oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. március 05. 06:46,  Itt élnek és nem félnek az emberek 184 komment

2014. március 05. 06:46 Határátkelő

Itt élnek és nem félnek az emberek

Mire a végére jutottam, rájöttem, hogy a mai poszt tulajdonképpen egy szerelmi vallomás Ausztráliához, méghozzá egy nagymamától, akinek az unokái a világ másik felén élnek. Biztos lesznek, akiknek ez vagy az nem tetszik majd benne, én szerettem Klári őszinte lelkesedését (és a képeket, amiket küldött).

kikötő zászlóval.jpg

„Harmadik alkalommal kerültem meg a Földet és utaztam ki lányomékhoz Nyugat-Ausztráliába, jelenleg a második unokám születésére. Ha valaki kíváncsi az itteni egészségügyi ellátásra, szívesen megírom priviben, mert nagyobbik unokám magánkórházban, második unokám államiban született, szinte ugyanolyan szolgáltatásokkal, ellátással, étkezéssel, stb., kivéve az anyagiakat.

Amikor először 2010-ben jöttem ki fél évre, egy egészen más világ fogadott, mint amit otthon, Magyarországon megszoktam. Úgy éltem meg ezt a sok-sok élményt, mint egy kisgyermek, aki rácsodálkozik a világra. Vagy mint Alíz Csodaországban.

Mi tetszik Ausztráliában?

Próbálom leírni és megfogalmazni úgy, hogy ne hagyjak ki semmit, ami engem elvarázsolt ebben a gyönyörű országban.

Először is az emberek kedvessége, közvetlensége, segítőkészsége. A bevásárlóközpontban szinte minden egyes alkalommal megkérdezték: How are you?

plaza.jpg

busz_1.jpg

Az is tetszett, hogy például a család (apa, anya, gyerekek) mezítláb sétálnak be a boltokba, bevásárlóközpontokba. Felnőtt nők és férfiak, mintha csak kempingben lennének, a gyorsvasúttal érkezve, a nők a szandáljukat lóbálva sétálnak haza, szállnak fel a buszra.

Hétvégén a süppedő parkokban, óceánparton mindenütt barbecue-sütők, amit ingyenesen bocsát az ausztrál állam mindenki rendelkezésére. Itt a férfiak privilégiuma a hétvégi steak, sausage (kolbászok) elkészítése, megsütése, felszolgálása.

Nincs megkülönböztetés

Ami tetszik még, hogy nincs faji megkülönböztetés, hiszen itt mindenféle nemzet él, rengeteg gyerek születik vegyesházasságból. Éppen ezért nincs megbámulás, rácsodálkozás szinte senkire és semmire. Néha még nekem is fegyelmeznem kellett magam, hogy ne bámuljak meg nekem furcsa párokat.

Továbbá tetszik még, hogy itt gyönyörű kakaduk, színes papagájok, és megannyi, csak erre a földrészre jellemző madár látható a fákon, repkedni a parkokban.

Az iskoláról is pár mondat: a nagyobbik unokám előkészítőbe jár, így nap mint nap látom, mit és hogyan tanulnak. Nekem kifejezetten szimpatikus dolgokat.

játszótér.jpg

Tanulnak rajzolni, sütni-főzni, kézügyességet fejlesztő játékokat játszanak, az állatok tartására és szeretetére nevelik őket, a felelősség vállalására tanítják és ezzel mind a jövőjüket készítik elő.

Uniformisban mennek suliba, vagyis mindenki egyformában van. Az ő összeállításuk (figyeljétek, micsoda véletlen :) ), PIROS (rövid nadrág), FEHÉR (zokni) és ZÖLD (rövid ujjú ing). Amikor először megláttam a nemzeti zászlónk színeit viselve az egyenruhán, könnybe lábadt a szemem. :)))

A fizikai munka becsülete

Tetszenek még a hatalmas parkok, ahol szülinapi partikat, egyéb rendezvényeket tartanak. Besüpped a pázsit a lábunk alatt, mert itt olyan a fű, mint a szivacs.

Ami tetszik még (de nagyon!), hogy a fizikai szakmunkának becsülete és tisztelete van, és jól meg is fizetik őket. Senki sem nézi le a kétkezi munkást, sőt!

A betegeket EMBERSZÁMBA veszik, a körzeti orvos mosolyogva jön ki, hogy kezet fogva bekísérje a páciensét a rendelőbe.

Rengeteg a kisgyermek, a kisbaba, itt mernek a nők több gyermeket vállalni, mert a kormány kifejezetten családcentrikus, és gyermekbarát. Magabiztosak és szeretik az országukat. (Talán már túlságosan is azok, hiszen még a papír törlőkendőre is az van nyomtatva, hogy I LOVE AUSTRALIA. :)

I love Australia papírtörlő.jpg

Nem félnek a holnaptól

Itt ÉLNEK és nem FÉLNEK az emberek. Mosoly van az arcukon, mert nem félnek a holnaptól, van jövőképük. Itt nem kell attól félni, hogy holnap elveszítik a munkájukat, és a teljes kilátástalanság várja őket (hacsak maguk nem döntenek másképp).

A megunt ruhákat, cipőket, függönyöket mindenféle ruházati és egyéb dolgot erre a célra kihelyezett konténerekbe dobják, hogy aztán segítsenek azokon, akik rászorulnak, például akiknek nagyon sok gyerekük van, vagy épp most települtek ide. Ezek olyan boltok, mint nálunk a turik.

naplemente_3.jpg

Nem láttam lecsúszott, kéregető, kukázó embereket sehol. Illetve mégis csak láttam. Mégpedig a házaknál a lomtalanítások alkalmával. Ezek között a lomok között vannak olyan dolgok, amiket otthon nemigen látni, vagy csak ritkán: LCD tévé, barbecue sütők minden változatban, franciaágyak, műszaki cikkek, jó állapotú biciklik, rollerek, babakocsik, gyerekjátékok minden mennyiségben.

Nem nagyon láttam kicsapott állatokat sem, szeretik őket, és van, hogy két-három kutyus is tartozik egy gazdihoz.

Szeretem, hogy szinte mindig süt a nap, és a tél is enyhe, a gyerekek mezítláb játszanak (napközben felmegy a hőmérséklet +26 fokra). Nem utolsósorban ott az óceánpart, a naplemente (amit ritkán hagyok ki).

Minden este emberek csoportjai, szerelmespárok, vagy családok jönnek ki barbecuezni, vagy csak meginni egy pohár bort, sört, üdítőt, és közben nézni a szörfözőket, kenusokat, horgászokat, vitorlázókat, fürdőzőket, na és a megunhatatlan naplementét, ami mindig más és más. Számomra megunhatatlan.

Semmi sincs ingyen

Ilyenkor arra gondolok, hogy ha lehetne három kívánságom, mint a mesében, akkor tudnám már, hogy mit kívánnék az én hitehagyott, szép ki országomnak.

Négy évvel ezelőtt még vágytam haza, vissza, a hazámba, Magyarországra. Ma már megváltozott ez az érzés, és sajnálom, hogy így érzek, de az elmúlt évek / évtizedek ezt mondatják velem.

város_3.jpg

A rengeteg fotó mind-mind azt jelzi, hogy egy élhető, humánus, (megkockáztatom) boldogabb világban élnek az emberek. Tizennégy hónap alatt ezt tapasztaltam a kenguruk földjén.

De itt sem adnak semmit ingyen, a szamárlétrát meg kell mászni. A befogadó ország iránti tisztelet, szeretet és alázat szükségeltetik, mint mindenütt másutt a világban.”

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr85843800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.05. 15:46:33

@shakti_rom: csak szeretnek ... de eddig csak philippinbe volt tapasztalatom ..

blackhairlady 2014.03.05. 16:03:54

@adg [AU]: Ez nagon vicces volt:))) Krokodil dundynal hallottam ezt az "A"-s kiejtest:DDDD Ja es az Undercover boss ausztraliai valtozataban. Furcsa volt, de nekem tetszik:)

blackhairlady 2014.03.05. 16:17:02

@London2009: Mi szoktuk nezni a ferjemmel a She Sheperd akcioit a japan "kutato hajok" ellen. Nagyon durva es felelmetes ahogy probaljak megallitani oket.

blackhairlady 2014.03.05. 16:22:35

@mojyo: "ha kiraly lennek beirnam az alkotmanyomba, hogy alapveto emberi jog. :D"
En megvalasztalak, meg a palastodat is viszem utanad, es foldig hajlok:))))))) (kerlek ne varj addig amig befagy a Duna jege, surgos utaznivalom tamadt:D)

blackhairlady 2014.03.05. 16:27:20

@ruslanski: "Mert a How are you egy felszínes kis small talk, a kutyát nem érdekli, hogy tényleg hogy vagy, max a magyar barátságtalanság után üdítő ilyet hallani."

Pont ez a lenyeg. Lehet, hogy felszines, de nem jobb ugy bemenni valahova, hogy mosolyognak az emberek, mint a savanyu arcokat latni, ahol meg akkor sem valaszolnak ha kerdezel?
Nekem ez egy oriasi pozitivum, es 4 ev utan is igy gondolom. Eleve az egesz kommunikacio mas hangulatban zajlik le ha egy mosollyal, es egy kedves kerdessel inditunk.

Szakura 2014.03.05. 16:39:30

@házelőtthinta: a nagyi a trópusi tengerparton nézi a naplementét, boldog, mert az unokáinak, gyermekeinek mindene megvan, te meg sajnálod? ))): lehet neked ez csak viszonylagos jólét, nekik - meg nekem - nem. Ez JÓLéT.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2014.03.05. 16:39:30

"mert a kormány kifejezetten családcentrikus, és gyermekbarát."

Nálunk is 2010 óta!!

Csökkentett szja, családi adokedvezmény, stb...

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.03.05. 16:39:31

De ott gondolom nem nemzeti sport az adócsalás sem, mint itt, ezért mindezeket meg lehetett valósítani.

adg 2014.03.05. 16:39:34

@blackhair-lady: steve irwin ex krokodilvadasz filmjeire ha rakeresel a youtubon, akkor nagyon klasz queenslandi beszedet hallhatsz tole. Nagyon jo!
a krokodil dundy meg igencsak klasszikus a temaban, foleg a tarsa, a bajszos csavo a 2. Reszben. Lehet, hogy a harmadikban, nem emlekszem. Otthon kiszinkronizaltak a film lenyeget sajnos.

Na jo ejt!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.05. 17:06:03

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Csükkenő munkahelyet, csökkenő életszínvonal, növekvő kilátástalanság... szerencse, hogy 2011 óta már nem az én kormányom! :)

A nicked sérti a politikai hovatartozásomat... csaxolók ;)

@Szakura:
Rossz embernek mondod ezt, számára a rendszeren kívüli Mekis hamburgerforgatás az élet csúcsa :)

blackhairlady 2014.03.05. 17:17:56

@adg [AU]: Igen, lattam nehanyat, egy reszet a filmnek is amiben o is es a felesege is szerepel. Nem olyan nagy kedvenc, nekem tul eroltetett (bocsi, tudom, halottrol...), de a nyelv szempontjabol tenyleg erdekes:)

Tiltsuk Bea 2014.03.05. 17:21:18

Gratula,

menjetek csak Ausztréliába,
nem elég, hogy olyan nyelvet beszélnek, amit ember nem ért meg
de ráadásul ami ott él, az vagy halálosan mérgező, vagy szó nélkül kettéharap

zomg · http://lixnix.tumblr.com 2014.03.05. 17:22:07

nem akarok minden olyan pontra valaszolni ami szerintem jonagy hulyeseg csak igy hirtelen harom dolog:

- how are you

ezt az osszes kelet-europai ugy ertelmezi hogy a kerdezot erekli a hogyleted. nem sajnos nem erdekli, ez a jonapot angol valtozata, amit a magyarok ugy szoktak ertelmezni hogy akkor most nekiallhat panaszkodni 2 oran keresztul hogy milyen bajai vannak. ennel viccesebb es egyben ostobabb felreertest nehez lenne talalni

- BBQ ingyen

ez azert van ingyen mert a rettenetesen neveletlen taplo ausztral gyerekek rendszeresen szetvertek a 20 centessel mukodo BBQkat aminek ez lett az eredmenye.

- nincsen "faji alapon megkulonboztetes"

eloszor is a faji alapon megkulonboztetes valoban nincs hiszen az emberiseg egy darab faj, rettenetesen ostoba magyar kifejezes ez amitol minel elobb meg kellene szabadulni. rasszizmus viszont van, az ausztralok ugy vannak vele hogy ha egyszer mar kiirtottak az oslakosokat akkor nehogy mar idetolja a kepet mas fekete vagy azsiai. reszletesebben errol itt:

en.wikipedia.org/wiki/Racism_in_Australia

alapvetoen egy jopofa poszt a fogalom nelkuli magyar utazotol aki egyszer kijutott a vasfuggony modul es azt hiszi hogy mindenhol kolbaszbol van a keristes, direkt csak a pozitivumokra fokuszal, nem tudom mi kellene ahhoz hogy radobbenjen hogy az egesz csak az o fejeben letezik es valojaban ugyanilyen posztokat irogatnak a magyarorszagra latogato ausztralok is (milyen kedvesek a magyar csajok, mennyire jo a magyar kolbasz, milyen olcso a sor)

montroyal ( CAN qc) 2014.03.05. 17:40:07

@Kövérmadár [swe]:ritkan nezek filmet 10 eve semmit de most a nejem lopkodja a filmeket persze magyarul .. majd megnezem szolok keresse meg ..

2014.03.05. 17:43:47

@blackhair-lady: Nahatpontezaz. Hogy pl, minek a Dunajege, amikor el lehetne utazni amig az be van fagyva. :D

Provokat Úr 2014.03.05. 18:28:12

@zomg: Olvasom amit itt írsz - meg sokan mások - hogy Ausztrália nem a paradicsom. Meg olvasom, amit az idősebb hölgy ír, és csak annyi jut eszembe, hogy Te aligha fogod megérni azt a kor amit a posztíró. Vagy ha igen, nem fogod olyan jól érezni magad a világban mint ő. Hajrá, előre csak a negatívumokkal, koncentrálj csak az élet felhős oldalára, majd a második infarktusod talán lerövidíti a szenvedéseidet ebben a szar világban.

Quercus a favágó 2014.03.05. 18:33:11

Ha már ennyit utaznék egy új hazáért, akkor ezerszer inkább NZ, vagy Uruguay. Ausztrália nem igazán jön be.
Jó, tudom, álmodik a nyomor.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.05. 18:34:12

@Provokat Úr:
Hogy ez mennyire igaz!

Nekem is millioszor mondtak, hogy Svedorszag ezert vagy azert nem jo hely... csak azt felejtik el, hogy az embernek lehet mas a prioritasa. Masban lehet jo, sot jobb es onnantol az embernek nyert ugye van.
Nem tul bonyolult...

Mr Long 2014.03.05. 18:39:29

@zomg: Miert van az, ha valakiazt mondja nincs egy orszagban rasszizmus/nem talalkozott vele, akkor valaki mindig megmondja, hogy de van/csak nem veszi eszre a rozsaszin szemuvegen keresztul.
Voltam ma Aldermarstonba. Hogy ez milyen aranyos kis falu! A legjobb, a varos tablajan a felirat. Aldermaston welcomes careful drivers. Nyilvan, mivel tulmeretes szallitmanyok kozlekednek a masfel sav szeles uton...

Kheopsz · http://giza.eg 2014.03.05. 18:42:36

"Itt ÉLNEK és nem FÉLNEK az emberek. Mosoly van az arcukon, mert nem félnek a holnaptól, van jövőképük. Itt nem kell attól félni, hogy holnap elveszítik a munkájukat"

Az az igazság, hogy a mostanában kiment magyarok 90%-a ezért az egy mondat miatt ment ki. Ebben minden benne van.

Féltem, hogy valaki lelövi ezt a "how are you" dolgot, és megtettétek, remélem a nagyi nem olvassa végig a kommenteket, ne okozzunk neki csalódást :)
A poszt jó és vidám, süt róla a pozitív "rácsodálkozás" érzés.
Néhány dolog naiv persze, de azt látja, hogy a gyerekek, unokák nem azon agyalnak, hogy villanyt vagy gázt fizessenek, hanem hogy hova menjenek a hétvégén. Valószínű mindegyik szülő azt akarná, hogy a gyereke így éljen, megélhetési gondok nélkül, mezítlábasan.

Herr Géza 2014.03.05. 18:43:20

@Tiltsuk Bea: Hát, jelentösen egyszerüsítetted a problémát... :DDD

Mr Long 2014.03.05. 18:45:42

@Tiltsuk Bea: Azt a nyelvet egy Mo-nal nagyobb sziget teljes lakossaga megerti. Kb a magyar is alig ertheto egy nem magyarnak...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.05. 18:51:23

@Mr Long: "Miert van az, ha valakiazt mondja nincs egy orszagban rasszizmus/nem talalkozott vele, akkor valaki mindig megmondja, hogy de van/csak nem veszi eszre a rozsaszin szemuvegen keresztul."

Kognitiv disszonancia. (Most orulok magamnak mert par napja megtanultam mit jelent es azota mindenre ezt mondom :) )

Mr Long 2014.03.05. 19:01:16

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Most adni fogom a lovat alad :D
Homalyosicccs fel engem is a jelentesevel :D

Mr Long 2014.03.05. 19:02:15

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: BTW, fogadni mernek, hogy asszonykadtol tanultad :D

Quercus a favágó 2014.03.05. 19:04:11

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Nálunk nyílt rasszizmus van, a nyugati világban meg averzív rasszizmus. Ennyi a különbség.

micsoda? 2014.03.05. 19:12:11

Tudomásom szerint Ausztráliában csak egy meghatározott összeg
birtokában lehet letelepedni.
Meg aztán azok mennek akik többet akarnak, mint várni, hogy jobb lesz itt is. Miközben, mindenkinek egy élete van. Sokan vannak ilyenek, és sok jó ember képes jó és kellemes körülményt teremteni. Felül emelkednek a kicsinyes dolgokon (mezítláb is bemennek vásárolni, bőrszín, származás nem számít). Nem hiszem, hogy többet adóznának mint mi, és az egészségügy is jobban teljesít:-)
Ezt olvastam ki az olvasmányos posztból. Köszi a képeket.

contractor 2014.03.05. 19:12:13

A jó élet titka a kis népsűrűség és a hatalmas vagyon ami a föld alatt van ásványkincsekben. És kell hozzá egy Kína aki mindent megvesz amit kipiszkálunk a föld alól. Nincs ebben semmi titok. Így mindenkinek sikerülhetne. Nekem elhiheted, ausztrál állampolgár is vagyok. De most állítottunk fel egy világrekordot. 5 hónap alatt a Ford, Holden (GM) és a Toyota is bejelentette,hogy befejezi az autógyártást Melbourne-ben, vagyis Ausztrália autóipar nélkül marad. Szerintem lesz most egy "recession we had to have" (Paul Keating former PM of Australia )

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.05. 19:13:59

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
A kognitiv disszonancia az az, amikor absztrakt interpolaciot kovetoen dezintegraljuk a culát...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.05. 19:17:47

@Mr Long: "BTW, fogadni mernek, hogy asszonykadtol tanultad :D"

Meglepo modon nem! Fantasztikus dolgokat talalni ezen az interweb nevu cuccon.

A kognitiv resz az a benned kialakult hatarozott kep valamivel kapcsolatban (rasszizmus OZ-ben). Ez lehet elmeleti kep is meg empirikus is, az nem szamit. Es amikor jon valaki (nagyi) aki olyasmit mond ami ellentmond a te elmeletednek/tapasztalatodnak (nincs rasszizmus OZ-ban) akkor az disszonanciat okoz a "kognitivitasodban". Ezt a disszonanciat probalod meg feloldani magadban (bekommenteli kollega hogy marpedig van rasszizmus OZ-ban). Vagy valami ilyesmi. :D

Mindenesetre nagyon tetszik a szo! :D

Mr Long 2014.03.05. 19:22:56

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Na majd korulnezek. Eddig csak pornoval talalkoztam a neten.

puhacica 2014.03.05. 19:34:47

miert van az, ha valaki Ausztraliaban EL es ugy aradozik az orszagrol (volt par ilyen post), akkor mindenki ujjong es juppiiii, oda akar koltozni, de ha valaki csak oda LATOGAT es ugyanezt megfogalmazta, akkor az tuti nem lat a dolgok moge, raadasul rozsaszin szemuveget is hord. mindezt nagyi letere meri tenni! O.o

@blackhair-lady: ne is mondd! autot szeretnenk cserelni, talaltam egy hirdetest, hasznalt autokat vesznek kp-ert. hivom az embert, mondom mink van, mennyit szeretnenk erte. reakcio: rohogve ramrakta a telefont. az uram szerint ilyenek az uzletemberek itthon. nem akarok ebben hinni, es ma egy olyan kereskedovel beszeltunk, aki engem igazolt, mert ugy fogadott minket, mintha egy 20millas autot vittunk volna oda... szoval tenyleg nagyon nem mindegy, hogy citromfejekkel vagy korulveve, vagy normalis emberekkel.

blackhairlady 2014.03.05. 19:46:39

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Es nem eleg, hogy megtanultad, de meg jo helyen is alkalmaztad ezt a szep kifejezest:DDD

DieNanny CH 2014.03.05. 19:47:08

@contractor:

"A jó élet titka a kis népsűrűség és a hatalmas vagyon ami a föld alatt van ásványkincsekben. "

Ehhez hozzátenném az okos, előrelátó felelősségteljes vezetőket!

(Amúgy: - Svájcban egyik sincs a kettő közül. Nagy a népsűrűség, igaz pénz volt ásványkincs helyett, amit az általam leírt plusz 3 dolog képes megtartani. De szegény országot is felvirágoztathat a becsületes vezetés...)

nyuszigonosz 2014.03.05. 19:54:13

@puhacica: Ezen én is csodálkoztam. Nekem tetszik a nagyi posztja. Jó érezte magát, ezek szerint a gyereke családja is jól érzi ott magát. Meg a képek is tetszenek.

blackhairlady 2014.03.05. 19:55:32

@puhacica: Ugye, hogy mennyire megvaltoztatja egy ilyen kedvesseg az ember napjat? Eleve mas hangulatban kezdodik a targyalas. Engem nem erdekel, hogy ez csak mumosoly, nekem tetszik, es en is ezt teszem. Mindenki megerdemel 10 masodperc mosolyt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.05. 20:02:41

Na szóval...

kepkezelo.com/images/ilm5yytr4r6c3utakfx5.jpg

Teljesen jó poszt nekem nagyon tetszett.
Egy aranyos rácsodálkozás egy büszke nagyitól.
Vevők vagyunk az útleírásokra ez talán a második ami pozitív fogadtatásra talál.
Hajrá nagyi...

Két dolgot azért megemlítenék.
A bevándorlás szigorúsága mögött bevallottan az van hogy nem szeretnének a túlnépesedő Ázsia lefúvószelepe lenni.
Iszonyatos területek vannak műveletlenül lenne hely sokmillió ázsiainak de az auszik felelősen gondolkodnak.

A másik.
Állandó visszatérő téma a különböző mérges meg szúró harapó állatok "sokasága".
Bárki aki Európában él az nagyobb veszélynek van kitéve mint egy ausztrál.
Bár volt már olyan hogy ausztrál miniszterelnököt cápa falt fel de az nem ausztrál vizeken hanem a Vörös Tengerben volt és a cápa a KGB felbérelt cápája volt.
A tényleges veszélyt jól mutatja az alábbi kép.

kepkezelo.com/images/gwksorbu6bx63mnc99k1.jpg

Kheopsz · http://giza.eg 2014.03.05. 20:30:30

@diggerdriver:
Hol itt a gond?
Liberális világban élünk, ő meg tényleg szereti a gyerekeket :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.05. 20:39:02

@Kheopsz:
Felvetettem volna valami gondot?
Nem emlékszem.
:)))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.05. 20:48:19

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Én is tudok ilyeneket, pl szukszcesszív approximáció. Na, milyen...Vagy termelési átalányjuttatás, de ezt már mondtam egyszer... :D

puhacica 2014.03.05. 21:09:42

@nyuszigonosz/D/: arrol nem is beszelve, hogy ha jol tippelek, a nagyi nem az a tipikus kendos-otthonkas-malnalekvarfozos mami, inkabb olyan modern 50-esnek kepzelem. ezert nem is hinnem, hogy a velemenye naiv racsodalkozasbol ered. de lehet, hogy tevedek. :)

@blackhair-lady: hat mindenki azert neeeem, de valoban jobb a mosolygos verzio. :)

nyuszigonosz 2014.03.05. 21:20:00

@puhacica: Fene tudja, de cica: málnalekvárt én is szoktam csinálni - jó, kendöm meg otthonkám az nincs, meg nagyi se vagyok. :-))

Kheopsz · http://giza.eg 2014.03.05. 21:30:23

@diggerdriver:
Nem vetettél fel gondot, csak kíváncsi voltam, hogy a linkhez kapcsolódva felvetődik e benned gond? :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.05. 21:46:50

@adg [AU]:
Az nagyon jóféle film volt ám! :)

@Hari Seldon 2:
Először bizonytalan voltam abban, hogy mit is, de aztán rájöttem :) Köszönöm, de az már nem lenne az igazi... ez tőled jó! :)

cougarcat 2014.03.05. 22:03:21

@cougarcat:

"In Australia, Canadian meth accounted for 83% of their total seized imports by weight ; in Japan, it accounted for 62%, the report said."

www.crystalmethbc.ca/modules.php?name=News&file=article&sid=324

contractor 2014.03.05. 22:12:48

@DieNanny [SZ,CH]: Na éppen ez az ami Ausztráliában is ritka mint a fehér holló. Lásd a jelenlegi hülye pommy PM-et. 5 hónap alatt hazavágta az ausztrál feldolgozó ipart. Pedig csak most kezdte. Maholnap csődbemegy a Quantas (jelenleg 5000 embert bocsájt el), bezár az SPC Shepartonban meg az alumínium smelter Geelongban. És ez csak egy hónap termése.Se John Howard előtt, se utánna senki. Csak a nagy üresség. Nézznek ki hülyén a fejükből a politikusok. Ha nem lenne a bányászat akkor rághatnánk a küszöböt. Különben ezt hívják holland kórnak a közgazdászok. Vagyis mindenek a bányaipar az oka ami felnyomta az ozzy dollárt az egekbe.

cougarcat 2014.03.05. 22:15:05

Én sem értem a rovarok, stb. miatti pánikolást. Itt ha kirándulni mész az erdőbe, benne van a pakliban, hogy jön egy medve, vagy puma és rossz esetben megtámadhat, aminek súlyos kimenetele is lehet. Ritka, de megtörténik. Ennek ellenére ez engem még sohasem tartott vissza a természettől.

Amikor ideköltöztünk akkor még azzal is riogattak, hogy itt kigyók vannak mindenfelé. No, ennek nem örültem, de később kiderült hogy ezek a kisebb méretü kigyók (garter snakes) nem mérgezők, nem támadnak. Viszont ők pusztitják el a meztelen csigákat. Túltettem magam az undoromon és most már szivesen látott vendégek a kertemben. A cicáktól is megmentem őket, nem hagyom őket bántani.

puhacica 2014.03.05. 22:38:46

es ha mar Ausztralia, a vilag egyik legjobb reklamja:
m.youtube.com/watch?v=IJNR2EpS0jw
<3

pappito · http://pappito.com 2014.03.05. 23:00:39

@cougarcat: pók biztos van,m ert én láttam pókot ozban. A hálója közepén csücsült és egy hétig meg se mozdult. :)

él ott huszonmillió ember anélkül, hogy felfalnák a pókok vagy kettétépnék a kazuárok, szóval csak van valami megoldás...

Egyébként nagyink leírása fasza, ezt látja az ember, ha ott él átmenetileg, nem szembesül egy csomó problémával (munkakeresés, munkahelyi gondok, stb.) és ez így van jól. Legalább nem a négy fal között ücsörgött egész nap, hanem jött-ment-kanyarodott. Felszínes? Persze, hogy az, nem szociológiai kutatást végezni ment oda, hanem a családját látogatta, nincs ezzel semmi baj.

És oz tényleg jó hely.

pappito · http://pappito.com 2014.03.05. 23:02:27

@Kheopsz: "Féltem, hogy valaki lelövi ezt a "how are you" dolgot, és megtettétek"

el kell telnie még sok időnek amíg letisztul, hogy a how are you az köszönés és nem kérdés. előbb-utóbb ide is eljutunk.

pappito · http://pappito.com 2014.03.05. 23:10:21

@bunny.hu: "De mindent összevetve nekem Új-zéland ezerszer jobban bejött, kár hogy gazdaságilag nem állnak annyira jól (aki jól akar keresni az AU-ba megy NZ-ról), mert a sziget maga csodálatos. Ja, és nincsenek veszélyes állatok!"

köszönhetően a felpörgő NZ gazdaságnak és az aktuális oz folyamatoknak az eddigi kiáramlás megszűnt/megfordult az uccsó statisztikák szerint a kiwik jönnek haza és sok ozzi érkezik. Amúgy is elég mobilisak és az ozzik itt korlátozások nélkül vállalhatnak munkát/élhetnek, ami sajnos fordítva nem igaz. Persze ettől még közel félmillió kiwi él Ausztráliában, szóval nem két nap alatt fognak hazajönni és ha mind hazajönnének elég nagy bajban lennénk :)

És itt is van veszélyes állat, van cápa meg katipo. Utóbbival nem könnyű találkozni, az előbbi meg... hát ő van otthon a tengerben.

2014.03.05. 23:13:53

@cougarcat: Attenborough hivta fel ra a figyelmet. Nem tartom egy amatornek.

Latcho Rom 2014.03.05. 23:19:03

@puhacica: Isten tudja hogy van ez, elnek ott haverjaim, egyidoben kerultunk kulfoldre, szeretik sot imadjak Oz-t, de mégis..jonehanyuk olyan turulos naci lett hogy ihaj.

Pedig semmi ilyen nem volt bennuk azelott...el vannak szigetelve..talán azért?...fogalmam sincs hogy miert lett igy.

contractor 2014.03.05. 23:19:17

@enpera: Hát igen az adócsalásról. Van csak nem kisstílű, nem átlagembernek való.

"Tax deal: How Apple shifts its billions out of Australia
S tech giant Apple has shifted an estimated $8.9 billion in untaxed profits from its Australian operations to a tax haven structure in Ireland in the last decade, an investigation by The Australian Financial Review has found." (source The Age Melbourne)

montroyal ( CAN qc) 2014.03.05. 23:26:59

@cougarcat: na jo Loungo elment toletek de Vanek hozzank jott es mi lesz Keslerrel ...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.03.05. 23:33:50

@adg [AU]: hol marad a bugger?:D:D Nalunk folyamatosan ezt hallottam, ha ausztral kollega karomkodott....

Aww, nagyon jo arc volt. Mondjuk en meg nem lattam nem jo arc ausztralt.

pappito · http://pappito.com 2014.03.05. 23:37:13

@shakti_rom: a turulos benáculás tipikus (bár nem szükségszerű) következménye annak, ha a kedves versenyző kizárólag magyarok között mozog. Van ott is ötvenhatos kolónia, akik eléggé meghülyültek ott a jólétben és leszármazottaikat is sikerült behülyíteni.

tisztelet a számos kivételnek.

(de csak kérdezz meg egy ilyet, hogy mi a faszért nem ment haza - nagy hával - a család az elmúlt húsz évben :)

pappito · http://pappito.com 2014.03.05. 23:41:26

@tildy[UK]: bugger az tényleg van meg bloody is

Én már láttam szar fej ausztrált, de hát olyan nincs, hogy huszonmillióból egy idióta sincs. Azért az átlag nem büdösgyökér.

A bugger meg volt egy toyota reklámban is, bár azt nem tudom, hogy Oz-ban is ment-e, nálunk igen: www.youtube.com/watch?v=6RfAYnCxkK0 asszem ez az. Cuki.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.03.06. 00:12:36

@diggerdriver: Szerencsére azért vizsgálódnak (csak a média miatt persze) és ha van Isten, ez az ember nem teheti rá a kezét egy kiszolgáltatott gyerekre.

cougarcat 2014.03.06. 00:24:42

@charlieharper: Hozzáteszem, nem jártam még ott... A házba is bemennek azok a pókok? Pl. Hawaii-ban meg óriás csipő százlábú van, amely előszeretettel bújik az ágynemü közé. Amióta tudomást szereztem erről, én kettes szemlét végzek lefekvés előtt az ágy körül, még emeleten is.

@montroyal ( CAN qc): Canucks el van temetve már erre a szezonra....

@pappito: :)

blackhairlady 2014.03.06. 00:34:06

@cougarcat: A kigyokkal engem is riogattak, meg ujsagcikkeket is mutattak a tamadasukrol. Nem tartott vissza a koltozestol:)
Eddig meg nem talalkoztam egyel sem, remelem ezutan sem fogok. Viszont nyuszikkal tele van a kornyek, ossze-vissza ugrandoznak a hazak elotti kertekben:)

blackhairlady 2014.03.06. 00:36:05

@pappito: Termeszetesen:))))) Elutes, de koszonom!:)

cougarcat 2014.03.06. 00:42:15

@blackhair-lady: Meg is dézsmálják a kertet a nyuszik? Nálunk őz csapatok vonulnak le-fel, nyuszik is vannak. Az őzek miatt speciális kerités veszi körül a hátsó kertet - különben letarolnak mindent. Egyszer a cicám behozott egy kigyót a házba - nem volt jó élmény, de sikerült lapátra partvisozni és kipaterolni. Meg volt rémülve. Mondjuk azt nagyon nem szeretném ha ez megismétlődne! :)

pappito · http://pappito.com 2014.03.06. 00:47:07

@blackhair-lady: np, gondoltam automatikus javitas vagy ilyesmi

adg 2014.03.06. 04:30:30

@shakti_rom: Masreszuk meg - ezek persze nem 56-osak - olyan kokommunista, mint kunbela. Meglepo fejlemeny mindketto. Plane, hogy nem otthon van, csak tudja, hogy mit kellene csinalni.
Az a legjobb viszont, amikor remtorteneteket olvasol a keveredo magyar klikkekrol. Vannak az 56 elottiek, egyre kevesebben. Aztan az igaziak, az 56osok, nekik menekulni kellett, ok az igaziak. (egy picit jobban latom oket, mert van ilyen a csaladban is, de o amerikas volt, es hazakoltozott, tok regen mar.) A kovetkezo csapat, akik meg a kommunizmusbol logtak meg, nem talaltak meg a buszt becsben hazafele, vagy valami hasonlo. Ezek jellemzoen mind utaljak a masik csoportba tartozokat, de van egy kozos ellenseguk: a nylonemigrans, aki mar 90 utan lepett meg. Akkor mar minek? Nagyon jo torteneteket lehet olvasni ezekrol, nem csak au-bol, ilyeneket talaltam az usabol is. Lehet, mindenhol megvan, ahol nagyobb magyar kolonia lakik.
Van meg egy klikk, a normalisak, akik nem ertik a tobbit. Pl amikor a friss bevandorlo megerkezik lelkesen a magyar hazba, es senki nem all szoba vele. :)
Mákunk van itt a messzi eszakon, teljesen meg vagyunk elegedve a magyar felhozatallal, kb 25 fo. Bar az ausztralokkal konnyebb neha a megismerkedes, befogadobbak.

adg 2014.03.06. 04:38:47

A "How are you?" temahoz.
Mi magyarok meg mindenkinek azt szeretnenk, hogy jo legyen a napja, es hogy talalkozzunk veluk ujra. Ugye? A tescoban az unott eladolanykat ugy szolitod le, hogy "jo napot kivanok", vagy "csokolom". Valoban, komolyan arra vagysz, hogy jo napja legyen, vagy meg akarod csokolni? Vagy miutan a rendor agyonbuntetett, mert nem vetted eszre a fa mogotti tablat, mit mondasz neki? "Viszont latasra."
Azert ha ezt megprobaljuk kivulrol nezni, szerintem nem kevesbe furcsa, mint a "how are you".
Vagy mondhatod ra, hogy Who cares?, aztan figyeld a reakciokat. :D

Latcho Rom 2014.03.06. 06:29:37

@pappito: ezek 80 korul kikerultek, nem tudom kik kozott mozognak, laza, liberalis hippyk voltak, hipszterek. S nem csak turul, de szalasi, horthy is becsben lett naluk, megcsak nem is nemet szarmazekok.

Van egy facebookos oldala az oreg gengnek, 200-300 emberrel, ott jottek elo ezek a dolgok. Tobbsegunk ma is liberalis, par undorito szovaltas utan eltuntek. Kár.

Latcho Rom 2014.03.06. 06:29:52

@pappito: Itt is vannak elegen.
En ugy fogalmaznam inkabb hogy a kivandorlasi sokk olyan volt, hogy ott maradtak, politikai fogalmakban, mindenben 56-ban, s kulonosen most.. ezt kihasznalja az otthoni rezsim. Ha gazdagok ha szegényebbek...

Latcho Rom 2014.03.06. 06:30:03

@Cascabel: Ne mond nekem hogy wasp az ozzie, mert menten lepetézek, krómozottat :)

Provokat Úr 2014.03.06. 06:30:18

@Kövérmadár [swe]: Én inkább arra gondoltam, hogy ha az ember állandóan azt keresi mi szar ott ahol él, akkor egész életében szar helyen fog élni (ezek vagyunk mi magyarok). Ha pedig arra koncentrál, mi a jó az életben akkor jól fogja érezni magát (ezek az Ausztrálok)

És ez nem is gazdagság kérdése, hanem életszemlélet. Sok olyan ország van ahol lényegesen szegényebben az emberek mint Magyarországon, mégis sokkal boldogabbak. Mert nem fikáznak állandóan mindent. Hanem örülnek az élet apróságainak.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.06. 07:12:32

@shakti_rom:
Nekem sincs, de nagyon sokan lesznek ilyenek is. Itt is vannak, fokent idosebbek. Amikor elokerul valami ilyen tema, az az utolso talalkozas a reszemrol.

Keves dolgot ruhellek annyira, mint a zsidozast vagy a kulso ellensegkep krealast. "Kaucsukos disznovagas" ide vagy oda (by Don Kartasch).

@adg [AU]:
:)
Lehet ezert nem vagyunk a magyar hazba? Pedig tobbszor hivtak, de ugyis veszekedes lenne a vege. Annak meg nincs ertelme.

2014.03.06. 11:09:25

@shakti_rom:
De bizony, WASP az emlitett ozzy:) Lehet, hogy nem protestans, mert oda inkabb irek mentek. WASC:)
Van egy Jobbikos kollegam is, evente 2x2 honapra jon vissza dolgozni, neki "Szebb Jovot" kivanok minden nap:) Tudja rolam, hogy "pinko" vagyok:)
Jol irod, legtobben "ugy maradnak" kivandorlas utan. Megallt az ido:)
@adg [AU]:
" de van egy kozos ellenseguk: a nylonemigrans, aki mar 90 utan lepett meg "
Ez a "nylonemigrans" tetszik, talalo, meg nem hallottam:) Ettol fuggetlenul, ha nem is ellensegem a 90 utan tavozott, csak vegso esetben keveredem veluk:) Mas vilag, na:) Sajnos a 90 elottiekkel sem keveredek jo 20 eve. Ok is megvaltoztak, keves a kozos nevezo.

2014.03.06. 11:20:15

@Cascabel:
Ha a 90 utan tavozott a "nylonemigrans", akkor az elotte tavozott a "bananemigrans". Ugyanis legtobbjuk azert disszidalt abban az idoben, hogy tudjon banant venni a gyerekenek minden nap:) Soktol hallottam ezt az indokot:)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.03.06. 11:28:33

@diggerdriver:
"A bevándorlás szigorúsága mögött bevallottan az van hogy nem szeretnének a túlnépesedő Ázsia lefúvószelepe lenni.
Iszonyatos területek vannak műveletlenül lenne hely sokmillió ázsiainak de az auszik felelősen gondolkodnak."

Tehát rasszisták az ausztrálok és kirekesztőek?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.06. 11:57:11

@Cascabel: Tudtommal csak ez az ember az, aki hivatalosan és autentikusan ozzy... :D Meg a családja.

hu.wikipedia.org/wiki/Ozzy_Osbourne

adg 2014.03.06. 13:34:57

@Cascabel: Na ez igen. Ez egy valóban nyomós érv. :) Pont most terem a banán a kertben, tegnap szedtem le az egyik fürtöt, elég satnya lett szegény, de legalább majdnem levágtam a fűrésszel az ujjamat, amikor kivágtam a letermett "fát".

adg 2014.03.06. 13:39:20

@enpera: Ausztrália nem tagja az EU-nak, így csuda dolgokat megengedhet magának. Pl vámok, hogy védje a saját iparát, már amennyire lehet. Vagy a menekülteken kívűl csak azokat engedi be letelepedési szándékkal, akik olyan szakmával vagy képességgel rendelkeznek, amire az országnak szüksége van. Vannak azért kivételek, de mosogatásra meg hambicsomagolásra nem adnak vízumot. De ha már megvan a vízumod, akár hambit is csomagolhatsz, ha ez az álmod.

Latcho Rom 2014.03.06. 13:55:21

@Cascabel:
A megállt az ido szindromat parizsban tapasztaltuk a legjobban, egy 56-os unnepsegenek sirtak is. Komoly emberek is, mint Méray. Fura egy szintarsulat volt a francia emmigráns kozosseg.
Banánemigráns :-)
Mi mik vagyunk, 70-80 kozott megpattantak? :-)

Latcho Rom 2014.03.06. 13:56:07

@adg [AU]: Itt is változnak a feltételek, sok kinai perelni akarja kanadát..

www.globaltimes.cn/content/842177.shtml

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.06. 19:14:36

@enpera:
Nem, csak okosak.
Ausztrália lesz a fehér ember utolsó bástyája a földön 300év múlva.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.