oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. október 19. 06:56,  Miért váltottam hazát? 265 komment

2013. október 19. 06:56 Határátkelő

Miért váltottam hazát?

Tanulságos összeállításra bukkantam a BBC oldalán, melyben húsz ember meséli el, miért váltott állampolgárságot, és ezzel együtt tulajdonképpen hazát is. Az okok sokszínűek, kedve attól, hogy valaki nem akart sorkatona lenni, azon keresztül, hogy túl sok adót kellett volna külföldön élőként fizetnie egészen addig, hogy szellemi börtönben érezte magát akkori hazájában. Mindezt azért tartom fontosnak megmutatni, hogy lássuk: a határátkelésnek (és annak itt azért minősített eseteiről van szó, hiszen a megszólalók állampolgárságukat is feladták) számtalan oka lehet, és nem csak magyar sajátosságról van szó. Nézzük tehát a legérdekesebb eseteket (aki mindre kíváncsi, az itt elolvashatja)!

útlevelek.JPG

1. Tinédzserként mondtam le az orosz állampolgárságról. Honosított cseh lettem, ami lehetővé teszi, hogy 160 országba és területre utazhassak vízum nélkül. Jelenleg Kínában élek, ahol a japánokon kívül mindenkinek kell vízum. A japán útlevél a legértékesebb (nem az Európai Uniós vagy az amerikai). - I Konig, Guangdong tartomány, Kína

2. Tizenöt éves koromban két okból lettem osztrákból brit állampolgár – a, két évet kellett volna szolgálnom az osztrák seregben és b, brit állampolgárságra volt szükségem ahhoz, hogy beléphessek a Királyi Légierőbe. - Guenter Ruckhofer, Brighton, Anglia

3. Kettős, török és brit állampolgár voltam, de pár hónapja elmentem a londoni török konzulátusra és kitöltöttem a török állampolgárságról való lemondáshoz szükséges papírokat. Mindezt azért, mert a török kormány minden külföldön született, vagy ott élő állampolgártól 6000 font (2,1 millió forint) adót kér, ha az meg szeretné úszni a sorkötelezettséget. Én 38 éves, nős férfi vagyok, 13 éve élek az Egyesült Királyságban. Nem akarok bevonulni a török hadseregbe, viszont nem engedhetem meg magamnak a 6000 fontot sem. Így aztán a jövőben nem leszek török állampolgár, leszek viszont brit. - Atakan Kaya, Bucks, Egyesült Királyság

4. Szellemi börtönnek éreztem 1975-ben Nagy-Britanniát. Dióhéjban összefoglalva: egy állandóan hátrafelé néző, merev társadalom, függőviszonyban a saját történelmétől, amely a régi hagyományokban keresi identitását.(Hú, ez elég ismerős... – Határátkelő)

Európai állampolgárságot szerettem volna, ám végül megelégedtem a franciával. Emellett németnek, olasznak és Benelux-államokbelinek is érzem magam, amikor megkérdezik, azt felelem: európai vagyok. Nagyon izgalmas, hogy még mindig alakul az egész. Minél többször térek vissza az Egyesült Királyságba, annál többször érzem, hogy jól döntöttem. Úgy gondolom, Nagy-Britannia elszalasztotta a szellemi modernizáció hatalmas esélyét és egy virtuális senki földjén ragadt az elpusztult Birodalom és az Egyesült Államok között.

Egyre több ember bánja meg az európai csatlakozást és egyre több barátom véli úgy, hogy az országnak ki kellene lépnie az Európai Unióból. A britek nem csak intellektuálisan utasítják el Európát mindenféle statisztikákat mutogatva arról, milyen rossz lenn csatlakozni az euróhoz, stb., de nagy többségüknek mintha allergiás rohamot okozna az, hogy több nyelven kell dolgozniuk, és kompromisszumot kötniük egy közös jó érdekében. Ezenkívül mintha vonakodnának elengedni az elmúlt idők dicsőségét. - Tony Lark, Neung sur Beuvron, Franciaország

5. A feleségem akkor adta fel a német állampolgárságát, amikor összeházasodtunk az Egyesült Királyságban. Most Németországban élünk, de a feleségem képtelen visszaszerezni a német papírjait. A hatóságok arra hivatkoznak, hogy önként adta fel nemzetiségét, ezért nem kaphatja vissza. - Jim Wood, Oer Erkenschwick, Németország

6. Idén adtam vissza a szlovák útlevelem, miután megkaptam az ausztrált, mert egy 2010-ben elfogadott törvény tiltja a kettős állampolgárságot. Noha ez a szlovák jogszabály a Szlovákiában élő, magyar állampolgárságért folyamodó magyarokat célozta, a külföldön élő szlovákokat is érinti. Minden különösebb gond nélkül mondtam le az állampolgárságomról, hiszen az ausztrál útlevelemmel is vízummentesen utazhatok Szlovákiába / Európába, és jelenleg eszem ágában sincs visszaköltözni, ami szerencsétlen dolog, lévén szüleim szlovákok, és én Európában nőttem fel. - Boris Stanislav, Katmandu, Nepál

7. Tizenhét évesen mondtam le a belga állampolgárságról, amikor nyilvánvaló lett, hogy be kell vonulnom. Nem nagyon beszéltem a nyelvet, és semmi kedvem sem volt két évet eltölteni a seregben, annak az állandó lehetőségével, hogy a Belga-Kongóba küldenek. A megoldás az lett, hogy lemondtam a belga állampolgárságról és megtartottam a britet. Szerintem manapság az állampolgárság nem akkora ügy. Huszonkét évet éltem Spanyolországban, négy éve pedig Brazíliában lakom. A világ kisebb lett. Az érzelmeim és a gyökereim száz százalékosan britek, de én magam világpolgár vagyok. - Alan C. Dens, Araguaina, Tocantins, Brazília

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Brazília Anglia Kína Franciaország Nagy-Britannia BBC

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr895585212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.19. 23:11:39

@Quercus58:
Na látod velem pontosan ezt tették egész gyerekkoromban a tanáraim.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.19. 23:16:11

@Quercus58: Ez jo! Elraktärozom!
@diggerdriver: Nagyon jol leirtad!
Én soha nem értettem meg, hogy miért kell sajnälni a rendöröktöl és a tüzoltoktol, akik terepen vannak a korai nyugdijazäst. Mivel az egyik öcsém rendör, hallok töle dolgokat...azok, akik még mindig ott vannak, azok csak a munka szeretetéért vannak ott, és nagyon becsülöm öket!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.19. 23:17:42

@diggerdriver:
Pedig ez pofon egyszeru.
Szar penzert emberfelettit teljesitenek (felesleges azt nezni, hogy vannak paran korruptak, a tobbseg biztosan nem olyan).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.19. 23:30:58

@diggerdriver:
Velem is... es 30 eves koromra kiderult, hogy igazuk volt ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.19. 23:32:40

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): @Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Nagyon jó hogy ezt említettétek.
Minden szakmában vannak oda nem illő emberek.
Viszont a törvényeket nem személyre szabják.
Ezt kevesen értik meg.
Nem lehet azt mondani hogy Korrupt Béla körzeti megbízottra aki együtt iszik a kocsmában Kolompár Kevinnel arra nem vonatkozik míg Tökös Ödön becsületes, tisztességes rendőrre igen.

2013.10.19. 23:36:03

@Quercus58: '"Még mindig nem sikerült válaszolnom a nagy kérdésre, melyre előttem sem válaszolt még senki: Mit akar a nő?"

Sigmund Freud'

Hat en azt nem ertettem soha, hogy Freud mit akart. Mondjuk mar targytalan a tema, nem erdekel zavart osztrak faszik lelkivilaga...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.19. 23:40:11

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: És ennek hol lehet utänanézni? :-) Mert én is ezt hallottam, de nem szeretnék egy valag pénz kiperkäläsa utän Miamiban maradni. :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.19. 23:49:54

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
:)
Iden februarban voltunk ott hajoval ;)
Egyedul az USAba kell (Mexiko, Honduras, Jamaica es Cayman szigetek vizummentes).

Egyebkent a nagykovetsegnek irhatsz.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.20. 00:13:31

@diggerdriver: Csak az a baj, hogy az emberek ältalänositanak...:-(
Fejétöl büzlik ott is a hal. Az a baj, hogy ott is, mint mindenütt mäshol le kéne cserélni a vezetöséget, rengeteg mindent meg kéne vältoztatni ahhoz, hogy müködöképes / jol müködö legyen. De legföképpen a fejekben kéne rendet tenni, és "visszaadni" a megbecsülésüket.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 00:27:00

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Ha magyar utlevellel utaztok, akkor a magyarorszagi jamaicai nagykovetsegnek. Pl.
Azt hiszem az letezik is. A 4-bol az egyik nem volt Mo-n, ott a nemeteknek irtam.
Nyilvan ott kell erdeklidni, amelyik utlevelet hasznaljatok :)

De holnap megnezem, hogy megvannak-e a levelek es elkuldom, ha szeretned...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 00:34:46

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Megneztem, sajnos nincsenek mar meg :(

Vegulis hova mentek (tarsasag / hajo / ut)? ;)

A legbiztosabb ha megkerdezes, mi is irunk majd hamarosan a kov. ut miatt.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.20. 00:37:37

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Irtam anno amikor kérdezted. :-) Bär a férj mär megint huzodozik kicsit... :-)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.20. 00:41:55

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Ez nekem azért nem volt 1értelmü, mert ha Sväjcban lakok, akkor egy vizumért pl mijafaxnak menjek Mo-ra? Meg ugye egyszerübb itt fölhivni öket / irni nekik, és nem 2különbözö orszägban érdeklödni. Märmint nekem ez a logikus...de tudom, logikät ne keressek...

2013.10.20. 01:24:43

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): Vizumkerelmedet az allampolgarsagod alapjan biraljak el, nem annak alapjan hogy hol laksz. Ez mindig igy van (egyebkent teljesen logikusan es egyertelmuen). Tehat ha Jamaikaba akarsz belepni es magyar utleveled van, akkor Jamaika Mo.on levo nagykovetsegen a legcelszerubb erdeklodni, hogy kell-e neked vizum (ahogy ezt Madar is leirta). Ha esetleg igen (nem valoszinu), akkor erdemes megkerdezni a Svajcban levo jamaikai nagykovetsegen hogy tudnak-e neked vizumot adni mint magyar allampolgarnak - ha nincsenek erre felhatalmazva, akkor nem fognak tudni, hiaba lenne neked kenyelmesebb. Ha megerkezel Jamaikaba, ott azt fogjak nezni hogy milyen utleveled van es van-e annak megfelelo vizumod; nem fogja oket erdekelni hogy hol laksz.

M. Péter 2013.10.20. 01:46:03

@diggerdriver: Utánanéztem, a hivatalos neve honvédelmi hozzájárulás volt.

M. Péter 2013.10.20. 01:58:49

@Don Kartasch: Már kitalálták, hogy a külföldön élők fizessenek egészségügyi szolgáltatási járulékot. A kormány pechére az EU-ban élő magyarokra nehéz lenne olyan különadót kivetni, hogy azt az EU ne tekintse a szabad mozgás korlátozásának.

morsels (törölt) 2013.10.20. 02:56:30

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Nem ertelek, de tenyleg. Vagy osszekeversz valamit, vagy tenyleg ennyire gyulolod a magyarsagodat; de akkor meg miert latogatod ezt a forumot?

Nekem 20 eve van kanadai utlevelem. De nem mondanam azt, hogy elegetem a magyart. Akkor sem, ha mar lejart.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 09:02:28

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Aranyhalnyi a memoriam :)

@morsels:
Azert jarok ide, mert ez egy jo hely es jo a tarsasag. De ez egy kis csoport, nem egyenlo a magyarsaggal, sem Magyarorszaggal.
A hataratkeles miatt pedig mar legalabb egy kozos pont van.

DieNanny CH 2013.10.20. 09:30:17

@morsels:
"Nem ertelek, de tenyleg."

Pedig pofonegyszerű. Ha egy pár sok gyűlölködés után elválik, van olyan fél, aki az exe minden ottmaradt tárgyát (fogkefe, zokni stb.) rituálisan elégeti. Érte őt ezáltal valamilyen anyagi haszon? Nem. Jót tett a lelkének? De még mennyire!
Hát, akkor miért ne???

2013.10.20. 09:54:23

@diggerdriver: Mindent a kőolaj érdekében, így akartad mondani, ugye? :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 10:12:51

@Philosoraptor:
Nem nem, nem a kőolaj érdekében. A saját érdekünkben, mert szeretjük a kőolajat :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 10:24:55

@Philosoraptor:
Általában két vélemény forog a köztudatban.
Az egyik hogy gonosz amcsik mert háborúkat provokálnak hogy a kőolajra rátegyék a kezüket.
A másik hogy gonosz amcsik mert háborúkat provokálnak mert így pörgetik fel a fegyveriparukat.
Ugyan mindezt tételesen lehet cáfolni de tegyük fel hogy így van.
Ésakkor?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 10:32:09

@diggerdriver:
Sokan biztos annak örülnének, ha az USA helyett mondjuk Kína vagy Szaúd-Arábia lenne a szuperhatalom... akkor lenne csak jó világ :)

2013.10.20. 11:05:07

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: A világon ők az egyik ország a sok közül, ahol a legtöbbet felhasználják. Természetesen az egész világ a jelenlegi berendezkedésben a kőolajtól függ.

2013.10.20. 11:05:58

@diggerdriver: Tételesen cáfold akkor, kíváncsivá tettél. :p

2013.10.20. 11:09:49

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Nektek az nem furcsa, hogy a demokrácia országa igáz le más országokat?

eagles 2013.10.20. 11:36:09

@diggerdriver:

Az USA gyakorlatilag teljesen önellátóvá vált földgázból, ill.kőolajból. Sőt úgy néz ki, hogy ezekből az ásványkincsekből rövidesen nem vásárló, hanem eladó lesz.
Az igazán érdekes kérdés az, hogyan fogy ezek után viszonyulni az árakhoz. Mert így már nem az lesz az érdeke, hogy lefelé szorítsa, hanem az, hogy fölfelé emelje.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 11:38:28

@Philosoraptor:
Nem igáz le más országokat...

Ha megnézed az utóbbi évek háborúit, akkor mindig olyan ország volt megtámadva, ahol valami baj van.

Természetesen lehet mondani, hogy nem volt joguk hozzá és különben is ki kérte, de biztos vagyok benne, hogy a népszerű összeesküvés-elméletek mellett van egy olyan "rejtett igazság" is, amiről az átlag ember nem tud (és nem is tudhat).

Mindig lesz egy legerősebb ország, mindig lesz egy "világ csendőre". Hálás vagyok azért, hogy ez ma az Egyesült Államok, még ha nem is értek egyet minden céljával vagy adott esetben belügyével. Lehetne ennél sokkal-sokkal rosszabb is, nem?

Demokrácia... mi az? Szabad választások? Mindenki azt csinál, amit akar és nem szólnak bele? A képviselőt valóban képviselnek vagy csak a párt bábjai?
Az demokrácia, ahol ha egy képviselőt megválasztanak, 4 évig el sem lehet mozdítani? Vagy az, ahol nincs is képviselő csak egy sejk és az van, amit ő akar? Demokrácia-e az, ha ez a sejk a nép érdekében, a népet támogatva ügyködik?
Demokrácia az, ahol 18 évesen nem ihatok meg egy nyomorult sört? Vagy ahol nem szexelhet egy 17 éves egy 19 évessel?
Ezek beleférnek egy demokráciába?

A Koreia Népi Demokratikus Köztársaság biztosan demokrácia, hiszen benne van a nevében is...

eagles 2013.10.20. 11:48:31

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:

Hát....

Ha valahol baj van, akkor a fent említett Koreában az van. Ott miért nem "segít"? Mert ott jelenleg nincs semmi olyan, amiért érdemes lenne "segíteni"

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 11:50:34

@Philosoraptor:
Csak néhány kérdés.
Afganisztán mekkora olajnagyhatalom? Ha már az olajért akkor miért nem a ott ahol VALÓBAN sok olaj van?
Miért nem Szaúd Arábia?
Ha nekem van fegyverem amit el akarok puffogtatni akkor annyi eszem talán lenne hogy ne a saját népemet küldjem a vágóhídra hanem inkább összeugrasztanék két országot aztán mindkettő ölje egymást az én fegyvereimmel.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 11:52:45

@Quercus58: Igen igazad van.
Szerintem több van neki mint az egész Közel Keleten.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 11:54:43

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Ahogy a jó öreg Winston mondta a demokrácia a létező rendszerek legrosszabbika de még nem találtak ki jobbat.

eagles 2013.10.20. 11:56:58

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:

Az USA-ban 21 éves kor fölött ihatsz meg egy üveg sört.
Diktatúra!

@diggerdriver:

Afganisztánban olaj per pillanat nem sok van. De van más.

hvg.hu/gazdasag/20100614_afganisztan_asvanykicsek

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 11:59:00

@diggerdriver:
Mi más... a demokrácia bölcsője :)

@Quercus58:
Baj sok helyen van... Észak-Koreának csak a szája jár, bár tény, hogy a néppen nem bánnak éppen kesztyűs kézzel.

De azt sem tudhatjuk, hogy vajon Kína mit szólna hozzá, ha odamenne Amerika rendet csinálni. Elképzelhető, hogy nem örülne, mégiscsak a sógorokról van szó.

Mehettek volna Magyarországra is 56-ban, mégsem mentek... pedig egyértelmű volt, hogy nem éppen kedvére való Magyarországnak a szovjet jelenlét (@Philosoraptor: az is megszállás volt, nem?).

Mehetnének Afrikába is rendet csinálni a sok hadúr háza táján, mégsem...

Nyilvánvalóan oda mennek, ahová az érdekeik vezetik őket. Te máshogy tennél? Szerintem nem... annyi 0-ról van szó, amennyit egy számológép már kezelni sem tud.

Menjenek helyettük a kínaiak? Vagy az oroszok? Ők már egyszer jöttek, húdejóvolt nekünk...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 11:59:25

@Quercus58:
Miért, megtámadott valakit Észak Korea?
Elvan magában néha hőbörög egy kicsit akkor adnak neki néhány ezer tonna búzát aztán megint csönd van.

Csak mellékesen jegyzem meg hogy nem az USA támadta meg Kuvaitot.
Az már egy másik kérdés hogy az idősebbik Bushnak volt annyi esze hogy meghagyta a helyén Szaddamot.
A fia mondvacsinált indokokkal kinyírta és most káosz van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 12:06:12

@Quercus58:
OK.
Csak egy kérdés.
Az afrikai olaj és nyersanyaglelőhelyek szinte teljesen kínai érdekeltségbe tartoznak. Kína onnan szerzi be a gazdasági növekedéséhez szükséges nyersanyagot. Kilóra megvette a banánköztársaságokat a koncessziós jogokért.
Miért nem Kína a gonosz?
Ugyanazért az USA az ördög.

morsels (törölt) 2013.10.20. 12:07:47

@DieNanny:
Nezd, az hogy valakinek tele van a bugyra azzal, ami Magyarorszagon tortenik, az egy dolog. Az is, ha valaki lemond az allampolgarsagarol, mert mondjuk adoznia kene. Az erzelmi es a racionalis indokok is efogadhatoak szamomra.

Nade kovermadar egyszeruen gyuloli azt, hogy o magyar. Letagadja, ahogy o irta. Meg ez is rendben van. Nade itt akkor is egy olyan kozosseg resze, ami magyarokbol all. Ez akkor is igy van, ha a kozos pont az, hogy itt majd mindenki hataratkelo.

Ha en ennyire utalnam azt, hogy magyar vagyok, ha le is tagadnam azt, hogy az vagyok, akkor eleg valoszinutlen, hogy egy magyarok altal latogatott oldalt latogassak es emlekeztessem magam, hogy milyen fasza, hogy mar nem vagyok magyar. Vagy valami ilyesmi :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 12:08:52

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Ezt próbálom elmagyarázni régóta.
Azt teszik amit a saját érdekeik megkívánnak.
Mint ahogy minden ország megtenné ha megtehetné.
Mivel nem tehetik meg így köpködnek rájuk.

2013.10.20. 12:15:54

@Quercus58: Észak-Korea mögött ott áll Kína, ezért nem mernek hozzájuk nyúlni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 12:17:30

@morsels:
Én értem Madarat.
Bennem ugyanolyan indulatok vannak.
Csak azt értsétek meg hogy nem veletek, velünk van baja.
Meg nem a magyar emberekkel .
Van aki külön tudja választani ezeket a dolgokat van aki nem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 12:19:27

@Philosoraptor: Ez nem olyan egyszerű
Milyen indokkal menne oda?
Kuba mögött már nem áll a Nagy Testvér mégsem mentek oda.

morsels (törölt) 2013.10.20. 12:24:58

@diggerdriver:
Nadehat pont ezt probalom mondani, hogy valamit szerintem nagyon osszekevert.
Magyarul irja a blogjat, ide is magyarul ir; de ha kulfoldre megy (marmint Svedorszagbol mondjuk Miamiba), akkor azt is letagadja, hogy o magyar. Na ezt nem ertem.
Es nem azert, mert piros-feher-zold sziv dobog a keblemben es nincs csikoboros kulacs, meg karikas ostor a falon. Egyszeruen magyar vagyok. Szulethettem volna masnak is, de nem masnak szulettem.

Persze az is egy dolog, amikor valakinek a szulei a vilag ket kulonbozo sarkabol vannak es harom-negy orszagban eltek mar, igy a gyerek elvileg barminek vallhatja magat. Szoval erted, nem az a gondom, hogy vilagpolgarnak vallja magat, vagy ilyesmi. Tolem lehet ugandai is. De nala mintha egy univerzum altal okozott igazsagtalansag lenne, hogy o pont magyarnak szuletett. Nem ertem, hogy ez miert baj.

Azt ertem, hogy nem erezte ott jol magat, hogy a csalad, meg a tanarok, meg fonokok, meg politikusok, meg nincs munka. Nade mintha neki az is problemat okozna, hogy magyar. Miert?
Egyszeru teny. Sem jobb, sem rosszabb, nem kell sirnia a himnusz alatt, vagy szurkolni magyar sportoloknak az olimpian, erted. Csak tenykent kezelni, hogy magyar. De nala ez az elkepezto merteku utalat a sajat magyarsagaval szemben... kozben meg mint emlitettem, ha mashol nem is, itt keresi mas magyarok tarsasagat es magyarul ir blogot.

De majd Dr. Kutya megmondja :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 12:25:37

@diggerdriver:
Ezért utálják annyian a zsidókat is, nemigaz? Ártottak ők valakinek? Szerintem soha, senkinek sem...

Lehet mondani, hogy pénzéhesek, ravaszak, becsapják az embereket, de ha így is lenne, becsapni csak azt lehet, aki hagyja magát, nem?

@morsels:
A másik, amit annyira utálok, az az erőszakosság... "Magyar vagy!" "Ez a hazád!" "Itt élned, halnod kell!" "Nincsen számodra hely!" "Neveld magyarnak a gyerekeidet!"...

Mivan? Miért? És ha nem akarom? Miért kell ezeket a dolgokat erőltetni? Miért lenne bármi is "kötelező"? Ott születtem... ez igaz. És akkor mi van? Más meg máshol, ettől rosszabb?

Olyan fajta vagyok, hogy ha valami kötelező, akkor nem csinálom. Ha nem lenne az, akkor lehet örömmel csinálnám, de erőszakkal akkor sem, ha rosszabbul járok miatta.

Fizetem az adót és nem bántok másokat. Legyen ennyi elég és ne akarják előírni, hogy mire és hogyan kell gondolnom.

Azért is járok ide, mert nem érzem ezt a kényszerítést... ezt az erőszakosságot.

2013.10.20. 12:26:12

@diggerdriver: Oké, ő nem az. Szept. 11-én ledöntötték a két tornyot állítólag a terroristák, azóta viselnek ott háborút. Furcsa, hogy amikor az érdekeiket szolgálta, akkor fegyvert adtak el Bin Ladennek, amikor meg már nem, akkor levadászták.

"Ha nekem van fegyverem amit el akarok puffogtatni akkor annyi eszem talán lenne hogy ne a saját népemet küldjem a vágóhídra hanem inkább összeugrasztanék két országot aztán mindkettő ölje egymást az én fegyvereimmel."

Így van, és pontosan ezt is csinálják, habár nemcsak az USA, hanem még jó pár fegyvergyártó multi a nyugati országokból. Az emberi élet a háborúban semmit sem ér, erre Sztálin már rámutatott anno.

eagles 2013.10.20. 12:26:21

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: @diggerdriver:

Niná,hogy mindenki érdekből háborúzik, nem csak az USA. Az angolok sem azért mentek Indiába, mert a helyszínen akarták tanulmányozni a hinduizmust. A "majd én segítek helyreállítani a demokráciát", meg a szokásos fal duma.

2013.10.20. 12:28:07

@diggerdriver: Elviszik a demokráciát mindenhova, tudom.

morsels (törölt) 2013.10.20. 12:28:27

@diggerdriver:
Nem egeszen igy volt :-)

"It has been said that democracy is the worst form of government except all the others that have been tried."

M. Péter 2013.10.20. 12:30:14

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Észak-Korea elsüllyesztett már több dél-koreai hajót, legutóbb 2010-ben. Észak-koreai katonák többször behatoltak Dél-Koreába a demilitarizált zónán át, és megöltek dél-koreaiakat és amerikaikat.

morsels (törölt) 2013.10.20. 12:34:29

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:
Mondom, hogy osszekersz dolgokat.
Az, hogy magyar vagy, annak szulettel, az teny kerdese. Aztan az osszes tobbi (hogy hol kell elned meg halnod, meg ki a magyar) mar egy egeszen mas dolog. Arra lehet haragudni, lehet kifigurazni, lehet viccelodni, lehet kritizalni.

Nem kell enekelni a magyar himnuszt szilveszterkor, nem kell megkonnyezni egy magyar sportolo aranyermet az olimpian, nem kell kokardat tuzni Marcius 15.-en, meg sok mindent nem kell. Mivel mar majd 3 eve Svedorszagban elsz, nem ertem, hogy miert ennyire eros benned ez a fajta tiltakozas azzal a tennyel szemben, hogy magyar vagy.

2013.10.20. 12:38:19

@diggerdriver: Diktatúra van, sárba tiporják az emberi jogokat, stb. Nem tudni, hogy tényleges fenyegetést jelentenek-e a világra, vagy csak szeretnek nagyzolni.

morsels (törölt) 2013.10.20. 12:38:20

@Philosoraptor:
Az igazsag az, hogy az atlag amerikai tenyleg ugy gondolja, hogy a demokraciat viszik el es az jo.
Nadehat milyen jo lett volna '56-ban, ha hozzank hoztak volna el :-).

Egyebkent nem csak az amerikaiak, hanem sokan masok is ugy gondoljak, hogy egy-egy orszag jobb lenne a lakosai szamara, ha demokracia lenne. Vagy legalabbis elegge elmaradottnak itelik meg oket a tarsadalmi fejlodes evolucios letrajanak a legmagasabb fokan allva :-)

Az egy mas kerdes, hogy ez az elkepzeles jobb esetben naiv, rosszabb esetben demagog.

morsels (törölt) 2013.10.20. 12:42:05

@Philosoraptor:
Szerintem pontosan tudjak, hogy mekkora fenyegetest jelentenek a vilagra :-).

Egyebkent mar reg nem lenne ez gond, ha a kinaiak engednek. Meg az oroszok :-)
Mert azt nem gondolhatod komolyan, hogy Eszak-Korea katonai veszelye miatt aggodnak.

morsels (törölt) 2013.10.20. 12:52:13

@Philosoraptor:
Te tenyleg azt hiszed, hogy ha az USA ulne a seggen es csak a sajat problemaival foglalkozna, akkor a vilag jobb lenne? Bekesen egymas mellett elo orszagok, mindenki mosolyogna, meg minden?
Merthogy ok csinaljak ezt az egeszet csak azert, mert szeretnek olyan lenni, mint a Fradi B-kozep?

eagles 2013.10.20. 12:53:30

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]:

Megértelek. A Te életed, a Te múltad, és nem vagy köteles elszámolni vele másoknak. Nekünk sem. Mi annyit tehetünk, hogy ha tudunk, segítünk Neked. De csak ha kéred. Egyébként meg szerintem jó hogy itt vagy.

eagles 2013.10.20. 13:03:35

@morsels:

Amióta világ a világ, mindig voltak a Föld nevű bolygónak csendőrei. Most az USA az. Később, lehet, hogy más lesz.
Az egy arany igazság, hogy mindig az erősebb kutya b...ik.

Ezért nem értem az Orbáni politikát. Miért gondolja valaki azt, hogy az hosszú távon működik, hogy bemegyek a kocsmába, lebaszok mindenkinek egy nagy pofont, majd közlöm, na most akkor fizethettek egy sört.
El fog telni a döbbenettől egy kis idő, na de ami utána jön...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 13:07:00

@Philosoraptor:
Ezt csinálják?
Pontosan nem ezt csinálják.
A saját embereiket küldik a vágóhídra.
Akkor?

Latcho Rom 2013.10.20. 13:07:22

@Quercus58: na most jol beszelsz.

a madar dologhoz csak annyit, evidens hogy kintlet elso par eveben kell az embernek, nem mindenkinek...hogy erzelmileg elszakadjon az otthoni enjetol, s ha biztonsagban erzi magat az uj boreben visszaengedi a regit. S ennyi..ezen kekecelni folosleges, en ugy erzem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 13:12:09

@morsels:
Igaz.
Egy fundamentalista iszlám állam nem tud mit kezdeni a demokrácia fogalmával.
De atombombára fáj a foga mindnek.

eagles 2013.10.20. 13:13:39

@shakti_rom:

Huh... mivel érdemeltem ezt ki. Egyébként részemről nincs harag.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 13:14:06

@Philosoraptor:
A világban szerintem több a nem demokratikus berendezkedésű állam mint a demokratikus.
Lehet hogy mi tévedünk?:)))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 13:16:15

@Quercus58:
Ez a beszéd.
Egyetértek.
Madár nélkül kevesebbek lennénk.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.20. 13:18:22

@Quercus58:
Te tudsz valamit...
Tudtam én hogy az erdészek fasza gyerekek nem véletlenül akartam én is az lenni:)))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 13:25:10

@morsels:
En sem... majd dr. Kutty megmondja :)

@Quercus58:
Koszonom!

@diggerdriver:
Biztos igy csokkentik a munkanelkuliseget...;)

2013.10.20. 13:52:33

@Mirjam2:
Sok Romaniabol disszidalt ismerosom volt es amikor kerdeztem oket, hogy miert nem mennek haza az allampolgarsag megszerzese utan, majd mindig azt a valaszt kaptam, hogy csak akkor kapnak vizumot, ha kifizetik a rajuk eso tanulmanyi koltsegeket. Ez egy egyetemet vegzett eseteben 5000 $ korul volt ( 80' - as evek) Azt meg kell hagyni, rendkivul nagy tudassal ( elmeleti ) rendelkeztek az ott vegzettek. Termeszetesen nagyon keves hanyad perkazta le azt az osszeget. Hozzatennem, ok mondtak, torvenyeket, stb. nem ismerek ebbol az idobol. Abbol a szempontbol hiheto ez, hogy " fejpenzt " kaptak az onnan NSZK - ba vagy Izraelbe kivandorlo allampolgaraik utan a befogado orszagoktol, " oktatasi koltsegekre " hivatkozva.

vazzup 2013.10.20. 13:55:41

@Philosoraptor: mindegyik fegyvergyártó ország ezt csinálja, oszt' akkor mi van?
BTW, megjegyezném, hogy az Al Kaida esetében ez nem egyszerűen az érdekek megszűnését jelentette, hanem konkrétan az USA-t saját területén támadta meg.
Vagy szerinted fel kellett volna hívni, gratulálni neki és önként felajánlani neki a fél polgári repülés ellenőrzését az Államokban, vagymi? Hihetetlenül logikátlan dolgokat írogatsz most egymás mellé.

@morsels: fú, ezt a tudathasadást minden alkalommal meg lehet figyelni, amikor vki előjön ezzel az USA-a-megtestesült-gonosz dumával.

A másik kedvencem, amikor azzal példálóznak, hogy miért is nem lehet annyira patrióta a magyar, mint az államokban, amikor meg az államokban patrióta a nép, akkor meg megy a sírás, hogy fúj, de hát azok gonoszak, meg mennyire meg vannak vezetve, hogy birkaként elviselik, hogy háborúznak a nevükben.
Most akkor vattafakk?

vazzup 2013.10.20. 14:01:38

@Philosoraptor: közvetlen fenyegetést nem jelent. A KNDK kurva jó a nép elnyomásában, mert a népe otthon éhezik, fázik és azt is előírják neki, hogy milyen frizurát hordhat.
Egyebekben világszinten kábé a legvégén kullog. Ezen túlmenően a nagyfokú elnyomás miatt több koreai kém él abban az országban, mint hivatalnok. Szerintem a nyugati hatalmak azt is tudják, hogy a Nagy Megtekintő mikor méltóztatik wc-re menni.

Emellett megtámadni totálisan nem éri meg, mivel szárazföldön elfoglalni ÉKoreát nagyon nagy veszteségekkel lehetséges csak (nézd meg a terepet és vesd össze, hogy mekkora emberanyaggal rendelkezik, hány katonája van).
Ráadásul mi van, ha végül elfoglalják? Semmi.
Azt sem lehet igazán tudni, hogy Kína hogyan reagálna egy újabb, a határa mentén beállomásozó amerikai kontingensre, ráadásul nem is kicsire, mert megtartani ÉKoreát szintén csak igen sok katonával lehet.

Szóval akkor most minek is menjenek oda?

2013.10.20. 14:07:16

@morsels: Nem, az ember ugyanilyen kapzsi maradna akkor is, lenne más csendőre a világnak, folyna a vér ugyanúgy, mint jelenleg.

2013.10.20. 14:10:07

@diggerdriver: Mit számít azoknak, akik a vágóhídra küldik őket, hogy hányan halnak meg? Csak a profit számít.

Az egyén halála tragédia, milliók halála statisztika.

2013.10.20. 14:13:17

@diggerdriver: Tehát akkor mindenhova el kell vinni a demokráciát, akár "erőszakkal" is. Ez az USA vs. többi állam háború téma nekem mindig olyan, mint Izrael vs. többi állam. Teljesen lényegtelen, hogy ki kezdte el, találni kellene már valami közös nevezőt.

2013.10.20. 14:17:50

@vazzup: Oh, az USA maga a megtestesült szent és sérthetetlen ország. Én csak azt furcsállom, hogy senkinek sem tűnik fel, hogy bábokat ültetnek/ültettek államok élére vagy éppen buktatnak/buktattak meg rendszereket érdekből. Ez egy kicsit képmutató magatartás részetekről, mert ti úgy gondoljátok, hogy hát ez tök természetes, hiszen ő megteheti, s csodálkoztok, hogy ennyien utálják őket. Biztos irigységből, hát persze.

2013.10.20. 14:22:54

@morsels: Abból háború lett volna, nekünk sem lett volna jó, a világnak meg még inkább nem. Nem a rossz oldalra kellett volna állni a történelem során annyiszor, és akkor nem mi kerültünk volna mindig a fasz rosszabbik végére. Gesztus jellege volt 56-ban az amerikai támogatottságnak, megértem, hogy nem léptek meg komolyabb dolgokat, nem ők a hibásak, hogy nálunk ennyi ideig megtelepedtek a szovjetek.

vazzup 2013.10.20. 14:24:15

@Philosoraptor: senki sem mondta az itt jelenlevők közül, hogy szent és sérthetetlen, részemről azt gondolsz róla amúgy, amit akarsz, csak logikátlan, álszent és álnaiv marhaságokkal támasztod alá a nagy USA-utálatodat. Csak ezt bátorkodtam megjegyezni. :)

Engem aztán rohadtul nem érdekel, kit és mit utálsz. Inkább a valódi mozgatórugó érdekelne, de úgy látom hogy az "azértmertcsak"-on kívül te sem tudsz épkézláb indokot felhozni, azon kívül, hogy az érdekei szerint cselekszik. Mint minden más ország a földön, ki-ki éppen aktuális ereje szerint.

2013.10.20. 14:30:02

@vazzup: Az amerikai külpolitikával nem értek egyet, meg a képmutatással, amit a világ felé olyan nyugodtan sugároznak, közben mindannyian tudjuk, hogy mi van a máz alatt.

A valódi mozgatórugóm, hogy fizetnek érte, hogy gyűlöletet keltsek az USA ellen. Nem lehetsz ennyire sötét. "Valódi mozgatórugó", ez kész.

vazzup 2013.10.20. 14:33:46

@Philosoraptor: bocs, hibáztam, amikor azt feltételeztem, hogy intelligensebb, tájékozottabb vagy azoknál a tömegeknél, akik beszopják ezt az egyik-ország-becsületesebb-mint-a-másik maszlagot és az alapján alakítják ki a véleményüket. Komolyan.
Ez így bullshit, minden ország a saját érdekei és aktuális lehetőségei szerint van jelen a globális politikában.

Nincs szendeszűz ország, ha lenne, már nem lenne.

2013.10.20. 14:47:52

@vazzup: Sajnálom, hogy csalódást okoztam. Sehol sem írtam, hogy egyik ország jobb v. becsületesebb a másiknál. (?)

vazzup 2013.10.20. 14:49:26

@Philosoraptor: mégis az USA-t emelted ki, mint a Nagy Sötét Gonosz Hatalom. Tehát voltaképpen mindegy, hogy ki van ott, a legerőssebbet utálni kell ezek szerint?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 15:06:09

@Philosoraptor:
Nem az.
De jobb lenne, ha mondjuk muzulmanok lennenek a csendorok? Aztan a lanyod/feleseged/baratnod/anyukat azert lenne megkovezve, mert szoknyat mertek felvenni?

Vagy ha kommunistak vezetnek a vilagot? Mint Eszak Korea vagy a sztalini Szovjetunio?

Esetleg afrikai torzsi vezetok, akik azzal kezdenek, hogy levagjak a kislanyod csiklojat, mert az bunos dolog?

Az Egyesult Allamok legnagyobb disznosaga is eltorpul a lehetseges tobbi rossz mellett... de ettol utalhatod oket; maximum nem ertunk egyet.

2013.10.20. 16:07:27

@vazzup: Ez butaság, ilyet én nem írtam. Azt írtam, hogy nem értek egyet az amerikai külpolitikával, mert erőszak csak erőszakot szül, megoldást biztosan nem hoz.

2013.10.20. 16:15:16

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Írtam én olyat, hogy utálom őket? Láthatóan itt is túlérzékenyek az emberek, olyat is beleképzelnek a másik írásába, amit ott sincsen. Nem tudok véleményt fogalmazni, hogy utálom vagy szeretem őket, lévén nem ismerek egyetlenegy amerikait sem, de ha ismernék, az sem jelentene semmit, mert egy emberről alkotott véleményed nem húzható rá az egész népre, másrészt ezeket a háborús döntéseket a politikusok meg a mögötte álló lobbi hozza meg, nem a nép. Az megint más kérdés, hogy a népnek lenne ereje tenni a helyzet ellen, ha akarna.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 16:33:56

@Philosoraptor:
Már hogyne ismernél?
Itt van pl. hagyma... ízig, vérig amerikai és még ismered is...

vazzup 2013.10.20. 16:46:03

@Philosoraptor:
"Nektek az nem furcsa, hogy a demokrácia országa igáz le más országokat?"
"csodálkoztok, hogy ennyien utálják őket. Biztos irigységből, hát persze."
"közben mindannyian tudjuk, hogy mi van a máz alatt"

Hát, igazából, ha emellé odateszem azt, hogy egyetlen érvet sem hoztál amellett, hogy miért is rosszabb az USA _bármelyik_ másk országnál, beleértve Magyarországot, Iránt, vagy akár Oroszországot, sajnos nekem az jön le, hogy neked valamilyen megfoghatatlan, zsigeri okból a bögyödben van az az ország.
Ennyi.

A túlérzékeny a fene, egyszerűen csak szeretnék már valami kézzelfoghatót ebben a mostanában népszerűnek látszó amerika-ellenes gyűlöletben, valami épkézláb érvet, ami elfogadható a formális logika határain belül.

2013.10.20. 17:54:04

@Kövérmadár [wannabe Ditrigonális Ikozidodeka]: Na, őt inkább ne emlegessük. Ő annyira amerikai, amennyire én örmény.

2013.10.20. 18:11:49

@vazzup: Nem írtam olyat, hogy ők a megtestesült gonosz, mindenki más pedig ma született ártatlan kisbárány, csak azt, hogy ha már a demokráciát tekintik az egyik alapkövüknek, akkor lehet, hogy nem mindent erőszakkal kellene orvosolni.

vazzup 2013.10.20. 18:43:19

@Philosoraptor: azért azt megmagyarázhatnád, mi köze a demokráciának az erőszakhoz és miképpen váltak ezek nálad ellentétpároknak, vagy legalábbis egymást kizáró tényezőknek?
Azt értem, hogy nem tetszik, hogy háborúznak, csak még mindig nem értem, miért olyan fontos ezen rugózni, miközben egy rakás másik állam is ugyanezt teszi. 100%-ban, sőt, vannak rosszabbak is, ha már az erőszakról van szó.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.20. 19:32:12

@Philosoraptor:
Látod, ezt nem is tudtam rólad ;)

"... ma született járvány..." :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.10.20. 21:22:17

@morsels: Senki nem valaszthatja meg, hova fogja szulni ot az anyja.

redsea 2013.10.22. 08:18:39

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: ha pl. netes, nem helyhez kötött munkád van, praktikus tud lenni egy ilyen, helyi lakosként bejelentkezve, bár ehhez pont elég a tartózkodási engedély is, nem kell az útlevél. Tehát ez nekünk nem pálya, viszont a kínaiaknak, oroszoknak jó, hiszen nekik sok olyan helyre is kell vízum, ahová a antiguaiaknak nem.

mokkaczuka 2013.11.03. 19:56:19

Ezt a török ügyet nem értem. Ha nem mond le az állampolgárságáról és nem is fizet, akkor miért nem szarhatja le nagy ívben azt az államot, ami ilyen köcsög törvényeket hoz? Elrabolják Angliából és besorozzák, vagy mi van?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása