Nőként Magyarországon elhelyezkedni néha rendkívül nehéz lehet, mert ha van gyerek, az a baj, ha nincs, akkor pedig az, hogy majd lesz. Így járt mai szerzőnk, Andi is, aki némi kilátástalan jelentkezésdömping után volt kénytelen rádöbbenni, hogy ez nem fog menni. Így kerültek ki Írországba. Ma történetük elejét, az indulásig tartó időszakot olvashatjátok.

Kilátás a Hell Fire parkból Dublinra

„Régóta érlelgetem magamban, hogy leírom nektek a mi külföldre költözésünk történetét. Az ötlet, hogy hagyjuk el Magyarországot a férjemmel, 32 éves korunkig eszünkbe sem jutott, de aztán jött a válság, a munkahelyem 1 hónap alatt úgy szűnt meg, hogy „öröm" volt nézni...

Indult az álláskeresés őrülete, nem adtam fel, hittem magamban és abban, hogy számít, mennyi mindent elértem már, diploma, tapasztalat, tanfolyamok stb.

Le vagyunk maradva

Aztán fél év munkanélküliség után összeszámoltam, hogy 400 helyre küldtem önéletrajzot, abból 14 állásinterjún voltam és abból mindegyiknél megkérdezték – finoman, burkoltan, vagy face to face – hogy van-e gyerekem?

Nincs, még nincs, de hogy is gondolhattam, hogy számítani fog a hozzáállásom, hogy dolgozni szeretnék, és nem csak amiatt, hogy ne haljunk éhen, hanem mert egyszerűen szeretek dolgozni, szeretem hasznosnak érezni magam, szeretem, ha van feladatom, célom.

Magyarországon egy cég ötször átgondolja, hogy felvegyen-e egy gyermektelen házas nőt, nemhogy gyermekkel rendelkezőt. Ezen a téren még rettentően le vagyunk maradva.

Egyrészt nyugaton nem divat 3 évig otthon maradni egy gyerekkel, nem is kap az anya, csak fél- egy évig Gyes-t, Gyed-et, másrészt sokkal elterjedtebb a részmunkaidős munkába való visszatérés szülés után.

Állapotos ismerősét vette fel

Aztán egyszer csak behívtak egy állásinterjúra. A pozíció egybevágott a megszerzett szakmámmal, 5 percre volt a munkahely a lakhelyemtől, az interjú pedig olyan volt, amilyenről mindig is álmodtam.

Az igazgatóval – 1 óra elteltével – már együtt ötleteltünk, egymást inspirálva jobbnál jobb elképzelések jutottak az eszünkbe, amivel feldobhatnánk a céget. Amikor elváltunk és kezet fogtunk, annyit mondott, hogy szerinte mi tudnánk együtt dolgozni és már csak 1 embert kell meghallgatnia, azután jelentkezik.

Hatalmas reményekkel hagytam el az épületet, mert az ember érzi, amikor jól teljesít. Aztán úgy egy hét után hívott az igazgató, és sajnálattal közölte, hogy nem engem választottak. Mint később megtudtam, egy állapotos ismerősét vette fel a pozícióra, aki fél év után elment szülni és az állást újra meghirdették.

Rettentően csalódott voltam akkor, haragudtam az igazgatóra, az ismerősére, mindenkire. Igazság szerint jól pofán csapott a magyar valóság: ha nő létedre szeretnél karriert építeni, akkor kösd fel a gatyádat, mert nem fognak két kézzel kapkodni utánad, hiszen bármikor elmehetsz szülni, ha pedig már van gyermeked, az folyton beteg lehet, amivel szintén kivesz téged a munka körforgásából.

DE ha van megfelelő kapcsolatrendszered, akkor terhesen is felvesznek, hogy kaphass majd az államtól valamicske pénzt szülés után és ne maradj éhen. Most már tudom, hogy erről nem az igazgató tehet, sem az ismerős, de akkor mégsem tudtam belenyugodni, és elindult bennem a „menjünk külföldre dolgozni" hadjárat a férjemmel szemben, akinek magyar viszonylatban jó munkahelye volt, jó fizetéssel, megbecsüléssel, így érthető módon neki esze ágában se volt külföldre menni...

Megtakarítás nélkül

Míg egy nap felmértük reálisan a jövőnket: albérletben lakunk, évente valamilyen oknál fogva költöznünk kellett új lakásba, ami egy őrületes nomád élet. Ha gyökeret szeretnénk verni, itthon nem tudjuk rá előteremteni a pénzt.

Egy fillér megtakarított pénzünk sincs, a szüleink nincsenek olyan helyzetben, hogy támogatni tudnának minket, kvázi vagy teszünk valamit magunkért, vagy ez lesz a maximum, amit elérhetünk: hogy évente albérletből albérletbe költözünk, hogy minden hónap végén kölcsön kell, kérjünk pár ezer forintot azért, hogy legyen mit ennünk, és nem látunk majd mást, mint a sárga csekkek végeláthatatlanul hömpölygő folyamát.

Ez a kilátástalanság meghozta gyümölcsét, és nekiálltunk a külföldi munkakeresés, költözés lebonyolításának. Nagy szerencsénk volt abban, hogy a férjem cége több országban is jelen van így lehetősége volt jelentkezni ugyanarra a pozícióra más országban.

Kanada és Ausztrália helyett Írország

Először Kanadába szerettünk volna menni, de ott pont akkoriban nem voltak túl népszerűek a magyarok, úgyhogy Ausztráliát is megpróbáltuk, oda viszont nehéz vízumot kapni, ha valakinek a szakmája nincs a munkavállalói vízum listán, így maradt az alternatívák közül Anglia vagy Írország.

A választásunk több szempontból esett Írországra: egyrészt, ha összehasonlítjuk a két ország lakhatási költségeit, Írország jóval olcsóbb (de még így is rettentő drága a magyarországi albérletek árait tekintve), az élelmiszer, üzemanyag stb. szintén olcsóbb Írországban, mint Angliában, és nem utolsó sorban a férjem pozíciójára a fizetés magasabb Írországban, mint Angliában, így nem volt nehéz eldönteni, hogy az úti célunk Dublin, Írország fővárosa legyen.

Egy szó, mint száz, a párom beadta a jelentkezését a dublini állásra, kiutazott az interjúra (ő középfokon beszél angolul) és felvették. Őszintén szólva el se hittünk, hogy ez lehetséges, mivel már 3 éve, hogy legelőször szóba került a külföldre költözés.

Bed and Breakfast Dublinban

Szervezés és búcsú

Indult az őrületes szervezés, hiszen csak egy hónapunk volt rá, hogy mindent elintézzünk: beleértve a pénz előteremtését az albérletre és az első hónapra, egy „garázsvásár" leszervezését, hogy a felesleges holmijainkat pénzzé tudjuk tenni, és csak hogy bonyolítsuk egy kicsit a dolgot, a kutyánkat is magunkkal akartuk vinni, amihez 80 féle oltás és vizsgálat szükséges, valamint az első időkben egy kutyakennel, amíg nem találunk egy megfelelő albérletet.

Valamilyen csoda folytán sikerült ezeket leszerveznünk: a csomagjaink összerakva (amit majd egy futárcég visz ki Írországba a kutyával együtt), repülőjegy, kinti szállás lerendezve (ajánlani tudom mindenkinek, azoknak is, akik csak pár napra jönnek Írországba a Bed and Breakfast szállókat, mert jóval olcsóbb, mint egy szálloda), búcsúebéd a családdal, búcsú buli a barátokkal és az izgalom a tetőfokán természetesen.

Elnézést, kicsit elnyújtottam a kiutazásunk előzményeit, de egyrészt úgy érzem, sokan vannak hasonló helyzetben otthon, akik még dilemmáznak a költözés és maradás között, másrészt fontosnak tartom, hogy megértsétek, a mi indokainkat a külföldi munkavállalással kapcsolatban.

Folyt. köv. természetesen."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.