oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. november 24. 06:47,  Magyar-e az, aki a hazájában él? 573 komment

2013. november 24. 06:47 Határátkelő

Magyar-e az, aki a hazájában él?

Ma ismét világ körüli útra indulunk, járunk majd Törökországban, ahol eltöprenghetünk az élet nagy kérdésein is. Aztán lazításképp végigjárhatjuk egy kutya kálváriáját Budapest és Auckland között, végül ellátogatunk egy perui piacra, ahol sok egyéb mellett megismerkedhetünk például a lila kukoricával és az is kiderül, mi köze mindennek a nyolcvanas évek Csehszlovákiájához.

cím_77.jpg

Kezdjük tehát Törökországgal, annál is inkább, mert a nagyon jó Tede in Turkey blog szerzője komoly kérdéseket feszeget arról, hogy három év kint lét után miként változik az ember és milyen gondolatokat hoz felszínre önazonosságról, hazáról egy jövendő gyermek.

„Mindennapi az, hogy kenyeret és tejet veszek a sarkon, nem okoz többé sikerélményt, hogy el tudom gagyogni, mit szeretnék. Nincs halálfélelmem az utakon és nem pörög le előttem életem filmje, ha egy idióta elénk vág az úton, nem, már nem, már nem annyira. Nem meglepetés többé, hogy kérdőn állva egy új városrészben kérés nélkül segíteni próbálnak az emberek. Nem meglepetés, de nagyon jó érzés. Egyre nehezebb külső szemlélőként látni itt a dolgokat, a kezdeti élmények lassan kisimulnak, feledésbe merülnek.

(...)

Attól a pillanattól kezdve, hogy megtudtam, gyereket várok, kismillió kérdésre próbálok választ találni. A szülővé, anyává válás, a család megszületése csak egy része ennek, azt hiszem, ez törvényszerűen lezajlik mindenkiben. Van egy különbség, ami a mi helyzetünket azonban mássá teszi: mi most itt vagyunk. (...)

Magyar. És török. Itt és most. Ki a magyar, ki a török? Magyar-e az, aki a hazájában él? A hazájában élő magyar-e A magyar? Haza? Hol van? Egy van? Több is lehet? Bennünk van-e mindaz, ami ahhoz kell, hogy egy török-magyar kislányt nevelhessünk? Mivel kezdjem, mit adjak neki? Édes anyanyelvemet? Meséket, regéket, mondákat? Történelmet, irodalmat, családi históriákat? Idézzem fel őseim szellemét, varrjunk, horgoljunk, hímezzünk? Matyó, Zsolnay, Villányi? Daloljak, dúdoljak, mondókázzak? Főzzünk puliszkát, süssünk pecsenyét? Át lehet-e adni így a Kunság mezein ért kalász lengedezésének látványát? El tudom-e mondani, hogy milyen ízű a Tokaj szőlővesszein csepegtetett nektár? Átérzi-e majd, hogy milyen sírva vigadni és ugyanazt érzi-e, mint én, amikor karácsonykor felkerül az utolsó dísz a fára? József Attila, Radnóti, Babits? Balatoni kárász, piaci lángos? Mi az én felelősségem? Magokat ültetni? Azokat öntözni, gondozni, ápolni? Tudok-e ettől többet tenni? Kell-e ettől több?"

Ezekre a kérdésekre persze nem könnyű választ találni, talán nincs is egyetlen jó válasz, vagy azt mindenkinek magának kell megtalálni. Mindenesetre elmélkedni, további gondolatokat olvasni mindenképpen érdemes Tede blogján, ide kattintva!

Csöpke Új-Zélandra megy

Ha már a családnál tartunk, nekem ugyan nincsen kutyánk, de akárhány ismerősnek van, mind családtagnak tartja. A határátkelést nem könnyíti meg, ha valaki olyan messze költözik, ahová már nem tudja kedvencét magával vinni. Így járt Klári is Új-Zélanddal, a kutya Magyarországon maradt, egészen addig, amíg...

„Családom év közben szólt, hogy sajnos nem tudják tovább vállalni Csöpke vigyázását. Így el kellett gondolkoznunk, hogy mitévők legyünk. Mikor kimentünk Új-Zélandra, mondtam Péternek, én csak úgy tudok vele menni, ha tudom a kutyusom jó helyen lesz, biztonságban. (...) Péterrel megbeszéltük, hogy egyszer már cserbenhagytuk a kutyust, hiszen mi kimentünk, így megbeszéltük, most hogyha van már lehetőségünk, megpróbáljuk magunkkal vinni.

Igen ám, de nem egyszerű Új-Zélandra kutyust bevinni. Hosszas orvosi procedúrát vesz igénybe. Sok-sok vizsgálat, és annál is több papír munka szükséges... (...) Mivel olyan kategóriájú ország Magyarország, hogy megtalálható a veszettség, annak ellenére, hogy védőoltásaink vannak. Új-Zéland ezért karanténba teszi az oda érkező kutyusokat, állatokat.

Csöpke egészen más útvonalon ment, mint mi, és így előbb is érkezett meg. Útvonala: Budapest-Amszterdam-Kuala Lumpur-Auckland..."

A helyzet azért ezzel még nem oldódott meg, akadtak problémák, de ezeket már a blogon olvassátok el!

Csehszlovákia és a lila kukorica

Ki gondolta volna, hogy Chile és Peru között olyan hatalmas a különbség, hogy a határ mentén élő chileiek úgy járnak át vásárolni, mint mondjuk a svájciak Németországba? Pedig ez a helyzet, de ennél jóval több is kiderül a Beautiful Chile blog legfrissebb posztjából, ami egy igazi gasztronómiai kalandot ír le.

„Tacna az Arica városában élő chileieknek amolyan menekülő útvonal: itt tudnak elmenekülni a drága chilei árak elől. :))) Úgy jár át mindenki hétvégén a határon, mintha kötelező lenne. :)

Igazság szerint ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a 80-as években Csehszlovákiába vitték ki buszokkal a magyarokat bevásárolni Prágába és mindenki kilószám hozta haza az edzőcipőt, ruhát, kristálycsillárt és kolbászokat rúdszámra. :)))) Aki az én korosztályom tuti emlékszik minderre. :)

Na, itt ugyanez megy, csak nagyban. A távolság ugyanis itt nem távolság, hiszen a perui határ Aricától nem egészen 1o km-re van és a határtól Tacna városa max. 20 perc autóval. Ráadásul elképesztően hatékony a határforgalom, rendszerint a két határ átlépése együttesen sem vesz több időt igénybe 15 percnél. (...)"

Ha némi nehézség után sikerült átjutni a határon, akkor gyorsan kiderül, miért gyilkos gyümölcs a tuna, és ennek ellenére hogyan pucolják a nénik az út mellett mégis kézzel...

„Fél óra alatt beértünk a városközpontba és amint kiszálltunk a taxiból, a peruiak ismét elcsábítottak valamivel. :) Nagyon profik ebben és mindig azt árulják, amire épp az ember leginkább vágyik: most a 4o fokban behűtött görögdinnyét, magót és epret dugtak az orrunk alá. :)))

Nem tudom, azt tudjátok-e, hogy többek közt a paprika is (ahogyan a burgonya, kukorica, paradicsom, zöldbab, a tökfélék gyakorlatilag összes fajtája is), Dél-Amerikából származik?

Amiről mi úgy gondoljuk, hogy egy igazi hungarikum, az bizony egy Dél-Amerikából származó növény és csak a XVIII. század végén kezdték el termeszteni előbb Spanyolországban, később pedig Magyarországon."

Mint kiderül, Peruban is előszeretettel árulják a piacokon zacskóban az előre megtisztított és feldarabolt zöldségeket, ráadásul megismerkedhetünk a lila kukoricával is.

lila kukorica.jpg(fotó)

„Peruban az utcán fogják a népet az éttermekbe. Szinte minden sarkon eléd ugrik egy fiú, étlapokat dugdos az orrod elé és megpróbál becsábítani valahova. :) Amikor megláttuk a tenger gyümölcseivel tűzdelt kínálatot, követtük a fiút, aki becipelt az étterembe és csak akkor hagyott magunkra, mikor már „biztonságban" bent ültünk az egyik asztalnál és nem állt szándékunkban megszökni. :)))

A párom minden tiltakozásom ellenére Inca kolát rendelt az ebédhez, de én maradtam az ásványvíznél. Az Inca Kola valami rettenetes lötty, amit a peruiak imádnak, sőt fontos része a perui nemzeti öntudatnak is. Ha meg kellene fogalmazni az ízét, akkor azt kell mondjam, hogy folyékony, gejl édes rágógumi íze van, a legrosszabb fajtából. Biztos emlékeztek a régi rágógumikra, amelyek nagy golyóbisok voltak és különböző színben árulták őket. No pontosan ugyanolyan az íze, csak édesebb és szénsavas. :)))"

Ha valakinek így vasárnap van ideje és szívesen kalandozna a dél-amerikai gasztronómiában, akkor feltétlenül kattintson ide, mert rengeteg egyéb infót, sok-sok képet talál a Beautiful Chile blogon, amit nagyon ajánlok!

Ha tudsz olyan blogról, amire én még nem találtam rá, ne habozz és emailben jelezd, ajánld, mert szívesen válogatok minél több helyről!

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Új-Zéland Peru Törökország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr395653064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezsoatya (törölt) 2013.11.24. 07:38:38

@Babette_: igen, ha csak ezert keltel koran...! :D

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.11.24. 08:35:44

A hazám mindig is Magyarország marad, de az otthonom már Thaiföld - mivel nem tervezek hazaköltözni.

rezsoatya (törölt) 2013.11.24. 09:05:14

@www.aonang.hu: igen, ez jatek a definiciokkal, szavakkal... engem a hazam kitagadott, igy hat valasztottam egyet. Az otthonom is ez lett!
Ami meg a posztban felvetett es mar tobbszor kitargyalt tema; meg Mo-on sem egyforma a felnovekvo gyermekek "haza-tudata", hiszen sok fugg a kornyezettol, szuloktol... sot tovabbmegyek: 1944-ben nagybatyam Kanadaban telepedett le, harom lanya kozul egy magyarnak tartja magat (beszeli is nyelvet), a masik ketto egy szot nem beszel, nem is mennek Mo-ra. Egy csaladon belul is vannak, lehetnek megoszlo velemenyek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 09:06:52

Komolyan, nem kötözködésből, de ezt nem értem.

"Attól a pillanattól kezdve, hogy megtudtam, gyereket várok, kismillió kérdésre próbálok választ találni. A szülővé, anyává válás, a család megszületése csak egy része ennek, azt hiszem, ez törvényszerűen lezajlik mindenkiben. Van egy különbség, ami a mi helyzetünket azonban mássá teszi: mi most itt vagyunk. (...)"

Miért csak attól kezdve, hogy úton van a gyerek? Pláne egy ennyire eltérő kultúrájú közegben, török férjjel/párral? Biztos túl sok rémhírt olvasok, de egy esetleges szakítás esetén én félnék a párom 'konfliktuskezelésétől' ami a gyermekelhelyezést illeti...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 09:10:17

"Nem tudom, azt tudjátok-e, hogy többek közt a paprika is (ahogyan a burgonya, kukorica, paradicsom, zöldbab, a tökfélék gyakorlatilag összes fajtája is), Dél-Amerikából származik?

Amiről mi úgy gondoljuk, hogy egy igazi hungarikum, az bizony egy Dél-Amerikából származó növény és csak a XVIII. század végén kezdték el termeszteni előbb Spanyolországban, később pedig Magyarországon."

Azért szerintem ez már az általános iskola felső tagozatában nyilvánvaló.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 09:18:39

Hungarikumnak persze magát a paradicsomot, paprikát nem tekinthetjük, de a helyben kialakult, a mi klímánkhoz, talajunkhoz, kulináris igényeinkhez adaptálódott fajtákat igen. Nem jobbak, nem szebbek, de mások. Főleg, ami a fűszerpaprikát illeti, mert ott az aromaanyagok nagyon meghatározóak.

Érdekes viszont, hogy sehol sem láttam, ízleltem annyiféle paradicsomot, mint Dél-Olaszországban. Nem azért, mert ők annyival többet nemesítettek - habár még az is lehet - hanem mert ők megőrzik és termesztik a régi, hagyományos fajtáikat is. Mi meg kérhetünk magot a génbankból...

puhacica 2013.11.24. 10:10:04

szegeny Csopke, jo vilaglatott lett. mi is makka ur miatt gondolkodunk Europaban, de mi van, ha maskepp alakul? tenyleg nem konnyu.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 10:21:11

@puhacica: Mi ez Laddie kalandjaihoz képest Az még a nácikkal is megküzdött Norvégiában!

vazzup 2013.11.24. 10:25:05

Hogy egyesek mennyire túl tudják bonyolítani ezt az alapvetően egyszerű identitás-kérdést... Jajj.

@puhacica: makka úr az ugye valami macska?! :D
de amúgy egy háziállat miatt gondolkodtok másban, mint amiben amúgy gondolkodnátok? :O Ez nekem kicsit durvának tűnik.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 10:31:53

Na egy újabb érdekes döntés kis hazánkban:

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-598958

Ez civilizáltabb és kevésbé civilizáltabb helyeken hogy működik?

nyuszigonosz 2013.11.24. 10:33:26

Nafene, akkor megint kezdödik az ultimatív Magyar keresése...
Minek?

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 10:33:36

@vazzup: neked akkor nincs háziállatod?
én se mennék a kutyám nélkül.

vazzup 2013.11.24. 10:40:53

@zöldeketbeszélek: teljesen változó és nem függ a civilizáltság fokától. Mármint, hogy jár-e bérpótlék a folyamatos üzemben működő vállalkozásokban dolgozóknak, akik tudják már a szerződéskötés idején, hogy folyamatos munkarendben fognak dolgozni, bizony, van vasárnapi műszak is. Van, ahol jár pótlék, van, ahol nem.
Mindkettőre van elfogadható érv és indok.

@Babette_: hát, de hát, csak azért nézni más helyet, mert bonyolult kivinni egy háziállatot a tengerentúlra?!
Jelenleg nincsen háziállatom, mert egy szakítás során az éppen aktuális az exnél maradt, mint minden valamire való "válás"-nál, az ülésező bíróság (az ex) a nőnek ítélte meg az elhelyezést. :)
Na jó, igazából megegyeztünk, hogy az lesz a jobb, mert ő jobban tud gondoskodni a kis dögről.
Én most azért nem tartok háziállatot, mert nem tudnám garantálni, hogy minden nap X időben otthon vagyok és megetetem/leviszem/almotcserélek neki. Így meg nincs értelme.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 10:44:19

Magyar = aki annak mondja magát és magyar az anyanyelve.

puhacica 2013.11.24. 10:47:29

@zöldeketbeszélek: nem hallottam meg errol a sztorirol, de most utanaolvastam. izgalmas, viszont csak kitalalt tortenet, nem?
@vazzup: hogy alakul a sorsod a messziben? igen, egy macska. :D magyarazhatnam, hogy miert gondolkodunk igy, de akit nem kot ilyen szoros kapocs a kutyajahoz/macskajahoz, termeszetes, hogy furcsanak, hulyesegnek talalja, ugye @Babette_: ? szerintem allatot tartani csak felelosseggel szabad. es ez sokszor bonyodalmakkal jar, de megeri! :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 10:49:50

@www.aonang.hu:

Az én hazám mindig ott van, ahol éppen vagyok. Mozgóhazás ember vagyok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.11.24. 10:52:39

En is ajanlanek egy blogot, illetve azon belul is egy erdekes cikket. Wyco szokas szerint jol ir ( szerintem), eleg erdekes temat feszeget: backtotheukblog.wordpress.com/2013/11/20/meg-parszaz-szoban-a-tulzott-vallasi-liberalizmusrol-ezuttal-komolyabban/

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 10:56:14

@puhacica: Igen, az. De tényleg izgalmas. Viszont van egy másik sztori, könyv és film is készült belőle, ahol két kutya meg egy macska együtt szelnek át egy országot, hogy a gazdáikat megtalálják. Sajnos a címre nem emlékszem, de igaz történet volt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 10:57:05

@rezsoatya:
Ismerős helyzet.
Nálunk is van egy rokon, aki az USA-ban telepedett le, de már meg nem mondom hol és mikor (talán 56). Azt hiszem már nem is él.
Ami viszont érdekes volt, hogy angolul írta a leveleit a magyarországi rokonoknak. Ez furcsa szerintem... különösen, hogy akkoriban nem tudom mennyire volt jellemző az angoltudás a hétköznapi emberek esetén.

@vazzup:
Poszt mikor lesz, he? Az nem megy, hogy itt töltjök a napot, kommentelünk, de az élményeket meg nem osztjuk meg! :D
Remélem jól érzed magad!!!

@zöldeketbeszélek:
Pont, mint a magyar narancs, igaz? ;)

@Babette_:
Mi sem. A nyulat az hozni kellett, semmi esetre sem hagytuk volna ott.

@nyuszigonosz:
Mert az jó! :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 11:00:31

@tildy:): Tényleg érdekes, de előre látom, mi lesz itt ebből és kihagyom...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 11:03:38

@vazzup: Én mindig kaptam bérpótlékot, egész héten folyamatosan nyitva tartó helyen is. Egyrészt értem én a dolgot, másrészt mégsem...Na mindegy, ismerjük már, hogy ebben az országban munkavállalónak kedvező törvénymódosítás, döntés etc. manapság igen ritkán lát napvilágot.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 11:04:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ennyi és nem több.
A faszért kell ezen rágódni?

Inkább azt mondjátok meg miért nem tudom megnézni a nekem emailban küldött JPEG képeket?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 11:05:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ez eddig a legjobb meghatározás!
Mozgóhazás... nagyon tetszik! :)

@zöldeketbeszélek:
Egyetértek @vazzup: -pal.
Az én fapados megközelítésem szerint a munkahét 5 nap (40 óra). Ha ezen a munkarenden belül mondjuk a kedd és szerda a szabadnap, mert úgy alakul, akkor semmivel sem járt rosszabbul a delikvens.

Ugyanakkor az is szempont (lehet), ahogyan pl. Svédországban találkoztam vele, hogy a két (vagy több) műszakosok esetén létezik egy bizonyos "kényelmetlenségi pótlék". Minden időpontra, ami a 07.00 - 16.30 tartományon kívül esik. Hétvégére is jár ilyen, bár ha a munkaidő része ez, akkor nem tudom hogyan, milyen összeggel honorálják, de szerintem biztosan fizetnek valamit plusszban.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 11:07:59

@diggerdriver:
Már a böngészőben sem?
Előfordulhat, hogy ha több csatolmányt (adott esetben képet) töltesz le a gépre, akkor valami attachment.zip állomány lesz belőle.

@zöldeketbeszélek:
Természetesen ;)

rezsoatya (törölt) 2013.11.24. 11:10:17

@vazzup: identitas ugyben Diggerdriver a tudo! :DDD Kedvenc temaja, varom a velemenyet...! (azonkivul, hogy rezsoatya ba...eg!)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.11.24. 11:11:00

@zöldeketbeszélek: Elobb-utobb pedig igen nagy gond lesz belole. Ha valaki siman kihasznalja azt a fajta liberalizmust, ami engedi ezt a fajta vallasi megnyilvanulast, akkor tuti. Tudom, igazandibol ez egeti mindenkinek a kezet, csak siman probaljak szonyeg ala soporni. Nem kellett volna hagyni, de most meg mar lehet keso...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 11:11:10

@Kövérmadár:
Csak az emailban.
Ott van a JPEG kép és akárhova kattintok semmi. Ha kihúzom oldalra az egész lapot kihúzza.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 11:12:44

@rezsoatya:
Nőjön köröm az identitásod végére:))))))))))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 11:14:52

@tildy:):
Érdekes cikk, de engem elborzaszt a jelenség :(
Nem szeretnék olyan világban élni, ahol az iszlám határozza meg, hogy mit lehet és mit nem. Vagy bármilyen más világi / vallási törvény akar beleszólni az életemben olyan szinten, amihez semmi köze sincsen.

Remélem megússzuk...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 11:14:58

@diggerdriver:

Töltsd le őket és nyisd meg a fájlokat egy képnéző alkalmazásban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 11:14:59

@tildy:):
Nagyon régóta mondom hogy egy modernkori vallásháború, ha úgy tetszik egy valláshidegháború közepén vagyunk és kúrvára vesztésre állunk.

vazzup 2013.11.24. 11:15:06

@rezsoatya: az identitás az az, amikor a sor elején behúzod a betűket, nem?! :P

@Kövérmadár:
hataratkelo.blog.hu/2013/11/22/eletemben_eloszor_otthon/fullcommentlist/1#c21096632
neszevazzeg' posztelőzetes! De most akkor mosmá' haggyá' aludni jóvan?! Mer' én nem a napot töltöm itt, hanem az éjszakát! Csak itt, csak most, csak veletek! :D

nyuszigonosz 2013.11.24. 11:16:14

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez a mozgóhazás, ez jó!
Úgy látom, én is mozgóhazás vagyok. És ez így jó.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 11:16:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Hátezaz.
Van ott olyan hogy mind letöltése. Rákattintok és semmi. Akkor?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 11:16:27

@diggerdriver:
Melyik szolgáltatót használod?
Jobbklikk a képen sem segít?
Esetleg valahol egy "eldugott" download attachements gomb?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 11:16:57

Na elolvastam a chilés bejegyzés nagy részét (az egészhez most nincs türelmem) és mindamellett, hogy a nyálam csorog a gyönyörű, friss gyümölcsök után, az az érzésem, hogy az író itthon csukott szemmel ment el a helyi kultúrnövények mellett és ott csodálkozik rá mindenre. Mi az, hogy itthon csak kétféle kukorica van, a takarmány, meg az étkezési? Mondjuk felhasználását tekintve ez nem két féle, hanem két nagy csoport számtalan fajtával. Meg az óriás tök. Hát, a Nagydobosi is viszi azt a méretet. De ugye, nem a méret a lényeg ;). Stb.stb. Ott sajtolnak olajat a kukoricacsírából, tökmagból? Mert hogy nagyon egészséges mindkettő.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 11:19:49

@vazzup:
Na jó, de ott még tegnap éjszaka van :D

@diggerdriver:
Nagyszerű! Ilyen egy buzi korszakot hallod?
Gazdasági vállság, vallási hidegháború, Orbán Viktor... :)
Hol vannak azok a békés 60-as, 70-es évek, amikor mindenki csak kefélni akart? Nem volt az jobb? :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 11:20:55

@zöldeketbeszélek:

Igen, ez így helyes. Abszurd a hétvégi pótlék állandóan üzemelő munkahely esetében. Ráadásul rossz munkahelyi légkört teremt, mert akkor mindenki vasárnap akar dolgozni a pótlék miatt.

A pótlék arra lett kitalálva, ha valaki normál hétfőtől péntekig üzemelő munkahelyen dolgozik kivételesen hétvégén.

BG-ban a szabály:
- pótlék nem jár, ha a munkahely eleve állandóan üzemel,.
- viszont minden esetben jár pótlék 100 %-.nyi hivatalos ünnepnapokra.
- kötelező a 10 % pótlék 22-8 óra közti munkára.

Hozzáteszem: az egésznek BG-ban semmi jelentősége, mert az emberek 80 %-a feketén és szürkén dolgozik, azaz a papíron lévő fizetés sok esetben csak kis része a valós fizetésnek, azaz tök mindegy a pótlék a papíron leírt fizetéshez képest.

vazzup 2013.11.24. 11:22:01

@Kövérmadár: na, akkor a tegnap éjszakát töltöttem veletek Bár ez a te szempontodból még rosszabbul hangzik. :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 11:22:36

@Babette_:

Egyik országban fájdalommentesen elaltatod a piszok állatot, majd az új országban veszel újat - így sokkal olcsóbb.

:-)

Ezt csak viccnek szántam, mert én sem a fentiek szerint jártam el.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.24. 11:24:17

@Babette_: @vazzup:
Kollegam meselte, hogy amikor valtak a felesegevel a vagyon felosztas mar-mar majdnem pereskedesig fajult (kollegam a ferfi). Mondta hogy ot se a haz se a kocsik nem izgattak annyira, de 2 dologhoz foggal-korommel ragaszkodott: a kutya es a LEGO... mindkettot elvitte az asszony...

morsels (törölt) 2013.11.24. 11:24:22

@Kövérmadár:
Mar epp azon gondolkodtam, hogy irok neked maganban, mert azt hiszem erosen felreertesz te is engem, mikor ez kerul szoba.

Szoval en nem csinalok nagy ugyet ebbol az 'identitasbol'. Ahogy tegnap is irtam, az en tortenetem resze az, hogy magyar vagyok. Mint ahogy mas meg mashonnan jott. Ennyi. Nem vagyok ra buszke, de nem is szegyellem, vagy tagadom le. Egyszeruen csak teny. Nincs kulonosebb jelentosege se.

Sosem ertettem, hogy miert csinal valaki ebbol identitas kerdest. De peldaul a hataron tul elo magyarok (felvidek, karpatalja, erdely, delvidek) identitas tudata joval erosebb, amit eloszor meglepett, aztan mar elfogadtam. Ismerek olyan ittelo magyart is, aki rovasirast tanult :-).
Azt sem ertem, dehat kinek mi a hobbija.
Az igazsag az, hogy azokat ugyanugy nem ertem, akik 'magyarkodnak', mint azokat, akik legszivesebben letagadnak, hogy magyarok.

A gyerek meg majd eldonti, hogy neki mi fontos. En nem agyaltam azon, hogy akkor most Benedek Elek meseket olvassak-e neki, vagy hogy nem fogja tudni, hogy ki Jozsef Attila.

Na... igy az sem erdekel igaza, ha valakinek mas dolga sincs Torokorszagban terhesen, mint az, hogy jajj, most akkor janicsar lesz a gyerekbol, vagy huszar. Vagy egy pasa haremebe kell mennie.
:-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 11:24:51

@tildy:):

Ez az átka az ateista európai állammodellnek. Nem kellett volna kidobni a kereszténységet, s akkor most nem lenne probléma.

vazzup 2013.11.24. 11:28:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: lenne probléma, csak nem az, hogy hogyan viszonyoljunk kedvesen, megértően mások nem káros vagy éppen nem veszélyes bigyóihoz, hanem olyan, hogy akkor most mikor köveznek meg, mert kimondtam, hogy jehova.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 11:29:07

@tildy: Úgy értettem, hogy itt a blogon mi lesz belőle és itt hagynám ki a vitát...

rezsoatya (törölt) 2013.11.24. 11:30:17

@diggerdriver: tegnap lattalak hazafele... Te mindig a mozgasserult-parkoloba allsz be? :-)))))))

kepfeltoltes.hu/131124/Digger_tesco_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 11:30:34

@morsels: Rovásírást én is tanultam :D!

Szerintem olyan, mintha a tündérek írása lenne, titokzatos ;).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.11.24. 11:30:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem, nem ez az atka. En orulok, hogy a keresztenyseg visszaszoruloban, aminek nem orulok, hogy az iszlam egyes kepviseloi "pont olyanok", mint a keresztenyseg egyes kepviseloi voltak 300-400 eve....

Ez annak az atka, hogy mindenki hozhatott mindenfele kulturat, es tettek ra, hogy ez hogy illeszkedik a helyihez.... Romaban mint a romaiak, ha ezt betartottak volna...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 11:31:54

@rezsoatya:
Ezt megtudom nézni de ami emailban küldtél azt nem.
Ami szintén nem lenne baj de amit a lányom küldött azt sem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 11:32:38

@diggerdriver:
Akkor tessék váltani valami emberesebbre ;)
Tudom javasolni a gmail-t, de nem összeszinkronizálós, segglyukbabámulós módon, hanem e-mail fiók, saját jelszóval és ennyi.

Nekem a yahoo egy ilyen útvonal mentén menti a képeket:
C:\Users\Barna\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.IE5\KFT82HIQ
Nem tudom miért...

De tudsz olyat is csinálni, hogy "download all attachement", aztán jön alul (IE esetén) a lábléc vagy mifrász, hogy open / save / cancel. A save szélén van egy nyíl, ha kinyitod, akkor van save / save as opció. Ha az utóbbit választod, akkor elvileg megadhatod, hogy hová mentse. Így jónak kell lennie.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.24. 11:32:50

@morsels: Haz-kocsi ugyben meg tudtak egyezni. A kocsikat vitte kollegam (az a hobbija hogy regi Mini-ket ujit fel meg tuningol, mindig all 2-3 a kertjeben, ez a not abszolut nem erdekelte). A hazat vegul megtartotta a no de cserebe a meg rajta levo hitelt is o fizette tovabb.
Meg egy lo is volt amin hosszasan ment a vitazas, de vegul beismertek hogy mindketten eladtak volna a valas utan, igy eladtak a valas kozben es feleztek...

morsels (törölt) 2013.11.24. 11:34:59

@Don Kartasch:
Itt is hallottam horror torteneteket. Van, ahol 5-10 evig huzodik a valas. Altalaban a nok miatt :-).

morsels (törölt) 2013.11.24. 11:35:39

@zöldeketbeszélek:
Es van karikas ostor, meg ijj a falon? Esetleg fokos is? :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 11:37:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ez az ára a liberializmusnak.
A rosszul értelmezett liberaizmusnak, amelyik azt mondja mindent szabad. Pont.
Nincs tovább.
Nincs tovább, hogy mindent szabad ami másnak nem árt.
Mert bazmeg muzulmán testvérem gyakorold a hited kedvedre abban semmi rossz nincs, de ha rá akarod kényszeríteni másokra akkor menj a picsába de izibe.
Itt van valahol ez elbaszva de nagyon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 11:40:46

@rezsoatya:
Ismerős a kép. Sokszor mentem géppel megvenni a reggelimet:))))))))))))))))
Miért ha celebeknek meg rendőröknek lehet akkor nekem miért nem?:)))))))))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.24. 11:44:02

@tildy:): Az en elmeletem az hogy Europa osszes orszagaban a politikai vezetesnek fu alatt ossze kene beszelni (szerintem meg szokott ez tortenni amugy is) es egyik hetrol a masikra lesoporni az osszes halal kajat a polcokrol valami nyilvanvaloan nevetseges indokkal (a forgalmazonak nem eri meg tovabb arulni mert nincs ra elegendo kereslet).

Akinek van annyira fontos az iszlam, hogy ehhez foggal-korommal ragaszkodik, az majd szepen tovabb all... a tobbiek, akik csak megszokasbol voltak iszlamok, de a jolet fontosabb nekik, meg majd szepen leszoknak rola...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 11:49:40

@diggerdriver:
Annyira nem aggódom, mert ha valóban elharapódzik a dolog, akkor a helyzet ki fogja termelni az úgymond keresztény ellenálló réteget. Először csak politikai szinten (ld. a bevándorlóellenes pártok), aztán majd komolyabban is.
Ilyen szerveződésekben már most is szívesen tevékenyen résztvennék és adott esetben pénzzel is támogatnám őket, mert az nem állapot, amit történik vagy történni "akar". Lehet élni békésen egymás mellett és lehet élni nem békésen. Ha a muzulmánok (vagy bárki más) erőszakossá válik, akkor azzal leteszi a voksát amellett, hogy a továbbiakban nem szeretne békésen élni és mint ilyet, el kell és el is fogják távolítani azok, akik a békésségben hisznek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 11:50:31

@morsels: Nem, de faműves végzettségem is van és népi faragást is tanultam :). Az esztergált próbadarabomat fa testápolónak tartjuk az autó első ülése alatt. Bükkfából van, ha azzal megápolnak valakit, elmegy a kedve a kocsilopástól ;).

Furán menne a karikás ostor az ikeás bútorokhoz :D!

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 11:53:55

@vazzup: akár azért is. a gyereknek iskolát találni is nehéz, és azt se hagynád itthon.
nekem a kotya olyan, mint egy gyerek, csak sokkal könnyebb nevelni:))

www.agraroldal.hu/bozalmas-menhelyi-tortenet.html

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 11:55:40

@puhacica: én meg azt nem tudom felfogni, hogyan lehet egy kutyát elpaterolni
"költözés miatt" pl

a beagle-t egy háztól hoztuk 10 hónaposan, az udvaron tartották, csak nőtt mint a dudva, azért ajándékozták el, mert jött a gyerek.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 11:56:26

@Kövérmadár: a nyúl még fontosabb, azt, ha gáz van, meg lehet enni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 11:57:37

@Don Kartasch:
A halal kaja megvonása önmagában nem lesz megoldás a dologra.

@tildy:):
Ennek az az oka, hogy 500 év lemaradásban vannak. :( Az egész eszmerendszerük kb. ennyire van lemaradva a józan paraszti észtől :(

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 12:00:58

@Don Kartasch: nálunk ezt úgy képzelte az exférgem, hogy övé a lakás, a gyerek, a bankbetét,
az enyém meg a lakáshitel.
és ezt komolyan gondolta.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 12:01:41

@Kövérmadár: akkor még szerencse, hogy nem vagyok kici kínai

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 12:14:46

@morsels:
A határon túliak esetén még megértem, mert kvázi tiltott gyümölcs lehetett az, ami nekem természetes dolog. Hasonló gondolatok mentén nekem egy Milka csoki nem nagy durranás, de egy éhezőnek micsoda csemege lehet.

A többi igazából lerágott csont szerintem. Magyar vagyok? Birca definiciója szerint nem, mert nem vallom magam annak. De másnak sem, így aztán semmi se vagyok? :)
De te mondod jól, igazából tökmindegy az egész.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 12:27:32

@Babette_:
Micsoda gavallér :D
Jól összerúgtátok a port akkor... :(
Apósjelöltem első házasságából úgy szállt ki, hogy eladták a lakást és vettek az exnak és a gyereknek egy kisebbet, a maradékot meg odaadták apósnak. Fizette a gyerektartást, illetve a megkapott pénz egy részéből vett egy kis lakást a gyereknek, amit kiadott és a bérleti díjat is odaadta az asszonynak.
Ezekszerint van olyan, hogy a válás ellenére az apuka szereti a gyerekét :)
És az asszony volt a hűtlen! :D

morsels (törölt) 2013.11.24. 12:34:25

@Kövérmadár:
A bevandorlo ellenes partok is azert alakulhattak ki, mert volt ra igeny. Nem veletlenek az ilyesmik. Egyszeruen a tarsadalmi feszultsegek, amiket az iranyito partok nem, vagy nem jol kezelnek, idovel 'megszulik' a maguk popularis ellenallasat.
Ez ugyanugy ervenyes a magyar Jobbikra, mint az europa tobb orszagaban talalhato jobbos partok felbukkanasara.
A problema az (szerintem), hogy retorikan kivul mas nemigen van. Az igazi problemat nem tudjak megoldani. Ami azt eredmenyezi, hogy egyre radikalisabb lesz a retorika mindket oldalrol.
Ahogy igazi Trebtitsch irta, fizikai vs. szellemi terror alakul ki.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 12:37:16

@Kövérmadár: én nem rúgtam össze, én egy szelíd nő vagyok.

ha számítana, ki a hűtlen, akkor minden az enyém lett volna:)

morsels (törölt) 2013.11.24. 12:38:02

@zöldeketbeszélek:
Szoval a probadarab egy baseball uto? :-)

morsels (törölt) 2013.11.24. 12:38:48

@Kövérmadár:
Aztan ezert kellett Svediaba mennie, dolgozni :-)

morsels (törölt) 2013.11.24. 12:43:33

@Kövérmadár:
Egyebkent az jutott eszembe, hogy amikor a magyar jeghokisok felkerultek az A vilagbajnoksagra, raadasul abba a csoportba tettek oket, ahol a kanadaiak voltak, akkor az milyen nagy dolog volt :-).

Ehhez tudni kell, hogy itt senkit nem izgat a hoki vilagbajnoksag, legalabbis minimum a negyeddontoig senkit nem erdekel, hisz akkor megy a Stanley Cup playoff. Szoval a csoportmeccseket gyakorlatilag nem nezi senki, minimum elvaras az, hogy onnan tovabbjut a kanadai valogatott :-).
Viszont magyar valogatottnak valami elkepeszto dolog volt, hogy a kanadaiak ellen jatszanak. Es probaltam mondani a munkatarsaimnak, hogy hat ez es kepzeld el, aztan kerdeztek, hogy kinek drukkolok :-).
Mondtam, hogy nem drukkolok igazan, mert a magyarok ugyis ki fognak kapni, egyszeruen maga a teny, hogy egymas ellen jatszanak, az a nagy dolog es nekem ezt latnom kell :-).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 12:47:46

@morsels: A mesterem egy népi iparművész bácsi volt, aki valószínűleg a vésőjébe dőlt volna, ha baseballütőt esztergálok neki...:)
Nem, inkább egy lépcsőkorlátot képzelj el, de az összes esztergálható idommal egy darabon. Domború, homorú, éles, lekerekített, keskeny, széles, stb.

puhacica 2013.11.24. 12:52:57

@zöldeketbeszélek: erre gondolsz szerintem: www.port.hu/uton_hazafele_homeward_bound:_the_incredible_journey/pls/w/films.film_page?i_film_id=5251

@Babette_: pedig mennyi ilyen van. és miért kell egy állatot kiiktatni, ha jön a gyerek? egyébként meg én nem mondom, hogy ha mondjuk jövő héten ajánlanának egy állást Ausztráliában, kihagynám Bonaparte miatt, de amint lehetőségem adódna és tudnám, hogy jó helye lesz, kihozatnám magam után. de mi van, ha a karantént meg nem élné túl? szóval tényleg baromi nehéz lenne. de egyelőre nem fenyeget ez a veszély, hogy döntenem kellene. :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 12:57:47

@tildy:):

Rómában mint a rómaiak - ez maximálisan be van tartva. Európa értékrendje az, hogy nincs értékrend, minden relatív, minden érték butaság, a hagyományok hülyeségek, nincs jó és rossz, s mindent szabad. Ezt maximálisan betartják az iszlám fundamentalista bevándorlók.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 13:04:41

@Kövérmadár:

"C:\Users\Barna\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.IE5\KFT82HIQ"

A Barnát cseréld Kovermadarra és jó lesz.

:-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 13:07:16

@diggerdriver:

Van egy bolgár közmondás: Nem az a bolond, aki megeszi a rétest, hanem az, aki odaadja neki. Na, ez itt abszolút érvényes. Jön az iszlám fundamentalista, s látja, hogy mindent szabad, sőt még büszkék is rá a helyiek, hogy "multikulturalizmus" és "tolerancia" van, így hát mi oka lenne nem csinálni azt, amit csak akar.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 13:08:20

@DieNanny:

Attól, hogy csecsemőként tanulod meg, majd folytatod a használatát legalább 7-8 éves korig.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 13:11:05

@morsels:
Nem nem :)
Itt először még a válás előtt dolgozott.
Másodszor pedig már megint házas volt, de most legalább maradt is :)

Bevándorlóellenesség: nem tudom megmondani, hogy mi a jó megoldás. Mindenképpen a szélsőségesség és radikálisság megelőzése lett volna. Jöhetnek, de viselkedjenek. Amint ezt megszegik, összepakolják és és hejdå!
Vannak itt sokan egyébként, akik nem radikálisak, akik tényleg menekültek valami elől (ami nem a szegénység volt, mert ezeknek az embereknek a rászorultsága erősen kérdőjeles -> honnan is van fejenként $10.000-uk arra, hogy idemeneküljenek csempészek által?)
Ez persze egy másik problémát is szül: idejönnek kvázi gazdagon és kapják mellé a segélyt. A sok ivadék miatt néha többet, mint az én fizetésem, amiért megdolgozom. Ez így szerintem nem korrekt... mondjuk én sosem adnék pénzt gyerekek után, mert azt könnyebb megcsinálni, mint tanulni és értelmes szakmában diplomát szerezni, így az állati ösztönöket támogatják és nem a fejlődést. De biztos csak én vagyok ilyen csökött :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 13:13:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Tudod, ebben az a furcsa nekem, hogy akkor nekem is szabad felrúgnom és utálnom őket... és mégsem!

Kezdem azt hinni, hogy mégsem vagyok liberális :D De konzervatív sem... na ilyenkor mi van? ;)

2013.11.24. 13:14:21

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

A liberalizmus egyetlen célja, lebontani az egyén, a társadalom értékrendjét. Nem állítani a helyére semmit. Csak egyetlen dogot.

A sikert. Mint mindenek fölött álló életcélt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 13:16:04

@morsels:

A Jobbik alapvetően más. A Jobbik nem bevándorlás ellenes párt és nem xenofób párt. Nem is lehetne, hiszen Mo-ra nincs érezhető bevándorlás külföldről, s a bevándorlók 80 %-a is határontúli magyar, azaz nem is lehet tudni róla, hogy bevándorló, hiszen mind kinézetre, mind kiejtésre nincs különbség közte és az őslakos között.

A Jobbik alapvetően egy radikális, antiglobalista, protesztpárt. A szegények pártja a gazdagok ellen. Abszolút baloldali értékrenddel. A szélsőbaltól az különbözteti meg, hogy nacionalista. S ebben is radikális. Márpedig a magyar nacionalizmus hagyományosan antiszemita.

DieNanny CH 2013.11.24. 13:18:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Aha. 8 évesen elvisznek a szüleim külföldiába, jön az iskola mondjuk még 15 évig - más nyelven. 23 évesen jobban beszélek a fogadó ország nyelvén, mint a szülőhazámén.
Tehát 10 évesen magyar vagyok - a definíciód alapján, 23 évesen már nem.

Csupán egy egészséges vita miatt kezdek bele. Mert számomra tök mindegy. Érdekelnek érvek és ellenérvek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 13:23:01

@Kövérmadár:

Az ateista európai polgár egyre inkább fasizálódik, ez a helyzet. Ugyanis a fasizmus tűnik sokak számára a megfelelő reakciónak.

Volt egy másik blogrendszerben egy gyakori vitapartnerem, egy Svájcban élő magyar csaj, tök komcsi nézetekkel. Ő vallotta be nekem, hogy egyre inkább a szélsőjobbal ért egyet. S ez tömeges jelenség.

Az alapvető probléma: a multikulturalizmus és a tolerancia félreértése. Ezek ugyanis POZITÍV értékek, de csak akkor, ha valóban azt jelentik, amit jelentenek.

A tolerancia ugyanis azt jelenti: eltűröm azt, amit elutasítok. S nem azt: egyetértek mindennel. Én pl. toleráns vagyok a homoszexualizmussal szemben, mert eltűröm, de utálom. Aki támogatja, az nem lehet toleráns vele szemben, ez fogalmi képtelenség.

S a multikulturalizmus sem azt jelenti, hogy mindenki keveredjen egy zavaros masszává, ahol semmi sem biztos, hanem azt: egymástól eltérő kultúrák együtt élhetnek, egymást elismerve, de nem egyesülve egymással.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 13:24:20

@az igazi Trebitsch:

Gazdasági liberalizmus, politikai liberalizmus vagy kulturális liberalizmus? Ez nem mindegy. Az előbbi kettővel semmi gond, a gond csak a harmadikkal van.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 13:25:42

@puhacica: hát ez egy nagy dilemma . lenne.
én a karantént sem.
a gyerekemet se raknám karanténba. neki én vagyok az isten. sosem élnék vissza ezzel.
a hétvégén nem alszom itthon, akkor is minden bajom van, pedig jó kezekben van.

puhacica 2013.11.24. 13:25:59

@Babette_: kb. 2 hete jöttünk haza Dobogókőn át, amikor majdnem elcsaptunk egy francia bulldog mamit. ott szaladgált a kocsik között. félreálltunk, megpróbáltuk megfogni, de az istennek nem engedett közelebb magához 2-3 méternél. végül kénytelenek voltunk otthagyni. felhívtam az esztergomi menhelyt, mondta a csaj, hogy 2 héten belül ez a 2. kutya, amit ott "találnak". másnap telefonáltam, hogy sikerült-e befogniuk, de mondta, hogy nem. megijedt a kis béna, beszaladt az erdőbe és nem találták meg. :(
Boni olyan, mint egy kismajom, kísérget bennünket mindenhova, egyfolytában dumál, néha igazán kiborító, de hogy elhagyjuk?!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 13:26:41

@DieNanny:

Lehet ez esetben 2 anyanyelved. S esetleg 2 identitásod.

A többes identitás nem ellenérv az ellen, amit mondtam.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 13:31:28

@az igazi Trebitsch:
Tehát azok, akik külföldre mentek, mint liberálisok, mert a saját, egyéni céljaikat (sikerességük kulcsát) előrébb helyezték, mint a társadalmi értéket, az ország felvirágoztatását?

Igazság szerint nem értem sajnos a problémát és azt, hogy miért az én gondolkodásmódom az, ami megágyaz az iszlám szélsőségességnek, amikor pont ellenzek minden szélsőségességet.

Miért probléma az, ha támogatom a házasság előtti szexuális életet? A szex egy jó dolog, nem szabad korlátozni, amennyiben az kölcsönösségen alapszik (ne kezdjünk el lovagolni a pedofilián és nemi erőszakon, mert nyilvánvaló, hogy nem erre gondolok és semmi köze a kettőnek egymáshoz).
Vagy az alkoholfogyasztást? Könnyű drogokat?
A fő kérdés? Ártok vele? Ha nem, akkor miért ne lehetne... ezt sajnos nem értem.
Ugyanakkor az iszlámban, illetve annak az erőszakos térhódításában problémát látok, mert korlátokat szab, felesleges korlátokat, majd sok esetben halállal bünteti ezen korlátok áthágását. Akkor is, ha nem vagyok hívő.
De bármilyen eszmbe behelyettesíthető ide, a lényeg az, hogy az emberek szabadságát körlátozza olyan kérdésekben, amelyek nem marginálisak.
Egy példa: 8 éve élek párkapcsolatban a menyasszonyommal. Házasság előtti szex volt bőven. Ártottunk mi ezzel bárkinek is? Mégsem vagyunk sem pedofilok, mégsem erőszakoltuk meg egymást, sem másokat.

Ahogy digger is írta: óriási különbség van a "mindent megtehetek" és a "mindent megtehet, ami nem árt" között. Az előbbit nem tudom ki találta ki, de egy idióta volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 13:32:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Egyetértünk csak én azt a szófordulatot szoktam használni hogy nem mindig az a hibás aki lop hanem az is aki hagyja hogy meglopják.

morsels (törölt) 2013.11.24. 13:32:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Birca, azert toled tobbet varok.
A nacionalizmusra, populizmusra epulo partok jellemzoi ugyanazok. Az epp uralkodo partok hianyossagait hasznaljak ki manipulativ modon. Ez lehet a bevandorlassal, zsidozassal, ciganyozassal kapcsolatos, az adott orszag jellemzoibol adodoan. Nem az a lenyeg, hogy a Jobbik nem muszlim ellenes, hanem az, hogy van egy tarsadalmi feszultseg, amit az epp iranyito csoport nem tud kezelni.

puhacica 2013.11.24. 13:32:59

@Babette_: ne is mondd, hétvégén mi sem leszünk itthon, a cicakozmetikust "béreltük fel", hogy vigyázzon rá. hát, nem vagyok nyugodt. amíg bent laktunk Pesten, jó volt, találtunk egy önkéntes macskamentő csajt, ő volt a cicaszitter, míg nyaraltunk. cserébe az egyesületnek utaltunk pénzt. de itt Szentendrén nincs senkink. tényleg olyanok, mint a gyerekek. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 13:37:43

@Babette_:

Nem csak Mo-n. Ez alapvetően európai jelenség már egyre inkább.

A legnagyobb európai pártok ma már "néppártok", s középen vannak, s nem érvényes rájuk a baloldal-jobboldal elválasztás szinte semmiben. S legkevésbé a gazdaságpolitikában. Gyakorlatilag az összes nagy párt - függetlenül, hogy magát balnak, vagy jobbnak nevezi - liberális gazdaságpolitikát folytat. S ez ellen lép fel KÖZÖSEN a szélsőbal és a szélsőjobb.

Mo-n a fő választóvonal a "nemzeti kérdés". Aki ebben nacionalista, az jobboldali, aki meg nem, az baloldali. Más nem számít. Ezért van az, hogy szín jobbos gazdaságpolitikai elvekkel baloldalinak számít az ember, ha nem nacionalista. S fordítva: marxista vagy majdnem marxista eszmékkel simán lehet jobboldalinak lenni, ha az ember közben nacionalista.

Például nyugaton Gyurcsány sosem lehetne baloldali, mert semmi köze hozzá. Tipikus jobboldali politikus. Orbán meg mindenképpen valemiféle radikális középbalos párt vezetője lenne.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 13:39:42

@DieNanny:
Maxnak igaza van abban hogy az a magyar aki annak vallja magát.
Az már nem igaz hogy kel hozzá anyanyelvi szinten beszélni.
Széchenyi egész életét Magyarország felvirágoztatására tette fel sőt beleőrült abba hogy Kossuth féle ökrök elbaszták az egészet de nem beszélt magyarul.

morsels (törölt) 2013.11.24. 13:40:53

@puhacica:
Ohh, hogy... inkabb nem mondok semmit.

morsels (törölt) 2013.11.24. 13:44:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ez igy van. Orban inkabb 'balos', politikai erdekbol nemzeti beutessel, Gyurcsany meg inkabb 'jobbos', liberalis beutessel.
Az egyik a gazdasagi, a masik meg az ideologiai 'hitvallas' ugye.

morsels (törölt) 2013.11.24. 13:45:24

@diggerdriver:
hat szerintem a kovermadar is magyar, meg ha sved is mondja magat :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 13:46:39

@morsels:
Nem emlékszem hogy valaha is svédnek mondta magát.

morsels (törölt) 2013.11.24. 13:48:29

@diggerdriver:
Efogult vagy :-)
(meg az is nyilvanvalo, hogy meg mindig meg vagy sertodve ram :-))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 13:48:38

@morsels:
Nekem is nehéz visszafogni magam:))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 13:50:01

@morsels:
Áhhh hülyeség volt. Már túltettem magam rajta.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 13:51:26

Most pedig születésnapi parti okán kénytelen vagyok meglátogatni egy PUB-ot.
Majd jövök.

2013.11.24. 13:52:03

@Kövérmadár:

Nem. Attól hogy valaki az egyéni boldogulását keresi, még nem liberális. Attól, hogy valaki szereti a hazáját, még nem nacionalista.

Amit max helyesen megfogalmazott, van gazdasági, politikai, kulturális liberalizmus. Amiben szerintem téved, az az, hogy ezek egymástól függetlenek.
Az iszlám probléma Európában, mindhárom "liberalizmus" következménye.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 13:53:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Én is úgy gondolom, hogy ezek pozitív dolgok, ha helyén vannak kezelve.

A legnagyobb problémát abban látom, hogy az emberek erőszakosak. Rá akarják erőltetni másokra a saját értékrendjüket. Erre az én reakcióm az, hogy beköltözök az erdőbe...

Nem nagyon ismerek multikulturális közeget, mert sévdekkel, magyarokkal és finnekkel dolgozom együtt, itt olyan minimális a különbözőség, hogy elhanyagolható.

Mondok egy, szerintem elég szemléletes példát. Te vallásos vagy, én pedig nem. Te mondjuk fontosnak tartod, hogy böjtölj tavasszal én viszont nem fogok. Én tiszteletben tartom, hogy te böjtölni szeretnél, ezért:
- nem szekállak vele;
- nem írom elő neked, hogy ne tedd;
- nem hívlak meg egy jellemzően húsételeket készítő helyre ebédelni;
- ha meghívlak hozzánk, akkor olyan ennivalót csinálok, ami nem ütközik az éppen aktuális böjtöddel.

Mindezekért cserébe elvárom, hogy:
- ne akard előírni, hogy én is böjtöjjek;
- ne akarj megbűntetni, amiért nem böjtölök;
- ne szákálj azzal, hogy milyen jó böjtölni.

Beszélgetni lehet róla, sőt, szeretek idegen dolgokat megimserni, de a tudás és az alkalmazás nem ugyan az.

Érted, hogy mi az "én" liberalizmusom? Hogy az elfogadás vagy "megtűrés" mellett elvárom cserébe, hogy én is el legyek fogadva "meg legyek tűrve".

morsels (törölt) 2013.11.24. 13:59:43

@Kövérmadár:
Nalatod, itt van a kulonbseg kettonk kozott. En tolerans vagyok, de nem koltoznek erdobe, hanem elkuldom a PC-be.
Altaban az a problema (marmint az egyennel), hogy mi az a hatar, amit meg kepes elviselni. En meg mar eleg oreg vagyok ahhoz, hogy meghuzzam a hatart. Mondjuk nem vagyok liberalis sem.
Ami nem jelenti azt, hogy rasszista, vagy nacionalista lennek, csak egyszeruen van egy hatar, ami nekem jelenti az egyuttelest. Es ebbe a saria nem fer bele.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 14:05:30

@morsels: nem ő volt. a sámán mondta, hogy már angol.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 14:06:03

@diggerdriver: akkor dugjatok egyet gyorsan, aztán beszélgessünk tovább.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 14:06:50

@diggerdriver:

Széchenyi is beszélt magyarul, csak németül jobban tudott, mint magyarul.

Az akkori felső osztályban ez bizony gyakran megesett.

Latcho Rom 2013.11.24. 14:08:29

@Babette_: szep is a ferfiszerelem, beon.

morsels (törölt) 2013.11.24. 14:11:05

@Babette_:
Ohh, a ducimadar is mondta, hogy ha kerdezik, akkor o azt mondja, hogy svediabol van :-)

DieNanny CH 2013.11.24. 14:14:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Aha. Arra nem is gondoltam, hogy az embernek 2 anyanyelve is lehet.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 14:15:51

@diggerdriver:
Szegénykém, rettenetes lehet! :)

@morsels:
Most mondom el utoljára: NEM vallom magam svédnek! NEM vallom magam semminek sem, ember vagyok és a teljesítményem alapján ítéljenek meg, nem a származásom és ne Puskás vagy Orbán Viktor vagy a svéd király kicsapongásai alapján.
Te engem szándékosan cukkolsz ;)

2013.11.24. 14:16:32

@Kövérmadár:

Nyolc éve ugyanabban a párkapcsolatban élni?
Madár, madár, Te Svédországban egy konzervatív gondolkodású embernek minősülsz.

DieNanny CH 2013.11.24. 14:17:30

Meg mi van akkor, ha az egyetemet már egy 3. nyelven végzem? Akkor 3 anyanyelvem van? De akkor mi értelme a szónak: anyanyelv? Miért nem elég annyit mondani: 3 nyelven beszélek?

morsels (törölt) 2013.11.24. 14:17:42

@Kövérmadár:
Bar azert milyen ember mar az, akinek csak 9 ujja van. De tolerans vagyok.
:-)

tucano 2013.11.24. 14:20:31

@diggerdriver: öööö, vesztésre? Amikor Budán lobogott a félholdas, akkor álltunk vesztésre....

morsels (törölt) 2013.11.24. 14:20:43

@DieNanny:
Namost nem ertem igazan, hogy ez mitol filozofiai vita, de szerintem az anyanyelv az az, amit a gyerek elsonek megtanul. Altalaban az anyjatol (vagy legalabbis regebben ez volt az altalanos, mert ugye ok voltak a gyerekkel). Es ahogy az meselt neki, enekelt, beszelgetett vele, az volt az anyanyelv.

Aztan persze lehet ezt is hiperrealisztikusan elemezni, csak eppen semmi ertelme. Szerintem.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 14:21:28

@DieNanny:

Pedig előfordul ez, különösen emigráns gyerekek között és többnyelvű családokban.

Az én anyai nagymamámnak 4 anyanyelve volt. Rekordszerű, de tény. A szülei különböző nemzetiségűek voltak, egy harmadik nemzetiség többségi környezetében éltek, egy negyedik nemzetiségű országban, melynek iskolájába járt. S még pluszban beszélt még 2 nyelvet, már alacsonyabb szinten. Na, hol született és élt gyerekként a nagymamám? Szerintem kitalálható, mert kevés ilyen hely van.

puhacica 2013.11.24. 14:21:49

@morsels: akkor nyilván nem sértelek meg, ha nem válaszolok. :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 14:23:07

@DieNanny:

Felnőttként új anyanyelv - ez szinte kizárható. Még a középiskola sem hat így. Nem iskolafüggő ez, hanem korfüggő. Nagyjából 7-8 éves korban zárul le az anyanyelvképződés.

morsels (törölt) 2013.11.24. 14:25:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ez igy van.
A fiam peldaul magyarul nem beszel jol, angolul meg kifogastalanul. Ettol meg o is azt mondja, hogy a magyar az anyanyelve.

Nem ertem, hogy ez miert okoz nehezseget masoknak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 14:25:50

@DieNanny:

"Miért nem elég annyit mondani: 3 nyelven beszélek?"

Mert nem ugyanaz. Az anyanyelvi szint a legmagasabb.

Én is beszélek, értek kb. 10 nyelven különböző szinteken, de csak a magyar az anyanyelvem. Még a bolgár sem az, pedig azt majdnem anyanyelvi szinten tudom.

DieNanny CH 2013.11.24. 14:31:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

De a példámban pont arról volt szó, hogy hiába tanultam 8 éves koromig a szüleim nyelvét, ha 23 évesen egy másik nyelvet sokkal jobban beszélek. Akkor most az lett az anyanyelvem, csupáncsak azért, mert a legmagasabb szinten beszélem?
Meg így akkor nincs értelme a '2 anyanyelv' -dolognak. Hiszen, egyforma szinten egyik nyelvet sem lehet beszélni. Az egyiket mindig jobban tudom. Ami az anyanyelv lesz. Amiből ezek szerint mégsem lehet kettő.

DieNanny CH 2013.11.24. 14:33:19

@morsels:

Oké, akkor van az az irány, hogy anyanyelv az a nyelv, amelyiket legelőször megtanultuk. Max azt írta, az, amelyiket a legmagasabb szinten tudjuk. A kettő néha nem esik egybe.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 14:33:45

@morsels:

Apám így van a bolgárral. Két nyelven nevelkedett, magyarul és bolgárul, Mo-n alsó tagozatban bolgár kisebbségi iskolába járt (míg meg nem szüntették az iskolát 1950-ben), viszont igyekszik sosem beszélni bolgárul, mert úgy érzi, hogy nem beszél elég választékosan. Ő azt mondja "gyerekesen" beszél csak bolgárul.

Üzleti tárgyalásokon BG-ban angolul beszélt mindig - persze ilyenkor plusz előny, hogy érti a másik felet akkor is, ha az bolgárul beszél... :-)

morsels (törölt) 2013.11.24. 14:35:26

@Kövérmadár:
Egyebkent meg -12 fok van most nalunk.
Csak mondom :-)

DieNanny CH 2013.11.24. 14:36:36

@33621:

Mindig is tudtam, hogy a magyar egy mártírnemzet. Inkább kimegy több százezer külföldre, a válságba nyomorogni, mint hogy otthon élvezné a kánaánt.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 14:38:24

@morsels:
Az pl. nekem sem.

Az elküldöm őket a PC-be, ha jól értelmezem, akkor nem teljesen járható út. Egyrészt, ha én itt kifakadok, azért meghurcolnak, mert akkor rasszista vagyok.
Ha "erőszakkal" védem meg magamat, akkor meg lecsuknak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 14:39:12

@az igazi Trebitsch:

Majdnem. Kárpátalja. Nagymamám ott született, a csehszlovák uralom idején. Édesanyja német, édesapja ukrán. A családban e 2 nyelvet használták. A városban (Nagyszöllős) a magyar volt a többségi nyelv, gyerekként azt hallotta a leggyakrabban. S a hivatalos nyelv meg cseh volt, s ő is cseh tannyelvű iskolába járt.

morsels (törölt) 2013.11.24. 14:40:16

@DieNanny:
Nem, nem esik egybe. Viszont nem latom ertelmet boncolgatni, mert lehetne a vegtelensegig.
Mondok peldat.
A gyereket az apja is, meg az anyja is neveli, az egyik nemet, a masik francia, aztan mondjuk Bulgariaban jar bolcsibe. Nyilvanvalo modon mind a harom nyelv hatassal lesz ra, hogy melyik lesz a dominans, az nem egyertelmu, hanem az adott helyzettol, szuloktol fugg.
Nade hogy mit kell ragodni azon, hogy most mi az anyanyelve, azt nem ertem. Meg mindig. Az anyanyelv az az, amit a gyerek az anyjatol tanul. Egy fogalom, amibe nem fer bele minden.
Mint ahogy vannak olyanok, akik sem ferfiak, sem nok. Nekem ez nem komplikalt, hanem erdekesseg :-)

2013.11.24. 14:45:46

@33621:

Az a baj az újságírókkal,hogy mindig csak a szövegkörnyezetből kiemelt mondatokkal dobálóznak.
Most ugye kiemelték a miniszterelnök mondandójából a hasítunk szót. Pedig volt folytatás is. Orbán így folytatta:

-Egészen pontosan Én hasítok, a Simicska, meg a Lőrinc. A Mészáros Lőrinc.

Na így már ugye érthető.

morsels (törölt) 2013.11.24. 14:45:57

@Kövérmadár:
Mondom, tudni kell a hatart. A hatarok azert vannak, hogy feszegessek oket. Mint a gyerek.
Aztan ha mar tul messzire megy, akkor elmondom a PC-met. Persze benne van, hogy nem vagyok tolerans, de mar eleg oreg vagyok ahhoz, hogy ne erdekeljen.

Mondok peldat.
En azon voltam kiakadva, amikor itt egy sikh faszi RCMP officer lett es csinaltak neki turbant az unnepi egyenruhahoz. Mert persze, a tolerancia szep meg jo dolog, nadehat az RCMP meg egy 'institution', egy kanadai jelkep. Mi a fasznak kell megvaltoztatni? Nem ertem, most sem ertem es el is mondom. Es nem, nem azert, mert rasszista vagyok, hanem azert, mert van egy hatar. Es nekem ez a hatar at lett lepve.

DieNanny CH 2013.11.24. 14:47:36

@morsels:

Akkor ez a harmadik definíció: amit az ember az anyjától tanul.
Szomszédomban anya Costa Rica-i, apa svájci. 10 éves gyerek anyanyelve akkor spanyol, pedig Svájcban él. Unokaöcséim anyanyelve magyar, pedig szintén Svájcban élnek.

... Ebből is látható, az, hogy anyanyelv, mindenkinek mást jelent.

Latcho Rom 2013.11.24. 14:52:44

@morsels: nem egy darab szikh faszirol volt szo, s ha a szuletett kanadaiak elfogadtak ezt, ha morogva is - fogadd el te is.
Period

morsels (törölt) 2013.11.24. 14:57:07

@DieNanny:
Az emberek sokszor keverik a definicio es a fogalom jelenteset. Valoszinuleg azert, mert az absztrakt fogalmak jelenteset definciokkal probaljak jobban behatarolni, de sokszor ez keptelenseg.
Peldaul mikor van hideg, vagy meleg? Mi a szerelem? Mi a joindulat? Mi a kellemes szello, vagy mi az onzoseg?
Amikor egy adott fogalmat definiciokent probalsz kategorizalni, akkor annak altalaban jogi okai vannak. Peldaul hogy mikortol 'felnott' valaki. Az absztrakt fogalom lenyege pont az, hogy ha definialod, akkor egy csomo alkategoriat kell felallitanod, amit aztan persze egymashoz kepest kell besorolnod...
Na ez az, amit bizonyos dolgok eseteben egyszeruen ertelmetlennek tartok.
Az anyanyelv is ilyen.

morsels (törölt) 2013.11.24. 14:58:01

@shakti_rom:
Hat ez az, ok is morogtak.
Es en morgok most is. Ahogy ok is.
De mar megszoktam, hogy te mindig megmondod nekem, hogy hogyan kell gondolkodnom.
:-)

morsels (törölt) 2013.11.24. 14:59:02

@shakti_rom:
Aztan meg te is froggozol, pedig hat mi kozod van hozza, ugye.
Marmint azon kivul, hogy a szakszervezet.

Latcho Rom 2013.11.24. 15:00:49

@morsels: Rossz peldat hoztal, hisz nem egyedi esetrol volt szo.

Reg nem tema ez, ahol en elek, ott nem.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 15:02:31

@DieNanny:

Anyanyelv = amin a legjobban tudod kifejezni magadat. Az, hogy az anya tanította-e másodlagos, bár az esetek 99 %-ában ez történik.

skylla 2013.11.24. 15:03:42

@Kövérmadár: most nem erre valaszolok, de megneztem az elsö reszt, es jol ertettem?

ellenszenves sved szöke liba nem erti, miert akar valaki gyereket (hehe), de együtt kell dolgoznia a neki ellenszenves szörös dan de szinten felügyelövel vagy mi, akinek viszont negy gyereke van, es ezt valami agyatlan ürge miatt, aki ket fel nöt a sved-dan hatarra pakolt egy hidon. közben bonyodalmak egy sziv es egyeb maganeleti problemak miatt. a szelesseggücsaj/harcsabajszufiu-vonalat egyelöre nem ertem. de azert kenemvagom a többit? ;)

morsels (törölt) 2013.11.24. 15:06:29

@shakti_rom:
Hat persze hogy nem tema. Majd ha az osszes RCMP officer fejen turban lesz a Stetson kalap helyett, az sem lesz az.
:-)

(egyebkent meg nem erted haver... nekem aztan tok mindegy, te is beoltozhetsz kopaszon RCMP-nek, legfeljebb meglepodok)

Latcho Rom 2013.11.24. 15:10:12

@morsels: Ki fogod birni, ha meg nem ..koltozhetsz at quebecbe a tobbi intolerans mothefucker kozibe. S szaladgalhatsz a bocskaidba :d

morsels (törölt) 2013.11.24. 15:12:41

@shakti_rom:
Hat persze hogy kibirom.
De azert teged megnezlek majd turbanban. Biztos vagyok benne, hogy jol all neked :-).

morsels (törölt) 2013.11.24. 15:13:40

@shakti_rom:
Bakker, ugy neznel ki turbanban, mint egy hershey kiss :-)

Latcho Rom 2013.11.24. 15:16:23

@morsels: na de komolyan is, tudjuk hogy az RCMP egy elegge waspy, nem annyira nopartolo muintezet. Ergo korantsem fenyeget a turbanra valtas ott. Mind a ket peldadnak eros fingszaga vala koma. Csak azert nem kell mindig irni hogy latszodj :)

Ennike (DK) 2013.11.24. 15:18:55

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Max magyarazd el kerlek nekem is, mivel en nem rendelkezem nagy hattertudassal, , miert utalnak engem emberek, vagy viselkednek maskepp, csak azert mert kimondom, hogy erdelyi vagyok. Nem tud semmit rolam, csak azt, hogy en kimondom, hogy honnan szarmazom. Miutan a kezdeti rozsaszinu szemuvegem leesett, mert azt gondoltam, en szeretni valo ember lehetek, ha nem bantok mast es nem artok a legynek sem, egyre nyilvanvalobb lett, hogy ez egyeseknek nagyon csipi a szemet, meg a torkat. Hogy jon barki is azzal, hogy ismeretlenul beskatulyazzon, meg velemenyt alkosson, megkerdojelezze az identitasomat, ami csak az enyem. Oszinte kivancsisaggal varom okfejtesedet.

2013.11.24. 15:21:41

"Nem tudom, azt tudjátok-e, hogy többek közt a paprika is (ahogyan a burgonya, kukorica, paradicsom, zöldbab, a tökfélék gyakorlatilag összes fajtája is), Dél-Amerikából származik?"

Nebaaaaaasz.....teeeeenyleeeeg????? :DDDD

Demostkomolyan, van aki ugy nott fel Magyarorszagon, hogy ez neki uj informacio? Es vezethet autot meg minden? Nemaaar :D

Nadenemgonoszkodom, halas vagyok neki a lila kukoricas kepert, azert erdemes volt ma felkelnem, nagyon jo :))

M. Péter 2013.11.24. 15:21:50

@Kövérmadár: "honnan is van fejenként $10.000-uk arra, hogy idemeneküljenek csempészek által?"
Az összes rokon összedobja a megtakarított pénzét, kölcsönt vesznek fel, vagy akár az embercsempészek hitelezk meg az út árát, cserébe az áldozat dolgozhat rabszolgaként, amíg ki nem fizeti az utat.

morsels (törölt) 2013.11.24. 15:23:55

@shakti_rom:
Az RCMP egy kanadai jelkep. A turban nem mukodik a stetson helyett.
Es itt nem arrol van szo igazabol, hogy most aztan indiai, vagy kinai figurak fogjak megnezni azt, hogy hol szivod a fuvet, hanem egy jelkeprol.
Mert hat szerintem hulyen nez ki egy turban a stetson helyett. Na. Ennyi.

(az utolso mondatodra meg inkabb nem is valaszolok)

morsels (törölt) 2013.11.24. 15:27:25

@Ennike:
A korabban emlitett Szilagyi E. az oka ennek a kerdesnek?

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 15:29:29

@Ennike: elmondanám, de ma nincs kedvem poltitizálni

Latcho Rom 2013.11.24. 15:30:16

@morsels: mukodik espedig azert mert pont azt mutatja az orszagrol hogy meg EZ is belefer. Sajnos nem mindenkinek, mint a peldad muatatja, de meg eleg zod vagy itt, tobb szempontbol is :)
Jaja, en is.

ennyi az ennyi, vege a TIT kurzusnak.

Ennike (DK) 2013.11.24. 15:30:47

@Babette_: en magam is utalok politizalni, de megis, megtenned a kedvemert... kerlek:)

Latcho Rom 2013.11.24. 15:30:55

@Babette_: Royal Canadian Mounted Police

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 15:33:00

@morsels:
Ezt teljesen megertem, en sem ertenem. Ez a tipikus esete annak, hogy a befogado orszag alkalmazkodjon. Az pedig szamomra is a hatar tuloldala mar.

@skylla:
Sajnos az elso reszbol sok minden nem derul ki. Ami szerintem fontos, hogy a csaj aspergeres vagy valami hasonlo mental-illness van a fejeben, nem is kicsit. Ez fontos, hogy megertsd a reakcioit.

Az elso resz utan nekem is ellenszenves volt, kesobb ez elmult es kedvenc lett belole :) (nagyon minimalisan magamra ismertem a szocialis erzekenysegeben ;) ).

A tobbi vonalat majd megerted ;)

Szoval kitartas, nagyon jo sorozat :)
Ma adjak a zaroepizodot a 2. evadban, nezni fogjuk! ;)

morsels (törölt) 2013.11.24. 15:35:13

@Ennike:
Azt hiszem, hogy a mai Magyarorszag egy identitas valsagon megy keresztul; ami akar vicces is lehetne, ha nem politikai karvajok tepnek a majat.
:-)
Nade komolyan. Nekem ugy tunik (innen messzirol), hogy ma, Magyarorszagon az, hogy magyar vagy, valamifele elkotelezettseggel, egyfajta hitvallassal jar. Te, mint erdelyi magyar ebbe a civakodasba csoppentel bele. Szerintem ne is foglalkozz ezzel, a nagy magyarkodokat keruld ki.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 15:35:39

@M. Péter:
Haat... jol hangzik, de akiket en ismerek itt, zsebbol fizettek. Igaz sokan hazudjak magukat szomaliainak, kozben eritreaiak. A ketto kozott nagy kulonbseg van am.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 15:37:51

@Ennike:
egyszer mondom csak el, tényleg nincs kedvem politizálni.
szerintem az az oka, hogy erőszakkal akarnak ránkerőltetni határon túl élőket, mint munkavállalással, mind támogatással, mind határon túli szavazással, mind pedig azzal, hogy szinte gyakorlat lett, hogy egy kinti látogatás során kerül bele nyilatkozatba új információ az országunkkal kapcsolatban (nevetséges).
az egészet le akarják nyomni a torkunkon.
ezért.

sajnos, felfogni képtelenek, hogy abszolút kontraproduktív.
vagy igen, és csak a szavazatok érdeklik.

morsels (törölt) 2013.11.24. 15:37:58

@shakti_rom:
Zold, mi? :-)
Nem lehet mindenki olyan libsi, mint te. Nem is ertem, hogy miert nem kampanyolsz a halal KFC miatt.
:-)

Ennike (DK) 2013.11.24. 15:39:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: es ennek az idegenellenessegnek honnan ered a gyokere, mert en ezt sem tudom...

morsels (törölt) 2013.11.24. 15:39:39

@Kövérmadár:
Es latod?
A kvazi foldim basz le, hogy nem vagyok eleg tolerans :-)
Najo, en pecsi vagyok, o meg budai gyerok, nadehat az elvileg meg most is ugyanaz az orszag :-).

2013.11.24. 15:44:31

@Ennike:

Gondolom azt is megkaptad, hogy csak ugródeszkának használtad Magyarországot.

skylla 2013.11.24. 15:45:16

@Kövérmadár: sajnos csak az elsö reszt talaltam meg angol felirattal a youtube-on, ugyhogy nem tudom követni tovabb :/ vagy tanuljak meg svedül gyorsan? (neha különben jobban ertettem a nemet nyelvtudasommal, mint az angollal... 1-2 szot)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 15:46:05

@morsels:
Én sem örülnék, ha a tolerancia jegyében a 3 koronából egy egyiket félholdra cserélnék.
Vannak az országoknak jelképeik, amiken nem kell változtatni, különösen nem bevándorlók kedvéért.

A változtatás lehet idővel szükségszerű vagy kívánatos, de egy bevándorló megjelenése és saját szokásai nem azok.

Erre a toleranciára azt tudom mondani, hogy majd akkor fogadom el a turbánosokat / lepedősöket az utcán, amikor elfogadják a bikinis nőket is egy mecsetben. Különben nincs meg a kölcsönösség. Kölcsönösség nélkül pedig semmit sem vagyok hajlandó elfogadni, megtűrni.

@Babette_:
Ez így van!
Alapvetően nem érdekelnek a határon túli magyarok. De amikor már sokadik éve ezzel nyaggatnak, akkor bezárkózom és azt mondom, hogy inkább ne jöjjenek, mert akiket ennyire sztárolnak, azokra nekem tuti nincs szükségem.

Ennike (DK) 2013.11.24. 15:46:20

@Babette_: a hataron tuliak szavazasi jogat en is vitatom, de, en nem ereztem, amig ott eltem, oszinten semmit abbol, hogy engem barmilyen privilegium ert volna, vagy engem eroltettek volna barmivel is.
Azokat, akik bennem, olyasmit lattak,ami nincs, azokat leepitettem.
Mindvegig ereztem egy fajta ellenallast, egyesek reszerol iranyomban, es belul fajt, mert a sajat magyarjaimtol rosszabbul esik mert, hogy a romanok miert utaltak, az vilagos volt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 15:47:09

@Ennike:

Eredetileg csak etnikai oka volt. A XIX. században döbbentek rá a magyarok, hogy a magyarság kisebbségben van Mo-n, így nem tudják a korabeli nacionalista mozgalmak példáját követni Mo-n is, hiszen ott a nyilvánvaló akadály: nem magyar többséggel nehéz magyar államot építeni. A megoldás: a magyarosítás, de többnyire sikertelen lett, így az utálat a magyarosodni nem akaró idegenek ellen fordult.

Mára a helyzet súlyosbodott: ma már az utálat kiterjed a magyar etnikumú külföldiekre is. Ezt lovagolta meg az MSZP 10 éve, egy gyalázatos kampányban (állampolgársági népszavazás).

morsels (törölt) 2013.11.24. 15:50:02

@Ennike:
Teged (benneteket) politikai eszkoznek hasznalnak.
Ebbol kifolyolag vannak azok az erzelmi, zsigeri megnyilvanulasok, amiket emlitesz.
Szerintem tenyleg nem kene komolyan venned. Azt megertem, hogy nehez nem komolyan venni, de legalabb lasd azt, ami ma Magyarorszagon tortenik. Minden csak politikai babu nekik.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 15:51:16

@skylla:
Szinkronosan fent van a neten az első évad... ha érdekel megoldjuk valahogy a dolgot :)

Ennike (DK) 2013.11.24. 15:51:45

@morsels: elkotelezettseg...en nem tudtam ott elni, azt ereztem megfulladok, innen visszajarni sokkal jobb, szeretem Magyarorszagot, magyarnak vallom magam, magyar az identitasom. de itt is ervenyes az a mondas mint az emeri kapcsolatoknal: jobb tavolrol szeretni mint kozelrol gyulolni, habar ez a gyuloles szo nagyon eros.

skylla 2013.11.24. 15:52:33

@Babette_: igy van.

különben erdekelne egy statisztika, hogy pl. az utobbi 20 evben erdelyböl, ukrajnabol, szloveniabol magyarorszagra költözöttek közül hany szazalek maradt magyarorszagon.

Latcho Rom 2013.11.24. 15:53:49

@Babette_: Ok rugj tejis a zold libsi budai valagamba mint a kvazi parizer :))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 15:55:25

@skylla:

Most már ez egyszerűbb lett. Nem kell átköltözni, meg lehet szerezni az állampolgárságot ott maradva is. S bár egy erdályinek ez nem akkora nagy dolog, de Ukrajnában bizony az: a magyar útlevél 20-szor jobb, mint az ukrán.

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 15:55:43

@Don Kartasch: az én kutyamat elvitte a kutya ...

ezen aki franciaul tud jot nevet, mert a chienne erosen pejorativ jelzo egy nore...

Latcho Rom 2013.11.24. 15:56:44

@Kövérmadár: Sved gondokkal tele a vilagsajto. A korona az hagyjan, de egy sved zsido no svedorszagtol kert menedekjogot, szimbolikusan. Nem semmi.

33621 2013.11.24. 15:57:15

@Ennike: Irigyek az emberek mert te onnan a rosszabb körülmények közül meg tudtad csinálni szorgalommal azt amit elértél, ők meg lustaságból vagy hozzáértés hiánya miatt nem voltak rá képesek. Tudod a szomszéd tehene effektus!

Ennike (DK) 2013.11.24. 15:57:24

@skylla: en mar nem egy erdelyi magyart hallottam mondani, hogy utalja, ami most Mo-on tortenik, de gyerekek, stb, nem akar ven fejjel ujrakezdeni, de ha tehetne, tovabballna. Nagyon sokan nem erzik mar jol magukat "otthon".

morsels (törölt) 2013.11.24. 15:57:47

@Kövérmadár:
Hat errol van szo.
Van itt nem messze tolem egy ortodox zsido kozosseg. Vagy szerb ortodox templom. Vagy libanoni templom.
Meg vannak kendos muzulmanok, aztan egyik sem zavar. En sem zavarom oket.
Aztan az, hogy elfedi az arcat, mert a vallasa azt akarja tole... hat, hogy a faszba engedtek az orszagba, ha azt sem tudtak, hogy hogyan nez ki? :-)
De ezen meg tudnek rugozni, mert azert a kibaszott nagy toleranciaban pont az veszik el, ami a lenyeg. Ami miatt egy kozossegnek van egyeni karaktere, amitol mas mindenki. Van, aki ezt felvallaja es van, aki nem.
Nadehat szerintem semmi baj nincs azzal, hogy ugy vagyunk ugyanazok, hogy kozben nem vagyunk egyformak.

morsels (törölt) 2013.11.24. 16:00:04

@Ennike:
Jajj, nem azt irtam, hogy neked kene elkotelezettnek lenned.. :-)
Hanem azt, hogy ahogy en latom innen messzirol, egyfajta elkotelezettseget varnak el... persze azoktol, akik politizalnak.
Akik nem, azok ugyanugy ereznek szerintem, mint te.

Ennike (DK) 2013.11.24. 16:05:30

@morsels: apropo szilagyi erzsebetes kommentek a fb-on, ezert vettem magamra, de jol esett, azoktol,akik helyre tettek, de nem hagyja, hagyta magat a gonosz...akaratom ellenere, jo vitatott poszt lett.

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 16:08:32

@Kövérmadár: islammal kapcsolatba
.. nagy viszhangja volt a heten annak a fotonak nalunk amikor bolcsis gyerekek csoportjat az utcan setalva ket burkas talpig eltakart no felugyelte ..... az ilyen gyermekeknek nagyon fontos a szakertok szerint a jelek arckifejezesek egyebb beszeden kivuli kommunikacio , amit igy termeszetesen nem tudnak a gondozok atadni .. ok azzal vedekeztek csak ha az utcara lepnek v ferfi teszi a labat a garderibe oltoznek igy ... de pl egy szakerto azt mondta meg egy teli kapucnival is nehez minden szemszogbol biztonsagosan kovetni egy kisgyereket ( lelep a jardarol v elesik ) hat még egy burkaban ..ugy latszik az idiotaknak fontosabb hogy ne lassa ferfi oket mint a gyerekek ...

morsels (törölt) 2013.11.24. 16:08:57

@Ennike:
Nekem nincs fb cuccom.. de ne foglalkozz az olyanokkal. Az igazsag az,hogy nekem.. vagyis szamomra erdekes az, hogy te inkabb magyar vagy, mint en.
Jelentsen ez barmit :-)
Es ne zavarjon az sem, hogy belekotnek abba, hogy Magyarorszagot ugrodeszkanak hasznaltad. Ugyan.

Ahogy en latom, te magyar vagy. Raadasul jo ember, ami tobbet jelent. Az, hogy magyarkent vagy jo, az csak plusz pont :-)

Ennike (DK) 2013.11.24. 16:09:55

@33621: egyebkent en is ezt gondolom.
Mit ertem el en az eletben, 45 evesen, szinglikent? ugy sem fogom soha otthon, vagy jol erezni magam..
Van, aki ilyen latokepessegekkel rendelkezik, es o jobban tudja, mint en. Probalja utanam, azutan pofazhat.

skylla 2013.11.24. 16:12:05

@DieNanny: ezekböl mindegyik csak reklam :( telepiteni meg nem fogok semmit

Ennike (DK) 2013.11.24. 16:15:08

@morsels: En Magyarorszagot vegallomasnak szantam. Es jo ember vagyok, nekem ez az ertek, es nehezen fogom fel, es erthetetlenul allok szemben a gyulolkodokkel

morsels (törölt) 2013.11.24. 16:18:41

@montroyal:
Latod Kero?
A quebeci franciak pont abba fulladnak bele, amit sajat maguknak akartak. A tolerans mizeria eredmenye.
En meg ugy vagyok vele, hogy tolem aztan mindenki ugy el, ahogy akar, csak csinalja a sajat orszagaban. Tolem Quebec is sajat orszag lehet :-).

33621 2013.11.24. 16:19:24

@Ennike: A feleségem csak egy évvel idősebb mint te és Partiumi származású. Kár hogy még szingli vagy! Egy ilyen értelmes és szorgalmas nőnek jó lenne egy stabil családi háttér. Annak idején elkerültük egymást lehet másképp alakult volna az életünk.

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 16:21:01

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Az én anyai nagymamámnak 4 anyanyelve volt.

ezen jott nevettem mert akkor ra vonatkozott volna
- csinalja akinek 2 anyja van!!! sot 4 ..

erdekes 4 anya egy csaladban ..ma mar a valasokkal lehet tobb is igaz ..

morsels (törölt) 2013.11.24. 16:21:07

@Ennike:
Mondom ujra. Szerintem ma Magyarorszagon mindeni egyfajta politikai babu. Plane a hatarokon tul elok.
Ne vedd magadra. Ne vedd ugy, hogy ez szamodra identitas kerdese. Persze, mindig lesznek, akik be fognak szolni, de ez csak a mostani hangulat miatt van. Ami szomoru, de ez van.

morsels (törölt) 2013.11.24. 16:22:08

@montroyal:
4 anyanyelve volt, nem 4 anyja.
:-)

Latcho Rom 2013.11.24. 16:26:11

@morsels: Ja lattam a kepet en is, fenebe az eltakart arcokkal, saria torvennyel. Egyik se fer bele a nagy fene toleranciankba. epphogy forditva. De ez a ket dolog nem excuse a Charterre.

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 16:26:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nalunk is regebben bevontak azt hiszem a repuloterrol a karacsonyfat meg a varoshazan is voltak problemak de erdekes modon ha mar muslinozunk , a megoldas az lett hogy a sokagu gyertyatartot(!!) is kotelezo kitenni ahol a fat kiteszik egyes public helyeken ..

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 16:27:26

@morsels: termeszetesen ertem ..csak belegondoltam magamba nevetgelve ...

Latcho Rom 2013.11.24. 16:29:36

@montroyal: rigole pas, ce sont de chose vraiment important la
la
:)))

Latcho Rom 2013.11.24. 16:30:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ugy tunik neki sikerult.
Elemezd a dolgot kerlek, nekem menni kell most.

morsels (törölt) 2013.11.24. 16:33:04

@shakti_rom:
Es mi van a Charterrel?
Kero, a valassi, politikai, meg egyeb szabadsag egy dolog, nade azoknak is a nagy keretbe kell illeszkedniuk.
Ugy ertem,hogy vilagos, nekik el kell takarni az arcukat. Nade ha ez utkozik a nagy kerettel (es a Charterben nincs olyan, hogy te most aztan meztelenul is rohangalhatsz, mert az a vallasod), akkor sajnalom, de rossz orszagban elsz.
Ennyi.

Es ne mondd nekem, hogy te aztan kurvara torelans vagy, mert hogy a quebeci franciak milyen izek.

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 16:33:04

@morsels: mindenki ugy el, ahogy akar, csak csinalja a sajat orszagaban

igaz .. de ha nem legalabb sajat hazaban ..errol akarnak uj torvenyt csinalni ami publik helyeken korlatozna a vallasi jeleket ruhazatot stb ... de nagy a felhaborodas ellenallas , ugy hogy nem fog menni..

Latcho Rom 2013.11.24. 16:35:30

@morsels: ugynazt irod amit en parizer, give it a rest, gizdulj massal...cuz im goooooone :)))

morsels (törölt) 2013.11.24. 16:38:06

@montroyal:
Olvastam.
Keroval nem ertek egyet ebben. Minden orszagnak, vagy jelen esetben provincianak joga van arra, hogy megszablya a kereteit.
Nalatok a franciak pont azert estek a sajat csapdajukba, mert Kanadat zsaroltak mar regota egyreszt, masreszt meg ugye a katolikus vallas hangsulyozasa fontos volt szamukra (a tobbnyire anglikan es reformatus kanadaval szemben).
Aztan tessek, most mit tehetnek :-)
Ok voltak a nagy szabadsag zaszlohordozoi, aztan most ugyanezt kerik rajtuk szamon.

morsels (törölt) 2013.11.24. 16:38:50

@shakti_rom:
Jajj, hat ezt nem is gondoltam volna az RCMP szosszenet utan.

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 16:40:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ertem 1 anya 4 nyelven beszelt... minden szot 4 felekeppen tanitott .... jo jo csak olyan unalmas ez a vasarnap -8 de a szellel -17 ...

egyebkent ez nem is rigolo .. es nieseau vagy is csak ostobaskodas ..

Latcho Rom 2013.11.24. 16:41:56

@morsels: Sose voltak azok, a gyulolet buncselekmenyek magasabbak quebecben, nem akartak harcolni a masodik vilaghaboruban sem, az egyhazuk nem volt hajlando emberket menteni europaban. Egyszoval nem tudom honnan szeded a nagy quebeci szabadsagot, toleranciat, megint baromsagokat irtal.

GONE.

morsels (törölt) 2013.11.24. 16:47:04

@shakti_rom:
Hat hogy a sajat szabadsaguk, nyelvuk, egyhazuk egyenjogusaganak elismertetese az, ami miatt allandoan harcolnak.
Igy amikor masok hasonlo harcba indulnak, akkor kene valami egyetertest mutatni, ugye :-).
Nade a masik meg az, hogy te meg nagy quebec vedo vagy (najo, az Old Port Montrealban nekem is az egyik kedvencem), meg allitolag meg tuntettel is, hogy a referendum eredmenye ne az legyen, hogy kivalnak. Marminthogy spontan tuntettel :-)

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 16:50:41

@shakti_rom: azert volt nacionalizmus . de tolerancia is , vallasokkal szemben is csak sajat ertekek megorzese ezzel a torvenytervezettel inkabb megint egy valasztasi propaganda a kissebsegi kormanynak hogy tudjanak ujjal mutogatni a gonoszokra akik nem akarjak a helyi ertekeket elismerni megorizni , a federal az emigransok stb igy a nacionalistak rajuk fognak szavazni .. na ennyit a nagy szavakrol...

vazzup 2013.11.24. 16:58:09

Komolyan arról megy a vita, hogy milyen sapkája lehet egy rendőrnek? :O

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 16:59:24

@shakti_rom: angolbol vettek at, hein?

nem tudom mondjuk egy nore azt hogy dog?
a chienne viszont eleg rossz jelzo egy nore ..

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 17:03:37

@vazzup: igen vagy orvos lehet bekendozve v hivatalnok v mint a peldaban ovono burkaban de velejar a kereszt levetele is public helyeken ... mint irtam egy idiota megosztas vita az emberek kozott ami titokban a valasztasi kampanyt segitene...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 17:05:04

@skylla:
Haha, ez nem ilyen egyszerű :)
De amint készen áll, adom a linket :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 17:05:21

@Ennike: ez nem a személyednek szól. mindig gondolj erre.

morsels (törölt) 2013.11.24. 17:05:42

@vazzup:
Hat ha igy mondod, akkor tenyleg vicces.
De egyebkent meg nem, nem arrol van a vita.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 17:06:23

@shakti_rom: szívem, nem értem.
én a kanadai rendőrre mondtam, hogy nevetséges turbánban.
nekem amúgy is tetszik a hagyományos kalap

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 17:12:52

Nyugdíjas koromban tervezek nyitni egy Subway-gyorséttermet. Kötelező egyenruha lesz az alkalmazottaknak: zöld leggings, felül zöld pulóverrel télen vagy zöld pólóval nyáron.

S mindenkit bátorítani fogok,, hogy viseljen vallási jelképeket magán.

S csak nőket fogok felvenni. Miért? Mert hogy nézne ki egy férfi alkalmazott leggingsben!

vazzup 2013.11.24. 17:15:52

@Ennike: eddig nem akartam beleszólni, de akkor legyen egy kicsit más nézőpont is. Az a helyzet, hogy én speciel alapállásban nem kedvelem az Ukrajnából, Romániából áttelepült magyarokat, úgy általában. Sokkal többet kell dolgozniuk azért, hogy az én bizalmamat elnyerjék, esetleg még akár ismerősömnek is tituláljam az illetőt.
S ez nem előzmények nélküli utálat. Mert egyrészt nem utálat, másrészt meg az előtted érkező soktucatnak köszönheted, hogy kezdésből bizalmatlan vagyok az arról érkezőkkel.

Már feláll a szőr a hátamon, amikor előkerül a szegény, hányattatott sorsú, külföldre szakadt "tezsvér" alapállás.

Persze én készséggel elhiszem neked, hogy te sosem használtad ki azt a tényt, hogy szegény elesett, határon túlra szakadt hazánkfia/hazánklánya, satöbbi, csak amikor az "utálkozókra" rácsodálkozol, jusson eszedbe, hogy lehet nem te vagy az első, aki arrajár.
Amúgy meg ne sajnáld, marad éppen elég olyan magyarországi magyar, aki cserébe szinte feltétel nélkül a családtagjának tekint csak azért, mert te a határon túl nőttél fel. :)

morsels (törölt) 2013.11.24. 17:16:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Hat ezt mar megcsinaltak a Hooters-szel :-)
(a szinek masok voltak, de a te izlesed vonalan mukodik)

mirx 2013.11.24. 17:18:15

@diggerdriver:

Thunderbird levelezőprogramban a csatolmányok a levél ALJÁN vannak

kepfeltoltes.hu/131124/610609309thunderbird_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

a kis nyíllal kilistázhatod, és amelyiket meg akarod nyitni, csak katt a nevére (vagy duplakatt)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 17:18:25

@shakti_rom:
Valóban nem.
Nem hallottam a dologról, mert alapvetően igyekszem kerülni a híreket (csak a gazdaságiak érdekelnek).
Ha így van, akkor valószínű, hogy nem a svédek miatt, hanem az iszlámisták miatt kérte. Szomorú! :(

@montroyal:
Mert idióták, már bocsánat :D

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 17:19:35

indentitas magyarkodas bar a lanyomnak megvolt minden mese konyve ( gogos gunar gedeon stb ) magyar iskolaba is jart szombatonkent a templomba addig szeretett Mo-ra jarni amig a nagyszulei eltek es kenyeztettek szerette oket de amiota nem elnek
semmi sem koti oda csak magyar szarmazasunak mondja magat ... buszken mesel Mo szepsegeirol baratainak de o mar canadai ..

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 17:22:23

@morsels:

Nekem iszonyom van a túl nagy mellektől. Persze az ellenkező véglet, a deszkaság sem tetszik. A Hooters meg a mellekre ad elsősorban.

vazzup 2013.11.24. 17:23:43

@montroyal: @morsels:

Miért, most akkor nem arról van szó, hogy vallási okokból hordott fejfedő mehet-e vagy sem? Azaz a rendőr milyen sapkában jelenhet meg?

Ez nem csak viccesen hangzik, hanem konkrétan vicces is.

Az én személyes, vérliberális véleményem az, hogy addig, amíg az azonosítást lehetővé teszi, mindenki viseljen azt, ami neki jól esik.

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 17:24:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: na .. tajekozott vagy de elozoekben kifejtettem semmi sem lesz belole kissebsegi torveny javaslat es a canadai legfelsobb birosag azonnal el fogja torolni ha lenne is

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 17:24:32

@montroyal:
Erről van egy elméletem, de nem osztom meg senkivel, mert kikapok a végén :D

morsels (törölt) 2013.11.24. 17:24:34

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ez igy onmagaban nem igaz.
Az teny, hogy minden lanynak minimum egy szammal kisebb polot adnak, meg a push-up melltarto kotelezo, de az atlagos Hootersben nem csak nagy mellu lanyok vannak/voltak.

mirx 2013.11.24. 17:26:00

@morsels: De milyen vicces elírás, azt akartam mondani. Merthogy a szablyával tényleg lehet szabni :o)

morsels (törölt) 2013.11.24. 17:26:05

@vazzup:
Never mind.
Kepzelj el egy magyar huszart turbannal.

morsels (törölt) 2013.11.24. 17:26:58

@mirx:
Naigen.. ettol fuggetlenul nincs mentsegem ra.. elnezest, megyegyszer.

mirx 2013.11.24. 17:28:29

@Kövérmadár: Ó, én azt hittem, ősmagyar találmány, hunor és magor kaszabolta vele az idegenszívűeket. Vagy mi.

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 17:28:30

@vazzup: azert valami van benne mert a publikus allami tisztviselokrol van szo ... privatba nem szolnanak bele ...pl nem mindenki akarja hogy a gyereket egy burkas tanitsa v gyogyitsa ..

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 17:28:45

@vazzup:
Adott esetben azt mondom, hogy a rendőr, tanár, orvos és egyéb, zömében emberekkel dolgozó szkmák esetén nem szabad, hogy a vallás megjelenjen a dolgozón. Félelmet vagy ellenérzést kelthez a másik félben.

Pl. ha egy rendőr meállít, nem történik semmi. De ha a rendőrön látható helyen, muzulmán jelkép van, akkor bizony erősen remegni kezdene a kezem. Pedig lehet jót akar, de akkor is.

A vallás magánügy, mindenki gyakorolja otthon vagy a templomban/zsinagógában/mecsetben/stb. Az utca semleges terület, vallásnak ott helyen nincsen (ahogy szerintem politikának sem és melegfelvonulásnak sem).

vazzup 2013.11.24. 17:29:20

@morsels: nem vagyok éppen egyenruha-fétisiszta, szóval én készséggel elképzelek neked bármilyen huszárt akár pink tüll balerinában is... mi a lényeg? Hogy vallási alapon kizárjunk valakit egy hivatás, egy közszolgálat lehetőségéből, egy hülye sityak miatt? Ez komoly?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 17:31:16

@morsels:

Bevallom, ilyet létesítményben sosem jártam, csak tévéből és képekről ismerem.

2013.11.24. 17:32:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"Nyugdíjas koromban tervezek nyitni egy Subway-gyorséttermet. Kötelező egyenruha lesz az alkalmazottaknak: zöld leggings, felül zöld pulóverrel télen vagy zöld pólóval nyáron."

A szendvics is zöld lesz?
Mitől?

vazzup 2013.11.24. 17:32:57

@Kövérmadár: amit te írsz az emberileg lehetetlen és konkértan az önkifejezés teljes és totális halála. A szürkeség csimboraszója.
Először csak a mindenféle vallási jelkép (eszerint akkor ezentúl a spagetti-szűrőt is csak rejtve vihetem haza a tescoból, ugye?!).
Mert ez ugye megvan?! freakoutnation.com/wp-content/uploads/2013/08/Novy-350x242.jpg

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 17:37:22

@az igazi Trebitsch:

Azt nem lehet. Elveszted a Subway-licenzt, ha nem tartod be az ételre vonatkozó szabályokat. Én ismerek embert, akitől elvették.

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 17:37:51

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: hasonlo volt amikor ferfi buzibarba nem engedtek be not.. aki tortenetesen riporterno volt es nagy balhe lett belole .. pl egy ellen erv volt noi gymbe miert nem engednek be ferfit v miert is letezik az ...

skye8 2013.11.24. 17:39:04

@Ennike: en si erdelyben szulettem, magyart/romant anyanyelvi szinten beszelem. magyarnak vallom magam,persze ez sokaknak nem tetszik DE : ne foglalkozz a gyulolkodokkel,az a fontos hogy te hogy erzed magad a borodben.az identitasodat senki nem kerdojelezheti meg.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 17:39:18

@vazzup:
Megvan és nevetségesnek is tartom.
Ugyanakkor ha lehet lepedőbe öltözni, akkor lehet ebbe is, sőt akkor lehet ruha nélkül, teljesen csupaszon is az utcára menni.

Engem sért az, hogy emberek eltakarják az arcukat. Pontosabban annyira bízom meg benne, mint egy terroristában, aki éppen robbantani akar, mert... bármi lehet a lepedő alatt.

A vallás magányügy. Ez számomra nem vita tárgya, mert ha nem lenne az, akkor az is normális lenne, hogy engem megölnek az utcán, amiért nem hiszek allah létezésében vagy amiért füvet szívok. Vagy megkövezik a menyasszonyomat, amiért házasság előtt lefeküdt vele.

Ennike (DK) 2013.11.24. 17:40:22

@Babette_: tudom, de meg sincs, olyan vastag bor a pofamon, hogy ne erezzem:-))
@vazzup: ezt is sokan elmondtak mar nekem, es nagyon sajnalom, hogy beindul a sablon sztereotipia azok iranyaba is, akik nem ezt erdemlik.

Koszonom, hogy oszinten elmondtatok itt, nekem is a velemenyetek, ertekelem, de az eloiteletet karosnak tartom. am nekem is van sajnos.

vazzup 2013.11.24. 17:41:12

@montroyal: alapvetően én sem szeretném, hogy engem egy vallásos gyógyítson, de nincs sok választásom. Azt kell elfogadnom, ami kerül, esetleg mehetek tovább másik orvoshoz.

Speciel kisgyerekek oktatását én sem hagynám burkában, de nem a burka miatt, hanem csupán szakmai alkalmatlanság okán. Kisgyerekeknél még nagyon fontos az érzelmi töltet, a mosoly, az arckifejezés, és hát ezt burkában nehéz átadni a kicsiknek. Szóval tisztán szakmai alapállásból gondolom ezt, s nem azért, mert csak.

mirx 2013.11.24. 17:41:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Az mennyire képmutató már, hogy peres úton elveszted/elítélnek, ha szexuális árukapcsolásként nagymellű nőkkel reklámozod az éttermed (mert hát ez a Hooters lényege), magyarán *tárgyiasítod/szexuális objektumként kezeled a nőket - de működhetnek vígan tovább.

Ez ugyanaz, minthogy itt is simán betiltottak olyan plakátot, amin női testrészek explicit mutogatása volt a vonzerő, de a prostitúció meg legális.

montroyal ( CAN qc) 2013.11.24. 17:43:19

@vazzup: igen ez az alltalanos velemeny es a szakertok velemenye is akiket megkerdeztek ..

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 17:43:23

@Kövérmadár:

Még az USÁ-ban, mely ilyen szempontból a hülyeségek hazája, sincs ilyesmi. A vallásszabadság és a szólásszabadság egyértelműen alapjog, s nem lehet velük szemben fellépni másodlagos jogok, pl. a diszkriminációellenes jogszabályokra hivatkozva.

Mert ha lehetne, akkor gyakorlatilag minden be lenne tiltva. Pl. egyértelműen diszkrimináció, hogy nem vesznek fel katolikus vagy ortodox papnak nőt. Mégis szabad és legális ez teljes mértékben. Sőt ha egy szervezet vallási céllal alakult, akkor diszkriminálhat vallási alapon az alkalmazottak felvételénél is, pl. a zsidó civil szervezetnek joga van csak zsidókat alkalmazni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 17:43:44

@vazzup:
Nem zárjuk ki. Abban hisz a rendőr, amiben akar.
De nem hordhat olyan ruhát, ami a vallását kifejezi.

A vallás, tudtommal, egy bennsőséges dolog. Nem a ruházattól függ. Aki szerint igen, az nem vallásos, hanem inkább divatból csinálja.

Persze nekem könnyű, tényleg nem vagyok vallásos, így aztán lesz@rom :D

vazzup 2013.11.24. 17:46:37

@Kövérmadár: senki sem kért rá, hogy bízz meg a másikban, se azt, hogy barátkozz vele. Annyi, hogy viseld el az utcán. Pont. Ahogy téged is elviselnek mások. Nem olyan nagy mágia ám ez az egész. :)
De miért is ne lehetne tésztaszűrőbe öltözni? Mi vagy ki tiltja meg neked?
Kinevetnek vagy nem bíznak benned az emberek, ha egy szál tésztaszűrőbe öltözöl?
Nos, te sem bízol a burkásokban, szóval minden a helyén van.

@Ennike: tudom, sajnos ez van. Ez persze nem jelenti azt, hogy aki megdolgozik érte, akit én magam érdemesnek találok arra, hogy barátomnak, vagy legalábbis jó ismerősömnek fogadjak el, az ne érhetné el. Csak ugye a sok rossz tapasztalat miatt óvatosabb az ember. Vagy valami ilyesmi.
Persze, az előítélet mindig káros, csak sajnos evolúciós, kárenyhítő mechanizmus. Mint ilyen, genetikailag kódolt.
Amíg nem nyilvánul meg konkrét károkozásban, addig szerintem hasznos tulajdonság.
Aki akar, az úgyis áttör rajta. Legfeljebb meg kell érte dolgozni. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 17:47:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ez elég szomorú, úgy gondolom.

Mert ugyanakkor én nem diszkriminálhatok senkit, mert akkor pfújj!

Na most akkor hogyan is van ez?

Így aztán megteszek mindent annak érdekében, hogy muzulmánok ne telepedhessenek meg a közelemben. Nem támogatom őket, a svéd SD-re szavazok a választásokon, ha segítségre van szükségük továbbmegyek, stb... miért? Ha ők is megtehetik, akkor én is, nem?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 17:49:16

@mirx:

De látod, az amerikai bíróság is kimondta: a Hootersben a női pincér az üzlet lényege, így a diszkrimináció megszüntetése az üzlet lényegét érintené.

Franciaországban volt pár éve: egy gyerekkorában katolikusnak keresztelt férfi követelte, hogy a katolikus egyház törölje keresztségét, mert ő ki akar lépni az egyházból. Az egyház persze megtagadta. S első fokon megnyerte a pert a férfi a bíróságon. Persze, aztán másodfokon megjött a bíróság józan esze és a férfi ellen döntött jogerősen.

Látszatra, ez 2 külön ügy, de valójában ugyanaz jogfilozófiai szempontból.

Sajnos azonban vannak országok, ahol nem veszik komolyan a szabadságot, pl. Kanadában volt pár éve egy hírhedt eset, amikor a Bibliát egy bíróság tiltottnak mondta ki a benne lévő homofób "gyűlöletkeltés" miatt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 17:50:41

@Kövérmadár:

A magánszférádban diszkriminálhatsz bátran, ez legális. Ha viszont van egy céged, nem teheted már meg ezt, pár kivételt nem számítva.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 17:52:49

@vazzup:
Igen, látod ez egy kulcskérdés. Fogadjam el, mert engem is elfogadnak. DE! Ha én megyek az ő országukba, akkor rögtön nem vagyok elfogadva. Miért?
És ha nem vagyok, akkor ők miért vannak az én országomban elfogadva?

Amikor a muzulmánokról van szó, mindig azt mondják, hogy "annyira fogadjanak el engem, mint én másokat". A probléma csak ott van, hogy tudatosan mozgom olyan körökben, olyan kulturákban, ahol az emberek hasonlóak hozzám és így nincs gond az elfogadással.
De ha be merne menni egy nő a mecsetbe bikiniben, akkor vajon hová tűnik az elfogadás?

A tolerancia és elfogadás vagy kétirányú, vagy nincsen. Nem vagyok megértő típus, nem érdekel a másik vallása, nem identitása, semmilye. Vagy azonosak a szabályok, vagy nincsenek szabályok. Utóbbi esetben viszont ne legyen sértődés, ha nem tetszik a burka.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 17:53:44

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Tehát a magánszférámban OK, a cégemben nem OK, az egyház számára OK.
Érted már, hogy miért nem szeretem az egyházakat? :)

vazzup 2013.11.24. 17:53:52

@Kövérmadár: te most a keresztény nézőpontot általánosítod minden vallásra. Ez nem igaz, vannak kevésbé külsőséges vallások, meg jobban külsőséges vallások. A kereszténység pont azért tudott ilyen tömeges lenni, mert alapvetően nem ír elő ruházatot. Ezért lehet ott majd' minden pontján a földnek. Nem korlátozta sem éghajlat sem helyi viszony a terjedését.
A keresztet a nyakban hordjuk sem vallási előírás. Mert nincsen vallási előírás.

Én egyébként hajlok arra, hogy a magáncégek esetében ne legyen beleszólás, hogy kiket alkalmaznak, lehet-e turbánban légiutaskísérni például, vagy kereszttel a nyakban. Legyen belső szabályzat, akinek nem tetszik, keres más munkát vagy más munkáltatót.

De. Közfeladat az más kérdés. Benne van a nevében is, hogy közfeladat. Márpedig a közfeladatot mindenki arra alkalmas személy végezzen és végezhessen. Milyen már megtiltani valakinek vallási alapon, hogy lehet-e rendőr vagy sem?

Ennyi erővel akkor holnap azt is mondhatjuk, hogy oké, akkor holnaptól ateista nem lehet fogorvos. Mert megrémíti a jóravaló, jámbor, keresztény betegeket.

mirx 2013.11.24. 17:55:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez nagyon amerikai dolog, az üzlet mindenekfelett.

Ezt a keresztelkedős dolgot nem értem, nem szabad jogod megválasztani a vallásod? Milyen józan ész diktálja, hogy gyerekként rákényszerítettek a katolikus vallásra, akkor felnőttként is azt kell csináljad? Egy gyerek a törvény előtt nem képes felelős döntésre, amíg nincs 18 éves.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 17:57:48

@Kövérmadár:

Az egyház is csak saját hitelvei alapján diszkriminálhat.

vazzup 2013.11.24. 17:58:35

@Kövérmadár: ha bemenne egy nő a templomba bikiniben, hol lenne a nagy svéd elfogadásod? Sehol. Rossz az analógiád.

Az meg, hogy a közel-keleten ki kit fogad el, hadd ne érdekeljen már?! Egy adott ország szabályairól van most szó és annak jóságáról vagy kontraproduktivitásáról. Ki a francot érdekel Katar vagy Jordánia?

Felőlem akár aranyos kiscicákat is áldozhatnak napi háromszor ott, ettől még nem fogok amellett szót emelni, hogy akkor most nálunk mi is áldozzunk napi háromszor cuki kismacskákat.

Ennike (DK) 2013.11.24. 18:00:22

@skye8: hat az identitasomat azt biztos nem, csak felfoghatatlan, hogy ismeretlenek megteszik

vazzup 2013.11.24. 18:03:09

Na jól van, én most abba is hagyom a reggeli vitadélutánt, inkább levezetek az óceán partjára. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:05:15

@mirx:

Elmondom a felsőbbfokú francia bíróság ítéletét röviden.

Nem vagy köteles semmilyen vallásra, s választhatsz magadnak bármilyen vallást. Ha XY nem akar katolikus lenni, de gyerekként meg lett keresztelve katolikus pap által és ezért katolikusnak számít, a katolikus egyháznak nincs joga XY felé semmilyen igénnyel fellépni.

Viszont arra sincs joga senkinek, XY-nek sem, hogy kikényszerítse egy vallás olyan szertartásának visszavonását, mely az illető vallás szerint nem vonható vissza, s azt sem kérheti, hogy az illető vallás ne tekintse őt tagnak, ha a tagság nem szüntethető meg a vallás hitelvei szerint.

Azaz XY katolikus a katolikus egyház szerint, s senki - XY sem -kötelezheti a katolikus egyházat, hogy ezt másképp tekintse. Viszont az egyház meg nem állhat semmilyen igénnyel XY felé.

S tényleg, ez az egyetlen lehetséges döntés,. mely nem sérti sem a személyes szabadságot, sem a vallásszabadságot.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 18:07:58

@vazzup:
"ha bemenne egy nő a templomba bikiniben, hol lenne a nagy svéd elfogadásod? Sehol. Rossz az analógiád."

Ezt nem értem... Ha bemenne egy nő bikiniben a templomba, akkor benne lenne, binikiben :) Engem sem a templomba, sem a mecsetbe menés nem zavar sem bikiniben, sem semmi másban.

Csak az egyik esetben előírják, hogy hogyan KELL csinálni, míg amikor számukra írnák elő, hogy hogyan KELL (vagy nem szabad), akkor felháborodás van.

Nekem nincs svéd elfogadásom, nagy meg végképp nincsen. Nem vagyok elfogadó, mert ez jobbára egyirányú dolog, abban pedig nem veszek részt.
Neked is leírom, hátha nem figyeltél: nem vagyok svéd ;)

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Naés? Ez olyan, mint a kicsit büdös és nagyon büdös szar? A szar, az szar... a diszkrimináció pedig diszkrimináció.
Csak a vallással takarózva rögtön más színezete van a dolognak.

Tulajdonképpen kellene nekem is csinálni egy vallást, aztán utána verni az asztalt, hogy nem vesz nekem a svéd állam házat és autót, pedig az én vallásom ezt írja elő. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:08:03

@mirx:

"Egy gyerek a törvény előtt nem képes felelős döntésre, amíg nincs 18 éves."

A kereszténység - és még egy rakás más vallás - nem diszkriminál életkor szerint, azaz csecsemő is tag lehet. Mármint egyes felekezetekben, mert egyes protestánsoknál 8-10 évesnek kell lenni, s az iszlámban is így van, csecsemő nem lehet muzulmán. De felnőttséget senki sem igényel.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:09:25

@Kövérmadár:

Persze, bármikor csinálhatsz magadnak vallást. Erre jogod van. Mint ahogy pl. a katolikus egyház Svédországban is csak férfiakat szentel pappá, s neki is joga van erre.

Ennike (DK) 2013.11.24. 18:11:50

@Kövérmadár: nalatok is este 8 kor kozvetirik a Broen-t?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 18:15:15

@Ennike:
Nem, itt 21.00-tól van, úgyhogy ha beírod ide, hogy ki a gyilkos, biztos lehetsz benne, hogy haragudni fogok :D

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ez pozitív. De sajnos ahhoz kellene vallanom is valamit, az pedig nem az erősségem.
Hacsak... kapjam meg a fizetésemet és költhessem el arra, amire csak akarom. Ez már jó alap vagy még dolgozni kell rajta? ;)

Ennike (DK) 2013.11.24. 18:16:49

@Kövérmadár: a, dehogy, meghagyom az elvezetet

vazzup 2013.11.24. 18:17:23

@Kövérmadár: nemtom', van szikh munkatársam, azon túl, hogy én személy szerint viccesnek találom a kinézetét (biztos valami rangsor mondja meg, hogy kinek mekkora a f... fején a turbán), sok vizet nem kavar. Még egyszer sem jött oda, hogy hordjak szablyát, vagy, hogy viseljek fejfedőt, ha nem vagyok otthon, de még azt se forszírozta soha, hogy legyek már valami vallásos.

Szóval nem értem igazán, mi bajod van neked a szikh rendőrökkel, ahogyan azt sem, hogy mi köze enne az egésznek ahhoz, hogy mi folyik a közelkeleten.
Azt meg tudom, hogy nem vagy svéd, azt arra írtam, hogy sem templomban sem mecsetben nem elfogadott viselet a bikini. Sem férfiak, sem nők részéről. :)
Szóval nem értem, miért vagy ezen felháborodva. :D

Az utca más, ott együtt kell élnünk, s ezért bizony egészséges, ha nem röhögöd ki a turbánost, s akkor esetleg ők sem röhögnek ki téged a sápadt arcod miatt. Érted.
Mindig is sokkal sikeresebbek voltak a kooperáló társadalmak.
No de most tényleg lépek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 18:22:15

@Ennike:
Arról tudni valamit, hogy lesz-e 3. évad is?
Azt hiszem még csak beszélnek róla, de nem követem az eseményeket. Jó lenne, mert elég jó sorozat...

@vazzup:
Jó óceánozást!

Lehet egy szikh vicces és békés, de van ahol köveznek a másság miatt... namost ezek az ember ha otthon ilyenek, akkor idővel külföldön is ilyenek lesznek. Azt pedig nem szeretném megélni, hogy lepedősök mondják meg mit lehet és mit nem. Ezért ígérem, hogy arab országba a büdös életbe be nem teszem a lábamat. De nem arab országban legyen már csend, béke és nyugalom!

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 18:26:08

legyen bárki rendőr, nem számít, hogy amerikai, katolikus, magyar vagy szikh.
de a rendőr egyenruha előírja a kalapot.
többek között a kalap jelképezi a rendőrséget.
ha a rendőr kalap helyett turbánt hord, akkor a saját vallását jelképezi, nem a rendőrséget.

innentől nem értem a turbánt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:26:43

@vazzup:

Pár éve egy ausztrál férfi pert nyert egy Miss Australia verseny szervezője ellen, mert nem engedték fellépni a versenyen.

A bíróság megállapította az ítéletében, hogy a szervezőnek joga van csak nőknek szervezni versenyt, de ennek egyértelműen szerepelni kell a verseny feltételeiben. Márpedig a verseny szervezői elfefelejtették beírni a részvételi feltételekbe, hogy csak nőknek szól. (Addig sosem fordult elő férfi jelentkező.) Azóta beírják a feltételekbe "kizárólag női jelentkezőknek!".

Ennike (DK) 2013.11.24. 18:27:32

@Kövérmadár: nem hallottam, de valami elirast nezhettem a neten, mert azt irja, hogy a BROEN season 3 2013 oszen lathato..., az osznek mindjart vege, meg a 2es seasonnak.

mirx 2013.11.24. 18:28:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nem értek egyet. Ha önként belépsz egy vallásba, és elfogadod a szabályait, utána teljesen jogos, hogy nincs visszaút, gumisakk, stb.

Csakhogy egy gyerek nem önként fogadja el ezt a szabályrendszert.

Az meg le van ejtve, hogy a kereszténység miben diszkrinál és miben nem, mert világi törvények szerint élünk, és már jópár éve levált a törvénykezés arról, hogy a keresztények mit gondolnak helyesnek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:29:40

@Babette_:

Mert a szikh vallásban sosem szabad levenni a turbánt nyilvános helyen. Azaz ez nem csupán olyan mint egy kereszt a nyakban, azaz opcionális jelkép, hanem olyan mint zsidónál a körülmetélés - kötelező. Azaz ha kötelező a kalap, az de facto azt jelenti: szikh nem lehet rendőr, márpedig ez sérti a vallás alapján való diszkrimináció tilalmát. Kb. mintha azt mondanák: körülmetélt férfi nem lehet rendőr.

mirx 2013.11.24. 18:29:45

@Babette_: nem igaz, mert a turbán a taxisofőröket képviseli :)))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 18:31:15

Ja igen, még egy dolog: mi köze a közel-keleti dolgoknak hozzánk? Baromi egyszerű: azt a helyet egyszer már normális ember számára élhetetlenné tették a vallásukkal. Na szeretném, ha idejönnének, hoznák a vallásukat és ezt az országot is élhetetlenné tennék!

Azt értem, hogy nem minden muzulmán idióta. De ahogyan kitermelték maguknak "odahaza" is ezt a réteget, ki fogják termelni itt is, ez nem kérdés.
A kérdés az, hogy mikor jön el az idő, amikor a Polis járőrautók mellett (vagy helyett) megindulnak a vallási rendőrség autói is.

Persze értem én a frusztráltságot, én is hülyét kapnék és degenerálódna az agyam, ha nem szexelhetnék kedvemre... :)

mirx 2013.11.24. 18:31:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Semmi humoruk ezeknek. A britek tuti engedték volna fellépni. :d

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:32:09

@mirx:

A szülőnek azonban joga van gyereke helyett dönteni annak kiskorúsága alatt. Márpedig a szülei önként keresztelték meg XY-t gyerekkorában. Tehát jogilag a katolikus egyház nem sértett meg semmit. Nem az történt, hogy jött a pap és erőszakkal megkeresztelte őt.

mirx 2013.11.24. 18:35:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Hát ez kábé olyan, mintha a szüleid vörösre festenék a hajad egész gyerekkorodban, aztán kötelezne a bíróság 18 évesen, hogy hát ezt akkor tovább kell csináljad, mert a szüleid eldöntötték.
Nem csodálkozom, hogy a csókának nem tetszett a dolog.

És ha zsidó akart volna lenni? Ahhoz is joga van. De úgy nem lehetsz zsidó, hogy keresztény vagy. Na erre varrjon gombot a tisztelt bíróság. Akkor most sérül a szabad vallásválasztáshoz való joga, mert pelenkás korában a hülye szülei eldöntötték, hogy ő keresztény? Na ne már.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.24. 18:35:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez az ő problémája.
mindkettő szabadon választott.
el kell fogadni, hogy néha választani kell a dolgok között.

amit mondasz, olyan, mintha diszkrimináció lenne, hogy 130 kilós 50 éves férfiakat nem vesznek fel sztriptíztáncosnőnek,
vagy engem nem vesznek fel tolmácsnak, mert nem tudok perfekt idegen nyelvet.

a sztriptíztáncosnőnek kötelező kelléke a két mell és a punci, a tolmácsnak az idegennyelv-tudás,
a kanadai rendőrnek meg az egyenruha.

ilyen egyszerű.

nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy bizonyos ruhaviseletek jelképek.

a pápa sem áll ki az erkélyre öltönyben.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.24. 18:36:04

Jaj! Csak az utolso par hozzaszolasba olvastam bele, de megint a gyerekek es Max "foglalkozik" veluk. Kezd gyanuslenni a pedolobbista...

Ma is tema volt, hogy a gyereknek milyen identitasa lesz es ki a magyar?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:38:42

@mirx:

"Az meg le van ejtve, hogy a kereszténység miben diszkrinál és miben nem, mert világi törvények szerint élünk, és már jópár éve levált a törvénykezés arról, hogy a keresztények mit gondolnak helyesnek."

Ez oké egy vallásilag semleges államban. S ezt az egyházak sem vonják kétségbe. A magyar egyházügyi jogszabály is kimondja ezt: nem vehető igénybe állami eszköz egyházi döntés végrehajtására.

Egy példa, melyet talán már mondtam.

A Micimackó Egyház egyik szabályzata kimondja: tilos villamossal utazni, s aki mégis megteszi, annak egymillió forintot kell fizetnie. XY mackóista vallású és villamosra száll. Az egyháza megbünteti. De ő nem fizet. Ezek után a Micimackó Egyház nem perelheti XY-t. Viszont ha XY kifizette a büntetést, majd 1 év múlva meggondolja magát, már nem hisz a mackóizmusban, ő sem kérheti vissza a már kifizetett büntetést. A bíróság mind a 2 esetben meg fogja állapítani, hogy nem illetékes az ügyben.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 18:39:39

@Ennike:
Az valóban elírás lehet :)

@mirx:
Viszont nincs jelentősége a dolognak. Én is meg lettem keresztelve. Nem vagyok vallásos, konkrétan tojok rá, hogy meg vagyok keresztelve, mert semmiféle jelentőséggel nem bír.
Nincsen olyan dolog, amire ez az akaratom ellenére kötelezne.

Így viszont ez ellen hőbörögni egyértelműen valamilyen mentális problémára vezethető vissza. Szerintem.

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ez így rendben van. De ha így el kell fogadni a dolgot, az azt jelenti, hogy a vallási törvények előbbrevalóak, mint a világi törvények / szabályok.
Ha a szikh rendőr szeretne lenni, le kell vennie a turbánt. Ha nem teszi, az azt jelenti, hogy nem szeretne eléggé rendőr lenni. Választhat, a választás csak rajta áll, bárhogyan is dönt, a környezet elfogadja.

Szeretnék kolbászt enni, de muzulmán vagyok. Nem tehetem. Most akkor írjuk elő, hogy készítsen Kiss Miska hentes tehénből is kolbászt, hogy megehessem? Vagy el kell döntenem mi a fontosabb: a kolbász vagy a vallásom.

Nem teljesen értem, hogy ha vannak szabályok, akkor az alól a vallás miért kivétel? A szabály az szabály, mindenkire vonatkozik. Ha a szikh lehet turbános rendőr, akkor én is lehetek bohócsapkás. Kár, hogy a rendőrségnek nem a vásári felvonulás a feladata...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:42:11

@mirx:

"hát ezt akkor tovább kell csináljad"

Dehát senki sem kötelezi őt semmire. Nem kell magát katolikusnak vallani és kötelezettsége sincs a katolikus egyház iránt. Viszont a katolikus egyház sem kötelezhető, hogy ne tekintse őt tagnak vagy "visszavonja" a keresztséget.

"És ha zsidó akart volna lenni? Ahhoz is joga van."

Igen, van. S ebben semmi sem akadályozhatja meg őt. Persze nyilván teljesítenie kell a zsidó felekezet követelményeit a belépésre. De ez meg már a zsidó felekezet belügye.

mirx 2013.11.24. 18:42:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Csakhogy XY "polgári- és büntetőjogi felelőssége teljes tudatában" lett a Micimackó Egyház tagja. Pistike viszont nem.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:42:53

@mirx:

"Akkor most sérül a szabad vallásválasztáshoz való joga, mert pelenkás korában a hülye szülei eldöntötték, hogy ő keresztény?"

Miért sérült volna ezzel?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:43:45

@Babette_:

Persze, én is így gondolom. De kanadai állam másképp látja.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:45:37

@mirx:

Viszont a vallásszabadság mindenkit illető jog, nem csak a felnőtteknek jár. Azaz nem olyan, mint a szavazati jog, ahol a nagykorúság a feltétel (bár itt az osztrák példa, ahol a 2 nem függ össze már).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 18:48:39

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/131124/a_rabbi_huga_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Ma egyik kedves barátomtól aki amúgy határátkelő kaptam egy képet azzal a szöveggel hogy elküldi nekem ami az avatargyűjteményemből kimaradt, a rabbi húgát.
Ilyen kedves felszólításnak ne állhatok ellen így rögvest felteszem avatarnak.

A habzsi-dőzsi megvolt most még tolok az arcba némi behűtött kékáfonyát és kijelentem hogy meg vagyok elégedve a világ dolgaival.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

DieNanny CH 2013.11.24. 18:51:49

@skylla:

Nem, nem. Én pl próbaképpen a Movshare-ra kattintottam (1x01), ott a jobb felső sarokban kivárod, míg visszaszámlál, utána jön, hogy 'skip this ad', aztán bejön a film - a felugró reklámokat kilövöd, és lehet nézni.
Semmit nem kell telepíteni. (Legalábbis nálam.)

mirx 2013.11.24. 18:53:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Az a baj, birca, hogy a tények makacs dolgok.

www.npr.org/2012/01/29/146046428/on-the-record-a-quest-for-de-baptism-in-france

A bíróság a férfinak ítélt. Már nem keresztény.

A kanadai esetről semmit nem tud az internet. De tudom, egy albertai kisváros könyvtárszobájában olvastad egy poros 1984-es jogi lapban. :D

mirx 2013.11.24. 18:54:37

@diggerdriver: hú, ez a pajeszos szeméremszőrzet már nekem is sok :D

viszont írtam neked egy kommentet korábban
mirx 2013.11.24. 17:18:15

nézd meg

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 18:55:18

@tucano:
Az lófasz nem volt ahhoz amit most akarnak velünk csinálni muszlimék.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 18:56:26

@mirx:
Köszi.
A kommented eredményeként probléma megoldva. Istennő vagy:)))))))))))))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 18:56:48

@mirx:

Nem olvastad el figyelmesen. "The diocese has since appealed, and the case is pending." Azaz nem döntött a javára. S én úgy tudom, azóta már van felsőbbfokú döntés. A cikked tavalyi.

mirx 2013.11.24. 18:57:12

@Kövérmadár: hihetetlen, hogy 2013-ban emberek nem tudnak torrentezni

mirx 2013.11.24. 18:59:42

@mirx: Last October, a judge in Normandy ruled in his favor.

A polgári bíróság bizony hogy a férfinak adna igazat. Az, hogy az egyház fellebbezett, az egy dolog. Biztos lehetsz benne, hogy nem nekik fognak ítélni.
(Húsz év múlva, mikor végre elszánják magukat. És már úgyis fél Európa muszlim lesz).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:00:55

@mirx:

Én is leírtam: első fokon ő nyert. Nézd meg, hogy mit írtam a legelején, amikor az esetet szóba hoztam.

mirx 2013.11.24. 19:02:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A világ változik. Ötszáz évvel ezelőtt el lehetett égetni egyedül élő nőket elevenen, ha nem jártak templomba, meg szét lehetett verni a homoszexuálisok pofáját. In the name of God. Hogy te ezt visszakívánod/favorizálod, az, maradjunk annyiban, a személyes döntésed.

mirx 2013.11.24. 19:03:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Persze, aztán másodfokon megjött a bíróság józan esze és a férfi ellen döntött jogerősen."

és ez melyik, a pending vagy a case? : )

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:05:15

@mirx:

A cikked másfél éves. S én úgy tudom, azóta van jogerős döntés. Legalábbis valahol olvastam, de nem találom most, mert pár hete volt.

DieNanny CH 2013.11.24. 19:05:49

@mirx:

Én egyszer torrenteztem. Bekaptam 5 trójait, teljes újratelepítés, minden letöltésem elveszett - fényképeket sikerült megmentenem - és 250 sFr-ba került a javítás.
Soha többé torrent!
Inkább 20 perc alkalmanként a normál letöltés.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:06:39

@mirx:

Az ítélet nem erről szól. Hanem arról: a homoklobbi tilltani akarja a keresztények szólásszabadságát.

mirx 2013.11.24. 19:06:55

@DieNanny: Én 10 éve torrentezek, és még sose kaptam vírust. De a konyhakést is be lehetne tiltani, mert embert is lehet vele ölni :))

mirx 2013.11.24. 19:08:16

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: De erről szól. Nem utálkozhatsz/szíthatod a feszültséget nyíltan embercsoportok ellen. Semmilyen alapon. Ez van.

2013.11.24. 19:09:29

@mirx: @maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ez egy opening a can of worms lesz. Zsidoknal meg zsidonak szuletsz, hiaba mesz a rabbihoz, hogy te nem akarsz. Ez nem olyan, mint egy facebook account, hogy csak kitorlod. Ez eleted vegeig elkiser, ha akarod, ha nem. Aztan van, aki ettol megorul, en ennek tudom be Woody Allen szemelyet is.

2013.11.24. 19:12:27

@Mr. Long [akit nem diszkriminalnak]: a vasarnapi posztokat el sem olvasom, bar a maiban szep szines a foto. Csak az utolso par hozzaszolasig jutottam, de eleg is volt

mirx 2013.11.24. 19:13:23

@charlieharper: De kereszténynek nem lehet "születni". Egy adott rítus elvégzése szükséges hozzá. Ezt, bármennyire is preferálja az egyház, nem lenne szabad gyerekekre kényszeríteni - visszavonhatatlanul legalábbis.

mirx 2013.11.24. 19:15:38

@charlieharper: terhes anyuka filozofál. kutya költözése új-zélandra. lila kukorica peruban (ez ráadásul már volt is). tisztára izgalomfalva.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:17:41

@DieNanny:

Hát, megbízhatóan kell csinálni.

Pl. olyan torrent honlapról, ahol a felhasználók kommentelik a tartalmakat.

S persze zene vagy film esetében nem is lehet vírus, hiszen a tartalom nem futtatható fájl. Szoftver esetében valóban nem árt az óvatosság.

Tény: óvatosnak kell lenni. De nem a vírusok miatt. Sokszor vannak szar tartalmak. Pl. letöltöttem a múlt héten az www.imdb.com/title/tt1731141/ filmet - hát, kiderült, valami elmebeteg vette fel egy kézikamerával valami amerikai falusi moziban, ahol még az előtte ülők feje is benne van a képben, s az emberke közben eszik-iszik is, így az is jól hallható a film helyett. Magyarul: élvezhetetlen, kb. mintha az ablakon keresztül nézném a szomszéd tévéjét.

Meg néha balekok töltenek fel. Valaki feltette Bach össze művét 170 CD összesen, s előtte alaposan összekutyulta a tagokat, magyarul totális káosz, nem ott van semmi, ahol lennie kellene, pl.a Brandenburgi Hangversenyek cím alatt fuvolás darabok vannak. Szóval letöltöttem 30 GB-ot feleslegesen. Nem gond, másnap kerestem egy másik kiadótól Bach összeset, s az már oké volt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:18:45

@mirx:

Nem utálkozás, hanem a kereszténység álláspontja a kérdésről. Ezt tiltani abszurdum.

mirx 2013.11.24. 19:22:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Neked álláspont. A többieknek meg utálkozás.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:23:03

@charlieharper:

Igen, pontosan. A zsidóknál és a muszlimoknál is így van. egyszer zsidó/muszlim, örökre zsidó/muszlim. Nincs kilépési procedúra. A muszlimoknál még külön halálos ítélet is jár ha egy muszlim felvesz más vallást, de még akkor sem szűnik meg muszlimnak lenni, csak rossz muszlim lesz, akit ki kell végezni.

A kereszténység a zsidóktól vette ezt át természetesen. Bár vannak egyes marginális csoportok, ahol van kilépés, pl. a mormonizmus. S vannak egyes protestáns felekezetek, ahol ki lehet lépni az adott felekezetből, de a keresztséget ott sem lehet visszacsinálni. Csak a mormonoknál lehet visszacsinálni, ha jól tudom.

mirx 2013.11.24. 19:24:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Igazán megvehetnéd ezeket a dolgokat. Egy szimfonikus zenekar előadásában hónapokig tartó kemény munka van, és bizony nem keresnek jól. Nem ezen kellene olcsójánoskodni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:24:19

@mirx:

Ez nem érv. A szólásszabadság azt jelenti: tűrni kell az olyan nézeteket, melyek nekem utálatosak. Ellenkező esetben minden tilos, hiszen minden utálatos valakinek.

DieNanny CH 2013.11.24. 19:26:53

@mirx:

Ja, nem betiltani akarom. Csak én egyszer használtam, és jól pórul jártam.
Ez jellemző rám. Rendkívül szabálykövető vagyok, és ha egyszer vétek, rögtön elkapnak.
12 éve Pesten 1 megállót akartam a metrón jegy nélkül menni. Rögtön ott termett egy ellenőr. (Akkor még nem voltak lépcsőnként öten.) Még ő sajnált meg. De mondta, nem engedhet fel lyukasztani, mert fent is vannak kollégái. Helyszíni bírság: 1500 Ft.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:26:58

@mirx:

Ha mindent megvennék, hatalmas költségeim lennének. Nem engedhetem ezt meg magamnak.

Eleve zenénél van olyan, hogy csak egyszer akarod meghallgatni, mert egyébként nem érdekel. Főleg filmeknél. Bosszantó lenne pénzt kiadni szar filmekre.

2013.11.24. 19:30:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: latod? Ha atkoltoznel Kovermadarsson melle es ugyanugy csinovnyik munkat vegeznel, megengedhetned, hogy fizess Bachert. Igaz, akkor sok sminkeletlen pedo/homo papot latnal leggingsben

2013.11.24. 19:35:22

@mirx: pedig erdekelne a perui gasztronomia. Hogy megy a lila kukorica a roast alpacaval?
www.peruthisweek.com/food-alpaca-meat-looks-for-its-place-on-the-tables-of-limas-restaurants-101000

mirx 2013.11.24. 19:37:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ez nem "nézet", ezek emberek. Embercsoportokról van szó. A szőkék ellen se állhatsz ki beszédeket mondani, meg a pakisztániak ellen, meg a féllábúak ellen sem. Bár tudom, hogy te a legszívesebben megtennéd, te már teljesen új szintekre vitted a fasizmust, frankón :)))

2013.11.24. 19:38:17

@diggerdriver:

"Mi az a torrent? "

Speciális hajsütővas, amivel az avatarodon látható punciszőrt lehet produkálni.

2013.11.24. 19:39:37

@diggerdriver: hol veszed az aszalt voros afonyat?

puhacica 2013.11.24. 19:40:55

@shakti_rom: fuggetlenul, hogy osztom a velemenyed vagy sem, a stilusod nagyon birom. :D

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:41:36

@charlieharper:

Ez a Balkán előnye: sok smink, sok torrent, kevés homoklobbista, kevés feminista. Valamit valamiért!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:43:36

@mirx:

A keresztények nem a homokosok ellen beszélnek, hanem a homoszexualizmus és a homoklobbi ellen.

A kereszténység is elítéli a gyűlöletbeszédet emberek ellen, legyen azok gyilkosok, muszlimok, homokosok, pedók, ateisták, vagy mások.

mirx 2013.11.24. 19:45:24

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: + beszűkült gondolkodású elvakultak ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 19:45:59

@Ennike:
Nomen est omen.
A magyar nevek jól tükrözik az idegengyűlöletet.
A leggyakoríbb névtípus az amelyik i-re végződik vagyis arra utal hogy a név viselője honnan van.
Minden más országban a név a viselőjének a származására, például hogy kinek a fia vagy arra utal hogy mit csinál.
A gyüttment kifejezés is tipikus magyar és a betelepülőket illette meg.
Ha belegondolunk mind a származás tehát hogy ki fia bornya vagy a tevékenység amit végez névként való alkalmazása a viselőjének valami tulajdonságára utal.
A származás viszont nem tulajdonság.
A származás Magyarországon bélyeg a mi először a névben jelent meg.

mirx 2013.11.24. 19:46:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Édesfijam, a "homoszexualizmus" (ki a nyelvész?:D) nem nézet, azzal úgy születsz. Olyan, mint a kék szem. Ennyi erővel az ellen is ágálhatnál.

2013.11.24. 19:46:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: most Budapesten vagyok. Mikor jottem, elmentem az a kapu mellett, ahonnan a moszkvai jarat indult. Nem is kellett neznem a jaratot, az emberekrol megmondtam, hogy ez lesz a moszkvai jarat. Nok
agyonsminekelve es rozsaszin melegito nercbundaval es magasarku csizmaval.

mirx 2013.11.24. 19:47:03

@diggerdriver: írtam neked, de nem tudom, láttad-e

mirx 2013.11.24. 19:48:13

@charlieharper: + valami zebracsíkos vagy leopárdmintás megaízléstelen szőrös ribancos kiegészítő :)) amit birca persze szexinek talál :p

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:49:12

@diggerdriver:

Modern fájlcserelő rendszer. A felhasználók megosztják egymás között saját fájlaikat, központi szerver nélkül. Így a letöltés fantasztikusan gyors, mert ugyanazt egyszerre több embertől töltöd le. A torrent honlapok csak hivatkozásokat tartalmaznak, nem magát a tartalmat.

Alapvetően teljesen legális tartalmakat is megosztanak így a módszer jósága miatt. Pl. az OSZK-tól is lehet így letölteni könyveket.

Jogilag a nem-legális tartalmak megosztása bizonytalan. Egyes országokban bűncselekmény (pl. Németországban) minden nem-legális tartalomletöltés.

Latcho Rom 2013.11.24. 19:50:16

@charlieharper: magyarsag se nagyon torulheto.

Mi a kulonos vudi szemelyisegeben, zsidosagaban?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 19:50:24

@charlieharper:
Ó rengeteg helyen van.
A Tescoban kétfélét vettem.
A paundlandekben bár nem mindegyikben meg a yogurt coated cranberryes-t meg a dark chocolate coated cranberries-t
várjál teszek fel képet

2013.11.24. 19:51:40

@mirx: a orosz noknek nagyon egyenfejuk van, konnyen ki lehet oket szurni. Ami szerintem azert alakult ki, mert felig osszeszoritott szajjal beszelnek oroszul. Ha egy orosz szuloktol valo no az USAba szuletik, ott mar szep feje van.

Latcho Rom 2013.11.24. 19:52:06

@puhacica: Stilus az ember cickom :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:52:28

@mirx:

Bulgária pl. torrent nagyhatalom. Két nagyszerű honlap is működik, indexelt tartalommal, friss kommentekkel, tökéletes és megbízható szolgáltatással teljesen ingyen, csak regisztrálni kell. Időnként beszólnak Washingtonból, hogy csináljon valamit a bolgár kormány, de aztán minden megy tovább a megszokott kerékvágásban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:53:12

@mirx:

Szabadságszerető emberek vagyunk mind, nehéz minket átverni.

2013.11.24. 19:53:51

@diggerdriver: csak simat akarok venni, minden flanc nelkul. Azt hol veszed es melyik reszen keressem (nem a friss gyumolcsnel)? Vegigjartam a Morrisonst, de nem talaltam.

@shakti_rom: Woody egy zakkant elmeallapotu ember, az nem menti fel, hogy van egy par jo filmje.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:54:55

@mirx:

Ezen az alapon nem betegség a cukorbetegség sem, mert van aki azzal születik.

Szólok is a nagybátyámnak, hogy eddig rosszul tudta, mert valójában nem is beteg születése óta. :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 19:56:28

@charlieharper:

Igen, az orosz nők jellemzően igényesek. A gond az, hogy egy bizonyos korban elhanyagolják magukat, s akkortól skandináv feminináci aktivistáknak néznek már ki.

Latcho Rom 2013.11.24. 19:56:58

@charlieharper: Muvesz, surun elofordul az ilyen.,En ezt nem tudom, a fiatal lanyos dolgan kivul,nem tudok rola mast..egy atlagos NY sziti yid, annak minden elonyevel s hatranyaval.

mirx 2013.11.24. 19:58:22

@charlieharper: Szerintem az orosz nők nagyon szépek. Az egyik legszebbnek tartom őket a földön, a királynői hidegség a szemükben is tetszik nekem, olyan jó karakteres.
Az más kérdés, hogy a legtöbb kelet-európai nő mentalitása vagy a természete borzalmas... vagy golddiggerek, vagy rátartiak, mint a fene, és sokszor elég közönségesek is.

mirx 2013.11.24. 19:59:11

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: szerintem a rózsaszín melegítővel hordott nercbunda IGÉNYES? : D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 19:59:34

@mirx:
Már válaszoltam de akkor mégegyszer.
A válaszodnak köszönhetően megoldódott a probléma. Istennő vagy.
Szóljál, ha igényed van rá készségggel leistennőzlek harmadszor is:))))))))))))))))))))

mirx 2013.11.24. 19:59:52

@mirx: mondjuk aki szerint a leggings a legjobb ruhadarab... meg se kellett volna kérdeznem :)))

mirx 2013.11.24. 20:00:26

@diggerdriver: nem úgy.. hanem skype-on

2013.11.24. 20:00:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Szóval megint megkaptad, hogy fasiszta vagy.
Nem olyan kajáldát kellene nyitnod, ahol a barna szín dominál, nem a zöld?

2013.11.24. 20:00:56

@diggerdriver: azt az Oceansprayt hol vetted?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 20:01:04

@mirx:

Az állatos minta nőknek nagyszerűen áll. Egyetlen nő ruhatárából sem hiányozhat pl. a párducos bugyi és melltartó.

S felső ruhában is nagyszerűen áll.

Éppen most késztetem a feleséget, hogy vegyen valami tigrises kabátot magának télre. Rókabundája van, de azt nem hordja hétköznapokon, mert óvja. De én egy egyszerű mintás dzsekit javaslok. Vagy legalább rózsaszínt. De ő azt mondja, ki fogják röhögni a diákok (jelenleg gimnáziumi tanár) és most egy egyszínű barna dzsekit hord, ami elég csúnya. .

Ennike (DK) 2013.11.24. 20:01:21

@diggerdriver: erdekes elmeleted van digger, a nevekkel, en ezekbol nem gondolnam, hogy kikovetkeztetheto az idegengyulolet, meg ket nappal ezelottig, nem gondolkodtam sohasem eddig ilyen nagyban, az " idegengyuloletrol" a magyarok reszerol. De mivel itt kaptam magyarazatokat, toletek, akik ott szulettetek, eltetek, belatom, valos.
Bevallom, orvendek, hogy bevallaltam, ezt a posztot, ezert is megerte.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 20:01:25

@az igazi Trebitsch:
Jaaa megenni nem lehet?
Akkor nem érdekel:)))))))))))

mirx 2013.11.24. 20:03:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Hát az internet már csak egy ilyen dolog. Az isohunt is húsz nap múlva egy az egyben újjászületett egy tongai domainen, persze ott a rengeteg dislcaimer, hogy semmi közük a régihez, hát ezt meg higyje el, aki tegnap született.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 20:05:09

@shakti_rom:

Nem, Sőt 1968 óta nem bűncselekmény, azaz korábban lett dekriminalizálva, mint egyes nyugati országokban. Házasság persze nincs, eleve tiltja az alkotmány a homokos "házasságot".

mirx 2013.11.24. 20:07:10

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Párducos, neonszínű és szőrös-bojtos fehérnemű vérciki. Te szerintem nagyon leragadtál a nyolcvanas években, gyanítom, a tupírozott haj, a rojtos-szegecses velúrcsizma és a csontra összenőtt szedetlen szemöldök is tetszik neked...
Hónaljkutya esetleg? Bordáig felvágott bikini? Lenőtt platinaszőke hajfesték? Vastag ezüstcipzárak, sztreccs minik? Óóó azok a nyolcvanas évek, robi és a gidák...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 20:09:59

@mirx:

Új technológia, amihez alkalmazkodni kell. Nevetséges a zeneipar reakciója, hogy alkalmazkodás helyett tiltani akarnak. Kb, mintha a kódexmásolók céhe annak idején be akarta volna tiltani a könyvnyomtatást.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 20:11:59

@mirx: ű

A bojtos fehérnemű nem tetszik. A hónaljszőrzet sem. A felvágott tanga sem. A mini sem. A platinaszőke haj meg végképp nem tetszik.

Egyébként jók voltak a 80-as évek.

2013.11.24. 20:12:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Itt,és most tedd le a nagy esküt, nem foglalkozol a gondolattal, hogy divattervező legyél.
Ha a nők elkezdenek ilyen cuccokat hordani, belépek valami szerzetesrendbe.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 20:14:26

@az igazi Trebitsch:

Pedig egy időben akartam lenni, csak nincs jó rajzkészségem. A női divat mindig érdekelt.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 20:17:29

@shakti_rom:

Sok van, de a legelterhedtebb a педал.(pedal), ami vicces szó, mely részben a pedaraszta szó elváltoztatott alakja, részben a "pedál" szó - mint magyarul - is.

Viszont a magyar "buzi" szó meg a "bolgár" szóból alakult ki.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.24. 20:18:08

@diggerdriver: MInt hogy a "gyokertelen kivandorlok" kerdese is a magyarokat foglalkoztatja. Itt nem foglalkozik senki vele, ha valaki elkoltozik masik orszagba.

2013.11.24. 20:21:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"csak nincs jó rajzkészségem."

Áldassék érte az Úr neve!

mirx 2013.11.24. 20:22:21

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: A szabása rettentő idejétmúlt, a párducminta pedig mindig is ízléstelen lesz.

Latcho Rom 2013.11.24. 20:25:18

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Bulgarbol?

S lnk utan nekem inkabb az olasz eredet, az analis, szodomita a logikusabb, nem? S megint, csak ferfiakra hasznalt.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.24. 20:26:42

@az igazi Trebitsch: Aztan mennyire rafaragott volna, ha a melegek es a nonek oltozo ferfiak koztt lettek volna divatosak a modelljei...

@mirx: A Balkanon nem olyan elmaradott es kozonseges a divat, mint az erkolcsileg romokban hevero nyugaton.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 20:30:02

@shakti_rom:

A cikk tele van hibával, de nagyjából jól írja le a szó eredetét.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 20:34:08

@mirx:

Példának adtam. Lehet más szabással is, de hasonló mintázattal.

Amikor először utaztam Szófiába - 1986-ban késő ősszel - rögtön észleltem, hogy minden harmadik nőn valami szép kabát van, s népszerű az állatos minta, különösen a tigris. Bámultam, mint a birca a bécsi kapura. Feleség elején meg is volt sértődve, hogy bámulom a nőket. De én mondtam neki: nem magukat a nőket nézem, hanem a ruhájukat.

S mindez a szépség a magyarnál alacsonyabb éleszínvonalú, szegényebb helyen!

2013.11.24. 20:43:11

@mirx: felesegnek ilyenje lenne, beraknam a kandalloba tuzifa helyett

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.24. 20:45:32

@charlieharper: de amikor az asszonyon van? :D ilyet joerzesu ember fel nem vesz!

2013.11.24. 20:46:53

@charlieharper:

Mármint mit, vagy kit?

2013.11.24. 20:48:01

@az igazi Trebitsch: a big cates kabatot. Mert nem egy koser allat. Es ronda kabatban. Ezenkivul evente tamogatom a Big Cats alapitvanyt

2013.11.24. 20:50:16

@diggerdriver:

A feleségem kérdezte, mi van az avatarodon.
Mondtam neki, egy kóser punci. Jól mondtam?

2013.11.24. 20:53:43

@az igazi Trebitsch: a pajesz attol ilyen gondor, mert allandoan a ful kore tekerik

2013.11.24. 20:55:12

@charlieharper:

Hát szerintem itt más köré tekerik.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.11.24. 21:19:49

@diggerdriver: Most nincs időm arra, hogy hosszan cáfoljalak, de mielőtt az önazonosság-utálat kövérmadári magasságába emelkednél, azért nézz rá erre is:

hu.wikipedia.org/wiki/Leggyakoribb_magyar_vezet%C3%A9knevek_list%C3%A1ja

czjanos 2013.11.24. 21:21:48

A kérdést én másként tenném fel: magyar-e az, aki nem karikás ostorral a kezében látta meg a napvilágot, felnőttként nem növeszt derékig érő bajuszt, nem hord veretes tarsolylemezt, bő-gatya-lötyögőt? Magyar-e az, aki belátja-elismeri, hogy más nemzetségeknek is lehetnek kiváló képviselői, hogy a nem keresztény családból származó emberek is lehetnek tehetségesek (sőt, sokszor tehetségesebbek, lásd: Nobel díjasaink túlnyomó többsége). Magyar-e az, aki értetlenül áll a rovásírásos helységnévtáblák előtt? Egyáltalán, magyarok-e azok, akik belátják, hogy a Föld népessége sok nemzetiségű, sok vallású, sokféle identitású, akiknek bizony együtt kell élni és boldogulni?

M. Péter 2013.11.24. 21:22:35

@Kövérmadár: "majd akkor fogadom el a turbánosokat / lepedősöket az utcán, amikor elfogadják a bikinis nőket is egy mecsetben"
Ahhoz hogy viszonyulsz, hogy az zsidó férfiak nem mehetnek csak egy szál fürdőgatyában a zsinagógába, mert a fejüket be kell fedni?

morsels (törölt) 2013.11.24. 21:23:48

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Birca, azt nem erted, hogy az RCMP nem csak rendorseg (egyebkent meg az amerikai FBI-nak felel meg), hanem egy 'institution', egy jelkep. Mint peldaul a papa svajci testorei.
Szoval tolem lehet a faszi rendor, de legyen indiaban.
Vagy hordja a stetson kalapot vazze.
:-)

Egyebkent mar abbol is volt botrany, hogy a sikh gyerek nem vihette iskolaba a toret. Es hat vegulis ertem en, hogy itt kulturalis ellentetekrol van szo, nadepont az a lenyeg, hogy miert a befogadonak kell alkalmazkodnia a befogadotthoz.
Nekem sem jutna eszembe Indiaban azon hisztizni, hogy nem ehetek egy jo steaket.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 21:31:24

@morsels:

Ehetsz Indiában steaket. Muszlim vagy keresztény étterembe mész, s ott bőven van.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.24. 21:31:50

@zöldeketbeszélek: Mi az az onazonossag utalat? Mikor megtagadja, hogy magyar?

2013.11.24. 21:33:27

@morsels: ket kanadai eset jut errol eszembe. Az egyik, amikor a sikheknek engedelyeztek, higy bukosisak helyett turbant hordjanak (hogy ment ez at a kanadai health and safetyn???). A masik, amikor a torontoi iszonyat meleg nyarban, a kanadai holgyek kitalaltak, hogy, ha ferfiak vezethetnek meztelen felsotesttel, akkor ok is.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 21:34:01

@charlieharper:

Szar helyzet. Akkor zsidó nőnek csak liba- és tehén- meg halmintás kabátja lehet. Meg persze bircamintás, de az tabu más okokból.

Tigrismintás bugyi nélkül élet az élet???.

puhacica 2013.11.24. 21:40:40

ezen a nagymacskamintas eszmefuttatason kicsordult a konnyem. :D elkepzelem, hogy belibegek a szobaba egy ilyenben: barbieboutique.boltaneten.hu/image/termekn169-uj_leopard_mintas_fehernemu.jpg mikozben apa ebben var: encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTkVtJ6QDkExZ1uEJQEc6D8f111A09QgwL-oaFfaFqENrVmn7-n haaaat... szem nem maradna szarazon. :D

mirx 2013.11.24. 21:42:54

@czjanos: Hát persze. Kivéve a b..ikat. Meg a szőkéket. Meg a hitetleneket. Meg a törpenövésűeket. Meg a cukorbetegeket. Kihagytam valamit?

2013.11.24. 21:45:41

@mirx: sminkeletlen es leggings nelkuli noket

mirx 2013.11.24. 21:46:16

@puhacica: ááááá a második nagyon kemény!

elképzeltem benne bircát, ahogy egy horda izmos olajos modern talkink-frizurás kiéhezett kan üldözi csattogó f..mával :)))

2013.11.24. 21:46:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: igazi aszketa modon elunk. Nincs tigris mintas bugyi

mirx 2013.11.24. 21:46:46

@charlieharper: akik még szavazni is akarnak mosogatás helyett

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 21:47:34

@morsels:
Ki mondta hogy az Blueberry?
Charli kérdezte hol veszem az aszalt vörösáfonyát.

morsels (törölt) 2013.11.24. 21:48:02

@mirx:
Ezt a bordaig felvagott bikinit nem ertem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 21:49:17

Az előbb összefutottam Mirx-el.
Jelentem tudok torrentezni:)))))))))))))))))
Csaxólok:))))))))))))))))))

Sőt javítást is vállalok.
Bal szélső kanálkörömel minden PC-t garantáltan megjavítok:))))))))))

morsels (törölt) 2013.11.24. 21:50:51

@diggerdriver:
Akkor elnezest, azon ugy latszik atsiklottam :-)

2013.11.24. 21:51:15

@diggerdriver: de meg mindig nem mondtad el, hogy hol vetted es hogy melyik reszen keressem a kozertben

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.24. 21:54:56

@charlieharper:

Ez példamutató aszketizmus valóban. Bevallom, én erre képtelen lennék.

morsels (törölt) 2013.11.24. 21:55:36

@charlieharper:
Igy ranezesre a fagyasztottak kozott keresd :-)

2013.11.24. 21:57:05

@morsels: aszalt afonya van fagyasztva?

2013.11.24. 21:58:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"
Tigrismintás bugyi nélkül élet az élet???"

Attól függ, ki hordja.

mirx 2013.11.24. 21:59:07

@morsels: felvágásnak hívjuk, hogy milyen meredek szögben ível a bikini a két lábnál

mai szemmel divatos nő:

images.swimwear365.co.uk/is/image/OttoUK/cloudzoom/LASCANA-Black-Ruffled-Swimsuit~514593FRSP.jpg

harminc évvel ezelőtti style (birca ízlése):

dustfactoryvintage.com/fashionandrecycling/wp-content/uploads/2013/06/Morgan-Fairchild.jpg

mirx 2013.11.24. 22:03:33

@diggerdriver: Digger, te nagyon tanulékony júzer vagy!

Holnap a "Neuronok szinkronizációjának Fitz-Hugh – Nagumo oszcillátorokal való modellezése kobolban" témakört vesszük.

2013.11.24. 22:04:27

@mirx:

Hát ezeknek a lábánál nem csak a bikini ívelne meredek szögben.

morsels (törölt) 2013.11.24. 22:04:28

@mirx:
Mondjuk en nem ertek hozza az igaz, de ezek nem bikinik azt hiszem :-)

morsels (törölt) 2013.11.24. 22:05:38

@charlieharper:
Hat en mar az elobb is ossze voltam zavarodva, szoval biztos nem tudom.

mirx 2013.11.24. 22:07:06

@morsels: tökmindegy, a bugyirész "felvágása" gondolom, érthetőbb azért

mondjuk amit meg puhacica linkelt, az meg olyan, mintha a néni kitömte volna valamivel a bugyit :)
vagy atom szőrös lenne :o)

morsels (törölt) 2013.11.24. 22:10:42

@mirx:
Igen, a vizualis segitseg hatekony volt ezesetben is.

mirx 2013.11.24. 22:10:55

@az igazi Trebitsch: Morgan Fairchild igen kapós hölgyike volt annak idején, mikor még a Dallast kellett nézni a tévében.

mirx 2013.11.24. 22:11:39

@morsels: közöm nincs a programozáshoz, csak vicceltem.

czjanos 2013.11.24. 22:13:00

@mirx: Ja, a pirézeket kihagytad :-)

czjanos 2013.11.24. 22:13:05

@M. Péter: Ha a katolikus templomban elvárás, hogy a férfiak ne lépjenek be fejfedővel a fejükön, akkor az is egyenrangú elvárás, hogy a zsinagógába nem szabad fedetlen fejjel bemenni és hogy a mecsetben....
Egyenlő mércével kell mérni.

2013.11.24. 22:13:22

@mirx:

"mintha a néni kitömte volna valamivel a bugyit :) "

Vagyunk itt egy páran, akik szívesen kitömnénk a néninek a bugyit.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.24. 22:15:59

@Ennike:
Na hogy tetszett? :)
Vártam volna, hogy ki lőtte le a végén a csajt... majd a 3. évadban! :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 22:16:37

Ez itt a reklám helye.
Összeszedtem néhány vidám sztorit az építőiparból. Feltettem.

2013.11.24. 22:16:38

@mirx:

"vagy atom szőrös lenne :"

Mé, láttál má borotvált tigrist?

Ennike (DK) 2013.11.24. 22:17:24

@Kövérmadár: ez a resz nem tetszett, vontatott volt

2013.11.24. 22:17:33

@Kövérmadár: no Offoljal. Arra valaszolj, hogy tetszik -e a tigris mintas bugyi, illetve a rozsaszin treningruha nercbundaval.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 22:18:05

@charlieharper:
Nem tudom hogy minden Tescoban ugyanott van e de én a száraztésztákkal szemben találtam.

mirx 2013.11.24. 22:18:36

@Kövérmadár: nehogy elmondjad, hogy whodunit, mert én is ezt nézem!

mármint ha a Forbrydelsenről van szó

mirx 2013.11.24. 22:19:37

@morsels: Valamelyik elborult progmatos iskolatársam írt ilyen címmel diplomamunkát, azóta is mindig azon gondolkodom, hogy mi a pék lehet.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.24. 22:20:36

@mirx:
Az orosz nőknek jellegzetes szláv arcuk van krumpliorral. Ne csúnyák amúgy.

2013.11.24. 22:20:44

@mirx:

Nem. Csak ébren álmodom.