Svájc, Anglia, Németország is színhelye a mai történetnek, ami a maga nemében azért különleges, mert Csilla és családja Európa több országában szétszóródva próbálta, próbálja meg keresni a boldogulást. A történet sok szempontból tanulságos...
„Mondhatom magam, s családomat szerencsésnek, hisz összeültünk, s elhatároztuk, változtatunk az életünkön. Csekktől csekkig éltünk, míg mindannyian dolgoztunk, illetve a gyerekek tanultak, mégsem tudtunk egyről a kettőre vergődni.
Elsőként Timi lányom jutott ki Svájcba még ösztöndíjjal tanulni, illetve dolgozni. Ekkor merült fel a gondolat, mi lenne, ha külföldön keresnénk munkalehetőséget, kihasználva, hogy a nyelvet ismerjük, beszéljük.
Kata lányom a párjával indult neki az ismeretlennek Londonba. Hamar találtak munkát, szállást, s elkezdték a küzdelmet idegenben. Kata egy török étteremben segédfelszolgáló lett, mellette tanulta, csiszolta a nyelvtudását egy iskolában. István, a párja pizzaszakácsként-mosogatóként dolgozott.
Tulajdonképpen egy szobát béreltek közös konyha-fürdő használattal. Ám lassan-lassan kiderült, hogy a megélhetés, a munkába járás költsége, felemészti a havi keresetüket. Pedig spóroltak, sőt! Így fél év után hazajöttek.
A Bécs melletti lehetőség
Ekkor én határoztam el, hogy kezembe veszem a dolgok irányítását. Mivel, szociális otthonban dolgoztam már 5 éve, s Katának is egészségügyi végzettsége és tapasztalata volt, kézenfekvő megoldásként adódott, hogy házi betegápolásban helyezkedjünk el.
Bécs mellett találtunk lehetőséget, két hetes váltásban. Megszerveztem a váltópárokat, volt kolléganők, barátnőkből, s minden működött flottul. Két hét munka után két hetet otthon voltunk.
Minden jól működött volna, ha közben Édesapám állapota nem romlott volna le rohamosan, s a két hetes hazai pihenésem alatt őt ápolgattam. Kata pedig a párkapcsolatát, no meg a háztartást igyekezett egyenesbe hozni, míg otthon voltunk.
Sokan nem értették meg, hogy ez a munka rengeteg türelmet, türelmet, és egyértelműen nyelvtudást igényel. Hisz ez valóban 24 órás szolgálat. A gondozott idős ember életének részévé, kiszolgálójává válunk. Nekünk kell felismerni a problémákat, illetve megoldani, ha lehetséges.
Nagy felelősség, de számomra inkább kihívás volt. Sajnos Kata ellátottja elhunyt, így neki új helyet kellett keresni, így került el ő Linzbe, 4 hetes váltásban gondozott tovább, míg én Bécsben.
Ha kiesel a munkából, nincs pardon
December 5.-én Édesapám meghalt, 7.-én Édesanyám stroke-ot kapott, így kértem a céget, a váltómat, hogy a 10.-i kezdésemet hosszabbítsuk meg egy héttel. A válasz azonnali felmondás volt. A gondozottnál maradt személyes holmimért sem mehettem ki, úgy két hónap után eljuttatták hozzám részben a dolgaimat. Ha kiesel valamiért a munkából, bizony ott sincs pardon.
Így egy hónapig munka nélkül, összetörve lelkileg intéztem a temetést, Anyu rehabilitációját, s kerestem másik munkalehetőséget. Egy magyar közvetítőn keresztül kerültem ki Svájcba ápolni. A család nagyon furcsán kezelte, kezeli a gondozót. Miután elvégeztem a napi teendőimet a Hölggyel, s a munkába igyekvő férjnek felhúztam a zokniját, kitálaltam a reggelit, felküldtek a szobámba.
Csengettek, ha szükségük volt rám, s mehettem vissza utána a szobába. Mint a „Csengetett, Mylord?" c filmben a cselédlány, futottam, ha csengettek, majd visszavonultam. Persze, főztem, mostam, vasaltam, takarítottam, s természetesen beteget ápoltam. Volt-e kellemetlen szitu? Mondjuk, mikor az asztalnál svájci németül egymás között rólam beszéltek.
Csak nyeltem a keserűséget
Ki volt adagolva, hogy 6 szelet bagettet ehetek egy nap, mert drága a kenyér! Azért svájci körülményeket nézve is jómódú családról beszélünk ám! Szóval, bár megértettem, mit beszélnek rólam, nem szóltam, csak nyeltem befelé a keserűséget.
Aztán egy következő szituáció jött el. A férj egy tárgyalásra igyekezett Németországba, s kereste az eurót, veszekedtek, hogy neki azonnal kell 100 euró! Mindezt svájci németül. Ekkor megszólaltam, megkérdeztem, adjak-e kölcsön? Volt döbbenet az arcokon. Értem őket, én, a kis cseléd adok nekik kölcsön? Némileg jobb lett ezután a viszonyunk, kedvesebbek, közlékenyebbek lettek. Ám három hónapot így, bezárva kibírni elég nehéz volt.
Három hét pihenő után vittek ismét Svájcba. Eközben Kata szintén Svájcba került, mert a linzi ellátottnál megszűnt a munka. A fiúk otthon, mi meg a világhálón. Anyu lábadozik, a másik két lányom meg tanul, illetve dolgozik. Mindenkinek lemondás. A párjainknak meg kellett tanulni főzni, háztartást vezetni. Szerencsére a napi kapcsolat interneten megmaradt, hisz enélkül nem bírtuk volna!
Magánélet nélkül
Egy 114 kg-os bácsihoz kerültem, egy nagyon kedves családhoz. Fizikailag nem volt egyszerű, de nagyon jól éreztem magam ott. Ezért is lehetséges, hogy 4 hónapot maradtam, s bár a gondozott kérte, maradjak még, nekem mennem kellett! Hisz négy hónapja nem volt magánéletem! Se a párom, se Édesanyám, a lányaim, a barátnőim, a kórusunk, s persze a kutyám! Mindenről le kellett mondani. Se névnap, se születésnap, csak munka non-stop.
Ám ha jó helyre kerülünk, röpül az idő! Sajnos, beigazolódott, a bácsi annyira kötődött hozzám, hogy hazautazásom után kórház, majd szociális otthon lett az út. Nem tudott, nem akart lábra állni, tovább élni.
Közben Kata ismét hazajött, s kézen fogta párját, kimentek Voralbergbe egy ismerőshöz, aki segített nekik eligazodni, elindulni ebben a hegyi világban. Mind a ketten egy fröccsöntő üzembe helyezkedtek el. István gépkezelőként, Kata minőségi ellenőrként.
Először egy pici garzon után ma már egy családi házrészt bérelnek. Autót vettek, az itthoni hátralékaikat lenullázták, s ami még hiányzott nekik, a két vizslájukat kivitték magukkal. Igaz, István éjszakai műszakban dolgozik, Kata váltottban. A szabadnapjaik mindig külön vannak, mégis boldogok ott, látják miért, mennyit kell küzdeni, hova tudnak eljutni. Anyai szívemnek szomorú, hisz ha unokám lesz, nagyon messze lesznek!
Esküvő és nászút
Hosszabb itthoni tartózkodást terveztem, hisz szerettem volna az életemet élni. Talán ezért jött az ötlet, hogy párommal összeházasodtunk. Anyu állapota rohamosan javult attól a tudattól, hogy ott vagyok a közelben. Timi lányom párkapcsolata is kibontakozóban, szükség volt Anya tanácsaira.
Ő dolgozik, mellette egyetemen tanul, no és háziasszony, némi anyai segítséggel. Beáta is példát vett, hisz egész nyáron szobaasszonyként dolgozott egy hotelben, s aztán irány vissza a fősuli.
A keresetemnek meg bőven akad helye, hisz elromlott a 15 éves kazán, a házon is van mit renoválni, az autók nagykorúak lettek, s van mit javítgatni rajtuk. No, de van miből spórolni. S az esküvő után megengedhettük magunknak a nászutat 4 napra Bakonybélbe. Csodás volt!
A gondozás nagy felelősség
Ám ismét utazás, ezúttal Németországba egy skizofrén bácsihoz. Nagyon stresszes feladat volt. Így nem is csodálkozom, hogy hazaérve lebetegedtem. Több mint egy hónapig voltam légúti betegséggel otthon. Egy vagyont felemésztett az orvosságokra, orvosra költekezés. Ám a Karácsonyt, bár betegen, de otthon tölthettem az egész családdal.
Mindenkivel volt időm beszélgetni, együtt lenni, szeretni. Most ismét váltottam, s férjemhez közelebb kerülve, jelenleg ismét Ausztriában, Bécsben vagyok. A gondozás nagy felelősség, s sokszor nem is értem azokat, akik nyelvtudás, szakmai ismeret nélkül jönnek, próbálkoznak. Bár, meglátszik ez a cégeken is.
A bérek néhol rettentő alacsonyak, a cégek horribilis összegeket elkérnek a közvetítésért, szállításért. A svájci közvetítő cégemnél, ami nagyon kellemetlen volt, hogy a csomagunk maximálva volt 30 kg-ban. Négy hónapra, egy nőnek!
Hóba érkeztem és 40 fokba jöttem haza. Hogy gondolják? Szerencsére volt lehetőségem Katával találkozni és a ruhatranszportot így megoldani. Ezért most ismét önállóan, saját autóval járok inkább.
Lemondás az egész családom részéről, de perspektíva mindannyiunknak, hogy legyen miből spóroljunk. Próbáltam otthon keresni, hátha sikerül, de hiába adtam be az önéletrajzaimat, még válaszra sem méltattak. Ám itt, külhonban, jelenleg a gondozásra szükség van, hát csinálom, míg mindannyian bírjuk."
A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.
Az utolsó 100 komment: