csak azert mert nem pont matekbol van diplomaja. Fontos reszei a tarsadalomnak, kulturanak a human tudomanyok, es egyaltalan nem ertektelen egy human diploma a munkaero-piacon. Nyilvan egy csomo minden kell meg a diploman kivul, mint munkatapasztalat, megfelelo tudas (pl. szamitogepes ismeretek, nyelvismeret), megfelelo hozzaallas stb.

Herr Géza 2014.04.08. 11:02:30

@tableno: Mi az, hogy a városkép nem változott: nönek ki a stadionok gomba módra a földböl, meg felújították pl. a Várkert Bazárt (volt ifipark), igaz megvolt az ünnepélyes hacacárés megnyitó (OV, naná) a múlt héten, majd vasárnap este csendben be is zárták, mert gyakorlatilag csak az utcafront van kész.... Tisztára, mint a szocilizmusban: Lenin bácsi szülinapjára "kész" a projekt (homlokzata), nagy ünnepély, stb. Majd utána visszavonulnak a melósok és még öt évig elreszelgetnek rajta szépen csendben..

edina. 2014.04.08. 11:02:43

@Taxomükke: a charity commission ellenorzi oket eleg szigoruan, de hogy mennyi marad jotekonysagra? szerintem valtozo, minden szervezetnek ott van a honlapjan

2014.04.08. 11:02:53

@Aye aye: Mna, ez a gáz ... Már az oktatói gárda színvonala. Nálunk (BBTE) minden évben volt egy amcsi prof egy-egy fél éves kurzusra, ami fakultatív volt. És hát, ugye, a bibliográfia jó része angolul volt, mert román vagy magyar szakkönyvek nem igazán álltak rendelkezésre (Azóta már vannak, persze). A németesek meg a franciások szívták is a fogukat, mert nem minden könyv volt elérhető azokon a nyelveken is.

Herr Géza 2014.04.08. 11:04:15

@Aye aye: A poszterina (Edina) írta vala, én csak összefoglaltam. De mellesleg stimmel is.

2014.04.08. 11:04:49

@Aye aye: Szerintem ez a 96%-a a 'beveteleknek' (adomanyoknak) elmegy a koltsegekre elegge atlagos szam jotekonysagi szervezeteknel. Ezek is elsosorban uzletek, mint barmi mas. Az osszes koltseg es munkadijak kifizetese utan nem sok marad a 'raszoruloknak', meg ugy sem hogy sok munkatars ingyen dolgozik onkenteskent.

Herr Géza 2014.04.08. 11:06:47

@Aye aye: Ja igen, lehet ilyen vakegérséget is hozzátenni: Ha a hatból kettö megvan, uccu, indulás. (Csak az a kettö ne az elsö és az utolsó legyen..) :))))))))))))))))

edina. 2014.04.08. 11:06:48

@rezsöatya: az ipari telepen egy mini teruleten, feny nelkul, a szabadban meg sosem jarva elnek, nem hiszem, hogy kellemes nekik

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.08. 11:08:37

@Taxomükke:

A nemzetközi arány kétféle lehet.

Ha a szervezet eleve a pénz lenyúlására jön létre (pl. árva kutyák és rákos csecsemők alapítványa), akkor 99,9 % a költség, 0,1 % a tényleges segítés.

Ha a szervezet valóban segítésre jön létre, akkor csak 90-95 % a költség, s 5-10 % megy a segítésre.

Ez így borzasztónak hangzik egy kívülálló számára, de ez így van, teljesen objektív okokból. Hatalmasak a költségek.

Aye aye 2014.04.08. 11:10:40

@Mirjam2: Én Mo-ról írtam, nekem itt van tapasztalatom.
"Konyveket kell olvasni, esszeket irni, vizsgazni, idopontokat betartani, csapatmunkat vegezni, kutatni, stb. " - ezt ugye ironikusan írtad? :)) Remélem. Mert feltételezem, hogy aki felsőoktatásba jelentkezik, annál felmerül, hogy a 4-5 év alatt könyveket kell olvasnia, esszéket írnia és vizsgáznia. A többit meg meg is lehet úszni (a könyolvasást és az esszéírást is meg lehet úszni egyébként és ez nem vicc. Elég ha sok buliba jár el az ember, mindig találkozik olyannal akinek van egy beadható poetry esszéje. :) )
Persze, aki akar, az tanul és jól bele tudja ásni magát a dolgokba.
De ehhez a tanárok nem sokat adnak hozzá.
És a diplomád még akkor is ugyanannyi ér, mint az, aki végig lébecolt és másolt.
Ismétlem, ez Mo. Máshol talán másképp van.

2014.04.08. 11:12:00

@Herr Géza: Más helyekre járunk ;). És most ne gondolj puccos éttermekre vagy ilyesmikre. Tudod, én "belvárosi lány" vagyok;), szóval, két olasz helyre szoktam járogatni. Az egyik inkább kifőzde-szerűség, a Wilhelmstrasse-i Rewe-ben működik gyakorlatilag, a másik a Platzon van az ázsiai és a söröző között. Tudom, ez nem releváns "felmérés", de ugye a belvárosban rengeteg az étterem, vendéglő, kifőzde. Az étlapokat elnézegetve, nem igazán keverednek. Na de, ez a belváros, lehet Untertürkheimban nagyobb a mix ;).

rezsöatya 2014.04.08. 11:14:02

@edina.: biztos van ilyen is, egyetertek, hogy amit leirsz az allatkinzas. De amiota a videket jarom, olyan disznotelepeket lattam, hogy komolyan megirigyeltem a lakoikat (majd fotozok egy ilyet!) ! Gyonyoru domboldal, minden disznonak kulon kuckoja van, sajat terulete. Meses! Jo itt disznonak lenni!

2014.04.08. 11:16:36

@rezsöatya: Hm, akkor reménykedj az újjászületésben :DDDD

Aye aye 2014.04.08. 11:17:30

@Pink Petsch: Nálunk is voltak persze anyanyelvi oktatók, de hát ez egy nyelvszakon alap kéne, hogy legyen. Kb 8-10 talán? Ez viszont nagyon nem sok.. De a többi tanár.. És persze minden angolul ment.
De a társtud szakomon pl nagyon kevés volt az idegennyelvi kurzus, forrás, stb. Gyanúm szerint a tanárok sem nagyon tudtak, csak magyarul meg talán egy-kettő németül.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.08. 11:18:19

@Aye aye:

Volt egy ismerős, aki folyton ilyen ENSZ-es helyeken dolgozott. Ő mesélte hogy megy ez,

Szóval, mondjuk van egy segélymisszió egy afrikai dzsungelben. Mondjuk a költségvetés 50 millió dollár. Akkor a dzsungelhez legközelebbi civilizált város ötcsillagos szállodájában bérelnek egy emeletet. Oda kimegy 15-20 svéd, svájci, kanadai szakember (mert ezek az országok adják a legtöbb pénzt segélyekre, így az ő embereiket szokták leginkább kiküldeni hálából) havi 8-10 ezer dolláros bérrel személyenként. Külön autó, sofőr, titkár, tolmács, fitnesszoktató, takarító, stb. Ha van család, akkor pótlék. Így lassan el is megy a költségvetés nagy része már az elején. Aztán jönnek a helyi alkalmazottak, nekik már csak havi ezer dollár jut (ami így is jó, mert ahely átlagfizetése 100 alatt van). S aztán végül megmarad a pénzből 250-300 ezer dollár a tényleges célra,

Aye aye 2014.04.08. 11:19:31

@Herr Géza: Ha kettő van, ne az első és az utolsó legyen? akkor ezek szerint még jól is állok, hogy nekem csak a többi van meg? :DDD inkább lenne az erő meg a bátorság.. (és lennék újra független.. meg fiatal.. :DDD)

na léptem nyelvet tanulni :DD

Aye aye 2014.04.08. 11:20:56

@Pink Petsch: Ja egyébként én se bírom a halat... :DD De hamár megcéloztuk Skandináviát, kénytelen leszek megbarátkozni vele. Keményen készítem fel magamat rá..

Kheopsz · http://giza.eg 2014.04.08. 11:21:28

@tableno:
Hát nem is csodálom, hogy nem akarsz hazamenni.
A hiradót szoktam néha megnézni, ha eszek, és véletlenül nem találok semmi érdemlegeset a tvben. A hiradóban ugyanazok mennek mint 3-5-10 éve, ugyanarról a dolgokról...
Én nem voltam otthon még egyszer sem és egyre jobban tologatom a látogatás időpontját, ennek sok oka van, de a pénz nincs közte...

M. Péter 2014.04.08. 11:21:43

@Kheopsz: A magyar süteményekben átlag hány % a cukortartalom?

rezsöatya 2014.04.08. 11:21:45

@Pink Petsch: nem hiszek a reinkarnacioban... mar az elozo eletemben sem hittem... :-P

M. Péter 2014.04.08. 11:24:55

@Herr Géza: Ugyanígy az angliai india éttermekben is szokott lenni "steak and chips" az étlapon.

Kheopsz · http://giza.eg 2014.04.08. 11:25:03

@Herr Géza:
"Mi az, hogy a városkép nem változott: nönek ki a stadionok gomba módra a földböl, meg felújították"

Tudod, nekem erre egy mondás jut az eszembe:
Ha egy disznót kifestesz és magassarkút adsz rá, attól még disznó marad...

tableno 2014.04.08. 11:31:51

@Kheopsz: Látogatóba kifejezetten szívesen járok Magyarországra, évente egyszer-kétszer. Viszont _haza_ már ide jövök...

2014.04.08. 11:32:22

@Aye aye: Nyelvszakon alap ... már kellene legyen, szerintem, ugye. Én a politológián rágtam át magam anno, hát nem volt túl sok magyar vagy román nyelvű szakkönyvünk, és a profoknak is kellett tudniuk minimum angolul, ugye, ha egy-egy esszé kapcsán a hivatkozott irodalom sokszor teljes egészében angol volt.
Én élveztem, mondjuk az egyetemet, új szak volt, kis létszámú csoportok, és profom volt Románia később miniszterelnöke, Emil Boc is ;).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.08. 11:36:13

@Muscari:
Egészségedre.
Az Angol kolbász az a ''szójanövérkének mert befostam'' kategória.
:))))))))

Herr Géza 2014.04.08. 11:37:25

@Kheopsz: Hát ez meg má' milyen hasonlat... :))))

2014.04.08. 11:39:37

@maxval a gondolkodó birca: Én azt rühellem ezekben a segélyszervezetekben, hogy 200 méterenként órásplakátokon koldulnak, meg zsarolnak az afrikaiakkal (mintha közöm lenne hozzájuk). A legújabb a 2 eurós kampányuk, amikor gyerektől az aggastyánig mindenki elmondja, hogy például a menzán 2 euró egy kávé (melyik menza ilyen drága, baszod????), és abból a 2 euróból a kicsi afrikai megtanulna írni olvasni. Meg ilyen sületlenségek... Ahelyett, hogy az óriásplakátokra szánt pénzt a kicsi afrikai ivóvizére vagy taníttatására fordítanák. Na igen, de akkor ők miből élnének, he? :P Egy cinikus fasz vagyok biztos, de ilyen szarságokra soha nem adok egy centet sem. Hamarabb veszek egy csövinek egy doboz sört, az tuti az övé lesz, és örül is neki.

DieNanny CH 2014.04.08. 11:40:58

@rezsöatya:

Én egyszer itt egy újságban láttam asszem tyúkfarmot, kb 1000 méter magasan domboldalban, a völgy felőli oldala az istállónak üvegből volt!!! Azt a gyönyörű kilátást kotlás közben...!

És ha már kotlás... Az emberekre is gondoltak, az egyik vonat mellékhelyiségében:
kepfeltoltes.hu/140408/02032014199_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

:-)))

2014.04.08. 11:42:09

@rezsöatya: No, majd a következőben fogsz ;)

2014.04.08. 11:44:16

@Aye aye: Hát vagy, vagy alternatívákat keresel .. például, ööö tofu? :DDDDD

DieNanny CH 2014.04.08. 11:46:58

@M. Péter:

Ez jó kérdés! Elkészült süteményt még sosem mértem le, de legközelebb bizisten, megteszem! Aztán, ugye, abból ki lehet számolni, az a 20-30 deka hány %.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 11:48:47

@Pink Petsch:
Rosszul gondolkodsz!

Ha segitunk a kis-szegeny-szerencsetlen afrikain es megtanitjuk olvasni, meg a vegen tanulni fog. Ha tanul, a vegen okos lesz. Akkor pedig nem tudjuk kizsakmanyolni.
Ha nem szedjuk el az asvanykincseiket, akkor az oltonyos Hans-nak nem lesz munkaja. Nem lesz penze, hogy pl. kupiba latogasson. Igy nem lesz penzed neked sem.

Ma adsz nekik 2 eurt, holnap meg elzarjak a penzcsapot is.

Biztosan ezt akarod? 8)

M. Péter 2014.04.08. 11:50:59

@Pink Petsch: Sajnos óriásplakátok nélkül sokkal kevesebben adakoznának. :(

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 11:51:51

@Aye aye:
Erre nem lehet!
Amikor mar azt hinned, hogy menni fog, meglatod a konzervpolip arcat es egy eletre elmegy a kedved :)

Van itt csirke, marha, diszno es minden mas is. Tofu is :)
Raadasul a diszno minosegi, szuper aru, mert a svedeknek kell eladni (a muszlimok nem eszik, igy nem lehet rasozni az igenytelen hust a szomikra).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.08. 11:52:05

@rezsöatya:
Miért ne fájna?
El tudod képzelni mikor egy karika ementálit kifejnek belöle?
Mintha szülnél egy gyereket.
MOST.

Herr Géza 2014.04.08. 11:52:49

@Pink Petsch: Hát ott biztos. Én meg vidéki vagyok. Föleg a mostani munkahelyemen és környékén. De azért vannak ám meglepik. A falunk határában van egy kicsit eldugottan az erdö szélén fekvö "Gaststätte Krone". Eddig azt hittem (design & name: echt schwäbisch aus den 80-er), hogy az egy 08/15 falusi kajálda. (Esténként, meg hétvégén rengeteg autó a parkolóban, de nem S-klasszék meg Aston Martinok...) Gondoltam valami autentikus sváb konyha lehet.. A múltkor jöttek errefelé az ex-szomszédaim M.o.-ról, megbeszéltünk egy találkozót és kitalálták, hogy menjünk el valami jó/egyszerü helyre kajálni. Elözö nap beugrottam a "krimóba", nehogy felsüljek valami Jägerschnitzel und slusszpassz típusú hellyel, hát leesett az állam: Michelin meg Varta meg a jó ég tudja milyen csillagok hegyekben a portálon, az étlap (leves) meg 15 €-ról indult. Föétel legolcsóbb: 27 €, átlag 40 €, határ a csillagos ég. Nyeltem nagyot, "jól is laktam", hátra arc.... Azóta is az államat keresem. (A falu: ca. 2000 lakos, bolt nincs, kb. Jászkaraszörcsög kinézettel...) Na ide jár a rothadó nyugat vidéki középosztálya hétvégén enni egy jót, na meg hogy "ne kelljen már vasárnap is fözni+mosogatni" :))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 11:57:18

@maxval a gondolkodó birca:
Akkor csinalok sajat, kiemelkedo hatasfoku alapitvanyt!

Megigerem, hogy a fenntartasi koltseg csak 25%, a maradek pedig a meghirdetett jotekony celra megy.

Ha adakozol 100 dollart, abbol 25-ot kifizetek magamnak, mint munkaber es irodaberleti dij (praktikus okokbol magamtol fogok berelni egy szobat). A maradek 75-t pedig szetosztom a tevekenysegi korben szereplo raszorulok csoportja kozott (azaz atutalom magamnak).

Szerintem fair uzlet, kiemelkedo hatekonysaggal es elegedett radzorulokkal!

Latcho Rom 2014.04.08. 11:59:25

Kiváló poszt, képek..köszönet érte.

Herr Géza 2014.04.08. 12:00:00

@diggerdriver: Jajjj. Bár én a minap a "fordított" képen röhögtem. Macisajt reklám a TV-ben, ami frankón azt sugallja, hogy a Macisajt egy gyönyörü, gusztusos emmentáli karikából készül.... Aki meg járt már ilyen "sajtüzemben", az pontosan tudja, hogy ott a gyártósor körül a legkisebb mennyiségü valami az a tej (meg az emmentáli karika), annál több az azonosíthatatlan "trutyi", meg az aroma- és színezöanyagok. :))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 12:00:57

@diggerdriver:
Arrol nem is beszelve, hogy mig a tejbol sajt lesz, kinhalalt hal.

Herr Géza 2014.04.08. 12:01:45

@sátán matskája: Hát te ki vagyol, újonc ??? Csak nem a s... r... ?? :DDDDDDDD
Vagy csak szimplán a trójai faló ??

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 12:04:20

@sátán matskája:
Nem, nem... csak praktikusan gondolkozom :)

Shákti mácskànyá! 8)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 12:06:03

@Herr Géza:
Basszus, az nem is medvetejbol van???!?!?!
Pedig direkt azert veszem, meg brummogok is kozben a hatas kedveert.

rezsöatya 2014.04.08. 12:10:28

@diggerdriver: most? Amikor mar az unoka is benne van? :-)

Latcho Rom 2014.04.08. 12:15:41

@Herr Géza: zöldi nevezett el így :)

Matskák egy indexes őstopikom, minden matskást szivesen látok ott, majdnem mindet.

max: Hány szankciót bir ki az orosz édesanyád, nyomultok..nyomultok...:(

Aye aye 2014.04.08. 12:24:23

@Kövérmadár [swe]:
Na a "tenger gyümölcseire" nem is próbálok felkészülni. azokat mindig és mindenáron kihagyom. Csak a halféléket próbálom szokni.. Nálam max a halrudacska megy jóízűen. (mert abban nincs hal ugyebár..)

SzZoole 2014.04.08. 12:27:23

@rezsöatya: atya,publikus annak a kis falunak a neve ahova koltoztel?
Mi ket hete voltunk Henley-on-Thames nevu kis varosban,a Temzen epp evezos verseny volt,nagyon szep kis hangulatos,baratsagos varos,mind a folyo part resze,mind a belvarosa.
Meg arrol is hires a varos,hogy ott forgatjak a midsomer murders(kisvarosi gyilkosagok)angol krimi sorozat reszeit.
Szoval ha arra a kornyekre koltoztel,akkor legyel nagyon ovatos,mert minden hetre jut egy gyilkossag:))))))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.08. 12:28:59

@Pink Petsch:

Igen, csakis egyes egyházi alapítványok működnek másképp, mert ott a finanszírozás eleve máshonnan megy. Nem ez a főtevékenység.

De a legjobb a közvetlen segély. Ebben igazad van.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.08. 12:33:47

@Kövérmadár [swe]:

A legjobb az őszinteség. Pár éve láttam reklámújságban a sok baromság között egy igazi őszinte reklámot "Emberek, szeretnék venni új gépet, nincs rá pénzem, adakozzatok!".

2014.04.08. 12:34:02

@Kövérmadár [swe]: Ládd, milyen szépen levezetted, hogy miért szarok rá magasról? ;)

@M. Péter: Ja, mert feltétlenül halat kell nekik adni, mert a hálóról még azt hinnék ruhadarab ...
Azt mondd meg nekem, mi a frász közöm van hozzájuk? De még, ha valami nyakatekert humanitárus maszlaggal be is bizonyítod, hogy kutya kötelességem, akkor s utálom, ha zsarolnak, ha bűntudatot akarnak kelteni bennem. Másrészt meg, jó, ha az adományok 10%-a eljut hozzájuk. A szervezet vezetőségének legújabb kabrióját meg a business-class utazásait meg nem óhajtom finanszírozni.

2014.04.08. 12:37:53

@Herr Géza: Hűűűű, ez fasza! Én egyszer, tuti kipróbálnám! :) És aztán, mi lett? Hova mentetek végül?

2014.04.08. 12:39:14

@maxval a gondolkodó birca: Hát én erre sem tenném le a nagyesküt, de esélyesnek tartom, hogy több megy a tényleges célra, és kevesebb a templomfelújításra vagy egyébre az adományokból.

rezsöatya 2014.04.08. 12:48:18

@Zoole[uk]: viccelsz? Szerinted hogy lett lakasom? :-)))))
(en vagyok az evezos gyilkos!)
Amugy Pangbourne. Olyan "csoro" kornyek...! :-) A faluban (!) van egy Bentley es egy Lamborghini autoszalon. Ne kelljen mar bemenni Londonig egy verdaert! :-))))
Henley-on-Thames is nagyon szep! Bringaval voltam arra. De ha legkozelebb erre jarsz, Streatley-t, meg Goringot ne hagyd ki! Az utobbi az almom! (ahhoz meg gyilkolasznom kell egy kicsit! :-))))

2014.04.08. 12:54:12

@Zoole[uk]: Űűűűű, imádom azt a sorozatot! :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 12:59:18

@maxval a gondolkodó birca:
En is ezt mondom!
Szegeny Ferenc apankat meg hogy leszidtak miatta...

@Pink Petsch:
Nem nem!
A passzivitas nem megoldas! Aktivan reszt kell venni a kizsakmanyolasban! ;)

Latcho Rom 2014.04.08. 13:03:28

A két tegnap bájolgó kanadai kollégámnak: A Liberális párt harmadszor védte ki Quebec elszakadását. Nem lesz rasszista charter, talán montroyalt se fogja a nyelvpolice zaklatni.

Justin sokat segített. Stay tuned Tories :)

www.theglobeandmail.com/globe-debate/i-have-faith-in-quebec-so-should-you/article14266528/

SzZoole 2014.04.08. 13:05:55

@rezsöatya: biztos,hogy nem fogom kihagyni a nejem nagy krimi manias.ha jo az ido a szombati es vasarnapi napokat ezek a kisvarosok bejarasaval szoktuk eltolteni amit nem banok mert lenyugozoek gyonyoruek es megunhatatlanak,de ha leggkozelebb arra megyunk uzenek es beulunk a Swan-be egy kavera,meg az is lehet,hogy Digget is magunkal viszem:)))
Devonba is igy jutotunk el,mert agatha christie szulovarosa Torquay,ott meg Rozamamiek laknak,juniusban nagy valoszinusegel veluk is talalkozunk,mar varom,de veled nagyvaloszinuseggel mar hamarabb,ugyhogy innentol kezdve mindig nezz a hatad moge,mert tudom hol laksz:))))))

SzZoole 2014.04.08. 13:07:14

@Pink Petsch: gyere az atyaval bemutatjuk neked a kornyeket:)))))
Igaz atya?:)))

DieNanny CH 2014.04.08. 13:09:30

@Zoole[uk]:

Miért, milyen merényletet tervezel ellene? Fejbe dobod egy 'dobós-tortával'?
:-)))

2014.04.08. 13:11:55

@Kövérmadár [swe]: Ahhoz túl kényes a gyomrom ;)

Evain 2014.04.08. 13:13:04

@Pink Petsch: ezzel teljesen egyetértek. Jómultkorában becsöngetett hozzánk egy fiatal srác, és elkezdte a mantrát, hogy mire gyűjt. Hát arra, hogy xy afriaki országban a lányok hátrányba kerülnek a fiúkkal szemben, mert menstruáció alatt nem járhatnak iskolába, mivel nem jutnak intim betéthez. Ezt így. Mondom vazzeg, nem inkább arra kéne gyűjteni, hogy ne legyen megkülönböztetés? Anyámék idejében még vatta se nagyon volt, volt helyette mosható rongy, ami afrikában is van. Attól még simán mehetne.
De nálam eddig ez volt a csúcs. Afrikai lányoknak intim betétre gyűjteni.
Ja, meg a másik, önkéntes afrikai kisegítők költségére gyűjtöttek. Érted, nem is szétosztani, hanem Doutzen van den Hasraütnek a szállására meg ellátására. Na az a gyűjtögető az arckifejezésem láttán nagyon gyorsan elköszönt.

2014.04.08. 13:13:21

@Zoole[uk]: Egyszer szavadon fognálak, de meglepődnél! :DDDD

rezsöatya 2014.04.08. 13:15:11

@Zoole[uk]: hat ezzel nem lesz gond, eleve picassoi alkat vagyok (egyik szemem a hatam kozepen), Kedvesem is ezt szereti bennem, nem forgolodok vezetes kozben...! :-)))))

2014.04.08. 13:16:25

@Evain: Húúúúú, basszus! Na, ez a vegytiszta pofátlanság!
Mondom én, inkább 2 euro a csövinek két doboz sörre, mint ezeknek ....

SzZoole 2014.04.08. 13:18:02

@DieNanny [SZ,CH]: ahh,nem olyan csaladbol szarmazok en:)))

SzZoole 2014.04.08. 13:21:33

@Evain: miert nem adtal neki egy csomag betetet?
Nalunk mindig van itthon(ugye van egy nejem meg egy 17 eves lanyom)en biztos,hogy adtam volna neki 1-2 csomagal:)))

2014.04.08. 13:23:04

@tableno: Pedig Mo. egyre jobban teljesít. Amúgy is kötelességed lenne itthon dolgoznod a lófasz fizetésért. :DDD

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.04.08. 13:24:04

Az a baj, hogy az ilyen vízfejű, ipari méretű szervezetek lenyúlásai szerintem olyan szinten meg tudják ingatni a bizalmat, hogy teljesen leáll az adásról, segítésről, önkénteskedésről az is, akit pedig érdekelne a dolog. Pedig grassroots szinten, akik el nem jutnak a hirdetésig meg plakátig, nagyon sok jó kis kezdeményezés van, ahol tényleg arra megy a pénz, amire kell (nyilván Magyarországon is, vagy akárhol a világon).

SzZoole 2014.04.08. 13:24:49

@Pink Petsch: szerintem meg Te lepodnel meg a kedves fogadtatastol a nejem reszerol:)))

2014.04.08. 13:28:21

@Zoole[uk]: Én nagyon szeretem, ha kedvesen fogadnak, bárhol :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 13:28:51

Gyors korkerdes.

Annak ellenere hogy 2013-ban csak kulfoldon dolgoztam es Mo.-n egy Ft bevetelem/fizetesem sem volt, kell leadni magyar adobevallast a tavalyi evre?

DieNanny CH 2014.04.08. 13:31:22

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Szerintem ne adj le.
Én 14 éve nem adózok otthon... Ettől függetlenül van adószámom, bankkártyám és hitelem...

SzZoole 2014.04.08. 13:32:15

@Pink Petsch: abban nem lenne hianyod:)))

2014.04.08. 13:34:09

@Chang Yai: Igen, valami ilyesmiről beszéltem a szimpla civil szervezetek esetében, akik különböző programokat szerveznek, különböző területeken, pályáznak mindenfelé, ahova csak lehet, és a pénzzel nagyon szorosan el kell számolniuk. A plakátok és szórólapok meg otthon készülnek szabadidőben, már az adott rendezvényé, mert csak a nyomdaköltségre költünk, mert így több pénz marad más, lényegesebb dolgokra. Huhh, mennyi szórólapot meg plakátot terveztem, anno! :)

SzZoole 2014.04.08. 13:34:56

@rezsöatya: nekem is van hatul szemem,csak nekem a tarkomon,egy egesz tenyernyi sarkany szem:)))

2014.04.08. 13:36:38

@Zoole[uk]: Mnaaa..... egyszer majd tényleg szavadon foglak, közelebb vagytok hozzám, mint Budapest :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.04.08. 13:37:35

hopp ez lemaradt, emékeztem korábbról erre a cikkre, egy indiai férfi, akit elhagyott a családja, amikor kicsit túlságosan rákattant at intimbetétekre, aztán mostanra nagyon sikeres szervezetet hozott létre, tényleg érdemes elolvasni, tanulságos
www.bbc.com/news/magazine-26260978
egyébként rengeteg szervezet foglalkozik tényleg ezzel is.... csak persze nem Magyarországon kellene pénzért kilincselni ezért ilyen formában :/

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 13:38:41

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Szoltal az apehnak a kimenetelkor, hogy lelepsz?

Ha nem, akkor elvileg 0-as bevallast be kellene kuldeni.

Evain 2014.04.08. 13:40:36

@Pink Petsch: Bezony, és a legdurvább az, hogy nem óriásplakát, meg nem tévé, hanem becsöngettek hozzánk. :s Lehetőleg vacsoraidőben, vagy amikor éppen fektetném a gyerekeket aludni.

SzZoole 2014.04.08. 13:42:27

@Pink Petsch: gyere,de csak husvet utan,mert pentek 16 orara foglalt kompjegyem van Dover-Dunkirk iranyaba,hatha ott meg sutemenyel futok ossze:)))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 13:47:09

@Kövérmadár [swe]: Az OEP-nel voltam, kileptem a magyar TB rendszerbol, de az APEH-nel kulon nem voltam (gondolom ok sem kommunikalnak egymassal, jo szokas szerint). Belatom ez hiba volt, valahogy nem is jutott eszembe mostanaig. :(

Akkor szolok a konyvelo ismerosnek hogy iden meg csinalja mar meg nekem es nyaron kijelentkezem az APEH-nel is, amikor otthon leszek, hogy legkozelebb mar ne kelljen ezzel szarozni.

Koszi!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 13:50:04

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Tudsz nekik levelet irni, valahol talaltam nyomtatvanyt hozza. Ha akarod, este utana nezek.

Azt kitoltod, feladod es ennyi.

Herr Géza 2014.04.08. 13:55:02

@Pink Petsch: Egy jó kínai/mongolhoz. Mellesleg telitalálat volt, a sváb konyháról közös megegyezéssel lemondtunk.

2014.04.08. 14:01:20

@Evain: Legközelebb ezzel a szöveggel nyiss ajtót: "Mi a Sátán szolgái vagyunk!!!". Vicsorogj is mellé, ha kibírod röhögés nélkül. Az összes tarháló egy életre elfelejti a környéket is ;).

Herr Géza 2014.04.08. 14:01:31

@Herr Géza: Ill. hitel már nincs... Az adókártyám meg elveszett még a 90-es években, azóta sem kértem másikat (már nem is fogok). Jó volt húsz évig, sokszor kellett volna adókártya, mindig bedobtam, hogy nekem nincs. Döbbent pofa. De a számát tudom. Mire mosolygás: akkor jó. Bediktáltam. És ezzel a probléma ad acta.....elnapolva.

2014.04.08. 14:01:58

@Zoole[uk]: Mondom ... egyszer majd ... mna, az nem mostanában lesz ;)

2014.04.08. 14:03:26

@Herr Géza: Hmm... hát én is inkább a mongolt választanám a svábbal szemben, ha már .... ;)

Mrs. Clayton 2014.04.08. 14:04:57

@Mirjam2: raadasul olvastam par eve egy kutatast, ami epp azt bizonyitotta, hogy a bolcseszek elobb kapnak allast mint a mernokok, es sokkal kevesebb bolcsesz van munkanelkul mint bolcsesz, foleg sokan el sem tudjak kepzelni mi mindent lehet csinalni bolcsesz diplomaval, az emberek csak azt latjak, h a mernok meg informatikus az tuti szakma
eleve sztem csak Mo-n lenezett meg konyvtarszak meg bufeszak barmilyen diploma es alt azok titulaljak igy, akik nem jartak oda es fogalmuk sincs rola
nevetseges az ilyen lenezes, eleve miert kell vkit a tanult szakmaja miatt ruhatarszakosnak hivni?

vuvuvu2 2014.04.08. 14:05:18

@Aye aye: mindig is sejtettem hogy ezek a szervezetek elsősorban jól fizető állásokat finanszíroznak. a 96%-os költségszintre tippelni sem mertem volna. I wonder: a komplett ENSZ-nél vajon hány% lehet ami a FAO-nál 96%?

vuvuvu2 2014.04.08. 14:05:18

@maxval a gondolkodó birca:
"Ha a szervezet valóban segítésre jön létre, akkor csak 90-95 % a költség, s 5-10 % megy a segítésre. Ez így borzasztónak hangzik egy kívülálló számára, de ez így van, teljesen objektív okokból. Hatalmasak a költségek. "
"Szóval, mondjuk van egy segélymisszió egy afrikai dzsungelben. Mondjuk a költségvetés 50 millió dollár. ....... S aztán végül megmarad a pénzből 250-300 ezer dollár a tényleges célra, "

no ezért nem adakozok már egy jóóóó ideje az UNICEF-nek és hasonlóknak. mindig is érdekelt hogy a jószolgálati nagykövetek (szegény Audrey Hepburn, Princess Di és társaik) utaztatása mennyibe is kerül.előbbiek alpaján becsülhető.

DISGUSTING, de az is, aki ebben részt vesz.
BTW: a budapesti charity shop-ok majdnem mindegyike magánvállalkozás, azaz biznisz.

Latcho Rom 2014.04.08. 14:05:18

@Zoole[uk]: El fogod igy hanyagolni a brit barátaidat, vigyázz! :-)

2014.04.08. 14:11:46

@Kövérmadár [swe]: en emlekeim szerint szoltam, de errol nincs semmilyen papirom (minden ilyen szart elrakok, OEP is megvan), szoval ugyfelkapuzhatok akkor egy nullasat, gondolom.

2014.04.08. 14:15:41

@Jess G: en pl jartam egy ideig kommunikacio szakra ("legyen VALAMI papirod kisfiam, mindegy mi", aztan vegul leszartam, abbahagytam).

Az ott lebzselo tarsasag, a "tananyag" "szinvonala", az elvarasok, stb alapjan ez pl konkretan egy ruhatar-szak, sot, rosszabb, a ruhatarban meg kell mozdulni es arrebb kell rakni dolgokat. Nyilvan nem veszem egy kalap ala egy nyelvesszel az ilyet, eszemben sincs, sot, abban is biztos vagyok, hogy 100-bol 1-2 ember tenyleg csinalni akarja ezt, es hasznositani is tudja a leadottakat mittomen valami nemzetkozi uzleti teruleten, de ettol meg ugy ereztem magam minden aldott alkalommal, mint valami gyenge szinvonalu kozepiskolaban.

2014.04.08. 14:16:24

@vuvuvu2: Hát ezaz! Az ilyen jószolgálat nagykövetektől szoktam lábrázást kapni, akik utaztatják magukat, holott saját erőből is megengedhetnék maguknak. Azért adakozzak, hogy egy felkapott színésznő (például), aki óránként többet keres, mint én 1 hónapban, jószolgálati nagykövetként, az adományokból utazgasson, és még nagyobb hype-ot csináljon maga körül, hogy felvigye az árait a húspiacon? Hát lófaszt, mama! Ha annyira kell neki a hype, meg annyira odavan szegény afrikaiakért, akkor utazzon a saját pénzén, és ne fizettesse meg az idejét. Jaaa, úgy már nem is annyira cukiiiiii .... :P

2014.04.08. 14:17:53

@Kövérmadár [swe]: @Whave: na a masik belinkelt posztban itt a lenyeg:

- nem kell leadni bevallást, ha nem volt otthon semmilyen adózó jövedelem

2014.04.08. 14:21:41

@Aye aye: Nem, nem irtam ironikusan. Az emberiseg nagy resze nem lenne kepes kutatni, esszeket irni, stb. Ha ez neked nem tunt fel, akkor szerintem nem sok embert ismersz. Persze ha minden ismerosod diplomas bolcsesz, akkor ezek nem tunnek kulonleges kepessegeknek, de pont ez a lenyeg, hogy nem mindenki diplomas a vilagon.

Pernilla 2014.04.08. 14:21:50

@Whave: ami meg egy kicsit bizonytalanna tesz, hogy ez a poszt kifejezetten az UK-ban valo adozasrol szol. Igy kell eljarni mas EU-tagorszag eseten is, valakinek van tapasztalata?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 14:22:21

@DieNanny [SZ,CH]:
En nem akartam ugy eljonni, hogy ezek a dolgok nyitva maradnak (apeh, oep, lakcim).
Igy tisztabb, szarazabb erzes.

@Whave:
Igazolast en sem kaptam.
Kuldtem egy nyomtatvanyt mindenhova + rairtam mindenre, hogy bejelentesi kotelezettsegemnek eleget tettem, az ugyet lezartnak tekintem.
Itt adtam fel, de magyar cimet irtam ra, arra a cimre nem jott ertesites. A regi lakcimemre sem.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 14:22:53

@Babette_: @Pernilla: Ok, meggyoztetek, akkor szarok az egeszre. :)

Koszonom utolag is az infot es a lelki beket! :)

2014.04.08. 14:23:07

@Pernilla: amennyire en tudom, EU/EGT tagallamok egy kalap.

Pernilla 2014.04.08. 14:24:56

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Aha, szoval Babette szimpla "nem"-je er annyit, mint az en jogszabalyokkal teletüzdelt linkem? :-))
Asszem meg fel kell magam küzdeni a HA-rangletran :))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 14:28:35

@Pernilla: Neeem, termesztesen nem. :)
A te linked hozta a targyszeru bizonyitekot, amire elsosorban szuksegem volt. Babette csak moge tette a "moral support" reszt. :D

Ez meg igy nekem mar eleg is. :)

Most mar csak az angol adobevallasnak kell utananeznem, de ez mar egy masik tortenet lesz. :)

Mr Long 2014.04.08. 14:31:24

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Nem.

Hasonlo kerdes. Ha valaki keresett £95-ot az elozo adoevben UK-ban ugynoksegen keresztul kell valamit csinalni adobevallas urugyen?

Mr Long 2014.04.08. 14:32:23

@Zoole[uk]: Jo fej vagy! Maset oszogatod? Miert nem a sajatodat adtad volna neki :)

edina. 2014.04.08. 14:32:28

@Pink Petsch: abszolut negligaljatok a tenyeket es a cikket amit feltettem arrol, hogy ez a 'par szazalek megy csupan jotekonysagra' dolog egy baromsag?

Evain 2014.04.08. 14:34:47

@Pink Petsch: Lehet, hogy elég lenne egy őszi sanzont elszavalni ékes magyarsággal. Hasonló lenne a reakció. :D

Mr Long 2014.04.08. 14:36:45

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Az, hogy kilepsz a TB-bol az nem jelenti azt, hogy nincs magyar beveteled. Igy foloslegesen szolnanak. Elvileg a NAV-nak neked kellene szolni, de nem tudnak mit kezdeni a letelepedesi szandekkal kikoltozokkel, csak kezzel csinalnak neki egy ev kozbeni bevallast a bekuldott papirok alapjan. Illetve azt tanacsoljak, hogy evvegen kuldje be inkabb rendesen...

Evain 2014.04.08. 14:36:46

@DieNanny [SZ,CH]: Aham, ezt a sztorit én is hallottam már. De írtam korábban, számomra minden gyerekkel kapcsolatos bűntudatkeltő módszer vörös posztó. Az meg pláne brutál gerinctelenségre utal, hogy valaki ebből szedi meg magát.

Mr Long 2014.04.08. 14:37:57

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Halkan megjegyzem, hogy felhatalmazassal mas is elintezheti szerintem ezt. Igy nem cseszed el a nyaralasod.

Mr Long 2014.04.08. 14:41:29

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Errol meg reszletes beszamolot kerek! :)

Evain 2014.04.08. 14:43:21

@edina.: engem ennél sokkal de sokkal jobban zavar az, hogy a saját otthonomban zavar. Még azt is elhiszem, hogy a bevételt valóban megfelelően hasznosítják. De ha este 9-kor csönget be (nyáron ez sajnos gyakori), teljes bizonyossággal kedvezőtlen fogadtatásban lesz része.

Mr Long 2014.04.08. 14:43:28

Abbahagyom az offolast, de akor nekem be kell vallanom az elozo evben angliaban keresett lovem? Sosem volt/lesz ekkora osszeg az adobevallasomon...

Evain 2014.04.08. 14:46:08

@Mr Long: Már miért kéne? A kettős adózás elkerülésére vonatkozó törvény miatt te csak arról vagy köteles beszámolni, amit magyarországon szereztél bevételt. Ha ott nulla, a többihez nekik semmi közük, a többihez az angol adóhatóságnak van.

Pernilla 2014.04.08. 14:46:45

@Mr Long: ha volt Magyarorszagon is beveteled, akkor igen.

Latcho Rom 2014.04.08. 14:49:36

@Pink Petsch: Rázd csak amig mások adnak..az is egy donácio..

www.nme.com/news/shakira/31456

2014.04.08. 14:58:47

@Whave: Elhiszem hogy ilyen van, de ehhez nem muszaj human szakra jarni. Nemreg mondta valaki hogy 2-es matek erettsegivel vesznek fel Mo.on embereket matektanari szakra. Ha ez igaz, akkor ott sem lehet olyan magas a szinvonal, megsem hivja senki 'bufeszaknak'. Lehet nagyon komolytalan 'penzugyi' diplomakat is csinalni komolytalan foiskolakon vagy akar egyetemeken, stb.

2014.04.08. 15:07:33

@edina.: Bocs, hm, hogy is mondjam. Nem a te angliai életformádról megy már nagyban a szó ... Abba senki sem kötött bele. Már rág másról beszülünk a posztod kapcsán. Így szokott ez errefelé lenni... De szerintem jobb is, mint ha követnénk a szokásos sémát, mert akkor azzal lennél baxtatva, hogy "ugyan már jótékonyság, muti csak, mennyi ment valóban a célokra, meg mennyit mostatok bele a rezsibe". Nah, hát hiányzik ez neked? Ugye nem? Naugye ... ;)))

2014.04.08. 15:09:04

@Evain: Na de tavasszal???? :DDDD

2014.04.08. 15:15:10

@sátán matskája: Hűűűű, de hülye nicked van! :DDDDD

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 15:15:32

@Mr Long: "Errol meg reszletes beszamolot kerek! :)"

Marmint mirol is?

Mr Long 2014.04.08. 15:15:39

@Evain: Mindket helyen volt. 3 ho magyar fizetes, majd utana jott az angol love.

Mr Long 2014.04.08. 15:17:04

@Pink Petsch: Es a kitartottsagot meg nem is emlitetted! :)

2014.04.08. 15:25:51

@Mr Long: Ó, kösz, hogy eszembe juttattad! :D Bár ez Töki reszortja :DDDD

SzZoole 2014.04.08. 15:27:39

@Mr Long: marmint en mimet adtam volna oda nekik?:)

Mr Long 2014.04.08. 15:28:56

@Zoole[uk]: A sajat tisztasagidat :)

SzZoole 2014.04.08. 15:31:54

@Mr Long: nem fogod elhinni,de majdnem nekem is hasznalni kellet 3es fel eve.

Latcho Rom 2014.04.08. 15:38:18

Ha megtalálom végre hozom annak a del amerikai cseritinek a cimet, ahol direktbe lehet kis uzletek nyitasat tamogatni(woman), no middleman, no bs, azoknak akik tudnak s akarnak adni, s nem kifogasokat keresnek, hogy miert ne adjanak.

Evain 2014.04.08. 15:40:25

@Pink Petsch: ha magyarul szavalom neki nem mindegy? Az mégiscsak jobban hangzik, mint a szovjet himnusz ugye :)

@Mr Long: Nekem is ilyen évem volt 2008. Simán beadtam augusztusig bezárólag a magyar bevételről a magyar adóhatóságnak, novembertől év végéig a holland adóhatóságnak.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 15:41:33

@Mr Long: Jah, OK! Irok majd emailt ha kinyomoztam mi a teendo a bevallassal kapcsolatban. :)

Latcho Rom 2014.04.08. 15:50:52

KIVA.org

Amerikai a charity, de Del-Amerikaban es mas, 3. vilagbeli orszagokba mennek a kis hitelek.

Adjal nekik, 25 dollaroddal egy csalad eletet gyokeresen, pozitivan megvaltoztathatod. Mikor az ados visszafizette a penzt, sokszor havi 1 dollarnal is kisebb reszletekben - latszik, milyen szegenyekrol van szo - visszajon a szamladra a dohany.

Ki lett probalva, no frills, no bullshit.

edina. 2014.04.08. 16:25:15

Nem kovetem az osszes hozzaszolast, csak szeretnem megjegyezni egy korabbi komment kapcsan, h en azert bufe szakozom le batran az altalam vegzett szakot, mert nem erzem ugy h okosabb , sokkal muveltebb vagy epp jo szakember valt volna belolem

edina. 2014.04.08. 16:26:43

@Pink Petsch: egy kicsit lemaradtam, de tudom h nem a szemelyem ellen mentek a kommentek, csupan a civil szervezetek kapcsan irtam amit irtam

2014.04.08. 16:32:52

@Evain: Miért? Gondolod, oroszul tudnak? :DDDD

Evain 2014.04.08. 16:38:44

@Pink Petsch: Dehogy, de azt is magyarul gondoltam. :) Brutál, hogy még mindig emlékszem rá ennyi év után is mindkét nyelven. :(
Mondjuk a kétszólamú orosz dalokat kimondottan szerettem. Fejből tudok vagy 5-6 dalt mindkét nyelven. Az orosztanárunk gimiben orgonista volt. :)

2014.04.08. 16:42:47

@edina.: Értem. Nos, én is dolgoztam civil szervezetben több mint 10 évet, amolyan igazán civilben, alulról építkezősben, ahol a tagok tényleg a szabadidejükben tették a dolgokat, ahol szabadidőben pályáztunk, és minden egyes nyomorult petákkal el kellett számolni, ahol sok minden megcsináltunk, amit egyébként bele lehetett volna mosni, csak azért, hogy az a program vagy rendezvény nívósabb legyen, több pénz maradjon. Nem számoltunk fel semmilyen díjat magunknak, jártuk a vállalkozásokat, cégeket szponzor-pénzért, amiből semmit sem tettünk el magunknak, minden az éppen aktuális rendezvényre ment, és az elszámolást megkapta minden támogató, petákra lebontva. Nos, szerintem, ez az önkéntes, civil munka. Igaz, mi nem is misztikusan távoli bullshiteket találtunk ki, mint a mostanában divatos afrikai téma, hanem helyi cuccokat.
Így értsd meg, hogy kurvára felbasz, ez a gátlástalan, gerinctelen kunyera-dömping, amiben azt sugallják, hogy érezzem magam szarul, mert Európába születtem. Miközben tudom, hogy a 2 eurómból 10 cent ha eljut azokhoz a szerencsétlenekhez, a többi megy a rezsibe. Hát, lófaszt, mama!

2014.04.08. 16:53:25

@Evain: Huhh, nem semmi! :) Engem, szerencsére megkímélt a jó sorsom az orosz tanulásától. Rommamgyarként, anno nem voltunk méltók rá, hogy olyan becses nyelveket tanuljunk, mint az orosz vagy a francia. Nekünk a coca-cola-tól átitatott rohadó Nyugat nyelve maradt, az angol és a német :DDDDDD

Mrs. Clayton 2014.04.08. 17:07:13

@Mirjam2: persze hogy igaz, aztán 900felvett egyénből első félév végére lesznek 400-an év végére 200-an végül 5 év múlva pontosan 5-en végeznek, ha egyáltalán

**mimi** 2014.04.08. 17:11:22

vagy még sem kéne...:)
most értem a kommentek végére

Evain 2014.04.08. 17:15:48

@Pink Petsch: Juteszembe, múlt héten roppant vicces beszélgetést folytattam egy kolléganőmmel (más divízió, de egy élpületben dolgozunk). Kérdezte, honnan való vagyok. Mondom Magyarország. Erre elkezd áradozni Erdélyről, hogy milyen szép stb. Ebben egyetértettem vele, de nem bírtam ki, hogy ne homályosítsam fel a tévedéséről, hogy már nem Magyarország része. Teljesen döbbenten nézett rám, és kérdezte, hogy mióta. Halálosan komolyan közöltem, hogy lassan 100 éve. Aztán egyszerre törtünk ki röhögésben. :) (Kolléganő fülöp-szigeteki.)

Herr Géza 2014.04.08. 17:55:24

@Evain: ".. (Kolléganő fülöp-szigeteki.).." Na az azért más...! Már az is valami, hogy tudott Erdélyröl. :))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.04.08. 18:01:48

@Evain: @Herr Géza: Sot, a lenti cukk alapjan azt is mondhatjuk hogy foldrajz oktatas teren Fulop-szigetek - USA 1:0

444.hu/2014/04/07/kuldjunk-mar-katonakat-abba-a-ize-ukrajnaba-vagy-mibe-ott-afrikaban/

Azokkal a delikvensekkel kezet raznek, akik Ukrajnat a sajat orszagukon belul helyeztek el. :D (Bar Gronland sem piskota...)

2014.04.08. 18:20:16

Jól csináltad Edina, gratulálok! Örülök hogy olvashattunk egy példát hogy mit lehet kezdeni az ilyen szakmákkal külföldön.

Én is önkénteskedtem egy pár évig amig egyetemre jártam és munkát kerestem - igy gyüjtöttem releváns munkatapasztalatot, meg referenciákat. Különböző, bevándorlási ügyekkel foglalkozó non-profitok testületi munkájában vettem részt, ez nemcsak munkatapasztalat ügyileg volt hasznos, hanem az én önbizalmamat is szépen felépitette.

Nekem is szimpatikus itt az a szellem hogy az emberek szivesen segitenek egymásnak. Ez a nagy gazdasági válság után alakult ki és a kultúra részévé vált. Kedvenc non-profitok a Salvation Army, Multicultural Society és az SPCA... Önkénteskedni jelenleg nincs időm, de ha nyugdijba mentem akkor elképzelhető hogy keresek valamit mert nagyon jó érzés ilyesmit csinálni.

A curry ételek az általunk ismert formában szerintem is brit ételek, viszont a cronut kikéri magának, ő amerikai, New York-ból! :) De ez persze lényegtelen... Örülök hogy jól érzed magad....

Világpolgár2012 2014.04.08. 18:29:21

@Pink Petsch:
Itt egy pár a kedvenc éttermeim közül, ezek mind modern brit konyhát visznek, hátha találsz valami újat az étlapokon :)

www.thecurlewrestaurant.co.uk/
www.themulberrytreekent.co.uk/
www.thesportsmanseasalter.co.uk/home.shtml
www.theploughinnstalisfield.co.uk/

2014.04.08. 18:31:56

A non profit nemcsak azokról a jótékonysági ügynökségekről szól akik pénzt gyüjtenek éhező afrikai gyerekek számára. Nagyon sok különféle szolgáltatásokat nyújt - kapnak az államtól is pénzt és kapnak a közösségtől, magánszemélyektől is. Pl. a SUCCESS Vancouver-ben - nyelvtanfolyam, álláskeresés, advokáció, stb. bevándorlók számára. Vagy a Boys and Girls Club, amely iskola utáni programokat, táborokat szervez gyerekeknek. Meg rengeteg más.

2014.04.08. 18:49:40

@Világpolgár2012: Köszi, böngészem őket ...

Szakura 2014.04.08. 19:04:38

@Evain: az egyik barátnőm, Catherin, is megy Afrikába, egy gánai iskolába tanít majd önkéntesként - fizetésnélküli szabadság, útiköltség, szállás, kaja -, nagyon sokba lenne neki, ha a barátok, ismerősök nem segítenének. Tanítani néha fontosabb, mint alamizsnát osztani. Ez is úgy működik, mint a London maraton. A futók is gyűjtik a pénzt valamelyik jótékonysági szervezetnek, és akkor futhatnak.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.04.08. 19:04:39

@Pink Petsch: Lehet egy személyes jellegű kérdésem? Te mivel szoktad tölteni a szabadidőet?

River_Of_No_Return 2014.04.08. 19:04:39

@Chang Yai:
Valószínűleg igazad van, de szerencsére, akik igazán szeretnének segíteni (nem csak hőzöngeni a nagyok lenyúlásain), azok meg fogják találni a kis szervezeteket is. Én most egy kicsi non profitnál “dolgozom”, és annak ellenére, hogy néhány olcsó plakát nyomtatási költségén kívül szinte semmit nem költünk reklámokra, megtalálnak minket sokan, és jönnek segíteni, illetve támogatnak minket.

sapkabojt 2014.04.08. 19:04:39

Sziasztok! Ha valaki tavaly néhány hónapot Magyarországon dolgozott, utána pedig Kanadában élt és dolgozott, hol kell adót bevallania és az év melyik részéről?

A posztoló ügyes volt, viszont önkéntesség sokszor csapda. Önkéntesség van Magyarországon, ott is ingyen munkaként működik, miattuk nincsenek szabad állások egyes intézményekben. Konkrétan tudok olyan munkakörökről, ami megszűnt, mert frappánsan kiváltották önkéntesekkel, gyakornokokkal. Ami a színvonalon hosszútávon meg is látszik, mert egy önkéntesre nem lehet úgy számítani, mint egy alkalmazottra. Abba a csapdába esnek bele az ifjú tehetséges önkéntesek, hogy ha lelkesen ingyen dolgoznak, később kapnak ugyanott állást. Valójában totálisan kihasználják őket, és ha ezt megunják, helyükre vár végtelen számú másik önkéntes, állás pedig igazából nincs. Ha mégis felszabadul egy (vki nyugdíjba vagy szülni megy), akkor is legeslegjobb esetben gombokat kaphat.
Kanadában, amennyire láttam, tipikusan önkéntesek a jó erőben lévő nyugdíjasok (sokan vannak), és az unatkozó háziasszonyok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.08. 19:20:38

Hej, londoniak!Meg aki sokat jár arra!Az az üvegcsúcs-épület, ami az első képen van, az kész van már?Lehet kilátónak használni?Már úgy értem, hogy átlagos turistaként, nem csilliárdokért... Kösz.

Kéne már menni nagyon Londonba...nem feltétlenül munkáért, csak úgy körülnézni.

montroyal ( CAN qc) 2014.04.08. 19:22:52

@sátán matskája: tegnap (ma) 1 ig neztem orulunk minden rendbe oriasi liberal gyozelem , rekord PQ veszteseg ... most veszekedjenek a vesztesek , kinek a hibaja volt ...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.08. 19:23:37

@Shebelle: Mondjuk megkóstólni én is eléggé félek sokmindent...Ki tudja ezek a mindenféle népek miből készítik azokat a kajákat...

A sushiról is azt olvastam, hogy állítólag a jó szakács az bele is köp (!) a kész kajába... :-o Aztán, hogy mi igaz...

Világpolgár2012 2014.04.08. 19:25:26

@geegee:
A Shardról beszélsz??? :) Nincs még minden szint kész/berendezve, de a kilátó nyitva van. Itt vannak a linkek:

www.theviewfromtheshard.com/en/?gclid=COCPvN-z0b0CFWbLtAodLCoAXA

the-shard.com/overview/

2014.04.08. 19:38:11

@sapkabojt: "Kanadában, amennyire láttam, tipikusan önkéntesek a jó erőben lévő nyugdíjasok (sokan vannak), és az unatkozó háziasszonyok."

Hat ezt rosszul lattad - te melyik szervezetnel voltal ahol ezt megfigyelted? En se voltam se nyugdijas, se unatkozo haziasszony, hanem eppen megozvegyult fiatal no aki egyetemre jart. A Multicultural society onkentesei pl. tele vannak munkat kereso, vagy mar dolgozo bevandorlokkal. Az se torvenyszeru hogy a non-profitnal maradj. En pl. a kozalkalmazottaknal nyomultam, es mast is ismerek aki ugyanezt csinalta.

mikulenko 2014.04.08. 19:38:41

Aki önkéntes munkában gondolkodik. annak ajánlanám:

workaway.info

:)

klappol 2014.04.08. 19:38:41

@geegee: Hehe, van viszont zefreérlelés, ahol teleköpködik a páleszalapanyagot. Aztán jó ital lesz a végeredmény, megkóstolnád??? :D:D:D

2014.04.08. 19:38:56

@Babette_: A verkeringes legnagyobb oromere :)

2014.04.08. 19:51:44

@cougarcat: Persze vannak onkentes nyugdijasok, ez teny, meg nyilvan unatkozo haziasszonyok is de nem kell azt hinni hogy csak errol szol a dolog.

Az elobbihez kapcsolodik hogy a heten a ferjem a Linley Valley parkban fogja a fahidakat javitgatni egy onkentes csapattal. Amikor fiatal volt a Manning Parkban (egy gyonyoru BC tartomanyi park) epitettek ki a turista osvenyeket, mint onkentesek. A Katimavik programban is reszt vett anno.... Egy tipikus kanuk do-gooder. :)

Latcho Rom 2014.04.08. 20:06:04

@montroyal ( CAN qc): Nem feledi el az ország a Liberoknak, se Justinnak hogy négy évig relative nyugink lesz megint.
:-)

klappol 2014.04.08. 20:06:05

@geegee: Szerintem nem igaz, ne akard a kedvem elvenni a susitól!!!! :D:D

klappol 2014.04.08. 20:06:05

Eccer egy cég hirdetett állást, önkéntesnek a harmadik világba, 160 ezret akartak, hogy fizessek, mert: 6 hónap Anglia, nyelv és amit még tudni kell, majd vizsga és irány dolgozni. Az angliai tartózkodást magamnak kellett volna fizetni és a kajámért pedig valamit dolgozni. Letettem a dologról. Ki mit tett volna??

2014.04.08. 20:26:46

@sapkabojt:

Sok mindentől függ. Van-e egyezmény az adott országgal a kettős adóztatás elkerüléséről(Kanadával van), külföldi, vagy belföldi illetőségűnek számítasz-e, stb.
Egyszerűbb, ha elolvasod.

nav.gov.hu/data/cms280405/4._IF_Maganszemelyek_kulfoldrol_sz._jov._2013.04.15.pdf

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.04.08. 20:33:48

Na szóval...

kepkezelo.com/images/orck9jvx0foxlxh6o4x.jpg

Tetszett a poszt.
Őszinte.
Nem akarja azt sugallni hogy megjárta a hadak útját.
Én inkább becsülöm benne hogy a jó anyagi körülmények ellenére is belevágott és boldogult.
Ráadásul jól ír, úgyhogy mindenhez csak gratulálni tudok.

2014.04.08. 20:39:57

@diggerdriver: Raadasul az ilyen tortenetek nagyon is inspriraloak, motivaloak meg azoknak is akik nehezebb korulmenyek kozott indulnak. Ilyenkor van az hogy nem irigykedni kell ra hanem utanozni! :) (ha hasonlo celja van valakinek persze)

Taxomükke (UK) 2014.04.08. 20:53:25

@maxval a gondolkodó birca: Mivel én annó decibel 6 évig dolgoztam a nonprofit szektorban, itt Angliában is körülnéztem... veszett jó fizetéseket adnak vezetői szinten.
És ha megnézem, mennyit költenek reklámra, csodálkoznék, ha valóban sok jutna magukra a célokra...

sapkabojt 2014.04.08. 21:21:53

@cougarcat: Konkrétan csak múzeumokban találkoztam velük, a termekben. Salvation Army reklámokat láttam.
Kanada elég nagy. :) Az pozitív, ha olyan munka folyik, ami amúgy nem jönne létre. pl. park szépítés, afrikai tanítók, szegények segítése... Az viszont nem tetszik, ha valahol csak spórolásból alkalmazzák a módszert.

sapkabojt 2014.04.08. 21:21:53

@lexrex: Köszönöm, eddig már sikerült összezavarni két könyvelőt, pedig a törvényt is olvastam ugyanerről, de nem egyértelmű az egész.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.08. 21:22:39

@geegee:
Na hallod?!
A halak meg teleszarják a tengereket és mi azért fizetünk egy csomó pénzt, hogy halszarban ússzunk...

A tehénszarral meg még az aszfaltot is megtrágyázzák itt. Képzeld csak le: ehetsz halat, ami a saját szarában úszik egész életében vagy olyan zldségeket, amiket tehénszarral locsoltak.

Mi marad? Tiszta idióta az ember :)

2014.04.08. 21:35:18

@sapkabojt: OK, értem. A spórolás kommented bizonyos esetekben jogos - más esetekben meg tiszta haszon az adófizetőknek.

A Sally Ann-nél nagyon sok valamikori kliens, szolgáltatás igénybevevő ember önkénteskedik - segitenek kiosztani a kaját, takaritani a menhelyet, kipakolgatni az adakozásból összegyüjtött élelmiszert, stb. Sokan ezek közül segélyen élnek, nem alkalmazhatóak valami okból - én értékelem hogy legalább valami hasznosat akarnak csinálni, úgymond visszaadni a közösségnek amitől kaptak valamit.

2014.04.08. 21:37:21

@Kövérmadár [swe]: Jó hogy eszembe juttattad, indulok hamarosan a kertészetbe... Marhatrágya, halkomposzt megy a listára. :)

blackhairlady 2014.04.08. 21:42:16

@rezsöatya: Jol hangzik ez a koltozkodos, erezd jol magad az uj otthonodban:)

En is pont ma kertem el a lanyomtol a fenykepezojet (profi:), es elterveztem, hogy korbefenykepezem Houstont, a kulonbozo epiteszeti stilusokat, uj resz, regi resz, neighborhoodok bejaratai, iskolak, templomok, stb.. , es elkuldom Hataratkelonek, hatha erdekli ot is es titeket is.

2014.04.08. 21:45:27

@blackhair-lady: Engem érdekel és még ragadós is lehet a példa! :)

szuperkrumpli 2014.04.08. 21:45:43

London olyan, mintha az egész világot beletaposnád egyetlen városba!
Tudálékos Hungarisztánban az alacsony önkéntességet is megoldották! Kötelezővé tették annak aki akar egy érettségit! :D

blackhairlady 2014.04.08. 21:57:16

@tableno: Amikor en hazamegyek, evente, a vasutallomason latom a valtozast, mindig tobb vakolat omlik le rola, a szinhaz epuletevel ugyan ez a helyzet. Es a setalo utca uzletsorai. Minden evben egyre tobb a bezart, lepapirozott, ures uzlet.

morsels (törölt) 2014.04.08. 22:07:39

@blackhair-lady:
Te minden evben hazamesz? Aztamindenit :-)

blackhairlady 2014.04.08. 22:10:05

@DieNanny [SZ,CH]: Elvileg a csomagolason rajt kell hogy legyen, mibol mennyi talalhato a termekben:)

blackhairlady 2014.04.08. 22:16:35

@Zoole[uk]: En nagyon szerettem azt a sorozatot, mert egyreszt szorakoztato, masreszt pedig valoban csodas a kornyek, raadasul jol is genykepezett az operator. En is elgondolkodtam ugy a 20. resz utan, hogy valyon hany lelket szamlal a kis varos, ha igy folytatjak kihalnak hamarosan:))))))))

blackhairlady 2014.04.08. 22:20:44

@DieNanny [SZ,CH]: "Fejbe dobod egy 'dobós-tortával'?
:-)))"
Ez annyira aranyos volt:)))))))))

SzZoole 2014.04.08. 22:20:56

@blackhair-lady: a film engem nem erdekel,nem kot le,de a hely ahol forgatnak valoban lenyugozo siman birnek ott elni:)
Rezso is arra a kornyekre koltozott,mondtam is neki,hogy mindig nezzen a hata moge,mert minden heten tortenik egy gyilkossag:)))

morsels (törölt) 2014.04.08. 22:22:31

@Zoole[uk]:
Neki nem kell hatraneznie, irta, hogy o gyilkol :-)

SzZoole 2014.04.08. 22:25:12

@morsels: igen o az evezos gyilkos,igy jutott a hazhoz is,csak Barnabi felugyelo nehogy kopoktason az ajtajan egy nap:)

DieNanny CH 2014.04.08. 22:36:10

@blackhair-lady:

Ő a házi készítésű sütiről kérdezte, mennyi % cukor van benne.

blackhairlady 2014.04.08. 22:43:47

@cougarcat: Ok, bar idobe telik mire vegig fenykepezek mindent.:)

blackhairlady 2014.04.08. 22:48:04

@morsels: Igen, ediig minden nyarat otthon toltottunk, es egyszer novemberben is mennem kellett, apukam meghalt.
Az elso evben majus vegen mar indultunk, augusztusban a suli kezdetere jottunk vissza. Masodik evben is meg az egesz juniust, juliust otthonn toltottuk, tavaly mar joval kevesebbet, es valoszinuleg az idei lesz egy jo ideig a zutolso. Most mar el kell kezdeni itt az USAban korul nezni, eddig erre sem idonk, sem penzunk nem volt a magyarorszagi nyaralas miatt. Azert nekem hianyozni fog, en nagyon szeretem Magyarorszagot.

morsels (törölt) 2014.04.08. 23:05:04

@blackhair-lady:
Azert erdekes, mikor irja valaki azt, hogy 'hazamegy' :-)

morsels (törölt) 2014.04.08. 23:13:56

@blackhair-lady:
Persze 'irigyellek' is. Azert evente, tobb honapra... :-)

1999-ben volt az, hogy telefont kaptam Csutortokon, hogy anyam nagyon rosszul van (neki is rakja volt). Gyakorlatilag azert hivtak, hogy meg fog halni.
Hetfon indultam, Kedd estere ertem oda, Szerda reggel atmentem hozza, beszelgettunk, delutan meghalt, Szombaton temetes, Vasarnap jottem haza.

Evain 2014.04.08. 23:32:40

@Szakura: Igen, tanítani fontosabb, mint alamizsnát osztani. Ezzel tökéletesen egyetértek. Barátok és ismerősök segítségét is lehet kérni. De hogy vadidegenektől várjam el, hogy finanszírozzák, mert én jótékonykodni szeretnék egy másik kontinensen, na azt az én gyomrom nem veszi be. Segíteni abban az országban is lehet, ahol él. Előbb tán ott kéne körülnézni. Szerintem.

Ja, másik érdekes megfigyelés: tavasztól őszig jóval több becsöngetős kéregető van, mint ősztől tavaszig.
Lehet módosítok a házi szabályzaton, és ha valaki a legnagyobb téli vihar közepette jön adományért, arról fenntartások nélkül elhiszem az elhivatottságot, és esküszöm előveszem a pénztárcámat.

Shanarey 2014.04.09. 00:13:16

Tegnap szóba került a Wellingtons

Na én ma Glasgow-ba be esve ezt lőttem a pályaudvartól 50 méterre.

Ő Wellington személyesen, kissé átalakítva, valami pihentagyú által.
De végül is tényleg jó.

kepfeltoltes.hu/140409/IMG_0079_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Shanarey 2014.04.09. 00:20:26

@rezsöatya:

Részemről ma elmentem Elgin-ből Glasow-ba vonattal, és a Skót táj tényleg egy többnapos bámulást érdemel. Ám az állattartás nem mindenhol olyan ahogy az a drága EU előírja.

A birkáknak egész jó.

De a szarvasmarha állomány nem mindenhol volt úgy tartva hogy nekik is jó legyen.

Latcho Rom 2014.04.09. 00:51:14

Részemről ma kimentem a ház elé összszedni a csikkeket az olvadó hó alól.

Tavasz te Gyönyörű !!!

blackhairlady 2014.04.09. 00:52:01

@morsels: Igen, azt mondjuk, hogy haza megyunk, es amikor jovunk vissza akkor is ezt mondjuk. Jo nekunk, na:)
Szerencsem van, mert en is csak akkor dolgozom amikor iskola van, igy a nyari szunet engem is megillet. Viszont most mar itt is szeretnenk utazgatni, a ketto egyutt nem megy kozel fejenkenti 2000$-os repulojegy arakkal.
Aput skypeon lattam elve utoljara, en mar csak a temetesre utaztam haza. Itt pont halaadas volt. En azert tovabb maradtam mint te, 10 napig. Szomoru dolgok ezek. Mi raadasul nagyon kozel alltunk egymashoz a csaladdal, szulokkel, tesveremmel, naponta mentunk egymashoz, vagy telefonaltunk. Sokaig fog tartani feldolgozni, ha egyaltalan sikerul:(

blackhairlady 2014.04.09. 00:53:35

@Shanarey(SCO): Na ki volt az az okos ember aki ezt tette szegeny lovasemberrel:))) Azt hittem belszint ettel a palyaudvari etterembe es azt fenykepezted le:))

Shanarey 2014.04.09. 01:00:37

@blackhair-lady:

A pályaudvar, a városnak, majdnem a közepén van, így estem be a városba.

2014.04.09. 01:20:16

@Shanarey(SCO): Hat ez nagyon jo!! (persze tiszteletlenseg meg minden) :)))

@blackhair-lady: Ezzel en is igy vagyok, vagyis ha Europaba megyek akkor abban az evben nem megyek mashova. Eleinte en is csak latogatni jartam haza, ez volt a szabadsag. Aztan elkezdtem utazgatni errefele es most mar nem tudok lemondani rola. Igy is nagyon sok mindent nem lattam meg...

Csaladtagok elvesztese amikor ilyen messze vagy - borzaszto. Az ember tok tehetetlennek erzi magat, ketteszakadni meg nem tud.

@morsels: Van hogy egy kis xar aranyat er. :) Nalatok van kert?

morsels (törölt) 2014.04.09. 01:39:02

@blackhair-lady:
Tudom, kozhely, de az ido az egyetlen, ami segit.

morsels (törölt) 2014.04.09. 01:41:20

@cougarcat:
Hat... egy nagyon kicsi backyard van, szoval megcsinaltattam interlock-kal az egeszet, nincs meg fu sem :-)

De meg Magyarorszagon aposomnak van egy szoloje, oda jartam ki (muszaj volt), beasoztam par szeker tragyat. Meg kapaltam is.

Akkor mondtam azt, hogy ha lehet, akkor azokkal a szerszamokkal, amiknek hosszu fa nyeluk van, nem akarok dolgozni :-)

2014.04.09. 01:54:02

@morsels: En pont forditva vagyok ezzel, Bp-en laktam es mindig arrol almodoztam hogy kertem legyen. Persze a diszkert azert korantsem olyan nagy munka mint a szoloskert gondozasa. Az enyhe eghajlatunkkal az a problema hogy szinte egesz telen nonek a gazok, moha, szoval tavasszal van eleg tennivalo. Most meg csak dirigalni tudok sajnos. :)

morsels (törölt) 2014.04.09. 01:58:05

@cougarcat:
A dirigalassal nekem sem lett volna problemam :-)

morsels (törölt) 2014.04.09. 02:17:13

@cougarcat:
Egyebkent en is varosi gyerek vagyok, 24 evesen kezdtem el hasznalni az asot, kapat, lapatot.
Mondjuk lapatot hasznaltam korabban, meg tizeneves koromban, de az a teli szen pincebe hordasahoz kellett.

2014.04.09. 02:35:36

@morsels: Szivesebben csinálnám saját magam. :) Ásás, trágya és föld terités, metszés, bokrok átültetése, kigazolás - megcsináltam egyedül mindent. Szeretem a fizikai munkát, jól egyensúlyozza a szellemi erőfeszitést.

morsels (törölt) 2014.04.09. 02:49:08

@cougarcat:
Ne erts felre, nem akarom a kerti munkat alacsonyabb kategoriaba sorolni, de azert nem ugyanaz, mint mondjuk egy szolot megkapalni, vagy asozva betragyazni.

Meg nekem azert meg mindig itt van a holapat :-)

2014.04.09. 02:59:21

@morsels: Tudom én azt, irtam is ezt az egyik előzőben... Nemcsak a munka más de a földeken hosszú órákon keresztül dolgoznak az emberek, mig egy diszkertben egy pár órát, itt-ott.

A hólapátolás elég is fizikai munkának....

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.04.09. 03:32:42

OFF valamiért tegnap nem kaptam értesítéseket, ha valaki válaszolt / reagált nekem, nem állítottam át semmit, másoknál működik ez a dolog?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.09. 03:59:10

@maxval a gondolkodó birca: Állítólag volt ilyen a 90-es években, talán a Nyugati aluljárójában, hogy valami fiatal gyerek kiült koldulni, táblával, amin az volt, hogy Adidas cipőre gyűjtök.Aztán később meg már az volt a táblán, hogy "Az új cipőm". Összekoldulta... :D Sima, jól szituált diák volt állítólag.De lehet hogy urbánus legenda ez is...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.09. 04:34:37

@Világpolgár2012: Kösz.Nem tudtam még a nevét se, csak olvastam régebben, hogy micsoda csilliárdokból épül, meg a luxusság csimborasszója lesz... :D Nem csúfítja el nagyon a városképet?Bár, ha mondjuk több ilyen is lenne már, akkor nem lenne zavaró; valahol meg el kell kezdeni, ugyebár... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.09. 04:37:01

@klappol: Mondom, nem tudom, de én már semmin se lepődök meg... meg az ellenkezőjén se.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.09. 04:38:31

@klappol: Eszméletlen pofátlanság a cég részéről, én még jól el küldtem volna őket a q anyjukba... :-o

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.09. 05:32:29

@Kövérmadár [swe]: Ez mondjuk sajnos igaz.A legdurvább viszont a méz: a darage, méh stb. megeszi a nektárt, a testében összekeveredik az emésztett massza mindenféle ocsmány turhával, és az egész kisz@ródik az állatból.Mi meg, emberek vagyunk akkora marhák, hogy szeretjük és megesszük... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.09. 05:34:00

@morsels: Tcha, a japánoktól minden kitelik...De azért nem fogadokbe én se mindent fenntartások nélkül, szóval lehet akár az egész kamu/csemu is...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.09. 05:57:46

@Világpolgár2012: Mondjuk ez a q vastag üveg valszeg marh@ra nem kedvez a fényképezésnek, mocskos, vízcseppes, töri a fényt, stb...Szóval lehet, hogy csak szabad szemmel jó, az meg nekem kevés szokott lenni. :D

De azért kiszedtem és lementettem a honlap kódjából a nagyméretű háttérképeket, hahaha... :-))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.09. 05:58:47

Na, szépen telifloodoltam a posztot.Bár így a nap végén/elején már úgyse számít...

2014.04.09. 06:11:48

@geegee: Nem baj, én olvasom, meg talán még egy páran a végeken! :)

Sütemény1975 2014.04.09. 06:42:07

Jo reggelt! Itt Erith (greater london area) , az ido tiszta, 7 fok van, megyunk dolgozni :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.09. 07:33:05

@Babette_: Háppersze, mér' nem így kell írni? :D

Sőt, még olyan is kéne legyen, hogy varage...

Latcho Rom 2014.04.09. 08:32:30

Tudom, megigértem hogy nem politizálok a választások után..igérem ezek már csak utózöngék.

Íme Váncsa mester a magyar birkaságról, tudom elolvasta a bölcsészbojtárom a Bibó dolgozatot is, ezzel ezt a szemesztert lezárom..ez és az miatt.

www.atv.hu/videok/video-20140408-vancsa-istvan-a-valasztasokrol

Latcho Rom 2014.04.09. 08:32:38

@Kövérmadár [swe]:

Barát irja, neked is infó Peccs.

A kamatot a hiteleket adminisztralo, helyi NGO, egyhazi szervezet vagy bank kapja. Ha nem kapnanak, nem volna mibol futtatniuk a segelyegyletet. Es, ha ingyen volna a penz, nem becsulnek meg annyira, akik kapjak.

Egyebkent ott van a KIVAn, mennyi kamat, kinek megy es mi annak az eddigi recordja. Amikor valaki kivalaszt egy illetot, akinek hitelt ad, akkor ott van a neve mellett mindez.

Evek ota KIVAzok es meg egy simlisseget se fedeztem fol. Eddig ket hitelezom nem fizette vissza az egesz penzt (kb. 120-bol), de erdekes modon csak az utolso par dollart. Szerintem meghaltak...vagy valami rossz tortent veluk. Ha egyszer nem torlesztenek, soha tobbe nem jogosultak KIVA hitelre, pedig a legtobben, akik egyszer kapnak, visszternek, hogy a kis bizniszuket tovabbfejlesszek.

Aki azon topreng, hogy a KIVA atveres, ne adjon. Adjon a sarki wino, drogos koldusnak, akkor pontosan tudja, minden filler hova megy. En azt is szoktam. De csak az abszolut remenytelennek latszo urgeknek, akiknek mar nincs segitseg. Gondolom, hadd igyon, lojon be egyet, ha az akar pillanatnyi oromet okoz neki. Egyszer RIOban adtam 1 dollart egy mocskos nyomorult templomlepcson fetrengo koldosnak. Felpattant mint Humpty Dumpty es mire eszbekaptam, halasan csokolgatta a kezem es arcom. A ferjem csak rohogott, tudta, agybajos leszek, ha nem tudok gyorsan megmosakodni.

Világpolgár2012 2014.04.09. 17:22:23

@geegee:
Az, hogy elcsúfítja-e a városképet természetesen nagyon szubjektív. Nekem tetszik, de biztos sokaknak nem. Egy kis telket építettek be egyébként London központjában az egyik fő vonat terminus mellett és Londonnak mindenképpen jók az ilyen beruházások, mert bevételt és munkalehetőségeket hoz anélkül, hogy igazából bármilyen kompromisszumot kellenne kötni (a városképen kívül, ami ugye vitatható :))

Világpolgár2012 2014.04.09. 17:24:15

@Világpolgár2012:
Kellenne = kellene, elszaladt velem a klaviatúra :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.04.09. 23:28:30

@Világpolgár2012: Akkor legalább jó helyen van.Itt Stokiban is vannak ilyen magaslati pontok, ahonnan lehet sasolni, de kicsit kívül esnek a városközponton.Bár ha van az embernek jó távcsöve, teleobjektívje, akkor semmi se lehetetlen.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása