oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. január 06. 06:47,  Bridgwater, ahol kétszer ugyanabba a folyóba léphetsz 421 komment

2014. január 06. 06:47 Határátkelő

Bridgwater, ahol kétszer ugyanabba a folyóba léphetsz

A mai poszt elé elöljáróban annyit: aki rózsaszín mesét vár az angliai raktáros munkáról, az ne olvassa el. Aki szeretné tudni, milyen órákat 4 fokra hűtött hangárban melózni, az igen. Mint Béla írja: ez nem élet, csupán létfenntartás és vegetálás heti 200-250 fontért, ami az értelmes időt veszi el az embertől. Egy kemény történet következik.

cím_83.jpg

„Különbözőek vagyunk. Talán legtöbben kényszerből, az anyagi boldogulás reményében költöznek külföldre vagy a karriervágyuk hajtja őket, esetleg csupán az, hogy bizonyítsák, a magyar népmesei hagyományok „szerencse próbálása" számukra is jól végződik és büszkén térhetnek haza.

Én csodára várni jöttem Angliába. Ehhez semmi mást nem kell tenni, „csupán" a megfelelő helyen kell lenni a megfelelő időben és a megfelelő lelkiállapotban. A pénzkeresés ennek az anyagi hátterét biztosítja, de mindenképpen szükséges ahhoz, hogy ne kényszerüljek hazamenni, amikor elfogyott a pénzem.

Milyen csodára vártam? Arra, hogy a volt barátnőm „észhez térjen". Nem erről szeretnék írni, ezért elég annyit elárulnom, hogy a tavasz végén egy előre látott krízishelyzet megoldása helyett „lovat váltott" és újdonsült barátjához Angliába költözött.

Persze, ez is egy „megoldás", de csak megérkezésem után kb. egy hónappal jöttem rá, hogy a várakozásom teljesen hiábavaló, mert egy évekkel ezelőtti krízis hatását felerősítve ő nem csak új párt, hanem új elmeállapotot is választott magának, amit tudományosan valószínűleg paranoid skizofréniának hívnak és mindenekfelett elég erős köteléknek bizonyul egy hasonlóan labilis és szellemileg kissé zavaros, de nagyon kedves emberhez.

Ezt mindenki tetszése szerint értelmezheti, mint ahogy az én döntésemet is, vagyis - mint ők - elítélhet „zaklatásért" úgy, hogy szándékosan nem kerestem, mégis egy véletlen folytán már érkezésem napján megtudtam, hol lakik és csupán szülinapi ajándékot küldtem neki; vagy megértheti a szerelem által vezérelt szándékomat, vagyis azt, hogy a várakozás mellett féltettem is őt és jobbnak láttam a közelében lenni, ha valami történne vele: gondoltam, ha szükség van rám, úgyis megtalál.

Szóval, a sorsra bíztam magamat, de egy idő után más szelek kezdtek el fújni, ezért úgy határoztam, hogy kifeszítem a vitorlámat és... Ugyanazt fogom tenni, mint addig, csak kicsit máshogy: várakozás nélkül csupán szemlélődöm és dolgozom. Ennek a tapasztalatait szeretném megosztani veletek.

Tudtam, mire számíthatok

Az előzményekhez hozzá tartozik az is, hogy 6 éve már dolgoztam egy évet Angliában, jól beszélem a nyelvet, van NI számom és tudtam, hogy mire számíthatok. Egy kicsit "sztoriznék" arról, hogy ez a számítás mennyire jött be vagyis, hogy hogyan indult az itteni életem.

Elindulásom előtt pár nappal emailben lefoglaltam leendő szállásomat vagyis egy szobát, ahová érkezésem napján kiderült, hogy nem tudok beköltözni. Kétszeresen. Egyrészt, mert az előző bérlő még nem költözött ki, ezért két napot várnom kellett, másrészt pedig a házhoz érkezve rossz választ adtam arra a kérdésre, hogy van-e munkám.

Hiába, nem kenyerem a hazudozás, ők viszont munkanélkülinek nem adnak ki szobát. Pár telefonhívás után felfrissítettem a vidéki angol nyelvtudásom, de aki végül is szállást adott, nem a helyit beszélte, hanem azt, amin a dzsinga jelenti a rágógumit.

A „double room" havi potom 80 fontért csupán egy franciaágyat, kis asztalt, ruhásszekrényt és napi minimum 15 horrorra hangolt gyereksírást tartalmazott, ami az anyuka afrikai karizmatikus egyházi televíziós hittérítő műsorával együtt úgy hangzott, mint valami ördögűzés.

Raktári zombi

Az előtte levő két éjszakát egy fogadóban töltöttem, nappal pedig felfedeztem a várost. Már az első nap megtudtam a következőket: hol lakik a volt barátnőm (pont előttem kanyarodott ki biciklivel az útra az albérletéből), hol lehet biztosan munkát találni („warehouse operative" vagyis raktári vagy gyári zombi-proli melók: Argos, Morrisons, Wiseman Dairies és Gerber Juice), hol mulat a helyi és a helyi vért felfrissítő és néha kifröccsentő (lengyel, szlovák és litván) „nagyobbság" és hogy, milyen egyéb szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek vannak a városban.

Ehhez bő egy órás séta kellett a városközpontból kelet felé indulva, át egy parkon, ahol egy litván öregurat segítettem kiszedni a rendőrnek egy árokból, míg egy bámészkodó helybélit kikérdeztem a „karrierlehetőségekről", majd visszafele beugrottam egy patakparti kocsmába, ahol többek között megtudtam hol van a Job Centre Plus és a könyvtár, végül a Palace nevű klubban zártam az estét, ahol újra szembesültem az angol leányok ismerkedési szokásaival.

Kevés pénz, felbecsülhetetlen tapasztalat

A munkakínálat nem nyerte el a tetszésemet, ezért két hétig minden nappalt egy kocsmában, a Job Centre Plus-ban és a könyvtárban töltöttem: munkakereséssel. Az albérlet túlságosan zajos volt ehhez és egy kis séta is jól esett a napos szeptemberben.

Már majdnem elkeseredtem, amikor egyik álláspályázatomra sem jött válasz és a cigim is elfogyott, ezért beugrottam az egyik helyi kis boltba. Rögtön lett melóm.

Egy közeli városba kellett járnom hétköznap egytől egyig, hétvégenként négytől négyig bolti árufeltöltőként, pénztárosként és lelki segédmunkásként dolgozni. Kevés pénzért, de felbecsülhetetlen tapasztalatért cserébe. (A helyzet iróniája, hogy néhány megpályázott helyről érkezett válasz, de a gmail spamként kezelte őket és mikor véletlenül rájuk bukkantam, a jelentkezés határidő már lejárt.)

Nagyon megkedveltem a munkatársamat és jó pár visszatérő vásárlónkat is, de nem igazán éreztem se „hivatásnak", se kihívásnak ezt a munkát, ezért úgy döntöttem, hogy jelentkezem az első napon ajánlott proli munkákra, hátha ott adódik valami belső pályázat, ami kicsit kreatívabb elfoglaltságot nyújt és igen, jobban is fizet.

Nem lovaltam magam hiú ábrándokba, mert tudtam már, hogy „ezen a szinten" nem fogok túl sok pénzt félretenni, de arra éppen elég lesz a keresetem, hogy anyagi biztonságban érezzem magam. Ami a világ „nyámnyilásodásának" és az emberi lélek elsorvasztásának a legjobb melegágya.

Nekem szegezték a kérdést

Már az első héten feltűnt, hogy a hat évvel ezelőtti munkakeresési módszerem nem fog beválni, mert nincsen a városban egy munkaközvetítő, vagyis inkább munkaerő kölcsönző ügynökség sem.

Vagyis van is meg nincs is, mert az irodájuk olyan helyen van, amit csak előzetes telefonos egyeztetés után lehet megközelíteni valamelyik állandó partnerük területén vagy szimpátia alapon adják oda neked a pályázati adatlapjukat a Job Centre Plusban.

Mind a négy helyről válaszoltak: ebből kettő spam, egy SMS és egy telefonhívás és az első és utolsó között két hét telt el. A leggyorsabban a 24.7 ügynökségtől válaszoltak.

Pályázatom beadásának másnapján reggel fél hétkor csörgött a telefonom és minden köntörfalazás nélkül nekem szegezték a mindent eldöntő kérdést: ismerem-e a főbérlőm? A helyes válasz az igen volt: őt adtam meg „next of kin"-nek arra az esetre, ha megállna az agyam munka közben és újra kellene indítani.

Barátok voltak, olyan angolosan, de ennek köszönhetően már a következő hétre behívtak egy általános iskola második osztályos szintjét majdnem megközelítő nehézségű számolást és helyesírást ellenőrző tesztre, ahol valami csoda folytán két pontot vesztettem az ötvenből és nagyon szégyeltem magam egészen addig, amíg meg nem tudtam, hogy sok jelentkező már ezen elvérzik, de mindenki legalább 10%-ot hibázik.

Ambient helyett chill

Rendben, akkor mehetek a harmadikba, vagyis a Morrisons raktárába. Két nap kemény „tréning" - értsd: cégismertetés, munkavédelmi szabályzat, űrlapok és kérdőívek kitöltése reggel hattól négyig vagy ötig - után eljött a legnagyobb megmérettetés ideje: ha átmegyek a lollop (LLOP) vezetés teszten, akkor másnaptól az „ambient"-ben vagyis az utca hőmérsékletű óriási raktárban melózhatok.

raktár kívülről.jpg

Hulla fáradtan, de cinikus vigyorral arcomon kérdeztem meg az oktatót, mikor utolsóként sorra kerültem, hogy vezethetek-e carmageddon stílusban úgy, hogy minden elütött ember után plusz pont jár. Nem értékelte. Megbuktam és másnap hajnalban a chill-ben kezdhettem.

A chill a raktár azon része, ahol főleg mechanikus békát tologató-húzogató emberek járkálnak fel-alá raklapra gyűjtögetve a különböző Morrisons áruházakba kiszállítandó romlandó árukat: 4 fokban.

A szabályzatot jól értve, mikor 4-5 óra elteltével a zsebkendőbe már vért fújtam, megkértem a női névre hallgató szlovák férfi munkavezetőt, hogy engedjen ki 5 percre felmelegedni, de azt a választ kaptam, hogy ő csak haza tud engedni, végleg.

Vajon mennyi idő alatt juthatott el a hideg az agyáig? Sajnálom, nem bírom a hideget és a hatalmukkal visszaélő embereket sem, ezért azt kívántam, hogy bárcsak gyorsan adódna valami más lehetőségem. (Az újabb LLOP vizsgára - ellentmondó források szerint - egy hetet vagy egy hónapot kellett volna várni, ami alatt biztosan meglátogattam volna egy plasztikai sebészt, hogy operáljon át sarki rozmárrá vagy jegesmedvévé.)

A lehetőség másnap hajnali hatkor érkezett a volt barátnőm személyében, aki belesett a kantin ajtaján. Nem tudom, hogy milyen lelki- és elmeállapotban és milyen sztorit tálalt az ügynökségnek másnap, de emiatt áttettek a barátságtalan zombik nagy hodályából a barátságos zombik kis raktárába, az NHS-hez.

Ez lenne a háttérsztori azokhoz az észrevételekhez és tapasztalatokhoz, amit azért szeretnék megosztani az olvasókkal, hogy lássák azt, hogy ilyen munkát vállalva mit váltanak aprópénzre.

Az állandó műszak előnyei

Lassan 3 hónapja dolgozom az NHS-nél, ezért talán már van elég munkatapasztalatom, de a gondolkodásomat még nem mételyezte meg ez az életforma, hogy szellemi épségemet védve magamnak és másoknak is hazudjak, és ne lássak kitörési lehetőségeket.

Az első héten még reggel hattól kettőig dolgoztam, de abból a megfontolásból, hogy el tudjak menni állásinterjúkra, átkértem magam éjszakai műszakba, ami este tíztől reggel hatig tart.

Amúgy az itteni munkarend két dolog miatt is jobb, mint az, ami a Morrisonsnál van. Egyrészt itt fix műszak van, vagyis ugyanabban a műszakban kell dolgoznod és nem kettőben vagy háromban, másrészt itt a hét minden napján biztosan kapsz munkát és nem kell tartanod attól, hogy csak hébe-hóba hívnak be és még a heti 37,5 óra sem jön össze.

Egy műszakban kb. 50 ember dolgozik, míg a Morrisons raktárában ennek legalább az ötszöröse kb. tízszer ekkora területen és ezt ráadásul légbefúvással fűtik, ami egyrészt nagyon jó, de ha nem krémezed a kezed, akkor már egy hét után úgy kiszárad, hogy elkezd repedezni és vérezni.

Mikor átkerültem éjszakai műszakba, egy szlovák lány, aki már 6 éve dolgozik az NHS-nél figyelmeztetett, hogy rossz munkahelyet választottam, de arra a kérdésemre, hogy akkor őt mi tartja itt, csak megvonta a vállát és flegmán annyit mondott, hogy a pénz. Hát persze, mi más?

Így telik egy napom

December elsején - megunva az állandó „ördögűzést" -, új albérletbe költöztem, ahol már csak a szomszéd gyerek hisztériáját lehet hallani és a főbérlő hóbortjának köszönhetően amsterdami Café Shop szagú az egész lakás.

Szerencsére ő külföldre utazott dolgozni a beköltözésem hetében, de így is két hét, rengeteg takarítás és három palack légfrissítő kellett ahhoz, hogy a konyhaszekrényből is eltűnjön a szag.

Közben rájöttem, hogy augusztus végén ez volt az első albérlet, ami az internetre feltöltött képek alapján elnyerte a tetszésemet, de akkor valami miatt már telefonon elutasított a főbérlő.

Egy napom a következőképpen telik. Este 7-8 körül felkelek, zuhanyozom, mosok és főzök. Ez utóbbi kettő elég esetleges, mert a másik két albérlőtől függ - persze az első is, de arra nem kell órákat várni.

Készítek 3-4 szendvicset, teát, szörpöt vagy limonádét az éjszakára, vacsorázom pár falatot vagy egy fél csirkét attól függően, hogy az előző napokon mit sikerült beszereznem vagy főznöm. Megnézem, hogy történt-e valami a "nagyvilágban" (Facebook, email) majd fél tíz körül elindulok dolgozni.

Pontosan este tízkor eligazítás, névsorolvasás és mosolyba font „gúdnájtolás" után elkezdődik a meló. Két szünet van, az első egytől fél kettőig, a második pedig három óra negyventől négy óráig tart.

Mindkettőt igazán eredeti tradíciókkal színesíti a helyi „értelmetleniség" vagyis gyors nassolás után, spontán böfögő és fingóversenyt tart a dohányzásra kijelölt helyen.

A munka egyszerű

Raklapra vagy ketrecekbe kell gyűjteni a kórházak rendeléseit. Ehhez a következő dolgok kellenek (nem dolgoztam raktárban Magyarországon, ezért néhány dolognak csak az angol nevét tudom):

„load sheet", amire a szállítmány és a rendeltetési hely kódját kell írni és ráragasztani a ketrecre vagy raklapra

„paperworks", ami a rendelés részletes adatait tartalmazza (ezt is rá kell ragasztani a szállítmányra)

címkék amiket a különböző árukra kell ragasztani és a vonalkódjukat beszkennelve megjelenik a lollop szamitógépének a képernyőjén, hogy melyik árucikkből mennyit és honnan kell begyűjteni

munkavédelmi „halkés"

műanyag zacskók, amibe a „veszélyes" árukat (pl. szappan) kell csomagolni és végül széles ragasztószalag és legalább két egymással szemben levő fog, amivel elharapod.

szerszám.jpg

A munka menete

A „pick desk"-nél kapsz egy szeretetcsomagot, ami négy dologból áll: paperworks, load sheet, címkék és a „ticket", amire fel kell vezetni, hogy az azon szereplő 6-7 megrendelés (requisition vagy röviden req) hány ládába, ketrecbe vagy raklapra került.

Egy ticketre való meló tarthat fél óráig, de akár 2-3 óráig is, attól függően, hogy mennyi árut és honnan kell begyűjteni. Persze teljesíteni kell, ami azt jelenti, hogy a lollopos „target" 35 vagyis, óránként ennyi „árucikket" kell minimum összeszedned. Ez 280-at tesz ki az egész műszakra, ami három dolog miatt is lehetetlen.

Egyrészt, egy „árucikk" valójában egyfajta árucikket jelent (one product line) vagyis lehet, hogy pl. 150 járókeretet kell összeszedned, ami egynek számít.

Másrészt vannak olyan megrendelések, melyek nulla pontot érnek, mert a felső szinten (mezz) már valaki gyalogosan összegyűjtötte 4-5 vagy akár 15 ládába vagy ketrecbe, amit neked újra össze kell szedned és elvinned a megfelelő helyre.

Harmadrészt, akitől a ticketet kapod kedve szerint állítja össze, hogy abban milyen req-k vannak és megeshet, hogy pl. az első három órában csak 26 „árucikket" és ezzel ugyanannyi pontot gyűjtesz, mert 14 nullás req volt közte és a 3-4 pontot érőek 15 ketrecet töltöttek meg.

Pszichoterror

Ez utóbbi már megesett velem, de amikor egy NHS szerződéses srác nekem adta a ticketjét, mert őt áthelyezték az ellenőrzésre, akkor pl. 66 pontot szedtem össze egy óra alatt. Aztán az éjszaka hátralevő részében csak 2-3 és néha 10-12 pontos req-eket kaptam, mert az FLM-ek (front line manager, munkavezető) szeretik pszichológiai nyomás alatt tartani a proli-robotokat, ráadásul egy elavult rendszer statisztikájára hivatkozva bármikor ki is rúghatnak.

Ha az ember értelmes - ami nem kimondottan előny itt -, akkor ez a pszicho-terror teljesen hatástalan. Egyik szünet után odamentem két FLM-hez és megmondtam nekik, hogy ha az ünnepek előtti hajtás után nem tartanak igényt rám, akkor nyugodtan mondják meg őszintén, mert felnőtt gyerek vagyok és ígérem, nem fogok sírni.

Először csak hebegtek-hápogtak, aztán ugyanazt kezdték el szajkózni, mint előtte, hogy pl. „you need to get more organized" vagy hogy „you are still struggling". Én meg csak mosolyogtam, mert... (Agy)Halottakról csak jót vagy semmit.

Kikapcsolt aggyal – ha van

Az egyik raktári oktató azt mondta - többek között -, hogy amikor átlépi a raktár küszöbét, akkor kikapcsolja az agyát. Hát, nem sok ész kell ehhez a munkához, mégis úgy érzem, sokan alulról súrolják a határt.

Az 5-6 éve itt élő külföldiek (itt csak lengyeleknek hívják őket, bár többségben szlovákok és egy portugál is van köztük) nem nagyon beszélik a közös nyelvet, hacsak nem az angol helyett a szláv nyelvcsaládot értjük alatta és elhiszik, hogy a statisztika elárul valamit a teljesítményükről, annak ellenére, hogy arról panaszkodnak, hogy évekkel ezelőtt sokkal könnyebb volt a munka, mert rengeteg kisebb áru volt, ami felkerült a mezzre.

Az angolok egyszerűek vagyis valóban az dolgozik itt, aki nem nagyon pályázhatna ennél jobbra. A „lengyelek" körében vannak iskolázattabb emberek is, de az a gyanúm, hogy a súrmó réteg is elég szép számban képviselteti magát.

raktáros részhez monotónia.jpg

Hat-hét évvel ezelőtt főleg értelmiségi külföldiekkel találkoztam, de mára már az „egynyelvű-együgyű-félnótás" idegenek (és köztük a magyar pöffeszkedő súrmóság képviselői is) egyre jobban feldúsítják a helyi edzőcipőt és melegítő nadrágot hordó, fűélvező népréteget. Amúgy nem csoda, hogy itt nem tanulnak meg angolul, hiszen a „júórámét"-en, a „punyétán" és a „bámálon" kívül nem sokkal bővülhetett a raktárban a szókincsük.

A munka monotonitását segíti elő a raktár 8 szegletéből üvöltő rádió, mert mindig ugyanazt a 2-3 rádióadót hangosítják ki a fejesek. Igazi felüdülés volt karácsony környéke, mert akkor a „szörny van az ágyam alatt" helyett végre valami más is szólt. Nem sokkal jobb, de legalább más.

Little Italy és Middle Earth között

A munka része az is, hogy a különböző „pick face"-eken (ahonnan összegyűjtöd az árukat, pl. 10-es sor 34-es hely) kiürült dobozokat össze kell hajtogatni és kidobni és az is, hogy a ketreceket, ha nagy a forgalom, te magad rakod össze.

Amúgy alapjában véve kétféle ketrec van: aminek van teteje is és a „lengyel" ketrec, aminek nincs és onnan kapta a nevét, hogy a „lengyelek" mindig kiválogatják maguknak, mert több doboz fér el benne.

Két-három hét után már rutinosan korzózik az ember „Little Italy" és „Middle-Earth" között, mert hiába kapcsolja ki, az agy rögzíti azt, hogy mit hol talál, és hogy az mennyi helyet foglal majd a ketrecben.

Little Italy a kilences sor környéke és azért adtam ezt a nevet neki, mert ez a legforgalmasabb része a raktárnak és állandóan dudálni kell. Middle-Earth arról híres, hogy ott sok árut kell zacskóba csomagolni („lot of baggings") ami miatt „orkosodik" a nép.

A raktár utolsó három sora pedig a „gym", mert ott vannak a legnehezebb áruk mint például a 15 kilós liszteszsák vagy a hatos kiszerelésű, egyenként 3-4 kilót nyomó konzervek.

Ebbe nem fér több

Reggel 5:55-kor mindenki leteszi a lantot és hatra már el is tűnik. Kivéve én. Hová is sietnék? Kényelmesen átöltözöm, reggelizek és kávézom. Hét óra körül érek haza, lezuhanyozom és lefekszem. De nem aludni, hanem olvasni és megvárni, míg a két másik albérlő végre elmegy és csend lesz. Ekkor általában mosok is.

Néha sikerül terv szerint aludni egy pár órát délelőtt és felkelni dél körül, hogy napfényben (ha az időjárás megengedi) sétáljak egy kicsit, de mostanában délután 1-2 előtt nem tudok elaludni és akkor már egyben alszom 6-7 órát estig. Evés, alvás, munka. Valamit kihagytam volna? Igen, az életet.

Persze lehet rajta kicsit színesíteni mondjuk egy-két bevásárlással vagy egy barátnővel, aki más műszakban dolgozik, de ez mégsem lesz több annál mint amennyit az ember belerak. És ebbe nem fér több.

Ez nem élet, csupán létfenntartás és vegetálás heti 200-250 fontért. Valakinek talán megéri, de hosszú távon ez azt veszi el az embertől, amit semennyi pénzzel sem lehet pótolni. Az idejét vagy pontosabban, az értelemmel megtöltött idejét.

Szeretnék jó ember lenni

A raktári munka elég egyhangú, hacsak nem sportnak vesszük, hiszen éjjelente legalább három tonnát (de megesik, hogy tízet) mozgat meg az ember, viszont a boltban bármi megtörténhet. Ezért a szabadnapjaimat ott töltöm.

Nagyon sok féle emberrel találkoztam: volt aki, összehengergetett „poros" tízessel fizetett, és volt, aki annyira nem volt magánál, hogy a dohányos zacskójából előkotort majd percekig tisztogatott rágógumival; volt aki egy „spliff" után magába tömött „csirkeboltos" kajának a maradékát a padlóra szórta és volt, aki leguggolt mellém, hogy segítsen azt feltakarítani.

Volt, aki részegen pár centiméterről azt üvöltötte az arcomba, hogy azért nem szolgálom ki, mert angol és olyan is, aki angol létére mellém állt ekkor; volt, aki pár perc beszélgetés után azt mondta nekem, hogy „you're far more clever to work in here. I'm intrigued", és nemrég egy rózsafüzéres „csupamosoly" öregasszony éjjel 3-kor odajött hozzám és azt mondta, hogy jó ember vagyok, és hogy azért van itt, mert eddig 2 évet depressziósan átaludt, de mára meggyógyult... Pedig nem is vagyok jó ember, csupán szeretnék az lenni.

végére_3.jpg

Kitörni a mókuskerékből

Úgy érzem, a 2013-as év leckéjét megtanultam. Egy régi bölcsesség szerint, ha nem a megoldás, akkor a probléma része vagy. Ezért is osztom meg a tapasztalataimat, mert ha nem tenném, akkor nyilvánvalóan csak a probléma része lennék, ami nem egy felemelő érzés.

Tudom, hogy ennél van rosszabb, de én inkább a jobbra készítem fel magam. Nem tudom, mi a megoldás, de nem hinném, hogy van általános recept, hiszen mindenki más. Egy biztos: nem akarok olyanná válni, mint a jelenlegi munkatársaim, akik már nem képesek kitörni ebből a mókuskerékből és ráadásul még azt is képesek elhitetni magukkal, hogy ez jó nekik.

Oda költözöm, ahová írásomat rosszallóan olvasók kívánnak: melegebb éghajlatra. Mert élni kell, nem csak megélni és vegetálni! Itt úgysem vár már senki és semmi, megtettem, amiért jöttem, sokat tanultam, de ideje továbbállni. Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

Akit érdekelne, hogy itt miért lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, az az interneten utánanézhet a mondás eredetijének (ami szerint nem lehet) és annak, hogy mi az a "tidal river", ami itt keresztülszeli a várost."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: raktár Anglia Nagy-Britannia Bridgwater

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr755736762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kalandozomagyar 2014.01.06. 22:20:58

Azért 4°C-ban dolgozni nem is olyan rossz. Én anno diákként dolgoztam hűtőházban a nagyhűtőben -17°C-ban és ott sem fáztam. Igaz én dolgoztam a fentiek alapján te még nem dolgoztál soha igazán szar helyen...

De ha valakinek az egyik hely hideg a másik meg meleg az minek meg ilyen helyre dolgozni? Nameg beszólni a vizsgabiztosnak, majd csodálkozni, hogy megvág? Bazz aki ilyen hülye az ne vezessen villás targoncát, mert az veszélyes...

Mellékesen ha az exnek paranoid skizofréniája van üldözési mániával és te képes voltál utána menni Angliába és ugyanabba a városba költözni és már első nap láttad a biciklijével kijönni a házukból lehet nem is ő a beteg, hanem te...

BTBTBT 2014.01.06. 22:22:29

@Kheopsz:
Halat is. Ahogy mondottam korábban. De nemcsak azt.

Kheopsz · http://giza.eg 2014.01.06. 22:23:38

@kalandozomagyar:
Ugye? Ha a csajnak üldözési mániája van, az nem jelenti azt, hogy nem üldözik :)

PannonBoy 2014.01.06. 22:25:09

Uhh, ez a poszt nagyon gyenge lett. A címe lehetne a proletariátus mindennapjai. Vagy hasonló, ami jobban fedi a tartalmat.
Remélem, hogy a következő angliai poszt szofisztikáltabb lesz.

2014.01.06. 22:31:53

@auntbessi: Figyelj, ha barmelyik britnek azt mondod, hogy a kozeposztaly vasarol a Next-ben, ki fognak rohogni. A Primark az mar nem proli, hanem az alatti szinvonal, ahova normalis emberek csak poenbol tevednek be. A Next egy atlagos, olcsonak szamito bolt.

2014.01.06. 22:34:07

@Barátusz [UKCaLCM]: Most lattam a tegnapi kommentjeidet. A pr-hoz EU-allampolgaroknak nem kell vizsgat tenni, nem-EU allampolgaroknak ekkor kell letenni a Life in the UK vizsgat. EU allampolgarok kaphatnak pr-t enelkul, es csak az allampolgarsaghoz kell nekik L.i.T.UK.

BTBTBT 2014.01.06. 22:36:10

@Mirjam2:
Köszi. tildy-vel tegnap ki is veséztük a dolgot.
Mondjuk azért akkor elég sok proli fruska jár a Primarkba, nem? :)

2014.01.06. 22:47:50

@diggerdriver: a tengeri dolgokbol egy valami van, amit kifejezetten utalok. Kaviar.

Shanarey 2014.01.06. 23:21:17

Na ilyen olvasmányosra sikeredett nyöszörgést sem olvastam még.

Főleg benne néhány "okossággal", a lengyelek a litvánok, és a szlovákok közti kommunikációt illetően.
Ehhez csak annyit:
Amihez nem értesz arról ne értekezz jobban jársz.

Dolgozok együtt lengyelekkel, litvánokkal, és semmi affélét amit a poszt író reklamált nem tapasztaltam, kivétel persze a nyelv, amelyen kommunikálnak. Nos akkor felhomályosítóm a poszt íróját.
A lengyelek és a szlovákok nem túl jól de megértik egymást, de a litvánokra ez nem igaz. Ott a közös nyelv az orosz. A lengyelek sem jobbak sem rosszabbak az átlagnál, köztük is akadnak átlagosak, és lógós kategóriák. Ami viszont jellemző rájuk, a többség nem beszél angolul szinte semmit, még a buszjegy megvásárlása is macerás nekik, pedig azt az egy mondatot nem nehéz megtanulni. A litvánok akikkel én találkoztam beszéltek angolul, ki jobban ki rosszabbul, de beszéltek. persze a lengyelek angoltudása ellen szól, az a tény hogy ahol én dolgozok, ott 50% lengyel van.

Azért ami igazán érdekel, milyen képzettséggel is rendelkezik a poszt írója, mit is csinál Magyarországon, mielőtt kitekeredett a csaj után, a ködös Albionba. Akit lehúz rendesen, pedig ott kinn, ő volt az aki neki segített, és nem fordítva.

Shanarey 2014.01.06. 23:27:46

@Kheopsz:

Volt egyszer erről egy nagyon jó film, Patrick Stewart-al a főszerepben.

www.imdb.com/title/tt0120051/?ref_=nm_flmg_act_68

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.06. 23:43:36

@Mirjam2: Olcsonak nem mondanam, de talán nincsenek annyira elszáltt áraik.

Ami most nekem bejön -férfi ruházat terén- az a Jacamo. Végre, emberi méretek is vannak, nem mindenki 60 kilós kisfiú.

Primark minőségben elég alja . Hogy őszinte legyek, magamnak még nem igazán találtam megfelelő boltot. LEginkább ebayről meg otthona hádában vásárolok, mert itt bemegyek a boltba, aztán kb L-es a legnagyobb méret.

Blúzt venni? Kihívás, mert vagy tényleg kövérekre van, vagy lepattan a gomb.... (Kivétel a www.bravissimo.com/pepperberry/ , de ők meg drágák)

Primark akkor jó, ha gyorsan, egy alkalomra kell valami nagyon olcsón.

wowerman 2014.01.07. 00:05:39

tl,dr

csajért kiutazni már lúzerség imho

a gmail-es spam mappa is a kezdők hibája

na4 2014.01.07. 00:05:49

Szörnyü poszt. Részvétem ehhez a gazdag élethez.

BTBTBT 2014.01.07. 00:18:06

@tildy[UK]:
6-7 éve, kispénzű magyarként, évekig tartós pulóvereket meg kordnadrágokat vettem ott.
Lehet, hogy a női cuccok gyengébb minőségűek? Vagy mára férfiaknak készültek is erre a sorsra jutottak?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.07. 00:38:07

@Barátusz [UKCaLCM]: A női cuccok olyan egyszer felveszed, eldobod típusúak. 2-3 fontért mit is várna az ember. 15 körül már kissé tartósabbak is vannak.

Férfi cuccok azért tovább bírják.

pamut 2014.01.07. 01:04:41

Rég olvastam ilyen jó posztot, nagyon hiteles, erős, életszagú, nagyon elkapja az értelmes ember vergődését és életérzését ilyen környezetben. Gratulálok, és drukkolok a szerzőnek a sikeres váltáshoz.

Latcho Rom 2014.01.07. 01:17:46

Hogy ne maradjatok zene nelkul - 2 nap mulva jon ki az uj Boss album, de feltette ingyen:
www.cbs.com/shows/the_good_wife/springsteen

Ez a te hazifeladatod lesz lexikem, feltesztek valami szep klezmer zenet, atolvassatok a hagy...akarom mondani a diggy viagra gyerokkel, aztan megbeszeljuk ha visszajottem lesulve, frissen, ropogosan :)
nepszava.com/2014/01/velemeny/kertesz-akos-hi-irene.html

DieNanny CH 2014.01.07. 07:27:39

Lehet, hogy tényleg Sámán-poszt lesz, és HÁ nem meri kirakni...???

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.07. 08:12:29

Szerintem HA az ágyból rugdalta ki Sámánt hogy gyorsan írjon egy kerettörténetet, és még írja:))))))))))))

nyuszigonosz 2014.01.07. 08:21:59

@diggerdriver: Jézusmária, akkor hosszú lesz és többkeretes. :-))

VHB 2014.01.07. 08:26:21

Sztrájk? Hétfői adásszünet? HÁ-t elrabolták? Egy sértődött posztoló, kommentelő bodszúja? Sámán?

2014.01.07. 08:34:25

Jo hir! Most beszeltem Samannal. Meg kisut 2 darab 8darabos csirkemellett a KFC vendegnek es utana megirja a sikokat es kereteket

uud 2014.01.07. 08:36:54

"haza" lehet menni, ha derogál a meló. persze nem mindenki raktáros itt sem. ha vmi kurrens dologhoz is ért.

Ötödik Béla 2014.01.07. 08:37:14

Köszönöm mindenkinek, hogy megosztotta a véleményét velem.

Nem minősítem őket, hiszen a szavak mindent elárulnak írójának lelki világáról, szellemiségéről és felfogóképességéről.
Mint minden ember, én is örülök ha visszhangra és megerősítésre talál a világról alkotott elképzelésem, de már régen megszabadultam attól a kényszertől, hogy bárkinek bármit is bizonyítsak vagy megfeleljek az elvárásainak.

Mondhatnám, hogy sajnálom azokat az embereket, akik megpróbáltak elítélni vagy beskatulyázni, de egyrészt tudom, hogy valójában csupán félreértettek (hiszen nem is ismernek), másrészt pedig a "sajnálat" az önsajnálat kivetítése, mely érzelemmel nem bírok, ezért táplálni sem tudom irányukba.

Mindenki úgy értelmezi a beszámolómat, ahogy azt a jelenlegi szellemi szintje megengedi. Én nem akartam vele senkit sem megbántani, de az lehetetlen is, hiszen mindig a befogadó dönti el, hogy mi az ami számára bántó. Tudom, e sorokat éppen azok az emberek fogják féreérteni, akik leginkább szeretetre és megértésre szorulnak. De e két dolgot csak adni lehet, elvárni nem, ezért jó ha az ember magán kezdi el azt gyakorolni. A másokra kivetített önkritika helyett, akár még boldogságot is hozhat az életükbe.

Talán meglepő, de végigmosolygom az éjszakai műszakot és segítek minden munkatársamnak. Miért? Mert jól esik - értelmet ad az ott töltött időnek -, és amúgy meg nem tudom azonosítani magam a munkával. Az csak egy munka, amiért pénzt kapok, viszont a segítségért kapott megdöbbent arckifejezés és az azt felváltó mosoly sokkal többet jelent. A jó példa ragadósnak bizonyult és remélem megtartják e jó szokást akkor is, amikor a beszámolóm elolvasása után vagy a "pick rate" statisztikára hivatkozva az ügynökség lapátra tesz. Úgy hiszem, egymásért vagyunk itt és a boldogság egyik alapfeltétele az önzetlen adásra való képesség. Jó gyakorlóterep ehhez bármilyen zord vagy monoton környezet.

Nem félek tovább lépni, de a dolgoknak van egy olyan megátalkodott szokása, hogy a végén végződnek. Nem akkor, amikor mi akarjuk, hanem amikor már megtanultuk a leckét. Sokszor ez a lecke nem is nekünk szól, csupán statisztálunk egy másik ember tanulásához, hogy hazataláljon. Magához.

Nem vagyok boldogtalan. Hálás vagyok minden tapasztalatért amit az élet ad. Ehhez el kellett hagynom a kényelmi zónámat - kis ház óriási kerttel -, amihez embertpróbáló bátorság kellett, de azóta "sodor" az élet. Gondolom, ennek köszönhetőek azok a véletlenek, melyeket páran hitetlenkedve olvastak.

Köszönöm, hogy tükröt tarthattam nektek és örülök, ha páran "meg tudták mosni az arcukat bennem".

"Nem én kiáltok"

(Egyetlen helyi "szakkifejezésre" nem derült még fény: "bámál". Bum hole. A munka eposzi jelzője.)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.07. 08:38:19

Ez mar a masodik "adasszunet" egy ev alatt. A kovetkezonel visszakerem a penzemet...

DieNanny CH 2014.01.07. 08:57:57

@Kövérmadár [swe]:

Lebuktál, szóval így szereztél VIP tagságot?

Mi van, ha HÁ beteg??? Ha esetleg így van, mielőbbi gyógyulást kívánok neki!

DieNanny CH 2014.01.07. 08:59:33

@Ötödik Béla:

Köszi! Most akkor már továbbléptél, vagy megkezdted a lépést, vagy még maradsz, mert a történetednek még nincs vége?
(Mit dolgoztál otthon? Tudom, nem releváns, de mégis...)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.07. 09:03:42

@DieNanny [SZ,CH]:
Miert, nektek nem kellett fizetni a tagsagert?
Tolem elkert £50... megint at lettem b@szarintva?

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.07. 09:05:57

@Ötödik Béla: szia Béla, jó poszt volt ez, ne aggódj.

DieNanny CH 2014.01.07. 09:07:15

@Kövérmadár [swe]:

Ó, nekem elég volt, hogy gyereknevelési tanácsokat adtam...
:-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.07. 09:14:57

Ha mar itt tegnap vallasi unnep volt, arra gondoltam, hogy be kellene vezeti Magyarorszahon is egy ujat, a Viktor mennybemenetelet...
Szerintem lenne ra igeny, fokent olyan idoszakban, amikor keves a pirosbetus. Esetleg lehetne fix napon tartani, Halaadashoz hasonloan, november 4. pentekje lehetne, ezzel garantalna egy 3 napos hetveget.

Mit gondoltok errol?

DieNanny CH 2014.01.07. 09:24:57

@Kövérmadár [swe]:

Te, figyelj. Valami fontosat elfelejtettél. Mielőtt valaki a mennybe mehetne, el kell patkolnia... Azt meg csak nem kívánod???

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.07. 09:25:41

@Ötödik Béla:
Bélám, örülök hogy itt vagy.
Én csak dicsértelek nem úgy mint néhány elvetemült kommentelö itt..
Próbáltalak védeni a nemtelen támadások ellen de ezek itt szétszedték remekmüvedet.
:)))))))))))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2014.01.07. 09:27:21

@auntbessi: :) Mernökök es gyari munkasok az ismeroseim. Albiban lakom, de van megtakaritasoim. Nem jarok gymbe, meg szinhazba, de nem is konzolozok. Akkor most valamit nagyon elbattam...

Most idohurokba kerultunk es megint hetfo reggel van? Mert mar pesten vagyok, de akkor nem csekkolok be lisztferihegyen...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2014.01.07. 09:30:08

@Kövérmadár [swe]: Errol egy hetvegen latott Vikis kep jut az eszembe. A felirat a kovetkezo volt. "Most meg faztok es ehesek vagytok, de tavasztol mar csak ehesek lesztek!"

VHB 2014.01.07. 09:44:51

@Babette_: hűbazz! :-)

Tudom, hogy kedd van, dede az adásszünet mégiscsm hétfőnként volt.

VHB 2014.01.07. 09:48:03

@Kövérmadár [swe]: Nem volt túl hajtós nap, de munkanap volt.

VHB 2014.01.07. 09:50:39

@VHB: telefon+autocorrect, megathx

micsoda? 2014.01.07. 09:55:56

Az már biztos, a poszt mesteri munka. Irója lelkiző, valóban melegebb helyre kell költöznie, mert a "Ködös Albion" nem neki való.

Ugyandehogy (törölt) 2014.01.07. 10:22:22

@DieNanny [SZ,CH]: csak így szó nélkül. micsoda impeltinencia, hogy még bocsánatkélést se kapunk.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.07. 10:27:37

@DieNanny [SZ,CH]:
Basszus... mi lesz most igy? Nincs mese, kivanni kell egyet. Hatha neki sikerul mashogy is ;)

@Mr Long:
Nyehehe bruhaha ;)

Mrs.Columbo 2014.01.07. 10:49:00

@Ötödik Béla: Azok, akik erre a posztra beszóltak neked, nyugodtan írhatnának egy saját posztot a lelkisegély blogba, mert az életük annyira szánalmas, hogy az egyetlen napi örömforrás számukra, ha arctalanul beszólogathatnak másoknak.

Sok sikert a továbbiakhoz! Tényleg nem kéne itt dolgoznod, és ez szomorú. :-(

blue angel 2014.01.07. 10:49:51

Nem tetszik a poszt. Pokhendi es fennhejazos. Valamint ha en szakitanek valakivel, elkoltoznek egy masik orszagba, es megjelenne az ex ugyanabban a varosban, ahova mentem, en is paranoidba mennek at. Szerintem a posztoloval vannak mentalis gondok..

2014.01.07. 11:12:26

@Barátusz [UKCaLCM]: Ok, ezen meg sohasem gondolkodtam, de csak most, csak neked itt a ruhazati uzletek class system szerinti tudomanyos besorolasa (ezt rengeteg statisztikaval tudnam alatamasztani, de szigoruan titkosak az adatok, a szemelyisegi jogok vedelme miatt :))):
- Primark: underclass
- Next: working class (illetve 'lower middle class' hetkoznapi ruhai)
- L.K. Bennett: middle class
- Chanel: upper middle class

A 'working class' eredetileg nem szitokszo, es nem azokra vonatkozik akik nem dolgoznak es benefiten vannak, hanem atlagos jovedelmu atlagos emberekre.

2014.01.07. 11:16:32

@tildy[UK]: 'Olcsonak nem mondanam, de talán nincsenek annyira elszáltt áraik.'

Nem akarok bunko lenni, de szerintem ha valaki draganak es / vagy minoseginek erzi a Next-et, az az illeto nem szamit kozeposztalybelinek Angliaban. Ezzel nincs is semmi gond, nem sokan szamitunk annak itt a forumon, en pl. biztosan nem. Raadasul semmivel nem jobb vagy rosszabb ember attol valaki hogy nem kozeposztalybeli, pont ez lett volna a lenyege az eredeti kommentemnek amibol ez kiindult.

2014.01.07. 11:21:04

@diggerdriver: Csak most olvastam ezt... komolyan, Digger, benned egy iro veszett el. Kellemetlen helyzetbe hoztal, titokban probalok internetezni az irodabol munka helyett es senki nem erti, mi olyan vicces a riporton amit elvileg olvasnom kene :)

Lencsés István 2014.01.07. 11:21:31

" .... Nem élet, csupán létfenntartás és vegetálás. .... " .

Na ezért nem kell kimenni ....

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.07. 12:10:04

Nem zaklatta a volt nőjét csupán utána ment Angliába?? Hogy nevezné ezt akkor?

Ne legyek mocsok, hiszen Anglia óriási ez még nem jelent semmit.

Jah, hogy a városba is követte?

Ezután már csak félve mertem olvasni. :S

A Nyusszkó 2014.01.07. 12:10:05

Bocsánat, de én már nagyon unom ezeket a bénázós angliai posztokat. Picsogás a gyári futószalag mellől, mekiből, meg, hogy mennyire rossz itt.
Haza lehet menni, vagy talpra állni. A tervekről/álmokról nem beszélni kell, hanem véghez vinni.

Vigaszul pedig: nagyon sok fiatal van aki takarítóként, gyárban, vidéki faluban szakácsként, subwayben kezdte, és 1 éven belül kilépett, mostanra (1-2 év) pedig jó állása lett, magas pozícióval, és válogathat az állásajánlatok között.
Szóval meg lehet csinálni, csak erőt kell venni magunkon, nem itt nyafogni.

puhacica 2014.01.07. 13:20:50

@Kövérmadár [swe]: ha jol emlekszem, nem a posztolo sertette verig...

Deepblue Noir (törölt) 2014.01.07. 13:22:21

az ilyen munka mindenütt vegetáció egy idő után, prolinak lenni szar. hát ez van, csak manapság nem divat kimondani, mert jaj.

denever747 2014.01.07. 13:38:14

Ha elmennél egy magyar kisvárosba az ország szélén, jó eséllyel itt sem találnál túl jól fizető állásokat. Miért pont Bridgwater? Ja, a lány miatt? És ha a lány Afganisztánba megy, akkor arra panaszkodsz, hogy ott nehéz megélni?
Menj esetleg olyan helyre, ahol nagy a munkaerőhiány, és máris jobb körülményeid lesznek. Ennyi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.07. 13:42:02

@Mirjam2: Vannak olyan "felso tizezer" -beliek, akik siman ilyen boltokbol oltoznek. Az, hogy valaki hol helyezkedik el valojaban, meg nem mutatja meg 100-osan, hol vasarol.

Pl. jomagam is megengedhetnem magamnak a nextet. Elvileg. Kereset alapjan siman kozeposztaly vagyunk. Ettol fuggetlenul nem biztos hogy ott fogok vasarolni ill. tarthatom draganak .

2014.01.07. 14:07:35

@A Nyusszkó:
Mennyi az a sok, aki 2-3 ev alatt "vitte valamire" illetve feljebb lepett - Subway vagy MaDonalds CEO lett - abbol a par 100 ezer magyarbol, aki Angliaban van? Miert nem irnak ide? :)

Aki fizetesbol el, mind proli:)
The Theory of the Leisure Class, by Thorstein Veblen

BTBTBT 2014.01.07. 14:11:29

Yesterday's poster: You're in denial. Suit yourself. :)

@Mirjam2:
Számomra a "working class" most sem szitokszó, de a benefiteseknek valóban semmi köze a WK-hoz.
Valahol olvastam is erről egy cikkek, amiben a WK képviselői fel voltak háborodva, hogy őket a támogatásokon élősködökkel említik egy lapon. Ha megtalálom, belinkelem.

Az azért érdekes, hogy sem a Selfridges-t, sem a Harrods-ot nem említetted "middle class" és "upper middle class" esetén. :)

@tildy[UK]:
A Gap-ben vásárolni okés, vagy én is proli lennék? :)))

Taxomükke (UK) 2014.01.07. 14:18:20

@Mirjam2: Gondolom, te is voltál néhányszor a Primarkban, ha ennyire ismered a vásárlóközönség összetételét... Pedig te nem vagy proli vagy az alatti, igaz?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.07. 14:57:24

@tildy[UK]:
A Choice-ot nem próbáltad?
A Next árui negyedáron.

micsoda? 2014.01.07. 15:06:35

@diggerdriver: Jól van na:)
A "mesteri" -n arra gondoltam, hogy olyan mesterien kezeli a szavakat, ami a hivatalos írónak is díszére válna. Szerintem Ő is az, vagy lesz.

A Nyusszkó 2014.01.07. 15:06:35

@Cascabel: Elnézést, ha félreérthető voltam, ezek az emberek nem a mekinél stb lépdeltek előre, hanem kiléptek onnan és az új helyen érték el a mostani pozíciójukat. Pl: luxus divatmárkáknál, neves éttermekben stb. Én személy szerint legalább 20 ilyet ismerek, de rajtuk kívül is rengeteg magyar dolgozik sokkal kellemesebb körülmények között. Arról meg fogalmam nincs, hogy ők miért nem írnak ide. Én is egy vagyok közülük, én személy szerint tervezem. Szép napot!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.07. 15:08:31

@puhacica:
Valoban nem.
Eloszor o sertette meg a posztolot, majd egy hozzaszolo mondott neki valamit, ami nem is volt banto, ezen digger megsertodott, majd ezt kompenzalando kifigurazta a posztolot.

Igazabol a posztolo tehet az egeszrol legkevesbe, megis ketszer kapott diggertol.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.07. 16:06:21

@Kövérmadár [swe]:
Mivel sértettem meg a posztolót?
Ki mivel sértett meg engem?

NemNick 2014.01.07. 17:12:54

Huh, vegyes az összkép. Emberi és (bizonyos szempontból) hasznos a poszt, de a modoros blog egy az egyben leközölhetné és nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy poszt-tolónk magányos. De nagyon.

2014.01.07. 17:15:15

@Taxomükke: En working class vagyok, es egy csomoszor voltam mar a Primark-ban, mint szinte minden UK-ben lako ember. Ott szoktam zoknikat venni. Van meg kerdesed? A beszelgetes abbol indult ki, hogy az a kommentelo, akinek a kommentjere reagaltam, valami meno kozeposztalybeli boltkent probalta beallitani a Next-et.

2014.01.07. 17:21:41

@shakti_rom:

Nem olvasok Népszavát. Van egy szint, ami alá nem süllyedek.

Taxomükke (UK) 2014.01.07. 19:19:44

@Mirjam2: Tényleg nem akarlak bántani, de amit az imént leírtál, az némiképp ellentétben áll a korábbi hozzászólásoddal, miszerint "A Primark az mar nem proli, hanem az alatti szinvonal, ahova normalis emberek csak poenbol tevednek be."
Nem, nincs több kérdésem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.07. 20:35:29

@Barátusz [UKCaLCM]: Mirjamtól kérdezd. Én nem ez alapján ítélem meg az embereket.

@diggerdriver: Még nem, de meglesem őket.

2014.01.07. 20:35:52

@Taxomükke: Ha nem vennel mindent szo szerint es megprobalnad a big picture-t ertelmezni, szerintem ertheto lenne... Lenyeg az, hogy vannak akik 'komolyan' vasarolnak a Primark-ban, pl. felig megolik egymast a megnyito napjan hogy bejussanak, es vannak akik reszben praktikus okokbol jarnak oda, reszben azert hogy a torzskozonsegben gyonyorkodjenek. A Primark annyira rossz, hogy az mar jo. Van ilyen. Ha nem erted, az a te problemad.

2014.01.07. 20:42:39

@tildy[UK]: Mit kell ezen felreerteni? Meg egyszer, utoljara megprobalom elmagyarazni: volt egy komment, amibol az derult ki hogy az iroja menonek erzi magat mivel o a Nextben vasarol. Ennek kapcsan vilagositottam fel az irot - aki amugy nem volt szimpatikus, mivel a 'prolikkal' kapcsolatban irt lenezo kommenteket, es veluk probalta szembeallitani magat - hogy a Next nem igazan a legtrendibb bolt Angliaban. En szemely szerint nem annak alapjan kategorizalom az embereket, hogy hol vasarolnak. A sajat ruhaim 90%-a charity shopokbol szarmazik. Ettol fuggetlenul teny, hogy bizonyos uzletek bizonyos tarsadalmi osztalyokhoz kothetoek. Ez lehet hogy neked nem szimpatikus, de ettol fuggetlenul teny, mint ahogy az is, hogy nyilvan reszben a ruha alapjan itelik meg egymas tarsadalmi helyzetet az emberek. Ezt nem en talaltam ki, tehat felesleges engem hibaztatni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.07. 20:48:50

@Mirjam2: En nem ertettem felre. Szerintem pedig simán középosztálybeliek bevásárlóhelye, ahogy az M&S is, vagy pl a Waitrose is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.07. 21:34:59

@tildy[UK]:
Érdemes megnézned.
A Next saját üzlete de a kifutott ruhákat árulják ott.
Én ott szoktam vásárolni mert az én extranagy méretemben is van ruha.
Vettem már kapucnis vastag pulóvert vagy hogy mondják szóval cipzáros elől, 60fontról 15-ért.

Bár 2014.01.07. 21:35:04

@Mirjam2: Ja, és még azt szerettem volna hozzátenni, hogy a menő teljesen más kategória, mint a középosztály, a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz :)

______________ (törölt) 2014.01.07. 21:35:21

@Cascabel: @**mimi**: @Kheopsz: @rumitom: @Kövérmadár [swe]: @svajcineger: @diggerdriver:
volt a kommentekben egy érdekes szál, arról, hogy ki a proli.
elkerülnem e szó használatát, mert egyértelműen értéktöltettel bír, nem egyszerűen egy leíró terminus.

valószínűleg a legtöbben egyetértünk abban, hogy senki nem azért született a világra, hogy ébren töltött idejének nagy részét a cikkben leírt tevékenységgel töltse.
hiszek abban, hogy akik ezt a munkát végzik, azok is értékes, értelmes, ennél sokkal többet érdemlő emberek, és szégyellem magam, hogy olyan társadalomban élek, amely biorobotokká degradál bennünket. persze, a mi hibánk is, én mindenesetre igyekszem, hogy minél kisebb mértékben függjek a "fogyasztói társadalomtól". hiszen végsősoron mi magunk költjük el azt a pénzt, amit megkeresünk. ergo, ha kevesebb a kiadásom, akkor a fizetésemből szabadidőt vásárolhatok magamnak. nyilván, kinek-kinek függ a fizetésétől és az igényszintjétől, hogy 1 év munkával hány év szabadidőt tud magának venni.

lealacsonyítónak, emberhez méltatlannak tartom, hogy plazmatévéért, penthouse-ért meg hasonló javakért gürizzek. igen, mindannyian prostituáltak, kurvák vagyunk, eladjuk a fizikai és szellemi teljesítőképességünk, a figyelmünket, az időnket. amiből pedig mindannyiunknak csak korlátozott mértékben áll rendelkezésre.
minimum bűnrészesek vagyunk benne, hogy hagyjuk, hogy a marketingosztályok hangyái meggyőzzenek róla, hogy mire is van szükségünk, mitől leszünk férfiak/nők - no meg persze sikeresek és magabiztosak.

nem botrányos, hogy a családunkkal, a szeretteinkkel, a hobbinkkal töltött idő helyett eladjuk magunkat, munkára pazaroljuk az időt?

nem gondolom, hogy a munka rossz dolog, s azt sem, hogy a cél az lenne, hogy megszabaduljunk tőle. sőt! a munka jó és hasznos, de csak akkor fogadható el, ha - amellett, hogy a társadalomnak hasznos teljesítményt nyújt - az egyén fejlődését, kiteljesedését, épülését is szolgálja.

kívánom, hogy mindenki olyan munkát végezhessen, amelytől fejlődik, amiben örömét leli. és reménykedem benne, hogy a "zombisító" munkáktól meg tudunk szabadulni. félreértés ne essék, nem a tevékenységgel van baj! hanem a hatékonyság érdekében túlzottan specializált feladatkörökkel. tuti, hogy remek móka lenne ez a raktárosdi is - ha nem agyhalálig-orrvérzésig, napi nyolc órát kéne vele tölteni.

______________ (törölt) 2014.01.07. 21:35:27

@diggerdriver:
remek volt az interpretáció, köszönjük! :)
szerintem jó volt a cikk, főleg azoknak hasznos, akik fejvesztve igyekeznek a kánaán felé (magyarországi kivándorlók).

Bár 2014.01.07. 21:35:41

@Mirjam2: Mirjam, szerintem te nem jól értelmezed, mi az a középosztály. Ez egy elég széles réteg, jellemzően bérből él, már nem minimálbéren, és a fizetéséből kényelmesen meg tud élni, nagyrészt félre is tenni. Az angliai fizetéseket nézve - vagyis inkább a londonit, mert azzal vagyok inkább tisztában, egy középosztálybeli havi nettó fizetése lehet bárhol 1500-tól kezdve akár 4-5000-ig, de egy 2000-2500 nettó már egy jó középosztálybeli ember fizetése. Nyilván minél feljebb megyünk a fizetésekkel, annál kevesebben lesznek, akik tényleg annyit is keresnek. A lényeg az, hogy tisztességesen, különösebb spórolás nélkül meg lehet belőle élni. De hogy a ruhatémára térjünk, mindenkinél más, hogy mennyit hajlandó ruhára költeni, úgy, hogy közben (mint rendes középosztálybelihez illik), kulturáltan van felöltözve. Ha lakáshitelt fizet, megtakarít, el akar menni nyaralni, néha színházba, szórakozni, sőt még gyereke is van, akkor lehet, hogy nem akar 100 fontot költeni egy nadrágra, ha 30 fontért is kap csinosat. De egy egyedüálló, 25 éves csajszi, aki aránylag jól keres, lehet, hogy boldogan elkölti a fizetése harmadást ruhákra meg sminkre, mert még esze ágában sincs megtakarítani, és a szüleinél is ellakik. Mindenki más.
Én eddig csupa középosztálybelivel dolgoztam együtt, de többen vettek ruhákat Primarkból is (bár ez a ritka), vagy Zarából, H&M-ből, és ránézésre egyik sem LK Bennettből öltözködik, talán a vezetőket kivéve, de ők már inkább felső közép lehetnek, és nekik nem csak belefér, de folyamatosan az ügyfelekkel (bankok) szemben képviselik a céget.

BTBTBT 2014.01.07. 21:49:47

Szerintem a TKMaxx eléggé alja, ha már a Primark lett itt szapulva.

@tildy[UK]:
Csak vicceltem. Marhára nem érdekel, ki mit gondol rólam az alapján, hogy hol vásárolok. :)
Nem jellemző az ilyesmi, de a legdrágább cucc, amit vettem egy cipzáros kasmír felső volt, 100 fontot kóstált a John Lewis-ben két éve.

Taxomükke (UK) 2014.01.07. 22:47:10

@Mirjam2: Azért nagyon ne húzd fel magad. :))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.01.07. 22:48:19

@sorsolo: "nem botrányos, hogy a családunkkal, a szeretteinkkel, a hobbinkkal töltött idő helyett eladjuk magunkat, munkára pazaroljuk az időt?"

Nem, nem botranyos. Nekem a munkam a hobbim. :) A hhoim a munkam.:)

2014.01.08. 13:52:47

@Bár: Ez nem annak a kerdese hogy en szemely szerint mit hogy ertelmezek, hanem van egy ilyen fogalom Angliaban hogy 'middle class', ami persze valamennyire keplekeny, de azert nem 100%-ig, es messze nem csak a jovedelem alapjan dol el hogy ki tartozik oda. Nyilvan minden tarsadalmi osztalybol vasarolhatnak mindenhol, de ettol fuggetlenul a torzsvasarlok nagy resze egy bizonyos tarsadalmi osztalybol derul ki. Pl. van a Boden, ami kozismerten egy 'middle class' bolt, ez egy sztereotipia a weboldallal kapcsolatban hogy 'middle class' emberek vasarolnak onnan ruhakat. Nekem is van egy Boden ruham, de ettol meg nem vagyok middle class, ez nyilvanvalo, egy middle class ember meg akkor sem lesz working class ha egesz eleteben a Primarkban vasarol. Ha nem hiszel nekem a sztereotipiakkal kapcsolatban, nezd meg ezt a cikket: www.dailymail.co.uk/femail/article-2118991/Middle-class-favourite-Boden-accused-smug-twee-expensive.html. Ez volt az elso talalatom Google-on, de biztosan van meg rengeteg hasonlo.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.08. 14:00:34

A múltkori ausztrál poszt is jó volt, aminek annyian örültek, bár azt az előtte levők silánysága is megtámogatta jóságában. Na most, ez még annál is sokkal jobb volt énnekem. De jó poszt, szeretem, szeretem a posztolót. Mi jól kijönnénk, ha egy helyen kellene szolgálatot telyesítenönk. Írja meg hova készül ami melegebb. Megírta már?

Ti hogy vagytok ezzel? Ha olyan környezetben dolgoztok, amit a leírásból is megismerhettünk, de nem akartok asszimilálódni, nos azt hogy kerülitek el? Én azt mondom nem is lehet elkerülni.:( Egyetlen kérdés csupán az időfaktor.

2014.01.08. 14:00:43

@Mirjam2: Ja es vicces modon rogton az elso komment ez a cikkhez: 'Boden's target market is above your average Primark or Next shopper' - szoval nem en vagyok az egyetlen aki azt gondolja hogy a Next nem meno bolt (bar lehet, hogy en irtam azt a kommentet 'Pippa' alnev alatt... :)))

2014.01.08. 14:03:10

@Mirjam2: Es vicces modon az elso komment a cikkhez: 'Boden's target market is above your average Primark or Next shopper.' Eskuszom, hogy nem en irtam ezt a kommentet Pippa alnev alatt :)))

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.01.08. 14:20:20

@NemNick: miről beszélsz? Van egy olyan halovány (lila) gyanúm, hogy nem tudsz vagy nem akarsz különbséget tenni a terjengős maníráradat és a jószellemben, humorral megírt olvasmányos ismertető között. Szorítkozott volna a rongyosra ismételgetett "lényegre", igaz? Hogy nézne ki egy antimodoros, de számodra jó írás? Nekem jó volt elolvasni, összefüggően többszálú, emberi, a világot magas érzelmi és értelmi fokon megélő, droidbőrbe bújt külhontárs írta. A posztok ~80%-a egyébként ilyen szempontból halott.
A magányosságot értem miért érzed ki, de nem törvényszerű, hogy valaki azért írjon így és ennyit, mert az, ettől függetlenül nyilván az; intellektuális nihilben tengődik, ami azért valljuk meg, nem egy hosszútávon fenntartható állapot.

Bár 2014.01.08. 15:29:21

@Mirjam2: félreértetted, de lehet hogy nem jó szot használtam. A középosztály definíciója valóban nem s te személyes értelmezésed től függ. Viszont te rosszul tudod, mit jelent a középosztály. Amit leírtam a kommentben, az egy nagyjából jó definíció. azért lehet a fizetés nagyságával jól közelíteni, mert a középosztály jellemzően a fizetéséből él.

A menőségnek semmi köze ahhoz, hogy valaki középosztály vagy nem.

A Daily Mail tévedhet, ahogy egy márka honlapja is. Ezek nem jó források arra, hogy megtanuld, mi az a középosztály.

És abszolút elhiszem, hogy sok ismerősöd szerint, vagy szerinted a Next nem menő bolt. De ezt ne keverd azzal, hogy középosztály ott vásárol-e vagy nem. A középosztály nagyon széles réteget ölel fel, és egy egyszerű titkárnő is oda tartozhat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.08. 20:02:04

@sorsolo:
Gyakorlatilag egyetértek vele amit mondasz viszont az hiú remény hogy a monoton munkafolyamatok majd valamikor meg fognak szűnni.
Sőt egyre több lesz.
Ezzel együtt kell élni ez van.
a másik meg az hogy nehéz meghatározni a monoton munka fogalmát.
Szerintem a posztban vázolt munka pont nem tartozik közéjük.
Ha igen, akkor a munkák 90%-át monotonnak kell neveznünk.

______________ (törölt) 2014.01.08. 20:57:55

@tildy[UK]:
remek, gratulálok hozzá, és örülnék, ha mindenki elmondhatná ezt magáról. valahol az utópiám társadalmában ez a jellemző. sajnos szerintem manapság az emberek többsége nem hasonlít ebben hozzád. ennek talán legegyszerűbb tesztje: mennyien végeznék a jelenlegi munkájukat, ha biztosítva lenne számukra a mostanában svájcban feszegetett (rövidesen népszavazást tartanak róla, ha jól tudom, vagy tán még az se dőlt el), alanyi jogon járó, ún. alapjövedelem, ami a szerény megélhetéshez elegendő folyamatos bevétellel látja el az állampolgárt - anélkül, hogy ezért bármit kellene tennie.
sajnos szerintem az emberek többsége fejvesztve menekülne a munkájától - ha nem lenne muszáj dolgoznia.

@diggerdriver:
1. nem a monoton munkafolyamatokkal van baj, ezért nem is kell, hogy megszűnjenek. a túlzott specializációnak kell megszűnnie, azaz, hogy te csak a maltert kevered ész nélkül, a másik állandóan csak lehajol a tégláért, a harmadik rálöttyint egy kis maltert az előző téglasorra, stb.
2. nem kell meghatároznunk a monoton munka fogalmát. annál is kevésbé, mert bizonyos, hogy van, akinek pont az jön be. miért szabnánk a saját képünkre és hasonlatosságunkra az összes munkát? örüljünk, hogy van, aki házat szeret építeni, meg olyan is van, aki inkább főzni szeret.
az utópikus társadalmamban az szabja meg, hogy jól határoztuk-e meg a munkaköröket, hogy akad-e rá huncut (önként és dalolva). ha igen, jó munkát végeztünk (mi, társadalomszervezők ;) ).

a lényeges lépés, ami olyan munkakörülményeket teremtene, ami az embereket sokkal inkább segítené a boldogság, önkiteljesedés felé, az lenne, hogy ne ott húzzuk meg a "nemszeretem" melók határvonalait, ahol jelenleg vannak, s ami olyan munkaköröket eredményez, amiket senki sem látna el önszántából, csupán azért csinálja, mert "valamiből meg kell élni". ezzel veszítenénk a hatékonyságon, de szerintem már rég vagyunk "akkora urak", hogy veszíthessünk belőle. s az alacsonyabb szinten is még igen kellemes életet élhessünk. (persze, a jelenlegi gazdasági világrendből aránytalan hasznot élvező, igen szűk körű réteg - a szupergazdagok és szuper hatalommal bírók érdekeit ez nem szolgálja. jelzem, hogy nem hiszek semmiféle összeesküvéselméletben, s ha lesz idő, hogy öntudatra ébredjen a ma prekariátusa, akkor gond és vér nélkül elérhetővé válik ez a földi paradicsom. vagy paprika. ;) )
ha idáig bírtad, akkor jár a jutalom:
a férfiak között is egyre POPOlárisabb sport a fitness, ajánlom figyelmedbe: ;)
bilder.bild.de/fotos-skaliert/greatcelebritysocialnetworkpictures_36176861_mbhf-1388915479-34080126/2,c=0,h=554.bild.jpg

négyzet 2014.01.09. 12:37:28

Nagyon jó volt ez. Átérezhető, kiváló stílusú. Valószínűleg hamarosan kijut (mondhatjuk, hogy feljebb?) ebből az élethelyzetből, persze ha hagyja magát, és nem akar beleragadni egy áldozat játszmába. Sok sikert! Aztán majd jöjjön szöveg délről is.

Fruka1 2016.07.31. 22:18:07

Szerintem nagyon jó írás, tele őszinteséggel a helyzetéről, és az angol "álommunkákról". Sajnos ritkán találni ennyire őszinte leírást arról, mit is jelent kimenni angliába egy egyszerü munkára, élni a szállásnak nem nagyon nevezhető zsúfoltságban. Eddig (szinte) csak olyan posztokat találtam nagy többségében, amelyek azt próbálták bizonygatni, milyen nagyszerü is ott a munkavállalás, és főleg a bér. (volt aki azt bizonygatta, pár év után házat vesz mo-on, ebből a heti 200-250 fontos fizuból !!!!)
Persze biztosan van ott is jobb munka , több pénzért, de talán ezek a posztban említett munkák, a fizu jobban leképezi az átlagos helyzetet.Meg az is igaz, ha valaki itt mo-on nettó 70-80-at keres/ett, akkor annak ennyi pénz a kánaánt is jelentheti akár...nem tudom de én ezért a heti 200-250 fontért nem biztos hogy bevállalnék ilyen melókat, szállásokat, pedig nem vet fel a pénz, de azért itthon is megélek valahogy, ettől az ábrázolt helyzettől sokkal jobban.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása