Kezdjük a hetet egy kis napsütéssel (ránk fér...), úgyhogy irány Dél-Alabama. A mai poszt szerzője, Rumitom IT-sként Németotszágban dolgozott, majd éppen a szubtrópusi napsütés kedvéért fogadott el egy amerikai állásajánlatot. Ma kiderül, hogyan is cuccolt át és miként indította be kinti életét.

„Idén húsvét óta vagyok Dél-Alabamában, a Mobile öböl partján meghúzódó Mobile városában (ejtsd mobíl). Mivel ideérkezésem előtt még a létezéséről sem tudtam a városnak, gondoltam, érdekes lehet bemutatni, milyen erre az élet. A nem túl jó minőségű képek saját készítésűek, telefonnal, ezért is a minőség.

Mint az előfordul az ember életében néha, egészen véletlenül kerültem ide. Történt, hogy egy német vegyipari konszern frankfurti IT-központjában egy globális roll-outot terveztem többedmagammal, merthogy az IT-sek táborát gyarapítom, és a németországi rész lezárása után megkértek legyek beépített ember az amerikai roll-outhoz is.

A munkához annyira nem fűlött a fogam, mivel több amerikai multi európai központjában megfordultam már, és az amerikai munkakultúrának nem sikerült belopnia magát szívembe.

A tavalyi rekordhosszú és sötétségű német tél után úgy éreztem, megérdemlek egy kis szubtrópusi napsütést és tengerpartot, így végül átcuccoltam Amerikába. A tengerpart rész szerencsére maradéktalanul teljesült is. Az meg, hogy Mobile Seattle után az USA legcsapadékosabb városa, már csak helyben derült ki. A nyitóképen látható hely például negyedórára van a munkahelyemtől...

Bejutás hülye kérdések után

Az országba bejutás nem volt zökkenőmentes. Nagyon ügyesen kiszámoltam ugyanis, hogy a jetlag elkerülése végett a legokosabb, ha nem alszom a Budapest - Párizs, Párizs - Atlanta, Atlanta - Mobile maratoni repülőúton.

Nem én döntöttem egyedül így, újdonsült amerikai barátaimmal végigittuk az utat, aminek folyományaként egy ügyvéd, egy fogász és valami vállalkozó féle névjegykártyájával lettem gazdagabb a business classon.

Hogy miért érezték szükségét megosztani velem, nem tudom, de a névjegykártya szükségességét már pár órával később megtapasztalhattam. A történethez az is hozzátartozik, hogy – sajnos, azt kell mondjam, szokás szerint - késve indult a gép Ferihegyről, így az eredetileg tervezettnél eggyel későbbi járatra tudtam csak becsatlakozni Párizsban.

A körülmények ilyetén összejátszásának áldozataként az akkor még én időm szerinti hajnal háromkor, enyhén pityókásan kerültem a bevándorlási tisztségviselő színe elé, és a legkevésbé az ő faggatózására voltam vevő.

A hülye kérdésre hülye válasz elhibázott taktikának meg is lett az eredménye, az advanced security screeningen izgulhattam végig, vajon lekésem-e az aznapi utolsó Atlanta-Mobil járatot.

A legkomolyabb problémájuknak a „nincs névjegykártyám, ezért nem hihető, hogy üzleti ügyben jövök" bizonyult. No comment. Az „azért jövök, mert nem találtatok senkit Amerikában, aki meg tudná oldani a feladatot" megjegyzés nem, de a „ha nem engedtek be, szívfájdalom nélkül repülök vissza holnap az első géppel Európába" már segített meggyőzni őket, nem fogok az illegális mexikóiakkal feketén füvet nyírni gazdagék kertjében.

Szállás

Szállást előre intéztem neten keresztül egy magát belvárosi luxusapartmannak hirdető, a képeken annak is kinéző helyen. Megérkezvén, a luxus része már nem tűnt annyira egyértelműnek, de Amerikában soha semmi nem az, aminek látszik, és soha nem annyiba kerül.

Az apartman egy hálószobásból változatlan ár mellett alakult át egyszobássá. Igaz, kb. 45m2, és a képeken lévő grillel felszerelt tetőterasz, kondi terem, mozi terem és szállodára emlékeztető bejárat, a bár valóban létezik, épp csak photoshop nélkül 15 évvel néz ki öregebbnek.

Az online rovarhatározó szerint kísértetiesen bazi nagy csótányra emlékeztető háziállatokról nem is beszélve. Az ügyintéző szerint az épület mellett lévő parkban található gyönyörű nagy tölgyek mellett ez csak természetes. A kinek mi a természetes kérdésben nem tudtunk dűlőre jutni.

Nem jár nekem semmi

Mivel én külsős, szerződéses vagyok, vagyis nem állok a cég közvetlen alkalmazásában, úgy állapodtunk meg, hogy nem jár nekem semmi (a könnyebb elszámolás végett), vagyis én fizetem a lakásom, a kocsim, de ők segítenek intézni.

A cég a város menőbb részén, közel a reptérhez és a munkahelyhez nézett ki egy lakást, családiasan nyugodt, medencés lakóparkban. Szerencsére mielőtt áldásom adtam volna rá, ránéztem a térképre, hogy megállapítsam, ez bizony 15 km-re van a reptéren kívül mindentől, így saját kezelésbe vettem az apartmankeresést, aminek eredménye a fenti, egyébként tökéletes helyen, a belváros (falu központ) közepén lévő, és később más szempontból is tökéletesnek bizonyuló apartmanja lett.

Kilátás a tetőről

Költségek

A lakás 600$-ba kerül havonta, deposit nincs. Az árban benne van a szemétszállítás és a vízdíj (bár azt hiszem, ez utóbbi ingyenes). Egy áramszámlát kellett nyitnom a helyi AlabamaPowerrel, amire 150 dollár depositot kellett kipengessek, mivel a direct debitet se nem preferálom, se nem lehetséges amerikai bankszámla hiányában.

Érdekesség, hogy az áramszolgáltató irodájában mindenféle elektronikai berendezést árulnak, és a bolt végében lévő kis ablak szolgál ügyintézésre, ahova a teljes háztartási elektronikai kínálat megtekintése után lehet eljutni.

Másfelől meg csak készpénzzel lehet fizetni, később a számlát is, illetve bankkártyával online, extra 3.60$ felszámolásáért. Ez esetben külföldi bankkártyával is gond nélkül.

A lakás árfekvését tekintve nagyjából középkategória, a szórás az egy hálószobásokra 450 és 800 között van. Errefelé alapvető elvárás a lakóparkokban a közös helyiségek megléte, úgymint mosoda, konditerem, közös használatú medence vagy valamilyen kisebb sportpálya, illetve projektoros mozi terem. Ezek a helyiségek egyben lehetőséget biztosítanak a szomszédokkal való interakcióra is.

A hitelképesség kérdése

Amerikában minden a hiteltörténet, illetve lakás esetén a korábbi gyakorlatilag összes bérleményed listázása. A hiteltörténet a gyakorlatban egyfajta hitelképességi mutató, ami azonban nem az aktuális hitelképességedet, hanem a történelmi, avagy eddig összegyűjtött „pontjaidat" veszi számításba.

Magyarán, ha például volt három hitelkártyád mindegyik 5000$ hitelkerettel, de rájössz, hogy legalább egyre egyáltalán nincs szükséged és azt visszaadod, akkor a credit history-d 15000-ről 10000-re romlik. Hitelkártyát mindenhez utánad dobnak, nem kell, hogy a banknál legyen vezetett számlád, ellenben komoly havi költsége lehet.

Lakásbérléshez is kell referencia és mindenféle elbíráláson át kell esni, az én esetemben egy telefonhívás volt, „I'm from Europe" és X cégnek dolgozom, nem volt több kérdés. Szerencsémre mindenki ismeri a céget a városban, mivel 1200 embernek biztosít zömében mérnök, de legalábbis jól fizető állást.

Autó

Első nap autót is kellett intézni, erre 5000 dolláros keretet szabtam magamnak, elsősorban azért, hogyha nem tudnám később eladni, ne legyen akkora érvágás, illetve úgy ítéltem meg ennyiből ki kell jönnie egy decens V8-nak, még ha nem is muscle car.

Az időzítés a használt járművek piacán a lehető legrosszabb volt, az az időszak, amikor a fizetéstől fizetésig élők visszakapják a tavalyi adótúlfizetésüket. Ilyenkor 30%-kal is drágábbak lehetnek a használt kocsik.

A harmadik kereskedésben végül nem a ramaty állapotban lévő Mustang kabriót, hanem egy 20 éves Chevy-t vettem 211 ezer mérfölddel (~330K km). Tempomat, légkondi, automata kormányváltó, elektromos ablak, és törésmentes kasztni jellemzik az 5.7 literes behemótot.

Fél év és 16 ezer mérfölddel később is meg vagyok elégedve a vassal. 16 litert fogyaszt (városban 22), de mivel 3.30$/gallon körül alakul a 89-s benzin (kb. 80 eurocent) nem panaszkodom. 8 liternél jobban fogyasztó autóm sosem volt még.

Honduras és nem Hungary van tiltólistán

Átíratás pár perc a hivatalban díjmentesen, éves útadó 28 dollár. Biztosítást még a kereskedés intézett évi 600 dollárért, friss belépős, EU-s jogsis, egy napja az USA-ban élőnek. Ez a szolgáltatás kérem szépen.

A kocsit rendszám nélkül veszem, és hajthatom, a kereskedő szerint 30, kollégák szerint 20, rendőr szerint csak 10 napig. Még szerencse, hogy mindenki tisztában van a törvénnyel, elvégre autót errefelé ritkán vesz az ember olyan szuper a tömegközlekedés (hogy még taxi se nagyon van).

A rendőrök egyébként más témában sincsenek a biztos tudás birtokában, viszont szerencsére könnyen elbizonytalaníthatóak és hajlanak az igaz szóra a külfölditől. Az „Európa" szónak errefelé mágikus hatása van.

A hivatalba 5 perccel zárás előtt érkezem, miután majd egy hónapig rendszám nélkül jártam, és lélekben már felkészültem a következő alkalomra, legnagyobb meglepetésemre még kapok sorszámot, és bár zárás után kerülök sorra, a még mindig mosolyogni képes, kedves ügyintéző hölgy (hogy csinálja?) fogad.

A nemzetiségem „H" jele okozott egy kis galibát, de sikerült kideríteni, hogy Honduras és nem Hungary van tiltólistán. Bevallom, ilyen egyszerűen, még semelyik országba sem érkeztem meg.

Még senki nem kérte a papírt

Soha nem értettem az amerikai illegális bevándorlók létét, hisz Európában mindenhez papír kell, ha valamilyen új országba érkezel, az első a helybeni regisztráció után valamilyen személyi szám megszerzése.

Nos, ilyen itt is van (SSN), de a kutya nem kérdezte, illetve ahol volt is ilyen rubrika, soha nem okozott problémát annak hiánya. Az útlevelemre sem volt senki kíváncsi eddig.

Ha kedvem tartja, életem végéig élhetek itt korlátozásmentes teljes életet, hogy aztán bűnbocsánatot nyerve egyszer csak amerikai állampolgárrá váljak. Senki sem fog illegálisnak tekinteni, még ha technikailag úgy is kerültem ide, teszem azt vízumtúllépéssel. Engem, mondjuk, nem fenyeget ez a veszély. Nekem Európa az otthonom.

Folyt. köv. a helyi társadalomról egy következő posztban."

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.