A mai poszt nem lesz hosszú, de nagyon érdekes, hiszen Botond erdélyi magyarként nősült Szlovákiába. Miután a feleségével angolul beszélnek, a gyermekeikkel pedig mindenki a saját nyelvén, a gyerekek öt nyelven kommunikálnak (az iskolai nyelvtanulást se felejtsük el!). Hogyan adjunk igazi értéket gyermekeinknek?

„Pár szóban elmondanám az életutamat, hogy jobban érthető legyen a mondanivalóm. Erdélyben születtem, majd 1989-ben Magyarországra kerültem, egy jobb élet reményében, mint olyan sokan akkoriban.

Hamar világos lett, hogy ez nem az a hely, amire vágytam, így a munkámon keresztül kijutottam Amerikába, luxushajókra dolgozni. Pár év múlva visszakerültem Európába, Szlovákiába, ide nősültem.

Sokáig az volt az érzésem, hogy csöbörből vödörbe kerültem, nagyon nem tudtam megszokni az itteni életet, főleg, hogy akkoriban nagyon rosszul mentek itt a dolgok.

Magyarországon akkoriban mindenki élt, mint hal a vízben. De kitartottam, és lassan javultak a dolgaim, kialakult az életem, az ország is lassan gatyába rázkódik, lassan kilábal a krízisből.

Az angol lett a közös nyelv

Amint említettem ide nősültem, tehát a feleségem nem beszélt magyarul, én sem szlovákul, így a közös nyelv az angol volt, és a mai napig is az. Még akkor is, ha már én is beszélek jól szlovákul és a párom is beszél valamennyire magyarul.

Ez egy jó ötlet volt, anno én erőltettem, hogy megmaradjon az angol közös nyelvként. A gyerekeim velem csak magyarul, anyjukkal csak szlovákul beszélnek, ha meg együtt vagyunk, akkor angolul beszélünk. Vagy összevissza, de a mondat mindig csak egy nyelven hangzik el. Egy mondaton belül nem szabad keverni a nyelveket.

Eleinte angolul beszéltünk hozzájuk (ami nem volt szerencsés dolog – későn tanultak meg beszélni), de aztán azt tanácsolták, hogy mindenki a saját anyanyelvén beszéljen hozzájuk, az angol meg majd rájuk ragad. Úgy is lett.

Német, francia, szlovák, angol...

Jelenleg a suliban tanulnak németül és franciául a szlovák és angol mellett. Tehát 4 nyelven (ha a csehet is külön nyelvnek számolom, akkor ötön) beszélnek, kommunikálnak. A román nyelvet nagyjából elfelejtettem, bár még mindig értem a nagyját, ezért azt nem tanítottam meg nekik.

Úgy érzem, hogy ez volt a minimum, amit meg kellett tennünk értük. Kár lett volna nem kihasználni a lehetőséget. Sokszor találkozom hasonló cipőben járó családokkal, és soha nem értettem, hogy miért nem adnak át egy ilyen kincset a gyerekeknek, mint amilyen egy idegen nyelv.

Sokat utazunk és ez nagyban megkönnyíti az életüket, mindent mindenhol értenek, tudnak mozogni, kommunikálni a többiekkel. Ahogy látom, ez nagyon tetszik nekik.

A fiam már annyira jól beszél angolul, hogy a nyáron volt angol nyelvtáborban Máltán, és a legjobb volt a csoportjában, ezért úgy döntöttünk, hogy jövőre Amerikába megy 1-2 évre középiskolába, hogy tökéletes legyen az angol nyelvtudása.

Egy másik előnye az amerikai sulinak, hogy aki onnan visszajön, az már pontosan tudja, hogy mit fog csinálni az életében, nem fog 30 éves koráig csak úgy élni minden ötlet, cél nélkül.

Miért nem érzik a jelentőségét?

Ezért is nem értem azt, hogy a mai multikulturális Európában a szülők miért nem látják át ennek a dolognak a fontosságát, és miért nem tanítják, taníttatják a gyerekeiket idegen nyelvekre.

Emlékszem Franciaországban nyaraltunk, és a helyiek közül sajnos senki nem beszélt semmilyen idegen nyelvet, így aztán nem is tudtuk megértetni magunkat velük, bár 6 nyelvvel próbálkoztunk.

Akkor mondta a lányom, hogy ő megtanul franciául, hogy ne legyen ilyen gondunk többet. :)

Adjátok át a kincset!

Ekkor éreztem azt, hogy milyen rossz érzés, amikor külföldön nem tudok kommunikálni a többiekkel. Ilyenkor nagyon elveszettnek éreztem magam. Nagyon nem jó érzés, ha az ember másra van utalva nyelvileg. És persze nem segít, ha az ember magyarul ordibál a külföldivel, azt sem fogja érteni... :)

Szóval hajrá fiatalok, ha vegyes házasságba kerültök, nem feladni az anyanyelvet, hanem átadni a gyerekeknek ezt a kincset! Meglátjátok sokkal könnyebb lesz az életük."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.