oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. november 30. 06:43,  Húsz dolog a svédekről, mielőtt költözöl 315 komment

2013. november 30. 06:43 Határátkelő

Húsz dolog a svédekről, mielőtt költözöl

Svédországról elsőként a jóléti rendszer (és a magas adók) jutnak az ember eszébe, pedig van egy csomó praktikus dolog, amit nem árt tudni, mielőtt az ember úgy dönt, nekivág északnak. Most a svéd kormányzati oldal (érdemes megnézni, milyen designt dobtak össze...) segítségével íme 20 dolog, amit tartsunk észben! (A találatért köszönet Hadi Krisztiánnak!)

Svédország környezetvédelem.jpg

1. A svédek imádnak kávézni

Kevés nép van, amely több kávét inna, mint a svéd. Magyarul hülyén hangzik, de ez van: fikának hívják azt, amikor barátok, családtagok, vagy kollégák közösen kávéznak, teáznak, nem ritkán némi süteménnyel körítve az italt. Egy svéd, napi egy fika az átlag.

2. Jegyrendszer

Ne lepődjünk meg, ha a gyógyszertártól az adóhivatalon át a helyi zöldségesig mindenki előszeretettel osztogatja a sorszámokat. Úgyhogy ez a jegyrendszer szerencsére nem a rosszemlékű magyarországi jegyrendszer utóda, de tény: akár a legkisebb boltban is belefuthatunk egy általában a falon elhelyezett kis gépbe, amiből elő kell varázsolnunk a sorszámot.

3. Nem árt, ha tudsz svédül

OK, ez aligha lep meg bárkit, noha simán eléldegélhetünk akár évekig is pusztán az angoltudásunkkal. A svédek ugyanis legendásan jól beszélnek angolul (szinte mindenki), így aztán könnyen elkényelmesedhetünk, noha a teljes beilleszkedéshez jobb, ha megtanulunk svédül. A nyelvtanulást egyébként az állam tanfolyamokkal segíti, ezekre a helyi önkormányzatokon keresztül lehet jelentkezni.

4. Délután 5 előtt vásároljunk (ha megoldható)

Elég sok üzlet ugyanis viszonylag korán zár, különösen hétvégén. Este 10 után kifejezett szerencse (vagy a környék ismerete) kell ahhoz, hogy nyitva tartó boltot találjunk, kivételt jelentenek persze a benzinkutak. A dolog szépsége, hogy mivel a legtöbb svéd délután 5 körül fejezi be a munkát, simán belefuthatunk egy-egy nagyobb tömegbe, ha akkor megyünk vásárolni. Szóval 5 és fél 7 között lehetőleg kerüljük el a boltokat!

5. A tubusos kaja

Kaviárt, majonézt, mustárt és hasonló ételeket, kiegészítőket is előszeretettel árulnak tubusban. Mondjuk nekünk, magyaroknak ez talán annyira nem lesz meglepő, hiszen ilyesminek nálunk is van hagyománya.

6. Kispapák babakocsival

A nemek közti egyenlőség terén (is) a svédek a világ élvonalában vannak, és senki sem lepődik meg azon, hogy a férfiak is kiveszik a részüket a házimunkából és a gyereknevelésből. A baba születését követően egy pár 480 nap fizetett szabadságot kap, amit úgy osztanak meg egymás között, ahogyan akarnak.

7. A svédek és a természet

Noha hajlamosak vagyunk azt gondolni Svédországról, hogy gyakran van hideg, vagy rossz idő, a svédek imádják a természetet és rengeteg időt töltenek a szabadban, és az sem zavarja őket ha esik, vagy havazik.

8. Júliusban megáll az élet

Nem csak a gyárakból és a hivatalokból mennek szabadságra az emberek, nem ritka látvány az akár egész hónapra bezárt étterem és üzlet sem. Erre jobb felkészülni.

9. Lagom

Nem feltétlenül van szó szerinti fordítása, a lagom egyfajta viselkedési kódex, elvárás. Leginkább talán az illendő, helyénvaló szavakkal helyettesíthetnénk. Lényege, hogy kerüljük a szélsőséges érzelemnyilvánítást a többi emberrel szemben.

10. Melodifestivalen

Persze van, amire a lagom nem vonatkozik. Ilyen például a Melodifestivalen, az az egész országot lázban tartó sorozat, melynek során kiválasztják, ki képviseli Svédországot az Eurovíziós dalfesztiválon. Minden évben február-márciusban tartják.

11. Az IKEA

Kevés olyan cég van, amit jobban azonosítanánk a svédekkel, mint az IKEA. Az árakon és a minőségen most nem állunk neki vitatkozni, de tény, ezek az üzletek nagyon népszerűek Svédországban is, és nem csak a bútorok, hanem a viszonylag normális áron kapható ételek miatt is.

12. Vedd le a cipőd!

Ha látogatóba megyünk, készüljünk fel rá, hogy a lakásba lépbe illik levenni a cipőt. Egyesek ezt azzal magyarázzák, hogy a svédek sok időt töltenek a szabadban (erről már volt szó), és nem akarják a koszt, sarat bevinni a lakásba, mások szerint a hagyomány oka az, hogy így mutatják ki a háziak iránti tiszteletet. Akárhogyan is, tartsuk észben a dolgot!

13. Hideg és sötét telek

A svéd tél (különösen az ország északi részén, ahol egy nap csak 3-4 órán át van világos a téli hónapokban) elég nyomasztó tud lenni, ha valaki nem készül fel rá kellőképpen. Cserébe viszont májustól augusztusig meglepően szép nyarat élvezhetünk, nagyon sokáig van világos, és kellemes meleg az idő.

14. Ne késs!

A svédek nagyra értékelik a pontosságot és nagyon nem illik késni, legyen az munkaügy, vagy a már említett fika. A megbeszéléseket is pontosan kezdik, a vonat is pontosan indul és senki sem fog ránk várni.

15. Az állami alkoholmonopólium

Noha éttermekben és bárokban minden további nélkül vehetünk alkoholos italt, ha odahaza szeretnénk magasabb alkoholtartalmú italt fogyasztani, akkor bizony el kell zarándokolnunk a 400 állami bolt valamelyikébe (Systembolaget).

16. Nylonzacskók

Akárcsak Magyarországon, Svédországban is fizetni kell a nylonszatyrokért, úgyhogy jobban járunk, ha mindig van kéznél (vagy a kocsiban, ha azzal megyünk) egy.

17. Kajaünnepek

A nálunk is megszokott ünnepek (karácsony, húsvét) mellett a svédek előszeretettel használnak ki minden alkalmat a gasztronómia előtti főhajtásra. Ilyen a Húshagyókedd (Fettisdagen), a Palacsintanap (Våffeldagen) március 25-én, és a Fahéjas zsemle Napja (október 4.). Szimpatikus vonás.

18. Iható csapvíz

Sajnos Magyarországon is elterjedt a palackozott víz vásárlása, holott azon országok közé tartozunk, ahol iható a csapvíz. Svédország is ilyen, úgyhogy nyugodtan igyuk a csapvizet, pénzt is spórolunk és a környezetet sem szennyezzük.

19. Farmer (szinte) minden alkalomra

A hétköznapi viselet egyszerű, laza és alkalmi. Mindez beszivárgott az üzleti életbe is, ahol a farmer teljesen elfogadott ruhadarab, kivéve, ha külföldi vendég érkezik, vagy valami nagyon vezetőségi ülés van. Hosszú ujjú ing és farmer – ez az általános viselet.

20. Az oktatás és az egészségügy nem mindig ingyenes

A közvélekedéssel ellentétben a svéd közegészségügyi rendszer sem teljesen ingyenes. A rutinvizsgálatok éves szinten 1100 koronába (kb. 35 ezer forintba) kerülhetnek. Az egyetemek az uniós államokból (és Svájcból) érkezőknek ingyenesek. A más államokból érkezőknek viszont fizetniük kell, az összeg intézményeként változik, de általában 80 ezer – 140 ezer korona tanévenként.

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svédország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr205668112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirx 2013.11.30. 06:50:38

Muszáj kihasználnom, hogy tilmir előtt kommentelhetek:első!

mirx 2013.11.30. 06:55:01

De azért majd Kövérmadár véleményét is meghallgatom.

Bebbi 2013.11.30. 07:03:21

Ez a 480 nap fizetett szabi eleg soknak hangzik. Ez kb. 2 ev a munkanapokat tekintve, nekem valahogy "csak" kb 12-14 honap remlett.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.11.30. 07:08:24

@mirx: :D Ez csak hétvégén fordulhat elő... :D

Jó ez a Svédország, de nekem nagyon hideg...
:(

mirx 2013.11.30. 07:39:04

De egyébként egy csomószor saját magamon is meglepődöm, máemint amikor átszámolom, hogy Svájcból milyen orazágba mennék át, az ez:

1. Szlovénia
2. Szlovénia
3. Dánia
4. Svédország
5. Finnország
6. Norvégia
7.München (Németország)
8. Berllin (Németország)

:-)

mirx 2013.11.30. 07:40:28

Ha nagyon átgondolom, Szlovénia még a harmadik helyre is befuthatna :)

Bebbi 2013.11.30. 07:45:29

@mirx: :-))))

Nalam mondjuk Szlovenia nincs a listan (nem nagyon ismerem a dolgokat arrafele), ellenben Becs rajta lenne.

mirx 2013.11.30. 07:51:37

@Bebbi: szlovénia egyszerűen besírsz, annyira jó hely

csudálatos hegyek, tájak,iszonyú kedves népek, csodálatos az egész, róluk mondják, hogy "olyan osztrákok, akik szlávul beszélnek"

falusi házikók és ingatlanok 15000 euróért..én tuttter ott leszek nyugdíjas :-)

mirx 2013.11.30. 07:54:04

de minél többet reklámozom, annál jobban felmennek az ingatlanárak, szval forgetit! :)

mirx 2013.11.30. 07:55:21

Szlovénia szar hely, mondtam már? :)

tucano 2013.11.30. 08:37:26

"olyan osztrákok, akik szlávul beszélnek"
egyből két indok,hogy ne költözzek oda, szóval tőlem ne féltsd az ingatlanárakat :D
Érdekes hely ez a Svédország, de az alacsony pálmafa populáció és a "májustól augusztusig meglepően szép nyarat élvezhetünk" nagyon elrettentő!

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.30. 08:37:44

@mirx: én szoktam hagyni, hogy első legyen...:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.30. 08:38:59

@tucano: hát én is NZ irányába vágyom inkább,
de a múltkor átgondoltam, van az a pénz, hogy svédország....

mirx 2013.11.30. 08:49:26

@tucano: értem, de a "szlávul beszélő osztrák" üzenetének a lényege a közbiztonságban van: nincs kellemes klíma, kókuszdióleszakítós időjárás

de a mínuszban bármikor végiggrasszálhatsz az utcán, senki nem fog bántani,

mirx 2013.11.30. 08:50:51

@mirx: vagyis legalábbis zürichben.

tucano 2013.11.30. 08:53:41

@Betli Lujza, riporter és álszerető: persze, hogyne lenne az a pénz. De még sincs vagy legalábbis eddig nem került szóba :) Múltkor egyébként is nagyon leszúrt egy elsvédült kommentelőtársunk,pont ilyen észak-déli élcelődés miatt. Szóval, legyen egy picivel kevesebb a pénz, de nem véletlen, hogy a svédek jönnek nyaralni ide és nem mi oda. Rénszarvas vs. delfin, ez itt a kérdés!

mirx 2013.11.30. 08:56:32

@mirx: ugyanez nova goricában: a fél lakosság szaladt segíteni felfele a betonról. a másik fele, mint máshol, csak fotózkodni próbált..kinek mi

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 08:58:32

Erdekes cikk :)

A kavezashoz annyi kiegeszites, hogy a napi 1 ugy johet ki, hogy beleszamoljak a csecsemoket is. A cegnel 3 kaveszunet van, erre jon meg nekem a hajnali otthon. Osszesen 4-5 kave per nap. :)

A jegyrendszert meg nem lattam elelmiszerboltban, de bank, ugyfelszolgalatok, gyogyszertar, orvosi rendelo eseten igen.

Egeszsegugy eseten a vizitdijra gondoltak. Nekem 2 eve frikortom van, nem kell fizetnem :)

Az orszag eszaki reszen (sarkkoron tul) 1-1,5 honapig NEM kel fel a nap... nyaron ugyanennyi ideig nem megy le.

Az alkohol nem csak allami monopolium, hanem horror draga is, bar jeklemzoen sosem veszunk. 2,5%-ig boltban is adnak, folotte Systembolaget. Illetve a minden cegnel megtalalhato "maszeknal", Nemetorszagbol, sokkal olcsobban :)

(Epp a korhazban vagyok, mar bennem a branul, elvezem az eletet :) )

tucano 2013.11.30. 08:58:51

@mirx: Annyira nem ismerem Szlovéniát, de itt nincs zár a házakon, az összes kocsinak nyitva van az ajtaja és bennük a kulcs, egész pontosan 0% a bűnözés. De a mediterrán tájakon, mondjuk Nápoly meg Marseille, Malaga kivételével egyáltalán nem rossz a közbiztonság, ebbe a körbe tartozik Szlovénia is. De csak vicceltem, csodaszép hely az, szerintem is nagyon rendben van. Ha meg tényleg 15 rugó egy vidéki ingatlan, akkor azt nem is értem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 09:01:30

@tucano:
Penztkeresni nagyon jo itt, sokat kolteni sem tudsz. Aztan telen mehetsz 2*2 hetre delfinezni :)

Persze hasonlo penzert delfinek mellett lakni meg jobb lenne!

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.30. 09:13:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: hát nem tom, madár egészen emberinek tűnik.
mondjuk ő nem is svéd.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 09:19:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
Hideg, ez igaz.
Rideg, en pont igy szeretem, bar ugye mihez kepest. A spanyolos-olaszos "mentalitast" nem kedvelem; az nekem tul sok.
Embertelen... valoban, 9,6m ember 450e km^2-en. Elegge embertelen, pont jo! :)

Viszont jol fizet, a boldogsagomhoz elengedhetetlen a sok penz. Igy felolem lehet hideg, rideg, embertelen videk ;)

Hacsak nem tudsz olyan helyet, ahol meleg, rugalmassagert adjak a repulojegyet, szallast, autot. Ameddig fizetni kell ezekert, a sok penzt preferalom.

2013.11.30. 09:40:00

@tucano: mekkora most a maltai helyi maghrebi es mashreki populacio? Az ujsag szerint naprol napra nagyobb. Latvanyos?

tucano 2013.11.30. 09:42:55

@Kövérmadár: húúú, de hosszú listát tudnék adni forró égövi, de nagyon jól menő helyekről :) Aránylag ritkán panaszkodnak az alacsony bérekre a Bahamákon vagy a Kajmán-szigeteken :) Illetve baromira nem mindegy a megélhetési költségek kérdése sem. Gondolj bele, ha nem kell téli rucira, fűtésre, meleg vízre költeni és minden földi jó megterem(tehát olcsó), akkor máris egészen más az árkategória. Az mondjuk nagyon érdekes, hogy kinek jön be a délies életmód/emberek. De abból egyébként csak a baj van, ha vki észak-európi munka és életstílust erőltet délibb régiókban, rövid ideig hihetetlen teljesítmény, majd (általában) teljes összeomlás vagy átmenet a déliesebb életritmusra. Pl. az európai kollégáim teljesen kivannak attól, hogy rendes délutáni sziesztát tartok. Nem a hatékonyság rovására megy, egyszerűen nehezen tudják elviselni, hogy ebéd után jár a szundi/strand.
Az meg visszatérve, nagy téveszme, hogy északon annyival több pénzt lehet keresni, sőt abban sem vagyok már biztos, hogy egyáltalán többet lehet keresni(persze általánosítok), egyre inkább kiegyenlítődnek a dolgok.

tucano 2013.11.30. 09:47:58

@charlieharper: igen, de mi büszke Gozoiak vagyunk, itt semmi sincs, még fekák sem :), csak természet.

Valójában inkább a Gambia-Ghána vonal erős Máltán. Idén nagyon sok a szíriai is. Nagyon sajnálom szerencsétleneket, ebből a szempontból Málta nagy csapda, mert ugye véges a képzetlen munkaerő felvételi képessége, kb 20 fő/év. Ehhez képest sziget és innen aztán nincs kiút. A Maghrebből jellemzően inkább a franciákhoz, meg a spanyolokhoz próbálnak eljutni a népek, Olaszország meg inkább a feket-afrikaiak számára célpont, akik Líbián keresztül próbálnak idejutni. És ugye nekik esik útba Málta.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.11.30. 09:50:38

Kinek a pap, kinek a papné - nekem nem tudnának annyit fizetni, hogy egy ilyen hideg országban éljek, a langymeleg tenger fontosabb! :-)

2013.11.30. 09:52:50

"Sajnos Magyarországon is elterjedt a palackozott víz vásárlása, holott azon országok közé tartozunk, ahol iható a csapvíz."

Ez így van, csak az megint más kérdés, hogy a vízből mit nem tudnak kiszűrni, gondolok itt elsősorban a gyógyszer és női hormon maradványokra. A másik természetesen a klór.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 09:54:57

@tucano:
Erdekes, amit mondasz.
Szakmatol fuggetlen a dolog? Mondjuk milyen a Kajman-szigetek gepipara? Mihez kezd ott egy technikus?
Milyen eletszinvonalon el egy atlag "kajman"? Utazhat sokat? Mondjuk evente Europaba vagy Azsiaba + a kornyeken, ha jolesik?

Futesre nekem sem kell kolteni ;)

Nyitott vagyok barmire, de sem penzugyes, sem orvos, sem mernok nem vagyok. A szakmamban, a lehetosegeimhez merten szerintem itt elek a legmagasabb eletszinvonalon a legnagyobb biztonsagban. Pl. tudom, hogy barmi lesz, nem rugnak ki, csak ha csodbe megy a ceg.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 09:57:09

@Philosoraptor:
Legfeljebb csecsem no... :)
Mi van abban?

@www.aonang.hu:
Lehet nalatok spanglit kapni? Anelkul, hogy kivegeznenek erte vagy hasonlok... ;)

2013.11.30. 09:57:33

@mirx: egy ilyen osszeallitasba Csehorszag nem tartozik bele? Szlavnak szlav, van termeszeti szepsege is. Miert nincs a listadon?

2013.11.30. 10:03:41

@Kövérmadár: Singaporenak van ipara es egyre jobban huzzak fel. Igaz, nincs felig kommunista munkajog, mint a svedeknel.
Ha havi S$8000-et keresel minimum, akkor a munkavallaloi papirok nagyon konnyen mennek. Futesre nem koltesz ott sem.
Szerintem tul sokan vannak azon a szigeten. De egy hosszu hetvegere barmikor atugorhatsz Balira vagy Thaifoldre. Ha eleged van, 4 ora Perth. Na?

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.11.30. 10:06:04

@Kövérmadár: Már miért végeznének ki egy ilyen hétköznapi dolog miatt? :-D
Ne csak a mainstream médiából tájékozódj! :-P

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 10:07:09

Felcsigazodtam! De komolyan...

Mondjatok olyan helyeket, ahol:
- szamottevo gepipar van es felvesznek idegent (eleg az angol, magyar vagy sved kezdesnek);
- minimum evi $35,000 nettot fizetnek (alkalmazottkent, minimalis felelosseggel);
- jo es "ingyenes" az egeszsegugy;
- "ingyenes" az oktatas;
- meleg van, tengerrel/oceannal;
- kereszteny vagy buddhista a lakossag tobbsege;
- arra koltom a penzem, amire akarom (akar fure is es nem vegeznek ki vagy csuknak le miatta);
- eros a szakszervezet es valoban kepviseli is az erdekeimet.

Azt hiszem ennyi... rangsorolas termeszetesen netto fizetes, illetve megelhetesi koltsegek alapjan.

Jelige: a madar kirepulne ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 10:09:21

@charlieharper:
A sok embertol agyfaszt kapnek, de jol hangzik.
Allampolgarsagot adnak idovel? Rendes nyugdij? Fu?

Esetleg ingazni naponta Balirol? ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 10:10:53

@www.aonang.hu:
Nekunk csak "masszazst" ajanlottak, jointot nem sajnos. :) pedig a thai tengerpart a palmafak alatt tokeletes terep egy kis mokara :)

2013.11.30. 10:14:28

@Kövérmadár: allampolgarsagot csak ugy kapsz, ha tobbit leadod. Nem ismerik el a dual-t
Nyugdij, allami nincs, ezert is van minimalis ado es magas kereset. Egesz evben a brruttodat kapod, kovetkezo evben fizeted be az adod. Addig porgetheted a penzed. Te dontod el, hogy melyik nyugdijalapba teszed a penzed. Rengeteg nyugdij alap van.
Fuert atmesz Thaifoldre, egyebkent van Singen is, de en soha nem voltam ott annyit, hogy tudnam a hol/hogyant, es nem is erdekelt annyira soha.

Brazilia meg vagy Mexiko, esetleg Argentina? Ipar van, meleg is, ocean is.

tanato 2013.11.30. 10:22:26

Egy kis OFF,de nem teljesen azért.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 10:22:49

Nem lehetne azt a fájintos országot lejjebb költöztetni?
Például a Kárpát Medencébe.
Csak kérdezem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 10:26:24

@charlieharper:
Utobbiak jobban hangzanak... :)
Gondolkodtam is rajta, hogy ha innen el es nem Kanada, akkor Latin-Amerika.
Mi a helyzet a bunozessel? Nem akarjak elrabolni asszonypajtast, ellopni az autot?
Kozvetlen kornyezet tekinteteben a par ezer fos telepuleseket preferalom es napi 40-80kmes ingazasokat (inkabb vezetek 1-1,5 orat, mint emberek kozott eljek.

2013.11.30. 10:26:34

@Kövérmadár: egyebkent meg Izrael jutott eszembe, de ez nem felel meg
"- kereszteny vagy buddhista a lakossag tobbsege;"

tucano 2013.11.30. 10:28:22

@Kövérmadár:
"Pl. tudom, hogy barmi lesz, nem rugnak ki, csak ha csodbe megy a ceg."
Na, ez ismeretlen fogalom, nem is tudom értelmezni, de ez földrajzi szempont szerint sem tudom, hogy létezik-e :)

Szerintem gépipari szakemberek kb. mindenhol megkeresik a 35k-t dollárban, Brazíliában simán a dupláját. De ha szóba került Szingapúr, akkor már inkább Labuan, az nagyon jó hely.
Semmit nem értek a gépiparból, de ha mindegy, csak fémből legyen és zörögjön, akkor a hajóipar is szóba jöhet és pl. Málta is nagy királyság. Vagy ahol nincsenek nagy gyárak, de komoly pénz,ott vannak komoly műhelyek, mint pl. a Bahamákon, ahol extra luxus yachtokat csinálnak.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 10:29:29

@diggerdriver:
Nem hiszem :)
Szerintem pont az benne a jo, hogy keves deli nep van es nem zullesztik le a hangoskodasukkal es elhetetlensegukkel.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 10:32:52

@charlieharper:
Nem, nem... oda semmi esetre sem. A szomszedsag nemgyerebe, az izraeli emberekrol semmit sem tudok.

@tucano:
Magyarorszagon nem nagyon ;)
Es ne felejtsuk el, hogy nem vagyok mernok (meg)...

tucano 2013.11.30. 10:33:29

@Kövérmadár: Akkor már inkább Portugália. Legalizáltak, olcsó, szakembereket megfizetik, keresztény és sokat süt a nap. Közbiztonság nagyon jó. Az ósön hideg mondjuk.

2013.11.30. 10:36:17

@Kövérmadár: az USA jonehany allamaban legalis.
Oktatas nem ingyenes mondjuk

2013.11.30. 10:38:39

@tucano: bizony, Caymanson is van hajo javito. Nagy muhelyek vannak ott is. Egyikben sem voltam meg, de a vitorlas clubbol mar tobben voltak arra es egy ocean atszeles utan kell a hajot "szervizelni"

2013.11.30. 10:46:53

Nagyon egyszerű, nyáron akár Svédországban is élnék, télen lejjebb vándorolnék, mondjuk vagy valami horvát szigetre.
Párás trópusi klímába még sok pénzért sem mennék.
Hideg északra sem.
Berlin tavasztól kora őszig tökéletes, késő ősszel kezd undorító lenni, a december-január förtelmes (decemberben sötét van, januárban hideg), január végén már észrevehetően hosszabbodnak a nappalok. Szoktam néha azon fantáziálni, hova mennék innen, de eddig még nem ugrott be jobb ötlet.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 10:47:12

@tucano:
Itt meg a tenger hideg, a Botteni obol be is szeret fagyni ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 10:49:38

@jova68:
Akkor kepzeld el Kirunat. Hideg is van, sotet is van. Oktoberben jezdodik es majusig tart :)
Berlin ezzeh kepest maga a tropus!

BTBTBT 2013.11.30. 10:51:31

Imadom a dog hideg es jocskan havas orszagokat IS. Ugyhogy beleferne Svedorszag is.
Lehetseges, hogy ott egy ido utan mindenki valamilyen szenvedelybetegseg rabja lesz?

OFF
Fekete Pentek - Amerika 2013-ban - az ember vegso soron csak egy a tobbinel ravaszabb allat?

www.youtube.com/watch?v=n_adgG8Ba2Q

tucano 2013.11.30. 10:55:13

@Kövérmadár: Taxisofőr bemesélte übervidéki haveromnak reptérről jövet nyáron, hogy itt befagy a tenger télen és szárazlábbal lehet átkelni Afrikába. Az meg már éppen elkezdte volna magyarázni, hogy akkor nem is annyira jó itt, mire kirobbant mindenkiből a röhögés :)

2013.11.30. 10:56:25

@Kövérmadár: Hát nem is tervezem az áttelepülést Kirunába, őszintén szólva :-o
Esetleg Latin-Amerika... Costa Rica? (Sajnos nem a vegyiparáról híres, és mi vegyészek vagyunk... Így jártunk.)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 10:58:09

@Barátusz:
Nem hiszem.
Nem isznak tobbet, mint a magyarok.
A jointot pedig meg az ohazaban kezdtem, a kozepiskolai magyarorak tettek fuggove :)

@tucano:
:D

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 10:58:33

Tulajdonkeppen az allami alkoholmonopoliumon kivul nekem kimondottan tetszik az osszes pont. :) Foleg az 1, 6, 7, 8, 9, 13, 19 es 20-as pontok miatt. :) Kiraly hely ez a Svedia, nah! :)

@Bebbi: "Ez a 480 nap fizetett szabi eleg soknak hangzik. Ez kb. 2 ev a munkanapokat tekintve, nekem valahogy "csak" kb 12-14 honap remlett."

Majd a svedek ugyis kijavitanak, de azt hiszem nem 100%-ban fizetnek ki. A legtobb skandinav orszagban 2 opcio szokott lenni:

Vagy kapsz kb. 360 napot 100%-os fizetessel vagy sokkal tobbet (ugy latszik a svedeknel ez 480 nap) cserebe viszont a fizetesednak csak kb. a 80%-at kapod. Persze ez is boven eleg lesz. :)

tucano 2013.11.30. 10:59:07

@charlieharper: Ebből egyébk, nagyon nagy pénzeket csinálnak. Amerikai milliomosok megveszik a hajót, legénységestől felküldik a Földközire. Az beáll Brindisibe, felvesz minden jót, majd bevárja a tulajt vmelyik görög sziget repterén. Aztán átmennek egy hétvégére, de legfeljebb egy hétre(!) Mükonoszra (Mykonos-ra) és utána a tulaj visszarepül. Ilyenkor általában rögtön eladja a hajót, mert visszavinni bitang drága. Horvátok/olaszok/magyarok megveszik fele áron. Kész iparág épült erre. Itt is a Marinában van egy szoba, csak felesleges Brit-Virgin, meg bahamai zászlókkal tele.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 10:59:19

@jova68:
Fozzetek speedet (Breaking Bad :) ), abbol barhol meg lehet elni ;)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 11:02:23

Ha mar masok is megosztottak a wish list-juket, akkor az enyem:

1. Norvegia
2. Izland
3. Svedorszag
4. Dania
5. Feroer (vagy akar Gronland egy par ev erejeig)
6. Uj-Zeland
7. Kanada
8. Finnorszag
9. UK

Mas nem johet szoba! :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 11:03:19

A boltok 21.00-ig vannak nyitva (elelmiszer). Trafikba ugyan ki akar bevasarolni, ha van Coop, ICA, Willy:s, igenytelenebbeknek Netto?

@Don Kartasch:
Ha nem tetszik a Sb, kopogj be 3 garazsba. Kettobol tuti tudsz venni barmilyen alkoholt felaron :)

Szabadsag nem erint, nem tudok rola semmit sem.

2013.11.30. 11:05:21

Kösz a tppet :-o

2013.11.30. 11:05:50

@Kövérmadár: @tucano: azt hiszem megtalaltam a Madarnak valo helyet. Ahol hideg is van, szep a termeszet, nepsegek vallasossaga is megteszi neki, keves ember, fel-kommunista munkarend, van tenger. Van halaszat es hajo javitas ipar.
Kamcsatka!

rumitom 2013.11.30. 11:06:06

maltan régóta gondolkozom, meg munka is lenne talán, de túl kicsi a sziget, gozorol meg nehéz eljutni.

a következő destination Gibraltar. kb mindent tud amire szükségem van.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 11:07:24

@Kövérmadár: Jee, svéd cikk. :-)

"Az orszag eszaki reszen (sarkkoron tul) 1-1,5 honapig NEM kel fel a nap... nyaron ugyanennyi ideig nem megy le. "

Konkrétan nem igaz, felkel.Kirunában még simán, szerintem egész Svédországban.Voltam ott, tapasztaltam.Persze, lehet, hogy a Napnak nem szóltak... :D

És egy cikk a leendő 6árátkelőkröl:

index.hu/belfold/2013/11/30/rezidensek_helyzete/

Addig gyertek ide, amíg ezek nem érnek előbb! :D

BTBTBT 2013.11.30. 11:11:07

@Don Kartasch:
Kivansaglista olyan szinten, ahol "csak" szivesen elnel, vagy ahol ugy elnel, hogy dolgozni is lenne mit?

@Kövérmadár:
Nem rad celoztam, te. )))
Viszont a statisztikak csak nem hazudnak - nagyot.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 11:11:12

@geegee: @Kövérmadár: Háttőőő, ez a sokat költés azért relatív erősen.Olyan szolgáltatási árak vannak konkrétan, hogy csak úgy füstöl.10 év, vagy idősebb autót motorgenerálozni, nagyjavítani egyszerűen nem éri meg.De felújítandó lakást venni se.Egy óra munkadíj 500-1000 sek.Nem egy heti, egy órai... :-OOO Lehet szorozni 34-gyel.És még rájön az áfa.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 11:16:45

@geegee:
En nem voltam ott, csak olvastam rola illetve lattam tablazatot a "mikor kel es nyugszik a nap" es abban volt ilyen ures idoszak Kiruna eseten.

Mit nezhettem el akkor?
Lehet feljon ugyan, de nem szamit nappalnak mert tul alacsonyan van? Nem ertek hozza :)

@charlieharper:
Imadnam :)
Te, nem ragaszkodom a -40 fokhoz, de azt sem szeretem, ha tobb van 28-nal :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 11:18:50

@charlieharper: @Kövérmadár: Hat nem tudom, Szingapurban tenyleg buzisokat lehet keresni, de ha van hely, ami istenigazabol embertelen akkor az Szingapur lesz (szerintem).

Ott egy helyivel tenyleg csak penzrol lehet beszelni. Esetleg arrol hogy mennyit keresel... vagy hogy mire fogod kolteni. Nem igazan erdekli oket semmi az anyagiakon es a kulsosegeken (markas oltony, sportautok, stb.) kivul.

(Es ez most nem durcibol irom, az en szakmamban hatalmas a hiany Szingapurban. Egyszer meg odaig is eljutottam hogy egy csomot dumalgattam egy sraccal aki egy olyan szingapuri cegnel dolgozik, akik europaban keresnek fiatalokat es probaljak atcsabitani. Meg el is kezdett erdekelni a dolog, de utananeztem az ottani embereknek/eletnek es azonnal tovabb alltam. Egy olyan iranyt kepviselnek amivel en nagyon nem tudok azonosulni.)

Meleg, gepipar, nagy fizu, megnagyobb freedom... nem azert ducimadar, de szerintem ennek nagyon Ausztralia szaga van. :) Esetleg deli allamok az USA-ban. Texas-ban peldaul olyan kereszteny kozossegeket talalsz hogy megorulsz! :D Csak nehogy rad adjanak majd egy ilyen feher, csucso feju maskarat, ego kereszttel a kezedben. :DDD

tucano 2013.11.30. 11:19:07

@rumitom: most indul egy gyors komp, Mgarrból 28 perc Valletta!
Egyébként tényleg nem nagy, sőt kifejezetten pici.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 11:20:34

@geegee:
Szerinted miert nem kell sajat lakas vagy haz? :)

Motorgeneral? Eldobom es veszek masikat! :)

Egyebkent igaz, dehat minek vennek igenybe szolgaltatasokat, ha nem muszaj?

Ugye Stockholban laksz? Integess, en is itt vagyok ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 11:23:52

@Don Kartasch:
Pedig sz jo viselet am! Itt is jarnak ilyenben a muszlim nok. Ok, az nem feher, de ha nekik lehet, nekem is ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 11:25:44

@Don Kartasch: Igen, még ez.Nem lehet teéjesen akárhogyan kavarni a gyessel.Például az apa nem adhatja át mind az összeset az anyának, valami 90 nap mindenképpen megmarad.És ki lehet venni a gyest egészen a gyerek 18 éves koráig.Szóval úgy kell felfogni, mint X nap fizetett szabadság pluszban... Nem olyan rossz azért ez.... :-)
A díjazás valahogy úgy van, hogy egy részt fizet a tébé, és egy részt a munkahely.Illetve másik megközelítésből van egy összeg, amit eloszthatsz sokfelé, kevesebb napi összeggel, vagy kevesebbfelé, sok napi összeggel.Edy most kissé hülyén hangzik, gondolom. Egy példa: kérhetsz 300 x 8 egységet, vagy 600 x 4 egységet .A keret ugyanannyi, de te döntesz az ütemezésről.De majd valaki okosabb kijavít...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 11:27:06

@Barátusz: "Kivansaglista olyan szinten, ahol "csak" szivesen elnel, vagy ahol ugy elnel, hogy dolgozni is lenne mit?"

Ezt nem tudom igazan hogy kell ertelmezni. Az en szakmamban (offshore + olaj/gaz) az osszes fent emlitett orszagban nagy a kereslet. Meg Feroeren is. Ha arra gondoltal a fenti mondattal hogy talalnek-e munkat.

@Kövérmadár: "Jol van, latom te sem fogsz hogutat kapni ;)"

Nem, tenyleg nem. :) En olyan szinten vagyok zakkant amugy hogy amikor szoba kerul a "nyaralas", akkor is mindig eszak fele nezelodom, hogy hova kene menni. Idenre Izland-ot terveztem, de vegul Norge lesz belole. Attettem Izlandot jovore. Igy Feroer marad 2015-re. :D Szarok en a mediterran vilagra, az nem az en helyem. :)

"Ha nem tetszik a Sb, kopogj be 3 garazsba. Kettobol tuti tudsz venni barmilyen alkoholt felaron :)"

Szoval akkor a zugfozes meg mindig tombol. :) Pont ezt akartam kerdezni hogy 5-6 eve ennek hatalmas kulturaja volt arrafele, de akkor ezek szerint ez megmaradt maig. Helyes! Nagyon helyes! :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 11:27:57

@Don Kartasch: Bakker, nagyjából egyezik az enyémmel, csak NZ és CAD előrébb lenne...:D

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 11:29:09

@Kövérmadár: Hat hatarozottan meg van az a "varazsa" a csucsos vegu hofeher burkanak, hogy ha elegen vagytok akkor marhara nem fog beletek kotni semmilyen szines boru egyen sem. :DDD

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 11:32:00

@Kövérmadár: Thát, jó kérdés.Nézdd, tök sötét nincs januárban, szóval valami fény azért van.Februártól meg vadul csökken a sötét időszak, és a sok hó miatt is világos van.Viszont a nyári nap-le-nem-menetetel az igaz, isteni jó dolog verőfényben kimenni este 11-kor focizni... :D

Taxomükke (UK) 2013.11.30. 11:32:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Ennek a hozzászólásnak a valószínűsége miatt a WH-nél nem is lehetett rá fogadni...

Taxomükke (UK) 2013.11.30. 11:34:37

@tucano: Köszi, közben elárultad...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 11:35:59

@Kövérmadár: Saját lakás hiánya: oké, de a bérleti díjból sose látsz viszont egy fillért sem.Ha meg veszel ingatlant, abból mindig visszajön valamennyi eladáskor.Legalább is a nagyvárosokban pörög az ingatlanpiac.

Kocsi: oké, de azért az ember szíve elszorul, hogy jól kinéző autókat kell a bontóba hordani.Amiket Magyarországon még simán használnának 5 évig.És ráadásul iszonyat pazarlás és környezetszennyezés.

Nem Stoki hanem Kebabfalva-alsó (Sódertálje), de már talán nem sokáig...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 11:37:44

@Barátusz: "Ha nem tetszik a Sb, kopogj be 3 garazsba. Kettobol tuti tudsz venni barmilyen alkoholt felaron :)"

Nem, mert az allat az esetek 99%-ban megtanul harmoniaban elni a korulotte levo okoszisztemaval. Az embernek ez x ezer ev alatt sem sikerult. Az emberi faj felemeszt maga korul mindent. A viselkedesmintank sok szempontbol kozelebb all egy virusehoz mint az allatokehoz...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 11:38:43

@Don Kartasch: A copy-paste ma ellenem van. Erre ment az elozo Baratusz, bocsi:

"Fekete Pentek - Amerika 2013-ban - az ember vegso soron csak egy a tobbinel ravaszabb allat?"

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 11:39:42

@Don Kartasch: "Szarok en a mediterran vilagra, az nem az en helyem. " Te, szerintem te is én vagyok, ez nem lehet másképp... :D
Nekünk is Feröer, Izland és Norvégia van kitűzve, bár most idén valszeg háttérbe szorul.

Mondjuk én néha azért elmennék pálmafás helyre is, de semmi 40 fok, meg 140% páratartalomValszeg csakis tavasz, vagy ősz jöhetne számításba.Olyan 5 évente egyszer... :-))

BTBTBT 2013.11.30. 11:40:59

@Don Kartasch:
Igen, munka szempontjabol is.
Biztosan nem vagyok ezzel egyedul, es mindenkinek van ket listaja: 1) ahol eldegelne, ha nem kene dolgozni, 2) ahol dolgozna is.
Ha valaki szerencses vagy hianyszakmaja van egy bizonyos tersegben, akkor a ketto is osszejohet.

Nekem az 1)-be meg az Eszaki-sark vagy az Antarktisz is beleferne - szigoruan csak idoszakosan. :)
@geegee:
"Kebabfalva-also"
Ez jobb, mint a powerpityu. :)))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 11:52:10

@Barátusz: "Nekem az 1)-be meg az Eszaki-sark vagy az Antarktisz is beleferne - szigoruan csak idoszakosan. :)"

Amugy ilyen par honapos kutatomunkaban/expedicioban en is siman benne lennek. Gronland eszaki felere amikor indul csoport, akkor mindig szoktak gepeszt keresni, aki ellatja a telep koruli kommersz karbantartoi munkakat. Egyelore meg nincs tapasztalatom nagyon hideg helyen torteno elszigetelt szervizmunkakrol, de ha kesobb lesz, akkor mindenkeppen be szeretnek nevezni 1-2 ilyen par honapos utra. :) Fizetest nem adnak, csak teljes ellatast. De a teny, hogy ott lehetek nekem mar eleg fizettseg. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 12:00:00

Madár, közben kerestem képet; ennyi fény van Kirunában február vége felé...

indafoto.hu/geegee/image/7334631-1a2543fd/273939

Január, meg február eleje felhősebb a sarkkörnél, de nekünk világos azért mindig volt...A lulujói két év tapasztalata alapján.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 12:02:21

@Barátusz: :D

Hát na, annyi itt az arab, hogy döbbenet.Mini Szíria és Asszíria.És főzik a kebabot, dönert, meg a hasonlovakat.Mondjuk ezek a kaják nem rosszak, csak kicsit már unja az ember, hogy a közel-keleten érzi magát egy európai országban... :- |

BoGyesz 2013.11.30. 12:02:31

Leveszik a cipőt? Tiszta, rendes népség. :-) A mai napig nem szoktam meg, hogy az ausztrálok cipővel bemennek a lakásba, sőt még a hálószobába is, ahol padlószőnyeg van. Ha jól sejtem ez egy brit "szokás", mert ott is padlószőnyeg van a legtöbb lakásban és cipővel járkálnak.

2013.11.30. 12:06:37

@geegee: komolyan kerdezem, hogy viselik a sziriaiak, amrokkoiak, etc a sved telet? Kanadaban az indiai ismerosok mind panaszkodtak kemenyen, sok el is koltozott.

DieNanny CH 2013.11.30. 12:06:59

@Barátusz:

A Fekete Pénteken minden 90%-kal olcsóbb? Vagy miért van ez a nagy roham?

2013.11.30. 12:08:55

@geegee: es lehet tudni, hogy mely reszrol jotek az arabok?
Egyebkent, ha a svedeknek ez nem tetszik, majd gondolom meghozzak a megfelelo intezkedeseket

morsels (törölt) 2013.11.30. 12:17:30

@Kövérmadár:
Az alkohol nalunk is allami monopolium, pontosabban tartomanyi. Ontarioban boltokban semmilyen alkohol nem lehet kapni (bort, vagy sort sem). Vannak sorboltok, amit a sorgyarak uzemeltetnek, ott csak sort lehet kapni es vannak a liquor store-ok, ahol meg mindent lehet kapni. Na, azt a tartomany uzemelteti. Az egyetlen nyereseges vallalkozasa :-).
A franciaknal (quebec) a boltokban lehet kapni sort meg bort, de erosebb alkoholt nem.
A tobbirol nem tudom, hogy hogyan van.

Charlie (csak pontositaskent), az USA-ban nincs olyan allam, ahol legalis a marijuana. Az orvosi marijuana engedelyezett jopar allamban, de az nem altalon legalizalas.
Hasonlo modon Canadaban is igy van.
Azon rohogok, hogy pont a napokban tortent az, hogy egy RCMP officert vettek fel filmre (faszan egyenruhaban meg minden), ahogy telefonal es kozben jointot sziv :-)).
Mondjuk Candaban nagyon elnezoek ezzel kapcsolatban. Nem legalis, de hacsak nincs nalad tobb kilo fu, akkor semmi bajod nem lesz.

2013.11.30. 12:20:37

@morsels: LCBO, jo kis ice wine.
Hat ja, de, ha jol tudom, gyakorlatilag csak a hulye nem kap orvosi igazolast.

BTBTBT 2013.11.30. 12:30:00

@geegee:
Es nem tudtok arrebb koltozni?
Teljesen megertem, hogy igy ereztek egy europai orszagban.
Nekem akkor volt herotom napi szinten kismillio bangladesi jelenletebol, amikor Tower Hamlets-ben dolgoztam. Ott van a legnagyobb kozosseguk. Utcan, munkaban, uzletekben.

@Don Kartasch:
Szerintem az ember csak "ravaszabb" a tobbinel, es kihasznal.
Az ilyen "osszeverekedek az utolso plazmateveert"-szintu nepseg mindig is sokkolt. Ha az utolso falat kaja lenne, amiert olre mennek, azt meg ertenem is.

Egy expediciohoz szivesen csatlakoznek. Lehet, hogy egy eletre elegem lenne a minusz 40 fokbol?

@DieNanny:
Nem elek ott, de a hirekbol az jott le, hogy legfeljebb 70%-os engedmenyt adnak. Persze cege valogatja. Ha tobben is arulnak hasonlo termeket, biztos, hogy probalnak egymas ala igerni, hogy az akciotol megvadult emberallatok

Az az erdekesseg, hogy Angliaban a december 26-i Boxing Day hasonlo, ahol oriasi arleszallitasok miatt rohantak meg a nepek az uzleteket.
Ma mar eltolodik a hangsuly az online vasarlas fele ilyen specialis napokon. Angliaban is.

morsels (törölt) 2013.11.30. 12:30:12

@charlieharper:
Hat, azt nem tudom, hogy hogyan lehet kapni az engedelyt.
Mondjuk szerintem legalizalni kene, aztan arulni azt is allami monopoliumban. Mondom ezt ugy, hogy en nem elek vele, nem vennek sem igy, sem ugy :-)

M. Péter 2013.11.30. 12:32:10

@morsels: Colorado és Washington is megszavazta a marihuána legalizálását nem csak orvosi célra. Colaradoban olyasmi a státusza, mint Mo.-n a házi pálinkáé,

morsels (törölt) 2013.11.30. 12:36:48

@M. Péter:
Ezt nem tudtam. Azt tudom, hogy egyre tobbet beszelnek rola (ahogy nalunk is), de nem tudtam, hogy van olyan allam, ahol teljesen legalizaltak.

De most olvasom, hogy a torvenyt megszavaztak, csak meg a reszletek nincsenek teljesen kidolgozva, szoval meg nem lehet legalisan venni.
De kosz, tenyleg nem is tudtam. Mint emlitettem, nem kovetem figyelemmel :-)

morsels (törölt) 2013.11.30. 12:43:59

@charlieharper:
Ja, egyebkent meg a 70-es evekben sem voltak kocsmak, pubok. Ettermekben csak kaja melle lehetett alkoholt rendelni, nem mehettel be valahova meginni egy sort :-)
Ebbol aztan voltak olyanok, hogy mindenki rendelt egy hot dogot meg egy sort, aztan a kovetkezo bejovonek atvittek ugyanazt a hot dogot :-).
Ja, meg akkor voltak olyan helyek, ahol volt ferfi meg noi resz.

Latcho Rom 2013.11.30. 12:44:59

@charlieharper: dunno, szerintem geil es overrated. maradok a portoknal ha edesebb piat kivanok. Ajandeknak jo.

morsels (törölt) 2013.11.30. 12:46:22

@shakti_rom:
A porto fozni jo. Vadhusokhoz kivalo :-)

Latcho Rom 2013.11.30. 12:52:54

@morsels: nem vagyok vadhusos..

apropo, hoztak a rokonok moose perketnek valot nyufilandbol, nagyfater lotte, nem akarom kidobni, ha kell a tied. 1-2 kilonyi

Latcho Rom 2013.11.30. 13:00:26

@morsels: tavernak voltak, persze kamu kajakkal, sajnos mar alig van beloluk, a parkdale meg megy, de ahogy juppisodik az a kornyek is, nem lesz orokeletu az se. Jopofa helyek voltak, benga pincerek oldalukon az apropenzes kutyuvel, szigoruan ferfiklubbok voltak :). 82-ben amikor erkeztunk talan volt egy tucat? Marketen viszont csak egy bar volt, tudod azzal a gyonyoru tolgyfa pulttal, ott ittam eletem elso molsonjat :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 13:12:08

@charlieharper: Nincs kapcsolatom velük, úgyhogy passz.De van az a segélymennyiség, amiért cserébe elnézőek ők is... Jaj, de jómájú vagyok... :D Én is meg voltam rökönyödve, mikor először láttam ezeket, hogy mi a rákot keresnek ezek a népek a +40-50 fokból a -30-40-ben...De hát állítólag a háburú elől menekülnek/tek az elsők.Csak éppen akiktől féltek a saját hazájukban, azok szintén ide jönnek/tek.Szóval lehet, hogy cseber-veder...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 13:15:16

@charlieharper: Mondom, itt szírek és asszirek vannak.Mint a viccben:
-Mi volt anyád?
-inka...
-Hát apád?
-Az még inkább...

Igen, elvileg így kéne, hogy legyen, de ezek az intézkedések már tegnap is későek lettek volna... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 13:18:14

@Barátusz: De, azon vagyunk.Nem akarjuk, hogy a gyerek arabusul beszélje a svédet.Meg egyébként is.Bár volt erről itt a Hán poszt, hogy nagyon nem egyszerű errefelé másik lakást találni.Főleg bérlakást...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 13:26:41

Ja, és köszi mégeccer a pesti space shuttle buszos reptéri transzfer szolgáltatás ajánlását.Megvolt, oda-vissza királyság volt, részemről ajánlott, ha valaki megy haza...

Frau Rindfleisch 2013.11.30. 13:26:53

Engem leginkább az zavart, hogy csak május harmadik hetében kezdtek rügyezni a fák, holott Magyarországon már márciusban.

DeadBodiesEverywhere 2013.11.30. 13:27:07

480 nap 100%-os fizetéssel? Az de király...

boge551 (törölt) 2013.11.30. 13:27:10

@diggerdriver: hülye vagy? Hogy ezt is megvédjék???? :-))))))))

boge551 (törölt) 2013.11.30. 13:27:15

@Kövérmadár: Nem kell nőnek lenned... :-))) gyerMMeket (!) meg úgysem akarsz... amúgy meg @Philosoraptor: RO vízszűrővel mindezek kijönnek a vízből (igen, az állattenyésztésben használt hormonkészítmények egyre nagyobb mennyiségben vannak jelen a vízben), Mo-on volt és használtam is. Itt is tervezem, ha majd sikerül megtalálnom álmaim lakhelyét...

Világvándor 2013.11.30. 13:27:25

Egy cseppet elnagyolt. Kiruna felett nincs napfelkelte majdnem másfél hónapig, tehát a 3-4 óra világosság eltúlzott.

andaluzkutya 2013.11.30. 13:29:26

Egy rövid élmény azoknak, akik a skandináv klímát kifogásolják:
Ma, amint vezetek hazafelé és rámegyek éppen a hídra, amelyik a tenger felett megy át, látom, hogy egy férfi jet-skizik a tengeren. Az autó hőmérője szerint a kinti hőmérséklet 2,5 fok, pluszban...
Úgyhogy jó itt a klíma, csak meg kell szokni.
Gondolom a srác a Spitzbergákon született és jegesmedvetejen nevelkedett...

morsels (törölt) 2013.11.30. 13:38:46

@shakti_rom:
A moose nagyon jo.
En nem vagyok porkoltos, de a moose meg annak is nagyon jo.
Szerintem probald ki. Kis vorosborral.
Nem olyan, mint a marhaporkolt. En peldaul nem eszek marhaporkoltet, de a moose az nagyon jo volt :-).

morsels (törölt) 2013.11.30. 13:47:25

@shakti_rom:
The Laff :-)

Az is mar epphogy mukodik. A fele Subway lett.

morsels (törölt) 2013.11.30. 13:51:44

@shakti_rom:
Valoszinuleg beef wellingtonkent csinalva is nagyon jo lehet.
Egyaltalan nem szaraz hus, nem olyan, mint a szarvas peldaul.

BTBTBT 2013.11.30. 13:55:08

@tanato:
Meg nem lattalak ma itt, de ha erre jarsz:
Szerinted mennyiben van koze a keves napfenynek a sok regisztralt rakbeteghez egy eszaki orszagban?
Csak mert nekem is megvan a velemenyem meg elegge elteroeket is olvastam.
Koszi.

@geegee:
Remlik, hogy korabban volt szo arrol, hogy milyen nehezsegekbe utkozik az uj - az igenyekneknek is megfelelo - lakas megszerzese.

@andaluzkutya:
Csak nem bevallaltal egy szombati muszakot?

LyukasBogrács 2013.11.30. 14:00:18

2. Jegyrendszer

Ne lepődjünk meg, ha a gyógyszertártól az adóhivatalon át a helyi zöldségesig mindenki előszeretettel osztogatja a sorszámokat.

Ez nem jegyrendszer, ez sima sorszamtepes. Mi ezen a meglepo?

andaluzkutya 2013.11.30. 14:21:06

@Barátusz: Nem, gyermekemet vittem születésnapi buliba a város másik végébe.

2013.11.30. 14:48:29

Farmerszokas az aaaannyira skandinav ^^

Lattam itt toplistaztok... Hat Izland es a Feroer-szigetek meg Norvegia nekem is ott van. Ezek nalam Japannal, Oroszorszaggal, meg Hollandiaval, Irorszaggal osztoznak az elso helyen :D

Masodikok a melegebbek, Vietnam, Tajvan, Thaifold, Indonezia, Polinezia, Mikronezia, Melanezia, Ausztralia, aztan meg Mexiko, Brazilia, meg Europaban Portugalia, Olaszorszag, Malta meg a Balkanon minden, beleertve az osszes Gorog szigetet.

Harmadik kategoria az olyan ahova sohasenem :D Ebben nalam csak brutalis durva helyek vannak, mint pl. Afganisztan.

Hat ja. Kene par milliard asszem. :D

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2013.11.30. 14:56:37

erdekes lenne magyarorszagrol egy ilyen huszas listat osszedobni.

probaljuk meg egyutt!

1. a magyar mindenkinel okosabb
2. mindig mas a hibas
2b. 'valaki' csinaljon mar valamit!
3....

folytasd!

M. Péter 2013.11.30. 15:14:08

@tucano: Aki külföldiként legálisan tud dolgozni a Bahamákon, az biztos nem takarít meg mosogat. De van bőven szegénység, csak a turistáknak nem a szegénynegyedeket mutogatják. A statisztika szerint csak 9.3% szegények aránya, de a bahamai kormány csak azt számítja szegénynek, akinek az éves jövedelme 2700 dollár alatt van. Magyarországon alacsonyabb árszínvonal és alacsonyabb egy főre jutó GPD mellett kb. évi 3600 dollár a hivatalos szegénységi küszöb.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 15:25:16

@geegee: "Te, szerintem te is én vagyok, ez nem lehet másképp... :D "

Hat hulyenek hulye vagyok, de hogy skizo lennek? Nem hiszem... bar, allitolag a skizofren nem szokta tudni magarol hogy skizofren... lehet vegulis hogy te is en vagy. :D

BTBTBT 2013.11.30. 15:27:24

@andaluzkutya:
Feletek mennyire divat draga ajandekot venni egymasnak gyerekek kozott?

@bandirepublic:
A 2 es 2b Angliara is tokeletesen raillik. Blame culture.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 15:27:40

@bandirepublic:

4. Ha eszel valamit, de nincs benne fuszerpaprika vagy zsir, akkor az csakis szar lehet.
5. Ha nem akarod mindenki orrara kotni a munkahelyeden hogy milyen egeszsegugyi problemaid vannak vagy mi ujsag a maganeletedben, akkor te egy nagyon furcsa, antiszocialis, zarkozott figura vagy.

...

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.30. 15:38:15

@DieNanny: "A Fekete Pénteken minden 90%-kal olcsóbb? Vagy miért van ez a nagy roham?"

Tegnap este a helyi ASDA-ban kis small talk kereteben meselte a penztaros hogy naluk 99 fontert mertek a 40"-es LG LCD TV-ket.... ettol del fele mar kezdett picit a circus maximus-ra emlekeztetni a bolt...

tucano 2013.11.30. 15:46:09

@M. Péter: Persze, tökéleteset azért ne várjunk sehol, földi paradicsom, mint olyan nincs. Illetve de, sőt voltam is ott:
www.youtube.com/watch?v=TZ-I8BfWLXQ
viszont korlátozva van a letelepedés :(

tucano 2013.11.30. 15:52:36

@M. Péter: Nézegettem közben az adatokat, ez nagyon érdekes. Nekem fix ideám (persze szubjektív), hogy a különbség oka nem a napi kalóriára lebontott ételszükséglet különbsége, hanem a rezsiköltség. Tehát egy bahamai onnantól szegény, mint egy magyar, csak a klíma különbözik. Persze lehet, hogy nem így van, csak én gondolom, de ahogy járom a világot, egyszerűen nem látok óriási különbséget az árakban/fizetésekben többfajta szempontot tekintve, főleg a söralapú világnézetemmel :)

tsabus UAE 2013.11.30. 15:56:50

Üzenjünk hadat Svédországnak és egyből adjuk meg magunkat ! (S a haza fényre derül..)
:-)

andaluzkutya 2013.11.30. 16:04:34

@Barátusz: Az év elei szülői értekezleten meg lett beszélve, hogy max. 50 korona értékben lehet ajándékozni a születésnapokon. Namármost ennyiért az ember nem kap semmit, úgyhogy mi el szoktunk menni 100 felé, de így legalább nem lesz ajándékozási verseny a dologból.
Viszont olyan szabály van, hogy egy osztályban rendezett szülinapi bulira meg kell hívni az összes lányt, vagy az összes fiút, vagy az egész osztályt, tehát nem lehet egy-egy embert kihagyni, hogy ne érezze senki magát kiközösítve.

Farmer téma:
Mielőtt jöttem interjúra, a közvetítőcég külön felhívott, hogy nyugodtan menjek farmerban interjúra, itt ez a szokás. Én végül egy farmer, zakó, ing kombinációt választottam. Négyen voltunk interjún, eléggé alulöltözöttnek éreztem magam a többi háromhoz képest, de végülis engem választottak, tehát nagyon nem ronthattam el a dolgot:)

M. Péter 2013.11.30. 16:09:39

@tucano: Az élelmiszerárak kb. 2-szer olyan magasak, mint az USA-ban, mert majdnem mindent importálnak. Itt van egy árlista: www.numbeo.com/food-prices/country_result.jsp?country=Bahamas

tucano 2013.11.30. 16:28:59

@M. Péter: persze, mert sziget!
Valamit valamiért, ha a Bahamákon akar élni vki, akkor annak bizony ára van, ha külföldről/szigeten kívülről jön.

Pdudas 2013.11.30. 16:30:10

fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/1460243_10152047281807630_925303157_n.jpg

lh3.googleusercontent.com/-ZUs-WlfEiKM/Upn_T6yvzJI/AAAAAAAAai0/BByZ9h3UYPg/w955-h717-no/PicUpp_id%253DEB9A111F-8377-46EC-8055-B745779EC224%2526ext%253DJPG

Ablakbol kifotozva, Szloven-Horvat hatar es a tenger:
lh4.googleusercontent.com/QmBP0sfQv4p0ge1gG6j1mPR3SFm8FC66SpDzrMed3Nw=w956-h717-no

Szloveniai kepek, tegnap es ma. Most epp 10 fok van - meg epp sut a nap. Panaszkodni nincs okom, egyik oldalon tenger, masik oldalon hegyek. Dolgozni meg a tengertol 20 meterre jarok.
Ot eve jottunk, mi is rogton beleszerettunk. Nem is tervezzuk az elkoltozest - pedig ajanlatokat kaptam mar Svajcbol (St. Moritz), Angliabol (Cornwall), Dubai-bol, stb...
Azonban itt az elet idealis a csaladomnak - mindharom fenti lehetoseg a gyereknek rosszabb lett volna (szerintem).

aripeti · http://www.aripeti.com/ 2013.11.30. 16:30:14

@geegee: Majdnem…
20 napon at van teljes sotetseg. december 12 es 31 kozott nem jon fel a horizont fole a Nap.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.30. 16:40:06

Afternoon!
Azt is irtak, hogy ne koltozz oda, mert ugyis csak gyuttment leszel? (Kiveve, ha szomi vagy, mert akkor gyorsan otthon talalod magad?) :D

2013.11.30. 16:44:16

@Pdudas:

Amikor kimentetek, már beszélted a nyelvet, vagy ott tanultad meg?

2013.11.30. 17:05:41

@Barátusz: Ezeknek biztos valami bajuk van...

2013.11.30. 17:09:59

@Philosoraptor:

Ne mondj ilyet.
Az USA szent tehén.

Pdudas 2013.11.30. 17:10:31

@aripeti: nekem eleg nehez lenne megszokni az ilyemit, de biztosan csak ido es akarat kerdese. Hallottam mar olyanrol aki azert koltozott haza Irorszagbol mert sokat esik az eso...

Akkor eleve miert ment oda? Azt elore is lehet tudni.

DieNanny CH 2013.11.30. 17:18:35

@Pdudas:

Szlovéniában mennyire értik meg a németet? És használják?

tanato 2013.11.30. 17:27:55

@Barátusz: De,voltam itt délelőtt még egy cikket is linkeltem,igaz félig szakterületi,félig kivándorlósat.A napfény hiány meg a rák?Nem igazán hallottam erről,de majd utánanézek,Fordítva áll persze sok napfény meg a melanóma mailgnum vonatkozásában,de csak fehérbőrűeknél.A napfényhiányról nekem hirtelen csak az angolkór a vérszegénység meg a depresszió jut eszemben.

tucano 2013.11.30. 18:03:42

@Pdudas: Itt volt egy magyar céges vendég nyáron és kifakadt, hogy hullámzik a tenger, neki ezt senki sem mondta előre!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 18:11:03

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/131130/tumblr_mjrdxokKm11qzdyayo1_1280_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Svédország jó hely. Annak ellenére is hogy némely Közép Európai bevándorlók erősen rontják a színvonalat:)))))))))))))))))
Szerencsére ezt ellensúlyozzák az Igazhitűek tömegei:))))))))))))))))
Az egyensúly helyreáll így minden rendben.
Kicsit fel kéne fűteni az országot és máris a legjobb hely lenne.

Más téma.
Köztudott hogy imádunk bolhapiacokra járni.
Az egyiken vettem ezt a Chaplin képet.
Egyszerűen nem tudta otthagyni.
Szerintem fantasztikus kép Charliról.

kepfeltoltes.hu/131130/20131130_164318_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A héten viszont kaptam egy tippet itteni egyik törzskommentelőnktől Muscaritól hogy Wimbledonban milyen jó piac van és hogy szombaton ők is mennek.
Mi is kedvet kaptunk és kilátogattunk.
Jelentem, világraszóló felfedezést tettem.
Muscari emailben elküldte a telefonszámát és mikor felhívtam létrejött egy újabb HA találkozó.
Döbbenet. Működik a rendszer.
A XXI. században emailban megadott telefonszám alapján megtalálja egymást két ember. Elképesztő.
Szóval a HA-nak köszönhetően megint megismerkedtünk egy rendkívül szimpatikus családdal és mivel nem lakunk messze egy mástól együtt jöttünk haza és egy jót beszélgettünk.
Persze előtte felvásároltunk néhány kincset a piacról, én példának okáért ezt a bronz bagolyszobrot.

kepfeltoltes.hu/131130/20131130_165308_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Gyarapítottuk porcelán csetresz gyűjteményünket is én a levélbontó és tablemat gyűjteményemet is szaporítottam.
Jó nap volt.

Rezsőfaternak szolgálati közlemény.
Azért szakadt meg a vonal mert a metró pont akkor ment be az alagútba.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.30. 18:18:27

Látom, az infósok, olajosok gépesek ezer helyre mehetnek élni, dolgozni, szerintetek egy kertészmérnök merre pislogjon? Nem kertépítő, kertész, aki termel. Abszolút komolyan kérdezem.

Pdudas 2013.11.30. 18:29:41

@az igazi Trebitsch: amikor ide jottunk az csak egy kosza kirandulas volt. Olaszorszagban dolgoztam amikor hivtak az itteniek, hogy mit szolnek egy tengerparti munkahoz. Az 1350 meteres magassagban meg aprilis vegen epp esett a ho, igy azt mondtam nezzuk meg. Aztan masnap mar a 20 fokban setalva targyaltunk (el tudtam ugrani 700 kilometerre).

A munkamhoz nem kellett a nyelv (multinal angol a kotelezo), igy nem okozott gondot a nyelv ismeretenek hianya. A kotelezo dolgokat elinteztek helyettem a munkaugyesek (bejelentes, lakas, biztositas, stb..).

Pdudas 2013.11.30. 18:29:41

@tanato: a napfeny sokmindenre gyogyir.
Nejemnek orvos azt mondta csoda lesz ha egyaltalan valaha teherbe esik. Keszultunk is ra - vigyazott magara, vagy 2 evig napi tobb ora seta a napon (kutyaval) plusz meg valami kokuszolajbol keszult termeszetes D vitamint is szedett. Elsore osszejott a gyerek - pedig elotte reflux miatt aluminium tartalmu gyogyszereket szedett evekig.

Szoval ugy tunik a:
- sok zold etel
- sok zoldet tartalmazo oliva olaj (szomszedtol)
- sok D3 vitamin es napfeny
- sok friss tengeri hal
- nyugodt es egeszseges eletmod
siman ellen tud mondani a nagytudasu orvosoknak. Mert ugye nem egy orvos diagnosztizalta a PCO-t es aggodott az utodlas miatt az aluminiumos gyogyszer miatt is.

Egyebkent most volt valami tanulmany ahol a magyarok 90%-at D vitamin hianyosnak nyilvanitottak. Mi itt napozunk amennyit lehet es mellette meg mindig szedunk ebbol a termeszetes D3 vitaminbol.

Nem reklamkent mondom, de ennyiert nem draga:
bionom.hu/biobolt/etrend-taplalek-kiegeszitok/novenyi-kivonatok/d3-vitamin-cseppek-synregytech.html

Pdudas 2013.11.30. 18:29:41

Amugy visszaterve a svedekre. Ok nem az amerikai tipusu kavet isszak?

Itt Isztrian foleg az olasz beutes miatt az eros kave kaphato (1-2 cl egy adag), persze azt mindenfele modszerrel lehet higitani (en mondjuk latte macchiatot iszom rendszeresen). Triesztben van az Illy gyar - szoval erre az Illy eleg elterjedt. Munkahelyen a kavegepben is az egyik fajta kave frissen orolt Illy. Lattam mikor jon a srac tolteni, ugyanazt a fem dobozt bontja fel mint amit mondjuk mi hasznalunk otthon.

Svedektol van 1-2 termek amit rendszeresen veszunk: Ikea-ban kaphato Pepperkakor keksz, meg en szeretem az almas soruket is.

Pdudas 2013.11.30. 18:29:41

@tucano:
turistakbol akad mindenfele.
Szerencsere erre a normalisak jarnak - ugyan luxusban utazunk, de a rongyrazok meg nem szoktak ide. Persze a Ferrari/Lamborghini/Maserati mindennapos latvany - de a vendegek elenyeszo szazaleka kivagyi. Es ez jo.

A kornyeken az emberek is nagyon baratsagosak. A gyerek az oviban is nagyon jo kezekben van. Hatan vannak egy csoportban es 2 dadus van veluk. Pedig annyi a gyerek mint egen a csillag.

Eppen ezert akarunk tartosan itt maradni. Annyira kedvesek az emberek, hogy magyarkent nekem ez kb hihetetlen. Pedig en is videken nottem fel (annak ellenere, hogy budapesti vagyok) ahol azert jobban ismerik egymast az emberek. De ami itt van az annyira barati, hogy szinte hihetetlen.

Egy pelda: nejem csinal olyan kollazsokat amit fentebb linkeltem.
El szoktuk kuldeni a dednagymamanak akinek nincs internet kapcsolata - lassa rendszeresen az ukunokajat. Kinyomtatom szinesben, lelaminalom, igy nem megy tonkre. Egyszer veletlenul ott maradt par lap a postan. Kb. egy het mulva jott a szomszed es hozta az elveszett lapokat. A postasok megismertek az egyik falubeli hazat, aztan odaadtak egy masik falubelinek aki elhozta nekunk.

Itt az emberek valahogy nem feltetelezik a rosszat.
Volt olyan, hogy kutya setaltatas kozben a tengerparton a kutya kivett egy kisgyerek kezebol egy kekszet. Az anyuka obegatas helyett adott meg egyet a kutyanak. Aprosag.
A kutyaszart is osszeszedik. Nem szemetes a part.

Amugy csak 46km tengerpart jutott Szlovenianak, igy a partot nagyon megbecsulik. Ott ha jol tudom nem is lehet magan epulet - azaz senkinek nincs tengerparti ingatlanja.

Pdudas 2013.11.30. 18:29:42

@DieNanny:
Nekem az osszes szomszedom ert olaszul es nemetul.
Nagyon sok a nemet turista ezen a kornyeken. Szoval megertik a nemetet. Hasznaljak a turistak miatt. Oregek is ertik - a falubeli oregasszonyokkal is nemetul kommunikalunk.

Mivel en csak ertek nemetul (de beszelni nem akarok) meg az angol jobban megy igy ahol lehet angolul beszelunk. Persze az alap dolgok mar mennek szlovenul is. Meg az emberek meg akarjak erteni a mondandonkat, igy valahogy angol/nemet/olasz/szloven keverekkel csak megertjuk egymast :)

Eino81 2013.11.30. 18:37:33

Méghogy a svédek annyire szeretik a pontosságot... A legtöbb svéd kollégám notórius késő...

Muscari 2013.11.30. 18:41:24

@diggerdriver: o, Digger, most zavarban vagyok, koszonom a kedves szavakat. Mi is egy nagyon szimpatikus csaladot ismertunk am meg :-)
Mire nem jo az internet, igaz?

Kulonben nagyon jo a Chaplin kep, szerintunk akvarell. Tenyleg nagyon tetszik.

Muscari 2013.11.30. 18:42:55

@zöldeketbeszélek: most el kell mennem, de majd irok egy par sort a temaban, ha visszajottem.

BTBTBT 2013.11.30. 18:46:31

Kedves IT-sok, aki ilyentájt errefelé téved!
Tudnátok ajánlani valami tuti szoftvert, amivel véglegesen leköszörülhető a merevlemez tartalma?
Eraser, CrashPlan, Hardwipe? Esetleg valami jobb?
(Ráspoly vagy flex nem jó opció. :))) )

@andaluzkutya:
És hányan vannak a lányod osztályában? Csak mert az nem lehet egyszerű a szülőknek sem, ha 30 gyerekre kell készülniük.

@tanato:
A nem elegendő napfény miatt a szervezetben kevesebb D-vitamin termelődésre céloztam. Ami által - errefelé azt mondják - csökkenhet az immunrendszer erőssége.
Erről valami?

A délelőttit meg majd megkeresem.

@Philosoraptor:
Á, semmi, csak megőrülnek az akciós cuccokért.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.30. 18:49:25

@Barátusz: Hetfon egy sor/kave? Feltettem a korkerdest minap, mert a nagy faluba utazok, de te nem jartal erre.

BTBTBT 2013.11.30. 18:56:24

Jó azt látni, amikor valaki tanul a hibájából. Azon meg jót lehet mosolyogni, ha felnőtt emberek mást hibáztatnak azért, amit ők toltak el.

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]:
Köszi, de hétfőnként sajnos hosszúzom. Estig bent vagyok, te meg mintha kora délutánt említettél volna abban a kommentedben. :(

mirx 2013.11.30. 18:58:47

@charlieharper: mert más a klíma, a cseheknél nincsenek pálmák, citromfák meg tengerpart meg 20 fok októberben.

rezsoatya (törölt) 2013.11.30. 19:01:30

@diggerdriver: Neked a vonal, nekem a szivem, hogy nem onthattam tovabb a hulyesegeimet... :-))))))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.30. 19:05:46

@Barátusz: Jaja, 7-kor jon vissza a vonatom. Ellenben miert mondtak azt, hogy neked hetekkel elore meg kell tervezni egy ilyet?

Latcho Rom 2013.11.30. 19:14:01

1dolog a svedektol ma, karacsonyfa ikeabol - majd kiderul milyen.
irany sears, staples, talan Lakoma is cigany szalamiert :)

andaluzkutya 2013.11.30. 19:16:07

@Barátusz: 18-an, és ez most olyan volt, ahova mindenki meg volt hívva. Ezért nem is otthonra szervezték, hanem egy játékházba, vagy minek hívják ezt.
30 gyerekes osztály nem igazán van, max. idősebbeknél...

Pdudas 2013.11.30. 19:28:53

@zöldeketbeszélek:
erre is csak azt tudom mondani, hogy az okos ember mindenutt megtalalja a munkat :)

A falunk hataraban van egy folyo - pont az a hatar Szlovenia es Horvatorszag kozott. Nos ott van egy gazda aki nagyon szepen termel. Eleve vetesforgot csinal. Azon a foldon amin most a lucerna van (fenti kepeken) tavaly krumpli volt, elotte talan kukorica. Most egy masik reszen termel paprikat/paradicsomot/uborkat/tokot/dinnyet. Orom nezni, hogy hogyan termel.
A palantak tove le van takarva feket foliaval, ala van csovezve.
Van egy nagy tartalya olyan 2-3 meter magasan, azt a folyobol telenyomja vizzel naponta, a tobbit elintezi a gravitacio. Olyan gyonyoru zoldseget termel, hogy hihetetlen.

Ilyen helyen mondjuk lehet is termelni, mert van hol:
lh3.googleusercontent.com/-KyBtKEDoQc0/UfbjjcHsWzI/AAAAAAAAaBs/L5L9FvH3u20/w955-h717-no/DSCN4061.JPG

Oktober vegi kep:
lh5.googleusercontent.com/-DltKWSRXB0Q/TpIH9clauhI/AAAAAAAAG2U/JkCuwSRMU4M/w955-h717-no/DSCF1814.JPG

tanato 2013.11.30. 19:36:52

@Pdudas: @Barátusz: Így van,a megfelelő D vitaminszint alapvetően fontos úgy immunológiai szempontból,mint pl.Meddőség esetén is.De hogy a rákbetegség kialakulásában mekkora szerepe lehet a D vitaminhiánynak az még szerintem sok kutatást igényel.Az egészséges életmódnak persze van megelőző szerepe az tény.Ha meg már kialakult,akkor a gyors diagnózis és utána a sebészkés a fontos.

2013.11.30. 19:39:20

@Pdudas:

Szép hely. Az erdészbarátomnak is lenne elfoglaltsága, ahogy látom.
Egyébként mennyire igazak a sajtóban megjelent írások a válságról, meg a növekvő munkanélküliségről?

DieNanny CH 2013.11.30. 19:48:19

@tanato:
"Fordítva áll persze sok napfény meg a melanóma mailgnum vonatkozásában,de csak fehérbőrűeknél."

Nem kötözködni akarok, de nem csak fehérbőrűeknél.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 19:53:37

@zöldeketbeszélek:
Gyere Londonba.
Szárnyal az építőipar és húzza magával a kertészetet is.

2013.11.30. 19:54:59

@diggerdriver:

A balkonparadicsom termesztésre gondolsz?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 19:56:59

@Pdudas:
A leglényegesebbet kihagytad:))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 19:57:00

@Barátusz: Nem az új, hanem a használt másik bérlakás...Az újhoz csak pénz kell, semmi más... :D

2013.11.30. 19:57:05

@az igazi Trebitsch: a Querqus kommentelo a baratod, marmint az eletben is ismered?

2013.11.30. 19:57:56

@Pdudas: nagyon szep helyen laksz

2013.11.30. 20:02:26

@diggerdriver: te milyen old school vagy!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.30. 20:04:52

@diggerdriver: De ugye te a kertépítészetről beszélsz? Az nem az én területem, nem kert-és tájépítész mérnök vagyok, hanem kertészmérnök. Erre gondoltam én is, mert ha van ország, ahol a kertkultúrának tényleg van múltja és becsülik is, akkor az éppen Anglia. A nyitott kertek rendezvénysorozat
www.opengardens.co.uk/
pld. nagyon érdekel, remélem egyszer eljutok úgy oda, hogy bejárhatok pár kertet.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 20:05:20

@Pdudas:
A kávénál a lényeg hogy milyen erős.
Gyenge kávéból vödörszámra ihatsz.
Múltkor akciós volt a Tescóban a 300grammos Nescafé. 3,75fontért vesztegették.
Amúgy 7font.
Betermeltem belőle.
Nálam egy kávé úgy néz ki hogy nagy leves evőkanállal egy púpozott kanál és egy fél egy deci forróvízbe és ugyanennyi tejjel higítva.
Ez üt.

Pdudas 2013.11.30. 20:05:34

@diggerdriver: mire gondolsz?

@charlieharper: koszonom! Mi is erezzuk, hogy maradnunk kell.
Nem veletlenul hozott erre a videkre a sors. Szinte hihetetlen hogyan kerultunk ide. Szoval maradunk :)

Pdudas 2013.11.30. 20:05:47

@az igazi Trebitsch: a napi munka es az elet soran nem nagyon lehet ezt erezni. Itt az emberek nem politizalnak. Nincs az a fajta gyulolkodes ami otthon Fideszes/egyeb szavazo kozott megy.

A valsagbol mi semmit sem erzunk. Persze hallottunk bedolt hitelekrol - de nalunk (a mi kornyezetunkben) nincs rosszul kereso.
Az en munkam jol megfizetik, amit a napi eletben latunk az sem riaszto. Az arak nem szalltak el, a hivatalok jol mukodnek, aki akar az talal munkat. Volt olyan kollegam akinek nem hosszabbitottak meg a szerzodeset - 1 het alatt talalt masik munkat (Eurospinben aru feltolto). Azt mondja meg jobb is - ott van valtozatossag (delelotti/delutani/hetvegi muszak).

A csaladi tamogatasok jovedelem alapuak. Az ovoda utan az egy fore eso jovedelem alapjan fizetunk. Az eltartottak utanazonban adokedvezmeny jar. Igy a nejem es a gyerek utani adokedvezmeny tobb mint amibe az ovi es a gyerek kerul. Azaz nullara jon ki a kicsi ovija is.

Persze talalkoztam olyannal is aki panaszkodik (fizikai munkas aki a hazunk kornyeken a fuvet szokta nyirni).

Pdudas 2013.11.30. 20:05:59

@tanato:
a nejem javasolta par PCO-s ismerosenek a magas D vitaminos kurat a terhesseg elott - mindegyiknek sikerult teherbe esnie.
Persze ebbol nem lehet messze meno kovetkezteteseket levonni - de ezert minimum erdekes.

Viszont erdekes, hogy milyen kulonbsegek vannak az orszagok oltasi rendszereben. Itt az en fiam volt az elso akit az orvos a praxisaban baranyhimlo ellen beoltott (kb. 55 eves doktorno). Az a szokas, hogy amikor egy gyerek himlos az oviban, akkor a tobbit is odaviszik es mindenki atesik rajta. Mi is csak a szovodmenykent fellepo ovsomor miatt oltattunk - nagymamanak volt parszor es eleg szornyu betegseg. Viszont itt pneumococcus ellen is oltat kb mindenki. Az orvos szerint viszont nincs pl Krupp.

A orvosok nem akarnak antibiotikumot adni. Az mar tenyleg az utolso mentsvar. Amikor harmadszor vagy negyedszer megy a beteg es mas nem hasznalt akkor jon az antibiotikum.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 20:13:14

@aripeti: Hát, akkor mégiscsak lebuktam... Most utánanéztem és télleg.Madár, megkövetlek!Legközelebb kisebb hanggal leszek...

Bár azért mégsem 1-1,5 hónap.

2013.11.30. 20:13:31

@Pdudas: milyen munkak vannak ilyen pici helyen?

tanato 2013.11.30. 20:16:29

@DieNanny: Persze de egy sötétebb bőrű a sok pigmentsejtje miatt jóval nagyobb védettséget élvez.

2013.11.30. 20:18:21

@charlieharper:

Igen. Gyerekkori jó barátom. Ő említette ezt a blogot. Sajnos csak ritkán találkozunk. Amikor haza jön az édesanyjához.
Ő mindenáron el akar menni Magyarországról. Én nem. Szerintem itthon is meg lehet élni.

tanato 2013.11.30. 20:20:04

@Pdudas: Ahány ház annyi szokás,antibioticumokban pl. itthon tényleg bővebben adunk mint máshol.Hogy ez mennyiben jó vagy rossz az megint nézőpont kérdése.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.30. 20:21:01

@Kövérmadár: Na, így direktbe is bocs, benéztem., 20 napig télleg nem jön fel.Egyezzünk ki döntetlenbe... :D

2013.11.30. 20:22:53

@az igazi Trebitsch: a stilusbol is gondoltam. Most Budapesten vagyok, lathatoan van aki nagyon jol el. Osszetalalkoztam regi baratokkal, kifejezetten jobban elnek, mint nagyon sok jol kereso angol kollegam, a haz arak sokkal olcsobbak, mint UKban.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.30. 20:25:38

@Don Kartasch: A 4. csak az ötvenen túliakra áll, az 5 viszont sajnos tényleg jellemző

DieNanny CH 2013.11.30. 20:28:20

@tanato:

Csak azért javítottalak ki, nehogy egy kicsivel sötétebb bőrű biztonságban érezze magát. (Merthogy azt írtad, "csak" fehérbőrű. Nem kötözködöm, csak nem kívánom senkinek...)

Pdudas 2013.11.30. 20:36:32

@diggerdriver:
ha neked az olaszok 1-2 cl-es espressoja nem eleg eros, akkor nescafebol meg kell innod egy uveggel fel deci vizben :)
Az ugyanis rettentoen eros.

Ez az adag ugye atlagban 7g kavebol keszul es a legkisebb kavespohar aljan kb 2-3mm magas lesz. Abban azert van anyag. En az ilyenre ranyomok 3 deci tejet, akkor lesz a nekem megfelelo tomenysegu.

Az amerikai kavet utalom, az vizes lotty :)

A latte macchiato meg elvileg reggeli ital. Egyik pincer magyarazta el, hogy az max delig kerendo. Ettol fuggetlenul en ejfelkor is azt kerek es meg nem utasitottak vissza :)

Amugy a legmeglepobb ettermi eset egy gluten erzekeny olasz kollegammal volt. Bementunk etterembe, kerdezte van-e gluten mentes tesztajuk. Nincs. De ha hozunk szivesen megfozik.
Pont DM-bol jottunk, volt a kocsiban gluten mentes teszta.
Megfoztek.

2013.11.30. 20:37:34

@charlieharper:

Na igen. Szinte mindenről hasonlóan vélekedünk. Bár neki sokkal eredetibb a humora mint nekem. Igaz, ott Matyóföldön ezt nem igazán díjazzák.

Ami a életnívót illeti, a főváros egy külön kategória. A lányom éppen most vált munkahelyet. Gyakorlatilag dupla pénzt fog kapni, mint az előző munkahelyén, bár cafetéria nem lesz. A Dunántúl is élhető. Kelet-Magyarország az már húzósabb.
Sokan az úgynevezett fekete munkával dobják meg a pénzüket, na meg az adóelkerüléssel. Bár a Fidesz kormány igyekszik bezárni a kiskapukat. Persze nem mindenki előtt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 20:38:02

@Don Kartasch:
Nem zugfőzés, hanem német import :)

@boge551:
Nem tudom, hogy itt milyen a víz, mi van benne. Vannak olyan tavak, aminek nagyon a közelébe sem engednek, azt mondják rá stratégiai vízkészlet. De ennél többet nem tudok, azt sem, hogy valós-e.

@geegee:
www.timeanddate.com/worldclock/astronomy.html?n=2490&month=12&year=2013&obj=sun&afl=-11&day=1

Kebab-alsó... brrr, az jó vidék :)

Ház: adó kb. 1% évente. 50 év alatt kifizetek egy fél házat a semmire... felújítások, állandó szarakodás vele.
Inkább külföldön vennék ingatlant és kiadnám.

Egyedül egy garázs miatt vennék házat, de amekkora házigényeink vannak képzelj el egy max. 3 szobás (háló, nappali, vendégszoba), nagyonmaximum 100nm, de inkább 80nm házat + egy minimum 4 férőhelyes garázst :) Nem hiszem, hogy ilyen létezik... esetleg telket venni és mi építenénk rá téglából, de az is horror.
Egy ilyenben benelennék, főleg ha akna is lenne hozzá :)

Szerintem az ingatlanok esetén nagyon nincs rendben az ár-érték arány (sehol a világon). Csak 4 fal és egy ágy... nem vagyok egy "otthon" őrült, nem gerjedek a családi fészek témára, így nincsenek nagy igények. Így viszont kifizetni sokszázezer koronát (vagy milliót) kvázi a garázsért, nem tudom :(

@LyukasBogrács:
Hogy a zöldségesnél nincs is ilyen :)

@charlieharper:
Havi 1m Ft tisztán, munka nélkül és még csak PC okokból nem is utálhatják érte... szerinted? :)

BTBTBT 2013.11.30. 20:39:09

@bobsys:
Köszi. Még nem néztem bele, és nem is ismerem, úgyhogy egy fontos kérdés: Partíciót is lehet vele törölni?

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]:
Nem értem. Mit kell hetekkel előre tervezni?

@geegee:
Az "új" alatt másikat, új helyen új lakást értettem, nem vadonatújat.

@tanato:
Talán úgy, hogy ha nem működik normálisan a szervezet, nagyobb eséllyel lehet a tulajdonosa rákos?
Egyébként a megelőzés, életmód, a test el nem savasítása a legfontosabbak.

A holisztikus dokik is mondanak érdekes dolgokat. A hagyományos nézeteket valló dokik módszereiről és hozzáállásáról is, nemcsak a rákról.

@andaluzkutya:
A 30 példa volt a "mindenkit meg kell hívni"-re.
Azért tizennyolcra is készülni kell. Viszont ajándék szempontjából kész főnyeremény az ünnepeltnek.

Amikor annyi idős voltam, mint most a keresztlányom, még nem volt divat az ilyesmi. De neki 11 gyerek volt a szülinapi zsúrján, és nem tudni, hogyan, de a kölkök valahogy még a nappali ajtaját is leemelték a zsanérról, úgy játszottak. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 20:40:38

@geegee:
Találkoztam ma egy magyar orvossal a kórházban, ő érzéstelenítette el a kezemet. Jót (bár nem sokat) beszélgettünk, nagyon szimpatikus volt!

OK, jó lesz a döntetlen ;)

BTBTBT 2013.11.30. 20:41:01

@Don Kartasch:
"Az emberi faj felemeszt maga korul mindent. A viselkedesmintank sok szempontbol kozelebb all egy virusehoz"
Te is láttad a Mátrixot, mi? :)

Mrsmihaly 2013.11.30. 20:45:04

@Bebbi: ez attol fugg, hogy hany napra kered a gyest hetente. Lehet 7 napra, akkor mar nem is olyan sok a fizetett idö. Sokan heti 3 napi fizetett gyerekpenzt valasztanak, es igy hosszabbitjak meg a gyest. Persze lehet otthon maradni fizetesnelkulin 3 evig szules utan. Jogod van hozza, a munkahelyed igy is megmarad.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 20:47:13

@andaluzkutya:
Nem is gondoltam, hogy a norvégok ilyen rongyrázósak :)
Nálunk csak a marketingeseken van ing és csak akkor, ha vevő jön :)

A számítógép nem igényli, hogy díszfasznak öltözzünk :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 20:49:17

@Mrsmihaly:
Kollégám asszonya kevesebb, mint 1 év után visszament dolgozni. Az mégiscsak jobb pénz, a kölökre meg majd az oviban vigyáznak. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 20:52:31

@az igazi Trebitsch:
Arra gondolok hogy a befejező fázis a parképítőké, és olyan gazdagok az önkormányzatok hogy mondjuk egy kereszteződés vagy egy városcentrum felújítása után 20-30cm átmérőjű már árnyékot adó fákat rendelnek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 20:56:37

@charlieharper:
Szeretem az ilyen dolgokat. Ezt a bronz bagoly szobrot 1fontért vettem.
A Chaplin kép drága volt csak 20fontra tudtam lealkudni de nem bántam meg.
De nem is a pénz a lényeg hanem a vadászat izgalma.

tucano 2013.11.30. 20:56:50

@Pdudas: gyönyörű képek! Ilyenkor jövok rá, hogy egész Horvátországot ismerem, meg az olasz Adria partot is végigjártam néhányszor, de nagy hülyeség volt eddig Szlovéniát kihagyni, illetve csak átutazni rajta. Most itt is ilyen szép zöld minden, de aztán áprilistől október végéig szürke szikla minden :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 20:58:04

@zöldeketbeszélek:
Benne volt a kert szó? Benne. Akkor nekem egykutya:)))))))))))))))))))

Mrsmihaly 2013.11.30. 20:58:45

@www.aonang.hu: kinek a pap, kinek a papne jön be.most a hömerseklet ugyanaz Göteborgban mint Magyarorszagon. Akkor moral is beszelunk.Europanal nincsen szebb, ITT minden megtalalhato. Jo volt thajföldön, de a 3. Heten mar vagytam haza svedbe. Ez van, en ITT szeretek elni. 2 het, es indulunk sielni eszakra. Aki nem probalta, nem tudja milyen csodas kikapcsolodas az aktiv szabadsag!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 20:59:31

@Pdudas:
Például arra hogy a felsoroltakon kívül nem baj ha az asszonyt milliomossá teszed:))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 21:05:30

@Pdudas:
Igen ismerem azt az olasz espressot.
Abból egy hármas adag már elég nekem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 21:07:10

@Mrsmihaly:
Mi is a 2. héten kezdtük unni Thaiföldet. :)

@zöldeketbeszélek:
Mi mást kellett volna még egy kézműtéthez? :)

tucano 2013.11.30. 21:07:39

@Pdudas:
Itt a kölköknek kötelező a tbc és a hepa oltás is, az előbb felsoroltakon kívül. Kérdeztem a gyerekorvost, hogy mégis mennyi esélyt lát egy tbc járványra, mire mesélte, hogy modellezték nekik, hogy ha 1 db beteg bejut Afrikából, akkor 3 héten belül az egész lakosság beteg lehet.
@tanato: ez tényleg ilyen gyors történet?

2013.11.30. 21:13:53

@diggerdriver:

Angliában kávét? És a tea?
Tavasztól őszig zöld tea, télen rooibos tea.
Mindig ezzel kezdem a napot.

Pdudas 2013.11.30. 21:14:08

@charlieharper: en egy szallodalancnal vagy IT Manager.

@Barátusz:
Ez windows alol takarit fajl szinten. Utana biztosan nem lehet visszaallitani a fajl eredeti tartalmat.
www.fileshredder.org/

Pdudas 2013.11.30. 21:14:10

@Barátusz:
particiot WIPE-olni ezt ajanlom:
www.partition-tool.com/easeus-partition-manager/wipe-partition.htm

Arra vigyazz, hogy ha jol emlekszem valami reklam szemetet fel akar telepiteni - csak szedd ki a checkboxot....

Mrsmihaly 2013.11.30. 21:15:17

@Világvándor: egyaltalan nem, mert a ho vilagit, tehat nincsen sötetseg Kirunaban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 21:23:24

@az igazi Trebitsch:
Nézd, én voltam kollégista és katona.
Életem összes teáját ott megittam.
Úgyhogy elfogyott.

tanato 2013.11.30. 21:23:47

@tucano: Ha nincs a lakosság immunizálva tényleg lehet egy rapid járvány,bár maga a TBC azért egy lassú lefolyású betegség.Inkább sok bacillushordozó lehet viszonylag gyorsan nem a tényleges beteg.

andaluzkutya 2013.11.30. 21:27:45

@Barátusz: Ezért szerencsés játszóházba szervezni a bulit, bár első pillanatban költségesebbnek tűnhet, de ha a lakásamortizációt figyelembe vesszük, lehet, hogy jól jár az ember.
Itt nagy divatja van ennek, a többség szervez valami bulit a gyereknek

@Kövérmadár:
Nekem ez a dolog bejön, sosem adtam különösebben az öltözködésre. Az is jó, hogy itt pl. nem doktoruramoznak, meg főorvosuraznak, meg aggyunktusuramoznak, meg professzoroznak, hanem vagy a keresztnevemen szólítanak, vagy ha képtelenek azt kimondani, akkor annyit mondanak, hogy "orvos".

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.30. 21:32:45

@Kövérmadár: Nem érzéketlenítést írtam :)))! Inkább az érzéstelenítés kellemesebb mellékhatásaira gondoltam, ami téged biztosan jól érintene :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.30. 21:33:49

@Kövérmadár: Tényleg, már akartam kérdezni, a svédek ki tudják ejteni a nevedet aránylag helyesen? Vagy inkább valami svéd változatát használod?

Mrsmihaly 2013.11.30. 21:41:33

@zöldeketbeszélek: bölcsöde es ovoda 6 eves korig, dagisz, ugyanaz a neve. 6 eves kortol förskola es az napi 5 orara ingyenes, es kötelezö.Ha egesz napra kered a gyerek elhelyezeset, akkor delutanra fizetni kell a fizetesed meghatarozott szazalekat.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.30. 21:47:59

@Mrsmihaly: Ez érdekes. Akkor tulajdonképpen az általános iskolában nincs napközi, csak fizetős.

Azzal együtt, hogy ugyanaz a neve a bölcsinek és ovinak, ugyanolyan a működése is? Gondolok arra, hogy itthon (Magyarország) a bölcsiben kevés gyerek jut egy gondozónőre, minden gyerek kap figyelmet, odafigyelnek mindenki fejlődésére, naponta tájékoztatják a szülőt mindenről, akár apróságokról is. Az oviban elég sokan vannak egy csoportban, most már vegyes csoportok vannak, elvárják az önállóságot a gyerekektől.

Az általános iskolában meg kötelező lett a napközi, azzal, hogy programot kell a gyerekeknek biztosítani és azt, hogy a házikat meg tudják írni. Sajnos, a hozzánk legközelebbi suliban csak kicsapják a kölyköket az udvarra, aztán csináljanak amit akarnak fél négyig...Remélem, máshol azért jobb a helyzet.

2013.11.30. 21:48:49

@diggerdriver:

Valahol a Mátrában vállalt munkát.Szerintem nincs net.

2013.11.30. 21:50:24

@az igazi Trebitsch: marmint, hogy nem lesz a lanyod uj munkahelyen menza? Az miert fontos?
@diggerdriver: arra irtam az old schoolt, hogy holmi telefonszam alapjan talalkoztatok

Pdudas 2013.11.30. 21:53:36

@diggerdriver: itt az onkormanyzat rendelt vagy 50 palmat az uj stadion parkolojaba. 6m magas palmak, olyan 3-4e Euro per darab. Elso telen elpusztultak - nem olyat hoztak ami meg kibirja a 0 fokot is. Gariban csereltek oket.

Nalunk a parkban ics csereltek 1-2 palmat mar.

lh5.googleusercontent.com/-EWzFUW5coLI/SfLssv1NvmI/AAAAAAAAEfU/6UPNG1VHWto/w955-h717-no/DSCF2459.JPG

lh6.googleusercontent.com/-q7_1cxtV_8I/SfLsrY9v20I/AAAAAAAAEfA/H6OXHbUkTfo/w955-h717-no/DSCF2457.JPG

lh6.googleusercontent.com/-FjBNMjdvmio/SgKeS5RtKMI/AAAAAAAAEzU/C5RcQMF5CmI/w955-h717-no/DSCF2637.JPG

Az asszony jol erzi magat. Nem kell annyit dolgoznom, hogy ne jusson ra idom :)

@tucano: itt ugymond orokzold minden. 1-2 eve volt augusztusban eleg meleg es akkor a novenyzet megsinylette, de itt ilyen marad vegig. Persze keves mar a virag, de meg mindig viragzik peldaul a Yucca. Meg a pitypang.

2013.11.30. 21:57:37

@Pdudas: kosz a kepekert, nem ilyennek kepzeltem Szloveniat. Erdekes a fenyofa es a palmafa egy helyen.

BTBTBT 2013.11.30. 21:59:25

@andaluzkutya:
Ma már Mo.-on is van divatja, de kb. 30 éve nem volt.

Egyébként nem értettem, hogy azt a farmerest miért nekem küldted.

@Pdudas:
Köszönöm. Ezek nagyon ígéretesnek tűnnek.

@Kövérmadár:
Képzeld el, hogy milyen lenne, ha egy magyar doktorNŐ érzéstelenítene. :)))

Mrsmihaly 2013.11.30. 22:04:23

Bölcsöde ITT a kiscsoport, tizenvalahany honapos kortol 3 eves korig. 12 gyerekre 4 felnött, szakkepzett ember van felveve csoportonkent. A regelvidrig nyitastol - zarasig, nincsen bennt mind a 12 gyerek. Termeszetesen, barmi is törtenik a gyerekkel, minden informaciot megkap a szulö. 3 eves kortol 6 eves korig kb. 18 a gyerekeknek szama, es alltalaban, 2 egesz idöben es 2 felidöben dolgozo szemely van a gyerekekkel. Tehat, akkor vannak 4-en a felnöttek, amikor a gyerekcsoport letszama a legnagyobb. Az iskola az teljesen ingyenes, az ebedeltetessel egyutt. A napközi nem kötelezö, igenyed van ra, fizetsz erte, attol fugg hogy hany gyereket van, se menni az eves kereseted.Ha 3 gyereked van, a 3. Gyerekert nem fizetsz semit. A napköziben mar nagyobb a gyerekletszam, igy az a velemeny, hogy a szulö aldozzon fel orat a gyermekere naponta, es azt a minimalism lecket csinaljak meg otthon egyutt. ITT az az elv, hogy a gyerekek dolgozzanak az orakon, es minden segitseget megkapnak a tanaroktol a fejlödesukhöz. Az alsotagozatban alltalaban 2-szer van kicsi lecke hetente.Soha nincsen lecke adva penteken, a gyereknek is kell a pihenes.

2013.11.30. 22:06:44

@charlieharper:

A cafeteria nem csak az ebéd. Van még egy pár dolog,ami bele tartozik. Ez egy csomag, amiből a cég által meghatározott összegig mindenki magának állítja össze, mit választ.
Bele tartozik pl.a kajajegy, a egészségkassza, Erzsébet Kártya, stb.
De sokan ide számolják a telefonhasználatot, a BKV bérletet, a hazautazás támogatását is.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 22:08:00

@az igazi Trebitsch:
Kár, bírom a fazont.
Az erdészek mind jó fejek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 22:09:38

@Barátusz:
Volt már olyan a szájsebészeten... nem esett jól :(

@zöldeketbeszélek:
De, bölcsöde az. Én kevertem :)

A nevemről: a Barnát minden további nélkül ki tudják ejteni, mert a "barn" svédül gyereket jelent, "a" hangjuk is van, így semmi vész.
A Szűcs... na az nem megy :) a vége mindig a szokásos "ksz". Ü betűjűk ugyan nincs, de az u-t és az y-t is kb. annak ejtik. Az s-ük az sz, így az "sz" okoz nem kis problémát.

Egyszer mondtam egy kollégának, hogy ne aggódjon, meg fogom változtatni idővel és akkor mindenki örülni fog. Erre jól lecseszett, hogy ne változtatgassak, inkább tanítsam meg mindenkinek, hogyan kell ejteni és kész. Másodjára ment neki :)

A kórházban, rutinosabb orvosok, nővérek simán elsőre eltalálják, még azt is tudják, hogy magyar név (a svédekről beszélek nyilván).

Ettől függetlenül így is látok rá kb. 80% esélyt, hogy megváltoztatom, bár nem echte svédre...

Mrsmihaly 2013.11.30. 22:11:15

@az igazi Trebitsch: csak eppen, a nyugdijba nem szamit bele! Lehet dolgozni minimalberert. mint ma volt a hiradoban, hogy a közalkalmazottak atlag netto bere 70000 forint havonta. Na ebböl hogyan lehet megelni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 22:13:54

@charlieharper:
Igen az elég ódivatú.
Hatásosabb lett volna ha a piac közepén csárdást járok esetleg eléneklem a "szereti a tik a meggyet" című örökbecsűt.
Nadehát mi már csak ilyen maradiak vagyunk hogy Muskari emailban elküldi a telefonszámát én meg felhívom.
Tisztára őskövületnek érzem magam.

Pdudas 2013.11.30. 22:20:09

@charlieharper: es altalaban mindketto megmarad.
A palmanak csak a teteje el, azt telre bekotik egy gyekeny szeru szonyeggel es tuleli a minuszokat is (olyan minusz 5 fokig azert itt is le tud menni ejjel, de nappal mindig plusz van).

Ez itt valahogy egeszseges otvozete az egoveknek. Meg nem full palma - ugyanugy van akac, tolgy, meggyfa, almafa, barackfa, szolo - de azert az is van. Ami otthon nincs az a kakifa. Amit magyarul datolyaszilvanak hivnak.
valodisafrany.blog.hu/2013/11/20/miert_egyunk_datolyaszilvat_mik_az_elonyei

Meg van egy zsizsola nevu bogyo amit kinai datolyanak (jujuba) hivnak. Az nagyon finom. Kb ilyenkor erik - mint a kaki is. A kaki az fura noveny. Mar level sincs a fan amikor meg ott vannak a nagy sarga gyumolcsok rajta.
Kakis suti valakinek? :)
lh5.googleusercontent.com/-PaVMgUfAJo8/SvaLeTDu9-I/AAAAAAAAAYM/5R91058cNhw/w955-h717-no/DSCF4515.JPG

2013.11.30. 22:25:16

@Pdudas: mi ezt "sharon fruit"-kent ismerjuk es az egyik kedvenc gyumolcsom. Bar lattam mar en is kakinak kiirva, sot van neki egy harmadik neve, ami most nem jut eszembe.
Meg a lychee is nagy kedvenc

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.30. 22:27:21

@andaluzkutya:
Ez nekem is szimpatikus.
Bejön a 60 körüli sebészem, aki összerakta a kezemet, és azt mondja: "Szia, Lars vagyok, én műtöttelek..." Leesett az állam.
Sokkal többre tartom azokat, akik tegeződnek. A magázódás nálam valamiért egyenesen arányos az orr fennhordásával...

@zöldeketbeszélek:
Kérdezte a magyar orovs, hogy feszült vagyok-e... persze, műtét előtt az ember kissé az szokott lenni (én biztodan). Már kaptam is a ?váliumot? (majd kutty kijavít). 2 másodperc és az egész testem bizseregni kezdett. Érzéstelenítés után mondja, hogy fél óra, míg hat, utána visznek műteni. Na, a fél óra második felét végigaludtam :D Jó anyag!

@Mrsmihaly:
Ehhez nem értek.
A srác rendes ember, jóban vagyunk, az meg, hogy mit csinál a gyerekével engem nem érdekel.

"Soha nincsen lecke adva penteken, a gyereknek is kell a pihenes."

Nah, ebből is látszik, hogy valahol legbelül svédnek születtem. Nem volt az az 1-es, intő, bármi, ami rá tudott venni, hogy hétvégén akár egyeten percet is az iskolával foglalkozzak (na hétköznap is csak nagyon nehezen :) ). A hétvége, az a 2 nap, az emberé, az egyéné és sem munka, sem iskola, sem semmi nem szólhat ebbe bele. Vagy ha nagyon akar, akkor fizessen érte kőkeményen.

2013.11.30. 22:29:16

@Mrsmihaly:

Sehogy. De a politikusokat ez nem nagyon izgatja.

2013.11.30. 22:32:04

@Pdudas: eddig soha nem gondoltam, hogy Szlovenia ilyen szep es elheto, de most raneztem az interneten es jo helynek tunik. Es nem egy sziget! Malta, Ciprusban ez nem tetszik. UK utan nem szeretnek ujra egy szigetet. Majd nyugdijas korra esetleg lehet sziget.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 22:39:22

@charlieharper:
Na végre valaki aki szereti a lychee-t.
Kedvenc déligyümölcsöm.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.30. 22:40:02

@charlieharper:
Jaa és a rambután is ugyanaz csak szőrösbe.

2013.11.30. 22:41:59

@Barátusz: Fogyasztói társadalom, mit is várok. (:

DieNanny CH 2013.11.30. 22:51:00

@Pdudas:

A kakival vigyázzatok, rendkívül magas az 'A' -vitamin tartalma, ami ugye zsírban oldódik, tehát felhalmozódhat a szervezetben.

Pdudas 2013.11.30. 22:55:21

@charlieharper: az orszag belso resze olyan zold mint Irorszag vagy Svajc, az emberek kedvesek. Az elet olcso. A kaja jo (olasz hatas), az idojaras kedvezo (szerintem).

En meg raadasul nagyon jo munkahelyet is talaltam - Budapest 600 KM, ebbol 580 autopalya/autout. Bo ot ora alatt a csalad ideer.
Mivel eleg nagy hazunk van, igy egesz nyaron 2-4 fo nyaral nalunk.

Es a klima csodalatos. A nyari nappalokon 34-35 a maximum, de a teraszunkon mindig fuj a szel es este 10 korul mar csak 26-28 fok van. Ejjel nem kell klima, 20-22 fokig lemegy a homerseklet (a volgybol jon a hideg, kellemes huzat van).
Budapesten sokkal rosszabb a kanikula. Itt 5 ev alatt kb egy hetet klimaztunk ejjel - pedig en nagy darab vagyok es nem szeretem mar a 25 fokot sem...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.30. 23:02:28

@Kövérmadár: Az olasztanárnőm olyanokat mesélt az olasz iskolarendszerről (firenzei egyébként), hogy a miénk ahhoz képest móka, kacagás, csupa vakáció.

Muscari 2013.11.30. 23:11:37

@zöldeketbeszélek: na visszajottem. En is tanacstalan vagyok a termesztest illetoen. Ha disznoveny, akkor Hollandia vagy Olszorszag, az tuti biztos. Itt Angliaban zoldseg es gyumolcstermesztes az van, de a disz es gyogynovenyrol nincs informaciom. Ami nagy kar, mert engem is pont az erdekelne.

Kepzeld el, lattam, hogy a malnat foliasatorban termesztik! A szamocat szinten. Ezeket a gyumiket itt csomagolva aruljak, ra van irva a szarmazasi helye es meg a termeszto neve is, innen is lehet tudni, hogy helyi a termeszto.

Londonban alig van faiskolai aruda, mert nagyon draga a berlet es nem tudjak kitermelni a koltsegeket. Mindenki kikoltozott a varoson kivulre. Hogy faiskolai termesztes van-e valahol, arrol talan a videkiek tudnanak valamit nyilatkozni.

Kedves Angliaban videken lakok! Latott mar valaki valahol nursery-t? Nem azt, ahova a gyerekek jarnak, hanem ahova facsemetek :-)

Ha hozzajutok valami informaciohoz a temaval kapcsolatban, mindenkepp megosztom majd veled, de en magam is kicsit tanacstalan vagyok. Ugy nez ki, tajepesnek kellett volna menni, akkor mi sem gyoznenk valogatni az allasajanlatok kozul.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.30. 23:16:28

@Muscari: Írországban, a farmon ahol dolgoztam, málna és szeder csak fóliás volt, szamóca is inkább fóliás mint szabadföldi. Először nekem is nagyon furcsa volt a fóliás málna és pláne a szeder, de érthető a sok eső miatt. A gyümölcs egyszerűen szétrohadna még érés előtt. Így is permeteznek orrba-szájba. Bár hozzáteszem, nem biofarmon voltam.

Igen, tényleg tájépesnek kellett volna menni...engem mindkettő érdekelt, de azért két karra járni egyszerre kissé durva lett volna. Így is áthallgattam fél évet az állatorvosira is, próbaképpen.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2013.11.30. 23:19:41

Azért vicces azt olvasni hogy egyesek itt nyugdíjról álmodoznak..éppen akkor mikor összeomlóban van a globális piacgazdaság :) értsétek már meg hogy paradigmaváltás küszöbén állunk, jó eséllyel egy teljesen más világban fogsz élni pár éven belül. ti meg vitatkoztok hogy melyik országban lehet többet keresni. Nyugat Európa már összeomlott, USA is, csak még nem mondták be a híradóban. Aki egy kicsit is ért a közgazdasághoz az tisztában van ezzel. Szerintem pont olyan korszakban élünk amikor inni kell, drogozni, bulizni, meg szexelni. bármikot összeomolhat a világ.

Pdudas 2013.11.30. 23:19:50

@DieNanny: koszi, de nem eszunk annyit.
Ilyenkor eszunk parat, aztan jovore ujra.
Talan 5-6 darabot ettunk iden (harman).
Csaladnak szoktunk vinni aszalva - az is nagyon finom.
Azt mondjak afrodiziakum - szaritva mondjuk finom is.
.

blackhairlady 2013.11.30. 23:23:32

@Pdudas: A ferjem egy rovid ideig Szloveniaban is dolgozott, ugyanezeket mondta mint te, neki is nagyon tetszett az orszag. Mielott atment Koszovoba, korul neztek a munkatarsaival az orszag nagy reszen, es beleszeretett:)

andaluzkutya 2013.11.30. 23:40:01

@Barátusz: Nem neked küldtem. Neked válaszoltam először, sorköz és utána írtam mindenkinek a farmeres témát (már akit érdekelt, sokakat nem:) ). Így próbáltam jelezni, hogy nem neked szól:) Ha neked írom, akkor csak enter, sörköz nélkül.

Muscari 2013.11.30. 23:40:11

@zöldeketbeszélek: arra nem emlekeztem, hogy Irorszagban is dolgoztan. Milyen szintu munkst sikerult ott talalni? Ugyertem mennyire volt mernoki tudast kovetelo munka? Erdekelne, hogy mire lehet szamitani egy ilyen farmon.

Világpolgár2012 2013.12.01. 00:17:32

@Muscari:
Felénk van sok faiskola, meg minden, ami megterem, nemhiába hívják Anglia kertjének.

Pdudas 2013.12.01. 00:19:40

@blackhair-lady:
Mi is igy voltunk vele. Megerkeztunk keso ejjel (Olaszorszag felol), majd reggel leesett az allunk, hogy hol is vagyunk.

Amig en reggel elmentem targyalni a leendo fonokommel a nejem setalt a tengerparton (aprilis vegen). Biztosan furcsan nezett ki premgalleros borkabatban a 20 fokban. De elozo nap meg szakado hoesesbol indultunk az olasz hegyekbol.
Azt kell mondjam, hogy a dontes nem volt nehez.
Eletunk legjobb dontese volt.

Latcho Rom 2013.12.01. 00:19:45

@diggerdriver: pedig nem teljesen kamusag. De dijjazom az optimizmusodat.

Latcho Rom 2013.12.01. 00:21:05

@shakti_rom: evett it valaki "ugly fruit" ?

Világpolgár2012 2013.12.01. 00:27:41

@charlieharper:
Nézd meg Montenegro-t is, nekem most az a kedvencem, a kotori öböl környéke. A Porto Montenegro-ban még international school is van, meg természetesen szuper vitorlázási lehetősegek. Jó lenne, ha valaki írna már egy posztot onnan is, nagyon érdekelne.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.01. 00:47:39

@shakti_rom:
Legalább te ne álljál be a sorba.
Legalább 50éve folyamatosan kongatják a vészharangot.
Számtalan nagytudású közgazdász eltemette már a nyugatot.
Köszöni jól van.

Latcho Rom 2013.12.01. 00:56:52

@diggerdriver: nemcsak a nyugatrol van szo kedves fatoku elvtarsam. Skulonben is, nem vagy objektiv, orulsz londonnak, a kis eletednek mint majom a farkanak, s ez rendben is van.
De keves a HAVE s tul sok a HAVE not manapsag, s ez mindig robbanashoz szokott vezetni. En orulok hogy nem europaban nottek fel a gyerekeim..

Latcho Rom 2013.12.01. 00:59:28

@diggerdriver: londonban kiteszik a menorat-hanukiat kozterekre ilyenkor?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.01. 01:05:19

Itt Golders Greenben igen.
Máshol nem láttam.
A metróállomás mellett van felállítva egy kb 10méter magas menóra és három viharlámpa már ég rajta.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.01. 01:07:53

@shakti_rom:
Teee mi a tökömnek kéne örülnöm ha nem a nyomorult tyúkszaros kis életemnek?
A tiednek örüljél te:))))))))))

montroyal ( CAN qc) 2013.12.01. 01:09:31

sziasztok mostanaban elfoglalt vagyok a melosom kikeszitette a terdet a focival tehat dolgoznom kell de azert olvasok es udv mindenkinek .. ja es ma pacalra megyunk a magyar etterembe ... nyami...

Latcho Rom 2013.12.01. 02:14:40

@diggerdriver: Seggem verem minden nap vazze :-)))
Fodho!!

rumitom 2013.12.01. 02:58:34

@Világpolgár2012: kotori öböl menő hely, tele van oroszokkal. mondjuk engem nem zavarnak. tavaly es idén nyáron is voltam lent par napot

@Pdudas: szlovénia régi kedvenc helyem. a soca es bovec környéke. a kultúra, az emberek. mar régóta rajta a top elheto országok listamon

A biztos utas 2013.12.01. 05:57:34

Ing és farmer?
Nagyot csalódtam a svédekben :(

J.László 2013.12.01. 05:57:41

"...ha odahaza szeretnénk magasabb alkoholtartalmú italt fogyasztani, akkor bizony el kell zarándokolnunk a 400 állami bolt valamelyikébe"

Tessék? Állami üzletekben árusítják a piát? Kommunisták! Rohadt szemét büdös kommunisták!

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.01. 06:51:16

@DieNanny: kattints a linkre és próbáld ki.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.01. 07:14:34

@montroyal:
Mar aggodtam, szerencsere FBn azert latom, hogy elsz... :)

Joetvagyat!

@J.László:
Meg szerencse, hogy Mo-n barhol kapni cigit :)

@A biztos utas:
De csak alkalmi viseletnek. Altalaban polo + farmer :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.01. 08:11:04

@Muscari: Áhh, mérnöki munka :)? Nem is volt célom, nem tudok angolul (azóta sem). Az egyetemen minden évben kinn volt a cég hirdetése mezőgazdasági fizikai munkára, egy barátnőm szólt, hogy be tud ajánlani - neki a harmadik szezonja volt - így felmondtam a munkahelyemen, amitől már amúgy is a plafonon mászkáltam és mentem. Konkrétan epret, málnát. szedret szedtünk. Hát ez egy külön világ.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.01. 08:17:06

@shakti_rom: Meg kellett néznem a neten, mi a csuda ez. Oké, egy hármas hibrid. Még csak nem is láttam itt. Jobb, mint a pomelo?

Muscari 2013.12.01. 08:31:29

@Világpolgár2012: merrefele laksz? Ez jol hangzik, en meg sajnos nem hallottam Anglia kertjerol. Talan Kent lehet?

lüke 2013.12.01. 08:34:05

-a jegyrendszer
nem a szociálizmus találmánya, a kuk bürokrácia öröksége
nálunk
- a Húshagyókedd (Fettisdagen)nem kaja ünnep, hanem a farsag vége, utána hamvazó szerda jön,s húsvét elötti koplalás, tehát keresztény ünnep
en.wikipedia.org/wiki/Mardi_Gras
en.wikipedia.org/wiki/Ash_Wednesday

2013.12.01. 08:42:50

@shakti_rom: igen. Es durian fruit-ot is, amivel nem engednek felszallni a repulore a szaga miatt. Ha lakast berelsz, allitolag, nem viheted be a lakasba.

DieNanny CH 2013.12.01. 08:52:19

@Pdudas:

Azt hiszem, pont ilyen helyet keresek... Amúgy, milyen minőségűek a házak? Vékony falak, merthogy "úgyis enyhe a tél", vagy megadják a módját? (Itt gondolok Angliára és Ausztráliára)
Én a kórusommal egyszer Trieszt mellett, egy apácák által fenntartott szállón voltam, áprilisban. Egész télen nem volt fűtés, a ház szét volt fagyva, úgyhogy igencsak fáztunk.

2013.12.01. 09:00:07

@DieNanny: UKban nem amiatt olyanok a falak. Kanadaban sincs teglabol epitkezes, illetve ritka. Pedig volt nalunk ejszaka -35 is.

DieNanny CH 2013.12.01. 09:01:09

@Babette_:

Köszi!!! :-DDDDDDDD Jól kezdődött a reggelem! Ez vagyok én:

" Tehénszemű Zorka
házmesterné és majdnem szépségkirálynő "

aripeti · http://www.aripeti.com/ 2013.12.01. 09:01:36

@Kövérmadár:(@geegee) szuper. szeretem amikor megegyeztek:)
egyebkent a napfelkelte-napnyugta problematika lehet csillagaszati, doborzati, fizikai es a szubjektiv ened altal megelt.
hogy mikor is kel fel a nap, szerintem filozofiai melysegeket erint, ha valakinek van kedve, szivesen leulok vele egy kave/sor melle es kifejtem.
mindenesetre a tablazat csillagaszati es nem tukrozi a valosagot, na:)

DieNanny CH 2013.12.01. 09:03:52

@charlieharper:

Ha nem amiatt, akkor mi miatt?

2013.12.01. 09:12:51

@DieNanny: penz. Egyreszrol Kanadaban, USAban olcso a fa. Masreszrol a hazak nem maradnak meg tobb szaz evig. Ez pedig porgeti az epitoipart. Nem is nagyon kattam a helyi epitoboltokban nagy tegla lerakatokat, Home Depot, Rona vagy Loweben, mint Europaban.
Amikor hazat vettunk tobbszor megneztunk 40-50 eves hazakat is. Legalulra a pincbe bele volt teve az fem cso. Majd Zoopolite vagy Shakti vagy Morsels elmondja az okat.
Egyebkent Del-Kelet Azsiaban sem epitkeznek ugy, mint Europaban, a nagy paratartalom szetszedi a teglat.

Pdudas 2013.12.01. 10:08:18

@DieNanny: a hazak eleg jo minoseguek. Vastag falak, igy nyaron is kellemes huvos.

A mi hazunk 2008-ban epult, es nagyon jol szigetelt.
Itt is elofordul minusz, volt mar egyszer -9 is ejjel. Nappal azonban kb mindig plusz van. Nalunk elektromos radiatorok vannak es inverteres klimak. Csak a klimakat hasznaljuk, mert eleg. Raadasul igy olcso is, hiszen a klimaink -15-ig futenek, es alig fogyasztanak.
Atlagban fizetek 80 euro korul az aramert, mert nalunk minden elektromos. Klimak, moso es mosogatogep, bojler, tuzhely, suto, stb.... 120m2 utan nem sok. A 3 klimank fogyaszt annyit mint 1 radiator.

Persze hallottam olyat is aki epitett egy nagy hazat, aztan elvaltak, aztan most a felet futi. A klimaval futes gazdasagos. Van akinek kozponti futeses panel van, 75m2 utan fizet havi 130 Eurot.
Igy a mi hazunk futese olcsonak mondhato.

Latcho Rom 2013.12.01. 10:34:42

@zöldeketbeszélek: Gozom sincs, tegnap racsodalkoztam a boltban, rusnya egy darab :)

tucano 2013.12.01. 11:23:26

@tanato: aha, köszi szépen, ezt sem tudtm, máris, hogy a tbc is olyan, hogy lehet hordozni a vírust, mindenesetre már úgy néznek ki a kölkök, mint egy tűpárna

Komád 2013.12.01. 11:31:15

+Wow az iOS optimalizalt oldalert. Hajra magyarok! :)

tucano 2013.12.01. 11:39:51

@charlieharper: Itt brutál pára van, simán veri a trópusokat néha és minden kőből, sztem az utolsó öl fát még a főniciaiak vágták ki :)
Hideg mondjuk nincs, mert talán egy olyan hét volt múlt télen, amikor lement a hőmérséklet éjszaka 9 fok körülre. De annyira párás minden, hogy attól fagy meg az ember, gőzerővel mennek a páracsapolók (Owen bácsi állítja be a bináris kódokat:). Mondjuk a napközbeni napsütés/20+C javítja az ember hozzáállását a világhoz.

Pdudas 2013.12.01. 12:18:43

@tucano: a BCG oltas az itt is alap.
Valamiert korhazba kellett menni vele - haziorvos nem adhatta be.
Olyan masfel honapos korban volt ha jol remlik.

2013.12.01. 12:19:47

@tucano: de ko es nem tegla, nem?
Nekem a para nem gond, azt jol birom, bar hosszabb tavon nem probaltam. Megy 35-35 fole nyaron? Mallorcaban nekem az tetszik, hkgy azert nem megy 34 fole a homerseklet. Afolott en mar nem funkcionalok. Regebben meg birtam, mar nagyon elszoktam tole.

Világpolgár2012 2013.12.01. 13:41:44

@rumitom:
Engem sem zavarnak :) Mondjuk kíváncsi lennék, hogy ki van ott egész évben. Jó lenne eltölteni arrafelé egy pár hónapot szezonon kívül, csak hogy lássam ténylegesen is milyen ott élni.

Világpolgár2012 2013.12.01. 13:51:35

@Muscari: Az lesz az. Én már nagyjából minden szegletét ismerem a megyének, mert sokat furikázunk a környéken. Sajnos nem vagyok nagy kertész, így bár látom a garden centre-eket és nursery-ket, nem igazából van információm róla, hogy melyikben mi van. Ez csak egy pár, amit találtam neked, de rengeteg van még:
www.victoriananursery.co.uk/
tannernursery.com/
www.rumwoodnurseries.co.uk/

Mostanában a farm boltokat és henteseket fedezgetjük fel, azokról többet tudok.

tucano 2013.12.01. 14:20:21

@charlieharper: nem, csak kő, mészkőből van a sziget, az alapból kivett anyagból felépítik a kecókat. Nem nagyon van melegebb 35 foknál, de ugye a hőfok, csak kontinentális tájakon tényező. Trópusokon vagy a dél-mediterrán térségben a nap ereje a lényeg.
Brazíliában 28 fokban sokkal melegebbnek érzed az időt, mint otthon 40 fokban, Máltán meg 30 fok alatt is szétéget a nap.

lüke 2013.12.01. 16:47:46

@charlieharper:
na ne má
menj el a BC University klubjába és sétálj befele Vancouverbe,mind téglaház, !
s a felhökarcolók?
egyébként meg a hidegnek mindegy miböl építenek,ha jó a zsigetelés meg a fütés

lüke 2013.12.01. 17:25:42

@Pdudas:
hol?
Dániában, Svédo-ban nem oltanak BCG-t
csak ha a 3.világba sokszor mész( MO is idetartozik)
www.who.int/immunization/en/

2013.12.01. 17:30:35

@lüke: nem a kulso diszrol beszelek. Szerinted a felhokarcolo tegla?

mokkaczuka 2013.12.01. 18:37:28

Négyszáz piabolt egy egész országra? Uram, kegyelmezz! Hiszen Pesten csak a Király utcában van vagy ötven.

tanato 2013.12.01. 18:53:55

@tucano: Bizony,mint minden járványnál úgy itt is egy aktív betegre vagy 100 tünetmentes hordozó jut.Ezért félelmetes pl. Európára nézve a háborús viszonyok miatt át nem oltott szíriai gyerekeknél fellépő gyermekbénulás járvány.

Pdudas 2013.12.01. 19:38:53

@lüke: Szloveniaban.
Azert elotte megkerdeztek, hogy akarjuk-e. De nem volt ok nemet mondani. Mi is megkaptuk harmincx eve, elunk.

tucano 2013.12.01. 20:17:59

@tanato: uhh, azok mind itt vannak nálunk :( Nem véletlen, hogy vegyvédelmiben mennek fel a menekülthajókra a kíberek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása