oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. december 16. 06:44,  Pofán csapott a magyar valóság 590 komment

2013. december 16. 06:44 Határátkelő

Pofán csapott a magyar valóság

Nőként Magyarországon elhelyezkedni néha rendkívül nehéz lehet, mert ha van gyerek, az a baj, ha nincs, akkor pedig az, hogy majd lesz. Így járt mai szerzőnk, Andi is, aki némi kilátástalan jelentkezésdömping után volt kénytelen rádöbbenni, hogy ez nem fog menni. Így kerültek ki Írországba. Ma történetük elejét, az indulásig tartó időszakot olvashatjátok.

Cím_kilátás a Hell Fire parkból Dublinra.jpgKilátás a Hell Fire parkból Dublinra

„Régóta érlelgetem magamban, hogy leírom nektek a mi külföldre költözésünk történetét. Az ötlet, hogy hagyjuk el Magyarországot a férjemmel, 32 éves korunkig eszünkbe sem jutott, de aztán jött a válság, a munkahelyem 1 hónap alatt úgy szűnt meg, hogy „öröm" volt nézni...

Indult az álláskeresés őrülete, nem adtam fel, hittem magamban és abban, hogy számít, mennyi mindent elértem már, diploma, tapasztalat, tanfolyamok stb.

Le vagyunk maradva

Aztán fél év munkanélküliség után összeszámoltam, hogy 400 helyre küldtem önéletrajzot, abból 14 állásinterjún voltam és abból mindegyiknél megkérdezték – finoman, burkoltan, vagy face to face – hogy van-e gyerekem?

Nincs, még nincs, de hogy is gondolhattam, hogy számítani fog a hozzáállásom, hogy dolgozni szeretnék, és nem csak amiatt, hogy ne haljunk éhen, hanem mert egyszerűen szeretek dolgozni, szeretem hasznosnak érezni magam, szeretem, ha van feladatom, célom.

Magyarországon egy cég ötször átgondolja, hogy felvegyen-e egy gyermektelen házas nőt, nemhogy gyermekkel rendelkezőt. Ezen a téren még rettentően le vagyunk maradva.

Egyrészt nyugaton nem divat 3 évig otthon maradni egy gyerekkel, nem is kap az anya, csak fél- egy évig Gyes-t, Gyed-et, másrészt sokkal elterjedtebb a részmunkaidős munkába való visszatérés szülés után.

Állapotos ismerősét vette fel

Aztán egyszer csak behívtak egy állásinterjúra. A pozíció egybevágott a megszerzett szakmámmal, 5 percre volt a munkahely a lakhelyemtől, az interjú pedig olyan volt, amilyenről mindig is álmodtam.

Az igazgatóval – 1 óra elteltével – már együtt ötleteltünk, egymást inspirálva jobbnál jobb elképzelések jutottak az eszünkbe, amivel feldobhatnánk a céget. Amikor elváltunk és kezet fogtunk, annyit mondott, hogy szerinte mi tudnánk együtt dolgozni és már csak 1 embert kell meghallgatnia, azután jelentkezik.

Hatalmas reményekkel hagytam el az épületet, mert az ember érzi, amikor jól teljesít. Aztán úgy egy hét után hívott az igazgató, és sajnálattal közölte, hogy nem engem választottak. Mint később megtudtam, egy állapotos ismerősét vette fel a pozícióra, aki fél év után elment szülni és az állást újra meghirdették.

Rettentően csalódott voltam akkor, haragudtam az igazgatóra, az ismerősére, mindenkire. Igazság szerint jól pofán csapott a magyar valóság: ha nő létedre szeretnél karriert építeni, akkor kösd fel a gatyádat, mert nem fognak két kézzel kapkodni utánad, hiszen bármikor elmehetsz szülni, ha pedig már van gyermeked, az folyton beteg lehet, amivel szintén kivesz téged a munka körforgásából.

DE ha van megfelelő kapcsolatrendszered, akkor terhesen is felvesznek, hogy kaphass majd az államtól valamicske pénzt szülés után és ne maradj éhen. Most már tudom, hogy erről nem az igazgató tehet, sem az ismerős, de akkor mégsem tudtam belenyugodni, és elindult bennem a „menjünk külföldre dolgozni" hadjárat a férjemmel szemben, akinek magyar viszonylatban jó munkahelye volt, jó fizetéssel, megbecsüléssel, így érthető módon neki esze ágában se volt külföldre menni...

Megtakarítás nélkül

Míg egy nap felmértük reálisan a jövőnket: albérletben lakunk, évente valamilyen oknál fogva költöznünk kellett új lakásba, ami egy őrületes nomád élet. Ha gyökeret szeretnénk verni, itthon nem tudjuk rá előteremteni a pénzt.

Egy fillér megtakarított pénzünk sincs, a szüleink nincsenek olyan helyzetben, hogy támogatni tudnának minket, kvázi vagy teszünk valamit magunkért, vagy ez lesz a maximum, amit elérhetünk: hogy évente albérletből albérletbe költözünk, hogy minden hónap végén kölcsön kell, kérjünk pár ezer forintot azért, hogy legyen mit ennünk, és nem látunk majd mást, mint a sárga csekkek végeláthatatlanul hömpölygő folyamát.

Ez a kilátástalanság meghozta gyümölcsét, és nekiálltunk a külföldi munkakeresés, költözés lebonyolításának. Nagy szerencsénk volt abban, hogy a férjem cége több országban is jelen van így lehetősége volt jelentkezni ugyanarra a pozícióra más országban.

Kanada és Ausztrália helyett Írország

Először Kanadába szerettünk volna menni, de ott pont akkoriban nem voltak túl népszerűek a magyarok, úgyhogy Ausztráliát is megpróbáltuk, oda viszont nehéz vízumot kapni, ha valakinek a szakmája nincs a munkavállalói vízum listán, így maradt az alternatívák közül Anglia vagy Írország.

A választásunk több szempontból esett Írországra: egyrészt, ha összehasonlítjuk a két ország lakhatási költségeit, Írország jóval olcsóbb (de még így is rettentő drága a magyarországi albérletek árait tekintve), az élelmiszer, üzemanyag stb. szintén olcsóbb Írországban, mint Angliában, és nem utolsó sorban a férjem pozíciójára a fizetés magasabb Írországban, mint Angliában, így nem volt nehéz eldönteni, hogy az úti célunk Dublin, Írország fővárosa legyen.

Egy szó, mint száz, a párom beadta a jelentkezését a dublini állásra, kiutazott az interjúra (ő középfokon beszél angolul) és felvették. Őszintén szólva el se hittünk, hogy ez lehetséges, mivel már 3 éve, hogy legelőször szóba került a külföldre költözés.

OK_B&B Dublinban.jpgBed and Breakfast Dublinban

Szervezés és búcsú

Indult az őrületes szervezés, hiszen csak egy hónapunk volt rá, hogy mindent elintézzünk: beleértve a pénz előteremtését az albérletre és az első hónapra, egy „garázsvásár" leszervezését, hogy a felesleges holmijainkat pénzzé tudjuk tenni, és csak hogy bonyolítsuk egy kicsit a dolgot, a kutyánkat is magunkkal akartuk vinni, amihez 80 féle oltás és vizsgálat szükséges, valamint az első időkben egy kutyakennel, amíg nem találunk egy megfelelő albérletet.

Valamilyen csoda folytán sikerült ezeket leszerveznünk: a csomagjaink összerakva (amit majd egy futárcég visz ki Írországba a kutyával együtt), repülőjegy, kinti szállás lerendezve (ajánlani tudom mindenkinek, azoknak is, akik csak pár napra jönnek Írországba a Bed and Breakfast szállókat, mert jóval olcsóbb, mint egy szálloda), búcsúebéd a családdal, búcsú buli a barátokkal és az izgalom a tetőfokán természetesen.

Elnézést, kicsit elnyújtottam a kiutazásunk előzményeit, de egyrészt úgy érzem, sokan vannak hasonló helyzetben otthon, akik még dilemmáznak a költözés és maradás között, másrészt fontosnak tartom, hogy megértsétek, a mi indokainkat a külföldi munkavállalással kapcsolatban.

Folyt. köv. természetesen."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr995694184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsabus UAE 2013.12.16. 23:41:45

@diggerdriver: Jáááájjjj...
Még jó, hogy ilyen piszkosul egészséges vagyok !

tsabus UAE 2013.12.16. 23:49:57

Amai nap összefoglalója:
- Megtapsoltuk a posztolót
- Kiderítettük, hogy a jó fizetés mindenkinek más
- Megoldottuk a nők munkahelyi hátrányos megkülönböztetésének problémáját
- Összevetettük a világ lapátjait
- Kasztokra oszlottunk
- Buzultunk
Azt hiszem, itt az ideje aludni térni...
Jóccakát mindenkinek !

tsabus UAE 2013.12.16. 23:57:00

@Mr Long: Jól van, te még a tagadás fázisban vagy... :-DDDDD

tsabus UAE 2013.12.16. 23:58:29

@Mr Long: Majd túllendülsz ezen, ha sokat beszélsz Diggerrel és te is be leszel vezetve a... tudod... :-DDDD

tsabus UAE 2013.12.17. 00:00:14

De most már tényleg záróra !

Latcho Rom 2013.12.17. 00:08:22

@diggerdriver: Ne csinald, o egy szivtelen vadkapitalista :)

2013.12.17. 00:11:56

@shakti_rom:
Erre a filmjere emlekszel?
www.youtube.com/watch?v=aED7xvYbMfw (Murphy's War)
Gyerekkorom egyik kedvence volt, csak ezt lattam eddig tole:(

Latcho Rom 2013.12.17. 00:16:15

Igen. S milyen lehetett szinpadon, Burtonnel, Olivierrel, sose lathatom..

lawrence of arabiat nezd meg feltetlenul.

rumitom 2013.12.17. 00:18:08

@Mr Long: a szaritogep egy gusztustalan dolog, gyakorlatilag mindent vasalni kell utana

Latcho Rom 2013.12.17. 00:20:41

HA: biztos hogy az assholozos frocsoges jot tesz a blognak? Ha hagyod, sok embert ki fog marni innen, akikre feltekeny, vagy letamadja oket, hiszen egy bully.

Volt mar 2-3'ilyen esete itt, s hidd el ismerem, a teli honapok nem tesznek jot a lelki bekejenek.
Tudom, miert nem ignoralom -s igazad is van.

just my 2 cents, tnx

rumitom 2013.12.17. 00:29:52

@Mr Long: a munka eredmenye szerintem nagyon fontos. most hiaba vagyok IT-n belul szerintem a legmenobb, legkreativabb (a core dev mellett/utan) helyen architectkent, gyakorlatilag mernok designer. az egesz egy virtualis ter. mit es hogyan pakoljunk egy datacenterben levo gepek sokassagara. ez mind semmi egy lakoparkhoz, uthoz, repterhez, autopalyahoz kepest. amikor a semmibol lesz valami, valami kezzelfoghato.

arrol nem beszelve hogy az epitoiparban a jo munkas ember, bar nem latja az osszefuggeseket, van magahoz valo jozan paraszti esze, szinte mindnek. az IT-ben, bar latja az osszefuggeseket, ill van ralatasa, a jozan paraszti esz meg tavolrol sem kornyekezte meg a tobbseget...

morsels (törölt) 2013.12.17. 00:48:09

@shakti_rom:
Ennyire pofatlan.. ez elkepeszto...

De igazad van, te teszel jot a blognak.
(hihetetlen :-)))

rumitom 2013.12.17. 00:48:12

@charlieharper: a csaprol legendak vannak, igaz legendak. meg a kevero csap feltalalasa (ukbeli ujra feltalalasa) elott, egy gumi pluggal lehetett kozos nyomocsoves langyi vizet produkalni. igen am, a kozos nyomocso azonben nem Y-ban, hanem T-ben csatlakozott, ami azt eredmenyezte hogy a nagyobb nyomasu ag kiszoritotta a masikat, vagyis tovabbra is csak zomeben meleg, vagy hideg viz jott kicsit enyhebb kiszerelesben mint amugy :)

persze azota fejlodott a vilag, az angolok az angol WC feltalalsa utan ismet engedtek az innovacionak, es mar vannak kevero csapok angliaban. latszatra, mert valojaban meg mindig kulon jon, csak kozel egymashoz. ertsd, a vizsugar kozepe forro, korulotte egy hideg szoknyapermet…

viszont mi a baj a korforgalommal? amennyire utaltam 10eve, annyira megszerettem egy ido utan. feldobja a motorozast :)
usaban bezzeg egy sincs, csak hosszu egyenesek...

Latcho Rom 2013.12.17. 00:50:07

Tv5 hirek, egyenruhas roma rendorok a champs elyseen, segitik a francia zsarukat, probaljak kiszurni a zsebtolvajokat. 27% roman roma, a hirek szerint.
london ditto? vigyazz magadra diggy :))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.17. 03:02:48

@Don Kartasch: "...Oslo-ban jobb volt..." Város, vagy állapot? Nagyon nem mindegy... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.17. 04:58:16

@rumitom: és aki még tudhatja: létezik, hogy ezek a travellererek eljutnak ide Svédországba is?Hónapok óta lehet látni egy nagy, brit rendszámú járművekből álló csoportot, kurva nagy új, modern lakókocsik, előttük olyan Range Roverekkel, hogy egy svéd is belesápadna.Ezek jönnek, mennek, időként letáboroznak áruházi parkolókba, teljesen berendezkednek, szőnyeget tesznek ki a lakókocsi elé, meg állványra kirakják a száradó ruhákat, sok kis vörös gyerek kergeti egymást, szóval gyakorlatilag kempingeznek.Aztán időnként eltűnnek, majd máshol ugyanígy felbukkannak.Volt egy cikk is az indexen, hogy ezek egy bizonyos területen laknak Nagy-Britanniában, már nem tudom, pontosan hol.És hogy ott is erősen fel akarják számolni ezt a telepet, meg nagy a társadalmi lemaradottságuk, illetve elszegényedőben vannak.Ez utóbbival azért vitatkoznék, már ha egy népcsoportról beszélek én meg a cikk.. :-(

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.17. 05:29:49

@charlieharper: Meg mindenki, aki ott él(t) : Hülyék ezek az angolok ezekkel a külön csapokkal.Bár én még nem használtam sose, de hosszútávon rettentően idegesítő lehet.Mégis mivel magyarázzák ezt az egészet?Nem tudom elképzelni, hogy olcsóbb legyen a két külön csap.Lehet, hogy a keverős bonyolultabb, mint a sima, de nehogymár több mint duplája legyen...Tudtommal sok új építésű házban is külön csapok vannak, igaz ez?Az eszem megáll...nem röhögnek rajtuk a nem angolok? :D

2013.12.17. 07:12:18

@geegee: igen, ok a travellerek. Masneven pikey-k, de nem szep igy hivni oket. Ir angollal beszelnek, a UK rendszam ne tevesszen meg.
@rumitom: A csap dolog idegesito. Ez van. Lehet kapni rendes csapot is, de nehany ember ragaszkodik a regimodi csapokhoz. Nalunk normalis csapok vannak a hazban az Y vagy T nelkul.

GERI87 2013.12.17. 07:42:51

@tsabus:

igen! és az a lényeg hogyha dolgozol...bármit...ugyanúgy tudsz a végzettségnek megfelelő állást keresni....nem kell hozzá otthon ülni és várni a csodát, meg másokat hibáztatni hogy olyan papírod van amire per pillanat nincs állás, kereslet...

Nem azt mondom hogy csak olyat végezzen el az ember amire itthon szükség van és mondjon le az álmáról csak azért mert MO-on nem fizetik meg vagy itt nem lehetsz tengerbiológus stb...
Akkor menj külföldre!
de addig is az otthonülésre a kifogás csak az lehet hogy büdös a munka, lusta vagy, derogál "alja" munkát csinálni, mert sznob idióta az ember...

citzen 2013.12.17. 07:43:01

Jó, de az ilyen írásokban miért marad el mindig a részlet közlése?
Milyen szakmája van a férjnek stb. Nem magánéleti kutakodásból (főleg, ha a saját családjáról ír az illető), de minél több az információ, annál nagyobb segítség lehet esetleg a többieknek. Ez így egy keretszöveg, amit már 100000 másik helyen olvastunk. Valahogy mindenhol hiányoznak a részletek.

GERI87 2013.12.17. 07:43:16

@Chang Yai:

" aki a diplomáival nem akar elmenni a ládagyárba, és inkább basszátokmeg felkiáltással összepakol és irány akárhova csak el."

"Az irány ahova csak kell" - előtt még van egy fázis amikor munkát keresel a szakmában MO-on!
(kivéve ha eleve nem az volt a cél hogy külföld és tökmindegy itt van e rá kereslet vagy állás...)

Ha nincs egyből állás, de kellene, akkor is gyerekes hozzáállás hogy:
"ÉN diplomával nem fogok dolgozni akármit, inkább basszák meg, munkanélküli leszek...tán megdöglök, nembaj...ŐK, a mások tehetnek róla! nekem JÁR a szakmában a meló..."
vicc.
Hát nem jobb az a havi 80-100 mint a semmi?

És sokan mindezt szart sem érő papírral fiatalon eljátsszák...nyilván mert megtehetik...anyuka nem fogja azt mondani Gizikének az irodában hogy a lánya most végzett DIPLOMÁVAL és a LIdl-ben pakolgat...hát mit szólna a Gizi????
Jézusom...

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.12.17. 08:32:39

@GERI87: hát persze, menjen csak ládát pakolni adott esetben az jogász, közgazdász, tanár, mérnök, csak mert éppen sehol nincs állás.
menjen vissza oda, ahonnan a családja 3 generációval ezelőtt kikaparta magát, és dögöljön csak bele, mindent a szent hazáért akár. amikor mondjuk máshol meg nemcsak hogy állás van, de még fizetnek is rendesen.
régebben el nem tudtam volna képzelni, mennyire agyonvágja az ember önbecsülését és úgy sejtem, összességében még egy évtizeden belül az egész nép önbecsülését az, ahova ez a folyamat úgy nagyjából ma Mo-n vezet. "de hát örülj bazmeg hogy lyuk van a seggeden! hogy egyáltalán ládát pakolhatsz napi 12 órában minimálbérre bejelentve, fizetetlen túlórában! hogy élhetsz és fizethetsz adót! hogy beteheted a pénzed Európa megmagasabb díjaival dolgozó bankokba! örülj hogy nem verünk agyon!"
nem szoktam ilyet mondani, de bocs, muszáj, de te nagyon hülye vagy.

2013.12.17. 08:41:26

@Cascabel: '" egyre noni fog a szakadek a gazdagok es a szegenyek kozott. "
Amig a szegenyek meg nem unjak. Volt mar erre pelda sokszor a tortenelemben. A kovetkezmenyek kozismertek. (gondolom en)'

A kovetkezmenyek: a forradalmakat levertek, a szocializmus szetesett, es megy minden tovabb a maga utjan, vannak a gazdagok meg a szegenyek. Ilyen az emberi termeszet, az emberek kompetitivek, mindig tobbet akarnak mint a szomszedaik stb. Nincs ertelme ez ellen harcolni. Persze mindig megprobalnak harcolni ellene bizonyos csoportok, de tobbezer ev alatt semmire sem vezetett ez, mivel az emberi alaptermeszetet nem tudtak megvaltoztatni.

2013.12.17. 08:52:47

@Mirjam2: Volt par eve egy tanulmany errol, hogy az emberek nem attol boldogok hogy mennyi penzuk van, hanem hogy mennyivel TOBB penzuk van mint a korulottuk elo, altaluk szemelyesen ismert embereknek: www2.warwick.ac.uk/newsandevents/pressreleases/study_says_money/. Senki nem lenne boldog attol ha mind ugy elnenk mint Romaniaban, hiaba lenne fedel a fejunk felett es nem eheznenk, de nem lenne hova inspiralni az embereknek, nem lennenek celok amiket probalunk elerni vagy szeretnenk ha a gyerekeink elernek.

2013.12.17. 08:58:09

@Chang Yai: 100% egyetertek - ertelmes ember nem menne el minimalberert betanitott munkat vegezni Magyarorszagon. En is dolgoztam gyarban, de Nyugat-Europaban, ahol legalabb megfizettek a munkat, illetve remeltem hogy nem mindig gyarban fogok dolgozni (es ez szerencsere igy is lett). Nem hosiesseg, hanem egyszeruen igenytelenseg vagy butasag havi par szaz euroert fizikai munkat vegezni mikor lenne lehetoseged masra.

2013.12.17. 09:00:09

@GERI87: 'Hát nem jobb az a havi 80-100 mint a semmi?'

Nem, mert a fizikai es lelki egeszsegedet asod ala ha ertelmes ember letedre ennyi penzert betanitott munkat vegzel.

2013.12.17. 09:05:59

@GERI87: 'igen! és az a lényeg hogyha dolgozol...bármit...ugyanúgy tudsz a végzettségnek megfelelő állást keresni....nem kell hozzá otthon ülni és várni a csodát, meg másokat hibáztatni hogy olyan papírod van amire per pillanat nincs állás, kereslet...'

Te dolgoztal mar gyarban, szalag mellett? En igen. Nem tudtam volna 8-10 ora munka utan kiskosztumben allasinterjukra jarni es csillogo szemmel bizonygatni hogy alkalmas vagyok szellemi munkara. Fizikailag es szellemileg is teljesen le voltam epulve minden egyes muszak vegere. Arrol nem is beszelve, hogy munkat keresni teljes idos elfoglaltsag, egy jelentkezest megirni egy normalis allasra minimum egy ora, lehet sokkal tobb is. Ahhoz hogy el tudj helyezkedni, rengeteg allasra kell jelentkezni minden nap. Ez hogy oldhato meg a ladapakolas mellett?

tsabus UAE 2013.12.17. 09:31:33

@Chang Yai: Ti most tényleg nem akarjátok megérteni egymást GERI87-tel ?
Kb. mindkettőtöknek igaza van, csak nem veszitek észre, hogy egy kicsit mindketten másról beszéltek.
Neked igazad van abban, hogy ha van lehetőség és egy terv, valamint nem kopik fel az állad neked és a családodnak, akkor nem kell "alantas" munkát végezni. Tiszta sor.
GERI87-nek meg igaza van abban, hogy ha valaki a végzettségének megfelelő állás keresése közben anyagilag nullára kerül, az ne kezdjen el nyafogni és mindenki mást hibáztatni, hanem vegyen vissza az álmaiból (ÁTMENETILEG !!!) és húzzon el dolgozni bárhova, ahol nem csúszik tovább anyagilag lefelé. Ez lehet a ládagyár éhbérért, de lehet egy külföldi, jobban fizetős állás.
Így sem elfogadható szerinted ?

Marty Mcfly 2013.12.17. 09:46:42

A vége kicsit ködös- előteremteni a pénzt albérletre, stb, minek előtt azt írta, hogy semmit soha nem tudtak félretenni...
Ettől függetlenül minden jót kívánok és kitartást az új élethez!
Egy magyar Németországból...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.17. 10:34:39

@charlieharper: És képesek ezek átjönni a svédekhez?Ennyire kiutálták már őket Angliából?Érdekes...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.17. 10:42:57

@GERI87: Egy részről igazad van, a bármi mindig jobb mint a semmi.De azt képzeld el, hogy tegyük fel elvállasz egy ilyen "alja" munkát, amiről tudod, hogy eszed ágában sincs számottevően hosszan csinálni magadtól, akkor gyakorlatilag elvágod magad annak az esélyétől, hogy a szakmádban találj jó állást.Ugyanis (és főleg Magyarországon) az ilyen "alja" melókban pörgetik az embereket hajcsár módjára és nem tudsz eljárni állásinterjúkra.Hisz reggel 7 előtt, meg este 6 után már senki nem fog téged interjún fogadni.Azonkívül ugye a magjelenés is számít, marha feltűnő ám, ha öltönyben mész a gyárba reggel, mert nem lehet megoldani máshogy.Szóval egy alja melóval jó eséllyel a bebetonozódást választja az ember...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.17. 10:49:07

@Mirjam2: Na, ezt írtam én is kb, legalább is a szándék ez volt, csak nem olvastam tovább.És ráadásul manapság már ládagyári melók sincsenek tömegével, vagy ha igen, akkor van rájuk pozíciónként 500-1000 jeletkező.Biztos sok esélyed van.Én is csináltam ládagyári melót, mert nem volt más, és kérdezgettem ilyesmiket, hogy hányan szoktak jelentkezni...és mindez volt 6-7 éve, akkor most mi lehet, atya isten...

Latcho Rom 2013.12.17. 10:57:04

@morsels: Forgasd csak a szemed te askalodo, manipulativ, frusztralt szemetlada.

rezeg a leced, ja, kar volt trollkodnod, gizdulnod itt IS.

ps. Tobb evig proliskodtam mint te, otthon is, itt is..ahova apad kihozatott, s segged ala tett dolgokat, nem ugy mint az ideirok 99'szazaleka, akik onerobol lettunk valamik a kinti letben.

Vigyazz a jovoben, mert is rootra kerulsz, mint az indexen.

M. Péter 2013.12.17. 11:02:29

@charlieharper: A körforgalom biztonságosabb, mint az, amikor merőlegesen találkozik két út. Zavar, hogy kevesebb ember hal meg?
@diggerdriver: Tanulmányozd az angol KRESZ-t.

BTBTBT 2013.12.17. 11:10:21

@geegee:
"elvállasz egy ilyen "alja" munkát, ... akkor gyakorlatilag elvágod magad annak az esélyétől, hogy a szakmádban találj jó állást.Ugyanis ...az ilyen "alja" melókban pörgetik az embereket hajcsár módjára és nem tudsz eljárni állásinterjúkra."
Pontosan. Egyszer volt szerencsém megtapasztalni az ilyesmit.

@Chang Yai:
Ezért utálom, amikor például 2010-ben egy szegről-végről ismerős Chief Executive azt mondta a beosztottjainak, hogy "you should be happy to have a job", amikor bérbefagyasztásra és megszorításokra került sor.
Ja, ő könnyen beszélt, mert az évi 190 ezres fizuját levágták 130-ra.
Persze a kisembernek (diplomás-nem diplomás, tök mindegy) még szarabb, mert bármelyik országban jóval kevesebből kell kijönnie. És akkor még csak a pillanatnyi megélhetéséről volt szó. Hol van ahhoz a minden szempontból fejlődés?

@shakti_rom:
Ti aztán jól elmarakodtok itt.
De sok értelme van arra licitálni, hogy ki gályázott többet életében?

FlybyWire 2013.12.17. 11:10:58

2x voltam Írországban hosszabb ideig.
Soha többet.
Hideg, nyirok, penész, asztma, szél, tapló autósok, 0 infrastruktúra, stb...

Latcho Rom 2013.12.17. 11:17:49

@Barátusz: nem licit, csak ez az askalodo faszfej olyan kepet probal rolam festeni ami total kamu.

HA majd elrendezi az ugyet, ha akarja, ha tudja - a szarozast nem en kezdtem.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.17. 11:20:53

@charlieharper: Ezek Magyarországon is megvannak, a csapot helyettesítsd be panellel és a körforgalmat balkáni vezetési kultúrával.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.17. 11:30:48

@Mirjam2: Ezzel függ össze az a kutatási eredmény is, hogy a Facebook felhasználók azért boldogtalanabbak a többi embernél, mert a Facebookon állandóan azt látják, hogy az ismerőseiknek mennyire jól megy, vagyis ők nem emelkednek ki a tömegből.

GERI87 2013.12.17. 11:46:19

@Chang Yai:

"hát persze, menjen csak ládát pakolni adott esetben az jogász, közgazdász, tanár, mérnök, csak mert éppen sehol nincs állás."

igen, ha nincs megtakarítása addig miért ne?

"menjen vissza oda, ahonnan a családja 3 generációval ezelőtt kikaparta magát, és dögöljön csak bele, mindent a szent hazáért akár."

Nem figyeltél kis buta, mondtam hogy ha a szakmában akar elhelyezkedni mindenképp akkor menjen külföldre....de amíg itthon van és kell a pénz akkor logikus hogy nem otthon ül és várja az áldást, hanem dolgozik valamit.

Az egzisztenciális frusztrációval meg nem megy semmire...

Nem tudsz szöveget értelmezni és még én vagyok a hülye? na menj a...

@Mirjam2:

"Nem, mert a fizikai es lelki egeszsegedet asod ala ha ertelmes ember letedre ennyi penzert betanitott munkat vegzel. "

Szóval, otthon ülni és keseregni hogy te a főagytröszt nem kapsz munkát a világmegváltó képességeiddel az egészségesebb?
Komoly bajok vannak itt!

"Te dolgoztal mar gyarban, szalag mellett?"

évekig.

"Nem tudtam volna 8-10 ora munka utan kiskosztumben allasinterjukra jarni "

Erre mit mondjak....röhejes.
"6 órát rá kell pihennem egy interjúra ezért nem tudok dolgozni"

Elképesztő....ez már fáj.

"Arrol nem is beszelve, hogy munkat keresni teljes idos elfoglaltsag, egy jelentkezest megirni egy normalis allasra minimum egy ora, lehet sokkal tobb is. "

:D
ezt érvnek szántad vagy csak hogy röhögjek?

@geegee:

Minendt meg lehet oldani...hülye kifogásaitok vannak.
Amúgy "alja" meló az vagy részmunka, vagy 2-3 szak...tehát van hogy egész nap vagy délelőtt (sőt éjszakásban nappal) ráérsz interjúra menni!
ennyi.

Lencsés István 2013.12.17. 11:46:19

" .... Mikor egy remek állásinterjú után kiderül,
a főnök inkább a terhes ismerősét vette fel,
akkor érthető, hogy az ember elkeseredik. .... "

Nem értem az elkeseredés okát . Mindehol a világban ( Nem csak MAGYARORSZÁG - on ) , az boldogul könnyebben akinek jó helyen vannak ismerősei .

vasgyuszi 2013.12.17. 11:46:19

Csak én érzem az ordító ellentétet?

"magyar viszonylatban jó munkahelye volt, jó fizetéssel, megbecsüléssel"
vs.
"minden hónap végén kölcsön kell, kérjünk pár ezer forintot azért, hogy legyen mit ennünk,"

Szerintem értelmes emberi felfogással a jó fizetés mellett nem kell a hó végén kölcsönkéregetni. Vagy eltosszák a pénzt hülységekre...

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.12.17. 12:02:43

@GERI87: ha nincs más, és az alternatíva az éhenhalás, főleg ha gyerekek is vannak, akkor nyilván, DE ennek ellenére ez még megalázó, és semmit nem visz előre hosszútávon, csak bebetonoz egy lefele tartó spirál irányába. a hideg kiráz attól, hogy ezt akárki is normálisnak akarja beállítani, ezzel volt a bajom. NEM normális. és most az fele megy minden, hogy kirúgnak embereket, majd visszaveszik ugyanoda közmunkásnak, és még örüljön neki. ja, a rabszolga is örüljön, mert agyon is verhetnék. szerintem ez nagyon veszélyes.
személy szerint egyébként nekem valszeg mindig akadna elég szerencsétlen London fele igyekvő magántanítvány feketén zsebbe (10 éve még aggódott a családom a járulékfizetés, szolgálati idő miatt, mostmár eléggé röhejes kategória). meg persze büfészakosak, akik még a diplomamunkájukat se akarják s.k. megírni.
de ne aggódj, nem veszem el előled a szuper ládagyári lehetőségeket.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.17. 12:05:45

@GERI87: Én spec olyanra gondoltam, meg szerintem Mirjam is, hogy 12 órás műszak.Nekem ilyen volt.Hogy te egy ilyen után nem mész állásinterjúra, vagy ha mész is, tök felesleges, az is biztos.De szerintem hagyjuk is.Részemről vége.

tsabus UAE 2013.12.17. 12:24:51

@Chang Yai: Persze, hogy nem normális, ha nem a végzettségednek megfelelő helyen tudsz dolgozni és persze, hogy pazarlásnak tűnik annak fényében, hogy hány évet tanultál és ehhez a munkához feleslegesen. Pazarlás neked és az országnak. Nem kérdés.
Ha valaki egy lefelé tartó spirálba kerül ettől, az szerintem meg is érdemli.
Kicsit úgy tűnik, nem olvasol, csak hajtogatod a magadét. Leírtuk már néhányszor, hogy egy bizonyos szempontból igazad van. Arra, amit mi írtunk, nem válaszoltál érdemben. Az, hogy feketén dolgozol, simán belefér a megoldások hosszú sorába. Ha neked van ilyen lehetőséged, hajrá ! Senki nem mondta, hogy NEKED most azonnal menned kell a ládagyárba. Senki nem mondta, hogy a ládagyár alternatíva lehet, ha van jobb.
Ja, talán a proli neveltetésem kapcsán, de az a szó, hogy "megalázó", számomra nem értelmezhető, ha munkáról van szó. Ha kénytelen vagyok elvállalni, bármilyen okból, egy nagyon egyszerű, képzettséget és talán agyat sem igénylő munkát, akkor megcsinálom, mert elvállaltam. Nem fogom összetrombitálni a rokonokat és a barátokat, hogy eldicsekedjek vele, de szégyellni nem fogom.
Na jó, ebben a témában ez az utolsó megnyilvánulásom. Azt hiszem, mindkét oldal végigrágta az összes részletet. Neked pedig hosszú és eredményes értelmiségi életet kívánok !

BTBTBT 2013.12.17. 12:35:12

@GERI87:
" "alja" meló az vagy részmunka, vagy 2-3 szak...tehát van hogy egész nap vagy délelőtt (sőt éjszakásban nappal) ráérsz interjúra menni!"
Alja meló csak részmunkaidőben lenne? Viccelsz, mi?
8 órában széthajtanak egy raktárban/gyárban, és nemhogy interjúra nem fogsz tudni felkészülni rendesen, de még egy pályázatot sem hozol össze tisztességesen.
Éjszakáztál már te életedben? Mi értelme ráérni egy interjúra? Ott jól is kell teljesíteni, máskülönben adtál a szarnak egy pofont.
Megnézném azt az interjút, amit te egy éjszakázás után másnap lenyomsz. Pedig nem szeretek kinevetni embereket.

@shakti_rom:
Nem hiszem el, hogy téged komolyan érdekel, hogy egy arctalan nick (bárkié) mit próbál itt elhitetni rólad.
Már rég kivonulhattam volna a blogról, ha ilyesmivel foglalkoznék, mert rólam is szoktak vadakat állítani a "hozzáértők".

Latcho Rom 2013.12.17. 12:43:02

@Barátusz: Igazad van. Azert jobb lett volna ha arccal pialtal volna egyet a diggerrel, dehat nem ismerem a hattert. erted...

youtu.be/5nDcwKBsceI

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.12.17. 12:43:49

@tsabus: "Ha valaki egy lefelé tartó spirálba kerül ettől, az szerintem meg is érdemli."
gratulálok a realitásérzékedhez.
csak jelzem, hogy az efféle áldozathibázatás ezen formája nem fog téged megvédeni attól, amikor esetleg feléd száguld a szopóroller.

GERI87 2013.12.17. 13:14:03

@Chang Yai:

"DE ennek ellenére ez még megalázó,"

mi megalázó van a munkában?

"semmit nem visz előre hosszútávon, csak bebetonoz egy lefele tartó spirál irányába"

találsz a végzettségednek megfelelő munkát (akár külföldön) és otthagyod...ennyi.
Aztán meg azon is el lehetne gondolkodni hogy a (pl MO-on) elhelyezkedésre nem alkalmas diploma, felsőfokú végzettség vajon mennyire betonoz be és szűkíti a lehetőségeidet...

"NEM normális. és most az fele megy minden, hogy kirúgnak embereket, majd visszaveszik ugyanoda közmunkásnak, és még örüljön neki."

ki beszélt közmunkásokról?
terelsz, ferdítesz...össze-vissza beszélsz...

"Én spec olyanra gondoltam, meg szerintem Mirjam is, hogy 12 órás műszak.Nekem ilyen volt"

na és ha neked olyan volt, akkor másnak is csak olyan lehet és más opció nincs is?
jaj..

Elmondanám, a legtöbb képzettséget nem igénylő gyári munka 8 óra és 2-3 szak.

GERI87 2013.12.17. 13:14:03

@Barátusz:

"Alja meló csak részmunkaidőben lenne? Viccelsz, mi?"

idézed a mondatomat, de már értelmezni nem tudod?
OTT VAN hogy : "vagy 2-3 szak.." vagyis 8 óra, na meg túlóra is lehet.
istenem!

"8 órában széthajtanak egy raktárban/gyárban, és nemhogy interjúra nem fogsz tudni felkészülni rendesen, de még egy pályázatot sem hozol össze tisztességesen."

hülyeség, én 8 óra után anno még otthon szereltem, vagy segítettem öregapámnak, talicskáztam...elmentem 3-4 órát motorozni...stb.
az hogy te puhány vagy (bocs) a te bajod...

más ilyen munka mellett tanul, vizsgára készül, nem "önéletrajzra, interjúra" készül...

normál esetben van minden napi 4-6 órád amivel te rendelkezel, nehogy már ez ne lenne elég....ennyi idő mellett mások gyereket nevelnek, maszekolnak...igen: 2-3 szak és szombati vagy 12 órás túlóra mellett!

"Éjszakáztál már te életedben? "

sokszor.

"Megnézném azt az interjút, amit te egy éjszakázás után másnap lenyomsz. "

baszki, ha nincs pénzed, megtakarításod hogy otthon mereszd a segged, akkor EZ VAN...ebből kell kihozni valamit!

tsabus UAE 2013.12.17. 13:17:20

@Chang Yai: Heti 6 nap 12 órában, az egyik helyen. Folyamatos műszak a másikon úgy, hogy a szabadnap havonta egyszer esett hétvégére, stb. Szóval volt benne részem. CV-t, interjút mindig megoldottam, mert akinek ilyen munkája van, az rendszerint nem akar onnan nyugdíjba menni, ezért segít a másiknak és beugrik helyette, vagy falaz ezalatt.
Néhány kivételes és szerencsétlen külső körülménytől eltekintve, egyáltalán nem törvényszerű, hogy valaki beleragadjon ebbe az élethelyzetbe. Csak azért, mert azt a munkahelyet választotta, amelyiket. Nem attól csúszik le valaki, hogy fizikai munkát végez a munkanélküli segély helyett. Ez már nyavalygás és kifogások keresése. Mellesleg, az idézett mondat kulcsszava az "ettől"...

2013.12.17. 13:43:44

@GERI87: Gratulalok a stilusodhoz. Nem tudom hol dolgozol most, de a megnyilvanulasaid alapjan egyertelmuen a ladagyarban a helyed - most is, es a kovetkezo harminc evben is. Hala Istennek (mar) nem kell ilyen ertelmi szinvonalu emberekkel egyutt dolgoznom mint te.

Warlimont 2013.12.17. 13:58:04

Erdekes sztori. Ami nekem kerdes: filler megtakaritott penz sincs. Miert? Ferj "jol" keres a szöveg szerint. :) Mi a szakmaja, es mi szamit a posztiro szerint "jo fizetesnek"?
Azutan költöznek alberletböl alberletbe. Ezt is miert?
De a kulcskerdes: A ferj ezek utan miert volt elegedett az eletevel es a munkajaval es miert akart hosszan otthon maradni?

Jo lenne az ö verziojat is olvasni ugyanerröl.... :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.12.17. 13:58:05

Releváns tudással nőként is ugyanannyi esély van elhelyezkedni.

GERI87 2013.12.17. 14:30:07

@Mirjam2:

és te beszélsz stílusról, értelemről?

@tsabus:

hagyom, nem értik és nem is akarják..

tsabus UAE 2013.12.17. 14:33:46

@Mirjam2: Egy vitában a másik stílusát bedobni érvként, nem túl elegáns. Az értelmi színvonalát megkérdőjelezni, indoklás nélkül... nos, ez sem.
Ezzel az erővel simán kijelentheted, hogy márpedig te nem mész "alantas" munkát végezni, mert rosszak a tapasztalataid és kész. Mindenki tiszteli az elhatározásod. Na de ez...
Egy ilyen hozzászólás könnyen az írója ellen fordulhat.

tsabus UAE 2013.12.17. 14:37:31

@GERI87: Annyiból igaza van Mirjamnak, hogy egy vitába a bazmegelés se fér bele, viszont megértem a felháborodásod okát.
Én meg vagyok olyan barom, hogy megint hozzászóltam !
Na, most jól átmegyek a másik topikba és kész. Szerintem tegyél te is így. Jobban jársz. :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.12.17. 15:10:14

milyen szép az ilyen ládagyári megértés és barátság.
gratulálok.
a közmunkát meg csak arra mondtam, hogy mindig van, és lesz lejjebb ebben a rendszerben. nem látom rendszerszinten azt, aminek működni kéne - hogy az emberek ebből valóban ki tudnak kapaszkodni kitartással, sok munkával, spórolással. ahogyan mondjuk a hajón dolgozós posztokban ez a hajtás legalább vezet is valahova. ennyi.

BTBTBT 2013.12.17. 15:14:10

@shakti_rom:
"Azert jobb lett volna ha arccal pialtal volna egyet a diggerrel"
Ezt nem ertem.

@GERI87:
Nagyon ugy latszik, hogy neked minden hulyeseg, amit nem te mondasz.

Az irrelevans, hogy te anno mire voltal kepes, mivel altalanositasz.
En sem magamrol beszeltem, de ha egy icipici fogalmad is lenne, hogy milyen Angliaban interjuzni, akkor maskent latnad a palyazatiras/interju-kombot.

De ezek szerint nem nyomtal meg interjut ejszakazas utan, csak a szad volt nagy, hogy nem nagy dolog az.

tanato 2013.12.17. 15:23:07

@GERI87: Te nem mPh-D-s orvostanhallgató vagy?Akkor lehet hogy tudom ki vagy?

Latcho Rom 2013.12.17. 15:29:54

@Barátusz: En sem, sot masok sem, Szegyelled a fizimiskad vagy a digger tarsasaga derogal neked?

BTBTBT 2013.12.17. 15:54:49

@shakti_rom:
Ja, hogy az elszart augusztusi talalkozora celzol?
Ott voltam. Allitolag a digger is. Megsem talalkoztunk. Mit csinaljak azzal, aki ennyit sem tud megszervezni, es aztan engem hibaztat?
Semmit.
Mondom ezt ugy, hogy kismillio dolgot (rendezveny, talalkozo) szerveztem mar eletemben. Ha masnak nem megy, akkor nem megy.

Latcho Rom 2013.12.17. 15:56:06

S ma mar tudja a telefonszamodat szamod, megadtad neki?

BTBTBT 2013.12.17. 15:59:10

@shakti_rom:
Sosem kerte az enyemet. Es az ovet sem adta meg.

Latcho Rom 2013.12.17. 16:03:54

@Barátusz: Minek az "kerni"? ha ket ember tanakszik megadjak a cellt.
Na ti tudjatok.

BTBTBT 2013.12.17. 16:10:14

@shakti_rom:
Ha programot szervezek, akkor a meghivottak tudjak az elerhetosegemet, ami minimum egy telefonszam. Ennyi. Ezt mar elmondtam nyaron is. Aki megerti, megerti, aki nem, az nem. :)

Latcho Rom 2013.12.17. 16:26:51

Sounds fishy to me :)

hogy nem lehet egy kopcos, tragar, barnaboru napszamost megismerni akar egy londoni pubban?? :))

nevermind the mobil...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.17. 16:28:25

En sem csinalnek olyan melot, ami nem erdekel. Elozo munkahelyemen meg is mondtam rendszeresen a fonokomnek es az o fonokenek is, hogy melyik feladatok nem a tervezoknek valoak es oda kellene felvenni egy fele annyit kereso szerkesztot/rajzolot es akkor mi a felszabadulo idonkben ertelmes projecteken is dolgozhatnank. Nekem azok a feladatok voltak a ladagyar :)

négyzet 2013.12.17. 17:51:47

@GERI87: "2-3 szak" - ez MŰszak akart lenni, ugye? lehet, hogy sokan nem értették.

Amúgy egy ember életében a munkával eltöltött évtizedek természetes velejárója, hogy vannak lefelé tartó időszakok. A szörnyű az, hogy az emberek nem tanulják meg kezelni ezeket a helyzeteket, nincs stratégiájuk. Személyes sértésként élik meg, és nem nyitottak a változásra. Pedig a hosszú távú munkanélküliség az, ami igazán romboló, és ami valóban el tud indítani egy lefelé tartó spirálban (látom sajnos magam körül). Különös módon azt kevesebben érzik visszalépésnek és "lefelé tartó spirálnak", ha egy többdiplomás ember elmegy Angliába tesco pénztárosnak. Valószínűleg a pénz miatt. Bár az állás státusza itt és ott ugyanaz.

2013.12.17. 18:10:09

@morsels:

Már egyszer leírtam, leírom még egyszer.

A szélsőjobb, és a liberalizmus között csak annyi a különbség, hogy az egyik fizikai erőszakkal, a másik szellemi terrorral dolgozik.
A szellemi terror itt a blogon is megfigyelhető egy pár ember részéről. Ha más a véleményed, ha másképpen gondolkodol bizonyos dolgokról akkor jaj neked! Kiszűrnek, hánynak tőled, leordítják a fejed, stb. Ők az értelmiség, te meg a hülye gyerek, akit oktatni, fegyelmezni kell.
Hogy érvekkel válaszoljanak az érveidre? Ugyan! Kirakatliberálisok.

"Én mindenkivel egyformán beszélek, a szemetessel ugyanúgy, mint az egyetem elnökével."

Ezt Einstein mondta. Meg kellene tanulni. Na meg megérteni.
Na meg azt is: Az észt hanggal nem lehet pótolni.

Követem az erdész barátomat, és távozom én is a kommentelők sorából.

Minden jót.

Latcho Rom 2013.12.17. 18:27:03

@az igazi Trebitsch: Nem mesz te sehova trebics.

Akik blogokrol, forumokrol elmennek valoban, csendben teszik, a tied pedig kirakat, szolidaritas valakivel akit nem ismersz..

Ugy latom HA majd maga tapasztalja meg ennek a joembernek a lelki valsagait, maskent ezt nem is lehet.

Maradok tehat libsi udvozlettel

Shakti de la Rom(a) :-)

BTBTBT 2013.12.17. 19:30:29

@az igazi Trebitsch:
"a liberalizmus szellemi terrorral dolgozik."
Neha nem tudom, hogy viccelsz-e, vagy komolyan gondolod az ilyen kijelenteseket.

@shakti_rom:
Te valami nagyon ugyes csoka lehetsz ottan a nagy Kanadaban, hogy anelkul, hogy szemelyleirasod vagy fenykeped lenne az illetorol, ratalalnal. :)
Ha benned ilyen kep el a diggerrol, am legyen. Nekem ennyi tampontom sem volt.
Fisi vagy nem fisi.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2013.12.17. 19:37:28

@négyzethálós: Én dolgoztam 4 műszakban is...Na ez mit jelent?
Cukorgyárban, idény jelleggel, 7 nap nappal, 2 nap szünet, 7 nap délután, 2 nap szünet, 7 nap éjszaka, 3 nap szünet...1 hónapban 1 hétvége szabad, mindezt 20 évesen...Ha kell a pénz, ezt is el kell vállalni, ha nincs más...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.17. 19:40:44

@Barátusz:
Na elmész te abba vérvörös retkes picsába hadibarom.
ha te hülye vagy én nem segíthetek rajtad ököragyú.
Mi a faszt kellett volna csinálnom azon kívül hogy nyilvánossá tettem az email címem barom?
Érdekes hogy mindenki másnál működik csak nálad nem.
Ekkora állatot a föld nem hordott a hátán.
Odamegy egy találkozóra minden egyeztetés nélkül.
Na akkor most meséld el nekem hülyegyerek hogy mit kellet volna MÉG tennem?
Faszkalap.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.17. 19:43:15

@Barátusz:
ŐKÖR.
Azért adtam meg az email címemet hogy kérd el a számot.
Nyilvánossá kellett volna tennem butaparaszt???

BTBTBT 2013.12.17. 19:49:35

@diggerdriver:
Az "objektiv" velemenyed sokatmondo. Minden szempontbol. De nem rolam arulkodik. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.17. 20:04:42

@Barátusz:
Nem ELÉGGÉ sokatmondó mert még mondhatnék néhány Barátuszi jelzőt de tényleg inkább bocsánatot kérek a blog olvasóitól (nem tőled .....) hogy elkapott az indulat de ez már azért mindenem túlment.
Egyetlen épeszű magyarázatot még nem tudott mondani csak hajtogatja a mantráját.

BTBTBT 2013.12.17. 20:10:42

@diggerdriver:
Mit kene ezen meg magyarazni? Amit elmondtam, mar elmondtam korabban. Nem kell neked bizonyitanom semmit.
Attol, hogy hangosan orditod bele a vilagba, hogy a masik hulye meg hibas, meg nem lesz igazad.
Ha a shakti nem hozza fel, nekem eszembe sem jutott volna ez az eset. Reszemrol ez mar anno le lett zarva.
De ha akarsz, porogj meg rajta egy kicsit. Szamomra itt - PONT.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.17. 20:16:06

@Barátusz:
Még mindig nem hallottam semmi magyarázatot (....).
Mond meg mit kellett volna tennem (.....)?
Meghirdetek egy találkozót, nyilvánossá teszem az email címemet.
Nem elég(....)?

BTBTBT 2013.12.17. 20:22:29

@diggerdriver:
Nem varok toled semmifele magyarazatot. Ahogy irtam, reszemrol le van zarva a tema. Eddig sem erdekelt.
Az mas dolog, hogy te a felresikerult talalkozo ota ellenseges vagy velem. Ha neked ugy tetszik, legyel. Az sem erdekel.
Azert, mert nehany anonim nick valamiben egyetert veled/velem, meg nem jelenti azt , hogy igazad van/igazam van.
Legyen szep ested!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.17. 20:34:05

Na a londoni magyarok egybol ossze is vesztek... Neha tenyleg nem tartom klisenek a veszekedo magyarokat :DDD

BTBTBT 2013.12.17. 20:37:34

@Mr Long:
Nem remlik, hogy barkivel is osszevesztem volna. :)
De a klise letezik.

négyzet 2013.12.17. 20:44:50

@Gilda66: és még törvénytelen is dolgoztattak téged. 6 napnál többet törvényesen nem lehet egybefüggően dolgozni.

én is toltam az éjszaka 12 órákat, aztán egy hajnalig tartó műszak után mentem el reggel állásinterjúzni egy másik városba. úgyhogy nem aludtam, hanem kávéztam és sétáltam a téli hidegben fel-alá előtte. mégis felvettek. ha még azt is elárulom, hogy közben diplomáztam le, már egyenesen supermannek fogok tűnni sok itteni kommentelő szemében (vagy majd megmondják, hogy dehogy volt az úgy), pedig csak a vidéki proli valóság.

tsabus UAE 2013.12.17. 20:55:11

@Gilda66: Csak nem folyamatos műszak ? Nyami ! :-)

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.17. 20:59:36

@diggerdriver: szerintem örülj, hogy nem találkoztál vele...

mondjuk szerintem soha senki nem is fog.
(ugye vannak nekem ezek az elméleteim...)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.17. 21:00:42

@Barátusz:
Nem te hanem ÉN várok magyarázatot baszod.
Tény
Meghirdettem egy találkozót.
Tény.
Közzétettem az email címemet hogy aki jön azzal tudjak telefonszámot cserélni.
Tény.
Nem kérted el a telefonszámom.
Tény.
Odamentél és nem ismertél fel engem.
Én se téged.
Tény.
Rezsőfaterral telefonszámot cseréltünk és bár ő elkésett és nem találkoztunk azóta is napi kapcsolatban vagyunk.
Tény.
Szerinted hibáztam.
Ennyi a történet.

Tökfőzelék1 (törölt) 2013.12.17. 21:40:33

@Gilda66: tényleg kemény életed lehetett, de azért Svájcban mégiscsak jobb, mert nem kell dolgozni... (most a dátumot tessék nézni az idézet végén)... ma sem!

"Na nálunk csak 1 felnőtt dolgozik...ezért lakunk még 21 m2-ben 4-en :-)
Tudom, otthon is nehéz a megélhetés...de itt sem könnyű, ha nincs megfelelő nyelvtudásod, szakképesítésed, lakásod...
Én ezért nem akartam kijönni. Nyelvtudás hiányában szinte biztos, hogy még 1-2 évig nem tudok elhelyezkedni. Abban meg nem is reménykedek, hogy valaha tanárként dolgozhatok itt...
Nekünk meg van azaz előnyünk, hogy a férjem és a gyerekek svájci állampolgárok és van ez a lakásunk (ami ugyan nem megfelelő 4 ember számára, de a semminél jobb).
Így a férjem fizetéséből megélünk..."
dátum: csütörtök, december 01, 2011

GERI87 2013.12.17. 23:31:26

@Barátusz:

"ha egy icipici fogalmad is lenne, hogy milyen Angliaban interjuzni,"

Nincs, de lényegtelen.
ha olyan helyzetbe kerülsz hogy munka kell (bármi) amíg találsz végzettségednek való állást, mert nincs megtakarításod...addig meg KELL oldanod a helyzetet, muszáj...persze kifogást mindig lehet találni!

"mivel altalanositasz."

Mert lehet, mert ezt látom hogy így mennek a dolgok..
Nem csak magamra értettem a példákat, rengetegen vannak így.

@Chang Yai:

A "ládagyár" egy példa volt, tedd már túl magad rajta.

A közmunka meg sehogy nem jött ide.

@tanato:

nem.

GERI87 2013.12.17. 23:31:55

@négyzethálós:

"Személyes sértésként élik meg, és nem nyitottak a változásra. Pedig a hosszú távú munkanélküliség az, ami igazán romboló, és ami valóban el tud indítani egy lefelé tartó spirálban"

Így van, itt is mintha annak vennék ha ezt dobná az élet és ez engem picit meglep!
Több rugalmasságot, hosszú távú gondolkodást és helyes helyzetfelismerést várna az ember egy leendő "értelmiségitől"...

Az hogy 3-4 évig 'seggel' (nem megsértődni!) valaki a diplomáért még nem lesz alanyi jogon munkája és semmi nem garantálja hogy a piacnak pont őrá és pont az ő szakmájára van szüksége!

"ha egy többdiplomás ember elmegy Angliába tesco pénztárosnak. Valószínűleg a pénz miatt. "

Egyértelmű.

2013.12.18. 05:14:35

@eddie1977: Beleolvasgattam, jónak tűnik. :)

eddie1977 2013.12.18. 05:31:45

@Philosoraptor:
Talán te vagy az egyetlen – miután én itt felrúgtam a gondosan felépített közösségi kártyavárat –, akinek tetszik bármi is, amit én írok. :)
Amúgy örülök, és köszönöm a visszajelzést!

tanato 2013.12.18. 08:44:46

@GERI87: Oké,csak azért kombináltam,mert régebben írtad hogy asszisztáltál abortuszoknál és még tanulsz.Nekem meg pont van egy 87-es születésű Gergely keresztnevű PHhD-s ismerősöm.

2013.12.18. 17:01:26

@eddie1977: Jah, szóval te vagy az az "Eddie". :DDD Akinek ilyen Mo. és magyar utálata van. Gondolom, ezért tagadtak ki innen. Nah mindegy, ha ezen túllépünk, akkor is olyan dogokat írtál le, amik fedik a valóságot.

2013.12.18. 17:03:14

@eddie1977: Lemaradt...

Majd végigolvasom a blogod, csak kicsit sok bejegyzésed van. ;)

Lorima 2014.10.31. 22:35:36

Ez egy nagyon érdekes poszt szerintem, és a folytatása hasznos volt a számomra is. Nagyon együtt érzek a cikk írójával és sajnálom is!

Remélem boldogabb most, mint amikor elhagyta az országot!

A hozzászólásokat tekintve pedig...nos, mindenkinek megvan az elképzelése, hogyan kellene a másik embernek élnie. Az talán érdekesebb lenne az oldalon keresgélőknek is, ha konkrétabb tapasztalatokat írnának be hozzászólásnak (is) nem pedig az egymást bántó megjegyzéseket kellene görgetni fél órán keresztül az erre tévedő gyanútlan embereknek. :)

Én azért nézelődöm ezen az oldalon, mert információkat keresek arról, milyen papírokat, meg egyebeket kell intéznem, ha kiköltözöm egy idegen országba.
Remélem ebben a betűtengerben ezekre a kérdéseimre is fogok majd választ találni...

Mindenkinek eredményes kommunikációt kívánok! :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása