Ha vasárnap, akkor blogajánló, így lesz ez ma is, ráadásul szerintem mindhárom mai választottam nagyon érdekes írás. Az első egy (nekem) új blogot mutat be, méghozzá egyenesen Washingtonból, ahová egy három gyermekes család költözött, és persze az egyik legnagyobb kérdés az volt: hogyan veszik majd az akadályt a gyerekek. Aztán kiderül, hogyan lesz egy magyarból segédmunkás egy manilai zugépítkezésen, végül, de nem utolsósorban ellátogatunk Izlandra is.

Az első ajánlott történet a Washingtoni napjaink blogon jelent meg, és a gyerekek beilleszkedését járja körül, szerintem nagyon érdekesen. Íme, egy rövid részlet!

„Vannak dolgok, amikre fel lehet készülni, a papírmunkákat elő lehet készíteni, sok dolognak utána lehet nézni, már otthonról el lehet bizonyos dolgokat intézni.

A gyerekek esetében is alaposan körbejártunk mindent (oltások, iskola stb.) és amit lehet megtettünk otthonról, de azt, hogy egy gyerek hogy fogja viselni, hogy fog tudni megbirkózni a sok újdonsággal, az állandó idegen nyelvi környezettel, a sok tanulnivalóval, az egészen más kultúrával stb., nos, ezt nem lehet előre megjósolni és nem lehet rá felkészülni.

(Legkisebbünk miatt aggódtunk a legkevésbé, hisz őt érinti legkevésbé a változás, ugyanúgy otthon van velem, akárhol is vagyunk.) Úgyhogy leginkább ilyen kérdések fogalmazódtak meg bennünk: Kirángassuk-e őket a jól megszokott környezetükből, az iskolából? Milyen lesz nekik távol a nagyszülőktől, családtagoktól és a legjobb barátoktól? Mennyire viseli meg őket, hogy nem mehetnek az imádott fociedzésekre, a nagyon szeretett edzőhöz, az igazi barát-csapattársakhoz és nem tudnak részt venni a meccseken?

Közben pedig az ügy mellett szólt, hogy megtanulják a nyelvet, látnak és megtapasztalnak egy egészen új világot és megtanulnak benne boldogulni, remélhetőleg sok pozitív élményt szereznek, magabiztosabbak lesznek, megtanulnak jobban bízni a képességeikben és később is, ha új helyzettel és kihívással találják magukat szemben, akkor bátrabban állnak elébe és talán könnyebben boldogulnak úgy általában is.

(...)

Ez pontosan az a szituáció, amikor csak akkor tudod meg, hogy megbirkózol-e egy feladattal, ha kipróbálod. Lehet beszélni a biciklizésről, meg az úszásról, de ettől még nem fogsz tudni biciklizni és úszni, valamint a mézédest is csak akkor érted, ha már kóstoltad a mézet.

Úgyhogy arra jutottunk, hogy akármennyit gondolkodhatunk, akkor sem leszünk beljebb, viszont ez egy óriási lehetőség, jóval nagyobb, mint amekkora kockázat, és a rövidtávon felmerülő nehézségeket messze kompenzálják a hosszú távú nyereségek.

Felvérteztük hát magunkat, volt egy vészterv (visszafelé is megvettük a repjegyet), arra az esetre, ha tényleg pocsékul sülne el a kísérlet, de végül félelmeinknél nagyobb volt a bizalmunk a gyerekeinkben, abban, hogy minden megoldható, hogy együtt és egymást támogatva meg tudjuk csinálni, hogy talán ez a legtöbb, amit adhatunk a gyerekeinknek, úgyhogy ugrottunk egy nagyot és itt vagyunk."

Hogy sikerült-e a beilleszkedés első fázisa, azt megtudhatjátok, ha ide kattintva elolvassátok a teljes posztot!

Segédmunkás egy manilai zugépítkezésen

Régen jártunk már a Fülöp-szigeteken, ahol a tájfun elég komoly tragédiát okozott. Marci legfrissebb posztjából kiderül, hogy a katasztrófában megrongálódott házak helyrehozatalát egészen sajátos körülmények között oldják meg a helyiek – avagy hogyan lett egy magyar segédmunkás egy manilai zugépítkezésen?

„Az utcában, ahol szerintem még sosem járt fehér ember, pont úgy néztek rám, ahogy egy utcában néznek, ahol még sosem járt fehér ember. Pont úgy néztek rám, ahogy én is néztem volna, ha meglátok egy másik fehér embert.

Kivétel persze, ha az a másik fehér ember egy 80 év körüli német ürge, mert akkor egyből vágom, hogy valami háborús bűnös náci tiszt, aki menekülés közben véletlen a Fülöp-szigeteken kötött ki Dél-Amerika helyett, aztán itt ragadt – kicsit előítéletes vagyok, de nem is tagadom.

Tulajdonképpen nem is utca volt ez, hanem egy sikátor, aminek két oldalán saját kezűleg épített házak sorakoztak egymástól 0 cm-re építve, ahol egy felnőttre körülbelül három gyerek jutott: egy félpucér, egy mezítlábas, meg egy „normál" öltözetű – gondolom, a felosztást naponta cserélik, legalábbis így lenne igazságos.

(...)

Hogy kerülök én ide? – kérdezitek Ti.

A barátnőm rokonainak elvitte a házát a giga-mega Yolanda tájfun nem is olyan régen, ezért úgy határoztak, hogy kibővítik a házat – amiben amúgy hatan laknak és úgy saccolom körülbelül 40 nm - így még plusz 2 ember oda költözhet, hogy megpróbálja szerencséjét a fővárosban. Hát így lett belőlem segédmunkás egy manilai zugépítkezésen – felelem én.

(...)

A feladatom kimerült a homok és sóder bezsákolásában, amit elvittek a házhoz, hogy ott hozzákeverjék a betonhoz. Ez természetesen nagy kosszal jár, hiszen a cement száll össze-vissza miközben lapátolják, és persze víz is kell a betonhoz, ami a mi esetünkben lassan, de biztosan egyre messzebb és messzebb csordogált, míg végül végig nem folyt a kanyaron át a kis térre, onnan pedig 15 m-en át az utcára.

Ez azt jelenti, hogy az építkezésünkből kijutott nem csak a közvetlen szomszédoknak, hanem a fél utcának is. Én csak pislogtam mikor láttam, hogy a betont konkrétan a szomszéd falánál keverik, ami körülbelül 50 cm magasságig tiszta szutyok lett. Pedig az a ház még vakolva meg festve is volt, ami az ilyen helyeken ritka.

(...)

Hogy mi a konklúzió? Az nincsen. Csak akartam írni egy cikket arról, hogy létezik olyan hely a világon, ahol a szomszéd nem esik neked, ha az ő falán kevered a betont és az utca nem lázad fel, ha az építkezéseddel összekoszolod a portájukat. Gondolom, úgy vannak vele, hogy van ennél rosszabb is."

A poszt ennél természetesen jóval bővebb és nagyon érdekes képekkel teli, úgyhogy mindenkinek szívből ajánlom, hogy kattintson és olvassa el az eredeti bejegyzést!

Svédországból Izlandra

Az egyik előnye annak, ha az ember Svédországban él (mondjuk akad egy pár...), az az, hogy fantasztikusakat lehet kirándulni és utazni a környező északi országokban is. Én például nagyon szívesen elmennék egyszer Izlandra, így aztán amikor megláttam Bandirepublic útibeszámolóját, akkor tudtam, hogy ma meg fogom osztani veletek. Íme!

„Elég durván odavágta őket a válság, és már ötödik éve nyögik azt. Beszélgettem erről több helyi erővel is és egyik sem volt túlságosan boldog a téma kapcsán. Kezdetben például a devizahitelek törlesztő részlete 2,5-szeresére nőtt csak hogy egy ismerős és húsbavágó nüanszot említsek.

Közvetlenül a gazdasági összeomlás miatt 25 000 izlandi emigrált, ami a magyar állítólagos félmillióhoz képest kevésnek tűnik, viszont Izland teljes lakossága 320 000 fő, tehát ez egy laza 8%-os arány, ami azért relatíve szemmel látható.

(...)

Az első pillanattól kezdve az a kérdés motoszkált a fejemben, hogy ugyan mit keresnek itt egyáltalán emberek. Miért akarna valaki ott élni a zord időjárást és természet kihívásait folyamatosan elviselve?

A golf-áramlatnak köszönhetően enyhe +5 C fok körül volt a hőmérséklet január közepén, míg Stockholmban -10 volt, viszont 40-50 km/h-s jeges szél próbált meg az összes létező testnyílásomon a csontomig hatolni. A napfelkelte hivatalosan 10:45-kor van, de a jelenség nevét adó égitestet nem feltétlenül látja meg az ember.

(..)

Azért a szokatlan táj tényleg lenyűgöző tud lenni, de ha egészen őszinte akarok lenni, akkor egy sivatag vagy az Alpok random része semmivel sem marad el Izland mögött, csak egyszerűen más.

A város pedig először óriási csalódás volt, mert csak a külsőbb kerületekben, az újonnan épített részeken járkáltam az első napokban. Folyamatosan kutatta a szemem az interneten korábban látott gyönyörű, hangulatos, színes kis házikókat, de helyette csak ötletszerűen elszórt ronda épületeket láttam. Olyan volt az egész, mintha egy ízléstelen vidéki polgármester próbálná ingyen hitelből világvárossá tenni a járását – sikertelenül.

Persze a végén sikerült bejutnom a központba, ami tényleg levett a lábamról. mindenütt hangulatos kávézók, éttermek. Rengeteg művészi graffiti, millió szín, érdekes arcok; át akartam ölelni az egészet. Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy pl. a 7. kerületi bulinegyed Pesten semmiben sem marad el a világ legnagyobb partiközpontjának titulált Reykjaviktól, úgyhogy kihúzhatjuk magunkat nyugodtan, amikor ez a téma jön szóba."

A poszt természetesen ennél jóval részletesebb, úgyhogy ebben az esetben is csak bátorítani tudlak titeket, hogy kattintsatok, olvassátok el az egész bejegyzést!

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.