oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. február 04. 06:48,  Kaptam egy ajánlatot – belevágjak? 538 komment

2014. február 04. 06:48 Határátkelő

Kaptam egy ajánlatot – belevágjak?

Tamás egy londoni munkára kapott évi 60 ezer fontos fizetéssel ajánlatot. A dilemmája a kérdésben felvázolt „elfogadjam-e?", amire persze az ember első reakciója, hogy „naná!". Ugyanakkor a poszt végére kicsit jobban belelátunk a szempontjaiba és talán a válasz sem lesz ilyen egyszerű.

férfi gondolkodik laptopon.jpg

„Nekem - még - nincsen saját történetem, viszont a közösséghez fordulnék tanácsot kérni. Legyen itt egy kis előzetes, elnézést, ha kicsit hosszúra sikerülne, vagy éppen túlzottan panaszkodó lenne a hangnem.

Évek óta gyötör a folyamatos „el kéne innen menni" típusú harag. Anélkül, hogy elkezdenék politizálni, azt mindannyian látjuk, tudjuk, érezzük, hogy itthon nem jó. Nem jó, mert nincsen lehetőségünk, esélyünk a megnyugvásra, a biztonság érzetére. A biztos jövő képének hiánya felőrli az embert, még akkor is, ha amúgy az átlaghoz képest kiemelkedően jól keres.

Azon szerencsések közé tartozom, akik ez utóbbi csoportba tartoznak. Szoftverfejlesztő vagyok, kiemelkedő fizetéssel. Mégis vannak nehézségeim, mégis vannak hiteleim, és hó végére mégis el kell rajta gondolkodnom, hogy mire költök.

Egy soha meg nem szűnő körben

Nyilván más jellegű problémáim vannak, mint akik a fizetésem negyedéből gazdálkodnak hónapról hónapra. Lehet is ezért azt mondani, hogy szégyelljem magam, amiért van képem ilyen körülmények között panaszkodni.

Van képem, mert sem nekem, sem pedig a nálam jóval kevesebb fizetésből élő embereknek nem ezen a színvonalon kéne tengődnünk Európa közepén. Van képem, mert bár irigylésre méltó a fizetésem, mikor kimondom, mégis a jelentős részét a hitelek viszik el, panelban lakok, meghúzom a gatyát, hogy nyaralni tudjak, és egy hirtelen jött kiadás nagyon megvisel. Mert egyszerűen nem tudok gyűjteni, egy soha meg nem szűnő körbe kerültem, amiből nagyon nehéz kikerülni. Még így is.

Ennyit a panaszról, az előzményről. Az okokról, amik miatt nem tudok nyugodni. Nagyjából öt éve játszom a gondolattal, hogy el kéne valahova menni. Elsősorban angol nyelvet beszélő országba, amiből lássuk be, nincs túl sok.

A párommal együtt - mint sokan mások - Amerika felé kacsintgatunk, bár tudjuk, hogy oda kikerülni szinte lehetetlen. Második lehetőségként Anglia jött szóba, bár egyikünk sem rajong érte, sőt, talán nem is igazán szeretjük.

Első években még úgy gondoltunk rá, mint ugródeszka a nagy amerikai álom felé, de ma már látom, hogy még onnan is kb. nullával egyenlő az esélye, hogy továbbmenjünk.

Ez lenne a lehetőség?

Voltak megkereséseim Angliából. Nem egy, nem kettő. LinkedIn-nek köszönhetően volt, hogy nem telt el egy nap sem Londonból telefonáló fejvadászokkal való csevegés nélkül.

Most viszont egy kicsit máshogy néz ki a történet. Kaptam egy ajánlatot, interjúztam telefonon, megcsináltam egy teszt feladatot, majd közölték, hogy br. 60.000 GBP / év fizetéssel várnak Londonban, segítenek lakást keríteni.

Ez lenne a lehetőség, amire vártam? Böngésztem az álláshirdetéseket különböző portálokon, mégis mennyi lehet az átlag Londonban az IT ezen szegmensében. Ahogy ezeken a portálokon is igen nagy a szórás fizetés tekintetében (35-80e / év), a blogokon, fórumokon is merőben más véleményeket lehet olvasni, milyen fizetésre van szükség ahhoz, hogy valaki (jól) megéljen.

Van, aki azt írja, 20 ezerből tök jól elvan, más viszont még 70 ezres fizetéssel sem érzi magát kiegyensúlyozottnak. Hangsúlyozom, London. Azt már leszűrtem, hogy pl. Manchesterben teljesen más a fizetési átlag, és a havi kiadások is máshogy alakulnak. Természetesen a már kint lévő, vagy már hazajött ismerősök is teljesen különböző véleményeket mondanak.

Egyelőre egy fizetésből kell megélni

Van egy párom, aki bár folyékonyan beszél angolul, a szakmája nem éppen nemzetközi. Könyvelő. Ezen felül ez most nem is annyira releváns, hiszen a 4 hónapos gyermekünk mellett biztosan nem fog tudni dolgozni.

Ennek fényében viszont az én fizetésem kell megfelelő színvonalat biztosítson hármunk számára, úgy, hogy az itthoni hiteleket sem áll szándékomban gazdátlanul magukra hagyni, így nyilván kintről szeretném fizetni őket.

Mindezt úgy, hogy azért nem szeretnék egy másik országba költözni, hátrahagyni barátokat, nagymamákat, családot, egy egész életet, hogy alacsonyabb életszínvonalon éljek, mint most. De szerintem még az ugyanolyan is kevés.

Ti mit gondoltok erről? Ha már hátrahagysz mindent, ne legyen minimum jobb, amit amott kapsz cserébe? Nem szeretnék azért kiköltözni, hogy garasoskodjak, illetőleg azon gondolkodjak, hogy ha úgy tartja kedvem, megehetek-e egy menüt a mekiben (csak a példa kedvéért).

Albérletből albérletbe?

Komoly fejtörés számomra, hogy kint vajmi kevés esélyt látok rá, hogy valaha saját otthonom lesz. Vándorként folyton albérletezni meg elég nyomasztó nem? Tudja az ember otthon érezni magát egy idegen országban, miközben még azt a helyet sem szabhatja saját ízlésére, ahol lakik?

A hatvanezres fizetés elegendő lenne egy jó élethez hármunk számára Londonban? A gyermekemet biztonságban tudhatom, bármilyen betegség esetén például?

Amennyire nekem sikerült összekaparni az információkat

Ha egy olyan albérletet szeretnénk, ami már jónak mondható, állítólag havi 1600 fontból bőven ki kell jönnie, rezsivel együtt.

Tömegközlekedés állítólag 250 font lenne kettőnk számára (itthon soha nem voltam hajlandó tömegközlekedni, és kint sem szeretnék hosszú távon..., de az autózásnak nem sikerült kiderítenem a költségeit).

Az itthoni hitelek (korábbi számítás alapján, mikor még jóval alacsonyabb volt a GBP árfolyama) 345 fontot emésztenének fel.

Az így kijött havi kötelező kiadás 2195 GBP. Hangsúlyozom, ezt alacsonyabb árfolyam mellett számoltam, illetőleg tanácsok, pletykák, interneten összevadászott információk alapján.

A listentotaxman számítása alapján a havi nettó jövedelmem 3480 GBP lenne, azaz a kötelező kiadásokat követően 1285 maradna kajára, ruházkodásra, életre.

Mindezek mellett hogyan alakulna a biztosítás? Alkalmazott esetén ki fizeti azt meg? Ha a fenti oldal számítását veszem alapul, abban van national insurance, ami gondolom az ottani „TB". Mi a helyzet a párom és a gyerek esetében?

Ha szeretnék félretenni, mert 1.) gondolok az idős korra 2.) benne van a pakliban, hogy mégis hazajönnék, akkor legyen legalább valami nyeresége a dolognak; szerintetek lehetséges ennyiből?

Válaszaitokat, tanácsaitokat előre is köszönöm!"

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr155797250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.02.04. 07:34:17

Nekem tetszik, de fogsz itt ma kapni hideget, meleget.
Valaszolok nehany kerdesedre,
1) auto, Londonban oszinten nem tudom, hogy erdemes -e. Videken mindenkeppen. A koltsege: ha idosebb autod van akkor evnte MOT, ez most olyan 40 font, biztositas, menj ra a confused.com-ra es nezz egy biztositast. Az evi biztositasod fugg a
A) post code, ahol laksz b) korod, mennyi buntetopontod van es volt e baleseted/claim-ed a biztosito fele c) milyen autot biztositasz. Menj ra az autotrader.co.uk-re, nezd ki az auto erteket es kb milyen autot es uss be quote-okra.
Ezen kivul lesz meg az eves road tax, ami autotol fugg, ha alacsony karosqnyag mibocsatasu autot veszel, akkor lehet akar evi £0 is. Ha oregebb autot 4*4-et, akkor £200 korul.
Londonban van ugye a C charge (congestion charge)

1) kerdezd meg mi a benefit csomagod. Abbol lesz taxable es non-taxable benefit-ek. Marmint ha employee status-od vannes nem contractor. Ha contractor vagy, akkor ez a 60K kevesnek hangzik.
Ha employee, akkor a csomagbol vehetsz magan orovosi ellatast magadnak + csaladnak. Az NHS (TB) ingyenes, neked is es a gyereknek, de en ajanlanam a magant. A felesegnek most a valtoztatasok miatt nem tudom, de szerintem MEG mindig ingyenes.
2) ha a cegnak van pension programja, akkor erdemes. Ha nincs, akkor nyitsz egyet, minden banknak van ilyen programja. A brit state pension-re ne szamits, az most heti £110 korul van, tehat abbol megelni csak bagyon szukosen lehet.
3) USA egyatlana nem lehetetlen, mi rendszeresen kuldunk at embereket par evre az L1-es cizummal, ha mar van 12 ev tapasztalata az illetonek. 2-3 honap a vizum

Mr Long 2014.02.04. 07:36:36

Mar elore latom a facebook kommenteket, hogy mit vetit ekkora fizurol :)
A tobbirol majd kesobb.

redsea 2014.02.04. 07:37:28

Anno hasonló kérdések merültek fel bennem is, mielőtt kimentem Svájcba. Ott még az is közrejátszott, hogy a cég az egyik legnevesebb a szakmámban.
Ki kell menni Angliába pár hétre, meg kell nézni, hogyan bírja a család a multikultit és ezután meghozni a végleges döntést. Ha itthon kényelmesen kijön a fizuból a magánbölcsi-ovi, kint milyen helyre lesz keret? Ott a legolcsóbb helyeken felülreprezentáltak az eltérő kulturákhoz tartozók - aminek nem biztos, hogy kitenném a kicsit.
Nem szabad csupán az anyagiak alapján dönteni.

tableno 2014.02.04. 07:39:49

Kihagysz valami fontosat a számításból: milyenek lesznek kint később az előrelépési lehetősgeid? A feleséged is fog tudni egy-két éven belül a szakmájában dolgozni, ha elvégzi a megfelelő tanfolyamokat (lásd mommmo példáját). Szóval a válasz: az elején valószínűleg nem fogtok jobban élni,mimt otthon. 5 év múlva viszont zongorázni lehet majd a különbséget. A határátkelés nem sprint, hanem maraton.

Mr Long 2014.02.04. 07:44:42

@tableno: Hopp es ott az igazsag! "A határátkelés nem sprint, hanem maraton."

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 08:10:40

mindenki a saját szintjén nyomorog...

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 08:12:51

@Mr Long: én mondjuk azt nem értem, mire van annyi hitele, hogy 'ennyi' fizuból hó végén spórolgatni kell.

nigara 2014.02.04. 08:16:18

jajj neeeeeeee.......
ha valaki ilyen k..va határozatlan....
ne menj sehova egyébként, nem neked való.
komolyan.

tableno 2014.02.04. 08:17:46

@Babette_: gondolom valami szép családi házra. Azt megértem, hogy nehéz otthagyni egy londoni albérletért.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.04. 08:18:53

Azert anyagiak meg szervezkedes ide vagy oda, szerintem meg mindig a puding probaja az eves. Bele kell vagni en azt mondom!

Legrosszabb esetben azt mondjatok egy ev mulva: koszonom, de nem ilyen lovat akartam, megyunk haza. Nah bumm, legalabb kicsit tobbet lattatok/tapasztaltatok a vilagbol.

Ha sosem probaljatok meg akkor viszont mindig ott lesz hatul, a kisagyban az ordog aki folyamatosan durozsol majd: nem tudod mit hagytal ki, eleted nagy legetoseget elszalasztottad, stb.

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 08:19:28

@tableno:
" panelban lakok, meghúzom a gatyát, hogy nyaralni tudjak, és egy hirtelen jött kiadás nagyon megvisel"

puhacica 2014.02.04. 08:26:00

mennyire nem vagyunk egyformák! mi is panelban lakunk (albérlet), de nem húzzuk meg a gatyát, hogy nyaralni tudjunk (igaz, "csak" Európán belül), és egy hirtelen jött kiadás sem visel meg nagyon, mégis, egy szempillantásnyit sem gondolkodnék egy ilyen ajánlat hallatán. :) de hangsúlyozom, én ilyen vagyok, más meg másmilyen.

tableno 2014.02.04. 08:39:33

@Babette_: Ja, akkor passz. Talán majd jön a posztoló, és elmondja (vagy nem).

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.02.04. 08:39:51

Szerintem ne fogadd el!

:-)

Ez persze csak vicc volt. A dolog egyszerű: kiszámolod a pluszokat és mínuszokat, s összegzed.

VHB 2014.02.04. 08:41:49

@Babette_: Panel, Békásmegyer premium oldal vagy Csilaghegy 3 szoba 20-25MFt volt a válság előtt. Forintcsúcson, CHF alapon minimális önrésszel volt akkor mondjuk 160k/hó a törlesztő, most lehet 250 körül.
Nem szeret tömegközlekedni, valami (felső) középkat. autó szalonból 8-9Mft havi 100k.
Rezsi + kaja + asszony/gyerek + kütyük és nincs pénz.

Hány ilyet láttam tankoláskor. 2-es kút? Igen. Háromezer lesz. Ment a készpénz vagy villant a Citi platinakártya :)

VHB 2014.02.04. 08:46:34

@VHB: Ja a panel az albérlet. Ebben az esetben megáll havi 80-100 körül.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2014.02.04. 08:47:18

Ez egy manager fizetés.

A hagyományos bevándorló munkákból ennek a negyedét lehet megkeresni.

2014.02.04. 08:49:33

jaj szegeny, 60k-t kapna, es egy blogtol ker tanacsot :) beszrok az embereken.

nagy lakasban elsz otthon? nem zavar a politika? nem zavar a tobbszazezres jutaleklevonas tbre, nyugdijra, amiert semmit se kapsz cserebe? tudsz igy is felrerakni magadnak havi tobbtizezret nyugdijcelra? ugy erzed, nem teszi tonkre a kormany a ceget/szektort amiben dolgozol es fejlesztokent jol keresel? nem zavar, hogy a gyerek hoffmanrozsi rendszereben lesz megtort, teljesitmenykenyszeres katona?

ezeken gondolkozz el, aztan gyere ki szepen londonba keseru szajizzel, fanyalogva :) a leirt osszegek amugy egesz helytalloak, es valoszinuleg itt elobb kapsz fizuemelest, mint otthon. a feleseged meg el tud vegezni vmi helyi tanfolyamot tan a konyvelesrol (a tema szakertoi max kijavitanak ha ez nem igy megy) es szepen ki tudja egesziteni a keresetet akar reszmunkaidoben is, otthonrol.

VHB 2014.02.04. 09:03:42

@Whave: nem zavar, hogy a gyerek hoffmanrozsi rendszereben lesz megtort, teljesitmenykenyszeres katona?

index.hu/kulfold/2014/01/30/angliaban_heti_45_oras_oktatas_johet/

:)

TilosazA (UK) 2014.02.04. 09:05:47

Ha tényleg kíváncsi a posztoló a tanácsunkra, én Londonba semmiképp sem költöznék. Háromszor annyi az albérlet ár, zajos, zsúfolt, és annyival szerintem nem lehet ott sem többet keresni. Birminghamben, Manchesterben is keresnek gondolom szoftver fejlesztőket, jóval kisebb és barátságosabb városok.
Mi ennek az összegnek a kétharmadából vagyunk meg hárman egész jól. Na nem mondom, én is várom már, mikor kezdhetek el dolgozni, ill. a lányomnak mikor nem kell már fizetni a nursery-t.

swGuru 2014.02.04. 09:12:25

Szerintem ne fogadd el. Maradj otthon. Én boldogan fogadtam el 40.000/év fizetést, ebből megélünk a feleségemmel ketten és a 2 egyetemista gyereket is tudjuk segíteni. Hawaii nyaralásra persze kevés, de majd emelkedni fog.

Russell Coutts 2014.02.04. 09:21:52

@tableno: csatlakozom.
Habár nem ismerem Angliát, de szerintem nem lehet nagyon más, mint a többi, fejlettebb európai ország.
Utolérhetetlen, hogy az otthoni viszonyokkal ellentétben nincs gyomorgörcse az embernek a hétvégén/nyaraláson, hogy mi vár "bent" hétfőn.
Utolérhetetlen, hogy a munkatársak tiszteletben tartják, ha szabadságon vagy.
Az ember az első évben állítom, hogy újra 5 évet fiatalodik. Arról nem is beszélve, hogy tudsz foglalkozni a családoddal, és nem maradsz le a gyereked első 1-2-3 évéről a heti 6 napos, napi 12 órás meló miatt...

nyuszigonosz 2014.02.04. 09:25:11

Szerintem a lehetöséggel élni kell. Ha nem jön be, annyi volt, de ha sosem próbálod ki az ilyen és hasonló lehetöségeket, akkor egyszer sajnálni fogod.

Aztán meg, az élet összes eventualitására úgysem tudsz mindig elöre felkészülni, 2-5-10 éve múlva nem az lesz, amire most gondolsz, hanem egész valami más. Jobb-rosszabb?
Ez nagyon ember, szerencse, lehetöség, és általában sok munka függö.

2014.02.04. 09:26:32

@VHB: semmi problemam a hosszu iskolanappal, tok jo is lehet, HA NEM KOTELEZO. Egyaltalan nem ez rozsi rendszerevel (vagy akar az elozo rendszerrel) a problema, szerintem ezt mindannyian tudjuk.

2014.02.04. 09:28:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: nem kell ironizalni, akarmelyik IT teruleten dolgozo exkollegammal beszelek, mindenki mondja, hogy egyre kevesebb a biznisz. Az uj ugyfeleket mar nem bp-rol szolgaljak ki (mennek ugyebar Szofiaba a HP-nel konkretan), a fizetesek csokkennek, a tulorakkal varialnak (na nem papiron, mert hat ott torveny van meg minden! okosba'!), ha valaki elmegy egy 5 tagu csapatbol, akkor onnantol ugyanazt a mennyisegu melot 4-en csinaljak, es igy tovabb.

ezert merulnek fel a fenti kerdesek. ha nagy lakasa van, nem zavarjak ezek a dolgok, es nincs veszelyben az allasa, max hosszutavon erdemes valtani, rovidtavon csokken az eletszinvonal. hosszutavon viszont ilyen kezdofizuval csakis erdemes lehet.

Tamás a disznó 2014.02.04. 09:31:37

Sziasztok!

Én írtam a levelet, és bár féltem a kommentektől, már az első 20 alapján kiderül, hogy mégsem olyan egyszerű ez, hogy "60? menj!"

Már az első húsz válaszban van igenis meg nem is. (azokat, akik a bizonytalanság miatt nem ajánlják, azokat most nem számolom bele :P)

Látom, hogy a legfontosabb része az irományomnak már le is csapódott. Felvágok a számokkal, és milyen gáz, hogy hitelből élek.

Nos, tisztázandó az alapkérdéseket, én is kezdtem valahol. Ehhez tartozott egy "muszáj lakni valahol" kérdéskör, amit lakáshitellel rendez az átlag magyar, ahogy én is. Szükségem volt autóra, ami szintén hitelből készült, és még mindig a nyakamon van. Vannak szüleim, akiknek az iskoláztatásom szintén hitelükbe került, és ha már van rá lehetőségem, miért ne segíteném őket? ez kapásból három hitel.

Ha veszel egy lakást, azt nyilván fel is kell újítani. Mivel régi történet ez már, a szép magyar módon elhanyagolt lakás felújítását is ki kellett valahonnan egészíteni, így jön össze a negyedik.

Nem szerettem volna, ha főleg a pénztárcámban túrkálás lenne az elsődleges téma, de nyilvánvaló, hogy egy ilyen jellegű poszt esetén ez elkerülhetetlen, szóval remélem ennyi elég lesz kiegészítésnek.

@charlieharper (UK, de nem London!): Nagyon köszönöm a részletes leírást!

@tableno: Nagyon tetszik a hozzászólásod zárómondata. Nem is szeretnék sprintelni, de ahogy említettem, rosszabbul élni sem. Pont azért, mert nem csak magamra kell gondolnom.

@Whave: Az érveid nem hogy meggyőzőek, de pont ezen okok miatt akarok lelépni :) Viszont mint írtam, nem magam miatt aggódom, hanem a fiam miatt.

@TilosazA (En/Mum): Én is inkább kisvárosban gondolkodnék, viszont azokról egyáltalán nem sikerült összegyűjtenem a kellő információkat, amik alapján mérlegelni tudnék :(

blackPanther OS · http://www.blackpanther.hu 2014.02.04. 09:31:57

A kocsi fenntartás Londonban elég költséges. Új autót ne is vegyél mert az első idióta leszántja. Parkolási költség 1GBP negyedóránként kb. Resident parkolóbérlet évi 60-100GBP helytől függően. Parkolóházakban 1-2GBP helyszíntől függően. Ahogy fenn is írják az MOT 30-40GBP / év. Nagy elvárások nincsenek műszakira, ha van fék meg nem esik ki a futómű akkor már megfelel a kocsi. Javítani kevesen tudják őket, alkatrészcserélő iparos hálózat sok van, de vannak hozzáértő magyar szerelők. Viszont a munkadíj nem olcsó, egy átlag olajcsere, általános dolgok 100GBP-nél kezdődnek, egy komolyabb javítást vagy el sem vállalnak vagy több lesz mint amit a kocsi ér. Az ajánlott fizetés egy fejlesztőnek (ha jól beszélsz angolul), gyakorlatilag éh-bér.. Ennyiért nem mennek el dolgozni "komolynak" tartott szakemberek. Ugródeszkának jó, mert ha jó vagy és asszimilálódsz az UK balkánjába, akkor gyorsan fel tudsz mászni jobb pozicióba. Mert jellemzően a magyarok lexikális tudása messze kilóg a megszokottak közül. Egy dolgot nem írtál, hogy hol lenne a melód. Ez nagyban meghatározza a lakhatási költségeket! Ne csak azt számold, hogy mennyi egy bérelt lakás (majdnem minden ember bérel és kevés a tulajdonos), hanem azt, hogy hány órát fogsz tölteni utazással naponta. Pl 1-2 zónába autózni elmebaj! Bejutni, parkolni katasztrófa. CC zóna extra költség (Hibriddel/gázas autóval ingyenes). De amennyiben 1-2 zónába akarsz gyerekkel lakni kultúrált körülmények között, akkor az 1600GBP/havi lakhatási költség már álomszerű! Ha a munkáltatód szerez lakást akkor esélyes, de te magad nem is fogsz kapni, múlt és referencia nélkül, max magyartól, attól meg az isten mentsen meg. Ezek apró szösszenetek, DE!!!!
4 hónapos gyerekkel NE MENJ AZ UK-ba!!!!Nagyon komolyan mondom, ha havonta 6000GBP-t fizetnek akkor sem!

csak pár cikk, hogy miért, én 4 gyereket vesztettem el!: familyjustice-exposed.com/real-family-justice-a-new-political-party-has-been-born/
you.38degrees.org.uk/petitions/abolish-the-secrecy-in-the-family-courts-and-remove-the-gagging-orders
punishmentwithoutcrime.wordpress.com/2014/02/02/non-uk-children-stolen-by-the-uk-in-the-best-interest-of-the-children-at-risk-of-future-emotional-harm/

zsbatori 2014.02.04. 09:32:01

Gyere, gyertek. Elsősorban megnyugodni, a gyereknek pozitív jövőképet adni. Ha a feleseged elhelyezkedett, gyűjtögetni. En sem kerestem otthon rosszul amikor kijöttem, de egészen más lesz a világképed pár év után... Nem gondolod majd, hogy USA elérhetetlen álom, a gyereked nem úgy nő fel, hogy mi nem akar lenni, mert abból nem lehet megélni... A kocsikázásról csak annyit, hogy míg otthon kőkeményen presztízskérdés, itt észérv a tömegközlekedés, mert félóra alatt érsz oda vonattal, metróval ahova egyébként másfél óra lenne kocsival es parkolással... En 110 km-re járok vonattal minden nap, ez kocsival kb. 2 óra lenne a dugóban, kb. Bp - Győr távolság. Egyébként londoni meetingre az ügyvezetőnk is vonattal jár itt az előbbiek miatt :) lakásügyben nézz szét metró végállomások peremkerületeiben, kicsit olcsóbb is, de egyértelműen zöldebb helyek vannak!

Tamás a disznó 2014.02.04. 09:32:32

@swGuru: Londonban? Lényeges.

@nyuszigonosz/D/: Ismételni tudom csak magam: nem magam miatt aggódok. És pont azért nehéz a döntés, mert rendben, nem jönnek be a számítások a másik oldalon. Ha hazajövök, kapok mégegyszer egy olyan állást, amit most itthagyok amaz miatt? A munkával nincs problémám, lazán letekerem sokszor a magam kis 16-18 óráját.

2014.02.04. 09:35:23

@TilosazA (En/Mum): te ott elsz? En is filoztam egy idoben, de volt par ismeros mindket varosbol, es amit a kozbiztonsagrol, meg ilyesmikrol mondtak, na az nem a "baratsagos" kategoria kozelsem. Egyikuket pl "fokken polish bastard"-ozva jol megcipoztek a buszmegalloban, az akcentusat hallva, stb, es tobb ilyet hallottam :)

Sztem a 60K-s fejlesztoi fizu az nem az a kategoria, aminel jatszik az az opcio, hogy "videken majd kicsit kevesebbet keresek viszont kevesebbet koltok lakhatasra, utazasra". Legalabbis amikor en kerestem videki melot, a netto megtakaritas kevesebb lett volna mindent osszevetve (amiert itt kapok 30 folott, azert videken 20-24-et adtak volna).

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.04. 09:38:11

Már megint egy poszt ami csak a pénzről szól. Semmi érzelmi, lelki, morális háttér csak a nyers pénzügyi adatok.Nem értem én ezt.Kellemetlen lehet így élni hogy csak ezt figyeli az ember. Azt javasolnám a fejlesztő úrnak hogy szarjon rá és lazuljon el!

Oktatással mi bajotok? De ezt komolyan kérdem. Ti minden létező dologba belevájtok és szidjátok azért mert az otthon van és nem nyugaton?

hpoh, csökkenek az its fizuk? nahát, durran ki a lufi, milyen meglepő... el is kezdem egyből sajnálni az éhező programozókat a havi 300-400-500 ezres fizetésükkel együtt...

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 09:38:54

@VHB: érte. így végülis összeáll.

2014.02.04. 09:40:10

@Tamás a disznó: itt a 16-18 orat felejtsd el, ismerek 50+ fejlesztot, es egyikuk se dolgozik napi 8-nal tobbet.

A gyereknek csak jo lehet, ha nem memoriterekkel, kovalens kotesekkel, evszamokkal, geopopulacios adatokkal tomik a fejet, es utana kerik szamon iszonyatosan szigoruan.

Az angol oktatasi rendszer sem a legjobb a vilagon, sot, de hazautazasom alkalmaval elolvastam a 16 eves ocsem tortenelemkonyvebol, nyelvtankonyvebol 1-2 fejezetet. BORZALMASAK! Szerintem szerezz be gyerekes ismerostol par konyvet, mindenfele korosztalybol, gondolkozz el rajta, hogy mi haszna lesz, ha hetente 50 oldalt bemagol a gyerek es vegul semmihez sem ert.

Azt asszem atugrottam hogy meg csak 4 honapos a gyerek, s egyesek irjak hogy igy nem jo otlet, hat ebbe a temaba nem tudok beleszolni... De fejlesztokent szerintem a 60K-s lehetoseg nem ANNYIRA kiugro, mas ajanlatot is fogsz kapni ezen a szinten.

2014.02.04. 09:40:15

@Tamás a disznó: londonban gyerekkel ITs vonalon... Mi falun (pusztaban) lakunk es en vonattal bejarok. Jobb a gyerekeknek. A vonat network jo. Nezd meg, hogy hol a munkahely es hogy milyen vonatok jarnak arra. Nekem peldaul komoly erv volt a munkavaltas mellett, hogy ne kelljen tobbet kijarnom a Canary Wharfra, hogy a Jubilee line reggel egy szardinias doboz es meg egy felorat rapakol a reggeli "commute"-ra
Ha nem titok milyen software fejleszto es a szektor?

2014.02.04. 09:41:10

@házelőtthinta: nagyon sajnalom, hogy nem scanneltem be a gyerekek fejet tagitani hivatott konyvekbol 1-2 oldalt, most olyan egyszeru lenne a valasz :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 09:42:03

@nyuszigonosz/D/: "eventualitására"????
hát milyen szavakat használsz, te nyuszi???

2014.02.04. 09:42:31

@www.startoljvelunk.com: ezek a forrasok nagyon hitelesnek tunnek, mar az URL is sokat mond :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 09:43:38

@Tamás a disznó:
"Már az első húsz válaszban van igenis meg nem is"

akkor nem nagyon értetted az iróniát a nemekben....

Len.Mag 2014.02.04. 09:43:46

@tableno: Nekem is ez jutott eszembe első körben, hogy mennyire izgul azon, hogy nehogy ugyanúgy, vagy picit rosszabbul jöjjön ki, de abba nem gondol bele, hogy hosszú távon melyikkel hogyan jár. Szerintem akár egy enyhe visszalépést is érdemes bevállalni, kvázi mint egy befektetést, azért hogy legyen lehetőség az előrelépésre.

Kedves Posztoló, már az elején azzal indítottál, hogy évek óta el szeretnél menni. Akkor mégis mire vársz? Hogy majd kapsz egy giga ajánlatot, ahol magasan honorálják azt, hogy - már bocs, de - hajlandó vagy a hátsód egyik országból a másikba helyezni?

"angol nyelvet beszélő országba, amiből lássuk be, nincs túl sok."
És még mindig ebből van a legtöbb....

ocso79 2014.02.04. 09:45:25

Itt megnezheted mit er 60£K pontosan.
Azert netto majd 3.500£-bol meg Londonban is meg lehet elni.

2014.02.04. 09:45:32

@Tamás a disznó: commuter town neven keresd a Lindonhoz kozel levo varosokat
Reading (ejtsd Reding, nem! Ríding), a legnagyobb commuter town. Paddingtobra erkezel be a vonattal
St Albans, Hemel Hamstead: 20 perc London St Pancras vagy Kings Cross vonattal. Mindkettonek, foleg az elobbinek, van hangulata es jo iskolai

nyuszigonosz 2014.02.04. 09:46:01

@Babette_: Sok esetben saját kreációkat - is. :-))
Eventualitás( Eventualität - elöre nem látott dolog, valami bekövetkezésének lehetösége vagy nem bekövetkezése)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.04. 09:48:13

Masreszt meg hogy mire eleg 1280 font/ho pluszban koltopenznek?

Igaz videken, egy kisvarosban, de mi kenyelmesen kijovunk ennel picit kevesebbol (kb. 1100 font) egy honapban menyasszonyommal ugy hogy ebben azert benne van egy uj epitesu kb. 45 nm-es sajat lakas berlese es nem igazan valogatunk a kajak/ruhak tekinteteben hogy mit engedhetunk meg vagy sem. Megvesszuk ami kell. Bumm.

Tekintve hogy a fogyasztasi javak (kaja, ruha, kutyuk, lakberendezes, tisztitoszerek, stb.) nagyjabol Londonban is annyi mint nalunk... azt mondanam hogy azert ennek a fele is boven eleg lesz koltopenznek egy honapban. ;)

Masreszt meg ha vegiggondolja a kedves posztolo hogy sokan mennyire vidaman eleldegelnek evi 30 000 fontbol, igazan feltetelezhetne hogy ennek a duplajabol mar talan nem fog felkopni az alluk. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.02.04. 09:49:42

@Whave:

Csak a politikai részt ironizáltam, a többit nem. A többiben teljesen igazad van.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.02.04. 09:51:31

"Elsősorban angol nyelvet beszélő országba, amiből lássuk be, nincs túl sok."

Ez tévedés. A világ országainak 30 %-a angol nyelvű.

2014.02.04. 09:53:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: hat nezd, a hofmanrozsi-rendszerrol ha csak a cikkeket olvasnam, azt mondanam, ez tuti csak liberalis hiszti, ennyire nem lehet szar semmi.

de mint mondtam, kozepiskolas az ocsem, es pontosan latjuk, ahogy teszik tonkre az iskolakat, veszik el a tamogatasokat, uzik el a jo tanarokat/igazgatokat, mert azok epp nem tartanak be az aktualisan odaultetett batyamuramnak, stb... szoval bar ugy ereznek, hogy tuloztam.

Mr Long 2014.02.04. 10:02:38

@Don Kartasch: Azert a Saab alapba is toljal penzt, ne csak elruhazkodd :)

@házelőtthinta: Nem lehetne az, hogy nem csak a te utad az egi igazsag? Van akainek fontos a penz, mert abbol tobb mindent megengedhet maganak es kenyelmesebb eletet elhet.

@charlieharper (UK, de nem London!): Te "mekkora" allomast hasznalsz reggel elkapni a vonatot? Mert azert nem csak azt erdemes nezni, hogy legyen allomasa, hanem, ha lehet nagyobb allomas legyen. Kolleganom ferje naponta jar at vonattal a szomszed varosba es mellettuk egy kis allomas van (Mo-n ezt csak megallohelynek hivnak) es nyilvan a vonatok 1%-a all csak meg ott. Ezek a legkevesbe fontosok az uzem szempontjabol, igy a magasabb prioritasu vonatok csuszasa eseten ezeket csak siman torlik... A spanyol vernek ez nem igazan megfelelo, plusz a srac azon is felidegesiti magat ez mellett, hogy az angolok fel sem neznek az ujsagbol, csak tovabb olvasnak 30 percet a kovetkezo vonat erkezeseig :)

szuperkrumpli 2014.02.04. 10:04:04

Jó, akkor várjuk a következő posztodat fél év múlva ami úgy kezdődik, hogy "Nem bántam meg, h. kijöttem...."!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 10:05:11

Meg lehet 3 embernek elni belőle. Londonban meg felesleges az autó.

nigara 2014.02.04. 10:05:18

@charlieharper (UK, de nem London!): de nem akar tömegközlekedni! amúgy meg a vonat is elég drága

TilosazA (UK) 2014.02.04. 10:10:36

@Whave: Igen, Manchesterben. Én is jobban örültem volna egy ennél is kisebb városnak, de ha egyszer férjem itt kapott munkát. Végül nem bántuk meg, nagyon nyugodt az a rész, ahol élünk. Itt is vannak olyan részek, ahova nem szívesen mennék, lakni, nálunk szempont volt a gyerek is. (közbiztonság, iskolák)
@Tamás a disznó: Manchesterről tudok infót adni, ha érdekel. De ne úgy képzeld el, hogy kisváros. :)

2014.02.04. 10:10:49

@nigara: draga, sot ugy tudom a legdragabb Europaban. En meg a parkolasert is fizetek napi £7. Motor vagy bicikli ingyen parkol.
Meg mibdig jobban megero nekem, mint Londonban lakni. Nalunk az a "Hell, no" kategoria volt

2014.02.04. 10:13:46

Bocs mindenki, de egy pillanatra off:

Csomo helyen azt irtak, hogy a 35 Eaton Placenel kell szavazni a valasztasokon, pl a nevjegyzek@ferencvaros.hu is ezt a cimet kuldte nekem, meg hat en is gondoltam, hogy hol lenne, ha nem a konzulatuson.

Na ehhez kepest felhivtak a figyelmem, hogy a Millbank Tower, 21-24 Millbank, London SW1P 4QP az eredeti helyszin, s ezt a kovetkezo gov.hu-s doksi is megerositi:

www.mfa.gov.hu/NR/rdonlyres/F04691B8-3F7D-4FC6-9513-D52224EA790C/0/T%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3ak%C3%BClk%C3%A9pviseletiszavaz%C3%A1sr%C3%B3l.pdf

Szoval szerintem ezt jo tudni, nem ertem, miert terjesztik az Eaton Place-t, ha egyszer nem ott lesz...

DeeeeeEl 2014.02.04. 10:17:11

@Tamás a disznó: Szia. En pontosan egy eve lakom itt, IT-ben dolgozom, habar nem Developer szinten. Amikor kijottem, es elkezdtem allast keresni, azt hittem, hogy kb £16-18k -t er a munkam, vagy talan kicsit tobbet. Szerencsesen kaptam egy melot £22k ert, amit egy ev itt toltott ido utan £25k ra emeltek. Tanultam rengeteg uj dolgot, es ha most megnezem az allashirdeteseket a Monsteren vagy a Linkedin-en, messzirol latszik, hogy a tudasom min. £30-35k -t er. Es azt hiszem, ez a nem mindegy. Ahogyan azt mar valaki fentebb emlitette is, itt erzed, hogy van hova elorelepni. Kis ido utan lesz jovokeped, kezdhetsz tervezgetni. Ebbol a szempontbol nagyon jo itt lakni. Viszont a masik oldal, hogy itt meg kene elni, kb ugyanazon a szinvonalon, esetleg hazakuldeni penzt az itthoni szamlakra... Javasolnam, h valami Londonon kivuli varosban keress albi-t, ott talan olcsobb valamivel, habar ott sem lesz keves. Lenyeg, hogy egy olyan vonat-utvonalra essen, aminek a munkahelyedhez a leheto legkozelebb legyen a vegallomasa . Autozni M25-n belul egyaltalan nem erdemes, commuter town-bol is csak akkor ha idomilliomos vagy. Fonokom Readingbol autozik minden reggel, es csak epp ide, az M25-os belso oldalara, a Heathrow kornyekere, es atlag 1-1,5 ora. Es ez a varos szele.
Sum: gyertek, £60k az baromi jo fizetes, de arra szamits, hogy az elso ev semmikeppen sem lesz tul egyszeru...es akkor most lelki oldalrol nem beszeltunk...

blackPanther OS · http://www.blackpanther.hu 2014.02.04. 10:17:26

@Whave:
Nem kívánom se neked se másnak, hogy hitelesen átéld azt amit én az UK-ban töltött éveim alatt. A linkről annyit, hogy talán azért hiteles lehet, mert több 23.000 magyar emberrel állunk kapcsolatban. Sajnos a cikkek az igazságot próbálják eljutattni az emberekhez és ahogy az egyik is írja, amíg nem éled át, el sem hiszed! Én átélem! Elég hiteles?! Lenne mit mesélnem az UK valóságról, de az biztos, hogy mindenkit lebeszélek arról, hogy a kisgyerekvével az UK-ba menjen!

Nem a zsömle kicsi 2014.02.04. 10:17:36

Meg a kommenteket nem olvastam, siman lehet, hogy sokan leirtak, amit most fogok. Lehet, hogy eltelik 1-2-3 ev, mire latvanyos kulonbseget velsz felfedezni majd az eletszinvonalatokban, de hosszu tavra tervezz, es hidd el, konnyen lehet sokkal-sokkal jobb. A szakteruleted velhetoen olyan, hogy nagy valoszinuseggel mindig lesz rad kereslet, lesznek majd tovabbi lehetosegek.

A cegnel biztosan vannak kulonbozo benefitek, amit kalkulalj bele (private healthcare, akar a csaladra is, pension scheme, amibe a munkaltato is beletesz egy kicsit, plusz egyeb aprosagok, amik azert osszeadodnak) Az a 60k ket ev mulva siman lehet 65-70k, ha jol vegzed a munkadat, es nem, nem feltetlenul ugyanazon a helyen. A szabadsagod is lehet, hogy tobb lesz, mint Mo-n.

Central Londonba autoval bejarni nem erdemes, idoben, es penzben is felesleges tobbletkiadas. En azt latom, hogy a managerek is vonatoznak, metroznak. Az auto arra jo, hogy videkre menj vele hetvegen. Nem baj az, ha kicsit messzebb laksz a munkahelyedtol, ha onnan tortenetesen jo a tomegkozlekedes, adott esetben 4-es zonabol is be lehet erni 30-40 perc alatt az 1-esbe, es a lakhatasi koltsegek lehet, hogy nem jobbak, de a mindennapokban tobbet szamit, hogy milyen helyen laksz. Ne csak a zonat nezd, hanem azt is, hogy milyen maga a kornyek!

wuaaa 2014.02.04. 10:17:47

"Szoftverfejlesztő vagyok, kiemelkedő fizetéssel... ...meghúzom a gatyát, hogy nyaralni tudjak, és egy hirtelen jött kiadás nagyon megvisel.." - Szóval a kiemelkedő havi fizetésed mondjuk hogy úgy három hétre elég. De kettőre biztosan. Értem.

"Nagyjából öt éve játszom a gondolattal, hogy el kéne valahova menni... ...a 4 hónapos gyermekünk..." - Ha 5 éve komolyan gondolnád és nem csak játszanál a gondolattal, akkor a 4 hónapos gyermeked más máshol születhetett volna meg. Akár.

"..Amerika felé kacsintgatunk, bár tudjuk, hogy oda kikerülni szinte lehetetlen.. ...nullával egyenlő az esélye, hogy továbbmenjünk..." - Ezzel meg is lehet jól magyarázni, miért nem mentek sehova. Nulla esély. Ja.

"...blogokon, fórumokon is merőben más véleményeket lehet olvasni, milyen fizetésre van szükség ahhoz, hogy valaki (jól) megéljen.." - Szoftverfejlesztőként erősséged lehet az analitikus gondolkodás, ha blogokon és fórumokon keresed a választ arra, hogy neked mire és mennyire lenne szükséged.

"Nem szeretnék azért kiköltözni, hogy garasoskodjak, illetőleg azon gondolkodjak, hogy ha úgy tartja kedvem, megehetek-e egy menüt a mekiben..." Igaz, hogy nem vagyok szoftverfejlesztő és nincs kiemelkedő fizetésem, de a helyi sajtburger árának 12 szerese az órabérem. Kár, hogy nem járok mekibe.

A posztot olvasva két dolog jutott eszembe.
Ez az egyik :
maflas.hu/wp-content/uploads/2013/05/poenkepek_0160.jpg
És ez a másik :
cdn.memegenerator.net/instances/500x/44455959.jpg

Én azt mondom, ne menj sehova.

Palazeti 2014.02.04. 10:18:02

Eddig is tudtam, hogy mérnöknek, informatikusnak, orvosnak esetleg pénzügyesnek kellett volna álljak. Én is fent vagyok a Linkedinen, van két diplomám (jog és külföldi MBA) négy nyelven beszélek, ebből kettő ritka, mégsem keres senki, mert ezek szerint a munkaerőpiacon nem érek semmit, mert humán területen dolgozom (külkapcs.). Pontosabban nem érek semmit kapcsolatok nélkül, és ha van az sem garantál semmit, mert az erősebb kapcsolat, erősebb benyalás dönt a jelentkezők között.. nálunk így van ez sajnos...Ismerősöm 31 évesen, hozzám hasonló gyakorlattal és képzettséggel a fenekét a földhöz verheti, hogy gyakornok lehet a Bizottságnál 1000 euróért (havonta) öt hónapra, abban bízva, hogy majd ott kapcsolatokat építhet, mert máshogy nem igazán lehet...nem tudok mát csak elfogadni, hogy ez a helyzet, mégis nehéz feldolgozni, hogy keveset érek...

nyuszigonosz 2014.02.04. 10:18:33

@házelőtthinta: Neked mi bajod a pénzzel? Te nem abból élsz?
Nézd, nekem nem a pénz mennyisége a legfontosabb dolog az életemben, de ettöl függetlenül szükséges, hogy legyen.
Egyszerü példa: ma jeges hideg van kint: pénzböl vettem a meleg cipöt, a kabátot, sálat, sapkát.
Ja, hogy ne menjek ki? Na de hiszen arra is pénz kell, hogy valahol legyen a "bent" ahonnan esetleg nem megyek ki.

walleevagy 2014.02.04. 10:24:31

A 60k attol is fugg, hogy milyen technologiaval dolgozol es milyen szintre vesznek fel (fejleszto, vezeto fejleszto stb.). Nem banki szektorban ez egy elviselheto fizetes es innen meg van feljebb.

Ami a lakast illeti, 1300 - 1400 korul mar lehet normalis kornyeken berelni. Erre nyilvan jon council tax meg a rezsi, de nagyjabol jol szamoltal.

Az autonal Londonban nem csak a kozvetlen koltsegek erdekesek, hanem a parkolas is. A lakashoz meg lehet, hogy lesz parkolohely, de ha az irodanal nincs, akkor erre sokat fogsz kolteni.

Azzal, hogy ki mennyibol el meg, ne foglalkozz. Ha neked olyan eletszinvonal kell, amilyen es akkora otthoni koltsegeid lesznek, amekkorak, akkor igenis jol teszed, hogy szamolsz es azon gondolkodsz, hogy ~3500 font eleg e.

Amerikat meg ketszer gondold meg. Eleg sokat jarok Orange County-ba es teljesen kikeszit, hogy a 2 x 6 savos autopalyan dugo van, mert nincs tomegkozlekedes es mindeki kocsival jar vagy, hogy egy boltig 15 percet kell autozni.

La Pantera 2014.02.04. 10:24:35

@Tamás a disznó: A feleséged egyébként menni vagy maradni akar? Mert eleinte neki se lenne könnyű egyedül egész nap a gyerekkel, segítség, nagymamák, barátnők nélkül egy idegen városban.

2014.02.04. 10:25:07

@www.startoljvelunk.com: en elhiszem, hogy ez nagyon durva, ha igaz, csak epp a korulmenyekrol nincs szo egyik cikkben sem. 1bedroomos koszos hazbol, 4 tagu csaladbol rangattak ki a kisgyereket? Anyuapu munkanelkuli volt? Felmerul csomo reszlet amit nem taglalnak.

Nehezen hiszem, hogy a gyamugy rarepul egy 60k-t kereso apukara es a gyerekkel otthonlevo anyukara, hogy "mocskos keleteuropaiak, most aztan elvesszuk a gyereket JOL MERT CSAK".

Voltam olyan spanyol fiatal parnal, ahol marihuanafustos szobaban, a mocsokban fetrengett a kisbaba a ketszobas nappalijaban, apu reszmunkaidoben melo anyu segelyen, es a masik szobaban szinten egy spanyol par lakott. De gondolom ha ebbol ki akarjak ragadni a kisgyereket, akkor jon a siras, hogy jaj-jaj-jaj, elveszik a (narkos lusta segelycsapolo) szuloktol a szeretett gyereket.

jewel79bp 2014.02.04. 10:26:58

@Tamás a disznó: Én nem Angliában élek, hanem Hollandiában, így a konkrét árakról nem tudok nyilatkozni. De... szerintem nagyon fontos végiggondolni, hogy egészen pontosan mi az az életszínvonal, amire vágysz. Nem az a kérdés, hogy meg tudsz-e venni egy új inget, hanem az, hogy melyik boltban akarod megvenni azt az inget.... nem az a kérdés, hogy el tudtok-e menni étterembe, hanem hogy hová. Itt is olvasom, másoktól is hallom a történeteket, eszméletlen különbségek vannak az emberek igényei között. Az egyiknek már luxusnak számít, ha minden este meg tud inni egy sört egy pubban, a másik esetleg különórákra járatná a gyerekét, és szívesen menne luxushotelbe nyaralni a nyáron. Ezeket szerintem a neten is meg tudod találni. A másik: ahhoz képest, amilyen fizetéssel kezdesz, ugyanazon a helyen nem fog két év alatt duplájára nőni a fizetésed sehol. Szóval, ha a kezdő fizut nem tartod elegendőnek, akkor be kell kalkulálni, hogy vagy pár éven belül más munkahelyet kell eresned országon belül, vagy megelégszel évi 1-5 % emeléssel... Az egyéb juttatásokra is kérdezz rá! Bónuszok, extrák, nagyon fontosak lehetnek. Amúgy sok sikert a döntéshez!

2014.02.04. 10:27:07

@nyuszigonosz/D/: don't feed the troll :) (mondom en, de enis valaszoltam neki :D )

Mr Long 2014.02.04. 10:27:22

@www.startoljvelunk.com: Ha ott szuletik, akkor mit csinaljon vele? Kuldje vissza a nagyszulokhoz?

Mr Long 2014.02.04. 10:30:03

@nyuszigonosz/D/: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

tra lala 2014.02.04. 10:32:24

@nigara: +1
Raadasul ha magyarorszagon nem vagy kepes kiemelkedo fizetesbol _normalisan_ megelni, akkor londonban sem fogsz egy atlagos fizetesbol. Foleg ketten. Biztos lehetsz benne, hogy az eletszinvonalad csokkenni fog (bar ha panelben laksz, akkor nem olyan jelentosen).
De szerintem ne hallgass senkinek a tanacsara. Csinalj egy excelt, irdd ossze az osszes magyar kiadasodat (meg a fodraszt meg az esti bulikat is, hogy kb mire mennyit koltesz), aztan ird melle a londoni arakat. Az szepen fogja mutatni, hogy ugyan az az elet mennyibe kerul majd kint es hogy abbol a fizetesbol mennyi megtakaritasod (hianyod) lesz.
De az esetedben szerintem nem a penzzel van a gond, hanem fejedben kene rendet tenni. Szerintem ne menj ki.

Agyfasz kapitány 2014.02.04. 10:32:24

Hat megmondom oszinten "kora" reggel jol felb*sztam az agyam ezen az egesz cikken, de persze nem akarok paraszt lenni, m a kedves ur nem elt/jart itt szoval nem tudhatja.
Egyreszt nem kell folyton hajtogatni h "de hat londoni korulmenyek kozott". Elmondom mi dragabb: a kozlekedes meg a lakhatas. Ennyi. Amugy meg jol kikalkulalta az anyagiakat. Na most annyit azert hagy mondjak el h en evi 18ezres fizuval kezdtem ami meg mindig tobb mint amivel legtobben kezdenek. Most mar 19k, szobat berlek (ealing) es teljesen normalisan kijovok. Ugy nez ki hamarosan uj poziciot kapok es havi 24et fogok keresni, remelhetoleg parom is fog keresni 20 korul es akk egyutt berlunk lakast. Egyreszt ezt azert mondom m ha 60ert koltozol ki akkor lesz az meg tobb is. Attol meg h parodnak nem nemzetkozi a vegzettsege, siman kereshet annyit mint amivel en kezdtem ha jol tud angolul. De persze, legyen most meg a gyerekkel, csak azert is irtam h en mennyit keresek, h lasd: egy ember ebbol boldogan eleldegel. Na marmost ha ti 3an vagytok, 3szor ekkora fizuval akk boven meglesztek (egy haztartasban eloket foleg ha van gyerek nem szokas 1-es szorzoval szamolni, de nem akarom a tisztelt kozonseget szociologia szamokkal untatni)
En tenyleg nem latom miert ne jonnetek ki, rohadt szerencsesek vagytok h ilyen ajanlattal johettek, es ha mar lesz kinti tapasztalatod, villamgyorsan kaphatsz meg ennel jobbat is, na nem mintha ebbol nem elnetek meg mint marci hevesen.

Agyfasz kapitány 2014.02.04. 10:33:52

Ja amugy visszagondolva vszeg az utotte ki a biztositekot mikor azt irtad, hogy valaki nyavalyog a havi 70k miatt. Na ha nem 10 gyereket tart el egyedul akkor igazan befoghatja a kis szajat :P

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.04. 10:36:58

"1285 maradna kajára, ruházkodásra, életre."

Ki nem mennék. Ha valóban jó ITs vagy, itthon sokkal jobban élhetsz ennél, csak mássz tovább a karrierlétrán és/vagy vállalkozz.
Oszd be jobban a pénzt itthon, tudd le a hiteleket és utána minden frankó lesz.

nigara 2014.02.04. 10:40:29

@wuaaa: "Szoftverfejlesztőként erősséged lehet az analitikus gondolkodás, ha blogokon és fórumokon keresed a választ arra, hogy neked mire és mennyire lenne szükséged."

Priceless!

Ez a lényeg.

puhacica 2014.02.04. 10:44:38

@házelőtthinta: kedves hinta! nem akarlak meggyőzni, csak mondok két példát.
1.: én 25 éves koromig tanultam. energiát, időt, pénzt fektettem be azért, hogy most 2-300e forint legyen a fizetésem. nem mondom, hogy neked is így kell csinálni, de neked sem kell minden létező dologba belevájnod, ami nem minimálbéres.
2.: képzeld el, hogy lemégy a piacra, veszel répát, zöldséget, velőscsontot, szép színhúst, tegyük fel, messze van a piac, kell venned jegyet a villamosra, stb. hazaérve előkészíted a cuccokat, használod a vizet, áramot/gázt, elmegy a délelőttöd erre az egészre. végül elkészül a finom húslevesed. örülsz neki, ugye? megtérült a befektetett energiád, ugye? (van másik megoldás, lemész a kifőzdébe, veszel 690-ért kici-occo menüt, az se rossz, lehet, még meg is fos@t a végén, kész haszon. nem sokat fektettél bele, de olyan is a végeredmény.)
érted? nem baj, ha nem, csak gondoltam rávilágítok kicsit, mennyivel árnyaltabb a világ annál, ami a fejedben van. :)

M. Péter 2014.02.04. 10:45:45

@Whave: Megeshet, hogy a lakás- és közlekedési költségeken meg lehet spórolni a különbséget. Minden a részletektől függ.

britblog 2014.02.04. 10:46:11

Not a lot to say as much has been said - I like living here but I can never have the same "Hungarian memory" ie the last 150 years of "not so good" or longer if you include the Ottoman period. Only recently have I at last had to face up to some of the realities instead of a sometimes naive view - the recent word "jattolni" an odd sounding word, perhaps says it all. I better understand after 7 years etc why people want to leave. I still like it here and with a broad brush I love Hungarians with all their complexities. You won't find it (the interesting complexities and thinking) in the UK, you won't find a lot of things that are really important in life, but there is a security and predictability. Corruption (which is of course is present but at a much higher level and not in quite the same way) operates at a very different level and largely does not touch day to day life, civil servants are generally helpful - unless you give them a hard time and the tax office has a very human face. I could go on...60K does not include anything your partner could earn or child benefit but its not bad! So don't analyse it into a problem, and once you are there, if you are good, then promotion happens largely on the strength of your work (personality etc) and not nepotism - thats a big bonus.
Having said all this, Hungary is a FAR better place to bring up a family, so don't burn all your bridges in case you change your mind - or network / create opportunities for somewhere else - the US?
Life is VERY short, better to take a chance and fall, learn and get up, than sit and contemplate life.
Readers may not agree with everything I have said but don't shoot me down for one item please see it as a general response:-)
Oh and at least here the replies are generally intelligent - for a downside just look at replies in UK newspapers to contentious issues aarrgh!
Google translate version sorry!
Nem sokat mondani, mint sok minden elhangzott - Szeretek itt élni , de soha nem lehet ugyanaz a "magyar emlékezet ", azaz az elmúlt 150 évben a " nem olyan jó " vagy tovább, ha többek között a török ​​időszak . Csak a közelmúltban azt végre kellett szembenézni néhány valóság helyett olykor naiv nézet - a közelmúltban szó " jattolni " furcsa hangzású szó , talán mindent elmond. Jobban értem 7 év után , stb emberek miért akar elmenni. Még mindig szeretek itt lenni , és egy széles ecsettel szeretek magyarok minden bonyolult . Nem fogsz találni ( érdekes problémákat és gondolkodás ), az Egyesült Királyságban , akkor nem talál egy csomó dolog, ami igazán fontos az életben, de a biztonság és a kiszámíthatóság . A korrupció ( ami persze jelen van, de egy sokkal magasabb szinten, és nem egészen azonos módon) működik egy egészen más szinten, és nagyrészt nem érinti a mindennapi életben , a köztisztviselők általában hasznosak - ha nem adsz nekik kemény idő és az adóhivatal nagyon emberi arcot . Tudtam menni ... 60K nem tartalmaz semmit a partnere lehet keresni , vagy a gyes , de nem rossz! Tehát nem elemzi azt a problémát , és ha már ott van, ha jó, akkor promóció történik nagyrészt erőssége a munka ( személyiség , stb ), és nem a nepotizmus - amit egy nagy jutalom .
Miután azt mondta, mindez , Magyarország sokkal jobb hely, hogy egy család, így nem égnek az összes hidat az esetre, ha meggondolja magát - vagy hálózati / lehetőséget teremt a máshol - az USA-ban?
Az élet nagyon rövid, jobb, hogy egy esélyt, és csökken , tanulni, és kelj fel , mint ülni és elmélkedni az élet .
Az olvasók nem ért egyet mindennel , amit mondtam , de ne lőjön le egy tételt , kérjük jelenik meg, mint egy általános válasz :-)
Ja, és legalább itt a válaszok általában intelligens - a hátránya csak nézd válaszok brit újságokban , hogy a vitás kérdéseket aarrgh !

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.04. 10:46:44

@nyuszigonosz/D/: Úgy érted azon kívül mi bajom vele hogy annak segítségével rángatnak láncon? Azon kívül tényleg semmi bajom vele. Azzal van bajom hogy már dörzsöli a nyakamat a lánc :) és vacogok. De a falak úgyis leomlanak idővel, és remélem hogy egyszer meg tudok tőle szabadulni! Bele a füstös szabadság illúziójába egy erdélyi farmon, tehenekkel nézegetni ahogy sír a Hold...kár hogy egy kész vagyonba kerül egy tehén :)))) A szabadságot sokan félreértik és azt hiszik akkor lesznek azok ha elég pénzt összegyűjtöttek. Ez a modern ember tragédiája. A saját kalitkáját aranyozza, teszi mindezt önként és jó kedvvel. Én nem akarok ilyen életet. Ezért nem versenyzek..ezért szeretem a retkes melóm amit egy majom is képes lenne elvégezni. A kalitkát szeretném szétszedni, szétbontani, szétkarmolni, szanaszét verni és végre szabadnak lenni... Kétségbeesett kiáltás egy kelet ausztriai kisváros porfészkéből bele a nagyvilág süket füleibe. Pedig ma nem is ittam íróra magam.

techsup777 2014.02.04. 10:46:44

Simán bele kell vágni, 60k nagyon jó fizetés, főleg újoncként... mondhatni ritka. Gratulálni tudok hozzá. :) Máskülönben nem kell a belvárosban lakni, jó, ha egy külsőbb zónában lakik (ami biztonságos, mert ugye nem mindegyik az). Persze minden attól függ, hogy merre van a munkahely.

Kocsi: a fizetésed törtrészéből fogsz tudni venni egy használtat, ha tényleg nem akarsz közlekedni, de a biztosítás drágább. De szerintem nem 18 éves vagy, gyerek is van és nyilván nem 3 hónapja van jogosítványod, tehát nem lesz majd olyan feltűnő. A benzin kb. annyi, mint otthon, de itteni fizuből könnyebb tankolni nyilván.

Hajrá! Én ennél jóval kevesebbért is kijöttem, pedig nem volt rossz otthon sem. De világot akartam látni és egy másik országban kipróbálni magam. Én 1 éve vagyok kint, s most lesz úk munkahely, ahol már decens fizetést kapok.. bár számít már a UK tapasztalat.

Amit viszont nem egészen értek: telefonos interjú és tesztfeladat után máris offert lehet kapni, fizu 60k és a jelölt Magyarországon van? Lehet, hogy van ilyen ,de nagyon ritka lehet, és akkor nagyon tehetséges lehetsz + keresett szakmád. :) :)

(Nekem ki kellett repülnöm interjúra 2x is, ahhoz, hogy ajánlatot kapjak, plusz felhívták a korábbi munkáltatókat is.. )

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.04. 10:47:20

@házelőtthinta: talán mert az érzelmi oldalát maga is el tudja dönteni, ami egyébként is szubjektív - tehát úgyse tudunk neki segíteni, ellentétben a pénzügyekkel, ami objektív. Nem gondolod?

De ha már itt tartunk, nekem pedig az az érzésem, hogy aki folyton azon pörög, hogy másokat miért érdekel a pénz, az valójában irigy és/vagy csóró.

2014.02.04. 10:48:44

@M. Péter: igen, megeshet. De szerintem a 60k-s fizu nem az a kategoria. Mondom, az en 30k koruli beremnel se jott ki az a csaknem 10k kulonbseg megtakaritaskent, amennyivel kevesebbet kaptam volna videken ugyanlyen IT supportert.

De megeshet, persze. Korul kell nezni, ki kell szamolni.

Lori77 2014.02.04. 10:50:36

Szia. mi hasonlo szituacioban vagyunk, mint amiben Ti: 2 eve dontottuk el, hogy jovunk, a kisfiunk akkor 2 eves volt, a ferjem software fejlesztokent kapott munkat, en multitol jottem el (angol tudassal), de eloszor itthon szerettem volna maradni amig a csalad (es leginkabb a fiunk) beilleszkedik. A mi kezdo tokenk kevesebb volt ugyan, de otthon nem hagytunk hitelt. Mivel a ferjem munkahelye nem a belvarosban van, ezert nem is gondolkodtunk abban, hogy bekoltozzunk. Az 5-os zonaban lakunk, Delen, nagyon kellemes varosban. Vonattal fel ora Victoria, a havi vonatberlet 127 GBP. Bolcsit eleg hamar talaltunk, viszont arra szamitsatok, hogy nagyon draga! 1000 GBP korul/ho korul van a gyerek 4 eves koraig! Az allam heti 15 orat all csak a gyerek 3. szulinapja utan.
Az alberletunk 2 haloszobas, szep, uj lakas, 70 nm, 1100GBP/ho. Mivel nem a belvarosban lakunk es gyerekkel mindenkepp erdemesnek tartottuk, vettunk kocsit. Munkaba jarashoz nagyon ritkan hasznaljuk, a belvarosba sosem. En 3 honap utan kaptam munkat ugynannal a multinal, akinel otthon voltam. Amit en anyakent itt nagyra ertekelek: nagyon sok ceg tamogatja a part time ill otthon dolgozas intezmenyet.
Azert is erdemes kintebb koltozni, mert 1. a gyerekunket nem kell ahhoz magan iskolaba iratni, hogy jo szinvonalu oktatast kapjon, 2. az egeszsegugyi ellatassal semmi bajunk. egy nagyon szep rendelohoz tartozunk, eddig semmi problemank nem volt veluk, van a kozelben normalis korhaz is. Magan biztositasunk nincs, a te 'sima' biztositasod pedig fedezi majd a csaladot.
Szerintem erdemes belevagni, mert ha az elejen nehez is lesz, hosszu tavon jo befektetes.

Mr Long 2014.02.04. 10:53:07

@házelőtthinta: Figyu Hipi!
Szerinted mibol lesz a farmodon villany? OK, gyertya a vilagitashoz? Gondolom megveszed (!) valahonnan. Ha majd bajod lesz, akkor a dokinak feldiszoval fizetsz a meggyogyitasert, vagy adsz neki bar bankjegyet? A fagyasztoladat mivel fogod kifizetni a boltban? 30 kg karajt viszel erte vagy nem veszel es csak annyit vagsz ki a marhabol, amennyit aznap megeszel? Kicsit komlexebb a vilag,mind gondolod...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.04. 10:55:16

@www.startoljvelunk.com: 4 gyereket? Elvesztettél? Mi? Rendkívül kamuszagú.

Mr Long 2014.02.04. 10:56:37

@Whave: Hogy a klasszikust idezzem: "Location, location, location"
Oltek mar meg itt embert a varosban, de az orszag tobbi reszen is es nem ez a "rutin" a varosban.

M. Péter 2014.02.04. 10:59:42

@Whave: Nem vagyok elámulva angol oktatási rendszertől. Nagyon erősen arra koncentrálnak, hogy minél több gyerek kapjon legalább egy C-t a vizsgán, mert ez alapján rangsorolnak. Londonban egyébként jó környékeken is vannak botrányosan gyenge állami iskolák, aki teheti, magániskolába küldi a gyerekét. Van vad baloldali ismerősöm Londonban, aki azért mindegyik gyerekét magániskolában taníttatja. A költözés előtt a kerületben levő iskolákat is alaposan tanulmányozni kell, vagy a magániskola tandíját is bele kell számolni a költségvetésbe.

puhacica 2014.02.04. 11:01:51

@Mr Long: ott kezdődik, hogy miből lesz a farm... :D

Lex D'Arquebus · http://ugrassvajcba.blog.hu/ 2014.02.04. 11:01:52

@Zka: Én Svájcba jöttem ki, senki más nem kérdezte meg az itteniek közül, hogy mennyi a fizetésem, csak a magyarok.

puhacica 2014.02.04. 11:02:19

@Whave: attól még ragadhat rá valami értelem :)

Mr Long 2014.02.04. 11:04:23

@puhacica: Az csak ugy van, gondolom o tamogatja az epuletfoglalast is, amilyen hippi...

2014.02.04. 11:04:58

@M. Péter: persze, senki sincs elamulva tole, nem is mondtam ilyet :) De megis kevesbe kontraproduktiv a rendszer, es kevesebb irrealis elvarast tamaszt kisgyerekekkel szemben, mint amit otthon latok a csaladon keresztul.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.04. 11:05:39

@Mr Long: Nézd, nem mondtam hogy független leszek vagy akarok lenni a társadalomtól mert az nyilván egy nagyon nehéz feladat lenne és talán sok értelme sincs. Én csak szabad akarok lenni. Annyira szabad hogy saját magamért dolgozzak. Sok ilyen van. Kimegy az állatai közé, talán napi 12 órát, de csak saját magáért dolgozik. Aztán elél. Gondolom nem kell elmagyarázni hogy neki is lesz pénze. Eladja a dolgait mi ezen a bonyolult?Ugyanúgy lesz pénze mint nekünk. Csak éppen saját magáért dolgozik. Ismerek ilyeneket. Szabolcs megyében több száz állattal és simán beszállnak a kocsijukba szaros cipővel meg ruhával. A pestiek meg parasztozzák őket, holott az összesnél gazdagabbak és szabadabbak. Nyilván kemény elkezdeni, éppen ezért álltam be én is a sorba és harácsolom a szar pénzt.De talán egyszer sikerül. Én erre vágyom, nem jól fizető állásra amivel csak a saját ketrecem erősítem.

@Zka: Egyik sem vagyok. Egészségem van, tehát gazdag vagyok. irigykedni pedig nem szoktam, kicsinyes dolog. Én azzal nem értek egyet hogy az van az emberekbe beletáplálva hoyg a pénz az isten, a középszerű a jó meg hogy te csóróként sohasem lehetsz igazán boldog.Lehetne sorolni.

@puhacica: Ezzel most mit akarsz mondani? hogy csak a képzett, jól kereső emberek ehetnek finomakat? Még szerencse hogy nincs így!

én ezzel nem tudok azonosulni : "én 25 éves koromig tanultam. energiát, időt, pénzt fektettem be azért, hogy most 2-300e forint legyen a fizetésem."

Nem azért tanultál hogy műveltebb legyél hanem azért hogy sokat keress. Ezzel én nem tudok közösséget vállalni.

nigara 2014.02.04. 11:08:15

@Mr Long: hát ez például egy olyan fontos kérdés, amit sosem értettem, hogy másoknak miért az a szempont, hogy olcsó helyen lakjanak.
Szerintem a legeslegfontosabb kérdés az életben? hol laksz, hol ébredsz fel reggelente, ahonnan feltöltődve tudsz kilépni az utcára, ahova jó érzés kilépni, beszívni a friss levegőt és élvezni a dolgot legalább egy pár percre... ahol jó lenni.
na ha ez nincs meg, akkor rossz helyen vagy - pénz kérdése, igen, hogy ezt megtaláld. A többi, amire pénzt kell költeni, kevésbé fontos.

Mr Long 2014.02.04. 11:09:25

@házelőtthinta: OK, magadert dolgozol. En is. Azt csinalom, ami erdekel. Most akkor ez szurke a fekete-feher vilagban?

2014.02.04. 11:12:31

@Mr Long: majd megbetegszik szegeny, aztan amikor rajon hogy 3 honap a varakozasi ido az SZTK-ban egy egyszeru vizsgalatra, amennyi ido alatt meg is lehet halni egy komolyabb betegsegben, akkor hirtelen nagy baj lesz, hogy nem volt fontos a penz, mert a muveltsegevel nem tudja elerni, hogy idoben kivizsgaljak :)

Mr Long 2014.02.04. 11:13:09

@nigara: Nekem fontos volt az olcso alberlet, de persze a helye is. Nyaron viszont szeretnek tovabb lepni a mostani kecobol egy jobb kornyekre, jobb hazba.
Varnam a javasolt kornyekeket, ha van tanacsotok @TilosazA (En/Mum): es @VHB:. Eddig Castelfield es Salford Quays van a listan.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.04. 11:15:15

@Mr Long: "Azert a Saab alapba is toljal penzt, ne csak elruhazkodd :)"

Milyen jo a memoriaja valakinek. :)
Nyilvan a megelhetesi koltsegeken felul azert rakunk is felre. Bar most az egyetem gonosz kis szornyecske modjara zabalja fel ezeket a felretevesre szant osszegeket, de nem sajnalom. Meg fog ez terulni nagyon hamar. :)

De azert ha minden terv szerint alakul akkor nyar vege fele lesz autovasarlas. :)

Manchesterben mi a helyzet a kozlekedessel? Nem terveztek beszerezni valami gepereju jaromuvet?

Mr Long 2014.02.04. 11:15:43

@Whave: Apamnak volt ilyen kollegaja. 3 honap volt a varolista, a srac ki akarta varni (nem volt penze), de befizettek egy vizsgalatra 2 nappal kesobbre. A srac legalabb felkeszult a kovetkezo 3 honapra utana, mivel tudta, hogy meghal.

2014.02.04. 11:20:06

@Mr Long: uhh :(

az a baj, hogy sokan nem ertik: nem azert akarok sokat keresni, mert annyira SZERETEM a penzt. Utalom a penzt. Csak felfogom, hogy mindenhez penz kell, es sosem lehet tudni, mit hoz a jovo.

Ha van penzed, nem lesz oda mindened, ha elviszi a hazad az arviz / leviszi a tetot a szel / eltorik a gyerek valamije es fizikoterapiara szorul / megbetegszik a kutya es rendes allatorvosi kezeles kell / szar lesz az idojaras es emiatt a termes / csodbemegy a ceg / stb.

A penz egy biztositek, egy eszkoz, nem pedig CEL a legtobb ember szamara, hiaba sugallja par hinta-fele romantikus troll.

Lehet arral szemben uszni egesz eletedben, vagy alkalmazkodni egy rendszerhez es elni a felkinalt lehetosegekkel. Kockazatkerulokent, en inkabb alkalmazkodom, akarmennyivel szivesebben is matatnek en is inkabb a kiskertemben. Igy majd tudok adni peldanak okaert rendes oktatast a gyerekemnek 3 marek paradicsom helyett.

Mr Long 2014.02.04. 11:20:50

@Don Kartasch: Kellene, de most asszonynak megy a munkakereses, majd ha lesz fizuja, akkor elkezdjuk a kocsialapot. Most epp a lagzi alap gyulik, az a lagfontosabb.

Belvaros halott delutanonkent, igy kocsi kilove. Meg videkrol sem erne meg bejarni vele (vagyis a kenyelem egy jo kocsiban igen, de a dugoban allas nem...). Az en szintemen nem jar ceges parkolo, igy meg napi £4 lenne a parkolohaz.
Szoval elmenni a tescoba, meg csavarogni az orszagban celra lenne csak beszerezve. Illetve asszonynak kellene jogsit csinalnia, mert sok melohelyhez celszeru lenne, mert maceras odatomegkozlekedni. Plusz eleg elcseszett itt a tomegkozlekedesi rendszer es (ha jol ertelmeztem a leirast) es a kulonbozo buszcegekhez kulon kellene berletet venni, ha at kell szallnod a masik ceg buszara munkaba menet.

Thargoid 2014.02.04. 11:23:55

1, Itt senki nem dolgozik napi 16-18 órát, kivéve befektetési bankárokat. A 8 is erős túlzás fejlesztőként... hivatalos munkaidő 37.5 óra per hét, és ehhez az, aki már beleélte magát az angol közösségbe tartja is magát szigorúan, és a 2 órás ebédszünet is játszik... :)
Én R&D területen vagyok, felső szinten, máshol mások lehetnek a szokások...

2, Ez egy nagyon jó fizetési ajánlat, a legtöbb területen, de... nagyon függ attól milyen IT, egészen pontosan mik az elvárások, bér vagy szerződéses munka stb... Amíg ezt nem mondod addig nincs értelme ezt tovább tárgyalni.
Azt vedd bele, hogy:
- ha fontos vagy nekik, lehet, hogy ajánlanának többet is, ha kérnéd - mivel fenti adatokat nem tudjuk, nehéz megitélni mennyit érsz
- az első fizetési ajánlat legalább 10 százalékkal kevesebb, mint amennyit egy év múlva szánnak rád, ha beválsz. A taktika az, hogy eleinte gyorsan emelik a fizetésed, hogy egyre jobban érezd magad, lásd, hogy jó munkával mire jutsz stb. Ez sajnos bizonyos határ felett egyre kisebb lesz... ilyenkor kell váltani, ha akarsz.

3, A feleséged 1 év alatt simán lehet mérlegképes könyvelő, ha megfelelő tanfolyamot elvégzi. Innentől szerintem már egy 30-40k plusz bevétel kalkulalálható.
Ha jó az angolja, elmehet valahova gyakornoknak, és a cége kifizetheti az angol oktatását is. Nyilván csak komolyabb cég vállal be ilyet, és megkéri az árát: pl. 2 évig ott kell maradni utána.

4, Egy költséget nem láttam sehol kiírva: magán bölcsöde-óvoda, különösen ha igényes vagy és pl. Montessori. Londonban nagyon drága, tapasztalatból tudom... ha a feleséged otthon marad a gyerekkel, akkor persze nem költség.

5, Ahogy mások is írták: inkább Greater Londonban vagy a commuter belt-en nézz lakást. Mondom ezt Central Londonból... :)

6, Azt számold mi lesz egy év múlva, pláne amikor feleséged is dolgozik majd, ne csak azt, hogy most mi van. Ebbe azt is vedd bele, hogy nem fogsz beleszakadni a munkába, mert ha igen, keresel másikat...

7, Kötyük stb. olcsók, esetleg jóval olcsóbbak vagy újabb kiadásúak, mint MO-n. A lakhatás, közlekedés és élőmunkát igénylő szolgáltatások drágábbak, pl. női fodrász. Étel, ital stb. olcsó és mivel itt semmi nem terem meg, minden import és általában jó vagy nagyon jó minőségű, de akár mehetsz piacra is ahol nagyon jó dolgokat kapni, pl. Borough Market az egyik kedvencem.

Mr Long 2014.02.04. 11:28:02

@Whave: Pontosan. vagy megmutatni a vilagot nekik. Lehet a google mapson is a kis emberrel setalni barhol, mar havi 2500 forintert is, meg el lehet oda utazni es eloben megnezni.

2014.02.04. 11:29:22

@Whave: Kizart dolog hogy a kovetseg epuleteben legyen a szavazas, messze nem lenne eleg hely. Ugy latszik, meglepo modon common sense-et hasznaltak es kibereltek a celra egy nagyobb epuletet.

2014.02.04. 11:31:21

@Mirjam2: persze, immar egyertelmu hogy ebben a towerben lesz a temzenel, csak eleg fura, hogy 1 hettel ezelott a Hivatalos Magyar Szerv a rossz cimet adta meg ugye... :D

London2009 2014.02.04. 11:32:51

Amit nem teljesen értek az az, hogy miért félted ennyire az otthoni egzisztenciádat? A panel lakás vagy a hónap végi pénznélküliség fog jobban hiányozni?
A könyvelő pedig mióta nem nemzetközi szakma? Nem hiszem, hogy gond lesz elhelyezkednie a feleségednek. A nursery árakkal viszont javaslom, hogy barátkozzatok meg mielőbb.
Nekünk van autónk és Londonban élünk, de munkába járáshoz valóban teljesen felesleges. Nem is ismerek senkit aki munkába auótval járna.
A lakásvásárlás pedig nem lehetetlen! Javaslom London2009 lakásvásárlós cikkét! : )
A 60k-ból nem fogtok nagy lábon élni. Azt te is láthatod, hogy az nem kérdés, hogy meg fogtok e tudni élni belőle. Természetesen a megélhetéssel nem lesz gond. De ez még nem az a fizetés amiből jelentősebb összeget fogsz tudni megspórolni és az évi háromszori nyaralás lesz a minimum.
Hosszú távon kell gondolkodni. Teljesen egyetértek Teblenoval. A te fizetésed is emelkedni fog és ha a feleséged is munkába áll, akkor ez már egy kényelmes nyugati középosztálybeli életet fog tudni biztosítani. De ehhez idő kell. Nekem az a véleményem, hogy ne menj. Egyrészt már az nagy gond, hogy nem szeretitek Angliát. A határátkelést nagyon akarni kell. Ha ez az amire vágysz és mindent megteszel érte, hogy jól sikerüljön, még akkor is nehéz lesz. Így meg, én nem látom értelmét.

2014.02.04. 11:36:10

@London2009: En sem szerettem Angliat soha, es utaltam angolokkal dolgozni.

Aztan idejottem penzugyi megfontolasbol, de mar szeretem az orszagot es a kollegakat is. A kozhangulatbeli valtozas nagyon sokat segit ebben.

Szoval szerintem nem ez a legnagyobb gond :)

Thargoid 2014.02.04. 11:40:59

@britblog: Surely you could have posted this in Hungarian in the first place...?

London2009 2014.02.04. 11:49:25

@Whave: Nekem furcsa nem szeretni Angliát, mivel én imádom! : ) De nem tudom elképzelni, hogy ha holnap áthelyeznének valahová ahová nem szeretnék menni abból, jól tudnék kijönni. Azt gondolom, hogy ezt nagyon, nagyon kell akarni. Persze lehet, hogy tévedek : )

Latcho Rom 2014.02.04. 11:52:17

@Tamás a disznó: hello..

En ugy erzem hogy a tisztes otthoni megelhetest s a kivalo ajanlatot nezve - nagyon keveset kellene magad mogott felegetni, riszkelni. Azt is gondolom hogy akkor kell menni, amikor mar nagyon KELL, s mind a ketten ugy erzitek.
Sok szerencset ha maradsz, s ha elfogadod akkor is...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.04. 11:53:59

@házelőtthinta: "Nem azért tanultál hogy műveltebb legyél hanem azért hogy sokat keress. Ezzel én nem tudok közösséget vállalni."

OK, más az értékrended. Érdekel ez minket? Viszont idejársz trollkodni, hogy akinek más az értékrendje az hülye.

misc · http://misc.blog.hu 2014.02.04. 11:56:44

Londonban a "housewife" státuszt csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak. 60kbol azért kijöttök, ha szűkösen is. Viszont ha talál munkát a feleség, akkor már viszonylag kényelmesen meg lehet élni.

Mr Long 2014.02.04. 11:57:38

@shakti_rom: Ha kotozkodhetek egy kicsit, szerintem pont akkor kell menni, amikor meg nem kell nagyon. Ha akkor indulsz el, amikor nagyon kell mar, akkor kenyszerkent eled meg es konnyen savanyubb lehet, ha csalodsz. Mig ha nyomas nelkul indulsz neki, akkor sokkal konnyebb. Kb, mint a munkahely valtas. Ha nagyon utalod a helyed, akkor "barmit" elvalalsz, csak hogy szabadulj. Mig, ha csak a valtas vagya hajt, akkor jobban tudsz merlegelni, kivarni, stb, mivel nincs az a nyomas rajtad, hogy most mar muszaj.

Mr Long 2014.02.04. 12:02:54

@házelőtthinta: "Nem azért tanultál hogy műveltebb legyél hanem azért hogy sokat keress. Ezzel én nem tudok közösséget vállalni." Mernoknek tanultam, nem bolcsesznek, igy a suliban nem a klasszikus muveltseg ragadt ram, de azert eleg, hogy meglegyen a napi babkonzervemre a love. Mellesleg szakkozepet vegeztem elotte es technikusit, igy meg a gimis muvelodes is kimaradt az eletembol. :(

Latcho Rom 2014.02.04. 12:05:28

@Mr Long: Igazad van, en a kell dolgot lelkileg gondoltam, nem anyagilag.

Mr Long 2014.02.04. 12:08:49

@shakti_rom: Szerintem, ha lelkileg megvan a csira ra, akkor erdemes hagyni had noljon, neha ontozgetve, apolgatva es akkor egeszsegesen fejlodik, nem nyomas alatt. Hisz a fuszal is attori a betont novekedes kozben, de egy reten megiscsak szebben nez ki :)

Latcho Rom 2014.02.04. 12:10:45

@Mr Long: :)) nagyon koltoi vagy te nekem az elso kavem elott :) szekely vagy te?

Latcho Rom 2014.02.04. 12:13:34

tudom a kockazatot, de egy nap kotert ez meger nekem..

YES!!!!!

m.nol.hu/belfold/elszallt_a_birodalmi_sas?ref=sso

Mr Long 2014.02.04. 12:15:02

@shakti_rom: Beb@szna! Azok magyarabbak a magyaroknal is :) En rendes karpat medencei keverek vagyok, de foleg nemet verrel.

Szpidi67 (swe) · http://gszentes.blogspot.com/ 2014.02.04. 12:17:43

Hat én azt nem tudom megmondani, hogy te hogy döntsd. Itt azt senki nem tudja/nem mondhatja meg. Viszont arról mindenkinek van/lehet véleménye, hogy ö mit tenne a helyedbe :) En kb. hasonló környezetből, adottságokkal, feltételekkel, igaz más országba, de mentem 3 éve és nem bántam meg. En mennek :)

Latcho Rom 2014.02.04. 12:17:52

@Mr Long: mint en, bar most mas medenceben tanyazom. Itt 50/50 verkeveredes, a svab melletire mar rajohettel boven :)

radirpok123 2014.02.04. 12:17:54

@Mr Long: milyen szempontjaid vannak? Az a ket kornyek, amit emlitettel, most talan a legfelkapottabb (= legdragabb), uj epitesu lakasok vannak nagyreszt, es kozel van a city centre. Szerintem leginkabb a bekasmegyeri lakotelepre hasonlitanak ezek a reszek, de izlesek es pofonok...
Nem mindegy, hogy hova kell bejarnod dolgozni, egy kollegam Stalybridge-bol jar a MediaCity-be, ami tulajdonkeppen a varos masik fele, de nem tervezi ezt sokaig csinalni. Meg is ertem, multkor buszkelkedett, hogy 1 ora 10 perc alatt beert, mert minden vonat/villamos pont akkor jott, amikor kellett neki. Ha te is a MediaCity-ben dolgozol, akkor peldaul Salford Quays eleg jo valasztas :P

Heapofjunk 2014.02.04. 12:18:24

Kedves Tamas, Ezzel a hozzaallassal el se kezdd az eletet. Tanari diplomam van, itthon szakmunkaskent kellett dolgoznom havi netto 69 000 forintert. Ugy jottem ide szinte semmi penzzel, hogy munkam se volt, most soforkent kell dolgoznom, mert mindenki le**arja, hogy mit tanultam. Netto 1200 fontot keresek, es tudok felretenni, pedig 450-et elvisz az alberlet, munkabajaras, kaja, ruha. Kocsit vehetsz, nem tudom hany eves vagy, de ha elmultal 30 eves a kocsid biztositasa is max par szaz font lesz egy evre, ha nem egy benzinzabalo dompert veszel. Erdemes kocsit 1000-res motorral venni az elso par evre, es ha mar van bonuszod, akkor johet a tobbi. Ha beered kisebb lakassal, ami mondjuk 2 halo plusz nappalis, akkor az kijon 1200-bol is, ha nem vagy nagyon valogatos, de ha butorozatlant nezel, akkor lehet meg olcsobb is, es meg azt alakithatod is valamilyen szinten. Az NI-t meg hasonlokat nem tudom, mert egyedul vagyok, de szerintem mindegy is, mert ez az egesz story megint csak egy a kormany altal krealt "ne menj kulfoldre mert szar" tipusu beszzolas.

Varga Mariann Manka 2014.02.04. 12:18:35

@Tamás a disznó:
Szia,
Mi London déli részén lakunk. Lakást bérlünk a párommal, ami két hálószobás (plusz fürdő, konyha, nappali), a másik hálószobában egy kolleganőm lakik. A lakásra a költségem (rezsivel együtt) a fizetésem egyharmada. A Páromnak és nekem a heti kajapénzünk olyan 30-40 font (és ebben benne van, hogy hetente eszünk lazacot, kacsát, makrélát... amik otthon, az otthoni átlagkeresettel nem épp elérhetők).
Gépjárműról csak annyit, hogy errefelé főként az tart autót, aki vidék felé jár dolgozni. Aki London belvárosában dolgozik, az tömegközlekedik (95%-uk). Hidd el, hogy gyorsabb, és olcsóbb. Én már ültem 2 és fél órát kocsiban a belvárosi dugóban. De hidd el, hogy sokszor még motorral sem egyszerű a közlekedés (nekünk motorjaink vannak). Szerintem London volt az első olyan város, ahol motorral bedugultam. Azóta inkább felszállok a vonatra (az állomás 5 percre van) és fél óra alatt benn vagyok a központban.
Ha nem a belvárosban gondolkodsz, mint lakhatás, akkor olcsóbb lehetőségeid is vannak. És nem utolsósorban a peremrésze csendesebb is. Suttonban egy két hálószobás lakás, bútorozottan 1200 font körül van, vagy inkább alatta. Azért már akár három hálószobásat is találsz.
Lakás végett a zoopla.co.uk -t érdemes szerintem meglesni.
Én a helyedben elfogadnám az ajánlatot. Ha ennyi hiteled van otthon, akkor nyílván szükséged lesz legalább arra, hogy stressz mentesebben élj. Gondolok itt arra, hogy a munkakörülményeid jobbak lesznek. Több időd lesz a családodra. A feleséged egy kis átképzés után akár részmunkaidőben is el tud helyezkedni. Itt ugyanis a részmunkaidős munka működik. Amíg a gyermeked nursery-be jár, addig a Párod mehet az átképzésre. Az nem fog itt évekig tartani.
Lehet, hogy amíg az otthoni hiteleid törleszted, addig nem fogsz tudni Európán kívűl máshova menni nyaralni, de fogsz menni minden évben!
Én a harmadát sem keresem meg annak itt, amit neked ajánlottak. De nekem is van hitelem otthon, amit innen fizetek, mindig megyek nyaralni, és haza is küldök pénzt segítségként, és még félre is rakok. Szóval ez a nem mindegy.
Amúgy meg... egy év múlva már lesz itteni tapasztalatod, referenciád... és aztán ha mégsem tetszik ez a fizetés, akkor könnyedén jelentkezhetsz másik pozícióba, több pénzért.

radirpok123 2014.02.04. 12:18:45

@TilosazA (En/Mum): Manchester nem kisvaros, hanem rosszabb: egy lepukkant gyartelep kozponttal, korulotte meg az egybenott kisfalvas agglomeracio, amerikai mintara. Szoval nem igazi varos, hanem csak szeretne lenni - igazi varos pl. Liverpool, illetve szivunk csucske, York. Bar lengyel lakotarsnonk nagyon elvezi, hogy itt lakik, neki peldaul Sheffield egy "sh*thole", Manchester meg egy metropolisz, igaz, o Middlesborough-bol jott at, onnan nezve igaza van ;)
Manchester igazi elonye a fekvese: nagyon konnyen elerheto innen rengeteg erdekes hely, Peak District, Lake District, Wales eszaki resze, sot Skocia is kozel van. Erdemes 1-2 evet itt tolteni es korbejarni a kornyeket, aztan persze tovabb kell allni. Nekunk legalabbis most ez a tervunk egyelore...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.04. 12:24:12

@Mr Long: Amugy nalunk detto a helyzet. Az en fizumbol egyelore kenyelmesen kijovunk. Az egyetem is belefer.
Az auto akkor lesz realis cel ha mar az oldalborda is dolgozik majd. De ha minden igaz lassan o is revbe er, szoval remelhetoleg nyarra mar ez is beerik majd. :)

Viszont utana neki kell rogton jogsit csinalni majd mert en elvagyok hetkoznap a bringammal, de az o munkajahoz konnyen lehet hogy kell majd auto a jovoben. Igazabol nalunk is elsosorban ilyen hetvegi orszagnezos jarmu a cel, de lehet vegul majd asszonynak lesz napi szintu ingazos jarmu is egyben. Majd ez a jovobeni munkajatol fugg, de ez itt mar a "nagyon videk". :D Minden hetvegi bevasarlasnal erezzuk hogy egy 60 000 fos angol kisvaros abszolut nincs arra felkeszulve hogy a korhazba jaro nyugdijasokon es az iskolaba ingazo diakokon kivul barki is hasznalna a helyi tomegkozlekedest. :)

Mr Long 2014.02.04. 12:26:41

@radirpok123: En a belvarosban, szoval nem tudok ugy koltozni, hogy az egesz varoson at kelljen mennem. Castelfield nem rossz, nagyjabol azon a kornyeken lakom most is.

Mr Long 2014.02.04. 12:29:55

@Don Kartasch: Kisertetiesen hasonlo a helyzetunk :) Igazabol nem ismerem a tomegkozlekedest, mert ha neha hasznalom, akkor villamos, plusz eddig ketszer utaztam busszal a varoson belul.
Nalatok alakulgat a munkatalalas az oldalbordanak?

Mr Long 2014.02.04. 12:31:25

@radirpok123: Hmm, az lemaradt, hogy akkor megegy magyar erositi a blogon a nem londoni mosogatokat :) Udv a Klubban!

Mr Long 2014.02.04. 12:33:37

@radirpok123: Masreszrol ezt tartjak a leheto "legjobb" varosnak az orszagban London utan, vagyis azok, akiknek kell a porges.

Mr Long 2014.02.04. 12:36:36

@shakti_rom: 50/50 keveredes azert meg nem rendes medencei :) Baranyabol vagy? Ott gyakori ez a mix.

TilosazA (UK) 2014.02.04. 12:41:52

@Mr Long: Swinton, Worsley -ezeket ismerem közelebbről, és jó környék. Mondjuk utóbbi szerintem extra drága lehet, olyan házak vannak, hogy ejj...

Latcho Rom 2014.02.04. 12:42:05

@Mr Long: svab oldal zsambeki, valahonnan heidelberg kornyekerol jottek, zsido(apai)'szabolcs szatmar, ok galiciabol.

Mr Long 2014.02.04. 12:49:48

@TilosazA (En/Mum): Worsley-t mar neztem, de azert az kint van rendesen, bar meg igy is a kozelebb lakok kozt lennek a reszlegunkon :)

@shakti_rom: hmmm... nem zsidora gondoltam a masik osszetevon, megtevesztett a muzsikus hajlamod ;)

GERI87 2014.02.04. 12:51:26

60.000 Font nem elég? ugyanmár...

"kint vajmi kevés esélyt látok rá, hogy valaha saját otthonom lesz. Vándorként folyton albérletezni meg elég nyomasztó nem? Tudja az ember otthon érezni magát egy idegen országban, miközben még azt a helyet sem szabhatja saját ízlésére, ahol lakik?"

Most is panelban laksz és azt írod a hiteled (ez meg a te bajod) miatt nincs is megtakarításod....tehát saját lakás, ház itt sem lenne.

Akkor meg?

"Elsősorban angol nyelvet beszélő országba, amiből lássuk be, nincs túl sok."

Van bőven csak nehéz kijutni Írországot és Angliát leszámítva...India meg Tanzánia (ahol hivatalos még a nyelv) pedig gondolom nem vonzó úti cél....:)

"azt mindannyian látjuk, tudjuk, érezzük, hogy itthon nem jó. Nem jó, mert nincsen lehetőségünk, esélyünk a megnyugvásra, a biztonság érzetére. A biztos jövő képének hiánya felőrli az embert, még akkor is, ha amúgy az átlaghoz képest kiemelkedően jól keres."

Szóval nem csak az anyagiak miatt nem jó itt, bár jól keresel, de nem marad hó végére semmi, de Anglia "nem tetszik"...háát itt fogsz megvénülni a rokonokkal, barátokkal, hiteleddel együtt:)

Szerintem egyértelmű: huzzál el!
-jobb fizetés
-biztosabb jövő
-a család: Anglia nem a világvége
-barátok: lesznek majd újak

"A hatvanezres fizetés elegendő lenne egy jó élethez hármunk számára Londonban?"

Nos havi majd 2 millió Forintban számolva épp az éhenhaláshoz elég, ne menj!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 12:52:35

@misc: "Londonban a "housewife" státuszt csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak. 60kbol azért kijöttök, ha szűkösen is. Viszont ha talál munkát a feleség, akkor már viszonylag kényelmesen meg lehet élni. "

Muhahaha. 60bol szukosen :-)
Mi anno feleennyibol eltunk harman, amikor meg sem parom, sem az occse nem dolgozott. Es azert a teso nem egy 4 honapos csecsemo, hanem 100kg felett van. Igaz nem nagy labon, de nem is szukosen ment.

TilosazA (UK) 2014.02.04. 12:53:46

@radirpok123: Jó, hát Yorkhoz ne hasonlítsuk már Manchestert, az eszem megáll. :D De azt is megnézném, hogy mikor kap valaki Yorkban pl. mérnöki munkát. Nem elképzelhetetlen, de az már nagy malac.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 12:54:23

@GERI87: 1 307 773.95 Hungarian Forint tavol van 2 milliotol. Nettot szamoltam termeszetesen.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.04. 12:54:26

@házelőtthinta: hát persze, állatokat tartani a legszabadabb. mert nincs ám olyan, hogy ma beteg vagyok, ötven fokos lázam van. vagy nyaralás sincs. hidegben, esőben, kánikulában trágyát lapátolni, különben feldobja a jószág a bakancsot.
megértem, ha valaki a föld szeretete miatt csinálja, vagy kényszerből, vagy ez jutott neki, de hogy szabadság?
komolyan nem vagy normális.

nigara 2014.02.04. 12:57:09

@Mr Long: "Ha akkor indulsz el, amikor nagyon kell mar, akkor kenyszerkent eled meg es konnyen savanyubb lehet, ha csalodsz. Mig ha nyomas nelkul indulsz neki, akkor sokkal konnyebb. "

NEM.
Ha elindulsz, akkor hosszú hónapokig le kell tudni nyelni azt, ami van. Ez legfőképpen érzelmi és mentális kérdés, nem pénzügyi.
Ha muszáj, akkor könnyebb legyűrni, mintha minden percben azon bánkódsz, hogy nem kellett volna.
A posztolónak az lesz a baja, hogy azzal nem számol, amit el kell tudni viselni.

London2009 2014.02.04. 12:57:28

@tildy[UK]: Igen Tildy, 60k-ból szűkösen. Amit ő felsorol lakást, autót, megtakarítást, életszínvonalat illetően, az 60k-ból szűkösen fog menni. Ez tény.

Latcho Rom 2014.02.04. 12:59:14

@Mr Long: ja, a zene jott mind a a ket oldalrol, de a muttertol leginkabb.
Nincs zenesz egyik felmenom kozott sem, nejemnek van, dacara annak hogy o echte medences, dunantulrol.

nigara 2014.02.04. 13:01:16

@Varga Mariann Manka: "stressz mentesebben élj. Gondolok itt arra, hogy a munkakörülményeid jobbak lesznek. Több időd lesz a családodra. "

Te ezt honnan veszed??? Hoinnan veszed, hogy mennyit és milyen körülmények között kell dolgoznia???
Álljunk már meg.....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 13:03:45

@London2009: autora Londonban nincs szuksege, elobb utobb belatja. Ha meg menni akar valamerre, tud berelni.

Lakas: 2 szobas+ nappalis lakasokat mar lehet 1200 korul talalni, mi epuletunkben is ennyiert van.

Megtakaritas: nem tudom mennyit akar megtakaritani, mennyit fizet hitelbe, de ha havi 500-at, 1000-t, meg akkor sem szukos a dolog.

btw, es ez Whave-nek : lehet utalni az angolokat, de nekem meg soha nem volt olyan munkahelyem, amely hazakuldott volna Magyarorszagra, es felajanlotta volna az onnet dolgozast, amikor a csaladban tortent valami. Itt megtortent eset.

Mr Long 2014.02.04. 13:03:59

@Chang Yai: Igen, ismerosom lanyanak az eskuvejen a legnagyobb macera az volt, hogy ki fogja a szulok joszagait megetetni, meg kiganyezni, ugyanis a lagzi nem a varosban volt es mar delelott el kellett utazniuk es csak reggel ertek vissza a faluba. Persze a teljes rokonsag elutazott es ilyet nem szivesen biz a szomszedra egy gazda. Meg nem utazik el kikapcsolodni sem, mert a joszag eeni ker, nem szolgalja ki magat.

@nigara: Ha felkeszulsz ra es "szabadon" indulsz el, akkor nem. Ez az en velemenyem. Meg mit kell lenyelni? Azt akkor, ha majd csak lesz valami es egy olyan munkat vallal el az ember, amit nem szivesen csinalna. Ertsd, nyelnem kellene, ha mosogatnek, de nem kell, mert azt csinalom, amit korabban is csinaltam.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 13:05:37

@London2009: Az en tapasztalatom mas tenyt mutat:) Szoval akkor kinek is van igaza?

PErsze, ha valakinek mindenbol a legjobb kell, akkor a vilag osszes kincse sem eleg, de hogy 60-bol harom ember szukosen elne, havi megtakaritassal, vagy hitelfizetessel, az nekem kicsit megmosolyogtato.

nigara 2014.02.04. 13:06:24

@tildy[UK]: kinek mik az igényei. Plusz Neked a council flat-ből kicsit könnyebb ugye...

nigara 2014.02.04. 13:08:02

@Mr Long: lenyelni azt kell, hogy a körülményeid nem lesznek ugyanazok, lejjebb kell adnod. Ez biztos, kár ámítani egymást vagy magunkat.

Mr Long 2014.02.04. 13:08:28

@shakti_rom: A dunantulon a svabok, meg romak az altalam ismert kisebbsegek, bar lattam mar siofokon zsido imahazat, azon kivul csak pecsen van, amit lattam kirandulasaim soran bar a pecsi azert mas nagysagrend.

Mr Long 2014.02.04. 13:10:55

@nigara: Jo lejebb adtam, majd kitalalom, hogy mit. Lehetne, hogy en dontsem el ezt?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 13:12:14

@nigara: milyen council flatbol ?:) Sosem laktam council flatben, keversz valakivel :)

Nem laktam, es nem is lakok council flatben. HA-ban lakok, ami azt jelenti, hogy 20%-al kevesebbet fizetek a piaci arnal. De ez nem council flat. A berbeado nem a council, hanem Housing Association ceg.

Council flatra majd 70-80%-al kevesebbet kell fizetni.

Ja hogy nem tudod megkulonboztetni a housing associationt a council flattol?

"The main difference between housing association and council housing is the agreement you will be asked to sign before moving into your new home. This is known as a tenancy agreement. If you are a local council tenant you will sign a ‘secured tenancy’. To become a tenant of a housing association, you sign an ‘assured tenancy’.

Housing association tenants do not usually have the ‘Right to Buy' whereas people living in local council property do. The Right to Buy enables council tenants to buy their home at less than the full market value once they have been living there for at least two years.

If you are a council tenant, you automatically have the right of succession. This means that if something happens to the tenant, the council house will be passed on to someone else living in the house, as long as they have lived there for 12 months. This right only applies to one succession."

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.04. 13:14:46

@tildy[UK]: Miután itt többen leírták hogy otthon 175 ezerből nincs élet én már meg sem lepődöm azon hogy 3 ezer fontból sincs élet angliában

nigara 2014.02.04. 13:14:50

@Mr Long: most min sértődtél meg???

britblog 2014.02.04. 13:14:55

@Thargoid: Sadly even after all this time my Hungarian is very poor, no excuses.I would still like to participate in the discussion.
Google: Sajnos, még ennyi idő után én a magyar nagyon rossz, nem excuses.I továbbra is szeretnék részt venni a vitában.

Me:! Bocsanat, beszelek kicsit magyarul, rossz diak vagyok!

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.04. 13:15:24

@Chang Yai: segítek. azért szabadabb mint londonban öltönyben több ezer fontot keresni mert ha beüt a krach akkor ő nem fog éhenhalni te pedig az elsők között leszel aki kézzel ütögeti az élelmiszerbolt zárt ajtaját vérbe fordult szemekkel tök éhesen. érted már? a társadalomból ő ugyanúgy ki tudja venni a részét ha akarja te viszont az ő életét nem tudod élni ha nem szakadsz ki. Ha azt hiszed ilyen sose történhet meg hát a te dolgod. Én máshogy gondolom.

nigara 2014.02.04. 13:16:29

@tildy[UK]: OK, bocsi - ne harapd már le a fejem, hogy nem tartom számon, hogy milyen körülményeid vannak.... mondjuk nem is érdekel , talán ezért.

Latcho Rom 2014.02.04. 13:16:52

@nigara: Snetberger Ferenc, gitarmuvesz fotoja.

Mr Long 2014.02.04. 13:18:38

@nigara: Nem sertodtem meg. :) " lenyelni azt kell, hogy a körülményeid nem lesznek ugyanazok, lejjebb kell adnod. Ez biztos, kár ámítani egymást vagy magunkat." Ezt majd mindenki eldonti maganak. Nekem nem lett rosszabb, lehet mas mashogy eli meg. Nem adtam lejebb, magasabb szinten elek, mint Mo-n meg ugy is, hogy asszony nem dolgozik es honapokig fizettuk a lakasunk mellett egy masik szoba alberletet es a heti legalabb £40 vonatjegyeket is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 13:19:16

@házelőtthinta: Oszinte leszek, nekem fele ennyibol, mint amit itt irt is jobb eletszinvonalam volt itt, mint az otthoni php fejlesztoi berembol. Igen, az elso ket evben lentebb volt adva az igenyekbol, de 4.5 eve vagyunk kinn, folyamatosan tamogatom a szuleim, a 600-700 ezres diakhitelem is kifizettem, fizetek egy megtakaritasi eletbiztit ( evi 1000-1500 font) , plusz meg pakolok/pakoltam is felre, plusz 3.5 evig egy fizubol eltunk es igy volt jobb ez az eletszinvonal?! Szoval en csak nezek, dupla ennyibol szukosen?!

Mr Long 2014.02.04. 13:19:59

@britblog: Te most mi a f@szt bohockodsz itt?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 13:22:38

@nigara: semmi gond, csak allitas volt a mondatod "Plusz Neked a council flat-ből kicsit könnyebb ugye..." es ugy nezett ki, mintha benefithuszar lennek.

A council flat, meg a mi alberletunk nagyon nem egy kategoria.

mommmmo 2014.02.04. 13:24:39

Nem olvastam el az osszes kommentet, de remelem nem nyeltek le a posztolot keresztbe. Nem tudom, miert kellett volna.
Amugy igen, a perspektivakat kell nezni, nem azt ahogy eloszor belepsz az orszagba. Es a konyveles tenyleg nem annyira "nem nemzetkozi", pl nekem van olyan ismeroseim aki szlovak kozgazzal konyveltek evi 30-35-ert. De valoban jobban megeri elvegezni valamelyik helyi tanfolyamot. Mondjuk amit en csinalok az az emberek nagy tobbsegenek nem 1-2 ev, de vannak kulonbozo szintek.

Thargoid 2014.02.04. 13:25:00

@britblog: Was just wondering... how did you end up reading a blog/forum in Hungarian? Where did you learn Hungarian?

Mikó? 2014.02.04. 13:25:16

"kiemelkedően jól keres" es " hó végére mégis el kell rajta gondolkodnom, hogy mire költök" Ez csak nekem ellentmondas? Igaz ket eve volt utoljara hogy otthon dolgoztam, es azt mondanam hogy siman csak jol kerestem, nem kiemelkedoen jol, de a ho vegre nem kellet elgondokodnom, pedig lakashitelem is volt.

Amugy mar tobbszor feltunt nekem, hogy ez az "kiemelkedoen jol keresek" es aztan meg "anyagi okobol kellett kiulfodre menni" ellentmondas korabbi posztokban is.

Mondjuk az is igaz, kinek mi a kiemelkedoen jo...

Latcho Rom 2014.02.04. 13:25:53

@tildy[UK]: Tudom hogy te nem, de mennyi a max fontban amit a council kiperkáz? Valaki 1000 fontott emlitett itt regebben, megy magasabbra is?

britblog 2014.02.04. 13:27:46

@Mr Long: nothing bad intended, just trying to contribute to the initial discussion

Varga Mariann Manka 2014.02.04. 13:28:00

@nigara: Egy kicsit vegyél vissza a sítlusodból kérlek.
Hogy miből gondolom, hogy stressz menetesebb lesz neki itt?
Itt a munkavállalók és a munkáltatók között más a viszony, mint otthon.
Itt ha valaki akar, akkor jut valamire. Otthon akármennyire is törtem magam, nem jutottam előre. Itt fél év munkaviszony után előreléptem. Pedig egy olyan területen dolgozom, ahol soha azelött még egyetlen egy pillanatig sem. Egy éves munkaviszony után ismét léptem előre, majd másfél év mulva ismét.
Itt ha valaki akar, az jut is valamire. Még magánvállalkozóként is egyszerűbb.
És ha ,ár csak annyival kell kevesebbet stresszelnie, hogy a családjával minden rendben. A magánéletét tiszteletben tartják. A fizetését mindig időben megkapja, és nem kell a gatyaszárat huzogatni többet, akkor az már kevesebb stressz.
Az élet nem lesz soha sem tökéletes, felhőtlen. Mindig lesz valahol valami gond, amibe bele lehet kötni. De ahogy az energia is a kisebb ellenállás irányába megy, úgy kéne az embernek is.

Thargoid 2014.02.04. 13:28:06

@shakti_rom: Ja, nap közben blogol, láthatóan az ide írok mind megszakadnak a munkában - na ezért érdemes kijönni...! :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.04. 13:30:06

@házelőtthinta: én nem szeretnék arra készülni, hogy bedől a világ (lásd Doomsday Preppers / Discovery, nagyon vicces), ha igen, akkor viszont alighanem én perpill jobb helyen vagyok, mint te, mert itt még tényleg vannak olyan közösségek, ahol mindenféle modern vívmányok nélkül léteznek emberek (önfenntartó földművelés, nincs áram, semmi infrastruktúra stb), ráadásul a banánfán egész évben nő a gyümölcs, az almafákról ez kevsébé mondható el.
de őszintén szólva, ha bedőlne a civilizáció, én nem is akarnék túlélni.
ha már ilyen szinten akarjuk mérlegelni a kilátásokat.
ha ilyesmikre készülsz, szerezz be jó fegyvereket, több évre való konzervet, vízszűrő berendezést, további infókért a fenti sorozat nagyon jó forrás.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.04. 13:34:06

@házelőtthinta: "azért szabadabb mint londonban öltönyben több ezer fontot keresni mert ha beüt a krach akkor ő nem fog éhenhalni te pedig az elsők között leszel aki kézzel ütögeti az élelmiszerbolt zárt ajtaját vérbe fordult szemekkel tök éhesen. érted már? a társadalomból ő ugyanúgy ki tudja venni a részét ha akarja te viszont az ő életét nem tudod élni ha nem szakadsz ki. Ha azt hiszed ilyen sose történhet meg hát a te dolgod. Én máshogy gondolom."

Ha mar a poszt-apokaliptikus vilagkepeknel jarunk, lehet am halaszo-vadaszo-gyujtogeto eletmodot is folytatni, nem csak gazdalkodot-termesztot.

Az a helyzet hogy jobban szeretem a bogyos gyumolcsoket mint a disznohust. :)

Mikó? 2014.02.04. 13:35:33

@Mikó?: Sorry az elobb vegig se olvastam, csak egybol megakadtam az elso (szamomra) ellentmondason.

" panelban lakok, meghúzom a gatyát, hogy nyaralni tudjak, és egy hirtelen jött kiadás nagyon megvisel"
Rosszul csinalod. Te nem keresel kiemelkedoen jol, csak szolok!

rumitom 2014.02.04. 13:36:44

@Tamás a disznó: 60K Londonban nem sok, de nem is keves. szereny velemenyem szerint nem fogsz rosszabbul elni mint most :) es mintahogy masok is irtak, kint nem az a mentalias ha nem tetszik el lehet menni. sokat fektetnek a munkaero megtartasaba, munkakorulmenyek javitasaba.
a regi munkahelyemre naponta rengeteg friss gyumolcsot hoztak amibol mindenki kedvere valogathatott, illetve volt Ping-Pong asztal es xbox szoba. es nem a googlenal dolgoztam :) mondjuk a billiard asztalt az igazgatosag megvetozta ;)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 13:37:01

@shakti_rom: Annyit tudok, hogy egy egyszobas lakas Londonban council lakaskent kb 250-300 font berleti dijjal megy, egy haromszobas 400-al. De ezek nem friss adatok, 2-3 evesek. Emlekeim szerint ezek a lakasok onkormanyzati tulajdonban is vannak.

Nem tudom, van-e olyan, hogy a council "berel" is igy meg tobbet kifizet, amit meg lattam, hogy amikor mindketten munka nelkul voltunk, 600-at lehetett volna housing benefitkent igenyelni. ( termeszetesen nem igenyeltuk)

Latcho Rom 2014.02.04. 13:38:02

@rumitom: penzre billardoztak a koderek? :-)

Thargoid 2014.02.04. 13:38:06

@shakti_rom: Hmmm... nem igazán... :)

Tamás a disznó 2014.02.04. 13:40:14

Féltem a közösségtől, pont azért, mert túlnyomó többségben az anyagiakkal foglalkozik a társaság, és aki az anyagiakról érdeklődik, az csak szar ember lehet. Természetesen. A 60-ezer viszont nem gondoltam, hogy ennyire kiveri a biztosítékot, főleg úgy, hogy nagyon megoszlik a vélemény. Aki értelmezte is amit írtam, az megértette, hogy miért fontos kérdés ez, és ennek megfelelően válaszolt.

Nem vagyok anyagias, de ahogy sok kommentben elhangzott, ha fáj a fogad, pénzt fogadnak csak el a fogorvosnál, kalandvágyat nem. Ahogy az ovodában, iskolában sem fognak ingyen foglalkozni a gyerekkel, csak azért, mert a szülei bevállalósak voltak.

IT és az analitkus gondolkodásmód: Pont azért, mert minden kontextusból meg kívánom rágni a helyzetet, minden fellelhető információt próbálok begyűjteni, és a begyűjtött adatok alapján mérlegelni. Mégis hol kéne ezt a tudást begyűjtenem? Mi a kapcsolat az analitikus gondolkodásmód, és az információgyűjtés között?

sokan rávágták, hogy 60-at ajánlottak, akkor miért gondolkodok annyit. Azért, mert az eddigi hozzászólások alapján, ha megfelelően szelektál az ember, egyértelműen kitűnik, hogy igenis reális az aggodalmam. Csak éppen át kell gondolni a lehetőségeket, a kiadásokat, bevételeket stb.

Összességében nem bántam meg, hogy írtam, mert nagyon hasznos hozzászólásokat olvashattam már most is, ezt köszönöm :)

2014.02.04. 13:41:52

@britblog: Hey, welcome to the blog! Very well-considered opinion. Have you lived in Hungary for seven years? Maybe you could tell us more about your experiences. It would be interesting to see the other side of the coin as most of us writing here are Hungarians living outside Hungary. In fact, I bet you know more about that country than I do, as I left 15+ years ago, it feels almost like a foreign country when I visit it now. I'm sure your contribution would be valuable to the blog, perhaps you could also consider writing a blog post.

Latcho Rom 2014.02.04. 13:43:31

@Tamás a disznó: " aki az anyagiakról érdeklődik, az csak szar ember lehet."

Ouch.

2014.02.04. 13:46:06

@tildy[UK]: nem utalom az angolokat. UtalTAM regen, amikor veluk kellett dolgoznom meg BP-rol, 2004-2005 kornyeken. De mint utolag kiderult, az csak szimplan egy primitiv tarsasag volt, a jelenlegi kollegaim egyaltalan nem olyanok. Hidd el, immar en is nagyraertekelem a vendegszeretetuket :)

2014.02.04. 13:46:10

@Tamás a disznó: Hol vetted eszre hogy a 60 ezer 'kiverte a biztositekot'? Bocs hogy ezt mondom, de nekem kezdettol fogva az az erzesem hogy kicsit el vagy telve magaddal emiatt az allas-ajanlat miatt. Szerintem sok hasznos infot kaptal itt, a 60 ezer se nem extremen sok, se nem keves, azt meg hogy nektek szemely szerint megeri-e, ugyis csak ti fogjatok tudni eldonteni.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.04. 13:49:09

@shakti_rom: "" aki az anyagiakról érdeklődik, az csak szar ember lehet."

Ouch."

Ott van mogotte egy egyszavad mondat: "Termeszetesen". Kuldjunk ironia-detektort? :)

Latcho Rom 2014.02.04. 13:49:51

@Don Kartasch: Lehet hogy ramferne :-) Hanybites verziod van? :P

nigara 2014.02.04. 13:51:10

@Varga Mariann Manka: miből vegyek vissza?
Hogy állíthatsz bármit is, amire nincs rálátásod?
Az hogy neked hogy volt, miben biztosíték arra, hogy másnak is úgy lesz?
Mondom, állj meg és gondolkodj, mielőtt kinyilatkoztatsz dolgokat. Nem vagy ISTEN.

2014.02.04. 13:52:56

Azert beszarok, hogy a 60K ennyi ember szerint nem sok (EGY ember fizeteserol beszelunk, akinek idovel a felesege is tud nem-bevandorlo munkat vegezni) .

Itt ennyien keresnek 60K folott? Mindjart kitor belolem a jo magyar irigyseg, dogoljon meg mindenkinek a tehene a 'csaba, foleg hintae :D

2014.02.04. 13:54:29

@Whave: 'eleg fura, hogy 1 hettel ezelott a Hivatalos Magyar Szerv a rossz cimet adta meg'

Eleg fura? Tul regen elsz UK-ben... :))) Ezek a MAGYAR hivatalos szervek. Most jottek ra arra, amit Tildy meg en mar hetekkel ezelott megbeszeltunk a blogon, hogy rosszul nezne ki a brit napilapokban ha vegelathatatlan sorok lennenek Belgraviaban a szavazas napjan. Erre gyorsan kibereltek valami epuletet az utolso pillanatban. Persze igy is tobb szaz ember Belgravian fog kikotni es tanacstalanul kovalyogni a kulonbozo kovetsegek kozott.

TilosazA (UK) 2014.02.04. 13:54:47

@misc: Én úgy látom, hogy sokszor azt nehéz megengedni maguknak, ha gyerek mellett vissza akarnak menni dolgozni. A havi bölcsőde 800-1000 font /hó. Ha minimálbért tudna csak keresni, akkor pont nem éri meg a cécó, esetleg annyiban, hogy gyakorlatot gyűjtsön, de a fizetését teljes egészében a nurserynek lehet utalni.
Én emiatt is örülnék, ha bevezetnék amiről mostanában a hírekben szó van, hogy tovább legyenek a gyerekek iskolában. Most 8:50-től délután 14:30-ig vannak benn úgy, hogy 12 év alatti gyereket nem hagyhatsz felnőtt felügyelet nélkül a lakásban. Tehát:
- vagy mind a ketten dolgoztok, az egyik hajnalban kezd, a másik kb. fél10-kor, így az egyik 4-től otthon tud lenni a gyerekkel, (ekkor kb. sosem látjátok egymást),
- vagy az egyik fél állásban dolgozik, kb fél10 -től fél3-ig. Na ezt a munkahelyet is meg kell találni, ahol pont így lehet dolgozni.
- harmadik lehetőség, hogy sok pénz van, mert mindketten jól keresnek, viszont fogadni kell valakit aki reggel viszi, este hozza a gyereket és ott van vele míg valaki haza nem ér.

2014.02.04. 13:56:05

@Mirjam2: hat, csak kiraknak mar egy comic sans-el irt tajekoztatast az ajtora, hogy mashova tessenek faradni ezen a csodas vasarnap reggelen... :)

Tamás a disznó 2014.02.04. 13:57:02

@Mirjam2: Nem tudom, miért gondolod, hogy el lennék telve. Olvasd már át a kommenteket, itt és a facebook-on is. Igenis vannak, akiknél kiverte a biztosítékot, hogy egy iiilllyen hűdekurvanagy ajánlaton miért vergődök.

"a 60 ezer se nem extremen sok, se nem keves" <= Pontosan ezért érdeklődöm! Ha saját magad írod le, akkor miért olyan rohadt hihetetlen, hogy nem felvágni akarok (hiszen nem olyan összegről beszélünk, ami miatt érdemes, Te magad is írod), hanem valóban érdekelt, hogy milyen lehetőségek vannak benne családostul

Ez a hozzáállás annyira... magyar.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 13:57:05

@házelőtthinta: "Sok ilyen van. Kimegy az állatai közé, talán napi 12 órát, de csak saját magáért dolgozik. Aztán elél. Gondolom nem kell elmagyarázni hogy neki is lesz pénze. Eladja a dolgait mi ezen a bonyolult?Ugyanúgy lesz pénze mint nekünk. Csak éppen saját magáért dolgozik. Ismerek ilyeneket. Szabolcs megyében több száz állattal és simán beszállnak a kocsijukba szaros cipővel meg ruhával. A pestiek meg parasztozzák őket, holott az összesnél gazdagabbak és szabadabbak. "

Kezdjük ott, hogy az állatokhoz (és növényekhez) érteni is kell, ha a mekis tapasztalatoddal csak úgy nekivágsz, hullanak majd körülötted, mint a legyek, mire belejössz az egészbe...
Aki a szaros cipőjével és ruhájával simán beszáll a kocsiba, az tényleg nem paraszt. Az szimplán egy igénytelen bunkó.
Mint a hajnali metrón utazó jómunkásemberek, a hetek óta mosatlan, bűzlő, festékfoltos munkaruhájukban.

nigara 2014.02.04. 13:57:36

@tildy[UK]: nem a kategória volt a kérdés, hanem hogy jóval kevesebbet fizetsz. Csak ennyi.

TilosazA (UK) 2014.02.04. 13:59:11

@Whave: És mint mindig, most is megírtad amit én akartam. :) Szerintem is sok, mi ketten fogunk ennyit keresni összesen, ha szerencsém lesz, pár év múlva. De persze én nem Londonban élek, itt csak 48 font a havi bérletem, és a házra sem fizetünk 600 fontot se/hó.

GERI87 2014.02.04. 14:00:42

@tildy[UK]:

Ja bocs, már nettoban nézted, már a fizetést, én csak átváltottam.
hát az sem kevés viszont...38-80 ezret lehet kapni, ebből ő a felső szinten lenne, tehát nem panaszkodhat.

Simon Hasonmasa (TW) 2014.02.04. 14:00:43

@VHB: Amikor tankoltok nezzetek a kutfejelet, milyen osszegekert tankolnak nyugaton. Beszedes lesz. Rengetegen £5 es £10-ert

GERI87 2014.02.04. 14:00:43

@tildy[UK]:

Én 360Ft-nal számoltam /Font.

britblog 2014.02.04. 14:00:43

@Thargoid: I am sadly a bit of a imposter as my partner follows them and reflects on them. Google does the rest. Up till now, I have just discussed the issues. This time, as it was about the UK, I felt I wanted to add something.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:01:16

@Tamás a disznó: "Nos, tisztázandó az alapkérdéseket, én is kezdtem valahol. Ehhez tartozott egy "muszáj lakni valahol" kérdéskör, amit lakáshitellel rendez az átlag magyar, ahogy én is. Szükségem volt autóra, ami szintén hitelből készült, és még mindig a nyakamon van. Vannak szüleim, akiknek az iskoláztatásom szintén hitelükbe került, és ha már van rá lehetőségem, miért ne segíteném őket? ez kapásból három hitel.

Ha veszel egy lakást, azt nyilván fel is kell újítani. Mivel régi történet ez már, a szép magyar módon elhanyagolt lakás felújítását is ki kellett valahonnan egészíteni, így jön össze a negyedik."

Nekem ez tipikusan a 'fenn az ernyő, nincsen kas' esete.
Amúgy mi a probléma a tömegközlekedéssel, amit nem vagy hajlandó használni? Derogál keveredni a pórnéppel?

2014.02.04. 14:02:54

@Tamás a disznó: ha nem irtad volna a posztban, hogy fizeted a panelre a hitelt es ho vegere semmi nem marad, akkor illene ezen a 60K-n billegni. A te szamitasaid alapjan is, maradna 1250 a mindenfelere, ebbol megveszed a kajat-ruhat-internetet-biztositasokat, ok, marad mondjuk 400-500-ad ROSSZ esetben, amibol esetleg befizeted az otthoni torlesztot, ami mennyi lehet? Fogalmam sincs a torlesztokrol, a lakashitel dolgot megusztam.

Ha otthon tenyleg semmi sem maradt ho vegere KETTOTOK fizujabol, akkor ez egy szep valtas lehet, amivel az eletszinvonalad nagyjabol valtozatlan, pedig egyedul keresel, feleseged otthon van a kisgyerekkel, es meg van alapozva a jovotok.

Ha a feleseged is elkezd dolgozni, mert nem akar otthon ulni, valoszinunek tartom hogy alapvetoen 20k folott kezdodik egy konyveloi fizu (bar ezen a teren sem vagyok jaratos, okoskodok :) ), ebbol a havi ezres is belefer az ovira/bolcsire.

2014.02.04. 14:03:30

@Whave: Nem arrol van szo hogy nem sok, hanem hogy mihez kepest. Nyilvan ha a posztolonak annyira sok lenne ez, akkor nem ide irogatna hanem mar regen osszecsomagolt volna es megvette volna Londonba a jegyet. Pl. en sehol a vilagon nem tudnek ennyi penzt keresni, de nem is vagyok tapasztalt szoftver-fejleszto. Azt is figyelembe kell venni hogy bizonytalanok abban milyen munkat tudna a feleseg talalni Londonban (bar szerintem jo angollal es konyveloi vegzettseggel jol el tudna helyezkedni, ha elvegez helyi kepzeseket.)

Latcho Rom 2014.02.04. 14:05:27

@zöldeketbeszélek:

"Mint a hajnali metrón utazó jómunkásemberek, a hetek óta mosatlan, bűzlő, festékfoltos munkaruhájukban. "

En nem vagyok abban 100%-ig biztos hogy ez igenytelenseg mindig s nem praktikussag.

Busszal jovok haza munkabol - Kanada fovarosaban - bevett dolog itt hogy a festok, epitomunasok munkaruhaban buszoznak, s ez egy ugynevezett jobb, gazdag orszag. I

Igen..izzadtak is munka utan, sok helyen nincs modjuk tusolni, ruhat valtani a shift utan. Senki nem tenne erre hasonlo megjegyzest mint te most, de lehet hogy egesz masrol irsz mint en...

Tamás a disznó 2014.02.04. 14:06:26

@zöldeketbeszélek: teljesen egyértelmű, hogy egy magas látogatottsági adatokkal rendelkező blogon a posztolónak nem lehet igaza. Ez már sok helyen beigazolódott.

Nem, kérlek, nem a pórnéppel, hanem a csövesekkel, más kultúrát képviselőkkel (nem akarok cigányozni), bunkó paraszt balkáni ellenőrökkel stb. Ki tudja mi a szart szed össze az ember. Nehogymár a BKV teljesen egyértelmű paraméterein kezdjük el vitázni, mert ez már kurvára csak kötekedés.

Mindamellett autóbuzi volnék. Nekem ez a kattanásom. Te mit csinálsz? Bélyeget gyűjtesz?

2014.02.04. 14:06:40

@Mirjam2: ez igy van, de akkor hadd copyzzam be, amit mar szazan megtettek elottem:

"irigylésre méltó a fizetésem, mikor kimondom, mégis a jelentős részét a hitelek viszik el, panelban lakok, meghúzom a gatyát, hogy nyaralni tudjak, és egy hirtelen jött kiadás nagyon megvisel."

Szoval akkor mi is a kerdes?

Innentol MATEK az egesz, amibol nem szabad a HOSSZUTAVOT kifelejteni.

2014.02.04. 14:06:52

@Whave: Ja bocs, lehet hogy beneztem... Azt irta hogy semmi nem marad ho vegere a fizetesukbol? Ha ez igy van, akkor nincs min agonizalni, 60 ezerbol boven lehet felretenni meg akkor is ha csak 1 kereso van.

nigara 2014.02.04. 14:07:22

@Mr Long: megint csak a pénzről beszélsz, pedig én megint nem erre értettem :)
Lejjebb kell adnia, mert nyomorognia kell a metrón/vonaton, mert utazással több ideje fog elmenni, mint addig, mert a környéket ahol lakni fog bizony meg kell szokni.
Mert mindenkinek más a preferenciája, mások a határai. Ezen dől el minden. A posztoló még a matekozásnál tart csak.

2014.02.04. 14:07:30

@Mirjam2: na kerem, csak osszetalalkoztunk igy a vegire :D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 14:09:15

@nigara: Eltero velemnyem van a "joval kevesebbrol" . Ez szerintem nem az: Kb 20%-al fizetunk kevesebbet, elvileg. Ez egy 1000-1050 fontos alberlet, amiert 826-at fizetunk.

Egyebkent pont ugyan ennyiert egyik ismerosom 4-es zonaban berel ekkora lakast. NEM HA-ban. Szoval megoldhato eppen.

@Tamás a disznó: szerintem nem realis az aggodalmad. Nyugodtan meg fogtok elni belole, meg hitellel is. Nem kell ho vegen szamolgatni. Nem ectrem sok, ez egy senior ber. Ha atmesz idovel contract munkara, joval tobb tud lenni. Es itt nem lefele szoktak mennia fizetesek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:09:29

@shakti_rom: Hát bizony, mert munkába menet is ugyanabban a hacukában vannak. Egy időben rendszeresen mentem munkába a fél hatos metróval, végállomásról. Egy élmény volt. Meg nem azért a két fillérért, egy festékfoltos, de mosott munkaruha kicsit más tészta. Hónapokig utaztam napi két órát, hogy kőfaragást tanuljak. El lehet képzelni, hogy 8 óra faragás után milyen volt a munkaruhám. Akkor is átvettem volna, ha az erdőben kell átöltözni. Dolgoztam egy évet asztalosműhelyben, tanoncként. Még a hajam is fűrészporos volt. Ugyancsak hajnalban jártam ki, a város túlsó végébe. Ugyanezeket tapasztaltam. A reggeli 'toroköblíő' penetráns szagáról már nem is szólva :).

mommmmo 2014.02.04. 14:09:35

@Whave: szerintem 60 K rohadt jo fizu, kevesen kapnak ennyit.
Viszont Londonban annyit nem er, kevesen elnek igazan jol Londonban, ez a helyzet. Szerintem kabe egy magyar felmillios fizetes szintjen lehet belole ketyegni. Szoval ha Tamas itthon ennyit kap, jogos a felvetese.

swGuru 2014.02.04. 14:10:56

@Tamás a disznó: Commuter városban élek, és vonattal járok fel London központba. Naponta kétszer másfél óra az út, ez pont picit több, mintha mondjuk Észak-Londonban bérelnék egy viktoriánus lakást, ami lakhatatlan, anyagilag pedig ugyanott van kb. Kiszámoltuk, hogy a lakhatás+közlekedés+rezsi kb 1800 font a nettó 2600-ból, a többi 800 fontból valahogy elnyomorgunk :-)
A listentotaxman egyébként nekem kevesebbet számol, mint amennyit megkapok. Ha pedig itt dolgozol pár évet, kinyílnak újabb lehetőségek, és akár többet is kereshetsz, mint ez a "borzasztóan gyenge" ajánlat. Vidéken egyébként a biztonság is sokkal nagyobb.

2014.02.04. 14:10:57

@Whave: Megeloztel, pont ezt irtam egy kommenttel feljebb hogy ebben az esetben teljesen igazad van. Bar olvastam a posztot, de annyira fel sem merult bennem hogy valaki akit megvisel egy hirtelen jott kiadas meg agonizal a 60 ezres ajanlaton, hogy ezt valahogy tudat alatt szurtem :)

2014.02.04. 14:11:13

@mommmmo: lasd fentebbi hsz-em. Ha annyit kap, megse marad ho vegere semmi, akkor valami nem klappol, valamit csinalni kell. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:17:53

@Tamás a disznó: Hogyne lehetne. Egyébként a posztodat olvasva, majdnem felkiáltottam, hogy akár mi is írhattuk volna. Informatikus pasi, diplomás asszony, egy kisgyerek. Panel, lakáshitel. Aztán itt meg is áll a dolog. Középkategóriás autó, készpénzből kipengetve (amíg össze nem jött, öreg Opellel furikázás), diploma munka mellett, önerőből illetve állami tám. szakon. Felújítás spórolt pénzből, rengeteg saját és családi munkából (35 évig használt, soha fel nem újított, rohadó vízvezetékű kecó). Ja, és bkv bérlet, mindkét félnek. Ugyanis, bár párom imádja a kocsiját, osztott, szorzott és autóval munkába járni, kétszer annyiba kerül, mint bkv-val. És egyedül ül a kocsiban, a dugóban stb. Egy szónak is száz a vége, egyszerűen nem tudom megérteni az ilyen típusú sírást, hogy nem marad hó végére semmi. De ez a te dolgod. A kérdésedről (fogadd el-ne fogadd el) az a véleményem, hogy általában aki ilyen kérdést feltesz, valójában tudja mit akar, csak a megerősítésre vár. Remélem, itt megkaptad.

Ja igen. Azt írtad egy kommentedben, hogy neked nem gond 16-18 órákat dolgozni. Hát ennek a párod biztosan örül. Az valószínű viszont, hogy ha együtt kimentek, a tágabb család és barátok hiányában egy pár hónapos gyerek mellett a feleséged úgy be fog fordulni, mint a pinty...pláne, hogy ha ott is a munkamániás stílust nyomod majd.

Mr Long 2014.02.04. 14:18:13

@rumitom: "mondjuk a billiard asztalt az igazgatosag megvetozta " Azt mi is akartunk, de ok a sorcsapot elleneztek, mi meg mondtuk, hogy a ketto egyutt jar, igy nem lett semmi belole :(

Mr Long 2014.02.04. 14:19:34

@Tamás a disznó: Itt csak paran lovagolnak a nagy fizun. Szerintem a facebookon rosszabb velemenyeket kapsz :)

VHB 2014.02.04. 14:21:41

@Mr Long: Salford Quays egy jó választás lehet. Anno még én is szemeztem kiadó lakásokkal, de jött a BBC és az akkor 750 körüli árak majdnem duplázódtak. Ha pénztárcád engedi, akkor hajrá.

Egy másik ígéretes környék az Ancoats. A62-A662 közötti szakasz.

@radirpok123: Muszáj megvédenem a várost. Mcr bele szépen alakulgat. Az IRA robbantástól az új Coop székházig sok idő telt el és lassan új arca lesz a belvárosnak. Liverpool csalóka, mert a Dock részen túl egy nulla. Éltünk ott egy évet és eltekintve attól, hogy egy árva szavukat nem lehet érteni, azt kell, hogy mondjam, ha nincs a Beatles akkor Liverpool sincs.

2014.02.04. 14:22:11

@zöldeketbeszélek: ha fel oraval tovabb bennmaradtam, szoltak hogy most mar igazan menjek haza, es majd masnap fel oraval elobb elmehetek. Halalradolgozas nem nagyon van itt IT-ben (marmint munkaidon felul), ha meg megis, kemenyen megfizetik.

Latcho Rom 2014.02.04. 14:25:56

@zöldeketbeszélek: Itt nemigen palinkaznak hajnalban :-)
neha rajukferne :-))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:27:13

@Chang Yai: De nézheti a Walking dead-et is, ott is a túlélésről szól minden egy posztapokaliptikus világban, a zombik csak körítésnek vannak :)).

Mr Long 2014.02.04. 14:30:04

@VHB: Liverpoolban a Katedralis koruli ressz nekem nagyon tetszik. Azok a franko (lehet kovezni) 3 emeletes sorhazak, csak azt meg is kell fizetni :(

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:31:02

@shakti_rom: Ne már, a kanadai jómunkásemberek olyan nyápicok lennének, hogy semmi emberes gyorsítót nem gurítanak le csak úgy a jó szájíz kedvéért hajnaltájban :)?

2014.02.04. 14:31:59

@zöldeketbeszélek: vagy csak SZIMPLAN betartjak a torvenyeket es a szerzodest ami letrejott koztem es a munkaltato kozott, es nem csak papiron a jelenleti iven stimmel minden... aminek otthon nem sok koze volt a valosaghoz... :)

Latcho Rom 2014.02.04. 14:33:02

@zöldeketbeszélek: romanok leguritjak a grappat a kaveval :-)

Nyapicok? semmikepp sem :-)

Evain 2014.02.04. 14:35:27

@britblog: Why particularly this post? Pretty much every 3rd or 4th post is about the UK. :D
Now you have to come clean and point out who the actual commenting partner. ^^

@Tamás a disznó: egyébként a feleséged is menni akar? Mennyire kötődik az otthoni közösséghez/családhoz? Ugyanis amit @zöldeketbeszélek: írt, az nagyon igaz. Ha a nejed otthon ül egyedül egy idegen környezetben, hónapokig összezárva a babával, akkor ott hosszútávon gondok lesznek. Erről tudnék mesélni, nem túl szépeket.

Latcho Rom 2014.02.04. 14:37:27

Jo hir mindenkinek akinek az idegeire megy a zanzam, offolasom, libsisegem, sunyi tekintetu avatarom - holnap irom ala az uj szerzodesemet - 1 evre, hetfotol sokkal kevesebbet fogom HA kicsi szivet osszetorni.
Akinek meg nagyon kellek az megtanal az FB-n napkozben is.
:-))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:41:37

@Whave: A párom munkahelyén (igazán nagy multicég) teljesen evidens, hogy túlóráznak a kockák. Nem kényszeríti őket senki, egyszerűen ciki először felállni az asztaltól. Ne tudd meg, mennyit rugdosom emiatt :).

Mr Long 2014.02.04. 14:42:08

@shakti_rom: A mosogato mellett nem tudsz majd vizes kezzel a telon irogatni? :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:43:05

@shakti_rom: Gratulálok. Bevallom, az avatarod nekem sem jött be, nem valami előnyös kép a pasiról. Megnézem róla több fotót is, láttam kedvesebb tekintetűt is :). Itt olyan, mint valami latin amorózó, a nagy hódítás hadművelet alatt :)).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:44:06

@Evain: Nekem már az is sok volt, hogy Bp egyik végéből a négy hónapossal a másik végébe költöztünk :)))...

Tamás a disznó 2014.02.04. 14:46:56

@zöldeketbeszélek: Kicsit jobban kifejtve a dolgot: Szeretem a hazámat. Szeretem a családomat, és szeretem a barátaimat. Szeretem az itthoni szokásokat, hagyományokat. Ebben nőttem fel, ebben lettem apa, és ezt tudom teljes magabiztossággal átadni a gyerekemnek.

Egy idegen országban előbb saját magamnak kell elérnem azt a szintet minden tekintetben, hogy magabiztos lehessek, és csak ezt követően fogom tudni a gyerekemet úgy nevelni, hogy én legyek az, akiben bízhat, mert vagyok annyira stabil a társadalomban.

Ezeket mind elbukom azzal, ha elhagyom az országot, pusztán azért, mert a kedves vezetőinknek köszönhetően folyamatosan lefelé gurul a lejtőn a hazánk. Ennek fényében legalább egy olyan paraméter legyen már, amiben teljesen biztos lehetek. Ez pedig az, hogy el tudom-e megfelelően tartani.

Mindezeket figyelembe véve, végülis igen, tudom mit akarok. A saját hazámban, a saját kúltúrámban, a sajátjaimmal jól érezni magam. De ez nem megy, ezért elgondolkodtam a váltáson, amivel kapcsolatban viszont vannak kérdéseim, amiket bátorokodtam feltenni azoknak, akik járatosak bennük.

Ez lenne ennek a lényege, nem más.

Latcho Rom 2014.02.04. 14:47:03

@zöldeketbeszélek:
tnx!
mutass egyet, ugyis le akarom cserelni a Ferkot :-)

Mr Long 2014.02.04. 14:49:00

@nigara: Jo, hat az utazasi idot en nem sorolom a lejebb adas ala. Szamomra az nem elvesztegetett ido ellentetben a gyaloglassal es a buszozassal. Ezek kozben nem birok olvasni. :)

Latcho Rom 2014.02.04. 14:49:21

@Mr Long: Soprogetek az utcan, nehez ugy az iphonrol az HA-n okosnak lenni :P

2014.02.04. 14:51:23

@zöldeketbeszélek: es nem kompenzaljak oket? Mert onnantol a munkaltato torvenysertest kovet el es punktum.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:56:45

@Tamás a disznó: Amit most írtál, azzal én is száz százalékban egyetértek.

Ami a posztodban piszkált, azt szóvá is tettem. Panaszoltad, hogy a kiemelkedő fizetésed ellenére meg kell húzni a nadrágszíjadat hónap végén és problémás egy nagyobb kiadás a sok hiteled miatt. Erre írtam a ernyős-kasos közmondást. Mert ha külföldön fogtok új életet kezdeni, még inkább érvényes lesz a régi jó mondás, miszerint addig nyújtózkodj, míg a takaród ér...esetleg használd az olcsóbb közösségi közlekedést a felső kategóriás szerelem helyett :).

Én már 2007 óta nyomom, hogy innen mennem kell...úgyhogy a dilemmáidat megértem, csak a kiindulási helyzeted nem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:58:29

@Whave: Azt tudod, hogy itthon csak az elrendelt túlórát kell kifizetni. Ha önként túlórázol, az ajcsi a cégnek. Van, hogy éjfélig benn kell maradniuk, vagy szombaton bemenni egy nagyobb átállás miatt, de azt természetesen fizetik, pótlékkal együtt.

Thargoid 2014.02.04. 14:58:54

@Thargoid: Aki ide posztol, pláne munkaidőben az:
1, megteheti
2, és feltétlenül azért mert ő az igazgató
Ahogy régen mondták: bizonyíték, nem igéret :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 14:59:09

@shakti_rom: Hát akkor sajnálom, én pont Ferkóról láttam szimpibb képeket. Kire cserélnéd?

Thargoid 2014.02.04. 14:59:56

@shakti_rom: Az e felett lévő poszt neked szólt volna :)

Latcho Rom 2014.02.04. 15:00:44

@zöldeketbeszélek: Egy olyan Ferkora ahol nem epp diszbaszasra keszul, de azert szexy, hiszen egy kivenhedt play-boy vagyok :-)

2014.02.04. 15:02:57

@Tamás a disznó: mindez tok ertheto. Csakhogy, szerinted milyen vilag lesz ott, mire ontudatra ebred majd a gyereked, el kell kezdenie iskolaba jarni, stb? Szerintem a fent leirtakat azzal is elbukod, ha maradsz, pontosan az altalad is emlitett lejtmenet miatt.

En is szivesebben elnek otthon, 3 evvel ezelottig el sem tudtam volna kepzelni, hogy tartosan elhagyjam a hazamat. Most alig 1 ev utan el sem tudom kepzelni, hogy valaha visszaterjek (persze ez valtozhat, de ahhoz nagyon sokmindennek meg kene valtoznia).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 15:03:30

@shakti_rom: Válaszoltam neked a szerbiás nato-s kérdésedre.

Ja, ha ez kell, gugli képtalálatok, csemegézz :). Van álmodozós lehunyt szemű, gitárba mélyülős, kacagós, gyerekkel smúzolós stb. :)

VHB 2014.02.04. 15:03:50

@Tamás a disznó: Itthon fogsz maradni. Kalandvágyból. :)

Thargoid 2014.02.04. 15:04:55

@shakti_rom: Aki ide posztol, pláne munkaidőben az:
1, megteheti
2, és nem feltétlenül azért mert ő az igazgató
Ahogy régen mondták: bizonyíték, nem igéret :)
Én is írogatok ide, meg munkaidő is van, meg Londonból... ergo nem savanyú :)

2014.02.04. 15:06:30

@zöldeketbeszélek: es akkor ott a mentalitas, hogy csunyan neznek arra aki eloszor felall, blabla.

Ez mar lelki terror, ez ugyanugy ingyendolgoztatas, csak epp ki nem mondott kovetkezmenyekkel es elvarasokkal. Gyonyoru :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 15:07:35

@Whave: Nem, félreértesz, nem is a főnökök ilyen marhák, hanem a kollégák, maguk! Pont ez benne a szép :S!

Latcho Rom 2014.02.04. 15:08:49

@zöldeketbeszélek: azt hittem mar hogy meggyoztelek...olvasom.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 15:09:52

@shakti_rom: Én nem digger vagyok, vagy max. Ha meggyőzöl, azt be is ismerem, nem elhallgatok :)!

Latcho Rom 2014.02.04. 15:11:32

@zöldeketbeszélek: max hallgat, digg csokonyosen ratesz egy lapattal...

London2009 2014.02.04. 15:21:53

@tildy[UK]: Nem tudom hol lehet Londonban 1200 fontert jo minosegu 2 halos lakast berelni. Croydonban talan?
Azert nagyon jo ha van autoja az embernek. Munkaba nem kell vele jarni, de szinte minden nap hasznaljuk. Teljesen mas erzest ad, kulonosen ha van gyereked.
Kar osszehasonlitgatni, hogy neked mekkora havi bevetel elegendo egy honapban. 60k egy csaladnak nem eleg a kozeposztalybeli szinvonalhoz meglatasom szerint. Marpedig a posztolo arra vagyik.

2014.02.04. 15:25:10

@London2009: ne hulyeskedj mar, 1200-ert kulvarosban mar 2halos hazak vannak, nem lakasok. Es most eszakrol es nyugatrol beszelek, nem hackneyrol, dagenhamrol vagy lewishamrol.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.04. 15:27:00

Azért én azt hittem hogy London egy kicsit olcsóbb. De ahogy olvasgatom itt az ott élőket egy igazi rémálom lehet. itt 400 eurért lakásokat veszel ki...

britblog 2014.02.04. 15:27:06

@Mirjam2: Thanks for this, I am happy to contribute until people have had enough! :-)

skaven 2014.02.04. 15:28:11

eleg vegyesek a hozzaszolasok.
nyilvan aki brutto 18k-t keres egy evben, annak nehez elkepzelni, hogy a 60k is lehet keves, nincs ezzel semmi baj, csak igy ertelmes tanacsot sem tud feltetlenul adni.

ha egy ilyen interju utan megajanlottak a 60k-t, akkor mondhatod nekik hogy 65k okes is lesz, keressenek neked lakast. ha nem mennek bele, akkor johet a kovetkezo lehetoseg. az mondjuk havi +250 font, maris nyugodtabb leszel.

autot sokan irtak, kapasbol nincs ertelme venni, hetvegi kirandulasokhoz kell. ennyi penzbol en legalabbis nem koltenek meg kocsira is.
4 honapos gyerkoccel szerintem a felesegednek sem kell berlet, nem tudom mennyi maszkalnanak, csucsidoben nyilvan semennyit. :) a busz egy fokkal jobb, de arra meg olcsobb a berlet. egy sima feltoltogetos oyster eleg lesz neki sztem az elejen.

utazgatas: franko dolog fel ora alatt bevonatozni a victoriara. de nem hiszem hogy a palyaudvaron laknak, szoval oda is el kell menni. aztan a victoriarol jo esellyel tovabb is kell utazni valamerre. szoval ezzel sem fogod meguszni a szenvedest. celszeru ugy nezelodni, hogy mondjuk egy ora alatt be tudj jutni meloba (es lehetoleg ne kelljen max egyszer atszallni), aztan ennek alapjan keresgelni lakast. ha ez kulvaros, akkor kulvaros, ha kettes zona, akkor meg kettes zona. nyilvan az alberlet olcsobb kint. aztan ha megszeretitek az adott kornyeket, akkor lehet szivni, mi pl nem akarunk elkoltozni mar chiswickbol, de hiaba van a kettes zonaban, igy is egy ora mire bejutok onnan shoreditchbe, ez van.

gumtree es hasonlok felejtosek lakaskereses szempontbol, barmennyire is mondogatjak itt az emberek. legyen rendes szerzodesed rendes ingatlanossal, egy gyerek mellett nem akarsz bizonytalansagot a lakassal kapcsolatban.

kaucionak alt. 6 heti penz szoktak kerni, allattal vagy gyerekkel ez inkabb 8 het. egy havi 1400 koruli lakasnal ez lesz mondjuk 2500-2600 font. ki is kell jutnotok valahogy, ha nem bereltek egy furgont, akkor valahogy a cuccok koltozteteset is meg kell oldani, vagy itt kell majd megvenni, az szinten penz.

en azt mondom, hogy havi 3500 alatt is meg lehet lenni, de azert szenvedos lesz, jobb lenne a 4k-t megcelozni, de max. az elso egy evben nem ugraltok annyira. fogalmam sincs mekkora koltsegekkel jar egy ilyen gyerkoc, de gondolom nem rajta akarsz sporolni.

lehet itt is napi 8 oranal tobbet dolgozni, de a 10et azert nem fogod atlepni. :) es ez sem altalanos.
az viszont, hogy tervezheto az elet, nem kell aggodni a jovo miatt, szamithatsz ra hogy fogsz fizuemelest kapni, stb, kb megfizethetetlen.

egy szo mint szaz, en belevagnek, de az eleje nem lesz konnyu.

xxylon 2014.02.04. 15:28:11

@Tamás a disznó: Nincs kedvem elolvasni a 200 kommentet ugyhogy rogton a lenyeghez ugrok:

60k boven eleg hogy 3an megeljetek belole, ahhoz is eleg hogy a kovetkezo gyerekre gondolva mar nagyobb helyre koltozzetek.

En informatikuskent kizarolag Londont valasztanam kezdesnek, ha nem tetszik a munkad vagy valami baj van a hellyel ahova mennel akkor sokkal konnyebb valtani. UK ugyanolyan Londonnal mint Magyarorszag BPvel sot szerintem meg ugyanolyanabb.

Ha a belsobb zonakban laksz akkor valoszinuleg felesleges az auto. Munkabajarni 100%. Ha kinn laksz valamelyik kisebb varosban (St Albans vagy Woking vagy hasonlok) akkor tudni kell hogy a commute nagyon hosszu tud lenni ami azert megterhelo.

Ami fontos hogy kitalaljatok mit fog a feleseged csinalni, mert otthon ulni a negy fal kozott nagyon depressziossa tud tenni barkit.

Erdemes a kulfoldi kalandot meg kisbabakent kezdeni mert ha nagyobbak lesznek akkor mar nehezebb kiszakitani oket a barataik kozul es beilleszteni oket mashova.

Van valami konkret tapasztalatod hogy mi a baj Angliaval, foleg az USA elleneben vagy csak eloiteletes vagy (ez se baj csak jo lenne tudni). Valamiert ugy tunik sok ember nem szereti Magyarorszagon az UKt csak azt nem ertem miert?

britblog 2014.02.04. 15:28:11

@Evain: I can assure you, the comments are entirely mine - we often have very different perspectives - hence my point that I can never be Hungarian . I do not have the history or inherited memory. It seems that difficult memories are very close to many here, grandparents even reflect on issues from their grandparents time, together with the feelings it created and some cases still carry. It's not the same in the UK for many reasons, but in turn there is not always the depth of feeling there either.........
I try very hard to understand, and just when i think I have got it, something happens which makes me realise I have barely scratched the surface!
Re comments to Green....being a Hungarian partner in the UK can be a very lonely, isolating experience for some. My thoughts would be to develop a circle of friends well before starting a family.

Mosolygos 2014.02.04. 15:28:23

Kedves Tamas!

En azt a tanacsot adnam, hogy vegyel ki 3-4 szabit, utazz ki ide, nezd meg a ceget, beszelj a fonokkel, kerdezz ra minden szamodra fontos dologra. Menj el par lakaskozvetito ceghez, vasarolj be mondjuk a Waitrosban es nezz azert be a Lidl-be es az Iceland-be is. Hivj fel par bolcsodet (vagy csak kerj latogatasi idopontot) es kerdezz ra arakra, feltetelekre. (Ezt akar otthonrol is lehet). Erdeklodj utana milyen tamogatasokat kapnal egy otthon levo anyuka es baba utan, ami csak eszedbe jut erdeklodd meg. Orvosi ellatas miatt nem aggodnek, de azt is meg kell erdeklodni, foleg a baba miatt.
Masik fontos dolog, kell lasd hova jonnel, el tudod is kepzelni az eleted, tetszik ez vagy sem neked/nektek. Mert ha eleve nem tetszik, akkor nehez pozitivan es teljes erobol nekivagni mindennek.
Sok tanacsot tudnek en is adni es foleg pozitivakat, de minden egyes embernek masok a prioritasai. Itt nem lesz sem mama, se szolok, sem nagyneni aki segitsen es az ennivalonak sem lesz olyan az ize mint otthon stb stb. Ismetlem prioritas kerdese.
VISZONT az en velemenyem, hogy ennyi fizetesbol egy atlag elvarasokkal elo, 3 fos csalad eleg jol meg tud elni itt Londonban(az otthoni hitelt is beleertve) es ha akar felre is tud tenni. Azt is vedd bele, hogy ha jol dolgozol itt promociok is hamar johetnek es nagyon sok segitseget lehet kerni ha mar van baba. Anyuka beszel angolul, ez nagyon nagy elony! Ha eletrevalo baba mellett is tud dolgozni part-time. London nem eppen babaknak valo hely, de itt nagyon nagy figyelmet forditanak minden teren a gyerekekre, azok minden szintu fejlodesere es majd idovel mint sok gyerekes csalad London kulvarosaba lehet koltozni. A tanitas nem fenyuzo, de okos es gondos szulo gyereke tuti nem marad butan. Mindennek utana kell jarni es nem szabad szegyelni kerdezni, altalaban az emberek szivesen segitenek es elmagyaraznak dolgokat, hisz legtobb azon ment keresztul mint te/mi. En nem hallgatnek nagyon senkire, mert sokaig azt tettem es mar banom, hanem meghallgatnam a tanacsokat, DE sajat magam jarnek a dolgok vegere. Minden lehetseges!
Sok sikert kivanok nektek! :)

Evain 2014.02.04. 15:42:38

@britblog: hmm, I guess I misunderstood you, I thought you have a Hungarian partner who normally comments here and discusses the topics with you. Like I do at home. ^^
Couldn't agree with you more on the last comment, as I did it the other way round, and it's tough.

London2009 2014.02.04. 15:47:06

@Whave: de milyen minőség? Az sem mindegy.

2014.02.04. 15:51:33

@London2009: jo persze, de ar-ertek aranyban eleve nagy a szoras. Istenem, hany sokkalszarabbat es sokkaldragabbat neztem meg, mire megtalaltam a jelenlegit... :)

britblog 2014.02.04. 15:56:57

Sorry, I am not being very clear. I very fortunate to have a Hungarian wife, we were in the UK for over 15 years before moving here. She has become a little anglicised, while I am developing a more Hungarian feel to life. We differ in that I feel it is important to comment in intelligent forums, whereas my wife has found it to be a negative process on occasions - see UK newspaper forums! That does not stop her from reading them and we do discuss them, often from different perspectives. My comments are my own, but they usually follow a lot of discussion:-)

2014.02.04. 16:01:22

Na, es ki szopja meg holnap-holnaputan-jovoheten a ketnapos metrosztrajkot, hogy rohadna meg az osszes mocskos szakszervezet? :)

(tehat en, mint lathato)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 16:04:01

@Whave: Londonban metrósztrájk? És ezzel el is fognak érni valamit?

2014.02.04. 16:07:59

@zöldeketbeszélek: nem. Legalabbis az utolso kettovel is annyit ertek el, hogy megszopatott egy parszaz fos kisebbseg parszazezer embert, aki orvoshoz/meloba/allasinterjura/egyeb helyre szeretne utazni.

Mellesleg a szakszervezeti tagok 30%-a szavazott igennel a sztrajkra, a maradek nemmel, vagy nem szavazott. Megis megtartjak, annak ellenere is, hogy mar meg lett igerve: nem leepites lesz, hanem bezarnak sok jegyirodat az allomasokon (mert a jegyeladasok 99%-a automatabol ill. neten tortenik mar), a szemelyzet pedig a peronon/kapuknal fog maszkalni es asszisztalni.

Rohadt egy mocskos nepseg ez, mondom. :) 2012 karacsonyakor kb azert tartottak sztrajkot, mert nem kapnak 3 szabadnapot + ket napnyi kompenzaciot a metrosoforok a ledolgozott unnepekert. Hat, ennyit SENKI sem kap, de nekik kellett.

Thargoid 2014.02.04. 16:09:41

@britblog: It would be great if you could share your story :)

Mr Long 2014.02.04. 16:12:20

@Whave: Nalatok van metro!!! mi meg nem mehetunk a fold alatt :( szeretek metrozni :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 16:16:11

@Whave: Hát legalább látszik, hogy nem a közösség szimpátiájára vadásznak :))!

2014.02.04. 16:17:34

@Mr Long: en is szerettem, aztan igy egy ev utan mar nem akkora buli a napi 2x40 perc. Ha legalabb mobilnet lenne... :)

SzZoole 2014.02.04. 16:18:18

@Mr Long: 13 vonal van osszesen ebbol 11 nagyreszt fold alatt,2 a fold felett kozlekedik es kb.420 km hosszan osszesen.

2014.02.04. 16:23:09

@tildy[UK]: :DDDDDDDDDDDD ez marhajo

Thargoid 2014.02.04. 16:23:59

@Whave: Londonban van wifi, de csak az állomásokon, alagútban nincs semmi... O2-val meg Virginnel meg még ki tudja melyik szolgáltatóval megy ingyen regisztrálás után, többi mobilnál fizetős.

blackhairlady 2014.02.04. 16:24:57

@charlieharper (UK, de nem London!): Na errol kene hogy szoljon a hataratkelo. Valaki tanacsot ker, felvet egy problemat, a tobbiek pedig az ismereteikhez merten valszt, tanacsokat adnak, mint ahogy te tetted ezt most. nagyon klasszul osszefoglalad, szerintem sokaknak hasznos volt az info.

yooli 2014.02.04. 16:25:50

Angliában élek,nem Londonban,de onnan indultam.És én nem mennék ki,és nem elsősorban a fizetés miatt...bár ez sem mondható soknak három emberre,főleg Londonban,bár látom itt egy-két hozzászóló nincs tisztában az itteni árakkal,meg avval sem,hogy hárman vagytok erre a pénzre.De mindegy,nem ezért nem jönnék ki,szerintem London elmebeteg hely,a gyerekemet nem vinném oda,csak elcseszné az egész kis lelkivilágát(bár nem most,majd később).Ha pedig otthon jól fizető munkád van és elvagytok a pénzből,ne menjetek,meg fogjátok bánni!!!

2014.02.04. 16:26:15

@Thargoid: hat ez az, s mivel egyik sem az en szolgaltatom, a csakallomas-wifiert nem fogok fizetni :) mondjuk az utam fele felszinen tortenik, a maradekra meg ott a metro/standard, szoval turheto.

Thargoid 2014.02.04. 16:26:54

@tildy[UK]: jó kis oldal, most néztem a cikkeket... köszi :)

Thargoid 2014.02.04. 16:29:56

@Whave: ahogy mondani szokták: ...és vannak, akik még nálad is rosszabbúl élnek! :)
Én már csak maradok az O2-n... mentem a világot meg minden, nem növelem az ingyenújság szemetet...

SzZoole 2014.02.04. 16:33:10

@blackhair-lady: jol osszefoglatad,eddig Charlie volt aki a legjobb tanacsot adta,en a Tamas helyeben ra halgatnek.
Szegeny Tamas,jol megkezdtek.

2014.02.04. 16:34:57

@Thargoid: igen, 1st world problem ez a javabol.

Az ujsagot szigoruan ujrahasznositos kukaba dobom :)

Mr Long 2014.02.04. 16:40:34

@Whave: Amit beleuritenek a vegyesbe? :)))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 16:45:18

@skaven: Van itt mindenfele, vagyunk paran szoftverfejlesztok is. Nem, nem 18 bruttoval.
Nem csak a levegobe beszelunk.

Hidd el, 60bol nagyon nem szenvedos. Csak ha midnen hulyesegre elkoltod a penzt, akkor.

@London2009: Ott netan harom szobasat is. Greenwichben sejtem, van ennyiert es ahol mi is lakunk, 6 eve epult haz, 1200- 1300 korul kezdodnek a ket szobas lakasok arai, biztonsagos kornyek , metro kozel. ( talan multkor neked mondtam merre) .

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 16:45:34

Valaki írta de nem tudom visszakeresni mennyi a nettója 60rugónak?

Evain 2014.02.04. 16:48:17

@britblog: ok, got a few thoughts on that :P
1. I'm dying to hear your story why you decided to move to Hungary after 15 years in the UK.
2. Your situation will never be the same for a simple reason. You still count as an "exotic" western-european ex-pat compared to a not too one-of-a-kind Hungarian immigrant in the UK. :)

Nevertheless, it would be rather interesting to hear your view on the Hungarian society. :) Even with google translator. :P

2014.02.04. 16:48:26

@diggerdriver: www.uktaxcalculators.co.uk/ megmondja

Amugy havi £3,480.28

@Mr Long: he, az mar nem rajtam mulik, az en lelkiismeretem tiszta :D

blackhairlady 2014.02.04. 16:50:17

@walleevagy: Amerikaban is sokan hasznaljak a Park&Ride tomegkozlekedest, de valoban abban igazad van, hogy reggel es delutan a dugo elviselhetetlen.

blackhairlady 2014.02.04. 16:56:10

@puhacica: Ez egy nagyon szep levezetese volt a penz fontossaganak, tecccccett:))))

Határátkelő 2014.02.04. 16:57:48

@britblog: @Evain: I'd be more than happy to post your story should you decide to write it (and send it to hataratkelo@hotmail.com). I'll translate it into Hungarian as well.

skaven 2014.02.04. 17:00:07

@tildy[UK]:
nezd en azt latom, hogy o irt valamit hogy most hogy elnek, milyen problemaik vannak, meg hogy itt lenne kb. 3500 fontuk egy honapban.
nalunk nincs gyerek, van viszont ket macsek meg egy kutya. normalis lakasunk van a kettes zonaban, veszunk ket berletet, kajalunk, moziba jarunk, normalisan elunk, stb. van rola kis tablazatunk is, hogy milyen fix koltsegeink vannak egy honapban, szoval tisztaban vagyok vele, hogy mennyibol elunk.. en ugy vagyok vele, hogy teny, hogy 3500bol meg tudnak elni, de annyira azert nem sok. ebbol a penzbol nem fognak kiralyul elni, csak normalisan, minden extra nelkul. ha bejon valami varatlan dolog, akkor azert mar gondolkoziuk kell. kesobb jo lesz nekik, ennyi. magyarorszagon jo esellyel kesobb meg csak szarabb lesz.
orulok neki, hogy ti sokkal kevesebbol is kijottok, tenyleg nincs ezzel semmi bajom. de ez nem jelenti azt, hogy ok is ugyanugy kijonnek abbol a penzbol, foleg ha mondjuk 900 helyett 1500ot fizetnek a lakasra.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 17:02:33

@blackhair-lady: Sajnos a címzett egy szót sem ért, vagy nem akar érteni belőle...nekem is tetszett egyébként.

puhacica 2014.02.04. 17:19:07

@blackhair-lady: @zöldeketbeszélek: merciii hölgyeim. :) a címzetthez valóban nem jutott el. :D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 17:21:38

@skaven: Ez maximum az elejen lesz nekik igy, utana gondolom a feleseg is dolgozni fog , rogton valtozni fog a dolog. + jar nekik az egy gyerek utan a tamogatas, ami nem tul sok, de jarni epp jar.

Nem mondtam, hogy sok lenne, de szvsz egy (also) kozeposztalybeli szinvonal biztosithato azert belole. Olyan, hogy evi 2-3 kulfoldi kiruccanas/ city break, vagy hosszabb nyaralas pl siman bele fog ferni, mozi mellett, szinhaz mellett.

London2009 2014.02.04. 17:32:24

@tildy[UK]: de nekem nem tetszik Canning Town : )

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 17:45:47

@London2009: Az a te bajod. :) Kozel van canary wharf , jo a kozlekedes, rendben levonek tunik a lakas, es olcso es biztonsagos a hely. Mas (nekem) nem kell.

2014.02.04. 17:48:59

@skaven: hu, most ugyan rohanok, de allatos albi kerdessel lehet hogy betalalnalak a kozeljovoben priviben, ha nem gond :)

London2009 2014.02.04. 17:54:37

@tildy[UK]: nem biztonsagos egyaltalan.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 18:08:00

@London2009: Most mondhatnam te laksz ott, vagy mi ?:D

Amerre mi lakunk, meg az Excel fele az. 3 ev tapasztalat + a metropolitan police terkepe alapjan is.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.04. 18:16:29

Nem biztonságos (nálam ez annyit jelent hogy szimpla gettó) és 1200 egy két szobás lakás? Jézusom...

britblog 2014.02.04. 18:16:35

@Határátkelő: That's a big post, maybe in stages! Might be easier to respond to any feedback...........

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.02.04. 18:23:54

@shakti_rom:

70-es évek, Moszkva.
Egy disszidens röplapokat osztogat a Vörös téren. A szervek azonnal lekapcsolják, elkobozzák a röplapokat:
- De hiszen ezek a lapok üresek! - mondja az intézkedő rendőr.
- Minek ráírni bármit is, úgyis mindenki tudja... - válaszol a disszidens.

2014.02.04. 18:46:01

@shakti_rom: Gratulalunk, azert nezz be amikor raersz! Unalmasabb lesz a blog nelkuled.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 18:52:01

@Whave: Nem az, csak egy 23 éves, mekiben dolgozó, anyukájával társbérletben élő, egyedülálló, álmodozó, idealista nagy kamasz :).

Latcho Rom 2014.02.04. 18:54:56

@Mirjam2: azert megy ez a bicaj nelkulem is...

A book thieft nezem eppen, varazslat...kanni jelolt, de nem muveszfilm, s megis az. Na erre varj gombot Cilikony John!
:)

SzZoole 2014.02.04. 19:02:59

@tildy[UK]: az excel kornyeke nem csak hogy az egyik legbiztosagosabb resze Londonak de egyik legszebb is,en ismerem,nagyon jo helyen laktok,jo valasztas volt.
Az utobbi par evben sok uj hazat epitetek ott es eleg dragak a lakasok ha venni akar valaki.
Ne foglalkoz a motherfu....r trollal:)))))

London2009 2014.02.04. 19:03:19

@tildy[UK]: hiába, de troll vagyok! kibújt a szög a zsákból! :D

montroyal ( CAN qc) 2014.02.04. 19:07:53

@zöldeketbeszélek: emberes gyorsítót nem gurítanak le

hat nem ilyenrol nem is hallottam soroznek munka utan de reggel muunka elott 2 dekas csak Mo-on van

SzZoole 2014.02.04. 19:12:14

@London2009: nem rad ertettem a trollt,szerintem eleg regen Londonban laksz,hogy tudd milyen az excel kornyeke(az excelel szembe az O2 arena)szerintem csak huzod a Tildyit:)))))

2014.02.04. 19:13:54

@shakti_rom: A Book Thief jo konyv, nem is tudtam hogy film is van belole.

London2009 2014.02.04. 19:14:51

@Zoole[uk]: tudom, tudom, csak vicceltem. Naná, hogy tisztában vagyok a környékkel, bár való igaz, hogy sosem laktam ott. De maradjunk annyiban, hogy nem is szeretnék! : )

2014.02.04. 19:15:38

@Mirjam2:

"Unalmasabb lesz a blog nelkuled. "

Ezt ugye viccnek szántad? Szeretem a humort.

skaven 2014.02.04. 19:15:42

@tildy[UK]: vegul valahogy csak kijon hogy egyetertunk. :)
de 50k-s autot nem ebbol fog venni osszel, az is biztos. mikor eljutnak odaig, hogy a felesege is elmegy dolgozni, akkor viszont sokat fog valtozni a helyzet, meg a gyerek miatti koltsegek mellett is.

@Whave: nyugodtan, irnek most is rola, csak most nincs annyi idom. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 19:19:51

@Babette_: Én pld. értem hintát. Pont így gondolkoztam kb 18-20 éves koromig. Emlékszem, 16 évesen a gimi pszichológusa is azt mondta, hogy így nagyon nehéz életem lesz :).
A tizen-huszonévesek nagyon keményen megítélik és elítélik a 'felnőttek' társadalmát, ez érthető mindenkinek, aki még nem felejtette el, milyen volt ennyire fiatalnak lenni.

A hozzászólásait áthatja a fiatalok magabiztossága, a saját igazába vetett megingathatatlan hit és a teljes tapasztalatlanság. Azért írtam, hogy mindegy, mit mondunk neki, mert úgyis csak a saját kárán-vagy javán fogja megtanulni, mit jelent társadalomban élni, létezni, önállóan a biztosítókötél nyújtotta hamis biztonságérzet nélkül.

Latcho Rom 2014.02.04. 19:20:25

@Mirjam2: Gyonyoru, Rush, Emily Blunt...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 19:21:47

Na szóval...

kepkezelo.com/images/siowdjmzc785i78si25.jpg

3500nettó.
Ha ebből kibérel egy nagy lakást meg törleszti az otthoni hiteleit és mint írta 1200körül marad belőle a megélhetésre az elég egy tisztes nem rongyrázó nem spórolós életmódra de külföldi nyaralás nem lesz belőle.
Kiindulási alapnak viszont kiváló.
Az hogy a feleség mennyire lesz magányos az személyiségfüggő.
Számtalan lehetőség van barátokat szerezni.
Például a HA-n.
Ne legyen igazam de én valahogy érzem a tétovázást.
Ez egy nagy lehetőség.
Nem kell munkát keresni a cég segít lakást intézni, más a seggét verné a földhöz örömében ha ilyen esélyt kapna.
Egy biztos az itt kommentelők egy kicsit sem vitték közelebb a megoldáshoz.
Kívánom hogy megtalálja a legjobb megoldást.

Latcho Rom 2014.02.04. 19:22:13

@lexrex: Look into my eyes fuckhead, LOOK, tell me what you see :))

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 19:24:43

@Chang Yai: hát ezt én kérem ki magamnak, már ne is haragudj. hogy mondhatsz ilyet?

miközben nem tudod, milyen szabadság, hogy nem kell mindennap 8ra bemenni és este hatig glédában állni, mindenféle idióta számokat tologatni excelhuszárként (és akkor még a szalagmunkákról nem beszéltem),
akármennyi pénzért is..
nem tudod.
ne is minősítsd.

2014.02.04. 19:26:58

@Tamás a disznó: Bocs, a Facebook-kommenteket nem lattam. Az erzelmi / kulturalis aspektushoz nem tudok hozzaszolni, de ha csak a penzt nezzuk: ha most nem tudtok felretenni Magyarorszagon, akkor mindenkeppen fogadd el az ajanlatot mert 60 ezerbol (plusz kesobbi fizetesemeles, feleseged jovobeni keresete stb.) boven meg tudtok takaritani, illetve sajat ingatlanra is felvehettek hitelt ha akartok, nem kell eletetek vegeig alberletben lakni. A gyerekednek is sokkal jobb kereseti lehetosege lesz a jovoben ha anyanyelvi szinten beszel angolul. Ez az anyagi resz, a tobbit neked kell eldonteni. Az is igaz hogy Angliabol jobb eselyed van Amerikaba emigralni mint kozvetlenul Magyarorszagrol.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 19:28:31

@zöldeketbeszélek:
Ismered a mondást ugye?

"Aki húsz éves koráig nem kommunista annak nincs szíve, aki pedig utána is az annak nincs esze"

A húsz éves kor átölel egy 15-25éves korig tartó intervallumot személyiségtől függően.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.04. 19:30:34

@Babette_: lehet, hogy nem tudm, miről beszélek, de nekem az jön le, hogy ha beteg vagy és nem mész be nyolctól hatig, akkor max jól kirúgnak, de ha az állatokat meg a földet nem látod el, akkor megnézheted magad.
kretén főnök helyett gondolom van a lehető legrosszabbkor ellő tehéntől kezdve kacsainfluenzáig minden, vagy szimplán csak elveri a jég a takarmányt. más elemeknek vagy kiszolgáltatva teljesen.
innen nézve az egyik zombimunka lecserélése a másikra, bocs.
de azt fentebb is mondtam, ha valaki SZERETI, és azért csinálja látástól mikulásig, vagy szimplán csak relaxból félállásban, simán megértem. de bocs, a szabadságot képtelen vagyok belelátni, akármennyire is kikéred magadnak.

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 19:35:02

@zöldeketbeszélek: van egy ismerősünk, tipikus paraszt, faluban szép ház, falu végén a juhhodály, legelő.
amikor végez kinn, beszáll az autóba, úgy ahogy van. ezt naponta többször, ha többször megy ki, mert ott van dolga vagy ellenőrzi a pásztorokat.
szerinted hányszor kéne átöltöznie közben, csakhogy ne legyen piszkos az autó padlója?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.04. 19:35:12

(ja, és azért mert én csak egy középkorú városi csaj vagyok, attól még lehet, hogy a szüleim vagy a nagybátyám vagy a nagyszüleim vagy az unokatestvérem meg paraszt volt/van, és van valamicske fogalmam, mert mondjuk évekig napi szinten minden a kecskék körül forgott.)

SzZoole 2014.02.04. 19:38:18

@diggerdriver: Charlie jo dolgokat irt neki,nagyon jo dolgokat,en a Tamas helyeben elgondolkodnek a Charlie tanacsan.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 19:38:53

@Babette_: Hát én azt csináltam, hogy tartottam egy szép zöld gumicsizmát és azt átvettem. Meg egy felsőkabátot, ha esett vagy nagy sár volt, azt is átkaptam egy perc alatt.

De miért veszel ilyen dolgokat személyes sértésnek?

______________ (törölt) 2014.02.04. 19:42:39

@walleevagy: eddig is tudtam, hogy hatalmas dolog, hogy biciklivel járhatok munkába, de a hozzászólásokat olvasva csak egyre erősödik bennem a meggyőződés, hogy sokszáz eurót ér ez nekem havonta.
egy gyönyörű folyó partján, szépen kiépített kerékpárúton tekerek 6 km-t "reggelente". nem elvesztett idő, hanem értékes szabadidő, sport így az a reggeli 20-30 perc. helyesen megválasztott tempó esetén, különösen télen, nem izzad meg az ember, de a cégnél van zuhanyzó is.
e közlekedési módtól bizonyára nem függetlenül, az influenza sem talál meg évek óta.

SzZoole 2014.02.04. 19:44:31

@London2009: melyik reszen laksz most,vagy melyiken szeretnel? Ha nem vagyok indiszkret:)))

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 19:53:00

@zöldeketbeszélek: és az miért baj?
vagy ha nem jön rá, hanem él így boldogan, az miért baj? miért kéne mindenkinek egyformának lennie?
nem mindenkinek érték egy lakás, egy munkahely, egy havi fix.
nyilván nem ők vannak többségben, de miért kéne megmondanunk neki, hogyan éljen?

van a faluban egy ember, gazdag családból való, már jócskán középkorú, de a legszívesebben bevackolja magát a falu végén a folyópartra, egész nap csónakázik, azt eszik, amit a folyóban megfog, ami bogyót, növény összeszed,
és ha találkozunk vele, boldogabb mint te meg én együttvéve:)

Mr Long 2014.02.04. 19:56:39

@Babette_: Ha 8ra megyek, akkor 4kor vegzek, nem hatkor. A fonokom, meg nem idiota, bar a kollegaim megkeseritik a sajat eletuket, igy n Akkor most nagyon rossz?

Mr Long 2014.02.04. 19:57:32

@Babette_: Namegegyszer...
Ha 8ra megyek, akkor 4kor vegzek, nem hatkor. A fonokom, meg nem idiota, bar a kollegaim megkeseritik a sajat eletuket, igy neha az enyemet is. Akkor most nagyon rossz lehet nekem?

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 19:59:12

@Chang Yai: a nem normálist kérem ki. a minősítést.

onnan nézve lehet, hogy ugyanaz.
ezért mondom, hogy nem ugyanaz.
igen, nem jutok el a tengerhez már évek óta, mert nincs, aki fejje a kecskéket, téli nyaralásra meg most nem telik. és mégis. inkább ezt választom, mint egy fix munkahelyet 90% eséllyel idióta főnökre. pedig a tenger a mindenem. és már fáradt is vagyok, nem vetném meg a szabadságot.
te nyilván nem dolgoztál még termelő, szolgáltató cégnél, ahol akkor is kizsigerelnek, ha éppen imádod a munkád.

hidd el, ez egy másfajta szabadság, mint amire te gondolsz.
én egészen másként veszem a természet kötelező hívó szavát minden reggel és délután, mit egy idióta főnökét.
hidd el, nem ugyanaz:)

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 20:00:09

@Mr Long: az attól függ, te hogyan érzed.
de ne minősítsük már azt, akinek más okoz örömet.

Latcho Rom 2014.02.04. 20:01:45

@Mirjam2: El fogom olvasni.

" I am haunted by humans"

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 20:03:32

@zöldeketbeszélek: (témánál maradva) mert úgy jönnek ki a szájakból a minősítések, hogy olyanok mondják, akik tán gazdaság közelében sem jártak sosem. akinek egy nagyobb gazdasága van, naponta 10szer öltözhetne oda-vissza, milyen hülyeség.
nem tányér az az autó, hogy ne lehessen belelépni piszkos cipőben.
csizmát húzkodni? persze, ha reggel mész ki, este jössz vissza, és van fekete-fehér öltöző.

2014.02.04. 20:03:49

Valaki osszefoglalna?

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 20:12:51

@charlieharper (UK, de nem London!):

1. kaptam egy kurva jó ajánlatot a távolból
2. bibibíííí

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.04. 20:13:04

@Babette_: a nemnormális az konkrétan a hintán elszédült tagra vonatkozott, aki elég érdekes pozícióból mondja meg itt a tutit mindenkinek ikszedik napja, és utána jön teljesen lila és kicsit erőszakos dumákkal, miközben másokat minősítget, hogy ezért vagy azért komplett hülye, hogy pénzből akar élni, nem a friss levegőből meg rózsaszín ideákból. innen jött, nem szimplán azért, mert a földből akar élni, csak az egész konklúzió volt kicsikét röhejes.
valóban nem taposták még ki a belem heti hét nap napi 16 órában, de erről az jut eszembe sokszor, hogy vajon nyugaton miért nem merik / tudják ezt megcsinálni kb senkivel.
nekem személy szerint kell a heti két szabadnap, különben bezombulok, attól, hogy nem szolgáltatás meg termelés, idióták mindenhol vannak, és érzemileg, szellemileg nem kicsit kell ottlenni. erre is lehetne mondani, hogy nulla szabadság, meg azt is, hogy semmi más nem ad ilyen szabadságot. csak más értelemben szabadság. ma küldtem el a főnökömet az anyjába, mert beszervezett nekem a hátam mögött hétvégére valami szülőkkel smúzolást, miközben két hónapja nincs teaching assistantem és másfél ember munkáját kell tolnom. agyatlan excel tblától már én is kidobtam volna a laptopot az ablakon. most meg hhajnali kettőkor nem tudok aludni, úgy túl vagyok pörögve. úgy kell nekem. ennyit az én túlhajszoltságomról meg a szabadságomról (avagy lack thereof).

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.02.04. 20:13:09

@zöldeketbeszélek: Nem értem milyen biztonsági kötélről beszélsz. Ugyanúgy be kell mennem dolgoznom mint neked. Ugyanolyan felnőtt életet élek, viszont nekem van egy könnyebbségem. Anyám kimossa a ruháimat. Hatalmas előny tényleg! Neked meg a feleséged mossa ki. Szóval nem értem miért kell engem lesajnálni. azt meg főleg nem értem hogy miért kell teljesen tapasztalatlannak nevezni. szerintem egy átlagos 23 éveshez képest tapasztalt vagyok. az ismerőseim akik hasonló korúak még iskolába járnak nagyrészt és életükben nem látták még pl munkaszerződést. Nyilván nem éltem meg annyi mindent mint itt sokan(csak nem 23 vagyok?), de szerintem nem is vagyok olyan kivételes eset. Mármint kivételesen hülye.

egyébként meg nem csak a saját igazam fújom, nyitott vagyok mindig a vitára. Nem a felnőttek világát ítélem el. Azt ítélem el hogy el kell hinni hogy ez egy verseny és hogy nekünk kell a legjobbnak lenni. Nem kell a legjobbnak lenni! Nincs olyan hogy jobb! Jó van. Egyetemes jó létezik csak és nincsenek szintek. A hajnali pék éppen annyira jó mint te, aki lépdesi a létrát és több pénzt kap a bankostól.

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 20:18:40

@Chang Yai:
tudom, hogy rá értetted, de közvetve meg mindenkire, aki úgy gondolkodik, mint ő.

az emberek sokféle okból vállalnak napi 10-14 órákat.
ki kiszolgáltatottságból, ki ostobaságból.
én többnyire azért, mert imádtam a munkát, amit végeztem. (amit nem, azt ott is hagytam)
de ez kizsigereli az embert teljesen pár év alatt.
én egy ideig nem akarok munkahelyre bejárni.

majd az egyetem után talán, valahova, nagyon lazán.

legyek az asszisztensed?:D

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.04. 20:24:26

@Babette_: az ő gondolkodásával az volt a legfőbb bajom, ahogyan másoknak nekiment, aztán ha jön egy ilyen megfogatatlan lilasággal, mert az ő hátterével ez megfoghatatlan lilaság, nincs mögötte semmi (ja de, a meki meg az anyukája), akkor bocs, de én is vissza fogom nemnormálisozni az elszállt agymenését.
te nem mentél neki senkinek és nem bizonygattad, hogy mi mind rabszolgák vagyunk, bezzeg te a föld szagával jóllaksz.
kurva nagy különbség.
de most tényleg elhúzok lefeküdni.

2014.02.04. 20:26:09

@Babette_: koszonom
@házelőtthinta: egy sekelyes karrier kurva vagyok. Oda megyek dolgozni, ahol tobbet adnak ertem. Azert szoba alksz velem? Cserebe elmondom neked, hogy mi az derivative termek

rumitom 2014.02.04. 20:26:30

@britblog: hejj, nagyon koszonjuk hogy megosztottad a velemenyed!! jo hallani a "dublan-masik" oldalt ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 20:32:53

@charlieharper (UK, de nem London!):
Én meg egy idealista kurva vagyok.
Oda megyek dolgozni ahol fizetnek annyit hogy megéljek és azt mondják
"good job" "good man"

rumitom 2014.02.04. 20:36:47

@charlieharper (UK, de nem London!): hihi, udv a klubban :D
bar ket hete epp nagyot esett a fizetesem, ugyanis eloleptettek. ketszer annyi munka, haromszor annyi felelosseg ,valtozatlan napidij mellett....

rumitom 2014.02.04. 20:38:10

@diggerdriver: uhh, ezt nem hallottam meg, de nagyon talalo. igyekszem is megjegyezni

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 20:42:31

@rumitom:
Próbáltam kideríteni ki mondta de nem sikerült.
Én úgy tudtam hogy Helmut Schmidt de aztán nem találtam rá hivatkozást.

Mr Long 2014.02.04. 20:46:10

@charlieharper (UK, de nem London!): inkabb a melytengeri horgaszatrol meselj, te kurva! :DDD Akkor csak hivjunk Mr Tökinek? :P

contractor 2014.02.04. 20:54:50

Hogy sok-e, vagy kevés a 60000 font/év az attól függ milyen jónak tart a munkaerő piac. Ha úgy érzed benne vagy a top 20%-ba akkor a legjobb ha freelancer vagy és ha hajlandók a Kajmán szigeteken is fizetni. Ugyebár a szoftverfjlesztés az szellemi munka, amit a Holdon is lehet végezni vagy akár Mo.-ról is ha valakinek ez tetszik. (én olyan környezetben dolgozok ahol pénteken délben a fél társulat megy a repülőtérre és viszlát hétfő délután) Minden attól függ mennyit érsz a cégnek. Van akinek mindent lehet, van akinek semmit se. Persze először érdemeket kell szerezni. Itt nincs egyenlőség ez tiszta kapitalizmus.

Latcho Rom 2014.02.04. 20:55:13

@Babette_: ahogy bejelentem hogy alig leszek a jovo hettol nonek itt a humoristak, lexi pocs is portugalul nyomat, mi van má..

kezdtem orulni neked vazz

______________ (törölt) 2014.02.04. 20:55:19

@házelőtthinta:
te sokkal értelmesebb vagy, mint elsőre a kommentjeid alapján gondoltam. bocs, utólag is. ráadásul van humorérzéked, tudod mi az irónia, és néha költőien fogalmazol.
tuti, hogy hamarosan meg fogod találni, ami még hiányzik az életedből.
bár itt kéretlenül már sokan adtak tippeket, egyet én is adnék, jó szívvel. menj el egy rainbow gatheringre (persze, nem árt, ha egy kicsit megtanulsz a magyaron kívül más nyelven is kommunikálni, főleg az angol jönne jól). idén a world gathering, ha igaz, magyarországon lesz ráadásul (azért mérget nem vennék rá, de tény, hogy 99-ben ott volt a nagy európai gathering is). na de miért ajánlom ezt neked? mert ott szerintem nagyon sok hozzád hasonló értékrenddel bíró emberrel fogsz találkozni (ha rám hallgatsz és elmész). garantálom, hogy nem lesz "helyből vesztes" érzésed sem, ha egy lánnyal beszédbe elegyedsz. és ha a szavak nehezen jönnek angolul, hát ott énekelhetsz vagy zenélhetsz is (sőt, tanulhatsz is akár, mert az is szokott lenni).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 20:57:04

@házelőtthinta: Hát kedves házelőtthinta, ha visszaolvasod a kommentjeidet, talán árnyaltabb lesz az a kép, amelyet saját magadról festesz itt napok óta.

Én nem sajnállak le, éppen azt írtam, hogy ennyi idősen én is ilyen voltam. Azóta felnőttem, de azt az életformát, amit te úgy szeretnél élni, én is szívesen megvalósítanám, csak én látom azt is, hogy ez nem egy romantikus álom a dédelgető természetben, hanem kőkemény és kockázatos munka, amire fel kell készülni, mert más élőlények életéért és a saját vagy családod jólétéért felelsz nap mint nap, kora hajnaltól sötétedésig.

Édesanyád akkor is biztonsági háló, ha csak a ruháid mossa ki (miért, vacsit nem ad, ha hazamész, vagy reggelit a szabadnapjaidon?), mert a puszta léte, az, hogy együtt éltek olyan hátteret ad, amire támaszkodhatsz. Én is így éltem nagyon sokáig, nincs ebben semmi rossz, csak teljesen felesleges lekicsinyelni ezt az előnyt.

Nincs feleségem, kedves Hinta, mert hogy nő vagyok, és nincsenek leszbikus hajlamaim :). Viszont van egy három éves lányom.

Huszonhárom évesen már volt egy érettségim, egy technikusi végzettségem (napi munka mellett csináltam végig a két évet), négy munkahelyem egymás után. Aztán 24 évesen elkezdtem az egyetemet :).

Latcho Rom 2014.02.04. 20:57:27

@sorsolo: another standup blog comic :-)

ez jo :D

rumitom 2014.02.04. 21:02:20

@contractor: de szepen osszefoglaltad. pont ezt taglaltam a leendomnek mikor a hetfo reggeli 10-es meetingrol fel orat kestem, es 8 ember vart ram mert kedvem volt egy jo reggelihez :)
felulrol nezve nem is olyan rossz a kapitalizmus. alul lenni viszont igazi szopas

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 21:04:27

Jól olvasom hogy az a szám ott fent jobbra azt mutatja hogy tavaly November 15-től hányan töltötték le ezt az oldalt?
Mert ha igen akkor keveslem.

SzZoole 2014.02.04. 21:07:30

@diggerdriver: az napi szamlalo,jmar masodik napja ott van,meg csak most veszed eszre,vedd fel a jobbik lato szemuveged:)))

Latcho Rom 2014.02.04. 21:13:58

@Zoole[uk]: Ket napi szamokat tukroz, sugd meg a jankelének.

2014.02.04. 21:15:06

@shakti_rom:

É melhor eu estar feliz em Português

SzZoole 2014.02.04. 21:16:33

@shakti_rom: ugy erted,ket naponta nullazodik?

Latcho Rom 2014.02.04. 21:17:29

@Zoole[uk]: Nem..no folyamatosan, ha meg emlekszel a tegnapi szamra..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 21:20:11

@Zoole[uk]:
Baszod azt tudom hogy második napja van ott de ha sziveskednétek rákattintani a magyarázatra akkor ott ez van.

"Pontosan mit számol ez a számláló?

A nagyon precíz deffiníció a következő: Az adott posztoldalon történt összes oldalletöltést mutatja, amelyek 2013. november 15-e óta történtek. Ha hétköznapibb módon fogalmazunk, akkor ennyiszer nézték meg az olvasóid az adott posztot. A mérés 2013. november 15-e óta működik, tehát az azóta létrejött posztjaidnál mondhatjuk, hogy összesen ennyiszer látták, a korábbi posztoknál pedig november 15. óta ennyiszer látták. "

SzZoole 2014.02.04. 21:21:40

@shakti_rom: nem igazan figyeltem,inkab olyan erzesem van miatta mintha figyelnenek,de nem csak a HA oldalan van a szem a szamlaloval hanem az index oldalain is eszre vettem

Latcho Rom 2014.02.04. 21:25:43

indexen nem lattam, de irta valaki tegnap hogy a tobbi blog.hu oldalon is jelen van. Szerintem titeket figyelnek londonban hogy dolgoztok-e, az APEH :-)

Latcho Rom 2014.02.04. 21:27:11

@Zoole[uk]: ez nem korrekt alul, kizart hogy csak ennyi az ennyi, tegnap hetezer volt vagy 8?

A nagyon precíz deffiníció a következő: Az adott posztoldalon történt összes oldalletöltést mutatja, amelyek 2013. november 15-e óta történtek. Ha hétköznapibb módon fogalmazunk, akkor ennyiszer nézték meg az olvasóid az adott posztot. A mérés 2013. november 15-e óta működik, tehát az azóta létrejött posztjaidnál mondhatjuk, hogy összesen ennyiszer látták, a korábbi posztoknál pedig november 15. óta ennyiszer látták.

SzZoole 2014.02.04. 21:27:38

@diggerdriver: a tegnapi posztnal 20300 folotti szamnal allt meg,szerintem minden nap nullazodik

SzZoole 2014.02.04. 21:30:20

@shakti_rom: mi van?ezt mar Digge leirta egyszer,mi vagy Te papagaj?:)))

Latcho Rom 2014.02.04. 21:32:04

@Zoole[uk]: nem olvastam, meghat nem ert hozza amugy sem

Cascadel gyere vissza, ne felj a szemtol - azt mondjak a kemeim hogy ez a kutyu server based s nem ip alapjan szamol :-))

SzZoole 2014.02.04. 21:32:17

@shakti_rom: mar harmadszor irom neked I AM NOT LONDONER!!!

Latcho Rom 2014.02.04. 21:32:49

@Zoole[uk]: Dehogy volt 10k alatt volt tegnap is, vaksi orki :-)

SzZoole 2014.02.04. 21:36:31

@shakti_rom: masodszor nezem vissza a pontos szam 20327.En vagyok a vaksi,nem is tudom hogy ki a szemuveges grumpy old goat:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 21:37:34

@33621:
OK. Értem de akkor mi franc az a Nov 15 a magyarázatban?

Latcho Rom 2014.02.04. 21:40:59

@Zoole[uk]: close enough :-) oda is sasol az APEH :-)

SzZoole 2014.02.04. 21:42:31

@shakti_rom: milyen APEH,mar regen nincs olyan

Latcho Rom 2014.02.04. 21:42:53

@Zoole[uk]: alright i'm resting my case. Goat a deszkanbaszott neniked aki ott tur szabolbcsan, orki :-))

ha nulazz akkor nulazz, matol fogva a te jobod hogy sasold a szamolot! :-)

Latcho Rom 2014.02.04. 21:43:30

@Zoole[uk]: NAV? tudom is en, te perkazol nekik nem en :-)

lavór 2014.02.04. 21:45:52

Szerintem itthon kell maradnod. Minimálbérből, közmunkából tuti jobban fogsz élni öreg napjaidra... Már ha megéred...

2014.02.04. 21:45:54

HA. Ezt nálad hogy hívják? Nálam úgy, kettős mérce.

morsels (törölt) 2014.02.04. 21:46:52

@diggerdriver:
Hat mert a blog hu azota tartja nyilvan, hogy melyik posztra hanyszor klikkeltek. Ertelemszeruen a ma megjelent poszt a mai szamot mutatja, a tegnap megjelent poszt a tegnapit es a mait, a regebbiek meg az azota tortent klikkeket, ami a nyitasuk ota tortent.
A legkorabbi idopont tavaly November 23.

2014.02.04. 21:47:21

@Mr Long: most jottem el az uszidabol, majdnem verekedes lett egy angol gentlemannel. Beallok az SLKja melle es latom le van szakadva a visszapillantoja, lattam meg mielott bealltam. Ram akarta huzni, hogy en voltam!

SzZoole 2014.02.04. 21:48:52

@shakti_rom: en biztos hogy nem 2010-ben kijelentkeztem mindenhonnan,Magyarorszagon en hajlektalan vagyok.
Az igaz hogy szabolcsi vagyok,de nyiregyhazi es nem szarhazi:)))

Határátkelő 2014.02.04. 21:50:14

@lexrex: Nálam ezt úgy hívják, hogy meguntam, hogy állandóan egymást izélgetitek, úgyhogy téged és @shakti_rom: -ot is levettem a white listről. Aztán ha majd megtanultok kulturáltan beszélgetni, akkor visszajöhettek.

Határátkelő 2014.02.04. 21:54:13

@zöldeketbeszélek: Na, ezzel tökéletesen egyetértek. Néha van benne valami, aki fiatalkori önmagamra emlékeztet. Aztán majd rájön ő is... :)

Határátkelő 2014.02.04. 21:56:37

@morsels: Így van. A bal felső sarokban látható szám azt jelzi, hányan olvasták az adott posztot. Nem a napi látogatottságot (ez egyébként például itt jellemzően magasabb ennél, mert elég sokan kattintgatnak és olvasnak régebbi posztokat is), hanem az egy adott poszt látogatottságát. Tehát ha egy hét múlva visszanéz ide valaki, akkor alighanem magasabb számot lát majd, mint mondjuk holnap reggel, holott holnap már új poszt lesz.

Határátkelő 2014.02.04. 21:57:07

@Határátkelő: A bal felső sarok, ami persze a jobb felső... :)))))

morsels (törölt) 2014.02.04. 21:57:37

@Határátkelő:
En 45 evesen szerettem volna kiszallni a mokuskerekbol.
Nem lehet.
Vagy legalabbis nem volt eleg penzem hozza :-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 22:00:11

@Babette_: Az egész innen indult: "Én csak szabad akarok lenni. Annyira szabad hogy saját magamért dolgozzak. Sok ilyen van. Kimegy az állatai közé, talán napi 12 órát, de csak saját magáért dolgozik. Aztán elél. Gondolom nem kell elmagyarázni hogy neki is lesz pénze. Eladja a dolgait mi ezen a bonyolult?Ugyanúgy lesz pénze mint nekünk. Csak éppen saját magáért dolgozik. Ismerek ilyeneket. Szabolcs megyében több száz állattal és simán beszállnak a kocsijukba szaros cipővel meg ruhával. A pestiek meg parasztozzák őket, holott az összesnél gazdagabbak és szabadabbak. "

Ez elég irritáló volt, hozzáadva az összes többi minősítését, hogy úgy reagáljak, ahogy, felesleges magadra venni.

Egyébként az öltöző egy szimpla fémkonténer volt, benne a csizmákkal, esőkabátokkal és naponta három-négyszer öltöztünk át. Az utolsó munkahelyemen meg vittem magammal a kocsiban a csizmát és mielőtt kiléptem volna, átvettem, munka végeztével leslaugoltam és vissza a kocsiba. Engem zavar, ha a kocsi úgy néz ki, mint a trágyadomb, de lehet, csak mániákus vagyok, ezen kérlek, ne vesszünk össze.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 22:00:42

@Határátkelő:
Üdv a klubban.
Én is állandóan eltévesztem melyik a jobb vagy balkezem.
A honvédségnél érdekes szituációk adódtak belőle:)))))))))))))))))))

SzZoole 2014.02.04. 22:00:57

@Határátkelő: az ip.cimet is nezi?
Bar lehet hogy hulye kerdes:)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.02.04. 22:01:19

@charlieharper (UK, de nem London!): "most jottem el az uszidabol, majdnem verekedes lett egy angol gentlemannel. Beallok az SLKja melle es latom le van szakadva a visszapillantoja, lattam meg mielott bealltam. Ram akarta huzni, hogy en voltam!"

Remelem azert volt annyi humorerzeked hogy amikor rad akarta kenni az SLK visszapillantojat, akkor lehajoltal majd kedelyesen vegighuztad az ujjaddal a port az ML-ed oldalso fellepojerol, hogy "en nem latok semmilyen karcolast az enyemen". :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 22:04:20

@Babette_: Nem baj, miért is lenne az. De ha napok óta olvasod te is hintát, láthatod, hogy pont ő az, aki jól megmondja, hogy miként kellene élnünk és hogy mindannyian anyagias rabszolgák vagyunk. Nekem mindegy, mindenki átmegy ezeken a stációkon, aztán ezt az idealizmust vagy beépíti az életébe, vagy kinövi.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.02.04. 22:05:34

@Határátkelő: Vagy nem, örök hippi marad :). De a boldogságát nem ez fogja meghatározni...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 22:05:57

@Don Kartasch:
Pont ezt akartam írni hogy nem egy magasság a két autó.

Ugyandehogy (törölt) 2014.02.04. 22:15:59

@zöldeketbeszélek: én ezt nem ereztem, de mashol van az érzékeny pontunk.

Határátkelő 2014.02.04. 22:17:19

@Zoole[uk]: Nem, ha jól tudom, akkor simán a kattintást számolja.

blackhairlady 2014.02.04. 22:20:29

@zöldeketbeszélek: Inkabb nem akar, mert most valami szurke kod takarja az elmejet. Majd ra fog jonni kesobb, a sajat karan, hogy mennyire nem volt igaza.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.02.04. 22:22:38

@diggerdriver: lassan kene valami hogyan talaljunk jo ajanlatokat, hogy maradjon tobb a zsebunkben tipusu blogot. Oszinte leszek, albi, rezsi, elelmiszer, utazas, megelhetesi koltsegek utan nekem nem marad 1200 font a zsebemben egy honapban, de valahogy rendszeresen futja minden evben kb 1-2 hete kulfoldi nyaralasra.

Nagy vagyam volt Svedorszagba eljutni, most penteken megyunk, Stockholm belvarosaban egy hajon szallunk meg, mert mokasnak talaljuk. Iden meg tervben van Berlin es kornyeke, szeptemberre megvan a jegy New Yorkba, ket hetig ott leszek , es meg lehet befigyel megint Portugalia is, mert kedvesek az emberek, imadunk oda jarni.

Azt hiszem ebben elem ki azt, hogy gyerekkent meg a Balatonra sem jutottam el, csaladi nyaralas? Na olyan sosem volt. Imadok utazni, de meg jobban imadok jo ajanlatokra vadaszni.
London-New York - London repjegy pl csomaggal, mindennel egyutt £360 volt :) Orultem is.

@skaven: mondom, kinek mi a kozeposztaly. Hidd el, mi sem tagadjuk meg magunktol a jo/ draga dolgokat, de azert odafiyelve koltunk. Ket gyenge pontunk van : a szamitogep ill a konyhai eszkozok. Ott el tudunk csabulni.

De akarhogy csurom csavarom, nekem nem jon ki, hogy a leirt osszeg - ami igen hamar mehet felfele - szukos lenne.

MagyarJoe 2014.02.04. 22:24:40

Tamas a 60k kezdesnek elfogadhato de abbol london belvarosaban harman + otthoni szamlak nehez lesz megelni. Ha kulvarosba koltozol akkor meg nem sok idod marad a csaladra.

Masreszt. Szoftwer cegnel vszinu otthonrol is tudsz majd dolgozni es az Amerikai alom sokkal konnyebben elerhato. Pl ha majd egy amerikai multihoz lepsz at.

Udv

rumitom 2014.02.04. 22:24:40

@morsels: nekem 35 volt a hatar, addig dolgozom, utana hawaii. azota mar korrigalnom kellett 45re, de ezt most mar komolyan veszem

Határátkelő 2014.02.04. 22:25:18

@diggerdriver: Pedig általában szokott sikerülni... :)))))

blackhairlady 2014.02.04. 22:36:59

@sorsolo: Hat ha kiepitett bicikli ut lenne itt is, akkor en sem gondolkodnek a kerekparozason. Ezert szeretem a Balatont, ott kibicklizem magam nyaranta, nem kell felnem, hogy elsodor egy auto.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.02.04. 22:37:24

@Határátkelő:
Én rendszeresen eltévesztem.
Mikor katona voltam és alaki foglalkozás volt akkor mikor tévesztettem értelemszerűen szembefordultam a mellettem lévő katonával.
A kiképző őrmester egy Rejtői Potrien figura azonnal üvöltött a katonának aki jó irányba fordult, hogy
"KÖPJE SZEMBEEE"
:)))))))))))))))))

SzZoole 2014.02.04. 22:38:20

@Határátkelő: koszi.MIÉRT MEGYEK EL? - AVAGY ÜDVÖZLET AZ OLVASÓNAK!
Ebből az országból el kell menni.

Ízlelgetem a mondatot, nézem, elolvastam már sokszor, végiggondoltam ezerszer.

Ebből az országból el kell menni.
Nem azért, mert ez az ország nem lehetne jó hely (vannak gyönyörű tájai; az emberek kedvesek is tudnak lenni, ha akarnak, más kérdés, hogy nem mindig akarnak; néha finom az étel – noha nem olyan gyakran, mint büszkén állítjuk -; szépek a lányok és jó a bor – ahogyan Ferenczi Gyuri énekli), hanem mert nem látszik esély arra, hogy az elkövetkező években, ne adj' Isten évtizedekben értelmes, normális életet lehet itt élni, mindig előbbre és előbbre jutva.

Azért kell elmenni, mert ez az ország a Balkánon van – ha valaki járt már mondjuk Horvátországban és Ausztriában, azaz van összehasonlítási alapja, akkor tudja, miről beszélek. A lehúzás, a másik átverése, a tisztelet és a kiszámíthatóság hiánya – mind-mind a Balkán felé löki Magyarországot. Én pedig nem akarok a Balkánon élni, és főleg nem szeretném, ha a gyermekeim a Balkánon nőnének fel.

Elég volt

Koromnál fogva tinédzser éveim egy részét a szocializmusban éltem meg, és aki nem élt akkor, nem értheti, micsoda örömöt és felszabadulást jelentett a rendszerváltás. Hogy mit jelent úgy átmenni az osztrák határon, hogy nem áll senki a bódénál, hogy kérje az útlevelet.

Felnőtt eszmélésem hajnala a demokrácia érkeztére esett. Ez a blog nem politizálni akar (bár biztos jönnek majd megmondó és kiátkozó trollok, akik szerint nem vagyok magyar, lelkük rajta), de már egy ideje nem érzem jól magam ebben az országban. A mindenkori hatalom nagyon régóta hülyének néz, nem hagy élni, és a helyzet csak egyre rosszabb lesz. Most untam meg.

Hiszem, hogy nem vagyok egyedül. Látom, ahogyan tehetséges fiatalok sorra hagyják el az országot, mennek nyugatra (vagy még nyugatabbra): Ausztriába, Németországba, Angliába, Amerikába, Ausztráliába boldogulást és nyugodt, kiszámítható, előre mutató életet keresni. Nem tudom, ez az országnak miért jó, de hogy a szavakon túl senki nem tesz semmit immáron sok-sok éve ez ellen, az biztos.

Jöjjenek a személyes történetek!

Nekik, nekünk kíván szólni ez a blog, furcsa keverékeként a személyesnek és a közösséginek. Személyes azért lesz, mert végig szeretném követni az utat, ahogyan elmegyek innen – sikerekkel, kudarcokkal, megpályázott (és visszautasított) álláshirdetésekkel, és ha minden jól megy, akkor a költözködés minden örömteli nyűgével.

Mindemellett várom a történeteket azoktól, akik most mennének és azoktól is, akik már kint vannak. Sokan vagytok, és minden történet hordoz tanulságokat, minden történet segít. Szeretném, ha minél többen megírnátok a saját történeteteket, hogy miért mentetek el (vagy miért jöttetek vissza), milyen sikerek, kudarcok értek titeket új életetekben, és azt is, ami hiányzik Magyarországból. (Írni kommentben is lehet, de aki úgy érzi, története megér egy önálló posztot, az írjon a hataratkeloKUKAChotmail.com címre és kiposztolom.)

Ha mindemellett (akár egészen praktikus) tanácsokat is tudunk adni egymásnak, az külön öröm.

Ami eltaszít

Emellett sem leszek csendben: megírom majd, ami nem tetszik, ami dühít, ami eltaszít innen, legyen az politika (bár remélhetőleg ebből lesz a kevesebb), vagy a hétköznapok nyűge – remélem, minél többen csatlakoztok majd, hogy európai, kulturált módon megbeszéljük, ami mindannyiunkat bánt.

Mivel valóban szeretnék közösséget létrehozni, a bloggal párhuzamosan indul egy Facebook-oldal is, lehetőséget adva arra, hogy aki szeretne, ott beszélgethessen, építhessen kapcsolatokat – ki tudja, talán még segíteni is tudunk egymásnak! Ez lenne a legnagyobb öröm.
Azota mi tortent veled,elarulsz valamit?

morsels (törölt) 2014.02.04. 22:41:14

@rumitom:
Nalam nem volt elore meghuzott hatar, csak nagyon elegem lett belole. A sajat hataromat ertem el :-)

rumitom 2014.02.04. 22:49:25

bar nem kerdezte senki, mivel van egy kis idom es szeretek velemenyt nyilvanitani, leirom:
egy bizonyos szint felett, nagyjabol nyugati also kozeposztaly felso harmada :) (amit most nem tudom mennyi egy fore vetitett csaladi bevetelt jelent) tehat e felett, minimalis az elteres az eletszinvonalban amennyiben ugy elnel mint a helyiek, ergo a lehetosegeid maximalis kihasznalasaval.

peldanak okaert egy 60 ill. 80K fizesetes kozott, hiaba 30% magasabb, az eletszinvonalbali kulonbseg nagyjabol annyiban fog megnyilvanulni, hogy picit nagyobb, picit jobb kornyeken levo hazban, picit dragabb autoban, picit dragabb nyaralasra fogja futni. a ho vegen ugyanugy nem, vagy csak minimalis osszeg marad. egyszeruen a torlesztok lesznek magasabbak.
ennek fenyeben, a 60 vagy 80K, hogy a posztolo realis lehetosegeinel maradjunk elenyeszo kerdes.
barmire is, de eleg lesz. ha nem is sokra, de mindenre :)
a kerdes inkabb a szubjektiv oldalon dol el. varost, mentalitast stb. szeret nem szeret.

sajat peldambol kiindulva. most ketszer annyit keresek mint harom eve, es pontosan ugyanugy elek, akkor sem szenvedtem hianyt semmiben, most sem. az egyetlen kulonbseg, hogy regen 3* szallodakat preferaltam, az ar/ertek miatt, most meg mar inkabb 4*-t nezek alapbol. illetve kocsiberlesnel egy/ket kattal nagyobbat berlek. ezt nem erzem szamottevo kulonbsegnek az eletemben, de oszinten szolva kb ennyit jelent a ketszerakkora fizetes. megegyszer, ez csak akkor ha mar eleve eleg magas volt a fizetes. nos a 60K szerintem erre az anyagiaktol valo teljes elkulonuleshez vezeto eletnek a belepo szintje.

nyilvanvaloan ettol sokkal kevesebbol is meg lehet elni, es csaladot nevelni. a vilag vagy 95%-nak sikerul.

Latcho Rom 2014.02.04. 22:49:40

@Határátkelő: Igazad van, ertelek s elnezest kerek.

Jovoben a hasonjellegu provokaciokat ignoralom, megigerem

Szep napot neked.

tanato 2014.02.04. 22:50:35

@Zoole[uk]: Nem árulhatja el titok.A Határátkelő nem személy hanem a nagy bloggazda, a Karmester..Nem fedheti fel a kilétét mert összeomlik a zenekar.

SzZoole 2014.02.04. 22:55:21

@tanato: igen ezt mar korabban megbeszeltuk,de mivel az elso posztot o irta es egy kicsit ketsegbe esett irasnak latszik,csak arra vagyok kivancsi,hogy 2010.08.16 ota tortent e vele es a csaladjaval valami valtozas,csak ennyi semmi mas:)

rumitom 2014.02.04. 22:56:24

@morsels: a kieges ellen ugy kuzdottem, hogy contractorkent regen csak 8 honapot dolgoztam egy evben.
miota jelentosen megnott a napi dijam, mar nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust es legalabb 10 honapot munkaval toltok :) fene a kapitalizmust, vagy a 45 utan nem akarok dolgozni mentalitast.

morsels (törölt) 2014.02.04. 22:58:53

@rumitom:
Neked van csaladod? Feleseg/gyerek?

rumitom 2014.02.04. 23:12:07

@morsels: not yet, de mar tervezes alatt
ertem a kerdest, es jogos

morsels (törölt) 2014.02.04. 23:27:15

@rumitom:
Mondjuk ettol fuggetlenul, amit te csinalsz, az is egy kulon kategoria, a lehetosegek is masok, meg persze az elvarasok is.
Mindenesetre nem altalanos. Meg ehhez is kell egyfajta hozzaallas. Es hat ugye az unalomig ismert megjegyzes, miszerint nem vagyunk egyformak :-)

Latcho Rom 2014.02.04. 23:35:44

@rumitom: irtad mar hany eves vagy..azt hiszem, ha nem titok?

Taxomükke (UK) 2014.02.04. 23:47:59

@Whave: Mert hülyeségeket beszélnek.

Latcho Rom 2014.02.04. 23:48:03

@shakti_rom: azt hiszem irtad mar valahol....

SzZoole 2014.02.04. 23:51:41

@shakti_rom: he gadzsi,teged nem kitiltotak?

Taxomükke (UK) 2014.02.04. 23:52:44

Nna, nem volt kedvem átolvasni az összes kommentet, a felénél elegem lett, úgyhogy megmondom inkább a tutit: 60.000 fontból nagyon kényelmesen és nyugodtan meg lehet élni Londonban és környékén 3 embernek. Nincs min gondolkodnod.
A lakást otthon add el, fizesd ki a tartozásokból, ami belefér. Úgyis csak egy panel, ha mégis haza akarsz menni, kapsz ugyanolyat.
Nem fogsz akarni.

______________ (törölt) 2014.02.04. 23:57:27

@britblog: it is pretty interesting, that you think in hungary it's a lot better to rise your kids. why do you think so? i would definitely agree with the opinion that it is a lot better to rise them in the countryside as in the capitals - whether it's called london or budapest. actually i would qualify the latter as a sin. it's a criminal act to force your offspring to breathe in that polluted air...

M. Péter 2014.02.05. 00:07:19

@Whave: Ha egy gyereke van, akkor 50000 és 60000 között a child benefit megvonásával effektíve 52%-os adót fizet. Ha Londonon kívül csak 50000-et keres, de havi 500 fonttal olcsóbb a lakbér, akkor már több pénze marad.

SzZoole 2014.02.05. 00:11:41

@M. Péter: miert fizetne 52%-os adot 50es60 ezer kozt?
Evi 150000-es hatarnal is "csak" 45%-ot kell adozni.

Shanarey 2014.02.05. 00:40:11

@lexrex:

Ez az, de a HÁ is csak egy ember, akinél szabályok vannak, de nem mindig figyelik a betartását.

Vicces hogy pár napja amikor velem szórakozott akkor nem látta, és akkor sem amikor másokat pécézett ki.

M. Péter 2014.02.05. 00:46:58

@Zoole[uk]: Mert 50000-es fizetéssel még kap évi kb. 1000 font child benefitet egy gyerek után, 60000-es fizetéssel meg nem.

SzZoole 2014.02.05. 00:55:45

@M. Péter: ez igaz,en ketto gyerek utan kapok evi £1620-at
De £60k-nak igy is tobb a nettoja,mint a £50k nettoja+£1000 child benefit,de lehet hogy tevedek

M. Péter 2014.02.05. 00:57:55

@Zoole[uk]: Meg van 2% National Insurance is, úgyhogy az a 45% is igazából 47%.

SzZoole 2014.02.05. 01:04:05

@M. Péter: en ugy tudom,hogy a 45%-ot evi £150k felett vonjak ez a plafon ado kulcs £60k evi fizetesnel 38%-os adot vonnak,de nem biztos,ha Charlie itt lenne o biztos,hogy tudna pontosan

M. Péter 2014.02.05. 01:46:04

@Zoole[uk]: Több, de ha valakinek 3 gyereke van, akkor a 10000 font bruttó különbségnek csak kb. 1/3-át kapja meg nettóban.

xxylon 2014.02.05. 02:35:01

@Zoole[uk]: csak a child benefitre ertette, 60k folott (de lehet 65) mar nincs child benefit.

50-60k kozott aranyosan egyre tobb adot fizetsz, ugy hogy 60knal mar a teljes benefitet vissza kellene fizetni (mondjuk ilyenkor meg se kapod). Ja es ez akkor is igy mukodik ha te keresel sokat es a feleseged igenyli a CHBet. Ostoba rendszer.

Latcho Rom 2014.02.05. 02:35:11

@sorsolo: raise kids not rise, herr prof.

fuvet, ganonat lehet rise.
:)

Latcho Rom 2014.02.05. 02:35:23

@Zoole[uk]: houdini rokona vagyok, nem kamu, megszoktem, de ne szolj senkinek! :)

morgo1229 2014.02.05. 07:06:21

@shakti_rom: hat megse sikerult kirugatni magad? aze orulok. Uncsi lenne nelkuled. Sok sikert az uj melohoz! Lesznek kollegaid ?

tanato 2014.02.05. 07:13:09

@Zoole[uk]: Nem 2010-ben, 2011-ben indult el a történet.

kzolika 2014.02.05. 08:05:40

@Tamás a disznó: Megertem a posztolot.
Nekem hasonlo cipo, de mas vegzettseg, iparag es pozicio (penzugy) szamszeruleg kb. 1 a fizetes, de ebbol csak egy lakashitel van (lakas, nem haz es nagy volt az onerom, tehat boven 100 alatt). Masreszt a lakashitelt valahol hosszutavu mmegtakaritasnak gondolom, es még emellett is fizetek "igazi" kozep- es hosszutavu megtakaritasokat is, megtakaritok penzben is, biztositasban is, es van olyan resze a portfoliomnak, amivel kockazatosabb uzleteket kotok.
Mennék, mert a korulmenyek, az emberek, az anyanyelvi kornyezet, a jovo, a hangulat, a lehetosegek es még van egy tipusa is az angol noknek, akiket...
Es azert nem mennek, mert ha mindenki elmegy, akkor elottem a lehetoseg, hogy konnyebben beuljek egy igazgatoi szekbe egy majd' 2-es csomagert. Abbol meg mar itthon is jol el lehet lenni. Ha van penz es 6 ezer GBP brutto itthon a geci jo penz kategoria, akkor itthon is konnyu az elet.
Es azert sem mennek, mert a mostani poziciomban kinn kapnek 48-60 ezer GBP-t + benefit, az meg penzben nem annyival jobb.
Munka:dolgoztam angol cegnek, hat ott az angol kozpontban kurva sokat tuloraztak, igaz az en poziciom Angliaban kb. 60-65 ezer GBP/ev volt es ok maguk mondtak, hogy ez az iparagban egy kicsi, csaladias, nem-City, rosszul fizeto ceg es sokan hagyjak el a tobb penz miatt.
Mindemellett tobbszor jarva Londonban tapasztaltam, hogy 17 orakor a PWC szekhazbol egymas sarkat taposva ozonlottek ki az emberek, ez meg nalunk kevesse elkepzelheto. Szoval ott sem mindenhol tuloraznak.
Vegul szamomra sokat er, hogy a csalad, baratok nem par ora repules, hanem kb. gyaloglasnyi tavolsagra vannak.
Nehez dontes.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.05. 08:55:58

Hát én még így a posztot elolvasva is aszondom: naná, úgy fogadd el, mint a huzat!Az angliás posztokból kiderült már, hogy nagyon sokan havi 1500-1800 as fizetésre is nanát mondtak.Hát még 6000-re.Ha meg nem teccik, pár év után tovább lehet állni bárhová, egy komoly anyagi tartalékkal.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.05. 09:14:58

@charlieharper (UK, de nem London!): Jajj, ezen mindig röhögök, hogy mennyire ostoba elnevezés egy városnak az, hogy Olvasás...
Ha kiejtve nem is, de leírva az, nem?

Mr Long 2014.02.05. 09:40:47

@geegee: Es ha csak ez lenne az egyetlen...
A legjobb, amikor az angol kollegak is mashogy mondanak neveket, foleg, ha meg sosem talalkoztak veluk.

Mr Long 2014.02.05. 09:45:25

@rumitom: Tehat ha a magasabb fizu miatt nem cserelne a 3-as bmw-t 4-esre, akkor lenne kulonbseg megtakaritasilag.
Also kozeposztaly felso harmadanak masdik felenek 90 szazalakahoz a belepo osszeget megadnad? :DDDDDDDD

Mr Long 2014.02.05. 09:59:26

@Mr Long: Akartam mondani, hogy 5-re, nem 4-re.

Jesus.Green 2014.02.05. 10:01:54

@geegee: Nem rohogni kell, hanem muvelodni. Short of that, eleg a wikipediaig eljutni: '[...] the first clear evidence for Reading as a settlement dates from the 8th century, when the town came to be known as Readingum. The name probably comes from the Readingas, an Anglo-Saxon tribe whose name means Reada's People in Old English,[7] or less probably the Celtic Rhydd-Inge, meaning Ford over the River.'

SzZoole 2014.02.05. 10:47:17

@M. Péter: @xxylon: hu,ez mar nekem bonyolult,mindegy nem is kell,hogy ertsek hozza.
Nekem egy a lenyeg,dolgozunk,fizetem az adot,fizetem az NI-t,csak a ket gyerek utan kapok benefitet es a lenyeg;HOGY HAGYNAK ELNI!!!
Koszonom a pontositast nektek:))))

SzZoole 2014.02.05. 10:49:20

@shakti_rom: Houdini nem szabolcsbol szarmazik:)))

SzZoole 2014.02.05. 10:52:33

@tanato: biztos vagy benne?Szerintem nezd vissza.

tanato 2014.02.05. 11:21:52

@Zoole[uk]: 11-ben indult el az Origon

SzZoole 2014.02.05. 11:34:08

@tanato: hu,ezt jol beneztem,igazad van,nem tudom miert emlekszem 2010 augusztusra ,talan azert rogzodik bennem annyira az a datum,mert akkor tortent velem egy nagyon komoly baleset,gyakorlatilag egy orvosi csodanak szamitok,mert az orvosok is megmondtak hogy tobb milliobol,csak egy paran eltek volna tul,de igy felepulni,mint en az nagyon ritka,
Elnezesedet kell hogy kerjem nem akartam okoskodni:)))

Latcho Rom 2014.02.05. 11:39:03

@Zoole[uk]: te amugy is egy kesz csuda vagy, spannom :)

SzZoole 2014.02.05. 11:40:34

@shakti_rom: hat o mar tenyleg szabolcsi,de inkabb szatmari,matolcs(ma mar tunyogmatocs)utan kezdodott a beregi resz.

Latcho Rom 2014.02.05. 11:44:46

@Zoole[uk]: tudod hogy lett zalka mate belole?

mond nagyon gyorsan hogy mateszalka..mateszalka mateszalka...

matolcs par kilometer gyarmathoz...

SzZoole 2014.02.05. 11:49:33

@shakti_rom: frank bela neven szuletett,ha jol emlekszem

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.02.05. 13:51:55

@tildy[UK]: nyaralás abszolút első számú prioritás, amikor alig volt miből, akkor is. szerencsére már a nagyszüleim is ilyenek voltak, már a hetvenes években is összekuporgatták a dollárellátmányt, és mentek sátorral, Ladával Olaszországba, Görögországba, és kb száraz kenyeret ettek, csak hogy fussa a pénz. gyerekkoromban állandóan Balaton (mondjuk más se nagyon, a nagyszülők már kiöregedtek a sátorból). sose szoktam magam mázlistának tartani, de olykor nem ártana :-)

britblog 2014.02.05. 14:15:40

@Határátkelő: Maybe start another thread? Is it possible to message folks individually?

Haloperidol 2014.02.05. 15:45:37

En nem Londonban, hanem egy masik nagyvarosban a felesegemmel egyutt, aki jelenleg nem keres, hanem tanul, BOVEN, NAGYON KENYELMESEN megelek brutto evi £48k fizetesbol, ugy, hogy havonta kb £1000-et teszek felre. (a netto nagyjabol £2900pcm.
Nem dozsolunk, semmi luxus, evente 1-2 nem tul draga nyaralas, evi 2-3 hazautazas, auto (bar eleg roncs) fenntartasa siman belefer. Mindenkeppen erdemes elvallalni a melot. En egy pillanatig nem haboznek. Mar csak a kaland, a kihivas kedveert is - amikor en kimentem, az is izgaott, vajon megallom-e a helyem kulfoldon?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.02.05. 16:12:41

@Jesus.Green: Ok, köszi.Attól még lehet röhögni is... :-)

tanato 2014.02.05. 16:16:35

@Zoole[uk]: Gratulálok második "születésedhez"!Autóbaleset volt?

SzZoole 2014.02.05. 16:28:36

@tanato: koszi,nem autobaleset,otthoni baleset volt egy balkon korlat tort el es zuhantam 9 metert betonra az egesz baloldalam serult a lepemtol a koponyamig,ketszer elesztettek ujra,hat nap koma es majdnem ket ev labadozas orvostol orvoshoz jartam,a balesetem 2010 aug.11-en tortent es 1974 aug.11-en szuletem.
Ez egy hosszu story.

tanato 2014.02.05. 17:16:52

@Zoole[uk]: Akkor ez tényleg egy második születés volt,ráadásul ugyanazon a napon.

SzZoole 2014.02.05. 17:23:51

@tanato: igen,ebbol,csak annyi elonyom van.hogy ket ajandekot kapok ugyanazon a napon:)))

M. Péter 2014.02.05. 19:52:01

@tildy[UK]: Nincs családi adózás.

______________ (törölt) 2014.02.05. 23:06:10

@zöldeketbeszélek:
én is elmúltam 18, de ettől még nem kevésbé ítélem el a "felnőttek" (?) társadalmát. szerintem jobb lenne, ha az emberek nem felejtenék el, milyen volt amikor még "őszinte emberek voltak".
nem gondolom, hogy mindenki korrumpálódik 30on túl. igaz, sokan válnak erkölcsi hullákká, de ezért mindenki maga felelős.

Latcho Rom 2014.02.05. 23:18:27

@sorsolo: amikor en meg oszinte ember voltam, nem igy dalolta a levi? :)

______________ (törölt) 2014.02.05. 23:40:56

@shakti_rom: ez lehet, hogy freudian slip volt. rise of the robots. ;) i would rather have them rised.
"house of the rising kids".
forget "make love not war". the new slogan: "rise barley not kids".
(i prefer whisky to offspring.
save the world: use condom.)

de köszönöm, ma is tanultam valamit. fehérek közt egy európai.

______________ (törölt) 2014.02.05. 23:40:56

@shakti_rom: nem a', bródyék egy későbbi korosztályról énekeltek. józsef attila ordított és toporzékolt.

ingyen / illegál (de biztos nagyobb a választék! ;) ) : ebookw.com/

Latcho Rom 2014.02.05. 23:46:27

@sorsolo: osmerem. nem a tematikadat javitottam csak a nota szoveget :)

So, did you rise this morning? :) Ill have to rise way too early tomorrow.
That is the way I was raised, strong "svab" work ethic, you might say.

gnite :)

PannonBoy 2014.02.06. 00:45:02

Ez egy kifejezetten érdekes poszt volt, végre nem az alsókategóriás mosogatóbajnokok története.
Nos, igen, hogyha már az embernek van valamilye, kialakult élete, akkor azt nem szívesen kockáztatja, mert nem tudja mi vár rá és megeshet, hogy rosszabb lesz.
Ezért kedves posztoló, érdemes jól átgondolnod, hiszen a körülményeidet te magad ismered, nem pedig egy blog kommentelői. Így inkább a saját megérzéseidre hagyatkozz, mintsem másnak a megmondó szövegére.
Olyan szempontból érdekes a dolog, hogy van egy erős szándék, ami már 5 éve tart. Szóval valahol már ez a fejben el van döntve. Másrészt meg tényleg szerencsés a szoftverfejlesztés, az eléggé exportálható tudás.

Én személy szerint, ha lenne 60k-s ajánlat Londonból, akkor már másnap csomagolnék, azzal sem törődve, hogy durván szerződést szegve (azonnali felmondás csak úgy) hagynám ott a munkáltatót. Sajnos nekem nem IT-s a végzettségem, a gazdasági MSc-vel pedig nem nagyon lehet kint boldogulni.
Ne sokat gondolkozz! :)

tableno 2014.02.06. 14:08:08

@kzolika: "Es azert nem mennek, mert ha mindenki elmegy, akkor elottem a lehetoseg, hogy konnyebben beuljek egy igazgatoi szekbe egy majd' 2-es csomagert. Abbol meg mar itthon is jol el lehet lenni." - na ez egy óóóóóriááási tévedés. Ha mindenki (vagy majdnem mindenki), aki eléggé képzett, elmegy, akkor előbb-utóbb a munkahelyek is mennek utánuk. Illetve nem fognak a multik ide olyan munkahelyeket telepíteni, amihez kellenek a nagyon képzett (és ezáltal jól fizetett) emberek. Azt a kevés jól fizető pozíciót, ami marad, azt meg majd betöltik uram-bátyám-párttársam alapon...

tableno 2014.02.06. 14:09:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: és az pontosan mire mentség? Ezek szerint úszítani OK, amennyiben a piszkos munkát más végzi el?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.06. 14:23:06

@tableno:

Szerinted ha egy náciellenes csoport kiadványa után valaki elindul neonácikat gyilkolni, a náciellenes csoport hibás? Esetleg be kell tiltani ezek után az antifasizmust?

tableno 2014.02.06. 15:04:31

@maxval a gondolkodó birca: ekkora csúsztatás még egy síbajnoknak is a becsületére válna... A helyes analógia a következő: ha a neonácik a kisebbségek ellen úszítanak, és ez előbb-utóbb tettlegességbe fajul (ez amúgy a jellemző), akkor ezért a neonácik (is) hibásak. És igen, jobb helyeken be szokták tiltani az ilyesmit.

tableno 2014.02.06. 17:07:35

@maxval a gondolkodó birca: nem, az a diktatúra receptje, ha hagyják a szélsőségeket érvényesülni. Ez a recept a weimari köztársaságban fényesen be is vált.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.06. 17:32:03

@tableno:

Oké, tiltsunk be mindent a biztonság kedvéért.

tableno 2014.02.06. 20:16:39

@maxval a gondolkodó birca: mint például a haverod, Putyin a "melegpropagandát"? Az bezzeg demokratikus lépés volt, ugye? :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.06. 22:17:26

@tableno:

Ez nem demokratikus, de néha ez szükséges. Mint Németországban a holokauszttagadás tiltása, az sem demokratikus, de szükséges.

tableno 2014.02.06. 22:39:11

@maxval a gondolkodó birca: na most akkor teljesen ellentmondtál önmagadnak. Akkor a tiltás zsákutca vagy nem zsákutca? Vagy csak akkor nem zsákutca, ha neked nem tetsző dolgokat tiltanak be?

Latcho Rom 2014.02.07. 02:45:06

@tableno: meg a kinai olimpianak,is tudtam orulni, ennek nem tudok.

PannonBoy 2014.02.07. 07:42:40

@shakti_rom: Nemrég olvastam a cikket (a mellékelt video-t nem néztem meg, már a cikk is épp elég felkavaró).
Mindenesetre az a véleményem, hogy az ilyen embertelen alakokat örökre rács mögé kellene tenni, mivel olyanokat kínoznak, akik semmit sem ártottak nekik. Szégyen gyalázat. Hihetetlennek tartom, hogy a melegség megítélése attól függ, hogy milyen lokáción él. Szerintem ezt az egész Föld nevű bolygón fenntartások nélkül el kell fogadni.
Tudom, Maxval nem ért egyet, de teszek rá.

Itthon nálunk sem az a kívánatos légkör van a melegek számára, amit elvárnék, így kénytelen leszek én is Nyugat-EU-ba menni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.07. 09:18:34

@tableno:

Általában rossz a tiltás, de néha szükséges.

britblog 2014.02.07. 10:34:41

@PannonBoy: I think I would go with PannonBoy, since I last posted, I wrote two full pages of A4 in response to questions as to why I am in Hungary and why did i come - my laptop then did the "blue screen of death" and I lost it!!!!!
I have reflected and discussed the questions since and am not sure exactly what to post - I realise that although many will find the UK not the England of films and media, but sometimes depressingly shallow, culturally lacking with attitudes shaped by poor quality newspapers like the Daily Mail. If you are there and work you are generally accepted. I think that socialising and forming social groups is essential especially if one partner is working and the other is looking after children - it can be very lonely for the latter. Despite all the "problems", there are a lot of good aspects about the UK, but this all becomes a much longer discussion, and perhaps better commented on by Hungarians working there.
Ultimately my last two days of reflection have led me to the conclusion that the Hungary I first stated visiting 21 years ago and moved to in 2005 is not the same as Hungary now - nor am I for that matter. The main difference is the “existential insecurity” for many. Not a phrase I was very really aware of until recently.
What does this mean (to me) – well, in the UK you get a job, if you work hard you get on. There is less nepotism. If you do not do something stupid like stealing etc then you keep your job as long as you are competent. A women is not generally discriminated against because she has not had kids yet or likely to have more. If you start your own business then you get work on your strengths not what you pay to someone else.
The government screws up like they all do, but any hint of corruption is jumped on by the media and legal system, people who feel they have a legal case can fight their cause and do – they are cynical about politics but still have some faith in the voting political legal system. They believe corruption is more than it is, but it does not exist at a civil service / local government / medical level – more subtle – behind the doors of big business no doubt but even then less likely to be a Nokia box, rather deals that are beneficial to companies vs individuals.
TRANSPARENCY is a genuine aim of government, NGOs and many businesses!
Hungary has a rich history and culture, it is a fascinating country, it has some beautiful countryside and is full of thinking, educated individuals. I like it here, but is has changed of late and whilst MSZP and FISESZ both have blood on their hands politically – I now worry about the future.
If I am worried, then many must be frightened or they have given up – I always joked with a Hungarian friend that Hungarians had a genetic tendency to depression and dark thoughts . I think have a better understanding and feeling for the country these days and don’t make the “joke”, but maybe it is familiar?
One of the most important things in life that gives us hope and enriches our existence is to have hope and make plans for the future – short term and long term. The more I talk to people, the more this seems to be fading. Despair is perhaps a better description. This is why people leave – what is the pointy in encouraging large families, if the children grow up learn and leave. I believe that Hungary is now badly on the wrong track and it is very sad.
BUT it is important to have how and to finish on a high point, this link is to another thread on this blog. Someone doing well and not just in IT
hataratkelo.blog.hu/2014/02/07/valahogy_mindig_jol_alakultak_a_dolgok
Sorry to have moved into politics.

tableno 2014.02.07. 10:41:24

@maxval a gondolkodó birca: konkrétan akkor, ha valami nem a te izlésed szerint való. Ezt hívják képmutatásnak.

tableno 2014.02.07. 10:45:05

@britblog: very thoughtful analysis, thank you!

Mr Long 2014.02.07. 11:13:44

@maxval a gondolkodó birca: Egyreszt miert szukseges?
Masreszt mi a velemenyed a nemetek szivarvany szinu teli olimpias ruhajarol? A bajszos torpe foroghat a sirjaban rendesen :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.02.07. 13:06:15

@Mr Long:

Az orosz szervezőbizottság is szivárványos ruhát hasxnál.

britblog 2014.02.07. 13:20:52

@tableno: Thankyou, I was not sure whether to post or even to what level of detail.

2014.02.07. 14:17:12

@britblog: fyi - if you want people to actually read your thoughts on Hun vs GB, you should paste it under today's post.

britblog 2014.02.07. 17:07:56

@charlieharper (UK, de nem London!): Thanks for this, it has been suggested that i add why we actually moved here and paost as you said. Its only time that is short! How do you find the UK these days?

PannonBoy 2014.02.07. 21:01:32

@britblog: I really like your comment, that was a thorough comparison. I agree with you in your points and absolutely think that things getting worse. Although Hungary has a good central location and useful resources, people including the government tend to waste all. Not only these annoying things make me to leave the country but even its legal insecurity - as an example discrimination against people with special circumstances or gays.

0x1D 2014.02.19. 23:43:01

nekem ettől a posztól hányingerem lett.
a szerző komolyan évi 60k font miatt fosik h nem fog megélni?? nem tudom mi a szakmája és itt mekkora lábon élt (gondolom nem olyan fényesen, ha gondolkodik h elmenjen) de 60k még Londonban is soknak számit. Teamleadek kapnak ennyit esetleg, ha nagyon megfelelnek.
Egy programozói fizetés 35-45k font évente bruttó.
Egy megfelelő albival simám megsporólható 1000-1500 font havonta.
60k fontnak 3480 font a havi nettója, ebből ha ügyesen csinálja simán megspórol 2 kilót

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása