oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. március 01. 06:47,  Hétköznapi határátkelők 290 komment

2014. március 01. 06:47 Határátkelő

Hétköznapi határátkelők

A határátkelésnek egy speciális formája, amikor egy házaspár egyik tagja (jellemzően a férfi) külföldön vállal munkát, a másik pedig otthon marad (a leggyakrabban gyerekekkel). A helyzet nyilvánvalóan nem egészséges, és rengeteg buktatót rejt magában.

apa és lánya.jpg

Én magam is több hasonló helyzetben lévő családot ismerek, és még senkivel sem találkoztam, aki ezt hosszú távon is jó megoldásnak gondolta volna (ami persze nem meglepő).

Persze semmilyen, statisztikai szempontból releváns felmérést nem végeztem, de az általam ismert esetekben az a legjellemzőbb, hogy a férj (aki általában valamilyen fizikai munkát végezni megy külföldre, jellemzően építkezésekre) körülbelül háromhetente, vagy rosszabb esetben havonta egyszer tud egy hosszabb hétvégére hazamenni.

Ez már önmagában is éppen elég kevés idő, ráadásul a legtöbben Ausztriában, vagy ami még rosszabb, Németországban dolgoznak, így hosszú utat kell megtenniük, mire hazaérnek.

Az írek is

Persze hiba lenne azt gondolni, hogy csak Magyarország van ebben a helyzetben, nemrégiben készült például egy kutatás Írországban éppen ebben a témakörben. A University College Cork 21. századi Társadalomtudományi Intézetének munkatársa, David Ralph az Irish Times című lapnak elmondta: az általuk megkérdezett 30 család gyakorlatilag mindegyike azt mondta, ha tehetnék, az egész család felpakolna és külföldön (Londonban, Párizsban vagy akár Ausztráliában) keresné a boldogulást, de a hatalmas jelzálog miatt ezt nem tehetik meg.

A megkérdezett családok 90 százalékában a nő marad otthon (jellemzően gyerekekkel), míg a férfi hét közben külföldön dolgozik, és hétvégenként, ha csak teheti (nem mindig teheti) hazautazik, és a családjával van.

Nagy különbség az ír és a magyar helyzet között, hogy előbbieknél jellemzően nagyvárosokban (Londonban, Párizsban, Brüsszelben vagy Amszterdamban) dolgoznak, és jellemzően viszonylag jól fizetett, „fehérgalléros” munkát végeznek pénzügyi, mérnöki, jogi vagy orvosi területen, esetleg a médiában. Amiből egyebek mellett az is következik, hogy könnyebben megengedhetik maguknak azt, hogy hétvégenként repülőre vagy vonatra üljenek és hazamenjenek.

Senkinek sem könnyű

A helyzetből adódó alapvető nehézségek ettől még ugyanazok persze a magyar és az ír esetben egyaránt. Hiszen egyfelől ott van a férj, aki egyedül kénytelen boldogulni külföldön, másfelől pedig a család, ahol egyrészt gyakorlatilag minden ügyintézés a feleség nyakába szakad, a gyerekek pedig alig látják az apjukat.

„Külföldön élve megpróbál az ember valamilyen rutint kialakítani a hétköznap estékre, lejár edzeni, stb., de sokan beszéltek arról, mennyire veszélyes a magány, mekkora az alkohol vonzereje egy idegen városban család és barátok nélkül” – mondta David Ralph.

A feleségnek sem könnyebb persze, hiszen neki kell mozgásban tartani a családot, intézni a gyerekekkel kapcsolatos tennivalókat, a háztartással felmerülő ügyeket intézni, mindezt jórészt egyedül.

A gyerekek közül többeknél magatartási zavarok léptek fel az egyik szülő hiányában, mások viszont túlságosan is ráakaszkodtak, amikor otthon volt. Az sem ritka, hogy a gyerekeknek több óra, rosszabb esetekben akár egy-két nap is kell ahhoz, hogy megszokják, apa megint otthon van. (Nyilván minél hosszabb ideje tart ez az állapot, annál tovább tart a gyereknek is visszazökkenni.)

„Általában véve elmondhatjuk, hogy az elválás komoly családi problémákat okozhat. Az otthon maradt fél gyakran érzi nyomasztónak a háztartás és a gyereknevelés felelősségét, míg a külföldön dolgozók általában arról beszéltek, mennyire rossz távol lenni a gyerekektől, Skype-on keresztül látni őket felnőni. Akad, aki így is megpróbál nekik segíteni a házi feladatban, vagy mesélni, de ez szerintük sem ugyanaz, mint ott lenni mellettük” – fogalmazott David Ralph.

Mindezen nehézség ellenére a megkérdezett férfiak többsége azt mondta, ha választaniuk kellene a jelenlegi életük és a munkanélküliség között, akkor a mostanit választanák, mert így legalább anyagilag támogatni tudják a családjukat, meg tudják őrizni a társadalomban kivívott helyzetüket és megmaradtak kenyérkeresőnek is.

Fel lehet erre készülni?

Erre szerintem nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni. Nyilván vannak olyan élethelyzetek, amelyekre meg lehet próbálni készülni, és ki lehet alakítani olyan rutinokat, amelyek segítethetnek, de amíg nem került valaki ebbe a helyzetbe, addig aligha tudja, mit vállalt.

David Ralph szerint fontos lenne, hogy a házaspár találjon lehetőséget arra, hogy kettesben legyen, még ha csak Skype-on is. (Ami azért is érdekes, mert erre sokszor az együtt élő párok sem fordítanak elég figyelmet, de ez most más irányba vinné el a posztot, úgyhogy inkább hagyjuk…)

A szakember azt tanácsolja, hogy pár havonta üljünk le átbeszélni a helyzetet: „Az ember minden helyzethez tud alkalmazkodni, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül folytatni is kell. Fél év elteltével érdemes átgondolni a dolgokat. Vajon mindketten boldogok vagyunk? Van-e más lehetőség? Sok olyan pár akad, akik évekig élnek így és jól működnek így, de ez nem feltétlenül igaz mindenkire”.

A magam részéről (és a már fent említett ismerősi körben tapasztaltakból) annyit tennék hozzá, hogy az sem egyszerű helyzet, amikor a család ismét tartósan együtt él. Hallottam már olyan történetről, amikor az okozott válságot egy családban, hogy az addig csak háromhetente-havonta látott férj és apa hirtelen megint a mindennapok része lett… de erről majd máskor.

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr515837479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macamuca [IHUN] 2014.03.01. 07:14:25

"... de a hatalmas jelzálog miatt ezt nem tehetik meg."

A jelzálog (vagy bármilyen hitel) miért akadályozza meg, hogy adott ország határán túl keressék meg a megélhetési költségek mellett a törlesztőrészletre valót is???
Ha jelzálog van, akkor miért nem lehet családostól költözni?
Olcsóbb lenne az anyaországban fenntartani egy lakást (=ott lakik -jellemzően- az anya+hógyerek(ek)), plusz külföldön is fenntartani valamilyen lakhelyet (akár csak szobát bérelve), és kétfelé két háztartást vinni (élelem+rezsi)???
Kétlem....

Ugyanezt láttam sok-sok kollégánál: ők itt, a család (jellemzően munkanélküli házastárssal, hisz az itt dolgozók is pont az eredeti lakhelyükön jelen lévő munkanélküliség miatt költöztek az ország másik részébe) meg 200-300-400 km-re tőlük. Otthon fizetni a rezsit, plusz itt a szállást az itt dolgozónak, plusz hetente egy oda-vissza utazás költsége = sopánkodtak, hogy alig/sehogy nem elég a fizu.
A kérdésre, hogy akkor miért nem jön ide az egész család, albérletbe, házastársnak is lenne munka, ovi/suli itt is van, stb, a válasz rendszerint az volt, hogy "csak nem hagyjuk ott üresen a házunkat!"
Hogy a gyerek alig látja az apját, hogy amikor otthon van, akkor sem sok ideje/ereje hozzájuk, mert ott is akad tennivalója, plusz fáradt is, hogy a feleségnek mennyire hiányzik a társ, aki a mindennapokban jelen van, akihez esténként oda lehet bújni, hogy a férj egy idő után joggal érzi, hogy csak a keresete kell (=nincs együtt töltött idő, közös élmények/programok), hogy ez az egész milyen mértékben (teljes mértékben, szerintem...) járul hozzá az elidegenedéshez, majd a kapcsolat felbomlásához: nos, ebbe kevesen gondolnak bele...
Fő a ragaszkodás a megszokotthoz, a saját házhoz, az ismert környezethez: a komfortzónához....

Mire gond lesz, sokaknál késő, nemigen lehet visszafordítani a folyamatot: a kapcsolat kihűl, a gyerekek felnőnek...
Nem lehet mindent bepótolni (és pont a leglényegesebbet nem...)
A hitelmentessé vált ház soxor kerül eladásra, a válás kapcsán....

Shebelle 2014.03.01. 07:46:54

@macamuca [IHUN]:
Igazad van, én is azt tenném ha ilyen helyzetben lennék, hogy menne az egész család, DE akiket én ismerek(nyilván innen a tapasztalatom) legtöbbször nem egy adott fix helyen dolgoznak, vagy legalábbis nem huzamosabb ideig. Ahol éppen munka van. S most már nem csak a férfi megy ki külföldre dolgozni, de sok nő is, s két hét munka kint, majd két hét itthon. Legtöbbször azt hiszik hogy ez csak ideiglenes, s közben megy az idő. Vagy ismerek olyat aki, nem csak a három gyerekről gondoskodik mint anya, de az idős szülőkről is, míg a férj külföldön dolgozik.Vagy kamionos stb. Nem könnyű de meglepően szépen megélnek ezek a családok,a körülményekhez képest, furcsa hogy nem több a válás,mint mikor mindkét fél otthon dolgozik. Szerintem ahol tényleg igaz szeretet van, az a kapcsolat kibírja,én ezt látom!

VHB 2014.03.01. 07:51:54

Íreknél az alkohol vonzereje határoktól függetlenül megvan. A hatalmas jelzálog az esetek többségében úgy értendő, hogy a családi fészek terhére másodlagos jelzálogot raktak és még vettek egy vagy két lakást, ami pusztán bérbeadással kitermelte volna az árát. De 2008-ban kipukkadt a hitel lufi. Az új lakás eladhatatlan és értéke a vételkori harmadát éri, tehát a családi fészek is úszna hitellezárás esetén.
www.dailymail.co.uk/news/article-2531852/Exorcising-Irelands-ghost-estates-Demolition-begins-housing-projects-built-economic-boom-left-country-300-000-homes.html

2014.03.01. 07:59:46

Bizonyára vannak akik tudnak külön is élni a családtól válás, harag nélkül, nálunk ez nem jött be. Azóta együtt megyünk mindenhova. Ha 3-4 évig egy helyen tudunk maradni, az már a gyereket sem viseli meg. Csak engem.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.03.01. 08:28:09

@macamuca [IHUN]: +1
Kifogás az mindig akad...
:)
Úgy gondolom, hogy leginkább a kompromisszumkészség hiányával lehet sok esetet magyarázni.

tanato 2014.03.01. 08:38:58

Mindkét körzeti nővérem a praxisban hasonló cipőben van.Az egyiknek a férje már 8 éve jár ki Németországba/húsos/a hétköznapokra,pénteken jön vasárnap este meg megy.Nem is akarnak változtatni,anyu meg itthon a 3 gyerekkel a nagy családi házban.A másiknál meg apu nyáron Dániában mezőgazdaságban dolgozik májustól novemberig,itthon meg a téli hónapokban /karosszérialakatos/.Itt két gyerek van.

tanato 2014.03.01. 08:41:48

@Turchi: Sógorom mérnök,felajánlottak egy több hónapos svédországi munkát neki.De a neje megfenyegette hogy elválik ha megy.Így apu inkább a családot választotta és maradt.Ennek ellenére 200 km. táv-ra vannak országon belül,mert apu meg Pesten kapott egy jól fizető munkát,így hétfőn reggel megy pénteken meg jön,itt két gyerkőc van.

2014.03.01. 08:51:39

@tanato: A férjem cégénél úgy van hogy ha 3 hónapnál tovább tart a munka külföldön, akkor viheti az egész pereputtyát. Mi egyszer kiszenvedtünk 2,5-3 hónapot külön, egyetlen találkozással és akkor eldöntöttük hogy ezt többet nem. Persze gondolom ha a nőnek jó munkája van, meg stb. akkor pár hónapra nem akarja feladni. Én tanár voltam, nem éreztem kényszert hogy maradjak. A gyerek óvodás volt, pont jó korban a váltáshoz. Most meg már nem akar hazamenni. Én igen, de reálisan meg maradunk. Ha egyszeri pár hónapos munkáról van szó, azt még ki lehet bírni, azért nem kellene fenyegetőzni, de ha ez rendszeres, akkor érdemes tartós helyet keresni. Hát én aztán fenyegethetném a férjemet, leperegne róla mint a száradt kutyaszar. Menne.

tanato 2014.03.01. 08:58:50

@Turchi: Az illető sógornőm is tanár és esze ágában sincs otthagyni az ált.iskolát ahová már vagy 20 éve jól bedolgozta magát.Egyébként néhány hónapos munka lett volna,de utána valószínűleszeg végleges.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 09:05:55

Ez a válás modern formája valójában.

2014.03.01. 09:13:40

@tanato: Nem akarnám megsérteni az ismerős hölgyet de én tanárként nem tartom valami nagy előrelépésnek a 20 év bedolgozást. Mibe dolgozta be magát? 120.000 Ft havi fizetésbe? Ha csak nem vezető, és akkor pár ezerrel több. Ha meg a férjének a munka végleges lesz utána akkor érdemesebb lenne anyunak is összepakolni és menni a férje után. Persze az se mindegy, hány évesek a gyerekek. Ha 14 alatt, akkor menni kell, nincs vita. Ha fölötte, akkor a gyereknek is lehet némi beleszólása. Istenem, mit szólna ez a hölgy ha a férje azzal állítana haza hogy pakolj, megyünk Egyiptomba, aztán meg Szudánba?? És mondott már Etiópiát, Szaúd-Arábiát, Irakot, Malaysiát, Japánt, stb. És még el se váltunk, bár ma igen közel voltunk hozzá, bár nem emiatt DD

tanato 2014.03.01. 09:15:31

@maxval a gondolkodó birca: Igen a tartós különélésnek megvannak a veszélyei/esetleges harmadik színrelépése személyében a mindennapi kontroll hiánya miatt/

tanato 2014.03.01. 09:18:22

@Turchi: Nem vezető,de igencsak magyar módon ideológiailag röghözkötött,szerintem még másik városba sem költözne el.A gyerekek gimnazisták,szerintem ők mennének alkalom szerint,bennük megvan a kalandvágy.

2014.03.01. 09:31:55

@tanato: Azt hittem nálam röghöz kötöttebb nincs, mikor 2 megállóval arrébb költöztünk Pesten, belebetegedtem. Ettől függetlenül a józan eszem nem ment el, a gyereknek, férjnek most sokkal jobb, rólam inkább semmit DD, de legalább megadom a lehetőséget mindenkinek a változásra. És persze én is profitáltam belőle. Még ha nem is ájuldozok az örömtől. Nem szimpi ez a mama, bocsánat így látatlanban is. Tán egy kicsit önző nem? Azért vannak ám nálunk is mélypontok, mint itt pl.: panaszkodjunk.blog.hu/2013/01/25/hogy_mi_a_bajom_324 de ezek elmúlnak. Még mindig pozitív a mérleg ha összesítek. Kivéve az én agyi állapotomat. D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.01. 09:36:10

habár nem személyes tapasztalat, de szerintem nem lehet kevés az olyan család sem, ahol a szülők, általában az apa, olyan szinten másodállnak, többműszakoznak, vagy a gonosz multinak húzzák az igát napi 14 órában, hogy kb csak fektetésre érnek haza, és a gyerekek épphogy megismerik őket. (ok, hétvége.)
Tanato, mennyire elterjedt, hogy a magyar orvosok hétvégenként / dupla szabadnapokon kirepülnek Angliába helyettesíteni, és ezzel annyit keresnek, mint otthon egész hónapban? egyszer régebbem hallottam ilyet, meg most a kolléga mondta, hogy Londonban nagyon sok ilyen kelet-európai orvos esett be alkalmanként helyettesítőnek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 09:40:19

Hír: nol.hu/belfold/20140301-elavult_csaladjogi_torvenyek - március 15-től már hivatalosan sem kell gyámhatósági engedély a gyerek kitántorgásához.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.01. 09:42:09

@Turchi: szerintem a nagy változás könnyebb sok szempontból, mint a kis változás.
bár mondjuk, nemtom, azért lehet, hogy én könnyebben költöztem volna el Sashalomra, mint Szudánba :-D
tetszik a blogod, már jól begyűjtöttem magamnak, hogy alaposabban beleolvasok, mikor lesz időm végre. (még egy hét....)

2014.03.01. 09:54:04

@Chang Yai: Köszi a dicséret. Őszintén szólva Egyiptomnál még csak a számat tátottam mikor meghallottam hogy odamegyünk, Szudánnál viszont hangos, véget nem érő ordítozásba kezdtem. Nyilván nem örömömben. Az egész 10 emeletes ház hallotta a problémát DD, másnap kérdezték is hogy akkor hogy döntöttem.

tanato 2014.03.01. 09:57:27

@Turchi: Biztos van benne egy kis önzőség is meg egy kis féltékenység is nyilván./A sógor elég jól néz ki,aktívan sportol,kick-boxozik,meg hosszútávfutó is.Még Svédben amikor volt kint egy megbeszélésen mindennap futott vagy 20 km-t a sötétben mínusz 20-ban nagy hóban/.De a szellemi röghözkötés az a legnagyobb/nem hagyom ott a 80 éves apámat stb.

tanato 2014.03.01. 09:59:00

@Chang Yai: Létezik a hétvégi kint dolgozás az orvosoknál,ugyanúgy mint a kétheti váltás is.Persze nem kis helyeken hanem nagyobb kórházaknál,klinikáknál inkább.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.01. 10:01:01

@Turchi: :-)
a listáról egyébként Malajzia meg Japán teljesen korrektnek tűnik :-) hány évig kell tekerni a cégnél, hogy az ember bekerülhessen egy olyan pixisbe, amiért gondolom sokkal nagyobb a cicaharc/kakasviadal? vagy inkább kapcsolatok?

Hari Seldon 2 2014.03.01. 10:02:04

@macamuca [IHUN]:
Ezt a hülye ön-röghöz kötést én sem értem. Miért jó, hogy két lakás fenntartását fizetik?

Azt gondolom, hogy normális esetben fel sem merülhetne, hogy ne az egész család együtt legyen.
Persze, lehetnek olyan esetek, hogy például pár hónapig külön vannak, amíg mondjuk a gyerek befejezi az óvodát / iskolát. Stb...
De például azzal az indokkal, hogy nem jó, ha elmentek, mert itt az "anyukám tud segíteni". Ott kint egyedül leszek... Bla, bla...
Na ettől megyek a falra. - Miben segít? Hogy évek alatt szétmenjen a család?!?
Mert sok esetben ilyen "indokok" is vannak.

Szóval elképzelhető, hogy átmeneti időre külön megy a dolog, de ha nem költöznek össze, előre megtervezett időben (na megint tervezek, mit kapok majd ezért diggertől) akkor soha nem fog újra összeköltözni a család.

Azért mert: a férj (vagy feleség) a napi hajtásban nem győzi elintézni a helyi TB-t (akárhogy is hívják az adott országban) meg keresni megfelelő lakást, a teljes családnak, stb, stb...
Tudjuk, hogy milyen sok intézni való van egy költözésnél.
Szóval ha ilyenkor nem lesznek szigorúak magukhoz, ez az életforma simán elnyúlhat évekre is, és akkor ott vagyunk, ahol a poszt beszélt.

Hari Seldon 2 2014.03.01. 10:07:21

@Turchi:
Szóval meg volt a jó okod, hogy odamenj. (Szudánba)
A gyerekek mekkorák voltak?

2014.03.01. 10:13:25

@tanato: Én már nem vagyok féltékeny a férjemre DD. Volt idő, de már nem. Na nem azért mert olyan csúnya lenne. Akkor is utazott. Mióta ismerem mindig ment. Mikor kimentünk az ő szülei már nem éltek, nekem meg csak az apám, aki viszont támogatta a kimenetelt. Mindent megszerveztünk, betegség, kórház esetére kész helyzetek voltak kidolgozva, mert én ilyen mániákus szervező vagyok, de ebben az esetben ez hasznos is volt. Kairóból 3,5 óra alatt értünk haza ha kellett és többet beszéltünk telefonon mint amikor otthon voltam, mert otthon sem egy városban laktunk. Volt segítője, nem szenvedett hiányt semmiben A fél házzal kapcsolatban voltam, többet tudtam róla mint mikor otthon voltam. A többlet pénzből sokkal jobban tudtam támogatni mint mikor otthon voltam. Azt hiszem ezt már írtam valahol, bocs. Télen minimum 1 hónapot, nyáron 3 hónapot, tavasszal legalább 2 hetet voltunk otthon. Nem mondom hogy ez ideális de ha egy szülő fiatalos, jól karbantartott, akkor 20 évet kell várni míg a gyerek elmehet otthonról? Ez azért elég morbid.

2014.03.01. 10:16:41

@Hari Seldon 2: 1 gyerekem van nekem, férjem elvált, a régi családjából van több felnőtt gyereke, ők nem befolyásolnak semmit, nem velünk laknak. (még szerencse). 5 éves volt a kölök mikor Kairóba mentünk, 5 évet voltunk ott, itt meg 1,5 éve vagyunk. Kicsit sokallom :-(

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.01. 10:18:47

ja és ha már ingázós téma, nekem eredetileg volt egy lakótársam itt. két napig. esküszöm nem én üldöztem el. filipina volt, kémiatanár, és már több évet dolgozott Thaiföldön. a családjától távol persze, férj és két kamasz gyerek otthon valahol. mint nagyon sok millió filipinónak, akik csak évente egyszer mennek haza, vagy kétévente. hiába nem először volt távol otthontól így, valamiért három és fél órán belül úgy kiborult, hogy felhívta a férjét, hogy vegyen neki repjegyet haza. ja, mondjuk éppen áramszünet volt otthon, így érkezett meg, a sötétbe. de még nem is látta az iskolát, gyerekeket, kollégákat, semmit.
nagyon durva lehet, ha az ember nagyon nem önszántából határátkel egyedül. és mennyi millió ilyen ember van. (amennyire képben vagyok, az Öbölben pl gyakorlatilag minden fizikai munkát csak ilyen csóró kisemmizett bevándorlók végeznek, hozzájuk képest szegény kémiatanárnak még ráadásul arany élete is lett volna itt.)

2014.03.01. 10:22:38

@Turchi: Ja az kimaradt hogy a gyerek születése óta igen beteg volt, otthon már nem tudták kezelni, mindenre allergiás, asztmás, kruppos, egész teste sebes, ekcémás és még rengeteg kaja allergia, mindezek Kairóban 1 hónap alatt tünetmentesek lettek, 2 hónap alatt elmúltak. A kaja allergia az nem múlt el, azt növögeti lassan kifelé. A gyógyszereit persze otthon felejtettük. Na így ragadtunk kint. Ahányszor hazamentünk, már másnap kórházban volt. Most már nem. Nagyobb, erősebb, bírja az otthoni klímát is.

tanato 2014.03.01. 10:25:13

@Turchi:Persze a szülő inkább csak ürügy volt,inkább a megszokás meg az újtól való félelem volt a háttérben/ a már említett féltékenység mellett/Egyébként ezek aszerint a fiad már perfekt arab annyi év után,?

2014.03.01. 10:25:58

@Chang Yai: Valóban, Malaysia és Japán nem a rosszabb változat, de azok valamiért nem jöttek össze, de voltak tárgyalások. Irakba pl. naponta hívták. Még azért szeretnénk élni egy kicsit.

csokidrazsé 2014.03.01. 10:29:16

Ne feledkezzünk meg arról a jelenségről, hogy rengeteg nő is dolgozik külföldön, különböző egészségügyi állásokban. Itt még bónusznak ott van a megváltozott szereposztás a családban, a nő a pénzkereső, a férfi van a családdal. Választási lehetőség általában nincs, nem a jobb fizetés, hanem egyáltalán a munka ténye a kényszerítő tényező. Pesten túlnézve látható, hogy iszonyatos a munkanélküliség, és nem szar munkák közül kell választani, hanem NINCS.
A fenti helyzethez hozzá tartozik, hogy ezek a külföldi munkák általában váltásos rendben zajlanak, tehát ingázással, és bentlakásosak, azaz nincs is rá lehetőség, hogy együtt lakjon a család, vagy kitelepüljenek.
És ezek nem kifogások, hanem tapasztalat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 10:30:03

@maxval a gondolkodó birca:
Nem Max, ez az együttélés modern formája.
Érdekes lenne egy statisztika arról hogy a válások számában mennyi a ténylegesen együttélő és a bizonyos időre különélő.

2014.03.01. 10:30:39

@tanato: Sajnos nem perfect, angol iskolákba járt, csak az arab órákon beszéltek arabul meg focizás közben, inkább angolul beszéltek, viszont tanulja most már 7. éve. Írni, olvasni tud, csak nem mindig tudja hogy mit DD. Tudna beszélni egy kicsit ha rá lenne kényszerítve, a városban szokott segíteni ha a sofőr nem találja az utat!! Szóval tud egy kicsit de nem annyira. Mondatokban beszél de igen egyszerűen. És ha nem muszáj akkor nem szólal meg. Így vagyok én az angollal DD

tanato 2014.03.01. 10:33:21

@Turchi: Jól fog az az az arab-tudás majd a későbbiekben jönni neki,akár egy kinti munkánál,akár itthon.

2014.03.01. 10:37:53

@Chang Yai: Elfelejtettem válaszolni a 2. kérdésedre, ki hova kerül. Bizony pofára megy az egész. Ha a főnököddel jó viszonyban vagy, akkor minden lehetséges. Ha nem, akkor kirúg. Indoklás nincs. Vagy mehetsz Dél-Szudánba, Szomáliába, Etópiába, (bár Etiópiát nem tartják annyira rossznak),Irakba, stb. Mondjuk a nagyon veszélyes országokat nem erőltetik, mert onnan meg ki kell menekíteni a dolgozókat adott esetben.

2014.03.01. 10:38:57

@Turchi: jav: Etiópia ( Etópia DD)

2014.03.01. 10:44:51

@tanato: Bizony jól, ráadásul szereti az arabot, itthon meg franciát tanítok neki, ill. folytatjuk, hála annak akinek megint nem jut eszembe a neve aki javasolta a duolingót. (nézz az ég felé ??)

Muscari 2014.03.01. 10:45:00

@Turchi: elarulod, hogy mit dolgozik a ferjed? Csak ugy kb, nem kell pontosan, ha nem akarod, hogy beazonosithato legyel. Bar mar igy is annyi mindent lehet tudni rolatok, a masik meg, javits ki, ha tevedek, de szerintem nem sok magyar elhet Szudanban.

Koszi, es fel a fejjel! Legalabb a gyerkoc jobban van, ez egy hatalmas pozitivum:-)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 10:45:18

@Turchi:

Időnként rájön az állam, hogy érdemes a felesleges, senki által nem betartott szabályokat hatályon kívül helyezni. 20 évv kellett hozzá, ez tény, de jobb későn, mint soha.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 10:46:23

Én az építőiparban éltem le az életem.
Emlékszem a Fekete Vonatra ahol a helyfoglalás a személyi igazolvány ülésen hagyásával történt míg a melós az Utasellátóban tolta befelé a söröket.
Péntek délutánonként munkásbusz járatok százai rajzottak ki Budapestről.
Híres és hírhedt munkásszállók voltak a fővárosban.
Megmaradt néhány de a rongyrázás jegyében már Munkavállalói Hotel a nevük.
Mára annyiban változott a helyzet hogy sok munkavállaló országon belül nem talál már munkát.
Van aki a nyugati határszél mellé költözik és belföldön vagy külföldre ingázva talál munkát.
Mások kénytelenek messzebbre menni.
Londonban sem más a helyzet.
Két albán unokatestvérrel dolgozok együtt, sőt most munkába is én hordom őket.
Együtt bérelnek egy szobát West Hamsteadban.
Az idősebbik nős két kisgyerekkel.
12éve él Londonban a családja Albániában. Fél évente jár haza.
Kérdem tőle miért nem hozza ki a családját?
Mert nem akar segélyt igényelni.
Össze akar gyűjteni némi pénzt hogy tudjon venni vagy a beugróhoz elég legyen egy London környéki településen egy házhoz.
Otthon is és itt is rengeteg sorsot megismertem az ilyen részlegesen különélő családok közül de nyugodtan mondhatom hogy a legkevésbé jellemző a válás.

Muscari 2014.03.01. 10:48:04

@Turchi: Irak nincs a nagyon veszelyes orszagok kozott? Akkor mi szamit annak? Afganisztan?

Hari Seldon 2 2014.03.01. 10:49:08

@csokidrazsé:

Most te a mi helyzetünket írtad le:

hataratkelo.blog.hu/2014/02/13/franciaorszagot_dobta_a_matrix

Most azért már annyi újdonság, hogy a legkisebb bölcsődés és újra felvettem a fonalat, és nyelvtanfolyamot kezdtem.
Most már azért lesz valami.

tanato 2014.03.01. 10:49:53

@Muscari: Vannak viszont Szudánban Magyarországon végzettek,én pl. egy magyar Tv műsorban láttam viszont egy velem együtt végzett szudáni fiút,a polgárháborús övezetben dolgozott akkor.,egy menekülttáborban és nagyon jól beszélt magyarul még 25 év múltán is.

Hari Seldon 2 2014.03.01. 10:50:51

@Turchi:
Etióp magasföld állítólag a világ egyik legkellemesebb éghajlatú vidéke.

vabra 2014.03.01. 10:55:02

@macamuca [IHUN]: mi a családdal átrágtuk jó előre. Már amikor megismertem a feleségem, akkor is külföldön voltam és csak hazaugrottam. Akkor fél év múlva hazajöttem azért, hogy összeházasodjunk. Már akkor megbeszéltük, hogy megint megyek, de családos helyre, és ő jön velem, akárhová is megyek (persze pl. Afganisztánba nem, mert ott közvetlen a veszély, de biztonságosabb helyre igen). Közben 2 gyerek, majd sorra elúszó lehetőségek (egyik sem rajtam múlt). Pár hónapja kint vagyunk. Én 2 hónap alatt egy kicsit rendbeszedtem magunkat. a kocsira is kellett költeni, az otthoni lakáshoz riasztó, meg egy csomó apró dolog, amire csak elfolyik a pénz.
Aztán kijöttünk együtt. Első este megáltam egy grillkifőzdénénél gyors vacsorát venni, és a közvilágítás errefelé szegényes. A feleségem majd összepisilte magát, úgy stresszelt, hogy mi lesz, pedig a főváros egyik forgalmas helyén álltam, a büfétől 20 m-re. Képeken már mutattam Neki a lakást, amit kibéreltem a család részére, de amikor először bejárta, és látta, hogy ez egy teljesen élhető otthon is lehet (persze a személyes apró használati tárgyak hiányoztak, egy kicsit olyan rideg volt, mint egy szállodai apartman), akkor megnyugodott.
Utána megbarátkozott az egész környezettel, az emberekkel, tanulgatja a nyelvet, a gyerekek oviba járnak....
Most már azt mondja, hogy amennyire rettegett az egész váltástól, most annyira jól érzi magát és nem akar hazamenni sem. Pedig mi is jelzálogot hagytunk otthon, a kocsira is kölcsön van, a munkahelyén "bedolgozta" magát (csak éppen a magasabb beosztást mindig más, messziről jött kapja meg, mert azzal lehet odacsalogatni), de már elmúlt a stressz hatása, kisimultak az idegeink, a gyerekek sikerélményeik miatt már szeretnek oviba járni...
Szerintem egyikünk sem bánta meg.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 10:55:09

@maxval a gondolkodó birca:
Azt mondtam hogy az együttélés modern formája.
A középkorban falvak élték le belterjesen az egész életüket, ma már az igényekből és a szabadságból eredően ez megváltozott.
A munkalehetőségek nem egyenletesen de pláne nem a populáció arányában vannak elosztva a világban.
Ez már a szocializmust építő előző rendszerben is így volt olyan kis országon belül is mint Magyarország.
Választani kell csóróságban leélni az életet de mindennap együtt és napi gondokkal a egészen a válásig küszködni vagy a részleges különélés nagyobb pénzért ami az kevesebb együtt töltött időt jóval minőségibb életté teszi.

2014.03.01. 10:56:19

@Hari Seldon 2: Igen, még a gyerek orvosa is azt mondta otthon hogy Etiópia az ő állapotának jót tenne. Meg a férjem is akarta, de aztán ott is elakadtak a tárgyalások. Annyira nem bántam.

2014.03.01. 10:57:52

Bocs ha valakinek nem válaszoltam még, fogok, csak nem bírom az iramot, muszáj valami mást is csinálnom, pl. megmozdulni! D

Muscari 2014.03.01. 11:00:47

Nagyon-nagyon regen, mikor meg a gyerekek kicsik voltak, az exem dolgozott nehany honapot egy masik varosban ugy, hogy hetvegent jart haza. Szornyu volt, akkoriban meg vezetekes telefon sem volt, nemhogy mobil, meg Skype, ugyhogy nulla kapcsolattartas.

Ma mar azert sokkal konnyebb, de hosszu tavra igy sem vallalnam be. Tudom, rengeteg olyan elethelyzet van, amikor muszaj, de mindenkepp jobbnak tartom, ha a csalad egyutt koltozik. Nem hiszem, hogy a gyerekek ne sinylenek meg az egyik szulo tartos tavolletet.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 11:01:30

@Turchi:
Úgye ezzel a mai kérdés-felelek játékkal nem akarod megúszni a szudáni posztot?
:))))))))))))))))))))))))))))))

Hari Seldon 2 2014.03.01. 11:04:28

@Turchi:
Emléxem a 80-as években a tv mindenhol mutatta az Etióp éhséget.
Jellemző a médiára: csak azt felejtették el mondani, hogy a szomáli határvidéken a sivatagban volt ez, a felföld ahol az Amharák laknak, nagyon jó éghajlat.
Egyszer kielemezték, hogy onnan el lehetne látni egész Afrikát gabonával.
Meg az is érdekes információ, hogy a Nílus vízmennyiségének 90% a Kék Nílusból folyik, csak a maradék a Fehér Nílus. (persze, ez lehet arra felé évszak függő)

Hari Seldon 2 2014.03.01. 11:09:24

@Turchi:
Fiad van? Nálunk, három kislánnyal gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy az iszlám világba költözzünk. Pedig UAE-ben amennyire láttuk, legalább kétszer annyi az orvosi fizetés mint itt Lotaringiába, amennyire emléxem, két éves szerződések voltak.

Hari Seldon 2 2014.03.01. 11:11:14

@diggerdriver:
Az utóbbi napokban nem olyan képeket raksz fel, mint régebben.
Ez is inkább "érdekes".

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.01. 11:12:33

@Chang Yai: "Tanato, mennyire elterjedt, hogy a magyar orvosok hétvégenként / dupla szabadnapokon kirepülnek Angliába helyettesíteni, és ezzel annyit keresnek, mint otthon egész hónapban? egyszer régebbem hallottam ilyet, meg most a kolléga mondta, hogy Londonban nagyon sok ilyen kelet-európai orvos esett be alkalmanként helyettesítőnek."

Konkretan szerintem jelenleg a WizzAir Budapest-London utja a vilag legbiztonsagosabb legi jarata. No nem azert mert a WizzAir annyit koltene a muszaki biztonsagtechnikai rendszerekre (mocskos szarrago soher banda), hanem azert mert minden egyes jaraton tiszteletet teszi a teljes magyar egeszsegugy. Viccen kivul, ott te elkialtod magad hogy "Van orvos a gepen?", es hatulrol rogton allnak fel 6-an 7-en hogy mire van szuksege holgyem, belgyogyasz, fogasz, szulesz, altalanos orvos? Nagyon durva hogy mennyi magyar orvos ingazik. Vannak akik hetente 2X megteszik az oda-vissza tavot. Masok meg korutazasokat tartanak, 1 nap London, 1 nap Manchester, 1 nap Glasgow es megy haza... allitom hogy a WizzAir bevetelenek egy szepen es jol kimutathato hanyadat a magyar orvosok teszik ki...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.01. 11:13:30

@Hari Seldon 2: "Az utóbbi napokban nem olyan képeket raksz fel, mint régebben.
Ez is inkább "érdekes"."

Tegnap osztalyfonoki intot kapott szegeny az avatarjai miatt. :)

Hari Seldon 2 2014.03.01. 11:14:07

@diggerdriver:
Szerintem, amennyire érzem, nem lenne annyira pozitív a Szudáni poszt, inkább nem is ír róla. (Egyiptom más téma lenne, ott azért akadnak érdekes látnivalók is.)

2014.03.01. 11:14:51

@Muscari: De, mindkettő a veszélyes országok közé tartozik, aztán néha nem is engedik a dolgozókat oda dolgozni, mint legutóbb Kairóba sem lehetett, de a franc tudja mitől, egyszer csak meg lehet menni, miközben a média szerint a világon semmi változás nem történt a veszélyhelyzet óta. De legalább nem rúgják ki az embert ha ilyet nem vállal. Nagyon sokat fizetnek. Csak élje túl.
A férjem mérnök-informatikus. Van most pár magyar itt de nem jellemző hogy sokáig maradnának. 2-3 évnél tovább nem bírja senki. Vagy bírja de őket nem ismerem. Igazából ha nem lenne ilyen qurva meleg, lényegesen könnyebb lenne. Olyanokat ismerek akik most jöttek vagy éppen mennek.

Taxomükke (UK) 2014.03.01. 11:18:47

@Hari Seldon 2: Miért? Amíg kislányok, addig ez szerintem nem gond... de lehet, hogy tévedek.

Hari Seldon 2 2014.03.01. 11:20:13

@Hari Seldon 2:
Bár végül is, lehet írni Tadzsikisztánról is nagyon érdekes posztot, akkor lehet Szudánról is.

2014.03.01. 11:20:18

@Hari Seldon 2: Igen, 3 kislány az húzósabb téma abban a környezetben, de még nőnek is.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.01. 11:20:52

@maxval a gondolkodó birca: Amugy nyilvan ehhez az kell hogy mind a ket fel partner legyen egy ilyen felallasban, de erdekes modon a rotacioban dolgozo platformosok (furotorony) nagy resze azt mondja hogy sokkal jobb a kapcsolatuk miota ilyen munkarendben dolgoznak (2 het tavol a csaladtol majd 4 het szabadsag amikor vegig a csaladdal tudnak lenni).

Azt mondjak hogy ha az ember az ev 365 napjat ugyanazzal a szemellyel tolti akkor... nem jo szo az hogy raunsz, de egyszeruen termeszetesnek veszed hogy ott a parod. Nem tunik mar ertekesnek az hogy egyutt vagytok. Mig ha idorol idore van 2 het amit kulon toltotok akkor az utana kovetkezo 4 het szabadsag sokkal jobbnak fog tunni, amolyan igazi "quality time" (bocs de nem tudok ra jo magyar kifejezest).

Hangsulyozom hogy nem MINDEN parnal mukodik igy, de amugy sokan azt mondjak hogy kimondottan jobb lett a kapcsolatuk az uj rotacios munkarend ota.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 11:22:03

@Hari Seldon 2:
Pontosan azért lenne érdekes és rendhagyó.
Ráadásul Turchi jól ír és egy tőrölvágott csaj aki tudna válaszolni minden kritikára.

Hari Seldon 2 2014.03.01. 11:22:35

@Taxomükke:
Csak mi most úgy tervezzük, hogy nem megyünk vissza Mordorba.
Akkor meg kell olyan hely, ami olyan, hogy itt fogjuk felnevelni a gyerekeket.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 11:26:27

@Hari Seldon 2:
Terv nélkül nem lehetne...?
Hejjj komám, micsoda tervgazdálkodási szakember lehettél volna a szoci érában.
3éves terv, 5éves terv...
Lubickoltál volna.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Aye aye 2014.03.01. 11:42:11

@Turchi:
megnyitottam a blogodat, s hát a játszóházi sztoritól fel is ment a pumpám.. :D Pont mostanában 2 hasonlóval találkoztunk a játszótéren. kis seggdugasz, 6-7 éves, odajön, hogy menjünk el a gyerekkel, mert ő szeretne hintázni :D Mosolyogva mondtam neki, hogy majd szépen megvárja, míg végzünk, addig mászókázzon. Igazából azon húzom fel magam, ahogy elképzelem, hogy az ilyenekből lesznek olyan felnőttek, akik elütik az embert a zebrán, ha nem fut elég gyorsan (mint a 80 éves nagyimat. :(( .. )

Quercus a favágó 2014.03.01. 11:49:13

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Tanato, meg a többi háziorvos sokat tudnának mesélni arról,hogyan semmizi ki az önkormányzat a háziorvosokat. Csoda, hogy még itthon vannak.

Egyébként nem igazán értem, mi a gond, ha hónapokig nem látom az asszonyt. Igaz,én 30 éve vagyok nős. Nekem már minden külön töltött perc ajándék.

Hari Seldon 2 2014.03.01. 11:50:29

@Aye aye:
Csak részben érinti a gyerekek felnevelése a mai témát, de azt hiszem ez is egy elég fontos aspektusa.
Ha a két szülő külön él, akkor a gyerek sem kapja meg a megfelelő figyelmet és az ezzel összefüggő otthoni nevelést.

2014.03.01. 11:52:40

@Hari Seldon 2: Javítom magam, az iszlám ország önmagában nem jelent hátrányt, kérdés, melyik országról van szó. Kairóban és itt a fővárosban a lányok, nők elég szabadon élhetnek, külsőleg és mentálisan is, a nemzetközi iskolák pedig elég Európa centrikusak. Kivéve azt az egy szart, amibe a fiam jár, de annak nincs köze a valláshoz. 2 szuper kórházat láttam mindkét fővárosban, ami még az otthoni legjobbakat is felülmúlja és nem hiszem hogy olyan sok lenne az orvosuk mert 1 orvos több kórházban is rendel és van hogy 1 szakrendelés 1 héten csak egyszer van. A felszerelés kiváló, transzplantáció nem probléma, de ezekből a kórházakból csak 1-1 van városonként, az is csak a fővárosban. Ez pl. egy kairói: www.daralfouad.org/specialties.html ez meg egy szudáni: royalcare.sd/page/patients-and-visitors Vannak képek is de nem találom.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 11:55:42

@Hari Seldon 2:
"Ha a két szülő külön él, akkor a gyerek sem kapja meg a megfelelő figyelmet és az ezzel összefüggő otthoni nevelést. "

A másik változatot ismered?
Mikor mindkét szülő otthon van egész nap?
Teljes generáció nőtt fel úgy hogy nem látta elmenni a szüleit dolgozni soha.
Bár a gyerekek megfelelő figyelmet kaptak az kétségtelen.
Jól is laktak vele.

2014.03.01. 11:56:14

@QUERCUS: DD, mármint az asszony témán nevetek

2014.03.01. 12:00:27

@Aye aye: Általában a blogomtól felmegy az emberekben a pumpa DD

2014.03.01. 12:05:18

@diggerdriver: De igen!! DD Különben is csak válaszoltam, mert az udvariasság azt kívánta.

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.01. 12:06:47

@tanato: megfenyegette? jó kis házasság lehet az...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.01. 12:16:39

@QUERCUS: "Egyébként nem igazán értem, mi a gond, ha hónapokig nem látom az asszonyt. Igaz,én 30 éve vagyok nős. Nekem már minden külön töltött perc ajándék."

Epic! :DDDDD

Latcho Rom 2014.03.01. 13:08:56

Boldog Tibeti Ujévet, kulonosen Quercus mester lámának!

m.youtube.com/watch?v=_s6sOXt_Pqk

Hari Seldon 2 2014.03.01. 13:24:04

@maxval a gondolkodó birca:
OFF:
Látod, erről beszéltünk pár napja, lehet ebből országszakadás is:
index.hu/kulfold/2014/02/28/blokad_ala_vettek_a_krimi_reptereket/

Majd kiderül pár hét múlva. Általában az oroszok, nem vacakolnak. Akit tudnak eltipornak.
ON

micsoda? 2014.03.01. 13:50:31

Magam részéről semmiképpen nem támogatom a család megosztását a pénzkeresés végett. Ismerőseimtől tudom, hogy például a német nők kedvelik a magyar fiukat, és nem is szégyenlősek kezdeményezni. Persze vannak kivételek, de az ördög nem alszik. Itthon maradt feleségnek itthon is nehéz, akkor inkább vállalja a külföldi megpróbáltatást, és legalább együtt a család.

Latcho Rom 2014.03.01. 13:50:32

max:

yanukovychleaks.org

van ruszki verzio is, ha az angollal gondod van.

2014.03.01. 14:22:26

@Hari Seldon 2: Nem akarok beleszolni, de szerintem semmi baja nem lenne a lanyoknak UAE-ben. Valoszinuleg nagyon jol ereznek magukat, foleg ha kisgyerekkent szokjak meg. Attol is fugg pontosan hova mennetek a tersegen belul, nagy kulonbseg van pl. Dubai es Abu Dhabi kozott. Dubaiban teljesen nyugati eletformat tudnatok elni. De a tobbi reszen sem lenne semmi gond. Mi Szaudi Arabiaban vagyunk ami teljesen extrem UAE-hoz kepest, es bizonyos kor alatt meg itt is jol el lehetne lenni lanygyerekekkel, pl. talalkoztam Londonban egy angol lannyal aki kb. tiz eves koraig itt elt es nagyon jo emlekei voltak. Nem ugy nez ki az egesz hogy lepten-nyomon megvernek meg megeroszakolnak mert lany vagy :). Kulonosen feher noknek / lanyoknak nincs kulonosebb problemajuk. Az az egyetlen igazi hatrany hogy az oktatas szinvonala alacsony Europahoz kepest, meg maganiskolakban is. De ha eleg magas lenne a fizetesetek, tudnatok kulontanarokat fizetni stb.

2014.03.01. 14:27:47

@Chang Yai: Igen, sok orszagban teljesen elterjedt hogy az egyik szulo (legalabb olyan gyakran az anya mint az apa) az elete nagy reszet tavol tolti a csaladjatol, kulfoldon dolgozik es kuldi haza a penzt, sokszor evente vagy ketevente egyszer latja csak a gyerekeit. Itt korulottunk az emberek nagy resze ebben a helyzetben van. Szamomra hihetetlen hogy lelkileg hogy birjak ki (illetve fizikailag, kulonosen a ferfiak...), de ugy erzik nincs mas valasztasuk.

2014.03.01. 14:34:29

@micsoda?: Nemet nok elcsabitjak a magyar pasikat? Ez komoly? Meselj, en mindent tudni akarok! :)

Quercus a favágó 2014.03.01. 14:49:15

@Mirjam2:

"Meselj, en mindent tudni akarok! :) "

Én is, én is, én is!!!!

2014.03.01. 15:02:27

@QUERCUS: Nyilvan mindketten viccelunk, illetve nem akarom vulgaris iranyba elvinni a beszelgetest, de komolyan erdekelne hogy hogy birjak ki az emberek (marmint 'fizikailag') ha pl. csak evente egyszer talalkoznak par hetre a hazastarsukkal. Vagy meg lehet szokni? Csak nekem van piszkos fantaziam?

M. Péter 2014.03.01. 15:20:16

@Aye aye: Svájcban biztos ezt is megoldották úgy, hogy mondjuk az Aeschbacher család gyerekei szerda du. 4:30-tól 5-ig hintázhatnak, a Bachmann gyerekek szerda du. 5-től 5:30-ig, stb.

Quercus a favágó 2014.03.01. 15:22:26

@Mirjam2:

Nekem olyan piszkos a fantáziám, hogy ahhoz képest a fekete világos színárnyalat.

Hari Seldon 2 2014.03.01. 15:45:30

@Mirjam2:
Igen, értem, hogy Dubai rendben lenne.
De mi amikor elköltözünk valahova hosszabb távra, akkor azt jelenti, hogy a gyerekeknek várhatóan ez lesz az a világ amit magukénak éreznek, és mi azt szeretnénk, hogy inkább az európai világ legyen a megszokott közeg.

Latcho Rom 2014.03.01. 15:54:38

@Mirjam2: Ezert talaltak ki a legoregebb mesterseget. Nok hogy oldjak meg, no clue. net, skype, kiberszex?

skye8 2014.03.01. 15:57:56

az ilyen posztok elszomoritanak, a penz erdekeben mar a csaladot/kozosen eltoltott idot is fel kell aldozni?ez a modern csalad uj neve, 'hetvegi hazassag'? skype -on eltoltott ido...LOL

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 16:20:31

@Hari Seldon 2:

Ez nem orosz érdek. Csak a legvégső esetben lépnének így az oroszok.

morsels (törölt) 2014.03.01. 16:48:52

@maxval a gondolkodó birca:
Eleve senki nem gondolhatta komolyan, hogy ha Janukovicsot elzavarjak, akkor minden rendben lesz. Az orszag elegge megosztott, a keleti resz elegge orosz etnikummal rendelkezik, a Krimi felsziget tobb mint fele orosz, Donyeckben is kozel a felehez kozelit ez a szam.

Latcho Rom 2014.03.01. 16:50:13

@maxval a gondolkodó birca: azert vitte a dolgot a parlament ele a putyin, yeah.
De remeljuk hogy igazad lesz, s marad a csizma oroszorszagban, ahova való, meg a viktor seggében.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 17:03:53

minden altalanositas es rosszindulat nelkul egy resze(kis) van a noknek akik bizonyos okok miatt - jobb otthon ulni szenveni a haztartasba meg a gyerekekkel (DDD) inkabb ezt a kulonelest valasztjak mert ugye baratok szomszedek testverek rokonok es elsosorban az anyuka barmikor elerheto a kozelukbe .. a pasi csak menjen keresse a penzt tartson el minket az a dolga .. ertem en hogy a korulmenyek kényszer ..de egy pelda:88-90 kozott rengeteg csalad erkezett velunk egyutt ide es nehez volt az indulas ..es mindig a nok voltak akik feladtak es addig pusholtak amig hazakoltoztek ... a fenti okok miatt ...

tudom van mas oldal is a pasik is szivesen menekulnek el a csaladtol es élik vilagukat szabadabban mint én voltam 2 evig Bécsben egyedul ( haverok csajok)

morsels (törölt) 2014.03.01. 17:16:52

@montroyal ( CAN qc):
Ne fogd vissza magad, csak ird le amit tenyleg gondolsz :-)

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 17:22:47

@morsels: nem mert az asszony is nyakon vagott hatulrol ...

Hari Seldon 2 2014.03.01. 17:25:55

@maxval a gondolkodó birca:
Nem biztos.
Lehet, hogy belátták, a színfalak mögött, hogy demográfilailag hosszabb távon bukják Ukrajnát. (a nyugati részen sokkal több a gyerek)
ezért megelégszenek egy részével.

Latcho Rom 2014.03.01. 17:42:22

Boritekolom hogy putyin fel fogja osztani ukrajnat, europa nem csinal semmit, US sem katonailag, enyhe gazdasagi szankciok lesznek, talán.

McCain nem számit, Obama gyenge, tudja hogy limitált, az amerikai kozvelemeny sem támogatja ebben.

Kanadai katonak fosnak egy esetleges harmadik vilaghaborutol, ezt tudom. Olyanok akik megjartak boszniat, golan heights.

Latcho Rom 2014.03.01. 17:42:30

@morsels: Szeretik a lanyok ahogy ir - he can't do no wrong.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 17:47:25

@skye8:
A poszt egy nagyon érdekes témát vet fel.
Mi ér többet?
A pénz vagy a család egysége?
Egyenlőre a pénz áll nyerésre.
Lehet magyarázni minden oldalról meg cáfolni orrvérzésig de a pénz boldogít.

2014.03.01. 17:56:04

@Turchi: Mennyi az a nagyon sok pénz amiért ezt ki lehet birni? Na nem pontosan kérdem meg nem pont a férjed fizuját, csak kb. összehasonlitás képpen. Magyar fizetés x-szerese, nyugati fizetés x-szerese, stb. Csak azért kérdem mert ez időnként feljön másoktól, hogy bár feudalizmus, lepel, sharija, jihad, burokban élés, hőség stb. de a fizetésért megéri.

2014.03.01. 18:04:27

@montroyal ( CAN qc): Pedig ezzel mondasz valamit. Ha egy férfi nem tud munkát találni, és arról van szó, hogy távol kellene hogy éljen a családtól, akkor bizony van értelme annak, hogy a másik házastárs próbálja átvenni a stafétabotot legalább addig, amig a dolgok egyenesbe jönnek. Nem tudnám elképzelni hogy a családom kettészakadjon azért mert én nem akarok dolgozni.

2014.03.01. 18:05:44

@montroyal ( CAN qc): Azt igy is úgy is megérdemled, alapból. :)))

2014.03.01. 18:23:51

@cougarcat: Na itt nincs lepel meg ilyesmi részünkről, az uszodában szigorúan bikini, utcán normál európai viselet, klub tele európaiakkal, lovaglás, bowling, teke, szabad mozgás mindenhol, semmi vallási kötelezettség. Vannak akik szeretnek is itt lenni és magyarok. Na nem én, de én egy spéci eset vagyok, nekem csak az otthoni környezet tetszik, ( na meg Dubai és Hurghada DD) de azért itt sem halok bele. A pénzről nem nyilatkoznék csak annyit hogy 5 évig Pesten egy körfolyosós 16, majd 26 m2-es bérházban laktunk hárman beteg gyerekkel. Tartalékunk semmi, adósságunk viszont igen. Most van normális lakásunk, panel, nem rózsadombi izé, nincs adósságunk és van tartalékunk. Mellesleg a gyerek is gyógyul, kedvez neki a klíma. Nekem nem. Mivel nem vagyunk fiatalok csak a gyerek, van esélyünk annyit félretenni hogy ha beüt a krakk, pl. nincs munka, betegek leszünk, reméljük csak egyikünk, a gyerek dolgozó koráig kibírjuk. Egyébként rajtam kívül mindenki szeret itt lenni úgyhogy én rossz alany vagyok a kérdéshez. Mindenhol klíma van, kocsival járunk, klíma nélkül csak uszodába DD. Ha belenézel a képekbe akkor láthatod hogy nem lepratelep, sőt...Talán ha fiatalabban kezdjük el az utazást akkor én is jobban venném az akadályokat. Én pl. fel nem vennék kendőt ha agyonvernének sem. De nem is kell. Ami még előny hogy mindent fizetnek. Lakást, kocsit, benzint, rezsit, magániskolát, évi két repülőutat oda-vissza.

2014.03.01. 18:36:46

@Turchi: Köszönöm a választ, bár még mindig kicsit a sötétben vagyok. :) A családod helyzetét teljesen meg lehet érteni. Ha muszáj lenne akárhol élnék, csak hogy megélhessek, még összeszoritott foggal is - én is elmennék Szudánba ha úgy hozná a sors. Látod a részleteket, hogy van-e lepel, meg ilyesmi, Szudánnal kapcsolatban nem tudom, ezt általában értettem a már eddig olvasott közel-keleti posztokkal kapcsolatban. Azt egyébként nem is gondoltam egyik közel-keleti országról soha, hogy lepratelep. Én az emberi jogokkal kapcsolatos problémákra céloztam egyes országokban.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 18:46:08

@morsels: otodik? nincs kizarva .. 16 evvel fiatalabb .. most jo de mi lesz 20 év mulva ... kirugom a vén csajt ..
@cougarcat: na errol van szo mert nem tudom elkepzelni hogy egy ferfi kedvtelesbol visszautasitana hogy az csalad vele legyen ... ja megerdemlem de meg is szokom ...

2014.03.01. 18:55:35

@montroyal ( CAN qc): Ideiglenesen, kényszerhelyzetben meg lehet érteni és persze azt is, ha mindkét fél dolgozik, dolgozna, de valami okból az egyik rászorul az ingázásra. De ilyesmire hosszú távon berendezkedni, ha lenne más megoldás, nekem nehéz felfogni.

2014.03.01. 19:03:45

@cougarcat: Megmondom őszintén hogy lövésem sincs az emberi jogokkal kapcsolatban itt. Amekkora pofám van, még nem rúgták ki sem a gyereket a suliból, sem a férjem a munkahelyéről, pedig tettem érte eleget nagyon elítélhető módon (nem vagyok rá büszke), ugyanakkor most Egyiptomban nem mernék így viselkedni mint itt, pedig ott is voltunk 5 évig, de most ott nagyon labilis a helyzet. Rengeteg nő dolgozik itt, erőszak nem jellemző. A törvényekkel pedig nem vagyok tisztában, még nem volt velük dolgunk szerencsére. A lepratelepet csak azért írtam mert a város nagy része bizony az. 2 hétbe telt mire meggyőzött a férjem hogy mi nem abban a dzsuvában fogunk lakni és nekem nem is kell még arra se járnom. Rettenetes. Az első autós utunkon megállapítottam hogy nem vagyok kíváncsi a város többi részére. Visszatérve a pénzre: Képzelj el egy igen jó fizetést Magyarországon amiből szinte semmire nem kell költened. Külföldi fizetésekkel nem vagyok tisztában. Csak a miénkkel. DD Talán egy kis világosságot csináltam :)

Mr Long 2014.03.01. 19:12:44

@Mirjam2: Egyik munkatarsam baratnoje 14 eves koraig szaud arabiaban elt. Allitolag ettol lett normalis :) Es ettol van egy egyedi szemleletmodja. Mondjuk ott amerikai iskolaban tanult, meg amcsikkal logott, igy sokfele szemleletmodot latott, tanult.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.01. 19:13:12

Apósom először 89-90-ben dolgozott Svédországban. Egy évet volt kint egyedül (volt egy akkor 6 éves fia és egy felesége, akitől azóta elvált).

Később próbálkozott Németországban és Angliában is, de egyik sem tartott tovább pár hétnél.

Végül 6 éve jött ismét Svédország. Eleinte átmeneti jelleggel, 3-4 hetet dolgozott, majd 1-2 hetet volt Magyarországon (túlórázott, ahogy a csövön kifért).
Ez viszont nem egészséges... napi 12-14-16 órákat dolgozni 6-7 napon keresztül úgy, hogy nincs mellette még a maradék időben sem senki, kiborító lehet.
Vissza akart menni Magyarországra, közben a munkahelye is elkezdett leereszteni (2009 környékén). Talált alkalmi munkákat, majd a korábbi főnöke beajánlotta a mostani munkahelyére.

Mikor itt elkezdett dolgozni (2010 szeptember), azzal a feltétellel tette, hogy kijön hozzá a felesége is. Ki is ment, Magyarországon hagyva a két lányát (mindkettőjüknek volt barátja, így nem voltak egyedül). Jelentős minőségbeli váltást jelentett a házasságuknak ez az újbóli összeköltözés. De így sem volt könnyű.
Anyósom egy működő, bár hanyatló pályán lévő saját nyelviskolát hagyott hátra, apósom a hitellel terhelt házát.

Mi már együtt jöttünk Nórival, nekünk minden szempontból nagyon könnyű volt...

2014.03.01. 19:18:11

@Hari Seldon 2: Jól látod a helyzetet, ha Szudánról kéne írnom sírva fakadnék közben aztán a betűk meg elmaszatolódnak, nem beszélve az olvasók hangulatáról DD

2014.03.01. 19:18:43

@Turchi: OK, most már van fogalmam. :) Még az átkosban sokan mentek dolgozni Irakba - nekem is volt ilyen távoli családtagom. Irigyeltük őket, a sok pénz miatt. :) Pár évet biztos ki lehetett birni, és sokat jó kis lóvéval jöttek vissza.

2014.03.01. 19:20:25

@diggerdriver: "de a pénz boldogít."
Dubaiban sikerült azt az elmés gondolatot kiötlenem hogy a szerelem igenis mérhető aranyban D. Valami aranybazárban voltunk de nem vettünk semmit mert nem volt miből.

tanato 2014.03.01. 19:21:05

@Babette_: Csak így tudta itthon tartani.Egyébként már 21 éves házasok, jól megvannak,de az asszony néha panaszos ha az ember sokat távol van a munka miatt.Ezt nehezebben viseli mint a nagy átlag.Mondom is neki sokszor mi lenne ha pl. orvos volna az ura és egy hónapban 10-et nem is otthon aludna mint én.Szerintem attól teljesen kiakadna.

tanato 2014.03.01. 19:24:13

@cougarcat: Nem csak Irakba, a szoc.rendszer idején rengeten dolgoztak Algériába és Líbiában is magyarok meg voltak még Kuwaitban,Szíriában és DÉl-Jemenben is./orvosok,mérnökök,katonai szakemberek pl./Hatalmas pénzeket kerestek az akkori magyar viszonyokhoz képest.

2014.03.01. 19:24:23

@cougarcat: Irakba még többet ajánlottak, ráadásul oda is családostul de úgy döntöttünk nem sok gondolkodás után hogy inkább élnénk még egy kicsit.

micsoda? 2014.03.01. 19:38:30

@Mirjam2: Nekem az ismerősőm mesélte, aki kint élt, és dolgozott. Mondogatta, hogy hétvégi szorakozásnál a független nők nem tagadtak meg maguktól semmit. Nagyon mások e-téren is, ez köztudott.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 19:41:33

@shakti_rom:

Ukrajnában immár polgárháború zajlik a törvényes hatalom és a kijevi puccsisták között. Kelet-Ukrajna és a Krím a törvényes hatalom oldalára állt immár nyíltan. Ezért dicséretet érdemelnek.

Oroszország pedig esetleg kénytelen lesz beavatkozni a rend visszaállítása érdekében. De ez csak a kijevi puccsistákon múlik, még nem késő, még észhez térhetnek. Ha nem, akkor esetleg Berlinig lesznek kergetve, mint 1945 májusában.

Klicsko menjen haza Németországba, a szökött rab Timosenko vissza a börtönbe, a puccsisták pedig kezdjenek tárgyalásokat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 19:42:37

@Turchi:
A szerelem?
De még mennyire mérhető...
:)))))))))))))))))))))))))))

"Egy ötvenes, őszülő férfi, karján egy szép fiatal nővel, sétált be pénteken este egy ékszerboltba. Azt mondta az ékszerésznek, hogy egy különleges gyűrűt szeretne a barátnője számára. Az ékszerész végigtekintett az árukészletén és egy 5.000 dolláros gyűrűvel tért vissza.
Az idős férfi azt mondta, ” Ön nem értett meg, egészen különleges dologra gondoltam.”
Erre a kijelentésére, az ékszerész a különleges árukészletéhez ment és egy újabb gyűrűvel állt elő.
“Ez egy káprázatos gyűrű, potom 40.000 dollárért,” mondta az ékszerész.
A fiatal hölgy szemei felcsillantak, s izgalmában egész testében remegni kezdett. Ezt látván, az ötvenes őszülő férfi azt mondta, “Ezt szeretnénk.”
Az ékszerész a fizetés módja után való érdeklődésére, az ötvenes őszülő férfi azt válaszolta, hogy csekkel fizet.
“Tudom, hogy ön biztos szeretne lenni benne, hogy a csekkemnek van fedezete, ezért megírom most, és ön hétfőn felhívhatja a bankot, hogy ellenőrizze, majd hétfőn délután beugrok a gyűrűért,” mondta.
Hétfőn reggel, egy nagyon lehangolt ékszerész telefonált az ötvenes őszülő férfinak.
“Uram azon a számlán nincs pénz.”
“Tudom”, felelte az ötvenes őszülő férfi, “De el tudja képzelni micsoda hétvégém volt?”

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 19:44:20

@Hari Seldon 2:

Ez nem etnikai kérdés.

Az ukránok zöme is oroszpárti.

Az oroszellenes ukránok bázisa csak a 3, Lengyelországgal határos ukrán megye.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 19:44:43

@micsoda?: akkor sokat valrozott a mentalitas ...én amikor 2 evet Bécsbe voltam felfedeztem hogy én vagyok a lathatatlan ember az osztrak nok ugy keresztul neztek rajtam ..

2014.03.01. 20:03:21

@tanato: Most felidéztem bennem Mágenheim doktort, aki visszautasitott egy ilyen külszolgálatos lehetőséget. :) Nem tudta a családot magával vinni. Ez a többieknek is igy volt, vagy ez csak urban legend?

@Turchi: :)

2014.03.01. 20:04:08

@cougarcat: felidéztem - felidézted (a fenébe)

Latcho Rom 2014.03.01. 20:09:00

@maxval a gondolkodó birca: :)

nem is tudom mar mikor viccelsz amikor ezeket a marhasagokat irod. Mindegy.

Ezt a putyini lepest is tapsolod?

news.nationalpost.com/2014/02/27/why-did-russia-send-spy-ship-to-cuba-no-word-from-communist-nation-as-armed-vessel-docks-in-havana/

Putyin tudja hogy milyen lassu a UN, az EU, s mennyire erotlen, habozo a feher haz. Tehat: he fucks with them, mert megteheti.

Latcho Rom 2014.03.01. 20:09:02

@montroyal ( CAN qc): a jokepu szittyakat szeretik mon ami :))

Quercus a favágó 2014.03.01. 20:10:16

@montroyal ( CAN qc):

"én vagyok a lathatatlan ember az osztrak nok ugy keresztul neztek rajtam .. "

Ezzel én Magyarországon is így vagyok. Nőnemű lény szeme nem igen akad meg rajtam, hacsak a nőstény oroszlánt nem számítjuk ide.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:12:03

@shakti_rom:

Alapvetően nem vagyok Putyin híve globálisan, de a jelenlegi helyzetben helyesen cselekedett. S az orosz politikában pozitív alak.

Hari Seldon 2 2014.03.01. 20:19:11

@maxval a gondolkodó birca:
Szerintem az oroszok elveszik azt a részt ami kell nekik, aztán a többi átáll.
Azért ne felejtsd, hogy 2010-ben is pár százalékon múlt, hogy nyert az oroszbarát elnök.
Putyinnak nem biztos, hogy kell egy olyan ország, ahol négy évente lehet, hogy az ő ellenfelei vannak, ezért szakít.

Mostanra simán más a helyzet, sőt ha most kiválnak a keleti részek és a Krím, akkor az orosz ellenes pártok (magyarul minden ami nem a régiók pártja) simán hozzák az elnökválasztást.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:31:08

@Kövérmadár [swe]:

Milyen szempontból? Felkelés volt, majd az új hatalom konszolidálódott, ami ellen idegen agresszió győzött.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.01. 20:39:47

@maxval a gondolkodó birca:
56-ban is egy törvényesen megválasztott kormány vezette az országot nem?
Csak átfutottam a korabeli választásokon, de 53-ban tartottak egyet, azon a 298 képviselői helyből 206-ot az MDP nyert és 92-t párton kívüliek.

Tehát akkor az 1956-os események is tulajdonképpen egy, a mostani ukrajnaihoz hasonló események voltak. Egy, a többség által törvényesen megválasztott szovjetbarát kormányt akartak megdönteni felkelők. Csak ez nem sikerült, mert akkor is az lett a vége, hogy bemasíroztak az usánkások.

Nem is értem, hogy mi volt akkor a probléma ;)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.01. 20:40:24

Amit sokan elfelejtenek hogy egy esetleges elfajulo nyugat vs. orosz konfliktus soran a nyugat nagyon csunyan borsot tudna torni az oroszok orra ala mar csak azzal is hogy lefoglalja a nyugaton levo vagyonaikat (bankszamlak, ingatlanok, ingosagok).

Az utobbi evtizedekben sokat valtozott a vilag es napjainkban allitom hogy az orosz oligarchak vagyonanak legalabb 70%-a nyugaton parkol. Bankszamlak Svajcban, yachtok Monacoban, francia chateu-k, nyaralok Spanyolorszagban, penthouseok Londonban... nagyon csunyan meg lehetne oket fingatni hogy valamilyen mondvacsinalt indokkal ezeket egyszeruen lecsapjak a kezukrol es visszavonnak minden vizumot. Legyunk oszintek, hiaba vagy orosz milliardos, ha azt nem tudod nyugaton kielvezni akkor szart sem ersz vele. Sztem egy ilyen helyzetben az oligarchak siman a gazdi ellen fordulnanak es talcan adnak at Putyint csak ne kelljen feladni a regi eletmodjukat.

tanato 2014.03.01. 20:47:08

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Ezt lájkolom, pontosan így van, azt is mondogatták azért bukott meg a kommunista rendszer Európában,mert a vezetői a kommunista eszméket hirdették,de a feleségeik,barátnőik,meg Párizsba jártak vásárolni.

tanato 2014.03.01. 20:50:13

@cougarcat: Hát,ez egyénfüggő,de általában megy az egész család.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 20:52:28

@Kövérmadár [swe]:

A két alapvető különbség:

1. Nem voltak választások Mo-n. Mo-n diktatúra volt.

2. Az új vezetés általános legitimációt kapott, nem tört ki ellene felkelés.'

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 20:59:47

@shakti_rom: csak hogy ez 26 evvel ezelott volt es @QUERCUS: Mo-on igen csak sportot uztem a trofea gyujtesbol , ott nem volt nehez sportolo , model (fodrasz)es discoportaskent .. pl kaptam az 50. szuletesnapomra egy fotomontazst a gyerekektol aminek az volt a poenja az utolso kepnel : hogy lehetet egy ilyen jo pasibol ilyen csunya oregember ...

Quercus a favágó 2014.03.01. 21:04:31

@montroyal ( CAN qc):

Én már újszülöttnek is csúnya voltam. Anyámék egy hétig nem adtak nevet. Nem voltak biztosak benne, hogy meghagynak.

tanato 2014.03.01. 21:06:00

@cougarcat: Van egy unokatesóm,mellkas-sebész,ritka kincs kevesen vannak,sokszor próbálták már különböző nyugati államokba elcsábítani/ott is hiány van belőlük/,de a felesége nem engedte,pedig mehettek volna gyerekestől asszonyostól.Arra hivatkozott mit csinálna őt ott az angoltanári végzettségével.Persze ebben az esetben is inkább a szellemi röghözkötés a nő kóros kötődése a szüleihez ,meg az újtól való félelem volt a háttérben.Pedig a srác nagyon ment volna,ő kalandvágyóbb típus.

macamuca [IHUN] 2014.03.01. 21:08:16

@maxval a gondolkodó birca:

@maxval a gondolkodó birca:
1: '53-ban akkor mi volt???? (hogy az akármiképpen megválasztott kormány milyen "stílusban"-eszközökkel gyakorolta a hatalmat, az már más tészta, de választás útján jutott hatalomra...)

2: ama általános legitimációt mi (pontosabban ki(k) biztosította/ták?? jól tudom, hogy a Szu.??

Tehát: ha a jónépnek nem tetszik a korábban akárhogyan is megválasztott kormány, és megpróbálja elzavarni (merthogy nem hajlandók lemondani) (és vagy sikerül, vagy nem), akkor az Mo.-on felkelés, Ukrajnában meg lázongó csőcselék???
A szovjet segítséggel legitimált új kormány Mo.-on idegen hatalom, Ukrajna viszont lesz szíves belátni, hogy az oroszoknak joguk (!!) van beleszólni abba, hogy milyen (orosz=Putyin-barát, vagy eu-hoz "vonzódó") kormány dirigál???

A kettős mércéről, mint fogalomról mi a véleményed?

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 21:15:06

@QUERCUS: ferfinak csak egy fokkal kell szebbnek lenni az ordognel .. inkabb a belso ertekek szamitanak .. ami belul van ... a penztarcaban ...

**mimi** 2014.03.01. 21:15:56

@QUERCUS:
azért jó, hogy meghagytak:)))

**mimi** 2014.03.01. 21:18:11

@macamuca [IHUN]:
én azt gondoltam, hogy ezt nem komolyan írta......?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:18:20

@macamuca [IHUN]:

Mo-n csak látszatválasztások voltak a kommunizmus alatt. Ezt nem tudtad?

2014.03.01. 21:18:29

@Mr Long: Latod, tul lehet elni, sot! :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:19:21

@macamuca [IHUN]:

"ama általános legitimációt mi (pontosabban ki(k) biztosította/ták?"

A tömeges támogatottság. Tudsz Nagy Imre elleni felkelésről a szovjet intervenció előtt?

Quercus a favágó 2014.03.01. 21:19:52

@montroyal ( CAN qc):

Előnytelen külsőmet olthatatlan tudásszomjjal ellensúlyozom.
Közel 40 éve kutatom, honnan nőtt ki a nőknek a lába.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:20:47

@macamuca [IHUN]:

"Ukrajna viszont lesz szíves belátni, hogy az oroszoknak joguk (!!) van beleszólni abba, hogy milyen (orosz=Putyin-barát, vagy eu-hoz "vonzódó") kormány dirigál???"

Nem szól bele. Az ukránok döntenek. Amikor a nyugatpártiak voltak hatalmon Kijevben demokratikus választás után, beavatkozott Moszkva? Nem.

macamuca [IHUN] 2014.03.01. 21:21:09

@tanato:
Anno odahaza a faluban elég sok rokon/ismerős/haver volt, ha segítség kellett valamihez (kertásás, házfelújítás, disznótor, nagy fa kivágása, stb), mindig akadt segítség: pár nappal-1 héttel korábban szóltunk, jöttek.
De.
A mindennapok megélhetésében (=anyagi problémák, számlák, stb), illetve a jövőkép alakításában (lehetőségek, azok hiánya) nem tudtak segíteni.
El kellett dönteni, mi a fontosabb: évi néhány alkalommal van kinek szólni (amikor szükség van némi segítségre), vagy folyamatosan, egész évben van miből megélni (netán ezen túl is telik erre-arra...).
Eldöntöttük, költöztünk.

Amikor eljött az utolsó nap, a költözés napja, na, az nagyon tanulságos volt.
Előtte 3-4 nappal szóltunk pár embernek, hogy segítenének-e felpakolni a bútort-miegymást a teherautóra szombaton reggel. És sorra kaptuk a válaszokat, hogy, bocs, de nem érünk rá....
Egyetlen ember volt, aki kapásból igent mondott, sőt, ő eljött a teherautóval ide is, és segített lepakolni is (így nem nekem kellett a szekrény/mosógép/stb másik oldalát fogni....).
Tudták, hogy elmegyünk, hogy többé már biztosan nem fogunk kérni semmit.
Ahogyan azt is, hogy többé már mi sem tudunk menni segíteni...
Nem értek rá...

Akkor ott nem álltam meg, és a "mindig van segítség, mert itt vannak ismerősök/rokonok!"-érvet előszeretettel citáló férjemnek mondtam, hogy "ezek miatt az emberek miatt akartál maradni???".
Erősen átértékelte addigi érvrendszerét, pláne, amikor apósom (fél oldalára béna) kifakadt, hogy de hát mi annyiszor mentünk ehhez is, ahhoz is segíteni, hát nem igaz, hogy egyik sem képes jönni, ha kell, akkor jön ő, és segít, amit tud...

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 21:22:06

@maxval a gondolkodó birca: lehetet valasztani , neha 2-3 jelolt kozot ... mindegyik a hazafias nepfront(part) jeloltje volt..

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 21:23:51

@QUERCUS: ne aggodj ... mind egyforma ... egyiknek sincs keresztbe a vagas ...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 21:28:16

@montroyal ( CAN qc):
...mert akkor lépés közben csattogna.
:))))))))))))))

2014.03.01. 21:29:21

@Hari Seldon 2: Persze, nyilvan nektek kell eldonteni mik a legfontosabb szempontok. De amiatt tenyleg nem kell aggodni hogy a lanyokat diszkriminalnak. A nok egyenjogusaganak a hianya fokent azokat a helyi noket erinti akik konzervativ csaladbol szarmaznak vagy barmilyen okbol direkt szivatni akarja oket az apjuk / ferjuk / batyjuk. Ha neked nincsenek ilyen ambicioid :), akkor a lanyok ugyanolyan jogokat fognak elvezni UAE-ben mint barhol mashol. (Persze ha tinedzserek lennenek akik randizni akarnak, az lehet hogy kisse problemas lenne, de ugy tudom messze vagytok meg ettol!)

2014.03.01. 21:31:36

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: honnan is kap Europa egy jo resze foldgazt es olajat?

macamuca [IHUN] 2014.03.01. 21:33:00

@maxval a gondolkodó birca:
Ja, merthogy Ukrajnában tombol a demokrácia, ott a látszatválasztásnak a fogalmát sem értik.
Értem.

Melyik demokratikus (=tiszta, nem befolyásolt, stbstb) választás után lett N. I. kormányfő?
A felkelés kirobbanása után pontosan mikor is választották meg???

A felkelés leverése után az abban segédkező Szu. a következő "választást" is "segített" lebonyolítani, aztán bizti-ami-tuti, maradtak még egy kicsit, nehogy megint galiba legyen...

Ukrajnában kb az folyik most, mint anno Mo.-on.
Hogy mi lesz a vége, majd meglátjuk.
De erősen furcsállom, hogy szerinted Mo.-on jogos volt az elégedetlenségnek eme módon történő kifejezése (eredményétől függetlenül), Ukrajnában viszont csőcseléknek tartod és jogtalan lázongóknak az ottani elégedetlenkedőket.

Hogy mennyire szól bele Putyin az ukránok dolgába?
Teljesen.
A nem-tetsző vezetés valahogy csak evickél, aztán bukik. A módszerek némiképp változtak '56-hoz képest, ma már nem lehet ugyanolyan nyíltan erőszakosan fellépni, de gyanítom, hogy ha csak ez a lehetőségük marad ahhoz, hogy megőrizzék a befolyásukat (ami szerinted nincs is, mert Ukrajna egy független és erős demokráciával rendelkező állam... ezt azért még gondold át, szerintem...), akkor most is bevállalják az erőszakos (=katonai) beavatkozást.
Hogy a nemlétező befolyásukat továbbra is fenntartsák....

Ja, és onnan pár éve áttelepült rokonnak inkább elhiszem, hogy mi hogyan is történik arratájt: pár évtizedet leélt ott, ő valahogy nem egészen azt tapasztalta, amit te próbálsz itt sugallni, mármint hogy minden oké, az emberek örülnek az orosz befolyásnak (ami nincs is...)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:33:52

@montroyal ( CAN qc):

Azt sem lehetett. 1 jelölt volt: vagy igen vagy nem.

1949-től egyetlen pártlista volt, a Magyar Függetlenségi Népfront (a Hazafias Népfront elődje) listája. Csak ennek a szervezetnek lehettek jelöltjei, szavazni pedig vagy az egyetlen listára lehetett vagy ellene. Ekkor jelent meg az a gyakorlat, hogy ikszelni csak ellenszavazat esetében kellett, azaz ha a szavazó semmit sem csinált a szavazócédulával, az igen szavazatnak számított.

1956-ban a Magyar Függetlenségi Népfrontot átnevezték Hazafias Népfrontra.

1967-től megszűnt a lista, egyéni választókeróletek lettek, de ismét csak a Hazafias Népfront jelöltjei.

1985-től lett lehetséges a választás több jelölt közül, de mindegyik a Hazafias Népfront jelöltje volt.

1988-ben megreformálták a rendszert, már lehetett független jelölt is, de már ez alapján nem történt választás, a rendszerváltozás miatt.

2014.03.01. 21:34:35

@shakti_rom: Oke, de pl. mifelenk szigoruan tilos a prostitucio (elvileg halalbuntetes jar erte). Tudom hogy megis elofordul, de draga es nagyon-nagyon rizikos, nem hiszem hogy a legtobb erintett el ezzel a lehetoseggel.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:34:57

@macamuca [IHUN]:

"Ja, merthogy Ukrajnában tombol a demokrácia, ott a látszatválasztásnak a fogalmát sem értik."

Tehát a narancsos vezetők látszatválasztásokon kerültek hatalomra?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.01. 21:36:32

@macamuca [IHUN]:

"Melyik demokratikus (=tiszta, nem befolyásolt, stbstb) választás után lett N. I. kormányfő?
A felkelés kirobbanása után pontosan mikor is választották meg???"

Nagyot ugyanúgy nem választotta meg senki, mind az előző hatalmat. Azaz mindkettő illegitim volt jogilag. A választást későbbre tervezték (ezen Nagy szinte biztosan nem nyert volna), de erre már nem maradt idő.

2014.03.01. 21:36:41

@tanato: Meg lehet érteni hogy nem mindenki szakad el szivesen a megszokott környezetéből. De ha ez velem játszódik le, akkor bizony inkább otthon maradok Nyugaton a gyerekkel, vagy megpróbáltam volna valami álláslehetőséget keresni ott. Egy ilyen lehetőség, jó fizetés, normális helyen, esetleg szakmai előrelépés, nagyon csábitónak tünik.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 21:41:02

@**mimi**:
Feltételezed hogy nekem elfogyott?
:))))))))))))))
Amúgy jók...

**mimi** 2014.03.01. 21:44:10

@diggerdriver:
nem feltételeztem...:)
csak gondoltam szólok...:)

Quercus a favágó 2014.03.01. 21:44:14

@diggerdriver:

Ma hallottam(persze ettől még lehet régi).

Egy 3 hónapos kis srác vallomása.

Ép a kanapén szoptam a nő mellét, mikor benyitott a férje. Mit mondjak. Beszartam.

tanato 2014.03.01. 21:44:51

@cougarcat: Jogos,a srác tényleg rajta lett volna,különösen egy berlini állás tetszett neki,mert ott volt már korábban néhány hétig, "vendégeskedni",még műteni is hagyták.De mondta nekem hogy hiába győzködi a nejét,nem tud áttörést elérni nála.

M. Péter 2014.03.01. 21:45:05

@montroyal ( CAN qc): Csak 1985-ben volt kötelező, hogy minden választókerületben legalább 2 jelölt legyen, azelőtt ez ritka kivétel volt. Bevezették az országos listát is, hogy a fontos embereket nehogy véletlenül ne válasszák meg.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 21:47:11

@maxval a gondolkodó birca: ezekszerint en a 80-as evek listait lattam mert megmaradt bennem hogy mindket jelolt egykutya volt... de szemelyesen nem tapasztaltam mert Mo-on soha nem szavaztam ...

Latcho Rom 2014.03.01. 21:48:38

@maxval a gondolkodó birca: Az uj kievi kormany ellen is csak az orosz hu etnik oroszok lazadnak, s behivtak az oroszt.

Ismeros scenario, nalunk a nacsalnyikok hivtak be oket. Hivtak a fenet, mar magyarorszagon haladtak a tankok amikor Gero baratod hivatalosan is beinvitalta oket.

Latcho Rom 2014.03.01. 21:48:39

@maxval a gondolkodó birca: nem valaszoltal, hogy allsz ahhoz a dologhoz hogy kemhajokat kuldott a "vereskezu diktatorokhoz" ?
:)

micsoda? 2014.03.01. 21:48:39

@montroyal ( CAN qc): Nem az osztrák nőkről irtam, onnan nincs ismerettségem:-)

Latcho Rom 2014.03.01. 21:48:39

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: nem hiszem hogy az oligarhak penzet zarolnank. Hogy kotod oket, s a vagyont Putyinhoz?

Nem lesz nagy bunti, eu-nak kell az orosz gáz s egyebek. Obama nem mer nelkuluk lepni, veluk se nagyon.

A kubai dolog huzosabb, arra csunyan rabaszhatnak a ruszkik.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 21:50:41

@micsoda?: vettem csak az is olyan nemetes, poroszos mentalitas ..,

2014.03.01. 21:52:04

@tanato: Én meg úgy jártam, hogy a nagyra becsült dél-afrikai orvosom elköltözött innen, Ausztráliába. :( Ők már valamikor éltek ott, de valami probléma volt, mert ott állitólag még az orvosoknak se könnyü munkavállalási vizumot kapni. A lényeg az hogy a feleség nem birta az itteni klimát (sok eső), ez volt az indok. Igaz Ausztráliában is nagyon jól fog keresni, úgyhogy ebben az esetben nem vesztenek semmit. A feleség itt jó helyzetben van, nincs szükség arra, hogy dolgozzon. Az új orvosom a UK-ből jön majd. Kiváncsi vagyok hogy brit származású, vagy már eleve máshonnan ment oda?

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 21:56:18

@cougarcat: Nyugaton ..... megpróbáltam volna valami álláslehetőséget keresni ott...

off megneztem nalatok nyugaton az autoboby jobokat... vannak ... 25$ korul az jo?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 21:56:21

@**mimi**:
Várjááá most az ellenség megtévesztése folyik.
Mikor azt hiszik megjavultam akkor...
:)))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.01. 21:57:04

@QUERCUS:
Ez jóóóóó
Még nem hallottam.
:)))))))))))))))))))))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.03.01. 22:22:49

@charlieharper: @shakti_rom: Nem azt mondom hogy most ujat kene huzni az oroszokkal.

Alapvetoen mindenki addig jar jol amig diplomaciai uton tudjak ezeket a dolgokat rendezni.

En csak azt mondom hogy sokan ugy allitjak be Oroszorszagot mintha serthetetlen lenne mert o csucsul a nyersanyag egy jelentos reszen. Nyilvan el tudja vagni a nyersanyag forrasokat ami komoly gondokat okozhat nyugaton, de azert a nyugat is vissza tud vagni bizonyos eszkozokkel (es most a fenti emlitett dolgokra gondolok, nem a hadseregre).

Nyilvan buta dolog lenne eloszor utni es kiprovokalni valami nemkivant hideg haboru 2-t.

2014.03.01. 22:34:53

@montroyal ( CAN qc): Nekem nem lenne jó. Ebből jelzálogot fizetni, utazni, félretenni, stb. kicsit nehéz lenne.

tanato 2014.03.01. 22:36:07

@cougarcat: Persze,azonos jövedelem mellett már fontos az időjárási tényező is.

Mr Long 2014.03.01. 22:40:02

@Mirjam2: En nem ismerem a csajt,d

Mr Long 2014.03.01. 22:41:33

@Mr Long: Hulye telefon...
Szoval en nem.ismerem a csajt, csak a baratja aradozott rola nekem, hogy mennyivel masabb, mint a csak angliaban felnott angol csajok. Miert ne hinnek neki.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.01. 22:49:20

@cougarcat: en is ugy szamolgatom de azert most is a Canadarama musort nezzuk a TV-be sea to sky HW .. jo emlekek whistlernel jarunk .. nyaron megint megyunk

Mr Long 2014.03.01. 22:55:24

Nem tudtok valami jo audio bookot ajanlani melo kozbeni hallgatasra?

Latcho Rom 2014.03.01. 22:59:50

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: nekem ugy tunik hogy az oroszok mar megtettek az agressziot es a provokaciot is.

morsels (törölt) 2014.03.01. 23:51:18

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Biztos, hogy birca nem viccel?
Ha komolyan mondja amit mond, akkor az... nem is tudom, mi a helyes kifejezes :-)

Latcho Rom 2014.03.02. 00:05:51

@**mimi**: Mi van a hátadra irva Mimikém?? :)

Latcho Rom 2014.03.02. 00:05:57

@maxval a gondolkodó birca:

Hetente meg szoktam nezni a Pravda angol verziojat, miota itt esz a fene engem is, toled megkapom ugyanazt suritve. Ez jo..

www.bbc.com/news/world-europe-26400276

Muscari 2014.03.02. 00:32:26

@Mr Long: En most Hammond Innes-tol hallgatom a The Land God Gave to Cain c konyvet. Otvenes evekben irodott es jatszodo krimi, nagyon jo, ahogy a tobbi konyve is.

Az Audible-re vagy regisztralva?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.03.02. 00:33:45

@macamuca [IHUN]:
Latom, te megertetted a kerdesem lenyeget... Maxval pedig Maxval... ilyennek szeretjuk.

Muscari 2014.03.02. 00:46:41

@Kövérmadár [swe]: Ferjemnek van egy Karpataljara valo baratja. Skype-on szoktunk neha beszelni, napok ota agitalom a dragamat, hogy hivja mar fel. Nagyon kivancsi lennek a velemenyere, ha esetleg sikerul vele beszelni, majd beszamolok rola. Nem tudom, mennyire objektiv, ami a mediaban megjelenik, de Birca velemenye nalam is kiverte a biztositekot.

Sajnos azonban Ukrajna borzasztoan fugg gazdasagilag az oroszoktol, ezt nem szabad elfelejteni.

Elavult az iparuk, Oroszorszag az elsodleges felvevopiac, Europaban sajnos labdaba sem rughatnak. Kiveve talan az acelipart, de igazabol azt sem tudom, mennyire versenykepes.
Szerintem veszett fejsze nyele mindenkepp, Europa egyik legszegenyebb orszaga maradnak :-(

skye8 2014.03.02. 01:42:40

@diggerdriver: a penz nem tudja helyettesiteni a csaladi kapcsolatokat. mit er a penz ha a szeretteidtol tavol,maganyosan elsz?
vagy kerdezzem maskepp - mit er a penz ha gyogyithatatlan beteg vagy? semmit.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.02. 03:36:50

@skye8: pénz ... ha van (foleg ha sok) nem leszel maganyos .. annyi jo barat csaj fog korulvenni ...
betegseg? ha nincs penzed rogton bekrepalsz .. ha van : kezelnek megmentenek vagy legalabbis hosszabb ideig eletbe tartanak (nem mindegy a szeretteidnek )

amiket irtal annak vigasz akinek nincs penze ...

macamuca [IHUN] 2014.03.02. 05:18:47

@Mr Long:

mek.oszk.hu/

Hangoskönyv is van bőven (regelés nélkül), meg lehetséges a kiválasztott könyvet (aminek még nincs hangoskönyv-változata) mp3-ba konvertálni, ez csak regelés után elérhető
www.magan-kiadas.hu/

Van angol nyelvű könyv is.

Itt csak olvasható formátum:
http://www.e-konyv.ch/e-könyvek-az-oldalon/

skye8 2014.03.02. 05:59:57

@montroyal ( CAN qc): ha erdekbaratokra vagysz, akkor ajanlatos hogy legyen penzed ;) de mikor elfogy, gondolom a baratok is eltunnek....az ilyet en nem is neveznem baratsagnak....
ok, penzzel meghosszabbithato egy beteg szenvedese...de a lassu haldoklas miota nevezheto teljes erteku eletnek? a szeretteid vajon orulnek hogy latnak szenvedni vagy varjak ok is a veget?

macamuca [IHUN] 2014.03.02. 07:05:14

@skye8:
Az orvosi kezelés nem a beteg szenvedéseinek a meghosszabbítása, hanem alkalmasint pont a szenvedések megszüntetése.
Pénz nélkül a gyógyíthatatlan beteg hozzátartozót vidd haza, osz majd lesz valahogy.
Ha van pénzed, akkor fizethetsz az ellátásáért, azért, hogy fájdalommentesen és emberhez méltó körülmények között töltse utolsó napjait-heteit (gondolj a mo.-i elfekvőkre, krónikus betegeket ellátó osztályokra, az ottani állapotokra... volt "szerencsém" látni (a szomszédos osztályon dolgozva), hogy a kliens után fizető rokonok szerettei milyen ellátásban részesültek, és milyenben a nem fizetőké...).

Ne sugalld, hogy a pénz csupán értelmetlen dolgokra költhető, a rajta megvehető dolgok csakis felszínesként jellemezhetőek...
mert ez nem igaz. Nagyon nem az...

Muscari 2014.03.02. 07:28:08

@macamuca [IHUN]: +1

Es ne csak a vegso stadiumrol beszeljunk. Ha van penzed magan uton elmenni egyCT-re, nem kell honapokat varnod, az akar az eletedet is megmentheti. Ugyanugy, ha az ember hozzafer a modernebb gyogyszerekhez, amiket esetleg nem tamogat a tb, vagy csak korlatozott szamban.

Lehet, hogy ez Nyugat Europaban nem igy van, de Magyarorszagon nagyon is.

macamuca [IHUN] 2014.03.02. 07:53:42

@Muscari:
No igen...
És akkor még csak arról volt szó, hogy súlyos/menthetetlen betegség esetén mire jó a pénz.
Egy "hétköznapi" eü.-i probléma (megfázás, allergia, szülés/nőgyógyászati problémák, fogászat, kancsalság/szemészet, stbstb) esetén is van "némi" költség.

Lássuk, mire jó még az a fránya pénz?
Pld jónéhány olyan, sokak által kellemesnek tartott időtöltés (=pihenés, kikapcsolódás, szórakozás) finanszírozható belőle, ami pénz nélkül nem megy.
Pld:
olvasás: könyvtári tagdíj, antikvár vagy új könyv vásárlása, újságok, magazinok, mindezek e-változatához sz.gép/tablet/mobiltelefon bszerzése/üzemeltetése (a feltöltéshez szükséges áram sincs ingyen...)
színház, mozi, múzeum, állatkert, vidámpark, sportesemény belépői
hobbik: hirtelenjében egy sem jut eszembe, amihez ne kellene pénzt költeni... (olymindegy, hogy ritkán, keveset, vagy sűrűn/sűrűbben és többet/sokat)

Ok, erre lehet mondani azt, hogy sétálni és kirakatot nézegetni ingyen is lehet, ami igaz, de bocs, nekem ne mondja senki, hogy kizárólag erre vágyik, mint kikapcsolódásra... jólesik azért, ha séta közben vehetek egy fagyit, beülhetek egy szelet sütire a cukrászdába, netán a kirakatban meglátott és megtetsző akármit meg is vehetem.... Azt nem hiszem el, hogy van valaki, akinek mindez "fúúúj-nem kell"-kategóriás...

A betegségen és a szórakozáson kívül is akad még 1-2-pár dolog, amikor jó, ha van pénz..
Szerintem önbecsapás azt mondani, hogy a pénz csak sokadlagos jelentőséggel bír.
Van az a pont/határ, ameddig a több pénz bizony plusz örömöt szerezhet.
Amikor mindenre telik, amire az egyén vágyik (és ez bizony erősen eltérő), onnantól már változik a helyzet, node addig...

Latcho Rom 2014.03.02. 08:55:58

@montroyal ( CAN qc): ketharmaduk torok, osztrak, szerb, roman kajak is...de mind hungaricum..bien sur..

mozgositottam nejt szilvasgombocilag, ha szeretlek magyarorszag ha nem

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.02. 09:00:23

@diggerdriver: visszatérve humorra: ez szerinted vicces?

**mimi** 2014.03.02. 09:20:54

@macamuca [IHUN]:
+1

@Muscari:
+1

erről sokat tudnék mesélni, sajnos személyes tapasztalatból...

**mimi** 2014.03.02. 09:21:49

@macamuca [IHUN]:

a pénz nem boldogít...ha nincs :))

tanato 2014.03.02. 09:38:21

@skye8: Egy idő után a gyógyíthatatalan betegeknek már csak tényleg kín az élet,ilyenkor már csak a kábítószerek vannak a raktáron.

tanato 2014.03.02. 09:40:51

@macamuca [IHUN]: Ez azért kétoldalú,mert sokszor nem a beteg érdekében hanem saját kényelmük érdekében korrumpálják a hozzátartozók a főorvost a krónikus osztályon,hogy ne kelljen még hazavinni a beteget,bár a betegnek jobb volna az otthoni környezet.,de a hozzátartozónak meg macerás.

tanato 2014.03.02. 09:44:57

@macamuca [IHUN]: Állíthatom hogy sokkal inkább a beteg vagy hozzátartozó statusa dönti el ki milyen ellátást kap.pl. egy polgármester vagy egy képviselő,vagy egy rendőrkapitány stb. édesanyja sokkal jobb ellátást nagyobb odafigyelést fog kapni mint egy putris cigány vagy egy alkoholista munkanélküli kőműves anyja,még abban az esetben is ha előbbi nem,fizet egy kanyit sem utóbbi meg igen.

tanato 2014.03.02. 09:47:55

@Muscari: Ez igaz,egy gazdag betegnek mindig jobb esélye van jobb eü.ellátást kapni mint egy szegénynek,vagy egyáltalán ellátást/harmadik világ/.Nem véletlen hogy BP. II.ker átlagéletkora skandináv a borsodi cigányfalvakéi meg harmadik világbéli.

tanato 2014.03.02. 09:57:07

@macamuca [IHUN]: Én dolgoztam 8 évet ilyen félig elfekvő krónikus belosztályon.Szerettem ott lenni sokat beszélgettem az öregekkel,mindig érdekelt e történelem,így első kézből értesültem sok világháborús katonától a háború részleteiről,hadifogságról, az idős nőktől meg a Horthy korszak mindennapjairól, a cseléd meg zsellérsorsokról a nőkre kiéhezett szovjet katonákról stb.

Latcho Rom 2014.03.02. 12:12:53

@maxval a gondolkodó birca: Aha. Badarság koma.

In the latest Gallup poll of Crimean residents where the results were 53% wanted to stay as an autonomy within Ukraine, and only 23% wanted to be separated and become an autonomy in Russia.

Szóval...nagy szerencsétek hogy europa fél, Obama tökei meg ott lengedeznek a te morálod mellett a szélben.

macamuca [IHUN] 2014.03.02. 12:13:33

@tanato:
"És ekkor jött a meglepetés, az újabb kulturális sokk. Itthon is kívülállók lettek."

Ahogy kiveszem a sorokból, ez szakmai téren és egyéb emberi kapcsolataikban is jelen van.
A megszerzett másféle tapasztalataikkal nehezen (netán sehogy?...) érik meg-fogadják el az itthon meglévő állapotokat (szakmai és egyéb téren).
Amikor elmentek, bőven más volt a mo.-i helyzet, tehát amire netán emlékeztek/felkészültek (hogy a hazatérés után kb mire számíthatnak), az nem volt valós.
Hogy aztán a valóságot hogyan fogadják el (nem csak anyagi, hanem más szempontok alapján), az majd idővel eldől, de többen említették, hogy nem biztos, hogy véglegesen hazatértek, elképzelhető, hogy visszatérnek z USA-ba. Részemről nem hiszem, csakis az anyagiak miatt (azt simán tudták előre, hogy jóval kevesebbet fognak keresni: na, ez a "reményük" be is vált, azzal együtt, hogy magánklinikán dolgoznak), sokkal inkább a többi körülmény (szakmai+egyéb téren) megváltoztathatatlansága...

macamuca [IHUN] 2014.03.02. 12:17:18

@tanato:
(amúgy eléggé hatásvadász cím: Hatalmas siker: Az USA-ból tért haza kilenc magyar orvos. Nagyon demagóg vagyok, ha megkérdezem -nem tőled, hanem általánosságban-, hogy eme 9 visszatérő mellett hányan mentek el ugyanakkor? Itt mifelénk pld reumatológiára, ortopédiára bő fél éves előjegyzés van, mammográfiára 4 hónapot vártam... mármint államinál. Magánban akár másnap.... pld erre is jó, ha van pénz...)

tanato 2014.03.02. 13:04:39

@macamuca [IHUN]: A nagyon csekély/ideiglenesen/ visszatértek mellett átlag évi 1000 az elmenő.

Latcho Rom 2014.03.02. 13:06:53

@Babette_: hagyd élni, azon mulat magában amin akar.

skye8 2014.03.02. 14:53:52

@diggerdriver: wow oscar-dijas komment ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.02. 15:06:29

@Babette_:
Dehogy.
A temetőben az egyik sírkőről másoltam.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.02. 15:08:31

@diggerdriver:
Igen. Köszi.
A közhelyeket (a pénz nem boldogít) hagyjuk meg a megrögzött idealisták mákonyának.
:))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.02. 15:09:40

@skye8:
Igen. Köszi.
A közhelyeket (a pénz nem boldogít) hagyjuk meg a megrögzött idealisták mákonyának.
:))))))))))))))))

Hogy jó helyre menjen...

skye8 2014.03.02. 15:10:28

@macamuca [IHUN]: elkanyarodtal a penzzel megveheto orvosi ellatas es az ezzel kapcsolatos megfigyeleseid iranyaba, en nem eppen erre celoztam. azt sem mondtam hogy minden felszines, ami megfizetheto.
de szerintem egyes dolgokat jobb nem penzben merni.
egy menthetetlen betegnek egy ido utan mar nem szamit a minosegi orvosi ellatas mert nem adhatja vissza az egeszseget...
ugyanigy a szetszakadt csaladokkal is, mit szamit mennyi penzt tesznek felre ha a csaladtagok alig latjak egymast?
az en parhuzamom ezen ket szituaciora vonatkozott, nem arra hogy ki mennyit fizet a korhazban hogy szeretteit ellassak.

skye8 2014.03.02. 15:47:20

@diggerdriver: ''a penz boldogit'' is kozhely.

skye8 2014.03.02. 17:24:45

@diggerdriver: a szelektiv hallas elonye

blackhairlady 2014.03.02. 17:30:45

@tanato: "a nőkre kiéhezett szovjet katonákról"
Errol olvasgattam egy idoben, kb olyan hatassal volt ram mint a mikor a koncsentracios taborokrol, deportalasokrol olvastam. Sok szornyuseget temettek el magukban az akkor elt nok, amikorol meg a csaladjuk sem tudott sokszor.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.02. 17:40:25

@blackhair-lady:
A szovjet hadseregben sok nő volt és sok volt köztük aki mindenre hajlandó volt de mire Európába értek úgy el voltak használva és úgy tele voltak betegségekkel hogy már a katonáknak se kellettek.
Így aztán a lakosság szenvedte ezt meg.

2014.03.02. 17:50:36

@skye8: Van egy olyan hogy "can't be too thin or too rich". :)

Az emberek addig gondolják, hogy a pénz boldogit, amig nincs nekik. Ebből a szempontból teljesen igazuk van, mert lehet boldogtalanság forrása, ha nem tudod az igényeidet kielégiteni pénz hiánya miatt (hogy mik az igények az elég szubjektiv). Ha viszont van elég pénz, akkor már tényleg más dolgok kerülnek előtérbe - kapcsolatok, család, közösségbe tartozás, önmegvalósitás, "bucket list" stb. stb.. Akinek nincs elég pénze, azoknak az ilyen dolgok luxus kategóriába tartozhatnak. Persze vannak olyanok is sokan, és lehet hogy erre célzol, akiknek mindenféle mérce szerint van elég pénze, mégsem elégedettek vele. A "keeping up with the Joneses" kategória. :) A pénz mértéktelen hajhászása problémákat takarhat az illető magánéletében pl. Szóval ez sem fekete-fehér téma...

montroyal ( CAN qc) 2014.03.02. 17:54:27

@skye8: hogy a baratok eltunnek az mindig fent all ha van penzed ha nincs viszont hogy milyen boldogtalanok maganyosak a gazdagok ... szar lehet nekik megis erdemlik ... csak ok eszre sem veszik a sok program utazas vasarlas unneples stb kozott..viszont a szegenyeké a menyorszag ..

a betegsegrol roviden ... atelted mar ezt ? anyam 3 evig volt agyban es mondhatjuk megvaltas volt neki elmenni ...tudom ..
DE visszagondolva lenne meg az agyban, csak lenne velem ...

Muscari 2014.03.02. 17:55:06

@blackhair-lady: Szegeny nagymamam (nem el mar sajnos) 16 eves volt, mikor bejottek az oroszok. Meselte, hogy ot a padlason rejtegettek, nehogy meglassak a katonak, raadasul nagyon szep lany is volt. Vegul meguszta, csak fozniuk kellett rajuk.

M. Péter 2014.03.02. 18:02:21

@tanato: Mind a 9 Rózsakert Medical Centerben dolgozik, vagyis nem a széles néptömegeket gyógyítja. "Rendelőnkben egy átlagos vizit díja 15 000 – 35 000 ezer forint között van."

tanato 2014.03.02. 18:11:54

@blackhair-lady: Érdekes történeteket meséltek,hogyan kellett bújtatniuk a lányokat.Persze volt akit nem sikerült és elcsípték őket a részeg katonák.Meg voltak azért kialakult szerelmek is.Egyik nénim pl. a városunkban létesített szovjet elsősegélyhelyen,kis kórházban dolgozó grúz katonaorvossal kerül kapcsolatba de nem kényszerből hanem önként,mert belézúgott/odavezényeltek néhány civil nőt sebesültet ápolni,meg mosni,főzni a betegekre./Sokat mesélt erről nekem./Persze ez volt a ritkább.Na meg volt néhány holokauszt túlélőm is,ők is sokat meséltek a deportálásokról meg a koncentrációs táborról,munkaszolgálatról.

2014.03.02. 18:12:31

@montroyal ( CAN qc): A mindennapi megélhetéssel bajlódó, kimondottan szegény emberek az esetek többségében nem képesek a családi boldogságra koncentrálni. Sok a veszekedés, tettleges is, alkohol és drog, hogy eltompitsák a bánatukat - a gyerek elhanyagolva és a "nevelési" eszközök is sokszor tettlegesek, szigorúak. Szóval van egy ilyen oldala a szegénységnek. Ezért nem jó pl. az eltúlzott segélyrendszer, mert igaz dolgozni nem kell meg éhenhalni sem, de a pénz is nagyon kevés - az illetőnek nincs önbecsülése, önbizalma, stb.

tanato 2014.03.02. 18:13:52

@M. Péter: Hát persze ,ez benne az egyik csavar.Propaganda cikk.Ők bármikor visszamehetnek valószínűleg egy részük vissza is fog.

2014.03.02. 18:17:33

@tanato: Mindenesetre az usákok sikeresen szipkázzák el innen az orvosokat. Pedig itt se kevés a fizetés, de ott még több. Talán az is közrejátszik hogy ott nagyon sok helyen folyik komoly kutatás, előre járnak a legújabb módszerekkel, stb. Csak itt nem téma az ilyesmi, mindenki oda megy ahova akar - nagyon sok expat van mindenfelé és teljesen természetesnek számit hogy ott dolgozol ahol számodra legkedvezőbb az ajánlat. Igen, ez lehet Magyarország is éppen. :)

holl gold 2014.03.02. 18:23:30

@maxval a gondolkodó birca:

Ez igy volt, tök mindegy hogy mentel szavazni vagy sem, ök gyöztek a "szabad valasztason"...hol volt az ellenzek ?? volt olyan egyaltalan ?? igen volt csak eppen bent ultek a kalickaban vagy a stiglickertben (Lipot-ban)...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.02. 18:28:31

@Muscari:
Mikor bejöttek az oroszok apámék szintén a padlásra rejtették az asszonynépet.
Persze nem tudtak csendben maradni és az egyik tankos meghallotta. Ukrán magyar volt. Odaintette apámat és mondta neki hogy őtőlük ne féltse az asszonynépet mert első lépcsős alakulatként kisebb gondjuk is nagyobb annál hogy velük foglalkozzanak de akik mögöttük jönnek a csürhe a komszomolszkaja na attól rejtse őket.
Kihirdették a faluban hogy mindenki semmisítse meg a borát.
Persze a parasztok egyik se hallgatott a szóra és mikor jött a csürhe akkor lerészegedtek aztán csináltak csúnya dolgokat. Üknagyanyámat 85évesen erőszakolták meg néhány nap múlva belehalt.

tanato 2014.03.02. 18:29:00

@cougarcat: Igen a legnagyobb szívó hatása az USA-nak van ezen a területen,de főleg a kutatás-fejlesztési vonalon/és nemcsak az eü. területen/Mondjuk én is ismerek USA-ból 5 év elteltével hazatérő orvost/volt gimis osztálytársam/Nőgyógyász az illető egy nagybátyjának van magánklinikája kint,ott volt,de elmondása szerint nem tudott megbarátkozni az amerikai életstílussal.Itthon szintén magánban dolgozik a fővárosban és nagyon jól él az USA háttere miatt mert rengeteg USA-beli nőbetege van/diplomaták és üzletemberek feleségei/akik megtudván hogy 5 évet dolgozott kint hozzá járnak a rendelőjébe.

tanato 2014.03.02. 18:32:30

@diggerdriver: Egyik rokonom is csak úgy úszta meg az erőszakot hogy nem messze volt a szovjet tábori csendőrség szállása és oda szaladt el egy gyerek és magyarul kezdett jajveszékelni,mire egy tábori csendőr átjött és gépfegyverrel elzavarta az erőszakoskodókat/ők még tiszteket is agyonlőhettek simán,beosztásuk miatt./

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.02. 18:40:06

@tanato: Mivel nagyapám pék volt és a főutcán laktak nagy házban mindkét hadsereg szivesen szállásolt be hozzájuk tiszteket. A mi falunk többször cserélt gazdát.
Egyszer az orosz tiszt nem volt otthon és egy orosz katona bement és elkezdte összeszedni az értékeket.
Akkor jött meg a tiszt és azonnal vitte ki a katonát az udvarra hogy főbelövi.
Nagyanyám könyörgött neki hogy ne tegye alig tudta lebeszélni.

tanato 2014.03.02. 18:58:28

@diggerdriver: Igen tiszteket beszállásolni az jó lehetőség volt a biztonságra.

montroyal ( CAN qc) 2014.03.02. 19:19:51

@cougarcat: igen Te kozelrol latod ezt a munkad altal .. mi csak a hirekbol tudjuk es hihetetlen mik tortennek a szegenyseg miatt..
a segely system mit mondjak .. ezert volt nalunk a ciganyroham es meg lopni csalni feketen dolgozni is lehet mellette..de itteni generaciok is elnek igy ... masik pedig az 40-50 evvel ezzelott elkovetett abus a religiok altal .. tele a media vele .. en koromnal fogva a fizikai buntetessel el vagyok ( abban az idoben ) hiszen mi is kaptunk taslit a szuloktol kormost a tanaroktol ... ez volt .. ma termeszetesen valtozott es elfogadhatatlan ..

2014.03.02. 19:52:37

@montroyal ( CAN qc): A segély hasznos lehet átmeneti segitségként, de a szegénység problémáját ez nem oldja meg, sőt. Munka kell az embereknek - és azért azt nem lehet mondani, hogy nincs valahol valamilyen munka. Az én tapasztalatom az hogy a szegénység az egészségre is negativan hat, az állandó aggódás, szorongás, krizisek, depresszió, stb. miatt - nem beszélve hogy ezek orvoslására sokan isznak, drogoznak, ami szintén lerombolja a szervezetet.

"mi is kaptunk taslit a szuloktol kormost a tanaroktol ... ez volt .. ma termeszetesen valtozott es elfogadhatatlan "

Ilyen most is van és részünkről mi ilyenkor nem avatkozunk be, hacsak nincs valami sérülés, fizikai nyoma, vagyis tényleg túlzott erővel történt a dolog. Azért érdekes, hogy mennyien jelentenek fel ilyen szülőket - többnyire azért, mert valami konfliktusba keveredtek velük, pl. acsarkodó családtagok, marakodó szomszédok, exek, házmesterek, stb.. :) A bejelentések túlnyomó része BS, "malicious".

morsels (törölt) 2014.03.02. 19:57:19

@cougarcat:
Tudod milyen sokan mondjak azt, hogy ezert hulye az amerikai/kanadai rendszer, mert azt hiszik, hogy egy ilyen feljelentes eleg ahhoz, hogy a gyereket elvegyek a szuloktol, mert ugy az ameriakiak hulyek.
Attol tartok, hogy ezt kevesen fogjak olvasni :-)

Egyebkent az orvosom azt mondta, hogy az alkohol a szegeny ember antidepressansa.

2014.03.02. 20:07:33

@morsels: Igen, szerintem is igy látnak minket, illetve az amerikaiakat, de hozzátartozik az is, hogy a belföldiek is meg vannak róla győződve, hogy nekem az a dolgom, hogy kis Johnny-t elszakitsam a szülőktől egy popsiverésért. :) Évekig csináltam ezt a "szürő" munkát - nagyon szerettem, mert nekem beépitett bullshit detecting radarom van. Ebben a munkakörben komolyan arról volt szó, hogy megvédjük az amúgy elfogadható nevelési módszereket alkalmazó szülőket a köznép bosszúvágyó haragjától. :)

Igy van, depresszióban szenvedők előszeretettel használnak alkoholt, a probléma az, hogy maga az alkohol fogyasztás is depressziót okoz. Valami kutatás meg kimutatta hogy az ADHD-ben szenvedők meg előszeretettel használnak crystal meth-et. Szorongásra meg marijuana-t - de ezzel mi már régóta nem foglalkozunk.

morsels (törölt) 2014.03.02. 20:14:48

@cougarcat:
Tudom, hogy sokan eleve el sem fogadjak, hogy depresszio, mint olyan letezik, de megjartam en is a magam sikatorait, szoval egy szornyu 22-es csapdaja az egesz.

Nem is akarok rola beszelni igazan, en csak orulok annak, hogy masnak nem volt ilyen problemaja.

2014.03.02. 20:27:51

@morsels: Az előző férjem halála után megjártam én is a hadak útját... Szerintem is jó dolog, ha valakinek nem kellett ilyesmin átmenni, bár ez még nem elég ok a másokkal szembeni esetleges érzéketlenségre.

Muscari 2014.03.02. 21:18:42

@diggerdriver: uristen, ez nagyon durva :-(

@cougarcat: en Magyarorszagon is tudok olyan esetrol, amikor a gyerek feljelentette a szuleit. O meg kozben drogozott...
Nem tudom, mi lett belole, mert csak tavoli ismerosok, de a csalad a mai napig egyben van. Es itt ertelmisegi szulokrol van szo, anyuka orvos, apuka katonatiszt. De hat az, hogy valaki tanult, meg nem jelenti azt, hogy gyereket nevelni is tud.

Majd mindjart jon valaki es elmondja, hogy ket jo nagy pofont kellett volna adni a fiunak...

morsels (törölt) 2014.03.02. 21:25:58

@Muscari:
Katonatisztrol jut eszembe :-)

A zaszloalj parancsnok egy elvarazsolt fazon volt :-). Tenyleg ertelmes, jofej figura, de a sereg az egy mas vilag.
Reggel hetre jottek dolgozni a tisztek, aztan reggel 8-ig kiderult, hogy lesz e ezredsorakozo vagy sem. Namost az zaszloalj parancsnok irnoka reggel 9-kor mar ment a laktanyamelletti ABC-be, egy uveg palinka es ket hosszunyaku volt a provisio.
10 elott nem is akart senki beszelni a szazadossal, mert annak jo vege nem lett. Aztan ebedre kimentek a kozeli faluba, ott jopar korso sor, aztan olyan delutan 3-ig lehetett megkeresni, utana mar megint nem :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.02. 21:30:09

@morsels:
Épp most írtam meg a katonatörténeteim.
:))))))))))))))))))))
Egy év alatt többet ittam mint utána 20év alatt.

2014.03.02. 21:56:23

@Muscari: Ó, ebből is van itt sok. :) Tizenéves gyerekek csinálják. Előfordul, hogy igazuk van, szerencsére ez a ritkább. A többség közép osztálybeli gyerek, akik szeretnék önállósitani magukat. Többnyire nem értenek egyet a szülők által meghatározott szabályokkal (pl. hogy ne szivjanak drogot, vagy hogy el kell mosogatni). A szabályok mindig változnak de itt egy 16-17 éves kaphat segélyt - de csak akkor ha bebizonyosodott, hogy otthon nem élhet, pl. bántalmazás miatt. Szóval erre a pénzre megy ki a játék. Olyan gyerekek is vannak akik szabály szerüen azzal jönnek, hogy vegyük őket gondozásba. :) Az ilyesmiből többnyire nem lesz semmi. A gondozás rengeteg pénzbe kerül, úgyhogy hacsak tényleg valami nagy gáz van otthon, haza kell nekik menni. A fenti dolgok tipikusak 13-17 éves korban, utána már nagyon ritka (itt 19 évesig számit gyereknek).

morsels (törölt) 2014.03.02. 21:57:29

@diggerdriver:
Voltak meredek dolgok :-)
A masfel ev alatt hetszer mentunk gyakorlatra, abbol haromszor telen.
Aztan volt, amikor krumpliszedesben segitettuk, szerencsere csak a zsakolast kellett csinalnunk, nem szedni a krumplit.
Ott csak egy szazad volt, a fohadnagy (a szazadparancsnok) is olyan kezdo volt,mint mi, szoval a igazabol a legoregebb szakaszvezeto vitte az egeszt, aki egy szabolcsi gyerek volt.
Namost ugye kinnt voltunk a falu mellett, a srac meg mindenhol megtalalta a palinkat. A fohadnagy mar nekunk konyorgott, hogy honnan szerzi be a palinkat, de mi se tudtuk :-).
Az teny, hogy reggel 11-re mar a krumpliszsakok tetejen aludt, kiutotte magat. Minden nap :-)

De voltak tortenetek... egyszer nagy mozgositas volt, egesz del-dunantul tartalekosait behivtak, mi mentunk ki Szentlorincre egy iskola udvaraba fogadni a tartalekosokat, februar volt, kurva hideg.
Reggel 3 utan kezdenek jonni a buszok a tartalekosokkal, hat... szomoru latvany, sajnaltam en is oket. Aztan az egyik buszrol jon le a fazon, csak a pufajka van rajta, also, felso, a zold zubbony mar nem, raadasul a busz lepcsoit egynek vette, landol a hoban, aztan felugrik es a karjat szettarva kozli velunk, hogy: "Megjottem"

Fasza :-)
En kesobb az iskola egyik osztalyaban fogadtam a behivottakat, osztottam ki, hogy ki hova megy... aztan ugye ott vartak addig, amig jott a kovetkezo teherauto.
Kozben persze elokerulnek a palinkas uvegek, egyszer jon be egy tiszt es tolem kerdezi, hogy mi van itt, rosszabb mint egy kocsma :-))

blackhairlady 2014.03.02. 22:11:39

@diggerdriver: Szornyu titkok rejtoznek sok akkor elt asszony, lany eleteben:(

Muscari 2014.03.02. 22:35:27

@cougarcat: Szoval foleg a penzre mennek, illetveva lazadas resze a feljelentosdi. Azert ez szerintem mar tul van a normalis hataron. Nem tudom, ezek utan, ha ilyen tortenik hogy lehet normalis csaladi eletet elni. Szerintem a bizalom ilyenkorra mar teljesen elveszik :-(

Magyarorszagon a csaladi potlekot tudjak atiranyitani. Volt egy baratnom, aki sajat maga kapta a csaladi potlekot 17 evesen, miutan a gyamugyon kijarta. Mondjuk az o anyja kemeny alkoholista volt.

2014.03.02. 23:01:46

@Muscari: Talán a lázadás a legfontosabb, meg az önállóságra törekvés, és persze ehhez kell pénz.

A feljelentés érdekes dolog, mert az iskolákban ösztönzik a gyerekeket, hogy álljanak elő a családban előforduló problémákkal. Ez jó is amikor tényleg vannak otthon komoly problémák. De sok tizenéves ezt úgy értékeli, hogy bármi hasfájása van, valaki más majd védelmébe veszi. :)

A legtöbb helyen van youth shelter, ahol a gyerekek egy pár napot maradhatnak - a dolgozó kommunikál a szülővel, aztán a cél az hogy kibéküljenek, és irány haza. Vannak nagyon jó mediátorok akik tudnak a két fél között közvetiteni. :)

2014.03.02. 23:04:41

@morsels: Abso-f...ing-lutely! :)

morsels (törölt) 2014.03.02. 23:14:20

@cougarcat:
Hat most jol megleptel, nem gondoltam volna, hogy ilyen nyersen is fogalmazol :-))

2014.03.02. 23:24:10

@morsels: De bizony. :( Munkahelyi ártalom. Elég sokat káromkodunk, de csak egymás közt, amikor megbeszéljük az ügyeket és próbáljuk a feszültséget levezetni. Fekete humor is van bőven és jobb ha azt senki más nem hallja. Nem hiszem hogy jó mentség, de pl. az ügyvédeink ugyanúgy káromkodnak velünk ha magunk vagyunk. Amúgy kifelé soha, abból nagy balhé lenne. :)

2014.03.02. 23:30:00

@cougarcat: "az ügyvédeink ugyanúgy káromkodnak velünk ha magunk vagyunk"

helyesen nem velünk káromkodnak, hanem igy beszélnek, ha négyszemközt vagyunk

morsels (törölt) 2014.03.02. 23:40:43

@cougarcat:
Sokkal emberibb igy.
Nem olyan nemetes :-)

2014.03.02. 23:43:51

@morsels: Ja, ki hitte volna :)

morsels (törölt) 2014.03.02. 23:50:29

@cougarcat:
Latod?
Van neked humorerzeked...
Es ez egy rendkivul szimpatikus tulajdonsag :-)

Latcho Rom 2014.03.02. 23:54:47

@cougarcat: meg van par orad megnezni oasage-t a red carpetig, s akkor drukkolhatnank egyutt meryl harmadik, negyedik? oszkarjaert :)

2014.03.03. 00:02:03

@cougarcat: "az iskolákban ösztönzik a gyerekeket, hogy álljanak elő a családban előforduló problémákkal"
Ez önmagában helyes is lenne, de azt pl. kifejezetten rühellem amikor beírom a gyerek füzetébe vagy a tanár e-mail címére hogy éppen mi bajom az iskolával, megcímezve xy-nak, tisztán érthetően fogalmazva, majd a gyereket bent a suliban a tanár elkezdi faggatni hogy akkor anyukád miket mond pontosan az iskoláról? Még jó hogy a gyerek nem fogja megmondani azt hogy az anyja azt mondta hogy az életben ilyen szart még nem látott DD. Ilyenkor beszélünk ismét a tanárral hogy a kérdéseit tegye fel nekünk, vagy a gyereket a jelenlétünkben kérdezgesse ha már annyira kíváncsi. Nyilván más a szitu ha bántalmazásról vagy valami komolyabb dologról van szó de csak simán a családi életünkben ne kutakodjanak.

2014.03.03. 00:39:30

@Turchi: Szegény gyerek :))

Hát itt is előfordul hogy tanárok faggatják a gyerekeket, mert mondjuk a gyerek rajzol valami furát, vagy tesz valami kétértelmü megjegyzést, aztán kapnak is egy "vallomást" mert olyan kérdéseket tettek fel ami már eleve szuggesztiv, vagy éppen totálisan félreértelmezik azt amit a gyerek mondott. Ezeknek az aggodalmaknak a nagy részét el lehetne intézni úgy, hogy az iskola beszél a szülővel, tisztázza hogy mi lehet ott. Kerülik a konfliktust, és nem szivesen vállalnak felelősséget - egyszerübb bejelentést tenni egy hivatalos szervnél. Mondjuk bennünket nem zavar, de a szülőknél igencsak kivágja a biztositékot. :)

@shakti_rom: Nem szoktam nézni....

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.03. 04:11:24

@Turchi: olvastam a blogodban az iskolátokról, hát egy-két dologtól a hajam szála égnek áll. a többi szülő is gondolom főként "nyugati", ők nincsenek kiborulva ezektől a dolgoktól? az iskolavezetés honnan való? azért fura nekem, mert a nyugatiak tényleg nagyon fel tudnak akadni health & safety dolgokon, halálkomolyan tudják venni olyan szinten, ami olykor majdnem fáj. amiket olvasok tőled, az inkább "bennszülött" attitűdnek tűnik (ismerős problémák ahol pl a thai igazgató állandóan összetűz a "nyugati" igazgatóval/menedzserrel).

2014.03.03. 04:59:37

@Chang Yai: A többi szülőket nem ismerem, ill. akiket igen, azok el vannak ájulva a sulitól, amit persze nem hiszek. Mindenhonnan vannak gyerekek a helyiek mellett. Az a baj hogy nincs választási lehetőség, van még egy amerikai suli sokkal rosszabb felszereltséggel de jobb hozzáállással. Át akartuk vinni de még egy hűtött tornatermük sincs. A politikai helyzetet meg nem is elemezném hogy állnak a helyiek az amerikaiakhoz. Békeidőben minden ok, de ha valami gáz van, akkor nem jó amerikai területen lenni. Az igazgató angol, talán (british), meg a tanárok többsége is, de nem mindenki. A vezetők igen. A tulajdonos helyi és nagy haverok az igazgatóval, gondolom jól megfizeti a vezetőket. Azért a háttérben gyűjtöm ám a nemzetközi adatokat hasonló iskolákról, jogok, kötelességek, mert nagyon bacca a csőröm az egész. Kairóban ilyen gond nem volt, ha meg lett volna, volt egy csomó jó külföldi iskola. "health & safety" igen, ezt is megtapasztaltuk a kairói kanadai suliban. De az legalább a gyerek érdekében volt, még ha néha hülyeség is, de itt meg pont ellenük van sok dolog. Ezeknek a nyomorultaknak itt az a mániájuk hogy kihívások elé kell a gyereket állítani. A tanítás meg le van szarva. Hát ez az ország éppen elég kihívás, írtam is nekik, nem kell külön kitalálni. Szóval harcolunk rendesen. Az viszont tény hogy ilyen jól felszerelt szép helyet még sosem láttam. Igazi luxus. Ha kibírja a gyerek DD

skye8 2014.03.03. 05:00:54

@cougarcat: seth godin konyvet olvasom, the icarus deception, abban irja hogy 'winning a game doesn't mean it was a good game'. kb. igy latom a penzhez valo viszonyulasunkat is, ha tul sokat aldozunk fel erte, az mar nem egy 'good game'.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása