A határátkelésnek egy speciális formája, amikor egy házaspár egyik tagja (jellemzően a férfi) külföldön vállal munkát, a másik pedig otthon marad (a leggyakrabban gyerekekkel). A helyzet nyilvánvalóan nem egészséges, és rengeteg buktatót rejt magában.

Én magam is több hasonló helyzetben lévő családot ismerek, és még senkivel sem találkoztam, aki ezt hosszú távon is jó megoldásnak gondolta volna (ami persze nem meglepő).

Persze semmilyen, statisztikai szempontból releváns felmérést nem végeztem, de az általam ismert esetekben az a legjellemzőbb, hogy a férj (aki általában valamilyen fizikai munkát végezni megy külföldre, jellemzően építkezésekre) körülbelül háromhetente, vagy rosszabb esetben havonta egyszer tud egy hosszabb hétvégére hazamenni.

Ez már önmagában is éppen elég kevés idő, ráadásul a legtöbben Ausztriában, vagy ami még rosszabb, Németországban dolgoznak, így hosszú utat kell megtenniük, mire hazaérnek.

Az írek is

Persze hiba lenne azt gondolni, hogy csak Magyarország van ebben a helyzetben, nemrégiben készült például egy kutatás Írországban éppen ebben a témakörben. A University College Cork 21. századi Társadalomtudományi Intézetének munkatársa, David Ralph az Irish Times című lapnak elmondta: az általuk megkérdezett 30 család gyakorlatilag mindegyike azt mondta, ha tehetnék, az egész család felpakolna és külföldön (Londonban, Párizsban vagy akár Ausztráliában) keresné a boldogulást, de a hatalmas jelzálog miatt ezt nem tehetik meg.

A megkérdezett családok 90 százalékában a nő marad otthon (jellemzően gyerekekkel), míg a férfi hét közben külföldön dolgozik, és hétvégenként, ha csak teheti (nem mindig teheti) hazautazik, és a családjával van.

Nagy különbség az ír és a magyar helyzet között, hogy előbbieknél jellemzően nagyvárosokban (Londonban, Párizsban, Brüsszelben vagy Amszterdamban) dolgoznak, és jellemzően viszonylag jól fizetett, „fehérgalléros” munkát végeznek pénzügyi, mérnöki, jogi vagy orvosi területen, esetleg a médiában. Amiből egyebek mellett az is következik, hogy könnyebben megengedhetik maguknak azt, hogy hétvégenként repülőre vagy vonatra üljenek és hazamenjenek.

Senkinek sem könnyű

A helyzetből adódó alapvető nehézségek ettől még ugyanazok persze a magyar és az ír esetben egyaránt. Hiszen egyfelől ott van a férj, aki egyedül kénytelen boldogulni külföldön, másfelől pedig a család, ahol egyrészt gyakorlatilag minden ügyintézés a feleség nyakába szakad, a gyerekek pedig alig látják az apjukat.

„Külföldön élve megpróbál az ember valamilyen rutint kialakítani a hétköznap estékre, lejár edzeni, stb., de sokan beszéltek arról, mennyire veszélyes a magány, mekkora az alkohol vonzereje egy idegen városban család és barátok nélkül” – mondta David Ralph.

A feleségnek sem könnyebb persze, hiszen neki kell mozgásban tartani a családot, intézni a gyerekekkel kapcsolatos tennivalókat, a háztartással felmerülő ügyeket intézni, mindezt jórészt egyedül.

A gyerekek közül többeknél magatartási zavarok léptek fel az egyik szülő hiányában, mások viszont túlságosan is ráakaszkodtak, amikor otthon volt. Az sem ritka, hogy a gyerekeknek több óra, rosszabb esetekben akár egy-két nap is kell ahhoz, hogy megszokják, apa megint otthon van. (Nyilván minél hosszabb ideje tart ez az állapot, annál tovább tart a gyereknek is visszazökkenni.)

„Általában véve elmondhatjuk, hogy az elválás komoly családi problémákat okozhat. Az otthon maradt fél gyakran érzi nyomasztónak a háztartás és a gyereknevelés felelősségét, míg a külföldön dolgozók általában arról beszéltek, mennyire rossz távol lenni a gyerekektől, Skype-on keresztül látni őket felnőni. Akad, aki így is megpróbál nekik segíteni a házi feladatban, vagy mesélni, de ez szerintük sem ugyanaz, mint ott lenni mellettük” – fogalmazott David Ralph.

Mindezen nehézség ellenére a megkérdezett férfiak többsége azt mondta, ha választaniuk kellene a jelenlegi életük és a munkanélküliség között, akkor a mostanit választanák, mert így legalább anyagilag támogatni tudják a családjukat, meg tudják őrizni a társadalomban kivívott helyzetüket és megmaradtak kenyérkeresőnek is.

Fel lehet erre készülni?

Erre szerintem nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni. Nyilván vannak olyan élethelyzetek, amelyekre meg lehet próbálni készülni, és ki lehet alakítani olyan rutinokat, amelyek segítethetnek, de amíg nem került valaki ebbe a helyzetbe, addig aligha tudja, mit vállalt.

David Ralph szerint fontos lenne, hogy a házaspár találjon lehetőséget arra, hogy kettesben legyen, még ha csak Skype-on is. (Ami azért is érdekes, mert erre sokszor az együtt élő párok sem fordítanak elég figyelmet, de ez most más irányba vinné el a posztot, úgyhogy inkább hagyjuk…)

A szakember azt tanácsolja, hogy pár havonta üljünk le átbeszélni a helyzetet: „Az ember minden helyzethez tud alkalmazkodni, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül folytatni is kell. Fél év elteltével érdemes átgondolni a dolgokat. Vajon mindketten boldogok vagyunk? Van-e más lehetőség? Sok olyan pár akad, akik évekig élnek így és jól működnek így, de ez nem feltétlenül igaz mindenkire”.

A magam részéről (és a már fent említett ismerősi körben tapasztaltakból) annyit tennék hozzá, hogy az sem egyszerű helyzet, amikor a család ismét tartósan együtt él. Hallottam már olyan történetről, amikor az okozott válságot egy családban, hogy az addig csak háromhetente-havonta látott férj és apa hirtelen megint a mindennapok része lett… de erről majd máskor.

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.