oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. április 03. 06:49,  Így találtam állást Angliában 646 komment

2014. április 03. 06:49 Határátkelő

Így találtam állást Angliában

Mai szerzőnk. Dávid két hónapja már írt egy bemutatkozó posztot (aki nem olvasta volna, az itt pótolhatja, érdemes!), amit nagyon szerettetek (én is), úgyhogy most örültem, hogy némi unszolásra megírta kicsit részletesebben is, hogyan sikerült munkát találnia Angliában, egészen pontosan Portsmouth-ban.

cím_Southsea Castle.jpgSouthsea Castle

„Többen írták a kommentekben a múltkori írásom alá, és Te is javasoltad, hát folytatván a történetem, kicsit részletesebben is mesélek a munkámról, és arról, hogy milyen volt a „keresés".

Ezúttal viszont nem nagyon tudok képeket mellékelni, mivel titoktartási szerződésem van, és nem közölhetek információkat a gyárról. Pont ezért a történetben sem fogok konkrétumokat említeni, de amúgy sem lenne értelme, mert úgy gondolom, az csak a szakmabelieknek lenne érdekes.

De, hogy - ne maradjatok teljesen kép nélkül - dekorációnak kaptok párat még Portsmouth-ról, illetve a „suliról", ahol tanfolyamon voltam. Utóbbiak a Polymer Training and Innovation Centre oldalán nyilvánosan is elérhető képek.

Fontos a mobilitás

Aki olvasta az első írásom emlékezhet rá, hogy mire megérkeztünk Angliába, már alakulóban volt pár interjúm. Akármennyire is rizikós volt kihozni a kocsit, nagyon nagy segítségnek bizonyult.

Kiemeltem a telefonba minden ügynöknek, hogy mobilisak vagyunk, autóval jöttünk. Anélkül az interjúkra is csak nehezen jutottam volna el, mert mi Birminghamben laktunk, de Marveln-ben, Coventryben, Telfordban és ugye Portsmouth-ban is volt interjúm - ráadásul ipartelepeken, ahol a tömegközlekedés nem a legjobb.

Clock tower.jpgClock tower

Visszatérő kérdés volt a fejvadászok részéről, hogy vannak-e rokonaim vagy barátaim Birminghamben, amire azonnal mondtam, hogy pár ismerős ugyan van, de költöznénk a munkáért simán, bárhova.

Az első nem jött össze

Az első interjú Malvernben volt, Worcester mellett, amire bejött a papírforma, miszerint az első helyre biztosan nem vesznek fel. Habár hamar közös nevezőn voltunk a vezetőmérnökkel, aki interjúztatott (kiderült, hogy dolgozott Magyarországon három hónapot kiküldetésben), és a gépparkjuk is fele részt olyan típus volt, amin otthon is dolgoztam, és hiába kaptam extrém pozitív értékelést az interjúra, végül mégis mást választottak.

Nagyon sajnáltam, mert a műhely pazar volt, nem túl nagy, épp amire még azt mondom, hogy családias, digitális, valós időben dolgozó termelésirányítási rendszerrel, a munkarend pedig 12 óra / nap 4 on 4 off lett volna olyan rotációval, hogy a hétvége jött volna ki mindig a 4 off-ra. Azt hiszem, nem kell részleteznem, milyen jó lett volna. A környék gyönyörű, Worcester csodás, úgyhogy fájt a szívem, hogy nem jött össze.

Csepel Művek, Coventry

A második és a harmadik interjú egy napon volt, reggel Telfordban, egy amerikai multi angliai gyárában kezdtem. Hát itt rendesen felsültem... Valahogy a teljesen sablonos HR-interjú 1-2 szakmai kérdéssel nem feküdt annyira. Zavart a személytelenség, és az angollal is küszködtem. Itt műhelybejárás sem volt, ez már jelentett valamit.

Az HMS Warrior, a világ első páncélos hadihajója a Historic Dockyardban.jpgAz HMS Warrior, a világ első páncélos hadihajója a Historic Dockyardban

 

Elég rossz érzésekkel jöttem ki, és indultam Coventrybe, a második interjúra. Pont mikor megérkeztem, hívott az ügynök az előző helyről, hogy ugyan a technikusi állásra valaki tapasztaltabbat szeretnének, de CAD-modellezőnek felvennének (van egy kevés ilyen tapasztalatom is) alacsonyabb fizetésért, de idővel felkapaszkodhatok. Ezt elutasítottam, volt még pár interjúm, és reménykedtem. És a telefon lerakása után besétáltam a Csepel Művekbe...

Coventry nem nyerte el a tetszésem. Sem a város, sem a gyár. Habár az összhang az üzemvezetővel itt is igen hamar megvolt, a bejáráskor ősöreg gépeket és sötét arcokat láttam csak.

Ide minőségfejlesztésre vettek volna fel, irodai munkarend (8.00-16.00), amit annyira nem is kedvelek, és furcsa is lett volna azonnal „főnökösködni" egy idegen országban... Nem hinném, hogy szerettem volna.

Habár az öreg gépekkel dolgozni mindig kihívás, de nem olyan értelemben, hogy szakmailag megfelelően fejlődnék. Mindenesetre, amikor kijöttem már éreztem, hogy itt befutó leszek, ez jócskán visszahozta az aznap reggel elveszett önbizalmam.

Irány Portsmouth, szakadó esőben

A következő interjú egy hétre rá volt Portsmouth-ban. Ide az út is érdekes volt, kora reggel indultam, szakadó esőben, és itt sokan nem kapcsolnak lámpát. Nem kötelező, ezért nekik nem rutinművelet indulás után, és így néha el is felejtik, főleg ha amúgy ők látnak (pl. kivilágított úton éjjel, esőben stb.)

Na most, ömlő esőben, amikor az őrülten csapkodó ablaktörlő mögül is csak az előttem haladó lámpájának a fényét látom, igen meglepő tud lenni egy-egy ilyen lopakodó. Főleg, hogy a reggeli csúcsban mindenki bőven féktávon belül tapossa a másik mögött, hogy odaérjen a dugó előtt... És én sem totyoghattam, 250km az út, fogalmam sem volt, hol lesz dugó és nem jó késni az interjúról.

Megmásztuk a Portsdown Hillt is.jpgMegmásztuk a Portsdown Hillt is

Szóval Portsmouth. A leendő munkahelyem volt, ami elsőre a leginkább lenyűgözött. Nagy gyárcsarnok, összesen 50-60 különféle géppel (fröccsöntő, palackfújó, összeszerelő), mindenféle olyan dologgal felszerelve, amiről otthon a kollégáimmal csak álmodtunk.

Az összhang az üzemvezetővel itt is hamar megvolt. Amikor a magamról szóló jól begyakorolt monológom után nem is kérdezett semmit, hanem elkezdett mesélni a cégről, éreztem, hogy jó lesz ez.

Mondta azt is, hogy ha felvesznek, akkor elküldenek NVQ tanfolyamra - ez kb. az otthoni OKJ szintű szakmai tanfolyamnak felel meg, csak általában többszintes.

Amikor kijöttem és felhívtam a barátnőm, csak annyit mondtam, ha szakmai alapon és nekem kellene döntenem, ide jönnék (ekkor még csak Telfordból volt válasz), nemcsak a műhely, hanem az angol szakmai képesítés miatt is. Hazafele pedig életem legnagyobb dugóját álltam végig Oxfordnál...

Munkásruha turbánnal

Az utolsó, és egyben legviccesebb interjú annál a cégnél volt, akik még a Magyarországról küldött érdeklődésemre reagáltak. Azért csak ekkor került rá sor, mert ők nyári leálláson voltak, amikor érkeztünk.

Ez a cég Birminghamben volt, és már a válasz e-mailből tudtam, hogy egy indiai fog interjúztatni. Amikor magára az interjúra került a sor, kiderült, hogy nem csak az interjúztatóm az, hanem gyakorlatilag az egész cég.

Egy fiatal srác volt, beszéltünk pár mondatot, körbementünk a műhelyen (átlagosnak mondanám, habár a vákuumszívó gyártósor extruderrel nekem új volt, noha ez sokaknak nem jelent semmit :) ), ahol elég vicces volt látni a munkásruhában, de turbánban dolgozó szikh-eket.

Hadihajók mellett érkezik a banán.jpgHadihajók mellett érkezik a banán

Aztán mondta, hogy most vesznek fel valakit a vákuumszívóra, és én jó lennék a fröccsre, beszél a bácsikájával. Kijöttem, beültem a kocsiba, és átmentünk az út túloldalára egy McDonald'sba kávéért a barátnőmmel (aki a kocsiban várt rám).

Csak itt néztem meg a telefonom, ami még rezgésről is ki volt ütve, nehogy kellemetlen helyzetbe hozzon az interjún, és ekkor már két nem fogadott hívásom és egy üzenetem volt az interjúztatótól, hogy vissza tudnék-e menni.

Nem tudtam hova tenni, de amikor visszamentem már tolták is elém a jelentkezési papírt, meg a fizetési ajánlatot. 16.000-et ajánlottak, ami próbaidő után 19.000-re ment volna fel - ezt azért keveselltem, kis gondolkodási időt kértem.

És a nyertes…

Amikor hazaértem, nekiálltam írni a cégeknek, hogy mi a helyzet, mert van már egy ajánlatom. Először a marvelni interjút szervező ügynöknek küldtem, mert a listámon az a cég volt az első helyen (leginkább az ügynökökkel voltam kapcsolatban, nem közvetlenül a cégekkel).

Onnan hamar jött a válasz, hogy ugyan az interjú után úgy gondolták, én leszek a megfelelő, de végül jött valaki jobb... Utána jött Portsmouth, ahol volt közvetlen elérhetőségem az interjúztatómhoz is, így neki írtam.

Mielőtt válaszolt volna, csörgött a telefonom. A coventry-i interjút szervező ügynök volt, hogy engem választottak, és behívnának konkrét munkamegbeszélésre. Ettől elég jó kedvem lett. :)

De kb. 10 perc múlva ismét csörgött a telefon. Portsmouth-ból hívtak, hogy nehogy máshova menjek, felvesznek. Gyorsan eldarálták a fizetést, meg hogy éjszakai műszak lesz, ha nem gond, mert csak ott tudnak eleget fizetni.

01. Ezen a gépen olyan darabot gyártottunk a tanfolyamon az általam megírt programmal, hogy megtartották oktatási mintának.jpgEzen a gépen olyan darabot gyártottunk a tanfolyamon az általam megírt programmal, hogy megtartották oktatási mintának

Megkérdezték mennyi idő kell leköltözni, én egy hetet kértem, de az üzemvezető azt mondta biztos, ami biztos, legyen kettő. Nem vitatkoztam. A végén pedig mondta, hogy a belépési „csomagot" a munkaszerződéssel a munkaközvetítőnek kellene átküldenie, de ő inkább kihagyná már őket, küldi nekem egyből, ennyivel is gyorsabb lesz a folyamat. Mondanom sem kell, majdnem kiugrottam a kert mögötti susnyásba örömömben, hogy kicsit rohangálhassak, mint egy félőrült...

Sajnáltam az ügynököt, aki kiközvetített Coventrybe, mert ő volt az egyetlen, akin tényleg éreztem, hogy 120%-ig azon pörög, hogy nekem sikerüljön. Az interjú előtt behívott, hogy megbeszélje velem, mire számítsak, közvetlenül utána felhívott, hogy hogyan ment, amikor megkapta az interjú kiértékelését, akkor is hívott, hogy jó lett, és végül engem is választottak, én rá is bólintok, majd pár órával később visszakozom...

Írtam neki, hogy kaptam egy jobb ajánlatot, egy „álommunkát", ami ráadásul a tengernél van. Erre jött a válasz, hogy mennyire örül neki, és hogy gondoljak majd rájuk „szárazföldbe zártakra" (land locked) a tenger mellől. Ezek után még inkább sajnáltam...

Szóval felpakoltunk, búcsút intettünk indiai lakótársainknak és leköltöztünk.

Az első nap

Az első munkanapom kicsit stresszesre sikerült. Az egész ott kezdődött, hogy azt sem tudtam kihez kell mennem. A belépési csomagban a szerződések mellé rakott levélben annyi volt, hogy jelentkezzek XY-nál 9-én este 10.00-kor. Fogalmam sem volt ki az.

Itt érdemes megemlítenem, hogy a legtöbb gyár bejárata egy nagy sötét ajtó és egy kapucsengő (néhol egy üres előtér és egy telefon a mellé rakott mellékekkel), sehol senki, akivel beszélni lehetne, nincs portás, se biztonsági.

Nem volt ez másként itt sem, és majdnem biztos voltam benne, hogy senki nem lesz a kaputelefon másik oldalán este 10-kor. Azt is csak guglimapszon néztem meg, hogy hol a dolgozói parkoló...

Úgyhogy odahajtottam a parkolóba, hogy csak lesz ott valaki, aki megmondja, hol lehet bemenni, és kit kell keresnem. Kiszálltam a kocsiból, megláttam egy cigiző alakot, akihez odasiettem és kérdeztem, hogy „I'm sorry, but…" „David?" vágott a szavamba. Megkönnyebbültem. :)

Bevezetett a kantinba, és mondta, hogy ott várjak. Megjelent egy srác, aki adott egy overallt. A sajátját, de amikor felálltam, látta, kb. fele akkora, mint én. Nem baj, azért beszuszakoltam magam a ruhába, bár igen hülyén néztem ki. Jött a főnököm, gyorsan körbevezetett a műhelyen, és bemutatott mindenkinek.

Aztán odavezetett ahhoz, aki kint volt, amikor érkeztem (igazából nem rám várt, csak pont jókor érkeztem). Ő épp fröccsöntő-szerszámot cserélt egy gépen, és közölte, hogy ő igazából nem a kollégám, hanem csak őt helyettesíti, mert szabin van, és csak 2-ig marad.

02. Ilyen gépen dolgoztam Mo-n, de a tanfolyamon nem jutottam a közelébe.jpgIlyen gépen dolgoztam Magyarországon, de a tanfolyamon nem jutottam a közelébe

Remek, egyedül egy gyárban, ami csak olyan típusú gépeket használ, amivel eddig nem dolgoztam, senkit nem ismerek, és a hallott szövegértésem sem a legtökéletesebb gépzajban, füldugóban. De végül minden probléma nélkül helytálltam.

Másnap megjött a kollégám is, később kaptam overallt méretben, úgyhogy lassan a helyükre kerültek dolgok. Két hét után két napot egyedül voltam megint, ekkor hívott félre a főnököm, és közölte, hogy én már addig dolgozom ennél a cégnél, amíg én akarok. Az azért jól esett.

A gyár

Otthon mindig úgy gondoltuk, nyugaton minden modern és tuti. Az ember hajlamos az képzelni, hogy itt minden fehér padlós, csillogóan tiszta műhelyben készül, ahol fehér köpenyes emberek felírótáblával a kezükben ellenőrzik az alig pár éves, a technika csúcsát képviselő gépeket...

Hát ez abszolút nincs így. Az új munkahelyem gépparkja jó pár évvel öregebb, mint a magyarországi műhelyben volt. Az állapotuk sem sokkal jobb, a magasabb szintet a szervezettség képviseli. Minden sokkal flottabb. Valahogy olyan érzés, mintha minden tökéletes rendben menne. Mindennek alaposan ki van dolgozva a menete, semmi nem megy ad hoc módon. És ez nem csak a termelésirányításra igaz, hanem a személyügyekre is.

Két-három héttel a belépésem után volt egy eligazításom a munkahelyi szabályzatról (balesetvédelem, tűzvédelem, táppénz, szabi kikérése stb.), ahol kaptam egy táblázatot, amiben mindenki fizetése benne volt. Mert a fizetés pozícióra jár, és mindenki számára látható, nem titok.

Ezért kerültem éjszakába, mert csak az éjszakai műszak fizet annyit, mint ami az igényem volt, és ők nem adhatnak többet nappalra, bármennyire is szeretnének. A bértábla fix és transzparens.

Az is érdekes, hogy se táppénz, se műszakpótlék nem jár hivatalból. A cég ad táppénzt, ha akar (nálunk fél évig nincs, utána 1 hét 100%-os és 1 hét 50%-os fizetett betegszabadság van, ami aztán évente 1-1 héttel bővül egészen 4-4-ig), és fizet többet éjszakára, ha akar, de semmi nem kötelező.

Barátnőm munkahelyén pl. ha beteg, az fizetetlen szabinak számít (ő zero hour contractban dolgozik, azok kedvéért, akik ismerik a kifejezést). Nálunk félévente van csoportos eligazítás, ahol konkrétan, fontra lebontva elmondják, mennyi a cég bevétele, mennyi a profit, mennyit forgatnak vissza és mibe, milyen szerződésekért tárgyalnak és kivel, és azok mennyit hozhatnak majd.

Leesett az állam az elsőn. El sem hittem, hogy ilyen szinten beavatnak mindenkit a cég működésébe... Tényleg elég komolyan gondolják az átláthatóságot.

Naplemente apálykor, Southsea-n (Portsmouth azon városrésze ahol mi is lakunk).jpgNaplemente apálykor, Southsea-n (Portsmouth azon városrésze ahol mi is lakunk)

A munka

Maga a munka sokkal könnyebb, mint otthon volt. A technológiai folyamat sokkal kevesebb változót tartalmaz, a jobb szervezettség miatt sokkal kevesebb a felesleges kör. Sokszor napok, néha hetek telnek el anélkül, hogy komolyabb dolgunk lenne, csak sétálgatunk a kollégámmal, és várjuk, hátha valamelyik géppel lesz valami kis gond, és akkor ott termünk.

Jót nevettem, amikor mondták, hogy volt itt egy lengyel srác előttem, aki két hét után kilépett, mert nem bírta a hajtást!!! Hát sírna, ha tudná mi volt Magyarországon... Pedig szerintem még az sem volt sok. De itt borzasztóan sok nap telik el semmittevéssel. A gépek termelnek, mi meg várjuk a reggelt és a váltást. Nem értem mi volt ezen neki hajtós.

Kollégák

Mint írtam az előző posztomban, a technikusok elég hamar befogadtak, azzal nem volt gond, mondjuk ők egy kivétellel angolok. De a lengyelek (főként csomagolók / gépelszedők) távolságtartók voltak.

Lehet, hogy csak a nyelvi korlátok miatt, de az is igaz, hogy még a filippínó kollégámmal is hamar jóban lettünk, aki pedig alig beszél angolul. A munkamorál kb. olyan, mint otthon volt, csak az a különbség, hogy itt valahogy senki nem akar túllépni a saját felelősségi területén.

Úgy értem, hogy ha pl. van egy mellépottyant termék az út közepén, senki nem hajol le összeszedni, mert az nem az ő dolga. Ez kicsit idegesítő. Sokan szidják az angolokat, hogy lusták, de én ezt nem érzékelem nálunk.

Volt nem egy olyan alkalom, hogy reggel, műszakváltás előtt 30 perccel kezdtünk bele olyan munkába, amit biztosan nem tudtunk befejezni, és én már ezerszer inkább mondtam volna, hogy hagyjuk a fenébe a másik műszaknak. És ugyan ez szombat reggel is...

A francnak van kedve úgy befejezni a hetet, hogy egyikünk a gépeket kapcsolja le, a másik meg még szerszámot cserél az egyik gépen. De mennek, és csinálják (megyünk, és csináljuk) kérdés nélkül.

Én ez alatt a fél év alatt elég lelkiismeretes és szorgalmas munkásoknak ismertem meg angol kollégáim. Hogy nem akarnak mással foglalkozni, mint ami a dolguk, az más lapra tartozik. Ebből egyenesen követezik az is, hogy karakteresen ellenállnak a fejlődésnek, nem akarnak megtanulni mást.

A főnököm az elejétől azt mondogatja nekem, hogy minél több dolgot tanulok meg (minél több fajta géphez értek, mint pl. az összeszerelő automaták, fröccsfújó gépek stb. - minden fajtára külön technikus van), annál jobb a cégnek, és végtére nekem is, mert annál többet keresek majd.

De amikor elkezdtek 1-1 gépet megmutatni, és hagytak dolgozni rajta, megjelent a kollégám, és mondta, hogy ne tegyek meg nekik túl sokat, mert akkor még többet akarnak majd tőlem. De ez engem egyáltalán nem zavar. Majd amikor hajtás van, rendezem a feladatokat fontosság szerint, de mint írtam, leginkább ráérek bármire.

A tanfolyam

A cég minőségpolitikája előírja a hivatalos szakmai végzettséget minden technikusnak. Az első tanfolyamom pont két hete ért véget. Ez az úgy nevezett NVQ (National Vocational Qualification) level, ami kb. az otthoni OKJ helyi megfelelője.

Az a különbség, hogy itt sok szintje van, melyek egymásra épülnek, de nem mindig fednek le egy teljes szakmát. Pl. csak a fröccsöntő-technikusoknak 4 szint van (ez a 4 kurzus a gerincképzés), de a teljes „fröccsöntő szakma" ezen túl még 8 kiegészítő modulból áll.

03. A második gyakorlati napon ezen matattunk. Ilyenen is dolgoztam otthon..jpgA második gyakorlati napon ezen matattunk. Ilyenen is dolgoztam otthon.

De még ez sem egy otthoni két éves OKJ szintje, ami valamennyi műanyagipari technológiát lefed, ahhoz a többi modult is meg kellene csinálni, ami összesem még vagy 25 tanfolyam. Bár a nagyon intenzív gyakorlati képzés miatt ez már picit alaposabb is.

Műanyagipari képzési centrum csak egy van az országban, ott voltunk mi is most NVQ level 2 és „Biztonságos szerszámcsere” modulon egy kollégámmal. Az is érdekes, hogy ugyan volt záróvizsga, de nem szimplán egy eredményt kapunk, hanem egy komplett szöveges kiértékelést a 4+1 napos tanfolyamunkról, és azt is csak 2 héttel a tanfolyam után.

A cég nem akart a 2-esre küldeni, helyből 3-ast akartak, mert a szakmai tudásom meg lenne hozzá, csak a nyelv gyakorlása miatt döntöttek végül az alacsonyabb szint mellett. És be kell valljam, ez elég jól is jött.

Szóval itt tartok most, remélhetőleg hamarosan megkapom az eredményem, és remélem megfeleltem az NVQ 2-nek, mert akkor ősszel küldenek a 3-ra. Az már belépő Nagy-Britannia valamennyi műanyagipari cégéhez. Nem mintha szeretnék váltani, jól érzem magam, nem zavar az éjszakázás sem, a csapat is jó, akikkel dolgozom, de ha egyszer valamiért váltani akarnék, az a papír a szakmai tapasztalatommal gyakorlatilag bárhova elég.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Együnk valami finomat! Arra gondoltam, megkérlek titeket, írjátok meg, mi a kedvenc ételetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia Portsmouth

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr605890682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 00:22:50

@morsels: A fácsén van jobb témánk is, elhiheted. Tőlem átharaphatjátok egymás torkát, de még egyszer mondom, másokat hagyjatok ki ebből, ha kérhetek ilyesmit. (mondhatnám, hogy engem.)

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:23:36

@Shanarey(SCO):
Az a legszebb, hogy mirjamnak rogton talalt megoldast, de o azert reklamal, hogy nem tud bekesen blogolni munkaidoben :-)

A lofaszt. Szandekosan kotott bele diggerbe mar megint. Persze lehetoleg ugy, hogy masok moge alljanak.
Tipikus shakti.

2014.04.04. 00:24:35

@házelőtthinta: A wikipédia azt írja, hogy Mo.-n szociális piacgazdaság van, Látszik az országon, meg a gazdasági helyzetén is.

Latcho Rom 2014.04.04. 00:24:40

@zöldeketbeszélek: Kértelek korábban hogy ne görgesd ezt a dolgot, meg is értetted hogy miért.

Köszönöm megint.

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:25:28

@zöldeketbeszélek:
Es szerinted shakti uriember?
Aki azt irta neked, hogy itt kuncsorogsz munkaert????

Fogadjunk, ha egy not szajonveri a ferje, akkor azt mondod neki, hogy hagyja ott. Mert hiaba ker bocsanatot, ujra meg fogja tenni.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 00:27:55

@shakti_rom: Mivel rám is megjegyzést tettek, nem hagyom szó nélkül, az nem érdekel, hogy nektek egymással mi a bajotok. Komolyan mondom.

bpetya75 2014.04.04. 00:28:04

@morsels:

Látom jól elvagytok :-P

Ez jó hasonlat volt. Ütős!

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:28:17

@zöldeketbeszélek:
Mondjuk a netkurvazassal tenyleg tulment, dehat mi nem beszeljuk meg elore, vagy kozben, hogy ki mit ir.

Es nem digger kezdte. Mint ahogy nem is en kezdtem.

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:29:00

@bpetya75:
Ugyanmar.
Holnaptol ugyanugy fog menni minden, mint eddig :-).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 00:30:38

@morsels: Ezt megbeszéltük, félreértés volt, nem arra vonatkozott a dolog, amire gondoltam és arra sem, amire te gondolsz. Ha nem így lett volna, most nem beszélgetnék vele. Ennyi.

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:31:44

@zöldeketbeszélek:
Te, en nem tettem rad megjegyzest. Ismerem shakti modszereit, biztos vagyok benne, hogy az osszes noi nicket megkeresett mar maganban, rajtad kivul is tobbekkel kapcsolatban all. Ahogy itt jelezni is szokta :-)
Szoval en nem teged szurtalak ki, en altalban tettem a megjegyzesemet, miszerint lathatoan sokan kedvelik. Ferfi nickek is.

Dehat ez mar csak igy mukodik.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 00:32:27

@morsels: Most önző módon azt mondom, nem érdekel, hogy ki kezdte...ez amúgy sem most kezdődött, igaz?

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:33:16

@zöldeketbeszélek:
Fogadjunk, hogy most is egyfolytaban kuldi az emaileket, vagy a facebookon irja neked, hogy en milyen vagyok :-)

Es shakti az uriember... hat persze :-))

Latcho Rom 2014.04.04. 00:34:11

@zöldeketbeszélek: Okey, beszélgetünk ahol tudunk, itt most nem.

Munkahelyemen semmiféle programot se tehetünk be, ez a stalkeromnak szól, nem neked.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 00:34:21

@morsels: Ebben mi a túró a vicces? Képzeld el, volt Tildy-vel is egy kis nézeteltérésünk, azt is privát megbeszéltük. Sőt, ha most elkezdenénk egymással anyázni (nem fogunk) és túl messzire mennénk, azt is igyekeznék megbeszélni. Lehet, hogy naív vagyok, nálam ez így működik.

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:34:43

@zöldeketbeszélek:
Most nem azert, de tenyleg nem emlekszel az elmult napokra? Vagy akar egy hetre is vissza?
Hany olyan shakti commentet hozzak, amibe bele kellett fuznie valakit (leginkabb digger), aki nem is szolt hozza?

Es ez rendszeres. Nem letezik, hogy nem latod.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 00:36:03

@morsels: Mondtam én, hogy úriember? Ezen a blogon három úriembert ismerek, egyik sem ti vagytok, muskétások ;).

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:36:25

@zöldeketbeszélek:
Semmi. Majd megtudod :-)

Mi biztos nem kezdunk el anyazni. Semmi bajom veled.

Latcho Rom 2014.04.04. 00:38:02

@morsels: Mindenki rólad beszél a háttérben, uhum.

Hangok is vannak, megint? Mit mondanak?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 00:39:51

@morsels: De, látom. Ez a ti dolgotok. Akkor most hadd mondjam azt, hogy nem igaz, hogy nem látod, hogy provokál. Nagyon ügyesen, ti meg ugrotok. Vagyis nem, te ugrasz. Ti tudjátok, miért megy ez kettőtök-hármótok között, két felnőtt, javakorabeli férfi között. A ti dolgotok, mint már írtam.

És írtam azt is, hogy nincs sem veled, sem vele bajom. Diggerrel már van, a mai kedves címkéjét még én sem nyelem le. Jaj, hagyjuk. Már megint hülye vagyok, hogy belemászok egy ilyen tesztoszteron-bokszba.

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:39:58

@zöldeketbeszélek:
Hat latod, masnal meg nem mindenki erdemli ki az uriholgy cimet :-)

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:41:28

@zöldeketbeszélek:
Ja, szoval akkor o provokalhat, en meg maradjak csondben?
Hat digger meg kiteszi az avatarjat, o meg csondben marad. Hmm :-)

Egyebkent nem szoktam reagalni, ugye. A mai nap kivetel volt, ez igaz.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 00:41:51

@morsels: Én nem is pályázok rá. De azért másra sem...

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:43:23

@zöldeketbeszélek:
Egyebkent meg igazabol az a lenyeg, hogy ezt a provokalast sunyi, alattomos modon csinalja. Sokszor hivatkozik masokra is.
Ebbol mar lehetne kovetkeztetni a jellemere, dehat... tudom, hogy nagy jatekos :-)

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:45:07

@shakti_rom:
Nem irtam azt, hogy mindenki. Csak azt, hogy te, most :-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 00:46:22

@morsels: Most tőletek függetlenül. Ha valaki provokál, szerinted mi a jó módszer arra, hogy a homokozó békéje megmaradjon és ne legyen ereszd el a tortaformámat-háború? Nos?

Digger avatarjairól meg már leírtam a véleményem...ami amúgy nem jelent semmit.

bpetya75 2014.04.04. 00:48:14

@morsels:

Mi ugyanmár?! Tényleg jó hasonlat volt.

Aztán hogy holnaptól mi lesz, az már más kérdés.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 00:48:23

@morsels: Nem fogom egyikőtök jellemét sem kielemezni itt, azt hiszem, csak Hintával tettem kivételt...

Latcho Rom 2014.04.04. 00:50:55

HA, azt hiszem ennyi elég morselsből, s ha gondolod digger avatarjaibol, netkurvázásaiból is. Nem az első ilyen beszólása.

All a blog miattuk, tudom én sem vagyok teljesen ártatlan, de.

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:54:43

@zöldeketbeszélek:
Kulonosebben nem szoktam felulni provokalasnak.
Masreszt meg meg akkor is, ha valaki provokal, az altalaban tart egy orat, talan egy fel napot.
Shakti viszont itt van reggel 4-tol este 11-ig :-)

De most is csak azert reagaltam, mert megdobbentonek talalom, hogy soha senki nem veszi eszre, hogy mi tortenik.

Vallvonas. Holnap reggeltol a vilag egyensulye helyreall :-)

morsels (törölt) 2014.04.04. 00:58:05

@bpetya75:
A 'jol elvagytok' kitetelre irtam :-)

Mondjuk tenyleg nem kellenenek ezek az intermezzok, dehat latod, mar megint azon dolgozik, hogy kirugasson embereket.
Ez nala valamifele 'politikai hitvallas'. Hogy aki felhivja a figyelmet huzasaira, az ellenseg es annak pusztulnia kell.
Nem emlekeztet valakire? :-)

blackhairlady 2014.04.04. 01:00:31

@zöldeketbeszélek: En kulon fozok mindenkinek, mert mind a negyunknek masfajta etkezesre van szuksege:)))))))))))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 01:01:37

@morsels: Nekem már ma reggeltől :). Kialszom magam és szépen minden dolog a maga helyére kerül a fontossági sorrendemben...a netkurvázás is meg minden egyéb.@shakti_rom: @bpetya75: Nektek is jó éjt!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.04. 01:03:53

@blackhair-lady: Na, az gyönyörű. Én nem élvezném :). Megyek elteszem magam, mert már közel a reggel :(. Jó éjt!

M. Péter 2014.04.04. 01:08:48

@Mirjam2: Nem lehet lekapcsolni a vetítőt?

Latcho Rom 2014.04.04. 01:11:55

@zöldeketbeszélek:

Lehet hogy en is bedobok egy kis kuerkuszt, kivarom amig morsels mester rootra teszi magat itt

is.

Reggel negytol este tizenegyik a seggemben van, szája mozog ahogy olvas, alkalomra vár. Szánom mert egy beteg alkoholista.
Ne hidd hogy vicces egy ilyen fazonnal egy varosban elni. Nem az.

Joejt, viszlat, ciao principessa :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.04.04. 06:07:23

@tucano: írhatnál egy posztot Brazíliáról :-)
van egy ismerősöm, aki nagyon szeretne oda küldeni engem, mert neki kb 10 éve nagyon bejött, de gondolom, akkor minden más volt vízum és munkaügyi szempontból. érdekelne pedig Dél-Amerika, de ez a non-native dolog kilövi nálam a legtöbb ország bürokratikus procedúráit, amennyire képben vagyok :-(

2014.04.04. 06:30:56

@tucano: az a heyzet, hogy nem szivsen mennek olyan orszagba dolgozni, ahol mar az en szintemen is testort adna a munkahelyem es golyoalloo autot. Egy atlagos europai orszagban, ilyen biztonsagi intezkedesek csak a Lloyd Blakefein szinten vannak.

2014.04.04. 06:32:25

@Chang Yai: Uruguayban nem gondolkozol?

Ugyandehogy (törölt) 2014.04.04. 06:42:48

@shakti_rom: de honnan tudja,mi megy a fb-on,ha nincs neki?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.04.04. 06:45:10

@charlieharper [seoul, south korea]: mit keresel Koreában? business trip?
ebben a hónapban semmiképpen nem tervezek semmin se gondolkodni, de ha van valami tuti tipped, ne fogd vissza magad :-)

2014.04.04. 07:33:02

@Chang Yai: Korea: korbe kellett pisilnem a terretoriumomat (allva).
Uruguay: nagyon szeretnek eljutni oda, sajnos semmilyen tutti tippem nincs, de a HA irasbol nagyon szep hely. Az admin kikeszitene, soha veget nem ero LATAM burokracia.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.04. 07:33:46

@diggerdriver:
Ne beszelj butasagokat!
Most csokentettek a munkanelkult 3 honapra. Az orvosert fizetni kell, az oktatas sem ingyenes mar. Rideg, hideg, elhetetlen vilag!

(nem, de hianyzik a francnak hinta... a hozzaallasaval ugysem tudna beilleszkedni)

Ugy altalaban valoban kicsit "befordultam". De azert ne aggodj nagyon ;)

@zöldeketbeszélek:
Sokminden egyszerubb, ha az ember maganak csinalja, ez igy igaz. Egy gyereknek nehez megmondani, hogy akkor most 3 napig csirkemellfile lesz brokkolival. Unod? Mi is, de attol meg ez lesz.

Mar rajottem, hogy lehet valtozatosan csinalni, de azert macerasabb. En szerencsere igenytelen vagyok ezen a teren (is) es nem okoz gondot 3-4 napig ugyanazt enni. De van sved kollegam, aki szinte megbotrankozott azon, hogy nem fozok minden nap valami ujat. :)

Igazabol a legfontosabb, hogy mukodjon a dolog es elegedettek legyetek az eredmennyel. Ha eleg a kcal szamolas is, akkor tokeletes megoldast valasztottatok.
En probalom maximalizalni a hatasfokot, igy szamolok mindent. Viszon magamalatt vagyok, ha valamivel veletlen kilogok a keretbol es akkor aznap/masnap jobban kihajtom magam :)

@morsels:
:)
Valamit valamiert ;)

@nyuszigonosz(D):
Amit nyerek a vamon, azt elveszitem a reven. Nekem ez megy, de ha elmeseli valaki, hogy miert hat negativan a lelkere a kivandorlas, akkob bar felfogom es elfogadom, de aterezni nem tudom. Az empatikus kepessegem valahol egy 4 eves szintjen van.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.04. 07:36:43

Latom tegnap is megvolt a vihar a biliben 8)

tanato 2014.04.04. 08:01:01

@Jess G: Ő speciel megúszta,mert hazajött,de volt egy magyar banda aki hasonlókat csinált,ott tényleg börtönbüntetések lettek kiosztva.

tanato 2014.04.04. 08:04:23

@tucano: Ja,értem így már azért más a fekvése a dolognak,ez nem az a jövőkép amit Max felvázolt a kommentjében.Az viszont dicséretes hogy a tudást megfizetik,nem nivellálnak mint itthon ahol a tanár kevesebbet kap mint pl. a szemetes.Na meg gondolom sok nyugatit a nagyon szép éghajlat is visz oda.

tanato 2014.04.04. 08:08:22

@nyuszigonosz(D): Hát igen én is erre gondoltam,vagy magas képzettségű un. expatok,vagy kalandor fiatalok.na meg természetesen a hideg éghajlatot már nehezen viselő nyugdíjasok.De semmiképpen sem a hanyatló Nyugat és a felemelkedő Kelet/Persze nem égtájilag gondoltam/ előhírnökei.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.04.04. 09:23:26

@Mr Long: Nem irigykedem.Nem hiszek abban hogy az emberek teljesítményét a piaci értékük alapján kéne honorálni. Inkább szociális értelemben kellene. Miért keresnek a mentősök sokkal szarabbul mint a mérnökök, miközben ők életeket mentenek a mérnökök meg csak tervezgetnek? Egyik hivatás eltörpül a másik mellett, annak ellenére hogy szükséges részei az egésznek. Számomra a tanári hivatás is többet ér a mérnöki hivatásnál, én mindent felsőbbrendűnek tartok ami emberekkel foglalkozik. Ami csak közvetetten van hatással ránk azok kevésbé fontosak és lényegesek. Nem érdekelnek a gazdasági vetületek, amikor emberekben gondolkodunk akkor ott nincs helye számoknak, mutatóknak. Nem érdekel hogy mekkora a terület (lásd IT).

@zöldeketbeszélek: Tudtam én mindig is hogy kedvelsz! Imádod a soraim! De nekünk nem lehet jövőnk..mást szeretek..

@Philosoraptor: a wikipédia sok marhaságot ír.

radirpok123 2014.04.04. 09:23:26

@tildy[UK]: az NI number 2 het alatt csak regen volt, most mar 4-6 hetet igernek. En 5 het alatt kaptam meg, de volt kozben egy karacsony meg ujev. Erdemes oket felhivni es rakerdezni, lehet, hogy nincs osszefugges, de amikor en felhivtam oket, akkor mondtak, hogy mindjart kuldik - es tenyleg, 2 nappal kesobb levelet hozott a posta... addig gubbasztottak rajta :)

2014.04.04. 09:43:59

@diggerdriver: igen. Ban egy hasonlo, ormeny verzio "basturma" neven
Az ormeny finomabb

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.04.04. 10:21:14

@házelőtthinta: a mentőautó meg magától építette meg magát, mint a transzformerekben, mi?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.04. 10:32:03

@Chang Yai:
Mondom, szurd!
Vagy csak provokal, mert ennyire futja neki vagy tenyleg ennyi esze van, de akkor kar energiat olni a kommentjeibe.

@zöldeketbeszélek:
Charlia, tanato, tableno... andaluzkutya? Quercus?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.04.04. 10:47:25

@Kövérmadár [swe]: igazad van, azt hittem, olyan vicces vagyok, hogy ezt kár kihagyni :-p
nincs jó kedvem, ha valakinek ma beszólnék véletlen, az megint egy ilyen fosós-hányóstól van.

M. Péter 2014.04.04. 10:49:43

@Pink Petsch: Nem tudom, mi az a BWB kártya, de bankok 5%-nál kevesebbet szoktak felszámolni, általában jóval kevesebbet. Ha szétnézel, esetleg olyat is találsz, amelyik a Visa vagy MC hivatalos árfolyamán váltja át a más valutában végzett tranzakciókat. A reptéri pénzváltó 15 vagy 20%-os feláránál nem nehéz jobbat találni.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.04.04. 11:11:55

@Chang Yai: Nem érted? A mérnök úr a székében üldögél és tervezget, a klimatizált irodában. A tűzoltó bemegy az égő házba és megment. Komolyan nem érted? Én értem hogy egyik nincs meg a másik nélkül, de engedd már meg hogy ne annak tapsoljak aki kódolásért többszörösért kapja mint az aki bemegy érted a lángok közé, meg 200 al száguld hogy életben maradj.

tucano 2014.04.04. 11:16:03

@Chang Yai: 10 éve éppen válság volt és akkor nagyon olcsó volt Brazília. Most valahol München és Zürich közé lőném az árakat, a szolgáltatások viszont Maputo-t verik alulról... Viszont mindenki kap napsütést egyenlően :)
@charlieharper [seoul, south korea]: Sztem fizetési szinttől függetlenül mindenkinek járna testőr, meg golyóálló :D Jól be van állva mindig a nyakam a sok számítógépezéstől, viszont Recifében a folyamatos hátranézéstől elég jól kilazult.

De nem akarok rossz képet festeni, mert pl. engem sosem raboltak ki és van párezer olyan strand, ahová gondolkodás nélkül, bármikor költöznék. Meg vidéki városok is.

bpetya75 2014.04.04. 11:28:23

@Réka ‎:

Ha engem keresel, vagyok. Csak ritkábban és kevesebbet ;-)

Mr Long 2014.04.04. 12:13:44

@házelőtthinta: Ezt a tarsadalamat meg nem talaltak ki, masreszt nekem tetszik, hogy nekem nem rossz es igy elvagyok.

wuaaa 2014.04.04. 12:23:29

@házelőtthinta:

Na akkor leírom a kedvedért PONTOSAN milyen a fizu Norvégiában a mekiben :

18 éves korig : 98,04 - 108,04 NOK
18-tól 20 éves korig az induló fizu 123,04 NOK, ami 4 hónap után 147,42 NOK-ra emelkedik.
20 éves kor felett a kezdő 147,42 NOK, ami természetesen idővel emelkedik.

Ehhez jönnek a pótlékok (óránként) :
esti (21-24h, kivéve szombat) : 10,68 NOK
éjszakai (24-06h) : 37,38 NOK
hétvégi (szombaton 14-24h, vasárnap 06-24h) : 20,29 NOK.

Számolj 37,5 órás munkahetet, 36% adó levonása után megkapod a nettót.

2014.04.04. 13:58:53

@M. Péter: 'Nem lehet lekapcsolni a vetítőt?'

De, le lehet. Csak akkor kesobb ujra fel kell allni egy szekre bekapcsolni (magasan van a gomb) meg be kell dugni ujra az osszes vezeteket, en meg lusta vagyok - alapbol is, es miota itt elek, egyre sikeresebben veszem at a 'ne mozduljunk meg ha nem muszaj' mentalitast :).

2014.04.04. 14:05:57

@Chang Yai: Sajnalom hogy nem vagy jol, remelem gyorsan rendbe jossz. Hintaval kapcsolatban: nekem is nagyon nehez megallni hogy ne reagaljak az ilyenekre mint 'miert fizetnek a mernokoknek tobbet' stb., de tenyleg semmi ertelme reagalni, ha valaki magatol nem fogja fel hogy miert fontosabb egy mernok vagy orvos munkaja mint egy McDonalds dolgozoe, ott tenyleg nincs mirol beszelni. Permanens szures lenne az egyetlen megoldas hogy ne idegesitsuk rajta fel magunkat, ennek hianyaban en megprobalom atugrani a kommentjeit.

Mr Long 2014.04.04. 14:11:20

@Mirjam2: A laptopon be lehet allitani, hogy a jelet kikuldje a projectorra, vagy csak a monitoron lassad. Igy nem kell lekapcsolnod a vetitot, hanem addig egy no signal jelet (altalaban kek, de projector fuggo) vetit. Billentyu paranccsal lehet altalaban valasztani a hasznalt megjelenitok kozt.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.04.04. 14:11:42

@Mirjam2: igazad van :-/
szűrés: kb másfél perc, mire átfut, és visszadob utána a kommentfolyam elejére, és mivel a kommentek még mindig nincsenek beszámozva, az idő alapján pörgethetek adott esetben többszáz kommentet, hogy megtaláljam, hol voltam. mobilon nem is tudom megcsinálni. mire ennek vége, kb még kétszer annyira felhúzom magam, mint eredetileg a kommenten. remélem, örülnek neki, hogy elérték a céljukat. :-/

2014.04.04. 14:17:14

@tanato: Max egyszeruen irigykedik azokra akik 'nyugati' fizetest kapnak, es ezt azzal fejezi ki hogy itt naponta leirja nekunk, a nyugatiak tul vannak fizetve (mihez kepest?) meg hanyatlas, stb. Az igaz hogy a globalizacio hatasara ertelmisegi munkakorokben kezdenek kiegyenlitodni a berek vilagszerte, de olyan szerintem a mi eletunkben biztosan nem lesz hogy 'nyugati' (vagy akar kelet-europai) emberek fizikai munkara probaljanak kivandorolni a nyugati vilagon kivulre. Pl. itt a Kozel-Keleten az azsiai, afrikai orszagokbol szarmazo 'munkasosztalybeli' dolgozokat gyakorlatilag rabszolgasorban tartjak, nem eleg egy generacio ahhoz hogy ezek az eletkorulmenyek barmilyen nyugati orszagbol szarmazo ember szamara elfogadhatoak legyenek. A spektrum masik vegen pedig, barmilyen nyugati orszagban felnott, kepzett embernek (borszintol fuggetlenul) annyival jobb a munkahoz valo hozzaallasa es tudasa a helyieknel, hogy minimum ketszer annyi fizetest kap, ahhoz is sok ido kell meg hogy ez megvaltozzon. Max ervelese, miszerint ezek az emberek 'tul vannak fizetve', rohejes. Egyszeruen jobb es / vagy tobb munkat vegeznek mint masok, ennek megfeleloen tobb fizetest kapnak.

2014.04.04. 14:24:52

@Mr Long: Koszi az infot, de oszinten szolva ezt nekem kb. kinaiul is irhattad volna... Remenytelen eset vagyok, csak akkor ertenem, ha konkretan megmutatna nekem valaki helyben. Egyebkent nem akkora problema az egesz, csak megjegyeztem tegnap hogy milyen vicces mikor azon parazok hogy bejon valaki az osztalyterembe es meglatja Digger avatarjat kivetitve :). Ha tudtam volna hogy vita lesz belole, eszembe sem jutott volna megemliteni. Egyebkent ezuton is megerositenem hogy @diggerdriver: avatarjai egyaltalan nem zavarnak, sot altalaban vagy esztetikusnak, vagy viccesnek talalom oket. Es termeszetesen csakis a sajat felelossegemre vetitem ki a blogot egy kozel-keleti leanyiskola osztalytermeben :)

2014.04.04. 14:27:45

@Chang Yai: Igen, a szures gomb nem tul praktikus sajnos. Es hidd el, nem vagy egyedul, en is felhuzom magam ezeken a hulyesegeken a mernokokrol, pedig tudom hogy nem kene.

Mr Long 2014.04.04. 14:28:38

@Mirjam2: Mi a laptop markaja, tipusa?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.04. 14:40:55

@Mirjam2:
Es ha csak a gepbol huzod ki a projektor kabelet?

tanato 2014.04.04. 16:24:33

@Mirjam2: Igen ez eszembe sem jutott ez az ötödik varáció Max-al kapcsolatban.Méghogy 35 év múlva egy német vagy akár egy magyar kőműves vagy szobafestő Kínába vagy Oroszországba menjen dolgozni spontán /céges kiküldetés nem számít/,vagy akár Dubaiba is.Nem létezik,jelenkori agyammal felfogva.Na de te viszont éltél sok ilyen 3.-világbeli országban te tapasztalatból is mondod.ugyanezt.

Mr Long 2014.04.04. 16:56:37

@házelőtthinta: Akkor egy utolso pelda, hatha atmegy.
Amikor a mernokok megtervezik a hambipogacsa sutodet es hasznalat kozben meghalsz tervezesi hiba miatt, akkor a mernokok mennek bortonbe.
Ha kicsit jobban megsul a huspogid, akkor max a vendeg nem lesz annyira elegedett, de nem tortenik semmi.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.04.04. 17:21:07

@Mr Long:
Látom, te sem érted :D

1) Csak provokál ...
a) ... azért, mert jobb dolga nem lévén, Hazaffyságát kihangsúlyozva bomlasztani akar;
b) ... mert valóban annyira ostoba, hogy nem érti a helyzetet.

2) Minek akarsz meggyőzni valakit, aki ...
a) ... csak provokálni akar és hiába mondasz bármit?
b) ... annyira ostoba, hogy kár rá pazarolni egyetétlen leütést is?

Tetszőlegesen választhatsz kombinációt ;)

2014.04.04. 20:42:14

@Mr Long: Dell Inspiron N5040. (Ez persze nem az 'igazi' laptopom, csak egy regi laptop amit a munkahelyen hasznalok :)).

2014.04.04. 20:54:49

@Kövérmadár [swe]: @Mr Long: :))) Az a baj hogy ha kihuzom a kabelt, kikapcsol magatol a projector, es kesobb oda kell mennem a tolem tavol elhelyezkedo szekhez amire fel kell allnom es megint bekapcsolni a projectort, aztan bedugni a tobbi kabelt amik kozben elmozdultak a helyukrol (speakers stb.). Megoldhato, de lusta vagyok mindig vegigcsinalni mikor csak az orak kozti 10 perces szunetet probalom kihasznalni netezesre.

M. Péter 2014.04.04. 21:00:56

@Mirjam2: Óra közben is állandóan megy a vetítő, ha kell, ha nem, nincs távirányító vagy az asztalba beépített kapcsoló? Ha tényleg nincs, valamelyik funkcióbillentyűvel lehet állítani, hogy csak a saját képernyőn legyen kép, csak a vetítőn, vagy mindkettőn, jó esetben is kis ábra is jelzi, hogy melyikkel.

M. Péter 2014.04.04. 21:14:36

@Mirjam2: Akkor Fn F1-et próbáld ki.

2014.04.04. 22:06:46

@M. Péter: Koszi, megprobalom ezt az Fn F1-et jovo heten. Taviranyito nincs (allitolag voltak eredetileg taviranyitok az epuletben, de nem mukodtek es / vagy elloptak oket). A vetito altalaban vegig be van kapcsolva ora kozben. (Kiveve mikor abban az epuletben vagyok ahol nincs vetito, de ott internet sincs, ha-ha :)).

2014.04.04. 22:28:19

@tanato: En Europan kivul eddig meg csak Indiaban ill. Szaudiban eltem tehat nem vagyok szakerto, de Max gondolatmenetevel tobb ponton nem ertek egyet (ezt mar megbeszeltuk vele parszor). Eloszor is, osszemossa a 'Nyugatot' a kapitalizmussal, pedig ez ket kulonbozo dolog (meg akkor is ha a kapitalizmus eredetileg Nyugaton fejlodott ki). Lehet - sot szerintem biztos - hogy a Nyugat (Europa, Eszak-Amerika) hanyatlik abban az ertelemben hogy politikai, gazdasagi szempontbol veszit a vezeto poziticiojabol es a vilag mas reszei veszik at a helyet fokozatosan. Ez teljesen normalis folyamat, a vilagtortenelem soran mindig voltak vezeto hatalmak amelyek aztan atadtak a helyuket masoknak stb.

Viszont a kapitalizmus mint gazdasagi rendszer el es virul, mind a nyugati vilagban, mind azon kivul. Nem arrol van szo hogy pl. a szegeny emberek elkezdenek kicsit tobbet keresni, a gazdagok meg kevesebbet, es par ev mulva mind ugy fogunk elni mint Bulgariaban, ami Max szerint egy 'normalis' (mihez kepest?) szinvonal. Pl. mind Indiaban, mind a Kozel-Keleten azt latom hogy van a tarsadalomnak egy jelentos retege akik sokkal, de sokkal jobban elnek mint az atlag kelet-europai; es van egy szeles reteg akik meg sokkal rosszabbul. Semmi arra utalo jelet nem latok hogy ez a ket reteg kozelitene egymashoz. Nyugati embereknek pedig nem eri meg azert mas kontinensre koltozni hogy a nem-nyugati munkasosztaly szintjen eljenek. Az biztos hogy egyre tobb nyugati 'white collar worker' fog 'Keletre' vagy pl. Del-Amerikaba stb. koltozni, de ennek a folyamatnak szerintem nem az lesz a vege hogy mindenki pl. ezer eurot fog keresni havonta, hanem sokan tovabbra is tobbet fognak keresni (csak lehet hogy nem Londonban hanem pl. Hong Kongban), mig masok kevesebbet. De nyilvan lehet hogy tevedek, majd az ido megmutatja.

Latcho Rom 2014.04.04. 22:44:16

@Babette_: Lehet hogy kukkolja kik a barátaim, ez is elmebeteg dolog, ahogy az is hogy évek óta koslat utánam, fenyeget..olyan dolgokkal amitől ebben az országban sokat lehet veszíteni.
Ő tudja.

morsels (törölt) 2014.04.04. 22:54:06

@shakti_rom:
Haver, te irod ide ki, hogy kinek mikor kuldesz uzenetet :-)))
Az meg, hogy miert... hat ja. Mar ismerlek mar 15 eve.
Kaptam en is toled napi 8 emailt annak idejen.

Szoval nem nehez kitalalni, hogy mit csinalsz. Nem vagy te annyira ravasz, mint gondolod :-)

Latcho Rom 2014.04.04. 23:08:11

@morsels: Mindenki látja hogy mániás vagy.
Mit kutakodsz utánam, miért nem ápolod a saját kapcsolataidat?
Ja..digsit nem kell ápolni, őt a szegény naiv prolit be tudtad oltani ellenem. Eljutottak az elmebeteg
leveleid hozzám.

Hányban volt az idegösszeroppanásod amire itt célozgattál korábban? Hm? Nem kéne piálnod ha még mindig gyógyszeren vagy..

Na húzz a bánatba :)

Te dolgod, vállvonás.

Latcho Rom 2014.04.04. 23:11:20

@morsels: Troll voltál, maradsz, leszel.

morsels (törölt) 2014.04.04. 23:17:47

@shakti_rom:
Dehat ezt mondom, hogy en nem kutakodok utanad.
Te irsz ide mindent.

Nem, nem volt idegosszeroppanasom.
Volt egy kemeny idoszak, amikor megtapasztaltam olyasmit, amin te csak rohogsz.

Tudod haver, amikor te arrol irsz erre a blogra, hogy te a 'belsot' akarod latni, ami legtobbszor a noktol jon.. akkor az bullshit. Te csak ki akarsz hasznalni embereket. Zsarolni, manipulalni, egy polcra betenni. Ez vagy te.

Igen, volt problemam. Nem szegyellem, bar nem is vagyok buszke ra. De en legalabb tudom, hogy mirol beszelek es nem rohogok ki masokat, mint ahogy azt te teszed.

A mai napig sajnalom, hogy veled valaha is szoba alltam. Hogy eloszor elmentem veled sorozni.

Latcho Rom 2014.04.04. 23:19:48

@morsels: Hányban volt az idegösszeomlásod, vagy az "epizódod"?

Ne beszélj mellé.

Latcho Rom 2014.04.04. 23:23:19

@morsels: Kezeltesd, mert látszik, értek hozzá, tudod azt is tanultam. Nem miki mouse oskolában.

Nem röhögöm ki, nagyon nem, félelmetes a mániád, semmi vicces nincs benne.

További kellemes trollkodást.

tanato 2014.04.04. 23:29:02

@Mirjam2: Pontos a helyzetelemzésed.Hiába lesz egy ország,egy régió gazdasági vagy katonai nagyhatalom ha a lakosság életszínvonala nem éri el,meg sem közelíti a nyugatét.Így volt ez már a Szovjetunió idejében is,katonai világhatalom volt,szegénységben élő lakossággal de a határait nem a kintről bevándorolni,beszökni akarók ellen kellett védenie,hanem a belülről kifelé igyekezni akaró tömegek, saját állampolgárai ellen.Szóval csak akkor emelkedne kelet a nyugat meg haldokolna ha a kivándorlás,bevándorlás trend 180 fok fordulatot venne,ezt erős katonai fejlesztés nem pótolhatja.Erre pedig nem látok esélyt 35 év múlva sem.Arra meg végképp nem hogy a néhai szocialista országokhoz hasonlóan egyformán keressen a segédmunkás,szakmunkás meg az orvos,tanár,muzeológus könyvtáros stb.Az jelenleg tényleg csak a néha szocialista országokban él tovább kvázi kommunista örökségként.
A fehérgalléros munkaerő harmadik világban dolgozása az teljesen más tészta,egyrészt ők nem szándékoznak véglegesen az adott keleti országban letelepedni végleg,másrészt ez a jelenség még a szocialista országokban is létezett,nem új jelenség.Anno nagyon sok magyar is dolgozott államközi szerződések keretében pl. Afrikában,Arab államokban: orvosok mérnökök,gazdasági szakemberek,kereskedelmi szakemberek,katonai tanácsadók stb.
Nagyon sok itt kommentelő szülei is ilyen akkori expatok voltak,Charlie,Max,Andalúz,Tableno,Roxyspain stb.De ettől nég Magyarország nem közelítette meg a Nyugatot.

morsels (törölt) 2014.04.04. 23:30:42

@shakti_rom:
Nos, ezt nem neked, hanem HA-nak.

Apam 2005-ben halt meg, tudorakja volt. 2 evvel korabban diagnosztizaltak, eleg kemeny dolgokon mentunk keresztul. Volt olyan, hogy engem kert meg... pontosabban zsarolt, hogy segitsek neki, hogy ongyilkos legyen.
A temetese utan 1 hettel leadtak azt a csoportot a cegtol, aminek en is resze voltam. Harom honappal kesobb a legjobb baratom halt meg Lou Gehrig betegsegben.. ami onmagaban nem egy nagy dolog, de szombaton meg voltam nala. Csinaltunk neki rantott hust :-)
Vagtam neki a hust, etettem, mert ugye mozogni mar nem tudott. Kozben dohanyzott is :-)
Aztan kedden hivott a felesege, hogy meghalt.

Szoval egy evig munka nelkul voltam, 24 ezer dollaromba kerult. Szoval igen, nem volt jo idoszak.

Erre jon egy ilyen pocs es azon rugozik, hogy aztan milyen kanos? Hat legyen. De nem lehetne azt, hogy ne hozzam merje magat?

morsels (törölt) 2014.04.04. 23:32:36

@shakti_rom:
Te figyelj... en elhiszem, hogy fasza bolcsesz vagy, aki mint szociologus nyomokat hagyott maga utan a magyar ugaron.

Nade milyen iskolad van neked az IT-t illetoen?
Mert en 3 eves college diplomaval rendelkezem, honours vegzettseggel.
Neked mid van?

DieNanny CH 2014.04.05. 12:26:02

@házelőtthinta:

A tűzoltó azért megy be az égő házba, mert tűzálló ruhában van, amit az irodában ülő mérnök tervezett...
Minden munka fontos és összefügg.

mommmmo 2014.04.05. 12:39:43

En is igy gondolom, hogy a tarsadalmi kulonbsegek a jovoben erosodni fognak a nyugati kulturkorben is, ezt nevezheti barki hanyatlasnak, persze. Mert a "nyugat" verszenykepesseget lehuzza az, hogy a teljesen szakkepzetlen munkas minimum 10-szer annyit keres mint pl Indiaban. A globalizacio miatt ezek a kulonbsegek kiegyenlitodnek.
De a szituacio az, hogy a legtobb innovacio meg mindig nyugat europabol es tavol kelet kapitalista felebol jon, mert ott olyan a tarsadalmi gazdasagi berendezkedes, hogy ezt elosegiti. A vilag tobbi resze max azert versenykepes, mert nincs szocialis rendszer es jo fizetes, ahogy gazdagodnanak, a versenyelonyuk szepen el is parolog.
Amugy mi masban rejlene a versenyelonyuk, a csorisagon kivul kerdem Maxwalt. Es vajon a technologiai fejlodesben, innovacioban elen jaro cegek vajon miert meg mindig csak ezekben a fejlett kapitalista regiokban tomorulnek. Mikor jelenik mar meg a kinai Apple es az indiai Toyota. Majd akkor, ha tobb tarsadalmi es ceges kulturat is importalnak a hanyatlo nyugattol, de jelenleg tul sok energia megy el a hatalmon levok helyzetenek bebetonozasara, a korrupcio, nepotizmus es egyeb nyalanksagok utjan. Es egy ilyen rugalmatlan kornyezet nem igazan kedvez az innovacionak es nem is fog.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása