oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. március 09. 06:43,  Minden, amit otthonról hoztam, felértékelődött 169 komment

2014. március 09. 06:43 Határátkelő

Minden, amit otthonról hoztam, felértékelődött

Az eheti blogajánlót az köti össze, hogy mindhárom ajánlott poszt szerzője hölgy (ha már tegnap nőnap volt…), és az ebből adódó szemlélet szerintem mindhárom íráson érezhető is. A három helyszín pedig Csehország, Olaszország és Svédország.

cím_93.jpg(fotó: blog.rekafoto.com)

Kezdjük Csehországgal, a Sok a rizsa blog szerzője, suvahe azon gondolkozott el, hogy mióta Prágába költözött Magyarországról, mennyire felértékelődött benne mindaz, amit otthonról vitt magával.

„Például soha nem tudtam főzni, nem is tanultam főzni, mert ahelyett, hogy édesanyám ételvarázsló technikáját tanulmányozzam a Konyfortban, nyelvtani szemelvényeket és hasonló baromságokat olvastam. Természetesen egy valamirevaló rakott krumpleszt összeállítok ebédre, ám teknősbékalevest vagy 1,3 km/h-val grillezett fürjfalatkákat még nem sikerül húsz perc alatt evésre kész állapotban tálalnom. (...)

Cseh barátaimnak én vagyok az etalon. Hahaha. Egyébként nem tréfálkozom. Ahogy ők fogalmaznak: egyik nap érkezik egy magyar csaj, aki nyelveket beszél, diplomás, szép munkahelyi előélete van, gyereket nevel, finomakat főz!!! (ez roppant gáláns), takarít, mos, vasal, divatosan öltözködik (ilyet se dobtak felém sokszor), karcsú és szép.

Ne röhögj! Jó, lehet, nem egyetlen személytől származnak ezek a jelzők, mégis hiteles képet kapunk arról, miképp érzékelik a csehek azokat a dolgokat, amelyek kishazánkban az átlagos, minimum, elvárás halmazokba tartoznak.

Vagyis: amíg Magyarországon egy rakott krumplesz elkészítése édesanyák esetében elvárás, tizenkét órát munkahelyen lehúzó édesanyák esetében minimum, addig itt úgyszólván delnő vagy, ha a részmunkaidő találkozik a büfis rugdalozó, oklevél és a borsófőzelékes fakanál szerelemgyerekével…

Amíg Magyarországon professzionális színvonalon okosságokat biflázol, munkaadókat nyaldosol csillogó fényesre, majd lakásod bugyrában folytatod ugyanezt a karitatív feladatot, az az átlag. Esetleg anyád megsimogatja a buksikádat, ha ügyesen végzed a feladatodat…

Persze jó magyarnak lenni, mert ami tárgyi tudást, jártasságot honodban megszerzel, azt mindenütt a világban becsülni fogják, anyagi és erkölcsi értelemben véve is, kivéve – nyilvánvalóan – hazádban nem.”

Mindez szokás szerint természetesen csak egy részlet a posztból, aki az egészet szeretné olvasni, kattintson és olvassa el a Sok a rizsa blogon!

Olasz ovi

Biztosan van a világon olyan hely, ahol ideális a bölcsőde- és óvoda-helyzet, de az Olasz mamma blog legutóbbi posztját elolvasva annyit megállapíthatunk, hogy Itália nem tartozik ezek közé…

olasz ovi.jpg

„A bölcsődei helyzet katasztrófa. Alig vannak helyek, és azokat is aranyáron mérik. A mezei önkormányzati bölcsiben sem restek egy hónapra elkérni 400 eurót, amihez hozzzá jön az étkezés, szóval nem egy ajándék.

Egyre elterjedtebb a nido in famiglia (mondjuk családi napközi), amikor is egy anyuka a sajtátján kívül felvállal még max. négy gyereket, és otthon vigyáz rájuk. Ez teljesen szabályos tevékenység, engedélyhez kötött, nem lehet akárhol, mert nyílván egy garzonból nem csinálhatok dühöngőt, de kertes házból minden további nélkül.

Ez legalább jövedelemforrás is a gyerekkel otthon ülő anyának, szóval mindenki jól jár. Ennek az ára is kb. ugyanannyi, mint az államié, de itt legalább mégiscsak jobban figyelnek rájuk (gondolom én).

Olaszországban az óvónők munkaideje meglehetősen kényelmes. A gyerekeket csak és kizárólag nyolc és kilenc óra között lehet vinni, és négy és fél öt között el kell hozni. Nem kell hozzá matematikai Nobel-díj, hogy kikalkuláljuk, hogy ha a szülők teljes munkaidőben dolgoznak, ahol ugye a napi nyolc órához hozzáadunk egy óra ebédszünetet, szinte esélytelen, hogy segítség nélkül megoldjuk az átadás-átvételt.

Hozzáteszem, hogy sok helyen van iskola előtti és utáni napközi, a mi ovinkban már fél nyolckor kinyitják a kapukat, de ha fél nyolc és nyolc között viszed, vagy ha fél öt után mész érte (hatig), a szolgáltatásért fizetni kell.

(...)

Az oviban kötelező a köpeny, és ez szerintem jó, mert egyrészt nincs folyamatos bazárimajomkodás, másrészt meg a ruhák sem amortizálódnak el olyan gyorsan. a köpeny színe csoportonként változik, hogy ha együtt játszanak, gyorsan szét lehessen válogatni őket."

És én még azt hittem, magyar sajátosság, hogy kis híján megoldhatatlan teljes munkaidő mellett a gyerek óvodába szállítása… Akit további részletek érdekelnek az olaszországi helyzetről, az kattintson ide, és az Olasz mammán elolvashatja a teljes posztot!

Egy kalandos hétvége

Végezetül jöjjön Svédország (pontosabban mi megyünk), méghozzá „az igazi”, és közben egyáltalán nem mellesleg benézünk a világ legnagyobb sífutóversenyére (remélhetőleg ezzel mintegy elbúcsúztatva a telet is). Házigazdánk Réka és az ő fotóblogja.

sífutó.jpg

„Párom szülőföldjén jártunk. Dalarna az a tartomány, ahol a hagyományok talán a legerősebben élnek az egész országban. Ha "az igazi" Svédországot keressük, akkor ide érdemes jönni. Dalarnában él és virul a népművészet, ünnepkor magától értetődően bújnak népviseletbe és a helyi népzenei zenekarok, zenészek nagy népszerűségnek örvendenek. (...)

A látogatás apropója a Vasaloppet volt. Ez a világ legnagyobb sífutóversenye, évente 15800 versenyző áll rajthoz. A Sälen és Mora közötti 90 kilométeres távot a 16. századi nagy király, Gustav Vasa emlékére futják. A legenda szerint ezen az útvonalon, sítalpon menekült ellenségei elől a fiatal király.

A Vasaloppet roppant népszerű, a rajthelyek az idén 10 perc alatt keltek el. Bárki nevezhet, az elitsportolóktól az amatőrökig. A svédek kimondhatatlan bosszúságára általában norvég sízők nyerik a futamot, a győztes idő pedig 3 óra 50 perc körül van. Igen, 90 kilométerről beszélünk. (...)

Vasárnap korán ébredtünk és elindultunk az ellenőrzőpontra, ahol S. szolgált aznap. Egy kis, vörös házikókból álló falucskát kell elképzelni, egy hegyi legelőn. Az egyik házikóban volt az orvosi állomás. Itt lecuccoltunk és feltöltöttük a készleteket kávéból, ivóvízből, zsömléből, no meg a Vasaloppet alatt sok-sok köbméterben fogyasztott forró áfonyalevesből. (…)

Az anyukák mindenhol egyformák, kipakolják az éléskamrát, amikor a csemetéjük hazalátogat. Még akkor is, ha a csemete 190 centis, kecskeszakállas rocker. Kaptunk áfonyát, vadmálnát, töklekvárt és a boltban aranyárban mért tőzegszeder-lekvárt is.

Ez a sárga C-vitaminbomba az ország északi részén nő és igen különleges, semmi máshoz nem hasonlítható íze van. Magas ára annak köszönhető, hogy igen komisz, mocsaras területeken szeret nőni és ezért macerás a szedése.”

Az eredeti poszt ennél természetesen jóval részletesebb, ráadásul tele van szuper fotóval, úgyhogy szívből ajánlom, hogy látogassatok el Réka blogjára (ide kattintva tehetitek meg), és gyönyörködjetek. Aztán az enyhe magyarországi tél után jöjjön végleg és visszavonhatatlanul a tavasz!

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Olaszország Svédország Csehország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr355850723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.09. 18:47:21

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: ÍEzt a TGI-t se ismerem...még nem is láttam.Persze ettől még lehet...

SzZoole 2014.03.09. 18:49:40

@geegee: hogy mi az a Harvester?Egy etterem lanc itt a UK-ban,szerintem az egyik legjobb,ha nem a legjobb:)))

Hari Seldon 2 2014.03.09. 18:53:50

@Jani haverja:
Nem, abszolút nemnormális. Most olyan 10 foknak kéne lennie.
De nem nagyon bánjuk, jó lenne ha egész nyáron is ennyi lenne. Legfeljebb egy kicsivel több.

SzZoole 2014.03.09. 18:54:23

@blackhair-lady: ha a sok rosszert amit eletembe elkovettem az lenne a buntetesem,hogy minden nap BBQ full rac ribset vagy ramp,sirloin es ribeye steak-t kellene ennem siman bunoznek tovabb:)))

blackhairlady 2014.03.09. 18:59:56

Beleolvastam mindharom blogba, nagyon jok.
Reka, a fotoid szuperek:) Azok a "mesevilag" cimuek egy az egyben kepeslap minoseguek. En utalom a telet, de ezeket nezven egy napot elkirandulgatnek azokban a teli erdokben:)

blackhairlady 2014.03.09. 19:00:32

@Zoole[uk]: Na persze, majd megjutalmaznak a buneidert. Jo fej vagy am:))

SzZoole 2014.03.09. 19:05:43

@blackhair-lady: szerintem mindenki bunozott az elete soran,ki keveset,ki sokat,csak sokan nem merik bevallani:)))

Pernilla 2014.03.09. 19:19:40

Réka a képei mesések, mint mindig, napokig tudnám nézegetni őket :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.09. 19:20:56

@Réka ‎: Most kezdtem csak el nezni a blogodat. Egyelore meg keresem az allam mert valahol leejtettem a porba a kepek lattan es most nem talalom.

OK, teny hogy Svedorszag halas tema ha fenykepezesrol van szo, de ezek egyszeruen olyan kepek hogy az osszes mehetne ebben a formaban kepeslapra.

Azt megkerdezhetem hogy a "mobilfotok" szekcio milyen telefonnal keszult? En konkretan rendes fenykepezovel nem tudok ilyen kepeket loni, nemhogy mobillal. :D

Mr Long 2014.03.09. 19:26:14

@Zoole[uk]: Nem a harvesternek van buzakalasz cegere sotetzold alapon? Tegnap mintha belefutottam volna egybe.

Ma sult csirkemell volt tavaszi salataval cezar dressinggel es nando's-os szoszokkal.

Hinta! Csesszed meg! Az ingyen bolcsi-ovi-suli dologrol meg annyit, hogy ismerek olyan sulit, ahol a dolgozok viszik be a hipot, hogy a sajat termukben ne csak forro vizzel legyen felmosva... Biztos higienikus, hogy a gyerek besz@arasa utan a takaritono csak meleg vizzel atmossa a linoleumot/parkettat!

megtürt személy 2014.03.09. 19:26:16

@maxval a gondolkodó birca:
Dom Perignon

De a Cristal szerintem finomabb.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.03.09. 19:28:30

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: köszi, aranyos vagy :)
A mobilfotók Galaxy S4-el készültek, de megnyugtatlak, hogy fel vannak javítva (kontraszt, színegyensúly stb), másképp számítógép képernyőjén nem igazán állja meg a helyét a minőség.

SzZoole 2014.03.09. 19:29:22

@Mr Long: de,3 kalasz van a kozepen.

Mr Long 2014.03.09. 19:33:01

@Zoole[uk]: Itt egyedul allo kalaszok voltak, az egyik plazaban a folyoso fele nyitott volt a hely es folotte futott vegig a zold sav es ott voltak buzakalaszok. Valoszinuleg akkor az volt.

SzZoole 2014.03.09. 19:35:47

@Mr Long: valoszinu az volt,probaltad mar?

Mr Long 2014.03.09. 19:38:34

@Zoole[uk]: Nem. Nem vagyunk etterembe jaros fajta, altalaban haverokkal megyunk neha, vagy unnepeleskor.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.09. 19:40:05

@Mr Long:
Ma olasz étterem volt "a la hídalatt" mert sajnos a kedvenc olasz éttermünk megszűnt és helyette valami török étterem lett.
Pedig a Charlie's volt a legcsaládiasabb legjobb olasz tésztát kínáló legfaszább hely itt Goldersban.
Most keresni kell egy törzshelyet.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.03.09. 19:42:03

@Zoole[uk]: Hát aszért itt már 3 hete kb volt 23 fok is, most meg a 17 az szívás az ittenieknek, mert nem ez a normális :)

puhacica 2014.03.09. 19:43:44

@DieNanny [SZ,CH]: @geegee: egy ovoda mindennapjaiba latok bele, tehat nem biztos, hogy altalanos amit leirok, de elkeserito, amiket anyu mesel. a kaja olyan, hogy joszivvel a macskanak se adnam oda. csomo cuccot a szuloknek kell bevinni, hogy legyen. az ovonok kb. reggeltol delutanig kint ulnek a "raktarban" es dohanyoznak. ez ido alatt a dajkak egyedul mosdoztatnak, reggeliztetnek, altatnak. meg persze ellatjak a sajat feladataikat. olyan nagy felelosseg van rajtuk, es barmi beuthet, mondjuk fejreall valamelyik kiskolok a bordasfalrol. szoval nem egyszeru. de kozben a szulok se azok. ottfelejtik a gyereket az oviban, meg ha jon pl a tavaszi szunet, mar elore sohajtoznak, hogy mit fognak csinalni vele otthon, mert ugy unjak. de van pozitivum is, evente jotekonysagi balt rendeznek, a bevetelbol pedig jatekokat kapnak a gyerekek. most pedig mindenki eldontheti, jo-e az ingyenes magyar ovi.

SzZoole 2014.03.09. 19:45:50

@Mr Long: az etteremnek van pub resze is,ha a haverokal mesz,en most a csaladomat nonap es nemzetkozi Zoltan nap alkalmaval vittem el(a fiamnak is Zoltan a neve):)))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.09. 19:58:48

@Réka ‎: @megtürt személy: Koszi az infot!

Apropo Svedorszag. Koltozik az egyik legeszakibb telepules, Kiruna. :)
Azert izgalmas lehet varostervezes szempontjabol amikor egy egesz telepules odebb koltozik es a lakosoknak van lehetoseguk szakertokkel karoltve nullarol megtervezni hogy mit hova szeretnenek a sajat kis falujukban. :)

2014.03.09. 20:24:10

Ma Top Gear Burma Special lesz

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.09. 20:26:49

@QUERCUS(a favágó):
Rezsőfater szűrcsuhát magára öltve bűnei megbocsátásáért könyörögve kolostorba vonult.
Apácakolostorba.
A többit a fantáziátokra bízom...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.03.09. 20:29:00

@Hari Seldon 2: Mi szerencsére bírjuk a meleget, meg azért kánikulában a tenger is hűt, igaz, hogy légvonalban kb. 30 km-re van, de mégis. Nekünk az ideális olyan éppenhogy 30 fok alatt lenne. Viszont 1-2 hét nem kemény tél az még belefér :) Ha havat akarok látni, akkor fel kell menni libegővel a Dajtira, ott most is van hó (mondjuk már nem sokáig), de idén nem akartunk :)

33621 2014.03.09. 20:32:14

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Érdekes lesz arrébb pakolni mindent. Vajon mennyibe fog ez fájni ? Amugy az interneten ill a Class FM en hallottam már napközben is a hírt.

2014.03.09. 20:37:20

@QUERCUS(a favágó): irigykedsz?

Off
Van itt valaki lengyelul jol beszelo?
On

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.09. 20:39:28

időjárásjelentés van? kezd nagyon meleg lenni :-(
félig össze vagyok pakolva, de a hócipőm már televan.
internet hajnali 2 előtt esélytelen.
nagyon fáradt vagyok, és ilyenkor év végén teljesen eltűnik az adrenalin, meg minden más, kipukkadt lufi, nézek ki a fejemből. de az igazi nyaralás tengerpart meg minden még két hét, addig pakolok meg rohangászok meg orvos meg régi barátok. meg netezni fogok amikor csak eszembe jut, nemcsak hajnalban. végignézem az összes elmaradt sorozatomat.
nagyon szar volt mindenkitől elbúcsúzni. utálom. összefutottam a főnökömmel ma délután (plázáztunk kollégákkal), kérdeztem, hogy meggondolhatom-e magam, visszajönnék mégis inkább májusban.
még ki is nézem magamból, hogy berezelek annyira, hogy tényleg.

Quercus a favágó 2014.03.09. 20:44:29

@charlieharper:

Irigykedek? Örülök! Nehogy már neki jobb legyen, mint nekünk!

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.09. 20:45:43

@33621: Nem tudom, a cikk alapjan meg a szakertok sem latjak a veget a szamlanak. Eddig 1 milliard HUF mar element de meg csak az elejen tartanak...

Eszak-Amerikaban nagy divat ez a haz odebbkoltoztetos jatek de arrafele joval konnyebb es olcsobb mert egy ilyen konnyuszerkezetes kocerajt feltesznek egyben a kamionra aztan a celallomason leteszik, de ezek rendesen megepitett hazak amiket ujra fel kell epiteni, a regit meg lebontani... durvan draga mulatsag lesz.

Quercus a favágó 2014.03.09. 20:51:02

@diggerdriver:

Jut eszembe. A szerencsés leányzó is kommentelő volt?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.09. 20:51:28

@Zoole[uk]: oké, csak aszittem, hogy van valami összefüggés a szó jelentésével.De lehet, hogy csak az alapítónak volt ez a neve, mondjuk Joe Harvester, vagy ilyesmi... :-)

SzZoole 2014.03.09. 20:51:31

@diggerdriver: emiatt meg talan en is biciklire ulnek:))))

Quercus a favágó 2014.03.09. 20:57:22

@diggerdriver:

Nem csak charlie figyel az elejtett félmondatokra, hanem én is.
Na meg nem most ballagtam a bölcsődéből.

Sok boldogságot nekik! Gondolom azóta szépen rendben van tartva az atya frizurája.

SzZoole 2014.03.09. 20:58:34

@geegee: nem tudom,hogy honnan ered az elnevezese,anyit tudok rola,hogy tobb mint 200 ettermuk van a UK teruleten , nagyon finom ennivalokat keszitenek es megfizetheto nezd meg az oldalukat.
www.harvester.co.uk

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.03.09. 21:04:47

@geegee: ez pont a világ legnagyobb dalahäst-lova Avestában, amelyről a blogban is írtam. Pont ott nagyon erős a dalahäst-kultusz, erősebb, mint otthon a kalocsai-őrület. Büszkék a gyökereikre és a dalahäst a legkevesebb kulturális örökségük. Párom anyjának otthonában is van legalább tíz. Én is kaptam egyet :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.09. 21:04:48

@puhacica: Értem, köszönöm.Itt ugyan nem kellbevinni semmit, viszont pénzbe kerül.De nem is ez a gond, hanem egész egyszerűen egy fizetett szolgáltatásért cserébe nem az van, hogy kinyalják az ügyfél (szülő) s.ggét fényesre, hanem gyakorlatilag kegyet gyakorolnak azzal, hogy befogadják a gyereket.Ha pl az egyik szülő munkanélküli, vagy tartósan beteg, ezért otthon van folyamatosan, vagy pl csak részmunkaidőben dolgozik, akkor az óvoda nem hajlandó teljes időre bevenni a gyereket, hanem csak csökkentett időre, mittudomén, 9-14-ig a 8-17 ig helyett.Hihetetlen pofátlanság!De olyat is hallottam, hogy orvos 24 órás szolgálat után otthon lehetett volna egy munkanapot,ugye; ahogy az jár, de a rohadék óvoda megtudta ezt valahogy és nem vette be aznapra a gyereket, így a sz@rrá fáradt szülő figyelhetett a gyerekre egész nap, a pihenés helyett...Következő nap meg esetleg megint egy 24 órás ügyelet. F@sza... :-(((

2014.03.09. 21:05:31

@Chang Yai: megvan mar, hogy merre utazol? Vagy ahogy esik alapon?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.09. 21:08:22

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Igen, tudunk róla... :-)

Azért ez nem egy máról-holnapra project lesz, hanem kb 50-80 év.Épp nemrég olvastam róla.A városházát állítólag négy részbe fogják vágni, és úgy cipelik át.Állat lesz, remélem mutatja majd a tévé.És hát igen, mindenkinek vaci új lakása, háza lesz, vadi új technikával építve; valóban nem kis mázlisták...

2014.03.09. 21:08:54

@Chang Yai: menj a bbc iplayer-re, a Top gearben Burma van

blackhairlady 2014.03.09. 21:09:29

@Zoole[uk]: Persze, de te ribet meg steaket akarsz buntetesnek:)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.09. 21:10:04

@diggerdriver: Én mondjuk inkább anyácakolostorba vonulnék, a csajokat preferálom... :P :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.09. 21:12:46

@geegee:
Miért, az apácakolostorban férfiak vannak?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.09. 21:16:18

@Zoole[uk]: Köszi, megnézem, aztán hátha egyszer járunk arra.

@Réka ‎: Na jó, de miért pont lovat faragnak és miért csak ott?Honnan jön ez az egész?

Aztán a kérdésem után eszembe jutott, hogy el kéne olvasni a postodat is...Jó lett, télleg szépek a képek, párból vittem is másolatot... :D

DieNanny CH 2014.03.09. 21:16:57

@puhacica: Hát, én örülök, hogy nem tartoztam ebbe az óvónői kategóriába. Én a csoportszobát max 3szor hagytam el 5 percre, mikor wc-re mentem...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.09. 21:18:20

@diggerdriver: Mit tudom én, nem járok kolostorba...de apa->apáca; anya-> anyáca.Gondolom én... :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.03.09. 21:18:26

@geegee: ennek én is úgy olvastam utána, 4 faluban kezdték el faragni őket - lényegében unalmukban -, onnan terjedtek el.
sv.wikipedia.org/wiki/Dalah%C3%A4st#Historik

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.09. 21:21:49

@charlieharper: muhaha. bocs :-) ez az internetnek szólt. streamelni még Thaiföldről is nehéz, pedig ott kb 20x gyorsabb a net. már megint azért vagyok itt hajnali 3kor, mert egész nap nem tudtam még a leveleimet se megnézni. facebook még most se jön be, csak telefonon, képek nélkül. a skype az egyetlen ami megy csont nélkül akármikor. egyszerűen mindenki netezni akar, nincs elég kapacitás. na ennyit erről :-(

most haza kell mennem Chiang Maiba két hétre (najó, nem kell, ezt speciel most én választottam), mert ott tudok végre orvoshoz, fogorvoshoz menni úgy, hogy nem kopasztanak meg, kidobálom még a fele ottmaradt cuccomat, végre motorozok fel és alá akármikor, amikor szeretnék, megnézem a hegyeket, meglátogatom a régi tanítványokat az iskolában, persze a régi barátok is ott vannak, ki merre szétszóródva északon (sokan felmentek Chiang Raiba dolgozni), kilométeres to do listám van biztosítótársaságtól kezdve bankig (ottmaradt tényleg a fél életem, mint másnak Mo-n egy ilyen határátkelés után), meg netezni fogok éjjel-nappal ameddig ki nem esik a kezemből a laptop. meg aludni. idejét se tudom, mikor pihentem ki magam rendesen, a decemberi hazalátogatás meg előtte az októberi nyaralás az minden volt csak nem pihenés sajnos. március 26-án megyek Balira, épp időben újévre. utána majd meglátom, ahogy esik, úgy puffan, talán. mindig teljesen elfogyok így évvégére, hajszál választ el a teljes kimerüléses összeeséstől, de most ami van, ez annak is a brutál változata. öööö, bocs, ez hosszú lett, szóval röviden ennyi :-)

SzZoole 2014.03.09. 21:37:48

@diggerdriver: Digge,miert kuldol nekem ilyen kepeket,hiszen tudod hogy felesegem van,meg azt fogja hinni,hogy bepartiztunk ketten egy csajt:)))))))))

puhacica 2014.03.09. 21:41:33

@geegee: ezek alapjan a sved rendszer nem idealis, de az se normalis, hogy mikor anyu delelottos, 6-ra megy es mar van, hogy ott all a gyerek a kapuban.

@DieNanny [SZ,CH]: a mi ovonenijeink aranyosak voltak, de ez a '80-as evek kozepen volt. azota nagyon sokat romlott a helyzet. van olyan ovoneni, aki konkretan megmondta, hogy idegesitik a gyerekek. de biztos, hogy vannak kivetelek, csak en ezt a peldat latom kozvetlen kozelrol.

Mr Long 2014.03.09. 21:42:44

Faterom meselte, hogy multkor volt a teveben, hogy egy vilagito tornyot cipeltek arrebb, mert mar nagyon kozel volt a leomlo partfalhoz. Allitva vittek arrebb, de azert az sem lehetett egyszeru, mert szintkulonbsegeket is le kellett gyozniuk. Majd megkerdem tole merre van a torony.

SzZoole 2014.03.09. 21:43:56

@blackhair-lady: meg szep,meg azt is szeretnem ha nagyfeneku,nagymellu es kicsi dereku lanyok hoznak ki,ja es a mojito coktelt el ne felejsuk:))))))))

SzZoole 2014.03.09. 21:48:53

@charlieharper: mit szolsz a 2x10 savos autopalyahoz?Ha itt is olyan lenne valoszinu nem kellene araszolni reggelente a 2x3 savon:)

2014.03.09. 21:51:54

@Zoole[uk]: es a Clarckson kamionja? Rozaszin teddy a kamion elejen?

2014.03.09. 21:53:47

@charlieharper: ez a clarkson egy allat

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.09. 21:58:15

@Zoole[uk]:
Azért ne mond meg neki hogy időnként kiharapod onnan a kulcsot.
:))))))))))))))))))))))

SzZoole 2014.03.09. 21:58:35

@charlieharper: szegeny lo,en a lovat ultenem Clarkson hatara
Neha olyan baromsagokat tudnak csinalni,nem tudom,en egy uj S65 tesztet szivesebben latnek:)))

SzZoole 2014.03.09. 22:01:33

@diggerdriver: hat a kezebe nemigen adnam a kulcsot,a kezebe teljesen mast adnek:))))))

SzZoole 2014.03.09. 22:05:07

@charlieharper: ez egy baromsag volt,nem is biztos,hogy a jovoheten megnezem a 2.reszt,csak fehuzom magam a Clarkson hulyesegein:(

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.09. 22:07:00

@Mr Long: "Faterom meselte, hogy multkor volt a teveben, hogy egy vilagito tornyot cipeltek arrebb, mert mar nagyon kozel volt a leomlo partfalhoz. Allitva vittek arrebb, de azert az sem lehetett egyszeru, mert szintkulonbsegeket is le kellett gyozniuk. Majd megkerdem tole merre van a torony."

Khmmm... upload.wikimedia.org/wikipedia/en/2/2f/Deepwater_Nautilus.jpg

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.09. 22:10:50

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Na, itt is van, megtaláltam a vinyóm egyik tányérjának a sarkában...

indafoto.hu/geegee/image/20671323-8cadfa37/335107

Már nem tudom, honnan szedtem le.Meg aztán ez is olyan valszeg, mint a pesti négyes metró: kitalálják, aztán majdcsak sikerül valamikor.Ha ezeken a svéd határidőkön múlik, lehet, hogy csak 2200-ra lesz kész... :-)))

33621 2014.03.09. 22:41:49

@diggerdriver: A mi Londoni fodrász lányunkra gondoltam meg esetleg Rezső atyára.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.09. 22:44:07

@33621:
Én meg egy jó hideg sörre gondoltam...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.09. 23:30:15

@Mr Long: Nagy es nehez dolgok szallitasara jott, nem tudom honnan. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.09. 23:47:42

@geegee: és mekkora állat vagyok, nem olvastam el a cikket, csak olyan kétharmadáig, így sikerült pont azt a képet beraknom, amit ők is használnak...ááááááá... :-)))

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.10. 07:40:34

@diggerdriver: azt zárdának hívják.

(légyszíves most jegyezd meg, hogy nem értem humort:P)

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.10. 07:46:01

@Mr Long:
én speciel tegnap a saját szememmel láttam, hogy a folyó idén kimosta az egyik kanyarban a partot nagyon nagy részen, leomlott az egész. és az ívben húrként ott lebeg egy (erősáramúnak kinéző) kábel a levegőben.
azt elképzelni sem tudjuk, kinek jutott eszébe olyan közel tenni a folyóhoz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.10. 08:16:14

@Babette_:
Érted.
Rendkívül jól titkolod de érted.
:)))))))))))))))))

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.10. 08:27:36

@diggerdriver: de ez nem jelenti azt, hogy vicces:P

gg_diablo 2014.03.28. 11:06:58

Bolcsode es Ovoda $90 (AUD) /gyerek/ NAP!!!! EZEN felul koteles vagy vinni a pelenkat, torlokendot es persze egy napra a gyermek reggelijet, ebedjet es uzsonnajat!!.A legtobb este 6 ig van nyitva, ha veletlenul keson esel be akkor zarora utan 1$/ perc!
Szamoljunk egy kicsit, mennyibe is kerul egy honap?????? Szerintem a 400 EUR koszono viszonyban sincs az ausztral oldallal..Szerencsesnek erezheti magat aki csak annyit fizet!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása