oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. november 26. 06:50,  Egy elképesztő kálvária története 1111 komment

2013. november 26. 06:50 Határátkelő

Egy elképesztő kálvária története

Egy egészen durva történetet osztok meg ma veletek, melynek írója és elszenvedője, Annamária, akinek egy szép nap az az ötlete támadt az Egyesült Államokban, hogy egy évre Magyarországra költözik a már ott született fiával, hogy a gyerek is megismerhesse édesanyja hazáját és megerősítse benne a hazaszeretet érzését. Aztán az igazán becsülendő elképzelésből döbbenetes kálvária lett...

bürokrácia 2.jpg

„1992 óta Amerikában élek, amerikai állampolgár is vagyok. A fiam 2002-ben született New Yorkban. Egyedülálló anyaként többször is hazahoztam, hogy megszerettessem vele Magyarországot. Körülbelül három évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem az ötlet: mi lenne, ha egy évet itt töltenénk, és így a fiamnak alaposabb rálátása lenne, milyen is az az ország, ahonnan az édesanyja jött.

Mint tudják, az USA nagyon ügyesen teszi hazaszeretővé állampolgárait. Így két évvel ezelőtt elvittem a fiamat az itteni amerikai, angol nyelven tanító iskolába és lehetőséget adtam neki, hogy ha tetszik, egy évet Magyarországon tölthetünk. A feltétel az volt, hogy mélyebb ismereteket vesz fel a magyar kultúráról, szokásokról és megtanul magyarul.

Beszéltem a washingtoni konzulunkkal, hogy mit szól hozzá, és mit is kell tennünk, hogy mindent a szabályok betartásával csináljunk. Ő nagyon nagyra értékelte, hogy valaki Amerikából képes feladni egy évi munkát azért, hogy a magyarságot erősítse a fiában. Tanácsára múlt év júliusában beadtam egy kérelmet a fiam magyar anyakönyveztetésével kapcsolatban, abból a célból, hogy ne kelljen neki 90 naponta hosszabbítani az itt tartózkodását.

Kezdődik a kálvária

Kilenc hónappal később, 2013 márciusában végre megkaptuk a papírt, de mint később kitérek rá, egy teljesen használhatatlan példányt. Ez év július 23.-án megérkeztünk Magyarországra. Egy héttel később, július 30.-án elmentem a fiam iskolájába azzal, hogy diákigazolványt kérjek, mivel a BKV felhívta a figyelmünket, hogy a fiam diákbérlete csak igazolvánnyal érvényes.

Mindezeket az előzményeket azért írtam le, hogy egyértelmű legyen: az ezután következő dolgokba azért egyeztem bele, hogy a 11 éves fiamnak legyen diákigazolványa. Felhívom a figyelmet, hogy még olvasni is roppant hosszú és fárasztó, de csak így lehet látni, hogy milyen is nekem, akinek viszont át kell élnie.

Az iskola közölte, hogy a kerülethez tartozásunktól függően az illetékes okmányiroda adja ki ezt az igazolványt. Még ugyanazon a napon bementem a kerületi okmányirodába, de csak azért, hogy megtudjam, mi az eljárás az igazolvány kiadásához.

Be kell bizonyítanom, hogy magyar vagyok

Legnagyobb megdöbbenésemre hatalmas mennyiségű irathalmazt nyomtak a kezembe azzal, hogy először is nekem kell egy lakcímkártya. De ezt csak úgy kapom meg, ha van érvényes személyigazolványom, amit viszont csak úgy állítanak ki, ha bizonyított, hogy tényleg magyar vagyok. (Mindezt úgy, hogy idén áprilisig még érvényes magyar útlevem volt.) Tehát ha már így alakult, beletettek egy visszahonosítási kérelmet is... aztán ha ez elintéződött, akkor jöhet majd a fiam dolga is.

Teljesen összeroskadva tántorogtam ki, hogy most mi lesz. Az iskola nem sokára kezdődik, az USA-ban minden dolgomat lezártam egy évre, itt meg végeérhetetlen papírmunkák áradatán kell átrágnom magam ahhoz, hogy a gyerekem egy diákigazolványt kapjon.

Arra gondoltam, hogy haza akarok menni és hogyan is juthatott az eszembe egy ilyen ostoba ötlet?! A jogász édesapám felhívta az okmányiroda jogászát, megbeszélt egy időpontot nekem. A jogász kérte, hogy egy megadott időben keressem fel a népesség nyilvántartási irodában, egy megadott címen.

A jogász a legnagyobb megdöbbenésemre ugyanaz a hölgy volt, aki két nappal korábban vissza akart honosítani. Röviden megvitattuk, hogy egyrészt a hétfői csak egy kis félreértés volt (őszerinte), másrészt hogy ki ismeri jobban a személyigazolvány igénylésével kapcsolatos jogszabályokat (mint kiderült én).

Végül is meglett a lakcímkártyám és egy ideiglenes személyigazolvány is. Ezek után elméletileg már csak a véglegesre kellene várni (kb. 20 nap), és máris beadhatom a kérelmem, hogy a Belügyminisztérium az állampolgárság igazolása iránti kérelmet jóváhagyja, megállapítsa, hogy a kitöltött születési anyakönyvi kivonat (amit elméletileg csak olyan kaphatna, akinél bizonyított, hogy jogosult a magyar állampolgárságra) helyes, és a fiam tényleg magyar.

Az abszurd fordulat

Itt következett az, ami megrengette abbéli hitemet, hogy helyes döntést hoztam az egy évre szóló hazaköltözéssel, és megint felmerült, vajon miért is akarom, hogy a fiam büszke legyen arra, hogy magyar vér is folyik benne.

Kaptam ugyanis egy idézést a gyámhivataltól, amiben szigorúan kijelentik, hogy augusztus 14.-én jelenjek meg, mert egyébként komoly büntetés fenyeget. Mint kiderült, a magyar állam az 1952. évi IV. törvény 41. § (1) alapján kötelezhet arra, hogy törvény szerint hazudjak. Ki kell találnom egy apát a fiamnak.

Ami a legmegdöbbentőbb: nem elég, hogy 2013-ben meg mindig van egy ilyen törvény (annak ellenére, hogy Orbán Viktor miniszterelnök idén október 23.-án azt mondta: „A magyar szabadságharcosok felfedték a világ előtt, hogy a kommunizmus ki- és megjavíthatatlan. Megjavíthatatlan, mert semmibe veszi az egyént, annak szabadságát, és semmilyen erőszaktól sem riad vissza vele szemben."), de senki nem látja, hogy milyen diszkrimináló, ezen kívül emberileg, személyiségében, és ma már a gyermekre nézve is sértő és megalázó, alapjaiban elfogadhatatlan ez a törvény.

Megmagyarázom, hogy miért: e törvény alapján a magyar kormány megbélyegez engem, morálisan nem egyenértékű személynek tart, beavatkozik az alapvető emberi jogomba, és önkényesen eldönti, hogy milyen védelem kötelező a családomnak. Mindeközben semmiféle érvet nem tud arra felhozni, hogy védelemre szorul-e a fiam vagy sem. Egyúttal felhívja a fiam figyelmét, hogy egy kitalált apa személye nélkül Ő hátrányos helyzetben van.

A törvény kijelenti, hogy egy anya magában semmit sem ér. Látni akarom, hogy a jogszabály kiterjed arra is, ha egy egyedülálló férfi nevel gyereket, ahol az anya ismeretlen. Látni akarom, hogy követelik ott is, hogy a férfi kitaláljon egy fiktív anyát.

Kitöltik, majd jelzik, hogy ez így nem helyes

Tehát augusztus 14-én legnagyobb megdöbbenésemre szembeállítottak ezzel a nagyszerű 1952-es törvénnyel. Ebből a törvényből fakadóan újra fel kellett terjeszteni az anyakönyveztetést, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal egyik jogásza közölte, nem történt félreértés: ez a helyes folyamat.

Egy Amerikából beadott kérelem (amiben nyilvánvalóan kiderül, hogy a gyerek már több mint 3 éves) alapján 9 hónapig ülnek egy iraton, és kitöltenek egy teljesen hibás születési bizonyítványt. Azt lezárják, visszaküldik Amerikába és jelzik saját maguk felé, hogy az így nem helyes.

Felkérik a gyámhivatalt, hogy járjon el, de sem a gyámhivatalt, sem engem nem értesítenek, hogy ez egy 21 éve külföldön élő személy beadványa, és hogy itt tulajdonképpen egy Amerikában élő gyerekről van szó.

A hivatal ezután kiküldi az idézést azokra az albérletekre, lakásokra, ahol utoljára a kilencvenes évek elején, vagy még korábban laktam, beleértve az 1991 óta tulajdonomban álló lakásomba, ahol úgy nem vagyok bejelentve, hogy onnan sosem jelentkeztem ki. Miközben azzal fenyeget, hogy ha nem jelenek meg előtte, akkor megbüntet.

Gondoljuk végig: ha éppen nem vagyok itthon (és ugye csak a gyengeelméjű, „töltsünk itthon egy évet" ötletem miatt vagyunk egyáltalán), akkor kézhez sem kapom az idézést és a gyámhivatal jogszabályszerűen levezeti a tárgyalást nélkülem, kitalál egy képzelt apát, talán még egy másik születési bizonyítványt is kiállít, én pedig mindezekről nem tudva boldogan élek, amíg meg nem halok? A fiamnak lett volna egy születési bizonyítványa nálunk, az USA-ban, egy másik pedig ki tudja hol?

A törvény, ami hazudni kényszerít

Mindezek a megalázó körülmények ellenére még mindig hajlandó voltam a magyar állam követelményeinek eleget tenni, csak azért, hogy a fiam végre kaphasson egy diákigazolványt.

Felvetettek velem egy jegyzőkönyvet, ami a törvény alapján hazudni kényszerít és az én kérésem, beleegyezésem ellenére kitaláltatott velem egy fiktív nevet - annak ellenére, hogy Amerikában én tudatosan nem iktattam be semmilyen apa nevet -, hogy azt beletehessék az új, remélhetőleg már semmi mással nem elrontott születési anyakönyvi kivonatba.

Ne felejtsük a kiindulópontot: mindez a rengeteg szükségtelen papírmunka, benne az „új" születési anyakönyvi kivonattal, egy diákigazolvány miatt kellett. Ezért egyeztem bele.

Minden erőfeszítésem sárba tiporta ez az ország

A baj akkor kezdődött, amikor az iskolakezdésen egyszerűen összeroppantam és nem tudtam abbahagyni a sírást. Elmondanám, hogy miért. Ennyi év után már teljesen elfelejtettem és ez a procedúra hozta vissza a gyerekkorom, hogy miként is nőttem fel itt.

Mindig mindenkitől azt lehetett hallani, hogy egy férfi nélkül mi nők mit sem érünk. Szegény egyedülálló nők! Mi lehet velük a gond, ha még egy férfit sem tudnak megtartani? Ha valaki elvált, akkor már „temették" azt a szegény nőt. A munkahelyeken állandóan azt lehetett, vagy talán meg ma is lehet hallani, ha egy nő elismerést vagy előléptetést kapott, hogy biztos valakinek a "valamije".

Én az utóbbi 21 évben igen kemény munkával eljutottam oda, hogy egyedül, roppant kényelmes körülmények között vállaljak és felneveljek egy gyereket. Én voltam az, aki minden követ megmozgatott, megegyezést kötött a fiam apjával, csak azért, hogy Ő a MAGYAR nevet kaphassa! Ha valaki azt gondolja, hogy az zavar, hogy oda kellett biggyesztenem egy fiktív nevet a fiam születési bizonyítványához, akkor nagyon téved.

Minden erőfeszítésemet sárba tiporta ez az ország azzal, hogy újra felhívta a figyelmemet, mennyire keveset is ér itt egy nő egymagában! Az 1952-es törvényről azt próbálják nekem megmagyarázni, hogy a gyermek érdekét védi. Nem kellene azt először megállapítani, hogy a gyerek hátrányos helyzetben van-e?

Vajon hány olyan, kétkeresős magyar család akad, amelynek van akkora anyagi biztonsága, hogy megengedhesse magának, hogy egy évet kivéve külföldre költözzön, a gyereket ott magániskolába járassa (és ne az állam költségén taníttassa), egyáltalán: eltartsa? Én igen.

Milyen hátrányt szenved(het) a gyermekem? Ki hívná őt „zabi" gyereknek, vagy fattyúnak? Mert ugyebár legyünk őszinték, ennek a megelőzésére szolgál ez a törvény. Megnyugtathatom a magyar kormányt, az én gyermekem ezután az év után SOHA nem fog Magyarországon élni! Úgyhogy nem kell attól tartaniuk, hogy ne adj Isten, hátrányos megkülönböztetésben részesülne.

Már nem akarom, hogy a fiam magyar állampolgár legyen

Visszatérve a gyámhivatalban történtekre, azt ajánlották, hogy miután megkapom az új születési bizonyítványt, menjek vissza az okmányirodába, ahol kötelezően kitöltetnek velem egy állampolgárság igazolása iránti kérelmet, amit ugyebár, legnagyobb megdöbbenésemre, az okmányiroda visszaküld ugyanabba a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba ahol 9 hónapig ültek az első teljesen inkorrekt példányon.

Amikor személyesen bementem felvenni a második, remélhetőleg már használható példányt, hogy meggyorsítsam az eljárást, kértem, hogy ugyan oldjanak már meg két problémát egy csapásra: hitelesítsék az állampolgársági kérelmet és igazolják, hogy magyar ez a gyerek.

Micsoda meglepetés! Az ügyintéző nem volt hajlandó fogadni és foglalkozni az üggyel. Mélységesen sajnálom, hogy ezzel a törvénnyel nem voltam tisztában, mielőtt úgy döntöttem, hogy egy évet feláldozok, egy év munkát kihagyok, azért hogy itt éljünk, és a fiam megismerje Magyarországot.

Azért az érdekelne, hogy a konzulátus miért nem tájékozatott erről a törvényről. Azon kívül pedig pontos útmutatást kérek azzal kapcsolatban, hogy miként tudom visszavonni az anyakönyvezési kérelmemet, mivel úgy döntöttem, nem kívánom többé, hogy a fiam felvegye a magyar állampolgárságot, mert látom, hogy az állam mindent megtesz itthon, hogy egy eredetileg nemes érzést, hogy hazádhoz légy hű mindhalálig, hogyan tudja átváltoztatni teljes utálattá.

Mindent meg fogok tenni, hogy az egyéves ittlétünk alatt a fiam a lehető legkevesebb magyar kultúrával találkozzon. Miniszterelnök úr, szégyelljék magukat, hogy a kormánya egy ilyen értékes lehetőséget így megkeserített.

Én abban a hitben érkeztem Magyarországra, hogy egy különleges alkalmam lesz bemutatni a hazámat a fiamnak és megszerettetni vele. Ehelyett mióta itt vagyunk semmi mást nem tapasztaltam, mint megaláztatást, a hivatalokban pedig szakmailag hozzá nem értő, de annál inkább udvariatlan ügyintézést.

Mindenki egymásra mutogat

Mindezek mellett roppant elkeserítő a kormányhivatalok viselkedése: négy minisztérium, és ki tudja hány államtitkárság mind egymáshoz tologatja az ügyemet azzal, hogy nem illetékes.

Hihetetlen az elkeseredett erőfeszítés azzal kapcsolatban, ahogy védik egy 1952. évi törvény létjogosultságát, mondván, ez egy életbevágóan szükséges eljárás egy olyan gyerek védelméhez (anyakönyvezéséhez), aki soha nem élt, soha nem is fog Magyarországon élni. Maga ez a törvény soha nem is nyújtotta azt a védelmet a gyermeknek, ami talán az alapja volt, hogy kitalálták.

Olyannyira fontos a mundér becsületének a megvédése, hogy már a harmadik helyről is azt hallom, hogy az egyetlen megoldás az, ha a fiam lemond az állampolgárságáról (ami de facto nincs is meg neki).

Ez tehát kívánatosabb megoldás a kormány számára, mint az, hogy ne adj Isten, összehangolja a törvényeket, a jogszabályokat szakértően értelmezve, a humánus eljárást szem előtt tartva kezelje az ügyet és egyszerűen kitörölje a személyiségi jogunkat sértő fiktív apa nevét. (Egyébként egy, az állampolgársági ügyekben járatos hivatalos ember azt mondta, hogy „ne aggódjak, mert márciustól mindez kikerül a törvényből".)

A szüleimnek sajog a szíve

Ez főleg azért is morbid, mivel jövő év márciusától már nem is lesz hatályban a törvény. Engem nem zavar, ha a fiam nem lesz állampolgár (vagy lemond róla), viszont a szüleimnek sajog a szívük, hogy így sem élnek itthon a gyermekeik, unokáik, most meg az annyira szeretett pártjuktól azt hallják, igen legyen az unokájuk CSAK amerikai, mert a kommunista maradványú diszkriminatív, ezenkívül különböző nemzetközi egyezményekkel is ellentétes, alkotmányellenes eljárást sem most, sem a jövőben semmi áron nem hajlandók kijavítani, vagy elismerni jogtalannak.

Végezetül még annyit szeretnék hozzátenni, hogy ennek az egész írásnak főleg az a célja, hogy felhívjam külföldön élő honfitársaim figyelmét: óvatosan kell értelmezni a magyar állampolgárság felvételét, mert ez a kormány szinte szándékosan megtévesztő módszereket alkalmaz, majd utána csak mélyen a szükségesnél kegyetlenebb választást enged a jogorvoslatra.

A kormánynak meg azt üzenem, hogy a külföldön élőknek a magyarság szeretetét / ápolását nemcsak a TV-ben, újságban kell kérni, elvárni, hanem a hivataloknak / bürokratáknak is meg kell tenni mindent. Ha valaki egy nagy horderejű döntést hoz, csak azért, mert úgy gondolja, hogy a leszármazottjának is kell kötődni az ő hazájához, akkor igenis megérdemli, hogy tiszteletben tartsák a személyiségi jogait, ezen kívül szakmáját értő ügyintézőkkel érintkezzen.

Állítsanak fel olyan körülményeket, hogy egy egyszerűnek és talán még nagyszerűnek is tűnő ötlet, mint felébreszteni a hazaszeretet a már nem Magyarországon élőkben, ne fulladjon ilyen rémálomba! Mi szeretjük követni a szabályokat, de itthon képtelenség!

Elfogadhatatlan hogy a mindennapi egyszerű állampolgárnak kell átböngészni az internetet, megtalálni a helyes jogszabályokat, mert az egyetemet végzett „jogászok" azzal mentik ki állandóan magukat, hogy „ez nem a szakterületük".

Csak felelősségünk van, jogunk nincs?

Kérem szépen, én nem tudtam, hogy ennyi különböző szakterületű jogi egyetem van Magyarországon! Miért van az, hogy a jogszabály nem tudása nem ment fel a felelősség alól, de a jogi egyetemet végzettekre ez nem vonatkozik? Ebben a vezetésben soha senki nem felelős az állampolgárok mindennapi életének a megkeserítéséért?

Miért mindenki csak a felelősségeimről informál, de soha nem segít a jogaimban? Több amerikai - magyar barátom is kifejezte az érdeklődését és kedvét, hogy a példámat kövesse, attól függően, hogy nekem milyen volt, de ezek után azon leszek, hogy teljes mértékben tisztában legyenek azzal: őrültnek kell lenni valakinek, hogy a magyarságot erősítse a leszármazottaiban és bármennyi időt is itt töltsön.

Végezetül. én nagyon sikeres jövőt tervezek a fiamnak, így nem tudom és nem is fogom megengedni, hogy a jövőben egy ilyen diszkrimináló okirat, mint a magyar születési bizonyítványa, kísérje az élete végéig. Készen állok felhívni a külföldi kormányok figyelmét is a Magyarországon tapasztaltakra, hogy diktatórikusan semmibe veszik az emberi / személyiségi jogaimat, és a legmagasabb szintű nemzetközi bírósághoz fordulni, megvédeni a jogaimat, ha nincs más módja, hogy visszavonjam, töröljem ezt a születési anyakönyveztetést.

Ha valaki, aki olvassa ezt a történetet, és hasonló igazságtalanságban van, vagy volt része, roppant hálás lennék, ha kapcsolatba lépne velem. (Ezt egyébként a Határátkelő e-mail címén teheti meg.)

Remény van, igazolvány (még) nincs

A végére maradt még egy csattanó: noha a hivatalban a „jogász" határozottan közölte, hogy mivel én magyar vagyok, és így a gyermekem is, ezért csak akkor kaphat diákigazolványt, ha nyilvántartásba veszik és NEM, nem lehet a külföldi állampolgárságra hivatkozni, ezek után több minisztériumból is azt írták (gyakorlatilag az egyetlen kézzelfogható válaszként, amiben részem volt az elmúlt hónapokban), hogy erről szó sincs.

Így aztán októberben körülbelül 15 perc alatt elkészültünk a gyerek diákigazolvány-kérelmének a beadásával. Meg ugyan még nem kaptuk, mert 45 nap az átfutási idő és az igazolvány még mindig kering valahol a bürokrácia rengetegében..."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: bürokrácia ügyintézés Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr595657003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Trebitsch 2013.11.28. 00:00:29

@Bernik: Gratulálok. Én erre céloztam, amikor korábban azt írtam, hogy a posztolónak a magyar viszonyokat ideutazás előtt jobban fel kellett volna mérnie. Akkor talán megérti, hogy a gyereknek az a jobb, ha nem is tudja meg soha, hogy ehhez az országhoz valami köze van...

dr. Trebitsch 2013.11.28. 00:00:37

@Figyel Castro: A fiktív név megadása után jön a következő bukkanó... a gyerek külföldre viteléhez az apa engedélye is kell. Ugye ha az igazság lenne bejegyezve, hogy az pa ismeretlen, nincs gond... de én azért félteném a posztolót, hogy a következő gond a magyar hatóságoknál majd jön ám, mikor vissza akar menni... követelni fogják a fiktív apa beleegyező nyilatkozatát a kiutazáshoz...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.11.28. 01:03:39

@Kövérmadár:

"Amennyiben egy magyar állampolgár csak ideiglenesen kíván az EU valamely tagállamában tartózkodni, az adóhatóság felé nincs bejelentési kötelezettsége.""

"A NAV (adóhivatal) felé: minden esetben, ha 3 hónapon túli külföldi tartózkodás (munkavállalás, vállalkozás stb.) céljából elhagyja az állampolgár az országot.""

Na most nalam ez ket egymassal szemben levo allitas. Egyik azt mndja, minden esetben szolni kell, ha 3 honapon tul kulfoldon van az ember. Mig a masik azt, hogy nem kell szolni ebben az esetben.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.11.28. 01:10:38

@valasz a KE-nek: "Továbbra sem világos, hogy miért olyan nagy probléma az, hogy Magyarországon az ismeretlen apa helyett egy fiktív nevet írnak. Más ország, más szabályok.
"
Az a problema vele, hogy hazudsz. Ennyi.

morsels (törölt) 2013.11.28. 01:25:27

Mert a posztolo eseteben az, hogy az apa ismeretlen, az nem hazugsag.
Mar amennyiben ragaszkodsz az igazsaghoz.

NC lany 2013.11.28. 06:36:44

@dr. Trebitsch: Kedves blogolo, pontosan!
"A fiktív név megadása után jön a következő bukkanó... a gyerek külföldre viteléhez az apa engedélye is kell. Ugye ha az igazság lenne bejegyezve, hogy az apa ismeretlen, nincs gond."

ugyanezt mondtam a gyamhivatal ugyintezejonek, pedig akkor meg nem is az volt a bajom, hogy milyen serto. Azt kerdeztem en is, hogy en meg majd mindig ha valami szukseg lesz valami hivatalos okiratot elintezni a fiamnak azert fgok vitatkozni, hogy ez egy nem letezo szemely? Oh, ez nem fordulhat itt elo, elnezest mert a hivatalokban jogszabalyokak munkalukat tudo emberek ulnek. Sorry, my mistake.

Ja, es azoknak akik allandoan arra utalnak hogy a kulfuldi szuletesi bizonyitvanyban ismeretlen van beteve, abba is tevednek. Szimplan ki van huzva ugy ahogy itt is lenne a gyereket a 163 § (3) alapjan nam magyarnak itelnek. Termeszetesen ma mar tudom hogy nem ez a § vonatkozik rank, csak azt akarom mondani hogy semmi foldrengeto nincs abban, hogy az apa ki van huzva. Ez meg nem menti fel semelyik apat a felelossegei alol viszont megkonnyit nagyon sok mindent a kozigazgatas teren. De tudom, hogy ez kinai lesz megint egy csomo "hivatasos" blogger-nek es belekotnek majd olyan reszletekbe amirol fogalmuk sincs.

2013.11.28. 07:02:46

@morsels: Pont azt akartam irni, de a posztolo megelozott, hogy nem az van beirva 'ismeretlen', hanem siman uresen van hagyva / ki van huzva az apa neve. Legalabbis Angliaban igy tortenne ebben az esetben, es ezek szerint Amerikaban is. Tehat szo sincs hazugsagrol.

2013.11.28. 07:12:50

@NC lany: 'az apa ki van huzva. Ez meg nem menti fel semelyik apat a felelossegei alol'

Dehogynem. Teljesen felmenti. Pont az a lenyeg, hogy sem jogai, sem kotelessegei nincsenek a gyerekkel szemben, ha hivatalosan nem o az elismert apa. Moralisan lehet hogy van felelossege, de jogilag nincs. Bocs de tenyleg nagyon ossze vagy zavarodva par alapveto jogi dologgal kapcsolatban. Hadd idezzek, a te peldadat kovetve, par angol bolcsesseget: 'you can't have it both ways' avagy 'you can't have you cake and eat it'.

NC lany 2013.11.28. 07:16:59

@Mirjam2: Jaj, fejezd mar be az ostoba fecsegesedet! Te eled az eletemet vagy en? Hagyj tudjam mar jobban hogy mi is a szabaly amerikaban.

2013.11.28. 07:17:43

Bar harcos feministanak belyegeztek itt (!), de meg kell jegyezzem, ez most nalam is kiverte a biztositekot hogy valaki nem akarja megnevezni az apat az anyakonyvi kivonaton, hogy ne legyenek a pasinak jogai, viszont kozben azt gondolja hogy kotelessegei tovabbra is vannak. Hat ha en a pasi helyeben lennek, tudod mikor akarnek ezek utan barmilyen felelosseget vallalni. Most vagy egyedul akarja nevelni a gyereket a no, vagy nem.

Egyebkent erdekes hogy magyarul ANYAkonyvi kivonatnak hivjak a szuletesi bizonyitvanyt. Kivancsi lennek ez miert alakult igy.

2013.11.28. 07:35:25

@NC lany: Eleg szubjektiv dolog hogy ki szerint mi az ostoba fecseges. Szerintem pl. a te mondanivalod nagy resze. Mondjuk ezt magamtol nem fogalmaztam volna meg igy, mert annal udvariasabb vagyok, de ha mar igy felhoztad... :) Igy mukodik az internet: kiposztolsz valamit, aztan egy csomoan hozzaszolnak, akar tetszik, akar nem.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.28. 07:41:35

@NC lany: Ha úgyis beszélő viszonyban voltál az apával (mint írtad, megegyeztél vele) egy szülői jogáról lemondó nyilatkozat megkönnyítette volna a dolgodat. Azt belebegteted akárhol és akármi is van az anyakönyvbe írva, csak a te döntésed hogy hová viszed a gyerekedet, mikor és milyen messzire. Csodálom, hogy erre egy jogász sem hívta fel a figyelmedet.

Az meg érdekes (ahogy látom nem csak nekem) hogy úgy gondolod, attól, mert az anyakönyvben nincs apa, a felelőssége még ugyanúgy fennáll. Szerintem itt valami hiányzik. Pld. az, hogy az apai jogairól nem mondott le, tehát az ő beleegyezése is kellett volna, hogy idehozd a fiadat...ezért ódzkodtál annyira, hogy az apa igazi nevét beírd a magyar anyakönyvbe.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.28. 07:42:26

@Mirjam2: Talán mert egy gyereknél csak az anya biztos ;)?

2013.11.28. 07:50:21

@zöldeketbeszélek: Ez az, en is erre gondoltam. Valoszinuleg erre vezetheto vissza az is hogy az anya lanykori nevet hasznaljak azonositasra, es nem az apa nevet. Akinek ez nem tetszik, az tenyleg reklamaljon az illetekes szerveknel akik kitalaltak hogy a nok hordjak ki es szuljek meg a gyereket :).

En szivesen reklamalnek ha lehetne, mivel egyaltalan nem vonz a terhesseg gondolata, de nincs mas valasztasom ha gyereket akarok. Illetve van: terjedo jelenseg, hogy gazdag nyugati csaladok szegeny azsiai nokkel hordatjak ki leendo gyermekuket - 'rent a womb' alapon (www.reuters.com/article/2013/09/30/us-india-surrogates-idUSBRE98T07F20130930). Ebbol aztan a legvalogatottabb jogi problemak adodnak, mikor anyakonyveztetni probaljak a gyereket, mivel meg az anya szemelye is erosen vitatott, nemhogy az apae. Kivancsi vagyok mit kezdene ezzel a helyzettel a magyar burokracia :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.28. 07:58:50

@Mirjam2: Ez jó kérdés :)! Képzelem, ahogy vakarják a fejüket a büróban :)))!

2013.11.28. 08:07:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Igazad van - azt kellett volna irnom hogy 'leendo gyereked anyjat'. Az volt a lenyege a kommentemnek, hogy ha a ferfinak fontos hogy jogilag elismerjek apakent, akkor az anya nem akadalyozhatja meg ebben. Legalabbis remelem hogy nem, mivel valoban sulyos diszkriminacio lenne a ferfiak ellen ha az anya onhatalmulag megtagadhatna a szuloi jogukat a gyerekhez.

2013.11.28. 08:18:45

@zöldeketbeszélek: Igen, ez meg az angol rendszert is erosen probara tette. Volt olyan eset hogy egy brit hazaspar honapokig pereskedett mielott a kisbabajukkal belephettek Angliaba. A gyerek biologiailag az ovek volt, de az embrio egy india allampolgar mehebe lett beultetve Indiaban es a gyerek is ott szuletett. Mikor megjelent a brit hazaspar Indiaban es anyakonyveztetni probaltak a babat, majd 'hazavinni', a hatosagok vitattak hogy ok a szulok, es gyerekcsempeszessel vadoltak oket. Tanulsag: mindig vannak olyan uj dolgok az eletnek ezen a teruleten amikkel a 'regi' szabalyozas hirtelen nem tud mit kezdeni.

NC lany 2013.11.28. 08:25:57

@Mirjam2:
"Eleg szubjektiv dolog hogy ki szerint mi az ostoba fecseges. Szerintem pl. a te mondanivalod nagy resze. Mondjuk ezt magamtol nem fogalmaztam volna meg igy, mert annal udvariasabb vagyok, de ha mar igy felhoztad... :) Igy mukodik az internet: kiposztolsz valamit, aztan egy csomoan hozzaszolnak, akar tetszik, akar nem."

mint mar tobbszor is irtam ez a level a kint eloknek szolt. A szerkeszto ur fel hivta a figyelmem, hogy lesznek negative hozzaszolasok. Atneztem ezt a blog oldalt es erdekes modon a legnegativabb hozzaszolasok mindig a "hivatasos" blogger-ektol jon. Barmelyik cikket nezem. Azt ugye tudjak, hogy a beirasokert nem jar fizetes? Es meg a tudtommal nem talaltak ki a vitriol dijat sem, hogy ki tudott a legbecsmerlobben megnyilvanulni a "posztolorol"? Visszaneztem es joforman csak azoktol kaptam egyutterzo velemenyt akik egyszer vagy ketszer max. irtak. Innen is latszik, hogy akinek van igazi, kereso munkaja az nem tudja a napjat azzal tolteni, hogy merget, negativumot arasszon magabol. Ne gondolja, hogy megsertodok a negative kommenteken? Mit tobb koszonetet szeretnek mondani. Onok, az Onok "hivatasos" gardaja tobb energiat es gondolatot fektetett a problemamba min az a 4 (bel, kul, KIM,es valami emberi eroforrasok) miniszterium miniszterei valaha. Pedig elkuldtem nekik ezt a levelet csak sokkal korabban. Ha Onok ulnenek azokon a posztokon az ugyem valoszinuleg mar reg megoldodott volna. Onok legalabb morfondiroznak dolgokon, es probaljak kitalani hogy mivel mi is, vagy volt a celom. De az Onok velemenyeirol azt is szepen le tudtam szurni, hogy hogyan is gondolkodnak itt az emberek -tisztelet a kivetelnek! Mint mondtam amit ugyan Onok dicsekvesnek vesznek; mi jo korulmenyek kozott elunk. Ezt a problemat igy vagy ugy meg fogom oldani. Juliusig fellabon is kibirjuk, es utana visszamegyunk oda ahol szeretunk elni. Onoknek viszont nagyon sok ugyanilyen boldog eveket kivanok.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.28. 08:26:24

@Mirjam2: Egyszerűen ezt nem értem. Egy lemondó nyilatkozat hitelesítve, tanúkkal stb. ott nem létezik?

DieNanny CH 2013.11.28. 08:33:04

Csak most olvastam el a posztot.
1025!!! komment???? Egy hét alatt sem végzek velük.
Szerintem egyszerűbb lett volna - így utólag megmondva a tutit - külföldi állampolgárként beíratni a gyereket a suliba...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.28. 08:34:28

@NC lany: Remélem, ezt a hozzászólásodat és a többi megelőzőt, különös tekintettel az 'ostoba fecsegésre' szintén olvassa HÁ.

Szóval a kint élőknek írtad a posztot. Akkor bocsánat, hogy elolvastuk páran, akik Magyarországon élünk. De ki kell ábrándítsalak, a kommentelők igen nagy hányada nem innen kommentel...

Miért csodálkozol, hogy mindenféle, szerinted magánügy - apa személye - kérdésben hozzászóltak, kérdeztek emberek? Te magad hoztad fel a témát és mint kiderült a problémáidban igen nagy szerepe volt annak, hogy hogyan anyakönyvetetted az USA-ban a fiadat és hogyan akartad volna itt, figyelmen kívül hagyva, hogy itt nem azok a törvények vannak, amelyeket otthon megismertél és a hivatalban hisztériázni rajta kontraproduktív.

Féllábon kibírjátok júliusig? A gyerek érdekében remélem, hogy számára ez nem egy kibírom időszak lesz, hanem arra használj ezt az évet, amire amúgy is szántátok. Mit tehet ő arról, hogy az édesanyja konfliktuskezelési képessége milyen?

Neked is BÚÉK.

2013.11.28. 08:37:24

@NC lany: az megvan, hogy ide kulfoldonelok irnak elsosorban, sokak legalabb anyyi ideje vannak kulfoldon, mint te. Akinek irtal, o majd elmodnja, de annyit leszogeznek, hogy ebben a pillanatban a vileg egyik legliberalisabb es legdemokratikusabb orszagaban el, fo szovetsegese az USAnak.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.28. 08:50:29

@Mirjam2: és a kihúzás, az "ismeretlen" és a fiktív név pontosan ugyanazt jelenti jogilag: az apa jogállása üres.
:)

NC lany 2013.11.28. 08:54:30

Oh, es meg egy nagyon fontos dolog KINT ELO HONFITARSAIM! A Magyar kormany NEM adja vissza a kotelezoen eredeti benyujtando amerikai szuletesi bizonyitvanyt! Mielott elkezdik a procedurat mindenkeppen irasban fektettessek le hogy mi is lesz az eredetivel, mert en ugyan meg visszakaptam de az egyik baratnom aki most nyaron anyakonyveztetett, neki mar nem hajlandok vissza adni. Mint mondtam ovatosan, hogy milyen jogi kapcsolatba lepunk a Magyar kormannyal!

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.28. 08:54:31

@Mirjam2:
mert nem az anya, mint nő értelemben anya-könyv. hanem mint minden nyilvántartás alapja.
minden nyilvántartás innen indul ki. tehát a nyilvántartások anyja,
nem az emberi anyáról van elnevezve.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.28. 09:09:52

@tildy:):
Szerintem atlagemberek eseten nem jellemzo a 3 honapos kulfoldon tartozkodas.

Szerintem az elso nyaralasra, uzleti utra, tanfolyamra es hasonlokra vonatkozik, a masik pedig rank.

Nyilvan lehet feszegetni a hatarokat, pl. ha nyugdijaskent vissza akarnek menni Mo-ra, akkor 40 evi ittartozkodasom is csak ideiglenes.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.28. 09:15:17

@DieNanny: Nem is érdemes végigolvasni. Még a végén kiábrándulsz valamiből vagy valakiből. Szabadon választott :).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.28. 09:16:07

@Mirjam2:

Így igaz. Az apa is beadhat apasági keresetet és akkor apaként lesz bejegyezve, jogokkal, akkor is, ha az anya ellenzi.

Ismerek is ilyen esetet!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.28. 09:17:26

@NC lany:

Elmész a legközelebbi amerikai nyilvántartó hivatalba és kérsz egy új példányt.

NC lany 2013.11.28. 09:19:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: no comment. a neved talalo - igyekvo BIRKA! maradj annal a szakmanal amiben most vagy.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.28. 09:19:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: eeel-meegy..??
házhoz viszik neki.
hiába, a fejlett nyugat...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.28. 09:21:22

@Mirjam2:

Az ókori mater semper certa est elv miatt. A zsidóknál is ezért az alap az anyai leszármazás, hiszen az mindig (legalábbis majdnem mindig) biztos, Míg az apaság .- legalábbis a korábbi korokban az volt, amikor nem tudtak DNS-ről még - mindig bizonytalan.

Ma már az egész elavult, mert ma már az apa is mindig biztos. Tudományosan megállapítható mindig.

2013.11.28. 09:22:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: hogyan kell North Carolinaban kerni egy uj birth cert-ot
usgovinfo.about.com/gi/o.htm?zi=1/XJ&zTi=1&sdn=usgovinfo&cdn=newsissues&tm=31&f=10&su=p284.13.342.ip_&tt=2&bt=1&bts=71&zu=http%3A//www.cdc.gov/nchs/w2w.htm

Event: Birth

Cost of first copy: $24.00

Cost of each additional copy: $15.00

Address:
NC Vital Records
1903 Mail Service Center
Raleigh, NC 27699-1903

Remarks: The State office has birth records beginning with October 1913. Business or certified check or money order should be made payable to NC Vital Records. To verify current fees and access additional information on how to obtain copies of vital records, the telephone number is (919) 733-3000 or visit the North Carolina Vital Records website.

A copy of a valid photo ID with a signature is required of the applicant for in-person requests.

The Register of Deeds in the county where the birth occurred can provide copies of birth certificates upon request.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.28. 09:23:51

@NC lany:

Azt már megállapítottuk, hogy te egy bunkó vagy, ha jól emlékszem... szóval legalább lehetnél hálás, hogy itt sok használható tanácsot kaptál. De persze ez a te bajod...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.28. 09:24:27

@charlieharper:

Nem egyszerűbb perelni a Nemzetközi Bíróságon?

:-)))

NC lany 2013.11.28. 09:25:10

nem olyan egyszeru!!!!! meg kint sem!

Additionally, I just found out that the Hungarian embassy/official is keeping xxxxi's US birth certificate. They "'apologized" if I did not understand that. It is extremely difficult to get a reissue from xxxxxxx by mail and I may need to actually go there to get one. I am frustrated. I do have a trip to xxxxxx planned in the winter for work and I may take a side trip up to SF to take care of this but until then, I have no official birth certificate for xxxxxx.

mint mondtam nem olyan egyszeru, nalunk is komolyan veszik a hivatalos okiratokat.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.28. 09:25:42

Hűűűű de kibújt a szög a zsákból a poszternél! Az udvarias, magázódó hölgyből előbukkant a mi is? Ezt talán már nem kellene fokozni...

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.28. 09:26:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem ezért elavult:)
hiszen az apaság csak vizsgálattal állapítható meg biztosra.
hanem azért, mert már az sem biztos, hogy az a biológiai anya, akiből kibújik a gyerek...

de még jobbat nem találtak ki :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.28. 09:27:16

@NC lany:

Nem marad más, mint a hágai nemzetközi bíróság. Szerintem a legjobb, ha hadat üzensz Orbánnak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.28. 09:28:25

@zöldeketbeszélek:

Dehát eleve is az volt: egy ostoba büdös bunkó. Nagyon rossz keverék az ostobaság és az agresszívitás.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.28. 09:29:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ne addj tippeket, az usákok amúgy is szeretik a konfliktusaikat határon kívül intézni :)))! Még a végén ledobat ránk pár igazi, hamisítatlan gyarmati ügyintézőt aztán jól megmentenek magunktól :))!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.28. 09:31:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Én megelőlegeztem neki a jóindulatú feltételezést, miszerint csak egy kétségbeesett anyuka, aki szeretné a gyerekét egy évre mentesíteni az agymosó politikai gépezet hatásától és e célból idemenekíti. Aztán jöttek a kommentek, HÁ több ízben lándzsát tört mellette, gondolom most már némileg árnyaltabb számára is a szegény áldozat képe.

zsuzsibuvar 2013.11.28. 09:33:13

@uluk4i: ize, en kertem egy papirt az aktualis iskolaban (UK), eleinte nem ertettek minek az nekem, de leirtak, amit kertem. Ezt amugy angolul bevittem az otthoni korzetesbe, h lefordittassam-e, de aszontak tudnak angolul, iktattak es azota beke van. Az ovival nem szoroztek 8 eve, az iskolaskor eleresevel kezdte a jegyzo zaklatni a szuleimet, ahova be vagyunk jelentkezve. Azota o sem zaklatja. Talan most majd megint futni kell par kort ezugyben, talan leszarom... Illetve most bevillant, h 14 elmult, mar nem tankoteles otthon, juppiii :)

A magyar rendszerrel nem az a legnagyobb baj, h szar es burokratikus, hanem hogy teljesen adhoc. Ha olyanja van az ugyintezonek, akkor megcsinalja, ha nem, akkor nem. 6 eve kapott a felarva fiam uj utlevelet azon az alapon, h meg az ex elhalalozasa elott elvaltunk. Iden nem kapott, mert a valassal az ex allitolag nem vesztette el a szuloi felugyeletet (elvesztette, en lettem a kizarolagos, de mindegy), tehat fordittassam le es hitelesittessem a nem magyar ex kulfoldi halotti anyakonyvet. Nem fogom. Kapott a gyerek egy szemelyit, ahhoz eleg egy szulo is es intezem az angol allampolgarsagot. Itt ugyanaz a szabaly minden irodaban, nem a burokrata reggeli kavejanak minosegetol fugg, h vmit el tudok intezni vagy sem. A cikkbeli kalvaria is sztem kb 50% sima pech. Ha a megfelelo burokrataval talalkozik anyuka, akkor egy heten belul van a gyereknek mindene. Nem talalkozott megfelelovel...

2013.11.28. 09:34:03

@NC lany: nem olyan bonyolult kikerni egy birth cert masolatot. Nekem is sikerult mar a lanyomnak, igaz nem NC-bol, hanem MA-bol. De a folyamat kb ugyanaz. Ahogy az ismerosod irta, meg nem Magyarorszagon vannak, feltetelezem, hogy meg abban az orszagban vannak, ahol a gyerek szuletett.
Not the brightest bulb in the pack

DieNanny CH 2013.11.28. 09:49:25

@Herr Géza:

Ez a történet...!!! Egyszerűen nem találok szavakat. És a jó értelemben!

NC lany 2013.11.28. 09:58:55

@charlieharper: "Not the brightest bulb in the pack"

igen. O egy kutato orvos On pedig a computer elott ul munkaidoben es chat-al.
Please what is enough, enough.

2013.11.28. 10:01:10

@NC lany: idezet "It is extremely difficult to get a reissue from xxxxxxx by mail and I may need to actually go there to get one."
Mar fent belinkeltem, hogy kell kikerni egy masolatot. Komoly 30 masodperc kutatomunka utan

NC lany 2013.11.28. 10:14:35

@charlieharper: arra a reszre nem figyeltel, hogy nem NC-ben szuletett a gyerek. Viszont, hogy hogy egyikojuk sem nezett utana a 2005 evi CXL torvenynek? Meg egy okos valaszt nem hallottam afelol....

2013.11.28. 10:17:17

@NC lany: a fenti linkbol talalsz az USA osszes allamra vonatkozoan a procedurat, ha az USaban szuletett a gyerek.
Nekem az egyik gyerek az USAban a masik a Ukben sem szuletett. A masodik 2005 utan. Egyiknel sem volt ilyen kalvaria, a felesegem meg del-afrikai

uluk4i 2013.11.28. 13:34:05

@zsuzsibuvar: "A cikkbeli kalvaria is sztem kb 50% sima pech."

Erre már én is gondoltam, a magyar közig elég random lehet. Mondjuk reggel kell odamenni, sorszámmal, elsőként sorra kerülni, és akkor még van esély ledolgozni a rossz kávé okozta hátrányt :)

Egyébként tökre unfair, hogy például UK-vel hasonlítjuk össze. Teljesen más alkotmányos hagyományok, szervezeti struktúra, hozzáállás, fizetések stb. Persze, bürokrácia mind a kettő, de ég és föld. Bár mondjuk afgán bevándorló szemszögéből még azt se láttam...

2013.11.28. 13:53:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez igy ertheto, es igazad van abban hogy elavult.

2013.11.28. 14:08:56

@zöldeketbeszélek: 'Egyszerűen ezt nem értem. Egy lemondó nyilatkozat hitelesítve, tanúkkal stb. ott nem létezik?'

A hatosag azzal ervelt, hogy az az anya aki megszulte a gyereket. Akarhogyan is nezzuk, azert van ebben valami logika :). Persze orokbefogadas kereteben lemondhatott volna az indiai anya a sajat gyerekerol, de ez nem ilyen egyszeru, hanem egy bonyolult procedura es teljesen mas mint egyszeruen kijelenteni hogy a gyerek valaki mase (akinek raadasul mas allampolgarsaga van, mint a szuloanyanak). Vegul megoldottak valahogy, de ezek a helyzetek azert meg elegge szokatlanok es a hatosagok nem tudnak mit kezdeni veluk.

2013.11.28. 14:25:32

@charlieharper: ' Akinek irtal, o majd elmodnja, de annyit leszogeznek, hogy ebben a pillanatban a vileg egyik legliberalisabb es legdemokratikusabb orszagaban el, fo szovetsegese az USAnak.'

:) Jaja, a szabad vilag resze vagyunk! Kar, hogy nem lephetek ki az utcara arcomat eltakaro fekete lepel nelkul. Nem ertem, nem erdekelnek senkit a szemelyisegi jogaim. Szerintem fellebbezni fogok az Orban... vagyis Obamahoz. Mar ot eve hatalmon van es itt Szaudiban meg mindig olyan torvenyek vannak ervenyben amiket tobb mint 400 eve hoztak (nem, ez nem vicc!).

2013.11.28. 14:26:38

@Mirjam2: Azt akartam irni hogy 1400 eve, bocs.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.28. 15:06:24

@Mirjam2:

Ezt hívják kiszámítható jogi környezetnek. Ez nagyon fontos egy befektető számára.

2013.11.28. 16:03:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: :) Ez be is jott nekik, befektetokben nincs hiany, duborog a gazdasag. (Mondjuk kicsit az olaj is kozrejatszik, a stabil jogi kornyezet mellett.)

2013.11.28. 17:55:26

Próbálom végig olvasni, de még nem sikerült. Függetlenül attól hogy kinek milyen személyes érzelmei vannak a poszterrel kapcsolatban, felvetett egy valós problémát. Adminisztrációs balfaszságok tömkelege, ami minden téren megtalálható Magyarországon. Nagyon hasznos dolgokat is írtak a hozzászólók, kár hogy így eldurvult a vége, vagy már a közepe, nem tudom, mert ott még nem tartok. Az biztos hogy hivatalos ügyet csak úgy lehet intézni Mo-n, hogy azokat a hivatalokat kell végig hívogatni, akikhez várhatóan menni kell. Meg kell előlegezni az ügyintézőknek hogy minden kb. 3. nem tudja a jogszabályokat és sokszor azért vackolnak annyit, mert ők sem tudják mit kell csinálni, ezért arra törekednek hogy elpasszolják a saját asztalukról az ügyet. Na ezért igen soká tart elintézni dolgokat. Különböző időkben legalább 3 ügyintézővel kell beszélni telefonon előzetesen hogy az ember képben legyen valamennyire. Ez igen időigényes és nincs garancia még ebben az esetben sem arra, hogy a tájékoztatás megfelelő lesz. Aki pedig ide posztot ír, azt készítse fel a blog gazdája hogy ha minden támadásra is tud udvariasan reagálni, vagy ha nem tetszik neki akkor nem reagál, jobban jár, és egy csomó adatot megtudhat. Így is.

DieNanny CH 2013.11.28. 18:00:13

@zöldeketbeszélek:

Hát, végül is sikerült. Igazad volt, találtam néhány "kiábrándulni-valót"...

Taxomükke (UK) 2013.11.28. 19:07:38

@Babette_: De kitartó vagy... nem hiszem, hogy nem fogod fel, mekkora baromságot írtál. Nem a 40 vagy 168 óráról van szó, hanem arrol a baromságról, hogy szerinted 15 ezer forintos órabérrel éhenhal az ember.

Na mindegy, szándékosan mellébeszélsz, nem ismered el, hogy marhaságot írtál.

dr. Trebitsch 2013.11.28. 21:13:26

@Turchi: Külföldiek sokszor nem kíváncsiak a magyar balfék ügyintézésre, hanem sokkal egyszerűbben megoldják a dolgot.Pár éve a cégem tulajai tartózkodási engedélyt kértek a Bevándorlási Hivataltól. Az ottani ügyintéző nem tudta, hogyan kell a cégkivonatot olvasni, és egy 10 évvel ezelőtti magyar ügyvezetőre hivatkozva(nem vette észre a "törölve" bejegyzést), valamint vélelmezte valamiért, hogy a kézbesítési megbízott is elintézheti a cég ügyeit, elutasította a kérelmet. A külföldiek még fellebezéssel sem szarakodtak, mondván, hogy ahol képtelenek egy cégkivonatot értelmezni, ott ők vállakozni nem akarnak. kirúgták az alkalmazottakat, "elaltatták a céget", és Szlovákiában csináltak egy másik céget. Ennyi, és szerintem nem is érdemes itt a szélmalomharcot vívni.

Nash vs. Keynes 2013.11.28. 21:13:38

egyszerűbb lett volna venni egy teljes árú bérletet a gyereknek,
(az ami suli mellé belefért volna a büdzsébe) :)
egyébként részvétem. nonszensz ez az egész.

2013.11.29. 04:43:11

@dr. Trebitsch: Azért néha muszáj azt a szélmalomharcot megvívni ha pl. egy kib...tt villany-és gázórát akarok átíratni levélben, ami sikerült is 4 hónap alatt. Az utolsó ügyködésük az volt hogy ugyan meghalt az előző tulaj, de mért nem írom be az új címét mint elérhetőség. Beírtam hogy temető. A lényeg, minden legyen kitöltve a papíron, nem hiányozhat egy sor sem. De ez még mindig nem elég, miután a villanyóra papírjait vagy 5x visszadobták hogy hiányzik róla valami, én már gépiesen küldtem, pótoltam, akármit kértek, majd az utolsó pótlásnál visszaírták hogy köszönik de erre a papírra már nincs szükségük, mert az óra sokkal korábban már a nevemre lett írva :-) Hát akkor jó.

BTBTBT 2013.11.29. 19:59:46

@Mirjam2:
"Kar, hogy nem lephetek ki az utcara arcomat eltakaro fekete lepel nelkul."
Ezt most képletesen értetted, azt hangsúlyozva, hogy mennyire eltérő a nők jogi helyzete a nyugathoz képest, vagy tényleg nikabot viselsz?

biboreso 2013.11.30. 18:29:42

"Mindent meg fogok tenni, hogy az egyéves ittlétünk alatt a fiam a lehető legkevesebb magyar kultúrával találkozzon. Miniszterelnök úr, szégyelljék magukat, hogy a kormánya egy ilyen értékes lehetőséget így megkeserített."

hát, azt kell mondjam, magának kereste...

ha csak egy év, akkor mi a tökért kellett a magyar anyakönyv? (lényegében innen kezdődik nála az ego-kérdés)

ha suli, akkor amerikai állampolgárként simán mehetett volna és ez az egész kálvária NINCS.

ráadásul úgy látom, elég nagy mellénnyel hiszi a csaj magáról, h ő aztán annyira májer, h neki itt igazából most gazsulálni kell, mert kitalálta, h egy, azaz EGY ÉVRE hű lesz a származásához. hát LOL...

senki nem fog ettől hasraesni, egy.
kettő:
tényleg nem értem, miért kellett erőltetni az anyakönyvezést...
és ezt az egész témakört ilyen szinten bebonyolítani.
de hogy végkövetkeztetésként a kormány szégyellje magát, és ez a csaj fenyegetőzik, h a gyerekét nem, hogy a magyar kultúrára nem, de szinte majd ezek után ellene neveli...na, nekem itt a történet vége.
menjen szépen haza. keresse halálra magát, éljen szép kényelmesen (nem, nem vagyok rá irigy), és hagyjon minket sztem békén...

chhh...

2013.11.30. 18:43:11

@Barátusz: Itt ahol most lakunk (kisebbfajta szaudi varos) az osszes helyi no eltakarja az arcat az utcan, igy ha lathato az arcod, zaklatasnak teszed ki magad, illetve ha meglat a vallasi rendorseg, felszolithatnak hogy takard el az arcodat. (En altalaban az egesz arcomat eltakarom, mert ha a szemeim kinn vannak, akkor rogton nyilvanvalo hogy europai vagyok, az meg annyira nem jo nekem.) Meg lehet szokni, de az biztos hogy nem valo olyanoknak akik szeretnek a szemelyisegi jogaikert harcolni...

BTBTBT 2013.11.30. 18:53:22

@Mirjam2:
Akkor jól értettem, és éppen ezét lepett meg, hiszen te - helyesen - "feministáskodsz", és az arab országokban ez annyira nem jön be.
Nem piszkálódásként, de akkor van annyi pénz, amiért - ha időlegesen is, de - feladod az elveidet?
És akkor rád érvényes a "meg lehet szokni", vagy csak meghatározott ideig vagy hajlandó ott lenni?

2013.11.30. 19:47:01

@Barátusz: Ez a feminista dolog nem ilyen fekete-feher, hogy arceltakaras rossz, miniszoknya jo, stb. Most inkabb nem mennek bele, de lenyeg hogy ezek komplex dolgok. Pl. a munka amit csinalok egyreszt jol fizet, masreszt hozzajarul ahhoz hogy hosszu tavon javuljon az itteni nok helyzete, mivel noket oktatok. Nyilvan nem en vagyok / leszek a szaudi nok felszabaditoja, de attol hogy en nem lennek itt, a helyzetuk semmivel sem lenne jobb, sot valamennyivel rosszabb. Ha meg mar itt vagyok, nem fogok egyszemelyes szabadsagharcot vivni a szaudi nok erdekeben; ez az o tarsadalmuk, az en munkam kis mertekben hozzajarul ahhoz hogy ha akarnak, alljanak ki ok a sajat jogaikert. Az europai noket sem 'megmentette' valaki, ok maguk javitottak a sajat helyzetukon evszazadok alatt.

Engem szemelyesen tenyleg nem kulonosebben zavar az arceltakaras, sokszor praktikus, pl. itt gyakran van homokvihar amikor jol jon (nem veletlenul a tradicionalis viselet resze a fejet / arcot takaro kendo, amit ferfiak is viselnek) illetve pl. ha jon a rendorseg, nem szolnak hozzad / nem igazoltatnak ha el van takarva az arcod :). Ilyen dolgokkal kapcsolatban inkabb praktikus ember vagyok, ez nekem nem jelenti azt hogy 'feladtam az elveimet'. Az egesz feminizmus-tema sokkal fontosabb es melyebb annal mint hogy ki milyen ruhat hord, sminkeli-e magat, stb. De ezt szerintem te is igy gondolod.

BTBTBT 2013.11.30. 22:52:37

@Mirjam2:
A miniszoknya jó. :)))

De komolyan: nem állítottam, hogy ez az egész fekete-fehér lenne, viszont biztos, hogy nem szimplán azért van arceltakarás, mert homokvihar lehetséges.
Az európai nők helyzetét nem hasonlítanám az arábiaiakéhoz. Ők nem vallás ÉS tradíció, hanem csak tradíció által voltak másodlagos szerepkörbe szorítva. Persze a feminizmussal sem mindegyikük nyert.

Ezt itt, néhány rövidebb-hosszabb komment révén valóban nem igazán lehet megtárgyalni. Majd valamikor, egy sör mellett..., ha hozod a bulldogot is...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.30. 23:06:18

@Barátusz: Bocsi, hogy belekotyogok, de a keresztény vallás sem hagyott túl sok mozgásteret a nőknek. Előbb viszont a vallás hatása gyengült, ezután tudták a nők a társadalmi beidegződéseket többé-kevésbé megváltoztatni.

Jó éjt, jó kommentelést a továbbiakban :)!

BTBTBT 2013.11.30. 23:40:04

@zöldeketbeszélek:
Semmi gond.
A 19. század 2. felében azért ment már a világiasodás, és inkább társadalmi (tehát tradicionális), mint vallási keretek közé voltak szorítva a nők.
A 20. században a kereszténységnek - legalábbis Európában - meg már nem volt sok hatása. A nőknek paradox módon az is segítségére volt, hogy beütött az 1. VH, amiben rengeteg férfi halt meg, ők pedig egy esélyegyenlőségi folyamat részesei lehettek.
Ennek persze nem sok köze volt a 60-as, 70-es évek feministáihoz.

Jó éjt! :)

Sütemény1975 2013.12.01. 00:19:53

@Kövérmadár: vannak meg ilyen emberek. akiknek a hazaszeretet jelent valamit. szerencsere meg tobben, mint a magadfajtak.

2013.12.01. 06:37:31

@Barátusz: 'viszont biztos, hogy nem szimplán azért van arceltakarás, mert homokvihar lehetséges'

Eredetileg azert volt, praktikus okokbol, ferfiaknak is es noknek is (ha erdekel, Google-on nezz utana kepeknek a beduinokrol, pl. www.art.com/products/p10027387576-sa-i5786860/frans-lemmens-portrait-of-man-of-the-tuareg-tribe.htm). Ezt en sem tudtam mielott idejottem, de a homokvihar gyakorlatban nem ugy nez ki hogy neha feltamad egy hatalmas vihar - illetve az is van, de mindennapi szinten inkabb az a jellemzo hogy amint feltamad a szel, azonnal felkapja a homokot, ami a hajadban, szemedben, szadban es orrodban landol masodperceken belul - ezert van az hogy a helyi ferfiak nagy resze egy kenyelmetlennek latszo kendot hord a fejen (images.alarabiya.net/c5/56/640x392_49550_167591.jpg), mert meg mindig kenyelmesebb ez a fejeden mint a homok mindenhol... A tobbibe mar tenyleg nem megyek bele, ha erre jarsz, meghivunk egy eperizu alkoholmentes sorre (nagyon nepszeru itt!) es megdumaljuk. Vagy esetleg akkor ha vegeter itt a 'kuldetesunk' es visszaterunk a homokvihar-mentes Londonba.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.12.01. 07:34:50

@Mirjam2:
Mirjam, meddig maradtok? poszt esetleg? habár, tudom, kinek van kedve ahhoz, hogy kocsmahangulatban szétszedjék.
summer school in Yangon érdekel esetleg? csak annyi a catch, hogy a summer március második hetében kezdődik ugye errefele. aztán innen meg lehet kapaszkodni.

BTBTBT 2013.12.01. 12:17:45

@Mirjam2:
Persze, a homok attól ott van, csak a nők arcának/szemének eltakarása mögött azért nemcsak praktikus okok leledzenek. De ezt valóban nem itt fogjuk megtárgyalni.
Köszi a meghívást, de nem hiszem, hogy arrafelé fogok járni.
Inkább egy pofa sör/bögre tea, ha visszaértetek. :)

2013.12.01. 13:47:19

@Barátusz: 'Inkább egy pofa sör/bögre tea, ha visszaértetek. :)'

Looking forward to it... Addig is imadkozz - barmilyen egi hatalomhoz amiben hiszel - hogy epsegben visszaterjunk :))).

2013.12.01. 13:58:39

@Chang Yai: Szia, nagyon kosz a tippet Yangonrol!! Egyelore jol erezzuk itt magunkat, de ki tudja mi valtozik meg marciusig... Bar gondolom minel elobb kene jelentkezni, ha megvaltozik itt a helyzet e-mailezek neked hogy keresnek-e meg embereket. Most ilyen 'so far so good' hangulatban vagyunk itt, erdekes hely es a korulmenyek nagyon kedvezoek. Legalabb egy evig tervezunk maradni, illetve ha rajtunk mulik, akar 2-3 evig is. De nagyon kiszamithatatlan itt a helyzet, szoval lehet hogy nem rajtunk fog mulni. A kovetkezo allomas mindenkeppen Yangon es kornyeke :).

Posztot nem tervezek, foleg azert mert sem a mostani, sem a korabbi munkaadoim nem ertekelnek ha esetleg rajonnenek hogy roluk irtam egy nyilvanos forumon - nyilvan ennek kicsi a valoszinusege a nyelvi korlatok miatt, de nem akarok annak a magyar diplomatanak a sorsara jutni aki posztot irt az ukrajnai magyar nagykovetsegrol es kirugtak a fonokei amikor megtudtak :(. Ha ez nem lenne, irnek, a kommentek miatt nem aggodok, nem vagyok egy erzekeny tipus. Te tervezel irni? Esetleg a magyarorszagi latogatasodrol? Abbol lenne egy erdekes poszt... Mikor mesz?

BTBTBT 2013.12.01. 15:01:12

@Mirjam2:
Imádkozni, hogy épségben visszaérjetek? Mégsem annyira stabil arrafelé a helyzet?
Azért vigyázzatok magatokra! :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.12.01. 16:28:17

@Mirjam2: kirúgták azt a diplomatát?
mondjuk csodálkoztam is, hogy olyan szinten elmond dolgokat....
dec 24-én este repülök, aznap előtte még meló, jan 4 vissza is kell jönni, kivételesen azért van csak szünet, mert az égvilágon minden ünnep hétvégére esett idén (najó majdnem mind), és összejött annyi nap, hogy tudnak adni pár extrát a lyukakat kitölteni. (amúgy még újév is munkanap lenne, mert nem újév.)
de posztot nem írok, mert annál érzékenyebb vagyok, különben sem szeretném, ha pinaszőrökről beszélgetnének a srácok a kommentekben, ahogy a mai poszt legalján. többet olvasok másfele, nagyon érdekes történeteket találok erre-arra. csak a net ne lenne ilyen lassú. majd talán egyszer megint lesz blogom. jelenlegi állás szerint nem szeretnék még egy évet maradni, még 12 vagy 13 hét tanítás van hátra, utána ki tudja, mit kezdek magammal. Szaudival kapcsolatban is alighanem az lenne a legnagyobb gondom, mint itt, hogy nem motorozhatok fel-alá :-) ettől bezárva érzem magam, olykor kicsit a megbolondulás szélén, de az ember egy jó melóért meg nagyon jó fizetésért kibírja.

mis 2013.12.01. 16:47:49

@Babette_: de matematikus, csak nem a szorzás-osztás a szakterülete :)

2013.12.01. 19:52:58

@Chang Yai: Nem tudjuk pontosan mi lett a posztolo diplomataval, de semmikeppen nem volt bolcs dolog a reszerol posztot irni a Hataratkelore; annyi mindenkeppen kiderult hogy a fonokei nem orultek.

Hat Szaudit egyedulallo nonek nem ajanlom, nagyon bezarva erezned magad (sot, nagyreszt be is lennel zarva, szo szerint! :)), es itt is dolgozni kell karacsonykor meg 'ujevkor' is... Sot vasarnap is, ma pl. reggel 8-tol este 8-ig dolgoztam (dupla muszak) viszont pentek szabadnap.

Ezek szerint csak kb. egy hetre mesz Magyarorszagra - villamlatogatas 7 ev utan? :) Es tenyleg nem hosszabbitod meg a szerzodesedet, a fizetes ellenere sem? Mivel te igazi, kepzett tanar vagy, szerintem erdemes lenne kozel-keleti orszagokba / nemzetkozi iskolakba palyaznod (pl. Abu Dhabi?) ha komoly penzt akarsz keresni gyorsan. (Nem tudom hogy a magyar utlevel mennyire akadaly.) Barhova is mesz, remelem megirod hogy alakul!

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.12.01. 20:22:35

@Mirjam2: férj nélkül semmiképpen nem mennék a közel-keletre. egyébként is a mostanság érkező hírek, a Dorje Gurung ügy, meg az indiai takarító vagy karbantartó, akinek most nem jut eszembe a neve, és nem tudom előásni ilyen lassú internettel, akit halálra ítéltek kb semmi bizonyítékok alapján, na ezek után úgy gondolom, hogy semmiféle biztonság nincsen. bezártság nem érdekelne, most sincs semmire energiám, ami nem iskola, kivéve amit muszáj (bevásárlás). nikáb nem érdekelne, szerintem simán belepasszolna az elbújni vágyó énembe, a feminista énem is meg tudna birkózni vele. a magyar útlevél az az IGAZI akadály, ahogy emailebn írtam pár hónapja, akármilyen Mickey Mouse iskola előbb szóbaáll képzetlen gyakorlatlan angol útlevél tulajdonossal, mint velem, a nemzetközi iskola meg iszonyú mázli, hogy ezt megcsíptem. de egyszerűen most kifogytam a szuflából, úgy érzem. hogy utána mi lesz, abba bele se akarok inkább gondolni, majdcska megoldom, azért nyilván próbálom úgy, hogy ne égessem fel a hidakat. majd alkalomadtán jelentkezek, ha lesz blogom, akár utazós, akármi, mindenképpen a listámon leszel :-)

2013.12.01. 21:01:25

@Chang Yai: Ok, nemsokara folytassuk e-mailben! :) Most megyek aludni, holnap megint dupla muszak... Jo ejt (mar ha arrafele is este van).

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.12.02. 11:36:55

@Mirjam2: előástam a másik linket, rosszul emlékeztem, UAE nem Szaudi, de így talán még rosszabb, az Emirátusoknak jobb híre szokott lenni.
www.huffingtonpost.co.uk/alastair-sloan/uae-death-sentence_b_4233116.html
itt a kommentekben találtam ezt, amiről nem hallottam korábban, ez is UAE
ukmalayalee.com/association-news/news.php?id=MjYxOQ==.
ez már egészen tömegesnek mondható....
nálunk is be van kamerázva az egész iskola, még a vécék is, az ember eleinte ki van rá akadva, aztán tudja, hogy nem élnek vissza vele.
de ha az utóbbi esetben még az sem elég bizonyítéknak, hogy a gyerek sértetlenül ment haza aznap....?
nem akarok nagy általánosításokat tenni.... de ha egy brit iskolában is a brit menedzsment ennyire a kezében van a helyi oligarcháknak....
félnék.

2013.12.02. 13:19:56

@Chang Yai: Nem akarok nagyon belemenni ebbe egy nyilvanos forumon, de lenyeg hogy ami egy azsiai epitomunkassal megtortenhet errefele, az nem tortenhet meg egy europai irodai dolgozoval. Bizonyitekok senkit nem erdekelnek, a borod szine annal inkabb. Alapvetoen mas mentalitasuk van itt az embereknek mint pl. Europaban, nem ilyen kategoriakban gondolkoznak hogy 'bizonyitek' meg 'tanuk' stb.; ez egy teljesen mas vilag, mas ertekrendszerrel.

2013.12.02. 13:36:17

@Chang Yai: A masik meg az hogy ugyanez a sztori, ugyanigy, megtortenhetett volna sajnos Indiaban is ugyanezzel az emberrel, mivel az o tarsadalmi osztalyahoz tartozoknak pont ugyanannyi emberi joguk van Indiaban is mint a Kozel-Keleten, vagyis semennyi.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.12.02. 14:11:29

@Mirjam2:
Ok, értem, az egy dolog, hogy a ronda barna ember az csak egy darab szar, és bármikor lecserélhető. De akit először belinkeltem, az tanár volt, nem karbantartó, még ha csak szegény barna nepáli is csórikám. Fogom, hogy más minden, más világ stb, akár el is fogadom, ha muszáj, de a rasszizmus engem speciel zavar.
Más kultúra - check, megvan, engem is simán behajított volna a thai kisfőnök a busz alá, amikor egy hülye szülő baromságot reklamált, mert a szent szülőnek, aki havonta kétszáz dollárt fizet az iskoláért (illetve itt most ezret), mindig igaza van, egyszerűen félnek neki ellentmondani, akkor is amikor nyilvánvaló, hogy arról van szó, hogy egy szarházi hatéves hazudozik összevissza és élvezi a felhajtást. Viszont ezért van ott a nagy fehér főnök, hogy legalább egy nyugati menedzsmentű iskolában ez ne történhessen meg, senkivel, a legutolsó vécétakarítóval sem. Ok, akkor a szegény sivatagi tevehajcsároktól ne várjunk semmit, nem is rajtuk kértem volna számon semmit fentebb, de ha a NYUGATI menedzsment nem mutat semmi hajlandóságot arra sem, hogy feltárja az igazságot, és megpróbálja megvédeni az alkalmazottait alaptalan vádakkal szemben, vagy megfelelő védelmet adjon megalapozott vádak esetén is, illetve minderre akarata ellen képtelen adott esetben, akkor ott semmiféle biztonság nincs szerintem, nekem.
És nemcsak olyan értelemben, hogy kivégeznek a végén rosszabb esetben, hanem hogy a Géza gyerek elkezd balhézni a jegyei miatt, és kit szednek elő, téged vagy a gyereket.... ha a Juci elárasztja a tantermet, és rádfogja, akkor ki lesz a hibás a végén. Nagyon érdemes alaposan körülnézni, milyen kisebb botrányok vannak és főleg hol, kínai iskolák és a közel-keletiek viszik a pálmát ebből a szempontból (international school review newsletter pl, bármelyik fórum, ahol kitárgyalják a tanárok az iskolákat). Egyszerűen ennyire a szülők meg néhány pénzes baromarcú kezében van minden szempontból az egész kóceráj, és onnan kezdve bármi megtörténhet szerintem, és ebben a félelemben nem lehet vagy legalábbis számomra nem érdemes dolgozni.
Ugye arra emlékszel, hogy esetemben semmiképpen nem iszlámellenes megnyilvánulásról van szó, a thai iskolámban is és most is a ’’nyugati’’ menedzsment, aki nem hagyja, hogy a szülők zsinóron rángassák az iskolát, nagyjából és egészében muzulmán illetőségű.
(konkrét eset most hirtelen: tavaly az x konzul lánya elkezdett lopni, nyolc vagy kilenc tanárnak zsebelte ki a táskáját, mert mi mindig mindent szanaszét hagyunk, annyira nem volt ilyesmire példa. Először az egyik takarítóra terelődött a gyanú, a tanárikban nincsenek kamerák. Baromi egyszerű lett volna ráverni a balhét, és nem ujjat húzni egy x diplomatával..... de aztán mégiscsak fel sem merült, hogy a sötétebb bőrű csóró senki legyen ártatlanul áldozat.)

2013.12.02. 19:55:29

@Chang Yai: 'De akit először belinkeltem, az tanár volt, nem karbantartó, még ha csak szegény barna nepáli is csórikám.'

Olvastam a nepali tanar eseterol, de errefele az a helyzet hogy ha nepali vagy, akkor tokmindegy hogy tanar vagy nem tanar. Itt teljesen faji alapon kezelik az embereket (pontosan errol szolt az egesz tortenet, folyamatosan rasszista inzultusok ertek a pasit a tanitvanyai reszerol, majd mikor egyszer kiallt magaert, azonnal bortonbe zartak). Akit ez tulzottan zavar, annak tenyleg nem valo... Az meg mindegy hogy az iskola vezetosege nyugati, az orszag nem nyugati es a rendorseget meg a birosagot nem erdekli a nyugati expat vezetoseg velemenye. Ez nem az a hely, ahol az emberek (helyiek vagy idegenek) 'kiallnak a jogaikert', mert az az itteni rendszerrel nem fer ossze. Ez tenyleg ilyen 'take it or leave it' helyzet, nem mindenkinek valo. Sot a legtobb nyugati embernek nem valo.

2013.12.02. 20:06:21

@Chang Yai: 'Először az egyik takarítóra terelődött a gyanú, a tanárikban nincsenek kamerák. Baromi egyszerű lett volna ráverni a balhét, és nem ujjat húzni egy x diplomatával..... de aztán mégiscsak fel sem merült, hogy a sötétebb bőrű csóró senki legyen ártatlanul áldozat.'

Hat ez nalunk azert nem fordulhatna elo, mert atvizsgaljak a biztonsagiak az azsiai takaritonok taskajat minden alkalommal mikor elhagyjak az epuletet :( Ettol fuggetlenul hasonlo helyzetben 100% hogy a takaritoszemelyzetet hibaztatnak, es / vagy mindenkeppen valaki afrikait vagy azsiait. Semmikeppen nem helyieket, az egyszeruen kizart. Ez egy ilyen kulturalis dolog.

2013.12.04. 10:07:13

@NC lany: elolvastam a posztot, teljesen egyetertettem vele (par hisztis kirohanast leszamitva), hogy mennyire idiotan is mukodik a burokracia, es teljesen atereztem, min kellett atmenned egy szimpla diakert, ugyintezok tengeren az arral szemben uszva.

Aztan elolvastam a kommenteket, mindet, kulonos tekintettel a tieidre.

Egy onerzetes, arrogans, ki-ha-en-nem hisztis hulye p. vagy, aki hatradobja magat a szekben, karbateszi a kezet es bedurcazik a vilagra, ezt sikerult leszurni belole.

Es meg valami: NE MAGAZZ, ne magazz!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.04. 20:26:58

@Sütemény1975:
Akkor szeretsd a hazádat... én nem fogom elszeretni előled ;)

Mercel 2013.12.08. 06:42:17

@Babette_:

"azt a hazát könnyű szeretni, ahol könnyű élni

megint bebizonyosodott, hogy a gyengék mennek el
"

Tévedsz. Az okosak mennek el. A gyengék maradnak.

"Frigyes"

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása